Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar Gazdaságdiplomácia és nemzetközi (EU) menedzsment szak Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány A NÉMET ÚJRAEGYESÍTÉS GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI Készítette: Rohling Szilvia Belső konzulens: Ferkelt Balázs Külső konzulens: Dr. Kőrösi István Budapest, 2003.
Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...3 I. Bevezetés...6 II. A két német állam összehasonlítása...8 II. 1. A német egyesítés rövid történeti áttekintés...8 II. 2. A két különböző gazdasági modell...9 II. 3. Az NSZK és az NDK öt aszimmetrikus viszony...14 II. 4. A két német állam kapcsolata az 50-70-es években...15 II. 5. Belnémet kapcsolatok az 1972. évi alapszerződés után...15 III. Gazdasági átalakulás...19 III. 1. Az NSZK és az NDK gazdasági helyzete 1989-ben...19 III. 2. Változások a volt NSZK gazdasági életében...20 III. 3. Az újraegyesítés óta végbement strukturális változások főbb jellemzői a keletnémet tartományokban...23 III. 4. A német külgazdaság teljesítménye...30 III. 5. Kulcsproblémák a keletnémet gazdaságban 1990 után...31 III. 6. Valutaunió...33 III. 7. Privatizáció...36 IV. A munkaerő-piaci helyzet alakulása...41 IV. 1. A munkaerő-piac átalakulása 1990-94 között...41 IV. 2. A munkanélküliség megjelenése...44 IV. 3. A munkanélküliség alakulása 2003-ban...51 IV. 4. Bérszínvonal és termelékenység viszonya...55 IV. 5. Aktív munkaerő-piaci politikák...59 V. A német gazdaság helyzete 2003-ban, kilátások...64 V. 1. A keletnémet felzárkózás eltérő értékelése...67 V. 2. Schröder reformkoncepciója...70 V. 3. A költségvetési politika mint a növekedés egyik fékje, adóreform...72 V. 4. A munkaerő-piaci problémák kezelése...76 V. 5. Nyugdíjreform...77 V. 6. Egészségügyi reform...79 3
VI. Összegzés...81 Köszönetnyilvánítás...85 Felhasznált irodalom...86 4
Táblázatok jegyzéke 1. táblázat: A belnémet kereskedelem százalékos aránya az NSZK és az NDK külkereskedelmében 1970-ben...17 2. táblázat: Az NSZK és az NDK fő gazdasági mutatói 1989-ben...19 3. táblázat: A GDP alakulása a korábbi NSZK területén...20 4. táblázat: Az egyes szektorok részesedése a GDP-ből a korábbi NSZK területén...21 5. táblázat: A termelő iparágak termelési indexe a korábbi NSZK területén...22 6. táblázat: A keletnémet gazdaság szerkezeti átalakulását jellemző néhány mutató..24 7. táblázat: A szolgáltató szektor fejlődésének néhány jellemzője az öt új szövetségi tartományban...25 8. táblázat: A keletnémet ipar szerkezetének átalakulása az újraegyesülés első öt évében...28 9. táblázat: A Treuhandanstalt által privatizált vállalatok típus szerinti áttekintése...39 10. táblázat: Munkaviszonyban lévők Kelet-Németországban...41 11. táblázat: A munkaviszonyban lévők számának változása Kelet Németországban 1990-1994 között...42 12. táblázat: Munkahely megszűnések 1989 és 1994 között...43 13. táblázat: A munkanélküliség alakulása Németország nyugati és keleti részében...46 14. táblázat: A munkanélküliség alakulása Németország egészét tekintve...47 15. táblázat: 1000 lakosra jutó foglalkoztatottak száma Nyugat-Németországban 1989-1994 között...48 16. táblázat: 1000 lakosra jutó foglalkoztatottak száma Kelet-Németországban 1989-1994 között...49 17. táblázat: A foglalkoztatás szerkezeti átalakulása Németország egészét tekintve...50 18. táblázat: A munkanélküliek számának alakulása Németországban 2003-ban...51 19. táblázat: A munkanélküliségi ráta alakulása 2003-ban Németországban...52 20. táblázat: Egy főre jutó bruttó jövedelem változása a keleti és a nyugati tartományokban 1995-2002 között az iparban és a kereskedelemben...56 5
I. Bevezetés A nyolcvanas, kilencvenes évek fordulóján jelentősen átrajzolódott Európa politikai térképe. A sokrétű változások egy lényeges dologban megegyeznek: Európa népei önálló nemzeti országokban szeretnének élni. E nnek megfelelően az erőszakkal összetartott, soknemzetiségű volt szocialista szövetségi népköztársaságok felbomlottak. A nemzeti összetartozás igénye azonban egy másik irányú folyamatot is elindított Európa közepén. A második világháború óta két külön államban élő német nép elérkezettnek látta az időt, és az adódó történelmi helyzetet kihasználva az újraegyesülés útjára lépett. Amikor 1989. november 9-én a két Németországot szimbolikusan, az egykori fővárost pedig fizikailag is megosztó berlini fal a keleti oldalról is átjárhatóvá vált, az addig egymástól elválasztva élő németek kitörő örömmel ünnepelték találkozásukat. Az öröm első óráiban természetesen senki nem gondolt arra, hogy az évtizedek óta eltérően működő gazdasági rendszerek szintézise komoly erőpróba lesz valamennyi gazdasági résztvevő, így az egyes emberek számára is. Mivel mind az NSZK, mind az NDK igen fontos elemét képezte annak a gazdasági régiónak, ahol gazdasági tevékenysége jelentős részét kifejtette, ezért a németországi változásokat valamennyi európai ország figyelemmel kísérte. Az NDK a kelet-európai országok legfejlettebb gazdaságával rendelkezett, az NSZK pedig a nyugat-európai integráció legerősebb gazdasági hatalma volt. Szinte kézenfekvő volt a következtetés, hogy Európa közepén egy olyan hatalmas gazdasági centrum alakul ki, amely az összes többi nemzetgazdaságot háttérbe szorítja. Ebből a megközelítésből lehet a vezető nyugat-európai államok kezdetben mutatott ellenkezését megérteni. Az egységes német állam kialakulását a hegemóniájában rejlő veszély miatt érték támadások, amire Németország a gazdasági integráció és a politikai szövetség elmélyítésében vállalt tudatos szerepével adott megfelelő választ. Dolgozatomban a német újraegyesülés gazdasági és társadalmi hatásait vizsgálom, témaválasztásom egyfelől személyes érdeklődést tükröz, érdeklődéssel fordulok minden Németországgal kapcsolatos kérdéskör irányába, másrészt 2003-ban egy félévet Németországban töltöttem az ERASMUS-program keretében, ahol lehetőségem nyílt az újraegyesülés hatásainak tanulmányozására. Véleményem szerint a témaválasztás az elmúlt 13 évben sem veszített aktualitásából, hiszen az újraegyesítés az európai integráció alapvető helyzetét, erőviszonyait, Németország politikai-hatalmi szerepét, gazdasági súlyát 6
