i SELMECZI ELEK NÉMETH ANTAL
Selmeczi Elek NÉMETH ANTAL a magyar színház enciklopédistája
Selmeczi Elek NEMETH ANTAL a magyar színház enciklopédistája Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Budapest, 1991.
A kötetet lektorálta: Kerényi Ferenc Székely György A borító Horwath Éva munkája Készült a Művelődési- és Közoktatási Minisztérium, valamint a Magyar Hitel Bank művészeti alapjának támogatásával ISBN 963 7602 50 x Kiadja az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. Felelős kiadó: Dr. Kerényi Ferenc igazgató Felelős szerkesztő: Dömötör Adrienne Szedte és tördelte az Argumentum Kft. Készült az OSzMI Nyomdájában Felelős vezető: Török Margit
,Keményet keress, kősziklákon, havasokon járj, kelj." Apáczai Csere János (1653)
TARTALOM A praeceptor" 9 Aki úszni akar ebben az álló tóban..." 19 A peregrinus korszak 33 A készülődés évei 41 Nem tetszeni, hanem használni akarok" 57 Tudok én küzdeni remény nélkül is" 69 Egyedül 83 Célegyenesben? 97 Orsz. M. Kir. Színházvezető- és Rendezőképző Akadémia, 1944. 105 Miniatűr Weimar az Andrássy úton 1944-ben 133 Hiszek a színház halhatatlanságában" 153 Függelék: Az európai színházi kultúra mai helyzete (Németh Antal előadása) 181 Az ember tragédiája 1944~ es új rendezői terve (Németh Antal előadássorozata a rendezőképző akadémián) 189
A PRAECEPTOR" Ha Németh Antal portréját a, plutarkhoszi Párhuzamos életrajzok nyomán, vagyis a történetírás klasszikus módszerével szándékoznánk megrajzolni, hosszasan eltöprenghetnénk azon, hogy kit állítsunk szembe vele, ki vagy kik lehetnének színházművészetünknek azok a kimagasló alakjai, akiknek a pályája a hasonlatosságok és eltérések fényében Németh Antal működésének valósághű és végre tisztázott felderítéséhez elvezetnének. Talán a Nemzeti Színház első aranykorát megteremtő Paulay Ede vagy műveltségével magasan kortársai fölé emelkedő Hevesi Sándor? Őszintén szólva, a kérdésre nehéz lenne, talán nem is tudnánk megnyugtatóan válaszolni. Szerencsénkre ezúttal nem Németh Antal életrajzának megírása a célunk, hanem ennek az eseményekben rendkívül gazdag, többszólamú életpályának egyik, jórészt elfeledett vonulatát szeretnénk bemutatni. Ez a vonulat Németh Antal pedagógiai és - részben színháztudományi tevékenységét foglalja magában. Ilyen leszűkítés persze megvalósíthatatlan. Nincs olyan kizárólagos szempont, amely mellőzhetővé tenné az egészre irányuló áttekintést. Németh Antalt praeceptorna.k" pontosabban: a magyar színjátszás első praeceptorának" 1 a tragikus sorsú ifj. Horváth István nevezte 1940-ben, sárospataki első találkozásuk után. (Ifjabb Horváth Istvánnal, az elfelejtett fiatal rendezővel, generációm legendás alakjával a későbbiek folyamán még találkozunk.) Ez a színházi pályára készülő fiatal diák tizennyolc évesen praeceptornak, azaz tanítónak és nem pedagógusnak nevezi Németh Antalt; a görögből átvett hivatalosan használt szóhoz salakos tartalom keveredett már akkoriban is. 1940-ben Németh Antal már öt éve a Nemzeti Színház igazgatója, s megkapja az újabb öt évre szóló megerősítést. Úgy kell(ene) hinnünk, 9
hogy ezekben az években mint igazgató-rendezőt és mint tudományos müvek szerzőjét ismerik, s ezzel a pályacsúccsal ő maga is elégedett. Ezzel szemben tény, hogy Németh nevelői törekvéseit még rendezői sikerei közben sem adja fel, nem engedelmeskedik a specializálódásra kényszerítő íratlan színházi törvénynek. Praeceptori elhivatottságát ekkor sem tudja megtagadni. Németh kora ifjúságától kezdve ápolja magában ezt a nehéz szolgálatot. Egészen fiatalon persze nem a színházi mesterséget tanítja nehézfejű iskolatársainak, hanem mindazt, amit egy Monarchia-beli főgimnáziumban a diákoktól megkövetelnek. (A Tavaszmező utcai főgimnázium tanulója, s itt szerzi meg érettségi bizonyítványát.) Erre ösztönzi szegénysége