VARGA LÁSZLÓ AMIKOR ELINDULT A VONAT Deportálás és kitelepítés Nagymegyer és környékén lévő településekről 1945-1949 között

VARGA LÁSZLÓ AMIKOR ELINDULT A VONAT Deportálás és kitelepítés Nagymegyer és környékén lévő településekről 1945-1949 között 1

A kiadvány megjelenését támogatták : Nagymegyer Városának Önkormányzata Nevitel Rt., Dunszerdahely Csemadok Nagymegyeri Szervezete Nagymegyer és Vidéke Célalap Oktatási és Kulturális Minisztérium, Budapest Mécs László Társaság, Pozsony Lakszakállas Község Önkormányzata Ekecs Község Önkormányzata Alistál Község Önkormányzata Padány Község Önkormányzata Kulcsod Község Önkormányzata Csilizradvány Község Önkormányzata Balony Község Önkormányzata Szap Község Önkormányzata Csiliznyárad Község Önkormányzata Medve Község Önkormányzata 2 ISBN 978 80 89001 39 2 Varga László Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

VARGA LÁSZLÓ AMIKOR ELINDULT A VONAT Deportálás és kitelepítés Nagymegyer és környékén lévő településekről 1945-1949 között Dunaszerdahely, 2007 3

4 Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 38.

Előszó A 2007-es évben számos településen megemlékeznek a felvidéki maygyarság egyik legsötétebb korszakáról, a hontalanság koráról. A Csemadok nagymegyeri körzetében együttműködő alapszervezetek emlékezni és emlékeztetni szeretnék a településeiken élőket, fiatalokat és időseket egyaránt. Ez motivált bennünket e helytörténeti kiadvány megjelentetésére, amelyben a körzetben élő magyar lakosság 1945-49-es évek történetét dolgoztuk fel egyrészt a levéltári dokumentumok, illetve a meghurcoltatást átélt emberek visszaemlékezéseinek összegyűjtésével. A helytörténeti kiadvány két nagy részre tagolódik. Az első részben a körzet központja, a nagymegyeri magyarság megpróltatásaival ismerkedhet meg az olvasó. A második részben Lakszakállas, Ekecs-Apácaszakállas, Alistál, Padány és a csilizközi falvak magyarságának történelmével foglalkozunk az 1945-49-es időszakban. A kiadvány összeállításánál segítséget kaptam Bodó Richárd csiliradványi és Varga Gyula ekecsi Csemadok elnököktől, illetve a Nagymegyeri Magyar Tannyelvű Gimnázium és Kereskedelmi Akadémia tanulóitól, akik aktívan bekapcsolódtak a forrásanyagok, visszaemlékezések összegyűjtésébe. Ezt ezúton is köszönöm, névszerint Bábics Zoltán, Garai János, Csicsay Lilla, Šuch Andrea, Szinghoffer Katalin, Boros Annamária, Ollé Szilvia, Katona Csilla, Buzgó Éva, Gerhardt Bernadett, Éliás Enikő, Néveri Zoltán, Petőcz Petronella, László Tamás, Lukovics Ágnes, Németh Katalin, Juhász Mária, Farkas János, Rácz Veronika, Petőcz Gyula volt és jelenlegi tanulóknak. Külön szeretném kiemelni Kugler József történész, falukutató, az MTA főmunkatársának támogatását és segítségét. Miután levélben megszólítottam, mindenben igyekezett segítségünkre lenni. Az ő hozzájárulásával sikerült pontosítani a Békés megyébe került nagymegyeriek jegyzékét. Nagyon szépen köszönjük, tisztelt Tanár Úr! A korszak történelmi eseményeinek feldolgozásánál jelentős mértékben a levéltári anyagokra támaszkodtunk. Hosszabb időt töltöttünk a vágsellyei, komáromi területi levéltárban, illetve a budapesti Országos Széchényi Könyvtárban. Munkánkban felhasználtuk a korszak történelmének egyik legszakavatottabb ismerőjének, Vadkerty Katalinnak alapvető munkáját 1 és az egyes településekről szóló helytörténeti kiadványokat. 5

