JUSSI ADLER-OLSEN NYOMTALANUL SKANDINÁV KRIMIK

JUSSI ADLER-OLSEN NYOMTALANUL SKANDINÁV KRIMIK

Copyright JP/Politikens Forlaghus Kobenhavn 2007 A mű eredeti címe: Kvinden i buret Fordította: Szöllősi Adrienne KA A

Prológus Véresre kaparta a körmét a sima falon, öklével csapkodta a vastag ablaküveget, míg szét nem verte a kezét. Legalább tízszer nekifutott a vasajtónak, körmét az ajtó és a keret vékony hasadékába mélyesztette, de hiába feszegette, az ajtó nem engedett. Fáradtan rogyott le a jéghideg padlóra. Zihálva bámult bele a lüktető sötétbe. Pupillája kitágult, szíve hevesen vert. Felordított. Ordított, míg bele nem remegett a dobhártyája és a hangja el nem csuklott. Feje hátrahanyatlott, orrát megcsapta a padlás felől áramló friss fuvallat. Valahogy fel kellene oda jutnia. Bárcsak találna egy helyet, ahol fel tudna kapaszkodni. Lehet, hogy onnan végre látna valamit. Valamikor azok a szörnyetegek is bejönnek hozzá megint. Majd a sötétben kitapogatja, és kiszúrja a szemüket. Nem tévesztheti el. Ha elég gyors, sikerülni fog. Akkor végre kiszabadulhat. Pillantása vérző ujjaira esett, majd letette a tenyerét a földre, mintha el akarna rugaszkodni. Felnézett. Alig látott valamit. Lehet, hogy van ott valami, amibe meg tud kapaszkodni. Meg kell próbálnia. Levette a dzsekijét és gondosan összehajtva betette az egyik sarokba. Nem akart ráesni. Majd nekilendült a földről és kinyújtott karral felugrott, ameddig csak bírt. Sehol semmi kapaszkodó. Nekifutott újra és újra, minden erejét összeszedve. Egyik lába megbicsaklott a csúszós padlózaton. Elvágódott. Egy pillanatra elállt a lélegzete, amikor válla a betonhoz csapódott, fejét pedig beverte a falba. Csillagokat látott a fájdalomtól. Egy darabig csendben feküdt, pedig legszívesebben felzokogott volna, de nem akarta, hogy fogvatartói meghallják. Még félreértenék. Azt hihetnék, hogy feladta.

1 2007 Carl közelebb ment a tükörhöz és mutatóujjával végigsimított a halántékán, ahol a golyó érte. A seb begyógyult, a forradás alig láthatóan bújt meg a haja alatt. Ki a francnak kellenék így? mormogta, miközben nézegette magát. Kénytelen volt belátni, hogy megváltozott az arca. A szája körül mélyebbek lettek a ráncok, a szeme alatt sötét karikák ültek, tekintete közömbösséget sugárzott. Carl Morck, a tapasztalt bűnügyi nyomozó nem volt önmaga többé: nem az az ember, aki valaha élt-halt a munkájáért. Többé már nem volt az a magas, elegáns, zsidó férfi szépen ívelt szemöldökével és szájával. Nehezen vette tudomásul a változást. Begombolta az ingét, felvette a zakóját, állva kiitta az utolsó korty kávét, majd bevágta maga mögött a bejárati ajtót, olyan erővel, hogy bizonyára felébredt, aki még aludt a házban. Pillantása a névtáblára esett. Itt az idő, hogy kicserélje. Jó ideje már annak, hogy Vigga elköltözött tőle, ha hivatalosan nem váltak is el. Kilépett a kapun, és elindult a Hestestien felé. Ha húsz perc múlva eléri a vonatot, fél óra múlva már fent lehet Hardynál a kórházban, még mielőtt bemenne a rendőrőrsre. Ahogy a csupasz fák mögé magasló vörös templomtornyot nézte, megpróbálta arra emlékeztetni magát, mekkora szerencséje volt. Csupán két centiméter jobbra, és Anker még mindig élne. Ha viszont az a bizonyos golyó két centiméterrel balra ér célt, ő már nem lenne az élők sorában. Carl hiába próbálta megérteni, nem talált magyarázatot a halál természetére. Csak annyit tudott róla, hogy jobbára váratlanul érkezik, végtelen csendben, és biztos a célpontjában. Néhány héttel a rendőrtiszti főiskola befejezése után egy gyilkossági ügyben nyomoztak. Az áldozat látványa mélyen beleégett a retinájába. Egy alacsony, vékony nőt zsinórral fojtott meg a férje. A halott nő pillantása, látványa, ahogy a földön feküdt, hetekre sokkolta. Azóta volt már jó néhány ügye. Mindennap ugyanazzal kellett szembesülnie; véres ruhák, viaszfehér arcok, szenvtelen fotók. Mindennap ugyanazokat a hazugságokat és mentegetőzéseket kellett végighallgatnia. Mindennap ugyanaz a bűntény, csupán némi változással a kontextusban. Mindent látott, amit csak huszonöt év alatt a gyilkossági osztályon láthatott. Így teltek a napjai, egészen a legújabb bűntényig, ami még az ő megkérgesedett szívét is megérintette. Ankert, Hardyt és őt küldték ki az egyik helyszínre, egy düledező barakkhoz, valamelyik mocskos, amageri sikátorba, ahol egy újabb hulla várta, hogy elmesélhesse a történetét. Ahogy az általában lenni szokott, most is a szag keltette fel valamelyik szomszéd figyelmét. Egy darabig azt hitték, hogy egy hajléktalan, aki itt bújt el, hogy kilehelje a lelkét, de azután felfedezték a koponyán a sérüléseket, amelyeket egy szögbelövő pisztollyal ejthettek az áldozaton. A koppenhágai rendőrség bűnügyi nyomozói végül emiatt kapcsolódtak be az ügy felderítésébe.

Aznap Carlon volt a sor, ami ellen sem neki, sem két asszisztensének nem volt kifogása, bár enélkül is túlterheltek voltak, míg a többieknek mindig akadt legalább egy szusszanásnyi idejük. Senki nem sejtette azonban, milyen végzetessé válik majd ez az ügy. Alig léptek be a hullaszagú barakkba, és Anker már egy vértócsában feküdt, Hardy is elesett, és soha többé nem kelt fel, Carl lelkében pedig kialudt az a tűz, ami nélkülözhetetlen volt a munkájához.

