Iktatószám: MN/28902-8/2012. Tárgy: magyar zenei arányra vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: A hatósági ellenőrzés megállapításai és a 2012. augusztus 1-je és 7-e közötti médiaszolgáltatás elemzésének részletező táblázatai A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 210/2013. (II.6.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) az Európa Rádió Műsorszolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. médiaszolgáltatóval (Európa Rádió; 3525 Miskolc, Kossuth Lajos u. 17.; továbbiakban: Médiaszolgáltató) szemben hivatalból lefolytatott eljárásban megállapította, hogy a Médiaszolgáltató az általa üzemeltett Európa Rádió 87,9 állandó megnevezésű helyi közösségi rádiós médiaszolgáltatás 2012. augusztus 1-je és 7-e közötti működése során megsértette a magyar zenei műsorszámok sugárzási arányára vonatkozó törvényi kötelezettségét, melynek következtében a Médiaszolgáltatót felhívja, hogy a határozat közlésétől számítva haladéktalanul tegyen eleget a jogszerű magatartás követelményének és tartózkodjék a jövőbeni jogsértésektől. A Médiatanács figyelmezteti a Médiaszolgáltatót, hogy a Médiatanács a médiaigazgatásra vonatkozó szabály következő alkalommal történő megsértése esetén a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 187. -ában meghatározott jogkövetkezmények alkalmazására jogosult. E határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozat felülvizsgálata az annak közlésétől számított 30 napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz (a továbbiakban: bíróság) címzett, de a Médiatanácshoz (1088 Budapest; Reviczky utca 5.) három példányban benyújtott keresetlevéllel kérhető. A keresetlevél benyújtásának e határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs, a keresettel támadott hatósági határozat végrehajtásának felfüggesztése és a tárgyalás tartása a bíróságtól kérhető. A keresetet a bíróság 30 napon belül bírálja el. I N D O K O L Á S A Médiatanács a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvényben (továbbiakban: Mttv.) 167. (1) bekezdése alapján hatósági ellenőrzés keretében, hivatalból vizsgálta a Médiaszolgáltató Európa Rádió 87,9 állandó megnevezésű helyi, rádiós közösségi médiaszolgáltatásának 2012. augusztus 1-je és 7-e
között sugárzott műsorát, amely során a magyar zenei műsorszámokra vonatkozó kötelezettség alulteljesítése miatt felmerült az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontjában foglalt rendelkezés megsértése. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. (1) bekezdése alapján a Médiatanács az Mttv. 182. l) pontjában foglalt hatáskörében 2012. november 21-én hivatalból hatósági eljárást indított a Médiaszolgáltatóval szemben, és a Ket. 29. (3) bekezdése szerint az 2046/2012. (XI.21.) számú, MN/28902-4/2012. ügyiratszámú végzésben tájékoztatta a hatósági ellenőrzés megállapításairól, a Ket. 51. (1) bekezdése szerinti nyilatkozattételi jogosultságáról és a Ket. 68. (1) bekezdés alapján az iratbetekintés lehetőségéről. A Médiatanács megállapította azt is, hogy a megalapozott döntéshozatal érdekében a tényállás további tisztázása szükséges a tekintetben, hogy a Médiaszolgáltató a vizsgált adáshét során pontosan milyen arányban szolgáltatott magyar zenei műveket, mivel a zenei elemek 12,95%-a (503 perc) nem volt beazonosítható. A Médiatanács ezért az eljárást indító végzésben határidő tűzésével arra kötelezte a Médiaszolgáltatót, hogy nyilatkozzon és szolgáltatasson adatot arról, hogy a 2012. augusztus 1-7. között sugárzott, a végzés mellékletében műsor címe - azonosítatlan zene jelzéssel feltüntetett zeneművek magyar zeneműnek minősülnek-e, illetve milyen arányban minősülnek annak. A hatósági eljárás megindításáról szóló végzést a Médiaszolgáltató a tértivevény tanúsága szerint 2012. december 3-án átvette, nyilatkozata 2012. december 27-én érkezett meg a Hatósághoz. A Médiaszolgáltató nyilatkozatában előadta, hogy nem képes zenei szerkesztőt alkalmazni, ezért ezt a feladatot a Médiaszolgáltatónál dolgozó technikusok végzik el, mely a zenei arányok ingadozását okozza. A Médiaszolgáltató emellett a zenei adatbázis szűkösségével is szembesülni kényszerül, nehézséget jelent számára a zenék műsorba szerkesztésével járó adminisztrációs feladatok ellátása is, melyre nincs elegendő humán kapacitása. A Médiaszolgáltató megvásárolta üzleti titok, amelynek beüzemelése folyamatban van, és a magyar zenei arányok javulását várja tőle. A Médiaszolgáltató ezen felül az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontjában előírt zenei aránytól való elmaradás okaként arra is hivatkozott, hogy tematikus egyházi rádió profil még inkább leszűkíti a műsorba szerkeszthető zenék mennyiségét. Zenei arányok torzulását okozza azon körülmény is, hogy nagyjából egyórás blokkokban készülnek a műsorok, sok magazinnal, sok szöveggel, amelyeket autonóm szerkesztők állítanak össze, akik saját műsorokhoz maguk választanak odaillő zenét, és nem mindig mérlegelik, hogy milyen arányban használnak magyar, illetve külföldi zeneszámokat. A Médiaszolgáltató nyilatkozatában előadta továbbá, hogy a hatósági ellenőrzés eredményeképpen a nem azonosítható kategóriába sorolt zeneszámok egy részét munkatársainak sikerült beazonosítani, így a valós eltérés kevesebb, mint a hatósági ellenőrzés során rögzített 7,5%, ennek alátámasztásául nyilatkozatához az azonosítatlan zeneszámok listáját is mellékelte. Kifejtette, hogy munkájuk során az Mttv.-nek, és a médiaszolgáltató református jellegének is megfelelő magyar zenék beszerzése kapcsán nagy segítség lenne a létrejövő NMHH-s központi adatbázis. A Médiaszolgáltató az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontjában előírt zenei arány alulteljesítését nem vitatta, és ígéretet tett arra, hogy a jövőben mindent megtesz a jogsértés elkerülése érdekében. A Médiatanács a rendelkezésre álló iratok, valamint a Médiaszolgáltató nyilatkozata alapján az alábbi tényállást állapította meg, és azt az alábbiak szerint értékelte: A Médiatanács a Médiaszolgáltatót a 355/2011. (III.17.) számú határozata alapján a PJ/8188-4/2011. számú hatósági szerződésben (a továbbiakban: Szerződés) közösségi rádiós médiaszolgáltatási tevékenység végzésére jogosította fel. 2
Az Mttv. 66. (6) bekezdés értelmében a helyi és a körzeti médiaszolgáltatások közösségi médiaszolgáltatásként való elismerését követően a Médiatanács legalább kétévente új médiaszolgáltatás esetében az első év után is részletes, legalább hét műsornapra kiterjedő vizsgálat során eljárásában hivatalból vizsgálja a médiaszolgáltató működését, amelynek érdekében az általa közzétett műsorszámokkal, illetve a médiaszolgáltatás tartalmával kapcsolatban részletes adatszolgáltatásra köteles. Az Mttv. 182. l) pontja értelmében a Médiatanács hatósági hatásköreiben, a 132. -sal összhangban gyakorolja a médiaszolgáltatás közösségi médiaszolgáltatássá nyilvánításával összefüggő hatásköröket, felügyeli működésüket. Az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontja értelmében: 66. (4) A lineáris közösségi médiaszolgáltatás: h) rádiós médiaszolgáltatás esetében a zenei műsorszámok bemutatására szánt heti műsoridejének legalább ötven százalékát magyar zenei műsorszámok bemutatására fordítja. Az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontja szerint a Médiaszolgáltatónak a zenei műsorszámok bemutatására