és európai partnereihez való viszonyát egyaránt érinti. Döntően befolyásolja kereskedelempolitikáját, pénzügyi helyzetét, finanszírozási lehetőségeit, tehervállaló képességét, erejét és hajlandóságát, valamint egész nemzetközi szerepvállalását. Az egyesült Németország az EU-integráció vezető gazdasága, egész Európa legnagyobb termelője és exportőre. A téma szakirodalmi feldolgozottságát illetően megállapíthatom, hogy a dolgozat írásához megfelelő számú olyan tanulmányt, cikket, könyvet sikerült fellelnem, amely specifikusan a témával foglalkozik. A dolgozat logikai váza az említett célkitűzéseknek felel meg. Ahhoz, hogy az egységes német nemzetgazdaság megteremtésének nehézsége érzékelhetővé váljék, elengedhetetlen a nyolcvanas évek végének két német államának gazdasági szempontok szerinti bemutatása. A dolgozat második fejezetében a gazdasági átalakulást elemzem részletesen, külön hangsúlyt fektetve a valutaunió és a privatizáció hatásainak és a munkaerő-piaci helyzet vizsgálatára. A dolgozat befejező része a német gazdaság helyzetét mutatja be 2003-ban, és a jövőre vonatkozó elképzeléseket is tartalmaz. 7
II. A két német állam összehasonlítása II. 1. A német egyesítés rövid történeti áttekintés A magyar és lengyel reformok hatására az NDK állampolgáraiban is felébredt a változtatás igénye, ám a Honecker rendszer 1989 elején még szilárdan tartotta magát, nem volt kilátás reformokra. A kelet-németek ezért az 1989. május 2-án megnyitott osztrák-magyar határon menekültek nyugatra, naponta kb. 100-an. Augusztus 19-én a Sopronban tartott páneurópai mozgalmat mintegy 900 NDK polgár használta fel az osztrák-magyar határon keresztüli menekülésre. A berlini fal megépítése óta (1961) ez a rendezvény adott lehetőséget a legnagyobb arányú nyugatra menekülésnek. Megkezdődtek a rendszer elleni első nagyobb tüntetések is. 1989. október 16-án Lipcsében 120 000 ember tüntetett a Német Szocialista Egységpárt hatalmi monopóliumának megszüntetéséért, Erich Honecker azonban hajlott a reformok bevezetésére. A menekülések és tüntetések hatására lemondott Honecker helyét a szintén keményvonalas Egon Krenz vette át. Az új NSZEP-főtitkár hiába intette nyugalomra a lakosságot, a tiltakozások tovább folytatódtak. November 4-én Nyugat-Berlinben egymilliós tüntetésre került sor. A fokozódó tiltakozás hatására az NSZEP Politikai Bizottsága lemondott majd november 9-én leomlott a fal, az NDK megnyitotta határait Nyugat-Berlin és az NSZK felé. A határok megnyitása után megindult az NDK polgárok áttelepülési hulláma az NSZK-ba, naponta mintegy 1500 ember hagyta el otthonát. Március 18-án többpárti parlamenti választásokat tartottak, majd május 18-án aláírták a két ország közti gazdasági-, szociális és valutaunióról szóló szerződést, amely július 1-jén lépett életbe. A kelet-német márkát a DM váltotta fel ettől az időponttól, a keletnémet vállalati pénzügyi aktívákat 2:1 arányban váltották át DM-re, a béreket, nyugdíjakat, lakbéreket, a lakossági takarékbetétek egy részét pedig 1:1 arányban. Szeptember 12-én a négy győztes állam és a két német állam aláírták az egységes Németország megteremtéséről szóló 2+4 szerződést, így 1990. október 3-án Németország újraegyesült. 1 1 A XX. század krónikája, Officina Nova, 1995. 8
II. 2. A két különböző gazdasági modell Szociális piacgazdaság: A Német Szövetségi Köztársaságban a II. világháborút követően az állam gazdasági szerepvállalása vita tárgyát képezte a politikusok és a gazdaságpolitikusok között egyaránt. Két irányzat volt meghatározó: az egyik irányzat képviselői az erőteljes állami beavatkozás hívei voltak, szerintük a gazdasági válságon csak központi (állami) irányítással lehet felülkerekedni, a gazdasági tervezés ésszerűbb gazdasági struktúra kialakítását teszi lehetővé, az állam fokozott szerepvállalása elősegítheti az erőforrások jobb allokációját. A másik nagy irányzatot a neoliberálisok képviselték, végül az ő nézeteik váltak szélesebb körben elfogadottá. 2 Az NSZK nemzetközi felértékelődésével egyidejűleg az országban figyelemre méltó gazdasági fellendülés indult meg. A gazdaságban a legfontosabb döntések már az NSZK megalakulása előtt megszülettek. A három nyugati övezetben 1948 júniusában végrehajtott pénzreform után a náci idők autark gazdasági rendszerével szakítva áttértek a szociális piacgazdaság elveire. A fogalmat 1948-ban Ludwig Erhard szövetségi miniszter bizalmas barátja, Alfred Müller-Armack használta először, gondolatilag azonban a háború utolsó éveiben a freiburgi egyetemen a Walter Eucken köré csoportosuló közgazdászok dolgozták ki. Eszerint az államnak be kell avatkoznia a gazdasági folyamatokba, hogy a jövőben elkerüljék a gazdasági összeomlásokat; e beavatkozásnak azonban piackonformnak kell lennie, a szabad árképzést szabályozó elvként elismerni és biztosítani a korrekt versenyt. Nem az elmúlt időszak liberális szabadrablásos piacgazdasága, nem az >>erők szabad játéka<< és hasonló frázisok, hanem a szociális elkötelezettségű piacgazdaság a modern felfogású piacgazdaság, amelyben érvényesül az egyén, s amely a legfelülre helyezi a személyiség értékét és a teljesítménynek azután a megszolgált jövedelem is hasznára válik jellemezte Ludwig Erhard 1948 augusztusában elképzelését. 3 A fő alapelv: Annyi teret adni a szabadpiaci gazdálkodásnak, amennyit csak lehetséges, s annyit az állami beavatkozásnak, amennyi a rendszer zavartalan működéséhez szükséges. Az új gazdasági rendszer fontosabb kiegészítő elemei közé sorolták a központi adózást, a versenygazdaság megteremtését és fenntartását, a jövedelem 2 Dr. Kőrösi István: Az állam szerepe Németországban és az ebből adódó tapasztalatok Magyarország számára ISM Gazdaságpolitikai Munkacsoport Budapest, 1997 3 Németh István: Németország története - Egységtől az egységig, Aula 2002 9