2 2002 A pletykalapok imádták Merete Lynggaardot, a demokraták második emberét. Szerették éles hangú parlamenti felszólalásait és hogy semmiféle tiszteletet nem mutatott a miniszterelnök és bábjai iránt. Szerették nőies külsejét, kihívó pillantását és arcán az apró gödröcskéket, amikor mosolygott. Szerették fiatalságáért és sikeréért, de leginkább azért, hogy újra és újra feltehették a kérdést, hogy egy ilyen tehetséges és gyönyörű nő miért nem mutatkozik soha nyilvánosan férfi társaságában. Merete Lynggaarddal el lehetett adni bármelyik lapot. Végül is mindegy, hogy leszbikus-e vagy sem, tökéletes címlapnő. Miért nem randizol Tage Baggesennel? kérdezte a titkára, miközben a nő kicsi kék Audija felé lépkedtek a parlament parkolójában. Van néhány rajongód, de ő egyenesen odavan érted. Elég sokszor próbálkozott. Megszámoltad már, hány üzenetet hagyott eddig az íróasztalodon? Még ma este is. Adj már neki egy esélyt, Merete! Miért nem randizol vele te? kérdezte Merete, miközben hátradobott egy dossziényi papírt a hátsó ülésre. Mit kezdjek a Radikális Centrum közlekedési szakértőjével? A végén még engem is megszakértene. Merete pillantása a játékmúzeum épületére esett. Egy fehér ballonkabátos férfi épp a bejáratot fotózta. Közben mintha őt is lefényképezte volna. Vagy mégsem? Ez már tiszta paranoia. Itt az ideje, hogy lazítson egy kicsit. Tage Baggesen harmincöt éves, és piszok jól néz ki folytatta Marianne. Oké, lehet, hogy van rajta egy kis súlyfelesleg, de mindezért kárpótolhat a nyaralója Vejbyben. Na és a jütlandi birtokok. Hm? Kell ennél több? Merete asszisztensére nézett, és megcsóválta a fejét. Harmincöt éves ugyan, de még mindig az anyjával él. Miért nem szeded fel te? Hiszen bolondulsz érte. Legyen a tiéd! mondta, majd kivett egy újabb adag dokumentumköteget Marianne öléből, és azt is a többi után hajította a hátsó ülésre. A műszerfal órája 17:30-at mutatott. Késésben volt. Hiányozni fogsz ma este a parlamenti ülésen sajnálkozott Marianne. Mit tegyek? sóhajtott fel Merete, és megvonta a vállát. Még amikor képviselő lett, megegyezett a demokraták frakcióvezetőjével, hogy hat után maga rendelkezik az idejével. Kivéve persze, ha szükség volt a szakértelmére vagy a szavazatára. Egyébként senkinek nem volt problémája a távollétével. Merete, mondd már meg, hová mész kíváncsiskodott Marianne. Igazán elárulhatnád, hogy hívják. De Merete csak elmosolyodott, majd becsukta az ajtót. Itt az ideje, hogy lecserélje a titkárnőjét.

3 2007 A gyilkossági csoport főnökének irodájában iszonyatos volt a rendetlenség, de ez őt cseppet sem zavarta. Mert Marcus Jacobsen fejében egyébként tökéletes volt a rend. Sosem veszett el a részletekben, és vágott az esze, mint a borotva. Csak akkor tekintett némi bosszúsággal a szobájában eluralkodott káoszra, amikor valamely ügy megbeszélésekor, mint az imént is, az iroda megtelt munkatársaival. Felemelte csorba, Sherlock Holmest ábrázoló bögréjét, nagyot kortyolt a hideg kávéba, és a kabátja zsebében lapuló pipájára gondolt, aznap immár tizedszer. Ezen az átkozott napon még arra sem volt ideje, hogy lemenjen a kis négyszögletes udvarra pöfékelni. Akkor most elmondom még egyszer! mondta helyettesének, Lars Bjornnek, miután a többiek már távoztak. Ezzel a Valby Park-i biciklis gyilkossággal még meggyűlhet a bajunk, ha nem figyelünk oda. Lars Bjorn egyetértően bólogatott. Ennek a nyavalyás Carl Morcknek is most kellett visszajönni. Ráadásul elvitte a négy legjobb nyomozómat. Mindenki csak panaszkodik rá. És kinek? Nekem csapott a mellkasára. Mintha rajta kívül senki más nem lenne képes arra, hogy hasonló jellegű problémákat megoldjon. Csakhogy elkésett. Ugráltatja az embereit, mindent feldúl maga körül, nem válaszol, ha kérdezik, az irodája tiszta káosz, és ha minden igaz, leszóltak az igazságügyi szakértőktől is. Érted? Az igazságügyiektől! A francba! Nem tudom, mit kavart velük, de ha nem csinálunk valamit, bezárhatjuk a boltot, vége a csoportnak. Marcus felhúzta a szemöldökét. Lelki szemei előtt megjelent Carl. Tulajdonképpen bírta a fickót, de gúnyos tekintetével és a csípős megjegyzéseivel képes volt bárkit felbosszantani. Igazad van. Csak Hardy és Anker tudott együtt dolgozni vele. De, valljuk be, velük sem stimmelt minden. Marcus, az emberek nehezen mondják ki az igazságot, de Carl rendkívül kártékony és ez nem fog megváltozni. Képtelen együttműködni a többiekkel, de a mi munkánk olyan, hogy nagyon is függünk egymástól. Carl alkalmatlan a csoportmunkára. Képtelen vagyok felfogni, miért hoztad ide. Mert nagyon jó nyomozó, Lars. Ezért. Értem, értem. Jó, jó nem hajíthatjuk ki csak úgy az utcára. De muszáj valami megoldást találnunk, Marcus. Alig egy hete jött vissza a betegszabadságáról. Adjunk neki egy kis időt. Esetleg figyelmeztethetjük. Biztos vagy benne? Az elmúlt hetekben több ügyünk lett, mint korábban talán bármikor. Ráadásul van néhány kimondottan rázós közöttük. Ezt te is tudod. Ott van például a tűzeset. Tudod, az Amerikavejon. Gyújtogatás és gyilkosság. Azután ott a lány, akit megerőszakoltak Támbyben. Nem is beszélve a syndhavni késelős bandáról. És akkor még nem is említettem a biciklisgyilkosságot. Soroljam a többit is? Mert lenne még néhány, amivel alig jutottunk valamire. És erre itt van nekünk ez a Morck, akiről nem mondhatnám, hogy jó csapatjátékos. Nem én vagyok az egyetlen, akit zavar a megátalkodottsága, a keserűsége, a gáncsoskodása, hogy semmibe veszi a többieket.

