mber- és társadalomismeret, etika 0711 ÉRSÉG VZSGA 2007. BR- ÉS RSADALSR, A ÖZÉSZŰ ÍRSBL ÉRSÉG VZSGA rojektmunka JAVÍS-ÉRÉLÉS ÚUAÓ AS ÉS ULURLS SZÉRU
mber- és társadalomismeret, etika Fontos tudnivalók! A projektek megvalósítását a vizsgázó különböző műfajok választásával oldhatja meg. A műfajokat 3 nagy csoportba soroltuk, és műfajcsoportonként készítettük el a javítási útmutatót: 1. Írásos dolgozat típusú projekt 2. épi vagy elektronikus ismeretterjesztő információforráson alapuló projekt 3. Szervezésen alapuló projekt 1. Írásos dolgozat típusú projekten értjük a hagyományos házi dolgozatot, esszét, esettanulmányt, dokumentumelemzést, az írásos formában beadott szociológiai jellegű interjút, kérdőíves felmérés elemzését, értékelését, publicisztikai típusú riportot, iskolaújságban megjelenő cikksorozatot. (Az írásos dolgozat a tartalmi követelmények hibátlan teljesítésével maximum 50.) Az írásos vizsgamunka terjedelme akkor tekinthető megfelelőnek, az érettségihez méltónak, ha terjedelme mellékletek nélkül, 12-es betűmérettel, másfeles sortávolsággal kb. 10 12 oldal, kézzel írt változatban valamivel több, 12 15 oldal (a portfolióban beadott anyagokon, mellékleteken kívül). 2. épi vagy elektronikus ismeretterjesztő információforráson alapuló projekten értjük az audiovizuális produktumot, az iskolai rádió vagy televízió részére készített riport- vagy műsorsorozatot, filmet, egyéb audiovizuális interjút, riportot, fotósorozatot, faliújságon tematikus képsorozatot tematikus faliújság-sorozatot. A projekt elbírálásának feltétele egy 1 3 oldalas kísérő szöveg mellékelése. A szaktanár egyaránt ozza a mellékelt írásos művet (maximum 10 ) és magát a kész vizsgadarabot (maximum 40 ). A képi vagy elektronikus ismeretterjesztő információ-forráson alapuló produktum terjedelme akkor felel meg az érettségi elvárásnak, ha az iskolarádió, illetve- televízió részére készített műsor legalább 3 5 perc terjedelmű, a műsorsorozat 3 5 részes, a tematikus faliújság minimálisan 3 5 részből áll, a film legalább 5 20 percnyi, a fotósorozat bármilyen megjelenési formában vagy adathordozón legalább 10 15 képből áll. A szaktanár joga annak meghatározása, hogy a vizsgázó milyen, az iskolának is rendelkezésére álló eszközön, hozzáférhető adathordozón, formátumban adhatja be dolgozatát. Ha az ebből adódó nehézségek a végleges leadást követően derültek ki, a vizsgázó utólag is kötelezhető a megfelelő adathordozóra, illetve formátumra történő átmásolásra. 3. A szervezésen alapuló projekt műfajai közé a közéleti diákrendezvény megszervezését (pl. vitasorozat), az iskolán kívüli közéleti akció szervezését (pl. környezetvédelmi akció), a jótékonysági rendezvény lebonyolításában történő részvételt, vagy annak megszervezését soroljuk. A projekt elbírálásának feltétele kísérő szöveg mellékelése. Az elkészített írásbeli munkák ajánlott terjedelme 3 5 oldal. A szaktanár egyaránt ozza a mellékelt írásos művet (maximum 30 ) és magát az akciót, rendezvényt (maximum 20 ). A vizsgázó által a szervezésre, lebonyolításra fordított idő akkor tekinthető az érettségihez méltónak, és elvárhatónak, ha a dokumentumokból bebizonyosodik, hogy eléri a 30-35 órát. írásbeli vizsga 0711 projektmunka 2 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika rojekttémák A játszóterek világa észítsen felmérést egy Ön által választott játszótér kihasználtságáról, elemezze a játékszereket különböző szemból, például funkció, biztonság, életkori sajátosságoknak való megfelelés stb.! utassa be a játszótér használóinak társas kapcsolatait, a különböző együttműködési formákat, illetve a jellemző konfliktusokat és azok kezelési módját! 1956 tükre Hasonlítson össze, illetve elemezzen 1956-ról szóló (játék-, dokumentum- vagy amatőr) filmeket a nemzeti emlékezet szemjából! észítsen az 1956-os eseményekre emlékező filmet vagy forgatókönyvet, illetve szervezzen ezzel kapcsolatos megemlékezést! Étkezési szokások utassa be a középiskolás korosztály jellegzetes étkezési szokásait! utassa be az erre a korosztályra esetlegesen jellemző deviáns étkezési szokások egészségügyi, pszichés, társadalmi hátterét, okait! Az elkészült projektmunka értékelése Írásbeli vizsga projektmunka készítése (aximálisan 80 adható.). A projektkészítés folyamatának értékelése (aximálisan 30 adható.) egjegyzés: Amennyiben a vizsgabizottság úgy ítéli meg, hogy a projektmunka nem önálló szellemi terméke a vizsgázónak, akkor a vizsgabizottság jelzése után az iskola igazgatója a 100/1997. (V. 13.) ormányrendelet 23. (2) alapján járjon el!. Javítási útmutató a kész vizsgamunka tartalmának, eredményének értékeléséhez (aximálisan 50 adható.) 1. Írásos dolgozat típusú projekt értékelése (50 ) 2. A képi vagy elektronikus ismeretterjesztő információforráson alapuló projekt értékelése 2. a) A projekthez mellékelt írásos anyagok értékelése (10 ) 2. b) A képi vagy elektronikus vizsgadarab értékelése (40 ) 3. Szervezésen alapuló projekt 3. a) A szervezésen alapuló projekthez készített írásos anyagok értékelése (30 ) 3. b) A lebonyolítás módjának értékelése (20 ) írásbeli vizsga 0711 projektmunka 3 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika Szóbeli vizsga A projektmunka megvédésének értékelése (aximálisan 20 adható.) egjegyzés: Az értékelő tanárnak az útmutatóban található értékelő lapokból lehetősége van annyi példányt másolni, amennyi a vizsgázók száma, ezáltal külön egyéni értékelő lapot nem kell készítenie. (A szóbeli vizsga másik feladatának, a tétel kifejtésének értékelési szemjait viszont a vizsgát lebonyolító iskolának kell elkészítenie.) A diák a szóbeli érettségi vizsgán megvédi a vizsgamunkáját. A védés során a vizsgázó röviden ismerteti projektjét, és válaszol a vizsgabizottság által feltett kérdésekre. Az érettségi elnök és a vizsgabizottság előzetes engedélyével bemutatható a képi vagy elektronikus ismeretterjesztő információforráson alapuló vizsgadarab. Az erre felhasznált idő nem számít bele az érettségiző szóbeli feleletének vizsgaidejébe. A vizsgadarab közös megtekintése viszont lehetővé teszi, hogy a bizottság tagjai is érdemi kérdéseket