INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam



Hasonló dokumentumok
közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai

INFORMATIKA 5. évfolyam

INFORMATIKA HELYI TANTERV

Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola június 25.

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket,

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit

INFORMATIKA Emelt szint

INFORMATIKA Helyi tantárgyi tanterv

INFORMATIKA HELYI TANTERV

INFORMATIKA OKTATÁS ISKOLÁNKBAN

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013

AZ INFORMATIKA TANTÁRGY HELYI TANTERVE

A nyelvi előkészítő évfolyammal induló gimnáziumi osztály 9. évfolyamának tantárgyai, azok tananyaga és követelményrendszere

1. Az informatikai eszközök használata

Informatika. Célok és feladatok. Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük.

Szakmai program 2015

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

ZALALÖVŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./

Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra

Informatika-érettségi_emelt évfolyam Informatika

Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Nemzeti Alaptanterv Informatika műveltségterület Munkaanyag március

MATEMATIKA. Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2013.

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Pedagógiai Program 2015

Informatika a magyar közoktatásban. Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

5.26 Informatika a 6-8. évfolyam számára

GYÖNGYÖSSOLYMOSI NAGY GYULA KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Helyi tanterv. Informatika évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret Évi órakeret

INFORMATIKA 5-8. évfolyam

MATEMATIKA 5 8. ALAPELVEK, CÉLOK

A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák

A vizsga részei A vizsga értékelése Gyakorlat i

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára

Matematika évfolyam

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Matematika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály

MOZGÓKÉP ÉS MÉDIAISMERET tantervi modul

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Hevesi Sándor Általános Iskola Pedagógiai Programja

Pedagógiai Program. Petőfi Sándor Gimnázium, Kollégium és Közétkeztetési Központ OM: Mezőberény Petőfi út


TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK, MÉRNÖKTANÁR

Matematika évfolyam. tantárgy 2013.

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013

SZAKMACSOPORTOS ALAPOZÓ OKTATÁS M ÚVÉSZET, KÖZM ÚVEL ÓDÉS, KOMMUNIKÁCIÓ SZAKMACSOPORTOS

részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai célokat szolgáló közösségekben és hálózatokban. Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar

xkir Tesztintézmény Ügyvitel..SZAKMACSOPORT Irodai asszisztens..szakma OKJ SZÁMA: /

KÉMIA évfolyam. Célok és feladatok

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

A Helyi tantervet szeptemberben az 5. évfolyamon kell bevezetni!

BECSEHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

MATEMATIKA évfolyam

Könyvtárpedagógiai-program

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

A BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA BOGYISZLÓI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

INFORMATIKA 1-4. évfolyam

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015.

HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam

Tananyag, tartalom, tevékenység - minimum és optimum

Helyi tanterv a nyelvi előkészítő évfolyamos képzés számára

Kerettanterv a két tanítási gimnáziumi német célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához

Magyar nyelv. 5. évfolyam

Fekete István Általános Iskola és Községi Könyvtár 2012/2013. tanévre vonatkozó Munkaterve

Táltos Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalomjegyzék

Informatika. Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanterve. 9. évfolyam

OSZTÁLYFŐNÖKI OSZT.

Osztályfőnöki órák kerettanterve az általános iskola 5-8. osztályában

S e g e s d - T a r a n y i I V. B é l a K i r á l y Á l t a l á n o s I s k o l a O M P E D A G Ó G I A I P R O G R A M J A

HELYI TANTERV BIOLÓGIA tanításához Szakközépiskola évfolyam

Széchenyi István Szakképző Iskola

VIZUÁLIS KULTÚRA. 4 évf. gimnázium reál orientáció

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert /

MATEMATIKA A és B variáció

A Kolozsvár Utcai Általános Iskola. Pedagógiai Programja

A NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA (1148 Budapest, Lengyel utca 23.) NEVELÉSI PROGRAMJA 2011.

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET 10 OSZTÁLY HELYI TANTERV

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Pedagógiai program. IX. kötet

Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Pedagógiai Program 2013.

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

2. A Környezetismeret tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret

Pedagógiai Program Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyháza 2015.

