Csehszlovákia létrejötte és a szlovák kérdés 1918 1920 Miroslav Michela Az 1914-es szarajevói merénylet után a szlovák nemzeti mozgalom képviselıi lojalitásukról biztosították a monarchiát, és politikai passzivitást hirdettek. A háborús ırület nagymértékben bénítólag hatott a szlovák politikusokra, akik több központban tevékenykedtek: Rózsahegyen például Andrej Hlinka és Vavro Šrobár, Pozsonyban Emanuel Lehocký, Budapesten Emil Stodola és Ferdinand Juriga, Bécsben pedig Milan Hodža. A hosszú és nehéz háború nagy terhet jelentett nemcsak az állam, hanem a lakosság számára is, szociális és etnikai feszültséget keltett, s ez megmutatkozott a dunai monarchia lakosainak közhangulatában is. Az egyre romló hadászati, belpolitikai és gazdasági helyzet, a nemzetközi politikai változások, de az uralkodó magyar elitek nemzetiségi politikája is hozzájárultak ahhoz, hogy a háború vége felé Magyarországon is megerısödött a közös csehszlovák állam kialakítását támogató politikai irányzat. Wilson amerikai elnök 1918. januárjában közzétett, közismert tizennégy pontja a monarchia minden nemzete számára az autonóm fejlıdés leginkább szabad lehetıségét határozta meg. Akkoriban azonban még nem fontolgatták komolyan az Osztrák Magyar Monarchia szétverését, ám a wilsoni elvek alapján a nemzetközi jogban is létjogosultságot nyert az önrendelkezés jogának nevezett új és jelentıs elv. Az igazi fordulat 1918 tavaszán kezdıdött. Belpolitikai szempontból ezt a tendenciát tükrözi a szociáldemokraták szervezte május elsejei liptószentmiklósi felvonulás, amelynél jelentıs szerepet játszott Vavro Šrobár. A jelen lévı politikusok az összes nemzet..., tehát a csehszlovák törzs magyarországi ága önrendelkezési jogának is a feltétlen elismerését követelték. 1 E nyilatkozat jelentette a csehszlovák irányzatot hirdetık elsı komolyabb magyarországi megnyilvánulását, és ezzel a ténnyel a nemzetközi fórumokon is érveltek. Ezt követıen a Szlovák Nemzeti Párt is felhagyott a politikai passzivitással. Vezetı képviselıi 1 Ehhez lásd: HRONSKÝ, M.: Mikulášska rezolúcia 1. mája 1918: slovenská sociálna demokracia v procese národnooslobodzovacieho zápasu. ( Az 1918. május 1-jei Liptószentmiklósi határozat: a szlovák szociáldemokrácia a nemzeti felszabadító küzdelem folyamatában ) Bratislava: VEDA, 2008.
1918. május 24-i, turócszentmártoni bizalmas összejövetelükön úgy határoztak, hogy a Szlovák Nemzeti Párt a feltétlen önrendelkezési jog álláspontján van, és ezen az alapon a szlovák nemzet számára jogot formál a Szlovákiát, Csehországot és Morvaországot magában foglaló, önálló állam létrehozásában való részvételre. 2 Röviddel ezután, 1918. május 30-án az egyesült államokbeli szlovákok és csehek szervezetei aláírták a közös állam kialakításáról szóló megállapodást, amely Pittsburghi egyezményként vonult a történelembe. Ez a szerzıdés is támogatta a Cseh-szlovák Köztársaság létrejöttét, s kitért arra, hogy Szlovákia majdan külön közigazgatással, saját törvényhozással és igazságszolgáltatással rendelkezik, a szlovák pedig hivatalos nyelv lesz. Jelentıs nemzetközi politikai eseménynek számított, amikor kitudódtak az ifjú Károly osztrák magyar uralkodónak az antanthatalmak képviselıivel folytatott titkos tárgyalásai. A monarchia a Németország iránti hősége kinyilvánítására kényszerült, és a különbékéhez főzıdı remények szertefoszlottak. A külföldi csehszlovák ellenállásnak akkor már fontos adu volt a kezében azok az egységek (légiók), amelyek az elsı világháború több frontján is harcoltak. Franciaország 1918. június 29-én a leendı Csehszlovákiát képviselı politikai szervként ismerte el a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot. Franciaország képviselıi függetlenséget ígértek az új államnak annak történelmi határain belül. Augusztus 9-én ugyanígy járt el Nagy- Britannia, szeptember 2-án az Amerikai Egyesült Államok, október 24-én pedig Olaszország is. Ily módon az új államot még tényleges létrejötte elıtt elismerték. 