A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA



Hasonló dokumentumok
Módosító Okirat. Okirat szám: 22/ /2015.

A SOMOGY MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A CSONGRÁD MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. (2015. április 10-én kelt módosítással egységben foglalva)

A L A P Í T Ó O K I R A T

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT január 1. Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat

4. NAPIREND Ügyiratszám: /2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december...-i nyilvános ülésére

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, január 28.

ALAPÍTÓ OKIRAT (XII. számú módosítással egységes szerkezetben) Székhelye: 6787 Zákányszék, Dózsa György u. 44.

ELŐTERJESZTÉS Hidegkút Német Nemzetiségi Önkormányzat január 28.-i Képviselő-testületi ülésére

2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV

J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, június 24.

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

152/1. H a t á r o z a t

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

AJAK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 99/2013. (V.30.) H A T Á R O Z A T A

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza.

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

A Hungarikum Bizottság ágazati szakbizottságainak alapszabálya

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről

A TATABÁNYAI INTEGRÁLT SZAKISKOLA, KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

E L Ő T E R J E S Z T É S

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A )

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület január 14- i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

1. Számú Óvoda Kindergarten 7100 Szekszárd, Kölcsey ltp.15. Közzétételi szabályzat

Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

BUDAPEST FŐVÁROS IV.KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLET ÉVI MUNKATERVE

Szervezeti és Működési Szabályzat

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

6.2. Más oktatási intézményekkel és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Ceglédi Tankerülettel való kapcsolattartás

Oktatási és Közművelődési Főosztály, /00Í MA - Budapest,

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ Békés, Jantyik u. 1. szóló évi XXXI. törvény 40. *-a alapján, és a

Határozat száma: 49/2014. (X.13.) Tárgy: Roma települési nemzetiségi képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának május 5. napján tartott nyílt ülésérıl

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 30-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

1. A közoktatási intézmény (a továbbiakban: költségvetési szerv) neve: Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

Hajdúhadház Város Önkormányzata Jegyzőjétől Hajdúhadház, Bocskai tér l. sz.

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 13. SZÁMÚ MELLÉKLET

Intézmény neve: Napközi Otthonos Óvoda. Szabályzat típusa: Szervezeti és működési szabályzat. Intézmény címe: Rétság, Mikszáth u 6

A közoktatás szervezésével, a közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos szabályok változásából fakadó önkormányzati feladatok

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: szeptember 17.

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

A KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA BORZAVÁR-PORVA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Véleményezési határidő: november 26. Véleményezési cím:

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

4. módosítás. Jelenlegi SZMSZ hatályon kívül helyezve: május 2-án. Jelen SZMSZ hatályba lép: május 2-án.

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM

VARRÓ ISTVÁN SZAKISKOLA, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzat Apáczai Csere János Általános Iskola 2013.

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 19-ei ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 27. napjára összehívott ülésére

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

Adatgyűjtési és adatszolgáltatási rend. Valamennyi közoktatási intézmény által szolgáltatandó adatok: ADATSZOLGÁLTATÁS TÁRGYA

Szervezeti és M ködési Szabályzat

E L Ő T E R J E S Z T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

ÚÁMK SZMSZ 2009 TARTALOMJEGYZÉK

Petőfi Sándor Általános Iskola. Komárom. Szervezeti és Működési Szabályzat

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE július hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a Csepeli Szociális Szolgálat Alapító okiratának elfogadására

Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete

Baptista Óvoda részére című 176. sz. előterjesztést 6. napirendi pontként tárgyalja.

Szervezeti és Működési Szabályzat módosítással egységes szerkezetben

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

9. NAPIREND Ügyiratszám: 4/2654/2012. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület december 14-i nyilvános ülésére

Tét Város Önkormányzat Képviselő testülete 7 igen egybehangzó szavazattal az alábbi határozatot hozza:

KOIB_02 - Nyári napközi szervezése (2016) március 23. ELŐTERJESZTÉS

Árpád Fejedelem Általános Iskola. Alapító Okirata

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

Nyilatkozat a tervezett költségek utófinanszírozás vagy szállítói finanszírozás keretében történő elszámolásáról

Szervezeti és Működési Szabályzata

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KAPOSVÁRI SZÉCHENYI ISTVÁN KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

JEGYZŐKÖNYV. 1. napirendi pont: Döntés a évi konszolidációs igény benyújtásáról.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

1. A BELSŐ ELLENŐRZÉS ÁLTAL VÉGZETT TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA

JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR december 12.

Szervezeti és Működési. Szabályzat. Készítette: Hollendusné Bíró Anett óvodavezető

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (SZMSZ)

AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft.

2016. Kőbányai Gézengúz Óvoda 1107 Budapest, Zágrábi u. 13/a. Szervezeti és Működési Szabályzat. Készítette: Murányiné Bényei Ibolya óvodavezető

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Átírás:

1 Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. OM azonosító: 202797 Tel: 52/342-494 E-mail: hbmpsz.foig@hbmpsz.sulinet.hu A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Debrecen 2015. 10. 21.

2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4. 2. AZ SZMSZ HATÁLYA ÉS NYILVÁNOSSÁGA... 4. 2. 1. Az intézmény működését meghatározó jogforrások... 4. 3. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 6. 3.1. Az Intézmény jogállása... 6. 3.2. Az Intézmény alapadatai... 6. 3.3. Az intézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata, a kiadmányozás rendje... 8. 3.3.1. Intézményi bélyegzők használata... 9. 3.3.2. A bélyegző nyilvántartás tartalma... 9. 3.3.3. A kiadmányozás rendje... 9. 4. AZ INTÉZMÉNY ALAPFELADATAI... 10. 4.1. Szakfeladat szám szerint... 10. 4.2. Pedagógiai szakszolgálati feladatok... 10. 5. AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE, IRÁNYÍTÁSA ÉS MŰKÖDÉSE 12. 5.1. Szervezeti felépítés... 12. 5.2. Az Intézmény irányítása, vezetői és testületei... 13. 5.3. Helyettesítési rend... 22. 5.4. A belső ellenőrzés rendje... 22. 6. AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSI RENDJE... 25. 6.1. Belépés és benntartózkodás rendje... 25. 6.2. Az Intézmény belső és külső kapcsolatrendszere... 26. 6.2.1. Az intézmény és a tagintézmények közötti kapcsolattartás rendje... 26. 6.2.2. A szakmai munkaközösségek kapcsolattartásának rendje... 27. 6.2.3. Ügyintézés... 28. 6.2.4. Fenntartóval való kapcsolattartás... 28. 6.2.5. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, hatóságokkal való kapcsolattartás 29. 6.2.6. A szülőkkel, pedagógusokkal való kapcsolattartás formája, rendje... 29. 6.3. Nyilvánosság... 30. 7. AZ INTÉZMÉNY BIZTONSÁGOS MŰKÖDÉSÉT GARANTÁLÓ SZABÁLYOK. 30. 7.1. A rendszeres egészségügyi ellátás rendje... 30. 7.2. Munkavédelem tűzvédelem... 30. 7.3. Kulcsok használati rendje, a riasztó kezelése... 31. 7.4. Kártérítési kötelezettség... 31.

3 7.5. A dolgozók feladatai a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésében és a baleset esetén... 31. 7.6. A rendkívüli esemény, bombariadó stb. esetén szükséges teendők... 32. 8. MELLÉKLETEK... 35. 8.1. Adatkezelési Szabályzat... 35. 8.2. Iratkezelési Szabályzat... 39. 8.3. Panaszkezelési Szabályzat... 52. 8.4. Külön rendelkezések... 53. 8.4.1. Balmazújvárosi Tagintézményre vonatkozó külön szabályok... 54. 8.4.2. Berettyóújfalui Tagintézményre vonatkozó külön szabályok... 66. 8.4.3. Debreceni Tagintézményre vonatkozó külön szabályok... 75. 8.4.4. Derecskei Tagintézményre vonatkozó külön szabályok... 86. 8.4.5. Hajdúböszörményi Tagintézményre vonatkozó szabályok... 97. 8.4.6. Hajdúhadházi Tagintézményre vonatkozó külön szabályok... 108. 8.4.7. Hajdúnánási Tagintézményre vonatkozó külön szabályok... 119. 8.4.8. Hajdúszoboszlói Tagintézményre vonatkozó szabályok... 130. 8.4.9. Nyíradonyi Tagintézményre vonatkozó szabályok... 142. 8.4.10. Püspökladányi Tagintézményre vonatkozó szabályok... 153. 8.4.11. Székhelyintézményre vonatkozó külön szabályok... 164. 9. ZÁRÓ ÉS HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK... 172. 10. FÜGGELÉKEK. 173. 1. számú függelék: Feladatellátási helyek megnevezése 2. számú függelék: Munkaidő-nyilvántartás eljárásrendje 3. számú függelék: Utazási költségtérítés eljárásrendje 4. számú függelék: Szabadság-nyilvántartás eljárásrendje 5. számú függelék: A gyűjtőszámos iktatás fő tárgyai és iktatószámai 6. számú függelék: Ügyintézésre használt belső email címek, határidők 7. számú függelék: Alkalmazottak nyilvántartásához használt iratminták 8. számú függelék: Tanügy- igazgatási dokumentumok vezetésének eljárásrendje 9. számú függelék Munkaköri elvárások/munkaköri leírásminták

4 1. BEVEZETÉS A köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 25. (1) bekezdése alapján a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat (a továbbiakban: Intézmény) működésére, belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket jelen Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) határozza meg. Az SZMSZ célja, hogy a jogszabályban foglalt jogi magatartások, jogosítványok és kötelezettségek hatékonyan érvényesüljenek az intézményben. Az SZMSZ tartalma nem áll ellentétben jogszabályokkal, egyéb intézményi dokumentummal, nem von el törvény, vagy rendelet által biztosított jogot, nem is szűkíti azt, kivéve, ha maga a jogszabály erre felhatalmazást ad. 2. AZ SZMSZ HATÁLYA ÉS NYILVÁNOSSÁGA Az SZMSZ hatálya kiterjed az intézménnyel jogviszonyban álló személyekre, valamint mindazokra, akik belépnek az Intézmény területére, használják helyiségeit, létesítményeit. A SZMSZ előírásai érvényesek az intézmény területén a benntartózkodás ideje alatt, valamint az Intézmény feladatellátási helyein szervezett foglalkozások, tevékenységek, vizsgálat, terápiák ideje alatt. Az Intézmény SZMSZ-ét, a szakalkalmazotti értekezlet fogadja el. Az SZMSZ azon rendelkezéseinek érvénybelépéséhez, amelyekből a fenntartóra, a működtetőre többletkötelezettség hárul, a fenntartó, a működtető egyetértése szükséges. Az SZMSZ nyilvános, megtekinthető az Intézmény székhelyén és Tagintézményei ügyviteli telephelyein. Nem az intézményben alkalmazott, de a feladatellátásban részt vevő munkavállalókat tájékoztatni kell a szabályzatban foglaltakról, kérve annak megtartását. Amennyiben a szabályzatban foglaltakat megsértik, úgy a munkáltatójának vezetőjét tájékoztatni kell a történtekről. 2. 1. Az intézmény működését meghatározó jogforrások Magyarország Alaptörvény 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről

5 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel egységes szerkezetben 1995. évi LXVI. törvény a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól a végrehajtásáról szóló 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelettel egységes szerkezetben 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről 44/2007. (XII. 29.) OKM rendelet a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól 5/2003. (II. 19.) ESZCSM rendelet a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról 79/2006. (IV. 5.) Korm. rendelet a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

6 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről A mindenkor hatályos költségvetési törvény Vállalkozási tevékenység Az Intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat. 3. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3.1. Az Intézmény jogállása: A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ köznevelési intézményként működő, önálló jogi személyiségű szervezeti egysége. 3.2. Az Intézmény alapadatai: Megnevezés: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Székhelye: 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. A tagintézmények (továbbiakban: Tagintézmények) ügyviteli, valamint tagintézményi telephelyei: a.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Székhelyintézménye 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. b.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Balmazújvárosi Tagintézménye ügyviteli telephely: 4060 Balmazújváros, Veres Péter utca 8. tagintézményi telephely:4066 Tiszacsege, Fő út 95. c.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalui Tagintézménye ügyviteli telephely: 4100 Berettyóújfalu, József Attila utca 11. d.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Debreceni Tagintézménye ügyviteli telephely: 4034 Debrecen, Faraktár utca 65. tagintézményi telephely: 4032 Debrecen, Jerikó utca 17-21. e.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Derecskei Tagintézménye ügyviteli telephely: 4281 Létavértes, Nagyváradi utca 2.

7 f.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúböszörményi Tagintézménye ügyviteli telephely:4220 Hajdúböszörmény, Polgári u. 48-50. tagintézményi telephely:4087 Hajdúdorog, Sarok u. 1. g.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúhadházi Tagintézménye ügyviteli telephely: 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 14. h.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúnánási Tagintézménye ügyviteli telephely: 4080 Hajdúnánás, Óvoda utca 2-10. i.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúszoboszlói Tagintézménye ügyviteli telephely: 4200 Hajdúszoboszló, Bányász u. 37. tagintézményi telephely: 4181 Nádudvar, Fő út 137-141. j.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíradonyi Tagintézménye ügyviteli telephely: 4254 Nyíradony, Temesvári utca 16. tagintézményi telephely: 4287 Vámospércs, Nagy u. 4. k.) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Püspökladányi Tagintézménye ügyviteli telephely: 4150 Püspökladány, Petőfi utca 9. Vezetője: főigazgató Működési körzete: Hajdú-Bihar megye Alapítás dátuma: 2013. szeptember 1. Alapítója: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (1054 Budapest, Akadémia utca 3.) Az alapítói jogokat gyakorolja: az emberi erőforrások minisztere Az irányítói jogköröket gyakorolja: az emberi erőforrások minisztere Fenntartó: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1051 Budapest, Nádor utca 32.) A fenntartói jogokat gyakorolja: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete (Debrecen, Kálvin tér 11.) OM azonosító: 202797 PIR azonosító: 799656 (KLIK)

8 Adószám: 15799658-2-41 (KLIK) KSH azonosító/klik szervezeti egységkód: 103 052 3.3. Az Intézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata, a kiadmányozás rendje Bélyegző felirata Körbélyegző: Bélyegző lenyomata Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Címer 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. Bélyegző felirata Fejbélyegző: Bélyegző lenyomata Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7. Tel:52/342-494 Az Intézményi - Tagintézmények vonatkozásában a bélyegzők használatára jogosultak: főigazgató főigazgató-helyettesek (a főigazgató távollétében, a helyettesítési rend alapján, illetve a székhely szakmai tevékenységét irányító főigazgató-helyettes a székhely tevékenységi körében keletkezett dokumentumok vonatkozásában teljes körűen) igazgatók, a Tagintézmények vonatkozásában, illetve az általuk megbízott személyek. (Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján) 3.1. Intézményi bélyegzők használata Az Intézménynél, Tagintézményeknél kiadmányozott iratnál, bélyegzőt kell használni. A bélyegzővel ellátott, cégszerűen aláírt iratok tartalma érvényes kötelezettségvállalást, jogszerzést, jogról való lemondást jelent.

9 Az intézményben használatos valamennyi bélyegzőről, annak lenyomatáról az Intézmény nyilvántartást vezet. 3.2. A bélyegző nyilvántartás tartalma A főigazgatóságon a bélyegző nyilvántartás tartalmazza összefűzve az Intézmény és valamennyi Tagintézményre vonatkozó információt. Tartalmazza továbbá, hogy a bélyegzőt ki és mikor veheti használatba, amelyet az átvevő személy a nyilvántartásban aláírásával igazol. A nyilvántartás vezetéséért az adott egység vezetője felelős. Az átvevők személyesen felelősek a bélyegzők megőrzéséért. Az Intézményben használatos bélyegzőkről, a használók köréről, a bélyegzők nyilvántartásáról, a nyilvántartás vezetésével megbízott személyről, továbbá a bélyegzők beszerzéséről, kiadásáról, cseréjéről és az évenkénti egyszeri leltározásáról a főigazgató dönt. 3.3. A kiadmányozás rendje Kiadmányozási joggal az Intézmény egészét érintő dokumentumok tekintetében teljes körűen a főigazgató, távolléte esetén a helyettesítési rend szerinti főigazgató-helyettes, illetve a főigazgató által írásban megbízott alkalmazott, a Tagintézmény tevékenységi körében keletkező dokumentumok tekintetében teljes körűen az igazgató, távolléte esetén a helyettesítési rendnek megfelelően az igazgató-helyettes, illetve az igazgató által írásban megbízott alkalmazott rendelkezik. Kiadmányozási jogkör Az Intézmény képviseleti jogának gyakorlására a főigazgató jogosult. A Tagintézmény képviseleti jogának gyakorlására az igazgató abban az esetben jogosult, amennyiben a főigazgató a képviseleti jogot az érintett vezetőkre írásban átruházza. az Intézmény napi működéséhez kapcsolódó döntéseket, tájékoztatókat, megkereséseket, egyéb leveleket, az Intézmény szakmai feladatainak ellátásához kapcsolódó azon döntéseket, amelynek kiadmányozási jogát az elnök a maga, vagy a KLIK központi szerve szervezeti egysége, illetve a tankerületi igazgató számára nem tartotta fenn, a közbenső intézkedéseket, a rendszeres statisztikai jelentéseket, az érdemi döntést nem igénylő továbbítandó iratokat, a központi, illetve területi szerv által kért adatszolgáltatásokat,

10 Az Intézmény egészét érintő kérdések vonatkozásában kiadmányozásra a főigazgató, távollétében a helyettesítési rend szerint az általános főigazgató-helyettes, és a főigazgató-helyettesek jogosultak. A székhelyintézmény főigazgató-helyettese az általa vezetett szakterületen önálló kiadmányozási jogkörrel bír. Az igazgatók kiadmányozási joga a Tagintézmény szakmai feladatainak ellátásához kapcsolódó azon döntésekre terjed ki, amelyet a főigazgató a maga számára nem tartott fenn: távollét, szabadság engedélyezése, órarendek, útvonaltervek összeállítása, határozatok előkészítése az útvonaltervhez, melyet aláírás után a főigazgatóval véglegesít, munkaidő-nyilvántartás, azok teljesítésigazolásainak kontrollálása, útnyilvántartással kapcsolatos elszámolási dokumentumok előzetes kontrollja, további jogviszony létesítésére határozat előkészítése, beutaló foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálatra, munkaszervezési feladatokkal kapcsolatos szervezési feladatok, feladatellátási helyekre való munkaszervezési, adminisztratív feladatok ellátása, tanügyigazgatási feladatok: egységesség szempontjainak érvényesítése érdekében tagintézmény szakmai dokumentumai tekintetében (szakértői vélemény, naplók, logopédiai vélemények, egyéni fejlesztési tervek, stb.) ügyviteli feladatok koordinálása, ellenőrzése az SZMSZ eljárásrendjei alapján elektronikus adatbázis felügyelete. 4. AZ INTÉZMÉNY ALAPFELADATAI 4.1. szakfeladat szám szerint 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység 85601 Pedagógiai szakszolgáltatások 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység 856012 Korai fejlesztés, gondozás 4.2. részletezve: pedagógiai szakszolgálati feladatok gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás célja a fejlődési elmaradás, sérülés korai életszakaszban történő felismerését követően a

11 sérült kisgyermeket nevelő családok segítése, a gyermek sérült vagy lassabban kialakuló készségeinek fejlesztése, a jobb életminőség és a szociális kapcsolatok támogatása. A korai fejlesztés és gondozás tevékenységei a komplex gyógypedagógiai fejlesztés, tanácsadás, a társas, a kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, a mozgásfejlesztés és a pszichológiai segítségnyújtás. fejlesztő nevelés a gyermek egyéni nevelési-fejlesztési terve alapján végzett komplex gyógypedagógiai fejlesztés, melynek feladata a gyermek fejlesztőnevelés-oktatásra való felkészítése a szülő bevonásával, a szülő részére tanácsadás nyújtásával. nevelési tanácsadás segítséget nyújt a gyermek óvodai neveléséhez, a tanuló iskolai neveléséhez és oktatásához, ha a gyermek, tanuló egyéni adottsága, fejlettsége, képessége, tehetsége, fejlődésének üteme indokolja. Pedagógiai, pszichológiai támogatást, fejlesztést, terápiás gondozást nyújt a gyermekeknek, a tanulóknak, illetve támogatja a pedagógusok nevelő és oktató munkáját, segíti a családdal való kapcsolattartást. Követi és támogatja a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók szakvéleményében foglaltak végrehajtását, segíti a pedagógusokat a fejlesztési terv elkészítésében és a fejlesztő foglalkozások megszervezésében. szakértői bizottsági feladatok: Az Intézmény szakértői bizottsága a gyermek, a tanuló komplex pszichológiai, pedagógiai, gyógypedagógiai, továbbá szükség szerint orvosi, sajátos nevelési igény gyanúja esetén komplex pszichológiai, pedagógiai, gyógypedagógiai, orvosi vizsgálat alapján szakértői véleményt készít. A szakértői bizottságok feladata továbbá a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség megállapítása vagy kizárása. A tankerületi szakértői bizottságok illetékességi körébe tartozó felülvizsgálatok és a gyermekek iskolába lépéséhez szükséges fejlettség megállapítása. logopédiai ellátás szűrővizsgálatokat szervez és végez, foglalkozik a beszédhibák, a nyelvi-kommunikációs zavarok javításával és a diszlexia, diszgráfia diagnosztizálásával, prevenciójával, gyógyításával. Logopédiai ellátás: beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvi kommunikációs zavarok javítása, dyslexia prevenció; a gyermek beszéd- és nyelvi fejlettségének szűrése,

12 beszédhibák és nyelvi zavarok terápiája, olvasás írászavar megelőzése, korrekciója, konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A konduktív pedagógiai ellátás az óvodai neveléshez, iskolai neveléshez és oktatáshoz kapcsolódóan vagy egyéni fejlesztő foglalkozás keretében nyújtható. gyógytestnevelés orvosi indikáció és szakvélemény alapján speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkozás a gyermek részére. Szakorvosi javaslat alapján végzi a tanulók állapotfelmérését és speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatását. iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás az ellátás keretei között feltárja, kezeli azokat a problémákat melyek megnehezítik a gyermeknek, tanulónak a közösséggel történő kapcsolatteremtését, beilleszkedését. kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása keretében az Intézmény feladata a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, szükség esetén további megsegítésre irányítás, melynek során kapcsolatot tart a nevelési-oktatási intézmények iskolapszichológusaival, óvodapszichológusaival továbbtanulási- és pályaválasztási tevékenység A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás pedagógiai, pszichológiai, szükség szerint egészségügyi tájékoztatással, kiadványokkal segíti az iskolai pályaorientációs tevékenységet. A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadási feladatokat az Intézmény székhelyintézménye látja el 5. AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE, IRÁNYÍTÁSA ÉS MŰKÖDÉSE 5.1. Szervezeti felépítés A székhelyintézmény ellátja a megyei illetékességű szakértői feladatokat, valamint a szintén megyei illetékességű továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadást. A székhelyintézmény további feladata, hogy megyei szakértői bizottsága a tankerületi szakértői bizottságok szakmai és operatív működését koordinálja. Székhely: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Székhelyintézmény 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 7.

13 A tankerületi illetékességű tagintézmények a megyei illetékességű feladatokon kívül a szakmai alapdokumentumban megfogalmazott pedagógiai szakszolgálati feladatot látják el. a) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Balmazújvárosi Tagintézménye b) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Balmazújvárosi Tagintézménye Tiszacsegei telephelye c) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalui Tagintézménye d) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Debreceni Tagintézménye e) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Debreceni Tagintézménye Jerikó utcai telephely f) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Derecskei Tagintézménye g) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúböszörményi Tagintézménye h) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúböszörményi Tagintézménye Hajdúdorogi telephelye i) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúhadházi Tagintézménye j) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúnánási Tagintézménye k) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúszoboszlói Tagintézménye l) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúszoboszlói Tagintézménye Nádudvari telephely m) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíradonyi Tagintézménye n) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíradonyi Tagintézménye Vámospércsi telephely o) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Püspökladányi Tagintézménye 5.2. Az Intézmény irányítása, vezetői és testületei Az Intézmény élén főigazgató áll, a főigazgató munkáját az Intézmény egy vagy több feladatának szakmai irányítását ellátó főigazgató-helyettes (ek) látják el. A főigazgató- helyettes I, a székhelyintézmény által ellátott szakmai feladatokért felelős főigazgató-helyettesi feladatokat látja el. A főigazgató- helyettes II, az alapfeladatok koordinálásáért felelős általános főigazgató-helyettesi feladatokat látja el. A főigazgató- helyettes III, az információs feladatokért felelős főigazgatóhelyettesi feladatokat látja el.

14 A vezetői feladatokat a főigazgató az igazgatótanács közreműködésével látja el. A Tagintézmény élén igazgató áll. Az igazgató (k) munkáját a jogszabályi feltételek fennállta esetén a tagintézmény egy vagy több feladatának szakmai irányítását ellátó igazgató-helyettes (ek) segítik. Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait a tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. Az Intézményben szakmai munkaközösségek működnek. Főigazgató Általános jelleggel képviseli az Intézményt. Gyakorolja a fenntartó által átruházott munkáltatói és egyéb jogköröket. Kapcsolatot tart az irányító hatósággal, a fenntartóval, valamint az érintett működtető önkormányzatokkal. Gondoskodik a szakmai munkaközösségek és az Intézményben működő testületek folyamatos és törvényes működtetéséről. Eleget tesz az Intézmény adatközlési kötelezettségének. Ellenőrzési feladatokat lát el. Az Intézmény egésze vonatkozásában felel: az Intézmény éves munkatervének, a félévi és éves beszámolóinak elkészítéséért, fenntartónak jóváhagyásra történő megküldéséért, a tagintézmények és tagintézményi telephelyek éves munkatervének, a félévi és éves beszámolóinak jóváhagyásáért, a szakmai munkáért, beleértve a munkaidő központi nyilvántartását, a szakmai továbbképzés egységes alapokon nyugvó engedélyezését, a szabadság engedélyezését, és a szakmai munkaegységes dokumentálásának és megvalósításának ellenőrzését, a szakalkalmazotti testület vezetéséért, a szakalkalmazotti és alkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, a nevelési-oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért,

15 a szakszolgálati tevékenység (ek) vonatkozásában figyelemmel kíséri a hazai és külföldi szakmai eredményeket, eljárásokat és kiadványokat, a hazai és külföldi pályázati lehetőségeket. Főigazgató-helyettes I. - a székhely intézmény által ellátott szakmai feladatok végrehajtását, irányítását végzi, melynek keretében: A szakszolgálati tevékenységek közül ellátja a megyei szakértői bizottsági tevékenység és a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás szakmai koordinációját. A szakmai és operatív koordináció, protokoll, speciális diagnosztika koordinálása. Közvetlenül irányítja a székhely által ellátott szakmai feladatok végrehajtását, ezen belül felel - a székhely vonatkozásában - a szakmai munkáért, a szakalkalmazotti testület vezetéséért. A szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért. A szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért a köznevelési intézményekkel, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, kormányhivatallal, tankerületekkel, önkormányzatok, egyéb hivatali szervekkel,, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az érintett szakszolgálati tevékenység (ek) vonatkozásában figyelemmel kíséri: a hazai és külföldi szakmai eredményeket, eljárásokat és kiadványokat, a hazai és külföldi pályázati lehetőségeket. Folyamatosan vizsgálja az Intézmény szakmai erőforrásait. Ellenőrzési feladatokat lát el. Ellátja a főigazgató által ráruházott egyéb feladatokat. Főigazgató-helyettes II. - általános főigazgató-helyettes - az alapfeladatok koordinálásáért felel, melynek keretében ellátja a következő feladatokat:

16 Munkatervek, feladattervek, ellenőrzési tervek, munkaprogramok, eljárásrendek előkészítésében való közreműködés. Hálózatépítési feladatában a kiemelt tehetséges tanulók ellátásának, gondozásának, az óvodapszichológus, iskolapszichológiai hálózat megyei szintű koordinálása, hálózatépítés más megyékkel. Javaslatot tesz a főigazgatónak a humán erőforrások átcsoportosítására. Felel a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért a köznevelési intézményekkel, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, kormányhivatallal, tankerületekkel, önkormányzatok, egyéb hivatali szervekkel, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az érintett szakszolgálati tevékenység (ek) vonatkozásában figyelemmel kíséri a hazai és külföldi szakmai eredményeket, eljárásokat és kiadványokat, a hazai és külföldi pályázati lehetőségeket. Folyamatosan vizsgálja az Intézmény szakmai erőforrásait, Ellenőrzési feladatokat lát el. Ellátja a főigazgató által ráruházott egyéb feladatokat. Főigazgató-helyettes III. - az Intézményi információs feladatokért felelős, feladatai: Intézményi honlap kialakítása, működtetése, gondozása, frissítések. Pályázatokban való közreműködés (megírás, megvalósítás, elszámolás). Adatbázis működtetése, karbantartása (KIR, INYR, Intézményi Önértékelés és Pedagógus Minősítés, Tanfelügyelet, KIR személyi törzs, KIR STAT). A Tagintézmények és székhelyintézmények közötti kommunikáció koordinálása, egyéb információs lehetőségek felkutatása, figyelemmel kísérése, továbbítása. A közérdekű adatok, valamint az általános és különös közzétételi listák nyilvánosságra hozatala. A főigazgatóságon belüli informatikai rendszer működtetésének ellenőrzése.

17 Gondozza az Intézmény szabályzatait, gondozza az Intézmény továbbképzési programját. Az Intézmény nyilvántartó rendszereit, - eleget tesz az Intézmény adatközlési kötelezettségének. Kiépíti az Intézmény belső levelezési rendszerét, létrehozza és gondozza, felügyeli azt kapcsolatot tartva a tagintézményekkel, közvetítve a főigazgatói utasításokat, kéréseket, feladatokat. Felel a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért a köznevelési intézményekkel, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, kormányhivatallal, tankerületekkel, önkormányzatok, egyéb hivatali szervekkel,, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. A szakszolgálati tevékenység (ek) vonatkozásában figyelemmel kíséri, a hazai és külföldi szakmai eredményeket, eljárásokat és kiadványokat, a hazai és külföldi pályázati lehetőségeket. Folyamatosan vizsgálja az Intézmény szakmai erőforrásait, ellenőrzési feladatokat lát el. Ellátja a főigazgató által ráruházott egyéb feladatokat. Igazgató: Közvetlenül irányítja a tagintézmény tevékenységét, ezen belül felel - a szakmai munkáért, - a tagintézmény szakalkalmazotti testületének vezetéséért. Tagintézmény szakalkalmazotti testületének jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért. A szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért. A nevelési-oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért.

18 Kapcsolatot tart a főigazgatósággal és a székhellyel, a megyei szakértői bizottsággal, a többi Tagintézménnyel, az adott Tagintézmény az érintett járásban működő hivatalokkal. Adatszolgáltatást végez a főigazgatóság felé. Ellenőrzési feladatokat lát el. Ellátja a főigazgató által ráruházott egyéb feladatokat. Igazgató-helyettes: Általános jelleggel helyettesíti az igazgatót. Ellátja az igazgató által ráruházott egyéb feladatokat. Igazgatótanács A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat a vezetési feladatokat a főigazgató a főigazgató-helyettesekből és az igazgatókból álló testület (a továbbiakban: igazgatótanács) közreműködésével látja el. Az igazgatótanács jogszabályban meghatározottak szerint részt vesz a munkáltatói jogkör gyakorlásában. Az igazgatótanács az intézményi élet egészére kiterjedő konzultatív, véleményező és javaslattevő joggal rendelkező testület. Az igazgatótanács éves feladatterve az adott tanévre készülő munkaterv része, amelyben megtervezésre, meghatározásra kerül az adott év feladata, a várható időpontok rögzítésével. Az igazgatótanács üléseit legalább hathavonta tartja. Az ülés tervezett napirendi pontjait tartalmazó meghívót, a testület tagjainak legkésőbb az ülés előtt három munkanappal meg kell küldeni. Az igazgatótanács ülései nyilvánosak. Ha valamely érdekelt kéri, zárt ülés rendelhető el. Az igazgatótanács tagjainak közreműködésével az évi munkaprogramot, beszámolót a főigazgató állítja össze. Az ülést a főigazgató hívja össze. Rendkívüli ülés hívható össze, ha a tagok egyharmada ezt írásban kéri. A fenntartó és az üzemeltető minden esetben meghívást kap az igazgatótanács üléseire. Az ülést a főigazgató vezeti, az ülésről jegyzőkönyv és emlékeztető készül

19 Tanácskozási javaslattételi joggal meghívottak lehetnek az igazgatótanácsi ülésre: Munkaközösség-vezetők Egyéb meghívottak Az igazgatótanács véleményezési, javaslattételi joggal rendelkezik: 1. A szakszolgálat hatékonyságával, eredményességével kapcsolatos ügyekben. 2. Beiskolázási tervekkel kapcsolatos ügyekben. 3. A szakszolgálat innovációs tevékenységével, fejlesztésekkel kapcsolatos ügyekben. 4. Az intézményi demokratizmus érvényesülésével kapcsolatosan. 5. Költségtakarékos gazdálkodás elveinek meghatározásában és minden olyan ügyben, amely az intézmény hatékony, eredményes működését eredményezi. Tagintézmény-vezetői tanács Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a Tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló Tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. A Tagintézmény-vezetői tanács tagjai az igazgató, igazgató-helyettes és valamennyi szakszolgálati feladat területéről szakmai munkacsoport vezető. Ha egy szakember több szakterületen lát el feladatot, valamennyit képviselheti. Ennek megfelelően lehet kialakítani a létszámot. Ha a tagintézmény több telephellyel rendelkezik, a telephelyről legalább 1 munkatárs a tagja. A szakmai munkaközösségek vezetői a Tagintézmény-vezetői tanács ülésein tanácskozási joggal részt vehetnek. A Tagintézmény-vezetői tanács ülésének időpontját és tervezett napirendi pontjait tartalmazó meghívót, a testület tagjainak és a szakmai munkaközösségek vezetőinek legkésőbb az ülés előtt nyolc munkanappal meg kell küldeni. A Tagintézmény-vezetői tanács üléseit hathavonta tartja. Az ülést az igazgató vezeti, az ülésről jegyzőkönyv és emlékeztető készül. Szakmai munkaközösség: Az Intézményben legalább öt pedagógus hozhat létre szakmai munkaközösséget, az azonos feladatok ellátására egy szakmai munkaközösség hozható létre.

