XXIV. évfolyam 11. szám A VIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja 2016. április 6. JÓZSEFVÁROS TOVÁBB ÉPÜL 261 ÚJ LAKÁS A CORVIN SÉTÁNYON MŰVÉSZMOZI NYÍLT A PREMIER KULTCAFÉBAN AZ EGÉSZSÉG VILÁGNAPJA JÓZSEFVÁROSBAN JÓZSEFVÁROS A VIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA 1
M MOZAIK ÖSSZEFOGÁS A TURIZMUS FEJLESZTÉSÉÉRT JÓZSEFVÁROS IS CSATLAKOZOTT A FŐVÁROSI TURISZTIKAI KEREKASZTALHOZ Józsefváros 2015-ben a harmadik legtöbb vendéget fogadó hazai településként más, turisztikailag frekventált kerületekkel egyetemben csatlakozott a Fővárosi Turisztikai Kerekasztalhoz. A fórum amelynek célja, hogy észrevételeivel segítse Budapest turisztikai elképzeléseit március 31-én tartott, legutóbbi ülésén kerületünket Zentai Oszkár, az Emberi Erőforrás Bizottság elnöke képviselte. Zentai Oszkár képviselő, Józsefváros korábbi turizmus tanácsnoka lapunknak hangsúlyozta: Józsefváros kiemelten fontosnak tartja a turizmust, amely ágazatban évről évre egyre jobb eredményeket ér el. 2015-ben például Magyarország harmadik legtöbb vendégét fogadó települése lettünk. Kerületünk az elmúlt években megújította az összes közterét, amit nemcsak az itt lakók, hanem az idelátogató turisták is értékelnek. Számos nemzetközileg is elismert szállodával rendelkezünk, továbbá a külföldi turisztikai lapok és szakportálok is egyre többet cikkeznek Józsefváros fejlődéséről, épített és kulturális örökségéről tette hozzá Zentai Oszkár. A Fővárosi Turisztikai Kerekasztal, ami Budapest turizmusának legfőbb szereplőit fogja össze, március 31-i ülésén felvette tagjai közé Józsefváros mellett az I., II., III., V., VI., VII., X., és XI. kerületi önkormányzatokat, valamint a BKV Zrt-t és a BKK-t is. A kerekasztal-beszélgetésen elhangzott, hogy Budapest új arculatához a főváros stílusjegyeit jól tükröző címerét is felhasználják majd, valamint készül a Turisztikai Koncepció és Stratégiai Akcióterv is a 2016-2019 és 2020-2024-es időszakra. Az anyag meghatározza a célokat, és az ahhoz szükséges eszközöket. Felmerült, hogy a jövőben mindig más kerületben, minden második hónapban, tematikusan tartsanak ülést. B.R. 2015-ben kerületünk a harmadik legtöbb vendéget fogadó hazai település lett VIRÁGOT BONTANAK A JAPÁN CSERESZNYEFÁK SAKURA ÜNNEP A FÜVÉSZKERTBEN Az ELTE Botanikus Kertjében, a Füvészkertben a következő két hétvégén, április 9-10-én, valamint április 16-17-én rendezik a hagyományos Sakura ünnepet. A japán cseresznyefák gyönyörű virágzásához kapcsolódóan többek között kézműves foglalkozásokkal és japán íjászattal várják a látogatókat. Az ELTE Füvészkertben többéves hagyomány az évente megrendezett Sakura ünnep, amely mindig az áprilisi japán cseresznyefa virágzáshoz, Japán tradicionális ünnepéhez, az Ohanamihoz kapcsolódik. Ilyenkor, amikor a japán cseresznyefák virágot bontanak a Füvészkertben is, a látogatók a japán szokásokhoz hasonlóan takaróra telepedve piknikezhetnek a kertben, gyönyörködhetnek a Sakura fák virágzásában. A szervezők változatos programokkal készülnek, a látogatók például készíthetnek kokeshi-babát, de lesz japán gasztronómiai workshop és kardvívás is. TEGYÜNK EGYÜTT A VIRÁGOSABB JÓZSEFVÁROSÉRT! Budapest Józsefvárosi Önkormányzat a Föld Napja alkalmából virágosítási akciót hirdet. Tisztelegve az 56-os forradalom és szabadságharc 60. emlékéve előtt az önkormányzat 1956 darab virágot ajándékoz a józsefvárosi házak lakói és lakóközösségei számára. A jelentkezők lakásonként 8 tő, közösségenként legfeljebb 100 tő egynyári virágot kaphatnak. A virágok átvétele előzetes regisztrációhoz kötött. Az igényeket április 20. (szerda) 16.00 óráig lehet jelezni a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóságának, a +36-1-782-3537-es központi telefonszámon. A virágosztás április 21-22-én (csütörtök-péntek) 9.00-17.00 óráig történik a Dankó u. 3-5. szám alatt. Tegyünk együtt lakókörnyezetünk szépségéért, tegyünk együtt a virágosabb Józsefvárosért! 2
TITLE DIRECTOR CAMERA DATE SCENE TAKE KÖZÉLET TÖRŐCSIK MARIVAL NYITOTT ÚJRA AZ ÖRÖKMOZGÓ KLASSZIKUSOK A PREMIER KULTCAFÉBAN K Megnyitott a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány által működtetett Premier Kultcafé Örökmozgó Filmmúzeum elnevezésű moziterme Józsefvárosban. A művészmozit Törőcsik Mari, az alapítvány létrehozója adta át, az ünnepélyes megnyitón két ikonikus filmjével tisztelegtek a művésznő előtt. Újra üzemel mozi az egykori Vörösmartyban. Európa legnagyobb fogyatékosság-barát kulturális központjába költözött be az Örökmozgó Filmmúzeum, ahol április 1-től klasszikusokkal, művészfilmekkel, tematikus programokkal várják a filmkedvelőket. Az Örökmozgó Törőcsik Mari legendás filmjeivel indult: a Déryné, hol van? és a Körhinta című alkotásokkal. Az ünnepélyes megnyitón Törőcsik Mari felidézte, hogy a Körhinta azon kevés művek közé tartozik, ahol felzeng a szerelem, és ezért volt akkora sikere. Isten a tenyerén hordozott: ha nem A kulturális-közösségi tér megvalósulását csaknem 10 millió forinttal támogatta a Józsefvárosi Önkormányzat, többek között a március 19-i József-napi árverés bevételét is az alapítványnak ajánlották fel. Fábri Zoltán rendezővel kezdődik a pályafutásom, nem biztos, hogy így szállok üstökösként előre mondta a művésznő. A Nemzet Színésze a Déryné, hol van? című filmmel kapcsolatban elmesélte, hogy annak idején a cannes-i zsűri elnöke Tennessee Williams volt, aki csak erre a filmre szavazott, az emberi erő himnuszának nevezve a művet. Kárász Róbert, az alapítvány elnöke elmondta, hogy 2012-ben az első maciárverés felajánlói között ott volt Törőcsik Mari is, majd 2013-ban együtt létrehozták a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványt. Idén márciusban megnyílt a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Premier Kultcafé, ahol mostantól a kisebbik moziterem ismét eredeti funkciójában működik. Az Örökmozgó Filmmúzeum szakmai partnere a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. A 46 férőhelyes, digitális és analóg technikával felszerelt vetítőterem napi két előadással, hétfőnként filmklubbal várja a magyar és az egyetemes filmtörténet iránt érdeklődőket. A vetítések legtöbbje eredeti, 35 mm-es kópiáról történik. D.A. A Savoytól az Örökmozgóig A Kálvin tér közelében álló Savoy Mozi 1935-ben nyílt meg, 400 főt tudott befogadni. A vetítőteremnek a szellőzés érdekében nyitható teteje volt, amely a lakóház körfolyosójára nyílt. A második világháború után néhány évig Csaba, majd Ságvári néven várta a mozizókat, a filmszínház 1950-ben kapta a Vörösmarty nevet. A hetvenes évek elején felújítás miatt bezárt, a látogatók 1984 végén jöhettek ide