3 A bécsi udvar elkésett azon igyekezetével, hogy a helyzetet a monarchia föderatív átszervezésével mentse. Javaslatát a magyar kormány nem fogadta el, és a föderalizálás csak a monarchia osztrák részére vonatkozott. E tényre hivatkozott Ferdinand Juriga szlovák képviselı is a magyar Országgyőlésben 1918. október 19-én tartott beszédében: Természetes és történelmi alapon is követeljük a jogot, hogy miként azt Károly király is akarja külön nemzetként a magunk saját és külön állami közösségét alkothassuk azon a területen, amelyen 2 HRONSKÝ, M.: Boj o Slovensko a Trianon 1918 1920 ( Küzdelem Szlovákiáért és Trianon 1918 1920 ) Bratislava: Národné literárne centrum, 1998, p. 26-28. 3 KLIMEK, A. KUBŮ, E.: Československá zahraniční politika 1918-1938. Kapitoly z dějin mezinárodních vztahů. ( A csehszlovák külpolitika 1918 1938. Fejezetek a nemzetközi kapcsolatok történetébıl. ) Praha: Institut pro středoevropskou kulturu a politiku,1995, p. 15-17.; Vznik Československa 1918. Dokumenty československé zahraniční politiky (DČZP). ( Csehszlovákia létrejötte 1918. A cseh külpolitika dokumentumai (DČZP) ) Praha: Ústav medzinárodních vztahů, 1994.
le vagyunk telepedve. 4 Egy nappal korábban, 1918. október 18-án Párizsban közzétették a Washingtoni nyilatkozatot, amellyel a párizsi székhelyő, ideiglenes csehszlovák kormány kihirdette az ország függetlenségét. A nyilatkozatot Tomáš Garrique Masaryk kormányfı, Milan Rastislav Štefánik nemzetvédelmi miniszter, valamint Edvard Beneš kül- és belügyminiszter írta alá. Ezt a folyamatot az önállóság 1918. október 28-i prágai kihirdetése és az 1918. október 30-i Turócszentmártoni deklaráció zárta le. A szlovákok deklarációi és a Károlyi-kormánynak a helyzet megváltoztatására tett kísérletei A szlovák eliteknek a csehszlovák államiság érdekében tett legjelentısebb államjogi lépése A szlovák nemzet deklarációjának/a Turócszentmártoni deklarációnak az elfogadása volt 1918. október 30-án. Erre a Szlovák Nemzeti Tanács magyar hatóságok által engedélyezett turócszentmártoni alakuló ülésén került sor. A tanácskozáson több mint kétszázan vettek részt a mai Szlovákia egész területérıl. A Samuel Zoch által összeállított zárónyilatkozat arról az érdekrıl szól, hogy egységes nemzetállamban kössék össze a csehek és a szlovákok sorsát. A nyilatkozat szövegén Milan Hodža igazított. Hodža, aki este érkezett meg Budapestrıl, ismertette a résztvevıkkel, hogy Prágában már bekövetkezett a fordulat, s ennek megfelelıen módosította a nyilatkozat szövegét is. A nagygyőlés így hosszú évekig tartó politikai viszályokat is szült azzal kapcsolatban, hogy valójában mirıl is született megállapodás Turócszentmártonban. Magának a nyilatkozatnak a szövegébıl is kitőnik, hogy szemantikailag nem teljesen egyértelmő, mert egyszerre használja a csehszlovák nemzet, cseh-szlovák nemzet és szlovák nemzet kifejezéseket. Október 31-én zárt ajtók mögött folytatódott a tanácskozás arról, miként tagozódjon be Szlovákia a Csehszlovák Köztársaságba, miközben egyes résztvevık szerint olyan megállapodás született, hogy tíz éven belül a két fél törvényes képviselıinek egyezményével kell szentesíteni a szlovákok és a 4 Dokumenty slovenskej národnej identity a štátnosti. ( A szlovák nemzeti identitás és államiság dokumentumai ) Bratislava: Národné literárne centrum Dom slovenskej kultúry, 1998, dok. 157; JURIGA, F.: Blahozvesť vzkriesenia slovenského národa a slovenskej krajiny. ( A szlovák nemzet és a szlovák ország feltámadásának örömhíre ) 2. kötet, Trnava: Urbánek a spol., 1937, p. 46.
