Információtechnológiai eszközök a vezetői munkában

Készült a Phare HU0008-02 program támogatásával A felnőttoktatás és az élethosszig tartó tanulás lehetőségeinek javítása Füzesi István Információtechnológiai eszközök a vezetői munkában Készült a Phare HU0008-02-01-0001 számú Köz- és szakigazgatási szervezeti informatikai felhasználó képzés pályázat keretében Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar Gazdasági- és Agrárinformatikai Tanszék

Köz- és szakigazgatási szervezeti informatikai felhasználó képzés című program Füzesi István Információtechnológiai eszközök a vezetői munkában DE ATC AVK, Gazdasági- és Agrárinformatikai Tanszék, 2004

Szerző: Füzesi István Lektor: Várallyai László DE ATC AVK, Gazdasági- és Agrárinformatikai Tanszék, 2004 ISBN 963 9274 54 2 Első kiadás A kiadvány szerzői jogvédelem alatt áll. A kiadványt, illetve annak részeit másolni, reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni bármilyen formában és bármilyen eszközzel elektronikus úton vagy más módon a kiadó és a szerzők előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos. Kiadó: Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar Gazdasági- és Agrárinformatikai Tanszék Debrecen, 2004. március

Tartalomjegyzék 1 A korszerű számítógép konfigurációk... 5 1.1 Számítógép architektúrák... 5 1.2 Alaplap... 7 1.3 Processzor... 7 1.4 Memória...9 1.5 Billentyűzet... 9 1.6 Egér... 10 1.7 Videokártya... 11 1.8 Monitor... 12 1.9 Háttértárolók... 13 1.9.1 Hajlékony mágneslemezek... 13 1.9.2 Merevlemezek... 13 1.9.3 Mágnesszalag... 14 1.9.4 Optikai tárolók... 14 1.10 Nyomtatók... 15 1.10.1 Mátrix nyomtató... 16 1.10.2 Dobos-szalagos nyomtató... 17 1.10.3 Margarétafejes nyomtató... 17 1.10.4 Tintasugaras nyomtató... 17 1.10.5 Lézernyomtató... 18 1.10.6 Színes lézernyomtató... 19 1.10.7 Plotter... 19 1.11 Lapolvasó... 19 2 A számítógépet működtető operációs rendszerek... 21 2.1 Beállítási lehetőségek... 22 2.2 Segédprogramok... 25 2.2.1 Tömörítők... 25 2.2.2 Vírusok, vírusirtók... 26 2.3 Operációs rendszerek összehasonlítása, különbségek... 27 2.3.1 DOS... 27 2.3.2 Windows 3.1x... 27 2.3.3 Windows 95/98/Me... 28 2.3.4 Windows 2000... 29 2.3.5 Windows XP... 29 2.3.6 Linux, Unix... 29 2.3.7 OS/2 Warp... 31 3 Irodai alkalmazói programrendszerek... 31 3.1 Szövegfeldolgozás... 31 3.2 Táblázatkezelés... 34 3.3 Prezentációkészítés... 36 3.4 Integrált alkalmazások... 38 4 Számítógépes hálózati szolgáltatások... 38 4.1 Számítógépes hálózatok fogalma, terjedése, típusai... 38 4.1.1 Helyi hálózatok... 39 4.1.2 Városi hálózatok... 39 3

4.1.3 Nagy területű hálózat: az Internet... 39 4.1.4 Az adatátvitel fizikai megvalósítása... 40 4.2 Az Internet használata, alapfogalmak... 40 4.2.1 A levelezés működése... 40 4.2.2 Az e-mail... 40 4.2.3 Levelezési lista... 41 4.2.4 Hírcsoportok (newsgroup, usenet news)... 41 4.2.5 Telnet... 41 4.2.6 Csevegés (Chat)... 41 4.2.7 Adatbázisok lekérdezése... 41 4.2.8 FTP (File Transfer Protocol)... 42 4.2.9 Gopher... 42 4.2.10 WWW (World Wide Web)... 42 4.2.11 WAP (Wireless Aplication Protocol)... 42 4.3 Internetes portálok... 42 4.4 Elektronikus dokumentumok... 44 4.5 Adatbiztonság... 44 4.5.1 Aláírás-hitelesítés, -tanúsítás... 46 5 Trendek az informatikában és az informatikai alkalmazásokban... 46 5.1 e-learning, e-oktatás... 46 5.2 e-közigazgatás, e-kormányzat... 47 5.3 Döntéstámogató informatikai rendszerek... 48 5.4 Elektronikus jogi információ szolgáltatások... 50 Irodalomjegyzék... 51 4

1 A korszerű számítógép konfigurációk 1.1 Számítógép architektúrák Az embereket már az ősi időktől kezdve foglalkoztatta a számolást segítő gépek készítése. Első ilyen eszköznek az ókorban feltalált abacus (golyós számvető) tekinthető. Mechanikus számológépek a 17. században készültek először, míg az elektronikus számítógépek a 20. században jelentek meg. Napjainkban a számítógépek többsége az úgynevezett Neumann-elv alapján működik, de léteznek olyan többprocesszoros és nagy teljesítményű gépek, melyek utasítás-feldolgozása ettől különböző. A 1940-es években Neumann János fogalmazta meg a mai számítógépek alapelveit melyek: a számítógép teljesen elektronikus berendezés legyen univerzális legyen kettes számrendszert használjon rendelkezzen ki- és beviteli egységekkel az adatokat a memóriában (egy belső tárolóban) tárolja sorosan dolgozza fel az utasításokat Ezek alapján a számítógép főbb részei a központi feldolgozó egység, memória, háttértárolók, ki- és beviteli egységek. A központi feldolgozó egység két funkcionális részből tevődik össze: a végrehajtandó utasítást kiválasztó, valamint a végrehajtást előkészítő vezérlőegységből, ill. az utasításvégrehajtást elvégző aritmetikai-logikai egységből. Amikor valamilyen problémát oldunk meg a számítógéppel, a programokat vagy azok egy részét be kell tölteni a memóriába valamelyik háttértárolóról. A program a memóriába a vezérlőegység irányításával kerül be, ezután kezdődik a program utasításainak feldolgozása. Feldolgozáskor az adatok az aritmetikai egységbe kerülnek, ami az utasítás által meghatározott művelet hajtja végre. A művelet részeredményeit a gép memóriájában tárolja. Rendszerint az utasítás végrehajtása után a számítógép a soron következő műveletet hajtja végre, de előfordulhat, hogy egy feltétel kiértékelésekor a vezérlés egy másik utasításra kerül át. A beviteli egységeken keresztül jutnak be a felhasználó által beírt adatok, ha a művelet elvégzéséhez szükség van rá. A műveletek után a kiviteli egységeken jutnak el a felhasználóhoz az eredményként kapott értékek. A számítógépek minden információt két állapotú elemek sorozatával képes tárolni. Olyan belső kódrendszerre van tehát szükség, amelyben az alkalmazott jelek száma mindössze kettő. Ilyen kódrendszer alapját biztosítja a kettes számrendszer, vagyis minden adatot két jelből álló (0 vagy 1) jelsorozattá alakítunk. Amikor az adatokat csak két jelből álló jelrendszerrel adjuk meg, bináris jelrendszerről beszélünk. A kettes számrendszerben való ábrázolás azért fontos, mert jól fel lehet használni az adatok számítógépben való ábrázolásának fizikai megvalósításakor. Technikailag a bináris digitális jelek kezelése a legegyszerűbb, mivel ilyenkor csak két állapot van (pl. van áram/nincs áram; a feszültség 5V/0V). Ha a jelek valamilyen mértékben torzulnak, az eredeti érték még többnyire helyreállítható. Például ha a két lehetséges feszültség érték 5V és 0V, de egy 0,6V; 4,3V; 0,8V; 4,7V jelsorozat érkezik, akkor ezek eredi értéke egyértelműen: 0V; 5V; 0V; 5V. Az esetleges torzulások tehát könnyen és automatikusan korrigálhatók. Ugyanakkor fennáll e számrendszernek az a hátránya, már viszonylag nem nagy tízes számrendszerbeli számok bináris megfelelője is igen hosszú bitsorozatot eredményez, amely az ember számára kényelmetlen. E probléma áthidalására használható a számrendszerek egymásba való átszámításnak speciális esete. Ha 5

