RÉCSEI BALÁZS: Jelentősebb Somogy megyében bejegyzett egyéni cégek adatbázisa 1876 1948 Kutatási segédlet Az adatbázis a Somogy Vármegyei Törvényszék, mint Cégbíróság 6 egyéni cégnyilvántartó könyve alapján készült. Az alapötletet a Révai Új Lexikonához 1995 1996-ban általam készített összeállítás adta. A jelen feldolgozásban szereplő kötetek tartalmazzák az 1875. évi. XXXVII. tc. alapján bejegyzésre kötelezett és Somogy megyében bejegyzett jelentősebb egyéni cégek legfontosabb bejegyzéseit 1876 és 1948 között. első bejegyzésén kívül a névváltozásaikat, fontosabb átalakulásaikat, illetve megszűnésük bejegyzését tüntettem fel. A 8. rovatban szögletes zárójelben adom meg az adott köteten belüli oldalokat. Mivel az eredetiben a két szemben lévő oldalpárt jelölték 1-1, 2-2 stb. oldalmal, ezért jómagam is ezt követtem. Ugyanebben a rovatban az -ikai bejegyzés még van, megállapítás arra utal, hogy a megszűnés ideje a kötet alapján nem határozható meg. Az utolsó bejegyzés mely nem a megszűnésről szól ekkor történt. A helyesírásnál törekedtem a mai szabályok alkalmazására. A projekt teljes értékűvé tételéhez célszerű az összes kötetet digitalizálni és a cégek folyóa alapján a digitalizált oldalakat behívhatóvá tenni. Az eredeti kötetek az alábbi oldal- és cég(sor)mal rendelkeznek. A kimutatás ezekből készült, de az adatbázisban csak a jelentősebbnek ítélt cégeket tüntetem itt fel. A nyomdákon, malmokon, építési vállalkozókon, gyógyszerészeken kívül csak néhány egyéni céget szerepeltetek az adatbázisban. Az egyéni cégek többségét kitevő szatócsok, kiskereskedők kimaradtak. Ugyanígy nem kaptak helyet azon kereskedők sem, amelyekről nem, vagy nehezen lehet a kötetekből megállapítani tevékenységük mértékét, tehát jelentőségüket. 1
I. kötet 1-189. oldalak 1-377 cég II. kötet 1-191. oldalak 1-376 cég III. kötet 1-193. oldalak 377-757 cég IV. kötet 1-104. oldalak 758-966 cég V. kötet 1-99. oldalak 967-1327 cég VI. kötet 1-25. oldalak 1328-1425 cég 1 2 3 4 5 6 7 8 az al A bejegyzést rendelő iktatóa A cég szószerinti szövege A főtelep s a fióktelepek helye A cég birtokosa Cégvezetők Irattári Jegyzet I. kötet [Első bejegyzés 1876. február 18.] 11/1. 1876. március 7. Bőhm Dávid Nagybajom Bőhm gőzmalom Dávid 1876/33. [I. kötet 6. 2
iktatóa az al 1488/polg. 11/2. 1891. augusztus 22. 3599/p. tulajdonos, Nagybajom nek megszűnése bejegyeztetett. [I. kötet 6. 71/1. 1876. május 26. 4341/p. 71/2. 1885. június 30. 4311/p. F. Huberl Huberl Ferenc gőzmalom tulajdonos, 1876/87. [I. kötet 36. üzlet beszűntetés folytán a tulajdonos kérelmére töröltetett. [I. kötet 36. 3