4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam


15. OM: PEDAGÓGIAI PROGRAM

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

TECHNIKA ÉS ÉLETVITEL 5-8. évfolyam

SZAKDOLGOZAT. Nagy Zsolt. Debrecen

Mitől fut a futóbab? projektterv

P E D A G ÓGIAI P ROG R A M J A

A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV

Szülőföldem-lakóhelyem

A) Nevelési program 3 1. Iskolánk bemutatása Az iskola nevelési programja 6

Átírás:

INFORMATIKA 9-10. évfolyam Célok és feladatok Az egyén alapvetı érdeke, hogy idıben hozzájusson a munkájához és életének alakításához szükséges információkhoz, képes legyen azokat céljának megfelelıen feldolgozni és alkalmazni. Az iskola feladata felkészíteni a tanulókat a megfelelı információszerzési, feldolgozási, tárolási és átadási technikákra, valamint megismertetni velük az információkezelés jogi és etikai szabályait. Ennek leghatékonyabb módját a több évig tanult informatika tantárgy, és az iskolai élet egészét átható informatikai nevelés biztosíthatja. Az informatikai nevelésnek, amely nem egyedül az informatika tantárgy feladata meg kell mutatnia, hogy a jól ismert természetes és mesterséges (technikai) környezet mellet létezik a jelek, jelrendszerek, kódok világa, amely mindazt az adatot, információt és tudást hordozza, amellyel az emberiség a valóságos és a képzelt környezeteket (világokat) praktikus, tudományos, mővészi vagy más szempontból megjeleníti. A jelek világa, a társadalmi élet minden területét átható virtuális környezetet alkot, amely különösen szemléletesen nyilvánul meg a médiában (film, videó, televízió) vagy újabban az interaktív digitális médiában (multimédia számítógép, hipermédia számítógépes hálózat). Alapvetı célunk annak megmutatása, hogy az információs és kommunikációs technológiák gyors fejlıdése miként alakítja át a társadalmat, mit jelent a kialakulóban lévı információs társadalom. A számítástechnika beleértve a multimédia- és az Internet használatot is a könyvtárhasználattal együtt alkotja az informatika tantárgy legfontosabb területeit. A tantárgy célja felkelteni és folyamatosan ébren tartani a tanulók érdeklıdését az informatika iránt, megismertetni eszközeit, módszereit és fogalmait, amelyek együttesen segítik a tanulók informatikai szemléletének kialakítását. Az informatikai nevelés azzal, hogy a logikus gondolkodásra, problémamegoldásra tanít, és praktikus alkalmazói tudást, készséget és képességet fejleszt, korszerő (számítógépes) informatikai eszközök alkalmazásával felkészít a munkára, a mindennapi életre, egyben valamennyi tantárgy tanulását segíti. Célja olyan attitőd kialakítása, amely motiválttá teszi az egyént az információs társadalomba történı bekapcsolódásra, amely segít abban, hogy az egyén ne érezze idegennek ezt a világot. Ezen a gyorsan változó, fejlıdı területen különösen fontos, hogy a tanulókban kialakuljon informatikai ismereteik folyamatos megújításának az igénye. Az új eszközök közül sokoldalúságával kiemelkedik a számítógép, amely újszerő problémamegoldási lehetıségeket biztosít, hálózatba kapcsolva pedig újfajta kommunikációs lehetıségeket nyújt, (például web, csevegés, e-mail, levelezési listák, gopher, telnet, FTP). A számítástechnika oktatásának fı célkitőzései a következık: - korszerő alkalmazói készség kialakítása: a tanulók képesek legyenek arra, hogy a számítógépeket és az informatikai eszközöket célszerően használják; - az algoritmikus gondolkodás fejlesztése: a tanulók önálló, rendszerezett, logikus gondolkodásának fejlesztése; a logikus gondolkodás lényeges a problémamegoldásban, és az algoritmusok elkészítésében, kódolásában;