6

Rövid történelmi visszatekintés Mottó : A magyar kérdés vagonkérdés! A csehszlovákiai kisebbségek sorsa a 2. világháború után igen mostohára fordult: az újjáalakult csehszlovák állam legelső megnyilvánulásai, így Eduard Beneš elnök dekrétumai között szerepelt a nem szláv nyelvű etnikumok, azaz a németek és a magyarok kollektív bűnösségének elve, illetve a szláv nemzetállam megteremtésének szándéka. Az 1945. április 5-én kiadott kassai kormányprogram megvalósulását a következő időszakban kiadott elnöki rendeletek és a Szlovák Nemzeti Tanács által kibocsátott törvények biztosították (ez utóbbiak nemegyszer megelőzték a prágai intézkedést). Beneš rendelkezései elsősorban a németeket sújtották, azonban a magyarokról sem feledkezett meg. 1945. május 14-e és október 27-e között 143 dekrétum született, melyek közül 13 közvetlenül, kb. 20 közvetve érintette a kollektívan bűnösnek tekintett magyarságot. Ezek közül valószínűleg Beneš 1945. augusztus 2-án kiadott 33. elnöki dekrétuma járt a szlovákiai magyarság számára a legsúlyosabb következményekkel. A rendelet híven a kassai programban megfogalmazottakhoz automatikusan megfosztotta őket állampolgárságuktól, ami a nyugdíj és más állami járulékok megvonását, az állami alkalmazásból való elbocsátást is maga után vonta. A magyar nemzetiségű magánalkalmazottak elboscsátását egy júniusban kiadott rendelet írta elő. Betiltották a magyar nyelv használatát a közéletben, kizárták a magyar hallgatókat az egyetemekről, feloszlatták a magyar kulturális egyesületeket, befagyasztották a magyarok bankbetéteit. Lehetővé tették és szabályozták a németek és magyarok földjeinek elkobzását, melyekre cseheket és szlovákokat telepítettek. 1. A köztársaság elnök aláírja a megtorló rendeleteket 7

A kassai kormányprogram meghirdetését (1945. április 5-ét) követően az év végéig a népbíróságok mintegy 75 000 szlovákiai magyart elsősorban értelmiségieket ítéltek el háborús bűnösként, és utasították ki az országból. Sorozatosan perbe fogták a háború előtti magyar közélet jeles alakjait, akiket a köztársaság szétverésével vádoltak meg. Az üldözések hatására 40 000 felvidéki magyar élete kockáztatásával szökött át Magyarországra. 8 2. A menekülők A reszlovakizációs folyamat vagy visszaszlovákosítás azt jelentette a csehszlovák értelmezés szerint, hogy az előző századokban elmagyarosodott szlovákoknak lehetőséget adtak visszatérésükhöz az anyanemzethez. Az elvet már 1918 után megfogalmazták, de tömeges alkalmazására csak a második világháborút követően került sor. A reszlovakizáltak visszakaphatták állampolgárságukat, kihúzták őket a deportálásra és áttelepítésre kijelöltek listájáról, és visszaadták elkobzott tulajdonukat. A feladat végrehajtása a reszlovakizációs bizottságokra hárult: propagandamunkát végeztek, és elbírálták a beérkezett kérvényeket. Az agitációba gyakran a fenyegetés hangja vegyült, s szórólapok fiygyelmeztették a magyar lakosságot, hogy a szlovák nemzetiség vállalása az utolsó esély a szabad élet biztosítására. A felvidéki magyarok jelentős része végül beadta a derekát, hiszen felmérte, hogy az állampolgárság hiányával járó teljes kiszolgáltatottság milyen nagy veszélyt jelent.