tegyenek fel, megismerjék az érettségiző munkáját. A szóbeli védés alkalmával a portfolióban található anyagok (hipotézis, terv, hálóterv, nyersváltozat, bibliográfia stb.) bármelyikét a vizsgázó felhasználhatja szemléltetésre, használatára az értékelő tanár bátoríthatja. A vizsgázó projektmunkájának bemutatását az értékelő tanár a rendelkezésre álló kevés idő miatt megszakíthatja, hogy maradjon elegendő idő a bizottság által felteendő kérdésekre is. A vizsgázót a ozásban nem érheti hátrány, ha bizottság bármely tagja nem a projekthez kapcsolódó kérdést teszt fel, és arra az érettségiző nem tudja a választ. Szemok A vizsgamunka lényegi elemeinek és az egyéni munka konkrétumainak bemutatása smerteti a projektkészítés során szerzett néhány egyéni tapasztalatát Szaknyelv, szakmai ismeretek alkalmazása A vizsgabizottság által feltett 2-4 kérdés megválaszolása, tématartás, lényegkiemelés Világosság, nyelvhelyesség, a felelet felépítettsége ax. 6 4 4 4 2 Összesen 20 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 4 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika.a projektkészítés folyamatának értékelése 1. rojekttéma: A játszóterek világa Szemok A vizsgázó önálló részvétele a projektkészítésében onzultációkon való megjelenés Az információk kezelése, problémafelismerés, problémamegoldóképesség, széles körű alkalmazási ismeretek yelvi kultúra, kommunikáció, értő olvasás, szövegalkotás ont ax. Önállóság a játszóterek életét vizsgáló téma feldolgozásában. 2 onzultációkon való aktív részvétel, os felkészülés az elemzés elkészítéséhez. 4 A munkanapló folyamatos vezetése. ortfóliójában bemutatja a készítés folyamatához kapcsolódó anyagait, jegyzeteit, részfejezetét, a dolgozat készítése közben keletkezett produktumot. Írásban elkészített hipotézis vagy 14 célkitűzés, a játszótér téma kiválasztásával kapcsolatos vizsgázói motivációk, s a témaválasztás indoklása. ervezet, illetve hálóterv készítése, a munka ütemezésére. A konzultációkon kitűzött határidők os betartása. yersváltozat, illetve részfejezet elkészítése a játszóterek életét vizsgáló felmérésről. A projektmunkával kapcsolatos személyes élmények megfogalmazása a konzul- tációk alkalmával és a munkanaplóban. Jó együttműködés a projektvezetővel és más érintett személyekkel. A szakirodalom megértése, értő feldolgozása. 10 A munkanapló vagy a kommentár és a tervezet vagy hálóterv tartalma, valamint szóbeli megnyilvánulásai a konzultációkon logikusan felépítettek, nem tartalmaznak súlyos nyelvtani, nyelvhelyességi vagy helyesírási hibákat. Összesen (maximum) 30 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 5 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika. Javítási útmutató a kész vizsgamunka tartalmának, eredményének értékeléséhez 1. Írásos dolgozat típusú projekt értékelése Szemok ont ax. A dolgozat egyedisége Az érettségi dolgozat a vizsgázó saját szellemi terméke. Az idézeteket, hivatkozásokat osan 2 Formai és terjedelmi követelmények, megszerkesztettség, nyelvhelyesség Szakmailag megalapozott címadás A feladat megértése, a probléma felismerése, a problémamegoldás keresése A projekt elméleti megalapozása, az információk komplex kezelése, szakmai fogalmak azonosítása, helyes használata feltünteti. Az írásos vizsgamunka terjedelme megfelelő (10-15 oldal). A vizsgamű formája esztétikus, az érettségi vizsgához méltó, megfelelő papíron íródott, margót és címeket tartalmaz, táblázatai áttekinthetőek, egyenes vonalak határolják, illusztrációi ízlésesek. A dolgozat tagolása arányos. A kifejtés mondatokból áll, s a szöveg logikusan felépített. Szabatosan, osan, igényesen megfogalmazott. em tartalmaz súlyos nyelvtani vagy helyesírási hibát. A cím a játszóterek világa tartalommal összhangban van, figyelemfelkeltő, ötletes. A munka tartalma megfelel a játszóterek világa témának, a szerepek elemzését, az emberi viszonyok ábrázolását állítja a középba, vagy a játszóterek tárgyi környezetével foglalkozik, s az írásos dolgozat műfajával szemben támasztott követelményeket betartja. A projektmunka tartalmaz önálló kutatási tevékenységet, esetleg eredményt, ez riport, interjú, felmérés, dokumentumelemzés, megfigyelés vagy saját játékvezetés stb. egyaránt lehet. A produktumhoz kapcsolódó elméleti ismereteket megfelelően alkalmazza. nformációit többféle műveltségi területről szerzi (pszichológia, etika, szociológia, családjog, társadalmi valóság, a média világa). épes az eltérő forrásból származó információk ötvözésére. Hivatkozik a felhasznált szakirodalomra, forrásokra (elvárható legalább 3-5 rövidebb terjedelmű mű olvasása). A témához tartozó szaknyelv alapfogalmait helyesen használja, például nemi szerep, identitás, konfliktus, szocializáció, életkori sajátosságoknak való megfelelés. 0 6 0 6 12 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 6 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika A lényegi elemek és a logikai kapcsolatok felismerése A hipotézis vagy cél megfogalmazása és értékelése A téma aktualitása Önkifejezőképesség A projektmunkában a lényegi elemeket emeli ki, jól súlyoz. A vizsgázó megtalálja a legfontosabb csomóokat. A vizsgázó képes összefüggések felismerésére, vizsgálhatja az egyéni és családi jellemzők, a családtípusok és az életkori sajátosságok kapcsolatának jellemzőit, a lakókörnyezet és térhasználat összefüggéseit. Feltárhatja a köztéri játékokra vonatkozó szabályok, előírások érvényesülésének fokát, a biztonság mértékét. épes következtetések levonására, különösen a jövő nemzedék számára készült játékok megfelelőségét, rejtett hatását mérlegelheti. Az elkészült projekt a hipotézisre vagy a célra épül, alkalmas a szereptükrözést vagy a tárgyi világot elemző téma vizsgálatára. Sor kerül a hipotézis vagy a cél megvalósulásának értékelésére, a projekt által kapott eredmények mérlegelésére. A vizsgamunka életszerű, kötődik a társadalmi valósághoz. Fontos szem, hogy a felnőttszerepek megjelenését, a játékok funkcióit vagy a lakókörnyezet és térhasználat jellemzőit ne csak elvontan, hanem előfordulásukban is vizsgálja. Az írásos anyagban megjelenik az eredetiség, az