2Móz 26,1-37 A szent sátor deszkái és kárpitjai

1 2Móz 26,1-37 A szent sátor deszkái és kárpitjai A hajlékot pedig tíz kárpitból csináld: sodrott lenből, és kék, és bíborpiros, és karmazsinszínűből, Kérubokkal, mestermunkával készítsd azokat. Egy-egy kárpit hossza huszonnyolcz sing legyen, egy-egy kárpit szélessége pedig négy sing; egy mértéke legyen mindenik kárpitnak. Öt kárpit legyen egymással egybefoglalva, ismét öt kárpit egymással egybefoglalva. És csinálj hurkokat kék lenből az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélről van; ugyanezt csináld a szélső kárpit szélével a másik egybefoglalásban is. Ötven hurkot csinálj az egyik kárpiton; ötven hurkot csinálj ama kárpit szélén is, a mely a másik egybefoglalásban van; egyik hurok a másiknak általellenében legyen. Csinálj ötven arany horgocskát is, és e horgocskákkal foglald össze egyik kárpitot a másikkal, hogy a hajlék eggyé legyen. Ezután csinálj kecskeszőr kárpitokat sátorúl a hajlék fölé; tizenegy kárpitot csinálj ilyet. Egy kárpit hossza harmincz sing legyen, szélessége pedig egy kárpitnak négy sing; egy mértéke legyen a tizenegy kárpitnak. És foglald egybe az öt kárpitot külön, és a hat kárpitot külön; a hatodik kárpitot pedig kétrét hajtsd a sátor elejére. És csinálj ötven hurkot az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélről van; és ötven hurkot a kárpit szélén a másik egybefoglalásban is. Csinálj ötven rézhorgocskát is, és akaszd a horgocskákat a hurkokba, és foglald egybe a sátort, hogy egygyé legyen. A sátor kárpitjának fölösleges része, a fölösleges kárpitnak fele csüggjön alá a hajlék hátulján. Egy singnyi pedig egyfelől, és egy singnyi másfelől, abból, a mi a sátor kárpitjainak hosszában fölösleges, bocsáttassék alá a hajlék oldalain egyfelől is, másfelől is, hogy befedje azt. Csinálj a sátornak takarót is veresre festett kosbőrökből, és e fölé is egy takarót borzbőrökből. Csinálj a hajlékhoz deszkákat is sittim-fából, felállogatva. A deszka hossza tíz sing legyen; egy-egy deszka szélessége pedig másfél sing. Egy-egy deszkának két csapja legyen, egyik a másiknak megfelelő; így csináld a hajlék minden deszkáját. A deszkákat pedig így csináld a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalra, délfelé. A húsz deszka alá pedig negyven ezüst talpat csinálj, két talpat egy-egy deszka alá, annak két csapjához képest; megint két talpat egy-egy deszka alá, a két csapjához képest. A hajlék másik oldalául is, észak felől húsz deszkát. És azokhoz is negyven ezüst talpat; két talpat egy deszka alá, megint két talpat egy deszka alá. A hajlék nyugoti oldalául pedig csinálj hat deszkát. A hajlék szegleteiül is csinálj két deszkát a két oldalon. Kettősen legyenek alólról kezdve, felül pedig együtt legyenek egy karikába foglalva; ilyen legyen mindkettő; a két szeglet számára legyenek. Legyen azért nyolcz deszka, és azokhoz tizenhat ezüst talp; két talp egy deszka alatt, megint két talp egy deszka alatt. Csinálj reteszrúdakat is sittim-fából; ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz. És öt reteszrúdat a hajlék másik oldalának deszkáihoz; és a hajlék nyugoti oldalának deszkáihoz is öt reteszrúdat hátulról. A középső reteszrúd pedig a deszkák közepén az egyik végtől a másik végig érjen. A deszkákat pedig borítsd meg aranynyal, és karikákat is aranyból csinálj azokhoz a reteszrúdak tartói gyanánt; a reteszrúdakat is megborítsd aranynyal. A hajlékot pedig azon a módon állítsd fel, a mint néked a hegyen mutattatott. És csinálj függönyt, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből; Kérubokkal, mestermunkával készítsék azt. És tedd azt sittim-fából való, aranynyal borított négy oszlopra, a melyeknek horgai aranyból legyenek, négy ezüst talpon. És tedd a függönyt a horgok alá, és vidd oda a függöny mögé a bizonyság ládáját és az a függöny válaszsza el néktek a szent helyet a szentek szentjétől. Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjébe. Az asztalt pedig helyezd a függönyön kívűl, és a gyertyatartót az asztal ellenébe, a hajlék déli oldalába; az asztalt pedig tedd az északi oldalba. És csinálj leplet a sátor nyilására is, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és