szánt heti műsoridő legalább ötven százalékát magyar zenei műsorszámok sugárzására kell fordítania. Az Mttv. 3. -a szerint a médiaszolgáltatás és a sajtótermék tartalmának meghatározása szabad, a médiaszolgáltató és a sajtótermék kiadója felelősséggel tartozik e törvényben foglaltak betartásáért. Tekintettel tehát arra, hogy a Médiaszolgáltatónak a törvénysértésekért való felelőssége objektív, a Médiatanács a jogsértés okát nem volt köteles vizsgálni. A Médiaszolgáltatónak műsorát mindig a hatályos hatósági szerződésének megfelelően kell szolgáltatnia, a Médiatanács pedig hatósági ellenőrzése során mindig a vizsgálat idején hatályos hatósági szerződésben foglaltak teljesítését ellenőrzi. A fentiek alapján a Médiaszolgáltató hivatkozása a humán kapacitás szűkösségére, új program beszerzésére, jövőbeli NMHH adatbázis létrehozására és a nem megfelelő nagyságú magyar zenei adatbázisra a jogsértés megállapítása szempontjából nem releváns, azt a Hatóság a jogkövetkezmény alkalmazásánál vette figyelembe. A 2012. augusztus 1-je és 7-e közötti adáshét vizsgálata alapján a hatósági ellenőrzés megállapította, hogy a Médiaszolgáltató 3883 perc zenét sugárzott, amelynek 42,5 %-a (1650 perc) volt magyar zene, 503 perc (12,95%) kapcsán pedig nem volt eldönthető, hogy külföldi vagy magyar zenének minősül-e. Az adatszolgáltatásra kötelező végzés kapcsán megküldött médiaszolgáltatói nyilatkozat mellékleteként csatolt lista alapján megállapítható, hogy az 503 perc (teljes zenei arány 12,95%) azonosítatlan zenéből 145 perc (teljes zenei arány 3,73%-a) magyar zenei műsorszám, 94 perc (teljes zenei arány 2,42%) tekintetében pedig a Médiaszolgáltató nem tudta meghatározni azt, hogy külföldi vagy magyar zeneszámnak minősül-e. A fentiek alapján megállapítást nyert, hogy a Médiaszolgáltató összesen 46,23% (42,5 %+ 3,73%) magyar zenét sugárzott, ezáltal az 50%-os magyar zenei arány alulteljesítésével megsértette az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontjában foglalt törvényi rendelkezést. (Amennyiben a hatóság a Médiaszolgáltató által sem beazonosítható zeneszámokat teljes egészében magyar zenei műsorszámoknak minősítené, abban az esetben sem teljesítené a Médiaszolgáltató az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontjában előírt 50 %-os arányt, a teljesítés mértéke mindösszesen 48,65% lenne.) A Médiaszolgáltató a Médiatanács által megállapított alulteljesítésről, jogsértésről az eljárás megindításáról értesítő végzésben foglaltak szerint tudomással bír, illetve a hatósági ellenőrzés részletes megállapításai a határozat mellékletét képezik, mely mellékletek jelen 3
határozat elválaszthatatlan részét képezik. A mellékletek rögzítik és részletezik a határozat törzsszövegében szereplő jogalkalmazói megállapítások pontos tényállási alapját. A Médiatanács a jogsértés miatt alkalmazandó jogkövetkezmény fajtájának és mértékének meghatározása során az alábbi szempontokat vette figyelembe. A közösségi médiaszolgáltatás kategóriájának megkülönböztetése azon a jogalkotói felismerésen alapul, miszerint a közszolgálati tartalom előállítása, szolgáltatása nem állami monopólium, és a sokszínűség védelme érdekében az állami tulajdonban álló közszolgálati médiaszolgáltatók mellett más médiaszolgáltatók is közreműködhetnek a közszolgálati feladatok megvalósításában, és közszolgálati célú műsorszámok sugárzásában. Ily módon a közösségi médiaszolgáltatás feltételeinek biztosítása az Alaptörvényből következő, a sajtó és a média sokszínűségének és demokratikus közvélemény kialakulása feltételeinek biztosítására irányuló állami kötelezettség megvalósításának része. Amennyiben az adott médiaszolgáltató által szolgáltatott közszolgálati tartalom a meghatározott mennyiségi és minőségi feltételeknek megfelel, a jogalkotó mentesíti a médiaszolgáltatási díj megfizetésének kötelezettsége alól. A fentiekre való tekintettel különösen indokolt ezen közösségi médiaszolgáltatók törvényben, illetve hatósági szerződésében vagy hatósági határozatban meghatározott mennyiségi és minőségi kritériumainak rendszeres időközönkénti ellenőrzése. Médiaszolgáltató Európa Rádió Nonprofit Kft. Európa Rádió Nonprofit Kft. Médiaszolgáltatás Győr Plusz Rádió Európa Rádió 87,9 (Szeged) Határozat száma 1556/2012. (VIII. 29.) 75/2013. (I.16.) Jogsértés Mttv. 63. (12) bekezdés és Mttv. 66. (4) bekezdés g) és h) pontjai Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontja [előírt 50% helyett 27,4 % volt a teljesítés aránya Jogkövetkezmény 40.000 Ft bírság 40.000 Ft bírság Jogsértés időpontja 2012. február 1-7. 2012. szeptember 24-30. A 75/2013. (I.16.) számú médiatanácsi határozatban megállapított jogsértést a Médiaszolgáltató jelen jogsértést követően követte el, ezért nem lehet figyelembe venni a jogkövetkezmény meghatározása során. Az Mttv. 167. (1) bekezdése szerint: A Hatóság kérelemre vagy hivatalból - feladat- és hatáskörének keretében - jogosult hatósági ellenőrzés vagy hatósági eljárás keretében felügyelni az e törvényben és az Smtv.- ben meghatározott rendelkezések érvényesülését, betartását, valamint a hatósági döntéseiben, a műsorszolgáltatási szerződésekben és a Hatóság által kötött hatósági szerződésekben foglaltak teljesítését. Az Mttv. 167. (2) bekezdése szerint: Amennyiben a Hatóság a hatósági döntésének ellenőrzése eredményeként megállapítja a hatósági döntésében foglaltak megsértését, abban az esetben az ügy összes körülményei, illetve az ellenőrzés során feltárt tények, valamint a jogsértés súlya és a hatékony jogérvényesítés szempontjai alapján mérlegeli, hogy a döntés megsértése tárgyában a Ket. szerinti végrehajtási eljárást vagy az e törvény szerinti jogkövetkezmények alkalmazása érdekében hatósági eljárást indít. 4
Az Mttv. 186. (1) bekezdésében szabályozott felhívás jogkövetkezménye abban az esetben alkalmazható, ha a jogsértés csekély súlyú, és ismételtség nem állapítható meg. Az Mttv. 186. (1) bekezdése szerint: Amennyiben a jogsértés csekély súlyú és ismételtség nem állapítható meg, a Médiatanács, illetve a Hivatal - a jogsértés tényének megállapítása és figyelmeztetés mellett - legfeljebb harminc napos határidő tűzésével felhívhatja a jogsértőt a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, illetve a jogszerű magatartás tanúsítására, és meghatározhatja annak feltételeit. Az Mttv. 187. (4) bekezdése szerint: Az (1)-(3) bekezdés alkalmazásában ismételtségnek tekintendő, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon jogalapon és jogszabályhely tekintetében, ugyanazon tárgykörben, háromszázhatvanöt napon belül legalább kétszer valósítja meg, ide nem értve a csekély súlyú törvénysértéseket. A Médiaszolgáltató által elkövetett jogsértés csekély súlyú volt, hiszen az heti 50%-os magyar zenei arány helyett 46,23%-os arányt teljesített, és a jogsértés ismételtsége nem állapítható meg. A Médiatanács az 1556/2012. (VIII. 29.) számú határozatában, a Médiaszolgáltató Győr Plusz Rádió csatornájának 2012. február 1-je és 7-e közötti működése kapcsán megállapította az Mttv. 63. (12) bekezdés megsértése mellett az Mttv. 66. (4) bekezdés g) és h) pontjaiban foglalt rendelkezések megsértését is, amely jogsértésekért együttesen az Mttv. 187. (3) bekezdés bb) alpontja alapján 40.000,- Ft bírsággal sújtotta a Médiaszolgáltatót. A Médiatanács a Médiaszolgáltatót az 1556/2012. (VIII.29.) számú határozatában több vállalás jelentős alulteljesítésért, együttesen sújtotta 40.000 Ft összegű bírsággal a következők miatt: A szöveg arány alulteljesítése (a napi 42 %-os vállalás helyett a szöveg aránya 6-21% között váltakozott). A magyar zenei műsorszámok alulteljesítése (teljesített arány 19%-ot ért el a vizsgált időszakban, mely messze elmaradt az Mttv.