egyéni hang, a dolgozat tartalmazza a szerző saját véleményét, például a szerepek változásáról, illetve állandóságáról, a játékokat készítők felelősségéről. Összesen: 50 anári vélemény, aláírás: 36 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 7 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 2. A képi vagy elektronikus ismeretterjesztő információforráson alapuló projekt értékelése 2. a) A projekthez mellékelt írásos anyagok értékelése (10 ) Szemok ont ax. élmeghatározás és Az írásos anyag a családi, nemi vagy értékelés életkori szerepek tükröződésének bemutatásához vagy a játszóterek tárgyi világához igazodik, sor kerül a cél megvalósíthatóságának értékelésére A logikai kapcsolatok felismerése, lényegkiemelés A projektmunka elméleti megalapozása egszerkesztettség, nyelvhelyesség is. A vizsgázó képes a lényegi elemek, pszichológiai, társadalmi, pedagógiai, szocializációs, szociológiai ok-okozati kapcsolatok, összefüggések felismerésére. ind a produktum megvalósításához szükséges (például a technikai eszközök hatásmechanizmusát, a választott műfaj sajátosságait tükröző) elméleti ismeretek tanulmányozását, mind a szocializációval, mintakövetéssel kapcsolatos ismeretek megalapozását, vagy a jogi előírásokról, a funkció jellemzőiről szerzett kompetenciákat tükrözi az elkészített bibliográfia, az elméleti ismeretek megfogalmazódnak, azokat megfelelően alkalmazza az érettségiző. A kifejtés mondatokból áll, a szöveg logikusan felépített, szabatosan megfogalmazott, és nem tartalmaz súlyos nyelvtani vagy helyesírási hibát. 8 2 Összesen: 10 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 8 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 2.b) A képi vagy elektronikus vizsgadarab értékelése (40 ) Szemok Önállóság a kiválasztott téma feldolgozásában A projekt a vizsgázó saját szellemi terméke. A mástól átvett audiovizuális anyagrészek forrásait osan feltünteti. A projektmunka tartalmaz önálló kutatási és/vagy művészi tevékenységet, esetleg eredményt, a pszichológiai megfigyelés dokumentációját. Az anyagban megjelenik az eredetiség, az egyéni hang, képes érzelmi hatások felkeltésére. Jól megállapítható a szerző saját véleménye a szerepek tükröződésének módjáról, a játszóterek biztonságáról, funkcióra való alkalmasságáról. ont ax. 0 6 10 Formai és terjedelmi követelmények, megszerkesztettség, nyelvhelyesség Szakmailag megalapozott címadás A feladat megértése A vizsgamunka formája az érettségi vizsgához méltó, esztétikai minőséget hordoz. A produktum terjedelme megfelel az előírtaknak. épi világa jól szerkesztett, ha van, szövege szabatosan, osan megfogalmazott, nem tartalmaz súlyos nyelvi vagy nyelvhelyességi hibát. A cím a játszótéren felismerhető szerepek és ábrázolásuk vizsgálatának témájával, a használat jellegzetességeinek bemutatásával, vagy a funkció, biztonság, jogi háttér elemzésével összhangban van, figyelemfelkeltő, ötletes. A munka tartalma megfelel a játszótéri szerepekkel kapcsolatos témának, a viselkedésmódok okainak, következményeinek vizsgálatát állítja a középba, vagy kitér a tárgyi környezet különböző szemú bemutatására. 8 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 9 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika A lényegi elemek és logikai kapcsolatok felismerése, az információk komplex kezelése A projekt készítésének szakmai megalapozása A téma aktualitása A projektmunkában a lényegi elemeket emeli ki, jól súlyoz, megjelennek okokozati kapcsolatok, összefüggések (például a szerepek megítélése vagy az, hogy a játékok anyaga hogyan függ össze a társadalom megváltozásával). árgyát vagy témáját több szemból vizsgálja, több szemból érvel vagy próbál hatni. A témához kapcsolódó elméleti és műfaji ismeretek tükröződnek a kész műben. brázolhatja a család, a nemi szerepek, esetleg a gyerek-felnőtt viszony változását a mintaátadás, a szocializáció, a gazdaság szemjából, a játszótérépítés társadalmi környezetének jellemzőit. A szakmai ismereteket, a különböző technikai eszközök hatásmechanizmusát (például képnyelv vagy hanghatások, technikai eszközök, vágás, montázstechnika) megfelelően alkalmazza. A vizsgamunka életszerű, kötődik a társadalmi valósághoz (például az adott környezet szokásait vizsgálja, illetve a saját alkotása(i) az aktuális probléma bemutatására alkalmas(ak). Összesen (maximum): 40 22 A képi vagy elektronikus ismeretterjesztő információforráson alapuló projekthez mellékelt írásos anyag és a képi vagy elektronikus vizsgadarab összesített száma (a és b rész együtt): anári vélemény, aláírás: 50 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 10 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 3. Szervezésen alapuló projekt 3.a) A szervezésen alapuló projekthez készített írásos anyagok értékelése (30 ) Szemok ont ax. Önállóság a Az írásos anyag a vizsgázó saját munkája. A kiválasztott dolgozat alapján egyértelműen azonosítható, hogy téma a szervezés folyamatában mi az érettségiző saját, feldolgozásában önálló teljesítménye, és mit végzett a rendező szervezet többi tagja. Az írásos anyag tükrözi a 4 szervezés során szerzett egyéni tapasztalatokat. Formai és terjedelmi követelmények, megszerkesztettség, nyelvhelyesség Az írásos vizsgamunka terjedelme megfelelő, tagolása arányos. A kifejtés mondatokból áll, s a szöveg logikusan felépített. Szabatosan, osan, igényesen megfogalmazott. em tartalmaz súlyos nyelvtani vagy helyesírási hibát. A vizsgamű formája esztétikus, az érettségi vizsgához méltó, megfelelő papíron íródott, margót és címeket tartalmaz, táblázatai áttekinthetőek, egyenes vonalak határolják, illusztrációi ízlésesek. ortfóliója gondosan összeállított, tükrözi a szervezőmunka sajátosságait. 