szociálpolitikai indíttatású újraelosztását és a minimálbér rögzítését, s ide tartozott a mezőgazdaság és a kisipar állami hiteltámogatása, a szociális lakásépítés és a társadalombiztosítás kiépítése is. Az ipar és a külkereskedelem abszolút elsőbbséget élvezett, mivel a nyersanyagokban és mezőgazdasági termékekben szegény NSZK-nak dinamikus exportgazdaságra volt szüksége. A gazdasági szabadság kiterjedt a fogyasztási szabadságra, az iparűzés, a szakma és a munkahely megválasztásának szabadságára, a termelési és kereskedelmi szabadságra és a szabad versenyre Erhard szövetségi miniszter közvetlenül összekapcsolta a gazdasági és politikai szabadságot. A szociális piacgazdaság jelszava az NSZK ideológiájának vezéreszméjévé vált, s az ötvenes években többször is biztosította a CDU/CSU választási sikerét. A német piacgazdaság előtt szereplő szociális jelző arra utal, hogy a társadalomnak a piac minél zavartalanabb működése mellett olyan szerves kiegészítő mechanizmusra van szüksége, amely nemcsak gondoskodik az önhibájukon kívül munkaképtelenekről és a nem-munkaképes korúakról, hanem a jóléti juttatásokat az átlagjövedelmek alakulásához kapcsolja. Minden fizetésemelés így automatikusan a nyugdíjakat is azonos mértékben növeli. Felismerték azt is, hogy a jóléti szociális szempontok érvényesítése nem a piac feladata, sőt gátolná annak működőképességét. 4 A lerombolt Nyugat-Németország sikeres újjáépítése, a tizenkétmillió menekült és elüldözött integrálása valamint hogy 1957-re elérték a teljes foglalkoztatottságot, mindez messzemenően a szociális piacgazdaság alapelveinek és módszereinek volt köszönhető. A teljes foglalkoztatottság annak következménye, hogy a második világháború után nőtt a fogyasztás, keresletorientált gazdaságpolitika volt a jellemző, aminek következtében nőtt a munkahelyteremtés is. A hetvenes években azután jól érzékelhetően csökkent a szociális piacgazdaság meghatározó ereje. A gazdasági és társadalmi élet terén egészen más elképzelések jellemezték a szociálliberális korszakot: dominált az állami szerepvállalás és a tervszerűség. A szociális piacgazdaság koncepciója e politika csődje után az 1982-es fordulatot követően újra teret nyert a politika fontos területein. Ám meghatározó koncepcióként a kilencvenes évek közvéleménye számára ismét háttérbe szorult. A Német Szövetségi Köztársaság megalapításától időben egyre távolodva egyre inkább elhomályosultak a szociális piacgazdaság etikai és gazdaságpolitikai alapelvei. 4 Dr. Kőrösi István: Az állam szerepe Németországban és az ebből adódó tapasztalatok Magyarország számára ISM Gazdaságpolitikai Munkacsoport Budapest, 1997 10
Az erhardi koncepcióra épült német gazdaságpolitikának az 1949-1989-es időszakbeli tapasztalatai megszívlelendő tanulságokkal szolgálnak: 1. a piaci követelményekhez való alkalmazkodást biztosító és kikényszerítő mechanizmusra van szükség; 2. az államnak a gazdaság működésébe való közvetlen beavatkozása szűk körű, de a versenyfeltételek biztosításával jelentős szerepet játszik; 3. a pénzügyi-valutáris stabilitás a megtakarítások, a beruházások és az export növelése céljából elengedhetetlen; 4. a beruházásokhoz megfelelő profitkilátásra van szükség; 5. az élő munkát a termelékenység növekedésével arányosan kell honorálni; 6. mind a termelés fellendítése, mind az életszínvonal javítása jó infrastruktúra gyors kiépítését követeli meg; 7. a kreativitás és a szellemi teljesítmények ösztönzése és igen magas honorálása a gazdasági fejlődés motorjává vált az NSZK-ban. 5 Összefoglalóan megállapítható, hogy a rendpolitikai alapokon nyugvó, de kialakításában nyitott szociális piacgazdaság évtizedeken át bevált Németországban. A szociális piacgazdaság azonban nagy átalakuláson ment keresztül, egyrészt a jóléti állam irányába, másrészt az állami újraelosztás is megnőtt az ötvenes évekhez képest, az állami kiadások/gdp arány az ötvenes években nem érte el a 30 %-ot, most pedig 42-44 % körül mozog; tendenciaszerűen folyamatosan nőtt ez az arány. Elmondható, hogy a szociális piacgazdaság megvalósulása nem teljesen az erhardi elképzelés szerint zajlott Németországban. Különböző formában számos más európai és nem európai állam fejlődését is meghatározta. Minden változás ellenére e rend konstans és alapvető eleme maradt a szabadság, a jogbiztonság, a gazdasági hatékonyság valamint a társadalmi felelősség. Azok a szakaszok voltak különösen sikeresek, amelyekben a szociális piacgazdaság határozta meg a politikát és a közvéleményt, és azok a szakaszok voltak kevésbé eredményesek, amelyek inkább más elképzelések jegyében álltak. Manapság a szociális piacgazdaság formáját és innovációs képességét nem csupán a német egység megvalósításából tartósan adódó feladatok határozzák meg, hanem az európai és a globális fejlemények jelentenek számára nagy kihívást. A világ gazdaságának fokozódó 11
összefonódásának és globalizálódásának folyamata Németország jövőjét nem fenyegeti. Sokkal helyesebb, ha következetesen szembenézünk az új kihívásokkal, megvalósítjuk a szükséges reformokat és fokozzuk nemzetközi versenyképességünket. Ebben az esetben a globalizáció Németország és Európa előtt is új lehetőségeket tár föl. A szociális és társadalombiztosítási rendszerek reformja esetében mindenekelőtt a demográfiai helyzet alakulását kell következetesen szem előtt tartani. Ma már nem adottak azok a feltételek, hogy a szociális biztonságot kizárólag a felosztó-kirovó rendszer segítségével fedezzük. Végeredményben egy olyan szociális rendszert kell kialakítani, amely több lábon, a törvényben előírt, a magán és az üzemi biztosításon nyugszik, és amelyik a felosztó-kirovó rendszer kiegészítéseképpen megvalósítja a tőkefedezeti rendszert. Erősíteni azt, hogy az emberek önmaguk gondoskodjanak magukról elvárható módon, hogy a családok tartsanak össze és erősödjék a közösségi szellem, ez továbbra is nagy feladatot jelent. A hatékony környezeti politika egyre inkább lényeges eleme lett a szociális piacgazdaságnak. Amennyire lehetséges, a piackonform megoldások mellett kell dönteni. A fontos területek esetében az egyszerű rendtartásjogra a jövőben is szükség van. Arról van szó, hogy lehetőség szerint már azt is elkerüljük, hogy bekövetkezzék a környezet károsodása, és úgy kell irányítani a fejlődést, hogy sok integrált, zárt termelési körök alakuljanak ki. A határokon átnyúló, de mindenekelőtt a világméretű környezeti problémák esetében egyre inkább szükség van nemzetközi környezetvédelmi megállapodásokra. Értékválasztások nélkül, közösség, szellem és a jogállami elvek nélkül a leghatékonyabb gazdaság- és társadalompolitika sem vezethet el a "szabad, boldog, jólétben élő, igazságos és rendezett" társadalomhoz, amelyet pedig Wilhelm Röpke, Ludwig Erhard és az alapító generáció más jelentős gondolkodói és formálói maguk elé kitűztek. Ez a jövőre vonatkoztatva is igaz. Az NDK gazdasága 1990 előtt A térség más országaival szemben az NDK egészen léte utolsó pillanatáig az ortodox tervgazdálkodás és a merev társadalmi berendezkedés mintapéldája volt. A hetvenes és nyolcvanas évekre egyaránt a mennyiségi növekedés és a nemzeti autarkia primátusa volt jellemző, függetlenül ennek költségeitől és termékeinek nemzetközi versenyképességétől. Ennek eredménye, hogy az NDK a világpiacról gyorsabban szorult ki, mint akár a többi egyébként ugyancsak kiszoruló KGST-ország. Számos mutató szerint az NDK 5 Dr. Kőrösi István: Az állam szerepe Németországban és az ebből adódó tapasztalatok Magyarország 12