719 településről összesen 423 264-en kérték a szlovák nemzetiség megadását, ebből összesen 326 679 személyt nyilvánítottak szlováknak. A közmunkáról szóló 1945/88-as elnöki dekrétumra hivatkozva a maygyar férfiakat 16-tól 55, a nőket pedig 18-tól 45 éves korig közmunkára kényszerítették. A törvény keretein túllépve, sok esetben sokkal fiatalabb és idősebb polgárokat besoroltak a jegyzékbe. A szudétanémetek teljes kitelepítését követően, 1946 tavaszán megkezdődött a munkaerőtoborzás. A Szlovák Telepítési Hivatal által kidolgozott elképzelések szerint Szlovákia magyar járásaiból minden magyar nemzetiségű személy átcsoportosítására sor kerülhetett. A tömeges deportálások 1946 novemberétől 1947 februárjáig tartottak. Ebben az időszakban 44 ezer személyt (férfiakat, nőket, gyerekeket és öregeket) szállítottak fűtetlen marhavagonokban Csehországba. Az akció végrehajtását a hadsereg segítette. A sokszor napokig tartó utazás után a csehországi vasútállomásokon valóságos emberpiacot tartottak, ahol a cseh gazdák kiválaszthatták az igényelt munkaerőt. A deportáltak több mint 6600 házat, közel 3900 hektár termelőföldet és szinte minden ingóságukat hátrahagytak. A deportáltak vagyonát az állam ún. bizalmiak számára utalta ki, akik kezdetben a vagyon kezelői lettek volna, idővel pedig tulajdonosai is. A bizalmiak zöme volt partizánokból és az északi járásokból kolonistának jelentkezőkből állt. A magyarok kényszermunkára való elhurcolása része volt a Magyarországra irányuló nyomásgyakorlásnak, amelynek célja a lakosságcsereegyezmény végrehajtatása volt. A lakosságcsere terve azután vetődött fel a csehszlovák vezetésben, miután a potsdami konferencián, illetve a páriszsi békekötést megelőző tárgyalásokon elutasították a magyarok egyoldalú kitelepítését ellentétben a hárommilliós német kisebbséggel. A Szovjetunió támogatásával végül sikerült rábírni a magyar kormányt, hogy 1946. február 27-én aláírja az erről szóló egyezményt. A Gyöngyösi János magyar külügyminiszter, és Vladimír Clementis csehszlovák külügyi államtitkár által aláírt egyezmény értelmében a csehszlovák hatóságok annyi szlovákiai magyart voltak jogosultak Magyarországra áttelepíteni, amennyi magyarországi szlovák önként jelentkezett a Szlovákiába való áttelepülésre. Az egyezmény megkötése után a szlovák hatóságok nagyaráynyú toborzási akcióba kezdtek a Magyarországon élő szlovákok körében. Érveiket elsősorban arra alapozták, hogy a többnyire szerény vagyonú szlovákok számára jól működő gazdaságokat és könnyebb életet ígértek. 9

A Magyarország számára rendkívül hátrányos egyezmény szerint a magyar fél vállalta, hogy a meghatározott kvótán felül átveszi a háborús bűnösöket is. Ezzel visszaélve a csehszlovák bíróságok tömegesen vonták felelősségre a háború alatt állítólag elkövetett bűneikért a felvidéki magyarokat, s végül több mint 70 ezer személyt írtak össze, akinek háborús bűnösként kellett volna elhagynia szülőföldjét. Csehszlovákia végül a deportálások elindításával bírta rá a magyar kormányt a lakosságcsere lebonyolítására, amely 1947 áprilisában kezdődött a dél-alföldi szlovákok és a mátyusföldi magyarok kicserélésével. A vasúti szerelvények naponta szállították összes ingóságukkal együtt a kijelölt családokat Magyarországra. A végleges adatok szerint a Maygyarországról Szlovákiába önként áttelepült 60 257 szlovákkal szemben 76 616 magyar volt kénytelen a szülőföldjét elhagyni. Óriási különbség mutatkozott azonban a hátrahagyott vagyonban. Mivel a szlovák hatóságok általában a módosabb gazdákat jelölték ki az áttelepülésre, a szlovákok által Magyarországon hagyott 15 ezer kataszteri holddal, s 4400 lakóházzal szemben a Magyarországra áttelepített magyarok 160 ezer holdat és 15 700 lakóházat hagytak maguk mögött. Az utolsó áttelepülők 1949 elején lépték át a csehszlovák-magyar határt. Egy 1948 nyarán napvilágot látott rendelet alapján összesen 710 település nevét változtatták meg, amelyek nagy része a magyar nyelvterületen volt található. Az első köztársaságban csupán a magyar nevek hagyományos szlovák változatát használták. Az 1948-as rendelet értelmében viszont a magyarnak tűnő településneveket teljesen megváltoztatták. 1946. március 28-án az új csehszlovák országgyűlés visszamenőleges hatállyal törvényerőre emelte az elnöki rendelkezéseket. A Klement Gottwald vezette kommunisták 1948-as hatalomátvételével a kisebbségeket sújtó intézkedéssorozat lendülete megtört már csak moszkvai utasításra is, mivel a keleti blokkban a Szovjetunió nem akart széthúzást. Már 1948. október 25-én biztosították a magyaroknak az állampolgárság visszajuttatását hűségeskü fejében. 1949-ben megszületett a megegyezés a csehszlovák és a magyar kormány között, miszerint Prága elengedte a 30 millió dolláros jóvátétel még ki nem fizetett maradékát a már államosított szlovákiai magyar vagyon fejében. A reszlovakizációs nyilatkozatokat csak 1954-ben érvénytelenítették. Csehszlovákia 1992. december 31-én bekövetkező felbomlása után két utódállama elutasítja a jogfosztó rendeletek hatálytalanítását, elítélését és bárminemű kárpótlás kifizetését a meghurcoltak részére. 10