- önálló munkára nevelés és tehetséggondozás: a számítógép, mint a tanuló tevékenységére azonnal reagáló eszköz, lehetıséget teremt az egyéni ütemő tanulásra, a pontos, kitartó, fegyelmezett munkára, a lemaradókkal és a tehetségekkel való különleges foglalkozásra.; - együttmőködésre nevelés, csoportmunka: a nagyobb számítógépes feladatok megoldása megköveteli a csoportmunkát, a feladatok részekre osztását, a másokkal való kapcsolattartást, tervszerő, összehangolt munkát; - alkotó munkára nevelés: akár programot írunk a számítógéppel, akár szöveges dokumentumot vagy adatbázist készítünk, a végeredmény egy új termék, egy új mő lesz; - az informatika társadalomban játszott szerepének felismertetése: az informatika rohamos fejlıdése az egész társadalmat gyökeresen átalakítja, s ebben az állandóan változó világban csak az érezheti otthon magát, aki érti a változásokat s azok mozgatóit; - az informatikai ismeretek rendszeres alkalmazása: az iskolai élet eseményeihez vagy a tantárgyakhoz kapcsolódó feladatok megoldására a tanulók használjanak informatikai eszközöket (dolgozat, esszé, elıadás, bemutatás, tantárgyi feladatmegoldás, bibliográfia-készítés, szervezés, tanulás); - az esztétikai készség fejlesztése: igény és készség a számítógépes produktum esztétikus formájának kialakítására; - az informatika etikai és jogi szabályainak megismertetése: tudatosítani kell a tanulókban az információszerzés, -feldolgozás és -felhasználás etikai és jogi szabályait. A könyvtárhasználat oktatásának célkitőzései a következık: - felkészítés az információs társadalom kihívásainak fogadására: az információszerzés bıvülı lehetıségeinek felhasználására, az információk elérésére, kritikus szelekciójára, feldolgozására és a folyamat értékelésére; - a könyvtárra alapozott önmővelés képességének kialakítása: fejlesztése a könyvtári információs rendszer lehetıségeinek felhasználásával; - a forrásokat komplex és alkotó módon alkalmazó tanulási technikák és módszerek kifejlesztése; - az iskolai és más típusú könyvtárak, könyvtári források, eszközök megismertetésével, valamint a velük végzett tevékenységek elsajátíttatásával tudatos, biztos használói magatartás kialakítása; - a könyvtárhasználati tudás eszközjellegő beépítése a tanulók tantárgyi képzéséhez, iskolai fejlıdéséhez és a mindennapi problémák megoldásához szükséges információszerzésbe és feldolgozásba; - a forrásfelhasználás etikai szabályainak elsajátíttatása és a normakövetés követelményének elfogadtatása; - a különbözı társadalmi szerepekbe beilleszkedni, azokat szükség szerint változtatni, és bennük hasznosan tevékenykedni tudó személyek nevelése. Fejlesztési követelmények A tanuló ismerje meg és tartsa be a számítógépes munka szabályait, különös tekintettel a balesetek megelızésére. A berendezésekkel fegyelmezetten, a használati utasításokat pontosan követve dolgozzon. Legyen tisztában a számítógépes környezet alapvetı ergonómiai kérdéseivel, az egészségvédelem lehetıségeivel számítógépes munkakörnyezetben. Sajátítsa el a számítógépkezelés alapjait, mozogjon otthonosan a számítástechnikai környezetben: felhasználói szinten kezelni tudja a számítógépet és perifériáit. Szerezzen tapasztalatokat az informatikai eszközök és információhordozók használatában. Különféle formákban tudjon információt megjeleníteni; legyen képes a különbözı formákban megjelenı információt felismerni, a megszerzett információit kiértékelni és felhasználni. Sajátítsa el