egyértelmű, de annál kétesebb értékű vezető szerepre tett szert a környezetrombolásban. A hetvenes évek elején még a korábban korlátozott magántevékenységet is megtiltották, ekkor zajlott le az utolsó nagy államosítási hullám, egyébként szinte egy időben azzal, hogy Magyarországon és Lengyelországban a magánszektor korlátozott fejlesztése mellett döntött a politikai vezetés. Jellemző, hogy 1988-ra szinte teljes körűen megvalósult az ipar hatalmas kombinátokba való szervezése. Az egyenként 20-40 vállalatot tömörítő kombinátok átlagosan 20000 főt foglalkoztattak. Ami azonban ennél is sokkal sajátosabb volt, az a lakosság világismeretének szinte teljes korlátozása. A társadalom szinte teljesen elzáródott a világtól, az utazási lehetőségek néhány és számában egyre csökkenő baráti országra korlátozódtak. Mindez olyan körülmények között érvényesült, amikor a technológiai forradalom világszerte kibontakozott, és a turizmus mindenütt a társadalmi (és politikai) nyitás irányába hatott. Összhatásként az NDK gazdasági autarkiája, világgazdasági, műszaki és társadalmi marginalizációja, valamint a fentiekből adódó és széles körben megfigyelhető tudati torzulása még KGST-szinten is jóval átlag feletti volt. Ilyen felkészültségű országot ért a berlini fal lebomlása és az ennek egyenes folytatásaként megvalósuló valutaunió, majd a politikai egység kihívása. 6 A volt NDK gazdaságának negyven év szocialista tervgazdaság alatt felhalmozódott versenyhátrányait a gazdasági és szociális unió deklarálása, a valutaunió keretein belül a nyugatnémet márka mint egységes nemzeti valuta átvétele egy csapásra nyilvánvalóvá tette. Ezek röviden összefoglalva a következők voltak: -elaggott állótőke-állomány -alacsony termelékenység -nagy anyag- és energiaigényesség -gyenge minőség -a piaci kontroll hiánya -torz ár-, költség- és nyereségviszonyok, -korszerűtlen infrastruktúra, -tisztázatlan tulajdonviszonyok, -a környezetvédelem elhanyagolása, számára ISM Gazdaságpolitikai Munkacsoport Budapest, 1997 6 Inotai András: A német újraegyesülés gazdasági hatásai Közép- és Kelet-Európára II.rész, Külgazdaság 1992/1.szám 13
-az autark gazdálkodási szemlélet, illetve döntően a szocialista, s ezen belül főleg a szovjet piacra való specializálódás következtében a nemzetközi gazdasági folyamatokba való integrálódás csekély mértéke, -elmaradott, nem kellően hatékony közigazgatási rendszer. 7 II. 3. Az NSZK és az NDK öt aszimmetrikus viszony Öt lényeges aszimmetria állapítható meg a Szövetségi Köztársaság és az NDK között, amelyek meghatározó hatást gyakoroltak az egyesülés folyamatára, s ezzel a további fejleményekre és az átalakulás mai mérlegére is. Az első aránytalanság abban jelenik meg, hogy az NSZK népessége négyszer akkora volt, mint az NDK-é, azaz ma a keletnémet népesség aránya az össznépességben csupán 20 százalék. A második egyenlőtlenség a gazdasági képességekben mutatkozik meg: az NSZK gazdasági ereje tízszer, egy főre vetítve pedig kétszer nagyobb volt, mint az NDK-é. Ezek az adatok már az 1971-es háttéranyagok megjelenése óta ismertek voltak, azonban szerzőik akkor még maguk is ellentmondásokba bonyolódtak. A harmadik egyenlőtlenség a migrációban volt tapasztalható: 1945 után a kelet-nyugati irányú elvándorlás messze nagyobb mértékű volt, mint a nyugat-keleti. 1961-ig, a berlini fal felépítéséig megközelítőleg hárommillió, túlnyomórészt, jól képzett NDK-állampolgár hagyta el az országot. Amit azonban nem látunk ilyen tisztán, az az, hogy még a fal fennállásának időszakában, 1961-1989 között is, mintegy négyszázezer keletnémet polgár hagyta el az országot. Ez a migrációs mozgás az átmeneti időszakban mint agyelszívás egyenesen a kiegyenlítési igények alapjaként is megjelent. A negyedik aszimmetria: a keletnémetek jóval nagyobb érdeklődést mutattak Nyugat- Németország iránt, mint fordítva. Az 1987-ben regisztrált ötmillió nyugat-németországi látogatás megfelel az NDK-lakosság közel egyharmadának, ehhez képest az NDK-ba utazó nyugatnémetek aránya megközelítőleg csupán 10 százalék volt. A nyugatnémetek 32 százaléka, míg a keletnémetek 84 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rokonai vagy ismerősei vannak az ország másik részében (1989-1990). Egy 1992-es felmérés szerint a nyugatnémetek 62 százaléka, a keletnémeteknek azonban csak 29 százaléka nem járt még soha egy hétnél hosszabb ideig a másik országrészben. Szinte nyilvánvaló az aszimmetria a 7 Nagy Katalin: A német újraegyesülés első öt éve, Külgazdaság 96/10.szám 14
tömegtájékoztatás igénybevételében: míg a nyugatnémetek szinte sohasem néztékhallgatták az NDK televíziót és rádiót, addig a nyugatnémet televízióadások a hetvenes évektől kezdve az NDK életmód részévé váltak. Ötödik aszimmetria: döntő aránytalanság 1989 őszén az ország tömeges elhagyásában és a tömeges tiltakozó megmozdulásokban jelent meg. 8 II. 4. A két német állam kapcsolata az 50-70-es években A két német állam kapcsolatát az 50-70-es években - amelyről ezekben az években tulajdonképpen nem is beszélhetünk - az úgynevezett Hallstein doktrína határozta meg, amely 1955. szeptember végétől lett az NSZK külpolitikai irányelve. A doktrína szerint az NSZK az egész német népre vonatkozó, demokratikusan törvényesített, egyedüli képviseleti igénye alapján nem veszi fel és nem tart fenn diplomáciai kapcsolatokat olyan államokkal, amelyekkel az NDK diplomáciai kapcsolatban áll. Kapcsolatfelvételre a két ország hivatalos szervei között több mint 14 évvel a 2 állam megalakulása után került sor. Ez csak egy szűk területet, az utazást érintette. 1963 és 1966 között Nyugat-Berlin szenátusa és az NDK között négy Útlevél-megállapodás jött létre. 1969. október 21-én Willy Brandt lett a kancellár a Szövetségi Köztársaságban, nevéhez fűződik az új keleti politika, az Ostpolitik, mely szerint a külpolitika feladata, hogy a német nemzet egységét úgy valósítsa meg, hogy a Németország két része közötti kapcsolatok bénultságát feloldja. Első bíztató lépés a két német állam kapcsolatának építésében a 2 kormányfő találkozója volt először 1970 márciusában, az NDK-beli Erfurtban, majd ugyanezen év májusában az NSZK-beli Kasselban. Szerződéses kapcsolat a két német állam között az Alapszerződés aláírásával jött létre 1972. decemberében, mely a Hallstein doktrína alkalmazásának megszűnését jelentette. 9 II. 5. Belnémet kapcsolatok az 1972. évi alapszerződés után 8 Wolfgang Zapf: Modernizáció, jólét, átmenet Németország a 20.század végén, Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság Századvég Kiadó Budapest, 2002 9 Nyikos Zoltán: A két Németország gazdasági és politikai kapcsolatai az 1970-es és 1980-as években, BGF- KKFK Könyvtár, Szakdolgozat, 2002. 15
