Sajtóközlemény Azonnal közölhető



Hasonló dokumentumok
Kiskunfélegyháza fejlődik A FÉLEGYHÁZI KÖZLÖNY ALKALMI KIADVÁNYA

XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK FEJEZET

BESZÁMOLÓ Tolmács Község Önkormányzata évi gazdálkodásáról

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

A fenti szervezet-átalakítások eredményeként egy hatékonyan működő, takarékos intézményi struktúra jön létre.

Nógrád Megye Önkormányzata intézményei évi szakmai teljesítményének bemutatása és értékelése

n) Elfogadó : Jelenti jelen ÁSZF tekintetében azt a kereskedelmi, illetve egészségügyi szolgáltató szervezetet, amely a forgalomba hozott SZÉP

A DERECSKE-LÉTAVÉRTESI KISTÉRSÉG FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS

Ikt.sz.: 23-16/2015 Tárgy: Beszámoló a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása évi tevékenységéről

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA

9804 Jelentés az új Nemzeti Színház beruházásának vizsgálatáról 1. szakasz december 31-ig

FEJES LÁSZLÓ. Sajóbábony

erővel rendelkező szolgáltatók azonosítása és kötelezettségek előírása (12. piac)

BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft évi üzleti terve

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)

Szerzők: Dr. Molnár Csilla 1 Kincses Áron 2 Dr. Tóth Géza 3

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 2/2016. (I.29.) Önkormányzati rendelete. a gazdaságélénkítésről

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZRT ÉVI BESZÁMOLÓ Üzleti jelentés. Társaság a XIII. kerületi lakosság szolgálatában

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata

Projekt: Költséghely: Oldalszám: 1/10 TARTALOM

Radioaktív. Hulladékokat. Feldolgozó. és Tároló Kft.

a Europe Treasury euró alapú, rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, teljes életre szóló életbiztosításhoz

A központi beruházások kiadási előirányzata 100 millió forint, mely a Vám- és Pénzügyőrség lakástámogatás előirányzatát jelenti.

GYŰJTŐKÖRI SZABÁLYZAT I. A KÖNYVTÁR TÍPUSA, NAGYSÁGA, FELADATKÖRE ÉS MUNKASZERVEZETE II. A KÖNYVTÁR KÖRNYEZETE

Innováció és tapasztalat PANNOVA IPARI PARK

Előterjesztés Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 29-én tartandó képviselő-testületi ülésére

A KE02964/2014/MJSZ-4 számú határozat melléklete

SZAKMAI PROGRAM. Izsák Város Gondozási Központ Izsák. Kossuth L.u.49. Tel.:76/

119. sz. Egyezmény. a gépek védőburkolatáról

Itt a végtörlesztők újabb rémálma, a kamatcsapda

Dr. Miskolczi-Bodnárné dr. Harsányi Gyöngyi Melinda A BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSOK KÖTELMI JOGI ASPTEKTUSAI. PhD értekezés tézisei

Vezetői összefoglaló

Tk.8.fejezet Dr. Petruska Ildikó

Településfejlesztési Koncepció munkaanyag v1.0

Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 38/2004. (XI. 11.) ÖR sz. rendelete. A tanyagondnoki szolgáltatásról

Biztosítási tájékoztató

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 358/3

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

...~~c... Já~~~~nyhért alpolgármester. Jegyzői Kabinet vezetője ~ ... :~~.~~...~:... Faragóné Széles Andrea

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-én 17,05 órai kezdettel. tartott üléséről

Környezetvédelmi termékdíj. Készítette: Debreczeni László

Melléklet a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása évi tevékenységéről szóló 21/2016. (V.23.) határozathoz

Ha további kérdései vannak a témával kapcsolatban, kérjük, keresse fel a honlapot, vagy hívja helyi hívás díjáért a ös

A VÁSÁRLÁS NÁLUNK KEZDŐDIK!