-ben meghatározott minimális 50%-os kvótától). A helyi közélettel foglalkozó, a helyi mindennapi életet segítő műsorszámok arányának alulteljesítése (14%-ot tett ki a vizsgált időszakban a teljesített arány, ami jelentősen elmaradt a vállalt 71%-os heti kvótától, illetve egyik vizsgált napon sem teljesült a vállalt napi 71 % os arány sem.) A közszolgálati tartalom arányának alulteljesítése (14%/hét volt a teljesítés mértéke, mely jelentősen alulmúlta a vállalt értéket (85%/hét), és a törvényben meghatározott 2/3-os arányt, illetve egyik vizsgált napon sem teljesült a vállalt napi 85 % os arány sem.) A Médiatanács figyelembe vette, hogy a Médiaszolgáltató változtatott korábbi gyakorlatán, és jelentősen túlteljesítette a szöveg arányra, a helyi közélettel foglalkozó, a mindennapi életvitelt segítő műsorszámokra és a közszolgálati műsorszámokra vonatkozó napi és heti vállalásait, valamint a Médiaszolgáltató által hivatkozott humán kapacitás szűkösségét, illetve a magyar zenei arány növelése érdekében beszerzett új szoftvert. A Médiatanács az Mttv. 186. (1) bekezdésében szabályozott felhívás jogkövetkezményének alkalmazása mellett döntött, mivel jelen jogsértés esetén e közjogi eszközt alkalmasnak ítélte arra, hogy a Médiaszolgáltatót visszatartsa a jövőbeni jogsértések elkövetésétől. Az eljárás során a Ket. 153. (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. 5
A jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Mttv. 163. (1) és (3) bekezdésén, illetve a 164. -on alapul. A tárgyalás tartására vonatkozó tájékoztatás a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 338. (2) bekezdésén alapul. Budapest, 2013. február 6. A Médiatanács nevében dr. Kollarik Tamás soros elnöki tisztséget ellátó tag Dr. Koltay András hitelesítő tag Kapják: 1. Személyes adat 6
Melléklet a 210/2013. (II.6.) számú médiatanácsi határozathoz A hatósági ellenőrzés megállapításai Az Európa Rádió Műsorszolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. (Európa Rádió Miskolc) médiaszolgáltatót a Médiatanács a 355/2011 (III. 17.) sz. határozatával közösségi médiaszolgáltatási tevékenység végzésére jogosította fel. Jelen kontroll vizsgálat a 2012. augusztus 1-7. közötti időszakot vette ellenőrzés alá. Célja annak megállapítása volt, hogy a Médiaszolgáltató betartotta-e az Mttv.-ben rögzített, illetve a Hatósági Szerződésében vállalt előírásokat. Műsorszerkezeti és tartalmi követelmények: 1. A rádió álladó megnevezése: Európa Rádió, 2. A médiaszolgáltatás műsorideje: napi 24 óra, 3. A Médiaszolgáltató sajátos arculata: a református, tágabb értelemben véve a keresztyény hit, szellemiség, gondolkodás és értékrend alapján szerkesztett hitéleti, vallási, kulturális, közéleti és tudományos műsorkínálat, amely az egész vallási közösségnek készül, és az ő informálódásukat, hitbeli, kulturális és tudományos fejlődésüket hivatott szolgálni, valamint segíteni őket a mindennapi életben való eligazodásban, 4. A szerződés 6.6 pontja a médiaszolgáltatás központi elemeit ekként határozza meg: Reggeli műsorsáv (6:30-9:30) Reggeli információs magazinműsor érdekességekkel, napi fontos információkkal, hírek Napközbeni műsorsáv (9:30-18:00) Közéleti, információs, kulturális és vallási beszélgetős műsor, hírek Esti/éjszakai műsorsáv (18:00-6:30) Ismétlés, hírek 5. A szerződés 6.7 pontja az egyes műsorszám-típusok arányát határozza meg a teljes saját (napi és heti) műsoridő tekintetében: - közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok aránya: 77%/nap, 77%/hét, - helyi közéletet, helyi mindennapi életvitelt segítő műsorszámok: 38%/nap, 38%/hét, - szöveg aránya: 42%/nap, 42%/hét, - ismétlések aránya: 36%/nap, 36%/hét, - célközönség számára készített műsorok aránya: 100%/nap, 100%/hét. Az alábbi táblázatban a heti műsor lekódolásakor született eredmények kerültek összefoglalásra: Időtartam/arány augusztus 1. augusztus 2. augusztus 3. augusztus 4. augusztus 5. augusztus 6. augusztus 7. Teljesítés Vállalás (óó:pp:mp) szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd Összesen nap hét 1. Műsoridő 1420 1440 1440 1440 1440 1440 1439 10059 1440 10080 2. Szöveg időtartama 903 828 850 870 939 891 895 6178 Szöveg (%) 63,6% 57,5% 59% 60,4% 65,2% 61,9% 62,2% 61,4% 42% 42% 3. Zene időtartama 517 612 590 570 501 549 544 3883 Zene (%) 36,4% 42,5% 41% 39,6% 34,8% 38,1% 37,8% 38,6% Magyar zene időtartama 287 231 221 163 190 297 261 1650 Magyar zene (%) 55,5% 37,7% 37,5% 28,6% 37,9% 54,1% 48% 42,5% 50% Külföldi zene időtartama 202 284 266 330 256 217 175 1730 7
Külföldi zene (%) 39,1% 46,4% 45,1% 57,9% 51,1% 39,5% 32,2% 44,5% Azonosítatlan zene időtartama Azonosítatlan zene (%) 28 97 103 77 55 35 108 503 5,4% 15,8% 17,4% 13,5% 11% 6,4% 19,8% 13% 4. Helyi közélet, mindennapi életvitelt segítő tartalom időtartama Helyi közélet, mindennapi életvitelt segítő tartalom (%) 6. Ismételt műsorszámok időtartama Ismételt műsorszám (%) 593 667 689 538 540 654 672 4353 41,8% 46,3% 47,8% 37,4% 37,5% 45,4% 46,7% 43,3% 38% 38% 245 319 382 404 558 528 365 2801 17,25% 22,15% 26,5% 28% 38,75% 36,6% 25,4% 27,8% 36% 36% 7. Közszolgálati tartalom időtartama 1188 1151 1148 1140 1173 1208 1178 8186 Közszolgálati (%) 83,7% 80% 79,7% 79,2% 81,5% 83,9% 81,9% 81,4% 77% 77% 8. Célközönség 1420 1440 1440 1440 1440 1440 1439 10059 Célközönség (%) 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% 100% A zene időtartama 3883 percet tett ki a vizsgált időszakban, ebből 503 percnyi (13%) zenei tartalmat playlist hiányában - nem lehetett beazonosítani. A vizsgált héten az összes zenei tartalom 42,5%-át tette ki a beazonosított magyar zene mennyisége, a külföldi művek tekintetében pedig 44,5%-ot. A szoros arány miatt döntő szerepe van az azonosítatlan zenei kínálat besorolásának ahhoz, hogy a kvóta teljesülését igazolni lehessen. 8
Az egyhetes médiaszolgáltatás elemzésének részletező táblázatai Európa Rádió Miskolc 90,4 2012. 08. 01. 