2 sodrott lenből, hímzőmunkával. A lepelhez pedig csinálj öt oszlopot sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal; azoknak horgai aranyból legyenek, és önts azokhoz öt réztalpat. Bevezetés A 25. részben olvastunk arról a három legfontosabb berendezésről, ami a szent sátorban volt (2Móz 25,10.23.31). A szentek szentjében a szövetség ládája (34. v.), amiben a törvénytáblák voltak (2Móz 25,16). Ez Istent, a Mindenhatót, az Atyát, az Ő igazságát, szentségét ábrázolta ki. A szent kenyerek asztala a szentélyben volt (35. v.), és Krisztusra mutatott, Aki az életnek a kenyere, aki életét adta az egész világért. Aki nem eszi az ember Fiának testét, és nem issza az Ő vérét, abban nincs élet, de aki Belőle részesül, abban igen (Jn 6,51.53-54). A harmadik az arany gyertyatartó (35. v.), helyesebben mécstartó - mert méccsel, olajjal világítottak -, azt kellett rátenni az arany gyertyatartóra. Az olaj a Szent Szellemnek, az isteni harmadik személynek a képe. Láttuk, hogy a Szentírás ezekkel kezdi a szent sátor leírását, mert ezek a legfontosabbak, ezekben van a lényeg, amiért az egész sátor készül: az Atya, a Fiú és a Szent Szellem bemutatása. Azt is láttuk, hogy ennek az a jelentősége, hogy a hívő ember életében is a belső tartalom, és nem a külső dolgok a fontosak. Nem a ceremóniák, nem az ami látható, hanem az, ami nagyon sokszor nem látható, hogy milyen az Istennel való belső kapcsolatunk, milyen a Vele való közösségünk. Hogyan éljük meg az Atyával, a Fiúval és a Szent Szellemmel való együtt járásunkat. Ez a lényeg. A többi csak ezt kell, hogy kiszolgálja. Utálatos Isten előtt, amikor belül nem ez van, csak kívülről látszik valami szépnek. A farizeusokat az Úr Jézus meszelt sírokhoz hasonlította, akik kívülről szépnek látszanak, de belül telve vannak csontokkal, rothadással. A tálnak, az edénynek a külsejét megtisztítják, de azok belül mocskosak (Mt 23,25). Belülről legyünk tiszták az Úrral való kapcsolatunkban, és akkor majd kívülről is, ennek megfelelően tiszta lesz az életünk. Ebben a részben az van leírva, hogy milyen maga a szent sátor a berendezések nélkül. Amíg a berendezési tárgyak a hívő ember Úrral való egyéni, személyes kapcsolatára mutatnak, addig maga a sátor a gyülekezeti életünket jelképezi, ahogyan Pál apostolnak az Efézusiakhoz írott levélben is olvashatjuk: És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak. Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben [Szellemben] az Atyához (Ef 2,17-18). Látjuk, itt van ebben az Igében is az Atya, a Fiú és a Szent Szellem. Krisztus szerzett és hirdetett békességet az Ő keresztjének vére által, és Ő általa van menetelünk egy Szellemben az Atyához. Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek, és cselédei [háza népe] Istennek, Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus. A kiben az egész épület szép renddel rakattatván nevekedik szent templommá az Úrban; A kiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek [Szellem] által (Ef 2,19-22). Tehát együtt a gyülekezet Isten hajléka a Szellem által. Egy hívő ember is Isten hajléka: nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek [Szellemnek] temploma [ ] és nem a magatokéi vagytok? (1Kor 6,19), de a Gyülekezet együtt is az Ő temploma. Nem egy helyi gyülekezet, hanem a Gyülekezet, a Krisztus Teste. A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival [Mózes könyvében is olvastunk kapcsokról, arany horgocskákról (6.11. v.), amivel összekapcsolták a kárpitokat, hogy eggyé legyenek] minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben (Ef 4,16). Tehát amit a 26. részben felolvastunk, hogy hogyan nézett ki a szent sátor, az azt jelképezi, hogyan gondolta el Isten, hogyan építi Isten az Ő Gyülekezetét.