20 Egy Intézményben legfeljebb tíz a pedagógiai szakszolgálat feladatai szerint szerveződő szakmai munkaközösség hozható létre. A szakmai munkaközösség részt vesz az Intézmény szakmai munkájának irányításában, tervezésében, szervezésében és ellenőrzésében, összegző véleménye figyelembe vehető a pedagógusok minősítési eljárásában. A szakmai munkaközösség tagja és vezetője a belső értékelésben és ellenőrzésben akkor is részt vehet, ha köznevelési szakértőként nem járhat el. A szakmai munkaközösség az Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározottak szerint gondoskodik a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak munkájának szakmai segítéséről. Az Intézmény SZMSZ-e a szakmai munkaközösség részére további feladatokat, jogokat és kötelezettségeket állapíthat meg. A szakmai munkaközösséget munkaközösség-vezető irányítja, akit a munkaközösség véleményének kikérésével, az intézményvezető bíz meg legfeljebb öt évre. A szakmai munkaközösség vezetője az igazgatótanács, a Tagintézmény-vezetői tanács ülésein tanácskozási joggal részt vehet. Az Intézményben az alábbi szakmai munkaközösségek működnek: Szakértői szakmai munkaközösség Korai fejlesztés, fejlesztő nevelés szakmai munkaközösség Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai szakmai munkaközösség Nevelési tanácsadás szakmai munkaközösség Tehetséggondozás szakmai munkaközösség Gyógytestnevelői szakmai munkaközösség Logopédiai munkaközösség A szakmai munkaközösségek vezetői csoportja az Intézmény egészét, illetve Tagintézményeit érintő kérdésekben, a szakmai működést, valamint a döntések előkészítésének folyamatát hozzászólási és tanácskozási jogosultsággal támogathatja. Szakalkalmazotti értekezlet A vezetőkből és az Intézmény szakmai alapdokumentumában meghatározott alapfeladatra létesített munkakörökben közalkalmazotti jogviszony vagy munkaviszony keretében foglalkoztatottakból állók közössége. A szakalkalmazotti értekezlet dönt: az SZMSZ elfogadásáról,

21 az Intézmény éves munkatervének elfogadásáról, az Intézmény munkáját átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadásáról, a továbbképzési program elfogadásáról, az Intézmény képviseletében eljáró pedagógus kiválasztásáról, az intézményvezetői, tagintézmény-vezetői pályázathoz készített vezetési programmal összefüggő szakmai vélemény tartalmáról, jogszabályban meghatározott más ügyekben. A szakalkalmazotti értekezlet véleményt nyilváníthat vagy javaslatot tehet az Intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ki kell kérni a szakalkalmazotti értekezlet véleményét a külön jogszabályban meghatározott ügyekben. Tagintézményi szintű szakalkalmazotti értekezlet dönt: A tagintézmény szervezetére és működésére vonatkozó külön szabályok elfogadásáról, mely az SZMSZ mellékletének részét képezi. a Tagintézmény-vezetői tanács kialakításának formájáról. a Tagintézmény éves munkatervének elfogadásáról. A Tagintézmény munkáját átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadásáról. A Tagintézmény képviseletében eljáró pedagógus kiválasztásáról. A Tagintézmény-vezetői pályázathoz készített vezetési programmal összefügg szakmai vélemény tartalmáról. A szakalkalmazotti értekezlet véleményt nyilváníthat vagy javaslatot tehet az Intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ki kell kérni az szakalkalmazotti értekezlet véleményét a külön jogszabályban meghatározott ügyekben. Alkalmazotti közösség A szakalkalmazotti értekezlet tagjaiból és a nem pedagógus munkakörökben közalkalmazotti jogviszony vagy munkaviszony keretében foglalkoztatottakból állók közössége. Az alkalmazotti közösség véleményt formál az alábbi kérdésekkel kapcsolatban: az Intézmény megszüntetése átszervezése feladatának megváltoztatása

22 nevének megállapítása vezetőjének megbízása és megbízásának visszavonása ügyében. 5.3. Helyettesítési rend A főigazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben az alapfeladatok koordinálásáért felelős általános főigazgató- helyettes a jár el. A főigazgató és az alapfeladatok koordinálásáért felelős általános főigazgató- helyettes együttes akadályoztatása esetén az információs feladatokért felelős főigazgató- helyettes veszi át a feladatokat. A fent megnevezett vezetők együttes távolléte esetén a székhely intézménye által ellátott szakmai feladatok végrehajtását, irányító főigazgató- helyettes jár el. A főigazgató, a főigazgató- helyettesek egyidejű távolléte esetén a tankerületi igazgató saját hatáskörben eljár a tagintézményi igazgatók köréből a helyettesítő személyének megbízásának vonatkozásában. Legalább három hétig tartó távolléte esetén a helyettesítés kiterjed a helyettesített teljes jogkörére. A fentiektől eltérő eseti helyettesítési megbízás is adható, azonban a helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. Abban az esetben, ha valamely tagintézményben eredménytelen pályáztatás esetén nincs igazgató, más tagintézmény vezetőjét megbízhatja a tankerület igazgató a többletvezetői feladatok ellátásával, amelyért a tankerület által meghatározott óradíj járhat. Az igazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben az igazgató-helyettes, az ő akadályozottsága esetén az általa megbízott szakalkalmazott jár el. 5.4. A belső ellenőrzés rendje Az ellenőrzés területeit, konkrét tartalmát, módszerét és ütemezését az évente készített ellenőrzési tervek tartalmazzák, melyek az éves munkaterv részét képezik. Az ellenőrzési tervek elkészítéséért az Intézmény vonatkozásában a főigazgató, a Tagintézmény vonatkozásában az igazgató a felelős. Az ellenőrzési tervben nem szereplő, eseti ellenőrzések

23 lefolytatásáról az Intézmény vonatkozásában a főigazgató, a Tagintézmény vonatkozásában az igazgató dönt. A munkaközösség-vezetők belső ellenőrzést kizárólag szakterületükön, a főigazgató engedélyével, az érintett tagintézmény igazgatójával történő előzetes egyeztetést követően, célirányosan, meghatározott cél szerint, írásos felhatalmazás alapján végezhetnek. A belső ellenőrzést az Intézmény egységes szempontrendszere szerint végzik, szem előtt tartva az éves munkatervben megfogalmazott speciális, szakterületi feladatokat. A vezetők ellenőrzési munkája túlmutat a Tagintézmények feladatellátásán: az Intézmény cél és feladatrendszerének teljesülését követi nyomon, egységes kritérium rendszerre alapozva. A vezetők ellenőrzési munkáiról részletes írásbeli beszámoló készül, melyet az Intézmény beépít dokumentumaiba, és felhasznál folyamatainak javítására. Az ellenőrzés tapasztalatait az érintett pedagógusokkal egyénileg, illetve szükség szerint az illetékes vezetővel kell megbeszélni, a pozitívumokat ki kell emelni, a fejleszthető területekre javaslatokat megfogalmazni, melyek a kolléga szakmai fejlődését célozzák. Az általánosítható tapasztalatokat szakalkalmazotti értekezleteken összegezni és értékelni kell. Az ellenőrzésértékelésről írásos feljegyzés készül, amely iktatva és az adott dolgozó anyagában kerül elhelyezésre. A belső ellenőrzés iránya a tervezett feladatok kellő időben, és megfelelő minőségben történő megvalósulásának ellenőrzése, megfelelő mennyiségű és minőségű információk gyűjtése, elemzése, a tényleges állapot összehasonlítása a kitűzött céllal, a megvalósulás értékelése, ténymegállapítás és értékelés, hatékony munkavégzés elősegítése, visszajelzés a szakmai munka színvonaláról, a vezetők tervező munkájának segítése, az emberi erőforrás fejlesztése, munkaköri leírás teljesítésének áttekintése. Az ellenőrzés gyakorisága A belső ellenőrzés tervezett, éves munkaterv alapján, illetve szükség szerint történik. Az ellenőrzés formái munkafolyamatokba épített ellenőrzések, értékelések,

24 írásos dokumentáció ellenőrzése, utólagos ellenőrzések, egyedi, konkrét feladatok teljesítésének ellenőrzése, értékelése, rendszeres beszámoltatás, általános vagy komplex értékelés, INYR folyamatos feltöltésének ellenőrzése, a minőség fenntartását célzó intézkedések dokumentációs rendje útján, (önértékelés) esetismertetések tanügyi dokumentumok kezelése, vezetése (az intézmény által kidolgozott eljárásrend az SZMSZ 3. számú függelékében található) Az ellenőrzés eszközei Dokumentumelemzés: Egyéni nyilvántartási és forgalmi napló, valamint az ellátásokról vezetett Egyéni nyilvántartási lap és foglakozási napló, munkanapló szakmai vizsgálata. Szakvélemény kontrollálása: a szakvélemény elemzése a jogszabály előírásainak, valamint a formai és adatkezelési követelményeknek való megfelelés szempontjából. Konzultáció: vizsgálati eredmények feldolgozásának, eljárás-alkalmazási módjának megbeszélése, valamint esetvezetések követése a heti team-megbeszéléseken. A team a munkaszervezés és a szakmai kontroll színtere. Vizsgálatok és terápiás foglalkozások látogatása. Beszámoltatás. Eredményvizsgálat, felmérés. Helyszíni ellenőrzések. Belső ellenőrzésére jogosultak - főigazgató - főigazgató-helyettes (ek) - igazgató (k) - igazgató-helyettes (ek) - munkaközösség- vezetők (felkérésre, megbízás alapján)

25 6. AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSI RENDJE Az Intézmény egész évben folyamatosan működik. A nyár folyamán a szabadságolási tervet is figyelembe véve a szakszolgálati ellátást oly módon biztosítja az Intézmény, hogy az előzetes felmérések alapján valamennyi szakszolgálati igényt ki tudja elégíteni. Az Intézmény a feladatainak ellátásához évente, a tanév rendjéhez igazodva munkatervet készít. Az éves munkaterv az Intézmény hivatalos dokumentuma, amely a hatályos jogszabályok figyelembe vételével tartalmazza a célok, feladatok megvalósításához szükséges tevékenységek, munkafolyamatok időre beosztott cselekvési tervét a felelősök és a határidők megjelölésével. Az Intézményi munkatervnek biztosítania kell, hogy Az előző év beszámolója és statisztikai adatai alapján valamint, az adott tanév igényfelmérésére alapozva a szakember és ellátás összhangjának megteremtése alapozza meg az időszakokra bontott feladatellátást. Tartalmazza: Helyzetelemzést, tárgyi- személyi feltételeket, munkafeltételeket. Célokat, feladatokat, felelősöket. A munkaközösségek éves terveit. Belső ellenőrzési tervet Figyelmet fordít a jogszabályban kötelezően megfogalmazott alapfeladatok és időpontok megvalósítására, különös tekintettel: - a február utolsó napjáig kezdeményezett eljárásokban április utolsó munkanapjáig - elvégezzék az iskolába lépéshez szükséges fejlettség megállapításához szükséges vizsgálatokat - elkészüljenek az iskolai felvételekhez szükséges szakértői vélemények - május utolsó munkanapjáig elkészüljenek azok a szakértői vélemények, amelyek tekintetében közigazgatási hatósági eljárás indult. 6.1. Belépés és benntartózkodás rendje Nyitva tartás A székhelyintézmény napi nyitvatartási rendje: - hétfő - csütörtök: 07.30 16.30 - péntek: 07.30 14.00

26 A székhelyintézményben kizárólag nyitvatartási időn belül tartózkodhatnak a szakszolgálati ellátást igénylő gyermekek, tanulók és hozzátartozóik. Az ettől való eltérés engedélyeztetése a főigazgatói hatáskörbe tartozik. A Tagintézmények nyitva tartását a külön rendelkezések tartalmazzák. 6.2. Az Intézmény belső és külső kapcsolatrendszere Az egységes szervezeti működés megköveteli a külső és belső kommunikációs rend kialakítását. Ennek megfelelően a főigazgató kapcsolatot tart: - A szakmai feladatai ellátása során az illetékes tankerület munkatársaival, Oktatási Hivatallal, Hajdú- Bihar Megyei Kormányhivatallal, annak járási hivatalaival, az Országos Iskolapszichológiai Módszertani Bázissal, illetékességi területén működő Tehetségpontokkal, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben működő Nemzeti Tehetségfejlesztési Központtal, valamint a köznevelési intézményekkel, a pedagógiai szakmai szolgáltatóval, a gyermekjóléti szolgálattal, az iskola-egészségügyi ellátást biztosító egészségügyi szolgáltatóval. - Az Intézmény fenntartása, működtetése kérdésében a tankerület munkatársaival. - Az Intézmény működtetése kérdésében az illetékes települési önkormányzat képviselőjével. Az Intézmény honlapján a kapcsolattartás érdekében elérhetővé kell tenni az Intézmény egyes egységeinek valamint a Tagintézményeknek az elérhetőségét és e-mail címét. 6.2.1. Az intézmény és a tagintézmények közötti kapcsolattartás rendje Az Intézmény és a Tagintézmények közötti kapcsolattartás alapja az igazgatótanács ülései, melynek során a főigazgatóság és az igazgatók informálják a tanács tagjait az egyes szervezeti egységek aktuális ügyeiről, feladatairól. Az ülésekről jegyzőkönyv készül, melyet elektronikus formában elérhetővé teszünk a szakalkalmazotti testület valamennyi tagja számára. Az Intézmény az információk gyors továbbítását intézményi elektronikus levelezőlista segíti. Az Intézmény vezetése és az alkalmazotti közösség különböző csoportjainak, szervezeti egységeinek kapcsolattartása a főigazgató, a főigazgató-helyettesek, az igazgatók és az igazgató-helyettesek segítségével, valamint a választott képviselőkkel valósul meg. A kapcsolattartás formái: az igazgatótanács ülései

27 tagintézmény-igazgatói tanács ülései értekezletek (szakalkalmazotti, alkalmazotti) megbeszélések munkaközösségi-koordinációs műhelyek körlevelek útján személyesen, telefonon elektronikusan fogadó óra: minden évben meghatározásra kerül, melyet nyilvánossá kell tenni. 6.2.2. A szakmai munkaközösségek kapcsolattartásának rendje A munkaközösségek célja a nevelő-oktató munka elvárt színvonalának biztosítása, a szakmai kompetenciák fejlesztése, a tagok továbbképzésének segítése, a pályakezdő vagy új kollégák szakmai támogatása. A pedagógiai szakszolgálatban tevékenykedő szakmai munkaközösségek folyamatos együttműködéséért és kapcsolattartásáért a szakmai munkaközösségek vezetői felelősek. A szakmai munkaközösségek vezetői a munkaközösség éves munkatervének összeállítása előtt közös megbeszélésen egyeztetik az adott tanévre tervezett feladataikat. A szakmai munkaközösségek vezetői rendszeresen tájékoztatják egymást a munkaközösségek tevékenységéről, aktuális feladatairól, a munkaközösségeken belüli ellenőrzések, értékelések eredményeiről. Formái: munkaközösség vezetők egyeztető megbeszélései (a munkaterv összeállításakor kötelező jelleggel, minimum 2 alkalommal) közös foglalkozások tartása a másik munkaközösség-vezető meghívása a foglalkozásokra. A munkaközösség vezetők éves munkájukról, az átruházott hatáskörök gyakorlásáról tanév végén részletes és írásos beszámolóban adnak számot. Ennek értékelési részében véleményezik a szakmai munka eredményességét, illetve az adott munkaközösség ebben megmutatkozó tevékenységét. Megfogalmazzák azokat a javaslatokat, amelyek mind az Intézmény, mind a munkaközösség munkájának továbbfejlesztését szolgálják.

28 6.2.3. Ügyintézés Formái: - A személyes ügyintézés időpontja - ügyintézés napja és ideje - minden évben meghatározásra kerül a Székhely és a Tagintézmények vonatkozásában. - Elektronikusan - az SZMSZ függelékében meghatározott eljárásrendekben megfogalmazott feladatok megvalósítására, az ügyintézéshez belső e- mail címek kerültek meghatározásra. - Telefonon - a telefonszámot a honlapon nyilvánossá kell tenni. Az Intézmény feladatainak megfelelően tart kapcsolatot más fórumokkal. A kapcsolattartást meghatározza az Intézmény alaptevékenysége, alap- illetve speciális feladatai, és működési körzete, az e dokumentumban meghatározott működés rendje, az éves munkatervben meghatározott feladatok. A szabályozóknak megfelelően a külső kapcsolatokkal összefüggő feladatok végzésében minden alkalmazott részt vesz. A kapcsolattartás történhet személyesen, telefonon, levél formájában, valamint elektronikus úton. Kapcsolódhat konkrét ügyhöz, lehet tanácsadás, konzultáció, vagy tájékozódó jellegű. 6.2.4. Fenntartóval való kapcsolattartás Az Intézmény fenntartóval való kapcsolatának alakítását a fenntartói irányítás körébe tartozó jogosítványok határozzák meg. Az Intézmény és a fenntartó kapcsolata folyamatos, elsősorban a következő területekre terjed ki: az intézmény nevének megállapítására, az intézmény tevékenységi körének módosítására, az intézmény átszervezésére, megszüntetésére az intézményben folyó szakmai munka értékelésére. az intézményi dokumentumok jóváhagyása és módosítása tekintetében, adatszolgáltatások kérése-nyújtása, minden olyan esetben, amikor azt a két fél közül bármelyik kezdeményezi. Kapcsolattartás formái: szóbeli tájékoztatás írásbeli beszámoló adása egyeztető tárgyaláson, értekezleten való részvétel a fenntartó által kiadott rendelkezések átvétele,

29 speciális információ-szolgáltatás a szakmai tevékenységéhez kapcsolódóan. 6.2.5. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, hatóságokkal való kapcsolattartás A pedagógiai szakszolgálat dolgozóinak az általuk gondozott gyermekek állapotának javítása érdekében felveszi a kapcsolatot szakintézményekkel. A kapcsolattartás formáját és módját és rendszerességét minden esetben a gyermek egyéni állapota, a probléma típusa és súlyossága határozza meg. Az egyéb szakintézmények bevonásáról a heti esetmegbeszélő ülések alkalmával döntenek a tanácsadó szakemberei; a kapcsolatfelvétel a gyermekkel közvetlenül foglalkozó pedagógus feladata. A gyermekjóléti szolgálattal, illetve a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot ellátó más személyekkel, intézményekkel és hatóságokkal általános kérdésekben a főigazgató, konkrét kérdésekben az érintett Tagintézmény igazgatókkal tart rendszeres kapcsolatot. Az iskola-egészségügyi ellátást biztosító egészségügyi szolgáltatóval általános kérdésekben a főigazgató, konkrét kérdésekben az érintett tagintézményi igazgatók tartják a kapcsolatot. Kapcsolattartás módja: alkalomszerű rendszeres Kapcsolattartás formái: konzultáció rendezvények tájékoztatás beszámolás tapasztalatcsere 6.2.6. A szülőkkel, pedagógusokkal való kapcsolattartás formája, rendje A székhelyintézmény vezetői, valamint a tankerületi tagintézmények vezetői, tagintézményi telephelyek tagintézmény- vezető helyettesei igény esetén minden szülőt fogad a szakszolgálatot érintő ügyben, előzetesen egyeztetett időpontban. A pedagógusok és pszichológusok személyesen tartják a kapcsolatot az ellátást kapó gyermekek szüleivel a következő formákban:

30 Tanácsadás: minden pedagógus, gyógypedagógus és pszichológus kolléga előre kihirdetett időben fogadóórán biztosít tanácsadási lehetőséget. Fogadóórán Szülői értekezlet, szülői fórumon való részvétel. Írásban: szakvéleményekről való tájékoztatás, értesítés, üzenet. Telefonos, online kapcsolat 6.3. Nyilvánosság Az Intézmény dokumentumai közül a szakmai alapdokumentum, a Szervezeti és Működési Szabályzat és mellékletei, valamint az Intézmény további szabályzatai nyilvánosak. A jelzett dokumentumok megtekinthetőek az Intézmény székhelyén és Tagintézményeinél. E dokumentumokat az Intézmény honlapján is nyilvánosságra hozzuk. A Szervezeti és Működési Szabályzat példánya munkaidőben a következő helyeken tekinthetők meg: a főigazgatóságon a Tagintézmények ügyviteli helységeiben. 7. AZ INTÉZMÉNY BIZTONSÁGOS MŰKÖDÉSÉT GARANTÁLÓ SZABÁLYOK 7.1. A rendszeres egészségügyi ellátás rendje Az Intézmény dolgozóinak munkaköri alkalmasságáról a jogszabályi előírásoknak megfelelően a foglalkozás-egészségügy orvosa gondoskodik. Valamennyi dolgozó köteles egy éven belül alkalmassági vizsgálaton megjelenni és munkára való alkalmassága, egészsége érdekében az üzemorvossal együttműködni. Az egészségügyi adatokkal kapcsolatos titoktartás minden dolgozóra kötelező. Fertőző betegség, vagy járvány esetén az üzemorvos intézkedése szerint a főigazgató köteles teljes vagy részleges óvintézkedéseket (pl. fertőtlenítés, stb.) elrendelni. 7.2.Munkavédelem tűzvédelem Minden tanév megkezdésekor munka- és tűzvédelmi oktatásban részesül minden dolgozó. A munkavédelemmel és tűzvédelemmel kapcsolatos részletes szabályokat a Munkavédelmi és a Tűzvédelmi Szabályzat tartalmazza.

31 7.3.Kulcsok használati rendje, a riasztó kezelése Az Intézmény nyitásához, zárásához tartozó kulcsok tartósan a főigazgatónál, az igazgatóknál, valamint a takarítóknál vannak. Az éves munkatervben a munkarendnek, beosztásnak megfelelően a főigazgató más dolgozót is felruházhat ilyen joggal. A székhelyintézményt reggel 7.30-kor az ügyfélszolgálatot ellátó munkatársak nyitják, délután 17.30-kor pedig a takarító, vagy külön megbízott személy zárja. A riasztó berendezést a vészhelyzetet kivéve - csak a fent megjelöltek használhatják nyitás és zárás alkalmával. 7.4. Kártérítési kötelezettség A munkavállaló a munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. Szándékos károkozás esetén a munkavállaló a teljes kárt köteles megtéríteni. A dolgozó általi károkozásról a főigazgatót haladéktalanul értesíteni kell. Valamennyi dolgozó felelős az elszámolási kötelezettséggel átvett olyan dolgokban bekövetkezett hiány esetén, amelyeket állandóan őrizetben tart, kizárólagosan használ vagy kezel, és azokat jegyzék vagy elismervény alapján vette át. Leltárhiánynak minősül a kezelésre szabályszerűen átadott és átvett anyagban, eszközben ismeretlen okból keletkezett, természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség mértékét meghaladó hiány A dolgozó az Intézmény tulajdonát képező nagyobb értékű eszközöket, berendezéseket csak a főigazgató, a Tagintézmény vonatkozásában az igazgató engedélyével vihet ki. Az adott eszköz felkerül az egyéni Leltári felvételi ívére. Az átvevő aláírók teljes anyagi felelősséggel tartoznak elszámolni. Az Intézmény valamennyi dolgozója felelős a berendezési, felszerelési tárgyak rendeltetésszerű használatáért, a gépek, eszközök, szakkönyvek, tesztek stb. megóvásáért. 7.5. A dolgozók feladatai a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésében és a baleset esetén Az Intézmény székhelyén vagy a Tagintézmény telephelyén a gyermeket ért bármilyen baleset, sérülés, vagy rosszullét esetén a főigazgatónak, ill. igazgatónak, akadályoztatása esetén helyettesének, vagy a helyettesítéssel hivatalosan megbízott munkatársnak haladéktalanul meg kell tennie a következő intézkedéseket: a sérült gyermeket elsősegélyben kell részesítenie ha szükséges, orvost kell hívnia

32 a balesetet, sérülést okozó veszélyforrást a tőle telhető módon meg kell szüntetnie a gyermeket ért balesetet, sérülést, rosszullétet azonnal jeleznie kell az Intézmény főigazgatójának, intézkedésre jogosult felelős vezetőjének. E feladatok ellátásában a gyermekbaleset helyszínén jelenlévő többi Intézményi dolgozó is köteles részt venni. A balesetet szenvedett gyermeket elsősegélynyújtásban részesítő dolgozó a sérülttel csak azt teheti, amihez biztosan ért. Ha bizonytalan abban, hogy az adott esetben mit kell tennie, akkor feltétlenül orvost kell hívnia, és a beavatkozással meg kell várnia az orvosi segítséget. Az Intézményben történt bármely balesetet, sérülést azon idő alatt, amíg a gyermek a pedagógiai szakszolgálati tevékenységet ellátó szakember tényleges jelenlétében a szakszolgálati ellátásban részesült, tanuló- és gyermekbalesetnek minősül minden olyan eset, amely a gyermeket, a tanulót az alatt az idő alatt vagy tevékenység során éri, amikor a szakszolgálati intézmény szakemberének felügyelete alatt áll. Az Intézmény főigazgatójának, intézkedésre jogosult felelős vezetőjének minden esetben ki kell vizsgálnia. A vizsgálat során tisztázni kell a balesetet kiváltó okokat és azt, hogy hogyan lett volna elkerülhető a baleset. A vizsgálat eredményeképpen meg kell állapítani, hogy mit kell tenni a hasonló balesetek megelőzése érdekében, és a szükséges intézkedéseket végre kell hajtani. A gyermekbalesetet az előírt nyomtatványon nyilván kell tartani. A három napon túl gyógyuló sérülést okozó gyermekbaleseteket haladéktalanul ki kell vizsgálni, és e balesetekről az előírt nyomtatványon jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyv egy példányát meg kell küldeni a fenntartónak, egy példányt pedig át kell adni a gyermeknek (kiskorú esetén a szülőnek). A jegyzőkönyv egy példányát az Intézmény őrzi meg. A súlyos balesetet azonnal jelenteni kell az Intézmény fenntartójának. A súlyos baleset kivizsgálásába legalább középfokú munkavédelmi szakképesítéssel rendelkező személyt kell bevonni. 7.6. A rendkívüli esemény, bombariadó stb. esetén szükséges teendők Az Intézmény működésében rendkívüli eseménynek kell minősíteni minden olyan előre nem látható eseményt, amely az intézmény működésének törvényes, általános rendjét akadályozza, illetve a szakszolgálat szolgáltatásaiban részt vevő gyermekek és dolgozók biztonságát és egészségét, valamint az intézmény épületét, felszerelését veszélyezteti. Rendkívüli eseménynek minősül különösen:

33 a természeti katasztrófa (pl.: villámcsapás, földrengés, árvíz, belvíz, stb.) a tűz a robbantással történő fenyegetés. Amennyiben az Intézmény bármely dolgozójának az Intézmény helyiségeit vagy a benne tartózkodó személyek biztonságát fenyegető rendkívüli eseményre utaló tény jut a tudomására, köteles azt azonnal közölni az Intézmény főigazgatójával, illetve valamely intézkedésre jogosult felelős vezetővel. Rendkívüli esemény esetén intézkedésre jogosult felelős vezetők: főigazgató főigazgató-helyettesek Igazgatók igazgató- helyettesek A rendkívüli eseményről azonnal értesíteni kell: tűz esetén a tűzoltóságot robbantással történő fenyegetés esetén a rendőrséget személyi sérülés esetén a mentőket az intézmény fenntartóját egyéb esetekben az esemény jellegének megfelelő rendvédelmi, illetve katasztrófaelhárító szerveket, ha ezt az Intézmény főigazgatója, intézkedésre jogosult felelős vezetője szükségesnek tartja. A rendkívüli esemény észlelése után a főigazgató vagy az intézkedésre jogosult felelős vezető utasítására a helyiségekben tartózkodó személyeket szóban, közvetlenül értesíteni (riasztani) kell, valamint haladéktalanul hozzá kell látni a veszélyeztetett helyiségek kiürítéséhez. A főigazgatónak, illetve az intézkedésre jogosult felelős vezetőnek a veszélyeztetett helyiségek kiürítésével gondoskodnia kell az alábbi feladatokról: a kiürítési tervben szereplő kijáratok kinyitásáról a közművezetékek (elektromos áram) elzárásáról a vízszerzési helyek szabaddá tételéről az elsősegélynyújtás megszervezéséről a rendvédelmi illetve katasztrófaelhárító szervek (rendőrség, tűzoltóság, tűzszerészek, stb.) fogadásáról

34 Az Intézmény helyiségeibe érkező rendvédelmi, katasztrófaelhárító szerv vezetőjét az Intézmény főigazgatójának, intézkedésre jogosult felelős vezetőjének, vagy az általa kijelölt dolgozónak tájékoztatnia kell az alábbiakról: a rendkívüli esemény kezdete óta lezajlott eseményekről a veszélyeztetett helyiségek jellemzőiről, helyszínrajzáról a helyiségekben található veszélyes anyagokról (mérgekről) a közmű (víz, gáz, elektromos, stb.) vezetékek helyéről a helyiségekben tartózkodó személyek létszámáról, életkoráról a helyiségek kiürítéséről. A rendvédelmi, illetve katasztrófaelhárító szerv vezetőjének utasításait az intézmény minden dolgozójának, és a vizsgálaton részt vevő gyermekeknek valamint kísérőiknek be kell tartani! A rendkívüli esemény miatt elmaradt szakszolgálati feladatokat (vizsgálatok, tanácsadás, fejlesztés, gondozás, terápiás ellátás) más időpontban kell elvégezni.

35 8. MELLÉKLETEK 8.1. Adatkezelési szabályzat A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC: törvény alapján a köznevelési intézmény köteles a jogszabályban előírt nyilvántartásokat vezetni, a köznevelés információs rendszerébe bejelentkezni, valamint az Országos statisztikai adatgyűjtési program keretében előírt adatokat szolgáltatni. Az Intézmény nyilvántartja a pedagógus oktatási azonosító számát, pedagógusigazolványának számát, a jogviszonya időtartamát és heti munkaidejének mértékét. Óraadó szakemberek esetén az Intézmény nyilvántartja nevét, születési helyét, idejét, nemét, állampolgárságát, nem magyar állampolgár esetén, a Magyarország területén való tartózkodás jogcímét és a tartózkodásra jogosító okirat megnevezését, számát, lakóhelyét, tartózkodási helyét, végzettségével, szakképzettségével kapcsolatos adatokat, oktatási azonosító számát. Az Intézmény a gyermek, tanuló alábbi adatait tartja nyilván: a gyermek, tanuló neve, születési helye és ideje, neme, állampolgársága, lakóhelyének, tartózkodási helyének címe, társadalombiztosítási azonosító jele, nem magyar állampolgár esetén, a Magyarország területén való tartózkodás jogcíme és a tartózkodásra jogosító okirat megnevezése, száma, szülője, törvényes képviselője neve, lakóhelye, tartózkodási helye, telefonszáma, a gyermek fejlődésével kapcsolatos adatok, a gyermek óvodai jogviszonyával, a tanuló tanulói jogviszonyával kapcsolatos adatok kiemelt figyelmet igénylő gyermekre, tanulóra vonatkozó adatok, a tanuló- és gyermekbalesetre vonatkozó adatok. A fenti adatok a személyes adatok védelmére vonatkozó célhoz kötöttség megtartásával továbbíthatók a fenntartónak, a kifizetőhelynek, a bíróságnak, rendőrségnek, ügyészségnek, a közneveléssel összefüggő igazgatási tevékenységet végző közigazgatási szervnek, a munkavégzésre vonatkozó rendelkezések ellenőrzésére jogosultaknak, a nemzetbiztonsági szolgálatnak.

36 Adattovábbításra a köznevelési intézmény vezetője és a meghatalmazás keretei között az általa meghatalmazott vezető vagy más alkalmazott jogosult. Az Intézmény az alkalmazottai személyes adatait csak a foglalkoztatással, a juttatások, kedvezmények, kötelezettségek megállapításával és teljesítésével, az állampolgári jogok és kötelezettségek teljesítésével kapcsolatosan, nemzetbiztonsági okokból, a törvényben meghatározott nyilvántartások kezelése céljából, a célnak megfelelő mértékben, célhoz kötötten kezelhetik. A szakalkalmazott, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottat, továbbá azt, aki közreműködik a gyermek, tanuló felügyeletének az ellátásában, hivatásánál fogva harmadik személyekkel szemben titoktartási kötelezettség terheli a gyermekkel, a tanulóval és családjával kapcsolatos minden olyan tényt, adatot, információt illetően, amelyről a gyermekkel, tanulóval, szülővel való kapcsolattartás során szerzett tudomást. E kötelezettség a foglalkoztatási jogviszony megszűnése után is határidő nélkül fennmarad. A titoktartási kötelezettség nem terjed ki a szakalkalmazotti testület tagjainak egymás közti, a tanuló fejlődésével összefüggő megbeszélésre. A gyermek és a kiskorú tanuló szülőjével minden, a gyermekével összefüggő adat közölhető, kivéve, ha az adat közlése súlyosan sértené a gyermek, tanuló testi, értelmi vagy erkölcsi fejlődését. A köznevelés információs rendszere (a továbbiakban: KIR) központi nyilvántartás keretében a nemzetgazdasági szintű tervezéshez szükséges fenntartói, intézményi, foglalkoztatási, gyermek- és tanulói adatokat tartalmazza. A KIR keretében folyó adatkezelés tekintetében az adatkezelő a hivatal. A köznevelési feladatokat ellátó intézmény, a jegyző, a közneveléssel összefüggő igazgatási, ellenőrzési tevékenységet végző közigazgatási szerv és az e törvényben meghatározott feladatok végrehajtásában közreműködő intézményfenntartók és intézmények adatokat szolgáltatnak a KIR-be. A KIR adatkezelője oktatási azonosító számot ad ki annak, aki óvodai jogviszonyban áll, aki tanulói jogviszonyban áll, akit pedagógus-munkakörben alkalmaznak, akit nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben alkalmaznak, akit pedagógiai előadó vagy pedagógiai szakértő munkakörben alkalmaznak, akit óraadóként foglalkoztatnak.

37 Egy személynek csak egy oktatási azonosítója lehet, ennek biztosítása érdekében a KIR személyi nyilvántartása, valamint a felsőoktatási információs rendszer hallgatói és alkalmazotti személyi törzsének adatállománya összekapcsolható. A KIR alkalmazotti nyilvántartása tartalmazza az alkalmazott nevét, anyja nevét, nemét, állampolgárságát, születési helyét és idejét, oktatási azonosító számát, pedagógusigazolványa számát, végzettségére és szakképzettségére vonatkozó adatokat: felsőoktatási intézmény nevét, a diploma számát, a végzettséget, szakképzettséget, a végzettség, szakképzettség, a pedagógus-szakvizsga, PhD megszerzésének idejét, munkaköre megnevezését, munkáltatója nevét, címét, valamint OM azonosítóját, munkavégzésének helyét, jogviszonya kezdetének idejét, megszűnésének jogcímét és idejét, vezetői beosztását, besorolását, jogviszonya, munkaviszonya időtartamát, munkaidejének mértékét, tartós távollétének időtartamát. Az alkalmazotti nyilvántartásból személyes adat az érintetten kívül csak az egyes, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó juttatások jogszerű igénybevételének megállapítása céljából továbbítható, a szolgáltatást nyújtó vagy az igénybevétel jogosságának ellenőrzésére hivatott részére, továbbá az adatok pontosságának, teljességének, időszerűségének biztosítása, valamint a pedagógusigazolvány igénylésével kapcsolatos eljárás keretében azonosítás céljából a személyi adat- és lakcímnyilvántartó szerv részére. A KIR-ben adatot az érintett foglalkoztatásának megszűnésére vonatkozó bejelentéstől számított tíz évig lehet kezelni, kivéve, ha ez alatt az idő alatt az érintettet ismét bejelentik a nyilvántartásba. A KIR adatkezelője a KIR-ben nyilvántartott személyek természetes személyazonosító adatait és lakcímét azonosítás céljából elektronikus úton megküldi a személyi adat- és lakcímnyilvántartás központi szervének. A sikeres azonosítást követően a személyi adat- és lakcímnyilvántartás központi szerve kapcsolati kódot képez, amelyet azonosítás céljából megküld a KIR adatkezelőjének. A személyi adat- és lakcímnyilvántartás központi szerve az

38 azonosított természetes személy természetes személyazonosító adatainak és lakcímének a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban bekövetkezett változásáról a kapcsolati kódon értesíti a KIR adatkezelőjét. A KIR adatkezelője a jelen bekezdés szerint tudomására jutott adatváltozást a KIR-ben a köznevelési intézmény egyidejű értesítésével hivatalból vezeti át. A társadalombiztosítási azonosító jel bejegyzésére irányuló kérelem esetén a társadalombiztosítási azonosító jel hitelességét a KIR adatkezelője az országos egészségbiztosítási szerv nyilvántartásával elektronikus úton megfelelteti. Eltérés esetén a személyi- és lakcím adatok helyességére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni Integrált Nyomonkövető Rendszer A KIR adatkezelője a gyermek nevét, nemét, születési helyét és idejét, társadalombiztosítási azonosító jelét, oktatási azonosító számát, anyja nevét, akóhelyét, tartózkodási helyét, állampolgárságát, sajátos nevelési igénye, beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézsége tényét, diákigazolványának számát, nevelési-oktatási intézményének nevét, címét, OM azonosítóját, jogviszonyát megalapozó köznevelési alapfeladatot, nevelésének, oktatásának helyét, a gyermek, tanuló pedagógiai szakszolgálati ellátásban, gyógypedagógiai nevelésébenoktatásában, fejlesztő foglalkoztatásában közreműködő pedagógus, továbbá szakorvos személyes és jogviszonyával kapcsolatos adatait a gyermek, tanuló pedagógiai szakszolgálati ellátása céljából továbbítja az Integrált Nyomonkövető Rendszer (a továbbiakban INYR) részére. A gyermek, tanuló pedagógiai szakszolgálati ellátása során keletkezett adatokat a gyermekkel, tanulóval közvetlenül foglalkozó szakembere köteles az INYR-be rögzíteni. Az INYR a) a pedagógiai szakszolgálati ellátásban részesülő személy a KIR-ből átvett adatain kívül hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetét, szülője, törvényes képviselője nevét, lakóhelyét, tartózkodási helyét, telefonszámát b) az ellátott adataihoz kapcsolva az ellátott egészségügyi, továbbá a pedagógiai szakszolgálaton kívüli köznevelési ellátása során keletkezett azon dokumentumok kiállításának időpontját, tartalmát, kibocsátójának nevét, amelyek a pedagógiai szakszolgálati ellátást megelőzően keletkeztek, az ellátott vagy szülője, törvényes képviselője rendelkezésére állnak és az ellátáshoz feltétlenül szükségesek, c) az ellátott adataihoz kapcsolva a pedagógiai szakszolgálati ellátására vonatkozóan

39 ca) a szűrést, vizsgálatot végző intézmény nevét, címét, a szűrés eredményét, a szűrés, vizsgálat kérelmezőjének nevét, címét, elérhetőségét, a szűrés, vizsgálat módszerét, eszközét, eredményét, megállapításait, a szűrési, vizsgálati eljárásban szereplő szakemberek nevét, végzettségét, szakképzettségét, a szűrés, vizsgálat időpontját, időtartamát, helyét, cb) az állapotmegismerést végző intézmény nevét, címét, az állapotmegismerés kérelmezőjének nevét, címét, elérhetőségét, az állapotmegismerés időpontját, időtartamát, helyét, az állapotmegismerés módszerét, eszközét, az állapotmegismerés eredményét és megállapításait, az eljárásban közreműködő szakember nevét, végzettségét, szakképzettségét, cc) a szűrés, vizsgálat, állapotmegismerés alapján megállapított szükséges segítő beavatkozás megnevezését, óraszámát, időtartamát, módszerét, eszközét, helyszínét, a segítő beavatkozást végző intézmény adatait, a részt vevő szakember nevét, végzettségét, szakképzettségét, a segítő beavatkozás eredményét, cd) a szűrés, vizsgálat, állapotmegismerés eredményével kapcsolatos szülői nyilatkozatot, a szülői felülvizsgálati kérelem adatait, ce) a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló jogszabályban meghatározott közigazgatási hatósági eljárás adatai közül az eljárás kezdeményezőjének nevét, címét, elérhetőségét, az eljárás okát, az eljárás eredményét, a közigazgatási hatósági eljárás ügyszámát tartja nyilván. Az ellátott gyermekre, tanulóra vonatkozó személyes adatokat az INYR-ből kizárólag a) a pedagógiai szakszolgálatnak a gyermeket, tanulót közvetlenül ellátó munkatársa, b) a gyermeket, tanulót közvetlenül ellátó pedagógiai szakszolgálati intézmény vezetője ismerheti meg. Az INYR-ben tárolt személyes adatokat az adatkezelő a pedagógiai szakszolgálati intézmény ellátásának utolsó igénybevételétől számított tizenöt év elteltével törli a nyilvántartásból. 8.2.Iratkezelési szabályzat Ezen szabályzat hatálya a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat (Intézmény) székhely és Tagintézményeire terjed ki. Továbbá kiterjed az Intézmény, ügyvitelét folyamatosan ellátó dolgozókra, valamint az esetenként kijelölt ügyintézőkre. A szakszolgálatok iratkezelését úgy kell megszervezni, hogy az a rendeltetésszerű működését, a feladatok gyors és eredményes megoldását, valamint a tevékenység hatékony ellenőrzését

40 szolgálja, valamint meghatározza és szabályozza az Intézmény ügyvitellel kapcsolatos iratkezelés rendjét, a feladatokat és végrehajtásuk módját. A főigazgató köteles gondoskodni arról, hogy az Iratkezelési Szabályzat kellő példányszámban valamennyi érdekelt dolgozó rendelkezésére álljon és arról, hogy az Iratkezelési Szabályzat tartalmát a dolgozók megismerjék, s az ügyiratkezelést annak megfelelően végezzék, ezáltal felelősséget is vállalva az elvégzett munkájukért. Általános fogalmak a szabályzat alkalmazása során Beadvány: valamely szervhez érkező hagyományos vagy elektronikus irat, amely rendeltetésszerűen a szervnél vagy személynél marad. Csatolás: a nem ugyanahhoz az ügyirathoz tartozó különböző iratok átmeneti jellegű összekapcsolása. Elektronikus irat: számítástechnikai program felhasználásával elektronikus formában rögzített elektronikus úton érkezett, illetve továbbított irat, amelyet számítástechnikai adathordozón tárolnak. Érkeztetés: az írásbeli ügyvitelnek az iktatást megelőző szakasz, melynek során rögzítik a beadvány beérkezésének keltét, elektronikus irat beérkezése esetén kitöltik az érkeztető képernyőrovatokat; alkalmazása csak osztott iratkezelésben indokolt. Feladatkör: azoknak a feladatoknak az összessége, amelyet a szerv vagy személy végez az ügyintézési munkafolyamat során. Gyűjtőív: a több más szervhez és/vagy szervezeti egységhez intézett megkeresésre beérkező válaszokat külön új iktatószám adása nélkül együttesen nyilvántartó ív, amely az ügyirat részét képezi, abban van elhelyezve; a gyűjtőív tartalmazza az alap (kezdő) irat iktatószámát, tárgyát, továbbá a rovatokat a beérkező válaszok sorszámainak, a beküldők iktatószámainak (azaz az idegen iktatószámoknak) a beérkezés keltének nyilvántartására. Gyűjtőszám: az az iktatási sorszám, amely alatt a több más szervhez és/vagy szervezeti egységhez intézett megkeresésre beérkező válaszokat külön iktatás nélkül a beérkezés ideje szerinti folyószámmal ellátottan, az ügyiratban lévő gyűjtőíven tartják nyilván; a gyűjtőszámként használt iktatószámot az iktatókönyv kezelési feljegyzések rovatában jelölni kell. Iktatás: az iratkezelésnek az érkeztetés és az ezt követő postabontás utáni szakasz, az iratnyilvántartás alapvető része, amelynek során a beadványt, illetve a saját keletkezésű iratot

41 iktatószámmal látják el, és kitöltik az iktatókönyv, illetve az iktatóbélyegző lenyomat rovatait; elektronikus irat esetében az iktató képernyő rovatait töltik ki. Iktatókönyv: a szerv rendeltetésszerű működése során keletkezett (nála keletkezett, hozzá intézett és megőrzött) ügyviteli iratok (beadványok, kiadványok, belső ügyviteli iratok) nyilvántartására szolgáló, folyamatos sorszámú oldalakkal ellátott, évenként hitelesítetten megnyitott és lezárt iratnyilvántartó könyv, amely készülhet elektronikus adathordozón is. Irat: minden olyan szöveg, számadatsor, térkép, tervrajz és vázlat a megjelentetés szándékával készült könyvjellegű kézirat kivételével, - amely valamely szerv működésével, illetőleg személy tevékenységével kapcsolatban bármilyen anyagon, alakban, bármely eszköz felhasználásával és bármely eljárással keletkezett. Iratkezelés: az irat készítését, nyilvántartását, rendszerezését és selejtezhetőség szempontjából történő válogatását, segédletekkel való ellátását, szakszerű és biztonságos megőrzését, használatra bocsátását, selejtezését, illetve levéltárba adását együttesen magába foglaló tevékenység. Iratkezelési szabályzat: a szerv írásbeli ügyintézésére vonatkozó szabályok összessége, amely a szerv szervezeti és működési szabályzata figyelembevételével készül, s amelynek mellékletét képezi az irattári terv. Irattár: megfelelően kialakított és felszerelt, az irattári anyag szakszerű és biztonságos őrzésére alkalmas helyiség. Irattári anyag: a szerv működése során keletkezett vagy hozzá érkezett és rendeltetésszerűen az irattárba tartozó iratok összessége. Irattári terv: a köziratok rendszerezésének és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatásának alapjául szolgáló jegyzék, amely az irattári anyagot tételekre (tárgyi csoportokra, indokolt esetben iratfajtákra) tagolva, a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatásköréhez, valamint szervezetéhez igazodó rendszerezésben sorolja fel, s meghatározza a kiselejtezhető irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát, továbbá a nem selejtezhető iratok levéltárba adásának határidejét. Irattári tételszám (jel): az ügy típusát, ágazati hovatartozását, továbbá az irat selejtezhetőség szerinti csoportosítását mutatja, egyúttal meghatározza az irat irattári helyét is. Irattárazás: az iratkezelés része, az a tevékenység, amelynek során a szerv a működése során keletkező és hozzá kerülő, rendeltetésszerűen hozzá tartozó és nála maradó iratok irattári rendezését, kezelését és őrzését végzi.