egy számrendszer alapszáma egy másik számrendszer alapszámának egész kitevős hatványa, az átszámítás (konvertálás) igen egyszerűen elvégezhető. Az adatok mennyiségének mértékegysége a bit. Egy bináris jel adatmennyisége 1 bit (binary digit). 8 bit (vagyis 2 3 bit) 1 bájtot (byte=by eight) alkot. Egy karakter tárolásához egy bájtra van szükség. Egy számítógép annyi bites, amekkora számokkal közvetlenül számolni tud. Például egy 32 bites számítógép a kettes számrendszerben 32 jegyű számokat tud egy lépésben összeadni. További váltószámok: 1 kilobájt (KB) = 1024 bájt 1 megabájt (MB) = 1024 KB 1 gigabájt (GB) = 1024 MB 1 terabájt (TB) = 1024 GB A hétköznapi életben is igen gyakori, hogy a tömörebb és egyértelműbb leírás érdekében az adatokat számokkal helyettesítjük. Például a hónapok neve helyett számokat adunk meg: 1. hó (január helyett), 2. hó (február helyett) stb. A számítógépes adatfeldolgozásban teljesen általános az adatok ilyen jellegű megadása például kérdőíveknél: "Írjon a négyzetbe 1-est, ha van adóhátraléka, 0-t ha nincs." stb. Az adatok sorszámokra való leképzését kódolásnak nevezzük, az adatokhoz hozzárendelt sorszámokat pedig az adatok kódjának. Ha valamilyen módon egy számítógépről egy másik gépre információt szeretnénk továbbítani, azt előbb hordozható formára kell alakítani (kódolás). Az adatok továbbítását végző fizikai közeget csatornának hívják. A csatorna általában a szükséges hírnél több információt szállít. A hír megértéséhez már nem feltétlenül szükséges információt redundanciának nevezzük. A redundanciát általában adatvédelemre, hibajavítására használjuk (pl. a postai csekken számmal és szöveggel is feltüntetjük az összeget). Az információ legkisebb egysége a karakter (betűhely), mely a betűk, számjegyek, írásjelek összefoglaló neve. Az információ legkisebb, még önállóan értelmes részét elemi adatnak nevezzük. Így például elemi adat egy név, egy cím vagy egy telefonszám. Az elemi adatok hagyományosan háromfélék lehetnek: számok (pl. a fizetés, a születési év), szövegek (név, lakcím stb.) vagy logikai adatok (házas vagy sem, munkanélküli vagy sem, azaz két lehetőség van: igen vagy nem.) A bonyolultabb adatok tárolására két lehetőség terjedt el. A tömb azonos típusú adatokból álló rendezett sorozat. Például osztályzatok tárgyanként, beteg láza óránként A rekord összetartozó, nem feltétlenül azonos elemi típusú adatok halmaza. Például személyi adatok (név, születési hely, idő, anyja neve, lakcíme). Az összetartozó rekordok halmazát fájlnak vagy adatállománynak nevezzük. A számítógép hétköznapi értelemben több eszközt is magában foglal. A hardver eszközöket két csoportra bontjuk, a központi egységre és a perifériákra. Központi egység feladatai a számítások végzése, a számítógép többi részének vezérlése és az adatok tárolása a gép bekapcsolt állapotában. A perifériák szerepe az adatok bevitele (beviteli eszközök), megjelenítése (kiviteli eszközök) ill. az adatok és programok tárolása (háttértárak). A perifériák általában valamely vezérlő kártyához csatlakoznak, s az teremti meg a kapcsolatot a központi egységgel. Ennek megfelelően a perifériák ill. a kártyák azonos szabványúak (ez nem jelenti azt, hogy azonos gyártótól származnának) s a gép bővítése esetén együtt cserélendők. 6

1.2 Alaplap A számítógép elektronikus elemei az alaplapra vagy alapkártyára vannak építve. Az alaplap egy többrétegű nyomtatott áramköri lap, amelyen az egyes elemek fogadására több, különböző méretű és alakú csatlakozó, illetve néhány előre beépített eszköz helyezkedik el. Ezek az elemek, illetve a kialakított csatalakozók eleve meghatározzák, hogy az alaplap milyen processzort tud fogadni, milyen frekvencián dolgozik, mekkora a gyorsító memória, hány és milyen fajtájú bővítőkártyahely található rajta, milyen a felhasználható memória típusa és maximális mérete stb. Az alaplapon olyan csatlakozók is találhatók, amelyek a "külső" kapcsolatokra szolgálnak: tápfeszültség- és billentyűzet csatlakozó, külső tápfeszültség a CMOS RAM számára. Néhány alaplap már tartalmaz hang- és videovezérlést (esetleg további integrált eszközöket) is, így ezekhez már közvetlenül csatlakoztathatunk hangszórókat és monitort is. 1. ábra (ASUS P4P800 alaplap) Az alaplapok között vannak AT és ATX típusúak. Ezek az egyes alkatrészek, csatlakozók, rögzítési pontok elhelyezkedésében, a hozzájuk csatlakoztatható tápegységekben és a szükséges számítógép házakban különböznek. Az AT típusú alaplapok a régebbi számítógépek jellemzője volt. Alkalmazása a gyorsabb működésű gépekben több indok miatt (pl. csatlakozó kivezetések, meleg levegő elvezetése) sem valósítható meg. 1.3 Processzor A számítógép egyik legfontosabb egysége a processzor vagy központi feldolgozó egység (CPU, Central Processor Unit), amit az alaplapon kialakított processzorfoglalatba kell elhelyezni. Feladatai: a számítógép működésének vezérlése, kapcsolattartás a perifériákkal, matematikai műveletek végzése, memórián belüli adatforgalom lebonyolítása, adatforgalom lebonyolítása a perifériákkal. 7