is: tanít, hogy saját tanulmányait folytathassa. Tizenöt-tizenhat éves korától kezdve (1918-19) húszas éveinek végéig a különböző művészeti ágakhoz vezető ismeretek elsajátításával foglalkozik. A felbomló Habsburg Birodalomból kivált, összezsugorodott ország szellemi életét ezekben az években az eszmék és művészi irányzatok eklekticizmusa határozza meg. Némethet a baloldali politikai mozgalommal együttélő új művészeti irányzatok európai kitekintésre ösztönzik. S miközben mohón kutatja az új szellemi áramlatok immanens értékeit, nyomban megkeresi a módját azok kibeszélésének". Előadásokat tart, cikkeket, tanulmányokat ír. Már ekkor kacérkodik a színészettel, pl. Blattner Géza bábszínházában beáll a paraván mögé bábozni. Színészi képességeit bizonyítja az 1940 után készült, és a véletlen folytán fennmaradt rádiófelvétel. 2 Apáczai Csere János monológját adja elő Kovách Aladár Téli zsoltárából. (Színpadon ezt a szerepet Tímár József alakította.) A színészet mellett megkísértik más kifejezési formák is; így erőteljesen vonzza a karmesteri pálya. Végül is életet és művészetét nr-m esztétikai, hanem elsősorban etikai élmények határozzák meg. Amikor végleg elkötelezi magát a színházművészet mellett, erős akarattal, szinte szokatlan szenvedéllyel kezdi meg annak tanulmányozását. Választása világnézetének további alakulására meghatározó, mivel ebben a művészeti ágban él legtovább a XIX. századi reformkor számos hagyománya, de ebben jelentkeznek pregnánsan a huszadik századi társadalmi változásokat tükröző irányzatok is. Németh számára az sem elhanyagolandó szempont, hogy megfelelő szaktudás birtokában ezen a pályán megelőzheti a származási és anyagi előnyök birtokában indulókat. Fausti vágy űzi, hajtja előre, mégpedig a goethei axióma szellemében: A tudományok se arra valók tulajdonképpen, hogy tudjunk valamit, ott is mindig tenni kell". 3 Tenni pedig a színházban úgy lehet a leglátványosabban, és a nemzet javára a legmaradandóbban, ha a tettekből iskola születik. Amint halad előre a pályáján, sokáig még a felkészülés lépcsőit járva, mint újságíró-kritikus, majd mint esztéta, jóval később pedig mint a magyar színházművészet legnagyobb tekintélyű irányítója, min- 10
dig iskolát akar teremteni. A színjátszást, a színházvezetést, a rendezést stb. mint szaktudást akarja elsajátíttatni mindazokkal, akikkel pályája változó színhelyein találkozik. Elképzelhetjük, hogy a század első felében még igen magas társadalmi pozíciót betöltő színházi elit miképpen fogadja az ismeretlen fiatalember okvetetlenkedéseit. Később, amikor feljut a csúcsra, ugyanez az elit már sértőnek találja, hogy egy felkapaszkodott" színházi ember tör pálcát műveltsége felett. Cikkeiben, előadásaiban Németh azonban nemcsak korhol vagy ítélkezik, de példákat mutat a válságból kivezető úthoz is. Bizony prepotens magatartásról árulkodnak az ilyen és hasonló gondolatok:... minden népnek minden korszakban olyan színházi élete volt, amilyet megérdemelt: olyat teremtett magának, amilyet tudott, és abban lelte szórakozását, ami szellemi életével egyenes arányban állott". 4 A bajokból való kigázolásra felhozott példái között meghökkentőeket is találunk. A hazai viszonyokra célozva írja: Londonban varietévé és operettekké züllött a színház, és csak nemrégiben olvashattunk egy érdekes vállalkozásról, melynek szellemi vezére John Maynard Keynes, 5 az oxfordi egyetem volt közgazdaságtan-tanára, aki belátta a helyzet tarthatatlanságát, és Vera Komisszarzsevszkaja, a legnagyobb orosz színésznő, aki fivérével megalapította a Fórum Színházat, az irodalom jelszavát írva fel zászlójára". Húsz éves, amikor ezt írja, s ehhez tér vissza később is, amikor azt állítja, hogy csak a felkészültség, az európai műveltség és a művészi tehetség szerencsés találkozása hozhat