3 1.) Milyennek látjuk a szent sátrat belülről? Amikor valaki bement ebbe a sátorba, oldalt csupa aranyat látott, mert a deszkák arannyal voltak bevonva (29. v.). Ha pedig föltekintett, olyan kárpitokat látott, amelyek négyszínű fonalból készültek. Az első sodrott len, azaz hófehéren ragyogó bisszusz. A másik kék bíbor, a harmadik piros bíbor, a negyedik szín pedig karmazsin, ami szintén piros volt, de más árnyalatú. Mindegyik kárpitba bele volt szőve egy kérub mintája (1.31. v.). Láthatta még azt, hogy öt-öt kárpit teljesen egybe volt foglalva, egybe volt varrva, de a kétszer öt kárpit arany horgokkal volt összekapcsolva (6. v.). Miről beszélnek ezek nekünk? (1) A deszkák A deszkák akácfából, sittim fából készültek (15. v.), és a deszka hossza tíz sing volt (16. v.). A sing körülbelül egy fél méter, tehát tíz sing, öt méter. Ennyi volt a magassága. Egyegy deszkának a szélessége másfél sing volt, amely körülbelül hetvenöt centiméter. Ezekből a deszkákból volt húsz az északi és a déli (18.20. v.), és hat a nyugati (22. v.) oldalon. Szorosan álltak egymás mellett, egymáshoz értek, és mindegyik deszkában volt egy aranykarika. Ebbe a karikába kívülről, három sorban, öt rudat toltak be. Kettőt felül, kettőt alul, és középen egy hosszú rudat, ami a húsz deszkát mind végigérte (26-28. v.). Ezek belülről nem látszottak. Ezek is be voltak borítva arannyal. Tehát egy erős fal állott itt sittimfa deszkából, egybefoglalva ezekkel a retesz-rudakkal, tiszta arannyal beborítva. Minden deszka végén volt két csap, két kiálló rész, és mindegyik deszka alatt volt két ezüst talp (19. v.). Ezek az ezüst talpak jó nagy tömbök voltak, olyan negyvenkilónyiak, és abban volt egy lyuk, amibe a deszka egyik csapját tették be. Egy-egy deszka két negyven kilós ezüst talpon állott (21. v.), ez így az egyik oldalon is, a másik oldalon is jó masszív deszkafal volt a szenthely hosszában. A két vége, a két rövidebbik vége viszont másfajta volt, erre majd később térek ki. Mire tanít ez bennünket szellemileg? Isten választása Arról már volt szó, hogy a sittimfa közönséges akácfa, amely ma is, és akkor is közönséges fa volt. Istennek a Gyülekezete ma is közönséges emberekből áll. Nem vagyunk földre szállt angyalok. Bűnben születtünk (Zsolt 51,7) ugyanúgy, mint más emberek. Ugyanúgy nőttünk fel, mint más ember az emberek között, mint ahogy egy akácfa felnő az erdő fái között. Azok az akácfák is mind erdőben, vagy valahol magányosan fejlődtek ki, és egyszer odament valaki egy fejszével, és kivágta őket. Ránézett, és azt mondta: ez jó lesz a szent sátorhoz, mert megvan a magassága, megvan a szélessége, amilyen szükséges, és kivágta. Utána fűrészelték, faragták, gyalulták - ha egyáltalán volt akkor gyalu -, míg olyan méretű nem lett, amilyennek lennie kellett. Elgondolkoztunk-e már azon, hogy a sok akácfa közül, a sok ember közül miért választott éppen minket Isten? Miért mondta, hogy ez jó lesz, ez megfelel? Egyszer megkérdezték Assisi szent Ferenctől, hogyan tudott olyan nagy munkát végezni. Azt mondta, ez úgy volt, hogy Isten letekintett az égből, és keresett egy embert, aki az Ő céljának megfelelő. Akkor meglátott engem, és azt mondta, hogy ez jó lesz, mert ez annyira ügyetlen, annyira szerencsétlen, annyira alkalmatlan, hogy ha én majd rajta keresztül nagy dolgokat viszek véghez, nem fogja magának tulajdonítani. Nem tudom, Isten választása pontosan hogyan történt, mert örök időknek előtte kiválasztott magának (2Tim 1,9). De azt mondja az Ige: Nézzétek csak a ti elhívásotokat atyámfiai, hogy kiket választott ki Isten. Nem a nagyokat, hatalmasokat, okosakat, nemeseket, gazdagokat, hanem a világ nemtelenjeit választotta ki magának, a senkiket, hogy a valamiket megsemmisítse (1Kor 1,26-28). Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem (1Kor 1,29). De mindenképpen nagy kegyelem a választása, hogy Testének tagjai (Róm 12,5), és templomának részei legyünk.