NAGYMEGYER - IZSAP 11

12

A 2. világháború befejezése után a bevonuló csehszlovák katonaság, csendőrök és néhány hivatalnok, később a visszatérő kolonisták, betelepülő partizánok jelenléte, s főleg a helyiekkel kialakított viszonya egyértelművé tette, hogy Nagymegyer magyar nemzetségű lakossága nem a felszabadítottak, hanem a legyőzöttek kategóriájába tartozik. A helyi közigazgatást egy hattagú intézőbizottság (miestna správna komisia) vette át. A bizottság élére kinevezték a tejhatalommal rendelkező komiszárt, Nagymegyeren ezt a tisztséget egy Ollé nevű személy töltötte be. Az állami hatalom további eszközei a városban csak szlovák nemzetiségű polgárokból álló helyi csendőrség (stanica národnej bezpečnosti), illetve a városba telepített katonai helyőrség volt. A megalakulást követően a helyi intézőbizottság elsősorban a háborús károk felmérését végezte. 234 bejelentés érkezett címére egyénektől, illetve közösségektől. Ez mellett már 1945 őszén érvényesíteni kezdik a kassai kormányprogram szellemében a magyar ellenes intézkedések egész sorát. A hivatalokról és középületekről eltűntek a magyar feliratok. A magyar nyelvű iskolát bezárják. A szlovák nyelvű iskolában viszont csak 1946. április l9-én indult el a tanítás, az iskola első igazgatója egy Pavel Fusek nevű tanító volt. 3. 1946-ban kialakított szlovák tannyelvű iskola A hivatalokban nem engedélyezik a magyar nyelv használatát. A helyi végrehajtó bizottságnak a legtöbb munkát az ún. správcák, felügyelők 13

kinevezése adta. Minden magyar nemzetiségű középbirtokos, kereskedő, iparos, kocsmáros és egyéb vallálkozó mellé egy megbízható szlovák nemzetiségű felügyelőt kellett kinevezni, amikor a gazdasági tevékenységből származó jövedelem nagy része is a felügyelőt illette. Nem egy személy volt városunkban is, aki két-három vállalkozónak volt a felügyelője. Ha végigolvassuk a korabeli dokumentumokat, a nagymegyeri intézőbizottság jegyzőkönyveit, az az érzésünk, hogy az adott időszak legfontosabb eseményét a felügyelők kinevezése jelentette. A kor jellegzetes sajátossága, hogy szinte verseny folyt a jól jövedelmező, munka nélküli állásokért 2, ezért egyre több idegen jelent meg a városban. 14 4. A felügyelői jogkör megszüntetéséről szóló határozat Az 1945-ös évben a hatalom új képviselőinek a közrendet különösebb erőszak nélkül sikerült biztosítania. Megkönnyítette ezt az is, hogy a városban az 1945 előtt működő minden felekezeti, ifjúsági és kulturális szervezet működését betiltották. A helyi magyar lakosság között a félelem és a bizonytalanság érzése erősödött, hiszen nagyon kevesen voltak olyanok, akik az adott korzszak politikai viszonyai között tájékozódni tudtak. Az egyházak vezetői, a római katolikus egyház plébánosa, Cseri István, illetve a református

tiszteletes, dr. Katona Géza próbálta az embereket felkészíteni a várható eseményekre. 5. Cseri István esperes 1946-os év elején felgyorsulnak a politikai események. A csehszlovák kormány számára egyre pontosabban megfogalmazódott a terv, amelyet arra az időre készítettek, ha a magyarok teljes kitelepítését nem tudják megvalósítani nagyhatalmi támogatással. Ennek ellenére az ország déli részén lévő egységes magyar nyelvterület megbontására törekedtek, mégpedig a reszlovakizáció, deportálás és végül a kitelepítés segítségével. Az 1946-ban tartott népszámlálás szerint Nagymegyernek és Izsapnak 4556 lakosa volt. Ebből 455 szlovák, 1 német és 1 osztrák 3. Tehát a jogfosztottság éveinek kezdetén a két településen 4099 személy, a lakosság 89,9%-a vallotta magát magyarnak. Ennek az aránynak erőszakos megváltoztatására törekedtek a hatalom képviselői. Ennek első formája volt a reszlovakizációs kampány meghirdetetése. A reszlovákizáció kérdésével a csehszlovák kormány 1946 januárja és júniusa között többször foglalkozott. Az első félév végére elkészült az a felhívás, amelyet Nagymegyeren is olvashattak: Tudatjuk a község minden lakosával, hogy azok a személyek, akiknek 1930 után már nem volt lehetőségük magukat szlováknak jelenteni, s jelenben szlovák őseik révén ennek érzik magukat, utólagosan is jelentkezhetnek, hogy bevallják, szlovákok. Ezután következett, hogy hol és mikor lehet jelentkezni a felhívásra. 4 A befejezés igen csábítóan hangzott a minden állampolgári joguktól megfosztott magyarok számára: A jelentkezettek megtarthatják csehzszlovák állampolgárságukat. 5 15