az önálló tájékozódás, ismeretszerzés alapjait. Szerezzen jártasságot a könyv- és médiatár, az Internet használatában; a folyóiratok, lexikonok kézikönyvek, szakkönyvek, a különbözı multimédia és hipermédia oktatási anyagok alkalmazásában. Legyen képes a számítógéppel való interaktív kapcsolat tartására, tudja alkalmazni az operációs rendszer és a segédprogramok legfontosabb szolgáltatásait. Tartsa be a program- és adatvédelem szabályait. Tudja önállóan használni a hálózatot és annak alapszolgáltatásait. Tudjon kapcsolatot teremteni másokkal a hálózat révén, tudjon magáról, környezetérıl adatokat közölni hálózati úton és formában, tudjon adatokat megkeresni, elérni a hálózati szolgáltatások alkalmazásával. Ismerje a legalapvetıbb dokumentumformákat, ezeket minta alapján legyen képes megvalósítani, legyen igénye a mondanivaló lényegét tükrözı esztétikus külalak kialakítására, különbözı formában való megjelenítésére. Legyen képes az adott probléma megoldásához kiválasztani az általa ismert módszerek, eszközök és alkalmazások közül a megfelelıt. Ismerje fel és legyen képes különféle formákban megfogalmazni a környezetében elıforduló tevékenységek algoritmizálható részleteit. Adott feladat megoldásához legyen képes algoritmusokat tervezni és megvalósítani. Ismerje meg alkalmazásokon keresztül a szabályozó eszközök hatását. Legyen tudomása az intelligens (hardver és szoftver) eszközökrıl és növekvı jelentıségükrıl. Tudjon keresni nyilvántartásokban kézzel, adatbázisokban egyszerő keresıvel. Legyen képes értelmezni a programok által szolgáltatott válaszokat. Ismerje fel az adatok közötti összefüggéseket. Ismerje meg az informatika társadalmi jelentıségét, szerepét, a programok használatának jogi és etikai alapjait. Értékelje a magyar tudósok szerepét, tevékenységét a világ informatikai kultúrájának fejlıdésében. Legyen tudatában az öncélú és túlzott informatikai eszközhasználat egészségkárosító, személyiségromboló hatásának (pl. a számítógép-függıség, videojáték-függıség problémái). Tájékozódjon a különféle munkaterületeken, milyen szerepe van az informatikai eszközöknek. Ismerje meg és igényelje a könyvtárak szolgáltatásait. Rendszeres, sokoldalú könyvtári tevékenységével alakuljon ki biztos használói magatartása. Legyen tisztában a különbözı dokumentumtípusok (hagyományos és legújabb technológiákon alapuló ismerethordozók), tömegkommunikációs és hálózaton elérhetı források sajátos közlésmódjával, információs és esztétikai értékével. Tanulmányaihoz és érdeklıdése szerint tudja szelektálni, és alkotó módon felhasználni a különbözı információs forrásokat. Az iskolai és a mindennapi problémahelyzeteknek megfelelıen tudja kiválasztani a megoldást jelentı könyvtári tájékoztató segédleteket (kézikönyvtár, könyvtári katalógusok, hagyományos, elektronikus és hálózaton elérhetı, bibliográfiai, illetve egyéb adatbázisok), és legyen képes információhordozókat, információkat keresni belılük. Legyen képes feladatához a probléma és az ismeretkör jellegének megfelelı könyvtártípust, tájékoztató eszközt, dokumentumtípust kiválasztani. Tudja alkalmazni a szelektív anyaggyőjtés teljes mőveletsorát, és eredményérıl tudjon forrásjegyzéket készíteni. Tudjon feladata megoldásáról beszámolni a különbözı forrásokból szerzett információk elemezése és rendszerezése alapján önállóan megválasztott közlésformában. Munkája közben tegyen eleget a forrásfelhasználással kapcsolatos etikai követelményeknek. Értse meg a különbözı könyvtártípusok szerepét az önmővelésben, a felsıfokú tanulmányokban, a szakmai ismeretszerzésben, a közhasznú tájékozódásban, és igénybe tudja venni szolgáltatásaikat.