csehek államjogi viszonyát. 5 Nem egész egy évtizeddel késıbb Vojtech Tuka A Turócszentmártoni deklaráció tizedik évében címő, ismert cikkében éppen ezzel az érveléssel állt elı, figyelmeztetve, hogy 1928. október 31-ét követıen Szlovákiában a jogi vákuum állapota vacuum juris következik be. Egyfajta jog nélküli állapot 1918 ıszén is elıállt az ország egyes területein. Több helyen is szociális indíttatású zavargások törtek ki, és a lakosság egy része a frontról hazatérı katonákkal együtt elsısorban az addigi rezsim képviselıin és a vagyonosabb polgárokon (gyakran a zsidó származású kereskedıkön) töltötte ki haragját. E szociális zavargások fıként a nép által elkövetett fosztogatások voltak. A turócszentmártoni eseményekre az elsık között reagált a gróf Károlyi Mihály vezette új magyar kormány. Üdvözlı táviratában támogatta a nemzetek önrendelkezésének eszméjét, üdvözölte a Szlovák Nemzeti Tanács megalakulását, elítélte az addigi magyar politikát, s hitet tett amellett, hogy a magyarok és a szlovákok egymásra utaltak, együtt kellene mőködniük. A csehszlovák irányvonalat követı nemzeti elitek azonban a felajánlott együttmőködést csak az ország integritásának megırzését célzó, elkésett igyekezetnek tekintették. 6 Nem bíztak a budapesti kurzus érdemi változásában, és abban a helyzetben, amikor valós esély mutatkozott a Magyarországtól történı elszakadásra, Csehszlovákiát pedig a nagyhatalmak is elismerték, nem volt érdekük, hogy az addigi államkötelékben maradásról kössenek megállapodást. A Magyarország megújhodására tett kísérletet amelyet a Károlyi-kormány is hirdetett, s amely az ország svájci modell ihlette, kantonális elrendezésérıl szóló javaslatban is testet öltött a politikailag aktív szlovák elitek többsége nem fogadta megértéssel. A két félnek a régió leendı geopolitikai jellegérıl alkotott elképzelései lényegesen eltértek, mivel a szlovák elitek politikai gondolkodását már az új csehszlovák nemzetállam eszméje határozta meg. Ugyanakkor elsısorban a Szepességbıl és a mai Kelet-Szlovákia területérıl olyan hírek érkeztek Budapestre, amelyek az ottani lakosság lojalitásáról biztosították Magyarországot. E mozgalmakat a volt államigazgatás képviselıi és a dualista rendszerhez kötıdı emberek szervezték. Céljuk az volt, hogy rámutassanak: a nem magyar lakosságnak 5 Ehhez lásd: KRAJČOVIČOVÁ,N. Slovensko na ceste k demokracii. ( Szlovákia a demokráciához vezetı úton ) Bratislava: HÚ SAV, 2009, p. 17-20. 6 DČZP-1918, dok. 181-183.