4 Szenvedéssel formál A választás nemcsak kiváltság, hanem nagy kötelezettséggel jár. Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem (Mt 16,24). Ez ezzel jár: fűrészeléssel, faragással, amit sokszor az emberek által visz véghez Isten. Fúrnak, faragnak, de ez az Isten munkája. Ő áll mögötte, és nem emberek. Gyalulással, csiszolással, munkálással, ami fájdalmas, de nem hagyja Isten addig abba, amíg olyanok nem leszünk, ami méltó Hozzá, hogy az Ő templomában helyet foglaljon. Krisztus igazsága De akárhogy is fűrészel, farag, csiszol az Úr, nem leszünk alkalmasak egészen addig, amíg be nem von arannyal. Csak úgy csupaszon egyetlenegy fa sem állhatott ott, azokat be kellett vonni arannyal (29. v.). Ez az arany az Isten igazsága, Isten dicsősége. A magunk igazságában, a magunk természetes mivoltában soha nem vagyunk alkalmasak, hogy az Isten templomának a részei legyünk, csak akkor, ha bevon az Ő igazságával. Krisztus az igazság (Jn 1,17). Csak a Krisztus igazságával állhatunk meg Isten előtt, és lehetünk alkalmasak, hogy ennek a háznak részei, építődeszkái legyünk. A helyünket az Úr jelöli ki Amint említettem, a deszkák szorosan egymás mellett álltak (19.24.28. v.), és hogy milyen sorrendben, azt természetesen nem a deszkák határozták meg, hanem a mester. A mester sem a saját elgondolása szerint cselekedett, hanem pontosan arra a mintára, ahogyan Isten megmutatta Mózesnek a hegyen. Tehát Istennek van egy terve, és ebben a tervében benne voltunk: hogy milyen testvérek közé, milyen gyülekezetbe, hogyan és mint helyezzen el bennünket, szorosan egymás mellé. Ennek van egy másik fontos jelentése is a mi számunkra. Nem mozoghatunk akárhogy, hogy kiugrok innen, felcserélem a helyem, mert amott jobban érezném magam. A pitvarban is hasonló deszkák voltak, ugyanis az egész szent sátor kerítéssel volt körbe véve (2Móz 27,9-11). Tehát a szentély és a szentek szentje külön egy zárt egység volt, amit körbe vett egy udvar (pitvar), melyet körülfogott egy kerítés. A kerítésen körbe kerítést alkotó fehér szőnyeg volt (2Móz 27,9.11-15). De ezek a pitvart alkotó deszkák, oszlopok, nem állottak szorosan egymás mellett. Ott a szél lengethette egy kicsit a kárpitot, amit a deszkák tartottak (2Móz 27,11-15). Érdekes, hogy nagyon sok ember szereti ezt a lazaságot. De ez csak a pitvari élet. A szentek szentjében, és a szent helyben ilyen nincs. Ott szorosan egymáshoz tartoznak a tagok, mindenkinek megvan a helye. Ha Isten valakit beépített egy gyülekezetbe a testvérek közé, akkor azon az embernek nem, csak Istennek van joga változtatni. Az Ő megismerésének egysége A deszkákat öt reteszrúd fogta össze. Középen egyetlenegy hosszú, ami mind a húszat összefogta, és kettő-kettő lent és fent (26-28. v.). Az Efézusiakhoz írott levélben olvastunk arról, hogyan épül fel az Isten temploma. Most ezt folytatom. És Ő adott némelyeket apostolokúl, némelyeket prófétákúl, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokúl és tanítókúl: A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére (Ef 4,11-13). Itt éppen öt szolgálat van felsorolva: apostol, próféta, evangélista, pásztor és tanító. És miért vannak ezek a szolgálatok? Hogy a szenteket tökéletesítsék, amíg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek, és az Ő megismerésének egységére (Ef 4,12-