8 élmeghatározás és értékelés A logikai kapcsolatok felismerése, lényegkiem elés A projektmunka elméleti megalapozása Összesen: Az írásos anyag a rendezvényszervezés céljához igazodik, meghatározza a szervezés során végzendő egyéni feladatokat. Sor kerül a cél megvalósulásának vizsgálatára, az érettségiző által végzett tevékenység hatékonyságának értékelésére is. A vizsgázó képes kapcsolatok, összefüggések felismerésére, például a rendezvény célja és a meghívandók köre, vagy a meghívás módja és eredményessége közötti kapcsolatok. A tanuló törekedik a lényegi elemek hangsúlyozására. Az elkészített bibliográfia tükrözi az elméleti ismeretek megalapozását a szocializációról, a játszóterek szerepéről. A szervezéshez szükséges marketing- és R-tevékenységhez kapcsolódó elméleti ismeretek megjelennek, azokat megfelelően alkalmazza. Rávilágít a szervezés jogi, gazdasági feltételeire. 18 30 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 11 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 3.b) A lebonyolítás módjának értékelése (20 ) Szemok, kompetenciák ont ax. Önálló A vizsgázó által a szervezésre, lebonyolításra fordított munkavégző- idő dokumentáltan az érettségihez méltó, az 2 és elvárhatónak megfelelő. kezdeményezőképesség A tanuló motiváltsága megfelelő mértékű, önmaga javasol, áll elő ötletekkel. egállapítható, hogy a vizsgázó a szervezésben mit végzett önállóan, 4 A figyelem felkeltése és az érdeklődés megtartásának képessége Szervezőkészség, az információk komplex kezelése Helyzetfelismerő, konfliktuskezelő és problémamegoldóképesség irányítóként, munkatársként, résztvevőként. A rendezvény meghirdetésének körülményeinél a figyelem felkeltése ötletes, többfajta információhordozót is használ, vagy tükröződik a személyes meggyőzésre tett erőfeszítés. A szervezés folyamatában a vizsgázó képes a megfelelő tájékoztatásra. A tanuló képes a kapcsolatteremtésre, számára esetleg idegen környezetben is jól kommunikál. A rendezvényszervezésre és magára a rendezvényre az időkeret megjelölése, az idő megválasztása megfelelő. Az események időtartama arányos. A helyszín megválasztása megfelelő, a költségigények meghatározása megfelelő módon megtörtént. Az esemény menetének összefogása, irányítása megvalósult. A rendezvény értékelése és a megfelelő visszacsatolás megtörtént. A tervezés és lebonyolítás során az esetleges, várható gátló, zavaró tényezők megoldását (esőnap, helyszín, áramhiány, rendzavarás stb.) a vizsgázó megtervezte. A tanuló képes volt a program kapcsán keletkező feszültségek kezelésére, az akadályok leküzdésére, meg tudta oldani a váratlan helyzeteket, illetve reagált a felvetésekre. 4 6 4 Összesen (maximum): 20 A szervezésen alapuló projekt írásos anyagának és a lebonyolítás módjának összesített száma (a és b rész együtt): anári vélemény, aláírás: 50 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 12 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika. A projektkészítés folyamatának értékelése 2. rojekttéma: 1956 tükre Szemok A vizsgázó önálló részvétele a projektkészítésében onzultációkon való megjelenés Az információk kezelése, problémafelismerés, problémamegoldóképesség, széles körű alkalmazási ismeretek yelvi kultúra, kommunikáció, értő olvasás, szövegalkotás Önálló munkavégzés az 1956 ábrázolását vizsgáló téma feldolgozásában. onzultációkra os felkészülés, aktív részvétel, az elvégzett munkáról történő hiteles beszámoló. A munkanapló folyamatos vezetése. ortfóliójában bemutatja a készítés folyamatához kapcsolódó anyagait, jegyzeteit, részfejezetét, a dolgozat készítése közben keletkezett produktumot. Hipotézisét vagy célkitűzését írásban is megfogalmazta, a nemzeti múltú téma kiválasztásának okát megindokolta, esetleges egyéni élményéről is számot adott. Jó beosztással, reális időszakokkal tervezetet, illetve hálótervet készített a projektmunka ütemezésére. Betartotta a konzultációkon kitűzött határidőket, elvégezte a szükséges korrekciókat. Határidőre jó minőségben nyersváltozatot, illetve részfejezetet készített az 1956-ot vizsgáló alkotások elemzéséről, vagy bemutatta saját forgatókönyvének, alkotásának első részletét. A munkanapló vagy a kommentár és a tervezet vagy hálóterv tartalma logikusan felépített, nem tartalmaz súlyos nyelvtani, nyelvhelyességi vagy helyesírási hibákat. A konzultációkon megfelelő nyelvi kultúrával fogalmazza meg véleményét. épes együttműködni a projektvezetővel és más érintett személyekkel. A konzulens tanár előtt bizonyította a szakirodalom megértését, értő feldolgozását. ont ax. 2 4 Összesen (maximum) 30 14 10 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 13 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika. Javítási útmutató a kész vizsgamunka tartalmának, eredményének értékeléséhez 1. Írásos dolgozat típusú projekt értékelése Szemok ont ax. A dolgozat Az érettségi dolgozat a vizsgázó saját szellemi egyedisége terméke. Az idézetek, hivatkozások forrását 2 osan feltünteti. Formai és terjedelmi követelmények, megszerkesztettség, nyelvhelyesség Az írásos vizsgamunka terjedelme megfelelő. A vizsgamű formája az érettségi vizsgához méltó (forgatókönyve áttekinthető), margót és címeket tartalmaz, illusztrációi ízlésesek. A dolgozat tagolása arányos. A kifejtés mondatokból áll, s a szöveg logikusan felépített. Szabatosan, osan, igényesen megfogalmazott. em tartalmaz súlyos nyelvtani vagy helyesírási hibát. Szakmailag A cím az 1956 tükröződése tartalommal megalapozottösszhangban van, figyelemfelkeltő, ötletes. címadás A feladat megértése, a probléma felismerése, a problémamegoldás keresése A projekt elméleti megalapozása, az információk komplex kezelése, szakmai fogalmak azonosítása, helyes használata A munka tartalma megfelel az 1956-os témának, a történelmi események ábrázolásának elemzését, emberi viszonyok ábrázolását állítja a középba, vagy az elkészült alkotások nemzettudatra való hatásával foglalkozik, s az írásos dolgozat műfajával szemben támasztott követelményeket betartja. A projektmunka tartalmaz önálló kutatási tevékenységet, esetleg eredményt, ez egyaránt lehet saját forgatókönyv, riport, interjú, felmérés, filmelemzés, dokumentumelemzés vagy a saját készítésű, szemléltetésre szánt audiovizuális produktum stb. A produktumhoz kapcsolódó elméleti ismereteket megfelelően alkalmazza. nformációit többféle műveltségi területről szerzi (filmelmélet, történelem, pszichológia, társadalmi valóság, a média világa). épes az eltérő forrásból származó információk ötvözésére. Hivatkozik a felhasznált szakirodalomra, forrásokra (elvárható legalább 3-5 rövidebb terjedelmű mű olvasása). A témához tartozó szaknyelv alapfogalmait helyesen használja, például nemzettudat, forradalom, szabadságharc, megtorlás, diktatúra, pártállam, szovjet, nemzeti emlékezet. 