Ezért talán több mint hat évtized távlatából sem lehet egyértelműen elítélni mindazokat, akik engedtek a csábításnak, mert nem tudjuk megitélni egy adott személy, család helyzetét az adott korban. Nagyon sok magyar számára ez volt az egyedüli lehetőség, hogy visszaszerezze emberi jogait. Ezért, bár a számok elszomorítóak, nem kívánjuk kommentálni. A reszlovakizációs bizottság szerint közel 435 264 személy kérte a szlovák nemzetiséget az 1946-48-as években. A beadott kérvények alapján a nemzetiségi változást közel 282 596 személynél hagyták jóvá az erre kialakított bizottságok. 6 A reszlovakizációs folyamat dokumentumaira vonatkozólag sokszor egymásnak ellentmondó adatok ismertek. A reszlovakizáció hatása sajnos Nagymegyeren és Izsapon is megnyilvánult. 1946-os évben a folyamatban aktív szerepet vállalt a Slovenská Liga nagymegyeri szervezete Ľ. G. tanító vezetésével. 7 A helyi intézőbizottság által kimutatott statisztika szerint a reszlovakizáltak száma jelentős volt. Nagymegyeren 693 személy adta be kérvényét, ebből 650 személy esetében jóváhagyta a bizottság a kérvényt, végül 227-en vehették át az igazolásukat a választott nemzetiséghez való tartozásról 8. Izsapon 94-en kérték a reszlovakizálást, 91 személynek jóváhagyták a beadott kérvényt és végül 32 személy kapta meg az erről szóló bizonylatot. 9 A korabeli dokumentumok között megtaláljuk azok nevét is, akik az adott korban próbáltak a magyarosítás erőszakos formája ellen fellépni. Ezek közé a bátor személyek közé tartozott az izsapi tanító, Simon Gyula. 10 16

6. Reszlovakizációs okirat A reszlovakizáltak legtöbbjét már nem fenyegette a kitelepítés, illetve a deportálás veszélye. Viszont egyre inkább azokat a nagymegyeri maygyarokat, akik megőrizték nemzetiségüket. Nagymegyeren 1947. január 17-én megalakult egy nyolctagú ún. népbíróság M. Mäsiar vezetésével a háborús bűnök kivizsgálására. Ugyan- 17

ezzel a feladattal Izsapon egy kéttagú bizottságot bízott meg a hatalom, melynek irányítója Tomáš Banka volt. 11 1946. június 24-én küldte el a komáromi járási komiszár azt a 78/1946 sz. sürgős jelzővel ellátott utasítást, amely a városban szállítóeszközzel (ló, ökör) rendelkező magyar nemzetiségű polgárok összeírására vonatkozott. A kimutatás 1946. július 31-re elkészült, 192 személy (család) nevét tartalmazta. 12 A rendelkezés összefüggött a magyarországi kitelepítésre vonatkozó első forgatókönyvvel, amelynek előterjesztője az ismert szlovák politikus Vavro Šrobár volt. Elképzelése abból indult ki, hogy a csehszlovákiai magyarok többsége falun él. A legtöbb családban van ló és kocsi. Tehát egyszerűen megoldható a magyarok eltávolítása Csehszlovákiából. Saját lovas kocsijaikra kell őket felpákolni és áthajtani a magyar határon. Ezért született ez a rendelet, és ennek értelmében írták össze Nagymegyeren is a lovas kocsival rendelkező családokat. A tervet, bár először elfogadta a Szlovák Nemzeti Tanács, a külföldi és hazai ellenállás következtében elvetették. Helyébe újabb forgatókönyvek készültek. Mindezek ellenére ez a névsor képezte később a városból kitelepítésre, illetve deportálásra kijelölt személyek listájának az alapját. Az összeírásból kiderül, hogy a városban 1946-ban 194 családot jelöltek meg, akik vagy ökrös szekérrel (192-en) vagy lovas szekérrel rendelkeztek (91-en). Volt jónéhány olyan család, ahol mindkét fogatot biztosítani tudták volna. 1946. szeptember 16-án és 17-én 250 katonával erősítették meg a nagymegyeri katonai helyőrséget. A Belügyi Megbízotti Hivatal 1946. szeptember 21-én keltezett levele értelmében a városban is intézkedések történtek a deportálás és a kitelepítés előkészítésére. A városi közigazgatási bizottság 2466/1946 sz. rendeletével biztosított két helyiséget a városban (az 597-es számú épületben) a Kitelepítési Hivatalnak. A hivatal 1946. november 4-én kezdte el működését a településen. Minden intézkedés megtörtént arra nézve, hogy a Nagymegyeren többségben lévő magyar lakosság arányát megváltoztassák. 18