5 13). Egység. Egy belső, Krisztus megismeréséből fakadó egység, ahogy egybefoglalták a reteszrudak a deszkákat (26-28. v.). Ugyanezt végzi Isten - ezen az öt szolgálaton keresztül is - a Gyülekezetben. Megváltásunk, mint szilárd alap A szentsátor a sivatagon keresztül vándorolt - negyven évig - Izráel népével együtt, ahol mindenütt homok volt. Ezeket a deszkákat nem a sivatag homokjába tették, mert Isten homokra nem épít. Pláne nem építi homokra a Gyülekezetet. A szentsátort ezüst talpakra kellett rátenni (21. v.), súlyos tömbökre, amit a szél nem tudott kimozdítani a helyéről. Nagyon fontos az alap, hogy min áll az egyes hívő ember élete. Hogy az alap ezüst volt, ez nem véletlen. Ahogy az arany Isten igazságának, dicsőségének, gazdagságának a jelképe, az ezüst a megváltásé. Amikor valakiért váltságdíjat kellett fizetni (4Móz 18,15-16), ha embereket meg kellett vásárolni, ezüstöt adtak értük. Az Úr Jézust harminc ezüstpénzen vásárolták meg (Mt 26,15), és Józsefet is ezüstpénzért adták el (1Móz 37,28). Az ezüst a megváltásnak a jelképe. A mi életünk nem homokon, nem fövényen nyugszik, hanem Jézus Krisztus megváltói munkáján, Krisztuson, a kősziklán. Az ezüsttömb a kősziklánál is súlyosabb és keményebb talapzat, amit a deszkák alá tettek. Krisztusban A deszka csapja nem egyszerűen csak rajta volt, hanem teljesen belemélyedt a tömbbe, (19. v.), ahogyan a mi életünk is benne foglaltatik Krisztusban, az Ő megváltói munkájában. Őbenne meggyökerezvén és alapot vévén (Ef 3,18), ahogy mondja az Ige. Belegyökerezünk, Benne vagyunk, Magába foglal. Ha egy deszka a húsz közül nem volt a maga helyén az ezüst tömbben, akkor kilógott a sorból. Ha feljebb emelkedett, akkor a rajta lévő arany karikába már nem ment bele a reteszrúd, akkor nem volt egybefoglalva a többi deszkával. Csak akkor volt jó helyen, ha pontosan beleillett az ezüst talpba. Akkor tudták a deszkákat egybefoglalni a reteszrudakkal. Ugyanígy mi is, csak ha Krisztusban vagyunk, megváltói munkájában elrejtve élünk, akkor vagyunk a helyünkön, és akkor vagyunk egybefoglalva a többiekkel Isten hajlékában. Ha lekopik az arany Az egész szent sátort, így a deszkákat is, hordozták a negyven éves vándorlás során. Tudjuk, hogy az aranyborítás a hosszú használat alatt könnyen megkopik. Az arany egy puha fém. Az aranyborítás nem lehetett vastag, bár ez nincs leírva az Igében. A gyakorlati életünkben előfordul, hogy a hosszú földi vándorlásunk alatt itt-ott lekopik rólunk az arany, kilátszik a fa. Előjön, akik vagyunk: ingerlékenyek, idegesek, bosszúsak; néha rosszat is kívánunk - ezek vagyunk mi. Akácfák ugyanúgy, mint más emberek. Mit gondolunk, hogy a léviták, akik felügyeltek a szent sátornak a dolgaira, ha itt-ott lekopott az arany róla, akkor úgy hagyták? Talán úgy gondolták, hogy nem baj, hadd tátongjon itt-ott az éktelenség? Nem hagyták úgy, mert belülről csak az arany látszódhatott, ezért ki kellett javítani. Felügyelniük kellett erre. És ugyanígy nem hagyja most sem a Szent Szellem, aki építi ezt a hajlékot, hogy lekopjon az aranyozás. Ha valakit a Szent Szellem erre a szolgálatra ken fel, nem hagyja úgy, hogy jól van, hát az a testvér most ilyen. Hanem mindig az Isten igazságának az aranya kell, hogy bevonja, ne látszódjon az, akik mi vagyunk. Mert akik mi vagyunk önmagunkban, az nem alkalmas arra, hogy az Isten hajléka legyen, hogy Istennek lakhelyül szolgáljon. (2) A kárpit A deszkák alkották a szent sátor vázát. A két deszkafalat, ami be volt aranyozva, felülről be kellett vonni négy réteg kárpittal. A két arannyal bevont deszkafalon keresztben átvetették a huszonnyolc sing (kb. 14 méter) hosszú és négy sing (kb. 2 méter) széles kárpitot,