Úgyhogy, azt hiszem, itt az ideje, hogy megszabaduljunk tőle. Ránk férne már egy kis vérfrissítés. Tudom, hogy nem szívesen hallod, amit mondok, de ez a véleményem a dologról. A gyilkossági csoport vezetője bólintott. Eszébe jutott, milyen volt a megbeszélés hangulata. Az egész társaság hallgatag volt, keserű és fáradt. Muszáj tennie valamit. Helyettese az ablaknál állt, és a szemközti épületeket bámulta. Azt hiszem, tudom, mi a megoldás. Talán lesz vele egy kis gondunk, de nem biztos. Lars, a fenébe is, ha arra gondoltál, hogy csökkented a hatáskörét, akkor ne késlekedj. Magasabb pozícióba kell helyeztetnünk. Mi van? Most Marcuson volt a sor. Neki kellett figyelnie. Helyettese rendkívül jó nyomozó volt, de személyzetisként még volt mit tanulnia. Mintha az olyan egyszerű lenne: lejjebb vagy feljebb helyeztetni valakit a ranglétrán! Elárulnád, mégis hogy gondolod? És ki kapná meg a megüresedett helyét? Tudom, hogy egész éjjel talpon voltál, és hogy még reggel is a valbyi gyilkossággal voltál elfoglalva. Gondolom, nem követted figyelemmel a legújabb fejleményeket. A gyilkossági csoport vezetője a fejét rázta, valóban, fogalma sincs semmiféle új fejleményről, annyira lekötötte a munkája, amióta a Valby Parkban elkövetett gyilkossági ügy új fordulatot vett. Tegnap estig volt egy megbízható tanújuk, egy nő, akinek egészen biztosan lett volna még mondanivalója. Biztosak voltak abban is, hogy közel állnak már az ügy megoldásához. Csakhogy a nő nem beszélt. Egészen biztosan megfenyegették őt magát vagy valakit a környezetében. Kihallgatták a lányait, az anyját, de senki nem mondott semmi használhatót. Érezhetően féltek valamitől. Nem, nem, tényleg nem aludt valami sokat. És valóban csak arra volt ideje, hogy átfussa az újságok főcímeit. Csak nem a Dánia Párt valami újabb ötletéről van szó? Eltaláltad. A jogi szakértőjük előrukkolt egy javaslattal. A rendőrség munkájának a támogatásáról. És ez alkalommal meg fogják szavazni. Érted, Marcus? Piv Vestergárd keresztülviszi az akaratát. Nem hiszem el. Húsz percig beszélt, rendkívüli meggyőző erővel. A kormánypártok természetesen támogatták, a jobboldal persze belekötött. És? Na, mit gondolsz? Előhozakodott négy olyan üggyel, amelyről sem ő, sem a közemberek nem gondolják úgy, hogy meg kellene róla feledkeznünk. És az a sejtésem, hogy még nem rukkolt elő mindennel. Mit képzel ez a nő? Csak nem gondolja komolyan, hogy a bünügyiek szándékosan elfektetnek ügyeket? Csak utalt arra, hogy bizonyos ügyeket. Szuper. És mégis milyeneket? Hát, megemlített néhányat, amikor a saját pártja vagy a Liberális Párt valamelyik tagja bűntény áldozatául esett. Országos ügyekről beszélt. Az a nő nem normális bosszankodott Marcus. De a helyettese csak a fejét rázta. Gondolod? Ez csak egy része volt a hozzászólásának. Beszélt még a gyerekek eltűnéséről, politikai szervezetek terrorfenyegetettségéről, bestiális gyilkosságokról. Szavazatokat akar szerezni. Naná. Különben nem vitte volna az ügyet a parlament elé. De nincs egyedül. Van még néhány párt, akik így szeretnének célt érni. Még észbe kapni se lesz időnk, és az ügy már a gazdasági bizottság előtt lesz. Ha engem kérdezel, tizennégy napon belül döntést hoznak.

Ha szabad kérdeznem, pontosan miről fognak dönteni? Hogy a rendőrségnél felállítsanak-e egy új osztályt. A képviselőnő már nevet is adott neki: Q-ügyosztály. Szóval nem viccelnek. Hiába is szeretnénk azt hinni. És a cél? Ugyanaz? Igen. A lehető legrövidebb úton kezelni az úgynevezett különös fontosságú ügyeket. Aha. Különös fontosságú ügyek, értem bólogatott Marcus. Ez a kifejezés igazán illik Piv Vestergárd stílusához. Úgy hangzik, mint aminek van is tartalma. És azt ki fogja eldönteni, hogy melyik ügy illik bele a profilba? Erről nem beszéltek? Helyettese megvonta a vállát. Szóval majd megkérnek minket arra, hogy csináljunk valamit, ami amúgy is a dolgunk lenne. Most már csak azt mondd meg, hogy mi hogyan kapcsolódunk mindehhez? Az országos főkapitányság dolga lesz, hogy eldöntse, de ha tisztán adminisztratív szempontból nézem az ügyet, akkor az új osztályt a koppenhágai rendőrség bűnügyi osztálya alá fogják rendelni. Marcusnak leesett az álla. Ekkora baromságot! Még hogy adminisztratív szempontból Nem akkora ördöngösség. Csinálunk egy költségvetést, osztunk, szorzunk. És mi biztosítjuk a személyzetet. És a helyiségeket. Ezzel azt akarod mondani, hogy a koppenhágai részleg felel ezentúl azért is, hogy tisztázza a legkülönbözőbb kerületekben elkövetett még felderítetlen ügyeket? A kerületiek ehhez soha nem fognak hozzájárulni. Kivéve, ha nem küldhetnek képviselőt a részlegbe. Nem hinném. A kerületek felé ezt majd úgy kommunikálják, hogy ezzel csak a munkájukat akarják megkönnyíteni. Számomra ez mégis azt jelenti, hogy hamarosan a reménytelen ügyek megoldása is ránk tartozik, és az embereim adják majd ehhez a hátteret. Nem, barátocskáim, nem. Ez nekem nem tetszik. Marcus, csak néhány embert kellene jobban leterhelni. Ez igazán semmiség. Ez nem semmiség. Figyelj, Marcus, el kell döntened, hogy csatlakozol-e. A gyilkosságiak vezetője a homlokát ráncolta. Nem érezte, hogy döntési helyzetben lenne. Marcus, pénz van a dologban mondta Lars, és jelentőségteljes pillantást vetett főnökére. Na jó, nem milliárdok, de elegendő ahhoz, hogy teremtsünk egy új állást, és hogy még néhány milliót befolyassunk a saját részlegünkbe. Egy kis extra juttatás, és nem kell elhanyagolnunk más dolgokat. Oké, szóval egy pár millió, értem bólogatott elgondolkodva Marcus. Rendben van. Ugye, hogy zseniális? Pillanatok alatt összerántjuk az új ügyosztályt. Persze ők azt hiszik, hogy majd pitizni fogunk nekik, de nem. Majd kapnak egy elfogadható költségvetést, és Carlt oda ültetjük az egész élére. Vezetheti az új ügyosztályt. Persze nem lesz túl sok vezetnivaló, mert egyedül lesz. Kellő távolságra a többiektől. Ezt ígérhetem. Carl Morck mint a Q-ügyosztály vezetője! mondta Marcus, és látszott rajta, hogy gond nélkül maga előtt látja a képet. Egy ügyosztály, ami egymillió alatti éves költségvetéssel működik. És ebben benne foglaltatik az utazások és a laboratóriumi vizsgálatok költsége is. Ha négymilliót kérnek, éppen elegendő pénze marad arra, hogy felvegyen még néhány nyomozót a saját csoportjába. És így lenne lehetőségük arra, hogy