eredményt. Vannak ennek bizonyos technikai tudást igénylő előfeltételei is, de ezek könnyen megtanulhatók. Húsz éves ifjú könnyedségével ugorja át a technikai tudáshoz vezető út akadályait. Csak jóval később ismeri meg ezeknek az akadályoknak szinte leküzdhetetlen természetét. És itt eljutottunk a lényeghez. Németh egészen fiatalon, mint a legtöbb színházi kritikus, a hályogkovács biztonságával veszi kézbe a tollat. Csak később ismeri fel és ez a felismerés meghatározó jellegű változást eredményez életében, hogy egy színházi előadást száz és száz olyan tényező határoz meg, amelyet a kritikus nem ismer vagy nem ismerhet. Ezek a tényezők a megtanulható dolgok! S ezek nem is mind színháziak, hanem egy szélesebb műveltség építőkövei. A Nemzeti Színház igazgatójaként már azt hajtogatja, hogy az igazi színházi ember ismeretanyagában egyforma részt foglalnak el a színházművészettel kapcsolatos és az átlagosnál jóval magasabb műveltséget megalapozó diszciplínák. Érdemes itt megállni, és visszatérni Kovách Aladár Téli zsoltárához. Ebben a Németh Antal által különösen nagy szeretettel gondozott drámában, melyet fogantatásától a színpadi megvalósulásáig végigkísért (1940-ben vitte színpadra), egy huszadik századi Tiborc-monológ rejtőzik. De ezt nem a társadalom peremére taszított jobbágy sírja el, hanem a századokon keresztül fénylő tanító, a praeceptor Apáczai Csere János. Akinek drámává tett történetét Kovách Aladár, a darab elkészüli
lését jelentő levelében, 1939. november 4-én olyan viharnak nevezi, amit egy kálvinista orgonán játszanak ki".... A mi oskolánk a latinnak csak a héját adja sokszor, s azzal már verjük a harangot: rhetorokat nevelünk, zengő cimbalmokat, üres fecsegőket... Beadják a vadóc szamár ka fiat a skólába s tizenkét esztendő múlva kijő egy rhetor: egy mindenfelé ordító, visító, nyerítő, megnőtt vadszamár, sem az istene, sem hazája törvényét, sem a históriákat, de még a maga eleinek viselt dolgait sem ismeri, mégis országot, eklézsiát, politikát, törvényt igazgat... Ebből az oskolából kósza árnyak nőnek ki, az igazi tanulók üres álcái: kitanult rókák, megvásárolható politikai vélemények, a sok pénzzabáló ügyvéd, igazságtalan perek, zaklatások és zsarolások, a nép között zúgó panasz, sírás és nyögés, szerte az országban annyi feldúlt ház, birtok és falu; rongyos város, piszkos ucca, ronda közút mert nem vezetőt, nem etikát és tudást ad ez az oskola, hanem rhetorságot... " 6 Egy olyan történelmi korszak feletti ítélet ez, melynek szellemétől szabadulni mintha soha nem lenne lehetséges. Ezt a monológot tekinthetjük akár bevezetőnek is Németh Antal praeceptori pályájához. Hogy az oktatási reform elodázhatatlan szükséglete a Trianon utáni szűkös, kis haza színházművészetének is ez Németh Antal felismerése. De ez a felismerés egy nagyobb, az egész művelődést átható szándéknak csak része. Mondhatnánk úgy is, hogy követése és alkalmazása annak a klebelsbergi művelődéspolitikának, amelyet a kultuszminiszter a személyes példájával és nem rhétorsággal" irányított. Megjelenése, szavai, de főleg tettei visszaadták a már-már elveszett önbizalmat és hitet." 7 Klebelsberget a Nemzeti Színház sorsa különösen foglalkoztatta, s talán éppen e fontos nemzeti intézmény jövőjét számolgatva jegyezte ki Bajza egyik mondatát, amit mérhetetlen mennyiségű feljegyzései közt talált pályájának első megrajzolója, Huszti József. Nekünk magyaroknak, kik a színházzal nemzeti célokat remélünk és fogunk is egybeköthetni, sokkal fontosabb ez, mint a német, francia vagy angol nemzetnek; nekünk ez, ha akarjuk, lételünk egyik alapkövévé válhatik"! 8 Németh az első európai útján szerzett tapasztalatok birtokában ismeri fel igazán, hogy a művészeti oktatás milyen nehéz és kényes feladat. Minden művészeti ág területén ez alól a színjátszás sem kivétel egymás mellett élnek a különböző irányzatok és törekvések. S ezek gyakran egymás ellen is föllépnek. Ugyanakkor hiányoznak nálunk a műhelyek, nincs meg a kellő tudományos háttér. Hiányzik a tudományos tevékenységet összetartó intézményrendszer. Ezek nélkül pedig nincs biztos alapot rakó nevelés. És még valami! Ez Klebelsberg humanizmusigénye: történelmünk folyamán állandóan megfeledkeztünk arról, hogy a nemzeti közmegbecsülés több melegére van szükség, ha azt akarjuk, hogy teljesen kifejlődjenek tehetséges embereink". 12
