Tavasz 2016 UNIVERSITAS SCIENTIARUM SZEGEDIENSIS UNIVERSITY OF SZEGED Department of Software Engineering Számítógép-hálózatok 8. gyakorlat Vezeték nélküli helyi hálózatok Somogyi Viktor S z e g e d i T u d o m á n y e g y e t e m
Tartalomjegyzék A vezeték nélküli technológia... 3 A technológiák áttekintése... 3 Infravörös... 3 Rádiófrekvencia... 4 Előnyök és korlátok... 4 A vezeték nélküli hálózatok típusai és kötöttségei... 4 WPAN... 5 WLAN... 5 WWAN... 5 Vezeték nélküli helyi hálózatok... 5 Szabványok... 5 Összetevői... 5 Hozzáférési pont (AP)... 5 Vezeték nélküli kliensek (STA)... 6 Vezeték nélküli híd... 6 Antennák... 6 SSID... 6 WLAN kiépítési módok... 6 Ad-hoc... 6 Infrastruktúrális mód... 6 Csatornák... 7 A hálózat felépítése... 7 Hozzáférési pont konfigurálása... 8 Kliens konfigurálása... 9 Modul beépítése... 9 Konfiguráció... 9 Kérdések... 10 2
A vezeték nélküli technológia A technológiák áttekintése Az eddigi órákon főként vezetékes technológiákkal foglalkoztunk, bár egy-két helyen megjelentek a hozzáférési pontok is, amelyek vezeték nélküli elérést biztosítottak. Ezen a héten részletesebben is átvesszük ezen eszközöket. A fent említett vezeték nélküli eszközök elektromágneses hullámokat használnak az egymással történő kommunikációra. Egy elektromágneses hullám ugyan az a közeg, mint amely a rádiójeleket is szállítja az éteren keresztül. A lenti ábrán látható az elektromágneses frekvencia spektrum, amelyen megfigyelhetjük, hogy mely hullámhosszú elektromágneses frekvenciákat mire használunk. 1. ábra: az elektromágneses spektrum Bizonyos típusú elektromágneses hullámok nem alkalmasak az adatátvitelre, míg mások állami szabályozás alatt vannak, és használatukat különféle szervezeteknek, és egy bizonyos célra engedélyezik. Ilyenek például a mobilszolgáltatók. A tartomány más részeit közhasználatra tartják fenn (ilyen például a következőkben tárgyalt rádiófrekvenciás és infravörös tartomány is). Érdekes megjegyezni, hogy az emberi szemmel érzékelhető spektrum a teljes tartománynak csupán egy elenyésző részét képezi. Infravörös Az angol terminológia szerint IR-nek, azaz InfraRednek nevezik. Ez egy igen gyakran használt technológia, amely főként a mobil eszközökben, PDA-kban, távirányítókban, vezeték nélküli egerekben és billentyűzetekben terjedt el. Viszonylag alacsony energiaszintű, kicsi hatótávolságú, és a jelei nem képesek áthatolni a falakon, vagy az egyéb akadályokon. Az eszközök közötti információcseréhez az IR egy infravörös közvetlen hozzáférésként (IrDA, azaz InfraredDirect Access) ismert különleges kommunikációs portot használ. A technológia csak pont-pont típusú kapcsolatot tesz lehetővé, tehát az eszközök csak közvetlenül egymáshoz kapcsolódhatnak. 3
Rádiófrekvencia A rádiófrekvenciás hullámok már nagyobb energiájúak, mint az előbb tekintett infravörös technológia. Ezek már képesek a falakon is áthatolni, így sokkal több alkalmazási lehetősége van, amelyek főként a telekommunikáció területén használatosak. A rádiófrekvenciás tartomány bizonyos részeit szabad felhasználásra tartják fenn, mint például vezeték nélküli helyi hálózatoknak és egyéb számítógépes perifériáknak. Ilyen frekvenciák a 900MHz-es, 2,4 és 5 GHz-es sávok. Ezen frekvenciák az Ipari, Tudományos és Orvosi