A két német állam 1973. június 21-én életbe lépett alapszerződése az NSZK részéről nem jelentette az NDK külföldként való nemzetközi jogi elismerését, s kapcsolataik továbbra is különleges jellegűek maradtak. Az NSZK a szerződésekben megerősítette igényét, hogy továbbra is a németek állami egységén munkálkodik. Az alapszerződés nem szabályozta az állampolgársági ügyeket és nem érintette a négy hatalom jogait és felelősségét Németországot és Berlint illetően. A német kérdés jogilag és politikailag továbbra is nyitott maradt. Lehetővé vált azonban számos változás, amely a két ország lakossága számára enyhített a megosztottság keménységén. Ezen a bázison szerződések sora jött létre a két állam között: közlekedési szerződés 1972- ben, egészségügyi egyezmény 1974-ben. Egyezmények születtek (1974, 1978, 1983) a nem kereskedelmi fizetési és elszámolási forgalomról, amelyek biztosították az eltartási kifizetéseket és bizonyos követelések átutalását. Megállapodtak a Nyugat-Berlinből és oda vezető szárazföldi és víziutak kiépítéséről, 1976-ban postaegyezményt írtak alá. A belnémet utazási forgalom csaknem kizárólag magánlátogatások keretében bonyolódott, mivel a turistautak drágaságuk és az NDK szűk szállás- és ellátókapacitásai miatt viszonylag nehézkesek voltak. Valódi belnémet sportkapcsolatokról nem lehetett beszélni, s viszonylag csekély maradt a fiatalok csoportos utazásainak száma is. A belnémet kommunikációban óriási szerepet kapott a televízió. Az NSZK TV-programjait a lakosság szinte az egész NDK területén venni tudta. A két német állam kulturális kapcsolatai nem feleltek meg a korábbi évszázadokban kialakult kapcsolatok színvonalának és hagyományainak. Mindkét állam régre visszanyúló, jelentős könyvkiadói tevékenységet folytatott; a két ország kiadói a Frankfurt am Main-i és a lipcsei könyvvásáron külön-külön állították ki termékeiket. A kulturális csere hangversenyek, színházi előadások, kiállítások a nyolcvanas évek elején növekedett ugyan, de kiegyensúlyozott, korlátlan cseréről nem lehetett beszélni. A belnémet kereskedelemről szóló előzetes egyezményt 1951. február 3-án írták alá, majd ezt követte az 1952. május 4-i berlini egyezmény, amelyet 1960. augusztus 16-án újítottak meg. Az áruforgalom 1960-ig egy, illetve két évre előre meghatározott árulisták alapján folyt, 1961-től azonban a lista összetétele határozatlan időre szólt. A szállításokból és beszerzésekből Nyugat-Berlin átlagosan 25%-kal részesült. A zónaközi egyezmény nem a két államra vonatkozott, hanem a két eltérő valutával rendelkező területre; kizárólag kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat irányzott elő, amelyeket nem készpénzben egyenlítettek ki. Mivel az NSZK és az NDK fizetőeszköze között 1990 tavaszáig 16
semmiféle hivatalosan rögzített árfolyam nem létezett, az elszámolás alapjául az ún. elszámolási egység (Verrechnungseinheit VE) szolgált, amely a gyakorlatban egy nyugatnémet márkának felelt meg. 1. táblázat: A belnémet kereskedelem százalékos aránya az NSZK és az NDK külkereskedelmében 1970-ben (teljes külkereskedelem=100%) NDK NSZK Nyugat-Berlin Export Import Export Import Export Import 9,8 10,6 1,9 1,8 7,7 22,8 Forrás: Sárosi Éva: A két Németország közötti kereskedelem; Kopint-Datorg Rt; 1972 A két ország között megalakulása óta élénk kereskedelem zajlott, amely a háborút követő megszállási övezetek árucseréjére nyúlt vissza. Az ötvenes években kötött szerződések érvényességét és intézményesített jogi alapjait az 1972. évi alapszerződés is megerősítette, így kereskedelmük a szuverén országok gyakorlatában ismeretlen, különleges jelleget kapott. A kereskedelmi forgalom a politikai és gazdasági válságoktól függetlenül, folyamatosan növekedett; az 1950. évi 744 millió márkás forgalom 1987-re 15 milliárd márkára emelkedett. Miközben az NDK külkereskedelmének 15%-a irányult az NSZK-ba, a szövetségi köztársaság 2%-os kivitele gazdaságilag szinte jelentéktelen mennyiséget képviselt összkivitelében. 1969-ben szabályozták a kamatmentes hitelként működő swing mértékét, amelyet rugalmasan, az előző évi export 25%-ában, évente állapítottak meg. Ezután a swing állandóan növekedett, s a hetvenes évek közepére elérte a 850 millió márkát. 1969-ben az NSZK lemondott a kereskedelmi szaldó évenkénti kiegyenlítéséről, s csökkentették az egyedi engedélyezési kötelezettségű árucikkek körét és a kontingentált termékek számát. Minthogy az NSZK az NDK-t nem tekintette külföldnek, ügyelt arra, hogy a belnémet kereskedelem különleges státusa mentesítő záradékok révén a nemzetközi szervezetekben (GATT-ban és az EK-ban) fennmaradjon. Ennek megfelelően a belnémet kereskedelem vámmentes volt. Az NDK a külkereskedelem állami monopóliuma miatt nem szabott ki vámokat. Az 1957. március 25-én aláírt Római Szerződés elismerte a belnémet kereskedelem különleges jellegét, így az NDK a Közös Piac hallgatólagos tagja lett. A nyolcvanas évek második felétől a környezetvédelem is a belnémet együttműködés kiemelt területe lett, mivel a nagyfokú iparosítás és magas életszínvonal miatt mindkét állam súlyos környezeti problémákkal szembesült. 17
Az egyes programok közös végrehajtása mellett a nyolcvanas évtizedben folyamatos, intézményesített együttműködés alakult ki, ide sorolhatók a két német állam kormányának székhelyén működő állandó képviseletek. Az NSZK kormánya fontosnak tekintette a két német állam humanitárius együttműködését is. A belnémet kereskedelem területén összekapcsolódtak a két fél önmagukban eltérő érdekei: az NSZK-ban a politikai, az NDK-ban inkább a gazdasági megfontolások domináltak. A belnémet kereskedelem a belnémet kapcsolatok és általában a Németország politika egyik fő bázisának számított, s az NSZK kormánya arra törekedett, hogy megvédje a politikai feszültségektől és a destabilizáló befolyásoktól; a megállapodások ugyanakkor az NSZK jelentős pénzügyi támogatásával jártak. 10 10 Németh István: Németország története Egységtől az egységig, Aula 2002 18