lassanként felderítsék a régi ügyeket. Persze nem a Q-ügyosztály ügyeit, de hasonlókat. Kitágítják a határokat. Ez a kulcsmondat. Zseniális.

4 2007 Hardy Henningsennél magasabb nyomozó még soha nem dolgozott a koppenhágai rendőrségen. A katonaigazolványa szerint két méter és hét centi volt. Ha letartóztattak valakit, mindig Hardy volt az, aki felolvasta a gyanúsított jogait, s az kénytelen volt őt hátrahajtott fejjel végighallgatni. Elmondhatatlanul hiteles benyomást keltett. Hardy magassága azonban a kórházban nem volt túlzottan előnyös. Hosszú, lebénult lábát soha nem nyújtották ki, és amikor Morck azt javasolta, hogy szedjék le az ágy végéről a rácsot, a nővér a fejét rázta, és annyit mondott, hogy ez nem az ő hatásköre. Hardy nem beszélt senkivel, a tévé folyamatosan ment, emberek jöttek-mentek körülötte, de ő nem reagált semmire. Csak feküdt a hornbseki klinika gerincsebészetén, és próbált életben maradni. Képes volt megrágni az ételt, megvonni a vállát, de attól lefelé mozgásképtelen volt. Mialatt az ápolók lemosdatták, tisztába tették, kihúzták, majd újra bedugták a katéterét, Hardy mindvégig a plafont bámulta. Visszamentem dolgozni, Hardy mondta Carl, és közben megigazgatta a beteg takaróját. Teljes erőbedobással dolgoznak, bár eddig még nincs eredmény. Mégis biztos vagyok benne, hogy kiderítik, ki támadott ránk. Hardynak a szeme sem rezdült. Nem érdekelte sem Carl megjegyzése, sem pedig a TV2 unalmas híradója, amelyből kiderült, hogy kiraboltak egy iljúsági házat. Közömbösnek tűnt minden iránt. Még csak dühös sem volt. Carl mindenkinél jobban ismerte. S bár Hardynak nem ezt mutatta, neki is tökéletesen mindegy volt minden. Abszolút közömbös volt számára, hogy ki lőtt rájuk. Mi változna, ha kiderülne, hogy ki volt az? Ha nem az egyik, akkor a másik. Van épp elég az efféle szemétből odakint az utcán. Carl biccentett a nővérnek, aki kezében egy friss adag infúzióval belépett a szobába. Legutóbbi látogatásakor megkérte, hogy várjon odakint, amíg rendbe teszi Hardyt. A nővér haragos pillantásán látszott, hogy emlékszik Carlra. Már megint ebben az időben jött? Munka előtt a legegyszerűbb beugranom. Van valami gond? A nővér az órájára nézett és válaszra sem méltatta. Felemelte Hardy kezét, és ellenőrizte az infúziós tűt a kézfején. Majd kinyitotta az ajtót és beengedte a gyógytornászt. Carl megpaskolta a helyet, ahol a takaró alatt Hardy jobb karja rajzolódott ki. Azt hiszem, Hardy, jobb, ha most megyek. Majd holnap reggel benézek megint. Addig vigyázz magadra. Hardy, Carl és Anker még jóval a többiek előtt kiért az amageri helyszínre, természetesen az előírásnak megfelelő felszereléssel és öltözetben, ami ez esetben az eldobható műanyag ruhát, kesztyűket és fejvédőt jelentette. Egy fél órája volt, hogy megtalálták az öregembert homlokában a szöggel. Mire a többiek odaértek, már nem nagyon maradt tennivaló. Aznap rengeteg idejük volt, mivel a gyilkossági csoport vezetője a rendőrkapitánnyal együtt egy értekezleten vett részt, amelynek témája a strukturális átalakítás volt. Mindezek