2. ábra (Athlon XP Thoroughbred processzor) A központi feldolgozó egység részei az aritmetikai-logikai egység(alu, Arithmetic and Logic Unit), amely a számításokat végzi, a vezérlőegység (CU, Control Unit), mely a számítógépet vezérli, és a regiszterek, amelyek azokat az adatokat tárolják, amelyekkel az ALU illetve a CU éppen dolgozik. A számítógépek egy része olyan processzorral dolgozik, amely több különálló integrált áramkörből áll. Más részüknél minden processzorfunkciót egyetlen integrált áramkörre építenek, ezeket hívják mikroprocesszornak. A processzorokat az alábbi adatokkal jellemezzük: A processzor órajele. A processzor egy művelet elvégzését elemi lépésekre bontja, és az elemi lépéseket csak meghatározott időpontokban hajtja végre egy jel (áramimpulzus) hatására. Ez az órajel. Mértékegysége a MHz (megahertz). Ez határozza meg nagymértékben a processzor gyorsaságát. (Egy 800 MHz-es processzor 1 másodperc alatt 800 millió órajelre dolgozik) Mekkora számokkal tud számolni. Mivel a CPU kettes számrendszerben dolgozik, ezt bitekben adják meg (belső busz szélessége). A mai PC processzorok általában 32 vagy újabban 64 bitesek. Az adatbusz szélessége. Az adatbusz azoknak a vezetékeknek az összessége, amelyeken át a processzor adatokat tud továbbítani, ezt is bitekben mérik. A mai PCknél ez 64 vagy 128 bit. A mai modern processzoroknál gondoskodni kell a megfelelő hűtésről, amit a processzorra szerelt hűtőbordával vagy hűtőventillátorral oldanak meg. 3. ábra (GlacialTech 2510 hűtőventillátor) 8

1.4 Memória A memória tárolja a CPU által végrehajtandó programokat és a feldolgozásra váró adatokat. A memóriáknak két nagy csoportja különböztethető meg. Az egyik a ROM (Read Only Memory), vagyis csak olvasható memória. Tartalma a gép kikapcsolása után is megmarad és a felhasználó nem tudja módosítani. Itt tárolják az indításhoz és a működéshez szükséges fontos adatokat és programokat. Léteznek a felhasználó által írható típusok is.(eprom, EEPROM) 4. ábra (Kingstone memória) A másik csoportba tartozik a RAM (Random Access Memory). Tetszőleges elérésű, írható és olvasható tár, amely a végrehajtás alatt álló program vagy programok utasításait és adatait tartalmazza. A számítógép kikapcsolásakor vagy áramkimaradás esetén a RAM tartalma elvész. Jellemző mérete (személyi számítógépekben): 64, 128, 256, 512 MB. Másik főbb jellemzője az elérési idő, az az időtartam, amely a kiolvasás megkezdésétől az adat megjelenéséig tart. Ez az egység tárolja az utasításokat és az adatokat, amelyekre a processzornak (CPU) szüksége van. Ebből következően ez tartalmazza az összes olyan programot, amelyet elindítunk, valamint az operációs rendszer - például a Windows - felületét megjelenítő és kezelő programokat is. A bonyolultabb feladatokat megoldó programoknak nagyobb a tárigénye, azonban az alaplap típusa meghatározza a maximálisan használható memória méretét. 1.5 Billentyűzet 5. ábra (Chieftech billentyűzet) A billentyűzet (klaviatúra) a leggyakrabban használt beviteli eszköz. Az adatáramlás egyirányú: a billentyűzettől az alapgép felé. A billentyűzet alapvetően három részre tagolódik, a középső (alfanumerikus) rész az írógépekre hasonlít. Itt találhatjuk meg az összes írásjelet, melyeket egyszerűen használhatunk. A profi (vakon gépelő) felhasználók számára az F és a J (illetve a numerikus részen az 5-ös) billentyűn külön kis kidudorodás is található az azonosítás megkönnyítésére. Az alfanumerikus részen láthatunk néhány speciális billentyűt is: Enter, Return (kocsivissza): a beírt parancsainkkal akkor kezd el foglalkozni a számítógép, amikor ezt a billentyűt megnyomjuk. 9

Shift: átmeneti, csak a lenyomás ideje alatti betűváltó. Ctrl: (Control billentyű): a gép számára kiadott vezérlőkódok segédbillentyűje. Alt: Az Alt más billentyűkkel együtt lenyomva, különböző programokban eltérő módon viselkedő, jelentésmódosító (kiterjesztő) billentyűként is használható. A billentyűt lenyomva tartva a numerikus billentyűzeten egy 0-255 közötti számot írhatunk be, majd az Alt felengedésével ez a szám ASCII karakterként értelmeződik. Így olyan jeleket is be lehet írni, amelyek nincsenek a klaviatúrán. (pl. nemzeti karakterek, amelyek 128 és 255 között vannak) Del, Delete: gépünk azt a karaktert törli a képernyőről, amelyik előtt a kurzor áll. Backspace: (balra mutató nyíl): A kurzortól balra lévő karakter törlése. Tab (tabulátor): segítségével szövegszerkesztésnél a képernyőn egy soron belül nagyobb távolságokat ugorhatunk, de egyes alkalmazásokban más funkcióval is rendelkezik. Caps Lock: csak kisbetűs/nagybetűs üzemmód kiválasztására szolgál. A billentyűzet felső sorában 12 billentyű található, melyeken F betű és sorszám látható. Ezek a gép funkcióbillentyűi. Jelentésük nagyon sokféle lehet, mindig az éppen használt program definiálja. A jobb oldalon találhatjuk gépünk ún. numerikus billentyűzetét. Itt az összes számjegy szerepel. Számok írására azonban csak akkor tudjuk használni őket, ha a billentyűzeten a Num Lock led (jelzőlámpa) világít. Megtalálhatjuk itt még a matematikai alapműveletek jeleit is. A számbillentyűknek nem numerikus módban más jelentésük is van, ezek általában kurzorvezérlő funkciók, a numerikus billentyűzet mellett külön is megtalálhatók: Home-End: jelentésük változó, általában a használt program definiálja, valamilyen egység (pl. menü, sor, vagy lista) elejére ill. végére helyezi a kurzort. PgUp-PgDn: ahol használható, ott lapozni lehet a képernyőn felfelé ill. lefelé (page up/down). Nyilak: a megjelölt irányba mozgatják a kurzort vagy egy kijelölt objektumot. Ins, Insert: segítségével szövegszerkesztés esetén a beszúrás (Insert) vagy felülírás (Overwrite) üzemmód között lehet választani. Még négy, néhány esetben nagyon fontos gombot találhatunk billentyűzetünkön, melyek funkcióját az operációs rendszer és a használt program határozza meg. ESC: (Escape, menekülés, kilépés, elhagyás) Az ESC gomb lenyomásával a legtöbb program esetében - ahogy elnevezése is mutatja - valamilyen befejezést, menüből való kilépést kezdeményezhetünk vele. PrintScrn: a képernyő tartalmát a nyomtatóra (vagy a vágólapra) küldi. Scroll Lock: szintén kapcsolóként üzemelő billentyű, nincs általános funkciója. Pause/Break: az általunk elindított művelet(ek) végrehajtásának szüneteltetését, ill. megszakítását eredményezi. 1.6 Egér Az egér a számítógépek - a billentyűzet utáni - legfontosabb beviteli eszköze. Segítségével egy kis kurzort mozgatunk a képernyőn, s adott helyen az egéren található gomb(ok) megnyomásával érjük el a kívánt hatást. A képernyőn az egérkurzort az egér asztalon vagy alátéten való csúsztatásával tudjuk mozgatni. A görgős egér alján van egy golyó, ennek a forgását két, egymásra merőlegesen elhelyezett görgő veszi át, ezek a görgők pedig egy-egy impulzuskereket forgatnak. Az impulzuskerekek jelét feldolgozva egy speciális kártya tudatja a számítógéppel, hogy milyen irányban is mozdultunk az egérrel. Az optikai egér semmi járulékos mozgó mechanikai alkatrészt nem tartalmaz. Az elmozdulás érzékelését a fényvisszaverő hálós alátétről a koordinátáknak (X,Y) megfelelő fénysugár pár 10