nem érdeke Magyarország megszőnése. Figyelmeztettek ennek hátrányaira, és ilyen értelemben nyilvános nagygyőléseken adtak hangot lojalitásuknak. A mai Szlovákia területén 1918 novemberében helyi Magyar Nemzeti Tanácsok kezdtek alakulni, s létrejött a Keletszlovákiai Nemzeti Tanács is, amely a Szlovák Nemzeti Tanács ellenpólusaként igyekezett tevékenykedni. Élén Viktor Dvorčák volt eperjesi megyei hivatalnok és újságíró állt, aki 1918. december 11-én a kassai Royal kávéházban a Magyarország-párti helyi politikai elitekkel kötött megállapodást követıen a Kelet-szlovákiai Népköztársaságot is kihirdette. Hosszabb fennállását a csehszlovák hadsereg bevonulása hiúsította meg. A Csehszlovák Köztársaság képviselıit érzékenyen érintette a köztársaság elleni, szőnni nem akaró propagandakampány. 7 Nagyon kritikusan szemlélték a magyar hivatalok azon igyekezetét, hogy ellenırzésük alatt tartsák Szlovákia/Felvidék területét, mert november közepétıl a Károlyi-kormány hadserege az 1918. november 13-án megkötött belgrádi katonai konvencióra hivatkozva kezdte visszafoglalni feladott szlovákiai pozícióit, kiszorítva a gyenge csehszlovák egységeket. 8 A terület feletti tényleges ellenırzésnek jelentıs hatása lehetett volna a régió jövıjérıl szóló döntések meghozatalakor, például a Magyarország által követelt népszavazást illetıen. Az utódállamok az érdekszférájukba való beavatkozásnak tekintették e kísérleteket, amelyek ellen végsı soron a nagyhatalmak is felléptek. A feszült helyzetben nem hoztak megoldást a Károlyi-kormány és a csehszlovák kormány delimitációs kérdésekkel (határkérdésekkel) foglalkozó budapesti meghatalmazottja, Milan Hodža közötti, a Szlovákia ideiglenes közigazgatásáról folytatott tárgyalások sem (1919. november 25 30.). Hodža egy olyan, elızetes demarkációs vonalról is tárgyalt, amely bizonyos mértékben az etnikai arányokhoz igazodott, ám a csehszlovák diplomácia nyomására e tárgyalásokat megszakították. 9 A régió jövıbeni felosztásáról a 1919 januárjában kezdıdı párizsi békekonferencia volt hivatott meghozni a végsı döntést. 7 IRMANOVÁ, E.: Maďarsko a versailleský mírový systém. ( Magyarország és a versailles-i békerendszer ) Ústí nad Labem: Albis international, 2002, p. 106. 8 Errıl részletesebben lásd: HORNYÁK, Á.: Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok 1918-1927. Újvidék : Fórum, 2004, p. 15-22.; KRAJČOVIČ, M.: Károlyiho vláda v Maďarsku a osudy Slovenska v strednej Európe. ( A magyarországi Károlyi-kormány és Szlovákia sorsa Közép-Európában ) In: Historické štúdie 36, Bratislava, 1995, p. 5-46. 9 HRONSKÝ, M.: Budapeštianske rokovania Milana Hodžu a prvá demarkačná čiara medzi Slovenskom a Maďarskom ( Milan Hodža budapesti tárgyalásai és a Szlovákia és Magyarország közti elsı demarkációs vonal ). In: Milan Hodža štátnik a politik ( Milan Hodža, az államférfi és a politikus ). Ed. M. Pekník, Bratislava: VEDA, 2002, p. 157-181.;
A csehszlovák államért folytatott küzdelem Szakolcán már 1918. november 6-án megkezdte tevékenységét az ideiglenes szlovák kormány, amelyet a prágai Nemzeti Bizottság küldött a városba. A kezdeti sikerek, Nyugat- Szlovákia területének néhány nap alatti elfoglalása ellenére a csehszlovák önállóság hívei kénytelenek voltak visszavonulni Morvaországba. A katonai erısítés legionáriusok Olaszországból csak december végén érkezett meg, és a 8300 fegyveres fokozatosan elfoglalta a mai Szlovákia területét. 