Ismerje a korszerő technológiákon alapuló könyvtári ismerethordozókból, adatbázisokból, számítógépes hálózatokból való információszerzés lehetıségét, módját. Legyen felkészült arra, hogy a könyvtári rendszerben és a számítógépes világhálózaton hozzáférhetı információs forrásokat szükségleteinek és érdekeinek megfelelıen tudja használni. Kulcskompetenciák Az informatika tanítása során az alábbi kulcskompetencia területek fejlesztésére vállalkozunk: 1. Anyanyelvi kommunikáció 2. Idegen nyelvi kommunikáció 3. Matematikai kompetencia 4. Digitális kompetencia 5. Szociális kompetencia 6. Vállalkozói kompetencia Kialakítjuk, ill. fejlesztjük az alábbi készségeket: 1. Anyanyelvi kommunikáció Különbözı üzenetek közlését írásban és szóban, illetve azok megértését vagy másokkal való megértetését változatos helyzetekben. A különféle kommunikációs helyzetekben elhangzó különbözı szóbeli üzenetek meghallgatását és megértését. Szakszövegnek minısülı írott szövegek ( feladatok szövege, definíciók, súgó) megértését. Különbözı típusú és különféle célokat szolgáló írott szövegek alkotása. A szövegalkotás folyamatának nyomon követése (a vázlatkészítéstıl az átolvasásig). Szakkifejezéseket tartalmazó szövegek alkotása. A szövegalkotás folyamatának nyomon követése (a vázlatkészítéstıl az átolvasásig). Írásbeli információk, adatok és fogalmak keresését, győjtését és feldolgozását a tanulás során, a tudás szisztematikus rendszerezését. A fontos információk kiszőrését a szövegértés, beszéd, olvasás és írás során. Saját érvek meggyızı módon történı megfogalmazását szóban és írásban, valamint mások írásban és szóban kifejtett nézıpontjainak figyelemmel kísérését. 2. Idegen nyelvi kommunikáció Idegen nyelvő szakkifejezések szóban és írásban történı megértése és értelmezése 3. A matematikai kompetencia A matematikai kompetencia alapelemeinek alkalmazását (összeadás és kivonás, szorzás és osztás, százalékok és törtek, mértékegységek ) a mindennapi életben felmerülı problémák megközelítése és megoldása során A matematikai jelek és képletek használatát, a matematika nyelvének dekódolását és értelmezését, valamint a matematika nyelve és a természetes nyelv közötti összefüggések felismerését Matematikai gondolkodást és érvelést, a matematikai gondolkodásmód elsajátítását: absztrakció és általánosítás. Matematikai modell alkotása a probléma megoldásához,ill. meglévı modellek használatát és alkalmazását a feltett kérdés megválaszolásához.

Kész diagramok értelmezését és alkalmazását, az ábrázolásmódok közötti különbségek okának felismerését, diagramok készítését, az ábrázolásmódok közötti választást és váltást az adott probléma követelményeinek megfelelıen. 4. Digitális kompetencia Az információs és kommunikációs technológiák (IKT) alkalmazásához kapcsolódó készségek a legalapvetıbb szinten a multimédia technológiájú információk keresését, értékelését, tárolását, létrehozását, bemutatását és átadását, valamint az internetes kommunikációt és a a legfontosabb számítógépes alkalmazások, köztük a szövegszerkesztés, a táblázatkezelés, az adatbázisok, az információtárolás és -kezelés ismeretét; az internet és az elektronikus kommunikáció (e-mail, videokonferencia, egyéb hálózati eszközök) használata által nyújtott lehetıségek, valamint a valóság és a virtuális világ közötti különbségek felismerését; elektronikus információk, adatok és fogalmak keresése, győjtése és feldolgozása (létrehozása, rendszerezése, a fontos és nem fontos, szubjektív és objektív, a valóságos és a virtuális közötti különbségtétel), valamint szisztematikus módon történı felhasználása; a megfelelı segédeszközök (prezentációk, grafikonok, táblázatok, térképek) használata összetett információk létrehozása, bemutatása vagy értelmezése Hajlandóság az információs társadalom technológiáinak (ITT) használatára az önálló és a csapatban végzett munka közben, kritikai és reflektív szemlélet alkalmazása a rendelkezésre álló információk értékelése során. Pozitív viszonyulás az internet-használathoz és fogékonyság a világháló biztonságos és felelıs használata iránt, beleértve a személyes szféra és a kulturális különbségek tiszteletben tartását is. Érdeklıdés a látókör szélesítése érdekében történı ITT-használat iránt kulturális, társadalmi és szakmai célú közösségekben és hálózatokban való részvétel révén. 5. Szociális kompetencia Tolerancia mások nézeteivel és viselkedésével szemben Egyéni és a kollektív felelısség ( Pl.: csoportmunka). 6. Vállalkozói kompetencia A tervezés, szervezés, elemzés, kommunikáció, cselekvés, eredményekrıl való beszámolás, értékelés és dokumentáció készsége Az együttmőködésre épülı, rugalmas csapatmunka