sávokként (ISM Industry, Science and Medicine) ismertek, és csekély megszorítások mellett használhatók. A Bluetooth egy ilyen kommunikációs technika, amely a 2,4 GHz-es sávon működik. Korlátozott sebességű és rövid hatótávolságú, de megvan az az előnye, hogy egyidejűleg több eszköz kommunikációját teszi elérhetővé ez a tulajdonsága emelte az IR fölé. Egyéb technológiák, amelyek a 2.4 és 5 GHz-es tartományt használják, a különböző IEEE 802.11-es szabványnak megfelelő vezeték nélküli hálózatok, amelyek abban különböznek a Bluetoothtól, hogy magasabb teljesítményen továbbítanak, amely nagyobb hatótávolságot tesz lehetővé számukra. Előnyök és korlátok Némely esetekben előnyösebbek a hagyományos, vezetékes hálózatokkal szemben. - Egyszerű csatlakozást tesz lehetővé helyhez kötött és változó helyű kliensek számára. - Egyszerűen bővíthető több felhasználó fogadása és a lefedettségi terület bővítése esetén. - Bárhol, bármikor kapcsolódhatunk. - Egyetlen eszköz telepítése számos felhasználó kapcsolódását teszi lehetővé. - Egyszerűen beüzemelhetőek veszélyes és ellenséges környezetben is. Ezen jó tulajdonságokon felül viszont hátrányai is vannak a rendszernek. Ezek pedig a következők: - A vezeték nélküli technológia érzékeny a más elektromágneses erőteret keltő eszközöktől származó interferenciára. - A vezeték nélküli LAN technológiát (Wireless LAN) az átvitelre kerülő adatok hozzáférésére és nem azok védelmére tervezték. Mindezek miatt védtelen bejáratot biztosíthat a hálózatba. - A vezeték nélküli technológia folyamatosan fejlődik. Jelenleg nem biztosítja a vezetékes hálózatok által nyújtott sebességet és megbízhatóságot. A vezeték nélküli hálózatok típusai és kötöttségei A vezeték nélküli hálózatok három csoportba sorolhatók, és a VLAN-nal foglalkozó anyaghoz hasonlóan, itt is kiterjedés szerint azonosítjuk e típusokat. Viszont itt nehezebb meghatározni egy-egy hálózat hatáskörét, mivel az átvitel hatótávolságát számos körülmény (mind környezeti, mind mesterséges) befolyásolhatja. Például a hőmérséklet ingadozása, vagy a páratartalom változása is jelentősen módosíthatja. 4
WPAN Ez a legkisebb kiterjedésű hálózattípus. Ezt általában a számítógéphez tartozó perifériák csatlakoztatására használják (korábban említettük már az IR-t és a Bluetooth-t). WLAN A WLAN-t általában a vezetékes helyi hálózatok határainak kiterjesztése érdekében használják. Ez rádiófrekvenciás technológiát használ, és megfelel az IEEE 802.11-es szabványnak. Sok felhasználó számára egy csatlakozási ponton keresztül (Access Point AP), amely kapcsolatot biztosít a hálózat többi része felé. A jegyzet további részében ezzel fogunk foglalkozni. WWAN Ezen hálózatok óriási méretű területeken biztosítanak lefedettséget, mint például a mobiltelefonos hálózatok. Olyan technológiákat használnak, mint például a GSM (Global System for Mobile Communication), vagy a CDMA (CodeDivisionMultiple Access), amely kódosztásos többszörös hozzáférés. Vezeték nélküli helyi hálózatok Szabványok Mint korábban is említettük, a WLAN környezeteket az IEEE 802.11-es szabvány határozza meg. Ennek is van négy fő ajánlása, amely különböző jellemzőket szolgáltat a vezeték nélküli hálózatok számára. Összefoglaló néven ezeket a technológiákat Wi-Fi-nek (WirelessFidelity) nevezzük. Létezik egy Wi-Fi szövetség nevű szervezet is, amely a különböző gyártók WLAN eszközeinek teszteléséért felelős, és egy emblémát illeszt az eszközre, ha az megfelel a szabványoknak. A fentebb említett négy ajánlás: - 802.11a: max 54 Mb/s sávszélesség, az 5 GHz-es frekvenciát használja - 802.11b: max 5,5Mb/s vagy 11 MB/s, a 2,4 GHz-es tartományt használja - 802.11g: max 54 Mb/s, és a2,4 GHz-es tartományt használja - 802.11n: a legújabb szabvány, max 600Mb/s sávszélességet képes elérni, valamint a 2,4 GHz-es frekvenciát használja. Ezen kívül lefelé kompatibilis az a, b és g jelű ajánlásokkal. Összetevői Az eddigiekből kiderült, hogy egy vezeték nélküli hálózatnak több komponensre is szüksége lehet ahhoz, hogy megfelelően tudjon működni. Most ezeket fogjuk felsorolni. Hozzáférési pont (AP) Az első, és talán legfontosabb eszköz. Ez biztosítja a vezetékes és a vezeték nélküli hálózatok összekapcsolásáért felelős, tehát lehetővé teszi a vezeték nélküli kliensek számára, hogy hozzáférjenek a vezeték nélküli hálózatokhoz, és fordítva. Továbbá átviteli közeg átalakítóként is működik, mivel a vezetékes Ethernet hálózat kereteit fogadja, és mielőtt továbbítaná a WLAN-ra, átalakítja a 802.11-es szabványnak megfelelő keretekké, illetve ezt fordítva is megcsinálja, 5
amennyiben a vezeték nélküli kliensek (STA) felől érkezik a forgalom. Továbbá egy korlátozott területen biztosítanak hozzáférést, melyet vezeték nélküli cella, vagy alapvető szolgáltatáskészletként (BSS) ismerünk. Vezeték nélküli kliensek (STA) Ezek lényegében bármely eszközt jelenthetik, amelyek részt vehetnek a hálózatban. A legtöbb eszköz, amely képes vezetékes hálózatra csatlakozni, ellátható vezeték nélküli hálózati kártyával és szoftverrel, amely segítségével képes lesz kapcsolódni a WLAN-okhoz. Vezeték nélküli híd Ezeket két különböző vezetékes hálózat vezeték nélküli összeköttetésére használják, és nagy távolságú pont-pont kapcsolatot biztosítanak a két hálózat között. Engedélyt nem igénylő frekvenciát használva egymástól 40 km-re, vagy távolabb fekvő hálózatokat tudunk kábelek nélkül összekapcsolni. Antennák Ezeket az AP-k és a vezeték nélküli hidak esetében használják. Hasznuk, hogy megnövelik az eszköz által kibocsájtott jel erősségét, ami általában nagyobb hatótávolságot jelent. Ezek fogadni is tudják a kliensek jeleit. Általában az erősségük alapján osztályozzuk őket. Alapvetően két fajtát különböztetünk meg; azokat, amelyek minden irányba egyenletes erősséggel sugároznak, illetve azokat, amelyek egy kifejezett irányba sugároznak. Ez utóbbiakat nagy távolságok áthidalására használják, míg az egyenletesen szórót az AP-k esetében alkalmazzák. SSID Nagyon fontos momentum, hogy amennyiben több vezeték nélküli hálózat átfedi egymás területét, akkor az egyes kliensek a megfelelő hálózathoz csatlakozzanak. Erre használják a szolgáltatáskészlet azonosítót (Service SetIdentifier SSID). Az SSID érzékeny a kis- és nagybetűkre, illetve maximum 32 alfanumerikus karakterből áll. Ez az azonosító megtalálható minden WLAN keret fejlécében. WLAN kiépítési módok Ad-hoc Ez a vezeték nélküli hálózatok legegyszerűbb formája, amikor két vagy több eszközt kapcsolunk össze úgy, hogy azok egyenrangú hálózatot alkossanak. Ezek