1918. december elején Vavro Šrobárt nevezték ki Szlovákia közigazgatási miniszterévé. Ebben az idıszakban néhány hónapra Zsolna vált a csehszlovák szervek közigazgatási központjává. Az úgynevezett Šrobár-kormánynak a helyzet konszolidálása, a rendteremtés és az államélet biztosítása volt a feladata, késıbb pedig ennek a hivatalnak kellett koordinálnia a közélet minden szegmensét. A következı év januárjában megszüntették a Szlovák Nemzeti Tanácsot, s fokozatosan feloszlatták a helyi nemzeti bizottságokat és nemzeti gárdákat is. Jogköreiket Szlovákia teljhatalmú közigazgatási minisztériuma, illetve a prágai belügyminisztérium alá rendelt községi képviselı-testületeknek, a járási és megyei hivataloknak adták át. Jogi értelemben a Magyarországból a Csehszlovák Köztársaságba való átmenet a jogfolytonosságon alapult a cseh országrészekben az osztrák jogot, Szlovákiában a magyar jogot vették át. A csehszlovák parlament az illetékes állami szervekkel együtt fokozatosan teremtette meg a plurális demokrácia rendszerét. Cseh- és Morvaországgal ellentétben, ahol ez az átmenet/fordulat viszonylag zökkenımentesen ment végbe, Szlovákiában a hadsereg folyamatos közremőködésével zajlott, sıt, a Magyar Tanácsköztársaság létrejötte után statáriumot (rögtönítélı bíráskodást) is hirdettek, amely egészen 1921 novemberéig maradt érvényben. Szlovákiába tömegesen érkeztek adminisztratív dolgozók, tanítók, a biztonsági szervek dolgozói Cseh- és Morvaországból, mert az ilyen posztokat korábban betöltı személyeket megbízhatatlannak tekintették, illetve azok megtagadták, hogy az új rendszert szolgálják. Éppen ezért megállapítható, hogy az 1918 utáni modern Szlovákia formálásához nagymértékben hozzájárultak a cseh területrıl érkezett értelmiségiek és középosztálybeliek.
A Csehszlovák Köztársaság 1919 áprilisa végén csatlakozott a Magyar Tanácsköztársaság elleni román intervencióhoz, amelynek az antanthatalmak által meghatározott demarkációs vonalig való elırenyomulás volt a meghirdetett célja. A csehszlovák hadsereg kihasználva a magyar haderı visszavonulását elfoglalta Kárpátalját és Szlovákújhelyet (Slovenské Nové Mesto). 10 Azt követıen, hogy a román hadsereg megállt a Tiszánál, a magyar Vörös Hadsereg május végén erıs ellentámadást indított észak felé. Sikeréhez hozzájárult a zőrzavar, a csehszlovák hadsereg rossz harci morálja, s nem egy esetben a magyar hadsereg bevonulását kezdetben örömmel fogadó helyi lakosság bolsevikoknak nyújtott támogatása is. Felszabadítóikat látták bennük szociális vagy éppen nemzeti szempontból, hiszen a Vörös Hadseregben sok olyan ember szolgált (a legmagasabb posztokon is), akiket Kun Béla szocialista retorikájánál is jobban ösztönzött a hazafias érzület. A bolsevik hadseregnek a mai Szlovákia területén elért sikerei miatt égetı szükség volt a nagyhatalmak beavatkozására. Az antanthatalmak azonban e régióban nem rendelkeztek kellı katonai erıvel, ezért a harcok folytatódtak. A Csehszlovák Köztársaság végleges határairól 1919. június 12-én született döntés. E tényrıl Georges Clemenceau francia miniszterelnök Magyarország, Románia és a Szerb Horvát Szlovén Királyság képviselıit is tájékoztatta. Ezután kiáltották ki Kun Béla segítségével a Szlovák Tanácsköztársaságot, amely az 1919. június 16-a és július 7-e közti idıszakban állt fenn. 11 Ennek az államalakulatnak a vezetıi a belgrádi katonai konvencióra hivatkoztak. Kijelentették, hogy Szlovákia csak a szlovákoké, és a cseh proletariátussal akarnak közös kötelékben élni. A köztársaság élére a cseh származású Antonín Janoušek forradalmár került, kormányában pedig jelen voltak olyan személyek, akik Dvorčák keletszlovákiai kormányában is tevékenykedtek. Néhány nappal azután, hogy a Magyar Tanácsköztársaság képviselıi 1919. június 24-én aláírták a fegyverszünetet, a bolsevik hadsereg kivonult a mai Szlovákia területérıl. E konfliktusnak az volt az eredménye mint 10 A Csehszlovák Köztársaság és Magyarország közti konfliktus problémakörét közelebbrıl lásd: HRONSKÝ, M. Boj o Slovensko..., p. 163-189; ORMOS, M.: Padovátol Trianonig. Budapest: Kossuth, 1984, p. 238-258. 11 A Szlovák Tanácsköztársaság kérdéséhez legújabban lásd: Slovensko a Maďarsko v rokoch 1918 1920. ( Szlovákia és Magyarország az 1918 és 1920 közti években ). Ed. L. Deák, Martin: Matica slovenská, 1995, p. 56-148.