NITROGÉNMŰVEK Zrt. ÉVES JELENTÉS

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 2663/2013. számú ügyben

1 Betétlap. Oldalszám. X. Az adózó képviselői (szükség esetén több oldalon is részletezhető) 1. Képviselő neve: adószáma: Adóazonosító jele:

ÚtMUtAtÓ A VÁROSI HelYek kialakításához. közös Stratégia 3.3 Akció

E l ő t e r j e s z t é s

Jász-Plasztik Kft. JP Pack

Baromfitartó telepek korszerűsítése

GOP /A KMOP /A

Szakértői jelentés. Bag Nagyközség Önkormányzata által megvalósított fejlesztési projektekről április

V. Állami Számvevőszék. fejezet évi költségvetésének. végrehajtása

- 1 - Kapuvár város szociális szolgáltatás-tervezési koncepció aktualizálása 2010.

Szezonális foglalkoztatás a magyar mezőgazdaságban Seasonal employment in Hungarian agriculture

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA

Kitöltési útmutató. Üzleti tervhez

1. CÍM: VÁLLALKOZÁSOK KÖLTSÉGVETÉSI BEFIZETÉSEI

Központosított közbeszerzések tapasztalatai Magyarországon

FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE

EGYSÉGES SZERKEZETŰ HŐENERGIA SZOLGÁLTATÁSI ÁLTALÁNOS KÖZÜZEMI SZERZŐDÉS (a mért hőenergia utólagos elszámolására fűtés + HMV)

A projekt azonosító száma: GOP A (fő)kedvezményezett neve:pan-inform Kft.

7-4/2014. E L Ő T E R J E SZ T É S az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának február 05. napján tartandó ülésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Közép-Dunántúli Operatív Program. Ipartelepítés c. komponenséhez. Kódszám: KDOP-1.1.1/D-13

A Pécsi Tudományegyetem. kötelezettségvállalási, utalványozási, ellenjegyzési, igazolási és érvényesítési rendjéről szóló szabályzata

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

DR. TÓTH AND RÁS. Hogyan adjuk el saját ingatlanunkat?

Kisújszállás Város Önkormányzata

Termékbemutató az Aranyszárny Exkluzív Speciál rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, teljes életre szóló életbiztosításhoz

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Világpremier: Alfa Romeo 4C Launch Edition

2.1. Összefoglaló táblázatok és azok tartalmának szöveges indoklása. Cím, alcím, intézmény megnevezése: 10/01 Magyar Szabadalmi Hivatal

Összeállította: Friedrichné Irmai Tünde

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

Cooper Center Irodaház Fax: (1) Budapest, Lehel út 61. III. / info@prospera.hu. 1. Alapvetõ cél

Kedvezőbb kezességi feltételek a nagyobb ügyletekhez

TERMÁLVÍZ-HASZNOSÍTÁSI PROGRAM NAGYSZÉNÁS GEOTERMIKUS ADOTTSÁGAINAK KIAKNÁZÁSÁRA

NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

RÁKOSMENTE KERÜLETKÖZPONT FEJLESZTÉSE

Hírlevél. Mire számíthat 2016-ban az építőipar?

Reform: a finanszírozható közellátás létrehozása és működtetése

A sok beszerelt projekt. képességeinket. Útközben sok kreatív kapcsolatot alakítottunk nemzetközileg elismert építészekkel, mely növekvő

Szabó Beáta. Észak-Alföld régió szociális helyzetének elemzése

Magyar Repülőszövetség Siklórepülő szakág ELJÁRÁSI UTASÍTÁS. Oldalszám: 5. Melléklet: 2. Változat : 2. ME-821 BELSŐ AUDITOK

A január 1-jétől életbe lépő adó- és járulékváltozások szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatra gyakorolt hatásának bemutatása

Kertészet korszerűsítése gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése

Logisztika a kórházakban

Adótörvény-változások 2012

Csak stabil cégek alapozhatnak a beszállítói kapcsolatokra

HÍRLEVÉL I. PANNON MECHATRONIKAI KLASZTER TEVÉKENYSÉGEI

Távközlési szolgáltatások használata az üzleti felhasználók körében 2009

Jelentés a évek költségvetési folyamatait érintő gazdálkodási problémákról

Mészáros András Oláh Ferenc : A HA LIP Bócsán,

Módosult a családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztését támogató felhívás

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-5258/2014. számú ügyben

FELHÍVÁS. a városi területek környezettudatos megújítására. A felhívás címe: Zöld város kialakítása. A felhívás kódszáma: TOP-2.1.