7. Kitelepítési hivatal kialakítása Nagymegyeren 1946 végére megerősítették a hattagú helyi közigazgatási hivatalt, melyet Nagymegyeren Vojtech Magát vezetett, helyettese Pavel Fusek igazgató-tanító volt. Izsapon háromtagú volt a testület Tomáš Banka vezetésével. 13 1946. október 28-án nagyszabású ünnepséget szerveztek a városban ünnepi szetmisével, kultúrműsorral, amelybe bekapcsolták a helyőrség katonáit és az iskolás gyermekeket is. 1946 novemberében a helyi közigazgatási hivatal azt jelenti, hogy a városból még 150 személy önként jelentkezett Csehországba munkára, 2-3 család pedig elköltözött. Ezek az emberek talán megérezték, hogy ezután még rosszabb események várhatók. 14 8. Jelentés az önkéntesekről 19

Mindezek ellenére féltek a hivatalok a helyi magyar lakosságtól. Erről tanúskodik az a jelentés, amit 1946. december 6-án küldött a helyi közigazgatási hivatal a komáromi járási komiszárnak. Kérik a helyőrség további erősítését, beszámolnak benne a biztonsági intézkedésekről. 15 20 9. Félelem a helyi lakosságtól A komáromi járási hivatalban a járási komiszár, Koreň úr parancsára már 1947. január 11-én elküldik azt az utasítást, amely Nagymegyer és környezetébe eső falvak magyar lakosainak deportálására vonatkozott. A rendelet szerint január 14-én kellett Nagymegyer, január 15-én Izsap lakosainak kézbesíteni a deportálásra vonatkozó döntést. Január 14-én a községekben a járási orvosnak és a mellé beosztott orvosoknak meg

kellett vizsgálniuk a deportálásra kijelölt személyeket. A döntés alapján Nagymegyerről három szállítmány indult 1947. január 16-18-a között. A nagymegyeriek az első és második szállítmányba voltak besorolva, akiket 1947. január 16-17-ig az esti órákig a körzeti autófuvarozási vállalat gépkocsijain a katonai helyőrség kíséretében a nagymegyeri állomáson várakozó tehervagonokba raktak be. Az izsapiakat az 1947. január 18-án a gellériekkel a harmadik szállítmányba sorolták be. A deportált családok hátrahagyott ingatlan és ingó vagyonáról, állatállományáról rögtönzött jegyzőkönyv készült. Nagymegyerről a terv értelmében a két nap folyamán 318 család 1082 tagját kellett a zimankós januári hidegben a zsúfolt vagonokba elhelyezni, akik számára az útirányát a Csehországból meghívott hivatalnokok segítségével a járási munkavédelmi hivatal jelölte ki. A harmadik szállítmányba Izsapról és Gellérről 406 személyt soroltak be. A valóságban arról, hány nagymegyeri és izsapi lakossal gördült ki a tehervonat 1947. január 16-18-a között, különböző adataink vannak. Vadkerty Katalin kimutatása szerint 16 Nagymegyerről 1947. január 16-17-e között 131 család 539 tagját, amelyből 83 volt a gyerek, deportáltak. Az Izsapról deportáltak számáról pontosított adataink nincsenek. A korabeli jelentések egyikében 17 a helyi komiszár megállapította: a kijelölt magyar nemzetiségű személyek deportálása nagyobb rendbontás nélkül és a terveknek megfelelően, megtörtént. Az eseményeket másképp ítélték meg a kor szenvedő alanyai, a nagymegyeri és izsapi magyarok. 18 A mindenki számára megalázó erőszakos elhurcolás után a különböző családok különböző viszonyok közé kerültek. Rendkívül megalázó volt az, hogy a célállomásokra (Mníchovské Hradiště, Rychnov nad Jizerou 19 ) megérkezve a cseh gazdák úgy válogattak köztük, mintha rabszolgák lettek volna. Számos családdal szemben rendkívül embertelen munkakövetelményeket állítottak fel. Néhány hónap után, 1947 májusában, több deportált személy titkon visszatért. Legnagyobb megdöbbenésükre idegeneket találtak lakásaikban. Távollétükben a hatóságok az ún. bizalmiakat (dôverník) helyezték el az üresen maradt lakásokba, akik ezáltal tulajdonosi jogkörrel lettek felruházva. Emellett fokozatosan elkezdődött a belső telepítés Szlovákia északi járásaiból. Nagymegyerre 20 családot telepítettek Klubina (Liptó megye) nevű településről, míg Izsapra 90 családot Árva megyéből 20. 1948. március 24-én kelt jelentés szerint a városban problémát okozott 21