0 6 12 0 6 36 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 14 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika A lényegi elemek és a logikai kapcsolatok felismerése A hipotézis vagy cél megfogalmazása és értékelése A téma aktualitása Önkifejezőképesség A projektmunkában a lényegi elemeket emeli ki, jól súlyoz. A vizsgázó képes összefüggések felismerésére, vizsgálhatja a nemzeti emlékezet egyéni, családi, generációs jellemzőit, 1956 tanítása és az életkori sajátosságok kapcsolatának jellemzőit. Feltárhatja az évtizedes elhallgattatás következményeit, a memoárok sajátosságait, az azonos vagy eltérő szemléletből eredő hangsúlyokat, a történelmi események közti művészi szelekció okait, jellemzőit. épes következtetések levonására, különösen az évfordulóra készült alkotások történelmi megfelelőségét, rejtett üzenetét, hatását mérlegelheti. Az elkészült projekt a hipotézisre vagy a célra épül, alkalmas az 1956-ot elemző téma vizsgálatára. Sor kerül a hipotézis vagy a cél megvalósulásának értékelésére vagy a projekt által kapott eredmények mérlegelésére vagy forgatókönyv esetén a hasznosíthatóság átgondolására vagy annak eldöntésére, hogy az elkészült riportok a nemzeti emlékezettel mennyire vannak összefüggésben. A vizsgamunka életszerű, kötődik a társadalmi valósághoz. Fontos szem, hogy a nemzeti emlékezet összetevőit ne csak elvontan, hanem előfordulásukban, ábrázolásokban vizsgálja. Az írásos anyagban megjelenik az eredetiség, az egyéni hang, tartalmazza a szerző saját véleményét az alkotások értékátadó szerepéről, a készítők, a filmrendezők felelősségéről. Ha forgatókönyvet készített, az újszerű, egyéni meglátásokat tartalmaz. Összesen: 50 anári vélemény, aláírás: írásbeli vizsga 0711 projektmunka 15 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 2. A képi vagy elektronikus ismeretterjesztő információforráson alapuló projekt értékelése 2. a) A projekthez mellékelt írásos anyagok értékelése (10 ) Szemok ont ax. élmeghatározás és Az írásos anyag 1956 tükröződésének értékelés bemutatásához vagy a nemzeti emlékezet történelmi mozzanataihoz igazodik, sor kerül a cél A logikai kapcsolatok felismerése, lényegkiemelés A projektmunka elméleti megalapozása egszerkesztettség, nyelvhelyesség megvalósíthatóságának értékelésére is. A vizsgázó képes a lényegi elemek, történelmi, filmesztétikai, etikai, pszichológiai, társadalmi, szociológiai ok-okozati kapcsolatok, összefüggések felismerésére. ind a produktum megvalósításához szükséges (például technikai eszközök hatásmechanizmusát, a választott műfaj sajátosságait tükröző) elméleti ismeretek tanulmányozását, mind 1956 történetével kapcsolatos ismeretek megalapozását vagy a nemzettudat jellemzőiről szerzett kompetenciákat tükrözi az elkészített bibliográfia, az elméleti ismeretek megfogalmazódnak, azokat megfelelően alkalmazza az érettségiző. A kifejtés mondatokból áll, a szöveg logikusan felépített, szabatosan megfogalmazott, és nem tartalmaz súlyos nyelvtani vagy helyesírási hibát. 8 2 Összesen: 10 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 16 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 2. b) A képi vagy elektronikus vizsgadarab értékelése (40 ) Szemok Önállóság a kiválasztott téma feldolgozásában Formai és terjedelmi követelmények, megszerkesztettség, nyelvhelyesség Szakmailag megalapozott címadás A feladat megértése A projekt a vizsgázó saját szellemi terméke. A mástól átvett audiovizuális anyagrészek forrásait osan feltünteti. A projektmunka tartalmaz önálló kutatási és/vagy művészi tevékenységet, az összehasonlítás dokumentációját. Az anyagban megjelenik az eredetiség, az egyéni hang, képes érzelmi hatások felkeltésére. Jól megállapítható a szerző saját véleménye az elemzett, illetve készített művekben 1956 tükröződésének módjáról, a nemzeti emlékezet, a nemzeti kánonnak való megfelelés mértékéről, sajátosságáról. A vizsgamunka formája az érettségi vizsgához méltó, esztétikai minőséget hordoz. A produktum terjedelme megfelel az előírtaknak. épi világa jól szerkesztett, ha van, szövege szabatosan, osan, megfogalmazott, nem tartalmaz súlyos nyelvi vagy nyelvhelyességi hibát. A cím 1956 ábrázolása vizsgálatának témájával vagy a történelmi háttér elemzésével összhangban van, figyelemfelkeltő, ötletes. A munka tartalma megfelel a történelmi eseménnyel kapcsolatos témának, az ábrázolásmódok okainak, következményeinek vizsgálatát állítja a középba, vagy kitér a társadalmi környezet különböző szemú bemutatására. ont ax. 0 6 10 8 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 17 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika A lényegi elemek és logikai kapcsolatok felismerése, az információk komplex kezelése A projekt készítésének szakmai megalapozása A téma aktualitása A projektmunkában a lényegi elemeket emeli ki, jól súlyoz, megjelennek okokozati kapcsolatok, összefüggések (például a történelmi események megítélése hogyan függ össze a társadalom megváltozásával). árgyát vagy témáját több szemból vizsgálja, több szemból érvel vagy próbál hatni. A témához kapcsolódó elméleti és műfaji ismeretek tükröződnek a kész műben. brázolhatja az ismert történelmi személyek, események középba állítását, nemzetközi összefüggéseket, a memoárok jellemzőit, a filmek képi világát, történelmi hitelességét vagy művészi értékeit, mondanivalóját. A szakmai ismereteket, a különböző technikai eszközök hatásmechanizmusát (például képnyelv vagy hanghatások, technikai eszközök, vágás, montázstechnika) megfelelően alkalmazza. A vizsgamunka életszerű, kötődik a társadalmi valósághoz (például az adott történelmi helyzetet vizsgálja, illetve a saját alkotása(i) az 1956-os téma egyéni bemutatására alkalmas(ak). Összesen (maximum): 40 22 A képi vagy elektronikus ismeretterjesztő információforráson alapuló projekthez