ellenére biztosak lehettek abban, hogy Marcus Jacobsen mihamarabb felbukkan, mert hivatali teendői nem tarthatták vissza attól, hogy kimenjen egy gyilkosság színhelyére. Itt aztán nem sok keresnivalója lenne egy politikusnak mondta Anker, amikor bakancsa belemélyedt az eső áztatta földbe. Carl körbenézett. Az esetet bejelentő szomszéd fapapucsának lenyomatán kívül más nyomot nem látott. A közeli házat méregette. Elég ramaty állapotban volt. A tetőgerendák megsüllyedtek, a tetőt borító kátránypapír széttöredezett, a homlokzati fal is sérült néhol, s a nedvesség is kikezdte. A névtábla, amelyre valaha filctollal írták fel a Georg Madsen nevet, szinte teljesen szétrohadt. Mindehhez már csak a holttestből áradó szag hiányzott, amely a repedéseken át szivárgott kifelé. Beszélek a szomszéddal mondta Anker, és elindult a férfi felé, aki akkor már egy fél órája várta, hogy kihallgassák. Házikójának a verandája úgy öt méterre lehetett a romos épülettől. Hardy elég jól bírta a hullaszagot. Talán azért is, mert magasabb volt, mint a többiek, és ezért nem ért fel annyira hozzá a bűz. Ezt a borzalmat mormogta Carl. A kicsi nappali ajtajában álltak és belebújtak a műanyag cipőkbe. Kinyitok egy ablakot mondta Hardy, és a szűk előszobából belépett a szobába. A leengedett redőny túl sok fényt nem eresztett be ugyan, de legalább látni lehetett a jobb sarokban ülő alakot. Bőre szürkészöld volt, arcát kelések borították, amelyek jó része már felpattogzott. Orrából vöröses folyadék szivárgott, az inggombok pattanásig feszültek a felfúvódott testen. Szeme tompán fénylett, akár a viasz. A szöget egy Paslode-gázpisztolyból lőtték a homlokába mondta a háttérben Hardy, miközben felhúzta a pamutkesztyűjét. Itt van bent az asztalon. És egy akkumulátoros fúrógép. Még mindig van benne áram. Mindenképpen ellenőriznünk kell, meddig bírja feltöltés nélkül. Már jó ideje vizsgálódtak a szobában, mire Anker is utánuk ment. A szomszéd csak január tizenhat óta lakik itt mondta. Egészen pontosan tíz napja. És ezalatt nem találkozott az áldozattal. Elmondása szerint a verandán üldögélt, és a szép időt élvezte, amikor felfigyelt a szagra. Szegény ördög, még mindig a hatása alatt van. Hogy ezután mi történt, Carl meglehetősen ködösen volt képes leírni, és ebbe mindenkinek bele kellett nyugodnia. Többek állítása szerint nem volt magánál. A valóság azonban másképp festett. Carl túlságosan is pontosan emlékezett mindenre. Egyszerűen nem volt kedve beszélni róla. Hallotta, hogy valaki belép a konyhaajtón, de nem foglalkozott vele. Talán eltompította a szag, vagy egyszerűen csak azt gondolta, hogy a helyszínelők értek oda. Csak pár másodperccel később érzékelte a látóterében a piros kockás inget viselő alakot, amint beront a szobába. Eszébe jutott, hogy kirántja a pisztolyát, de nem tette. Nem működtek a reflexei. Csak a sokk hatását érzékelte, amikor látta, hogy a golyó eltalálja Hardyt, aki belekapaszkodott, majd teljes testével rázuhant. Kollégája ránehezedő súlyától elcsúszott a gerince és szétzúzódott a térde. Utána jött a két lövés, ami Ankert a mellkasán érte, neki pedig súrolta a halántékát. Pontosan emlékezett arra, milyen érzés volt, ahogy Hardy teste az övén rángatózott, és ahogy Hardy vére rácsorgott és átitatta a ruháját, ahogy kettejük vére összekeveredett a padlón. Látta a szobában fel-alá mászkáló gyilkosokat, és a pisztolyához próbált hozzáférni. Anker mögötte feküdt a padlón és próbált megfordulni, miközben a tettesek az előszobában beszélgettek. Amikor visszajöttek, hallotta, hogy Anker állj -t ordít feléjük. Csak később tudta meg, hogy kollégája rájuk is lőtt.

A gyilkosok nem késlekedtek a válasszal, még egyszer rálőttek Ankerre, és ez alkalommal szíven találták. A lövésbe a padló is beleremegett. Ennyi történt. A tettesek a konyhaajtón át távoztak, és Carl nem mozdult. És nem szólalt meg. Még akkor sem, amikor a halottkém megérkezett. Később azt mondták neki, biztosak voltak abban, hogy ő is meghalt. A kórházban nyitotta ki először a szemét. Egy halott pillantása, mondták azok, akik látták. Többen azt gondolták, hogy ez a sokk miatt van. De nem. A szégyen volt az, ami mindennél jobban gyötörte. Segíthetek? kérdezte egy fehér köpenyes, harminc körüli férfi. Carl felé fordult. Hardy Henningsennél jártam. Hozzátartozója? Nem, a kollégája. A főnöke voltam. Értem. Mondana valamit az állapotáról? Képes lesz még járni? A fiatal orvos kicsit hátralépett. Viselkedése mindent elárult. Nem volt kötelessége beszámolni Carlnak páciense állapotáról. Sajnos nem adhatok felvilágosítást, csak a legközelebbi hozzátartozóknak. Remélem, megérti. Carl megragadta az orvos kezét. Vele voltam, amikor ez az egész történt. Érti? Engem is meglőttek. Az egyik kollégánk meghalt. A társam, és ezért szeretném tudni, hogy mi van vele. Szeretném tudni, hogy képes lesz-e megint járni. Sajnálom mondta az orvos, és határozott mozdulattal kihúzta a karját Carl szorításából. Önnek lehetősége volna arra, hogy érdeklődjön Hardy Henningsen állapotáról, hiszen rendőr. Én azonban nem adhatok felvilágosítást. Legjobb lesz, ha mind a ket-en a saját dolgunkkal foglalkozunk. Abból nem lesz baj. Az orvos hangjából kiszűrődő tekintélytudat, a megfelelően adagolt magabiztosság, és ahogy beszéd közben felvonta a szemöldökét, Carl számára, akinek egy szikra is elegendő lett volna, hogy robbanjon, csak olaj volt a tűzre. Legszívesebben behúzott volna egyet az orvosnak, de inkább galléron ragadta és odarántotta magához. Arcuk szinte összeért. Ajánlom, hogy a saját dolgoddal foglalkozz vicsorogta. És takarodj innen, te beképzelt barom, de sürgősen! Vágod? Carl olyan határozottan szorította a gallért, hogy az orvos remegni kezdett. Amikor a lányod nem ér haza este tízre, akkor minket hívsz fel, vagy akkor, amikor megerőszakolták a feleségedet, esetleg a kibaszott bézs színű BMW-d nincs a parkolóban, ahol hagytad. Mi megyünk ki minden alkalommal, értetted, te szemét? Akkor most még egyszer megkérdezem. Képes lesz Hardy újra járni? Az orvos levegő után kapkodva tántorgott egy darabig, amikor Carl elengedte. Mercedesem van, és nincs feleségem mondta, mintha ki akarná zökkenteni Carlt a lelkiállapotából. Minden bizonnyal egy pszichológiaóra keretében sajátította el ezt a technikát, amit nagy nehezen besuvasztottak két anatómiaelőadás közé. Egy béna humoros megjegyzés majd feloldja az agressziót. Legalábbis így tudta. Csakhogy Carl esetében nem működött. Iratkozz be még valami kurzusra az egyetemen és tanuld meg, mi az, hogy arrogancia, te kis pöcs mondta Carl, és nagyot taszított az orvoson. Még nem tudsz eleget. Már várták az irodájában: a gyilkossági csoport vezetője és a kis Lars Bjorn. Ezt nyugtalanító jelként értékelte. Az orvos segélykiáltása minden bizonnyal áthatolt a klinika