újra filmet nézni. Az új évezredben nagyobb átalakítás következett, az addigi termet két teremre osztották. A Vörösmarty mozi 2014 március végén zárt be. TORMAY CÉCILE EMLÉKE ELŐTT TISZTELEGTEK Megemlékezést tartott az egykor ünnepelt írónőről halálának 79. évfordulóján, április 2-án a Tormay Cécile Kör, a Józsefvárosi Önkormányzat, lelkes olvasói és családtagok. Tormay Cécile, korának nemzetközileg is ismert és elismert írónője egykori, Kőfaragó utca 3. alatti lakóháza előtt gyűltek össze a megemlékezők. Az ünnepségen Jobbágy Éva újságíró, a Tormay Cécile Kör alapítója felelevenítette: az írónő és az általa szerkesztett Napkelet folyóirat 2012-ben Magyar Örökség-díjat kapott, valamint, hogy digitalizálták a Napkeletet, amely immár a világhálón is elérhető. Prof. Dr. Ritoók Zsigmond egyetemi tanár Tormay jelentős műfordítói munkásságát emelte ki. A megemlékezés Tormay Cécile Rókus Kórház mellett felállított szobránál folytatódott, ahol Tormay Cécile 1906 és 1937 között a Kőfaragó utca 3. szám alatti társasházban lakott. elhangzott, hogy két alkalommal is irodalmi Nobel-díjra jelölték, ám azt konzervatív álláspontja miatt egyszer sem kapta meg. A megemlékezést az írónő műveiből idézett részletek, versek és Pánti Anna operaénekesnő előadása tette teljessé. Az írónő előtt tisztelegve a Józsefvárosi Önkormányzat nevében Zentai Oszkár képviselő koszorúzott, majd elhelyezte az emlékezés virágait többek közt a Tormay Cécile Kör, a Polgárok Háza Nyugdíjas Kör, a Tisza István Kör, a Hegyvidéki Trianon Társaság is. B.R. JÓZSEFVÁROS A VIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA 3
B BERUHÁZÁS FEJLESZTÉSEK BELSŐ-JÓZSEFVÁROSBAN SZERENCSÉS HELYZETBEN VAN A PALOTANEGYED A Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) 21. alkalommal rendezett lakossági fórumot a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban, ezúttal a városrészben várható fejlesztésekről, beruházásokról. Kiemelt figyelmet kapott a közintézmények megújítása, valamint a Magyar Rádió épületegyüttesének sorsa, amelyről Egry Attila alpolgármester elmondta: bármilyen, az egyetemváros koncepciójába illeszkedő döntést örömmel fogadnak, hiszen egy felújításnak a Palotanegyed csak haszonélvezője lehet. Az Országos Széchényi Könyvtárat és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is szívesen látná a kerület a Magyar Rádió épületegyüttesében Egry Attila: Van olyan fővárosi kerület, ahol összesen nem valósul meg annyi fejlesztés, mint a Palotanegyedben Az alpolgármester köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a piac az idei évben talált magára, hiszen megjelentek a befektetők és már nemcsak uniós, vagy fővárosi forrásból építkeznek a kerületben. Éppen ezért folytatta nagyon szerencsés helyzetben vannak, hiszen arról beszélgethetnek, hogy milyen fantasztikus dolgok történnek a Palotanegyedben a következő hónapokban, években. A fejlesztésekkel kapcsolatos döntésekről szólva Egry Attila elmondta, hogy azokat a lakossággal különböző csatornákon egyeztetve hozzák meg, és ezen nem is kívánnak változtatni. Az alpolgármester beszélt az Európa Belvárosa program tervezett következő üteméről is, amely a Blaha Lujza tér megújítását jelenti. Ebben az ütemben tervezik a Somogyi Béla utca rekonstrukcióját is, amely az utolsó elem ahhoz, hogy megújult sétáló, vagy csökkentett forgalmú utcákon keresztül a Kálvin tértől el lehessen jutni a Blaha Lujza térig. Egry Attila kitért a társasházak további felújítására, melyet szintén az Európa Belvárosa program folytatásának keretében szeretnének megvalósítani a korábbiakhoz hasonló konstrukcióban. A Nemzeti Múzeum és környéke A Múzeumkerttel kapcsolatban elmondta, hogy üdvözölték a kormány által kiírt ötletpályázatot, hiszen ez a legnagyobb zöldterület a Palotanegyedben: amit gondozni és védeni kell, továbbá ki kell nyitni az itt élők számára mindennapi használatra. Egry Attila a Józsefvárosba tervezett Galéria negyeddel kapcsolatban kifejtette: az első négy helyiség felújítás alatt áll, májusban kiírják a pályázatokat, ősszel pedig várhatóan meg tudnak nyitni a galériák. Nem titkolt szándék, hogy a Nemzeti Múzeumhoz érkező rengeteg turistát bevonzzák a környező utcákba. Ötletek a Magyar Rádió hasznosításáról A rádió épületegyüttesének hasznosításáról szólva Egry Attila emlékeztetett, hogy több elképzelésről is szólnak a hírek: az Országos Széchényi Könyvtár, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem is örömmel venné birtokba a területet. Hangsúlyozta, hogy Józsefváros egyetemváros, így mindkét verzió beleillik ebbe a koncepcióba. Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő a fórum zárásaként, a Magyar Rádió épületeiről szólva elmondta: az önkormányzat részéről az a feladat, hogy a lehetséges intézmények bármelyikét úgy telepítsék meg itt, hogy az egy élhető környezetet hozzon létre. A rádió Bródy Sándor utcai épületével kapcsolatban hangsúlyozta: az épület az 56-os forradalom emblematikus helye, ezért meg kell tartani ebben a szellemiségben. T.P. 4 TERMÉSZETFOTÓS JÁTSZÓTÉR NYÍLT A FÜVÉSZKERTBEN Március 24-én adták át ünnepélyes keretek között a Füvészkert új játszó és oktató eszközét, a mynestet. Az építmény egyszerre mászóka és madárles, tehát a legkisebbek játék közben szoknak hozzá az állatok közelségéhez. A fejlesztés célja, hogy gyermekek a televízió és a számítógép elől visszataláljanak a természet valódi értékeihez. A mynest a játszótérépítéssel foglalkozó Nádland csapata és Máté Bence, a világhírű természetfotós A madárlest kívülről detektívüveggel szerelték fel, hogy a madarak ne vegyék észre a fotóspalántákat közös munkájának gyümölcse. Az eszköz egy zárt madárles, amit egy belülről üvegként, kívülről tükörként működő detektívüveggel szereltek fel, hogy a madarak ne vegyék észre a fotóspalántákat. A madárles teljesen vízhatlan, fűthető, és mászófal vagy létra segítségével lehet rá feljutni. A torony kiegészíthető hintával és erkéllyel is, az aljában pedig egy homokozó is helyet kapott, hogy a kicsik a leskelődésen kívül játszhassanak is. Dr. Orlóci László, a Füvészkert igazgatója kiemelte, hogy intézményük folyamatosan igyekszik olyan programokat szervezni és olyan lehetőségeket biztosítani, amelyek több gyermeket vonzanak a Füvészkertbe. Lukács József, az eszközt megálmodó cég ügyvezetője köszönetet mondott Máté Bencének és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek a sok segítségért, amit a mynest megalkotása során nyújtottak. A madárles teljes egészében a Nádland Kft. finanszírozásával épült meg, és egyelőre egyedi darab. Az ügyvezető reméli, hogy hamarosan több is épülhet majd. T.G.