az al A bejegyzést rendelő iktatóa A cég szószerinti szövege A főtelep s a fióktelepek helye A cég birtokosa Cégvezetők Irattári Jegyzet 255/1. 1876. augusztus 25. 6014/p. 255/2. 1891. augusztus 22. 3599/p. Pillik István Kisbár Pillik gőzmalom tulajdonos, Kisbáron István 1876/306. [I. kötet 128. megszűnése bejegyeztetett. [I. kötet 128. 331/1. 1878. július 30. 6092/p. 331/2. 1910. augusztus 3. 7804. Stainer Gyula Lengyeltóti Stainer Gyula lengyeltóti gyógyszerész 1878/12. 1903/6. [I. kötet 166. megszűnt. [I. kötet 166. 334/1. 1878. Plachner Plachner Nándor [I. kötet 167. 4
iktatóa az al szeptember 24. 6684/p. 334/2. 1928. június 10. Ce. 334/2. Nándor Csurgó csurgói gyógyszerész 1878/19. Ez a cég az 1927. évi III. t. c. 2. -a alapján hivatalból töröltetett. [I. kötet 167. 335/1. 1878. szeptember 24. 6825/p. 335/2. 1902. június 21. 291. p. Pfisterer Károly Nagyatád Pfisterer Károly nagyatádi gyógyszerész 1878/25. [I. kötet 168. megszűnt. [I. kötet 168. 5
az al A bejegyzést rendelő iktatóa A cég szószerinti szövege A főtelep s a fióktelepek helye A cég birtokosa Cégvezetők Irattári Jegyzet 336/1. 1878. szeptember 24. 6865/p. 336/2. 1928. június 10. 336/2. Salamon Gyula Szigetvár Salamon Gyula szigetvári gyógyszerész 1878/20. [I. kötet 168. Ez a cég az 1927. évi III. t. c. 2. -a alapján hivatalból töröltetett. [I. kötet 168. 337/1. 1878. szeptember 24. 6867/p. 337/2. 1928. június 10. Kohut Samu Barcs Kohut Samu barcsi gyógyszerész 1878/21. [I. kötet 169. Ez a cég az 1927. évi III. t. 6
iktatóa az al 337/2. c. 2. -a alapján hivatalból töröltetett. [I. kötet 169. 344/1. 1878. október 21. 8361/p. 344/4. 1891. augusztus 22. 3599. Jeiteles Herman Jeiteles Herman kaposvári nyomdatulajdonos 1878/25. [I. kötet 172. megszűnése bejegyeztetett. [I. kötet 172. II. kötet 7/1. 1880. december Haidekker Antal Marcali Haidekker Antal marcali szappanos IX 1880/20. [II. kötet 4. 7
az al bejegyzést rendelő iktatóa szószerinti szövege fióktelepek helye 29. 7/2. 1928/48. 7999. 1928. június 10. II. Ct. 7/2. Ez a cég az 1927. évi III. t. c. 2. -a alapján hivatalból töröltetett. [II. kötet 4. 14/1. 1881. szeptember 28. 5449. P. 14/2. 1885. április 14. 2346. P. Wolheim F. főtelep Wolheim Félix kaposvári lakos németlukafai üveggyár üzlet tulajdonos IX 1881/12. [II. kötet 7. Folyamodó kérelme folytán elrendelt csőd 8
iktatóa az al 14/3. 1891. augusztus 22. 3599. P. 49/1. 1883. szeptember 11. 3836. P. 49/2. 1902. január 21. 291. P. Ruttner Vilmos főtelep Nagyatád Ruttner Vilmos nagyatádi lakos műgőzmalom tulajdonos 1883/10. bejegyeztetett. [II. kötet 7. megszűnése bejegyeztetett. [II. kötet 7. [II. kötet 25. megszűnt. [II. kötet 25. 195/1. 1891. szeptember 19. Jancsovits László főtelep Jancsovits László kaposvári lakos nyomda 1891/9. [II. kötet 98. 9