a betelepült szlovák családok elhelyezése, és ekkor még a jelentés szerint 240 családot vártak Magyarországról. 21 22 10. Betelepítési lehetőségek Nagymegyeren Az 1947-48-as években Magyarországról Nagymegyerre végül 121 család került. Izsap községbe betelepült személyekre vonatkozólag nem találtunk adatokat. 22 Ezek a tények is befolyásolták a helyi hatóságokat, igyekeztek minél több nagymegyeri magyar családot Csehországba deportálni, majd később Magyarországra kitelepíteni. Ezáltal az üresen maradt lakásaikat kiutalni, a belső és külső telepítés útján, a városba költöző szlovák családoknak. Emellett a városban nyolc házat építettek a lakásgondok megoldása érdekében. A helyi és országos hatóságok ezért nagy körültekintéssel próbálták előkészíteni az ördögi tervet. Erről tanúskodik az alábbi dokumentum is, amely Nagymegyer, Izsap és Gellér lakosságának csehországi deportálására vonatkozik. A terv tartalmazta az értesítések kézbesítésének harmonogramját, az orvosi ellenőrzések tervét és végül 1947. január 16-18-a között indított három transzportba besorolt családok számát, akikhez 1512 személy tartozott. Ugyanakkor meghatározta az egyes hivatalok,

köztük a kitelepítési hivatal és a hatalmi szervek, csendőrség, hadsereg feladatait. 23 11. A nagymegyeri, izsapi lakosok deportálási terve 23

A Csehországba deportált magyarok számára külön nehézséget jelentett a számukra teljesen idegen cseh nyelv elsajátítása. Mindezek ellenére, amint a visszaemlékezésekből kiderül, igyekeztek alkalmazkodni. Ebben segítették a deportáltakat azok a papok, akik 1947 nyarán meglátogatták a deportált családokat. Ők állították össze a kétnyelvű gyónási cédulákat, ami lehetőve tette a Csehországba került hívek vallásgyakorlását. 24 12. Gyónási cédulák Cseri István, nagymegyeri katolikus esperes is felkereste a Csehorzszágba deportált híveit, próbált a maga lehetőségein belül segíteni abban, hogy alkalmazkodni tudjanak. Cseri István két hétig tartózkodott hívei között Csehországban, Borsiczky Margit erre az eseményre ma is nagyon jól emlékezik: 1948 nyarán meglátogatott bennünket a nagymegyeri Cseri esperes, aki misézett a szomszéd falu templomában, ahová a környékbeli magyarok mind összejöttek. A szüleimnél aludt egy éjjel, majd elment egy másik járásba, visszafelé ismét náluk töltött egy éjszakát, mert jó katolikusként már itthonról is jól ismerték egymást. 24

A deportáltak megpróbáltatásai, úgy tűnt, hogy 1949. januárjában véget érnek. A megváltozott nemzetközi helyzet hatására 25 kormányrendelet tette lehetővé a visszatérésüket. Nagymegyerre 1949. január 20-a és február 4-e között 3 szerelvény tért vissza. Ezeken 240 család 1067 tagja tért vissza szülőföldjére, Nagymegyerre és környékére. 26 A kényszermunkára elhurcolt családok nagyobbik részének megpróbáltatásai ezzel nem fejeződtek be. Az egyik nagymegyeri család így emlékezett vissza a hazatérésre: 1949. januárjának végén több idegennel együtt 5 vagonra való embert szedtek össze, beleértve minket is, s hazajöhettünk. Keszegfalura vittek, de fél évig nem jöhettünk vissza Nagymegyerre, nem kaptuk meg a papírt a lakhatásra. Mire végre hazajöhettünk, a házunknak szinte hűlt helyét találtuk. A házunkba költözött szlovákok elvittek mindent, az odahordott építőanyagot, kerítést, kiemelték a frissen elültetett 34 szál gyümölcsfát... 27 Mindezt persze nem lehetett könnyű feldolgozni, s talán az nyújthatott vigaszt, hogy a több mint kétéves megpróbáltatás után mégis visszatérhettek szülővárosukba, ahonnan 1948-ban több száz magyar családot Magyarországra erőszakkal kitelepítettek. A levéltári források igazolják, hogy Nagymegyerről még 1947 májusában 304 család 1107 tagja szerepelt a kitelepített személyek listáján 28. Ők voltak azok, akik az ún. fehércédulával rendelkeztek, ami átmeneti védelmet nyújtott tulajdonosaiknak. Miután 1947 áprilisában Csehszlovákiából elindultak az első szerelvéynyek Magyarország irányába, a nagymegyeriek is lázasan készülődtek, összerakták szállítható vagyontárgyaikat, igyekeztek pénzzé tenni ingóságaikat, a földet már a legtöbb esetben parlagon hagyták. 1947. augusztus 12-én a Nagymegyeri Nemzetbiztonsági Állomás ennek hatására feljelenti a Mezőgazdasági Megbízott Hivatalnál Fekecs Sándor, Horváth Vince és Lalák Jenő gazdákat, akik elhanyagolják földjeik gondozását. A feljelentésben utalás van arra, hogy az idetelepített 3 kolonista család (Liptó megyéből) nem vehette át a nagygazdák kisajátított földjeit. 29 25