nem tartalmaznak hozzáférési pontot, minden résztvevője egyenrangú. Ez akkor előnyös, ha független eszközök például egyszeri információcserét akarnak végrehajtani, mivel ilyenkor felesleges lenne egy AP beszerzése és konfigurálása. A hálózat által lefedett terület az IBSS (Independent Basic Service Set), azaz független alapvető szolgáltatáskészlet. Infrastruktúrális mód Az előző módszer működhet kis körben, de amikor például egy épület vezeték nélküli hálózattal való ellátásáról van szó, akkor gondok adódhatnak. Ekkor már be kell szerezni egy AP-t, hogy a nagy mennyiségű forgalmat le tudjuk bonyolítani, és megbízhatóvá tegyük a hálózatunkat. Egy ilyen típusú hálózatban az eszközök nem képesek egymással kommunikálni, minden forgalom az AP-n keresztül bonyolódik. A hozzáférési pont törekszik arra, hogy minden eszköznek 6
egyenlő joga legyen a közeghez való hozzáféréshez. Az AP által lefedett terület az alapvető szolgáltatáskészlet, más néven cella, avagy az angol terminológiával élve BSS. Ez a vezeték nélküli hálózatok legkisebb építőeleme. A lefedett terület bővítéséhez több BSS is összeköthető egymással egy elosztórendszer (Distribution System DS) segítségével. Ezzel egy Extended Service Set (ESS) jön létre, ahol az egyes AP-k a különböző BSS-ekben vannak. Azért, hogy a cellák között a jelek elvesztése nélkül biztosítsuk a kapcsolatot, az egyes BSS-ek között megközelítőleg 10%-os átfedésnek kell lennie. Ez lehetővé teszi a kliensek számára, hogy csatlakozzanak azelőtt az egyik AP-ról a másikra, anélkül, hogy a jelet elveszítenék. Csatornák Ha egy IBSS, ESS vagy BSS kliensei kommunikálnak egymással, a küldő és a fogadó állomások közötti kommunikációt irányítani kell. Erre egy módszer a csatornák használata. Ezek a rendelkezésre álló rádiófrekvencia tartomány részekre osztásával jönnek létre. Hasonló ez, mint amikor több televíziós csatornát szolgáltatnak egy átviteli közegen keresztül. Sajnos az egyes frekvenciák átfedésben lehetnek a mások által használt csatornákkal, így a párbeszédeknek egymást nem érintő csatornákon kell zajlaniuk. Néhány újabb technológia képes arra, hogy több csatornát együtt kezeljen, így egy szélesebb átviteli csatornát hoz létre, amely nagyobb sávszélességet, megnövekedett átviteli sebességet eredményez. Egy WLAN-on belül, a cellák közötti határvonal elmosódása miatt lehetetlen a csomagütközéseket pontosan érzékelni, ezért olyan közeghozzáférési módszert használnak a vezeték nélküli hálózatokban, amely biztosítja, hogy ne forduljanak elő ütközések. Ez a technológia az úgynevezett vivőérzékeléses többszörös hozzáférésű ütközés elkerüléses (CarrierSenseMultiple Access withcollosionaavoidance, azaz CSMA/CA). A CSMA/CA lefoglalja a párbeszédre használandó csatornát, és amíg ez a foglalás érvényben van, más eszköz nem használhatja adásra. A hálózat felépítése Az előző fejezetekben megismertük a vezeték nélküli számítógépes hálózatok alapvető felépítését. Most konfigurálni fogunk egy egyszerű hálózatot, amelyben mindössze egy hozzáférési pont van, amihez kapcsolódik két laptop, illetve egy switch, amihez egy PC csatlakozik. A hálózat alapvető kinézete a következő ábrán látszik. 7