mellékelt írásos anyag és a képi vagy elektronikus vizsgadarab összesített száma (a és b rész együtt): anári vélemény, aláírás: 50 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 18 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 3. Szervezésen alapuló projekt 3. a) A szervezésen alapuló projekthez készített írásos anyagok értékelése (30 ) Szemok ont ax. Önállóság a Az érettségi dolgozat a vizsgázó saját munkája. kiválasztott A dolgozat alapján egyértelműen azonosítható, téma hogy a szervezés folyamatában mi az érettségiző feldolgozásában saját, önálló teljesítménye, és mit végzett a rendező szervezet többi tagja. Az írásos anyag 4 tükrözi a szervezés során szerzett egyéni tapasztalatokat. Formai és terjedelmi követelmények, megszerkesztettség, nyelvhelyesség élmeghatározás és értékelés A logikai kapcsolatok felismerése, lényegkiemelés A projektmunka elméleti megalapozása Összesen: Az írásos vizsgamunka terjedelme megfelelő, tagolása arányos. A kifejtés mondatokból áll, s a szöveg logikusan felépített. Szabatosan, osan, igényesen megfogalmazott. em tartalmaz súlyos nyelvtani vagy helyesírási hibát. A vizsgamű formája esztétikus, az érettségi vizsgához méltó, megfelelő papíron íródott, margót és címeket tartalmaz, táblázatai áttekinthetőek, egyenes vonalak határolják, illusztrációi ízlésesek. ortfóliója gondosan összeállított, tükrözi a szervezőmunka sajátosságait. Az írásos anyag a rendezvényszervezés céljához igazodik, meghatározza a szervezés során végzendő egyéni feladatokat. Sor kerül a cél megvalósulásának vizsgálatára, az érettségiző által végzett tevékenység hatékonyságának értékelésére is. A vizsgázó képes kapcsolatok, összefüggések felismerésére, például a rendezvény célja és a meghívandók köre vagy a meghívás módja és eredményessége közötti kapcsolatok). A tanuló törekedik a lényegi elemek hangsúlyozására. Az elméleti ismeretek megalapozását az 1956- os történelmi eseményekről tükrözi az elkészített bibliográfia, és a szervezéshez szükséges marketing- és R-tevékenységhez kapcsolódó elméleti ismeretek megjelennek, azokat megfelelően alkalmazza. Rávilágít a szervezés jogi, gazdasági feltételeire. 8 18 30 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 19 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 3. b) A lebonyolítás módjának értékelése (20 ) Szemok ont ax. Önálló A vizsgázó által a szervezésre, lebonyolításra fordított munkavégző- idő dokumentáltan az érettségihez méltó, az 2 és elvárhatónak megfelelő. kezdeményezőképesség A tanuló motiváltsága megfelelő mértékű, ezt tükrözi a vállalt feladat. lkülöníthető, hogy a vizsgázó a szervezésben mit végzett önállóan, irányítóként, 4 munkatársként, résztvevőként. A figyelem felkeltése és az érdeklődés megtartásának képessége Szervezőkészség, az információk komplex kezelése Helyzetfelismerő, konfliktuskezelő és problémamegoldóképesség A rendezvény meghirdetésének körülményeinél a figyelem felkeltése ötletes, többfajta információhordozót is használ, vagy tükröződik a személyes meggyőzésre tett erőfeszítés. A szervezés folyamatában a vizsgázó képes a megfelelő tájékoztatásra. A tanuló képes a kapcsolatteremtésre, számára esetleg idegen környezetben is jól kommunikál. A rendezvényszervezésre és magára a rendezvényre az időkeret megjelölése, az idő megválasztása megfelelő. Az események időtartama arányos. A helyszín megválasztása megfelelő, a költségigények meghatározása megfelelő módon megtörtént. Az esemény menetének összefogása, irányítása megvalósult. A rendezvény értékelése és a megfelelő visszacsatolás megtörtént. A tervezés és lebonyolítás során az esetleges, várható gátló, zavaró tényezők megoldását (esőnap, helyszín, áramhiány, rendzavarás stb.) a vizsgázó megtervezte. A tanuló képes volt a program kapcsán keletkező feszültségek kezelésére, az akadályok leküzdésére, meg tudta oldani a váratlan helyzeteket, illetve reagált a felvetésekre. 4 6 4 Összesen (maximum): 20 A szervezésen alapuló projekt írásos anyagának és a lebonyolítás módjának összesített száma (a és b rész együtt): anári vélemény, aláírás: 50 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 20 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 3. rojekttéma: Étkezési szokások. A projektkészítés folyamatának értékelése Szemok A vizsgázó önálló részvétele a projektkészítésében onzultációkon való megjelenés Az információk kezelése, problémafelismerés, problémamegoldóképesség, széles körű alkalmazási ismeretek yelvi kultúra, kommunikáció, értő olvasás, szövegalkotás ont ax. Önállóság az étkezési szokásokat vizsgáló téma feldolgozásában. 2 onzultációkon való aktív részvétel, határidőre történő felkészülés. 4 A munkanapló folyamatos vezetése. ortfóliójában bemutatja a készítés folyamatához kapcsolódó anyagait, riportkészítés közben keletkezett jegyzeteit, feljegyzéseit, részfejezetét, a dolgozat készítése közben keletkezett anyagokat, vázlatokat, megfigyelési 14 jegyzőkönyveket. Írásban elkészített hipotézis vagy célkitűzés, az étkezési téma kiválasztásával kapcsolatos vizsgázói motivációk, s a témaválasztás indoklása. ervezet, illetve hálóterv készítése a munka ütemezésére. yersváltozat, illetve részfejezet elkészítése az étkezési szokásokat vizsgáló felmérésről. Az étkezési szokásokat kutató projektmunkával kapcsolatos személyes élmények megfogalmazása a konzultációk alkalmával és a munkanaplóban. A projektvezetővel és más érintett személyekkel való jó együttműködés. 