azt többek között Tomáš Garrique Masaryk is megállapította, hogy a magyar bolsevizmus kül- és belpolitikai szempontból is erısítette a csehszlovák államiság pozícióit. 12 A trianoni békeszerzıdés és az új biztonsági rendszer Az elsı világháború befejezıdése és az azt követı párizsi békekonferencia jelentıs mérföldkınek számít Közép-Európa történetében. Az 1919-ben és 1920-ban kötött békeszerzıdések a régió elsı világháború utáni elrendezésének alapkövévé váltak. A gyıztes antanthatalmak e szerzıdésekben olyan békefeltételeket szabtak, amelyeket a háborúban vesztes államoknak el kellett fogadniuk. Az Osztrák Magyar Monarchia jogutódjának Ausztriát és Magyarországot tekintették. Az ezen országokkal aláírt békeszerzıdések egyben Szlovákiának mint a Csehszlovák Köztársaságon belüli geopolitikai egységnek a létrejöttét is megerısítették. A szerzıdések az antanthatalmak közép-európai szövetségeseinek szükségleteivel és igényeivel összefüggı problémák egész körére szolgáltak megoldással, miközben a nagyhatalmak nagymértékben figyelembe vették Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, valamint a Szerb Horvát Szlovén Királyság követeléseit. Ez egyben azt is jelentette, hogy a gyıztes nemzetállamok léte szorosan összefüggött e szerzıdésekkel, s elsırendő céljuk volt a versailles-i békerendszer fenntartása. A régió általános helyzetét jelentısen befolyásolta, hogy Oroszország egy idıre elveszítette nagyhatalmi pozícióját, ám az is, hogy a bolsevik forradalom eszméi gyorsan terjedtek szerte az öreg kontinensen. A békeszerzıdés aláírásához vezetı út azonban ennél sokkal bonyolultabb volt. A magyar kormányok a háború után azonnal országuk kedvezıtlen helyzetének megváltoztatására törekedtek. Magyarország szétesésének folyamatát különféle belsı, de a külpolitikai irányvonalban is végrehajtott változásokkal sikertelenül igyekeztek megállítani. Az elsı magyar miniszterelnök, gróf Károlyi Mihály az ország demokratizálására és reformok bevezetésére törekedett, miközben volt ellenzékiként az antanthatalmak pozitív hozzáállását is remélte. Miután ezek a tervek kudarcot vallottak, 1919 tavaszán Kun Béla és társai bolsevik diktatúrát vezettek be. Párizsban ekkortájt fejezıdött be a szlovák magyar 12 Masaryk a Beneš ve svých dopisech z doby pařížských mírových jednání v roce 1919. ( Masaryk és Beneš a párizsi béketárgyalások idején, 1919-ben írt leveleikben ) 2. kötet, Ed. Z. Šolle, Praha: Archiv AV ČR, 1994, p. 206.