III. Gazdasági átalakulás III. 1. Az NSZK és az NDK gazdasági helyzete 1989-ben Az újraegyesítés két teljesen eltérő gazdasági fejlettségű, más társadalmi berendezkedésű, negyven évig különböző fejlődési úton haladó országot kapcsolt össze. A döntés természetesen politikai szempontok alapján született, a két gazdaság egyesítésének problémája pedig eltörpült a hatalmas politikai siker mellett. Kohl kancellár ígéretet tett az NSZK lakosainak, hogy a két gazdaság integrálását adóemelések, lakossági többletterhek nélkül hajtják végre. Az 1990-es év első felét ez az optimizmus jellemezte, amely azonban nem megfelelően vette számításba a két ország gazdasági szerkezete és teljesítőképessége közötti hatalmas különbséget. Az eltérések vizsgálatához érdemes áttekinteni a két ország 1989-re vonatkozó fő gazdasági mutatóit. 2. táblázat: Az NSZK és az NDK fő gazdasági mutatói 1989-ben NSZK NDK Export (Mrd DM) 641 41,1 Foglalkoztatottak (millió fő) 24.9 8,8 GDP (Mrd DM) 2237 353 GDP/fő (ezer DM-ezer keleti márka) 36,7 20 Import (Mrd DM) 506,5 41,1 Munkanélküliek (ezer fő) 1864 272 Munkatermelékenység (%) 100 33 Nettó havi átlagjövedelem (DM, M) 2111 950 Forrás: Statistisches Bundesamt (1989), Deutsche Bundesbank (1990) A táblázat alapján jól látható, hogy az NDK GDP értéke csupán a 15%-a volt az NSZK hasonló adatának, az egy főre jutó értékben némileg meghaladta a Szövetségi Köztársaság adatának a felét. Az NDK-ban a termelékenység csupán egyharmada az NSZK értékének. Az NSZK exportja 15-szöröse, importja pedig 12-szerese az NDK értékének. Az NSZK export az EK országok között is kiemelkedő. A fenti adatokból nyilvánvaló a két német 19
gazdaság teljesítőképessége közti szakadék, amely a valutaunió bevezetése után jelentős problémák forrásává vált. 11 III. 2. Változások a volt NSZK gazdasági életében A német újraegyesülés jelentős változásokat hozott Németország mindkét részében. Mivel az ország keleti részében az újraegyesülés az addigi gazdasági berendezkedés gyökeres megváltozásával járt, ezért a változások az új szövetségi tartományokban értelemszerűen sokkal nagyobb hatásúak voltak, mint nyugaton. Németország újraegyesülése a korábbi NSZK területén eleinte csak pozitív hatást mutatott, amint ezt a gazdaság globális mutatóját, a GDP-t tartalmazó táblázat adataiból ki lehet olvasni. 3. táblázat: A GDP alakulása a korábbi NSZK területén Év Abszolút értékben Változás az előző évhez Milliárd DM 1989 2369,1 +3,9% 1990 2520,4 +6,4% 1991 2635,0 +4,5% 1992 2676,0 +1,6% 1993 2626,0-1,9 % Forrás: Statistisches Jahrbuch, 1994 és saját számítások A táblázatból egyértelműen megállapítható, hogy a belföldi piac kibővülésével a nyugatnémet gazdaság rendkívüli módon profitált. És ezt abban az időszakban, amikor a világ fejlett országaira, és a világgazdaságra általában a stagnálás volt jellemző. Az NSZK történelmében alig volt példa ilyen fejlődési dinamikára, utoljára talán az 50-es években. Ez a nagyarányú gazdasági bővülés ráadásul azután következett be, hogy az NSZK a 80-as évek folyamán igen erőteljes növekedési pályát írt le. A határok megnyitását követő első évben elért 6,4%-os növekedést értelemszerűen nem lehetett a következő években megismételni, ami a növekedés dinamikájának lassulásában jutott kifejezésre. Sőt a növekedés az egyesülés harmadik évében visszaesésbe fordult át, amely azonban abszolút mértékben alig maradt el az 1991-es bruttó hazai termék nagyságától. 11 Láng Judit: A német egyesítés és Németország megváltozott európai szerepe, TDK 1996 20
Az, hogy a gazdaság egyes szektorai milyen mértékben járultak hozzá az össznemzeti jövedelem alakulásához, a táblázat adatai világítják meg: 4. táblázat: Az egyes szektorok részesedése a GDP-ből a korábbi NSZK területén (%-os arányban) Gazdasági szektor 1989 1990 1991 1992 1993 Mezőgazdaság 1,5 1,5 1,3 1,4 1,4 Termelő iparágak 39,0 38,8 38,6 37,8 36,0 Ezen belül -bányászat+energiaipar 2,9 2,8 2,8 2,8 2,7 -feldolgozó ipar 30,5 30,5 30,3 29,3 27,6 -építőipar 5,6 5,5 5,5 5,7 5,7 Kereskedelem+közlekedés 13,9 14,1 14,4 14,2 14,2 Szolgáltatások 29,5 30,0 30,4 31,2 32,5 Non-profit tevékenységek 16,1 15,6 15,3 15,4 15,9 Forrás: Statistisches Jahrbuch, 1994 Az egyes gazdasági szektorok teljesítményét szemügyre véve látható, hogy az egyesülés okozta fellendülés a gazdaság teljes keresztmetszetében éreztette hatását, bár csekély mértékben. Az első visszaesés a mezőgazdasági termékek esetében volt érzékelhető, már 1991-ben. A többi gazdasági ágban a csúcseredményeket produkáló 1990-es évet követően, még 1991-ben is sikerült gazdasági teljesítményeket növelni, és bár csökkent dinamikával ez a tendencia még az 1992-es évre is áthúzódott. A piac telítettsége csak 1993-ban járt a gazdasági eredmények csökkenésével. A táblázat adataiból kiolvasható, hogy a nyugat-német gazdasági összteljesítmény döntő része a termelő iparágak területén keletkezett. Megállapítható, hogy a kereskedelemben és a szolgáltatások területén tevékenykedő vállalatok összgazdasági súlya 1989-1993 között növekedett. A szolgáltatásoknak a gazdaságban növekvő részaránya a termelő iparágak rovására következett be, amint ez a táblázat adataiból is kiolvasható. Bár ez a gazdasági szektor is jelentősen profitált a határnyitást követő gazdasági konjunktúrából, a növekedés mértéke elmaradt a szolgáltatások és a kereskedelem területén tapasztalhatótól. A bányászat és energiaipar, valamint az építőipar népgazdasági súlya 1989-1993 között nem változott. A nyugat-német gazdaság egyik fő tartó oszlopa, a feldolgozó ipar volt tehát kénytelen térvesztést elkönyvelni. Ez abban a tényben nyilvánul meg, hogy amíg 1989-ben a 21