6 amiből ötöt-ötöt, összesen tízet foglaltak egybe, és ez pontosan lezárta, betakarta a szentek szentjét és a szent helyet (9.12-13. v.). Milyen volt a legbelső kárpit, amit lehetett látni akkor, amikor valaki bement? Mondjuk, ha papok bementek, mit láttak, ha feltekintettek? Azt látták, hogy a kárpit sodrott len, kék, bíborpiros és karmazsinszínű fonálból készült, kérubok voltak belehímezve mestermunkával (1. v.). Tisztaság és szentség A sodrott len fehér színű volt (1. v.). Sodrott bisszusznak is mondják. Én nem nagyon értek a fonalakhoz, de utána néztem, és ez hófehéren ragyogó volt. A fehér a tisztaságra és a szentségre utal. Elsősorban Krisztus tisztaságára, hiszen ez a hajlék az Isten hajléka, amit Krisztus, és a Szent Szellem épít. De nemcsak Krisztus tisztaságára mutat, hanem arra is, hogy Őhozzá, az Ő hajlékához, az Ő templomához az a méltó, hogy akik abban vannak, azoknak az élete is tiszta legyen. Isten jelenléte, szentsége, nem tűr meg semmit, ami nem tiszta: bűnt, mocskot, szennyet, kétértelmű dolgot. Ezért teszi első helyre a sodrott lent, fehér bisszuszt. Az Úr a mi életünket is tisztogatja. Nemcsak a Jézus Krisztus vére által, hanem tűz által, bajok, fenyítések által is. Ahogy egyik énekünk mondja: Tisztogass, bár bajjal olykor engemet. Úgy is, mint Ézsaiást: a szeráf az oltárról vett izzó parazsat, és azzal érintette meg a száját (Ézs 6,6-7), mert követelmény, hogy aki az Úr templomához tartozik, tiszta legyen. A mennyeiekkel törődni A másik szín a kék volt (1. v.). A kék az égnek, a mennynek színe. Ez arra mutat, hogy az Úr Jézus Krisztus mennyből való volt, és nem a földről. De arra is rámutat, hogy a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk (Fil 3,20). Az Úr Jézus nemcsak magáról mondta, hogy Ő mennyből való, hanem az övéiről is: Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ (Jn 15,18-19). Hát akkor honnan valók vagyunk, ha nem ebből a világból? A másikból, a mennyeiből, mert mi már oda tartozunk. Éppen ezért a kék szín arról is beszél, hogy Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén; Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben (Kol 3,1-3). Tehát Krisztushoz az a hívő ember méltó, aki tiszta, és aki tudja, hogy mennyből való, és a mennyeiekkel törődik, nem a földiekkel. Szenvedés után dicsőség A harmadik szín a bíbor volt (1. v.). A bíbor a királyoknak, a fejedelmeknek volt az öltözete. A gazdagságnak, a hatalomnak, a dicsőségnek a jelképe. Azt jelenti, hogy az Úr Jézus Krisztus is Király. királyoknak Királya és uraknak Ura (Jel 19,16). Az Övé minden hatalom mennyen és földön (Mt 28,18). Jó ha ezzel számolunk még akkor is, ha sokszor nem így néz ki! A bíbor szín arra is rámutat, hogy hogyan lett Ő királyoknak Királya, és uraknak Ura (Jel 19,16). Hogy lett az Övé minden hatalom? A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére (Fil 2,6-11). Jézus Krisztus így lett Úr! Úgy is lehetett volna Úr, hogy nem