00:00:00-24:00:00 Műsor címe kezdés vége nettó idő szöveg zene magyar külföldi ismeretlen z. z. z. k ism. megjegyzés dátum külföldi zene 00:10:00 00:13:48 00:03:48 00:00:00 00:03:48 00:00:00 00:03:48 00:00:00 20120801 Pink Floyd Comfortably Numb 00:13:48 00:20:41 00:06:53 00:00:00 00:06:53 00:00:00 00:06:53 00:00:00 20120801 Ágnes Vanilla Indulni kell 00:20:41 00:25:03 00:04:22 00:00:00 00:04:22 00:04:22 00:00:00 00:00:00 20120801 Repeta Válogatás a nap legérdekesebb riportjaiból (új álláshelyek Szabolcsban; riport Karakó László ogy-i képviselővel; zene: The Doors 00:25:03 00:57:59 00:32:56 00:21:14 00:11:42 00:00:00 00:11:42 00:00:00 kh ism. 20120801 The End) azonosítatlan zene 00:57:59 01:00:03 00:02:04 00:00:00 00:02:04 00:00:00 00:00:00 00:02:04 k 20120801 Hírek 01:00:03 01:05:12 00:05:09 00:05:09 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Zenesáv (a kelta-folk zenét játszó bp-i Fianna zenekar felvételeiből) 01:05:12 02:00:18 00:55:06 00:02:30 00:52:36 00:52:36 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Hírek 02:00:18 02:05:30 00:05:12 00:05:12 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Supertramp Dreamer 02:05:30 02:09:16 00:03:46 00:00:00 00:03:46 00:00:00 00:03:46 00:00:00 k 20120801 Makám Hull a tél haja 02:09:16 02:15:27 00:06:11 00:00:00 00:06:11 00:06:11 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Misztrál Zenekar - Dal egy szép lányról Repeta Válogatás a nap legérdekesebb riportjaiból (informatikai fejlesztés az iskolákban; zene: U2 Mysterious Way) 02:15:27 02:20:05 00:04:38 00:00:00 00:04:38 00:04:38 00:00:00 00:00:00 k 20120801 02:20:05 02:39:08 00:19:03 00:15:04 00:03:59 00:00:00 00:03:59 00:00:00 kh ism. 20120801 Ákos Adj hitet 02:39:08 02:43:02 00:03:54 00:00:00 00:03:54 00:03:54 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Repeta Válogatás a nap legérdekesebb riportjaiból (forgalomirányítás rendszerének fejlesztése) 02:43:02 02:48:39 00:05:37 00:05:37 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh ism. 20120801 Queen Bohemian Rapsody 02:48:39 02:54:51 00:06:12 00:00:00 00:06:12 00:00:00 00:06:12 00:00:00 20120801 magyar zene Napra 02:54:51 02:59:59 00:05:08 00:00:00 00:05:08 00:05:08 00:00:00 00:00:00 20120801 Hírek 02:59:59 03:05:37 00:05:38 00:05:38 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Bartók Eszter Képzeletrajz 03:05:37 03:09:34 00:03:57 00:00:00 00:03:57 00:03:57 00:00:00 00:00:00 20120801 Napra Erdő 03:09:34 03:16:29 00:06:55 00:00:00 00:06:55 00:06:55 00:00:00 00:00:00 20120801 Mindennapi irodalom hangoskönyv (Márai Sándor: Szindbád hazamegy) 03:16:29 03:41:31 00:25:02 00:25:02 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 9
külföldi zene Good Morning Starshine 03:41:31 03:45:11 00:03:40 00:00:00 00:03:40 00:00:00 00:03:40 00:00:00 20120801 külföldi zene 03:45:11 03:57:34 00:12:23 00:00:00 00:12:23 00:00:00 00:12:23 00:00:00 20120801 Afric Simone Hafanana 03:57:34 04:00:30 00:02:56 00:00:00 00:02:56 00:00:00 00:02:56 00:00:00 20120801 Hírek 04:00:30 04:05:39 00:05:09 00:05:09 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 magyar zene 04:05:39 04:10:19 00:04:40 00:00:00 00:04:40 00:04:40 00:00:00 00:00:00 20120801 Szóbeszéd (beszélgetés napi gazdasági politikáról; IMF, 04:10:19 04:52:25 00:42:06 00:42:06 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 államháztartási hiány, adózás) Procol Harum A Whiter Shade 04:52:25 04:56:30 00:04:05 00:00:00 00:04:05 00:00:00 00:04:05 00:00:00 20120801 Of Pale azonosítatlan zene 04:56:30 05:00:19 00:03:49 00:00:00 00:03:49 00:00:00 00:00:00 00:03:49 20120801 Hírek 05:00:19 05:05:30 00:05:11 00:05:11 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Sade By Your Side 05:05:30 05:10:20 00:04:50 00:00:00 00:04:50 00:00:00 00:04:50 00:00:00 20120801 Múltunk nyomában történelmi magazin (kunok eredete, hagyományai; beszélgetés Barta Júlia etnográfussal) 05:10:20 05:48:36 00:38:16 00:27:04 00:11:12 00:11:12 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Auth Csilla Maradj velem 05:48:36 05:52:44 00:04:08 00:00:00 00:04:08 00:04:08 00:00:00 00:00:00 20120801 Sade Every Word 05:52:44 05:56:46 00:04:02 00:00:00 00:04:02 00:00:00 00:04:02 00:00:00 20120801 Simon & Templair vs. Hamvai PG meets Markanera feat. Nita White Angel 05:56:46 06:00:05 00:03:19 00:00:00 00:03:19 00:03:19 00:00:00 00:00:00 20120801 Hírek 06:00:05 06:05:43 00:05:38 00:05:38 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 magyar zene Krisztus feltámadott 06:05:43 06:08:43 00:03:00 00:00:00 00:03:00 00:03:00 00:00:00 00:00:00 20120801 Skorpió Kelj fel jóember 06:08:43 06:14:13 00:05:30 00:00:00 00:05:30 00:05:30 00:00:00 00:00:00 20120801 Vanessa Mae - Destiny 06:14:13 06:16:41 00:02:28 00:00:00 00:02:28 00:00:00 00:02:28 00:00:00 20120801 Rolling Stones Pain It Black 06:16:41 06:20:27 00:03:46 00:00:00 00:03:46 00:00:00 00:03:46 00:00:00 20120801 Nem csak kenyérrel él az ember (A zsidókhoz írott levél 6. fejezet 13-20. vers) 06:20:27 06:25:30 00:05:03 00:05:03 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Kontinentális reggeli információs magazin 06:25:30 09:57:40 kh 20120801 előzetes 06:25:30 06:26:02 00:00:32 00:00:32 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Simon and Garfunkel Mrs. Robinson 06:26:02 06:29:57 00:03:55 00:00:00 00:03:55 00:00:00 00:03:55 00:00:00 kh 20120801 Hírek 06:29:57 06:33:40 00:03:43 00:03:43 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 magyar népzene Megszabadultam már én a testi haláltól 06:33:40 06:36:13 00:02:33 00:00:00 00:02:33 00:02:33 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 magyar zene 06:36:13 06:40:45 00:04:32 00:00:00 00:04:32 00:04:32 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Nagyszabású informatikai fejlesztés az iskolákban 06:40:45 06:55:34 00:14:49 00:14:49 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh ism. 20120801 névnapok, nevek eredete 06:55:34 06:56:01 00:00:27 00:00:27 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 10
időjárás 06:56:01 06:56:17 00:00:16 00:00:16 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Tom Jones/Robbie Williams Are You Gonna Go My Way 06:56:17 07:00:02 00:03:45 00:00:00 00:03:45 00:00:00 00:03:45 00:00:00 kh 20120801 Régió Krónika hírösszefoglaló 07:00:02 07:15:22 00:15:20 00:15:20 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh végén: NMHH Médiatanácsa támogatásával 20120801 Abba Lay Your Hand On Me 07:15:22 07:19:58 00:04:36 00:00:00 00:04:36 00:00:00 00:04:36 00:00:00 kh 20120801 Útravaló (Ki vagyok én? A meztelen igazság) 07:19:58 07:24:39 00:04:41 00:04:41 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 vallásos zene Feltámadott 07:24:39 07:29:17 00:04:38 00:00:00 00:04:38 00:04:38 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 előzetes 07:29:17 07:30:06 00:00:49 00:00:49 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Hírek 07:30:06 07:33:50 00:03:44 00:03:44 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Dido This Land Is Mine 07:33:50 07:37:51 00:04:01 00:00:00 00:04:01 00:00:00 00:04:01 00:00:00 kh 20120801 kibővült a kántorok feladata, a református egyház gyülekezeteinek igénye kibővült 07:37:51 07:56:37 00:18:46 00:18:46 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 névnapok, nevek eredete 07:56:37 07:57:03 00:00:26 00:00:26 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 időjárás 07:57:03 07:57:23 00:00:20 00:00:20 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 reklám 07:57:23 07:59:58 00:02:35 00:02:35 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Hírek 07:59:58 08:05:10 00:05:12 00:05:12 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Holdviola Bánat utca 08:05:10 08:09:40 00:04:30 00:00:00 00:04:30 00:04:30 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 előzetes 08:09:40 08:10:28 00:00:48 00:00:48 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Cserháti Zsuzsa Sunny 08:10:28 08:14:05 00:03:37 00:00:00 00:03:37 00:03:37 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Kalendárium (évfordulók, események) 08:14:05 08:15:58 00:01:53 00:01:53 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 külföldi zene 08:15:58 08:18:56 00:02:58 00:00:00 00:02:58 00:00:00 00:02:58 00:00:00 kh 20120801 Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny 08:18:56 08:40:00 00:21:04 00:21:04 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 vallásos zene Feltámadott 08:40:00 08:42:54 00:02:54 00:00:00 