BERUHÁZÁS 261 ÚJ LAKÁS ÉPÜL FOLYTATÓDIK A CORVIN SÉTÁNY FEJLESZTÉSE Újabb lakóingatlan-fejlesztés indult a Corvin sétányon. A beruházás első ütemében 261 lakást épít a Futureal Csoporthoz tartozó Cordia Magyarország Zrt. A társasház a Leonardo da Vinci és a Bókay János utca közötti telken várhatóan 1,5-2 év múlva készül el. B A 22 hektáros komplett városrehabilitációs program, a Corvin sétány fejlesztése az elmúlt években újabb lendületet kapott. A program célja Józsefváros ezen részének kiemelkedő építészeti, kulturális és gazdasági újjáélesztése. A legújabb, 261 lakásos társasház amely a Leonardo da Vinci és a Bókay János utca közötti telken várhatóan 1,5-2 év múlva készül el igazi Kerületünk ingatlanárai évek óta jelentős emelkedőpályán vannak. Tíz év alatt a Corvin sétány lakásainak értéke is megduplázódott. unikum lesz a hazai ingatlanpiacon. A tervek szerint a nemzetközi piacon már bevált, Magyarországon még nem használt, új technológiával épülnek itt okos lakások. A Corvin sétányon a csaknem 100 üzlet mellett sport- és wellnessközpont, uszoda, éttermek, kávézók, posta és bankfiókok is találhatók, a modern, zöld köztereket tájépítész tervezte. A vállalat tájékoztatása szerint az eddig itt felépült több mint 1500 új építésű lakást száz százalékban eladták. Kerületünk ingatlanárai évek óta jelentős emelkedőpályán vannak, és ez a tendencia úgy tűnik, nem fog változni. Józsefváros ráadásul az egyik legdinamikusabban fejlődő fővárosi kerület, kiváló közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik és itt található a legtöbb egyetem is. Ezt a potenciált az ingatlanbefektetők is igyekeznek kihasználni. B.R. FÉLMILLIÁRDOS FELÚJÍTÁS A KERÜLETBEN MEGSZÉPÜLT A TISZTVISELŐTELEPI TÜNDÉRPALOTA Külsejében is megújult az energiahatékonysági felújításon átesett Könyves Kálmán körúti Tündérpalota. A korszerűsítés során energiahatékony fűtési rendszert, korszerű világítást, valamint napelemes rendszert telepítettek az épületbe. A leglátványosabb változás azonban a nyílászárók cseréjének és a helyreállított, korszerű technológiával szigetelt homlokzatnak köszönhető. Az egykori tisztviselőtelepi gimnázium felújítása több mint 512 millió forintos Európai Uniós támogatásból valósult meg. Az épület energiaköltsége évente több mint 35 millió forinttal lesz kevesebb Ismét régi pompájában tündököl a Könyves Kálmán körút 40. szám alatt álló Tündérpalota. A közelmúltban fejeződött be az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kezelésében álló műemléképület energetikai és homlokzati felújítása, amely a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében, 512 millió forintból valósult meg. A legszembetűnőbb változás a homlokzaton tapasztalható. A hófehér külső falakon egy speciális szigetelési technológiát alkalmaztak: a helyreállított vakolatra néhány milliméteres nanokerámia réteget vittek fel. A munkálatok azonban a falakon túl is zajlottak. Az egykori iskola sportpályáján napelemes rendszert alakítottak ki, valamint tovább csökkentik az üzemelési költségeket az új, szabályozható fűtőtestek és a modern kazán. Emellett korszerű világítótestekkel látták el a helyiségeket, valamint szigetelték a padlást is. A patinás épület százéves nyílászárói helyére építészeti stílusához illeszkedő hőszigetelt ablakok kerültek. A kivitelezési munkálatokat sikerült úgy megvalósítani, hogy közben az épületben található könyvtár és három múzeum is zavartalanul működött. B.R. Miként ha tündérkastély volna A Tündérpalota 1909 és 1911 között Kőrössy Albert tervei alapján a Tisztviselőtelepi Magyar Királyi Állami Gimnázium számára épült. Az iskola 1909/10. tanévi évkönyve szerint: a népliget lombos fái közül úgy hat a szemlélőre, miként ha tündérkastély volna. Ma iskola már nem működik az épületben, viszont itt található a Természettudományi Múzeum növénytára, a Nemzeti Múzeum restaurátorműhelyei és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. JÓZSEFVÁROS A VIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA 5
K KÖZTÉR ILLEGÁLIS SZEMÉTLERAKÓKAT CSÍPTEK NYAKON ÉPÍTKEZÉSBŐL MARADT TÖRMELÉKEKET PAKOLTAK AZ UTCÁRA Illegális szemétlerakókat fogtak a Józsefvárosi Közterület-felügyelet (JKF) munkatársai március 21-én, délután. A három férfi építkezésből származó PVC csöveket pakolt le az Asztalos Sándor út 14-16. számmal szemben lévő telekre. A JKF az ügyben szabálysértési feljelentést tett az illetékes kormányhivatalnál. Március 21-én a közterület-felügyelet járőröző munkatársai egy teherautóra lettek figyelmesek az Asztalos Sándor úton, amint arról két férfi csöveket pakolt le, valamint egy harmadik az autóban várakozott. Miután a férfiak igazolták magukat, kiderült, hogy egy, a közelben munkálatokat végző cég alkalmazottai, és a munkálatokból származó anyagoktól kívántak megszabadulni. A vizsgálat alatt a közterület-felügyelők megállapították, hogy a férfiaknak nem volt engedélyük a hulladék lerakására. Az esetet súlyosbítja, hogy a kidobott PVC alapú csövek nem lebomló, környezetre káros, veszélyes anyagnak minősülnek. A JKF az ügyben szabálysértési feljelentést tett az illetékes kormányhivatalnál. A szemét elszállításának költségeit az elkövetőkre terhelik. Lapunk kérdésére Ács Péter, a Városüzemeltetési Igazgatóság vezetője korábban elmondta, hogy kerületünkben rendszeresen előfordulnak hasonló esetek. Naponta több tehergépjármű, összesen 12 főnyi személyzettel járja az utcákat, és a szemétgyűjtő edények ürítése mellett intézkednek az illegálisan kihelyezett szemét elszállításáról. Jogszabályi háttér Aki a közterületen, a közforgalom céljait szolgáló épületben, közlekedési eszközön szemetel, ezeket beszennyezi; vagy hulladékot a közterületen engedély nélkül, vagy nem a kijelölt lerakóhelyen lerak, az szabálysértést követ el. A kiszabott pénzbírság akár 150 ezer forint is lehet. ELJÁRÁS INDULT A BALHÉZÓ ELLEN KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐKRE TÁMADT EGY ITTAS FÉRFI Az utcán fogyasztott alkoholt és üvegekkel dobálózott egy férfi a Népszínház és a Nagyfuvaros utca sarkánál március 22-én. A vele szemben intézkedő Józsefvárosi Közterület-felügyeleti Ügyosztály két munkatársát leköpte, és megpróbálta megütni. A felügyelők a támadót lefogták és visszatartották az esetet a térfigyelő kamerák segítségével nyomon követő