visszaverődése szolgáltatja. Az egérnek nyomógombjai vannak. Fajtájától, típusától függően lehet egy és két gombos, de az általános a háromgombos (többgombos) megoldás. Legtöbbször azonban mégis csak egy gombot használunk, a bal oldalit. Ennek a bal oldali gombnak a funkcióját - a balkezesek kedvéért - át lehet állítani jobb oldalira is. A gomb megnyomását elterjedten kattintásnak, klikkelésnek nevezik. Az elvégzendő művelettől függ, hogy hányat kattintunk: lehet egyet, lehet viszonylag gyors egymásutánban kettőt, sőt lehet, hogy egy meghatározott ideig, egy adott művelet elvégzéséig lenyomva kell tartani a gombot. Egyes egereken található gördítőkerék, ami a képernyőgörgetést könnyíti meg. Újabban kezdenek elterjedni az optikai és a vezeték nélküli egerek is. 1.7 Videokártya A videokártya tartalmazza azt az elektronikát, amely a monitort illeszti számítógépünkhöz. Három fő részből áll: a grafikus chip (GPU) alkotja azokat a jeleket, melyek a monitoron képek formájában megjelennek RAM (többféle lehet), amely azért szükséges, hogy a kártya a teljes képre emlékezzen minden pillanatban, ne csak annak egy részére digitál/analóg konverter, mely a digitális jelekből állít elő analóg jeleket 6. ábra (Ati Radeon 9800 ) A videokártya működése így leginkább a processzoréra emlékeztet azzal a különbséggel, hogy a videokártya csak a képelőállítást végzi. A videokártya felbontása a képernyőn megjelenő pixelek számát jelenti. Ha nagyobb a kártya felbontása, nagyobb a pixelek száma is, így élesebb a képernyőn megjelenő kép. Az ideális videokártyának nagy felbontása van és ezzel a felbontással képes sok szín megjelenítésére. Az, hogy egy kártya hány színt tud megjeleníteni különböző felbontásokkal, a memóriája nagyságától függ. Ma a közepes teljesítményű videokártyákon általában 64 megabájt memória van. Ebben a memóriában tárolja a kártya az egyes pixelek színértékét. Ha a monitor például 1024x768 felbontással működik, a kártyának 768.432 pixelről kell színértékeket tárolnia. A legtöbb videokártyához tartozik eszközvezérlő program a különféle operációs rendszerekhez (DOS, Windows, OS/2, Linux stb.). Ezeket célszerű a számítógépre telepíteni, mivel a PC e nélkül valószínűleg nem tudja a kártya képességeit kihasználni, és a legegyszerűbb módon fogja azt működtetni, figyelmen kívül hagyva a gyorsítás vagy a nagyobb felbontási képesség lehetőségét. A videokártyák ma az AGP (Accelerated Graphics Port) vagy már egyre ritkábban a PCI (Peripheral Components Interface) buszt használják. Manapság az átlagos PC-kbe is már legtöbbször olyan videokártyák kerülnek, melyek támogatják háromdimenziós alakzatok 11

modellezését. Napjainkra jellemző az is, hogy a videokártyák fejlődése megelőzi a számítógép összes többi alkatrészének fejlődését. 1.8 Monitor A monitor (képernyő, display) a legfontosabb kiviteli eszköz, az információk megjelenítésére szolgál. Alaphelyzetben minden szöveg, ábra és egyéb megjeleníthető információ a képernyőre kerül. A gép a memóriájából viszi át az adatokat a monitorra, tehát itt is egyirányú, de a billentyűzettel ellentétes adatáramlásról van szó. Az adatfeldolgozás eredményei, a gép üzenetei, a billentyűzeten begépelt szöveg is kikerül a képernyőre, és ezen láthatjuk minden egérrel végzett műveletünk eredményét is. A megjelenítés módja szerint megkülönböztetünk katódsugárcsöves és folyadékkristályos monitorokat (ezeken kívül léteznek más elvet használók is). 7. ábra (TFT (bal kép) és katódsugárcsöves monitor(jobb kép)) A katódsugárcsöves monitorok ugyanazon elven működnek, mint a televíziók. A foszforeszkáló bevonattal ellátott képernyőn becsapódó elektronok felvillanást okoznak, ezek összessége adja a képet. A monitorok pontosabb, élesebb, vibrálás-, villogás- és nem utolsósorban tükrözésmentesebb képet adnak, mint a televíziók. A képmegjelenítés másik, egyre gyakoribb módja a lapos panelek alkalmazása, azon belül is a folyadékkristályos megjelenítők (LCD, Liquid Crystal Display) használata. A hordozható gépeken kívül ma már elterjedtek az asztali PC környezetben is, az ún. TFT (Thin Film Transistor) megjelenítők eleget tesznek az irodai és otthoni felhasználásból adódó, eltérő igényeknek (frissítés, színhűség, látószög, stb.), kevés helyet foglalnak, alacsony energiafogyasztásúak, és nem villódznak. Az LCD monitoroknál a nyers és látható képernyőméret megegyezik. A hordozható számítógépek piacán egyeduralkodók az LCD monitorok alacsony fogyasztásuk és kis súlyuk miatt. Mivel nincs sugárzásuk, ezért egészségkárosító hatásuk sincs. Ár szempontjából az LCD panelek jóval drágábbak a hasonló méretű katódsugárcsöves társaikhoz képest és ez az árkülönbség képátmérő növekedésével egyre nő. Viszont a láthatósági szög (mekkora szögből látható még a kép megfelelő minőségben) tekintetében hátrányban van, hisz míg a katódsugárcsöves monitor láthatósága közel 180 fok, addig ez az LCD kijelzők esetében 50 és 140 fok közötti. Szintén jelentős az LCD-k hátránya a fényerő és a kontraszt terén is. A monitorok jellemzésére használt tulajdonságok: A képernyő mérete. A képernyő átmérőjének a méretét értjük alatta, amit inchben, vagy collban (jele: ) adunk meg. Manapság a 15, 17, 19 collos monitorok a jellemzőek. A 17", 21" képátmérőjű monitorokba legtöbbször igen jó minőségű képcsöveket építenek be, ezek sokszor lapos, sarkított in-line kivitelűek. A fizikailag 12