Átírás:

1 Sajtóközlemény Azonnal közölhető A válság ellenére a Meditop Gyógyszeripari Kft. óriási beruházásba fogott Pilisborosjenőn, mellette 2 millió forintos pénzbeli adománnyal segítik az iszapkárosultakat Pilisborosjenő - 2010. november 10.: Két magyar üzletember tulajdonában lévő Meditop Gyógyszeripari Kft. átfogó beruházásba kezdett Pilisborosjenőn. Közel fél milliárd forintot fordítottak korszerűsítésre. A legjelentősebb fejlesztésnek az új csomagolóüzem kialakítása tekinthető, amely legkorszerűbb építészeti és gépészeti megoldásokat felhasználva került kialakításra, így üzleti partnereiket magasabb szakmai színvonalon és gyorsabban ki tudják szolgálni. A fővárostól északra, a festői szépségű Pilisborosjenő a Nagy-Kevély, a Kis- Kevély és az Ezüst-hegy lábánál, a Kövesbérccel határolt völgyben fekszik. Ez a község nemcsak a természetjárás szerelmeseinek kedvence, hanem a Meditop Gyógyszeripari Kft. székhelye is itt található, ahol a közelmúltban egy igen nagy volumenű beruházásnak lehetünk tanúi. Ez a közel fél milliárd forintos átfogó beruházás, mely magába foglal egy új, csomagolóüzem kialakítását, nagy kihívás volt számunkra, hisz ennek keretében két, az egyike a legmodernebb csomagolás-biztonságtechnikai rendszerrel felszerelt gyártó sor került telepítésre. A csomagolóüzem, egy már korábban épült szerkezetkész állapotban lévő 200m2 hasznos alapterületű csarnokban került kialakításra középtávú telepfejlesztési koncepciónknak megfelelően. A csomagoló üzem anyagforgalom szempontjából közvetlen kapcsolatban van az ötszintes magas raktárunkkal, ezzel jelentős előrelépést tettünk logisztikai és gyártásbiztonsági szempontból egyaránt. - emelte ki Dr. Ács Zoltán a Meditop Gyógyszeripari Kft. egyik tulajdonosa. Kifejtette, hogy az eddigieknél lényegesen rugalmasabban, magasabb színvonalon, nagyobb kapacitással tudják majd kiszolgálni partnereinket. A jelen piaci helyzetben a gyógyszervállalatok egyrészt a költségeket szeretnék csökkenteni, másrészről a piac az árverseny miatt kiszámíthatatlan, így nagyon nehéz előre tervezni egy-egy gyógyszer várható forgalmát. A külföldi gyártóüzemek nehezen tudnak alkalmazkodni ehhez a kiélezett helyzethez, ezért egyre nagyobb igény mutatkozik a rugalmas, piaci igényekhez alkalmazkodó helyi csomagolásra.