9. évfolyam (Évi 111 óra) TÉMAKÖRÖK Az informatika alapjai Az operációs rendszer használata Kommunikáció hálózaton Algoritmusok és adatok Dokumentumkészítés számítógéppel TARTALMAK Hardvereszközök fajtái és jellemzıik. Neumann-elvő és más számítógépek. Analóg és digitális jelek. Jelhalmazok adattartalma. Logikai mőveletek és kapuk. Állománymőveletek: keresés, mozgatás, másolás, létrehozás, nyomtatás, törlés, átnevezés, jellemzık beállítása. Biztonsági másolat készítése. Törölt állományok visszaállítása. Tömörített állomány létrehozása, bıvítése. Az operációs rendszer néhány jellemzıje. Alkalmazás telepítése installációs anyagról. A regisztrálás folyamata. Több program összehangolt alkalmazása. Az iskolai hálózat vázlatos felépítése. Iskolai szolgáltatások és számítógépek használati rendje. Az iskolai azonosító képzési szabálya és használata. Saját e-mail cím. Elektronikus levelezés funkcióinak használata: levelek csoportosítása, szőrése. Levelezési listák és hírcsoportok. Az ftp bemutatása. Részletes keresés kulcsszavas keresıkkel. Algoritmusok készítése, leírása algoritmus-leíró nyelven: adatgyőjtési és feldolgozási algoritmusok. Algoritmusok kódolása a számítógép számára érthetı egyszerő programozási nyelven. A programkészítés lépései: feladat-meghatározás, tervezés, kódolás, kipróbálás. Elemi és összetett adatok, karakterek, egész és valós számok, logikai értékek, tömbök. A szöveg-, illetve képszerkesztı programok fejlett szolgáltatásai. Digitális képek alkalmazása. Objektum, táblázat beillesztése. A szöveg formázásának lehetıségei: a fejléc-lábléc, az oldalszámozás, a lábjegyzet; hasábok kialakítása. Dokumentumok készítése minta és feladat alapján. Típusdokumentumok. Weboldal készítése web szerkesztıvel: szöveg, kép, link bevitele. Formázási lehetıségek. Hálózati dokumentumok szerkezete. Multimédia-prezentáció. A prezentáció készítésének menete. A továbbhaladás feltételei A tanuló tudjon alapvetı állománymőveleteket végezni a számítógépen. Használja a helyi és a távhálózati kommunikációs lehetıségeket. Önállóan tudjon dokumentumot tervezni és megszerkeszteni. Tudjon mőveleteket táblázatban végezni, és összefüggéseket diagramban megjeleníteni. A tanuló tudjon egyszerő logikai feladatokat megoldani. Tudja értelmezni alapvetı algoritmusok mőködését és alkalmazza ıket.

10. évfolyam (Évi 74 óra) Táblázatkezelés Adatbázis kezelés A táblázatkezelés alapfunkciói, fogalmai. Adattípusok, adatmódosítás. Formázások. Függvények, képletek. Adattípusok..A diagram fogalma, diagramfajták, Problémamegoldás táblázatkezelıvel. Adatbázis létrehozása, adatok módosítása, rendezése, szőrése. Keresési és lekérdezési feladatok. Függvények. Őrlapok. Jelentések Könyvtárhasználat Könyvtárismeret: raktári rend, állományrészek, könyvtártípusok, könyvtári rendszer. Dokumentumtípusok: nyomtatott és nem nyomtatott dokumentumok. Tájékoztató eszközök: kézikönyvtár, információkeresı nyelvek, katalógusok, számítógépes adatbázisok. Könyvtári és egyéb információs rendszerek. A közhasznú tájékozódás forrásai, eszközei (Internet, pályaválasztási tanácsadó, telefonkönyv, menetrend, katalógusok stb.).bibliográfia: rejtett, illetve ajánló bibliográfia. Ismétlés Operációs rendszerek, szövegszerkesztés, weblapkészítés, táblázatkezelés, adatbázis kezelés A továbbhaladás feltételei Tudjon mőveleteket táblázatban végezni, és összefüggéseket diagramban megjeleníteni. A tanuló tudjon egyszerő logikai feladatokat megoldani. Tudja értelmezni alapvetı algoritmusok mőködését és alkalmazza ıket. Tudjon néhány diából álló bemutatót készíteni. Tudjon információt keresni, megjeleníteni egyszerő adatbázisban. Legyen képes tájékozódni a középiskolai könyvtár tér- és állományszerkezetében. Tudjon forrásokat keresni a könyvtár katalógusaiban. Ismerje a könyvtártípusokat. Legyen képes információt keresni hagyományos és számítógépes forrásokból. Tudjon információjegyzéket készíteni a megtalált forrásokról. Ismerje és kövesse a forrásfelhasználás szabályait és etikai normáit. Tudjon tájékozódni a közhasznú információs forrásokban.