feldolgozóipar 30,5%-os részesedésével a nyugat-német gazdaság legjelentősebb szektora volt, addig ezt a pozíciót 1992-től át kellett adnia a szolgáltatások területén tevékenykedő vállalatoknak. A feldolgozóipar részesedése 1993-ban 27,6%-ra csökkent, tehát jelentősen elmaradt a szolgáltató szektor mögött, amely ebben az évben már 32,5%-ot képviselt. A feldolgozóipar egyes ágaiban a 90-es évek elején lezajlott változások a táblázat adatait vizsgálva még inkább felszínre kerülnek. A táblázat az egyes feldolgozóipari ágak fejlődését mutatja 1989 és 1993 között. 5. táblázat: A termelő iparágak termelési indexe a korábbi NSZK területén (változás az előző évhez viszonyítva %-ban) Iparág 1989 1990 1991 1992 1993 Összesen +4,9% +4,9% +2,8% -0,6% -6,9% Energiaipar +3,0% +2,9% +2,6% +1,4% -1,6% Bányászat -2,1% -1,3% -2,9% -3,4% -10,7% Alapanyagokat gyártó ipar +1,5% +2,4% +1,3% +1,5% -3,3% Beruházási javakat gyártó ipar +7,3% +5,2% +2,6% -2,5% -11,5% Fogyasztási cikkeket gyártó ipar +4,2% +5,8% +4,5% -2,2% -5,8% Élelmiszeripar +2,5% +12,3% +8,2% -0,9% -1,7% Építőipar +6,5% +5,1% +2,9% +7,1% -2,3% Forrás: Statistisches Jahrbuch 1994 A táblázat adatait elemezve nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a 80-as évek végének magas dinamikáját az exportorientált nyugat-német iparnak a világgazdasági konjunktúrára adott pozitív reakciója eredményezte. A 90-es évek elején bekövetkezett világgazdasági recesszió természetesen kihatott a nyugat-német gazdaságra is, és a táblázatból megállapítható, hogy a belföldi piac bővülése nem tudta a külföldi piacok zsugorodását teljes mértékben kompenzálni. 1990-ben ugyan még hasonló ütemű fejlődés állapítható meg, mint 1989-ben, amely túlnyomórészt a fogyasztási eszközöket gyártó iparág átlagon felüli bővülésének tudható be. A többi iparág már ekkor is csökkenő dinamikájú fejlődést mutatott. 1992-ben még sikerült a magas termelési értéket megközelíteni, 1993-ra viszont már a termelő ipar valamennyi ágában komoly visszaesés következett be. Az előzőek alapján tehát megállapítható, hogy Németország újraegyesülése az ország nyugati részének a történelem során csak ritkán tapasztalható gazdasági növekedést 22
jelentett. Ezzel szemben az ország keleti része ugyanezen idő alatt ugyancsak történelmi mértékű, de ellenkező előjelű gazdasági változást élt meg. Azt ugyan sejteni lehetett, hogy a szocialista tervgazdaságról a piacgazdaságra való átállás nem lesz zökkenőmentes, de ilyen mértékű válságot a legpesszimistább elemzők sem prognosztizáltak. III. 3. Az újraegyesítés óta végbement strukturális változások főbb jellemzői a keletnémet tartományokban A volt NDK-nak az (akkor még) EK-ba történő integrálását speciális esetként értékelték, s ezért a Római Szerződés 237. paragrafusa, amely a közösséghez újonnan csatlakozó államok helyzetét hivatott szabályozni, ez esetben nem volt alkalmazható. A Brüsszeli Bizottság a keletnémet tartományok csatlakozását időben három szakaszra bontotta: 1. az első, átmeneti szakasz a valutaunió deklarálása (1990. július 1.) és a két Németország formális egyesítése (1990. október 3.) közötti időszakra korlátozódott; 2. a második szakasz 1990. október 3-ával vette kezdetét, s a legtöbb területen a nyugatnémet intézményi rendszer, illetve a közös EU-politikák, árrendszer, illetve szabályok fokozatos átvételét jelentette. A külön szabályozás, illetve a kedvezmények nagy része 1993. január 1-jével, az egységes európai piac létrejöttével megszűnt; 3. a harmadik szakasz az acquis communautaire teljes átvételével, s a külön szabályok megszüntetésével veszi kezdetét. 12 Az újraegyesítés időszakában a keletnémet tartományok gazdasága sok mindenben hasonlított a nyugatnémet gazdaságot a 60-as évek közepén jellemző struktúrákhoz. A GDP mintegy 60 százalékát a feldolgozó- és építőipar termelte meg. Alulfejlett volt a szolgáltató szektor, amelyben szintén a nagyvállalatok domináltak. A mezőgazdaság a hazai termék nagyobb részét termelte meg, mint az akkori nyugatnémet gazdaság, de pl. a magyar agrárszektorhoz képest kisebb jelentőséggel bírt. A 90-es évek első 5 évében a volt NDK-ban is jelentősen nőtt a szolgáltató szektor súlya, ami szorosan összefüggött a bank-, a biztosítási szektor, valamint a kereskedelmi hálózat rendkívül gyors kiépülésével, bővülésével. Az árutermelő szektorok által előállított GDP volumene napjainkra csupán mintegy fele a szolgáltató szektorokban előállított GDP volumenének. Külön keletnémet sajátosság, hogy 1990-95 között a feldolgozóiparban előállított GDP aránya a teljes GDP-n belül a korábbi érték mintegy negyedére 12 Nagy Katalin: A német újraegyesülés első öt éve, Külgazdaság 96/10.szám 23
süllyedt, s jelenlegi hozzájárulása a keletnémet GDP-hez csupán fele akkora, mint a hasonló tartalmú mutató a nyugatnémet tartományok esetében. 6. táblázat: A keletnémet gazdaság szerkezeti átalakulását jellemző néhány mutató (Az egyes ágazatok hozzájárulása a GDP-hez, a folyóáras adatok alapján, százalékban) A nyugati Év tartományok hasonló mutatói Ágazat 1990 1994 1965 1994 I. félév II. félév Mező- és erdőgazdaság, 7,1 3,4 1,9 4,4 1,0 halászat Termelő ágazatok 53,0 41,6 36,9 53,0 35,2 - Feldolgozó ipar 47,4 26,5 12,6 40,2 26,8 - Építőipar 7,1 9,9 18,6 8,0 6,6 Kereskedelem, szállítás 13,2 18,0 12,5 17,9 14,4 Egyéb szolgáltató szektor 8,6 17,0 27,7 15,2 36,1 Állam-, magánháztartások 18,0 20,3 20,9 9,6 13,2 Forrás: Statistisches Bundesamt; DIW; Kieler Diskussionsbeiträge, Nr169; IWH Forschungsberichte, 1995/2 Sajátos, az újjáépítéssel összefüggő jelenség, hogy az öt új szövetségi tartomány esetében az építési tevékenység, az építési beruházások jelentősége jóval nagyobb, mint a nyugatnémet tartományok esetében. Statisztikailag itt fogható meg az intenzív állami részvétel a keletnémet infrastruktúra korszerűsítésében, itt tükröződik a lakásépítési tevékenység erőteljesebbé válása, illetve a magáncégek egyre élénkülő építési-bővítési tevékenysége. A nagy állami infrastruktúra-beruházások és a magánszektor megnövekedett kereslete elsősorban az olcsóbb logisztika miatt alacsonyabb árszinten dolgozó helyi vállalatokat, vállalkozókat preferálta, bár a keletnémet újjáépítésből a legnagyobb hasznot a nyugatnémet építési vállalkozók húzták. Az évtized első felében átlagosan évi 11 százalékos növekedést produkáló iparág azonban az (állami) kereslet visszaesése miatt 1995-re kifulladt, termelése azóta folyamatosan csökken. Ennek ellenére napjainkban egy lakosra még mindig másfélszer annyi építkezés jut keleten, mint nyugaton. 24