42 Kiadmány: a jóváhagyás után letisztázott és a kiadmányozásra jogosult részéről hiteles aláírással ellátott, lepecsételt irat. Kiadmányozás (kiadványozás: a már felülvizsgált kiadmány (elintézés) tervezet jóváhagyását, letisztázhatóságát, elküldhetőségének engedélyezését jelenti a kiadmányozásra jogosult részéről ( K betűjellel). Kiadmányozó: a szerv/szervezet vezetője részéről kiadmányozási joggal felhatalmazott személy, akinek kiadmányozási hatáskörébe tartozik a kiadmány aláírása. Közfeladatot ellátó szerv: állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv és személy. Közirat: a keletkezés idejétől és az őrzés helyétől függetlenül minden olyan irat, amely a közfeladatot ellátó szerv irattári anyagába tartozik, vagy tartozott. Küldemény: a beérkezett, illetve továbbításra előkészített irat, elektronikus úton érkezett, illetve küldött elektronikus irat. Láttamozás: az elintézési (intézkedési) tervezet (javaslat) felülvizsgálatát véleményezését (javítását, tudomásul vételét, jóváhagyását) biztosító aláírás vagy kézjegy, illetve ezt helyettesítő számítástechnikai művelet. Levéltár: a maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, levéltári feldolgozásának és rendeltetésszerű használatának biztosítása céljából létesített intézmény. Másodlat: a több példányban, egyidejűleg készült eredeti irat egyik hiteles példánya, amelyet az első példányon lévővel azonos pecsét és aláírás hitelesít. Másolat: valamely eredeti iratról keletkezése után készült példány, amely hasonmás (szövegés formahű), egyszerű (nem hitelesített) és hiteles (hitelesítési záradékkal ellátott) iratmásolat lehet. Melléklet: valamely irat szerves tartozéka, annak kiegészítő része, amely elválaszthatatlan attól. Mellékelt irat: az iratnak nem szerves része, tartozéka, attól mint kísérő irattól elválasztható. Mutatózás: a nyilvántartási munkának az iktatást követő szakasza, célja: az irat iktatószámának megállapítása a visszakeresésnél. Selejtezés: az iratoknak az irattári tervben szereplő őrzési idő lejártát követően történő megsemmisítésének előkészítése. Számítástechnikai adathordozó: számítástechnikai eljárással adatokat rögzítő, tároló adathordozó (mágnesszalag, hajlékony és merevlemez, CD stb.), amely az adatok nyilvántartását, azonosítását, kezelését és visszakeresését biztosítja.

43 Szerelés: az ugyanahhoz az ügyirathoz tartozó különféle ügyiratdarabok (elő- és utóiratok) végleges jellegű összekapcsolása, amelyet az iktatókönyvben és az iratokon egyaránt jelölni kell. (Az iratok összekapcsolását elektronikus iktatás esetén is értelemszerűen jelölni kell.) Szerv: jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet. Szervezeti és működési szabályzat: a szerv tevékenységének alapdokumentuma, amely rögzíti a szerv azon belül a szervezeti egység feladatait és a feladatokhoz rendelt hatásköröket. Szignálás: az ügyben intézkedni, eljárni illetékes szervezeti egység és/vagy ügyintéző kijelölése az ügyben kiadmányozni jogosult részéről, akinek hatáskörébe tartozik, az elintézéssel kapcsolatos esetleges külön utasítás kiadása, az ügy kiadmányozása. Ügyintézés: valamely szerv vagy személy működésével, illetve tevékenységével kapcsolatban keletkező ügyek ellátása, az eközben felmerülő tartalmi (érdemi), formai (alaki) kezelési, szóbeli és/vagy írásbeli munkamozzanatok sorozata, összessége. Ügyintéző: az ügy (ek) érdemi intézését végző személy, azaz az ügy előadója, aki az ügyet döntésre előkészíti. Ügyirat: a szerv rendeltetésszerű működése, illetve ügyintézése során keletkező irat, amely az ügy valamennyi ügyintézési szakasz keletkezett ügyiratdarabokat tartalmazza. Ügykör: a szerv vagy személy hatásköre és illetékessége által meghatározott, összetartozó vagy hasonló egyedi ügyek összessége, csoportja. Ügyvitel: a szerv folyamatos működésének alapja, az ügyintézés egymás utáni résztevékenységeinek (mozzanatainak) sorozata, illetve összessége, amely az ügyintézés formai és technikai feltételeit, a szolgáltatások teljesítését foglalja magában. Az Intézménybe érkezett és az Intézményben keletkezett iratokat iktatni, a személyesen benyújtott iratok átvételét igazolni, azokat szintén iktatni kell. Ha az ügy jellege megengedi, az ügyiratban foglaltak távbeszélőn, elektronikus levélben vagy a jelenlévő érdekelt személyes tájékoztatásával is elintézhetők. Távbeszélőn vagy személyes tájékoztatás keretében történő ügyintézés esetén az iratra rá kell vezetni a tájékoztatás lényegét, az elintézés határidejét és az ügyintéző alá-írását. A küldemények átvétele és bontása A küldemények átvétele Az Intézmény címére posta vagy kézbesítés útján érkező küldeményeket az írásban megbízott székhelyintézményben, tagintézményben, telephelyen dolgozó veheti át. (megbízás) A sérült,

44 vagy felbontott küldemény burkolatára rá kell vezetni, hogy,,sérülten érkezett és az átvevőnek alá kell írnia. A küldemények felbontása A küldemények felbontására az erre megbízott jogosult. Felbontás nélkül kell a főigazgatónak, Telephelyek esetében az igazgatónak, illetve a címzettnek átadni a bizalmas vagy sajátkezű felbontásra jelzésű és a névre szóló küldeményeket. Ha a névre szóló, vagy a titkos ügykezelés rendelkezése alá eső iratokat tartalmazó küldeményeket tévedésből bontották fel, a borítékot ismételten le kell ragasztani, rá kell írni a felbontó nevét, beosztását, a felbontás időpontját, majd a küldeményt azonnal a címzetthez kell eljuttatni. A névre szóló, hivatalos tárgyú küldeményeket felbontás után iktatásra, intézésre vissza kell adni az az erre megbízott iktatásért felelős munkavállalónak. A küldemények felbontásakor ellenőrizni kell, hogy a borítékon jelzett iratok, illetve az iraton jelzett mellékletek megérkeztek-e. A hiányt a borítékon, illetve az iraton fel kell tüntetni. Ha a küldeményben az iraton fel nem tüntetett illetékbélyeg, válaszboríték, vagy a válasz bérmentesítésére szolgáló postabélyeg van, azt az iratra rá kell vezetni, és csatolni kell hozzá, felhasználásukat, vagy visszaküldésüket, az ügy elintézésekor az iraton fel kell tüntetni. Az ajánlott és egyéb küldemények borítékait csak akkor kell az iratokhoz csatolni, ha az irat benyújtásának határidejéhez jogkövetkezmény fűződik, a beküldő nevét pontos címét csak a borítékról lehet megállapítani, a jelzett mellékletek hiányosan, vagy meg sem érkeztek, a küldemény sérülten, vagy felbontva érkezett. Ilyen esetben a boríték csak az iratselejtezés alkalmával semmisíthető meg, s addig a bélyeg sem távolítható el. Az iratok nyilvántartásba vétele Az iktatás Az Intézményhez, Tagintézményhez érkező hivatalos küldeményeket, ügyiratokat / belső használatra, ill. külső szerv részére készült iratok / nyilvántartásba kell venni, iktatni kell. Az iktatás a beérkező iratra történhet kézzel, az Intézmény, Tagintézmény által kezdeményezett iratoknak iktatószámmal való ellátásából, az irat lényeges adatainak iktatókönyvbe való bejegyzéséből és mutatókönyv vezetéséből áll.

45 Az ügyiratokat lapszámozott és hitelesített iktatókönyvben a beérkezés sorrendjében, a beérkezés napján, de legkésőbb az azt követő 3. munkanapon - naptári évenként újra sorszámozva - kell iktatni. A naptári év végén az iktatókönyvet le kell zárni. Soron kívül kell iktatni: a határidős iratokat, a sürgős jelzésű, a távirati és expressz küldeményeket, a hivatalból kezdeményezett, intézkedést tartalmazó iratokat. Nem kell iktatni a visszaérkezett leveleket, tértivevényeket / azokat az eredeti irathoz kell csatolni /meghívókat, szaklapokat, folyóiratokat, falragaszokat, a propaganda, reklám stb. célt szolgáló kiadványokat. Téves iktatás esetén a kézi iktatókönyvben a bejegyzést áthúzással kell érvényteleníteni oly módon, hogy az érvénytelenítés ténye - az eredeti bejegyzés olvashatósága mellett - kétségtelen legyen. A tévesen kiadott iktatószám nem használható fel újra. A kézi iktatókönyvben sorszámot üresen hagyni, a felhasznált lapokat összeragasztani, a bejegyzett adatokat kiradírozni, vagy bármely más módon olvashatatlanná tenni nem szabad. Ha helyesbítés szükséges, a téves adatot vagy számot egy vonallal úgy kell áthúzni, hogy az eredeti feljegyzés olvasható maradjon. A javítást keltezéssel és kézjeggyel kell igazolni. Az azonos jellegű ügycsoportoknak, ha azokban az egyes ügyek általában egy intézkedéssel lezárulnak, az év elején egy-egy iktatószámot kell biztosítani /gyűjtőszám /. Az iratot el kell látni iktatószámmal és az irat egyéb azonosító adataival Az iktatószám felépítése a központi ügyiratkezelés esetén: főszám/év. (Gyűjtőszám használata esetén: Főszám/alszám/év. Gyűjtőszám alkalmazásakor az alszámokról ún. gyűjtőívet kell vezetni.) Egy iktatókönyvön belül a főszámokat folyamatos sorszámos rendszerben kell kiadni. Az ügyirathoz tartozó iratokat az iktatási főszám alatt folyamatosan kiadott alszámokon kell nyilvántartani. Az iktatókönyv megfelelő számú oldalát minden évben a gyűjtőszámos iktatás céljára kell fenntartani. A gyűjtőszámos iktatás céljára fenntartott oldalak felső szegélyén fel kell tüntetni az ott iktatott iratok azonos témakörét, főtárgy:... jelzéssel, valamint a gyűjtőszámát. A közös témakörön belül eltérő tárgyat az alszámoknál kell bejegyezni a tárgyrovatba.

46 A gyűjtőszámon iktatott ügy egyedi iktatószáma a gyűjtőszám alszáma (pl.1), ezért az első alszámot is fel kell tüntetni úgy, hogy a gyűjtőszámot (10) törni kell az alszámmal (Pl.10/1/2015.) A gyűjtőszámon iktatott ügyfajtákat az igazgatótanács jóváhagyásával az Intézmény vezetője állapítja meg. Helyes, ha ugyanazon ügyfajták minden évben ugyanazon gyűjtőszámot kapják meg. A gyűjtőszámos iktatás fő tárgyait (fogalom- és tartalmi besorolásait, valamint a hozzá kapcsolódó gyűjtőszámokat az SZMSZ függeléke tartalmazza. Az ügyintézés folyamata Az ügyintéző kijelölése Az Intézmény főigazgatója, adott Tagintézmény igazgatója az érkezett iratokra, vagy azok másolataira ráírja az ügyintéző nevét, a szükségesnek tartott utasításait keltezi és kézjegyével látja el. Az iratok intézése A láttamozott és utasítással ellátott iratok továbbítása előtt az iktatókönyvbe fel kell jegyezni az ügyintézőt és a határidőt. Ha az iratnak előzménye /előirata/ van, s az intézéshez szükséges, csatolni kell az irathoz. Az ügyintéző köteles az ügyet a kijelölt határidőre elintézni. Az iratok aláírása, hitelesítése A kimenő iratokat a székhelyintézményben a főigazgató, a tagintézmények esetében az igazgató, távollétük esetében a helyettes írja alá,,h betű alkalmazásával. Az elintézett iratokkal kapcsolatos feladatok Az elintézett iratok tárolása előtt az erre kijelölt munkatárs köteles meggyőződni arról, hogy az ügyiraton fel van-e tüntetve az iktatószáma. Az elektronikus úton előállított, hitelesített és tárolt iratok kezelése Az Intézményben, Tagintézményben keletkező, illetve érkező elektronikus iratokat ki kell nyomtatni. A kinyomtatott iratot hitelesíteni kell. Az elektronikus iratokat az az érintett munkatárs számítógépén, elektronikus úton meg kell őrizni. A számítógépén őrzött elektronikus iratokról havonta biztonsági mentést kell készíteni. Az elektronikus úton előállított, hitelesített és tárolt elektronikus iratok selejtezése és megsemmisítése az általános szabályok szerint történik. Az elektronikus úton előállított, hitelesített és tárolt elektronikus iratok kezelésért az

47 intézményi rendszergazda segítségével az érintett munkatárs a felelős. Az elektronikus úton előállított, hitelesített és tárolt dokumentumok kezelési rendje Az elektronikus rendszer használata során feltétlenül ki kell nyomtatni, és az irattárban kell elhelyezni az alábbi dokumentumok papír alapú másolatát: az intézménytörzsre vonatkozó adatok módosítása, az alkalmazott pedagógusokra, óraadó tanárokra vonatkozó adatbejelentések, az október 1-jei pedagógusok névsora. Az elektronikus úton előállított fent felsorolt nyomtatványokat az intézmény pecsétjével és az Intézmény vezetőjének aláírásával hitelesített formában kell tárolni. Az egyéb elektronikusan megküldött adatok írásbeli tárolása, hitelesítése nem szükséges. A dokumentumokat a KIR rendszerében, továbbá az Intézmény informatikai hálózatában egy külön e célra létrehozott mappában tároljuk. A mappához való hozzáférés jogát az informatikai rendszerben korlátozni kell, ahhoz kizárólag az Intézmény vezetője által felhatalmazott személyek férhetnek hozzá. Az iratok irattári kezelése Kézi irattár Az iratok időszakos, két évnél nem hosszabb időtartamú tárolása a kézi irattárban történik. Kézi irattárban az iratokat évenként elkülönítve, az iktatószámok sorrendjében fűzős, vagy iratgyűjtő dossziéban kell biztonságosan zárható szekrényben őrizni. A kézi irattárak kezelői évenként az első negyedév végén a két évig őrzött iratokat, az egyéb dokumentációkat, bizonylatokat az,,irattári terv tételszámai szerint csoportosítva lerakják a központi irattárba. Az első negyedév végén kell a központi irattárba lerakni a nem iktatott egyéb iratokat is szakértői vélemények/ foglalkozási és egyéb naplók stb./ ugyancsak az,,irattári terv tételszámai szerint csoportosítva. Központi irattár Az Intézmény működése során keletkezett ügyiratokat, valamint tartós megőrzésre rendelt egyéb iratokat, dokumentációkat / felsorolásuk és,,irattári terv -ben / központi irattárban, az iratok épségét biztosító módon, jól zárható helyen kell tárolni. A központi irattár helyiségében idegen személyek csak az irattár felelősének jelenlétében tartózkodhatnak. Az ügyiratokat és az egyéb megőrzendő dokumentációkat az,,irattári terv tételszámai / ügykörök / szerint csoportosítva, polcokra rakva, a tételszámok sorrendjében kell tárolni.

48 Fel kell tüntetni a tételszámot és az ügykört, az iratok, dokumentációk keletkezésének évszámát. Ha azonos tételszámú és évfolyamú iratokat - a kezdő és végső iktatószámot is fel kell tüntetni. Az irattárból - ideiglenes használatra - iratokat kiadni csak átvételi elismervény ellenében szabad. Az átvételi elismervény egy példányát az irat helyére kell tenni. Irattári terv Az Intézmény működése során keletkezett iratok megőrzésének, nyilvántartásának, kezelésének, selejtezésének megkönnyítésére az irattári terv - nyújt iránymutatást. Az Irattári Terv rendszerbe foglalja azokat az irattári tételeket /ügyiratcsoportokat / amelyek szerint az iratok kezelése, tárolása történik. E terv határozza meg a selejtezési határidőket is, illetőleg a nem selejtezhető iratok / irattári tételek / levéltárba adásának határidejét. Az Irattári Terv az iratokat kötelezően meghatározott irattári tételszámok szerint csoportosítja a következők szerint Irattári tételszám /Ügykör megnevezése Őrzési idő (év) Vezetési, igazgatási és személyi ügyek 1. Intézménylétesítés, - átszervezés, - fejlesztés nem 2. Iktatókönyvek, iratselejtezési jegyzőkönyvek selejtezhető 3. Személyzeti, bér- és munkaügy 50 4. Munkavédelem, tűzvédelem, balesetvédelem, 10 5. Fenntartói irányítás 10 6. Szakmai ellenőrzés 10 7. Megállapodások, bírósági, államigazgatási ügyek 10 8. Belső szabályzatok 10 9. Polgári védelem 10 10. Munkatervek, jelentések, statisztikák 5 11. Panaszügyek 5 12. Szakértői vélemény, logopédiai vizsgálati vélemény 25 13. Szakértői vélemény elkészíttetésével összefüggő ügyek 10 14. Jogszabályban meghatározott juttatások és kedvezmények igénybevételéhez 10 szükséges igazolásokkal kapcsolatos ügyek 15. Forgalmi napló, munkanapló 5 16. Egyéni fejlesztési tervek, a gyermek, a tanuló fejlődését rögzítő értékelések 5 17. Nyilvántartási lapok, jegyzőkönyvek 5 18. Szaktanácsadói, egyéb szakértői vélemények, javaslatok és ajánlások 5 Gazdasági ügyek 19. Ingatlan-nyilvántartás, - kezelés, - fenntartás, épülettervrajzok, helyszínrajzok, használatbavételi engedélyek 20. Társadalombiztosításhoz kapcsolódó ügyek 50 21. Leltár, állóeszköz-nyilvántartás, vagyonnyilvántartás, selejtezés 10 határidő nélküli

49 22. Éves költségvetéshez, költségvetési beszámolókhoz kapcsolódó ügyek, könyvelési bizonylatok 5 Az iratok selejtezése és levéltári átadása Az irattár anyagát ötévenként felül kell vizsgálni és az irattári terv alapján ki kell emelni azokat az iratokat, melyeknek őrzési ideje az előző évben lejárt. A lejárt idejű iratokat ki kell selejtezni, ill. A levéltárnak további megőrzésre át kell adni. A selejtezés időpontjáról a levéltárat a selejtezés megkezdése előtt 30 nappal írásban értesíteni kell. Az iratselejtezésről 3 példányban jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell: A selejtezés helyét, idejét, mely irattári tételek, illetve ügyiratfajták és évfolyamok kerültek selejtezésre, a selejtezési munkát végrehajtók neve és beosztása. A selejtezési jegyzőkönyv két példányát a levéltárnak kell megküldeni és csak annak visszaérkezése után történhet az iratok megsemmisítése. A visszaküldött levéltári példány alapján - amely a központi irattárban őrizendő - az irattári raktárjegyzéken ki kell húzni a kiselejtezett iratfajtákat és mellé fel kell jegyezni a selejtezést és az évszámot, 20... Jellel. Az iktatott iratok esetében az iktatókönyv megfelelő rovatába kell az irat sorsára vonatkozó jelet feltüntetni. Az ügyiratkezelés, adatkezelés irányítása és felügyelete Az ellenőrzés tényét az iktatókönyv soron következő rovatába kell bejegyezni. Az ellenőrzések során megállapított hiányosságok megszüntetésére intézkedni kell. Az intézmény iratanyagának nyilvánossága Az Intézményben bármely egyedi üggyel kapcsolatban érdemi felvilágosítást csak az az Intézmény vezetője adhatnak. Közigazgatási és más szerveknek adatokat és információkat csak írásos megkeresés alapján, a hivatalos mértékig lehet rendelkezésre bocsátani. Ha az ügy jellege megengedi, távbeszélőn, illetőleg személyes tájékoztatással is elintézhető. Az alkalmazottak adatai továbbíthatók a fenntartónak, a kifizetőhelynek, bíróságnak, rendőrségnek, ügyészségnek, helyi önkormányzatnak, államigazgatási szervnek, a munkavégzésre vonatkozó rendelkezések ellenőrzésére jogosultaknak, a nemzetbiztonsági szolgálatnak.

50 Iratvédelmi szabályok Az Intézmény irataiba az tekinthet bele, akinek a munkájával, tevékenységével összefüggő feladatok ellátása ezt indokolja. Másolatok és másodlatok Az Intézmény ügyeinek iratairól másolat vezetői engedéllyel adható ki. A másolatot A másolat hiteles felirattal, keltezéssel a főigazgató, Tagintézmény esetében az igazgató aláírásával kell ellátni. A döntéshozatal tartalmi és alaki kellékei Az ügy intézőjének kiadványtervezetet kell készíteni, és azt a kiadmányozásra jogosult részére bemutatásra elő kell terjeszteni. A kiadmányozás Az ügyekkel kapcsolatos kiadmányokat eredeti aláírással vagy hitelesített kiadmányként lehet elküldeni. Ha a kiadmányozó eredeti aláírására van szükség, a kiadmány szövegének végén, a keltezés alatt, a kiadmányozó nevét, alatta pedig a hivatali beosztását kell feltüntetni. A hitelesítést a kiadmány jobb oldalán kell elvégezni. A keltezés alatt, a kiadmányozó nevét zárójel nélkül s.k. toldattal, valamint alatta a hivatali beosztását kell szerepeltetni. Baloldalon A kiadmány hiteles záradékkal kell ellátni. A hitelesítést végző a záradékot aláírásával és körbélyegzővel hitelesíti. Az Intézmény, Tagintézmény ügyintézésével kapcsolatban keletkező ügyiratoknak (kiadmányoknak) az alábbiakat kell tartalmaznia. az intézmény nevét, székhelyét, tagintézmény esetében a tagintézmény megnevezését, tagintézményi telephelyének címét, az iktatószámot és a mellékletek darabszámát, az ügyintéző nevét, a keltezést, az irat aláírójának nevét és beosztását, az intézmény körbélyegzőjének, tagintézmény által kiadmányozott irat esetében a tagintézmény körbélyegzőjének lenyomatát.

51 Az Intézmény által hozott határozatot meg kell indokolni. A határozatnak a rendelkező részben és a fentieken kívül tartalmaznia kell: a döntés alapjául szolgáló jogszabály megjelölését amennyiben a döntés mérlegelés alapján történt, az erre történő utalást a mérlegelésnél figyelembe vett szempontokat és a jogorvoslati lehetőségről történő tájékoztatást A határozat bevezető részében, a kiadmány bal felső részén kell feltüntetni az alábbiakat: az Intézmény jellemzői (név, cím, irányítószám, postafiók és távbeszélő száma) az irat iktatószáma, az ügyintéző neve, A kiadmány jobb felső részén a következőket kell feltüntetni: az irat tárgya, az esetleges hivatkozási szám, a mellékletek száma. Amennyiben a kiadmány döntést tartalmaz, azt minden esetben meg kell indokolni. Az alakszerű határozat: a.) bevezető rész tartalma: Intézmény neve, címe, telefon (fax) száma ügyirat száma, tárgya, ügyintézője b.) rendelkező rész tartalma: a döntés alanyának pontos meghatározását, a döntés pontos leírását, fellebbezési lehetőség meghatározását, c.) indoklás tartalma: a kérelem, beadvány rövid leírását, azokat a tényeket, bizonyítékokat, megállapításokat, amelyeket a döntés meghozatalánál figyelembe vettek, illetve nem vettek figyelembe jogszabályi belső szabályzat, mérlegelési jogkör hivatkozást d.) befejező rész tartalma keltezés, aláírás, bélyegző lenyomata

52 a határozatról értesülők megnevezése, címe A határozatot úgy kell kézbesíteni, hogy annak megtörténte, illetve az irat átvételének napja megállapítható legyen. Jegyzőkönyv, határozat, értesítés Jegyzőkönyvet kell készíteni amennyiben jogszabály írja elő, alkalmazott, szakalkalmazott, nevelőtestület, szakmai munkaközösség, valamint minden olyan esetben, amikor az Intézmény működésére, szakszolgálat működésére, munkájának szervezésére vonatkozó kérdésekben határoz, dönt, véleményez, javaslatot tesz. Rendkívüli esemény indokolja és készítését az Intézmény vezetője rendelte el. A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyv készítője, továbbá az eljárás során végig jelen lévő alkalmazott írja alá. Formai követelményei Intézmény, illetve annak egységének megnevezése elkészítés helye, időpontja jelenlevők száma, felsorolása- utalás a jelenléti ívre távollevők felsorolása, száma távolmaradás oka (igazolt- nem igazolt) határozatképesség megállapítása jegyzőkönyvvezetők- hitelesítők téma megjelölése az ügyre vonatkozó megállapítások, hozzászólók- hozzászólások határozatok- határozathozatal számszerűsítése / igen, nem, tartózkodás) jegyzőkönyv vezetőjének aláírása hitelesítők aláírása jegyzőkönyv iktatása 8.3. Panaszkezelési szabályzat Ezen panaszkezelési szabályzat célja az Intézmény működési körében felmerülő problémák és viták megfelelő szintű megoldásának szabályozása. 1. A panaszos a problémáját az érintett szakembernek akár szóban, akár írásban előadhatja. Az érintett szakember a panasz jogosságát haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanap végéig kivizsgálja, és annak eredményéről a panaszost tájékoztatja.

53 2. Amennyiben az érintett szakember a problémát megoldani nem tudta, vagy a panaszos a kivizsgálás eredményével nem ért egyet, úgy a tagintézmény vezetőjéhez, igazgató, főigazgatóhelyettes elleni panasz esetén a főigazgatóhoz fordulhat. Ezen túlmenően közvetlenül fordulhat a főigazgatóhoz abban az esetben is, ha a panasszal érintett szakember személye nem állapítható meg. A tagintézmény vezetője (igazgató, főigazgató-helyettes elleni panasz esetén a főigazgató) a panaszt három munkanapon belül kivizsgálja, ennek során egyeztet az érintett szakemberekkel, valamint a panaszossal. Ha a panasz, probléma bonyolultsága indokolja, az igazgató, a főigazgató a kivizsgálás időtartamát egy hónapban határozhatja meg, azonban erről a panaszost tájékoztatni kell. 3. Ha a probléma ebben a szakaszban sem nyer megoldást, avagy a panasz közvetlenül a főigazgató ellen irányul, úgy a panaszos az Intézmény fenntartójához fordulhat. Ebben az esetben a főigazgató köteles a panaszos rendelkezésére bocsátani a panasszal kapcsolatos, annak elbírálásához szükséges adatokat. 8.4. Külön rendelkezések Az Intézmény szervezeti és működési szabályzatában Tagintézményenként lebontva került meghatározásra: a működés rendjét, ezen belül az igazgatótanács, a tagintézményi tanácsok működésének rendjét, az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formáját és rendjét, a szülőkkel való kapcsolattartás formáját és rendjét, a vezetők közötti feladatmegosztást, annak megjelölésével, hogy a pedagógiai szakszolgálati intézmény mely szakmai feladatának, tevékenységének szakmai irányításáért felelős, a pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek a pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet 6. mellékletében meghatározott képesítési előírásoknak megfelelően a pedagógiai szakszolgálati intézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendjét, a belső ellenőrzés rendjét, az egyéb külső kapcsolatok rendszerét, formáját és módját, mindazt, amelynek szabályozását jogszabály előírja.

54 Az Intézmény tagintézményeire vonatkozó ezen külön rendelkezések az SZMSZ mellékleteiben találhatóak. 8.4.1. BALMAZÚJVÁROSI TAGINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Ügyviteli telephelye: 4060 Balmazújváros, Veres Péter utca 8. 1. A Tagintézmény működési rendje Működési körzete: Balmazújváros, Egyek, Hortobágy, Tiszacsege, Újszentmargita A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Balmazújvárosi Tagintézménye OM 202797 4060 Balmazújváros, Veres Péter u. 8. Tel:52/ 240-316 Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Balmazújvárosi Tagintézménye 4060 Balmazújváros, Veres Péter u.8. Tel:52/ 240-316 (középen címerrel) Az intézményi bélyegzők használatára jogosultak: igazgató az igazgató távollétében, a helyettesítéssel megbízott pedagógus az Intézményi Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján. A Balmazújvárosi Tagintézmény épülete szorgalmi időben hétfőtől - csütörtökig 8.00-tól 16.30-ig, pénteken 8.00-tól 14.00-ig tart nyitva, a fenti időpontokon kívül bárki csak az igazgató engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében. Az intézményt szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. Rendezvények esetén a nyitva tartásra valamint a szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az igazgató kérésére a főigazgató ad engedélyt. Az Intézményben alkalmazott pedagógusok teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a heti huszonegy órában, a gyakornokok 20 órában, a mesterpedagógusok 18 órában

55 végzik munkájukat a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőben. A foglalkozások, órák időtartama lehet 45 perces, de ettől eltérhetnek a szakértői bizottsági tevékenység mérési órái, pszichológiai terápiák és logopédiai órák. A Balmazújvárosi Tagintézmény ügyeleti rendjét a főigazgató határozza meg A nyitvatartási időn túl az illetékes tagintézmény vezető engedélyével tartózkodhat a dolgozó a tagintézményben. A Tagintézmény igazgatója abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. A vezetők benntartózkodása A Tagintézmény nyitvatartási ideje alatt az igazgatónak vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást. A Tagintézmény-vezetői tanács működési rendje Az igazgató az intézmény igazgatótanácsának tagja, kapcsolatot tart a főigazgatóval és a főigazgató helyettesekkel. Az igazgatótanács üléseinek, melyek időpontjait a főigazgató határozza meg. Az igazgató informálja az igazgatóhelyettest, aki szükség szerint tájékoztatja a szakalkalmazotti közösséget. A gyors információ áramlás érdekében a tagintézmény használja az elektronikus levelező listát. Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a Tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait a Tagintézmény vezetői tanács segítségével végzi. A tanács tagjai legalább hathavonta értekezletet tartanak. 2. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formáját és rendje Az ellátási körzetbe tartozó nevelési-oktatási intézmények gyermekei-tanulói, pedagógusai és a szülők adják a tagintézmény klienseinek többségét. A velük való kapcsolattartás formája a szóbeli, írásbeli tájékoztatás, személyes konzultációk, tájékoztatók, kölcsönös intézménylátogatások, hospitálások. A Tagintézmény a gyermeket ellátó nevelési, oktatási intézményekkel rendszeres és alkalomszerű kapcsolatot tart. A kapcsolattartás hivatalos ügymenete (szakértői bizottsági tevékenység, gyógytestnevelés) esetén a jogszabályban előírtaknak megfelelően írásban és

56 meghatározott időpontok betartásával történik. Egyéb esetben a tanév rendjéhez igazodva, igény szerint történik. Azokban az esetekben, amelyeknél a gyermekek ellátása az adott köznevelési intézményben történik az ellátás megszervezésének módja történhet írásban, telefonon, személyesen, elektronikus formában.. Egyéb esetben a tanév rendjéhez igazodva, igény szerint történik. A személyes kapcsolattartás történhet konzultáció, intézménylátogatás, hospitálás, team munka, szakmai programok formájában, melynek célja minden esetben az adott gyermek érdekeinek érvényesítése. Az egészségügyi szolgáltatókkal szakorvosokkal, óvoda és iskolaorvosokkal, védőnőkkel - való együttműködés a kliensek szakszerű ellátása érdelében elengedhetetlen. A kapcsolattartás formája kölcsönös szóbeli és írásbeli tájékoztatás, közös tájékozatókon, országos rendezvényeken való részvétel, a mindennapi munka folyamatában beutalással, a szakvéleményekben, valamint konzultációk formájában történő visszajelzéssel. A Tagintézmény kapcsolatot tart a védőnői szolgálattal, iskolaorvosokkal, gyermekorvosokkal, gyermekpszichiáterrel. A kapcsolattartás formája írásbeli és szóbeli. Az együttműködés során az Intézmény kezdeményezheti a gyermek szakorvosi kivizsgálását, vizsgálati eredmények beszerzését. A Tagintézmény a gyermekek, tanulók szakszerű ellátása érdekében együttműködik mindazon intézményekkel, ahol a gyermek orvosi kezelése folyik, szükség esetén szakorvosi vélemény beszerzését kezdeményezi. A gyermek-egészségügyi hálózattal való együttműködés során az intézmény kezdeményezheti a gyermek szakorvosi kivizsgálását, vizsgálati eredmények beszerzését. A Tagintézmény együttműködik a házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, iskola-egészségügyi szolgálattal, jelzésükre, beutalásukra fogadja a gyermekeket, tanulókat. A gyógytestnevelés feladatellátás esetén együttműködik a szűrésekben, felülvizsgálatokban, azok dokumentálásában. A kapcsolattartás szóbeli, írásbeli, szükség esetén konzultáció formában történik. A gyermekvédelmi hatósági intézményekkel a jelzőrendszerbe való bekapcsolódáson keresztül folyik a kapcsolattartás, mely személyes kapcsolatfelvétellel indul és a rendszeres személyes, valamint az eseti személyes és írásbeli formában biztosítja a gyermekvédelmi preventív feladatok ellátását, a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítését, a veszélyeztetettség megelőzését. Külön felkérésre tagintézmény az ellátási körzetén és kompetenciakörén belül, együttműködik a hatósági szervekkel.