rendőrök kiérkezéséig. Az agresszív férfi ellen a józsefvárosi rendőrkapitányság eljárást indított. Féldecis vodkákat ivott és az üres üvegeket nagy erővel maga mögé dobta egy részeg férfi a Népszínház és a Nagyfuvaros utca találkozásánál március 22- én, a kora esti órákban. Az ott szolgálatot teljesítő két közterület-felügyelő, látva a szabálysértést és a közveszélyes magatartást, intézkedni kezdett vele szemben. A részeg előbb szidalmazta, majd leköpte és rá is támadt a munkájukat végző felügyelőkre, akik értesítették a térfigyelő központot és a kerületi rendőrséget. A járőrök kiérkezéséig megpróbálták megnyugtatni a támadót. Miután ez kevésnek bizonyult, és a részeg ököllel támadt rájuk, lefogták és a földre vitték a támadót. A kerületi rendőrök rövid idő alatt a térfigyelő kamerák által rögzített eset helyszínére értek, és átvették az intézkedést. Az ittas férfihez, aki a földre vitel során felhorzsolta a homlokát és az orrát, mentőt hívtak. A támadás során az egyik felügyelő megsérült a homlokán. A VIII. kerületi Rendőrkapitányság a részeg randalírozó ellen hivatalos személy ellen elkövetett erőszak gyanúja miatt eljárást indított. A férfi szidalmazta, és rá is támadt a munkájukat végző felügyelőkre. Mindezt a józsefvárosi rendőrök is látták a térfigyelő kameráknak köszönhetően, így gyorsan be tudtak avatkozni. 6 FELHÍVÁS A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. értékesíteni kívánja az Önkormányzat tulajdonában álló, az alábbi paraméterekkel bíró járműveket: 2 darab Mitsubishi L300 Transporter, mindkettő fehér színű, évjáratuk: 1997. Rendszámmal ellátott, érvényes műszaki engedély nélküli, tartósan használaton kívüli járművek, erősen korrodált karosszériával. Javításuk már nem gazdaságos. 1 darab Opel Vectra C 2.2, kék színű, évjárata: 2003. Rendszámmal ellátott, érvényes műszaki engedély nélküli, tartósan használaton kívüli jármű. Motorhibás, javítása szükséges. Az érdeklődők a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. Városüzemeltetési Igazgatóságán jelentkezhetnek, a +36-1-782-35-37-es telefonszámon, legkésőbb április 11-ig.
TÁRSADALOM T A MINTEGY 1,5 MILLIÓ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓNAK CSAK EGY RÉSZE MENEKÜLT HÁBORÚS ÖVEZETBŐL BUDAPEST ELUTASÍTJA A KÖTELEZŐ BETELEPÍTÉSI KVÓTÁT A Fővárosi Közgyűlés március 30-i ülésén határozatban utasította el a kötelező betelepítési kvótát, amely alapján Magyarország több tízezer migráns befogadására lehet köteles. A döntéssel egyúttal kifejezte egyetértését a kormány migrációs politikájával és csatlakozott a Magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen elnevezésű mozgalomhoz. A Tarlós István főpolgármester és Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, önkormányzati és rendészeti tanácsnok által jegyzet javaslat elfogadásával a közgyűlés kimondta: elutasítja a kötelező betelepítési kvótát, mivel az ellentétes Magyarország, így Budapest érdekeivel is. A döntéssel a fővárosi önkormányzat egyetértését és támogatását fejezte ki a kormány illegális bevándorlással szembeni, Magyarország védelme érdekében tett intézkedéseivel kapcsolatban. Emlékezetes: a bevezetés ellen már több mint 1 millió 800 ezer állampolgár tiltakozott aláírásával és A kötelező betelepítési kvóta ellentétes Magyarország, így Budapest érdekeivel is közel 900 önkormányzat köztük Józsefváros fejezte ki tiltakozását a kötelező kvóta ellen. Kocsis Máté arról beszélt: az elmúlt hónapok eseményei is bebizonyították, szükség van az Kocsis Máté: nem tartjuk helyesnek azt az utat, amelyen az Európai Unió bürokratái járnak egységes nemzeti kiállásra a kormány migránspolitikája mellett, amely egy európai uniós vitában is értékelhető üzenet. A tavaly nyáron a Keleti-pályaudvar mellett kialakult helyzetről szólva elmondta: ha a baloldalon múlt volna, még mindig változatlan lenne a helyzet, hiszen ők akkor egy Fidesz által kreált problémának nevezték az illegális bevándorlást. Mint mondta, a határozat elfogadásával az Európai Unió bürokratái felé azt üzenjük: nem tartjuk helyesnek azt az utat, amelyen ők járnak, ellentétben Magyarország kormányának intézkedéseivel. A közgyűlés számára benyújtott előterjesztés emlékeztetett arra, hogy 2015-ben példátlan kihívással kellett szembenéznie az Európai Unió országainak, így Magyarországnak is. Mintegy másfél millió illegális bevándorló érkezett kontinensünkre, akiknek csak egy része menekült háborús övezetből. Tavaly nyáron erős migrációs nyomás alá került Budapest és csak a közszolgáltató cégek által megtett intézkedésekkel kapcsolatban felmerült többletköltségek megközelítik a százmillió forintot, amelyek megtérítéséről szintén döntött a fővárosi testület. A Józsefvárosi Polgárőrségbe várják olyan önkéntesek jelentkezését, akik szeretnék, hogy kerületünk tisztább és biztonságosabb legyen, és akik szeretnének tenni lakókörnyezetükért. A büntetlen előélet feltétel! Jelentkezni lehet: polgarorseg@jozsefvaros.hu, tel.: 323-2770 és a polgárőrség telephelyén: Magdolna utca 33., illetve Kaiser Józsefnél, a polgárőrség vezetőjénél. VÁLTOZOTT A 99-ES ÉS A 217E BUSZ ÚTVONALA EGYIRÁNYÚ LETT A KARÁCSONY SÁNDOR UTCA Csatornázási munkálatok miatt időszakosan egyirányú lett a Karácsony Sándor utca, ahová a Baross utca felől nem lehet előreláthatólag június 17-ig behajtani. A változás a gépjárműforgalom mellett 99-es és a 217E busz útvonalát is érinti. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint március 30-tól június 17-ig csatornázási munkálatok miatt a 99-es és a 217E busz a Blaha Lujza tér felé a Karácsony Sándor utca helyett a Lujza utcán át közlekedik. A Kálvária téri, és a Teleki László téri megálló helyett ideiglenesen a Lujza utcában, illetve a Szerdahelyi utcában létesülnek megállók. A változtatásra azért van szükség, mert a Karácsony Sándor utca csatornázási munkálatok miatt átmenetileg egyirányú lett, a gépjármű közlekedés is egyirányúvá vált. JÓZSEFVÁROS A VIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA 7