az al A bejegyzést rendelő iktatóa A cég szószerinti szövege A főtelep s a fióktelepek helye A cég birtokosa Cégvezetők Irattári Jegyzet 7974. p. tulajdonos Ez a cég az 1927. évi III. t. c. 2. -a alapján hivatalból töröltetett. [II. kötet 98. 211/1. 1892. január 28. 137. P. 212/2. 1901. január 7. 18. P. Jankovich Bésán Géza főtelep Geszti Jankovich Bésán Géza geszti lakos gőzmalom tulajdonos 1892/1. [II. kötet 100. megszűnt. [II. kötet 100. 225/1. 1892. július Pfeifer Ignác főtelep Tab Pfeifer Ignác tabi Ez a cég az 10
iktatóa az al 27. 6802. P. lakos iparüzlet tulajdonos kőnyomda 1892/23. 1927. évi III. t. c. 2. -a alapján hivatalból töröltetett. [II. kötet 113. 343/3. 1895. december 10. 9744. 343/3. 1917. június 10. Cg. 204/917. Haidekker Pál főtelep Haidekker Pál kaposvári lakos szappanos ipar üzlet tulajdonos 1895/49. [II. kötet 114. Ezen egyéni cégnek megszűnése és annak a társas cégek VII. kötet 45. lapjára átvitele bejegyeztetett. 11
iktatóa az al [II. kötet 114. 344/1. 1895. december 2. 9775. 344/2. 1910. december 30. 12755. P. Borovitz Manó főtelep Borovitz Manó kaposvári lakos cement- és agyagáru gyáros, és építkezési vállalkozó IX 1895/50. [II. kötet 114. Ezen egyéni cégnek megszűnése és annak a társas cégek VI. kötet 112. lapjára átvitele bejegyeztetett. [II. kötet 114. 12
az al bejegyzést rendelő iktatóa szószerinti szövege fióktelepek helye III. kötet 500/1. 1902. július 31. 6117. 500/2. 1908. augusztus 31. 9145. P. i Gőzmalom, Hirschmann Mór 1895/20. [III. kötet 61. megszűnt. [III. kötet 61. 544/1. 1904. október 15. 8640. 544/3. 1913. november 21. 11076. Nemzeti Jutagyár, Föderl Bányai és 1904/12. Áthozatal a társas cégjegyzékből [III. kötet 83. megszűnt. [III. kötet 83. 13
az al A bejegyzést rendelő iktatóa A cég szószerinti szövege A főtelep s a fióktelepek helye A cég birtokosa Cégvezetők Irattári Jegyzet 627/1. 1908. november 17. 13311. Böhönye Községi Takarékpénztár Böhönye Böhönye község 1908/36. [III. kötet 125. 627/10. 1944. december 19- ikei bejegyzés még van. [III. kötet 125. 640/2. 1909. július 28. 8089. Corvina Könyvnyomda Krausz Adolf Szigetvár 1909/26. [III. kötet 131. 681/1. 1911. október 23. 11414. Lang Mór, Csurgói Hengermalom és Villamossági Csurgó 1883/4. [III. kötet 152. 14
az al A bejegyzést rendelő iktatóa A cég szószerinti szövege A főtelep s a fióktelepek helye A cég birtokosa Cégvezetők Irattári Jegyzet 681/4. 1922. március 24. Ce. 681/4. Üzem megszűnt. [III. kötet 152. 682/1. 1911. november 2. 11793. Anna Gőzmalom, Krausz és társai Igal 1892/28. Áthozatal a társas cégjegyzékből. [III. kötet 152. 695/1. 1912. június 16. 7385. 695/2. 1929. október 25. Mézer Dezső könyv- és papírkereskedő. könyvnyomda és könyvkötészet Csurgó 1912/19. [III. kötet 160. nek az 1927. évi 15
iktatóa az al Ce. 69563. III. t. c. 2. -a alapján hivatalból való törlése bejegyeztetett. [III. kötet 160. 721/1. 1913. szeptember 27. 14179. 721/4. 1922. március 24. Ce. 681/4. Tabi Hengermalom, Krausz és társai Tab 1898/29. Ce. 721. Áthozatal a társas cégjegyzékből. [III. kötet 174. megszűnt. [III. kötet 152. IV. kötet 16