vastag falain. Carl megpróbálta felmérni a helyzetet. Nem, nem. Inkább arról lehet szó, hogy valami elvetélt ötlet beférkőzött a bürokrata agyukba. Vagy krízis van, és a segítségére van szükségük? Érződött rajtuk a cinkosság. Csak nem akarják megint arra ítélni, hogy valami pszichológussal megvitassa, mik a poszttraumás állapot tünetei, és hogyan lehet leküzdeni őket? Majd újra jön egy nyugodt tekintetű férfi, aki az agytekervényeiben kurkászik, hogy hozzásegítse ahhoz, hogy kimondja a kimondhatatlant. Hát ezt megspórolhatnák maguknak, mert nagyon is jól tudja, miről van szó. Az ő problémájáról nem lehet beszélni. Régóta együtt élt vele, csakhogy az amageri eset kibillentette az egyensúlyából. Nos, Carl mondta a gyilkosságiak főnöke, és Carl üres széke felé biccentett. Larssal elemeztük kicsit a helyzetedet, és több szempontból is úgy gondoljuk, el kell válnunk egymástól. Ki akarják rúgni? Carl dobolni kezdett az asztal szélén, és főnöke szemébe nézett. Tényleg ki akarja rúgni? Az bizony nem lesz olyan könnyű. Carl kinézett az ablakon, a Tivoli irányába, arra, ahol a város felett összezárulnak a felhők. Ha ezek tényleg kirúgják, azonnal lemegy az Andersen sugárútra, még mielőtt leszakad az ég, egyenesen a rendőrszakszervezet épületébe, nem vacakol a helyi szakszervezeti bizalmival. Még hogy kirúgnak egy kiváló kollégát egy héttel azután, hogy visszatért a sebészetről, és két hónappal azután, hogy meglőtték, és elveszítette két társát. Ez nem fog menni. A világ legrégibb rendőrszakszervezete majd megmutatja nekik. Tudom, hogy váratlan, amit mondok, de úgy döntöttünk, hogy nem ártana neked egy kis levegőváltozás, ráadásul úgy, hogy jobban ki tudd használni remek nyomozói képességeidet. Arról van szó, hogy kinevezünk egy ügyosztály élére. Egészen pontosan a Q-ügyosztály élére, amelynek az lenne a célja, hogy régi, felderítetlen ügyeknek járjon a végére. Olyan ügyekről lenne szó, amelyeknek különösen nagy a társadalmi hatása. Ezek a gazemberek! gondolta Carl. Egyedül fogod vezetni az ügyosztályt, mert ki más lenne nálad alkalmasabb erre a szerepre? Bárki mondta Carl, és a fal felé fordult. Figyelj, Carl! Tudjuk, hogy nehéz időszak áll mögötted, és ezt a munkát egyszerűen neked találták ki folytatta a főnöke. Mi a francot tudsz te erről? gondolta Carl. Egyedül leszel az ügyosztály élén, Carl. A kerületi kapitányokkal összegyűjtjük az ügyeket, de te döntheted el a fontossági sorrendet, és te dönthetsz a munka menetéről is. Fedezzük az útiköltségeidet is, neked csak annyi lesz a dolgod, hogy havonta jelentést küldj. Carl a homlokát ráncolta. A kerületi kapitányok? Igen, mivel az egész országot lefedő dologról lenne szó. Éppen ezért kapsz egy új irodát, ami itt van a központban, de tőlünk független. Már el is kezdték berendezni. Milyen ravaszak. Mindenképp igyekeznek megúszni. Megkérdezhetem, hol van ez az új iroda? Esetleg vethetnék rá egy pillantást? A gyilkossági csoport főnöke ennél a mondatnál mintha veszített volna határozottságából. Hogy hol van az irodád? Nos, pillanatnyilag a pincében, de ezen később mindenképp változtatni fogunk. Először szeretnénk látni, hogyan működik a dolog. Carl megint a felhőket nézegette. Szóval a pincében. Jól hallotta. Ezek el akarják lehetetleníteni. Ki akarják készíteni, el akarják üldözni, elszigetelni, hogy depressziós legyen. Mintha bármi különbség lenne aközött, hogy mindez odalenn vagy idefent történik. Úgyis azt csinálja, amihez kedve van. Akkor meg nem mindegy?

Ja, és hogy van Hardy? kérdezte a főnöke meglehetősen hosszú szünet után. Carl a főnökére nézett. Ez volt az első alkalom, hogy kérdést tett fel neki.

5 2002 Merete Lynggaard este végre egyedül lehetett. Hazafelé menet, ahogy az útelválasztó vonal csíkjai eltünedeztek a kocsi alatt, úgy érezte, hogy minden egyes kis vonallal maga mögött hagy valamit, ami nem illik bele a tiszafákkal szegélyezett Magleby kisvárosi nyugalmába. Amikor lekanyarodott a csendesen pihenő mező felé, majd áthajtott a Tryggvaslde patak felett átívelő hídon, érezte magán a változást. Uffe jó szokásához híven egy csésze hideg teával a kezében ült a dohányzóasztalnál. Alakját bevilágította a televízió, ami teljes hangerőre volt állítva. Amikor Merete leparkolt a garázsban, majd az udvaron át a hátsó ajtóhoz ment, ki tudta venni a redőny mögött a férfi alakját. Mindig ugyanaz a kép. A csendes és mozdulatlan Uffe. Az előszobában lerúgta magas sarkú cipőjét, felakasztotta a kabátját, mappáit lerakta a dolgozószobájában. Levette Filippa K.-nál vásárolt nadrágkosztümjét és a mosógép melletti székre tette, majd felvette a fürdőköpenyét és a kényelmes papucsát. Bement a konyhába, kotorászott kicsit az egyik bevásárlószatyorban, és talált az alján egy zacskó selyemcukorkát. Bekapott egyet, és ahogy a nyelvén olvadozni kezdett az édesség, érezte, hogy emelkedni kezd a vércukorszintje. Most már képes volt arra, hogy bemenjen a nappaliba. Szia! Megjöttem! Mindennap ugyanaz a rituálé. Tudta, hogy Uffe látta az autó fényszóróját felvillanni, már akkor, amikor felhajtott a domboldalon, ám egyiküknek sem volt igénye arra, hogy kommunikálni kezdjen még azelőtt, hogy elérkezett volna annak az ideje. Hahó! Csak nem Trine Sicket nézel? A férfi elmosolyodott, szeme körül kirajzolódtak a szarkalábak, de tekintete továbbra is a tévére tapadt. Te aztán megéred a pénzed! mondta Merete, és megfogta a férfi kezét. Meleg volt és puha. Ahogy máskor is. Pedig jobban szereted Lotte Mejlhedet. Azt hiszed, nem tudom? A férfi arcán a mosoly vigyorrá változott. Megvolt a kapcsolat. Uffe remekül elvolt magában. És mindig kifejezte, hogy mi az, ami tetszik neki. Merete is letelepedett a tévé elé, és megnézte a műsor két utolsó bejátszását. Az egyik az élelmezésügyi tanács felhívásáról szólt, hogy tiltsák meg a transzzsírsavak ipari gyártását, a másik témája a dán baromfivágóhidak egy félresikerült marketingkampányáról szólt, amit állami pénzből finanszíroztak. Jól ismerte az esetet. Ráment két éjszakája. Odafordult Ufféhoz, és beletúrt a hajába. A férfi tarkóján láthatóvá vált egy hosszú heg. Na, gyere, te lustaság! Csináljunk valami vacsorát mondta mosolyogva, és az egyik díszpámával finoman megcsapkodta a férfi nyakát. Uffe visítozni kezdett örömében és kézzel-lábbal védekezett. Merete elengedte Uffét, majd valósággal felpattant az ágyról és elindult a lépcső irányába. Tudta, hogyan kell bánni a férfival, akiből felszabadult az elfojtott életöröm. Nevetve kapaszkodott belé. Felvonatoztak az emeletre, zakatolva, azután le, ki az udvarra, elmentek a garázs előtt, majd megint vissza a nappaliba és végül ki a konyhába, hogy bevigyenek magukkal egy kis vacsorát, abból, amit a házvezetőnő