10 A szakirodalom megértése, értő feldolgozása. A munkanapló vagy a kommentár és a tervezet vagy hálóterv tartalma, valamint a konzultációkon való szóbeli megnyilvánulásai logikusan felépítettek, nem tartalmaznak súlyos nyelvtani, nyelvhelyességi vagy helyesírási hibákat. Összesen (maximum) 30 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 21 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika. Javítási útmutató a kész vizsgamunka tartalmának, eredményének értékeléséhez 1. Írásos dolgozat típusú projekt értékelése Szemok ont ax. A dolgozat egyedisége Az érettségi dolgozat a vizsgázó saját szellemi terméke. Az idézeteket, hivatkozásokat osan 2 feltünteti. Formai és terjedelmi követelmények, megszerkesztettség, nyelvhelyesség Szakmailag megalapozott címadás A feladat megértése, a probléma felismerése, a problémamegoldás keresése Az írásos vizsgamunka terjedelme megfelelő (10-15 oldal). A vizsgamű formája esztétikus, az érettségi vizsgához méltó, táblázatai áttekinthetőek, illusztrációi ízlésesek. A dolgozat tagolása arányos. A kifejtés mondatokból áll, s a szöveg logikusan felépített. Szabatosan, osan, igényesen megfogalmazott. em tartalmaz súlyos nyelvtani vagy helyesírási hibát. A cím az étkezési szokások vagy deviáns eltérései tartalommal összhangban van, figyelemfelkeltő, ötletes A munka tartalma megfelel az étkezési szokások témának, a táplálék összetevőinek elemzését, az emberi viszonyok ábrázolását állítja a középba, vagy az éttermek tárgyi környezetével foglalkozik, s az írásos dolgozat műfajával szemben támasztott követelményeket betartja. Értelmezni tudja a deviancia különböző formáit. ülönbséget tud tenni a különböző kultúrák eltérő gasztronómiai szokásaiból adódó másság, illetve az önveszélyes, önromboló étkezési szokások (anorexia, bulémia) között. A projektmunka tartalmaz önálló kutatási tevékenységet, esetleg eredményt, ez egyaránt lehet riport, interjú, felmérés, dokumentumelemzés vagy pszichológiai megfigyelés stb. 0 6 12 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 22 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika A projekt elméleti megalapozása, az információk komplex kezelése, szakmai fogalmak azonosítása, helyes használata A lényegi elemek és a logikai kapcsolatok felismerése A hipotézis vagy cél megfogalmazása és értékelése A téma aktualitása Önkifejezőképesség A produktumhoz kapcsolódó elméleti ismereteket megfelelően alkalmazza. nformációit többféle műveltségi területről szerzi (dietetika, pszichológia, szociológia, orvostudomány, társadalmi valóság, a média világa). épes az eltérő forrásból származó információk ötvözésére. Hivatkozik a felhasznált szakirodalomra, forrásokra (elvárható legalább 3-5 rövidebb terjedelmű mű olvasása). A témához tartozó szaknyelv alapfogalmait helyesen használja, például étrend, kalóriadús táplálkozás, zsírtartalom, fehérjebevitel, deviáns, identitás, konfliktus, szocializáció, életkori sajátosságoknak való megfelelés. A projektmunkában a lényegi elemeket emeli ki, jól súlyoz, megtalálja a legfontosabb csomóokat. A vizsgázó képes összefüggések felismerésére, vizsgálhatja az egyéni és családi jellemzők, az életkori sajátosságok kapcsolatát, a mintakövetés fontosságát, a reklámok szerepét. Feltárhatja a közétkeztetésekre vonatkozó szabályok, előírások érvényesülésének fokát, az egészségesség mértékét. épes következtetések levonására, különösen a jövő nemzedék számára készült ételek, a médián át érkező étkezési jellemzők megfelelőségét, rejtett hatását mérlegelheti. Az elkészült projekt a hipotézisre vagy a célra épül, alkalmas az étkezési szokások vagy az ezekkel kapcsolatos problémák elemző vizsgálatára. Sor kerül a hipotézis vagy a cél megvalósulásának értékelésére, a projekt által kapott eredmények mérlegelésére. A vizsgamunka életszerű, kötődik a társadalmi valósághoz. Fontos szem, hogy az egészséges életmód megjelenését vagy az ezzel kapcsolatos deviáns szokásokat ne csak elvontan, hanem előfordulásukban is vizsgálja. Az írásos anyagban megjelenik az eredetiség, az egyéni hang. Az írásos anyag tartalmazza a szerző saját véleményét az étkezési szokások változásáról, illetve állandóságáról, továbbá az ételeket, valamint a velük kapcsolatos reklámokat készítők felelősségéről. Összesen: 50 anári vélemény, aláírás: 0 6 36 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 23 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 2. A képi vagy elektronikus ismeretterjesztő információforráson alapuló projekt értékelése 2. a) A projekthez mellékelt írásos anyagok értékelése (10 ) Szemok ont ax. élmeghatározás és Az írásos anyag az étkezési szokások értékelés és problémák családi, nemi vagy életkori jellemzőinek bemutatásához igazodik, sor kerül a cél A logikai kapcsolatok felismerése, lényegkiemelés A projektmunka elméleti megalapozása egszerkesztettség, nyelvhelyesség megvalósíthatóságának értékelésére is. A vizsgázó képes a lényegi elemek, dietetikai, gasztronómiai, pszichológiai, társadalmi, pedagógiai, szocializációs, szociológiai ok-okozati kapcsolatok, összefüggések felismerésére. ind a produktum megvalósításához szükséges (például technikai eszközök hatásmechanizmusát, a választott műfaj sajátosságait tükröző) elméleti ismeretek tanulmányozását, mind a gasztronómiával, étkezéssel, szocializációval, mintakövetéssel kapcsolatos ismeretek megalapozását, vagy az esetleges devianciákról szerzett kompetenciákat tükrözi az elkészített bibliográfia. Az elméleti ismeretek megfogalmazódnak, azokat megfelelően alkalmazza az érettségiző. A kifejtés mondatokból áll, a szöveg logikusan felépített, szabatosan megfogalmazott, és nem tartalmaz súlyos nyelvtani vagy helyesírási hibát. 8 2 Összesen: 10 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 24 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 2. b) A képi vagy elektronikus vizsgadarab értékelése (40 ) Szemok Önállóság a kiválasztott téma feldolgozásában Formai és terjedelmi követelmények, megszerkesztettség, nyelvhelyesség Szakmailag megalapozott címadás A feladat megértése A projekt a vizsgázó saját szellemi terméke. A mástól átvett audiovizuális anyagrészek forrásait osan feltünteti. A projektmunka tartalmaz önálló kutatási és/vagy művészi tevékenységet, esetleg eredményt, a pszichológiai megfigyelés dokumentációját. Az anyagban megjelenik az eredetiség, az egyéni hang, képes érzelmi hatások felkeltésére. Jól megállapítható a szerző saját véleménye az étkezési szokásokban a mintakövetés vagy a reklám tükröződésének módjáról, az ételek biztonságáról, egészséges életmódra való alkalmasságáról. A vizsgamunka formája az érettségi vizsgához méltó, esztétikai minőséget hordoz. A produktum terjedelme megfelel az előírtaknak. épi világa jól szerkesztett, ha