T TÁRSADALOM MAGYARORSZÁG IS CÉLPONT LEHET? AKCIÓTERV A TERRORIZMUS ELLEN A több mint harminc halálos áldozattal járó brüsszeli terrortámadást és az európai biztonságpolitikai helyzetet értékelve a kormány elfogadta a terrorizmus elleni akciótervet. Az már a szakértők szerint is nyilvánvaló, hogy a terrorizmus és a bevándorlás között szoros összefüggés van, a fokozott bevándorlás növeli a terrorveszélyt. A terrorizmus elleni akciótervre szükség van, ezt erősíti meg az is, hogy az Iszlám Állam nyíltan is megfenyegette Magyarországot. A kormány komolyan veszi a fenyegetést és felkészül arra, hogy minden helyzetben meg tudja védeni az embereket. A biztonsági helyzet Európa szerte megváltozott és az eddigi eszközök nem elegendőek Az EU biztonsági szakértői és az Europol már korábban felhívták a figyelmet arra a veszélyre, hogy a tömeges bevándorlás növeli a terrorveszélyt. Az Europol 5-600 embert tart nyilván, akik valamilyen módon terrorcselekménnyel hozhatók összefüggésbe, a német biztonsági szolgálat szerint pedig 100-ból egy bevándorló feltehetően részt vállalna egy terrorcselekményben. Magyarország már korábban is felismerte ezt a veszélyt, és ennek megfelelően döntött a zöldhatárok lezárásáról. A biztonsági helyzet azonban Európa szerte megváltozott és az eddigi eszközök nem elegendőek. A terrorizmus elleni akcióterv részeként számos olyan intézkedést készítenek elő, amelyek növelik az ország védelmi képességét. A terrorizmus elleni akcióterv mielőbbi parlamenti tárgyalásához illetve elfogadásához szükség lesz az ellenzék támogatására is, ezért a kormány ötpárti egyeztetéseket szervezett. A kormánypárt szerint a baloldalnak tanulnia kellene a hibáiból, mert eddig mindig lebecsülte a biztonsági kockázatot, nem támogatták se a határzárat, se azt, hogy katonákkal és rendőrökkel védjük meg a határokat. A kormány hangsúlyozza, hogy nem kér sem kevesebb, sem több eszközt annál, mint ami más uniós tagállamokban a kormányok kezében van. Az akcióterv többféle intézkedést tartalmaz. Létrejönne például a terrorelhárítási információs és bűnügyi központ. Létszám, eszköz és technikai fejlesztések történhetnek a TEK megerősítésére. Bővítenék a rendőrség adatkezelési lehetőségét az államhatár- és létesítményőrzési feladatok ellátása során. Erősödne a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ ellenőrzési jogköre. Tilthatóvá tennének olyan kommunikációs eszközöket, amelyeknél a titkosítás miatt a hatóság nem tud élni a törvényesen engedélyezett adatmegismerés jogával. A telefonos kommunikációban bizonyos előnyt élveznének a rendőri egységek, a mentők és a kórházak. ÁPRILISI INGYENES SZŰRŐSZOMBAT A JÓZSEFVÁROSI SZENT KOZMA EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTBAN 2016. ÁPRILIS 30-ÁN (SZOMBATON) DÉLELŐTT 8 ÉRSZŰKÜLET (5. em., sebészet) végtagokon géppel végzett érszűkület mérése, ill. szűrése ALLERGIA (5. em., allergia szakrendelés) Viszket? Tüsszög? Köhög? Folyik az orra? Kiütéses a bőre? Viszket a szeme? Keressen minket, segítünk! Szűrővizsgálatok helye: Az Egészségügyi Központ fent megjelölt szakrendelésein. Szűrés címe: Budapest, VIII. kerület, Auróra u. 22-28. (a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ új főbejárata a Déri Miksa utca felől közelíthető meg) A szűrővizsgálatokra jelentkezni lehet: személyesen az Egészségügyi Központ recepcióján, telefonon, a közvetlenül hívható számok: 06/1/790-4720, 06/1/790-4721, 06/1/790-4722, 06/1/790-4723, illetve a központon keresztül: a 06/1/ 790-4600 telefonszámon. Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy: az aktuálisan meghirdetett szűrésre bejelentkezni a tárgyhó első munkanapjától lehet mindaddig, amíg szabad hely van! A kereslet-kínálat függvényében a nagy számban preferált szűréseket megismételjük! Több szűrésre történő egyidejű jelentkezésre az időponti sorrend biztosításával nincs lehetőség! Ez a kérés esetlegesen, csak hosszabb várakozással biztosítható! Szűrőszombati napokon az Egészségügyi Központ területén csak az előzetesen bejelentkezett, ledokumentált, a külső POR- TÁRA leadott névsorban is szereplők, illetve kísérőik tartózkodhatnak, mivel a többi szakrendelés szombaton zárva tart! Éljen a lehetőséggel, szeretettel várjuk jelentkezését! A Vezetőség
KI, MIBEN A LEGJOBB, AZT ADJA A KÖZÖSBE BEMUTATKOZIK A JÓZSEFVÁROSI MAGDOLNA NEGYED EGYESÜLET KÖZÉLET A Józsefvárosi Magdolna Negyed Egyesület (JóMa) nevével leggyakrabban a Magdolna Negyed Program, azon belül is a Mátyás tér rehabilitációja kapcsán találkozhattak a józsefvárosiak. A lelkes kerületi lakosok önszerveződéséből mára egyesületté alakult csoport színes programokkal, társadalmi segítségnyújtással igyekszik aktivizálni, a közösségi életbe bevonni a városrészben élő embereket. K A nagy dolgok megvalósítása gyakran apróságokkal kezdődik. Sokszor elég, ha egy maroknyi lelkes, változtatni akaró és határozott jövőképpel megáldott polgár vagy ha jobban tetszik civil összefog, belevág elképzeléseinek megvalósításába, és lelkesedésük nyomán aktív közösség kovácsolódik, amely tudatosan alakítja életét és környezetét. Hasonlóképpen alakult a JóMa története is. Egy Mátyás téri ház lakóközössége akkor még a környéken egyedüliként önerőből, nem várva az ölükbe pottyanó kész megoldásra, elkezdte lépésről lépésre átformálni környezetét. Virágokat ültettek, házukban új, zárható kaput szereltek fel, csinosították lakókörnyezetüket. Ennek már majd tíz éve, és mára Gaálné Madarász Anna: Mozgósítani szeretnénk az embereket, hogy jöjjenek, és érezzék, hogy a programok róluk szólnak sokan csatlakoztak hozzájuk és követik példájukat a Magdolna negyedben. A JóMa saját programok szervezése mellett a lakosság és a hivatalok, egyesületek közötti kapocs szerepét igyekszik ellátni Gaálné Madarász Anna, az egyesület elnöke hittel vallja, hogy a közösség megszervezhető és formálható, és a közösen végzett munkánál nincs semmi, ami jobban öszszekovácsolná az embereket. Mindenkiben kialakítható a természetes igény a tiszta, rendezett környezetre, ha az ott élő emberek sajátjuknak érzik azt. Ezt a célt szolgálja igen hatékonyan a számtalan közös munka, virágültetés, padok festése, parkosítás is. Az egyesület kitűnő viszonyt ápol és szorosan együttműködik Józsefváros intézményeivel és az önkormányzattal. Feladatának tartja, hogy a kerület nyújtotta lehetőségeket minél többen ismerjék meg a Magdolna negyedben. Z.J. TUDÁS ÉS SZILÁRD ERKÖLCSI ALAPOK 5 ÉVES LETT A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Március 30-án ünnepelték a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) fennállásának 5. évfordulóját, az egyetem Ludovika téren lévő főépületében. A rendezvényen megemlékeztek az intézmény sikereiről és kiosztották az egyetemi kitüntetéseket is. Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára beszédében kiemelte: nagy szükség van az állam tisztviselőinek magas színvonalú képzésére. Dr. Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy az állam erejéhez nélkülözhetetlen a benne dolgozók professzionális képzése. Ám hazaszeretet nélkül nem létezik jó közszolgálat, így a tudás megszerzése mellett a szilárd erkölcsi alapok megerősítésére is figyelmet kell fordítani. A közszolgálatban dolgozóknak minden egyes döntésnél a teljes nemzeti közösség érdekeit kell szem előtt tartaniuk tette hozzá Rétvári Bence. Prof. Dr. Patyi András rektor emlékezetett az intézmény különleges helyzetére: egyszerre kell jó egyetemnek és jó tisztképző helynek lennünk. A NKE vezetője az elmúlt öt év eredményei kapcsán megjegyezte, hogy ez az időszak a fejlesztések megalapozásához volt elég. Fontos eredményként említette a Fotó: Szilágyi Dénes/NKE Patyi András: Egyszerre kell jó egyetemnek és jó tisztképző helynek lennünk teljes képzési szerkezet átalakulását, amelynek köszönhetően sikeresen vizsgázott a tisztképzés új rendszere, amikor tavaly honvédtisztjelöltek is részt vettek a déli határzár biztosításában. Az eseményen több kitüntetést, elismerést is kiosztottak. Március 28-a az Egyetem Napja: 2011-ben ezen a napon hirdették ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapításáról szóló törvényt. Ennek során három intézményt, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemet, a Rendőrtiszti Főiskolát és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karát vonták össze. Az NKE Ludovika téri főépületét 2014 márciusában adta át ünnepélyes keretek között Orbán Viktor kormányfő. JÓZSEFVÁROS A VIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA 9
K KÖZBIZTONSÁG JELENTŐSEN CSÖKKENT A BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMA BUDAPESTEN ELFOGADTÁK A BRFK 2015-ÖS BESZÁMOLÓJÁT A Fővárosi Közgyűlés március 30-i ülésén Bucsek Gábor, fővárosi rendőrfőkapitány ismertette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elmúlt évéről szóló beszámolóját, amelyből kiderült, hogy a fővárosban regisztrált bűncselekmények száma 2015- ben 19,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest: 90 207-ről 72 709-re mérséklődött. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, önkormányzati és rendészeti tanácsnok megköszönte a BRFK munkáját, majd hozzátette: jó munkát végzett a rendőrség, Budapest közbiztonsága évről évre javul. A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a BRFK 2015. évről szóló beszámolóját. Budapesten 2015-ben csökkent a rablások, az autófeltörések, az autólopások, a lakásbetörések száma is a 2014-es évhez képest A beszámoló szerint jelentős javulás figyelhető meg a közterületen elkövetett bűncselekmények számában is: míg 2014- ben 21 245, addig 2015-ben 16 978 bűncselekményt regisztráltak a fővárosban. Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány beszámolójában kiemelte: a rendőrség átlagos reagálási ideje 2014 decemberében 29, 2015 decemberében pedig már csak 15 perc volt. Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, önkormányzati és rendészeti tanácsnok megköszönte a BRFK munkáját, és azt mondta: a beszámolóból látszik, hogy jó munkát végzett a rendőrség, Budapest közbiztonsága évről évre javul. Hozzátette: 2015 nyarán a budapestiek megtanulhatták, hogy számíthatnak a rendőrökre, szavatolják biztonságukat. A beszámoló szerint a fővárosban az autófeltörések száma 3715-ről 2562-re, 31 százalékkal, az autólopások száma 2902-ről 1896-ra, 34,7 százalékkal csökkent. A fővárosban 25,2 százalékkal kevesebb lakásbetörés történt az előző évhez képest, a rablások számának alakulásában szintén csökkenő tendencia figyelhető meg: 2014-ben 828-at, 2015-ben 615-öt regisztráltak. A beszámoló szerint a Budapesten elkövetett emberölések száma a 2014. évi 45-ről tavaly 33-ra csökkent. A testi sértések és a súlyos testi sértések száma kissé emelkedett tavaly a 2014-es esztendőhöz képest. A beszámoló szerint a 2015-ös év egyik legkiemelkedőbb bűncselekménye az embercsempészet volt: míg 2010 2014 között 2 és 30 közé esett a számuk, addig 2015-ben már 55 embercsempészethez kötődő esetet regisztráltak Budapesten. Az ellenőrzéseken 4092 embert jogellenes belföldi tartózkodás miatt fogtak el, ez megközelítőleg négyszerese a 2014. évi adatnak. 10
RENDŐRSÉGI HÍREK Órákon belül elfogták a rendőrök Nem sokáig örülhetett zsákmányának az a 21 éves férfi, aki március 24-én 11 órakor késsel megfenyegette és elvette egy járókelő mobiltelefonját a Szigony utcában. Az áldozat nem sérült meg. A gyors nyomozói munka eredményeként a rendőrök beazonosították Sz. Róbertet és még aznap elfogták a Diószegi Sámuel utcában, az elkövető a helyszínen beismerte a tettét. A rendőrök a 21 éves férfit a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Vele szemben őrizetbe vétele mellett rablás miatt eljárást folytat a VIII. kerületi Rendőrkapitányság, egyben indítványozták előzetes letartóztatását. Egy mentő teljes felszerelését is ellopta Válogatás nélkül mindent ellopott az a józsefvárosi tolvaj, aki március 8-án egy Örs vezér téri áruház parkolójában is feltört KÖZBIZTONSÁG három autót. A VIII. és a XIV. kerületi rendőrök a nyomozást követően a 45 éves G. Rolandot józsefvárosi lakásában, a konyhaszekrény mögött kialakított rejtekhelyen fogták el március 21- én. A lakhely átkutatásakor laptopokat, táblagépet, adathordozókat, bélyeg- és érmegyűjteményeket, egy mentő teljes felszerelését, rádió adó-vevőt, fegyvernek látszó tárgyakat, rendőrségi kámzsát, pénzeszsákot, karórákat, ékszereket, valamint gépjármű indítókulcsokat és lopáshoz használatos eszközöket találtak és foglaltak le. Ismét segítettek a térfigyelő kamerák Kilopta egy 82 éves nő táskájából a pénztárcát egy fiatal pár az egyik Népszínház utcai kapualjban március 29-én délután. A tolvajok a készpénzt, személyes iratokat és bankkártyát tartalmazó zsákmánnyal futva távoztak a helyszínről és felszálltak egy közeli villamosra. A rendőrök a térfigyelő kamerák segítségével figyeltek fel az esetre, és a közelben lévő járőrök segítségével öt percen belül elfogták a zsebeseket, akiknél megtalálták az ellopott tárcát. A fiatalokat őrizetbe vették és előállították. K 25 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ DROGOT FOGLALTAK LE KÁBÍTÓSZER-TERMESZTŐKET VETTEK ŐRIZETBE Józsefvárosban fogták el a nyomozók azt a két kábítószer-termesztőt, akiknek a bérelt lakásukban csaknem száz tő élő és 1,5 kilogramm szárított marihuánát foglaltak le március 30-án délután. A gyanúsítottak aktív szénszűrővel ellátott sátrak segítségével próbálták elrejteni a jellegzetes szagot. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai március 30-án délután Józsefvárosban csaptak le a 28 éves V. Krisztiánra és a 34 éves H. Krisztiánra. A két férfit azzal gyanúsítják, hogy 2015 novembere óta az általuk bérelt két lakásban árusítás céljából marihuánát termesztettek. A gyanúsítottak komoly felszereléssel, többek között aktív szénszűrős sátrakkal termesztették a kábítószert A házkutatások során a nyomozók közel 100 tő különböző fejlettségi fokban lévő, illetve szárított formában 1,5 kilogramm mennyiségű az előzetes szakértői vélemény alapján marihuánát találtak és foglaltak le. A helyszínen termesztett kábítószert zárható aktív szénszűrűvel ellátott sátrakban tartották, hogy a marihuána jellegzetes szaga ne keltsen gyanút a szomszédokban. A becslések szerint a lefoglalt kábítószer kiskereskedelmi értéke a feketepiacon közel 25 millió forint. A gyanúsítottakat őrizetbe vették. Velük szemben - igazságügyi botanikus szakértő bevonásával - a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le. DROGPREVENCIÓS TANÁCSADÁS A JÓZSEFVÁROSI RENDŐRSÉGEN A program célja, hogy a 12 18 éves gyermekeket nevelő szülők fel tudják venni a kapcsolatot egy olyan személlyel, aki kellő ismeretekkel rendelkezik a kábítószer-bűnözéssel, a kábítószerekkel kapcsolatban, és felvilágosítást, segítséget nyújthat nekik. A VIII. kerületi Rendőrkapitányságon Dauda Márta rendőr főhadnagy bűnmegelőzési tanácsadóhoz fordulhatnak az érintettek. Fogadóóra helyszíne: 1084 Budapest, Víg utca 36., 304-es iroda, a VIII. kerületi Rendőrkapitányság épülete. Időpont: minden hónap első hétfőjén, 12 15 óráig. A fogadóórára előre be kell jelentkezni telefonon, a 06-1-477-3700, 48-107-es melléken. E-mail: drogprevencio08@budapest.police.hu, drog.prevencio08@budapest.police.hu A tanácsadó minden e-mailre lehetőség szerint 24 órán belül válaszol. Telefonos ügyelet: a tanácsadó minden hónap első és harmadik hétfőjén 9 15 óráig hívható a 06-1-477-3700, 48-107-es melléken. JÓZSEFVÁROS A VIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA 11
K KULTÚRA A TRAGIKUS SORSÚ KÖLTŐ ÁPRILIS 11-ÉN SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA TÖBB SZÁLON IS KÖTŐDÖTT JÓZSEFVÁROSHOZ Április 11-e a költészet napja. A 111 éve, a Gát utcában ezen a napon született József Attila gyermekkora nagy részét Ferencvárosban töltötte, de több éven keresztül járt Józsefvárosban, az Üllői úton is iskolába már ha éppen nem lógott. Néhány évvel később előszeretettel látogatta a VIII. kerületi Simplon és a Múzeum kávézót is, illetve a kerületben működött József Attila verseit, írásait sokszor közlő Népszava szerkesztősége is. Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam Érdekesség, hogy az egykori Kulich Gyula ma Kálvária téren működött a József Attila Mozi, most egy irodaépület áll egykori helyén. és árusítottam a jobb sorsban élő gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban stb. írja gyermekkoráról József Attila. A Ferencvárosban nőtt fel, ahol édesanyjával és testvéreivel több helyen is laktak. József Attila az 1916 1917-es tanévben a józsefvárosi Üllői út 54. szám alatti polgári iskola I. osztályába iratkozott be. A tanítási szüneteket feltehetőleg szabadszállási rokonainál töltötte. József Jolán aki később több, fontos könyvet is írt testvéréről szerint az első polgári végzésének idején születhettek József Attila első költeményei. A kisgyermek Attila már kisiskolás évei alatt dolgozott: többek között kenyeresként, illetve kifutó inasként is a közeli EMKÉ-ben a Blaha Lujza téren. Sokat lógott a suliból, ezért 1920 júliusában a VIII. kerületi, Homok utcai polgári iskolában magántanulóként vizsgázott a negyedik osztály anyagából. József Attila az 1920-as évek elejétől kezdett rendszeresen verseket írni. A Tolnai Lajos utca 4. szám alatt működött a Népszava szerkesztősége, a napilap a húszas évek közepétől az elsők közt hozta le a fiatal költő verseit, a szerkesztőségben József Attila is gyakran megfordult. A kávéházakat az iskolákkal ellentétben a későbbiekben előszeretettel látogatta. Az 1930-as években Illyés Gyula, Erdélyi József, és persze egyetemisták, képviselők mellett gyakori vendég volt a Múzeum Kávéházban. Kedvencei közé tartozott az egykoron a József körút és a Népszínház utca sarkán álló Simplon kávéház is. Ide járt mások mellett Déry Tibor, Illyés Gyula, Vas István és Zelk Zoltán, illetve szerkesztők és képzőművészek sora is. VERSMARATON A MÁRVÁNYTEREMBEN A Versmaratont, a Magyar Napló Kiadó, a Magyar Írószövetség, és az MTVA közös programját hatodik alkalommal rendezik meg április 11-én, A költészet napja alkalmából. A Magyar Rádió Márványtermében kortárs költők olvassák fel verseiket 12 órán keresztül. Az eseményt Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége nyitja meg. A kortárs költészeti élet legnagyobb költészet napi rendezvényén csaknem száz mai magyar határon belüli és túli költő saját maga olvassa fel az előző évben publikált és legjobbnak ítélt verseit Az év versei 2016 című antológiából, amelyet a Magyar Napló Kiadó jelentet meg. Helyszín: Magyar Rádió, Márványterem (Bródy Sándor utca 5-7.) Időpont: 2016. április 11. (hétfő), 10 és 22 óra között, óránkénti váltásokkal. Egy-egy órában 5-7 költő olvassa fel verseit. 12 Elkészült a Kreatív ONLINE gyakorló program, próbálja ki DEMO verzióját! TE IS LEHETSZ NYELVZSENI! EGY MÓDSZER, HÁROM LÁNY HARMINCKÉT NYELVVIZSGA! GAÁL OTTÓ NAGYSIKERŰ TANKÖNYVEINEK BEMUTATÓJA! ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBAN! Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ, SPANYOL, SVÉD, DÁN, NORVÉG, OROSZ, PORTUGÁL, HOLLAND, ESZPERANTÓ, HORVÁT tananyagok megtekinthetők és 21990 Ft-os egységáron megvásárolhatók: VIII. kerület: 2016. április 7. (csütörtök) és 14. (csütörtök) 17-19 óráig Apáczai Kiadó könyvesboltja (József krt. 63.) Amikor Virág, Zsófi és Blanka néhány éve a Kreatív Nyelvtanulással elkezdtek nyelvet tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen sikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blanka átlagos nyelvtanulónak tartotta magát, 27 évesen mindössze egy nyelvből volt bizonyítványuk. Életük nagy felfedezésének érzik a módszerrel való megismerkedést. Azóta ugyanis Virág kilenc, Blanka pedig tizenhárom nyelvből szerzett középfokú nyelvvizsgát. Zsófi pedig 18 éves kreatív nyelvtanuló, negyedikes gimnazistaként már tíz nyelvből vizsgázott sikeresen, teljesítménye korosztályában egyedülálló. Könnyedén, három-négyhavonta tettek középfokú nyelvvizsgát, a felkészüléshez kizárólag a Kreatív Tananyagot használták. Figyelem, manapság gyakori, hogy a középfokú nyelvvizsga hiánya miatt a végzősök fele nem veheti át diplomáját! A tananyag kidolgozója Gaál Ottó 27 nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyarországon. Három dolog, amiért érdemes ezzel a tananyaggal tanulni: 1. A könyvben szereplő 8000 kétnyelvű mondatrész, 10 9 nyelvvizsga mondat és a hanganyag megtanít beszélni tanári segítség nyelvvizsga nélkül. 2. A könyv tartalmazza a középfokú nyelvvizsga nyelvi 13 nyelvvizsga anyagát ezt a lányok eredményei is bizonyítják. 3. Kiváló módszer újrakezdésre, szinten tartásra, sőt újra elővéve bármikor felfrissíthetjük vele nyelvtudásunkat anélkül, hogy be kellene iratkoznunk egy nyelvtanfolyamra. További információ az alábbi honlapon található, illetve az előadáson, ahol elmondjuk a titkot, hogyan lehet minden olyan emberből sikeres nyelvtanuló, aki valóban komolyan gondolja, hogy elsajátít egy idegen nyelvet. www.kreativnyelv.hu
KÖZÉLET K MINDIG AZ A MUNKA A KEDVENCEM, AMIT ÉPP CSINÁLOK ARANYKOSZORÚT KAPOTT VÁGI GYULA ORGONAÉPÍTŐ MESTER Március 19-én, József-napon kapott Józsefvárosi Aranykoszorú kitüntetést Vági Gyula orgonaépítő mester. A mesternek gyermekkorától erős egyházi és zenei kötődése volt: apja és nagyapja is kántortanító volt, ő maga is tanítói pályára készült. Ám mivel a Piarista Gimnáziumban végzett, nem járhatott a felsőoktatásba. Az orgonaépítés a gimnázium után praktikus választás volt, de később beleszeretett a szakmába. Két évvel az érettségi után megszereztem a bizonyítványt, de tíz évig kellett dolgoznom, mire úgy éreztem, tudok is valamit meséli Vági Gyula. A szocializmusban az orgonaépítés megtűrt foglalkozás volt, később azonban jöttek a megrendelések: felújított és épített is orgonákat. Hosszú pályafutása több ponton is érintette Józsefvárost: a Lőrinc pap téri Jézus Szíve Templomban, de a Horváth Mihály téri templom orgonáját is szerelte már. Ahogy mondja, nincs két egyforma orgona, így nem egyforma a A mester 200 éves orgonában is talált olyan technikai megoldást, amely már feledésbe merült, pedig megőrzésre méltó megépítésük sem. Nevetve meséli viszont, hogy nem A Józsefvárosi Aranykoszorú díjat a kerületben működő iparosok, kereskedők, vállalkozok és gazdasági tevékenységet végző társaságok kiemelkedő munkájának elismerésére alapították. emlékszik olyan esetre, ahol minden simán, a terveknek megfelelően ment volna. Nemcsak az építéshez, de a tervezéshez is több ember kell. Először egy mérnök méri fel, mit bír ki az épület. Ezt követően az orgonista elmondja, hogy milyen orgonát szeretne, majd pedig az egyház közli, hogy mennyi pénz lesz minderre. Mint mondja, ezután is több mesterség együttes szakértelme szükséges a sikerhez: kell ugyanis asztalos, fémöntő, fafaragó, kellenek akár aranyművesek vagy műszerészek is. Összetett feladat, de ahogy Vági úr hangsúlyozza: ami a leginkább számít, az az alkotás öröme. Nagyon örült az idén átvett Józsefvárosi Aranykoszorú kitüntetésnek. Fontosnak tartja kiemelni, hogy a díjjal egy olyan szakma került látótérbe, amely nem arról szól, hogy fogyaszszunk minél többet, vagy, hogy nyereséges-e. Vági Gyula ma már nagy felújításokat nem vállal, saját tervezésű mobilorgonája viszont a világ minden tájára eljutott. T.G. AZ ARISZTOKRÁCIA DIVATOS PIHENŐHELYE AZ ORCZY-PARK MÚLTJA ÉS JELENE Józsefváros legnagyobb parkja 200 évvel ezelőtt látványosságnak számított az egész kontinensen. A park 200 éves története során sokféle szerepet töltött be, mire Józsefváros újjáépülésének köszönhetően megkapta mostani funkcióját. Ma olyan park épül itt újjá, amely hűséges a múltjához és méltó a jövőjéhez. Utcák, terek krónikája Báró Orczy Lőrinc honvédtábornok 1783-ban vásárolta meg a városszéli telket, mivel kiváló pihenő- és vadászterületnek találta. Fia, László 1794-ben döntött úgy, hogy nyilvános angolparkká építi át a területet a kor sztárkertésze, Petri Bernhard vezetésével. A kert a századfordulóra készült el, és hamar divatos kirándulóhellyé vált az igényes környezetnek és a parkban lévő tónak köszönhetően. 1829-ben a parkot megvásárolta a honvédség, hogy tisztképzőt nyissanak benne, ezzel a park nyilvános jellege megszűnt. Pollack Mihály tervei alapján készült el a Magyar Hadi Főtanoda, amely később Mária Ludovika királyné tiszteletére kapta a Ludovika, latinul a Ludoviceum nevet. A 48-49-es szabadságharc alatt az osztrákok hadikórházat rendeztek be az épületben, majd a szabadságharc bukása után a kert egyre elhanyagoltabbá vált, de továbbra is a katonai akadémia használta gyakorlótérként. A második világháború után az átnevezett Kossuth Lajos Katonai Akadémia, egy cipőgyár, de még BKV buszgarázs, sőt, az Úttörőszövetség is ideköltözött. 2011-ben aztán a Ludovika épületét a parkkal együtt megkapta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Jelenleg a Ludovika Campus-projekt keretében teljes körű átépítés alatt áll, melynek során átadták az egyetem új, európai színvonalú kollégiumát. De növekszik a zöldterület, és építenek egy új, multifunkcionális sportközpontot is uszodával, lőtérrel és kültéri sportpályákkal, továbbá készül egy négyezer diák befogadására alkalmas új oktatási épület. T.G. Fénykorában a park Európa-szerte híres volt: 1815-ben három uralkodó, I. Ferenc osztrák császár, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király is tiszteletét tette itt. JÓZSEFVÁROS A VIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT INGYENES LAPJA 13