határ megállapítása, majd jóváhagyása. A szakértıi bizottságok elızetes tárgyalásait követıen erre 1919. június 12-én került sor. A határokat azonban már a következı politikai garnitúrának kellett jóváhagynia. Magyarországon ugyanis 1919 ıszén a fordulat elıtti elitek kerültek hatalomra, elsısorban a nemesség és a nagytıke, valamint a polgári katonai és hivatalnokréteg képviselıi. Végül éppen a Horthy Miklós-féle konzervatív-nacionalista rezsim képviselıi írták alá az úgynevezett trianoni békeszerzıdést, amelyet az aláírás helyszínéül szolgáló Nagy-Trianonról, az egyik versailles-i kastélyról neveztek el. A cseh és a szlovák társadalom nagy része Trianont egyfajta történelmi elszámolásként fogadta. Ezt az álláspontot tükrözi Štefan Osuský diplomata ismert kijelentése is: Egyet nem feledek. Amikor 1920. június 4-én háromnegyed ötkor a Trianon nevet viselı szerzıdés alá írtam a nevemet, tudtam, hogy a szlovák nemzetnek a volt Magyarországgal szembeni elszámolását írom alá, a fentrıl egészen le a nemzetem vérével, szenvedésével és nyomorával írt számlák elszámolását. S az ilyen elszámolás örök. 13 Ám a békeszerzıdés még ma is számos emóciót kelt, mert a nemzetiségi elnyomás idıszakának lezárulásaként és a nemzetállamok létrejöttének megerısítéseként is értelmezik, amely szerteágazó és pozitívan értelmezett változásokat hozott a lakosság gazdasági, kulturális életében, szociális helyzetében. Más esetekben éppen ellenkezıleg, a külföldi magyar kisebbségi enklávék létrejötte és a dicsıséges magyar államiság megszőnése jelképének tekintik. A jelenkori (cseh)szlovák diskurzusban a magyar múltról alkotott negatív kép is azt az ambíciót tükrözi, hogy erısítsék és fenntartsák azt a status quot, amelyre mint a (szlovák) nemzeti közösség fennmaradásának egyedüli lehetıségére tekintenek. S éppen ellenkezıleg, a kisebbségi létrıl a magyar nemzeti közbeszédben bemutatott negatív kép jellemzıen hasonló érveléssel az 1918 utáni politikai gyakorlat komoly hiányosságaira mutat rá, jelezve a változtatás szükségességét. A nagyhatalmaknak a tartós béke megteremtésére vonatkozó célkitőzése e különbözıségek miatt is viszonylag hamar irreálisnak bizonyult, még akkor is, ha a béke megteremtését a Népszövetség (Nemzetek Szövetsége) volt hivatott szavatolni. A sok megoldatlan viszály, a nagyhatalmak versengése, a revansista politika és az antidemokratikus európai rezsimek kialakulása végül a második világháborúhoz vezetett. E történelmi események lényegesen eltérı felelevenítése eredményezte a történelmi sérelmeket és a veszélyeztetettség érzését vagyis a kulturális traumát, amely érzésekkel 13 DEÁK, L. (ed.) Súčasníci o Trianone. ( Kortársak Trianonról ) Bratislava : Kubko Goral, 1996, p. 35.
politikailag manapság is gyakran visszaélnek, s viszonylag nagy mozgósító erıvel hatnak mind a magyar, mind a szlovák nemzetre. Éppen ezért: amikor a magyar trianoni traumáról esik szó, fel kell hívni a figyelmet, hogy ennek az eseménynek az utóélete bizonyos mértékben a szlovák társadalomra is hatással van. Ez azt jelenti, hogy Trianon nemcsak Magyarország ügye, hanem Szlovákiáé is, és 90 év után is sok eszmecserét kell folytatni az Osztrák Magyar Monarchia megszőnésérıl és a nemzetállamok létrejöttérıl. Mgr. Miroslav Michela, PhD. a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, aki egyben a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán is elıad. A Forum Historiae internetes folyóirat fıszerkesztıje. Szlovákia és Közép-Európa 20. századi történetének problémakörével foglalkozik.