57 A Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködés formája az esetmegbeszélés, írásbeli és szóbeli kapcsolattartás. A Tagintézmény az ellátási körzetén belül, a gyermek veszélyeztetettségéről tudomást szerez, azt írásban jelzi Gyermekjóléti Szolgálatnak. A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kérésére elvégzi a tankerületi szakértői bizottsági vizsgálatot, az eredményről visszajelzést ad. A tagintézmény közvetett módon ellát gyermekvédelmi preventív feladatokat a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítésében, a veszélyeztetettség megelőzésében. Az intézmény köteles jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a megfelelő, a Gyermekjóléti Szolgálatnál, indokolt esetben jegyzői hatósági eljárást is kezdeményezhet a gyermekek, tanulók érdekében. A gyermekek érdekében hatósági felkérésre saját kompetenciájának körében együttműködik a tanácsadó szakmai közössége a hatósági szervekkel. Részt vehet a szülői kapcsolattartás szabályozása, védelembe vételi eljárás során a gyermekek, tanulók pszichológiai vizsgálatának elvégzésében a hatóság kirendelése szerint, amit a kirendelt szakember saját döntése szerint teljesít, vagy elutasíthatja azt. A gyámhatóság, gyámhivatal gyermek személyiségével kapcsolatos tény vagy körülmény megítéléséhez különleges szakértelmet tart szükségesnek, szakértőként a gyermekkel kapcsolatos pszichológiai vizsgálat elvégzésére, szakvélemény készítésére az intézmény pszichológusát eseti szakértőként kirendelheti. A kirendelt szakember saját döntése szerint teljesíti, vagy írásban indokoltan elutasíthatja a vizsgálati felkérést. A tanácsadóban pszichológiai szakvéleményt csak pszichológusi képzettséggel rendelkező szakalkalmazott adhat. A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kezdeményezésére elvégzi a gyermekek, tanulók beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei esetén a szakvizsgálatokat, az eredményekről, az intézkedés irányáról tájékoztatja a vizsgálatot kérő Tagintézményünket. A kapcsolat formái, lehetséges módjai: Gyermekjóléti Szolgálat írásbeli értesítése - ha az intézményünk alapellátásba vétel beavatkozást szükségesnek ítéli meg, eseti megbeszélések - szükség szerint és időben, az együttműködéssel kapcsolatos munkamegbeszélések esetenként. A tagintézmény pedagógusai legalább két alkalommal a tanév során részt vesznek a nevelésioktatási intézmények szülői értekezletein, munkájukról tájékoztatást adnak. Ezen felül a tanév során legalább heti rendszerességgel a tagintézmény telephelyén fogadó órát tartanak,

58 melynek időpontjairól előzetesen, a tanév eleji szülői értekezleteken tájékoztatják a szülőket. Előzetes egyeztetés alapján szükség szerint a tagintézmény egyéb konzultációs lehetőséget biztosít partnerei számára. A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel való kapcsolattartásért az érintett szakemberek felelősek. A kapcsolattartás módjai, lehet írásbeli: logopédiai vélemények, szakvélemények, tájékoztató/ információs levelek, továbbá lehet szóbeli: fogadó óra, szülőértekezlet, tanácsadás: az ellátást biztosító pedagógusok előre egyeztetett időpontban, és helyen, fogadóóra, illetve szülői értekezlet keretében fogadja a szülőket. A tanév elején az ellátást biztosító pedagógusok az intézmények és a szülők számára írásos formában, eljuttatják az időpont egyeztetéshez elérhetőségüket Napi kapcsolat: az ellátást biztosító szakemberek minden gyermeknél gyakorlófüzetben rögzítik a tanultakat, jelzik az otthoni gyakorlás anyagát, módját, rendszerességét. A gyakorlófüzet lehetőséget teremt a szülő számára is az esetleg felmerülő problémák jelzésére. A pedagógusok a Tagintézmény telefon és e-mail elérhetőségét megadják a szülőknek, elősegítve ezzel a napi kapcsolat fenntartását. A korai fejlesztést, fejlesztő nevelést végző szakemberek a gyermek terápiás ellátásának során minden alkalommal személyes kapcsolatot tartanak a szülőkkel. Szülői értekezlet, fogadó óra: a fejlesztést végző szakemberek a tanév elején, és szükség szerint a tanév végén szülői értekezleten, vagy fogadóórán tájékoztatják az érintett szülőket a foglalkozások rendjéről, az együttműködés szükségességéről és feltételeiről, illetve az elért eredményekről. A fejlesztésben részt vevő szakember a nevelési, oktatási intézményekben szervezett szülői értekezleteken igény szerint általános tájékoztatást tart a szülők számára. Egyéb írásbeli kapcsolat: a beérkezett vizsgálati kérelmeket követően a jogszabályi határidőket betartva a Tagintézmény a szülőket írásban értesíti a vizsgálat időpontjáról. A vizsgálatot követően az elkészült szakértői véleményt, vizsgálati/ logopédiai véleményt a szülő számára megküldi. Szülői, vagy hatósági felkérésre pedagógiai véleményt állít ki.

59 A tagintézmény legfontosabb partnerkapcsolatai Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Balmazújvárosi Tankerülete Járási Kormányhivatal Települési Önkormányzatok Balmazújváros Járás Önkormányzatai Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Közoktatási, köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) Gyermekvédelmi intézmények Gyámhatóság Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Szülő, diák szervezetek Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúságiés gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben A szakszolgálati intézmény működtetésével, az infrastruktúrát érintő kérdésekben. Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás Szakvélemények kiállítása Közösségi szolgálat végzéséhez lehetőség biztosítása Megkeresés alapján vizsgálatok Információcsere, konzultációk, Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés, tanácsadás, véleményezés Információcsere, tanácskozás, konzultáció Vizsgálatok, gyermekvédelem, nyomon követés

60 3. Az igazgató és az igazgatóhelyettes közötti feladatok megoszlása Az igazgató felel a tagintézmény ellátási körzetében a szakmai munkáért, a szakalkalmazotti közösség vezetéséért szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásáért, szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, nevelési- oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az igazgató az igazgatóhelyettes segítségével végzi vezetői feladatait. Az igazgató és helyettese a munkatervben megjelöli a vezetők közötti feladatmegosztást, a szakmai irányítás felelősét szakszolgálati tevékenységekre bontva. 4. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, és a tagintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás (továbbiakban korai fejlesztés) megkezdésére a megyei, vagy országos szakértői bizottság tesz javaslatot. A vizsgálat és a terápiás ellátás az év során bármikor kezdeményezhető. A szakértői vélemény tartalmazza a kijelölt intézményt, valamint a gyermek ellátásában közreműködő szakemberek végzettségét. Az előzetes vizsgálati vélemény kiadásának napjától a gyermek ellátását biztosítani szükséges abban az esetben, ha a szülő a tagintézményben jelentkezik. A gyermek ellátásának megszervezéséről a Tagintézmény igazgatója gondoskodik figyelembe véve a szakértői vélemény javaslatait, a gyermek állapotát, egyéb körülményeit. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Fejlesztő nevelés a sajátos nevelési igényű gyermek fejlesztő nevelésben, abban az esetben vesz részt, ha a megyei, vagy országos szakértői bizottság szakértői véleményében foglaltak

61 szerint súlyosan, halmozottan fogyatékos. Fejlesztő nevelésbe való ellátása attól az évtől kezdődik, melyben az ötödik életévét betölti. A szakértői vélemény tartalmazza a kijelölt intézményt, valamint a gyermek ellátásában közreműködő szakemberek végzettségét. Az előzetes vizsgálati vélemény kiadásának napjától a gyermek ellátását biztosítani szükséges abban az esetben, ha a szülő a tagintézményben jelentkezik. A gyermek ellátásának megszervezéséről az intézményvezető gondoskodik figyelembe véve a szakértői vélemény javaslatait, a gyermek állapotát, lakóhelyét, egyéb körülményeit. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus konduktor A szakértői bizottsági tevékenység a szülő kérelmére, illetve, ha az eljárást nem a szülő kezdeményezi, a szülő egyetértésével indul. A szakértői vizsgálat indítható: hivatalból, hatósági megkeresésre, szülői kérelemre, illetve a szülő egyetértésével A szakértői vizsgálatot a szülő kérelmének, vagy a szülő által aláírt szakértői vélemény készítésére irányuló kérelem beérkezését követően a 15/2013. (II.26.) EMMI rendelet 14. - ban meghatározott határidők betartásával szükséges ütemezni. A szakértői vizsgálat az ügyviteli telephelyen, a gyermeket ellátó köznevelési intézményben, vagy egyéb feladatellátási helyen történhet. A vizsgálat helyszínéről a Tagintézmény vezetője dönt, a gyermek szükségletének, és a feladatellátás gazdaságos megszervezésének figyelembevételével. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus) gyógypedagógus konduktor Nevelési tanácsadás a beilleszkedési, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességekkel küzdő gyermekek problémáinak feltárása, fejlesztő foglalkoztatatása a

62 pedagógus és a szülő bevonásával. A nevelési tanácsadásra jelentkezőt a tagintézmény nyilvántartásba veszi, majd időpontot egyeztet a szülővel. Az első problémafeltáró beszélgetés után megtörténhet a szakszolgálati ellátásba vétel. Prevenciós tevékenység keretében együttműködik a védőnői és gyermekorvosi hálózattal, valamint szűrést végezhet. Feladata a pedagógiai, pszichológiai támogatás, fejlesztés, terápiás gondozás, tanácsadás. A nevelési tanácsadás megvalósulása történhet a gyermeket ellátó köznevelési intézményben, az ügyviteli telephelyen, egyéb feladatellátási helyen. A helyszín meghatározása minden esetben a gyermek szükségleteinek figyelembevételével történik. A nevelési tanácsadás tevékenységének ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség fejlesztőpedagógus (bármely pedagógus, és a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) gyógypedagógus (oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, klinikai és mentálhigiénés (felnőtt) szakpszichológus) Logopédiai ellátás feladata a beszédindítás, a hang- beszéd- és nyelvfejlődési elmaradás, a beszédhibák és a nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, a diszlexia, a diszortográfia, a diszgráfia, a diszkalkulia kialakulásának megelőzése a beszéd technikai és tartalmi fejlesztését szolgáló logopédiai terápiás foglalkozáson. A logopédia ellátásba a logopédia szűrővizsgálat alapján lehet bekerülni. Minden 5. életévét betöltött óvodás gyermek kötelező logopédiai szűrővizsgálaton vesz részt, mely alapján a logopédus kiállítja a logopédiai véleményt, szükség esetén a gyermeket ellátásba veszi. Egyéb esetben az ellátásba vétel történhet a szülő, a nevelési-oktatási intézmény, a szakértői bizottság kezdeményezésére.

63 A logopédiai ellátás igénybevétele önkéntes, kivéve az óvodai nevelésben részt vevő, ötödik életévüket betöltött gyermekeket. A logopédiai ellátás keretében el kell végezni az ötödik életévüket betöltött gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének alapvizsgálatát, szűrését és ennek eredménye alapján szükség szerint a gyermek további pedagógiai, pszichológiai, orvosi vizsgálatának kezdeményezését. A gyermek logopédiai vizsgálatát, valamint tanácsadást a szülő, illetve a szülő beleegyezésével a köznevelési intézmény az év során bármikor kérheti, írásos formában. A szűrést/ vizsgálatot követően logopédiai vizsgálati vélemény készül, amelynek megismerését a szülő aláírásával igazolja. A gyermekek felvételére a vizsgálati vélemény alapján kerül sor. Helyhiány esetén a felvétel előjegyzés alapján történik. A vizsgálat eredménye és a megtett intézkedés a tagintézmény forgalmi naplójába kerül bejegyzésre. A felvétel sorrendjét általánosságban az előjegyzés határozza meg, azonban a felvétel során elsőbbséget élveznek: súlyos beszédhibások, dadogók, hasadékosok, halmozottan sérültek A logopédiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség logopédus (logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus logopédia szakirányon) Konduktív pedagógiai ellátás a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A konduktív pedagógiai ellátás az óvodai neveléshez, iskolai neveléshez és oktatáshoz kapcsolódóan vagy egyéni fejlesztő foglalkozás keretében nyújtható. Az ellátásba vétel a szakértői bizottság véleménye alapján történik. Az ellátás a tanév rendjéhez igazodik. A foglalkozások egyéni és csoportos formában valósíthatók meg a tanév rendjéhez igazítottan. A konduktív pedagógiai ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség konduktor (konduktor (tanító), konduktor (óvodapedagógus), konduktor) Gyógytestnevelés Az ellátásba bekerülés feltétele az iskola vagy óvoda orvosa által megállapított gyógytestnevelési kategória. A gyógytestnevelésre szoruló gyermekek szűrővizsgálatát minden tanév május 15-ig végzi el az iskolaorvos, vagy szakorvos. Iskolás gyermekek esetén a vizsgált tanulókról az iskola nyilvántartást vezet, melyen fel kell tüntetni a felvételi állapotot és az ellenőrző vizsgálatok eredményét. A tanév közben diagnosztizált gyermek ellátását is biztosítani szükséges. A gyógytestnevelés legfeljebb 16 fős csoportokban szervezhető meg. Amennyiben a tárgyi és személyi feltételek megengedik, a többes diagnózissal rendelkező, a testnevelés órák alól

64 részlegesen, vagy teljesen felmentett tanulók esetében 2-6 fős csoportok létrehozása is lehetséges. A gyógytestnevelő tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógytestnevelő tanár Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás a pedagógiai szakszolgálati intézményben a nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, melyet az iskola- és óvodapszichológus feladatok koordinátora lát el. Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás feladata a nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, koordináció, együttműködés a pszichológiai tárgyú mérésekben, szakmai konzultációs foglalkozások szervezése, egyéni szakmai segítés, esetvezetési segítségnyújtás, esetmegbeszélő, tanári képességfejlesztő csoportfoglalkozás megszervezése, egyéni tanácsadás és konzultáció. Tagintézmény és a nevelési-oktatási intézmény közötti kapcsolatot, kommunikációt segíti. Az iskolapszichológiai- és óvodapszichológiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség iskola-és óvodapszichológia koordinátora (óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása a korai tehetség-felismerés, tehetségazonosítás, a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, szükség esetén további megsegítésre irányítás, kapcsolatot tart a nevelési-oktatási intézmények iskolapszichológusaival, óvodapszichológusaival - kapcsolatot tart a Nemzeti Tehetségponttal - ismeri, figyelemmel kíséri a Nemzeti Tehetségügyi Adatbázist - ismeri, figyelemmel kíséri a Nemzeti Tehetség Program pályázati kiírásait, - kapcsolatot tart az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben működő Nemzeti Tehetségfejlesztési Központtal. Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásához, ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tehetséggondozó koordinátor (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő szakirányú végzettséggel 5. A tagintézmény belső ellenőrzési rendje Az ellenőrzés minden formája a tények megállapítására, a megismert tényeknek valamilyen követelményekkel való összehasonlítása, a megállapított tények értékelése irányuló tevékenység, amely a következtetése levonására ad lehetőséget.

65 A tagintézményen belül belső ellenőrzésre jogosult a főigazgató, főigazgató helyettesek, az igazgató. A tagintézményi belső ellenőrzés kiterjed a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos munkára, munkafegyelemre, a munka és tűzvédelmi szabályok betartására, a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzésére, a szakszolgálati tevékenység eredményességére, az ellátással kapcsolatos pedagógiai tervezőmunkára, terápiás tervezetekre, naplókra. 6. A tagintézmény feladatellátási helyei SZMSZ függelékében található.

66 8.4.2. BERETTYÓÚJFALUI TAGINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Ügyviteli telephelye: 4100 Berettyóújfalu, József Attila utca 11. 1. A Tagintézmény működési rendje Működési körzete: Ártánd, Bakonszeg, Bedő, Berekböszörmény, Berettyóújfalu, Biharkeresztes, Biharugra Bojt, Csökmő, Darvas, Esztár Furta, Gáborján, Hencida, Komádi, Körösszakál, Körösszegapáti, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Nagykereki, Szentpéterszeg, Told, Újiráz, Váncsod, Vekerd, Zsáka A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalui Tagintézménye OM 202797 4100 Berettyóújfalu József Attila utca 11. Tel: (54) 402-426 Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalui Tagintézménye 4100 Berettyóújfalu József Attila utca 11. Tel: (54) 402-426 (középen címerrel) Az intézményi bélyegzők használatára jogosultak: igazgató az igazgató távollétében, a helyettesítéssel megbízott pedagógus az Intézményi Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján. A Berettyóújfalui Tagintézmény épülete szorgalmi időben hétfőtől csütörtökig 8.00-tól 16.30- ig, pénteken 8.00-tól 14.00-ig tart nyitva, fenti időpontokon kívül bárki csak az igazgató engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében. Az intézményt szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. Rendezvények esetén a nyitva tartásra valamint a szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az igazgató kérésére a főigazgató ad engedélyt. Az Intézményben alkalmazott pedagógusok teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a heti huszonegy órában, a gyakornokok 20 órában, a mesterpedagógusok 18 órában végzik munkájukat a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőben. A foglalkozások, órák

67 időtartama lehet 45 perces, de ettől eltérhetnek a szakértői bizottsági tevékenység órái, pszichológiai terápiák és logopédiai órák. A Berettyóújfalui Tagintézmény ügyeleti rendjét a főigazgató határozza meg A nyitvatartási időn túl az illetékes tagintézmény vezető engedélyével tartózkodhat a dolgozó a tagintézményben. A Tagintézmény igazgatója abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. A vezetők benntartózkodása Az intézmény nyitvatartási ideje alatt az igazgatónak vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást. Az igazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben a igazgató-helyettes, az ő akadályozottsága esetén az általa megbízott szakalkalmazott jár el. Az eseti helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. A Tagintézmény-vezetői tanács működési rendje Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. 2. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formáját és rendje Az intézmény munkakapcsolatot tart: óvodákkal, iskolákkal, szakiskolákkal és szakközépiskolákkal, gyógypedagógiai intézményekkel (óvodák, általános iskolák, szakiskolák, speciális tagozatok, stb.), amelynek címlistája a mellékletben található Egészségügyi szolgáltatókkal: Gróf Tisza István Kórház, Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 1. Védőnői hálózat: Törökné Kajtár Marianna vezető védőnő, Berettyóújfalui Járási Hivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Berettyóújfalu, Kossuth u. 6. A Berettyóújfalui Járás területén dolgozó háziorvosokkal, családorvosokkal

68 Gyermekpszichiátriai Szakrendelés, Debrecen, Bethlen u. 9-11., illetve Debrecen, Varga u. 1. Valamennyi, olyan egészségügyi intézménnyel, ahol a gyermek orvosi kezelése folyik, vagy ahova szükség szerint szakorvosi vizsgálatra küldhető. A tagintézmény közvetett módon ellát gyermekvédelmi preventív feladatokat a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítésében, a veszélyeztetettség megelőzésében. Az intézmény köteles jelzéssel élni a gyermekek veszélyeztetettsége esetén a Gyermekjóléti Szolgálatnál. A gyermekek érdekében hatósági felkérésre saját kompetenciájának körében együttműködik a tagintézmény szakmai közössége a hatósági szervekkel. Ennek érdekében kapcsolatot tart: Járási Hivatal Gyámügyi Osztálya, Berettyóújfalu, Kossuth u. 6. Vezető: Karakas Ágnes Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatokkal: Bihari Szociális Szolgáltató Központ Berettyóújfalu, Kossuth u. 6. (ellátási területe: Berettyóújfalu, Szentpéterszeg, Gáborján, Mezősas, Tépe, Zsáka, Vekerd, Bakonszeg, Kismarja, Esztár) Egyéb társulásokban működő családsegítőkkel, és szociális gondozókkal Az önkormányzatoknál önállóan működő gyermekjóléti és családsegítő szakemberekkel A tagintézmény szakszolgálati feladataihoz kapcsolódóan egyéb szervezetekkel is kapcsolatot tart. Nemzeti Tehetségpont Nemzeti Tehetségfejlesztő Központ Magyarországon működő pedagógiai szakszolgálati intézményekkel, Országos és Megyei Szakértői Bizottságok Bölcsődékkel és speciális bölcsődékkel, a fenntartóval, KLIK Berettyóújfalui Tankerülete Önkormányzatokkal, Járási Kormányhivatal A tagintézmények igazgatói külső kapcsolataikat vezetői szintjüknek megfelelően tartják, kivétel ez alól, ha a főigazgató vagy helyettesei magasabb szintű kapcsolattartást rendelnek el. A szakmai munka ellátásához szükséges kapcsolattartást a tagintézmények igazgatói maguk

69 szervezik és tartják fenn. A munkatársak feladatkörüket érintő ügyekben a szakmai és etikai szabályok betartásával és figyelembevételével külön felhatalmazás nélkül, kezdeményező módon tartanak kapcsolatot a tankerületi nevelési, nevelési-oktatási intézményekkel, az ott dolgozó pedagógusokkal, a gyermekekkel, tanulókkal, azok szüleivel, gondviselőivel. Szülőkkel való kapcsolattartás módjai Vizsgálatok: jogszabályban meghatározott módon a szülők tájékoztatása levélben a vizsgálat helyéről, időpontjáról, várható időtartamáról, a vizsgálat lefolytatásával kapcsolatos szülői jogokról. Fejlesztések, terápiák: tájékoztató füzetbe házi feladat illetve egyéni gyakorlatok feltüntetése, a szülők részéről a hiányzások igazolása, egyéb megjegyzések. Megkeresésre szülői értekezleteken való részvétel A nyitva tartás ideje alatt a szakalkalmazottak fogadóórákat tartanak, egyéni beosztás szerint, melyet a szakszolgálat intézményében a szülők által elérhető helyen kifüggesztünk, illetve a nevelési-oktatási intézményekbe eljuttatunk. Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Berettyóújfalu Tankerülete Megyei Kormányhivatal, Járási Kormányhivatal Települési Önkormányzatok Berettyóújfalu Járás Önkormányzatai Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Közoktatási, köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) Gyermekvédelmi intézmények Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben A szakszolgálati intézmény működtetésével, az infrastruktúrát érintő kérdésekben. Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás Szakvélemények kiállítása Közösségi szolgálat végzéséhez lehetőség biztosítása Megkeresés alapján vizsgálatok Információcsere, konzultációk,

70 Gyámhatóság Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Szülő, diák szervezetek Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúságiés gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés, tanácsadás, véleményezés Információcsere, tanácskozás, konzultáció Vizsgálatok, gyermekvédelem, nyomon követés 3. Az igazgató és az igazgatóhelyettes közötti feladatok megoszlása Az igazgató felel a tagintézmény ellátási körzetében a szakmai munkáért, a szakalkalmazotti közösség vezetéséért szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásáért, szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, nevelési- oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az igazgató az igazgatóhelyettes segítségével végzi vezetői feladatait. Az igazgató és helyettese a munkatervben megjelöli a vezetők közötti feladatmegosztást, a szakmai irányítás felelősét szakszolgálati tevékenységekre bontva. 4. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, és a tagintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás A korai fejlesztés és gondozás feladata komplex gyógypedagógiai fejlesztéssel, tanácsadással, a társas, kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztésével, mozgásfejlesztéssel és pszichológiai segítségnyújtással a család kompetenciáinak erősítése, a gyermek és a család társadalmi inklúziójának támogatása. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség

71 gyógypedagógus pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Fejlesztő nevelés Célcsoportja a már korai fejlesztésből kikerült, de még nem tanköteles korú gyermekek. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus konduktor Szakértői bizottsági tevékenység Feladatuk a harmadik életévüket betöltött gyermekek esetében a rendelet szabályai szerint indított teljes körű vizsgálat, (pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, szükség szerint orvosi), beilleszkedési, tanulási, magatartás nehézség, valamint sajátos nevelési igény gyanújának megállapítása vagy kizárása, a tankerületi szakértői bizottságok illetékességi területébe tartozó felülvizsgálatok, valamint a gyermek iskolába lépéséhez szükséges fejlettség megállapítása. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus) gyógypedagógus konduktor Nevelési tanácsadás Feladata a gyermek és a szülő tanácsadásban részesítése, vagy a szakszolgálati ellátásba vétel szükségességének meghatározása, az előzetes problémafeltáró beszélgetés, adaptív viselkedés, szociális érettség felmérése után. Ellátásban részesült gyermekek, tanulók esetében segítséget kell nyújtani a gyermek családi- és óvodai, iskolai neveléséhez és oktatásához, ha a gyermek, tanuló egyéni adottsága, fejlettsége, képessége, tehetsége, fejlődésének üteme indokolja. Feladata továbbá pszichés állapot feltárását célzó vizsgálat végzése és szakvélemény készítése, hatósági megkeresésre: gyermekvédelmi szakellátást, gyermekjóléti alapellátást végző intézmények kérésére, szakértői vélemények készítése. Fontos feladata van a prevencióban és a komplex pszichológiai és gyógypedagógiai ellátásban. Kiemelt fontosságú feladata azon tanulók részére foglalkozás szervezése, akiknek a szakvéleményében (hatósági beilleszkedési, tanulási nehézség szerepel, és a köznevelési intézmény nem tud számukra megfelelő fejlesztést nyújtani.

72 A nevelési tanácsadás tevékenységének ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség fejlesztőpedagógus (bármely pedagógus, és a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) gyógypedagógus (oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, klinikai és mentálhigiénés (felnőtt) szakpszichológus) Logopédiai ellátás A logopédiai ellátás feladatai közé tartoznak: A hang-, beszéd-, és nyelvfejlődés elmaradásának fejlesztése, a beszédhibák és nyelvi kommunikációs zavarok javítása, a beszéd technikai és tartalmi fejlesztését szolgáló terápiák, a diszlexia, diszgráfia, disztográfia, diszkalkulia prevenciója, valamint a beszédindítás. A logopédiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség logopédus (logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus logopédia szakirányon) Konduktív pedagógiai ellátás A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján, egyéni, vagy csoportos formában megszervezett foglalkozások keretében. A konduktív pedagógiai ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség konduktor (konduktor (tanító), konduktor (óvodapedagógus), konduktor) Gyógytestnevelés A gyógytestnevelés feladata azoknak a gyermekeknek az ellátása, akiket az iskolaorvosi, vagy a szakorvosi vizsgálat gyógytestnevelésre javasol. A gyógytestnevelés célja a mozgásszervi

73 deformitásokkal és belgyógyászati panaszokkal küszködő tanulók állapotának javítása, a panaszok megszüntetése a testnevelés eszközeivel. A gyógytestnevelő tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógytestnevelő tanár Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás Ennek keretében a nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogását segítjük, az iskola- és óvodapszichológusi feladatok koordinálása érdekében. Lehetőséget biztosítunk a szülők, és a pedagógusok számára szakmai konzultációra, és az iskolapszichológusok, óvodapszichológusok számára egyéni szakmai segítségadásra és esetvezetési segítségnyújtásra. Ha a tagintézmény körzetében működő nevelési, oktatási intézményekben az iskola-, óvodapszichológus munkakör nem került betöltésre, megkeresésre a tagintézmény támogatást nyújthat az ellátás iránti igény kielégítésében. Az iskolapszichológiai- és óvodapszichológiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség iskola-és óvodapszichológia koordinátora (óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása Feladata elsősorban a koordináció és a szakmai tanácsadó, támogató háttér biztosítása, és a kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása. Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásához, ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tehetséggondozó koordinátor (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő szakirányú végzettséggel 5. A tagintézmény belső ellenőrzési rendje Az ellenőrzés minden formája a tények megállapítására, a megismert tényeknek valamilyen követelményekkel való összehasonlítása, a megállapított tények értékelése irányuló tevékenység, amely a következtetése levonására ad lehetőséget. A tagintézményen belül belső ellenőrzésre jogosult a főigazgató, főigazgató helyettesek, az igazgató és az igazgatóhelyettes. A tagintézményi belső ellenőrzés kiterjed a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos munkára, munkafegyelemre,

74 a munka és tűzvédelmi szabályok betartására, a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzésére, a szakszolgálati tevékenység eredményességére, az ellátással kapcsolatos pedagógiai tervezőmunkára, terápiás tervezetekre, naplókra. 7. A tagintézmény feladatellátási helyei: Az SZMSZ függelékében található.

75 8.4.3.DEBRECENI TAGINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Ügyviteli telephelye: 4034 Debrecen, Faraktár. u. 65. 1. A Tagintézmény működési rendje Működési körzete: Debrecen, Hajdúsámson A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Debreceni Tagintézménye OM 202797 4034 Debrecen, Faraktár. u. 65. Tel: (52) 416-149 Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Debreceni Tagintézménye 4034 Debrecen, Faraktár. u. 65. Tel: (52) 416-149 (középen címerrel) Az intézményi bélyegzők használatára jogosultak: igazgató az igazgató távollétében, a helyettesítéssel megbízott pedagógus az Intézményi Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján. A Debreceni Tagintézmény épületének nyitva tartása a szorgalmi időben Hétfő: 8 00-16 30 Kedd: 8 00-16 30 Szerda: 8 00-16 30 Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 A fenti időpontokon kívül bárki csak az igazgató engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében. Az intézményt szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. Rendezvények esetén a nyitva tartásra valamint a szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az igazgató kérésére a főigazgató ad engedélyt. Az Intézményben alkalmazott pedagógusok teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a heti huszonegy órában, a gyakornokok 20 órában, a mesterpedagógusok 18 órában

76 végzik munkájukat a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőben. A foglalkozások, órák időtartama lehet 45 perces, de ettől eltérhetnek a szakértői bizottsági tevékenység mérési órái, pszichológiai terápiák és logopédiai órák. A Debreceni Tagintézmény ügyeleti rendjét a főigazgató határozza meg. A nyitvatartási időn túl az illetékes tagintézmény vezető engedélyével tartózkodhat a dolgozó a tagintézményben. A Tagintézmény igazgatója abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. A vezetők benntartózkodása A Tagintézmény nyitvatartási ideje alatt az igazgatónak vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást. Az igazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben az igazgató-helyettes, az ő akadályozottsága esetén az általa megbízott szakalkalmazott jár el. Az eseti helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. A Tagintézmény-vezetői tanács működési rendje Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait a tagintézmény vezetői tanács segítségével végzi. A tanács tagjai legalább hathavonta értekezletet tartanak. Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. 2. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formáját és rendje Az egészségügyi szolgáltatókkal szakorvosokkal, óvoda és iskolaorvosokkal, védőnőkkel - való együttműködés a kliensek szakszerű ellátása érdelében elengedhetetlen. A kapcsolattartás formája kölcsönös szóbeli és írásbeli tájékoztatás, közös tájékozatókon, országos rendezvényeken való részvétel, a mindennapi munka folyamatában beutalással, a szakvéleményekben, valamint konzultációk formájában történő visszajelzéssel.

77 A gyermekvédelmi hatósági intézményekkel a jelzőrendszerbe való bekapcsolódáson keresztül folyik a kapcsolattartás, mely személyes kapcsolatfelvétellel indul és a rendszeres személyes, valamint az eseti személyes és írásbeli formában biztosítja a gyermekvédelmi preventív feladatok ellátását, a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítését, a veszélyeztetettség megelőzését. Külön felkérésre tagintézmény az ellátási körzetén és kompetenciakörén belül, együttműködik a hatósági szervekkel. A Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködés formája az esetmegbeszélés, írásbeli és szóbeli kapcsolattartás. A tagintézmény az ellátási körzetén belül, egy gyermek veszélyeztetettségéről tudomást szerez, azt írásban jelzi Gyermekjóléti Szolgálatnak. A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kérésére elvégzi a tankerületi szakértői bizottsági vizsgálatot, az eredményről visszajelzést ad. A Tagintézmény a gyermekek mindenek felett álló joga érvényesítésének és a jogszabályi előírásoknak megfelelően folyamatos kapcsolatot tart az érintett gyermekeket oktató, nevelő köznevelési intézményekkel, szociális és gyermekvédelmi intézményekkel, gyámhatósággal, szükség esetén egészségügyi intézményekkel. Kapcsolat a nevelési-oktatási intézményekkel A Tagintézmény a gyermeket ellátó nevelési, oktatási intézményekkel rendszeres és alkalomszerű kapcsolatot tart. A kapcsolattartás hivatalos ügymenet (szakértői bizottsági tevékenység, gyógytestnevelés) esetén a jogszabályban előírtaknak megfelelően írásban és meghatározott időpontok betartásával történik. Egyéb esetben a tanév rendjéhez igazodva, igény szerint történik. Azokban az esetekben, amelyeknél a gyermekek ellátása az adott köznevelési intézményben történik az ellátás megszervezésének módja történhet írásban, telefonon, személyesen, elektronikus formában. A személyes kapcsolattartás történhet konzultáció, intézménylátogatás, hospitálás, team munka, szakmai programok formájában, melynek célja minden esetben az adott gyermek érdekeinek érvényesítése. Kapcsolattartás egészségügyi szervekkel A Tagintézmény kapcsolatot tart a védőnői szolgálattal, iskolaorvosokkal, gyermekorvosokkal, gyermekpszichiáterrel. A kapcsolattartás formája írásbeli és szóbeli. Az együttműködés során a Tagintézmény kezdeményezheti a gyermek szakorvosi kivizsgálását, vizsgálati eredmények beszerzését.

78 A Tagintézmény a gyermekek, tanulók szakszerű ellátása érdekében együttműködik mindazon intézményekkel, ahol a gyermek orvosi kezelése folyik, szükség esetén szakorvosi vélemény beszerzését kezdeményezi. A gyermek-egészségügyi hálózattal való együttműködés során az intézmény kezdeményezheti a gyermek szakorvosi kivizsgálását, vizsgálati eredmények beszerzését. A Tagintézményünk együttműködik a házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, iskolaegészségügyi szolgálattal, jelzésükre, beutalásukra fogadja a gyermekeket, tanulókat. A gyógytestnevelés feladatellátás esetén együttműködik a szűrésekben, felülvizsgálatokban, azok dokumentálásában. A kapcsolattartás szóbeli, írásbeli, szükség esetén konzultáció formában történik. Együttműködés gyermekvédelmi szervekkel A Tagintézmény közvetett módon ellát gyermekvédelmi preventív feladatokat a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítésében, a veszélyeztetettség megelőzésében. Az intézmény köteles jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a megfelelő, a Gyermekjóléti Szolgálatnál, indokolt esetben jegyzői hatósági eljárást is kezdeményezhet a gyermekek, tanulók érdekében. A gyermekek érdekében hatósági felkérésre saját kompetenciájának körében együttműködik a tanácsadó szakmai közössége a hatósági szervekkel. Részt vehet a szülői kapcsolattartás szabályozása, védelembe vételi eljárás során a gyermekek, tanulók pszichológiai vizsgálatának elvégzésében a hatóság kirendelése szerint, amit a kirendelt szakember saját döntése szerint teljesít, vagy elutasíthatja azt. A gyámhatóság, gyámhivatal gyermek személyiségével kapcsolatos tény vagy körülmény megítéléséhez különleges szakértelmet tart szükségesnek, szakértőként a gyermekkel kapcsolatos pszichológiai vizsgálat elvégzésére, szakvélemény készítésére az intézmény pszichológusát eseti szakértőként kirendelheti. A kirendelt szakember saját döntése szerint teljesíti, vagy írásban indokoltan elutasíthatja a vizsgálati felkérést. A tanácsadóban pszichológiai szakvéleményt csak pszichológusi képzettséggel rendelkező szakalkalmazott adhat. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködés A Tagintézmény jogszabály által előírt kötelezettségének tesz eleget akkor, ha feladatvégzése során a gyermek veszélyeztetettségéről szerez tudomást, írásban értesíti a Gyermekjóléti Szolgálatot a családgondozás szükségességéről, vagy a veszélyeztetettség tényéről.