van, szövege, az szabatosan, osan, megfogalmazott, nem tartalmaz súlyos nyelvi vagy nyelvhelyességi hibát. A cím az étkezési szokások vizsgálatának témájával vagy a reklámok, a szociális vagy pszichológiai háttér elemzésével összhangban van, figyelemfelkeltő, ötletes. A munka tartalma megfelel az étkezéssel kapcsolatos témának, a szokások okainak, következményeinek vizsgálatát állítja a középba, vagy kitér a devianciák különböző szemú bemutatására. Értelmezni tudja a deviancia különböző formáit. ülönbséget tud tenni a különböző kultúrák eltérő gasztronómiai szokásaiból adódó másság, illetve az önveszélyes, önromboló étkezési szokások (anorexia, bulémia) között. ont ax. 0 6 10 8 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 25 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika A lényegi elemek és logikai kapcsolatok felismerése, az információk komplex kezelése A projekt készítésének szakmai megalapozása A téma aktualitása A projektmunkában a lényegi elemeket emeli ki, jól súlyoz, megjelennek okokozati kapcsolatok, összefüggések (például a szokások hogyan függnek össze a társadalom jellemzőivel, a média vagy a reklámok világával, a kortárscsoportok adottságaival). árgyát vagy témáját több szemból vizsgálja, több szemból érvel vagy próbál hatni. A témához kapcsolódó elméleti és műfaji ismeretek tükröződnek a kész műben. brázolhatja a család, a nemi szerepek, esetleg a gyerek-felnőtt viszony változását a mintaátadás, a táplálkozás, a média, a szocializáció, a gazdaság szemjából, a táplálkozás társadalmi környezetének jellemzőit. A szakmai ismereteket, a különböző technikai eszközök hatásmechanizmusát (például képnyelv vagy hanghatások, technikai eszközök, vágás, montázstechnika) megfelelően alkalmazza. A vizsgamunka életszerű, kötődik a társadalmi valósághoz (például az adott környezet szokásait vizsgálja, illetve az étkezési deviencia aktuális problémái bemutatására alkalmas). Összesen (maximum): 40 22 A képi vagy elektronikus ismeretterjesztő információforráson alapuló projekthez mellékelt írásos anyag és a képi vagy elektronikus vizsgadarab összesített száma (a és b rész együtt): anári vélemény, aláírás: 50 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 26 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 3. Szervezésen alapuló projekt 3. a) A szervezésen alapuló projekthez készített írásos anyagok értékelése (30 ) Szemok ont ax. Önállóság a Az írásos anyag a vizsgázó saját munkája, mely kiválasztott tükrözi a szervezés során szerzett egyéni téma tapasztalatokat feldolgozásában A dolgozat alapján egyértelműen azonosítható, hogy a szervezés folyamatában mi az érettségiző 4 saját, önálló teljesítménye, és mit végzett a rendező szervezet többi tagja. Formai és terjedelmi követelmények, megszerkesztettség, nyelvhelyesség élmeghatározás és értékelés A logikai kapcsolatok felismerése, lényegkiem elés A projektmunka elméleti megalapozása Az írásos vizsgamunka terjedelme megfelelő, tagolása arányos. A kifejtés mondatokból áll, s a szöveg logikusan felépített. Szabatosan, osan, igényesen megfogalmazott. em tartalmaz súlyos nyelvtani vagy helyesírási hibát. A vizsgamű formája esztétikus, az érettségi vizsgához méltó, megfelelő papíron íródott, margót és címeket tartalmaz, táblázatai áttekinthetőek, egyenes vonalak határolják, illusztrációi ízlésesek. ortfóliója gondosan összeállított, alkalmas az egyénileg végzett munka bemutatására, tükrözi a szervezőmunka sajátosságait. Az írásos anyag a rendezvényszervezés céljához igazodik, meghatározza a szervezés során végzendő egyéni feladatokat. Sor kerül a cél megvalósulásának vizsgálatára, az érettségiző által végzett tevékenység hatékonyságának értékelésére is. A vizsgázó képes kapcsolatok, összefüggések felismerésére, például a rendezvény célja és a meghívandók köre vagy a meghívás módja és eredményessége közötti kapcsolatok). A tanuló törekedik a lényegi elemek hangsúlyozására. Az elméleti ismeretek megalapozását a dietetikáról, gasztronómiáról, szocializációról, a média szerepéről tükrözi az elkészített bibliográfia, és a szervezéshez szükséges marketing- és R-tevékenységhez kapcsolódó elméleti ismeretek megjelennek, azokat megfelelően alkalmazza. Rávilágít a szervezés jogi, gazdasági feltételeire. Összesen: 30 8 18 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 27 / 28 2007.
mber- és társadalomismeret, etika 3. b) A lebonyolítás módjának értékelése (20 ) Szemok ont ax. Önálló A vizsgázó által a szervezésre, lebonyolításra fordított munkavégző- idő dokumentáltan az érettségihez méltó, az 2 és elvárhatónak megfelelő. kezdeményezőképesség A tanuló motiváltsága megfelelő mértékű, önmaga javasol, áll elő ötletekkel. egállapítható, hogy a vizsgázó a szervezésben mit végzett önállóan, 4 irányítóként, munkatársként, résztvevőként. A figyelem felkeltése és az érdeklődés megtartásának képessége Szervezőkészség, az információk komplex kezelése Helyzetfelismerő, konfliktuskezelő és problémamegoldóképesség A vizsgázó szerepet vállalt a rendezvény ötletes meghirdetésében, projektjében tükröződik a személyes meggyőzésre tett erőfeszítés. A szervezés folyamatában a vizsgázó képes a megfelelő tájékoztatásra. A rendezvényszervezésre és magára a rendezvényre az időkeret megjelölése, az idő megválasztása indokolt. A helyszín megválasztását megmagyarázta, a költségigények meghatározása megfelelő módon megtörtént. Az esemény menetének összefogásában, irányításában a vizsgázó szerepet vállalt. A rendezvény értékelése és a megfelelő visszacsatolás megtörtént. A tervezés és lebonyolítás során az esetleges, várható gátló, zavaró tényezők megoldását a vizsgázó megtervezte, vagy dokumentált, hogy segített-e a helyszínen való megoldásukban. A tanuló beszámolt arról, hogy a program kapcsán keletkező feszültségeket miként kezelte, meg tudta oldani a váratlan helyzeteket, illetve felvetésekre. reagált a 4 6 4 Összesen (maximum): 20 A szervezésen alapuló projekt írásos anyagának és a lebonyolítás módjának összesített száma (a és b rész együtt): anári vélemény, aláírás: 50 írásbeli vizsga 0711 projektmunka 28 / 28 2007.