az építésüggyel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról az elektronikus építési napló 2013. július 1. (átmenet 2014. január 1.)
Cél: a kivitelezési tevékenység dokumentálásának korszerűsítése, a kivitelezési folyamat nyomon követhetősége, a hitelesség erősítése, távolról elérhetőség, a kivitelezés teljes folyamatának, a résztvevők jogosultságának hatósági ellenőrizése Eszköz: központi szerveren futó internetes alkalmazás (Országos Építésügyi Nyilvántartás-OÉNY) Bevezetés: 2013. július 1 (átmenet 2014. január 1.) Jogszabály: az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet
e-építési napló alkalmazás e-építési napló: olyan komplex internetes alapú elektronikus alkalmazás, amely lehetővé teszi az építőipari kivitelezési folyamat teljes felügyeletét, az építési napló vezetését, az arra jogosultak számára hozzáférést, és elektronikus úton biztosítja az építési beruházásra vonatkozó kivitelezési adatoknak a Nyilvántartásba kerülését,
A naplóvezetési kötelezettség, a napló készenlétbe helyezése: E-építési naplót kell vezetni minden építésügyi hatósági engedélyhez, tudomásulvételi eljáráshoz (pl. bontás) kötött, valamint a Kbt. hatálya alá tartozó építőipari kivitelezési tevékenység végzéséről. Az építésügyi hatóság az építési vagy bontási engedély kiadásához kapcsolódóan, a tudomásulvételi eljárás esetén a tudomásulvétel határidejének lejártáig, készenlétbe helyezi az építési tevékenység elektronikus építési naplóját, Az építésügyi hatóság az építtető számára egyszer használatos belépési jelszó megadásával biztosít hozzáférést az e-naplóhoz.
Az az e-napló részei, e-napló készenlétének megszüntetése Az e-napló része az elektronikus építési főnapló (a továbbiakban: e-főnapló) az elektronikus építési alnapló (a továbbiakban: e- alnapló). A fővállalkozó kivitelező e-főnaplóját az építtető állítja készenlétbe és ad a fővállalkozónak egyszer használatos belépési jelszót. Az alvállalkozó kivitelező e-alnaplóját a fővállalkozó vagy megrendelő vállalkozó kivitelező állítja készenlétbe és ad az alvállalkozónak egyszer használatos belépési jelszót. Az építésügyi hatóság megszünteti az e-napló készenlétét, ha az építtető építőipari kivitelezési tevékenység eredményének használatára jogosult.
Az építési napló használatát biztosító intézkedések Az építési szerződésnek tartalmaznia kell az elektronikus építési napló használatát lehetővé tevő, egyszer használatos belépési jelszót és mellékletként az építési szerződés elektronikus építési naplóban rögzített adatait kinyomtatva. Az építésfelügyeleti szankció az e-főnapló készenlétbe helyezésének vagy megnyitásának a hiánya, az e-alnapló készenlétbe helyezésének vagy megnyitásának hiánya.
Napló megnyitása, vezetése Az építési munkaterület átvételekor az átvétel időpontjának rögzítésével kell megnyitni és a befejezését követően az építési munkaterületről levonulás időpontjának rögzítésével kell lezárni. A fő- és alvállalkozó kivitelező az egyszer használatos belépési jelszó segítségével képezhetnek egyedi végleges jelszót. Az e-főnapló vezetése a fővállalkozó kivitelező, az e-alnapló vezetése az alvállalkozó kivitelező feladata kivéve ha a felelős műszaki vezetőt a napló vezetésével megbízta.
építésügyi hatóság jelszó építtető ép. műszaki ellenőr Ép.eng. e-napló fővállalkoz ó e-főnapló e-főnapló e-alnapló e-alnapló alvállalkoz ó e-alnapló e-napló, e-főnapló, e-alnapló készenlétbe helyezése, készenlét megszüntetése e-főnapló, e-alnapló megnyitása e-alnapló alvállalkoz ó
Egyszer használatos jelszó az építési műszaki ellenőrnek (építtető) Egyszer használatos jelszó a felelős műszaki vezetőnek (fővállalkozó) Egyszer használatos jelszó a felelős műszaki vezetőnek (alvállalkozó) Az e-építési napló készenlétbe helyezése építésügyi hatósági eng. (építésügyi hatóság) A fővállalkozói szerződés rögzítése, e-főnapló készenlétbe helyezése (építtető) Az e-főnapló megnyitása munkaterület átvétele mellékletek (fővállalkozó) Az alvállalkozói szerződés rögzítése, e-alnapló készenlétbe helyezése (fővállalkozó) Az e-alnapló megnyitása munkaterület átvétele mellékletek (alvállalkozó) Az e-fő és -alnapló lezárása munkaterület átadása (fő- és alvállalkozó) Az e-építési napló készenlétének megszüntetése használatbevételi eng. (építésügyi hatóság) Jelzés a nyilvántartásban nem szereplő kivitelezőről (építésfelügyeleti hatóság felé) Jelzés a kivitelezési tevékenység megkezdéséről (ÉTDR felé) Jelzés a nyilvántartásban nem szereplő ép.műsz.ell., fmv. (ÉTDR felé) Jelzés a naplóvezetési kötelezettség elmulasztásáról (ÉTDR felé) Jelzés a kivitelezési tevékenység befejezéséről (ÉTDR felé)
Naplóvezetés átvállalása A fő- vagy megrendelő vállalkozó kivitelező a vele szerződéses viszonyban álló alvállalkozók, az alvállalkozóval szerződéses viszonyban álló további alvállalkozók e-alnaplójának a vezetését átvállalhatja. A naplóvezetés átvállalása nem vonatkozhat azokra a naplórészekre és mellékletekre, amelyet kizárólag a naplóvezetésre kötelezett tölthet ki, így a teljesítésigazolási naplóra, az elektronikus alvállalkozói nyilvántartásra és a gyűjtőnaplóra. Az e-alnapló vezetésére eredetileg kötelezett alvállalkozó a bejegyzésekre észrevételt tehet vagy az e-naplóban rögzített nyilatkozatával bármikor visszaveheti az e-napló vezetését.