79 A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kezdeményezésére elvégzi a gyermekek, tanulók beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei esetén a szakvizsgálatokat, az eredményekről, az intézkedés irányáról tájékoztatja a vizsgálatot kérő intézményt. A kapcsolat formái, lehetséges módjai: a Gyermekjóléti Szolgálat írásbeli értesítése - ha az intézményünk alapellátásba vétel beavatkozást szükségesnek ítéli meg eseti megbeszélések - szükség szerint és időben, az együttműködéssel kapcsolatos munkamegbeszélése esetenként. A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje A Tagintézmény pedagógusai legalább két alkalommal a tanév során részt vesznek a nevelésioktatási intézmények szülői értekezletein, munkájukról tájékoztatást adnak. Ezen felül a tanév során legalább heti rendszerességgel a tagintézmény telephelyén fogadó órát tartanak, melynek időpontjairól előzetesen, a tanév eleji szülői értekezleteken tájékoztatják a szülőket. Előzetes egyeztetés alapján szükség szerint a tagintézmény egyéb konzultációs lehetőséget biztosít partnerei számára. A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel való kapcsolattartásért az érintett szakemberek felelősek. Igény esetén a főigazgató, az igazgató, illetve az igazgatóhelyettes előre egyeztetett időpontban fogadja a szülőket. A kapcsolattartás módjai írásbeli: logopédiai vélemények, szakvélemények, tájékoztató/ információs levelek szóbeli: fogadó óra, szülőértekezlet tanácsadás: az ellátást biztosító pedagógusok előre egyeztetett időpontban, és helyen, fogadóóra, illetve szülői értekezlet keretében fogadja a szülőket. A tanév elején az ellátást biztosító pedagógusok az intézmények és a szülők számára írásos formában, eljuttatják az időpont egyeztetéshez elérhetőségüket. Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában

80 Debreceni Tankerülete Megyei Kormányhivatal, Járási Kormányhivatal Települési Önkormányzatok Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Közoktatási, köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) Gyermekvédelmi intézmények Gyámhatóság Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Szülő, diák szervezetek Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúságiés gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben A szakszolgálati intézmény működtetésével, az infrastruktúrát érintő kérdésekben. Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás Szakvélemények kiállítása Közösségi szolgálat végzéséhez lehetőség biztosítása Megkeresés alapján vizsgálatok Információcsere, konzultációk, Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés, tanácsadás, véleményezés Információcsere, tanácskozás, konzultáció Vizsgálatok, gyermekvédelem, nyomon követés 3. Az igazgató és az igazgatóhelyettes közötti feladatok megoszlása Az igazgató felel a tagintézmény ellátási körzetében a szakmai munkáért, a szakalkalmazotti közösség vezetéséért szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásáért, szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért,

81 nevelési- oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az igazgató az igazgatóhelyettes segítségével végzi vezetői feladatait. Az igazgató és helyettese a munkatervben megjelöli a vezetők közötti feladatmegosztást, a szakmai irányítás felelősét szakszolgálati tevékenységekre bontva. 4. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, és a tagintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás (továbbiakban korai fejlesztés) megkezdésére a megyei, vagy országos szakértői bizottság tesz javaslatot. A vizsgálat és a terápiás ellátás az év során bármikor kezdeményezhető. A szakértői vélemény tartalmazza a kijelölt intézményt, valamint a gyermek ellátásában közreműködő szakemberek végzettségét. Az előzetes vizsgálati vélemény kiadásának napjától a gyermek ellátását biztosítani szükséges abban az esetben, ha a szülő a tagintézményben jelentkezik. A gyermek ellátásának megszervezéséről az intézményvezető gondoskodik figyelembe véve a szakértői vélemény javaslatait, a gyermek állapotát, egyéb körülményeit. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Fejlesztő nevelés a sajátos nevelési igényű gyermek fejlesztő nevelésben, abban az esetben vesz részt, ha a megyei, vagy országos szakértői bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint súlyosan, halmozottan fogyatékos. Fejlesztő nevelésbe való ellátása attól az évtől kezdődik, melyben az ötödik életévét betölti. A szakértői vélemény tartalmazza a kijelölt intézményt, valamint a gyermek ellátásában közreműködő szakemberek végzettségét. Az előzetes vizsgálati vélemény kiadásának napjától a gyermek ellátását biztosítani szükséges abban az esetben, ha a szülő a tagintézményben jelentkezik. A gyermek ellátásának megszervezéséről az Tagintézmény igazgatója gondoskodik figyelembe véve a szakértői vélemény javaslatait, a gyermek állapotát, lakóhelyét, egyéb körülményeit. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség

82 gyógypedagógus konduktor A szakértői bizottsági tevékenység: a szülő kérelmére, illetve, ha az eljárást nem a szülő kezdeményezi, a szülő egyetértésével indul. A szakértői vizsgálat indítható: hivatalból, hatósági megkeresésre, szülői kérelemre, illetve a szülő egyetértésével A szakértői vizsgálatot a szülő kérelmének, vagy a szülő által aláírt szakértői vélemény készítésére irányuló kérelem beérkezését követően a 15/2013. (II.26.) EMMI rendelet 14. - ban meghatározott határidők betartásával szükséges ütemezni. A szakértői vizsgálat az ügyviteli telephelyen, a gyermeket ellátó köznevelési intézményben, vagy egyéb feladatellátási helyen történhet. A vizsgálat helyszínéről a Tagintézmény vezetője dönt, a gyermek szükségletének, és a feladatellátás gazdaságos megszervezésének figyelembevételével. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus) gyógypedagógus konduktor Nevelési tanácsadás a beilleszkedési, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességekkel küzdő gyermekek problémáinak feltárása, fejlesztő foglalkoztatatása a pedagógus és a szülő bevonásával. A nevelési tanácsadásra jelentkezőt a tagintézmény nyilvántartásba veszi, majd időpontot egyeztet a szülővel. Az első problémafeltáró beszélgetés után megtörténhet a szakszolgálati ellátásba vétel. Prevenciós tevékenység keretében együttműködik a védőnői és gyermekorvosi hálózattal, valamint szűrést végezhet. Feladata a pedagógiai, pszichológiai támogatás, fejlesztés, terápiás gondozás, tanácsadás. A nevelési tanácsadás megvalósulása történhet a gyermeket ellátó köznevelési intézményben, az ügyviteli telephelyen, egyéb feladatellátási helyen. A helyszín meghatározása minden esetben a gyermek szükségleteinek figyelembevételével történik. A nevelési tanácsadás tevékenységének ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség

83 fejlesztőpedagógus (bármely pedagógus, és a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) gyógypedagógus (oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, klinikai és mentálhigiénés (felnőtt) szakpszichológus) Logopédiai ellátás feladata a beszédindítás, a hang- beszéd- és nyelvfejlődési elmaradás, a beszédhibák és a nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, a diszlexia, a diszortográfia, a diszgráfia, a diszkalkulia kialakulásának megelőzése a beszéd technikai és tartalmi fejlesztését szolgáló logopédiai terápiás foglalkozáson. A logopédia ellátásba a logopédia szűrővizsgálat alapján lehet bekerülni. Minden 5. életévét betöltött óvodás gyermek kötelező logopédiai szűrővizsgálaton vesz részt, mely alapján a logopédus kiállítja a logopédiai véleményt, szükség esetén a gyermeket ellátásba veszi. Egyéb esetben az ellátásba vétel történhet a szülő, a nevelési-oktatási intézmény, a szakértői bizottság kezdeményezésére. A logopédiai ellátás igénybevétele önkéntes, kivéve az óvodai nevelésben részt vevő, ötödik életévüket betöltött gyermekeket. A logopédiai ellátás keretében el kell végezni az ötödik életévüket betöltött gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének alapvizsgálatát, szűrését és ennek eredménye alapján szükség szerint a gyermek további pedagógiai, pszichológiai, orvosi vizsgálatának kezdeményezését. A gyermek logopédiai vizsgálatát, valamint tanácsadást a szülő, illetve a szülő beleegyezésével a köznevelési intézmény az év során bármikor kérheti, írásos formában. A szűrést/ vizsgálatot követően logopédiai vizsgálati vélemény készül, amelynek megismerését a szülő aláírásával igazolja.

84 A gyermekek felvételére a vizsgálati vélemény alapján kerül sor. Helyhiány esetén a felvétel előjegyzés alapján történik. A vizsgálat eredménye és a megtett intézkedés a tagintézmény forgalmi naplójába kerül bejegyzésre. A felvétel sorrendjét általánosságban az előjegyzés határozza meg, azonban a felvétel során elsőbbséget élveznek: súlyos beszédhibások, dadogók, hasadékosok, halmozottan sérültek A logopédiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség logopédus (logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus logopédia szakirányon) Konduktív pedagógiai ellátás a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A konduktív pedagógiai ellátás az óvodai neveléshez, iskolai neveléshez és oktatáshoz kapcsolódóan vagy egyéni fejlesztő foglalkozás keretében nyújtható. Az ellátásba vétel a szakértői bizottság véleménye alapján történik. Az ellátás a tanév rendjéhez igazodik. A foglalkozások egyéni és csoportos formában valósíthatók meg a tanév rendjéhez igazítottan. A konduktív pedagógiai ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség konduktor (konduktor (tanító), konduktor (óvodapedagógus), konduktor) Gyógytestnevelés Az ellátásba bekerülés feltétele az iskola vagy óvoda orvosa által megállapított gyógytestnevelési kategória. A gyógytestnevelésre szoruló gyermekek szűrővizsgálatát minden tanév május 15-ig végzi el az iskolaorvos, vagy szakorvos. Iskolás gyermekek esetén a vizsgált tanulókról az iskola nyilvántartást vezet, melyen fel kell tüntetni a felvételi állapotot és az ellenőrző vizsgálatok eredményét. A tanév közben diagnosztizált gyermek ellátását is biztosítani szükséges. A gyógytestnevelés legfeljebb 16 fős csoportokban szervezhető meg. Amennyiben a tárgyi és személyi feltételek megengedik, a többes diagnózissal rendelkező, a testnevelés órák alól részlegesen, vagy teljesen felmentett tanulók esetében 2-6 fős csoportok létrehozása is lehetséges. A gyógytestnevelő tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógytestnevelő tanár Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás a pedagógiai szakszolgálati intézményben a nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, melyet az iskola- és óvodapszichológus feladatok koordinátora lát el. Az iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás feladata a nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, koordináció,

85 együttműködés a pszichológiai tárgyú mérésekben, szakmai konzultációs foglalkozások szervezése, egyéni szakmai segítés, esetvezetési segítségnyújtás, esetmegbeszélő, tanári képességfejlesztő csoportfoglalkozás megszervezése, egyéni tanácsadás és konzultáció. Tagintézmény és a nevelési-oktatási intézmény közötti kapcsolatot, kommunikációt segíti. Az iskolapszichológiai- és óvodapszichológiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség iskola-és óvodapszichológia koordinátora (óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozása a korai tehetség-felismerés, tehetségazonosítás, a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, szükség esetén további megsegítésre irányítás, kapcsolatot tart a nevelési-oktatási intézmények iskolapszichológusaival, óvodapszichológusaival - kapcsolatot tart a Nemzeti Tehetségponttal - ismeri, figyelemmel kíséri a Nemzeti Tehetségügyi Adatbázist - ismeri, figyelemmel kíséri a Nemzeti Tehetség Program pályázati kiírásait, - kapcsolatot tart az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben működő Nemzeti Tehetségfejlesztési Központtal. Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásához, ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tehetséggondozó koordinátor (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő szakirányú végzettséggel 5. A tagintézmény belső ellenőrzési rendje Az ellenőrzés minden formája a tények megállapítására, a megismert tényeknek valamilyen követelményekkel való összehasonlítása, a megállapított tények értékelése irányuló tevékenység, amely a következtetése levonására ad lehetőséget. A Tagintézményen belül belső ellenőrzésre jogosult a főigazgató, főigazgató helyettesek, az igazgató és az igazgatóhelyettes. A Tagintézményi belső ellenőrzés kiterjed a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos munkára, munkafegyelemre, a munka és tűzvédelmi szabályok betartására, a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzésére, a szakszolgálati tevékenység eredményességére, az ellátással kapcsolatos pedagógiai tervezőmunkára, terápiás tervezetekre, naplókra. 6. A tagintézmény feladatellátási helyei: Az SZMSZ függelékében található.

86 8.4.4. DERECSKEI TAGINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Ügyviteli telephelye: 4281 Létavértes, Nagyváradi utca 2. 1. A Tagintézmény működési rendje Működési körzete: A tagintézmény illetékessége kiterjed Derecske Járás területén lévő települések gyermekeire, tanulóira, a gyermekek szüleire és a köznevelési intézményekre: Derecske, Esztár, Hajdúbagos, Hosszúpályi, Kismarja, Kokad, Konyár, Létavértes, Mikepércs, Monostorpályi, Pocsaj, Sáránd, Tépe A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Derecskei Tagintézménye OM:202797 4281 Létavértes, Nagyváradi u.2. Tel: (52) 585-095 Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Derecskei Tagintézménye 4281 Létavértes, Nagyváradi u.2. Tel: (52) 585-095 (középen Magyarország címerével) Az intézményi bélyegzők használatára jogosultak: igazgató az igazgató távollétében, a helyettesítéssel megbízott pedagógus az Intézményi Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján. A Tagintézmény az Intézmény működési rendjével azonos módon, egész évben folyamatosan működik. A Derecskei tagintézmény ügyviteli telephelyének (4281 Létavértes, Nagyváradi u.2.) nyitvatartási rendje: Hétfő: 8 00-16 30 Kedd: 8 00-16 30 Szerda: 8 00-16 30 Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 A fenti időpontokon kívül bárki csak az igazgató engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében.

87 A Tagintézmény szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. Rendezvények esetén a nyitva tartásra valamint a szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az igazgató kérésére a főigazgató ad engedélyt. Az Intézményben alkalmazott pedagógusok teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a heti huszonegy órában, a gyakornokok 20 órában, a mesterpedagógusok 18 órában végzik munkájukat a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőben. A foglalkozások, órák időtartama lehet 45 perces, de ettől eltérhetnek a szakértői bizottsági tevékenység mérési órái, pszichológiai terápiák és logopédiai órák. A Tagintézmény ügyeleti rendjét a főigazgató határozza meg. A nyitvatartási időn túl az illetékes tagintézmény vezető engedélyével tartózkodhat a dolgozó a tagintézményben. A Tagintézmény igazgatója abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. Indokolt esetben 16 óra után is biztosíthat szolgáltatást a Tagintézmény. Az intézmény üzemeltetésével kapcsolatos feladatok takarítás, karbantartás elvégzése az intézmény hivatalos nyitva tartásán kívüli időben, a települési működtető önkormányzat által a feladatellátással megbízott szervezetével egyeztetve történik. A vezetők benntartózkodása A Tagintézmény nyitvatartási ideje alatt az igazgatónak vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást. Az igazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben az igazgató-helyettes, az ő akadályozottsága esetén az általa megbízott szakalkalmazott jár el. Az eseti helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. A Tagintézmény-vezetői tanács működési rendje Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a Tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait a

88 tagintézmény-vezetői tanács segítségével végzi. A tanács tagjai legalább hathavonta értekezletet tartanak. 2. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formáját és rendje Kapcsolat a nevelési-oktatási intézményekkel A Tagintézmény a gyermeket ellátó nevelési, oktatási intézményekkel rendszeres és alkalomszerű kapcsolatot tart. A kapcsolattartás hivatalos ügymenet (szakértői bizottsági tevékenység, gyógytestnevelés) esetén a jogszabályban előírtaknak megfelelően írásban és meghatározott időpontok betartásával történik. Egyéb esetben a tanév rendjéhez igazodva, igény szerint történik. Azokban az esetekben, amelyeknél a gyermekek ellátása az adott köznevelési intézményben történik az ellátás megszervezésének módja történhet írásban, telefonon, személyesen, elektronikus formában. A kapcsolattartás formája a szakmai tartalomtól függően lehet: szóbeli tájékoztatás, kölcsönös írásbeli tájékoztatás (pedagógiai vélemény, szakvélemény), személyes konzultáció, intézménylátogatás, hospitálás, nevelési értekezleteken, vezetői megbeszéléseken való részvétel. Egészségügyi szolgáltatókkal való együttműködés A Tagintézmény a gyermekek, tanulók szakszerű ellátása érdekében együttműködik mindazon intézményekkel, ahol a gyermekek orvosi kezelése folyik, szükség esetén szakorvosi vélemény beszerzését kezdeményezi. A gyermek-egészségügyi hálózattal való együttműködés során a tagintézmény javaslatot tesz a gyermekek szakorvosi kivizsgálására, vizsgálati eredmények beszerzésére. A Tagintézmény együttműködik a házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, iskola-egészségügyi szolgálattal; jelzésükre, beutalásukra fogadja a gyermekeket, tanulókat. A kapcsolattartás formája: szóbeli tájékoztatás kölcsönös írásbeli tájékoztatás. Gyermekvédelmi hatósági intézményekkel való együttműködés

89 A Tagintézmény közvetett módon ellát gyermekvédelmi preventív feladatokat a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítésében, a veszélyeztetettség megelőzésében. Az intézmény köteles jelzéssel élni a gyermekek veszélyeztetettsége esetén a Gyermekjóléti Szolgálatnál. A gyermekek érdekében hatósági felkérésre saját kompetenciájának körében együttműködik a tagintézmény szakmai közössége a hatósági szervekkel. Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködés Ha a Tagintézmény feladatvégzése során a gyermek veszélyeztetettségéről szerez tudomást, írásban értesíti a Gyermekjóléti Szolgálatot a családgondozás szükségességéről, vagy a gyermek veszélyeztetettségéről. A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kezdeményezésére elvégzi a gyermekek, tanulók beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei esetén a szakvizsgálatokat, az eredményekről, az intézkedésekről tájékoztatja a vizsgálatot kérő intézményt. A kapcsolattartás formája: írásbeli értesítés, esetmegbeszélés, az együttműködéssel kapcsolatos munkamegbeszélés. Egyéb szervezetekkel való kapcsolattartás A Tagintézmény szakszolgálati feladataihoz kapcsolódóan egyéb szervezetekkel is kapcsolatot tart. Nemzeti Tehetségpont Nemzeti Tehetségfejlesztő Központ A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje: A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel az érintett pedagógus, pszichológus tartja a kapcsolatot. A kapcsolattartás módja: tanácsadás: a szakszolgálati feladatot ellátó pedagógusok hetente, adott helyen és időpontban fogadják a szülőket, telefon, e-mail: az intézményi elérhetőségeken gyors információcserére van lehetőség,

90 írásbeli: pedagógiai, pszichológiai vélemények, szakvélemények, szakértői vélemények készítése, postai kiértesítés szülői értekezlet: a minden tanévben kötelezően végzendő Logopédiai Preventív Óvodai Előszűrés, a Fejlesztőpedagógiai Preventív Óvodai Előszűrés, valamint az Iskolaérettségi Vizsgálat alkalmával - kívánság szerint- az óvodai szülői értekezleteken való részvétel igény szerint az iskolai szülői értekezleteken is részt vesznek pedagógusaink, pszichológusaink, nyílt órák, foglalkozások szervezése, és látogatása igény szerint, fogadóórák biztosítása. A Tagintézmény a honlapján - tagintézményre, telephelyre lebontva közzéteszi a nyújtott szolgáltatásokat, a működési körzetet, a gyermekek, tanulók, szülők fogadásának idejét. Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Derecskei Tankerülete Megyei Kormányhivatal, Járási Kormányhivatal Derecskei Járási Hivatal Hatósági Osztály Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben Települési Önkormányzatok Derecske Járás Önkormányzatai Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Közoktatási, köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) Gyermekvédelmi intézmények A szakszolgálati intézmény működtetésével, az infrastruktúrát érintő kérdésekben. Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás Szakvélemények kiállítása Közösségi szolgálat végzéséhez lehetőség biztosítása Megkeresés alapján vizsgálatok Információcsere, konzultációk, Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén

91 Gyámhatóság Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Szülő, diák szervezetek Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúságiés gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés, tanácsadás, véleményezés Információcsere, tanácskozás, konzultáció Vizsgálatok, gyermekvédelem, nyomon követés 3. Az igazgató és az igazgatóhelyettes közötti feladatok megoszlása Az igazgató felel a tagintézmény ellátási körzetében a szakmai munkáért, a szakalkalmazotti közösség vezetéséért szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásáért, szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, nevelési- oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az igazgató az igazgatóhelyettes segítségével végzi vezetői feladatait. Az igazgató és helyettese a munkatervben megjelöli a vezetők közötti feladatmegosztást, a szakmai irányítás felelősét szakszolgálati tevékenységekre bontva. 4. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, és a tagintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás Feladata a komplex koragyermekkori intervenció és prevenció: az ellátásra való jogosultság megállapításának időpontjától kezdődően a gyermek fejlődésének elősegítése, a család kompetenciáinak erősítése, a gyermek és a család társadalmi inklúziójának támogatása. A korai fejlesztés és gondozás tevékenységei a komplex gyógypedagógiai fejlesztés, tanácsadás, a társas, a kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, a mozgásfejlesztés és a pszichológiai segítségnyújtás.

92 A korai fejlesztés, oktatás és gondozás tevékenységei: a komplex gyógypedagógiai fejlesztés, tanácsadás, szociális készségek fejlesztése, kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, mozgásfejlesztés, pszichológiai segítségnyújtás. A korai fejlesztés a megyei vagy országos szakértői bizottság szakértői véleménye alapján, a fejlesztést végző szakemberek által kidolgozott egyéni fejlesztési terv alapján történik. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Fejlesztő nevelés A gyermek egyéni nevelési-fejlesztési terve alapján végzett komplex gyógypedagógiai fejlesztés, melynek feladata a gyermek fejlesztő nevelés-oktatásra való felkészítése a szülő bevonásával, a szülő részére tanácsadás nyújtásával. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus konduktor Tankerületi szakértői bizottsági tevékenység A Tagintézmény szakértői bizottsági tevékenység keretében az intézmény szakértői bizottsága a gyermek, a tanuló komplex pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, továbbá szükség szerint orvosi, sajátos nevelési igény gyanúja esetén komplex pszichológiai, pedagógiaigyógypedagógiai, orvosi vizsgálat alapján szakértői véleményt készít. A diagnosztikai munkával kapcsolatos feladatok a pedagógiai szakszolgálati intézmény szakértői bizottsági tevékenységet ellátó szervezeti egységén belül a székhelyintézmény (megyei) és a tagintézmények között kerültek megosztásra. Kérelemre a harmadik életévét betöltött gyermek teljes körű pszichológiai, pedagógiaigyógypedagógiai vizsgálata. Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség megállapítása vagy kizárása és az ehhez kapcsolódó felülvizsgálatok elvégzése. A gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása.

93 Ha a tankerületi szakértői bizottság megítélése szerint a gyermeknél a sajátos nevelési igény valószínűsíthető, saját vizsgálatának dokumentációját és annak eredményeit, a vizsgálat alapján tett megállapításait, valamint a rendelkezésre álló egyéb iratokat megküldi a megyei szakértői bizottság részére. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus) gyógypedagógus konduktor Nevelési tanácsadás Feladata: a szülővel az első problémafeltáró beszélgetés lebonyolítása, a gyermek, a tanuló adaptív viselkedésének, szociális érettségének felmérése, ennek eredményeképpen tanácsadásban részesítés vagy a szakszolgálati ellátásba vétel szükségességének meghatározása. A nevelési tanácsadás feladatait a pszichológusok és a fejlesztő - és gyógypedagógusok összehangolt egymásra épülő munkavégzéssel valósítják meg, a gyógypedagógiai és pszichológiai szemléletmód jelentősen összekapcsolódik, így az egyéni kompetencia is sokszínűvé válik. A szakmai team kommunikációját a heti közös esetmegbeszélések segítik intézményünkben. Derecske Járás településein a 0-18 éves korosztály gondozása. Az első problémafeltáró beszélgetés lebonyolítása, amelynek eredményeképpen tanácsadásban részesítés vagy szakszolgálati ellátásba vétel szükségességének meghatározása. Segítség nyújtása a pedagógusoknak, a szülőknek, a gyermekek/tanulók óvodai, iskolai és otthoni nevelésével, oktatásával kapcsolatos feladatok, nevelési helyzetek megoldásában. Pedagógiai, pszichológiai támogatás, fejlesztés, terápia: pszichés zavarok, neurotikus tünetek, részképesség zavarok és tanulási problémák esetén. Folyamatdiagnosztika. Konzultációk, a titoktartási kötelezettség betartása mellet egyes esetekben a nevelési-oktatási intézmények pedagógusaival, a gyermekjóléti szolgálat szakembereivel. Pszichés állapot feltárását célzó vizsgálat elvégzése. A nevelési tanácsadás tevékenységének ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség fejlesztőpedagógus (bármely pedagógus, és a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség,

94 oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) gyógypedagógus (oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, klinikai és mentálhigiénés (felnőtt) szakpszichológus) Logopédiai ellátás A logopédiai ellátás feladata a beszédindítás, a hang- beszéd- és nyelvfejlődési elmaradás, a beszédhibák és a nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, a diszlexia, a diszortográfia, a diszgráfia, a diszkalkulia kialakulásának megelőzése a beszéd technikai és tartalmi fejlesztését szolgáló logopédiai terápiás foglalkozáson. A logopédia ellátásba a logopédia szűrővizsgálat alapján lehet bekerülni. Minden 5. életévét betöltött óvodás gyermek kötelező logopédiai szűrővizsgálaton vesz részt, mely alapján a logopédus kiállítja a logopédiai véleményt, szükség esetén a gyermeket ellátásba veszi. Egyéb esetben az ellátásba vétel történhet a szülő, a nevelési-oktatási intézmény, a szakértői bizottság kezdeményezésére. A logopédiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség logopédus (logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus logopédia szakirányon) Konduktív pedagógiai ellátás A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A foglalkozások a megtartása, a fejlesztés a megyei szakértői bizottság, vagy az országos illetékességű szakértői bizottságok szakértői véleményében meghatározottak szerint történik. A konduktív pedagógiai ellátás a tanév rendjéhez igazodik. A konduktív pedagógiai ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség konduktor (konduktor (tanító), konduktor (óvodapedagógus), konduktor) Gyógytestnevelés A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Derecskei Tagintézmény feladata Derecskei Járás településeinek nevelési-oktatási intézményeiben az iskolaorvos vagy a szakorvos által

95 elvégzett szűrővizsgálat alapján beutalt gyermekek, tanulók speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatása. A gyógytestnevelés a tanév rendjéhez igazodik. A gyógytestnevelő tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógytestnevelő tanár Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, melyet Tagintézményünk iskola- és óvodapszichológiai feladatok koordinátora látja el. Preventív szűrések tankerületi szintű koordinációja, együttműködés a pszichológiai tárgyú mérésekben és az eredmények kommunikációjában. A nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatott pszichológusok számára legalább havi rendszerességgel szakmai konzultációs foglalkozások szervezése. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok által ellátásban részesített gyermekeket/tanulókat érintően szakmai konzultációs lehetőség biztosítása a pedagógiai szakszolgálati, vagy az egészségügyi ellátás illetékességi körébe tartozó vizsgálat kezdeményezésére vonatkozó döntés kialakításában, javaslattétel annak irányultságára, helyére. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére egyéni szakmai segítés, esetvezetési segítségnyújtás, kettős vezetést igénylő csoportfoglalkozásokban való közreműködés. A nevelési-oktatási intézmény, vagy az intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére esetmegbeszélő, tanári képességfejlesztő csoportfoglalkozások megszervezése, közreműködés annak megvalósításában. Egyéni tanácsadás, konzultáció a nevelési-oktatási intézményekből érkező pedagógusok számára. Ha a Tagintézmény működési körzetében működő nevelési-oktatási intézményben az iskola- óvodapszichológus munkakör nem került betöltésre, megkeresésre a Tagintézmény támogatást nyújthat az ellátás iránti igény kielégítéséhez. A pedagógiai szakszolgálatnál bejelentkező szülők és gyermekek óvodai iskolai problémákkal összefüggő ellátása, szakmailag indokolt esetben - a titoktartás szakmai és etikai elveinek betartása mellett - az érintett intézményben dolgozó pszichológussal, pedagógussal való konzultáció. Az iskolapszichológiai- és óvodapszichológiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség iskola-és óvodapszichológia koordinátora (óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus)

96 Kiemelten tehetséges gyermekek és tanulók gondozása A korai tehetség-felismerés, tehetségazonosítás, a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, szükség esetén további megsegítésre irányítás. tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása korai tehetség felismerése, gondozása önismereti csoport szervezése és vezetése a tehetséges gyermekek részére tanácsadás, támogatás a szülőnek - konzultáció a pedagógus részére tehetség-tanácsadási fórum szervezése javaslat adása speciális tehetségprogramban való részvételre szakmai kapcsolattartás tehetségfejlesztő programok vezetőivel és az iskolapszichológussal, óvodapszichológussal javaslatot tesz a tanuló számára a tehetségprogramba történő bekapcsolódásra kimeneti mérések elvégzése Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásához, ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tehetséggondozó koordinátor (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő szakirányú végzettséggel 5. A Tagintézmény belső ellenőrzési rendje Az ellenőrzés minden formája a tények megállapítására, a megismert tényeknek valamilyen követelményekkel való összehasonlítása, a megállapított tények értékelése irányuló tevékenység, amely a következtetése levonására ad lehetőséget. A tagintézményen belül belső ellenőrzésre jogosult a főigazgató, főigazgató - helyettesek, az igazgató és az igazgatóhelyettes. A tagintézményi belső ellenőrzés kiterjed a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos munkára, munkafegyelemre, a munka és tűzvédelmi szabályok betartására, a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzésére, a szakszolgálati tevékenység eredményességére, az ellátással kapcsolatos pedagógiai tervezőmunkára, terápiás tervezetekre, naplókra. 6. A tagintézmény feladatellátási helyei: Az SZMSZ függelékében található.

97 8.4.5. HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TAGINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Ügyviteli telephelye: 4220 Hajdúböszörmény, Polgári u. 48-50. 1. A Tagintézmény működési rendje Működési körzete: Járás területén lévő települések gyermekeire, tanulóira, a gyermekek szüleire és a köznevelési intézményekre: Hajdúböszörmény, Bodaszőlő, Hajdúvid, Hajdúdorog. A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúböszörményi Tagintézménye OM.202797 4220 Hajdúböszörmény, Polgári u. 48-50. Tel: (52) 229-160 Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúböszörményi Tagintézménye Címer Telefon: (52) 229-160 4220 Hajdúböszörmény,Polgári u. 48-50 A Hajdúböszörményi Tagintézményi bélyegzők használatára jogosultak: igazgató az igazgató távollétében az igazgató-helyettes, annak távollétében a helyettesítéssel megbízott pedagógus a hosszú bélyegzőt az igazgató engedélyével az ügyviteli dolgozók is használhatják, a Bélyegző Szabályzatban meghatározottak alapján A Tagintézmény épületének nyitva tartása a szorgalmi időben Hétfő: 8 00-16 30 Kedd: 8 00-16 30 Szerda: 8 00-16 30 Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 A fenti időpontokon kívül bárki csak az igazgató engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében.

98 Az Tagintézményt szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. Rendezvények esetén a nyitva tartásra valamint a szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az igazgató kérésére a főigazgató ad engedélyt. A Tagintézményben alkalmazott pedagógusok teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a heti huszonegy órában, a gyakornokok 20 órában, a mesterpedagógusok 18 órában végzik munkájukat a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőben. A foglalkozások, órák időtartama lehet 45 perces, de ettől eltérhetnek a szakértői bizottsági tevékenység mérési órái, pszichológiai terápiák és logopédiai órák. A Tagintézmény ügyeleti rendjét a főigazgató határozza meg. A nyitvatartási időn túl az illetékes tagintézmény vezető engedélyével tartózkodhat a dolgozó a tagintézményben. A Tagintézmény igazgatója abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. Indokolt esetben 16 óra után is biztosíthat szolgáltatást a tagintézmény. A Tagintézmény üzemeltetésével kapcsolatos feladatok takarítás, karbantartás elvégzése az intézmény hivatalos nyitva tartásán kívüli időben, - a települési működtető önkormányzat által a feladatellátással megbízott szervezetével - egyeztetve történik. A vezetők benntartózkodása A Tagintézmény nyitvatartási ideje alatt az igazgatónak vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást. Az igazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben az igazgató-helyettes, az ő akadályozottsága esetén az általa megbízott szakalkalmazott jár el. Az eseti helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. A Tagintézmény-vezetői tanács működési rendje Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait a tagintézmény vezetői tanács segítségével végzi. A tanács tagjai legalább hathavonta értekezletet tartanak.

99 2. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formáját és rendje Nevelési-oktatási intézményekkel való együttműködés: A Tagintézmény feladatkörénél fogva a nevelési-oktatási intézményekkel napi folyamatos szakmai kapcsolatot tart. A kapcsolattartás formája a szakmai tartalomtól függően lehet: szóbeli tájékoztatás, kölcsönös írásbeli tájékoztatás (pedagógiai vélemény, szakvélemény), személyes konzultáció, intézménylátogatás, hospitálás, nevelési értekezleteken, vezetői megbeszéléseken való részvétel, e-mail, telefon. Egészségügyi szolgáltatókkal való együttműködés A Tagintézmény a gyermekek, tanulók szakszerű ellátása érdekében együttműködik mindazon intézményekkel, ahol a gyermekek orvosi kezelése folyik, szükség esetén szakorvosi vélemény beszerzését kezdeményezi. A gyermek-egészségügyi hálózattal való együttműködés során a tagintézmény javaslatot tesz a gyermekek szakorvosi kivizsgálására, vizsgálati eredmények beszerzésére. A Tagintézmény együttműködik a házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, iskola-egészségügyi szolgálattal; jelzésükre, beutalásukra fogadja a gyermekeket, tanulókat. A kapcsolattartás formája: szóbeli tájékoztatás kölcsönös írásbeli tájékoztatás. Gyermekvédelmi hatósági intézményekkel való együttműködés A Tagintézmény közvetett módon ellát gyermekvédelmi preventív feladatokat a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítésében, a veszélyeztetettség megelőzésében. Az intézmény köteles jelzéssel élni a gyermekek veszélyeztetettsége esetén a Gyermekjóléti Szolgálatnál. A gyermekek érdekében hatósági felkérésre saját kompetenciájának körében együttműködik a tagintézmény szakmai közössége a hatósági szervekkel.

100 Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködés Ha a Tagintézmény feladatvégzése során a gyermek veszélyeztetettségéről szerez tudomást, írásban értesíti a Gyermekjóléti Szolgálatot a családgondozás szükségességéről, vagy a gyermek veszélyeztetettségéről. A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kezdeményezésére elvégzi a gyermekek, tanulók beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei esetén a szakvizsgálatokat, az eredményekről, az intézkedésekről tájékoztatja a vizsgálatot kérő intézményt. A kapcsolattartás formája: írásbeli értesítés, esetmegbeszélés, az együttműködéssel kapcsolatos munkamegbeszélés, ha az eset megengedi, telefonon, e-mailben. Egyéb szervezetekkel való kapcsolattartás A Tagintézmény szakszolgálati feladataihoz kapcsolódóan egyéb szervezetekkel is kapcsolatot tart: A KLIK Hajdúböszörményi Tankerületével, Hajdúböszörmény és Hajdúdorog önkormányzatának nevelésben-oktatásban illetékes osztályával. Hajdúböszörményi Járási Hivatal Hatósági Osztály Országos Iskolapszichológiai Módszertani Bázis Nemzeti Tehetségpont Nemzeti Tehetségfejlesztő Központ Felsőoktatási intézményekkel a szakmai gyakorlatok teljesítése kapcsán A kapcsolattartás formája: írásban, ha az ügy megengedi, telefonon. A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje: A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel az érintett pedagógus, pszichológus tartja a kapcsolatot. Az igazgatóval fogadóóráján, vagy előre egyeztetett időpontban van lehetőség kapcsolatot tartani. A kapcsolattartás módja:

101 tanácsadás: a szakszolgálati feladatot ellátó pedagógusok hetente, adott helyen és időpontban fogadják a szülőket, telefon, e-mail: az intézményi elérhetőségeken gyors információcserére van lehetőség, írásbeli: pedagógiai, pszichológiai vélemények, szakvélemények, szakértői vélemények készítése, szülői értekezlet: kívánság szerint az óvodai és iskolai szülői értekezleteken is részt vesznek pedagógusaink, nyílt órák, foglalkozások szervezése igény szerint, fogadóórák biztosítása. Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Hajdúböszörményi Tankerülete Megyei Kormányhivatal, Járási Kormányhivatal Hajdúböszörményi Járási Hivatal Hatósági Osztály Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben Települési Önkormányzatok Hajdúböszörményi Város Önkormányzata Hajdúdorog Város Önkormányzata Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Közoktatási, köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) Gyermekvédelmi intézmények Gyermekjóléti szolgálat és Családsegítő Központ Hajdúböszörmény Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Hajdúdorog A szakszolgálati intézmény működtetésével, az infrastruktúrát érintő kérdésekben. Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás Szakvélemények kiállítása Közösségi szolgálat végzéséhez lehetőség biztosítása Megkeresés alapján vizsgálatok Információcsere, konzultációk, Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén

102 Gyámhatóság Járási Gyámhivatal Hajdúböszörmény Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Szülő, diák szervezetek Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúságiés gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés, tanácsadás, véleményezés Információcsere, tanácskozás, konzultáció Vizsgálatok, gyermekvédelem, nyomon követés 3. Az igazgató és az igazgatóhelyettes közötti feladatok megoszlása Az igazgató felel a Tagintézmény ellátási körzetében a szakmai munkáért, a szakalkalmazotti közösség vezetéséért szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásáért, szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, nevelési- oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az igazgató az igazgatóhelyettes segítségével végzi vezetői feladatait. Az igazgató és helyettese a munkatervben megjelöli a vezetők közötti feladatmegosztást, a szakmai irányítás felelősét szakszolgálati tevékenységekre bontva. 4. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, és a tagintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás Feladata a komplex koragyermekkori intervenció és prevenció, az ellátásra jogosult gyermek fejlődésének elősegítése, a család kompetenciáinak erősítése, a gyermek és a család társadalmi inklúziójának támogatása. A korai fejlesztés, oktatás és gondozás tevékenységei: a komplex gyógypedagógiai fejlesztés,

103 tanácsadás, szociális készségek fejlesztése, kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, mozgásfejlesztés, pszichológiai segítségnyújtás. A korai fejlesztés a megyei vagy országos szakértői bizottság szakértői véleménye alapján, a fejlesztést végző szakemberek által kidolgozott egyéni fejlesztési terv alapján történik. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Fejlesztő nevelés A gyermek egyéni nevelési-fejlesztési terve alapján végzett komplex gyógypedagógiai fejlesztés, melynek feladata a gyermek fejlesztő nevelés-oktatásra való felkészítése a szülő bevonásával, a szülő részére tanácsadás nyújtásával. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus konduktor Tankerületi szakértői bizottsági tevékenység Kérelemre a harmadik életévét betöltött gyermek teljes körű pszichológiai, pedagógiaigyógypedagógiai vizsgálata. Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség megállapítása vagy kizárása és az ehhez kapcsolódó felülvizsgálatok elvégzése. A gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása. Ha a tankerületi szakértői bizottság megítélése szerint a gyermeknél a sajátos nevelési igény valószínűsíthető, saját vizsgálatának dokumentációját és annak eredményeit, a vizsgálat alapján tett megállapításait, valamint a rendelkezésre álló egyéb iratokat megküldi a megyei szakértői bizottság részére. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus) gyógypedagógus konduktor

104 Nevelési tanácsadás Hajdúböszörmény Járás településein a 0-18 éves korosztály, illetve a köznevelési intézmények gyermekeinek, tanulóinak gondozása, kivéve a felnőttoktatásban részt vevő tanulót. Az első problémafeltáró beszélgetés lebonyolítása, amelynek eredményeképpen tanácsadásban részesítés vagy szakszolgálati ellátásba vétel szükségességének meghatározása. Segítség nyújtása a pedagógusoknak, a szülőknek, a gyermekek/tanulók óvodai, iskolai és otthoni nevelésével, oktatásával kapcsolatos feladatok, nevelési helyzetek megoldásában. Pedagógiai, pszichológiai támogatás, fejlesztés, terápia: pszichés zavarok, neurotikus tünetek, részképesség zavarok és tanulási problémák esetén. Folyamatdiagnosztika. Konzultációk: a titoktartási kötelezettség betartása mellet egyes esetekben a nevelési-oktatási intézmények pedagógusaival, a gyermekjóléti szolgálat szakembereivel. Pszichés állapot feltárását célzó vizsgálat elvégzése. Prevenciós tevékenység. A nevelési tanácsadás tevékenységének ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség fejlesztőpedagógus (bármely pedagógus, és a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) gyógypedagógus (oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, klinikai és mentálhigiénés (felnőtt) szakpszichológus) Logopédiai ellátás A logopédiai alapellátás feladatai: beszédindítás,

105 hang-, beszéd- és nyelvfejlődési elmaradás, beszédhibák javítása, nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, diszlexia, diszortográfia, diszgráfia, diszkalkulia kialakulásának megelőzése. A feladatellátás keretében a Tagintézmény elvégzi az óvodai nevelésben résztvevő, ötödik életévüket betöltött gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének alapvizsgálatát, szűrését és ennek eredménye alapján szükség szerint a gyermek további pedagógiai, pszichológiai, orvosi vizsgálatának kezdeményezését, részletes logopédiai diagnosztikai vizsgálat és logopédiai vizsgálati vélemény alapján szervezi meg a gyermek további logopédiai ellátását, ha az alapvizsgálat, szűrés eredményei alapján ez szükséges. A logopédiai ellátás egyéni foglalkozás, illetve legfeljebb 6 gyermekből, tanulóból álló csoportfoglalkozás keretében kerül megszervezésre. A logopédiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség logopédus (logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus logopédia szakirányon) Konduktív pedagógiai ellátás A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A foglalkozások a megtartása, a fejlesztés a megyei szakértői bizottság, vagy az országos illetékességű szakértői bizottságok szakértői véleményében meghatározottak szerint történik. A konduktív pedagógiai ellátás a tanév rendjéhez igazodik. A konduktív pedagógiai ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség konduktor (konduktor (tanító), konduktor (óvodapedagógus), konduktor) Gyógytestnevelés A Tagintézmény feladata Hajdúböszörmény Járás településeinek nevelési-oktatási intézményeiben az iskolaorvos vagy a szakorvos által elvégzett szűrővizsgálat alapján beutalt gyermekek, tanulók speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatása. A gyógytestnevelés a tanév rendjéhez igazodik. A gyógytestnevelő tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógytestnevelő tanár Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, melyet az iskola- és óvodapszichológiai feladatok koordinátora lát el.