nagyobb képátlónak köszönhetően élvezhető képet biztosítanak. A 15", 17" méretnél nagyobb monitorok többsége már digitális vezérlőtechnikát tartalmaz, amely a különböző felbontásokat automatikusan választja ki és optimalizálja a képméretet. A monitor frekvenciája (képfrissítése). A monitor képfrissítését (hányszor rajzolja újra másodpercenként a képernyőt) a függőleges frissítési rátával adják meg. A mai monitorok többféle frissítési rátát támogatnak felbontástól függően. Felbontás. A monitorok a képet pontokból (pixelekből) állítják össze. A kép minősége nagyban függ attól, hogy a képpontok hány sorban és hány oszlopban helyezkednek el. A felbontást szorzatként adják meg, az egy képernyősorban található képpontok számának és a képernyősorok számának szorzataként. Általánosan elterjedt felbontások például a 640x480, a 800x600 és az 1024x768, de már találkozhatunk ennél nagyobb értékekkel is. A normál VGA a 640x480 képpontos felbontás, ami azt jelenti, hogy a képernyőre vízszintesen 640 képpontot, függőlegesen pedig 480 képpontot gyújt ki az elektronsugár. Nyilvánvalóan minél jobb a felbontás, annál élesebb a kép. 1.9 Háttértárolók Mivel a memóriában (ez alatt a RAM-ot értjük) csak ideiglenesen lehet adatokat tárolni, tartalma a számítógép kikapcsolása után törlődik, szükségünk van olyan tárolókra, melyek hosszú ideig képesek nagy mennyiségű adatot áram nélkül megőrizni. Ezek gyűjtőneve a háttértárak vagy háttértárolók. A háttértárolóknak két nagy csoportját különíthetjük el. Az első a mágneses elven működő tároló eszközök, mint a merevlemez, a floppy lemez, és a mágnesszalag. A másik csoport az optikai tárolók csoportja, mint például a CD és a DVD. 1.9.1 Hajlékony mágneslemezek A hajlékony mágneslemezeket, vagy floppy lemezeket akkor használjuk, ha viszonylag kis mennyiségű adatot szeretnénk egyik számítógépről a másikra átvinni. A floppy-n lévő adatok igen könnyen sérülnek és igen lassan érhetőek el. Régebben nagyobb méretű szabványok is léteztek, de manapság már csak a 3,5 -es lemezeket használjuk. Minden mágneslemez egymástól pontosan meghatározott távolságban elhelyezkedő koncentrikus sávokból (track) és azon belül blokkokból (sector) épül fel. A lemezen 180 sáv helyezkedik el, a szektorok száma pedig 18, így jön ki az összes szektorszám: 2880. Mivel a szektorkapacitás 512 bájt, a teljes lemez kapacitása már csak egy szorzás kérdése (1,44 MB). A lemezek forgási sebessége 300 1/min. A lemezen van egy nyílás, amelyen keresztül az adatok írása/olvasása történik a hajlékonylemezes meghajtóban. Az adatok felírása és visszaolvasása elektromágneses úton történik. Minden típus rendelkezik olyan fizikai, azaz szoftver úton nem feloldható írásvédelmi (write protect) lehetőséggel, amely az adatok nem kívánt felülírását vagy törlését akadályozza meg. A floppy lemezeket használatbavétel előtt meg kell formázni, azaz adatrögzítésre elő kell készíteni. A ma kapható lemezek legtöbbje azonban már előre formázott. 1.9.2 Merevlemezek A mágneses elven működő tárolók másik nagy csoportját merevlemeznek, vagy winchestereknek nevezzük. Ezek a jóval nagyobb tárolókapacitás mellett, biztonságosabbak és gyorsabbak a hajlékonylemezeknél. A lemezek légritka térben forognak részben a felmelegedés elkerülésére, részben az abszolút pormentesség biztosítására. A lemez állandó fordulatszámmal forogva elhalad a fej előtt, mégpedig úgy, hogy fizikailag nem érintkezik 13

vele. A lemez forgásából származó légmozgás felhajtó erőt gyakorol a fejre, a fejet pedig torziós rugó nyomja a lemez felé. A két erő kiegyenlítődése következtében a fej a lemez felületétől mért néhány tized mikrométerre repül. A fordulatszámuk 4500-7200 1/min, de léteznek már tízezres fordulatszámú winchesterek is. A merevlemezes egységben több lemez is van, s minden lemez minden oldalához tartozik egy-egy kombinált író-olvasó fej. Az adatok szervezésének legalapvetőbb egysége itt is a sáv (track). Miközben a fej fixen áll egy teljes lemezfordulaton át, az előtte (felette és alatta) elhaladó lemezfelületen egy körgyűrűt ír le. Ez a körgyűrű a sáv, amely egy bit szélességű, s amelyen az adatok a fej fix állása mellett végig elérhetőek. A lemezfelület fel van osztva sávokra. A fej egy karon keresztül összeköttetésben áll a fejpozicionáló egységgel, mely nagy sebességgel képes a fejet a lemez felett, a különböző sávok között mozgatni. Mivel egy lemeznek két felülete van, a diszkek kettőnél kevesebb fejjel nem készülnek, a nagyobb kapacitású diszkek több lemezt, s így több fejet használnak. Ezek a fejek egy közös karmozgató egységre vannak rögzítve, így együtt mozognak. Ebből következően, ha az egyik fejet pozícionáljuk valamelyik sávra, valamennyi fej a saját lemezfelületének megfelelő azonos sávra kerül. Ezeket az összetartozó sávokat, melyek hengerpalástot alkotnak, cilindernek nevezzük. A fejmozgató egység legkisebb elmozdulása egy sávnyi, de azt is mondhatjuk, hogy egy cilindernyi. A diszken tárolt adatok cilinderekbe vannak szervezve. Pozícionálás nélkül lehet elérni a cilinder valamennyi adatát, csupán fejváltásra van szükség. A sávok további részekre, szektorokra vannak osztva. A szektor tartalmazza az adatmezőt, mely általában 512 bájt hosszúságú. A merevlemez-egységek tárolási kapacitása néhány megabájttól több gigabájtig (20, 40, 100, 200 GB) terjedhet. 1.9.3 Mágnesszalag A mágnesszalagos (streamer) egységek az adatok átmeneti vagy hosszabb idejű tárolására használatosak a számítástechnikában, segítségükkel digitális információt rögzíthetünk mágnesszalagon. A merevlemezes egységen levő fájlok, adatok, programok közvetlenül elérhetőek, használhatóak a gép számára, a szalagra mentett információk általában a továbbiakban a szalagról közvetlenül nem használhatók, csak a diszkre történő visszatöltés után. Tárolási kapacitásuk jellemzően 10 Mb-tól 10 Gb-ig terjedhet. Általában nagygépes rendszerekben (bank, informatikai cég, társadalombiztosítás, közigazgatás, stb.) napi rendszeres biztonsági mentésre használatosak. 1.9.4 Optikai tárolók Az optikai adattárolók - az adatok felírása, leolvasása és a gyártástechnológia szempontjából - három jól elkülöníthető típusra oszthatók: Csak olvasható optikai tárolók a ROM (Read Only Memory) típusú CD-k. Ezek a legelterjedtebb típusok és ezekre gondolunk először, amikor a CD szót meghalljuk. Ide sorolható a háttértárolóként használt CD-ROM, a digitális hang rögzítésére használt CD-DA (Digital Audio). Az egyre bővülő alkalmazási területek arra kényszeríttették a fejlesztőket, hogy új megoldásokat keressenek az egyre nagyobb CD tárolókapacitás elérésére. A szabványosítás folyamatban van, zavart csupán az okoz, hogy egymástól független, de bizonyos mértékig ellenérdekelt csoportok jutottak el hasonló eredményekhez, s a kompatibilitás biztosítása miatt közösen kell, hogy a legfontosabb paramétereket rögzítsék. 14