26 13. A nagymegyeri gazdák tiltakozása

14. A fehérlap 1948 februárjában politikai változás történt Csehszlovákiában. Maygyarország is próbálta a tárgyalásokon a rákényszerített lakosságcserét 27

lassítani. Sokan abban reménykedtek, hogy a programot leállítják 1948 tavaszán, de a csehszlovákiai politikai hatalomátvétel után minden folytatódott tovább. Sőt meghirdették a reszlovakizáció második szakaszát is. Ez azonban Nagymegyeren nem járt eredménnyel, ahogy erről 1948. október 30-án a Körzeti Hivatal képviselője számolt be. Izsapon ekkor két család reszlovakizált. 30 15. Búcsázás a temetőben 28 16. Jelentés a reszlovákizáció második szakaszának eredményeiről

17. Reszlovákizáció eredménye a komáromi járásban Nagymegyerről 1948. május 12-e és december 13-a között 31 többszáz embert deportáltak Magyarországra. Vadkerty Katalin történész kimutatása szerint 1948 májusától decemberéig településünkről 205 családot 29

telepítettek ki. 32 Ebből 83 család 769 ha földterülettel rendelkezett szülővárosában. 33 Arról, hogy a 205 család összesen hány tagja hagyta el pontosan Nagymegyert, Vadkerty Katalin nem közölt adatotokat. Levéltári kutatásaink alapján mi sem találkoztunk olyan adatokkal, amely ebben a kérdésben segítségünkre lehetne. Tánczos Tibor 1996-ban megjelent munkájában arra hivatkozik, hogy összesen 90 család, s megközelítőleg 437 személy lett kitelepítve. 34 A közölt létszám valószínűleg jóval nagyobb volt! A célállomások közé tartozott: Mezőmegyer (16 család), Gerendás (13), Elek (8), Csorvás (3), Mezőberény (6), Mágócs (2), Újkígyós (1), Békésscsaba (16), Körösladány (1), Drávaszabolcs (1), Németpalkonya (5). 35 A kitelepített személyek egy részét már a kitelepítés első napján (1948. május 12.) egy fiatal leányka 36 egy kis formátumú kockás füzetbe jegyezte fel. Adatait összehasonlítottuk az Új Otthon folyóiratban megjelent adatokkal, illetve 1996-ban a nagymegyeri idős lakosok által összeállított kimutatással. Emellett még egy forrás, László Péter könyve is rendelkezésünkre állt. A többfajta forrás adatai eltérnek egymástól. Ezért azt a megoldást választottuk, hogy kiadványunkban bemutatjuk az összes rendelkezésünkre álló forrást. László Péter Fehérlaposok c. kiadványában Dél-Dunántúlon az alábbi nagymegyeri családok letelepítését közli: 37 Időpont: Hely: Név: Családtagok: 1948. 05. 15. Mágocs Jankó Lajos, géplakatos, róm. katolikus 5 1948. 10. 24. Drávaszabolcs 1948. 11.09. Németpalkonya László Lajos, földműves, református 3 Dr. Katona Géza református lelkész 2 Balázs István, földműves, róm. katolikus 2 Farkas Vilmos, földműves, róm. katolikus 4 1948. 11. 10. Pálkovács István, földműves, róm. 1 katolikus Pelle Gyula, földműves, róm. katolikus 5 Samu István, földműves, róm. katolikus 1 30