Németh nem látja reménytelennek elképzeléseinek megvalósítását. Amikor építeni kezdi programját, a színháztudományt új diszciplínának tekintik Európában is. Ahhoz viszont, hogy programját véghezvigye, biztos és erős pozíciót kell kiharcolnia vállalva még az önösség látszatát is. Amikor 1935-ben beiktatják a Nemzeti Színház igazgatói székébe, az évadkezdö társulati ülésen felfedi kártyáit. Ezúttal a tíz pontba foglalt tíz perces beszéd 4. pontját emeljük ki: Hiszek a magyar színházi kultúra belső nagy missziójában. A magyar színészet hivatást vállalt magára, amikor iskolák tantermeiben, paptanárok vezetése mellett megszületett. A magyar nyelv terjesztése volt akkor a cél. Ezt a célt évtizedeken keresztül a legnagyobb nélkülözések és megpróbáltatások árán is betöltötte. Az idők változása újabb követelmények elé állítja a magyar színházi embert. Ezek a követelmények egyrészt az irodalom, másrészt a magyar színészet, harmadsorban pedig a magyar színpadmüvészet terén jelentkeznek. Az irodalom terén a magyar színjátszás misszióját egy egészen magas célú, új, erőteljes drámairodalom életre hívásában látom. Valljuk be őszintén, hogy a magyar színjátszás egy idő óta elvesztette a magyar drámairodalomra ható inspiratív erejét. Csak elfogadta azt, amit az irodalom teremtett, de nem hívott életre új alkotásokat. A mai színházi embernek elsősorban a fiatal magyar írónemzedéket kell a színpad felé terelnie, hogy megtanítva azt, ami ebből a mesterségből megtanulható, irodalmi szempontból is maradandó alkotásokat hívjon életre. A belső missziónak ki kell terjednie színészetünk általános színvonalának felemelésére is. Sajnos, azt látjuk, hogy vannak kiváló színészeink, de az általános színvonal nem éri el, meg csak meg sem közelíti az egyesek színvonalát. Nem szabad belenyugodnunk abba, ami van, hanem szüntelenül törekednünk kell a tökéletesedés felé... " 9 Ugyanebben a 4. pontban hangsúlyozza azt is, hogy milyen jelentőséget tulajdonít az előadás képzőművészeti részének: A modern magyar képzőművészet világviszonylatban is elsőrangú. Meg kell nyitni a színházak kapuit a magyar művészek előtt, hogy tanulják meg ennek a mesterségnek technikai részét, és tudásukkal segítsék megvalósuláshoz alkotó erejük művészi tartalmát". Mindabban, amit ezen a társulati ülésen elmond, szemernyi sincs a történelmi pillanathoz idomított igazgatói retorikából: Amit mondani akarok, annak nagy része nem lesz új azok számára, akik ismerik közel másfél évtizedes munkásságomat. Ezek számára csupán megerősítést és az elvek újabb leszögezését fogja jelenteni minden mondat. Azt, hogy a megváltozott idők és a változott helyzetek sem ingattak meg, és cselekedeteimet a jövőben is változatlanul ugyanazok az elvek irányítják majd, amik eddig az igazság hitével éltek bennem". Vajon Ady magyarságképében megjelenő Lovatlan Szent György harcos, ábrándos hite fűti ezeket a szavakat? 13