00:02:54 00:02:54 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Gombaszögi Nyári Tábor 1.; a szlovákiai magyar egyetemisták legnagyobb tábora 08:42:54 08:53:43 00:10:49 00:10:49 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Zorán Valahol mélyen a szívemben 08:53:43 08:56:30 00:02:47 00:00:00 00:02:47 00:02:47 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 névnapok, nevek eredete 08:56:30 08:56:56 00:00:26 00:00:26 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 időjárás 08:56:56 08:57:11 00:00:15 00:00:15 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 honlap promóció 08:57:11 08:57:40 00:00:29 00:00:29 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 reklám 08:57:40 08:59:42 00:02:02 00:02:02 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 szignál 08:59:42 09:00:03 00:00:21 00:00:21 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Hírek 09:00:03 09:05:34 00:05:31 00:05:31 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 The Borgia - Medve 09:05:34 09:09:10 00:03:36 00:00:00 00:03:36 00:03:36 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 előzetes 09:09:10 09:10:06 00:00:56 00:00:56 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 The Fantastic Oceans - Movin' Cruisin' 09:10:06 09:13:11 00:03:05 00:00:00 00:03:05 00:00:00 00:03:05 00:00:00 kh 20120801 Gombaszögi Nyári Tábor 2.; a 09:13:11 09:25:43 00:12:32 00:12:32 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 11
szlovákiai magyar egyetemisták legnagyobb tábora beszélgetés politikáról, társadalomról, aktuális kérdésekről 09:25:43 09:55:47 00:30:04 00:27:38 00:02:26 00:00:00 00:02:26 00:00:00 kh 20120801 honlap promóció 09:55:47 09:56:10 00:00:23 00:00:23 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 névnapok, nevek eredete 09:56:10 09:56:36 00:00:26 00:00:26 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 időjárás 09:56:36 09:56:53 00:00:17 00:00:17 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 honlap promóció 09:56:53 09:57:16 00:00:23 00:00:23 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 búcsú 09:57:16 09:57:40 00:00:24 00:00:24 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 reklám 09:57:40 09:59:41 00:02:01 00:02:01 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 20120801 szignál 09:59:41 10:00:01 00:00:20 00:00:20 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 20120801 Hírek 10:00:01 10:04:36 00:04:35 00:04:35 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Bikini Közeli helyeken 10:04:36 10:08:50 00:04:14 00:00:00 00:04:14 00:04:14 00:00:00 00:00:00 20120801 Köztünk élnek portré műsor (beszélgetés Csiba Gáborral, a BAZ-megyei Kórház főigazgatójával; zene: Rúzsa Magdi-Gabriel, Vigyázz a madárra, Balázs Fecó-Csönd éve) 10:08:50 10:53:34 00:44:44 00:34:03 00:10:41 00:10:41 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Pilot Magic 10:53:34 10:56:38 00:03:04 00:00:00 00:03:04 00:00:00 00:03:04 00:00:00 20120801 George Michael Faith 10:56:38 11:00:01 00:03:23 00:00:00 00:03:23 00:00:00 00:03:23 00:00:00 20120801 Hírek 11:00:01 11:04:59 00:04:58 00:04:58 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 magyar zene 11:04:59 11:09:54 00:04:55 00:00:00 00:04:55 00:04:55 00:00:00 00:00:00 20120801 Találkozások magazin műsor (beszélgetés Berényi Andrással, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának vezetőjével; zene: Phil Collins) 11:09:54 11:23:23 00:13:29 00:12:08 00:01:21 00:00:00 00:01:21 00:00:00 k 20120801 technikai hiba, csend 11:23:23 11:33:13 20120801 Találkozások magazin műsor (beszélgetés Berényi Andrással, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának vezetőjével) 11:33:13 11:51:36 00:18:23 00:12:04 00:06:19 00:00:00 00:04:11 00:02:08 k 20120801 vallásos zene Krisztus meghalt a mi bűneinkért 11:51:36 11:54:55 00:03:19 00:00:00 00:03:19 00:03:19 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Pet Shop Boys Being Boring 11:54:55 12:00:01 00:05:06 00:00:00 00:05:06 00:00:00 00:05:06 00:00:00 20120801 Régió Krónika hírösszefoglaló 12:00:01 12:09:50 00:09:49 00:09:49 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Illés Ó, kisleány 12:09:50 12:12:28 00:02:38 00:00:00 00:02:38 00:02:38 00:00:00 00:00:00 20120801 Santana/Chad Kroeger Why Don't You And I 12:12:28 12:16:57 00:04:29 00:00:00 00:04:29 00:00:00 00:04:29 00:00:00 20120801 12
Mindennapi irodalom hangoskönyv (Márai Sándor: 12:16:57 12:44:43 00:27:46 00:27:46 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Szindbád hazamegy) Cotton Club Singers Ó Budapest 12:44:43 12:50:12 00:05:29 00:00:00 00:05:29 00:05:29 00:00:00 00:00:00 20120801 magyar zene 12:50:12 12:55:47 00:05:35 00:00:00 00:05:35 00:05:35 00:00:00 00:00:00 20120801 vallásos zene Felvirradt áldott szép napunk 12:55:47 12:56:41 00:00:54 00:00:00 00:00:54 00:00:54 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Carpenters Sweet, Sweet 12:56:41 13:00:00 00:03:19 00:00:00 00:03:19 00:00:00 00:03:19 00:00:00 20120801 Smile Hírek 13:00:00 13:04:55 00:04:55 00:04:55 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 szignál 13:04:55 13:05:33 00:00:38 00:00:38 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 20120801 Aréna (Inforádió műsora beszélgetés Németh Zsolttal, a Külügyminisztérium államtitkárával) 13:05:33 13:54:41 00:49:08 00:49:08 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k átvett műsor 20120801 külföldi zene 13:54:41 13:57:53 00:03:12 00:00:00 00:03:12 00:00:00 00:03:12 00:00:00 20120801 Louis Armstrong What A Wonderful World 13:57:53 14:00:09 00:02:16 00:00:00 00:02:16 00:00:00 00:02:16 00:00:00 20120801 Hírek 14:00:09 14:04:42 00:04:33 00:04:33 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Határtalan magazin műsor 14:04:42 15:00:09 20120801 előzetes 14:04:42 14:06:20 00:01:38 00:01:38 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 egyre csökken a magyarok száma a Kárpát-medencében drasztikusan fogy a szlovákiai magyarok száma Debreceni Egyetem gyülekezete; Püski Dániel lelkész szalmafonás mesterségének megújulása; Sülye Károlyné törökszentmiklósi szalmafonó 14:06:20 14:14:16 00:07:56 00:07:56 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 14:14:16 14:24:35 00:10:19 00:10:19 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 14:24:35 14:35:32 00:10:57 00:10:57 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 14:35:32 14:45:23 00:09:51 00:09:51 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 interjú Pap Gyula zeneszerzővel 14:45:23 14:58:33 00:13:10 00:13:10 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 azonosítatlan zene 14:58:33 15:00:09 00:01:36 00:00:00 00:01:36 00:00:00 00:00:00 00:01:36 20120801 Hírek 15:00:09 15:05:48 00:05:39 00:05:39 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Queen Don't Stop Me Now 15:05:48 15:09:36 00:03:48 00:00:00 00:03:48 00:00:00 00:03:48 00:00:00 20120801 Svédasztal délutáni magazin 15:09:36 18:00:16 kh 20120801 előzetes 15:09:36 15:10:39 00:01:03 00:01:03 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 magyar zene Én az éjjel nem aludtam 15:10:39 15:16:28 00:05:49 00:00:00 00:05:49 00:05:49 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Nyílt lapokkal ifjúsági demokrácia projekt bemutatása 15:16:28 15:23:05 00:06:37 00:06:37 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Tátrai Band Vigyázz magadra 15:23:05 15:28:36 00:05:31 00:00:00 00:05:31 00:05:31 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 munkanélküli fiatalok elhelyezkedését segítő pályázat 15:28:36 15:38:24 00:09:48 00:09:48 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 13