Az egyszer írható és többször olvasható tárolók a CD-WO-k (Compact Disc - Write Once). Ezt a típust csak CD-R-ként (Compact Disc Recordable), írható CD-ként emlegetjük. Újraírható, törölhető, olvasható optikai tárolók a CD-RW (650, 700 MB tárkapacitással) és a CD-MO (Compact Disc - Magneto-Optical, jellemzően 650 MB tárkapacitással) típusúak. A technológia nem teljesen tökéletes, mert az újraírást csak korlátozott számban végezhetjük el. A napi gyakorlatban elterjedt és használt CD típusok (CD-ROM, CD-R, CD-DA) jellemző tárolókapacitása: 74 perc (650 MB), illetve 80 perc (700 MB). A '80-as évek közepétől az optikai adattárolók (CD) tömeges elterjedésének tapasztalatai, fejlődésének mindent felülmúló sebessége és térhódítása reális alapokra tette egy jóval nagyobb kapacitású média (DVD, Digital Versatile Disk) megszületésének lehetőségét. 1992- ben létrejött a DVD Konzorcium, mely magába foglalja a világ összes vezető elektronikai nagyhatalmát, akiknek célja létrehozni egy olyan új optikai tárolási szabványt, melynek fizikai méretei megegyeznének a CD-vel, csak a kapacitása lenne nagyságrenddel több. A tervek szerint a DVD az elkövetkező másfél-két évtizedben majd lényegesen visszaszorítja a mágneses adattárolók helyét és szerepét a világban, mely annak is köszönhető, hogy megjelentek az írható DVD lemezek és a DVD írók is megfizethetővé váltak. Kapacitása a CD 25,4 szerese, ez azt jelenti, hogy 1 db DVD lemezre 17 GB-nyi információ fér fel (bár a rétegek és az oldalak számától függően ez változhat), ami megfelel 11500 db floppynak, vagy 150.000 kötet könyvnek. Napjainkban többféle DVD szabvány is létezik, ami sokszor kompatibilitási problémákat okoz. 1.10 Nyomtatók A képernyő mellett a második legfontosabb kijelző eszköz (kimenet), mely papírra (esetleg fóliára, borítékra) nyomtatja a számítógépről, vagy a hálózatról érkező információt. A technika fejlődésével rengeteg technológiát fejlesztettek ki, emiatt több szempont szerint csoportosíthatjuk a nyomtatókat. Nyomtatási minőség szerint három csoportba sorolhatjuk a nyomtatókat. A draft jelenti a leggyengébb minőséget, ezt elnagyolt nyomtatásnak is szokták nevezni. Ennél a minőségnél például mátrix nyomtatóknál, jól láthatóak a betűket kialakító pontok. Valamivel jobb minőséget jelent a NLQ (Near Letter Quality), csaknem levél minőséget jelöl. Itt a karaktereket formáló pontok még láthatóak, de már egymásba folynak. A LQ (Letter Quality) levél minőségű nyomtatást jelent, melynél sehol sem látszanak a karaktereket felépítő pontocskák. Ugyancsak a nyomtatás minőségét jellemzi, hogy a nyomtató a fehér lapon mennyi apró kis pontocskát ( maszatot ) hagy, és a fekete felületnek mekkora az apró kis kihagyások száma. A felbontás. Mértékegysége a Dpi (Dots per Inch, azaz a hüvelykenkénti festékpontok száma). A karakter kialakítása szerint megkülönböztetünk mátrix nyomtatókat, melyek apró kis pontokból állítják elő a karaktereket és vannak nyomtató típusok, melyeknél a karakterek folyamatos vonalból állnak össze. Mindkét módszerrel lehet gyengébb és jobb minőségű nyomtatást végezni. Nyomtatási sebesség. Nem elhanyagolható, hogy mennyi időbe kerül egy-egy nyomat elkészítése. Ezen tulajdonságát a nyomtatóknak a kinyomtatott lap/perc mérőszámmal jellemezzük. Üzemeltetési költség. Nyomtatásnál az üzemeltetési költség egy része a felhasznált papírból, a nyomtatóhoz szükséges festékből (szalag, patron porfesték vagy kazetta) és a kopó (elöregedő) alkatrészek cseréjéből adódik. Papír árak: fajlagosan (egy példányra vetítve) a legolcsóbbak a többpéldányos A4 méretű leporelló papírok, ezt 15

követi szabványos 80 grammos fénymásoló papírok, legdrágábbak a tintasugaras nyomtatók speciális papírjai (természetesen nem mindegyik igényel különleges papírt). A festékező anyagok közül a legolcsóbbak a festékszalagok (az elterjedt típusokra 0,5-2 Ft/oldal), ezt követik a lézernyomtatók festékkazettáik (3-9 Ft/oldal) a legdrágább a tintapatron (7-12 Ft/oldal). Ez természetesen nem a beszerzési érték sorrendje, hiszen a lézernyomtatók kazettáival kb. tízszeres mennyiségű nyomtatás lehetséges. Kopó ill. elöregedő alkatrészek: a jó konstrukciójú mátrixnyomtatók nem szorulnak alkatrész-cserére. A lézernyomtatók egyes típusainál a főbb kopó alkatrészeket a festékkazettába gyűjtötték össze, így folyamatosan cserélődnek. Más konstrukcióknál azonban a fényérzékeny egység és a porgyűjtő egység időnként cserére szorul (10000-30000 oldal után) és ennek költsége elérheti a beszerzési ár 10-40%-át. Tovább növeli a lézernyomtatás költségeit a beégető egység korlátozott élettartama (60,000-120,000 oldal) ami további 0,1-0,5 Ft/oldal körüli költséget jelent. A tintasugaras nyomtatók elvileg szintén nem rendelkeznek kopó alkatrésszel (a fejet leszámítva, ami a patron része), de időtállóságuk nem közelíti meg a mátrix nyomtatóékét. A papír adagolása szerint vannak laporellót használó nyomtatók és vannak melyek csak vágott papírt képesek használni. Impact és non impact nyomtatók, másként ütő és nem ütő nyomtatók. Az ütő nyomtatási elv az írógépektől származik. A papírra ütőerő hatására kerül a festékszalagról a karaktert megformáló festék. Bár ez a legrégebbi nyomtatási elv, még mindig sok helyen alkalmazzák, mert egyedül ezzel a technológiával oldható meg a többpéldányos nyomtatás és az üzemeltetése is viszonylag olcsó. Hátránya, hogy nem tesz lehetővé kiváló nyomtatási minőség előállítását, zajos, és némely esetekben lassú technika. A nem ütő nyomtatók esetében a festék felvitele és rögzítése fújással, olvasztással, nagy nyomású hengerléssel történik. Hátránya a többpéldányos nyomtatás megvalósíthatatlansága, de halk és jobb minőségű nyomat állítható elő vele. Főbb nyomtató típusok: 1.10.1 Mátrix nyomtató 8. ábra (Epson mátrix nyomtató) A mátrixnyomtató fejében tűk helyezkednek el. A papír előtt festékszalag van, a tűk a festékszalagon át a papírra ütnek, ennek segítségével hagynak azon nyomot. Nagyítóval nézve az így keletkező pontok felismerhetők, ezek sokaságából alakulnak ki a betűk. A leggyakoribbak a 9 illetve a 24 tűs nyomtatók. A mátrix nyomtató előnye, hogy alkalmas több 16