2. ábra: a konfigurálandó hálózat Ahogy a képen is látszik, az AccessPoint-PThozzáférési pontot használjuk.ezen kívül két laptop csatlakozik a hálózatra. A feladatban mindenhol statikus IP cím kiosztást fogunk használni. Ez rendre 192.168.1.1 a PC4-en, 192.168.1.2 a Laptop0-n, és 192.168.1.3 a Laptop1-en. A hálózati maszk az alapértelmezett 255.255.255.0. Hozzáférési pont konfigurálása A fentiekből következően egy hozzáférési pontnál alapvetően két dolgot kell beállítanunk: - Az SSID-t, tehát egy azonosítót, amivel a hálózatunknak egy egyedi nevet adunk - A csatornát, hogy ne interferáljon más hálózatokkal Ez viszont még nem a teljes igazság. Korábban elhangzott, hogy nem biztonságosak ezek a hálózatok, hiszen a jel nem egy zárt kábelben halad, hanem a levegőn keresztül. Ezért az idők során különböző titkosítási módok fejlődtek ki. A legrégibb a WEP (Wired Equivalent Privacy), amelyet a vezetékes hálózatok biztonságával egyenértékűnek terveztek, viszont elég komoly biztonsági rések voltak benne, így könnyen feltörhető lett. Ezért ma nem ajánlatos a használata. Egy erre adott gyors válasz volt a WPA, amely már biztonságosabb elődjénél. A legújabb technológia viszont a WPA2, amelyet jelenleg ajánlatos használni. Mi is ezt követjük. Ezen kívül még be lehet állítani a biztonsági protokollokat is, ezek lehetnek az AES, illetve a TKIP. Az előbbi a fejlettebb, és ezt ajánlatos használni. A lenti ábrán látszik a hozzáférési pontunk konfigurációja, amely összefoglalva: - A wireless1 SSID-t kapta - A 6-os csatornát használja - WPA2-PSK titkosítást használ, AES biztonsági protokollal, és kötelező hozzá egy jelszót is megadni 8
3. ábra: a hozzáférési pont konfigurációja Kliens konfigurálása Laptopok esetén két dolgot kell megtennünk: - Beépíteni egy vezeték nélküli hálózati csatlakozásra alkalmas modult - Az AP-nak megfelelően konfigurálni magát az előbb beépített interfészt Modul beépítése A korábbi órákon már láttuk, hogyan kell modult beépíteni. Nyissuk meg tehát a laptop konfigurációs ablakát, majd a Physical fülön (miután kikapcsoltuk az eszközt, és eltávolítottuk a jelenlegi Ethernet modult) válasszuk ki a PT-LAPTOP- NM-1W interfészt, és építsük bele a laptopba, végül kapcsoljuk be. Ezután tudjuk a vezeték nélküli hálózatunkat konfigurálni. Konfiguráció Ez a lépés is igen egyszerű, hiszenazelőbbbeállítotthozzáférésipontbeállításaitkellalkalmaznimindenegyesho zzácsatlakozókliensre is. Tehát: - Az SSID-t állítsuk be wireless1 -re - A 6-os csatornát válasszuk ki - A titkosítás legyen WPA2-PSK, AES titkosítási protokollal, illetve abcdabcd1234 jelszóval. Az alábbi ábrán látható az előbb leírt folyamat. Amennyiben ezekkel készen vagyunk, a második ábrán látható módon kell a hálózatnak kinéznie. 9
4. ábra: az eszköz konfigurációja Kérdések 1. Mi az az IR? 2. Mi lehet a vezeték nélküli hálózatok hátránya? 3. Mi igaz a vezeték nélküli helyi hálózatokra? 4. Melyik a legkisebb kiterjedésű hálózat? 5. Mit jelent az AP? 6. Mekkora a max. sávszélessége az IEEE 802.11n szabványnak? 7. Mit jelent a WiFi? 8. Mi az a BSS? 9. Maximum hány karakterből állhat egy SSID? 10. Melyik titkosítás elavult, és nem javasolt a használata? 10
Tavasz 2016 UNIVERSITAS SCIENTIARUM SZEGEDIENSIS UNIVERSITY OF SZEGED Department of Software Engineering Számítógép-hálózatok 9. gyakorlat Forgalomirányítás (RIP) Somogyi Viktor S z e g e d i T u d o m á n y e g y e t e m
Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Statikus forgalomirányítás... 3 Forgalomirányító protokollok... 3 Távolságvektor alapú protokollok... 4 RIP (Routing Information Protocol)... 5 EIGRP (Enhanced Interior Gateway Routing Protocol)... 5 A RIP protokoll konfigurálása Packet Tracerben... 6 Kérdések... 8 Források... 9 2
Bevezetés Nagyméretű hálózatoknál könnyen előfordul, hogy a felépítése igen bonyolulttá, átláthatatlanná válik. Ilyenkor intuitívan is azon kezd el gondolkodni az ember, hogy kisebb, átláthatóbb részekre kell darabolni, alhálózatokra bontani. Ehhez hasonló dolgokat korábban is csináltunk, azaz alhálózatokra bontottunk nagyobb egységeket, és routerekkel kötöttük össze az egyes alhálózatokat. Statikus forgalomirányítás Korábban már foglalkoztunk ezzel, így most csak röviden átismételjük az ide tartozó ismereteket. Amikor nagyobb hálózatokat terveztünk, akkor előfordult, hogy nem jutott el a ping csomag az egyik géptől a másikig, mert több routeren is át kellett mennie. Ekkor a routereknek megadtuk egy táblában (ezt nevezzük forgalomirányító táblának, vagy angolul routing table-nek), hogy merre továbbítsa a csomagokat. Ezt volt a statikus forgalomirányítás. Éles helyzetben ez viszont nem biztos, hogy használható, hiszen ha elgondolkodunk ezen, a következő tanulságokra juthatunk: Nagy rendszereket bonyolult lehet felkonfigurálni. Ha változik a hálózat architektúrája, akkor nagy munkával jár átállítani a forgalomirányítást. Esetenként akár nagyon nehezen követhető a hálózat működése. Nem eredményez optimálisabb forgalomelosztást a manuális konfigurálás. Ezek miatt egyértelműen látszik, hogy nem éri meg statikus forgalomirányítást használni, így inkább automatikus módszereket részesítenek előnyben a hálózat tervezői. A következőkben ezeket tekintjük át, illetve azt, hogyan lehet a Packet Tracerben alkalmazni a megszerzett ismereteket. Forgalomirányító protokollok Az előbbiek nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy valamilyen algoritmusokat kell alkalmazni arra, hogy könnyítsünk a forgalomirányításon. Az általános céljaink főként a következők: Legyen könnyen beállítható, hogy a hálózatot gyorsan működésbe tudjuk hozni. Legyen karbantartható és hibatűrő, ugyanis nagy hálózatok esetén arra kell számítanunk, hogy a létező forgalomirányítók (azaz routerek) egy bizonyos százaléka nem működik, vagy nincs a hálózatba bekapcsolva. Az előbbi következménye, hogy legyen skálázható, azaz könnyen lehessen új eszközöket beépíteni úgy, hogy nekünk egyébként ne kelljen nagyon belenyúlni, sok dolgot megváltoztatni. Legyen hatékony, azaz ossza szét a terhelést a hálózaton, emellett minél rövidebb útvonalakat próbáljon meg találni. 3
A forgalomirányító algoritmusoknak két fő osztálya létezik: Távolságvektor alapú ebben az anyagban ezeket részletezzük Kapcsolatállapot alapú majd egy későbbi gyakorlaton fognak szerepelni Távolságvektor alapú protokollok A távolságvektor alapú forgalomirányításnál az algoritmus a routerektől kapott információt az alapján értékeli, hogy: Milyen távol van hálózat a forgalomirányítótól? (Távolság) Milyen irányba kell a csomagot továbbítani a hálózat felé? (Vektor) A távolságot itt nem