főzött, és megegyék a tévé előtt. Tegnap egy Mr. Bean-filmet néztek meg, tegnapelőtt Chaplint. Ma ismét Mr. Beanen volt a sor. Merete videogyűjteménye kizárólag olyan filmekre korlátozódott, amelyeket Uffe szeretett. Összesen egy fél órát volt képes filmet nézni, utána elaludt. Merete ilyenkor betakarta egy pokróccal, és hagyta, hogy aludjon tovább a szófán. Éjszaka azután Uffe többnyire felébredt, és magától befeküdt a franciaágyba Merete mellé. Ilyenkor megfogta Merete kezét, mormogott valamit, majd álomba merült. Amikor Uffe egyenletes légzése jelezte, hogy mélyen alszik, Merete felkapcsolta a villanyt, és nekilátott, hogy felkészüljön a következő napra. Így teltek Merete estéi és éjszakái. Nagyon szerette Uffét, csendes, kedves öccsét.

6 2007 Egész biztosan volt valamikor egy réztábla a Q-ügyosztály ajtaján, amelyet kiakasztottak a helyéről, és most a fűtéscsőnek támaszkodva állt a pincefolyosón. Tíz félig teli festékesvödör állt és párolgott a helyiségben, amelyről azt mondták Carlnak, ez lesz az irodája. A plafonról fénycső lógott, ráadásul az a fajta, ami egy fél óra elteltével villogni és pattogni kezd, és iszonyú fejfájást okoz az embernek. Éljen Marcus Jacobsen mormogta Carl, és megpróbálta áttekinteni a helyzetet. A pincefolyosó hátsó része teljes sötétségbe borult. De az ő irodája előtti folyosórészen sem volt természetes fény, levegő és emberek. Mintha várfogságra ítélték volna. Volt azonban két vadonatúj számítógépe, teledugdosva vezetékekkel. Már rá voltak kapcsolva a rendszerre. Az egyik számítógép a belső kommunikációt biztosította számára, a másik pedig összekötötte a világ fennmaradó részével. Szóval ezen a gépen szörfözhet a neten addig, amíg csak akar. Semmi szabály, ami megakadályozná a korlátlan használatot, vagy tűzfal, amit a szerver védelmében építettek be. Szemével hamutartót keresett vagy legalábbis valami ahhoz hasonlót, majd kivett egy doboz Gron Cecilt a dobozából. A dohányzás káros az ön és környezete egészségére -olvasta a cigarettásdobozon a feliratot. Körbenézett. Kiváló hely pincebogaraknak. Remekül éreznék itt magukat. Rágyújtott. Szóval ilyen érzés főnöknek lenni. Majd leküldjük a cuccaidat ígérte Marcus Jacobsen, de egy A5-ös papírlapon kívül semmit nem talált az íróasztalon, és a polcok is üresen tátongtak. Talán azt gondolták, hogy majd berendezi magának a szobát, mielőtt beindul a munka. Csakhogy Carlnak édes mindegy volt. Majd csinál valamit, ha nagyon muszáj. Hátratolta az irodai székét, lábát feltette az íróasztal sarkára, így üldögélt otthon is a betegszabadsága alatt. Az első néhány héten csak bámult maga elé. Egyik cigarettát szívta a másik után, és megpróbált emlékezni Hardy testének bénító súlyára és Anker hörgésére élete utolsó pillanataiban. Később netezett egy kicsit, csak úgy, összevissza, minden cél nélkül. Kábítóan hatott rá. Majd ezt csinálja most is. Ránézett az órájára. Még öt óra, és hazamehet. Carl Allerodön lakott. A felesége akarta, hogy ide költözzenek, néhány évvel azelőtt, hogy elhagyta őt. Allerod békés kisváros volt, zöldellő mezővel a környékén és egy erdővel, amit gyalog is el lehetett érni, ráadásul kellemes boltokkal, mozival, közösségi élettel. Felesége teljes extázisban volt. Itt kedvezményes áron vehetnének egy lakást egy sorházban, ahol mind a ketten kényelmesen elférnének, és a fiának is jutna elegendő hely. És mindehhez teniszpálya és uszodahasználat is jár. És ott van a közösségi ház és rengeteg kedves szomszéd. Azt olvasta, hogy abban a lakóközösségben könnyen összejönnek egymással az emberek. Carl akkor még nem tulajdonított ennek túl nagy jelentőséget, hülyeségnek tartotta. Később mégis fontos lett neki, mert barátok nélkül megőrült volna. Először elhagyta a felesége. Válásról nem beszélt, de beköltözött egy tengerparti faházba. Egyik fiatal szeretőjét cserélte le a másik után, és megvolt az a rossz szokása, hogy élményeit megosztotta Carllal a telefonban. Végül felesége fia megelégelte az életet a faházban, és a legszömyübb pubertáskorban visszaköltözött Carlhoz. Az amageri