Debrecen és Nagyvárad körzetében Sting Love Is The Seventh Wave 15:38:24 15:41:54 00:03:30 00:00:00 00:03:30 00:00:00 00:03:30 00:00:00 kh 20120801 Szegedi Nemzetközi Színházi Találkozó; beszélgetés Balogh 15:41:54 15:47:09 00:05:15 00:05:15 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 József művészeti vezetővel iparművészeti és népművészeti hungarikum tárlatok a Szegedi Somogyi Könyvtár kiállító 15:47:09 15:52:28 00:05:19 00:05:19 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 tereiben; riport Ambrus Sándor fazekas mesterrel The Corrs Radio 15:52:28 15:56:42 00:04:14 00:00:00 00:04:14 00:00:00 00:04:14 00:00:00 kh 20120801 előzetes 15:56:42 15:57:17 00:00:35 00:00:35 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 reklám 15:57:17 16:00:00 00:02:43 00:02:43 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Hírek 16:00:00 16:05:32 00:05:32 00:05:32 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 magyar zene Várj míg felkel majd a nap 16:05:32 16:10:25 00:04:53 00:00:00 00:04:53 00:04:53 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Glenn Frey The Heat Is On 16:10:25 16:14:12 00:03:47 00:00:00 00:03:47 00:00:00 00:03:47 00:00:00 kh 20120801 Útravaló (Ki vagyok én? A 16:14:12 16:21:46 00:07:34 00:07:34 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 meztelen igazság) közlekedés, időjárás 16:21:46 16:22:57 00:01:11 00:01:11 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Fool's Garden Lemon Tree 16:22:57 16:24:32 00:01:35 00:00:00 00:01:35 00:00:00 00:01:35 00:00:00 kh 20120801 reklám (Nyíregyházi Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál; beszélgetés Kocsár Miklós zeneszerzővel) 16:24:32 16:29:53 00:05:21 00:05:21 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 honlap promóció 16:29:53 16:30:02 00:00:09 00:00:09 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Régió Krónika hírösszefoglaló 16:30:02 16:43:28 00:13:26 00:13:26 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh végén: NMHH Médiatanácsa támogatásával 20120801 Natalia Oreiro Gitano Corazon 16:43:28 16:46:30 00:03:02 00:00:00 00:03:02 00:00:00 00:03:02 00:00:00 kh 20120801 Szalóki Ági Kövecses út szélén 16:46:30 16:49:31 00:03:01 00:00:00 00:03:01 00:03:01 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Kalendárium (évfordulók, események) 16:49:31 16:51:13 00:01:42 00:01:42 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh ism. 20120801 Ghymes Holnapután 16:51:13 16:55:32 00:04:19 00:00:00 00:04:19 00:04:19 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Rúzsa Magdi Vágy 16:55:32 17:00:05 00:04:33 00:00:00 00:04:33 00:04:33 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Hírek 17:00:05 17:05:35 00:05:30 00:05:30 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 azonosítatlan zene 17:05:35 17:08:43 00:03:08 00:00:00 00:03:08 00:00:00 00:00:00 00:03:08 kh 20120801 előzetes 17:08:43 17:09:57 00:01:14 00:01:14 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Mark Knopfler Gravy Train 17:09:57 17:16:14 00:06:17 00:00:00 00:06:17 00:00:00 00:06:17 00:00:00 kh 20120801 sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium 17:16:14 17:31:38 00:15:24 00:15:24 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 14
visszaszolgáltatásáról; beszélgetés a jelenlegi helyzetről és a lehetőségekről Joni Mitchell Help Me 17:31:38 17:35:01 00:03:23 00:00:00 00:03:23 00:00:00 00:03:23 00:00:00 kh 20120801 ellentmondásos a rokkantak ellátása; beszélgetés egy civil mozgalom vezetőjével és az Ombudsmani Hivatal 17:35:01 17:59:53 00:24:52 00:24:52 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 képviselőjével honlap promóció, búcsú 17:59:53 18:00:16 00:00:23 00:00:23 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120801 Hírek 18:00:16 18:06:19 00:06:03 00:06:03 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Köztünk élnek portré műsor (beszélgetés Csiba Gáborral, a BAZ-megyei Kórház főigazgatójával; zene: Rúzsa Magdi-Gabriel, Vigyázz a madárra, Balázs Fecó-Csönd éve) 18:06:19 18:52:29 00:46:10 00:34:03 00:12:07 00:12:07 00:00:00 00:00:00 kh ism. 20120801 magyar zene 18:52:29 18:58:54 00:06:25 00:00:00 00:06:25 00:06:25 00:00:00 00:00:00 20120801 reklám 18:58:54 19:00:12 00:01:18 00:01:18 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 20120801 Régió Krónika hírösszefoglaló 19:00:12 19:13:37 00:13:25 00:13:25 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh végén: NMHH Médiatanácsa támogatásával 20120801 Scorpions Still Loving You 19:13:37 19:19:46 00:06:09 00:00:00 00:06:09 00:00:00 00:06:09 00:00:00 20120801 Andrea Bocelli Le Tue Parole 19:19:46 19:23:40 00:03:54 00:00:00 00:03:54 00:00:00 00:03:54 00:00:00 20120801 Joan Baez The Dream Song 19:23:40 19:26:55 00:03:15 00:00:00 00:03:15 00:00:00 00:03:15 00:00:00 20120801 külföldi zene 19:26:55 19:30:13 00:03:18 00:00:00 00:03:18 00:00:00 00:03:18 00:00:00 20120801 Esti nyugalom magazin műsor 19:30:13 20:00:35 20120801 A zsidókhoz írott levél 6. fejezet 19:30:13 19:31:51 00:01:38 00:01:38 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k ism. 20120801 13-20. vers vallásos zene A fényes napi immár lenyugodott 19:31:51 19:39:30 00:07:39 00:00:00 00:07:39 00:07:39 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Tóth Árpád: Isten oltókése 19:39:30 19:40:27 00:00:57 00:00:57 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 vallásos zene 19:40:27 19:44:15 00:03:48 00:00:00 00:03:48 00:03:48 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Esti mese Micimackó 19:44:15 19:54:09 00:09:54 00:09:54 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 látogatóba megy és beszorul gyermek imádság 19:54:09 19:54:36 00:00:27 00:00:27 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 vallásos zene 19:54:36 19:56:49 00:02:13 00:00:00 00:02:13 00:02:13 00:00:00 00:00:00 k 20120801 vallásos zene 19:56:49 20:00:35 00:03:46 00:00:00 00:03:46 00:03:46 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Hírek 20:00:35 20:05:54 00:05:19 00:05:19 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Amy Grant Holy Holy Holy 20:05:54 20:08:37 00:02:43 00:00:00 00:02:43 00:00:00 00:02:43 00:00:00 20120801 Találkozások magazin műsor (beszélgetés Berényi Andrással, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának 20:08:37 20:50:20 00:41:43 00:31:32 00:10:11 00:00:00 00:08:20 00:01:51 k ism. 20120801 15