Mindezt a jövő dönti el, néha az egyéni akaratot is meghaladó erők. Tudja ezt Németh is, mert hiszen miért szőné bele ezt a mondatot a bemutatkozó beszédbe: Ha mi eldöntöttük magunkban, melyik úton akarunk járni, akkor ennek az útnak minden következményét vállalnunk kell". Utrechtben, 1653-ban veti papírra Apáczai Csere János:... mi haszna, ha könnyes szemmel csupán szemlélem a távolból hazám áldatlan sorsát? Orvosság, orvosság! azt kell keresni ide! Ha egyszerre öt vagy hat házba belekap a tűzvész, az emberek ide-oda futkosnak, a lángok közé rohannak, hogy valamit kimentsenek a tüzböl. Egyesek a háztetőkre másznak, és vízzel oltják a tüzet, mások a házból hordják ki az értékes holmit. Nem nagyon törődnek akkor sem az alvással, sem az éhséggel! Ez a látvány lebegett a szemem előtt éjjel-nappal, és olyan hevesen kínozta lelkemet, hogy gyakran elűzte szememről az álmot, elvonta figyelmemet a tanulásról, és minden gondolatomat a vágy foglalta le, hogy segítsek szülőhazámon". 10 Egyazon felismerés, közös gyökerek és hasonló sorsok. A Trianon utáni Magyarország megzavarodott szellemi-politikai életére gondolva Apáczai Csere János szavainak időszerűsége tagadhatatlan. Elég, ha itt csak arra utalunk, hogy az első világháborút megelőző kozmopolitizmus s az ennek ellenpólusaként megszületett magyar imperializmus" nem tűnik el a közélet porondjáról a háborús vereség, a forradalmak és az igazságtalan békediktátum ellenére sem. Az 1914-gyel kezdődő kálvária stációin átbotladozó magyarság ugyan fellélegezve fogadja az 1919-ben hivatalba lépő Friedrich-kormányt (József királyi herceg, tábornok eme bejelentése a Budapesti Hírlap 1919. augusztus 7-i rendkívüli kiadásában Cenzúrát: Precup A." engedéllyel jelenik meg, mintegy jelezve a román megszállás tényét), de hamarosan látnia kell, hogy a meghirdetett valláserkölcsi restauráció valójában a klerikalizmust hozza vissza, a nemzeti program pedig a nacionalizmust táplálja. Holott egy nem nagyszámú" 11 csoport nem ilyen irányba akar haladni, s politikáját kereszténynek, konzervatív-reformernek, keresztényszociálisnak, avagy széchenyiesnek" 12 nevezi. Miközben a Habsburg Birodalom sokszázados hatalma alól felszabadult magyar értelmiségi elit a társadalmi eszmék korszerű formáit keresi, a tömeg és a hangosak nem keresnek, hanem találnak, átélés nélkül, avult és tartalmatlan frázisokat". 13 Ebben a helyzetben, amikor a nemzet mintha vakvágányon utazna a jövő felé, s ráadásul a győztes Európa nem a váltót álltja át, hanem úgy játszadozik a magyarsággal, mint jóllakott macska az egérrel (oldalakat töltene meg azoknak a jegyzékekben megfogalmazott utasításoknak puszta felsorolása, melyekkel kintről a függetlenség illúziójában élő magyar államvezetést fegyelmezik), egyetlen mentsvárunk marad: nemzeti kultúránk. S ebben valóságos bástyaként: a Nemzeti Színház. 14
Vannak persze sokan, akik a nemzet jövőjén töprengve azt hiszik, elég a további hanyatlást megakadályozni. A nem nagyszámú" vezető rétegből is csak kevesen ismerik fel, hogy a nemzet számára hátrányosan megváltozott körülmények új típusú embereket igényelnek. Olyan vezetőket, akik meg tudják állítani és ellenkezőjére fordítani az 1867-es kiegyezést követő szellemi sorvadást. A baljós jeleket a költészet kezdte szerte-szikratáviratozni" írja Nemeskürty István könyvének 14 a XIX. század utolsó évtizedét tárgyaló fejezetében. Majd bőségesen idéz a korszak már többnyire elfelejtett költőinek csüggedt-keserü verseiből. Hogy világosan lássuk ezt a korszakot, mégpedig számolva azzal a ténnyel, hogy az 1919-es korszakváltás utáni félfeudális-polgári társadalom sok vonatkozásban megörökli az 1867-es kiegyezésre ráépülő sznob újgazdag úri társadalom élet- és szemléletmódját, idézzük Gratz Gusztávot, aki pontos látleletét adta a Tisza Kálmán nevével fémjelzett történelmi szakasznak. Állandó volt a panasz írja ezekről az időkről egy»legitimista politikus«, hogy Tisza a maga uralmát csak a korrupció eszközeivel tudja fenntartani, hogy megrontotta a választások tisztaságát, és hogy azt a szigorú, könyörtelen pártfegyelmet, amelyet behozott, és amely»mameluk«-ká degradálta a kormánypárti képviselőket, amely azonban mint a hetvenes évek züllött pártviszonyainak reakciója, tán szükséges volt, azzal édesítette meg, hogy híveit apró előnyökhöz juttatta, és számukra, mint mondták»húsosfazekat«állított oda. Az emberi hiúságot, haszonlesést és kapzsiságot Tisza mesterien használta ki a maga politikájának alátámasztására." 