egyszerű fizikai távolságként értjük, hanem különböző komponensektől függő (esetleg ezek súlyozott összegeként értelmezett) mértékként. Ezek a komponensek a következők lehetnek: Ugrások száma Adminisztratív költség Sávszélesség Átviteli sebesség Késleltetések valószínűsége Megbízhatóság Az útvonal vektor összetevője pedig az adott útvonalban a következő ugrás IP címe. A távolságvektort úgy is elképzelhetjük, mint egy jelzőtáblát a kereszteződésben, ami mutatja, hogy merre, és milyen messze található a cél. Az út mentén pedig további táblák találhatóak, és ahogy közeledünk a cél felé, a távolság egyre csökken. Minden távolságvektor alapú forgalomirányítást használó forgalomirányító az irányítási információit elküldi a szomszédjainak. Ezt a szomszédok megnövelik az út távolságával, ezzel jelzik, hogy innen már nagyobb költséggel lehet elérni. Ezután továbbküldik az ő szomszédjaiknak, és így tovább, így végül a router a szomszédos routerek információi alapján tanulja meg az egyes hálózatok távolságát. 4
Hogy egy példát hozzunk, nézzük meg a fenti táblát. Például az R2 az R1-től kap információt. R2 megnöveli a kapott táblában szereplő költségértékeket, majd továbbküldi a szomszédjainak, jelen esetben R3-nak és R4-nek, és végül kialakul egy összegzett távolság. A távolság felderítő folyamat után a router megkeresi a legrövidebb útvonalat, majd erre küldi el a csomagot. RIP (Routing Information Protocol) Ezt a protokollt az RFC 1058-ban definiálták. Jellemzői: Távolságvektor alapú. Az útvonal kiválasztásakor az ugrásszámot használja mértéknek. A 15 ugrásnál hosszabb útvonalakat elérhetetlennek tekinti. 30 másodpercenként elküldi az irányítótábláját a szomszédjainak. Az útvonalfrissítéskor az előbbiek alapján mindig eggyel növekszik a távolság értéke, hiszen egy ugrással több kell a célba jutáshoz. Ezek után azonnal tájékoztatja a hozzá kapcsolódó routereket is a változásokról, és így továbbgyűrűzik a frissítés. Az RIP könnyen konfigurálható (majd meg fogjuk látni ), emiatt széles körben elterjedt. Ennek ellenére néhány hátránya is van, ezek pedig: A maximum 15 ugrásnak köszönhetően csak olyan hálózatokban alkalmazható, ahol 16 forgalomirányítónál több nincs sorban egymás után kötve. A frissítés jelentős forgalmat jelent nagy hálózatok esetén. Nagy hálózatok változása esetén lassan konvergál. Jelenleg 2 verziója van (igen meglepő módon RIPv1 és RIPv2). Az utóbbit szokták használni, mert sokat javítottak rajta az első verzióhoz képest, például támogatja az osztályok nélküli alhálózatokat (tehát az egyedi alhálózati maszkokat). EIGRP (Enhanced Interior Gateway Routing Protocol) Ez a Cisco saját fejlesztésű protokollja, amelyet többek között a RIP hibáinak kiküszöbölésére hoztak létre. Ilyen hiba például a max. 15 ugrás kezelése, vagy az ugrásszám mértékként való használata. Ehelyett az EIGRP összetett mértéket használ, amely többek között a sávszélességből és a csomag adott útvonalra vonatkozó késleltetéséből adódik össze. A protokoll jellemzői: Egy útvonal költségének kiszámítására több mértéket használ. A távolságvektor alapú protokollok következő ugrás szerinti mérték tulajdonságait ötvözi további adatbázisokkal és frissítési jellemzőkkel. Maximum 224 ugrást engedélyez. Az EIGRP nem csak a forgalomirányító táblában tárolja a működéséhez szükséges információkat, hanem használ úgynevezett szomszédtáblát és topológiatáblát. 5