vezetőjével) Amy Grant It's A Miracle 20:50:20 20:53:05 00:02:45 00:00:00 00:02:45 00:00:00 00:02:45 00:00:00 20120801 azonosítatlan zene 20:53:05 21:00:25 00:07:20 00:00:00 00:07:20 00:00:00 00:00:00 00:07:20 20120801 Hírek 21:00:25 21:05:55 00:05:30 00:05:30 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 azonosítatlan zene 21:05:55 21:11:20 00:05:25 00:00:00 00:05:25 00:00:00 00:00:00 00:05:25 20120801 Budapest Bár/Szalóki Ági Munka után 21:11:20 21:15:22 00:04:02 00:00:00 00:04:02 00:04:02 00:00:00 00:00:00 20120801 Mindennapi irodalom hangoskönyv (Márai Sándor: 21:15:22 21:43:09 00:27:47 00:27:47 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 s ism. 20120801 Szindbád hazamegy) Jennifer Rush The Power Of Love 21:43:09 21:49:04 00:05:55 00:00:00 00:05:55 00:00:00 00:05:55 00:00:00 20120801 Szekeres Andrienn Szeretni elég 21:49:04 21:53:07 00:04:03 00:00:00 00:04:03 00:04:03 00:00:00 00:00:00 20120801 Men At Work Down Under 21:53:07 21:56:42 00:03:35 00:00:00 00:03:35 00:00:00 00:03:35 00:00:00 20120801 Harry Nilsson Without You 21:56:42 22:00:01 00:03:19 00:00:00 00:03:19 00:00:00 00:03:19 00:00:00 20120801 Hírek 22:00:01 22:06:05 00:06:04 00:06:04 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Zsuffa Péter Jazz Klub (beszélgetés Szendrőfi Péter dobossal) Zsuffa Péter Jazz Klub (Szendrőfi Péter felvételei, programajánló) 22:06:05 22:36:31 00:30:26 00:16:26 00:14:00 00:14:00 00:00:00 00:00:00 k elején: termékmegjelenítést tartalmazó műsort hallanak 20120801 reklám 22:36:31 22:37:23 00:00:52 00:00:52 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 20120801 elején/végén: 22:37:23 23:01:18 00:23:55 00:09:41 00:14:14 00:14:14 00:00:00 00:00:00 k termékmegjelenítést tartalmazó műsort 20120801 hallanak/hallottak Hírek 23:01:18 23:06:37 00:05:19 00:05:19 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120801 Határtalan magazin műsor 23:06:37 24:00:00 ism. 20120801 előzetes 23:06:37 23:08:15 00:01:38 00:01:38 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k ism. 20120801 egyre csökken a magyarok száma a Kárpát-medencében drasztikusan fogy a szlovákiai magyarok száma Debreceni Egyetem gyülekezete; Püski Dániel lelkész szalmafonás mesterségének megújulása; Sülye Károlyné törökszentmiklósi szalmafonó 23:08:15 23:15:50 00:07:35 00:07:35 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k ism. 20120801 23:15:50 23:26:28 00:10:38 00:10:38 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k ism. 20120801 23:26:28 23:37:29 00:11:01 00:11:01 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k ism. 20120801 23:37:29 23:47:18 00:09:49 00:09:49 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k ism. 20120801 interjú Pap Gyula zeneszerzővel 23:47:18 24:00:00 00:12:42 00:12:42 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k ism. 20120801 Európa Rádió Miskolc 90,4 2012. 08. 02. 00:00:00-24:00:00 Műsor címe kezdés vége nettó idő szöveg zene magyar z. külföldi z. ismeretlen z. k ism. megjegyzés dátum 16
Himnusz 00:00:29 00:02:41 00:02:12 00:00:00 00:02:12 00:02:12 00:00:00 00:00:00 k 20120802 Hírek 00:02:41 00:08:11 00:05:30 00:05:30 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120802 Kiátkozott (musical) - Eljöttél 00:08:11 00:13:16 00:05:05 00:00:00 00:05:05 00:05:05 00:00:00 00:00:00 20120802 végre Misztrál Adj már csendességet 00:13:16 00:17:42 00:04:26 00:00:00 00:04:26 00:04:26 00:00:00 00:00:00 20120802 Repeta Válogatás a nap legérdekesebb riportjaiból ( Nyílt lapokkal ifjúsági demokrácia projekt bemutatása) 00:17:42 00:24:18 00:06:36 00:06:36 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh ism. 20120802 Dionne Warwick Alfie 00:24:18 00:29:49 00:05:31 00:00:00 00:05:31 00:00:00 00:05:31 00:00:00 k 20120802 Tabáni István Bárhol 00:29:49 00:33:15 00:03:26 00:00:00 00:03:26 00:03:26 00:00:00 00:00:00 k 20120802 Supertramp Logical Song 00:33:15 00:35:51 00:02:36 00:00:00 00:02:36 00:00:00 00:02:36 00:00:00 k 20120802 Repeta Válogatás a nap legérdekesebb riportjaiból (munkanélküli fiatalok elhelyezkedését segítő pályázat Debrecen és Nagyvárad körzetében) 00:35:51 00:45:36 00:09:45 00:09:45 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh ism. 20120802 magyar zene 00:45:36 00:50:01 00:04:25 00:00:00 00:04:25 00:04:25 00:00:00 00:00:00 20120802 külföldi zene 00:50:01 00:54:56 00:04:55 00:00:00 00:04:55 00:00:00 00:04:55 00:00:00 20120802 Nana Mouskouri Over and Over 00:54:56 00:57:56 00:03:00 00:00:00 00:03:00 00:00:00 00:03:00 00:00:00 20120802 Tátrai Band A csend 00:57:56 01:00:51 00:02:55 00:00:00 00:02:55 00:02:55 00:00:00 00:00:00 20120802 Hírek 01:00:51 01:06:55 00:06:04 00:06:04 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120802 Zsuffa Péter Jazz Klub 01:06:55 01:35:30 00:28:35 00:05:49 00:22:46 00:00:00 00:22:46 00:00:00 k elején: termékmegjelenítést tartalmazó műsort hallanak 20120802 reklám 01:35:30 01:36:23 00:00:53 00:00:53 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 20120802 Zsuffa Péter Jazz Klub 01:36:23 02:01:01 00:24:38 00:08:03 00:16:35 00:00:00 00:16:35 00:00:00 k elején/végén: termékmegjelenítést tartalmazó műsort hallanak/hallottak 20120802 Hírek 02:01:01 02:07:15 00:06:14 00:06:14 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120802 Sade Smooth Operator 02:07:15 02:12:23 00:05:08 00:00:00 00:05:08 00:00:00 00:05:08 00:00:00 20120802 azonosítatlan zene 02:12:23 02:16:00 00:03:37 00:00:00 00:03:37 00:00:00 00:00:00 00:03:37 20120802 Repeta Válogatás a nap legérdekesebb riportjaiból (sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatásáról; beszélgetés a jelenlegi helyzetről és a lehetőségekről) 02:16:00 02:31:37 00:15:37 00:15:37 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh ism. 20120802 Mungo Jerry Lady Rose 02:31:37 02:34:42 00:03:05 00:00:00 00:03:05 00:00:00 00:03:05 00:00:00 k 20120802 Repeta Válogatás a nap 02:34:42 03:00:06 00:25:24 00:25:24 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 17
legérdekesebb riportjaiból (ellentmondásos a rokkantak ellátása; beszélgetés egy civil mozgalom vezetőjével és az Ombudsmani Hivatal képviselőjével) Hírek 03:00:06 03:05:26 00:05:20 00:05:20 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120802 magyar zene 03:05:26 03:11:25 00:05:59 00:00:00 00:05:59 00:05:59 00:00:00 00:00:00 20120802 külföldi zene What a Wonderful World (feldolgozás) 03:11:25 03:16:36 00:05:11 00:00:00 00:05:11 00:00:00 00:05:11 00:00:00 20120802 Mindennapi irodalom hangoskönyv (Márai Sándor: 03:16:36 03:44:23 00:27:47 00:27:47 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k ism. 20120802 Szindbád hazamegy) külföldi zene 03:44:23 03:48:13 00:03:50 00:00:00 00:03:50 00:00:00 00:03:50 00:00:00 20120802 külföldi zene Vincent (Starry Starry Night) 03:48:13 03:53:32 00:05:19 00:00:00 00:05:19 00:00:00 00:05:19 00:00:00 20120802 magyar zene Töltik a 03:53:32 03:59:33 00:06:01 00:00:00 00:06:01 00:06:01 00:00:00 00:00:00 20120802 Nagyerdő útját reklám 03:59:33 04:00:12 00:00:39 00:00:39 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 20120802 Hírek 04:00:12 04:05:43 00:05:31 00:05:31 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120802 azonosítatlan zene 04:05:43 04:08:58 00:03:15 00:00:00 00:03:15 00:00:00 00:00:00 00:03:15 20120802 Köztünk élnek portré műsor (beszélgetés Csiba Gáborral, a BAZ-megyei Kórház főigazgatójával; zene: Rúzsa Magdi-Gabriel, Vigyázz a madárra, Balázs Fecó-Csönd éve) 04:08:58 04:55:10 00:46:12 00:34:05 00:12:07 00:12:07 00:00:00 00:00:00 kh ism. 20120802 Boston More Than A Feeling 04:55:10 05:00:09 00:04:59 00:00:00 00:04:59 00:00:00 00:04:59 00:00:00 20120802 Hírek 05:00:09 05:06:12 00:06:03 00:06:03 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120802 azonosítatlan zene 05:06:12 05:10:52 00:04:40 00:00:00 00:04:40 00:00:00 00:00:00 00:04:40 20120802 Találkozások magazin műsor (beszélgetés Berényi Andrással, a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjának vezetőjével) 05:10:52 05:52:35 00:41:43 00:31:33 00:10:10 00:00:00 00:08:21 00:01:49 k ism. 20120802 azonosítatlan zene 05:52:35 05:57:03 00:04:28 00:00:00 00:04:28 00:00:00 00:00:00 00:04:28 20120802 magyar zene Bánat, bánat 05:57:03 06:00:20 00:03:17 00:00:00 00:03:17 00:03:17 00:00:00 00:00:00 20120802 Hírek 06:00:20 06:05:39 00:05:19 00:05:19 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120802 Presser Gábor Csúnya fiúnak 06:05:39 06:09:34 00:03:55 00:00:00 00:03:55 00:03:55 00:00:00 00:00:00 20120802 is van szíve külföldi zene 06:09:34 06:14:05 00:04:31 00:00:00 00:04:31 00:00:00 00:04:31 00:00:00 20120802 Palya Bea Utánam a vízözön 06:14:05 06:18:25 00:04:20 00:00:00 00:04:20 00:04:20 00:00:00 00:00:00 20120802 Resonance O.K. Chicago 06:18:25 06:20:53 00:02:28 00:00:00 00:02:28 00:00:00 00:02:28 00:00:00 20120802 18