15 Albert Gábor, aki a Zsákutcák hősei című könyvében bőségesen idéz Gratz könyvéből, az odaállított húsosfazék" következményeit is elmondja. A látványos anyagi gyarapodást például általában a szegények számának mérhetetlen növekedése szokta kísérni. Ennél sokkal súlyosabb az a károsodás, amely a pénz- és hivatalhajhászás következtében a minden eszmét lekicsinylő prakticizmus jegyében a társadalom belső szervezetét éri. Az elvtelenség mert az»eklektikus politika«ennek a fedőszava mindenekelőtt a társadalmi aktivitást bénítja, a célok és eredmények hiánya pedig a társadalom életerejét sorvasztja, önértékelését zavarja meg, s ezzel aláássa öntudatát és önbecsülését. Ahol ugyanis nincsenek célok és ideák mivel ezek hitelét épp a politikai gyakorlat tagadja vagy legalábbis devalválja marad a carpe diem. Az űrt pedig a mindennapi élet silány örömei töltik ki, azok emelkednek egyetlen céllá." 16 A silány örömöket" pedig a színháznak is ki kell szolgálnia. Ebben a társadalmi folyamatban valóságos csoda Paulay Ede életmüve, aki szemben a széllel" teremti meg a Nemzeti Színház egyik aranykorát. Igaz, hogy ehhez kitűnő politikai érzékkel kiépíti azt a társadalmi hátteret, ami nélkül mindez megvalósíthatatlan lenne. Paulayról készült tanulmányában Székely György megemlíti, 17 hogy a Nemzeti Színház inten- 15
dánsa 1881-ben terjeszti fel Paulayt a Ferenc József-rend lovagkeresztjére, s ugyanekkor Paulay már tagja az akkori európai politikát döntően befolyásoló szabadkőműves rend magyarországi részlegének, a Corvin Mátyás-páholynak. (A páholynak Paulay nagymestere" volt.) Trianon után az elnyert függetlenség kétes örömében a nem nagyszámú" vezető réteg ismét bizakodni kezd a magyarság talpraállításában. Ebben az új történelmi korszakban a Nemzeti Színháznak nagy hivatása van s több kötelessége, mint a béke boldog éveiben. Ma megint a magyarság és műveltség egyik bástyája, a nemzeti szellem ápolója, kultúránk egyik kifejezője" írja 1920-ban Voinovich Géza. 18 Pukánszkyné Kádár Jolán akinek a könyvéből kölcsönöztük Voinovich sorait Németh Antal szellemében folytatja Voinovich gondolatmenetét: Száz év előtt a magyar középnemesség állította fel ezt a színházat, s most jogutódja, a középosztály küzd újra azért, hogy a száz év előttiek elgondolásai öltsenek benne ismét testet. Nehéz az út vissza, kanyargásokkal és zökkenőkkel teljes, de a századik fordulón már újra rajta áll a színház". 19 De a századik évfordulóig, vagy 1937-ig még sok víz folyik le a Dunán. Még az sem biztos, hogy a középosztály alkalmas lesz-e annak az örökségnek az átvételére, amit újkori történelmünk emberileg igen magas rendű nemzedéke, az 1848 előtti reformnemzedék hagyott utódaira. Mindenesetre 1920-ban a remény lángja már pislákol, hogy a nemzeti színházi igazgatók ha azonosulni tudnak a. XIX. század első felét meghatározó reformeszmékkel kijutnak a korábbi korszak zsákutcájából. Hogy meg fognak felelni Vörösmarty célt adó szavainak: E ház, az élet zajló iskolája / Ez annyi hő érzelmek temploma, / Csak kis valóság nagy remény után, / Virágbokor virágos kert helyett, / Zálog, jövendő fénylőbb birtokért." A Szózat költőjének a Pesti magyar színház"-at megnyitó Árpád ébredése című alkalmi művecskéjéből idéztük a költő szavait. Az 1837. augusztus 22-i ünnepi előadáson e verssorokat Egressy Gábor úr" mondta, száz évvel később 1937. október 25-én pedig Tímár József. JEGYZETEK 1 A továbbiakban gyakran idézünk az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában elhelyezett Németh Antal-hagyaték iratanyagából. A hagyaték a Fond 63 számot kapta, az idézett levélrészlet a 63/438. szám alatt található meg. A későbbiek során a hivatkozásoknál az OSzKK. N. A. F. rövidítést használjuk, s feltüntetjük a hivatkozott dokumentum tételszámát. E rendkívül gazdag anyagot Németh Antal 1935 óta kiemelt figyelemmel kezeltette. A Nemzeti Színház iratainak sorsa címmel részletes beszámolót készített Az OSzK évkönyve részére (Bp., 1966. 