példányos nyomtatásra, viszonylag olcsón beszerezhető és az üzemeltetése is olcsó. Hátránya az, hogy mechanikus ezért pontatlan, zajos és lassú. Számlák, nyugták nyomtatására használják. A nyomtatás minősége lehet draft (gyorsabb, de széteső betűk) vagy LQ (letter quality = levélminőség, lassú, de szép). A papír továbbítása történhet traktorral, ekkor a leporellót a perforációjába akaszkodó tüskék húzzák, vagy lapadagolóval, amely a lapokat egyenként befűzi, majd nyomtatás után kifűzi. 1.10.2 Dobos-szalagos nyomtató A karakterek előre megformált, kidomborodó képe egy henger, illetve dob palástjára kerül, a teljes nyomtatási szélességben. A maximális nyomtatási szélességet a dob hossza határozza meg, így készültek 80, 132 vagy 136 oszlopos dobok. Ez azt jelenti, hogy a dob palástján egy alkotó mentén 80 darab ugyanolyan - például E betű - karakter található. 1.10.3 Margarétafejes nyomtató Ahogy a dobos vagy szalagos nyomtató, úgy a margarétakerekes nyomtató (Daisy Wheel Printer) is folyamatos vonalú karaktert állít elő, hiszen a karakterek teljes, jó minőségű képe a hordozón - jelen esetben a keréken - kidomborítva megtalálható. A név találó, a kerék valóban úgy néz ki, mint a margaréta virága a szirmokkal. Az általában száz körüli karaktert tartalmazó műanyag tárcsát egy léptetőmotor tengelyére szerelik, a karakterek körgyűrűjének hátoldalára kerül az ütő szolenoid (elektromágnes) és ez az együttes alkotja az egyenes mozgást végző kocsit. A festékszalag-kazettát ugyancsak ez a kocsi hordozza. A működés módja: a motor beforgatja a tárcsát a kívánt pozícióba, ott megáll, és az ütőszerkezet leüti a karaktert. Ez a konstrukció biztosítja az egyik legtökéletesebb nyomtatást, hiszen itt a karakter a nyomtatás pillanatában áll, jó minőségű festékszalagot alkalmazva a karakter éles vonalú, elmosódástól mentes. Az ilyen nyomtatókat nevezik levélminőségű (letter quality, LQ) nyomtatóknak. A nyomtatási sebesség lassú, 10-20 karakter másodpercenként. A nyomtatót gyakran kiegészítik billentyűzettel is, és ekkor írógépként is funkcionálhat. 1.10.4 Tintasugaras nyomtató 9. ábra (HP tintasugaras nyomtató) A nyomatot úgy állítják elő, hogy a folyékony festéket apró lyukakon, fúvókákon keresztül juttatják a papírra. Az elv azonos, de a festékcseppek képzésében az egyes gyártók között különbségek vannak. Az egyik módszer a bubble jet technológia, ahol a tintát egy buborék 17

löki ki, amit membrán mozgat. A módszer hátránya, hogy - mivel a gázok összenyomhatók - a buborék nagysága nem szabályozható elég finoman. A másik a piezo-technológia, ami azt a tényt használja ki, hogy a kristályok feszültség hatására megváltoztatják méretüket. Ez a méretváltozás arra éppen elegendő, hogy a tintacseppet elő lehessen állítani. A harmadik módszer a thermal ink jet technológia, amelynél már nem mechanikus, hanem termikus úton juttatják a tintát a papírra. A fúvóka egy fűtőellenállás, s a gyors fűtés hatására a képződő tintacsepp kilövell a fúvókából. Többszínű nyomtatás esetén a tintasugaras nyomtatóknál is a CMYK (Cyan, Magenta, Yellow, Key - cián, bíbor, sárga, feketekulcs) keverést alkalmazzák. A tinta, mikor nekicsapódik a papírnak, egy alaktalan tintafoltot, "pacát" hoz létre. Ezért van az, hogy normál papírt alkalmazva - ezt a papírt nedvesíti a tinta - a nyomtatási minőség gyengébb lesz, sőt ha nagyobb felületet kell nyomtatni, a papír a nedvesítés miatt hullámos lesz és a hátoldalon is látszik a nyomat. Ezeknél a nyomtatóknál célszerű speciális papírt alkalmazni, ez nem nedvesedik és szép nyomtatási eredményt ad. Előnyük a halk működés, a lassan lézerprinterekével vetekedő nyomtatási minőség és az egyre fokozódó nyomtatási sebesség. 1.10.5 Lézernyomtató 10. ábra (HP lézernyomtató) Az első igazi forradalmi változást a nyomtatók között a lézernyomtató (Laser Printer) hozta a kb. 20 évvel ezelőtti megjelenésével. Jelenleg a tintasugaras nyomtatóval együtt a legelterjedtebb nem ütő nyomtató. A lézernyomtató jól elkülöníthető részekből épül föl. A lézernyomtatókban olyan félvezető lézert használunk, mely könnyen modulálható, azaz a ráadott tápfeszültség hatására sugároz, annak hiányában pedig nem, és mindezt nagy frekvencián is megteszi. A képpontok függvényében való felvillanások hozzák létre a nyomtatási képet. Egy 12 lap/perces nyomtató egy lapot 5 másodperc alatt kell, hogy kinyomtasson, és ha ezt 600 dpi -vel teszi, akkor ezt a villogtatást legalább 6,5 MHz frekvenciával kell végeznie, mivel egy lapon 33 millió pont van. A félvezető lézerdiódák ennél nagyságrendekkel magasabb működési frekvenciákra is képesek. Mivel a nyomtatási szélesség teljes tartományában a lézersugárnak kell a képpont-információkat biztosítania, ezért ezt a sugarat ilyen szélességben kell az idő függvényében eltéríteni, hogy minden képpont a megfelelő pozícióba kerüljön. Az eltérítő egység egy hasáb alakú forgó tükör. Az eltérített sugár a lapon keresztirányban végighaladva hozza létre a nyomtatási kép egy-egy sorát. Az optika feladata egyrészt a lézersugár fókuszálása, másrészt pedig a torzulások kiküszöbölése. Az optika feladata a felbontás által megkövetelt foltátmérő biztosítása a lézersugár eltérítésének teljes vonalában. A 4-10 cm átmérőjű fényérzékeny henger különleges anyaggal bevont alumínium cső, mely az elektromos töltést nagyon jól megtartja, megvilágítás hatására azonban a megvilágított helyen vezetővé válik, és a töltés elvész. A fényérzékeny henger feladata a töltéskép, mintegy a nyomtatási kép "negatívjának" 18