Nem csak kenyérrel él az ember (A zsidókhoz írott levél 7. 06:20:53 06:24:54 00:04:01 00:02:30 00:01:31 00:00:00 00:00:00 00:01:31 k 20120802 fejezet 1-4. vers) Kontinentális reggeli információs magazin 06:24:54 09:53:07 kh 20120802 időjárás 06:24:54 06:27:30 00:02:36 00:02:36 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 B.J. Thomas Raindrops Keep 06:27:30 06:30:21 00:02:51 00:00:00 00:02:51 00:00:00 00:02:51 00:00:00 kh 20120802 Falling On My Head Hírek 06:30:21 06:33:58 00:03:37 00:03:37 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 azonosítatlan zene 06:33:58 06:40:07 00:06:09 00:00:00 00:06:09 00:00:00 00:00:00 00:06:09 kh 20120802 dél-etióp gyerekek segélyprogramja; beszélgetés az ökumenikus segélyszervezet sajtó szóvivőjével 06:40:07 06:50:03 00:09:56 00:09:56 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 névnapok, nevek jelentése 06:50:03 06:51:31 00:01:28 00:01:28 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 külföldi zene 06:51:31 06:55:49 00:04:18 00:00:00 00:04:18 00:00:00 00:04:18 00:00:00 kh 20120802 Ayo Without You 06:55:49 07:00:03 00:04:14 00:00:00 00:04:14 00:00:00 00:04:14 00:00:00 kh 20120802 Régió Krónika hírösszefoglaló 07:00:03 07:13:27 00:13:24 00:13:24 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh végén: NMHH Médiatanácsa támogatásával 20120802 Fonográf - Mondd, hogy nem haragszol rám 07:13:27 07:17:12 00:03:45 00:00:00 00:03:45 00:03:45 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Omega Petróleumlámpa 07:17:12 07:20:26 00:03:14 00:00:00 00:03:14 00:03:14 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Útravaló (Ki vagyok én? A nagy egész) 07:20:26 07:25:30 00:05:04 00:05:04 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Amy Grant - Holy Holy Holy 07:25:30 07:27:53 00:02:23 00:00:00 00:02:23 00:00:00 00:02:23 00:00:00 kh 20120802 orvosmeteorológia 07:27:53 07:29:58 00:02:05 00:02:05 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Hírek 07:29:58 07:33:35 00:03:37 00:03:37 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Peter Gabriel Red Rain 07:33:35 07:39:23 00:05:48 00:00:00 00:05:48 00:00:00 00:05:48 00:00:00 kh 20120802 reklám (Nyíregyházi Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál; beszélgetés Kocsár Miklós zeneszerzővel) 07:39:23 07:44:41 00:05:18 00:05:18 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 magyar zene 07:44:41 07:49:09 00:04:28 00:00:00 00:04:28 00:04:28 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 előzetes 07:49:09 07:50:51 00:01:42 00:01:42 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Balázs Elemér Group Kinek van, kinek nincs 07:50:51 07:56:54 00:06:03 00:00:00 00:06:03 00:06:03 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 reklám 07:56:54 07:59:28 00:02:34 00:02:34 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 honlap promóció 07:59:28 07:59:39 00:00:11 00:00:11 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Hírek 07:59:39 08:04:57 00:05:18 00:05:18 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Manfred Man's Earth Band 08:04:57 08:09:11 00:04:14 00:00:00 00:04:14 00:00:00 00:04:14 00:00:00 kh 20120802 Lies azonosítatlan zene 08:09:11 08:12:55 00:03:44 00:00:00 00:03:44 00:00:00 00:00:00 00:03:44 kh 20120802 időjárás 08:12:55 08:14:56 00:02:01 00:02:01 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Steel Orange Titok 08:14:56 08:19:30 00:04:34 00:00:00 00:04:34 00:04:34 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 19
Boomtown Rats I Don't Like Monday 08:19:30 08:23:17 00:03:47 00:00:00 00:03:47 00:00:00 00:03:47 00:00:00 kh 20120802 Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny; a győztes lett Kamer kórus 08:23:17 08:49:27 00:26:10 00:26:10 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 bemutatása Kalendárium (évfordulók, események) 08:49:27 08:53:24 00:03:57 00:03:57 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Bachman-Turner Overdrive Roll On Down 08:53:24 08:57:20 00:03:56 00:00:00 00:03:56 00:00:00 00:03:56 00:00:00 kh 20120802 reklám 08:57:20 08:59:52 00:02:32 00:02:32 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 szignál 08:59:52 09:00:05 00:00:13 00:00:13 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Hírek 09:00:05 09:05:10 00:05:05 00:05:05 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Billie Jo Spears - What I've Got In Mind 09:05:10 09:08:10 00:03:00 00:00:00 00:03:00 00:00:00 00:03:00 00:00:00 kh 20120802 előzetes 09:08:10 09:09:27 00:01:17 00:01:17 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 magyar zene 09:09:27 09:15:13 00:05:46 00:00:00 00:05:46 00:05:46 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Költsön pénzt vagy életet - Ökumenikus Szabadegyetem 09:15:13 09:29:22 00:14:09 00:14:09 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 Nyíregyházán; adósság spirál külföldi zene Andres Vollenweider 09:29:22 09:33:15 00:03:53 00:00:00 00:03:53 00:00:00 00:03:53 00:00:00 kh 20120802 sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaszolgáltatásáról; beszélgetés a jelenlegi helyzetről és a lehetőségekről 09:33:15 09:48:14 00:14:59 00:14:59 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 azonosítatlan zene 09:48:14 09:52:45 00:04:31 00:00:00 00:04:31 00:00:00 00:00:00 00:04:31 kh 20120802 búcsú 09:52:45 09:53:07 00:00:22 00:00:22 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 kh 20120802 azonosítatlan zene 09:53:07 09:59:10 00:06:03 00:00:00 00:06:03 00:00:00 00:00:00 00:06:03 20120802 reklám 09:59:10 09:59:42 00:00:32 00:00:32 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 20120802 szignál 09:59:42 10:00:02 00:00:20 00:00:20 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 20120802 Hírek 10:00:02 10:04:15 00:04:13 00:04:13 00:00:00 00:00:00 00:00:00 00:00:00 k 20120802 külföldi zene 10:04:15 10:08:28 00:04:13 00:00:00 00:04:13 00:00:00 00:04:13 00:00:00 20120802 NOX Áldjon az ég 10:08:28 10:12:15 00:03:47 00:00:00 00:03:47 00:03:47 00:00:00 00:00:00 20120802 Távoli tájakon Afrika hiteles bemutatása Magyarországon (beszélgetés az Afrikáért Alapítvány elnökével és Heiger József építész mérnökkel) 10:12:15 10:42:20 00:30:05 00:17:37 00:12:28 00:00:00 00:12:28 00:00:00 k D-ER Stúdió műsora 20120802 külföldi zene 10:42:20 10:46:39 00:04:19 00:00:00 00:04:19 00:00:00 00:04:19 00:00:00 20120802 Ismerős Arcok Egy a hazám 10:46:39 10:50:53 00:04:14 00:00:00 00:04:14 00:04:14 00:00:00 00:00:00 20120802 külföldi zene 10:50:53 10:54:27 00:03:34 00:00:00 00:03:34 00:00:00 00:03:34 00:00:00 20120802 Ennio Morricone A Few Dollars More 10:54:27 10:57:16 00:02:49 00:00:00 00:02:49 00:00:00 00:02:49 00:00:00 20120802 20