247-254.). Cikkében leírja a Nemzeti Színház iratainak hányatott sorsát. Megemlíti, hogy amikor Pukánszkyné nagy munkájához (A Nemzeti Színház százéves története, I II. Bp., 1938-40. hozzákezdett, még 16
300 ezer irat és 359 fólió nyilvántartás lehetett a forrása. A történelmi viharok ezt a jelentős anyagot egyáltalán nem kímélték meg. Hogy a pusztítás nem vált befejezetté, ebben nagy része van Némethnek, aki a színházhoz érkező minden fontosabb iratról, a saját és a színház ügyeiről készült kimenő írásokhoz hasonlóan másolatokat készíttetett. Ugyanebben az írásában jelzi, hogy a P. K. J." (Pukánszkyné Kádár Jolán)-dossziék anyagát Pukánszkyné őrizte gondosan a debreceni Nagyerdőn lévő otthonában". Ezt az anyagot a közelmúltban megjelentette az OSzK (Iratok a Nemzeti Színház történetéhez. Feldolgozta és a bevezetőt írta: Berlász Piroska. Bp., 1988.). 3 A hangszalagot a Magyar Rádió Hangarchívuma őrzi. 3 Goethe Antik és modern. Szerk. : Pók Lajos. Bp., 1981. 799. 4 Németh Antal: Színházi kultúránkról". Bp., 1923. In: Uj színházat! Vál. és szerk.: Koltai Tamás. Bp., 1988. 30-31. 5 John Maynard Keynes a huszadik század kiemelkedően jelentős gazdaságpolitikusa. Világhírét 1936-ban megjelent munkája alapozta meg. Németh Antal 1923-ban ír róla. 6 Kovách Aladár: Téli zsoltár. Kolozsvár, 1940. 7 Huszti József: Gróf Klebclsberg Kunó életmüve. Bp., 1942. 121. 8 Huszti: i. m. 288-289. 9 Részletek Németh Antalnak a Nemzeti Színház 1935. szeptember 2-án megtartott évadkezdő társulati ülésén elhangzott bemutatkozó beszédéből. Esztétikai Szemle, 1935. 1. sz. 3-9. 10 Apáczai Csere János: Magyar Encyclopaedia. Utrecht, 1653. 11 Szekfű Gyula: Állam- és nemzetfenntartás. In: Történetpolitikai tanulmányok. Bp., 1924. 17. 12 Szekfű: i. m. 17. 13 Szerb Antal: Magyar Irodalomtörténet. Bp., 1943. II. 507. 14 Nemeskürty István: A kőszívű ember unokái. Bp., 1987. 203. 15 Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története 1867-1918. Bp., 1934. I. k. 207. 16 Albert Gábor: Zsákutcák hősei. Bp., 1989. 189. 17 Székely György: Paulay Ede életműve. In: Paulay Ede írásaiból. Szerk.: Székely György. Bp., 1989. 570. 18 Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története. Bp., 1938-40. I. 428. 19 Pukánszkyné: i. h. 17
AKI ÚSZNI AKAR EBBEN AZ ÁLLÓ TÓBAN... "... annak a Monarchia összeomlása után magára maradt, a Trianonban 1920. június 4-én aláírt békeszerződés következtében menekült értelmiségiekkel túlzsúfolt kis országban fejlett politikai érzékkel is kell rendelkeznie. Társadalmi sikerre, előmenetelre csak az számíthat biztosan, akit a sors megáldott az alkalmazkodás képességével. Aki viszont egy magatartás és eszme tántoríthatatlan képviselője, hirdetője és őrzője, annak ebben a túlnyomásos" helyzetben számolnia kell a bukással is. Ehhez egyébként történelmünk, irodalmi és művészeti életünk szép számmal kínálja a példákat. Ilyen példa Németh Antal életútja is. Pályájának vannak nagy csúcsai, és vannak ijesztően mély völgyei. A lefelé szálló sorsvonal sajnálatosan egybeesik egy művészeti ágnak, a színházművészetnek a hanyatlásával is. Némethet nem érheti a vád, hogy kitért volna a politizálás" elől. Hogy elefántcsonttoronyba vonulva nézte volna a korszak jelenségeit. A napi vagy pártpolitika valóban kezdettől fogva taszítja (mint látni