A napló vezetésének módja közvetlenül az e-napló internetes alkalmazásba vagy az e-napló alkalmazás helyi futtatására alkalmas számítástechnikai eszköz igénybevételével offline mód esetén, három napon belül rögzíteni kell az internetes alkalmazásban. Az e-főnaplónak és az e-alnaplónak azokat a munkarészeit, amelyek nem kerültek még az e- napló internetes alkalmazásban rögzítésre, a helyszínen elérhetővé kell tenni azok számára, akik abba bejegyezhetnek vagy akik abba betekinthetnek.
Az e-főnapló és e-alnapló mellékletei: a) jogerős építésügyi hatósági engedélyt és a hozzá tartozó, jóváhagyott, engedélyezési záradékkal ellátott dokumentációt, a kivitelezési és amennyiben készül megvalósulási dokumentációt, a tervezői művezető által átadott tervrajzokat, valamint egyéb tervrajzokat, számításokat tartalmazó tervnapló, b) az ellenőrző hatóságok és szakhatóságok által készített okiratokat, jegyzőkönyveket tartalmazó hatósági napló, c) a felmérési naplót, a teljesítésösszesítőt, a teljesítésigazolást és a teljesítésről felvett jegyzőkönyveket tartalmazó teljesítésigazolási napló, d) építtetői fedezetkezelő közreműködése esetén az elektronikus alvállalkozói nyilvántartás, e) a hulladék-nyilvántartást, az építési termékekre vonatkozó teljesítménynyilatkozatokat, mérési jegyzőkönyveket, felülvizsgálati jegyzőkönyveket, elvégzett üzempróbák jegyzőkönyveit, üzembe helyezési vizsgálati tanúsítványokat, a kéményseprő-ipari közszolgáltató szakmai nyilatkozatát, továbbá az a)-d) pont szerinti mellékletek tartalmaként fel nem sorolt minden további dokumentumot tartalmazó gyűjtőnapló, valamint f) az építmény használatbavételét követően keletkezett dokumentumok gyűjtésére szolgáló szervizkönyv.
Az e-főnapló és e-alnapló lezárása, e-napló készenlétének megszüntetése a fővállalkozó kivitelező az építési munkaterület visszaadásának e-főnaplóban történő rögzítéssel zárja le az e-főnaplót, az alvállalkozó kivitelező az építési munkaterület visszaadásának e-alnaplóba rögzítésével zárja le az e-alnaplót. Az építésügyi hatóság megszünteti az e-napló készenlétét, ha az építtető építőipari kivitelezési tevékenység eredményének használatára jogosult
Építésfelügyeleti hatósági ellenőrzést segítő e-napló Az e-napló készenlétének lezárásáig bejegyzést tehet az építésfelügyeleti hatóság. Az e-főnaplóba vagy e-alnaplóba és mellékleteikbe időbeli korlátozás nélkül betekinthet az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóság. a papír alapú naplónál hitelesebb, olvashatóbb, utólag megváltoztathatatlan, az utólagos bizonyítást egyszerűbbé tevő dokumentálás, lehetővé teszi a jogosultság meglétének ellenőrzését, figyelmezteti az építési folyamat érdekelt résztvevőit és jelzést küld az építésfelügyeletnek, a naplóvezetési kötelezettség teljesítése távolról is hatékonyan ellenőrizhető, ellenőrizhető a tulajdonos karbantartási kötelezettsége keretében elvégzett felülvizsgálatok elvégzése.
Építésügyi és építésfelügyeleti ellenőrzést segítő e-napló jelzés mindkét hatóságnak az építési tevékenység megkezdéséről és az építési tevékenység befejezéséről, ellenőrizhető az építési engedély hatályának túllépése, a kezdés tudomásulvételhez kötött építési tevékenység idő előtti megkezdése, a tudomásulvételéhez nem kötött kivitelezési tevékenység megkezdése, jelzés mindkét hatóságnak és kivitelezés érdekelt résztvevőinek az engedély hatályának lejártát megelőző 90 nappal, a használatbavétel engedélyezését illetve tudomásulvételét megelőzően az e-építési naplóban minden olyan dokumentum, nyilatkozat megtekinthető ami alátámasztja az építmény, építményrész rendeltetésszerű és biztonságos használatra való alkalmasságát (a felelős műszaki vezető nyilatkozata, a megvalósulási dokumentáció, kéményseprő nyilatkozata, stb.)
Kezdésbejelentés http://www.csmkh.hu/ugymenetek ÉTDR https://www.etdr.gov.hu/ OÉNY https://www.e-epites.hu/oeny/
Köszönöm a figyelmüket!