2 A beruházás a 2008-as KMOP 1.2.4-08-2008-0013 azonosító számú Környezetközpontú technológiai fejlesztés tárgyú pályázat, valamint a 2009-es KMOP 1.5.3/C-2009-0011 azonosító számú Telephely fejlesztési pályázat keretein belül valósult meg. A két pályázaton összesen nyert 122 840 164 Ft összeghez a cég 369 010 912 Ft összegű saját erőt biztosított. Az egyik épület emeletén lévő, eredetileg kihasználatlan, üresen álló épületrészben került kialakításra egy 200 m2 csomagoló csarnok. Ebben az újonnan kialakított bliszter-kartonáló csomagoló üzemben két, egymástól független soron történik a tabletták és kapszulák bliszterezése, kartonálása valamint egységrakomány képzése. A két vonalon összesen 250-300 bliszter/perc kapacitású volumen érhető el. Mindkét gépsor a legmodernebb ellenőrző egységekkel felszerelt, úgymint tabletta/kapszula fészekben való jelenlétét, épségét ellenőrző színes kamerával, vonalkód olvasó és ellenőrző egységgel, valamint súlyellenőrző egységgel. Mindkét vonal tartalmaz 1 db bliszter csomagológépet, kartonáló gépet, súlyellenőrző mérleget, valamint beépítésre került 1 db pántoló, valamint 1 db egység rakományképző-zsugorfóliázó gép. Felsorolni is sok azokat a területeket, ahol fejlesztés történt, csak a legjelentősebbeket említeném, mint a csomagoló üzem megvalósításához szükséges építészeti munkálatok elvégzése, a légtechnika kialakítása, az elektromos hálózat részleges cseréje, új beszerzésű csomagoló gépsorok telepítése és beüzemelése, de emellett megvalósítottuk a raktár hűtését, átalakítottuk a termelő rész technológiai meleg víz és gőzellátását, melynek keretén belül telepítésre került egy gyorsgőzfejlesztő berendezés is, valamint sor került az egész üzemet érintő gázbővítésre is. mutatott rá a beruházást irányító Markos Erzsébet. A csomagoló üzem működésének ellenőrzésére kamerás megfigyelő rendszer működik, mely alkalmas arra, hogy bárki a csomagolás folyamatát az üzemen kívülről is ellenőrizhesse. A kialakításra került üzem mind a dolgozói öltözőkkel, mind a raktárral szoros kapcsolatot létesít. A dolgozók a földszinti öltözőkből zárt útvonalon közelíthetik meg az emeleti csomagoló részt, ezért a meglévő épület mellé terepszint alatt elhelyezkedő közlekedőt, valamint egy lépcsőházat építettek. A folyosó raktárral való kapcsolata későbbiekben lehetővé teszi, hogy a raktárt és a termelő üzemet összekötő, zárt folyosón történjen majd a termelő üzem teljes személy-, és anyagforgalma is.

3 Középtávú fejlesztési koncepciónknak megfelelően nem állunk meg itt, hanem további fejlesztéseket tervezünk, mind gyártókapacitás növelése, mindaz ezzel együtt járó járulékos beruházás területén. Célunk, hogy a legszigorúbb szakmai igényességgel előállított termékeinkkel, és a legjobb minőségű szolgáltatásainkkal a hazai és a nemzetközi gyógyszerpiac megbízható szereplőjévé váljunk. E cél érdekében nyereségünk nagyobb részét folyamatosan visszaforgatjuk vállalkozásunkba, ezzel megteremtve a fejlődést biztosító további fejlesztések lehetőségét. - tette hozzá Dr. Greskovits Dávid a cég másik tulajdonosa. Az ünnepélyes megnyitón a Meditop az iszapkárosultak megsegítésre 2 millió forint pénzbeli adományt ad át a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet részére. A felelősségteljes vállalati magatartás része a társadalmi szerepvállalás, bajban az összefogás, amely cégfilozófiánk alapja - emelt ki Dr. Ács Zoltán. A társadalmi felelősség megnyilvánulásaként a cég orvosi és gyógyszerész szervezeteket, orvosi és gyógyszerészeti egyetemi és posztgraduális képzéseket, sporteseményeket támogat, és jelentős összeggel járul hozzá Pilisborosjenő fejlődéséért, többek között a helyi alapítványt szponzorálva, időseket, fiatalokat egyaránt segíti, hozzájárult a játszótér felújításához, a közelmúltban nagyobb összeggel segítette a kisebbségi önkormányzat kezelésében működő tájház felújítását is. Fontosnak tartjuk, s amennyire ez számunkra lehetséges, kiemelt módon kezeljük, s erősítjük a nemzeti összetartozás gondolatát. Ennek jegyében immáron hét alkalommal rendeztük meg Orbán Viktor miniszterelnök úr fővédnöksége mellett a Meditop Kárpát Kézilabda Kupát. A kétnapos tornán határon belüli és határon túli magyar csapatok vesznek részt. Az esemény legutoljára a délvidéki Adán került nagy sikerrel megrendezésre tette hozzá Dr. Greskovits Dávid