fogjuk, gimnazistaként kacérkodott ezzel is), magasabb fokon azonban engedelmeskedik annak a történelmi parancsnak, amit a nemzeti hagyomány már elbizonytalanodott hagyomány! ír elő a nemzet színháza mindenkori vezetőjének. (Helyesbítsünk: írt elő az 1944-45-ös korszakváltásig.) A harmincas években a nemzeti színházi vezetőnek ezt a hagyományt saját belátása szerint kell programmá alakítania. Tisztáznia kell önmagában, hogy az adott időpontban mit jelent magyarnak lenni. Magyarnak és európainak. Németh 1939. november 20-án előadást tart Debrecenben a Csokonai Körben Magyarság és európaiság címmel. 1 (Mielőtt idéznénk ebből a politikai hitvallásnak is beillő beszédből, két vonatkozására szeretnénk előre felhívni a figyelmet: a beszéd időpontja a második világhá- 19
ború harmadik hónapjára esik; Csokonai Ady mellett Némethnek diákkori eszményképe, szellemi vezére.) Mit jelent magyarnak lenni? Mit jelent a magyarsághoz tartozni?" A válasz, Németh Antal-i módon, pontos és szabatos: A magyar mindig másképpen akart magyar lenni, mint a francia francia, vagy a német német. Nem véletlen, hogy művelődéstörténetünk nagy feilend illései egyúttal a magyar kultúrának európaizálódásaival esnek egybe. A magyar sohasem félt rácsodálkozni a világra, mert a keleti lélek ősi erejével, egyéni öntudatával ösztönösen érezte, tudta, hogy sem Horatius olvasása, sem Voltaire és Rousseau iratainak fordítása, sem Shakespeare örök embersége nem teszi őt kevésbé magyarrá. Sőt: sejtette, érezte, hogy általuk teljesebb emberré, magyarabb magyarrá válik. Jobban megvalósíthatja majd önmagát. Ha el is borongott néha sóvárgó lelke az elvesztett Kelet után, nem kisebb vágyódással tekintett Nyugat felé. Kelet és Nyugat között megvalósította, saját életében valósította meg a müvelődéstörténelemben az emberiség történelmének legnagyobb csodáját: hogyan lehet valaki fajtájának hű megtestesítője és ugyanakkor európai. Megvalósította a lehetetlent: az egyéniséget összhangba hozta az őt körülvevő világgal. De nem úgy, hogy az egyéniség veszítsen. Nem úgy, hogy az európaiság a magyarság rovására érvényesüljön, de úgy, hogy a magyarság érvényesüljön önmaga és az európaiság hasznára. Nem véletlen, hogy a magyarság nagy szellemi képletei, a Balassák, Csokonaik, Berzsenyik, Katonák, Madáchok, Vörösmartyk, Petőfik, Arany Jánosok, Ady Endrék egyben koruknak legműveltebb elméi. Magyarok az örökkévalóság jegyében, és európaiak az örök emberi jegyében. Bennük békén fér meg Szophoklész, a francia klasszikusok, Shakespeare és az európai szellemi életnek minden maradandó értéke. Bennük szervesen, harmonikusan egyesül minden. És mégis: az a különvalóan magyar látásmód és érzésvilág vonja be mindez-t a lélek megvilágító fényével, amelynek eredetileg talán sokkal önkínzóbb élmény átélni Nyugatot, mint egy-egy nagy nyugati kultúrának a másikat. A magyarság számára az európaiság sohasem volt elfordulás önmagától, hanem mindig önmaga gyarapítása, így Horatius többet használt a magyar önismeret fejlődésének, mint sok olcsó hazafi as kodás, a puffogó frázis és az üres választási retorika szellemi tornamutat ványai. Shakespeare-nek többet köszönhet a nemzeti magyar irodalom, mint annak a pocsolyában eget kereső szemléletmódnak, amely azt hiszi, hogy a magyar falu csak trágyáié, és amely azt bizonygatja, hogy nincs még egy fajta a világon, mely önzésben, kapzsiságban, romlottságban túltenne rajtunk. Közhely, hogy a francia lélek idegenül áll Shakespeare drámáival szemben, viszont a különbözőségek feszítő ereje néha mesterségesen is szítva éket verhet az európai nemzetek között. Ez azonban nem ok arra, hogy a magyarság lebecsülje az európaiságot. Egy-egy európai nemzet lehet méltatlan az emberségre, de Európa sohasem lehet méltatlan arra, hogy tápláló erő legyen a mi magyarságunk 20