106 Preventív szűrések tankerületi szintű koordinációja, együttműködés a pszichológiai tárgyú mérésekben és az eredmények kommunikációjában. A nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatott pszichológusok számára legalább havi rendszerességgel szakmai konzultációs foglalkozások szervezése. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok által ellátásban részesített gyermekeket/tanulókat érintően szakmai konzultációs lehetőség biztosítása a pedagógiai szakszolgálati, vagy az egészségügyi ellátás illetékességi körébe tartozó vizsgálat kezdeményezésére vonatkozó döntés kialakításában, javaslattétel annak irányultságára, helyére. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére egyéni szakmai segítés, esetvezetési segítségnyújtás, kettős vezetést igénylő csoportfoglalkozásokban való közreműködés. A nevelési-oktatási intézmény, vagy az intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére esetmegbeszélő, tanári képességfejlesztő csoportfoglalkozások megszervezése, közreműködés annak megvalósításában. Egyéni tanácsadás, konzultáció a nevelési-oktatási intézményekből érkező pedagógusok számára. Ha a Tagintézmény működési körzetében működő nevelési-oktatási intézményben az iskolaóvodapszichológus munkakör nem került betöltésre, írásbeli megkeresésre a tagintézmény támogatást nyújthat az ellátás iránti igény kielégítéséhez. A pedagógiai szakszolgálatnál bejelentkező szülők és gyermekek óvodai iskolai problémákkal összefüggő ellátása, szakmailag indokolt esetben - a titoktartás szakmai és etikai elveinek betartása mellett - az érintett intézményben dolgozó pszichológussal, pedagógussal való konzultáció. Kapcsolattartás az Országos Iskolapszichológiai Módszertani Bázissal Az iskolapszichológiai- és óvodapszichológiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség iskola-és óvodapszichológia koordinátora (óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Kiemelten tehetséges gyermekek és tanulók gondozása: Tehetségazonosítás, a tehetség életkori megjelenésének figyelembe vételével. A tehetséges gyermek/tanuló személyiségfejlődésének támogatása, segítése, irányítása.

107 Tanácsadás és támogatás a szülőknek. Konzultáció a pedagógusok részére. Speciális tehetségprogramban való részvételre javaslat készítése. Különböző, a tehetséggondozással kapcsolatos esetleges mérések elvégzése. Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásához, ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tehetséggondozó koordinátor (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő szakirányú végzettséggel 5. A tagintézmény belső ellenőrzési rendje Az ellenőrzés minden formája a tények megállapítására, a megismert tényeknek valamilyen követelményekkel való összehasonlítása, a megállapított tények értékelése irányuló tevékenység, amely a következtetése levonására ad lehetőséget. A tagintézményen belül belső ellenőrzésre jogosult a főigazgató, főigazgató-helyettesek, az igazgató és az igazgatóhelyettes. A Hajdúböszörményi Tagintézmény belső ellenőrzése kiterjed a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos munkára, munkafegyelemre, a munka és tűzvédelmi szabályok betartására, a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzésére, a szakszolgálati tevékenység eredményességére, az ellátással kapcsolatos pedagógiai tervezőmunkára, terápiás tervezetekre, naplókra. 6. A tagintézmény feladatellátási helyei: Az SZMSZ függelékében található.

108 8.4.6. HAJDÚHADHÁZI TAGINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Ügyviteli telephelye: 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 14. 1. A Tagintézmény működési rendje Működési körzete: Járás területén lévő települések gyermekeire, tanulóira, a gyermekek szüleire és a köznevelési intézményekre: Bocskaikert, Hajdúhadház, Téglás A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúhadházi Tagintézménye OM:202797 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 14. Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúhadházi Tagintézménye 4242 Hajdúhadház, Bocskai tér 14. Tel: (52) 550-248 (középen Magyarország címerével) Az intézményi bélyegzők használatára jogosultak: igazgató az igazgató távollétében, a helyettesítéssel megbízott pedagógus az Intézményi Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján. A Hajdúhadházi Tagintézmény épületének nyitva tartása a szorgalmi időben Hétfő: 8 00-16 30 Kedd: 8 00-16 30 Szerda: 8 00-16 30 Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 A fenti időpontokon kívül bárki csak az igazgató engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében. A Tagintézményt szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. Rendezvények esetén a nyitva tartásra valamint a szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az igazgató kérésére a főigazgató ad engedélyt.

109 Az Intézményben alkalmazott pedagógusok teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a heti huszonegy órában, a gyakornokok 20 órában, a mesterpedagógusok 18 órában végzik munkájukat a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőben. A foglalkozások, órák időtartama lehet 45 perces, de ettől eltérhetnek a szakértői bizottsági tevékenység mérési órái, pszichológiai terápiák és logopédiai órák. A Tagintézmény ügyeleti rendjét a főigazgató határozza meg A nyitvatartási időn túl az illetékes tagintézmény vezető engedélyével tartózkodhat a dolgozó a tagintézményben. A Tagintézmény igazgatója abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. Indokolt esetben 16 óra után is biztosíthat szolgáltatást a tagintézmény. A Tagintézmény üzemeltetésével kapcsolatos feladatok takarítás, karbantartás elvégzése az intézmény hivatalos nyitva tartásán kívüli időben, - a települési működtető önkormányzat által a feladatellátással megbízott szervezetével - egyeztetve történik. A vezetők benntartózkodása Az intézmény nyitvatartási ideje alatt az igazgatónak vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást. Az igazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben a igazgató-helyettes, az ő akadályozottsága esetén az általa megbízott szakalkalmazott jár el. Az eseti helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. A Tagintézmény-vezetői tanács működési rendje Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait a tagintézmény vezetői tanács segítségével végzi. A tanács tagjai legalább hathavonta értekezletet tartanak. 2. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formáját és rendje Kapcsolat a nevelési-oktatási intézményekkel A tagintézmény a gyermeket ellátó nevelési, oktatási intézményekkel rendszeres és alkalomszerű kapcsolatot tart. A kapcsolattartás hivatalos ügymenet (szakértői bizottsági

110 tevékenység, gyógytestnevelés) esetén a jogszabályban előírtaknak megfelelően írásban és meghatározott időpontok betartásával történik. Egyéb esetben a tanév rendjéhez igazodva, igény szerint történik. Azokban az esetekben, amelyeknél a gyermekek ellátása az adott köznevelési intézményben történik az ellátás megszervezésének módja történhet írásban, telefonon, személyesen, elektronikus formában. A személyes kapcsolattartás történhet konzultáció, intézménylátogatás, hospitálás, team munka, szakmai programok formájában, melynek célja minden esetben az adott gyermek érdekeinek érvényesítése. Kapcsolattartás egészségügyi szervekkel A tagintézmény kapcsolatot tart a védőnői szolgálattal, iskolaorvosokkal, gyermekorvosokkal, gyermekpszichiáterrel. A kapcsolattartás formája írásbeli és szóbeli. Az együttműködés során az intézmény kezdeményezheti a gyermek szakorvosi kivizsgálását, vizsgálati eredmények beszerzését. A tagintézmény a gyermekek, tanulók szakszerű ellátása érdekében együttműködik mindazon intézményekkel, ahol a gyermek orvosi kezelése folyik, szükség esetén szakorvosi vélemény beszerzését kezdeményezi. A gyermek-egészségügyi hálózattal való együttműködés során az intézmény kezdeményezheti a gyermek szakorvosi kivizsgálását, vizsgálati eredmények beszerzését. Az intézmény együttműködik a házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, iskola-egészségügyi szolgálattal, jelzésükre, beutalásukra fogadja a gyermekeket, tanulókat. A gyógytestnevelés feladatellátás esetén együttműködik a szűrésekben, felülvizsgálatokban, azok dokumentálásában. A kapcsolattartás szóbeli, írásbeli, szükség esetén konzultáció formában történik. Együttműködés gyermekvédelmi szervekkel A Tagintézmény közvetett módon ellát gyermekvédelmi preventív feladatokat a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítésében, a veszélyeztetettség megelőzésében. Az intézmény köteles jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a megfelelő, a Gyermekjóléti Szolgálatnál, indokolt esetben jegyzői hatósági eljárást is kezdeményezhet a gyermekek, tanulók érdekében. A gyermekek érdekében hatósági felkérésre saját kompetenciájának körében együttműködik a tanácsadó szakmai közössége a hatósági szervekkel.

111 Részt vehet a szülői kapcsolattartás szabályozása, védelembe vételi eljárás során a gyermekek, tanulók pszichológiai vizsgálatának elvégzésében a hatóság kirendelése szerint, amit a kirendelt szakember saját döntése szerint teljesít, vagy elutasíthatja azt. A gyámhatóság, gyámhivatal gyermek személyiségével kapcsolatos tény vagy körülmény megítéléséhez különleges szakértelmet tart szükségesnek, szakértőként a gyermekkel kapcsolatos pszichológiai vizsgálat elvégzésére, szakvélemény készítésére az intézmény pszichológusát eseti szakértőként kirendelheti. A kirendelt szakember saját döntése szerint teljesíti, vagy írásban indokoltan elutasíthatja a vizsgálati felkérést. A tanácsadóban pszichológiai szakvéleményt csak pszichológusi képzettséggel rendelkező szakalkalmazott adhat. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködés A tagintézmény jogszabály által előírt kötelezettségének tesz eleget akkor, ha feladatvégzése során a gyermek veszélyeztetettségéről szerez tudomást, írásban értesíti a Gyermekjóléti Szolgálatot a családgondozás szükségességéről, vagy a veszélyeztetettségről. A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kezdeményezésére elvégzi a gyermekek, tanulók beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei esetén a szakvizsgálatokat, az eredményekről, az intézkedés irányáról tájékoztatja a vizsgálatot kérő intézményt. A kapcsolat formái, lehetséges módjai: a Gyermekjóléti Szolgálat írásbeli értesítése - ha az intézményünk alapellátásba vétel beavatkozást szükségesnek ítéli meg eseti megbeszélések - szükség szerint és időben, az együttműködéssel kapcsolatos munkamegbeszélése esetenként. A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje A Tagintézmény pedagógusai legalább két alkalommal a tanév során részt vesznek a nevelésioktatási intézmények szülői értekezletein, munkájukról tájékoztatást adnak. Ezen felül a tanév során legalább heti rendszerességgel a tagintézmény telephelyén fogadó órát tartanak, melynek időpontjairól előzetesen, a tanév eleji szülői értekezleteken tájékoztatják a szülőket. Előzetes egyeztetés alapján szükség szerint a Tagintézmény egyéb konzultációs lehetőséget biztosít partnerei számára. A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel való kapcsolattartásért az érintett szakemberek felelősek.

112 Igény esetén a főigazgató, az igazgató, illetve az igazgatóhelyettes előre egyeztetett időpontban fogadja a szülőket. A kapcsolattartás módjai írásbeli: logopédiai vélemények, szakvélemények, tájékoztató/ információs levelek szóbeli: fogadó óra, szülőértekezlet tanácsadás: az ellátást biztosító pedagógusok előre egyeztetett időpontban, és helyen, fogadóóra, illetve szülői értekezlet keretében fogadja a szülőket. A tanév elején az ellátást biztosító pedagógusok az intézmények és a szülők számára írásos formában, eljuttatják az időpont egyeztetéshez elérhetőségüket. napi kapcsolat: az ellátást biztosító szakemberek minden gyermeknél gyakorlófüzetben rögzítik a tanultakat, jelzik az otthoni gyakorlás anyagát, módját, rendszerességét. A gyakorlófüzet lehetőséget teremt a szülő számára is az esetleg felmerülő problémák jelzésére. A pedagógusok a Tagintézmény telefon és e-mail elérhetőségét megadják a szülőknek, elősegítve ezzel a napi kapcsolat fenntartását. Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Hajdúhadházi Tankerülete Megyei Kormányhivatal, Járási Kormányhivatal Hajdúhadház Járási Hivatal Hatósági Osztály Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben Települési Önkormányzatok Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Közoktatási, köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) Gyermekvédelmi intézmények A szakszolgálati intézmény működtetésével, az infrastruktúrát érintő kérdésekben. Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás Szakvélemények kiállítása Közösségi szolgálat végzéséhez lehetőség biztosítása Megkeresés alapján vizsgálatok

113 Gyámhatóság Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Szülő, diák szervezetek Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúságiés gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) Információcsere, konzultációk, Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés, tanácsadás, véleményezés Információcsere, tanácskozás, konzultáció Vizsgálatok, gyermekvédelem, nyomon követés 3. Az igazgató és az igazgatóhelyettes közötti feladatok megoszlása Az igazgató felel a tagintézmény ellátási körzetében a szakmai munkáért, a szakalkalmazotti közösség vezetéséért szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásáért, szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, nevelési- oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az igazgató az igazgatóhelyettes segítségével végzi vezetői feladatait. Az igazgató és helyettese a munkatervben megjelöli a vezetők közötti feladatmegosztást, a szakmai irányítás felelősét szakszolgálati tevékenységekre bontva. 4. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, és a tagintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás A gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás (továbbiakban korai fejlesztés) megkezdésére a megyei, vagy országos szakértői bizottság tesz javaslatot. A vizsgálat és a terápiás ellátás az év során bármikor kezdeményezhető.

114 A szakértői vélemény tartalmazza a kijelölt intézményt, valamint a gyermek ellátásában közreműködő szakemberek végzettségét. Az előzetes vizsgálati vélemény kiadásának napjától a gyermek ellátását biztosítani szükséges abban az esetben, ha a szülő a tagintézményben jelentkezik. A gyermek ellátásának megszervezéséről az intézményvezető gondoskodik figyelembe véve a szakértői vélemény javaslatait, a gyermek állapotát, egyéb körülményeit. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Fejlesztő nevelés A sajátos nevelési igényű gyermek fejlesztő nevelésben, abban az esetben vesz részt, ha a megyei, vagy szakértői bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint súlyosan, halmozottan fogyatékos. Fejlesztő nevelésbe való ellátása attól az évtől kezdődik, melyben az ötödik életévét betölti. A szakértői vélemény tartalmazza a kijelölt intézményt, valamint a gyermek ellátásában közreműködő szakemberek végzettségét. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus konduktor Tankerületi szakértői bizottsági tevékenység A harmadik életévüket betöltött gyermek, tanuló teljes körű pszichológiai, pedagógiaigyógypedagógiai vizsgálata. A beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézség megállapítása vagy kizárása és az ehhez kapcsolódó felülvizsgálatok elvégzése. A gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása. Ha a tankerületi szakértői bizottság megítélése szerint a gyermeknél a sajátos nevelési igény valószínűsíthető, saját vizsgálatának dokumentációját és annak eredményeit, valamint a rendelkezésre álló egyéb iratokat megküldi a megyei szakértői bizottság részére. A szakértői vizsgálat a szülő kérelmére, illetve, ha az eljárást nem a szülő kezdeményezi, a szülő egyetértésével indul. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus)

115 gyógypedagógus konduktor Nevelési tanácsadás A Tagintézmény nevelési tanácsadás feladatának keretében ellátásban részesülők esetében segítség nyújtása a gyermek családi-, és óvodai neveléséhez, a tanuló iskolai neveléséhez és oktatásához, pszichés állapot feltárását célzó vizsgálatot végez, és szakértői véleményt készít. Prevenciós tevékenység keretében együttműködik a védőnői és gyermekorvosi hálózattal, valamint szűrést végezhet. Feladata a pedagógiai, pszichológiai támogatás, fejlesztés, terápiás gondozás, tanácsadás. A nevelési tanácsadás tevékenységének ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség fejlesztőpedagógus (bármely pedagógus, és a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) gyógypedagógus (oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, klinikai és mentálhigiénés (felnőtt) szakpszichológus) Logopédiai ellátás A logopédiai ellátás feladata a beszédindítás, a hang- beszéd- és nyelvfejlődési elmaradás, a beszédhibák és a nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, a diszlexia, a diszortográfia, a diszgráfia, a diszkalkulia kialakulásának megelőzése a beszéd technikai és tartalmi fejlesztését szolgáló logopédiai terápiás foglalkozáson. A logopédia ellátásba a logopédia szűrővizsgálat alapján lehet bekerülni. Minden 5. életévét betöltött óvodás gyermek kötelező logopédiai szűrővizsgálaton vesz részt, mely alapján a logopédus kiállítja a logopédiai véleményt, szükség esetén a gyermeket ellátásba veszi.

116 Egyéb esetben az ellátásba vétel történhet a szülő, a nevelési-oktatási intézmény, a szakértői bizottság kezdeményezésére. A logopédiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség logopédus (logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus logopédia szakirányon) Konduktív pedagógiai ellátás A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A foglalkozások a megtartása, a fejlesztés a megyei szakértői bizottság, vagy az országos illetékességű szakértői bizottságok szakértői véleményében meghatározottak szerint történik. A konduktív pedagógiai ellátás a tanév rendjéhez igazodik. A konduktív pedagógiai ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség konduktor (konduktor (tanító), konduktor (óvodapedagógus), konduktor) Gyógytestnevelés A Tagintézmény feladata Hajdúhadház Járás településeinek nevelési-oktatási intézményeiben az iskolaorvos vagy a szakorvos által elvégzett szűrővizsgálat alapján beutalt gyermekek, tanulók speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatása. A gyógytestnevelésre szoruló gyermekek szűrővizsgálatát minden tanév május 15-ig végzi el az iskolaorvos, vagy szakorvos. Iskolás gyermekek esetén a vizsgált tanulókról az iskola nyilvántartást vezet, melyen fel kell tüntetni a felvételi állapotot és az ellenőrző vizsgálatok eredményét. A tanév közben diagnosztizált gyermek ellátását is biztosítani szükséges. A gyógytestnevelés legfeljebb 16 fős csoportokban szervezhető meg. Amennyiben a tárgyi és személyi feltételek megengedik, a többes diagnózissal rendelkező, a testnevelés órák alól részlegesen, vagy teljesen felmentett tanulók esetében 2-6 fős csoportok létrehozása is lehetséges. A gyógytestnevelő tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógytestnevelő tanár Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, melyet Tagintézményünk iskola- és óvodapszichológiai feladatok koordinátora látja el. Preventív szűrések tankerületi szintű koordinációja, együttműködés a pszichológiai tárgyú mérésekben és az eredmények kommunikációjában.

117 A nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatott pszichológusok számára legalább havi rendszerességgel szakmai konzultációs foglalkozások szervezése. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok által ellátásban részesített gyermekeket/tanulókat érintően szakmai konzultációs lehetőség biztosítása a pedagógiai szakszolgálati, vagy az egészségügyi ellátás illetékességi körébe tartozó vizsgálat kezdeményezésére vonatkozó döntés kialakításában, javaslattétel annak irányultságára, helyére. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére egyéni szakmai segítés, esetvezetési segítségnyújtás, kettős vezetést igénylő csoportfoglalkozásokban való közreműködés. A nevelési-oktatási intézmény, vagy az intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére esetmegbeszélő, tanári képességfejlesztő csoportfoglalkozások megszervezése, közreműködés annak megvalósításában. Egyéni tanácsadás, konzultáció a nevelési-oktatási intézményekből érkező pedagógusok számára. Ha a Tagintézmény működési körzetében működő nevelési-oktatási intézményben az iskolaóvodapszichológus munkakör nem került betöltésre, megkeresésre a Tagintézmény támogatást nyújthat az ellátás iránti igény kielégítéséhez. A pedagógiai szakszolgálatnál bejelentkező szülők és gyermekek óvodai iskolai problémákkal összefüggő ellátása, szakmailag indokolt esetben - a titoktartás szakmai és etikai elveinek betartása mellett - az érintett intézményben dolgozó pszichológussal, pedagógussal való konzultáció. Az iskolapszichológiai- és óvodapszichológiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség iskola-és óvodapszichológia koordinátora (óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Kiemelten tehetséges gyermekek és tanulók gondozása A korai tehetség-felismerés, tehetségazonosítás, a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, szükség esetén további megsegítésre irányítás. tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása korai tehetség felismerése, gondozása önismereti csoport szervezése és vezetése a tehetséges gyermekek részére tanácsadás, támogatás a szülőnek - konzultáció a pedagógus részére

118 tehetség-tanácsadási fórum szervezése javaslat adása speciális tehetségprogramban való részvételre szakmai kapcsolattartás tehetségfejlesztő programok vezetőivel és az iskolapszichológussal, óvodapszichológussal javaslatot tesz a tanuló számára a tehetségprogramba történő bekapcsolódásra kimeneti mérések elvégzése Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásához, ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tehetséggondozó koordinátor (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő szakirányú végzettséggel 5. A tagintézmény belső ellenőrzési rendje Az ellenőrzés minden formája a tények megállapítására, a megismert tényeknek valamilyen követelményekkel való összehasonlítása, a megállapított tények értékelése irányuló tevékenység, amely a következtetése levonására ad lehetőséget. A tagintézményen belül belső ellenőrzésre jogosult a főigazgató, főigazgató helyettesek, az igazgató és az igazgatóhelyettes. A tagintézményi belső ellenőrzés kiterjed a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos munkára, munkafegyelemre, a munka és tűzvédelmi szabályok betartására, a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzésére, a szakszolgálati tevékenység eredményességére, az ellátással kapcsolatos pedagógiai tervezőmunkára, terápiás tervezetekre, naplókra. 6. A tagintézmény feladatellátási helyei: Az SZMSZ függelékében található.

119 8.4.7. HAJDÚNÁNÁSI TAGINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Ügyviteli telephelye: 4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10 1. A Tagintézmény működési rendje Működési körzete: Járás területén lévő települések gyermekeire, tanulóira, a gyermekek szüleire és a köznevelési intézményekre: Hajdúnánás, Polgár, Tiszagyulaháza, Újtikos, Görbeháza A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúnánási Tagintézmény OM:202797 4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10. Telefon: 06-20-232-6478 Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúnánási Tagintézmény Telefon: 06-20-232-6478 4080 Hajdúnánás, Óvoda u. 2-10. (középen címer) Az intézményi bélyegzők használatára jogosultak: igazgató az igazgató távollétében, a helyettesítéssel megbízott pedagógus az Intézményi Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján. A Hajdúnánási Tagintézmény épületének nyitva tartása a szorgalmi időben Hétfő: 8 00-16 30 Kedd: 8 00-16 30 Szerda: 8 00-16 30 Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 A fenti időpontokon kívül bárki csak az igazgató engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében. Az intézményt szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. Rendezvények esetén a nyitva tartásra valamint a szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az igazgató kérésére a főigazgató ad engedélyt.

120 Az Intézményben alkalmazott pedagógusok teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a heti huszonegy órában, a gyakornokok 20 órában, a mesterpedagógusok 18 órában végzik munkájukat a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőben. A foglalkozások, órák időtartama lehet 45 perces, de ettől eltérhetnek a szakértői bizottsági tevékenység mérési órái, pszichológiai terápiák és logopédiai órák. A Tagintézmény ügyeleti rendjét a főigazgató határozza meg. A nyitvatartási időn túl az illetékes tagintézmény vezető engedélyével tartózkodhat a dolgozó a tagintézményben. A Tagintézmény igazgatója abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. Indokolt esetben 16 óra után is biztosíthat szolgáltatást a tagintézmény. Az intézmény üzemeltetésével kapcsolatos feladatok takarítás, karbantartás elvégzése az intézmény hivatalos nyitva tartásán kívüli időben, a települési működtető önkormányzat által a feladatellátással megbízott szervezetével egyeztetve történik. A vezetők benntartózkodása Az intézmény nyitvatartási ideje alatt az igazgatónak vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást. Az igazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben az igazgató-helyettes, az ő akadályozottsága esetén az általa megbízott szakalkalmazott jár el. Az eseti helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. A Tagintézmény-vezetői tanács működési rendje Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait a tagintézmény vezetői tanács segítségével végzi. A tanács tagjai legalább hathavonta értekezletet tartanak.

121 2. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formáját és rendje Kapcsolat a nevelési-oktatási intézményekkel A tagintézmény a gyermeket ellátó nevelési, oktatási intézményekkel rendszeres és alkalomszerű kapcsolatot tart. A kapcsolattartás hivatalos ügymenet (szakértői bizottsági tevékenység, gyógytestnevelés) esetén a jogszabályban előírtaknak megfelelően írásban és meghatározott időpontok betartásával történik. Egyéb esetben a tanév rendjéhez igazodva, igény szerint történik. Azokban az esetekben, amelyeknél a gyermekek ellátása az adott köznevelési intézményben történik az ellátás megszervezésének módja történhet írásban, telefonon, személyesen, elektronikus formában. A személyes kapcsolattartás történhet konzultáció, intézménylátogatás, hospitálás, team munka, szakmai programok formájában, melynek célja minden esetben az adott gyermek érdekeinek érvényesítése. Kapcsolattartás egészségügyi szervekkel A tagintézmény kapcsolatot tart a védőnői szolgálattal, iskolaorvosokkal, gyermekorvosokkal, gyermekpszichiáterrel. A kapcsolattartás formája írásbeli és szóbeli. Az együttműködés során az intézmény kezdeményezheti a gyermek szakorvosi kivizsgálását, vizsgálati eredmények beszerzését. A tagintézmény a gyermekek, tanulók szakszerű ellátása érdekében együttműködik mindazon intézményekkel, ahol a gyermek orvosi kezelése folyik, szükség esetén szakorvosi vélemény beszerzését kezdeményezi. A gyermek-egészségügyi hálózattal való együttműködés során az intézmény kezdeményezheti a gyermek szakorvosi kivizsgálását, vizsgálati eredmények beszerzését. Az intézmény együttműködik a házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, iskolaegészségügyi szolgálattal, jelzésükre, beutalásukra fogadja a gyermekeket, tanulókat. A gyógytestnevelés feladatellátás esetén együttműködik a szűrésekben, felülvizsgálatokban, azok dokumentálásában. A kapcsolattartás szóbeli, írásbeli, szükség esetén konzultáció formában történik. Együttműködés gyermekvédelmi szervekkel A tagintézmény közvetett módon ellát gyermekvédelmi preventív feladatokat a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítésében, a veszélyeztetettség megelőzésében. Az intézmény köteles jelzéssel élni a gyermek veszélyeztetettsége esetén a megfelelő, a Gyermekjóléti Szolgálatnál, indokolt esetben jegyzői hatósági eljárást is kezdeményezhet a gyermekek, tanulók érdekében. A gyermekek érdekében hatósági felkérésre saját

122 kompetenciájának körében együttműködik a tanácsadó szakmai közössége a hatósági szervekkel. Részt vehet a szülői kapcsolattartás szabályozása, védelembe vételi eljárás során a gyermekek, tanulók pszichológiai vizsgálatának elvégzésében a hatóság kirendelése szerint, amit a kirendelt szakember saját döntése szerint teljesít, vagy elutasíthatja azt. A gyámhatóság, gyámhivatal gyermek személyiségével kapcsolatos tény vagy körülmény megítéléséhez különleges szakértelmet tart szükségesnek, szakértőként a gyermekkel kapcsolatos pszichológiai vizsgálat elvégzésére, szakvélemény készítésére az intézmény pszichológusát eseti szakértőként kirendelheti. A kirendelt szakember saját döntése szerint teljesíti, vagy írásban indokoltan elutasíthatja a vizsgálati felkérést. A tanácsadóban pszichológiai szakvéleményt csak pszichológusi képzettséggel rendelkező szakalkalmazott adhat. Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködés A tagintézmény jogszabály által előírt kötelezettségének tesz eleget akkor, ha feladatvégzése során a gyermek veszélyeztetettségéről szerez tudomást, írásban értesíti a Gyermekjóléti Szolgálatot a családgondozás szükségességéről, vagy a veszélyeztetettségről. A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kezdeményezésére elvégzi a gyermekek, tanulók beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei esetén a szakvizsgálatokat, az eredményekről, az intézkedés irányáról tájékoztatja a vizsgálatot kérő intézményt. A kapcsolat formái, lehetséges módjai: a Gyermekjóléti Szolgálat írásbeli értesítése - ha az intézményünk alapellátásba vétel beavatkozást szükségesnek ítéli meg eseti megbeszélések - szükség szerint és időben, az együttműködéssel kapcsolatos munkamegbeszélése esetenként. A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje A Tagintézmény pedagógusai legalább két alkalommal a tanév során részt vesznek a nevelésioktatási intézmények szülői értekezletein, munkájukról tájékoztatást adnak. Ezen felül a tanév során legalább heti rendszerességgel a Tagintézmény telephelyén fogadó órát tartanak, melynek időpontjairól előzetesen, a tanév eleji szülői értekezleteken tájékoztatják a szülőket. Előzetes egyeztetés alapján szükség szerint a tagintézmény egyéb konzultációs lehetőséget biztosít partnerei számára.

123 A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel való kapcsolattartásért az érintett szakemberek felelősek. Igény esetén a főigazgató, az igazgató, illetve az igazgatóhelyettes előre egyeztetett időpontban fogadja a szülőket. A kapcsolattartás módjai írásbeli: logopédiai vélemények, szakvélemények, tájékoztató/ információs levelek szóbeli: fogadó óra, szülőértekezlet tanácsadás: az ellátást biztosító pedagógusok előre egyeztetett időpontban, és helyen, fogadóóra, illetve szülői értekezlet keretében fogadja a szülőket. A tanév elején az ellátást biztosító pedagógusok az intézmények és a szülők számára írásos formában, eljuttatják az időpont egyeztetéshez elérhetőségüket. napi kapcsolat: az ellátást biztosító szakemberek minden gyermeknél gyakorlófüzetben rögzítik a tanultakat, jelzik az otthoni gyakorlás anyagát, módját, rendszerességét. A gyakorlófüzet lehetőséget teremt a szülő számára is az esetleg felmerülő problémák jelzésére. A pedagógusok a Tagintézmény telefon és e-mail elérhetőségét megadják a szülőknek, elősegítve ezzel a napi kapcsolat fenntartását. Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Hajdúnánási Tankerülete Megyei Kormányhivatal, Járási Kormányhivatal Hajdúnánás Járási Hivatal Hatósági Osztály Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben Települési Önkormányzatok Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Közoktatási, köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) A szakszolgálati intézmény működtetésével, az infrastruktúrát érintő kérdésekben. Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás Szakvélemények kiállítása Közösségi szolgálat végzéséhez lehetőség biztosítása

124 Gyermekvédelmi intézmények Gyámhatóság Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Szülő, diák szervezetek Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúságiés gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) Megkeresés alapján vizsgálatok Információcsere, konzultációk, Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés, tanácsadás, véleményezés Információcsere, tanácskozás, konzultáció Vizsgálatok, gyermekvédelem, nyomon követés 3. Az igazgató és az igazgatóhelyettes közötti feladatok megoszlása Az igazgató felel a Tagintézmény ellátási körzetében a szakmai munkáért, a szakalkalmazotti közösség vezetéséért szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásáért, szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, nevelési- oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az igazgató az igazgatóhelyettes segítségével végzi vezetői feladatait. Az igazgató és helyettese a munkatervben megjelöli a vezetők közötti feladatmegosztást, a szakmai irányítás felelősét szakszolgálati tevékenységekre bontva. 4. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, és a tagintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás. A gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás (továbbiakban korai fejlesztés) megkezdésére a megyei, vagy országos szakértői bizottság tesz javaslatot. A vizsgálat és a terápiás ellátás az év során bármikor kezdeményezhető.

125 A szakértői vélemény tartalmazza a kijelölt intézményt, valamint a gyermek ellátásában közreműködő szakemberek végzettségét. Az előzetes vizsgálati vélemény kiadásának napjától a gyermek ellátását biztosítani szükséges abban az esetben, ha a szülő a tagintézményben jelentkezik. A gyermek ellátásának megszervezéséről az intézményvezető gondoskodik figyelembe véve a szakértői vélemény javaslatait, a gyermek állapotát, egyéb körülményeit. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Fejlesztő nevelés A sajátos nevelési igényű gyermek fejlesztő nevelésben abban az esetben vesz részt, ha a megyei, vagy országos szakértői bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint súlyosan, halmozottan fogyatékos. Fejlesztő nevelésbe való ellátása attól az évtől kezdődik, melyben az ötödik életévét betölti. A szakértői vélemény tartalmazza a kijelölt intézményt, valamint a gyermek ellátásában közreműködő szakemberek végzettségét. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus konduktor Tankerületi szakértői bizottsági tevékenység A harmadik életévüket betöltött gyermek, tanuló teljes körű pszichológiai, pedagógiaigyógypedagógiai vizsgálata. A beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézség megállapítása vagy kizárása és az ehhez kapcsolódó felülvizsgálatok elvégzése. A gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása. Ha a tankerületi szakértői bizottság megítélése szerint a gyermeknél a sajátos nevelési igény valószínűsíthető, saját vizsgálatának dokumentációját és annak eredményeit, valamint a rendelkezésre álló egyéb iratokat megküldi a megyei szakértői bizottság részére. A szakértői vizsgálat a szülő kérelmére, illetve, ha az eljárást nem a szülő kezdeményezi, a szülő egyetértésével indul. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus)

126 gyógypedagógus konduktor Nevelési tanácsadás A Tagintézmény nevelési tanácsadás feladatának keretében ellátásban részesülők esetében segítség nyújtása a gyermek családi-, és óvodai neveléséhez, a tanuló iskolai neveléséhez és oktatásához, pszichés állapot feltárását célzó vizsgálatot végez, és szakértői véleményt készít. Prevenciós tevékenység keretében együttműködik a védőnői és gyermekorvosi hálózattal, valamint szűrést végezhet. Feladata a pedagógiai, pszichológiai támogatás, fejlesztés, terápiás gondozás, tanácsadás. A nevelési tanácsadás tevékenységének ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség fejlesztőpedagógus (bármely pedagógus, és a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) gyógypedagógus (oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, klinikai és mentálhigiénés (felnőtt) szakpszichológus) Logopédiai ellátás A logopédiai ellátás feladata a beszédindítás, a hang- beszéd- és nyelvfejlődési elmaradás, a beszédhibák és a nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, a diszlexia, a diszortográfia, a diszgráfia, a diszkalkulia kialakulásának megelőzése a beszéd technikai és tartalmi fejlesztését szolgáló logopédiai terápiás foglalkozáson. A logopédia ellátásba a logopédia szűrővizsgálat alapján lehet bekerülni. Minden 5. életévét betöltött óvodás gyermek kötelező logopédiai szűrővizsgálaton vesz részt, mely alapján a logopédus kiállítja a logopédiai véleményt, szükség esetén a gyermeket ellátásba veszi.