kialakítása. A festékező egység előtt elhaladva a töltött helyeken festék tapad rá a papírra. Ezzel a módszerrel fekete felületet a lézer sugárforrás kikapcsolásával, fehér felületet annak bekapcsolásával lehet elérni. A festékező egység nagyon finomra őrölt (néhány mikronos részecskék) porfestéket (toner-t) tartalmaz. Ezt a porfestéket kell egyenletes rétegben a képtartalom szerint megfelelő helyekre felvinni. A festékező egység a felbontásnak megfelelő finomságú festéket a henger töltésképének megfelelően viszi fel a hengerre. A festékezett papírt a hengerről leválasztva a beégető egységbe kell vezetni, mely 160 C körüli hőmérsékleten a festéket a papírba olvasztja, és rápréseli, véglegesen rögzíti a papíron. Az egység egy fűthető hengert tartalmaz, melynek hőmérséklete pontosan szabályozható, de biztonsági okokból garantált, hogy semmilyen körülmények között sem éri el a papír 300 C körüli gyulladási hőmérsékletét. A festékezett papír egyenletes sebességgel áthalad a beégető henger és egy gumihenger között, a festék pedig rögzítődik. A beégető egység magas hőmérséklete miatt csak olyan média (papír, fólia, stb.) helyezhető a nyomtatóba, mely ezt a magas hőmérsékletet elviseli. 1.10.6 Színes lézernyomtató A színes lézernyomtatót négy xerografikus egységgel (henger és toner) építik fel. A négy egység tartalmazza a négy különböző színű tonert. Elsőként a lézer felírja az első színhez tartozó információt a hengerre, a festékező rész festékkel látja el, majd a papírra átkerült festék a beégetéssel fixen a papírra kerül. Ezután a folyamat a második szín feldolgozásával folytatódik, és a negyedik szín feldolgozásával ér véget. A papír a négy egység előtt elhaladva folyamatos pályán mozog, a lézerforrás egymás után világítja meg a négy hengert. A hengerek helyett alkalmaznak fényérzékeny szalagot is, ekkor a töltéskép ezen alakul ki. A színes lézernyomtatókat elsősorban nagyobb mennyiségű színes nyomat előállítására alkalmazzák, mert az egy nyomatra eső költség viszonylag alacsony. 1.10.7 Plotter A rajzgépeket, vagy más néven plottereket főleg mérnöki munkához használják. Egy toll csavarmenet segítségével vízszintesen vagy függőlegesen mozoghat egy papíron (síkplotter), így a ferde vonal vízszintesés függőleges vonaldarabkákból áll. Másik megoldás, hogy a papírt függőlegesen mozgatják, és a toll csak vízszintesen mozoghat (dobplotter). Bár a legtöbb elterjedt program sokféle nyomtatót tud kezelni, ennek ellenére célszerű ellenőrizni, hogy a például egy számlázó/könyvelő program milyen típusú nyomtatókat képes meghajtani ill. a példányszámot lehet-e állítani (a régi megszokott könyvelő programok gyakran csak mátrixnyomtatókkal használhatók). Sokszor gondot okoz, hogy a Windows nem ismeri az adott nyomtatót és a nyomtatóhoz nem adtak meghajtó programot (főleg használt nyomtatóknál fordulhat elő). Sok nyomtató képes többféle nyomtatótípust emulálni. Vannak olyan programok, amelyek kizárólag Postcript nyelvű nyomtatóval működnek (kiadványszerkesztők egy része). 1.11 Lapolvasó A lapolvasó (szkenner vagy scanner) egy képdigitalizáló berendezés, mely leginkább szövegfeldolgozásra használatos, de alkalmas rajzok, ábrák bevitelére is. Hasonló módon működik a telefax és a fénymásoló is bevitelkor. A hagyományos felépítésben egy CCD (Charge Coupled Device = töltéscsatolt eszköz, a fény érzékelése igen apró fényérzékeny alkatrészekkel, fotodiódákkal történik, minél több fény jut a fotodiódára, annál nagyobb áram folyik át rajta, ezáltal nagyobb mértékben töltődik a vele sorba kapcsolt miniatűr kondenzátor.),érzékelő, valamint egy lámpa helyezkedik a tárgylemezzel párhuzamosan, s 19

tükrök segítségével világítja meg, illetve olvassa ki a tárgylemez egy adott sorát. Azért, hogy a fókusz megfelelő legyen, a tükrök állandó távolságot tartanak a CCD és a tárgylemez között, és ennek érdekében a nagy tömegű olvasófej is elmozdul, viszonylag kis távolságon. Ennek a megoldásnak az előnye, hogy a CCD érzékelő tetszőlegesen nagyméretű, és a lámpa is egyszerűen gyártható. A hátránya viszont, hogy a mechanika meglehetősen bonyolult. Ebből a szempontból jobb megoldást nyújt a ma már tipikusnak mondható kompakt kivitelű olvasófej: amelyet egy lámpa - speciális gáztartalmú és bevonatú neoncső - és egy hagyományos CCD alkot. Az ilyen lámpák előnye, hogy az olvasási terület teljes szélességében egyenletes fényerőt adnak, és a méretük, valamint a fogyasztásuk is kedvezőbb. A kompakt felépítés lényege, hogy tükrök helyett az olvasófejet mozgatjuk a tárgylemez alatt, és a kettő közti kis távolságnak köszönhetően akár a tárgylaptól távolabb eső részeket is viszonylag élesen olvashatjuk be. A szkenner az átalakítás során a képet apró pontokra bontja, és minden pontnak meghatározza a színét. A bevitt képeket programok segítségével tovább módosíthatjuk Az eszköz maga nem, de a feldolgozást irányító program drága. Kivitel szempontjából lehet kézi, plotterre vagy printerre felszerelhető, vagy táblás kivitelű. Fontosabb jellemzőik: Felbontás. A szkennerek jellemzésére kétfajta felbontást szoktak megadni, az optikai és a logikai felbontást. Az eszköz által fizikailag ténylegesen megvalósítható felbontás az optikai felbontás. A logikai felbontás ennek valamilyen interpolációjával jön létre, vagyis tulajdonképpen nem más, mint közönséges nagyítás, csak éppen hardveres, aminek az egyetlen előnye, hogy sokkal gyorsabb, mintha valamilyen program végezné. A logikai felbontás lényegesen nagyobb, ezért a gyártók gyakran ezt tüntetik fel az optikai felbontás helyett. A felbontás mértékét dpi-ben (dot per inch) adjuk meg, vagyis a szkenner 2,54 cm-enként hány pontot tud megkülönböztetni. Az optikai felbontás 100 és 1200 dpi között változhat. A szkenner csatlakozása. A lapolvasó printerporthoz, SCSI kártyához vagy USB-hez kapcsolódhat. Mivel a beolvasás folyamata még a folyamatos fejlődés ellenére is viszonylag hosszú időt vesz igénybe, ezért nem elhanyagolható, hogy az SCSI kártyás megoldás szkennelési sebessége lényegesen gyorsabb. Manapság már előfordulnak USB csatlakozós változatok is. A digitalizáció egy vagy többmenetes. Az egymenetes szkenner a teljes lapot egy lépésben képes beolvasni, míg a többmenetes csak a lap mozgatásával, vagy a fej többszöri elmozdításával képes erre. Így az is előfordulhat, hogy a több menetben beolvasott képet nekünk kell manuálisan összeilleszteni. A szkennelés során mindig képet állítunk elő, attól függetlenül, hogy szöveget vagy grafikus adatot olvastunk be. A képet a lehető legjobb minőségben, torzulás nélkül és a lehető legkisebb méretben tárolni kell, melyre többfajta képformátum is rendelkezésünkre áll: BMP (Bitmap). Itt a kép pontonként tárolódik, tömörítés nélkül. Ebből következik, hogy a kép mérete (a fájl nagysága) az összes formátumok közül a legnagyobb. Ha kisebb méretet szeretnénk lehetőségünk van a bitmap képet 256 színre redukált színmélységben tárolni. Nem gazdaságos ilyen formátumban tárolni a képeket, csak különleges esetekben. PCX (PC Paintbrush). A BMP-hez hasonlóan pontonként tárolja a képet, de ez a formátum tömörítést is használ. GIF (Compuserve Graphics Interchange Format) A kép tárolásánál 256 különböző színt képes megkülönböztetni, így az ilyen színmélységű szkennelésnél célszerű használni. Főleg az internetes dokumentumokban népszerű formátum kis mérete és animálhatósága miatt. JPG (JPEG). A képeket kis méretben és 24 bites színmélységbe tárolja jó minőségben. Ezért talán a legnépszerűbb képformátum. Kis mérete a tömörítésnek köszönhető, 20