Az előbbiben azok a routerek adatai (IP cím, sávszélesség, típus) találhatók, amelyek közvetlenül csatlakoznak a routerhez. Az utóbbi a szomszédos forgalomirányítók hirdetményei alapján épül fel, és tartalmazza a szomszédok által meghirdetett összes útvonalat. E tábla segítségével gyorsan képes a topológia megváltozásakor alternatív útvonalat keresni, így gyorsabban adaptálódik, mint az RIP. A RIP protokoll konfigurálása Packet Tracerben A RIP protokollt, mint ahogy fentebb ígértük, igen egyszerű konfigurálni. Első lépésben hozzuk létre az alábbi hálózatot (a hálózati maszkok mindenhol az alapértelmezett 255.255.255.0 értéket veszik fel): Egyesül azt kell megadnunk, hogy az egyes routerek milyen szomszédokkal rendelkeznek, ezek pedig az egyes routerek esetében a következők: Router0: 192.168.1.0, 192.168.5.0, 192.168.6.0 Router1: 192.168.3.0, 192.168.4.0, 192.168.5.0 Router2: 192.168.2.0, 192.168.4.0, 192.168.6.0 Ezt a konfigurálást parancssorból a következőképpen tudjuk elvégezni: Nyissuk meg mondjuk Router0 CLI parancssorát Írjuk be a következő parancsokat: Router>enable Router#configure terminal Router(config)#router rip Router(config-router)#version 2 Router(config-router)#network 192.168.1.0 Router(config-router)#network 192.168.5.0 Router(config-router)#network 192.168.6.0 A fenti lépésekben egyszerűen beléptünk a router admin interfészére, majd a router rip parancs segítségével elindítottuk a konfigurációt. Ezután beállítottuk azt, hogy a kettes verziót használja, majd hozzáadtuk azon hálózatokat, amelyek kapcsolódnak a routerhez. Mindezt megtehetjük akár a grafikus felületen is (itt viszont nem tudjuk megadni, hogy melyik verziót használja a router). Ez a következő ábrán látszik: 6
Tehát első lépésben megnyitjuk a Router konfigurációs felületét, majd a bal oldali listából kiválasztjuk a RIP menüt. Ezen belül meg már csak hozzá kell adnunk a megfelelő hálózatokat. Figyelem, ez a mód nem biztosítja, hogy a kettes, azaz újabb verziót használjon, ezt nekünk kézzel kell megtenni! Vegyük az alábbi, bonyolultabb hálózatot, amely alhálózatokat is tartalmaz. Ez esetben a RIP protokollnak elég mindössze a hálózati címet (alhálózati rész nélkül) megadni, tehát így néz ki pl. a Router4 konfigurálása: Router>enable Router#configure terminal Router(config)#router rip Router(config-router)#version 2 Router(config-router)#network 192.168.1.0 7
Kérdések 1. Melyik állítások igazak a statikus forgalomirányításra? 2. Melyek a forgalomirányító algoritmusok fő osztályai? 3. Milyen céljai lehetnek egy forgalomirányító algoritmusnak? 4. Milyen komponensek alkothatják a routerek közötti távolságot? 5. Milyen hátrányai vannak az RIP protokollnak? 6. Milyen javításokat végeztek az EIGRP-ben az RIP-hez képest? 7. Beállítható-e a Packet Tracerben egy router grafikus konfigurációjában a használt RIP verzió? 8. Mire szolgál a router rip parancs? 9. Mire szolgál a network 192.168.5.0 parancs? 10. Helyes-e a network 192.168.10.0 parancs akkor, ha alhálózatok is vannak? 8
Források 1. CISCO CCNA első és második szemeszterének tananyaga 2. Andrew S. Tanenbaum: Számítógép-Hálózatok 9