A mezőgazdaság hányada a GDP-ben az 1989-es 3,3 százalékról az évtized közepére 1,8 százalékra csökkent, és körülbelül ezen a szinten stabilizálódott. A mezőgazdaság részarányának csökkenése részben összefüggött azzal, hogy a volt NDK agrártevékenysége az autark szemlélet következtében erősen túlméretezett volt, s a nagy, gyakran teljes termelési vertikumot átfogó LPG-k (Landwirtschaftliche Produktionsgenossenschaft, a volt NDK termelőszövetkezetei) többnyire nem elég hatékonyan termeltek; lezajlott a szocialista nagyüzemek gazdaságosabban irányítható kisebb egységekké történő átszervezése. Ennek ellenére az átlagos üzemméret még mindig nagyobb, mint a családi farmokra épülő nyugatnémet mezőgazdaságban. Ugyanakkor a mezőgazdaság jelentőségének visszaesése természetesen az Európai Unión belüli agrárpolitikai viszonyok hatásait is tükrözi: a meglévő termékfölöslegek következtében a nagypolitika a volt NDK mezőgazdasági termelőit is tevékenységük beszüntetésére vagy legalábbis erőteljes korlátozására ösztökélte. 7. táblázat: A szolgáltató szektor fejlődésének néhány jellemzője az öt új szövetségi tartományban (Az ágazat, illetve ágazatok által előállított GDP, milliárd márkában, 1991.évi árakon) 1991 1992 1993 Szolgáltató szektor összesen 75,3 85,8 89,2 A, Kereskedelem 19,1 19,1 20,1 B, Szállítás, hírközlés 10,3 9,5 10,5 C, Hitelintézetek, biztosítótársaságok 23,6 25,2 26,2 D, Egyéb szolgáltatások 24,4 32,0 32,4 Forrás: Statistisches Bundesamt; DIW; Kieler Diskussionsbeiträge, Nr169; IWH Forschungsberichte, 1995/2 A közlekedési szolgáltatások terén is gyors fejlődés zajlódott le: az itt kialakult struktúrák már sok szempontból a nyugatnémet tartományokban jellemzőkre emlékeztetnek. Jelentős arányeltolódás figyelhető meg a vasúti személyszállítás, illetve árufuvarozás rovására a közúti fuvarozás, illetve személyszállítás javára. Ezen a területen a keletnémet vállalkozók is viszonylag gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott feltételekhez, s nagyszámú kis, gyakran egyszemélyes vállalkozás született, illetve számos nyugatnémet-keletnémet vegyes vállalatot alapítottak, amelyek sikeresen kihasználták az építőipar megnövekedett fuvarigényét. 25
A termeléshez kapcsolódó szolgáltatásokat a volt NDK-ban a vállalatok igyekeztek kombináton belül megoldani, így a vállalatközi kapcsolatok e téren is meglehetősen fejletlenek voltak. A Treuhandanstalt által vezényelt privatizációs folyamat eredményeként a hajdani kombinátokat kisebb egységekre bontották. Ennek során a vagyonügynökség fő törekvése az volt, hogy a kombinátok alaptevékenységét megőrizzék. A szolgáltató részlegek, amennyiben életképesnek bizonyultak, akkor vagy megfelelő vevőre akadtak, vagy önálló vállalatként éltek tovább; az esetek többségében azonban felszámolásra kerültek. Dinamikus fejlődést mutatnak a fogyasztói szolgáltatások, így a vendéglátóipar vagy a fogyasztásicikk-kereskedelem. A keletnémet fogyasztói szokások gyors alkalmazkodása a nyugatnémet jellemzőkhöz, amit a bérszínvonal gyors emelkedése is lehetővé tett, kedvezett ezen ágazatok expanziójának. A keletnémet ipar szenvedte meg leginkább az újraegyesítést. A keletnémet termelési szerkezet versenyhátrányai itt mutatkoztak meg a legnyilvánvalóbban: az elmaradott termelési technológiák alkalmazása, a piaci igényeket figyelmen kívül hagyó kínálat, a fejlett ipari országok piacaitól való elszigeteltség. Abban a pillanatban, amint a piaci csatornák megnyíltak a külföldi konkurencia előtt, a keletnémet ipar kártyavárként omlott össze. Ezt a folyamatot gyorsította, hogy a volt NDK termelői nemcsak belföldi vásárlóikat, hanem kelet-európai piacaikat is részben elveszítették. A keletnémet ipar szerkezetének átalakulását tükröző táblázat adatai is azt igazolják, hogy azok az ágazatok, amelyek helyi keresletet elégítenek ki, helyzeti előnnyel rendelkeznek azokkal szemben, amelyeknek a nemzetközi piacokon kell megmérettetniük. A sokkal keményebb piaci konkurenciához szokott nyugat-német ipar, amely a világ egyik legjelentősebb ipari nagyhatalmát képviselte, a szokásos piac-hódító és marketing eszközeit bevetve gyakorlatilag azonnal kiszorította a helyi, kelet-német ipar képviselőit a hazai piacokról. Ennek következtében a kelet-német ipar látványosan zsugorodott és 1991 elejére az ipar bruttó termelési értéke az egy évvel azelőtti érték 40%-ára esett vissza. A visszaesés még drasztikusabb lehetett volna, ha az utolsó napjait rúgó KGST nem biztosított volna némi haladékot a kelet-német iparnak. A kétoldalú szerződések az egyek KGST-országok között ugyanis 1990 végéig érvényben voltak és ezt a német újraegyesülési szerződés is elismerte. Ennek megfelelően még nagyon sok kelet-német 26
ipari üzem a volt szocialista országok igényeit kielégítő termelést folytatott az 1990-es év folyamán. Mivel az elszámolás a KGST-n belül a transzferábilis rubel alapján történt és a transzferábilis rubelt 1990 folyamán a felére értékelték le, ez igencsak megdrágította a kelet-német árukat. A kelet-német termelők erre az árukínálat bővítésével válaszoltak az államközi szerződések keretein kívül is. Az, hogy amennyiben ez a megnövekedett kínálat realizálódik, az államháztartás szubvenciós költségeit növeli, a kelet-német termelőket nemigen érdekelte, mert annak hatását továbbra sem érezték. A termelés nagyobb arányú visszaesését gátolta továbbá az a tény is, hogy a kelet-német üzemek elég jelentős hányada valóságos megrendelés nélkül folytatta a termelést, gyakorlatilag készletezésre termelt. Ezt az tette lehetővé, hogy az NDK fennállása alatt minden ipari vállalat igyekezett a szükséges alapanyagokból az aktuális igényeket meghaladó készleteket felhalmozni, és most kiváló alkalom nyílt ezen készletek feldolgozására. Igazából semmi más nem történt, mint az alapanyag- és félkészárukészletek átalakítása készáru készletekké. Az már egy teljesen más kérdés, hogy ezen árukészletek jelentős hányada soha nem került értékesítésre. Ezek az ideiglenes reakciók azonban a termelés zsugorodását csak késleltethették, katasztrofális visszaesését nem akadályozhatták meg. Így az élelmiszeripar, a fogyasztási cikkeket gyártó ágazatok átmeneti sokk után - újból kezdenek erőre kapni, s a privatizálás ezeken a területeken volt a leggyorsabb és legzökkenőmentesebb; így külföldi vagy nyugatnémet magántőkére támaszkodva, s a helyi, illetve regionális piacokra építve ezekben az ágazatokban viszonylag gyorsan elindult a normalizálódás. Hasonló mondható el az elektromosenergia-, illetve gázszolgáltató ágazatokról is. Az építőipari tevékenység látványos térnyerése a már korábban említett okokra vezethető vissza. A gépgyártás, az elektrotechnikai, elektronikai, illetve finommechanikai ágazatok térvesztése jelzi, hogy itt voltak a legkomolyabb versenyhátrányai a keletnémet iparnak. A gépgyártás, amely a keletnémet ipar legkiemeltebb ágazata volt, 1990-95 között a konkurencia hatására szinte megsemmisült. Azok az ágazatok, amelyek a nyugatnémet ipar gerincét képviselik: mint a vegyipar, a közlekedési eszköz gyártás, az elektrotechnikai ágazatok, a keletnémet tartományok esetében csupán szerény, együttesen is alig 25 százalékos részarányt képviselnek. 27