127 Egyéb esetben az ellátásba vétel történhet a szülő, a nevelési-oktatási intézmény, a szakértői bizottság kezdeményezésére. A logopédiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség logopédus (logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus logopédia szakirányon) Konduktív pedagógiai ellátás A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A foglalkozások a megtartása, a fejlesztés a megyei szakértői bizottság, vagy az országos illetékességű szakértői bizottságok szakértői véleményében meghatározottak szerint történik. A konduktív pedagógiai ellátás a tanév rendjéhez igazodik. A konduktív pedagógiai ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség konduktor (konduktor (tanító), konduktor (óvodapedagógus), konduktor) Gyógytestnevelés A Tagintézmény feladata Hajdúhadház Járás településeinek nevelési-oktatási intézményeiben az iskolaorvos vagy a szakorvos által elvégzett szűrővizsgálat alapján beutalt gyermekek, tanulók speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatása. A gyógytestnevelésre szoruló gyermekek szűrővizsgálatát minden tanév május 15-ig végzi el az iskolaorvos, vagy szakorvos. Iskolás gyermekek esetén a vizsgált tanulókról az iskola nyilvántartást vezet, melyen fel kell tüntetni a felvételi állapotot és az ellenőrző vizsgálatok eredményét. A tanév közben diagnosztizált gyermek ellátását is biztosítani szükséges. A gyógytestnevelés legfeljebb 16 fős csoportokban szervezhető meg. Amennyiben a tárgyi és személyi feltételek megengedik, a többes diagnózissal rendelkező, a testnevelés órák alól részlegesen, vagy teljesen felmentett tanulók esetében 2-6 fős csoportok létrehozása is lehetséges. A gyógytestnevelő tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógytestnevelő tanár Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, melyet Tagintézményünk iskola- és óvodapszichológiai feladatok koordinátora látja el. Preventív szűrések tankerületi szintű koordinációja, együttműködés a pszichológiai tárgyú mérésekben és az eredmények kommunikációjában.

128 A nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatott pszichológusok számára legalább havi rendszerességgel szakmai konzultációs foglalkozások szervezése. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok által ellátásban részesített gyermekeket/tanulókat érintően szakmai konzultációs lehetőség biztosítása a pedagógiai szakszolgálati, vagy az egészségügyi ellátás illetékességi körébe tartozó vizsgálat kezdeményezésére vonatkozó döntés kialakításában, javaslattétel annak irányultságára, helyére. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére egyéni szakmai segítés, esetvezetési segítségnyújtás, kettős vezetést igénylő csoportfoglalkozásokban való közreműködés. A nevelési-oktatási intézmény, vagy az intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére esetmegbeszélő, tanári képességfejlesztő csoportfoglalkozások megszervezése, közreműködés annak megvalósításában. Egyéni tanácsadás, konzultáció a nevelési-oktatási intézményekből érkező pedagógusok számára. Ha a Tagintézmény működési körzetében működő nevelési-oktatási intézményben az iskola- óvodapszichológus munkakör nem került betöltésre, megkeresésre a Tagintézmény támogatást nyújthat az ellátás iránti igény kielégítéséhez. A pedagógiai szakszolgálatnál bejelentkező szülők és gyermekek óvodai iskolai problémákkal összefüggő ellátása, szakmailag indokolt esetben - a titoktartás szakmai és etikai elveinek betartása mellett - az érintett intézményben dolgozó pszichológussal, pedagógussal való konzultáció. Az iskolapszichológiai- és óvodapszichológiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség iskola-és óvodapszichológia koordinátora (óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Kiemelten tehetséges gyermekek és tanulók gondozása A korai tehetség-felismerés, tehetségazonosítás, a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, szükség esetén további megsegítésre irányítás. tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása korai tehetség felismerése, gondozása önismereti csoport szervezése és vezetése a tehetséges gyermekek részére tanácsadás, támogatás a szülőnek - konzultáció a pedagógus részére tehetség-tanácsadási fórum szervezése

129 javaslat adása speciális tehetségprogramban való részvételre szakmai kapcsolattartás tehetségfejlesztő programok vezetőivel és az iskolapszichológussal, óvodapszichológussal javaslatot tesz a tanuló számára a tehetségprogramba történő bekapcsolódásra kimeneti mérések elvégzése Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásához, ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tehetséggondozó koordinátor (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő szakirányú végzettséggel 5. A tagintézmény belső ellenőrzési rendje Az ellenőrzés minden formája a tények megállapítására, a megismert tényeknek valamilyen követelményekkel való összehasonlítása, a megállapított tények értékelése irányuló tevékenység, amely a következtetése levonására ad lehetőséget. A tagintézményen belül belső ellenőrzésre jogosult a főigazgató, főigazgató helyettesek, az igazgató és az igazgatóhelyettes. A tagintézményi belső ellenőrzés kiterjed a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos munkára, munkafegyelemre, a munka és tűzvédelmi szabályok betartására, a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzésére, a szakszolgálati tevékenység eredményességére, az ellátással kapcsolatos pedagógiai tervezőmunkára, terápiás tervezetekre, naplókra. 6. A tagintézmény feladatellátási helyei: Az SZMSZ függelékében található.

130 8.4.8. HAJDÚSZOBOSZLÓI TAGINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Ügyviteli telephely: Hajdúszoboszló, Bányász utca 37. 1. A Tagintézmény működési rendje Működési körzete: A tagintézmény illetékessége kiterjed Hajdúszoboszló Járás területén lévő települések gyermekeire, tanulóira, a gyermekek szüleire és a köznevelési intézményekre: Hajdúszoboszló, Nádudvar, Ebes, Nagyhegyes, Hajdúszovát vonatkozásában. A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúszoboszlói Tagintézménye OM:202797 4200 Hajdúszoboszló, Bányász utca 37. Tel: 52/359-827 Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúszoboszlói Tagintézménye 4200 Hajdúszoboszló, Bányász utca 37. Tel: 06-52/359-827 (középen címerrel) A Nádudvari Telephely bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúszoboszlói Tagintézmény Nádudvari Telephely 4181 Nádudvar, Ady tér 10. Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúszoboszlói Tagintézmény Nádudvari Telephely 4181 Nádudvar, Ady tér 10. Tel: 06-30/448-1593 (középen címerrel) Az intézményi bélyegzők használatára jogosultak: igazgató

131 az igazgató távollétében, az igazgató-helyettes, illetve a helyettesítéssel megbízott pedagógus, az Intézményi Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján. A Tagintézmény az Intézmény működési rendjével azonos módon, egész évben folyamatosan működik. Az intézmény nyitva tartása szorgalmi időben: Hétfő: 8.00-16.30 óra Kedd: 8.00-16.30 óra Szerda: 8.00-16.30 óra Csütörtök: 8.00-16.30 óra Péntek: 8.00-14.00 óra A fenti időpontokon kívül bárki csak az igazgató engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében. A Tagintézményt szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. Rendezvények esetén a nyitva tartásra valamint a szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az igazgató kérésére a főigazgató ad engedélyt. Az Intézményben alkalmazott pedagógusok teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a heti huszonegy órában, a gyakornokok 20 órában, a mesterpedagógusok 18 órában végzik munkájukat a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőben. A foglalkozások, órák időtartama lehet 45 perces, de ettől eltérhetnek a szakértői bizottsági tevékenység mérési órái, pszichológiai terápiák és logopédiai órák. A Tagintézmény ügyeleti rendjét a főigazgató határozza meg A nyitvatartási időn túl az illetékes tagintézmény igazgató engedélyével tartózkodhat a dolgozó a tagintézményben. A Tagintézmény igazgatója abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. Indokolt esetben 16.30 óra után is biztosíthat szolgáltatást a tagintézmény. Az intézmény üzemeltetésével kapcsolatos feladatok takarítás, karbantartás elvégzése az intézmény hivatalos nyitva tartásán kívüli időben, a Tagintézményt működtető önkormányzat által a feladatellátással megbízott szervezetével egyeztetve történik. A vezetők benntartózkodása Az Intézmény nyitvatartási ideje alatt az igazgatónak vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást.

132 Az igazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben az igazgató-helyettes, az ő akadályozottsága esetén az általa megbízott szakalkalmazott jár el. Az eseti helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. A Tagintézmény-vezetői tanács működési rendje Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait a tagintézmény vezetői tanács segítségével végzi. A tanács tagjai legalább hathavonta értekezletet tartanak. 2. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formája és rendje Kapcsolat a nevelési-oktatási intézményekkel A tagintézmény a gyermeket ellátó nevelési, oktatási intézményekkel rendszeres és alkalomszerű kapcsolatot tart. A kapcsolattartás hivatalos ügymenet (szakértői bizottsági tevékenység, gyógytestnevelés) esetén a jogszabályban előírtaknak megfelelően írásban és meghatározott időpontok betartásával történik. Egyéb esetben a tanév rendjéhez igazodva, igény szerint történik. Azokban az esetekben, amelyeknél a gyermekek ellátása az adott köznevelési intézményben történik az ellátás megszervezésének módja történhet írásban, telefonon, személyesen, elektronikus formában. A kapcsolattartás formája a szakmai tartalomtól függően lehet: szóbeli tájékoztatás, kölcsönös írásbeli tájékoztatás (pedagógiai vélemény, szakvélemény), személyes konzultáció, e-mail, telefon. intézménylátogatás, hospitálás, nevelési értekezleteken, vezetői megbeszéléseken való részvétel. Egészségügyi szolgáltatókkal való együttműködés A tagintézmény a gyermekek, tanulók szakszerű ellátása érdekében együttműködik mindazon intézményekkel, ahol a gyermekek orvosi kezelése folyik, szükség esetén szakorvosi vélemény beszerzését kezdeményezi.

133 A gyermek-egészségügyi hálózattal való együttműködés során a tagintézmény javaslatot tesz a gyermekek szakorvosi kivizsgálására, vizsgálati eredmények beszerzésére. A tagintézmény együttműködik a házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, iskola-egészségügyi szolgálattal; jelzésükre, beutalásukra fogadja a gyermekeket, tanulókat. A kapcsolattartás formája: szóbeli tájékoztatás kölcsönös írásbeli tájékoztatás Gyermekvédelmi hatósági intézményekkel való együttműködés A Tagintézmény közvetett módon ellát gyermekvédelmi preventív feladatokat a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítésében, a veszélyeztetettség megelőzésében. Az intézmény köteles jelzéssel élni a gyermekek veszélyeztetettsége esetén a Gyermekjóléti Szolgálatnál. A gyermekek érdekében hatósági felkérésre saját kompetenciájának körében együttműködik a tagintézmény szakmai közössége a hatósági szervekkel. Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködés Ha a Tagintézmény feladatvégzése során a gyermek veszélyeztetettségéről szerez tudomást, írásban értesíti a Gyermekjóléti Szolgálatot a családgondozás szükségességéről, vagy a gyermek veszélyeztetettségéről. A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kezdeményezésére elvégzi a gyermekek, tanulók beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei esetén a szakvizsgálatokat, az eredményekről, az intézkedésekről tájékoztatja a vizsgálatot kérő intézményt. A kapcsolattartás formája: írásbeli értesítés, esetmegbeszélés, az együttműködéssel kapcsolatos munkamegbeszélés. Egyéb szervezetekkel való kapcsolattartás A Tagintézmény szakszolgálati feladataihoz kapcsolódóan egyéb szervezetekkel is kapcsolatot tart. KLIK Hajdúszoboszlói Tankerülete Települések önkormányzata Nemzeti Tehetségpont

134 Nemzeti Tehetségfejlesztő Központ Felsőoktatási intézmények. A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje: A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel az érintett pedagógus, pszichológus tartja a kapcsolatot. A kapcsolattartás módja: tanácsadás: a szakszolgálati feladatot ellátó pedagógusok hetente, adott helyen és időpontban fogadják a szülőket, telefon, e-mail: az intézményi elérhetőségeken gyors információcserére van lehetőség, írásbeli: pedagógiai, pszichológiai vélemények, szakvélemények, szakértői vélemények készítése, postai kiértesítés szülői értekezlet: a minden tanévben kötelezően végzendő Logopédiai Preventív Óvodai Előszűrés, a Fejlesztőpedagógiai Preventív Óvodai Előszűrés, valamint az Iskolaérettségi Vizsgálat alkalmával - kívánság szerint- az óvodai szülői értekezleteken való részvétel igény szerint az iskolai szülői értekezleteken is részt vesznek pedagógusaink, pszichológusaink, nyílt órák, foglalkozások szervezése, és látogatása igény szerint, fogadóórák biztosítása. A Tagintézmény a honlapján - tagintézményre, telephelyre lebontva közzéteszi a nyújtott szolgáltatásokat, a működési körzetet, a gyermekek, tanulók, szülők fogadásának idejét. Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Hajdúszoboszlói Tankerülete Megyei Kormányhivatal, Járási Kormányhivatal Hajdúszoboszlói Járási Hivatal Hatósági Osztály Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben Települési Önkormányzatok A szakszolgálati intézmény működtetésével,

135 Hajdúszoboszló Városi Önkormányzat Nádudvar Város Önkormányzata Nagyhegyes Község Önkormányzata Ebes Község Önkormányzata Hajdúszovát Község Önkormányzata Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Közoktatási, köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) Gyermekvédelmi intézmények Gyermekjóléti Szolgálat Szociális Szolgáltató Központ Gyámhatóság Járási Gyámhivatal Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Szülő, diák szervezetek Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúságiés gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) az infrastruktúrát érintő kérdésekben. Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás Szakvélemények kiállítása Közösségi szolgálat végzéséhez lehetőség biztosítása Megkeresés alapján vizsgálatok Információcsere, konzultációk, Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés, tanácsadás, véleményezés Információcsere, tanácskozás, konzultáció Vizsgálatok, gyermekvédelem, nyomon követés 3. Az igazgató és az igazgatóhelyettes közötti feladatok megoszlása Az igazgató felel a Tagintézmény ellátási körzetében a szakmai munkáért, a szakalkalmazotti közösség vezetéséért szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásáért, szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, nevelési- oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért.

136 Az igazgató az igazgatóhelyettes segítségével végzi vezetői feladatait. Az igazgató és helyettese a munkatervben megjelöli a vezetők közötti feladatmegosztást, a szakmai irányítás felelősét szakszolgálati tevékenységekre bontva. 4. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, és a tagintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás Feladata a komplex koragyermekkori intervenció és prevenció: az ellátásra való jogosultság megállapításának időpontjától kezdődően a gyermek fejlődésének elősegítése, a család kompetenciáinak erősítése, a gyermek és a család társadalmi inklúziójának támogatása. A korai fejlesztés és gondozás tevékenységei a komplex gyógypedagógiai fejlesztés, tanácsadás, a társas, a kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, a mozgásfejlesztés és a pszichológiai segítségnyújtás. A korai fejlesztés, oktatás és gondozás tevékenységei: a komplex gyógypedagógiai fejlesztés, tanácsadás, szociális készségek fejlesztése, kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, mozgásfejlesztés, pszichológiai segítségnyújtás. A korai fejlesztés a megyei vagy országos szakértői bizottság szakértői véleménye alapján, a fejlesztést végző szakemberek által kidolgozott egyéni fejlesztési terv alapján történik. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Fejlesztő nevelés A gyermek egyéni nevelési-fejlesztési terve alapján végzett komplex gyógypedagógiai fejlesztés, melynek feladata a gyermek fejlesztő nevelés-oktatásra való felkészítése a szülő bevonásával, a szülő részére tanácsadás nyújtásával. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus konduktor

137 Tankerületi szakértői bizottsági tevékenység A szakértői bizottsági tevékenység keretében az intézmény szakértői bizottsága a gyermek, a tanuló komplex pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, továbbá szükség szerint orvosi, sajátos nevelési igény gyanúja esetén komplex pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, orvosi vizsgálat alapján szakértői véleményt készít. A diagnosztikai munkával kapcsolatos feladatok a pedagógiai szakszolgálati intézmény szakértői bizottsági tevékenységet ellátó szervezeti egységén belül a székhelyintézmény (megyei) és a tagintézmények között kerültek megosztásra. Kérelemre a harmadik életévét betöltött gyermek teljes körű pszichológiai, pedagógiaigyógypedagógiai vizsgálata. Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség megállapítása vagy kizárása és az ehhez kapcsolódó felülvizsgálatok elvégzése. A gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása. Ha a tankerületi szakértői bizottság megítélése szerint a gyermeknél a sajátos nevelési igény valószínűsíthető, saját vizsgálatának dokumentációját és annak eredményeit, a vizsgálat alapján tett megállapításait, valamint a rendelkezésre álló egyéb iratokat megküldi a megyei szakértői bizottság részére. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus) gyógypedagógus konduktor Nevelési tanácsadás Feladata: a szülővel az első problémafeltáró beszélgetés lebonyolítása, a gyermek, a tanuló adaptív viselkedésének, szociális érettségének felmérése, ennek eredményeképpen tanácsadásban részesítés vagy a szakszolgálati ellátásba vétel szükségességének meghatározása. A nevelési tanácsadás feladatait a pszichológusok és a fejlesztő - és gyógypedagógusok összehangolt egymásra épülő munkavégzéssel valósítják meg, a gyógypedagógiai és pszichológiai szemléletmód jelentősen összekapcsolódik, így az egyéni kompetencia is sokszínűvé válik. A szakmai team kommunikációját a heti közös esetmegbeszélések segítik intézményünkben.

138 Hajdúszoboszlói Járás településein a 0-18 éves korosztály gondozása. Az első problémafeltáró beszélgetés lebonyolítása, amelynek eredményeképpen tanácsadásban részesítés vagy szakszolgálati ellátásba vétel szükségességének meghatározása. Segítség nyújtása a pedagógusoknak, a szülőknek, a gyermekek/tanulók óvodai, iskolai és otthoni nevelésével, oktatásával kapcsolatos feladatok, nevelési helyzetek megoldásában. Pedagógiai, pszichológiai támogatás, fejlesztés, terápia: pszichés zavarok, neurotikus tünetek, részképesség zavarok és tanulási problémák esetén. Folyamatdiagnosztika. Konzultációk, a titoktartási kötelezettség betartása mellet egyes esetekben a nevelési-oktatási intézmények pedagógusaival, a gyermekjóléti szolgálat szakembereivel. Pszichés állapot feltárását célzó vizsgálat elvégzése. A nevelési tanácsadás tevékenységének ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség fejlesztőpedagógus (bármely pedagógus, és a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) gyógypedagógus (oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, klinikai és mentálhigiénés (felnőtt) szakpszichológus) Logopédiai ellátás A logopédiai ellátás feladata a beszédindítás, a hang- beszéd- és nyelvfejlődési elmaradás, a beszédhibák és a nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, a diszlexia, a diszortográfia, a diszgráfia, a diszkalkulia kialakulásának megelőzése a beszéd technikai és tartalmi fejlesztését szolgáló logopédiai terápiás foglalkozáson.

139 A logopédia ellátásba a logopédia szűrővizsgálat alapján lehet bekerülni. Minden 5. életévét betöltött óvodás gyermek kötelező logopédiai szűrővizsgálaton vesz részt, mely alapján a logopédus kiállítja a logopédiai véleményt, szükség esetén a gyermeket ellátásba veszi. Egyéb esetben az ellátásba vétel történhet a szülő, a nevelési-oktatási intézmény, a szakértői bizottság kezdeményezésére. A logopédiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség logopédus (logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus logopédia szakirányon) Konduktív pedagógiai ellátás A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A foglalkozások a megtartása, a fejlesztés a megyei szakértői bizottság, vagy az országos illetékességű szakértői bizottságok szakértői véleményében meghatározottak szerint történik. A konduktív pedagógiai ellátás a tanév rendjéhez igazodik. A konduktív pedagógiai ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség konduktor (konduktor (tanító), konduktor (óvodapedagógus), konduktor) Gyógytestnevelés A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Hajdúszoboszlói Tagintézmény feladata Hajdúszoboszlói Járás településeinek nevelési-oktatási intézményeiben az iskolaorvos vagy a szakorvos által elvégzett szűrővizsgálat alapján beutalt gyermekek, tanulók speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatása. A gyógytestnevelés a tanév rendjéhez igazodik. A gyógytestnevelő tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógytestnevelő tanár Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, melyet Tagintézményünk iskola- és óvodapszichológiai feladatok koordinátora látja el. Preventív szűrések tankerületi szintű koordinációja, együttműködés a pszichológiai tárgyú mérésekben és az eredmények kommunikációjában. A nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatott pszichológusok számára legalább havi rendszerességgel szakmai konzultációs foglalkozások szervezése. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok által ellátásban részesített gyermekeket/tanulókat érintően szakmai konzultációs lehetőség biztosítása a pedagógiai

140 szakszolgálati, vagy az egészségügyi ellátás illetékességi körébe tartozó vizsgálat kezdeményezésére vonatkozó döntés kialakításában, javaslattétel annak irányultságára, helyére. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére egyéni szakmai segítés, esetvezetési segítségnyújtás, kettős vezetést igénylő csoportfoglalkozásokban való közreműködés. A nevelési-oktatási intézmény, vagy az intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére esetmegbeszélő, tanári képességfejlesztő csoportfoglalkozások megszervezése, közreműködés annak megvalósításában. Egyéni tanácsadás, konzultáció a nevelési-oktatási intézményekből érkező pedagógusok számára. Ha a Tagintézmény működési körzetében működő nevelési-oktatási intézményben az iskolaóvodapszichológus munkakör nem került betöltésre, megkeresésre a Tagintézmény támogatást nyújthat az ellátás iránti igény kielégítéséhez. A pedagógiai szakszolgálatnál bejelentkező szülők és gyermekek óvodai iskolai problémákkal összefüggő ellátása, szakmailag indokolt esetben - a titoktartás szakmai és etikai elveinek betartása mellett - az érintett intézményben dolgozó pszichológussal, pedagógussal való konzultáció. Az iskolapszichológiai- és óvodapszichológiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség iskola-és óvodapszichológia koordinátora (óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Kiemelten tehetséges gyermekek és tanulók gondozása A korai tehetség-felismerés, tehetségazonosítás, a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, szükség esetén további megsegítésre irányítás. tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása korai tehetség felismerése, gondozása önismereti csoport szervezése és vezetése a tehetséges gyermekek részére tanácsadás, támogatás a szülőnek - konzultáció a pedagógus részére tehetség-tanácsadási fórum szervezése javaslat adása speciális tehetségprogramban való részvételre szakmai kapcsolattartás tehetségfejlesztő programok vezetőivel és az iskolapszichológussal, óvodapszichológussal

141 javaslatot tesz a tanuló számára a tehetségprogramba történő bekapcsolódásra kimeneti mérések elvégzése Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásához, ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tehetséggondozó koordinátor (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő szakirányú végzettséggel 5. A tagintézmény belső ellenőrzési rendje Az ellenőrzés minden formája a tények megállapítására, a megismert tényeknek valamilyen követelményekkel való összehasonlítása, a megállapított tények értékelése irányuló tevékenység, amely a következtetése levonására ad lehetőséget. A tagintézményen belül belső ellenőrzésre jogosult a főigazgató, főigazgató helyettesek, az igazgató és az igazgatóhelyettes. A tagintézményi belső ellenőrzés kiterjed a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos munkára, munkafegyelemre, a munka és tűzvédelmi szabályok betartására, a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzésére, a szakszolgálati tevékenység eredményességére, az ellátással kapcsolatos pedagógiai tervezőmunkára, terápiás tervezetekre, naplókra. 6. A tagintézmény feladatellátási helyei: Az SZMSZ függelékében található.

142 8.4.9. NYÍRADONYI TAGINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Ügyviteli telephely: 4254 Nyíradony, Temesvári u. 26. 1. A Tagintézmény működési rendje Működési körzete: A tagintézmény illetékessége kiterjed Nyíradonyi Járás területén lévő települések gyermekeire, tanulóira, a gyermekek szüleire és a köznevelési intézményekre: Álmosd, Bagamér iskola, Fülöp, Nyírábrány, Nyíracsád, Nyíradony, Nyírmártonfalva, Újléta, Vámospércs vonatkozásában. A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíradonyi Tagintézménye OM:202797 Tel: 06/20-235-0102 4254 Nyíradony, Temesvári u. 26. Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíradonyi Tagintézménye 4254 Nyíradony, Temesvári u. 26. Tel: (52) 203-355 (középen Magyarország címerével) Az intézményi bélyegzők használatára jogosultak: igazgató az igazgató-helyettes, távollétében a helyettesítéssel megbízott pedagógus az Intézményi Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján. A Tagintézmény az Intézmény működési rendjével azonos módon, egész évben folyamatosan működik. A tagintézmény ügyviteli telephelyének (4254 Nyíradony, Temesvári u. 26.) és a tagintézmény további telephelyének (4287 Vámospércs, Nagy u. 4.) nyitvatartási rendje: Hétfő: 8 00-16 30 Kedd: 8 00-16 30 Szerda: 8 00-16 30 Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 A fenti időpontokon kívül bárki csak az igazgató engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében. Az intézményt szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. Rendezvények esetén a nyitva tartásra valamint a szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az igazgató kérésére a főigazgató ad engedélyt. Az Intézményben alkalmazott pedagógusok teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a heti huszonegy órában, a gyakornokok 20 órában, a mesterpedagógusok 18 órában végzik munkájukat a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőben. A foglalkozások, órák

143 időtartama lehet 45 perces, de ettől eltérhetnek a szakértői bizottsági tevékenység mérési órái, pszichológiai terápiák és logopédiai órák. A Tagintézmény ügyeleti rendjét a főigazgató határozza meg A nyitvatartási időn túl az illetékes tagintézmény vezető engedélyével tartózkodhat a dolgozó a tagintézményben. A Tagintézmény igazgatója abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. Indokolt esetben 16 óra után is biztosíthat szolgáltatást a tagintézmény. Az intézmény üzemeltetésével kapcsolatos feladatok takarítás, karbantartás elvégzése az intézmény hivatalos nyitva tartásán kívüli időben, a települési működtető önkormányzat által a feladatellátással megbízott szervezetével egyeztetve történik. A vezetők benntartózkodása Az Intézmény nyitvatartási ideje alatt az igazgatónak vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást. Az igazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben az igazgató-helyettes, az ő akadályozottsága esetén az általa megbízott szakalkalmazott jár el. Az eseti helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. A Tagintézmény-vezetői tanács működési rendje Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. Az igazgató a Tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait a tagintézmény vezetői tanács segítségével végzi. A tanács tagjai legalább hathavonta értekezletet tartanak. 2. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formáját és rendje Kapcsolat a nevelési-oktatási intézményekkel A Tagintézmény a gyermeket ellátó nevelési, oktatási intézményekkel rendszeres és alkalomszerű kapcsolatot tart. A kapcsolattartás hivatalos ügymenet (szakértői bizottsági tevékenység, gyógytestnevelés) esetén a jogszabályban előírtaknak megfelelően írásban és

144 meghatározott időpontok betartásával történik. Egyéb esetben a tanév rendjéhez igazodva, igény szerint történik. Azokban az esetekben, amelyeknél a gyermekek ellátása az adott köznevelési intézményben történik az ellátás megszervezésének módja történhet írásban, telefonon, személyesen, elektronikus formában. A kapcsolattartás formája a szakmai tartalomtól függően lehet: szóbeli tájékoztatás, kölcsönös írásbeli tájékoztatás (pedagógiai vélemény, szakvélemény), személyes konzultáció, intézménylátogatás, hospitálás, nevelési értekezleteken, vezetői megbeszéléseken való részvétel. Egészségügyi szolgáltatókkal való együttműködés A Tagintézmény a gyermekek, tanulók szakszerű ellátása érdekében együttműködik azokkal az intézményekkel, ahol a gyermekek orvosi kezelése folyik, szükség esetén szakorvosi vélemény beszerzését kezdeményezi. A gyermek-egészségügyi hálózattal való együttműködés során a tagintézmény javaslatot tesz a gyermekek szakorvosi kivizsgálására, vizsgálati eredmények beszerzésére. A Tagintézmény együttműködik a házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, iskola-egészségügyi szolgálattal; jelzésükre, beutalásukra fogadja a gyermekeket, tanulókat. A kapcsolattartás formája: szóbeli tájékoztatás kölcsönös írásbeli tájékoztatás. Gyermekvédelmi hatósági intézményekkel való együttműködés A Tagintézmény közvetett módon ellát gyermekvédelmi preventív feladatokat a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítésében, a veszélyeztetettség megelőzésében. Az intézmény köteles jelzéssel élni a gyermekek veszélyeztetettsége esetén a Gyermekjóléti Szolgálatnál. A gyermekek érdekében hatósági felkérésre saját kompetenciájának körében együttműködik a tagintézmény szakmai közössége a hatósági szervekkel. Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködés Ha a Tagintézmény feladatvégzése során a gyermek veszélyeztetettségéről szerez tudomást, írásban értesíti a Gyermekjóléti Szolgálatot a családgondozás szükségességéről, vagy a gyermek veszélyeztetettségéről.

145 A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kezdeményezésére elvégzi a gyermekek, tanulók beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei esetén a szakvizsgálatokat, az eredményekről, az intézkedésekről tájékoztatja a vizsgálatot kérő intézményt. A kapcsolattartás formája: írásbeli értesítés, esetmegbeszélés, az együttműködéssel kapcsolatos munkamegbeszélés. Egyéb szervezetekkel való kapcsolattartás A Tagintézmény szakszolgálati feladataihoz kapcsolódóan egyéb szervezetekkel is kapcsolatot tart. Nemzeti Tehetségpont Nemzeti Tehetségfejlesztő Központ A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje: A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel az érintett pedagógus, pszichológus tartja a kapcsolatot. A kapcsolattartás módja: tanácsadás: a szakszolgálati feladatot ellátó pedagógusok hetente, adott helyen és időpontban fogadják a szülőket, telefon, e-mail: az intézményi elérhetőségeken gyors információcserére van lehetőség, írásbeli: pedagógiai, pszichológiai vélemények, szakvélemények, szakértői vélemények készítése, postai kiértesítés szülői értekezlet: a minden tanévben kötelezően végzendő Logopédiai Preventív Óvodai Előszűrés, a Fejlesztőpedagógiai Preventív Óvodai Előszűrés, valamint az Iskolaérettségi Vizsgálat alkalmával - kívánság szerint- az óvodai szülői értekezleteken való részvétel igény szerint az iskolai szülői értekezleteken is részt vesznek pedagógusaink, pszichológusaink, nyílt órák, foglalkozások szervezése, és látogatása igény szerint, fogadóórák biztosítása.

146 A Tagintézmény a honlapján - tagintézményre, telephelyre lebontva közzéteszi a nyújtott szolgáltatásokat, a működési körzetet, a gyermekek, tanulók, szülők fogadásának idejét. Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíradonyi Tankerülete Megyei Kormányhivatal, Járási Kormányhivatal Nyíradony Járási Hivatal Hatósági Osztály Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben Települési Önkormányzatok Nyíradony Járás Önkormányzatai Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Közoktatási, köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) Gyermekvédelmi intézmények Gyámhatóság Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Szülő, diák szervezetek A szakszolgálati intézmény működtetésével, az infrastruktúrát érintő kérdésekben. Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás Szakvélemények kiállítása Közösségi szolgálat végzéséhez lehetőség biztosítása Megkeresés alapján vizsgálatok Információcsere, konzultációk, Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés, tanácsadás, véleményezés Információcsere, tanácskozás, konzultáció

147 Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúságiés gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) Vizsgálatok, gyermekvédelem, nyomon követés 3. Az igazgató és az igazgatóhelyettes közötti feladatok megoszlása Az igazgató felel a Tagintézmény ellátási körzetében a szakmai munkáért, a szakalkalmazotti közösség vezetéséért szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásáért, szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, nevelési- oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az igazgató az igazgatóhelyettes segítségével végzi vezetői feladatait. Az igazgató és helyettese a munkatervben megjelöli a vezetők közötti feladatmegosztást, a szakmai irányítás felelősét szakszolgálati tevékenységekre bontva. 4. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, és a tagintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás Feladata a komplex koragyermekkori intervenció és prevenció: az ellátásra való jogosultság megállapításának időpontjától kezdődően a gyermek fejlődésének elősegítése, a család kompetenciáinak erősítése, a gyermek és a család társadalmi inklúziójának támogatása. A korai fejlesztés és gondozás tevékenységei a komplex gyógypedagógiai fejlesztés, tanácsadás, a társas, a kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, a mozgásfejlesztés és a pszichológiai segítségnyújtás. A korai fejlesztés, oktatás és gondozás tevékenységei: a komplex gyógypedagógiai fejlesztés, tanácsadás, szociális készségek fejlesztése, kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, mozgásfejlesztés,

148 pszichológiai segítségnyújtás. A korai fejlesztés a megyei vagy országos szakértői bizottság szakértői véleménye alapján, a fejlesztést végző szakemberek által kidolgozott egyéni fejlesztési terv alapján történik. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Fejlesztő nevelés A gyermek egyéni nevelési-fejlesztési terve alapján végzett komplex gyógypedagógiai fejlesztés, melynek feladata a gyermek fejlesztő nevelés-oktatásra való felkészítése a szülő bevonásával, a szülő részére tanácsadás nyújtásával. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus konduktor Tankerületi szakértői bizottsági tevékenység A szakértői bizottsági tevékenység keretében az intézmény szakértői bizottsága a gyermek, a tanuló komplex pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, továbbá szükség szerint orvosi, sajátos nevelési igény gyanúja esetén komplex pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, orvosi vizsgálat alapján szakértői véleményt készít. A diagnosztikai munkával kapcsolatos feladatok a pedagógiai szakszolgálati intézmény szakértői bizottsági tevékenységet ellátó szervezeti egységén belül a székhelyintézmény (megyei) és a tagintézmények között kerültek megosztásra. Kérelemre a harmadik életévét betöltött gyermek teljes körű pszichológiai, pedagógiaigyógypedagógiai vizsgálata. Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség megállapítása vagy kizárása és az ehhez kapcsolódó felülvizsgálatok elvégzése. A gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása. Ha a tankerületi szakértői bizottság megítélése szerint a gyermeknél a sajátos nevelési igény valószínűsíthető, saját vizsgálatának dokumentációját és annak eredményeit, a vizsgálat alapján tett megállapításait, valamint a rendelkezésre álló egyéb iratokat megküldi a megyei szakértői bizottság részére. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus)

149 gyógypedagógus konduktor Nevelési tanácsadás Feladata: a szülővel az első problémafeltáró beszélgetés lebonyolítása, a gyermek, a tanuló adaptív viselkedésének, szociális érettségének felmérése, ennek eredményeképpen tanácsadásban részesítés vagy a szakszolgálati ellátásba vétel szükségességének meghatározása. A nevelési tanácsadás feladatait a pszichológusok és a fejlesztő - és gyógypedagógusok összehangolt egymásra épülő munkavégzéssel valósítják meg, a gyógypedagógiai és pszichológiai szemléletmód jelentősen összekapcsolódik, így az egyéni kompetencia is sokszínűvé válik. A szakmai team kommunikációját a heti közös esetmegbeszélések segítik intézményünkben. Nyíradonyi Járás településein a 0-18 éves korosztály gondozása. Az első problémafeltáró beszélgetés lebonyolítása, amelynek eredményeképpen tanácsadásban részesítés vagy szakszolgálati ellátásba vétel szükségességének meghatározása. Segítség nyújtása a pedagógusoknak, a szülőknek, a gyermekek/tanulók óvodai, iskolai és otthoni nevelésével, oktatásával kapcsolatos feladatok, nevelési helyzetek megoldásában. Pedagógiai, pszichológiai támogatás, fejlesztés, terápia: pszichés zavarok, neurotikus tünetek, részképesség zavarok és tanulási problémák esetén. Folyamatdiagnosztika. Konzultációk, a titoktartási kötelezettség betartása mellet egyes esetekben a nevelési-oktatási intézmények pedagógusaival, a gyermekjóléti szolgálat szakembereivel. Pszichés állapot feltárását célzó vizsgálat elvégzése. A nevelési tanácsadás tevékenységének ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség fejlesztőpedagógus (bármely pedagógus, és a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) gyógypedagógus (oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos

150 gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, klinikai és mentálhigiénés (felnőtt) szakpszichológus) Logopédiai ellátás A logopédiai ellátás feladata a beszédindítás, a hang- beszéd- és nyelvfejlődési elmaradás, a beszédhibák és a nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, a diszlexia, a diszortográfia, a diszgráfia, a diszkalkulia kialakulásának megelőzése a beszéd technikai és tartalmi fejlesztését szolgáló logopédiai terápiás foglalkozáson. A logopédia ellátásba a logopédia szűrővizsgálat alapján lehet bekerülni. Minden 5. életévét betöltött óvodás gyermek kötelező logopédiai szűrővizsgálaton vesz részt, mely alapján a logopédus kiállítja a logopédiai véleményt, szükség esetén a gyermeket ellátásba veszi. Egyéb esetben az ellátásba vétel történhet a szülő, a nevelési-oktatási intézmény, a szakértői bizottság kezdeményezésére. A logopédiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség logopédus (logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus logopédia szakirányon) Konduktív pedagógiai ellátás A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A foglalkozások a megtartása, a fejlesztés a megyei szakértői bizottság, vagy az országos illetékességű szakértői bizottságok szakértői véleményében meghatározottak szerint történik. A konduktív pedagógiai ellátás a tanév rendjéhez igazodik. A konduktív pedagógiai ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség konduktor (konduktor (tanító), konduktor (óvodapedagógus), konduktor) Gyógytestnevelés A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Nyíradonyi Tagintézmény feladata a járás településeinek nevelési-oktatási intézményeiben az iskolaorvos vagy a szakorvos által elvégzett szűrővizsgálat alapján beutalt gyermekek, tanulók speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatása. A gyógytestnevelés a tanév rendjéhez igazodik. A gyógytestnevelő tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség

151 gyógytestnevelő tanár Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, melyet Tagintézményünk iskola- és óvodapszichológiai feladatok koordinátora látja el. Preventív szűrések tankerületi szintű koordinációja, együttműködés a pszichológiai tárgyú mérésekben és az eredmények kommunikációjában. A nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatott pszichológusok számára legalább havi rendszerességgel szakmai konzultációs foglalkozások szervezése. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok által ellátásban részesített gyermekeket/tanulókat érintően szakmai konzultációs lehetőség biztosítása a pedagógiai szakszolgálati, vagy az egészségügyi ellátás illetékességi körébe tartozó vizsgálat kezdeményezésére vonatkozó döntés kialakításában, javaslattétel annak irányultságára, helyére. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére egyéni szakmai segítés, esetvezetési segítségnyújtás, kettős vezetést igénylő csoportfoglalkozásokban való közreműködés. A nevelési-oktatási intézmény, vagy az intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére esetmegbeszélő, tanári képességfejlesztő csoportfoglalkozások megszervezése, közreműködés annak megvalósításában. Egyéni tanácsadás, konzultáció a nevelési-oktatási intézményekből érkező pedagógusok számára. Ha a Tagintézmény működési körzetében működő nevelési-oktatási intézményben az iskolaóvodapszichológus munkakör nem került betöltésre, megkeresésre a Tagintézmény támogatást nyújthat az ellátás iránti igény kielégítéséhez. A pedagógiai szakszolgálatnál bejelentkező szülők és gyermekek óvodai iskolai problémákkal összefüggő ellátása, szakmailag indokolt esetben - a titoktartás szakmai és etikai elveinek betartása mellett - az érintett intézményben dolgozó pszichológussal, pedagógussal való konzultáció. Az iskolapszichológiai- és óvodapszichológiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség iskola-és óvodapszichológia koordinátora (óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus)

152 Kiemelten tehetséges gyermekek és tanulók gondozása A korai tehetség-felismerés, tehetségazonosítás, a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, szükség esetén további megsegítésre irányítás. tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, korai tehetség felismerése, gondozása, önismereti csoport szervezése és vezetése a tehetséges gyermekek részére tanácsadás, támogatás a szülőnek - konzultáció a pedagógus részére tehetség-tanácsadási fórum szervezése, javaslat adása speciális tehetségprogramban való részvételre szakmai kapcsolattartás tehetségfejlesztő programok vezetőivel és az iskolapszichológussal, óvodapszichológussal, javaslatot tesz a tanuló számára a tehetségprogramba történő bekapcsolódásra, kimeneti mérések elvégzése Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásához, ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tehetséggondozó koordinátor (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő szakirányú végzettséggel 5. A tagintézmény belső ellenőrzési rendje Az ellenőrzés minden formája a tények megállapítására, a megismert tényeknek valamilyen követelményekkel való összehasonlítása, a megállapított tények értékelése irányuló tevékenység, amely a következtetése levonására ad lehetőséget. A Tagintézményen belül belső ellenőrzésre jogosult a főigazgató, főigazgató helyettesek, az igazgató és az igazgatóhelyettes. A Tagintézményi belső ellenőrzés kiterjed a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos munkára, munkafegyelemre, a munka és tűzvédelmi szabályok betartására, a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzésére, a szakszolgálati tevékenység eredményességére, az ellátással kapcsolatos pedagógiai tervezőmunkára, terápiás tervezetekre, naplókra. 6. A tagintézmény feladatellátási helyei: Az SZMSZ függelékében található.