lövöldözés fordulópont volt az életében, mert elvágta mindentől, amihez addig ragaszkodott: biztos életvitel, néhány jó kolléga. Ha nem lettek volna a szomszédságában barátai, nem bírta volna. Amikor hazaért, letette a biciklijét a konyha előtti tárolóban, majd megállapította, hogy a ház két másik lakója is otthon van. Bérlőjének, Morten Hollandnak megvolt az a jó szokása, hogy teljes hangerővel hallgasson operát a pincében, míg fogadott fia első emeleti ablakából halálmetál zene üvöltött. Ennél rémesebb zenei összhatást el sem lehetett volna képzelni. Belépett az infernóba, ahol elég volt néhányszor dobbantania a lábával és a Rigoletto máris tompa zajjá szelídült. Az emeleti fickóval nehezebb volt a dolga. Hármasával szedte felfelé a lépcsőket és legkevésbé sem udvariasan dörömbölni kezdett az ajtón. Jesper! Az ég szerelmére! A hanghullámok a szomszéd utcában már betörtek két ablakot. És te fogod kifizetni! ordította olyan hangosan, ahogy csak tudott. Jesper nem először hallotta a fenyegetőzést, úgyhogy továbbra is a számítógép billentyűzete fölé görnyedt. Hé! ordította Carl egyenesen a fülébe. Vagy lehalkítod, vagy lekapcsollak az ADSL-ről. Ez már hatásosabb volt. Odalenn a konyhában tányércsörgés hallatszott, Morten Holland nekilátott, hogy megterítse az asztalt. Az egyik szomszéd a 73-ból anyapótléknak titulálta Mortent, de nem volt igaza. Morten nem anyapótlék volt, hanem a legeslegjobb háziasszony, aki valaha Carl közelében megfordult. Bevásárlás, mosás, főzés, takarítás, és még a szobáért is fizetett. Voltál az egyetemen, Morten? kérdezte Carl, bár sejtette, milyen választ fog kapni. Morten harminchárom éves volt és tizenhárom éve szorgalmasan tanulta azokat a tárgyakat, amelyekre nem iratkozott be, amelynek eredményeképpen elképesztő tudással rendelkezett mindarról, amire a megélhetéséhez egyébként nem lett volna szüksége. Amikor Carl belépett a konyhába, Morten kövérkés hátát látta, amint egy fortyogó fazék fölé görnyed. Úgy döntöttem, hogy államigazgatást fogok tanulni. Carlnak rémlett, hogy Morten mintha már emlegette volna ezt, de a jelek szerint meg is valósította. A fenébe is, Morten, az még nem jutott az eszedbe, hogy előbb be kellene fejezned a politológiát? Morten szórt némi sót a fazékba, majd gondosan megkeverte. A legtöbb évfolyamtársam a kormánypártra szavazott. Nekem ez annyira nem jön be. Morten, miből gondolod ezt, amikor szinte alig jársz be? Tegnap is bent voltam. Elmondtam nekik egy viccet Karina Jensenről, aki ugyebár balról indult, aztán a liberálisoknál kötött ki, hogy mi a közös vonása a politikusok véleményének és a pelenkának. Hogy mind a kettőt gyakran cserélgetik. Nem nagyon nevettek rajta. Morten sajátos figura volt. Egy nagyra nőtt gyerek, androgén jelenség, akinek a szociális kapcsolatai kimerültek abban, hogy vicceket mesélt az évfolyamtársainak az egyetemen, és aki leginkább azzal volt elfoglalva, hogy a spenótot tejszínnel vagy anélkül tálalja. Annak, hogy nem nevettek a vicceden, Morten, több oka is lehet. Én sem nevettem, pedig nem szavaztam a kormánypártra.

Morten csak a fejét rázta. Carl mondhatott neki, amit akart. Amíg el tudta tartani magát a videokölcsönzőben kapott fizetéséből, teljesen mindegy volt, hogy milyen szakot vesz fel. Államigazgatás elég unalmasnak hangzik. Morten megvonta a vállát, és belevágott még néhány répát a készülő ételbe. Egy darabig meg sem szólalt, ami egészen nagy teljesítménynek számított az ő esetében. Carl azonban már sejtette, hogy mit fog mondani. Vigga telefonált mondta végül némi aggodalommal a hangjában. Ilyenkor általában hozzátette a következő mondatot: Don t shoot me, I m only the piano player. De most elhallgatott. Carl megjegyzést sem tett, csak arra gondolt, ha Vigga akar valamit, akkor telefonáljon, amikor tudja, hogy otthon van. Azt hiszem, fázik odakint a parton a faházban mondta nagy bátran Morten, miközben tovább kavargatta a fazék fortyogó tartalmát. Carl odament Mortenhez. Jó volt az illata annak, amit főzött. Rég nem volt már ennyire éhes. Szóval fázik. Akkor fűtsön be valamelyik régi szeretőjével. Miről beszéltek? kérdezte valaki az emeletről. Még a falak is beleremegtek, amikor Jesper kinyitotta a szobája ajtaját. Kész csoda, hogy hallották, mit mondott. Amikor Carl már harmadik napja azzal múlatta az időt, hogy vagy a Google-t vagy az íróasztalával szemközti falat bámulta, és már azt is elunta, hogy az alagsori vécét használja, és amúgy meg soha nem érezte magát ilyen kipihentnek, rászánta magát, hogy felmenjen azon a sok lépcsőfokon, ami a gyilkossági csoporthoz vezetett, a második emeletre. Szerette volna elérni, hogy végre fejezzék be a pincében a munkálatokat, és hogy tegyék vissza az ajtót, mert legalább szeretné jól bevágni, ha éppen arra támad kedve. És finoman emlékeztetni szerette volna őket arra, hogy még mindig nem kapta meg azon ügyek anyagát, amelyekkel állítólag dolgoznia kellene. Talán azt remélte, hogy egykori kollégái kíváncsian vizslatják majd, hogy közel áll-e az összeomláshoz, esetleg viaszossárga lett-e az arcbőre a sötétségben eltöltött időnek köszönhetően. Már felkészült a kíváncsi, esetleg gúnyos pillantásokra, de nem arra a látványos nyüzsgésre, ami fogadta. Mi a fene történik itt? kérdezte az egyik alaktól, akit azelőtt soha nem látott, és aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy az egyik irodából költöztetődobozokat cipelt ki. A fickó a kezét nyújtotta felé. Peter Vestervig, még új vagyok itt. Viggo csapatához tartozom. Viggo csapatához? Viggo Brink? kérdezte őszinte csodálkozással Carl. Hogy lehet Viggo csoportvezető? Hacsak nem tegnap nevezték ki Igen, épp tegnap. És te melyik osztályon dolgozol? Carl röviden megszorította a fiatalember kezét, és anélkül, hogy mondott volna valamit, körbenézett a szobában. Még két embert nem ismert. Ők is Viggo csoportjába tartoznak? Csak ő nem, aki ott ül hátul az ablaknál. Ha jól látom, a bútorok is újak. Igen. Az imént érkeztek. Carl Morckhoz van szerencsém? Valaha úgy hívtak mondta Carl, és Marc Jacobsen irodája felé vette az irányt. Marc ajtaja nyitva állt, de Carlt ebben a pillanatban semmilyen zárt ajtó nem lett volna képes visszatartani.