iktatóa az al 783/1. 1918. június 21. Cr. 783. 783/5. 1946. november 16. Ce. 783/1946-6. Fehér Miklós Szigetvár Fehér Miklós szigetvári lakos gőzmalom tulajdonos és lisztkereskedő Ce. 783. [IV. kötet 13. [nek] a kereskedelmi társascégek XIV. kötet 18. lapján, mint közkereseti társaságnak bejegyeztetik. [IV. kötet 13. 793/1. 1919. március 3. Ce. 793/1. Steiner Ferenc könyv- és papírkereskedő. Steiner kaposvári könyv- Ferenc lakos és Ce. 793. [IV. kötet 18. 17
iktatóa az al könyvnyomda és könyvkötészet papírkereskedő, könyvnyomda és könyvkötészet iparüzlet tulajdonos. 798/1. 1914. november 29. Ct. 639/4. 798/2. 1922. december 27. Ct. 639/15. Erzsébet Gőzmalom, Gőzfürdő- Műjéggyár ott, Warmbrand Gyula és Ct. 639. Áthozatal a kereskedelmi társas cégek VII. kötet 11. lapjáról. [IV. kötet 21. megszűnt. [IV. kötet 21. 905/1. 1923. március 31. Katalin Hengermalom, Tab Vásárhelyi Gézáné szül. báró Ce. 905. [IV. kötet 74. 18
az al bejegyzést rendelő iktatóa szószerinti szövege fióktelepek helye Ce. 905/2. Vásárhelyiné Weissenbach Erzsébet tabi 905/3. 1937. március 6. Ce. 905/11. lakós, hengermalom iparüzlet tulajdonos. motoros nek az 1927. évi III. t. c. 2. -a alapján hivatalból való törlése bejegyeztetett. [IV. kötet 74. 944/1. 1924. május 20. Ct. 683/14. Kánya Albert Hengermalom és Villanytelep Nagyatádon Nagyatád Ce. 944. [IV. kötet 93. 19
iktatóa az al 944/6. 1947. október 13-ikai bejegyzés még van. [IV. kötet 93. 956/1. 1925. január 28. Ce. 956/1. Hegedűs Dezső okleveles építész, építési vállalkozó, Zárda utca 15. Ce. 956. [IV. kötet 99. V. kötet 1046/1. 1930. január 16. Cg. 44/1930. város közüzemei, dr. Vétek [y] György Ct. 1046. [V. kötet 29. 1946/8. 1948. április 20
iktatóa az al 8-ikai bejegyzés még van. [V. kötet 29. 1063/1. 1931. február 14. Cg. 166/1931. Held György okl. építészmérnök, építőmester, Szent Imre utca 7. Ct. 1063. [V. kötet 33. 1064/1. 1931. április 18. Cg. 213/2-1931. Kótai István okl. építészmérnök, építőmester, Berzsenyi utca 17. Ct. 1064. [V. kötet 34. 1067/1. 1931. július 16. Cg. 342/1931. Kappéter István okl. építészmérnök, építőmester, Árok utca 2. Ct. 1067. [V. kötet 34. 21
az al A bejegyzést rendelő iktatóa A cég szószerinti szövege A főtelep s a fióktelepek helye A cég birtokosa Cégvezetők Irattári Jegyzet 1119/1. 1937. Első Mernyei Ct. 1064. [V. kötet 47. december Hengermalom Mernye 30. Cg. és Sertéshízlalda, 475/1937. Szűcs István, Mernye 1119/2. 1947. szeptember 18-ikai bejegyzés még van. [V. kötet 47. 1126/1. 1938. március 4. Cg. 230/1938/3. Balatonboglári Hengermalom, Keszler Zoltán Balatonboglár Ct. 1126. [V. kötet 49. 1126/2. 1939. január 22
iktatóa az al 3-ikai bejegyzés még van. [V. kötet 49. VI. kötet [A VI. kötet nem tartalmazott jelentősebb egyéni céget.] 23