4 A Meditop Gyógyszeripari Kft-ről A Meditop Gyógyszeripari Kft. 1995-ben alakult, Dr. Ács Zoltán és Dr. Greskovits Dávid gyakorolják a tulajdonosi és ügyvezetői jogköröket. A két üzletember hitt abban, hogy saját erőből sikerül életképes vállalatot létrehozni. A Meditop nettó árbevétele 2009 évben mintegy 3,78 milliárd forintra rúg, adózott eredménye pedig 358 millió forint volt. Árbevétele főleg saját fejlesztésű termékeinek forgalmából, bérgyártásból, logisztikai szolgáltatásokból, valamint egyéb szolgáltatásokból tevődik össze. Saját gyógyszer nagykereskedelmi engedélye is van, felkészültek a teljes logisztikai folyamat elvégzésére a raktározástól és/vagy a bérraktározástól kezdve a terjesztésig, a szállítást és a rendelések kezelését is beleértve. A Pilisborosjenő központjában található Meditop Gyógyszeripari Kft. és leányvállalata jelenleg több mint 120 főt foglalkoztat, külön kiemelendő, hogy saját szállítással megoldva igen hátrányos országrészekből is érkeznek munkavállalók. A kezdeti bérgyártás és forgalmazási tevékenység után 1995-ben létrehozták saját kutató-fejlesztő részlegüket. Eddig 13 gyógyszeripari szabadalmi bejegyzést tettek, és töretlen lendülettel folytatják kutatásfejlesztési tevékenységünket, számos hazai kutató intézettel és klinikával karöltve. Az első saját fejlesztésű termék az öregedéskori problémák kezelésére, agyi funkciók javítására, a memória fokozására szolgáló, piracetam tartalmú vényköteles készítmény, melyet a SOTE II. sz. Gyermekklinikával közösen fejlesztett kettőshatóanyag-kombinációt tartalmazó Nasopax orrspray követett. De a legutóbb kifejlesztett és forgalomba hozott izomrelaxáns készítményüket már több országban, köztük az egyik legigényesebb gyógyszerpiacon, Németországban is nagy sikerrel forgalmazzák. Társ intézményekkel történő több éves kutatás fejlesztési együttműködés keretében került kifejlesztésre egy radiológiai egység csomag, mely többek közt a 2005-ben Genfben rendezett Nemzetközi Találmányi kiállításon bronzéremet nyert. A cég vezetésének alapvető célkitűzése, hogy a különböző gyógyítási területeken jól ismert terápiás lehetőségeket tökéletesítve, hatékonyabb és még kíméletesebb készítményeket adjon a praktizáló orvosok és a betegek kezébe.

5 Innovatív és környezettudatos cégként igyekeznek a környezetüket minél kevésbé terhelő technológiákat alkalmazni. Első magyarországi gyógyszergyárként szereztek nemzetközi ISO 14001 tanúsítványt a környezetirányítási rendszerünkre, a meglévő GMP és ISO 9001 minőségirányítási rendszereink mellé. A cég nagy hangsúlyt fektetünk a jogi- a hatósági előírások, valamint az etikus üzleti magatartás betartására valamennyi tevékenységében. A társadalmi felelősség megnyilvánulásaként a cég orvosi és gyógyszerész szervezeteket, orvosi és gyógyszerészeti egyetemi és posztgraduális képzéseket, sporteseményeket támogat, és jelentős összeggel járul hozzá Pilisborosjenő fejlődéséért, többek között a helyi alapítványt szponzorálva, időseket, fiatalokat egyaránt segíti, hozzájárult a játszótér felújításához, a közelmúltban nagyobb összeggel segítette a kisebbségi önkormányzat kezelésében működő tájház felújítását is. További információ: Greskovits Eszter Tel.: 06 30 680 3982 eszter.greskovits@meditop.hu Figyelmeztetés: A Meditop ezt a sajtóanyagot kizárólag a meghívott újságírók, illetve az általuk képviselt sajtóorgánumok számára állította össze tájékoztatási céllal. A jelen sajtóközleményben foglaltak szabadon felhasználhatók és közzétehetők, a jelen anyagban nem szereplő következtetések megfogalmazásából és közzétételéből eredő károkért, valamint a gyógyszerkommunikációra vonatkozó törvények és rendeletek be nem tartásáért a Meditop nem vállal felelősséget. Melléklet: Fotók a csomagolóüzemről nyomdai minőségben le is tölthetők: http://meditop.hu/index.php/page/pressroom