153 8.4.10. PÜSPÖKLADÁNYI TAGINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Ügyviteli telephely: 4150 Püspökladány, Petőfi u. 9 tel.: 06/20-234-0619 1. A Tagintézmény működési rendje Működési körzete: A tagintézmény illetékessége kiterjed Püspökladány Járás területén lévő települések gyermekeire, tanulóira, a gyermekek szüleire és a köznevelési intézményekre: Báránd, Bihardancsháza, Biharnagybajom, Bihartorda, Földes, Kaba, Nagyrábé, Püspökladány, Sáp, Sárrétudvari, Szerep, Tetétlen A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Püspökladányi Tagintézménye OM:202797 4150 Püspökladány, Petőfi u. 9 Tel: 06/20-234-0619 Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Püspökladányi Tagintézménye 4150 Püspökladány, Petőfi u. 9. (középen Magyarország címerével) Az intézményi bélyegzők használatára jogosultak: igazgató az igazgató távollétében, a helyettesítéssel megbízott pedagógus az Intézményi Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján. A Tagintézmény az Intézmény működési rendjével azonos módon, egész évben folyamatosan működik. A tagintézmény ügyviteli telephelyének (4150 Püspökladány, Petőfi u. 9.) nyitvatartási rendje: Hétfő: 8 00-16 30 Kedd: 8 00-16 30 Szerda: 8 00-16 30 Csütörtök: 8 00-16 30 Péntek: 8 00-14 00 A fenti időpontokon kívül bárki csak az igazgató engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében. Az intézményt szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. Rendezvények esetén a nyitva tartásra valamint a szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre az igazgató kérésére a főigazgató ad engedélyt.

154 Az Intézményben alkalmazott pedagógusok teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetében a heti huszonegy órában, a gyakornokok 20 órában, a mesterpedagógusok 18 órában végzik munkájukat a neveléssel-oktatással lekötött munkaidőben. A foglalkozások, órák időtartama lehet 45 perces, de ettől eltérhetnek a szakértői bizottsági tevékenység mérési órái, pszichológiai terápiák és logopédiai órák. A Tagintézmény ügyeleti rendjét a főigazgató határozza meg A nyitvatartási időn túl az illetékes tagintézmény vezető engedélyével tartózkodhat a dolgozó a tagintézményben. A Tagintézmény igazgatója abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. Indokolt esetben 16 óra után is biztosíthat szolgáltatást a tagintézmény. Az intézmény üzemeltetésével kapcsolatos feladatok takarítás, karbantartás elvégzése az intézmény hivatalos nyitva tartásán kívüli időben, a települési működtető önkormányzat által a feladatellátással megbízott szervezetével egyeztetve történik. A vezetők benntartózkodása Az intézmény nyitvatartási ideje alatt az igazgatónak vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást. Az igazgatót távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben a igazgató-helyettes, az ő akadályozottsága esetén az általa megbízott szakalkalmazott jár el. Az eseti helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. A Tagintézmény-vezetői tanács működési rendje Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait az igazgatóhelyettesek, és a tagintézmény egyes telephelyeinek választott képviselőiből álló tagintézmény-vezetői tanács közreműködésével látja el. Az igazgató a tagintézmény vezetésével összefüggő feladatait a tagintézmény vezetői tanács segítségével végzi. A tanács tagjai legalább hathavonta értekezletet tartanak.

155 2. Az érintett nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formáját és rendje Kapcsolat a nevelési-oktatási intézményekkel A tagintézmény a gyermeket ellátó nevelési, oktatási intézményekkel rendszeres és alkalomszerű kapcsolatot tart. A kapcsolattartás hivatalos ügymenet (szakértői bizottsági tevékenység, gyógytestnevelés) esetén a jogszabályban előírtaknak megfelelően írásban és meghatározott időpontok betartásával történik. Egyéb esetben a tanév rendjéhez igazodva, igény szerint történik. Azokban az esetekben, amelyeknél a gyermekek ellátása az adott köznevelési intézményben történik az ellátás megszervezésének módja történhet írásban, telefonon, személyesen, elektronikus formában. A kapcsolattartás formája a szakmai tartalomtól függően lehet: szóbeli tájékoztatás, kölcsönös írásbeli tájékoztatás (pedagógiai vélemény, szakvélemény), személyes konzultáció, intézménylátogatás, hospitálás, nevelési értekezleteken, vezetői megbeszéléseken való részvétel. Egészségügyi szolgáltatókkal való együttműködés A tagintézmény a gyermekek, tanulók szakszerű ellátása érdekében együttműködik mindazon intézményekkel, ahol a gyermekek orvosi kezelése folyik, szükség esetén szakorvosi vélemény beszerzését kezdeményezi. A gyermek-egészségügyi hálózattal való együttműködés során a tagintézmény javaslatot tesz a gyermekek szakorvosi kivizsgálására, vizsgálati eredmények beszerzésére. A tagintézmény együttműködik a házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, iskola-egészségügyi szolgálattal; jelzésükre, beutalásukra fogadja a gyermekeket, tanulókat. A kapcsolattartás formája: szóbeli tájékoztatás kölcsönös írásbeli tájékoztatás. Gyermekvédelmi hatósági intézményekkel való együttműködés A tagintézmény közvetett módon ellát gyermekvédelmi preventív feladatokat a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítésében, a veszélyeztetettség megelőzésében. Az

156 intézmény köteles jelzéssel élni a gyermekek veszélyeztetettsége esetén a Gyermekjóléti Szolgálatnál. A gyermekek érdekében hatósági felkérésre saját kompetenciájának körében együttműködik a tagintézmény szakmai közössége a hatósági szervekkel. Gyermekjóléti Szolgálattal való együttműködés Ha a tagintézmény feladatvégzése során a gyermek veszélyeztetettségéről szerez tudomást, írásban értesíti a Gyermekjóléti Szolgálatot a családgondozás szükségességéről, vagy a gyermek veszélyeztetettségéről. A Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegítő Központ kezdeményezésére elvégzi a gyermekek, tanulók beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei esetén a szakvizsgálatokat, az eredményekről, az intézkedésekről tájékoztatja a vizsgálatot kérő intézményt. A kapcsolattartás formája: írásbeli értesítés, esetmegbeszélés, az együttműködéssel kapcsolatos munkamegbeszélés. Egyéb szervezetekkel való kapcsolattartás A tagintézmény szakszolgálati feladataihoz kapcsolódóan egyéb szervezetekkel is kapcsolatot tart. Nemzeti Tehetségpont Nemzeti Tehetségfejlesztő Központ A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje: A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel az érintett pedagógus, pszichológus tartja a kapcsolatot. A kapcsolattartás módja: tanácsadás: a szakszolgálati feladatot ellátó pedagógusok hetente, adott helyen és időpontban fogadják a szülőket, telefon, e-mail: az intézményi elérhetőségeken gyors információcserére van lehetőség, írásbeli: pedagógiai, pszichológiai vélemények, szakvélemények, szakértői vélemények készítése, postai kiértesítés

157 szülői értekezlet: a minden tanévben kötelezően végzendő Logopédiai Preventív Óvodai Előszűrés, a Fejlesztőpedagógiai Preventív Óvodai Előszűrés, valamint az Iskolaérettségi Vizsgálat alkalmával - kívánság szerint- az óvodai szülői értekezleteken való részvétel igény szerint az iskolai szülői értekezleteken is részt vesznek pedagógusaink, pszichológusaink, nyílt órák, foglalkozások szervezése, és látogatása igény szerint, fogadóórák biztosítása. Az Tagintézmény a honlapján - tagintézményre, telephelyre lebontva közzéteszi a nyújtott szolgáltatásokat, a működési körzetet, a gyermekek, tanulók, szülők fogadásának idejét. Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Püspökladányi tankerület Megyei Kormányhivatal, Járási Kormányhivatal PÜSPÖKLADÁNYI JÁRÁSI HIVATAL Települési Önkormányzatok Püspökladány Járás Önkormányzatai Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Közoktatási, köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) Gyermekvédelmi intézmények Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben A szakszolgálati intézmény működtetésével, az infrastruktúrát érintő kérdésekben. Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás Szakvélemények kiállítása Közösségi szolgálat végzéséhez lehetőség biztosítása Megkeresés alapján vizsgálatok Információcsere, konzultációk, Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén

158 Gyámhatóság PÜSPÖKLADÁNYI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI GYÁMHIVATALA Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Szülő, diák szervezetek Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúsági- és gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés, tanácsadás, véleményezés Információcsere, tanácskozás, konzultáció Vizsgálatok, gyermekvédelem, nyomon követés 3. Az igazgató és az igazgatóhelyettes közötti feladatok megoszlása Az igazgató felel a tagintézmény ellátási körzetében a szakmai munkáért,a szakalkalmazotti közösség vezetéséért, szakalkalmazotti testület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásáért, szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, a szakmai munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, nevelési- oktatási, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal, szülőkkel való megfelelő együttműködésért, - a tanuló- és gyermekbaleset megelőzéséért. Az igazgató az igazgatóhelyettes segítségével végzi vezetői feladatait. Az igazgató és helyettese a munkatervben megjelöli a vezetők közötti feladatmegosztást, a szakmai irányítás felelősét szakszolgálati tevékenységekre bontva. 4. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, és a tagintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás és gondozás Feladata a komplex koragyermekkori intervenció és prevenció: az ellátásra való jogosultság megállapításának időpontjától kezdődően a gyermek fejlődésének elősegítése, a család kompetenciáinak erősítése, a gyermek és a család társadalmi inklúziójának támogatása. A korai fejlesztés és gondozás tevékenységei a komplex gyógypedagógiai fejlesztés, tanácsadás, a társas, a kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, a mozgásfejlesztés és a pszichológiai segítségnyújtás.

159 A korai fejlesztés, oktatás és gondozás tevékenységei: a komplex gyógypedagógiai fejlesztés, tanácsadás, szociális készségek fejlesztése, kommunikációs és nyelvi készségek fejlesztése, mozgásfejlesztés, pszichológiai segítségnyújtás. A korai fejlesztés a megyei vagy országos szakértői bizottság szakértői véleménye alapján, a fejlesztést végző szakemberek által kidolgozott egyéni fejlesztési terv alapján történik. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Fejlesztő nevelés A gyermek egyéni nevelési-fejlesztési terve alapján végzett komplex gyógypedagógiai fejlesztés, melynek feladata a gyermek fejlesztő nevelés-oktatásra való felkészítése a szülő bevonásával, a szülő részére tanácsadás nyújtásával. A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógypedagógus konduktor Tankerületi szakértői bizottsági tevékenység A szakértői bizottsági tevékenység keretében az intézmény szakértői bizottsága a gyermek, a tanuló komplex pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, továbbá szükség szerint orvosi, sajátos nevelési igény gyanúja esetén komplex pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, orvosi vizsgálat alapján szakértői véleményt készít. A diagnosztikai munkával kapcsolatos feladatok a pedagógiai szakszolgálati intézmény szakértői bizottsági tevékenységet ellátó szervezeti egységén belül a székhelyintézmény (megyei) és a tagintézmények között kerültek megosztásra. Kérelemre a harmadik életévét betöltött gyermek teljes körű pszichológiai, pedagógiaigyógypedagógiai vizsgálata. Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség megállapítása vagy kizárása és az ehhez kapcsolódó felülvizsgálatok elvégzése. A gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása. Ha a tankerületi szakértői bizottság megítélése szerint a gyermeknél a sajátos nevelési igény valószínűsíthető, saját vizsgálatának dokumentációját és annak eredményeit, a vizsgálat alapján tett megállapításait, valamint a rendelkezésre álló egyéb iratokat megküldi a megyei szakértői bizottság részére.

160 A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus) gyógypedagógus konduktor Nevelési tanácsadás Feladata: a szülővel az első problémafeltáró beszélgetés lebonyolítása, a gyermek, a tanuló adaptív viselkedésének, szociális érettségének felmérése, ennek eredményeképpen tanácsadásban részesítés vagy a szakszolgálati ellátásba vétel szükségességének meghatározása. A nevelési tanácsadás feladatait a pszichológusok és a fejlesztő - és gyógypedagógusok összehangolt egymásra épülő munkavégzéssel valósítják meg, a gyógypedagógiai és pszichológiai szemléletmód jelentősen összekapcsolódik, így az egyéni kompetencia is sokszínűvé válik. A szakmai team kommunikációját a heti közös esetmegbeszélések segítik intézményünkben. Püspökladányi Járás településein a 0-18 éves korosztály gondozása. Az első problémafeltáró beszélgetés lebonyolítása, amelynek eredményeképpen tanácsadásban részesítés vagy szakszolgálati ellátásba vétel szükségességének meghatározása. Segítség nyújtása a pedagógusoknak, a szülőknek, a gyermekek/tanulók óvodai, iskolai és otthoni nevelésével, oktatásával kapcsolatos feladatok, nevelési helyzetek megoldásában. Pedagógiai, pszichológiai támogatás, fejlesztés, terápia: pszichés zavarok, neurotikus tünetek, részképesség zavarok és tanulási problémák esetén. Folyamatdiagnosztika. Konzultációk, a titoktartási kötelezettség betartása mellet egyes esetekben a nevelési-oktatási intézmények pedagógusaival, a gyermekjóléti szolgálat szakembereivel. Pszichés állapot feltárását célzó vizsgálat elvégzése. A nevelési tanácsadás tevékenységének ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség fejlesztőpedagógus (bármely pedagógus, és a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek, tanulók szűrésére, csoportos és egyéni foglalkoztatására jogosító szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettség, oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus,

161 gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) gyógypedagógus (oligofrénpedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, gyógypedagógiai tanár, vagy terapeuta, gyógypedagógus tanulásban akadályozottak pedagógiája vagy logopédia vagy pszichopedagógia szakirányon) pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, klinikai és mentálhigiénés (felnőtt) szakpszichológus) Logopédiai ellátás A logopédiai ellátás feladata a beszédindítás, a hang- beszéd- és nyelvfejlődési elmaradás, a beszédhibák és a nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, a diszlexia, a diszortográfia, a diszgráfia, a diszkalkulia kialakulásának megelőzése a beszéd technikai és tartalmi fejlesztését szolgáló logopédiai terápiás foglalkozáson. A logopédia ellátásba a logopédia szűrővizsgálat alapján lehet bekerülni. Minden 5. életévét betöltött óvodás gyermek kötelező logopédiai szűrővizsgálaton vesz részt, mely alapján a logopédus kiállítja a logopédiai véleményt, szükség esetén a gyermeket ellátásba veszi. Egyéb esetben az ellátásba vétel történhet a szülő, a nevelési-oktatási intézmény, a szakértői bizottság kezdeményezésére. A logopédiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség logopédus (logopédia szakos gyógypedagógiai tanár, gyógypedagógus logopédia szakirányon) Konduktív pedagógiai ellátás A konduktív pedagógiai ellátás feladata a központi idegrendszeri sérültek konduktív nevelése, fejlesztése és gondozása. A foglalkozások a megtartása, a fejlesztés a megyei szakértői bizottság, vagy az országos illetékességű szakértői bizottságok szakértői véleményében meghatározottak szerint történik. A konduktív pedagógiai ellátás a tanév rendjéhez igazodik. A konduktív pedagógiai ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség konduktor (konduktor (tanító), konduktor (óvodapedagógus), konduktor) Gyógytestnevelés A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Püspökladányi Tagintézmény feladata Püspökladány Járás településeinek nevelési-oktatási intézményeiben az iskolaorvos vagy a

162 szakorvos által elvégzett szűrővizsgálat alapján beutalt gyermekek, tanulók speciális egészségügyi célú testnevelési foglalkoztatása. A gyógytestnevelés a tanév rendjéhez igazodik. A gyógytestnevelő tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség gyógytestnevelő tanár Iskolapszichológiai, óvodapszichológiai ellátás A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok munkájának összefogása és segítése, melyet Tagintézményünk iskola- és óvodapszichológiai feladatok koordinátora látja el. Preventív szűrések tankerületi szintű koordinációja, együttműködés a pszichológiai tárgyú mérésekben és az eredmények kommunikációjában. A nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatott pszichológusok számára legalább havi rendszerességgel szakmai konzultációs foglalkozások szervezése. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok által ellátásban részesített gyermekeket/tanulókat érintően szakmai konzultációs lehetőség biztosítása a pedagógiai szakszolgálati, vagy az egészségügyi ellátás illetékességi körébe tartozó vizsgálat kezdeményezésére vonatkozó döntés kialakításában, javaslattétel annak irányultságára, helyére. A nevelési-oktatási intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére egyéni szakmai segítés, esetvezetési segítségnyújtás, kettős vezetést igénylő csoportfoglalkozásokban való közreműködés. A nevelési-oktatási intézmény, vagy az intézményekben dolgozó pszichológusok megkeresésére esetmegbeszélő, tanári képességfejlesztő csoportfoglalkozások megszervezése, közreműködés annak megvalósításában. Egyéni tanácsadás, konzultáció a nevelési-oktatási intézményekből érkező pedagógusok számára. Ha a Tagintézmény működési körzetében működő nevelési-oktatási intézményben az iskola- óvodapszichológus munkakör nem került betöltésre, megkeresésre a Tagintézmény támogatást nyújthat az ellátás iránti igény kielégítéséhez. A pedagógiai szakszolgálatnál bejelentkező szülők és gyermekek óvodai iskolai problémákkal összefüggő ellátása, szakmailag indokolt esetben - a titoktartás szakmai és etikai elveinek betartása mellett - az érintett intézményben dolgozó pszichológussal, pedagógussal való konzultáció. Az iskolapszichológiai- és óvodapszichológiai tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség

163 iskola-és óvodapszichológia koordinátora (óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus) Kiemelten tehetséges gyermekek és tanulók gondozása A korai tehetség-felismerés, tehetségazonosítás, a tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, szükség esetén további megsegítésre irányítás. tehetséges gyermek személyiségfejlődésének támogatása, korai tehetség felismerése, gondozása, önismereti csoport szervezése és vezetése a tehetséges gyermekek részére tanácsadás, támogatás a szülőnek - konzultáció a pedagógus részére, tehetségtanácsadási fórum szervezése, javaslat adása speciális tehetségprogramban való részvételre szakmai kapcsolattartás tehetségfejlesztő programok vezetőivel és az iskolapszichológussal, óvodapszichológussal, javaslatot tesz a tanuló számára a tehetségprogramba történő bekapcsolódásra, kimeneti mérések elvégzése Kiemelten tehetséges gyermekek, tanulók gondozásához, ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tehetséggondozó koordinátor (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus, tanácsadó szakpszichológus, pedagógus, tehetségfejlesztő szakirányú végzettséggel 5. A tagintézmény belső ellenőrzési rendje Az ellenőrzés minden formája a tények megállapítására, a megismert tényeknek valamilyen követelményekkel való összehasonlítása, a megállapított tények értékelése irányuló tevékenység, amely a következtetése levonására ad lehetőséget. A tagintézményen belül belső ellenőrzésre jogosult a főigazgató, főigazgató helyettesek, az igazgató és az igazgatóhelyettes. A tagintézményi belső ellenőrzés kiterjed a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos munkára, munkafegyelemre, a munka és tűzvédelmi szabályok betartására, a szakszolgálati tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatok elvégzésére, a szakszolgálati tevékenység eredményességére, az ellátással kapcsolatos pedagógiai tervezőmunkára, terápiás tervezetekre, naplókra. 6. A tagintézmény feladatellátási helyei: Az SZMSZ függelékében található.

164 8.4.11. SZÉKHELYINTÉZMÉNY SZERVEZETÉRE ÉS MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK Székhelye: 4024 Debrecen, Monti ezredes u. 7. 1. A székhelyintézmény működési rendje Működési körzete: Hajdú- Bihar megye A tagintézmény bélyegzőinek felirata, lenyomata Hosszú bélyegző: Körbélyegző: Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Megyei Szakértői Bizottság Tel: (52) 344-121 4024 Debrecen, Monti ezredes u. 7. Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 4024 Debrecen, Monti ezredes u. 7. Tel: (52) 344-121 (középen Magyarország címerével) A bélyegző használatára jogosultak a szakértői vélemény kiadásához a Székhelyintézmény Szakértői Bizottságának vezetője, szakalkalmazottai és ügyviteli munkatársai, az egyéb dokumentumok kiadmányozásakor az általános főigazgató-helyettes, az Intézményi Bélyegzőhasználati Szabályzatban megfogalmazottak alapján. A Székhelyintézmény az Intézmény működési rendjével azonos módon, egész évben folyamatosan működik. A megyei szakértői bizottság és pályaválasztási tanácsadás egész évben folyamatosan működik. Tanítási szünetek ideje alatt az ellátás folyamatos, az ellátás igénybevételének lehetőségét biztosítani kell, melynek beosztása az igazgató irányításával a szakalkalmazottak feladata. A megyei szakértői bizottság és pályaválasztási tanácsadás ügyeleti rendjét a felelős vezető határozza meg. A székhelyintézmény ügyviteli telephelyének 4024 Debrecen, Monti ezredes u. 7. nyitvatartási rendje: Hétfő: 7.30-16 00 Kedd: 7.30-16 00 Szerda: 7.30-16 00 Csütörtök: 7.30-16 00 Péntek: 7.30-13 30

165 A fenti időpontokon kívül bárki csak a főigazgató- helyettes engedélyével tartózkodhat a szakszolgálat épületében. Az intézményt szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon zárva kell tartani. A szokásos nyitva tartási rendtől való eltérésre a főigazgató- helyettes kérésére a főigazgató ad engedélyt. A székhelyintézmény főigazgató- helyettese abban az esetben adhat engedélyt, ha a dolgozó benntartózkodásának indoka az intézmény alapfeladatainak elvégzése. Indokolt esetben 16 óra után is biztosíthat szolgáltatást a székhelyintézmény. Az intézmény üzemeltetésével kapcsolatos feladatok takarítás, karbantartás elvégzése az intézmény hivatalos nyitva tartásán kívüli időben történik A vezetők benntartózkodása Az intézmény nyitvatartási ideje alatt a főigazgató- helyettes, vagy az általa megbízott eseti helyettesnek az épületben kell tartózkodnia. Az eseti megbízásra a dolgozó írásban kap felhatalmazást. A főigazgató- helyettes távollétében, illetve akadályoztatása esetén az azonnali döntést igénylő valamennyi ügyben az általa megbízott szakalkalmazott jár el. Az eseti helyettesítési megbízást írásba kell foglalni, s benne meg kell határozni a helyettesítés időtartamát és tartalmát. 2. Az érintett egészségügyi intézménnyel, nevelési-oktatási, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, szociális intézményekkel, valamint a gyámhatósággal való kapcsolattartás formája és rendje Kapcsolat a nevelési-oktatási intézményekkel A Székhelyintézmény a gyermeket ellátó nevelési - oktatási intézményekkel rendszeres és alkalomszerű kapcsolatot tart. A kapcsolattartás hivatalos ügymenet (szakértői bizottsági tevékenység, pályaválasztási tanácsadás) esetén a jogszabályban előírtaknak megfelelően írásban és meghatározott időpontok betartásával történik. Egyéb esetben a tanév rendjéhez igazodva, igény szerint történik. Azokban az esetekben, amelyeknél a gyermekek vizsgálata az adott oktatási-nevelési intézményben történik, akkor az ellátás megszervezése történhet a jogszabálynak megfelelően írásban, elektronikus formában. A kapcsolattartás formája a szakmai tartalomtól függően lehet:

166 szóbeli tájékoztatás, kölcsönös írásbeli tájékoztatás (szakértői vélemény), személyes konzultáció, intézménylátogatás, hospitálás, Egészségügyi szolgáltatókkal való együttműködés A megyei szakértői bizottság a gyermekek, tanulók szakszerű ellátása érdekében együttműködik mindazon intézményekkel, ahol a gyermekek orvosi kezelése folyik, szükség esetén szakorvosi vélemény beszerzését kezdeményezi. Javaslatot tesz a gyermekek szakorvosi kivizsgálására, vizsgálati eredmények beszerzésére. A tagintézmény együttműködik a házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, iskola-egészségügyi szolgálattal. A kapcsolattartás formája: szóbeli tájékoztatás kölcsönös írásbeli tájékoztatás. Gyermekvédelmi/gyermekjóléti hatósági intézményekkel való együttműködés Az intézmény köteles jelzéssel élni a gyermekek veszélyeztetettsége esetén a Gyermekjóléti Szolgálatnál. A kapcsolattartás formája: írásbeli értesítés, esetmegbeszélés, A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje: A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel szóban és írásban történik a kapcsolattartás. A kapcsolattartás módja: telefon, e-mail: az intézményi elérhetőségeken gyors információcserére van lehetőség, írásbeli: szakértői vélemények készítése, postai kiértesítés a vizsgálati időpontról fogadóórák biztosítása. Az Intézmény a honlapján közzéteszi a nyújtott szolgáltatásokat, a működési körzetet, a gyermekek, tanulók, szülők fogadásának idejét.

167 Együttműködő partner Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Tankerülete Megyei Kormányhivatal, Járási Kormányhivatalok Járási Hivatalok Hatósági Osztály Települési Önkormányzatok jegyzői Az együttműködés tartalma Fenntartói irányítás Közreműködés a megyei szakszolgálati feladatok ellátásának biztosításában Közreműködés a megyei fejlesztési terv végrehajtásában Beiskolázási, tankötelezettség teljesítésének kérdéseiben, szakértői vizsgálaton való megjelenési kötelezettség teljesítésének ügyeiben Sajátos nevelési igényűek óvodai integrációja és óvodakijelölés miatt Regionális, országos és nemzetközi szakmai szervezetek, intézmények Köznevelési intézmények (mellékelt intézményi lista alapján) Gyermekvédelmi intézmények Gyermekvédelmi hatósági intézményekkel Gyámhatóság Érdekvédelmi szervezetek Országos szakmai szövetségek egyesületek Gyermek egészségügyi intézmények (ifjúságiés gyermekpszichiátriai rendelő, védőnői szakszolgálat, gyermekorvosok) Közreműködő partnerség, információcsere szükség szerint Pályázatok Szakszolgálati feladatellátás: megyei szb. és pályaválasztás Szakértői vélemények kiállítása Megkeresés alapján vizsgálatok Információcsere, konzultációk, Jelzés a helyi gyermekjóléti szolgálat felé a gyermeki jogok sérelme esetén Szakértői vizsgálat Információcsere Információcsere Egyedi esetek megoldáshoz együttműködés Szakmai kérdésekben együttműködés konzultáció A pedagógus munkakörben foglalkoztatottaknak, és a pedagógiai munkát segítőknek képesítési előírásai, valamint a Székhelyintézmény egyes feladatainak ellátásába történő részvételének rendje A székhelyintézmény ellátja a megyei illetékességű szakértői bizottsági feladatokat, valamint a szintén megyei illetékességű továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadást. A székhelyintézmény további feladata, hogy megyei szakértői bizottsága a tankerületi szakértői bizottságok szakmai és operatív működésének koordinálja.

168 A Székhelyintézmény megyei szakértői bizottságának feladata a sajátos nevelési igény megállapítása, kizárása és minden olyan egyéb szakértői vizsgálat elvégzése, amelyet a jogszabály a megyei szakértői bizottság hatáskörébe utal (pl. három év alattiak vizsgálata), megyei illetékességgel. Feladata a sajátos nevelési igény, ezen belül az értelmi fogyatékosság, a beszédfogyatékosság, a halmozott fogyatékosság, az autizmus spektrum zavar, az egyéb pszichés fejlődési zavarok (tanulási, figyelem/magatartás szabályozási zavarok) különböző típusainak a megállapítása, vagy kizárása, a vizsgálat eredményei alapján szakértői vélemény készítése, javaslattétel a különleges bánásmód keretében történő ellátásra, az ellátás formájára és helyére, az ellátást biztosító szakember szakképzettségére, az ellátáshoz kapcsolódó pedagógiai szakszolgálat megnevezésére. A vizsgálat típusai: Alapvizsgálat: a gyermek, tanuló teljes körű (gyógypedagógiai, pszichológiai, orvosi) vizsgálata. Kiegészítő vizsgálat: az alapvizsgálat során felmerült, a megalapozott diagnózis megállapításához szükséges - de a gyermek terhelhetősége, a szükséges vizsgálati eszköz, szakember, vagy kompetencia hiánya miatt - annak keretében el nem végzett, a bizottság keretein belül el nem végezhető orvosi, pszichológiai, stb. vizsgálat. Felülvizsgálat: hivatalból, hatósági megkeresésre, vagy szülői kérelem alapján, vagy a gyermek nevelését ellátó óvoda, nevelését, oktatását ellátó iskola kérelme alapján végzett - a korábbi diagnózis megalapozottságát, a nevelés, a nevelés, oktatás formájának megfelelőségét, a fejlesztés eredményességének mérését célzó - felülvizsgálat. A szakértői vizsgálat szakértői vélemény elkészítésével zárul, mely a 15/2013.(II.26) EMMI rendelet által meghatározott módon elkészített, ellenőrzött, jóváhagyott dokumentum. Ez a megfelelő szakmai és iratkezelési dokumentálás után a rendeletben meghatározottak szerint kerül elküldésre. Koordinációs feladatok ellátása a tankerületi szakértői bizottságok szakmai működésének koordinációja, a szakértői vizsgálatoknál alkalmazott protokoll-eljárások folyamatos ellenőrzése és fejlesztése,

169 speciális diagnosztikai feladatok koordinálása. Diagnosztikai feladatok ellátása a háromévesnél fiatalabb gyermekek teljes körű pszichológiai, pedagógiaigyógypedagógiai, továbbá szükség szerint orvosi vizsgálata a gyermek, a tanuló vizsgálatának eredményei alapján szakértői vélemény készítése sajátos nevelési igény gyanúja esetén a tankerületi szakértői bizottság által megküldött vizsgálati dokumentáció alapján kiegészítő vizsgálat végzése a sajátos nevelési igény megállapítása vagy kizárása, a beilleszkedési, a tanulási, a magatartási nehézség megállapítása vagy kizárása, a szakértői vélemény elkészítése és kiadása a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók esetében a felülvizsgálatok elvégzése jogszabályban meghatározott esetben a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló családja részére a juttatások és kedvezmények igénybevételéhez szükséges igazolások kiadása, - jogszabályban meghatározott esetben javaslattétel a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek ápoló-gondozó otthoni ellátására, a három évnél idősebb gyermekek bölcsődei ellátására, fogyatékos fiatalok lakóotthoni ellátására, folyamatos figyelemmel kísérés enyhe értelmi fogyatékosság gyanúja esetén, első vizsgálat alkalmával szakszolgálati- esélyegyenlőségi szakértővel kísért komplex szakértői vizsgálatok végzése, helyszíni felülvizsgálatok végzése, a köznevelési intézmények igényei szerint A tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség pszichológus (klinikai gyermek szakpszichológus, pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus) gyógypedagógus konduktor Intézményünk folyamatosan lehetőséget biztosít az érdeklődő tanulóknak a pályaválasztási és továbbtanulási tanácsadáson való részvételre. a tanuló adottságainak, tanulási képességének, irányultságának szakszerű vizsgálata, és ennek eredményeképpen iskolaválasztás ajánlása egyéni és csoportos tanácsadás formájában. csoportos pályaismereti, önismereti és szakmaismereti foglalkozások tartása.

170 információs tanácsadás egyéni és csoportos formában fogadóórák, ahol a szülők és tanulók pszichológus és pályaválasztási tanácsadó szakemberrel konzultálhatnak a pályaválasztással kapcsolatos szakmai kérdésekben tájékoztatás az érintett szülőknek, tanulóknak, pedagógusoknak és más szakembereknek: osztályfőnöki óra, szülői értekezlet, a megyei pályaválasztási kiadvány összeállítása pályaválasztási tábor szervezése, és lebonyolítása a tanév végét követően általános és középiskolás tanulóknak A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás pedagógiai, pszichológiai, szükség szerint egészségügyi tájékoztatással, kiadványokkal segíti az iskolai pályaorientációs tevékenységet. A továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadási feladatokat az Intézmény székhelyintézménye látják el. A továbbtanulási, pályaválasztási tevékenység ellátásához szükséges végzettség és szakképzettség tanácsadó szakpszichológus (pedagógiai szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus) tanácsadó pedagógus (bármely egyetemi szintű pedagógus végzettség és szakképzettség, bármely főiskolai szintű pedagógus végzettség és szakképzettség, diáktanácsadás, vagy iskolai tanácsadó és konzultáns pedagógus vagy tanulási és pályatanácsadás vagy pályaorientációs tanár szakirányú továbbképzési pályatanácsadás vagy pályaorientációs tanár szakirányú továbbképzési szakképzettséggel vagy pályaorientáció szakterületen szerzett szakvizsgával) A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje: A szakszolgálati ellátásban részesülő gyermekek, tanulók szüleivel szóban és írásban történik a kapcsolattartás. A pályaválasztási koordinátor székhelyen kívül végezhető tevékenységei: Általános és középiskola utolsó két évfolyamán csoportos pálya-, ön- és szakmaismereti foglalkozások tartása. Csoportos információs tanácsadás Kapcsolattartás a foglalkoztatási pályaválasztási tanácsadóval, a megyei Iparkamara pályaorientációs tanácsadójával, a szakmai regionális munkaközösséggel, a szomszédos megyék Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgozó

171 pályaválasztási tanácsadóival, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási és Pályaválasztási Tanácsadó Tagintézményével, az iskolapszichológusokkal, valamint a tehetséggondozó hálózattal (szakmai tapasztalatcserék) Általános iskolai és középiskolai pályaválasztási napok lebonyolításában való közreműködés képesség-, érdeklődés- és attitűdvizsgálatok végzése, kihelyezett formában Megyei pályaválasztási kiállításon való részvétel konzultáció szülőkkel, tanulói mérések, tanácsadás Szülői értekezletek a 8. évfolyamon, tanácsadás Általános iskolai és középiskolai pedagógusok felkészítése iskolai pályaorientációs tevékenységek ellátására Diákok számára fogadóórák, tanácsadás biztosítása Általános iskolai pedagógusok felkészítése iskolai pályaorientációs tevékenységek ellátására A tevékenység ellátásához szükséges szakképzettségek: tanácsadó szakpszichológus, pedagógus szakpszichológus, óvoda- és iskola szakpszichológus bármely egyetemi szintű pedagógus végzettség és szakképzettség vagy bármely főiskolai szintű pedagógus végzettség és szakképzettség, diáktanácsadás, vagy iskolai tanácsadó és konzultáns pedagógus vagy tanulási és pályatanácsadás vagy pályaorientációs tanár szakirányú továbbképzési szakképzettséggel vagy pályaorientáció szakterületen szerzett szakvizsgával

173 FÜGGELÉKEK 1. számú függelék: Feladatellátási helyek megnevezése 2. számú függelék: Munkaidő-nyilvántartás eljárásrendje 3. számú függelék: Utazási költségtérítés eljárásrendje 4. számú függelék: Szabadság-nyilvántartás eljárásrendje 5. számú függelék: A gyűjtőszámos iktatás fő tárgyai és iktatószámai 6. számú függelék: Ügyintézésre használt belső email címek, határidők 7. számú függelék: Alkalmazottak nyilvántartásához használt iratminták 8. számú függelék: Tanügy- igazgatási dokumentumok vezetése- és ellenőrzésének eljárásrendje 9. számú függelék Munkaköri leírás (minták)