7 vállalja azt, hogy emberré legyen, és meghaljon. Mert Ő egy volt Istennel, Ő mindenképpen Úr volt. De ezt vállalta, és amikor így lett Úr, és ezért adott Neki Isten dicsőséges nevet, akkor Őhozzá olyan nép méltó, amelyikről az van megírva: Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is (2Tim 2,12). Őt gyűlölte a világ, minket is gyűlöl (Jn 15,18), ha tűrünk, akkor Vele együtt fogunk uralkodni is. Meg van írva, hogy ültettünk Vele együtt a mennyekbe (Ef 2,6). De amint Ő volt e világban, mi is úgy vagyunk ebben a világban (1Jn 4,17). Krisztus vére és a bűneink A negyedik szín a karmazsin, vagy skarlát ( 1. v.). Ez is piros, de más árnyalatú. A Szentírásban a karmazsin vagy a skarlát a vérnek és a bűnnek a színe. No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bűneitek skarlát-pirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú (Ézs 1,18). Ez az Úr Jézus Krisztus esetében arra mutat, hogy Benne nem volt bűn, mégis a bűnért Ő áldozta a vérét, hogy eltörölje a bűnt (2Kor 5,21). A mi esetünkben pedig arra utal, hogy bűnösök voltunk, bűneink vérszínűek voltak, mint a karmazsin, de az Úr Jézus Krisztus vére fehérre mosott (Jel 1,5), mint a gyapjú, mint az első fonál, a sodrott len, amiről szó volt. Csak Ő áldozhatta a vérét, mást nem fogadott el Isten, csak egyetlen vért, a Krisztusét. Isten jelenléte Nemcsak ez a négy szín látszott ezekben a kárpitokban, hanem kérubok is. Kérubok mestermunkával voltak beleszőve (1. v.). A kérubok Isten hatalmának, dicsőségének, szentségének a kiábrázolói és hordozói. Ezékiel próféta könyvében látjuk, hogy a kérubok hogyan emelték Istennek a trónját, milyen dicsőségben (Ez 10,1). Isten szolgái ők, akiknek jelképesek a cselekedetei, mert nincs arra szükség, hogy Istent hordozzák, mert Isten tartja kezében a mindenséget. De ott vannak Isten körül, Isten jelenlétében, és Isten dicsőségét, szentségét, nagyságát, hozzáférhetetlenségét jelképezik a maguk hatalmas erejével. A kérubok azt jelzik, hogy jelen van az Úr, a hatalmas, a szent, a dicsőséges Isten. Azt énekeljük: Itt van Isten köztünk, jertek Őt imádni, hódolattal elé állni. Itt van a középen, minden csendre térve, Őelőtte hulljon térdre. Az Istennek a jelenlétére utalnak ezek a kárpitba szőtt kérubok (1. v.). 2.) Milyennek látjuk a szent sátort kívülről? Semmi különös nem látszott rajta. A legkülső réteg, ami takaróként volt a sátor fölött, borzbőrökből készült (14. v.). Minden más sátor is készülhetett borzbőrből, semmi különleges nem volt benne, közönséges volt. Krisztus és a hívő ember külseje Kívülről az Úr Jézus sem látszott különlegesnek. Ránéztek az emberek, és azt mondták: ismerjük apját, anyját, testvéreit. Az ácsmesternek a fia. Ezért megvetették Őt (Mk 6,3). A hívő emberekben sem látnak semmi különlegeset. Olyanok, mint a többiek. Miért? Mert belülről, amit Isten végzett a hívő ember szívében, azt csak Isten látja. Ugyanúgy az Úr Jézusnál is. ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm (Mt 3,17). Ezt csak Isten értékelte, csak Ő látta. Most is azt a munkát, amit Isten végez egy hívő emberben, nem láthatják, és ha látnák is, nem értékelhetné egyetlenegy hitetlen ember sem. Úgy, hogy ne is várjuk ezt el, mert erre képtelenek, erre csak Isten képes. a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya (Jn 12,26), de az emberek legtöbbször nem. A borzbőr azt is jelképezi, hogy ne törekedjünk feltűnőségre, amit az emberek elismernek. Nem véletlenül volt kívülről közönséges borzbőr (14. v.). Nem törekedett Isten arra, hogy kívülről látszódjanak az arany deszkák (29. v.), a mestermunka, hogy rögtön lássák a kérubokat (1. v.), és azonnal valami szent félelem fogja el őket. Isten azt akarta, hogy lássák

8 csak közönségesnek. Ne törekedjünk sem egyéni, sem gyülekezeti életünkben arra, hogy nagyok legyünk, hogy az emberek lássák és elismerjék: ez aztán igen. Nem, csak legyen borzbőr kívülről. Csak belül legyen olyan a szívünk, amilyen Istennek tetszik. Csak Ő ismerje el, ez a fontos! 3.) Mi volt a belső és a külső réteg között? A legbelső és a legkülső takaró között volt még két réteg. Ha kívülről jövünk befele, akkor a borzbőr alatt még veresre festett kosbőr volt (14. v.). (1) A veresre festett kosbőr-takaró Mire való a kos az Ószövetségben? Áldozatra (2Móz 29,18). Hogy veresre volt festve, ez az áldozat vérére utal. Nyilván, aminek a bőre ott volt, azt már meg kellett, hogy öljék. Az Ószövetség idején ember bűnéért rengeteg kosnak folyt ki a vére. Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égő áldozatait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm (Ézs 1,11). Ez az Ige arra mutat, hogy a kosok vére helyett Isten elfogadta az egyetlen bárányának, Jézus Krisztusnak a vérét (1Pt 1,19). (2) Kecskeszőr-kárpit A harmadik takaró kecskeszőr-kárpit volt (7. v.). Ez fehér kecskeszőrből készült, és ez is a tisztaságra mutat. Krisztus vére által lettünk tiszták. Csak a tiszta kecskeszőr takaró érintkezhetett a legbelső kárpittal, ahol Isten dicsősége volt a fehér, a kék, a bíborszín és a karmazsin fonálból a kérubokkal (1. v.). Mi, közönséges emberek, akiket Jézus Krisztus vére tisztára mosott, alkotórészei lehetünk az Isten templomának. A fehér a tisztaságot, a kék a mennyeit, a bíbor az uralkodást jelenti Vele, ha Vele együtt tűrünk. A karmazsin azt jelenti: Ő fizette meg az árat mindezekért. Befejezés És csinálj hurkokat kék lenből az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélről van; ugyanezt csináld a szélső kárpit szélével a másik egybefoglalásban is (4. v.). Tehát az öt kárpit egybe volt varrva, és a szélén ötven kék hurok, a másikon is ötven kék hurok (5. v.) volt, és ezt kellett arany kapcsokkal összekapcsolni (6. v.). Az sem véletlen, hogy kék lenből készült, a mennyei színből. Miért kellett egybekapcsolni? Azért, hogy a hajlék eggyé legyen (6. v.). A kék a mennynek a színe, az arany az isteni igazságnak a színe. Csak azokat akarja Isten eggyé tenni, egybe kapcsolni az Ő segedelmének minden kapcsaival (Ef 4,16), akik a mennyeiekkel törődnek, mennyei állampolgárok, és akik az isteni igazság és dicsőség részesei. Ez a mi oldalunkról úgy mutatkozik meg, hogy az arany, ami Isten oldaláról az Ő igazságát, gazdagságát jelenti, az a mi oldalunkról a hitet jelenti: hittel elfogadjuk, hogy mennyeiek vagyunk, és Isten az Ő igazságában részesített bennünket. Ámen. Debrecen, 1995. december 10.