SZÁSZI FERENC SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE NÉPESSÉGÉNEK BELSŐ VÁNDORLÁSA (1949-1960)* Természetes és tényleges szaporodás Témánkban - a jelölt időszakban - a Szabolcs-Szatmár megyei lakosság Magyarországon és megyén belüli vándorlásával, közelebbről a mezőgazdasági népesség iparba áramlásának feltételeivel, a foglalkozás-változások megyei jellemzőivel, illetve e történelemi folyamat 11 éves periódusával foglalkozunk. A tárgykörben végzett kutatásaink eredményeinek egy része a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Levéltár 2001. évi évkönyvében már megjelent. Az ott közölt bevezető fejezetekben - közvetlen hivatalos statisztikák hiánya miatt - azt a közvetett módszert alkalmaztuk, hogy a népszámlálás periódusaiban a természetes gyarapodási arányszám és a tényleges gyarapodás összevetésével megkerestük a hozzávetőleges vándorlási különbözetet, amely többek között alkalmas lehet a közigazgatási egységből történő elvándorlók és odavándorlók számának bemutatására. 1 Összegző megállapításaink szerint a Szabolcs, Szatmár, Bereg megye alkotta régióban 1880-tól 1920-ig a lakosság természetes szaporodás útján csaknem 384 000-el növekedett volna. Ebből a lélekszámból azonban 76 000 személy (19,2%) a régión kívül keresett megélhetést. Az I. világháború után (1920 1941) a trianoni határon belül létrehozott két megyében (Szabolcs-Ung; Szatmár-Ugocsa-Bereg) a természetes szaporodás további kb. 174 000 fővel növelte volna az itt élő népességet, de megélhetési lehetőség hiánya miatt újabb 53 000 ember hagyta el szülőföldjét." Dolgozatunk második fejezetében - az 1941 1949-ig terjedő időben - közvetlen és közvetett adatainkkal csupán arra lehetett következtetni, illetve utalni, hogy a természetes szaporodás nagy hányadát elvitte a háborús halálozás, a zsidó lakosság deportálása, a szovjet csapatok általi elhurcolás, a szlovák-magyar lakosságcsere", a földreformmal összefüggésben a Dunántúlról kitelepített német lakosság helyére történő telepítés és az országon belüli vándorlás háború 2 1 Vö. Rácz István: A paraszti migráció és politikai megítélése Magyarországon 1849-1914. Bp., 1980. (a továbbiakban Rácz, 1980.) 51.; Sárfalvi Béla: A mezőgazdasági népesség csökkenése Magyarországon. Bp., 1965. (a továbbiakban Sárfalvi, 1965.) 41. Szászi Ferenc: Adatok Szabolcs-Szatmár megye lakosságának Magyarországon és megyén belüli vándorlásához. In: Szabolcs-szatmár-beregi Levéltári Évkönyv XV. Nyíregyháza, 2001. 271-290.
utáni újraéledése. Ennek során a vásárosnaményi járás és Nyíregyháza meglévő lakosságának egy részét is elveszítette. 3 Az európai és magyarországi vándormozgalomnak a középkorig visszanyúló előzményeit a történeti szakirodalom lényegében már feltárta. A szerzők arra is rámutattak, hogy a XIX. század közepén meginduló magyar iparosodás, majd annak század végi felgyorsulása, a közlekedés, a városiasodás fejlődése a mezőgazdasági népesség városba áramlását" az előző századokban megfigyelhetőnél is nagyobb méretekben növelte. 4 A belső vándorlás és a társadalmi-gazdasági átrétegződés a magyarországi szocialista" iparosítás időszakában tovább folytatódott. Ennek kiindulási évét és statisztikai értelemben vett bázisát 1949-re tesszük egyrészt azért, mert a változás új politikai környezetben és részben más gazdasági feltételek között folytatódott. Vizsgálódásunkhoz mindenekelőtt szükségesnek tartjuk annak tisztázását, hogy mit értünk belső vándorláson. A vándorlások kutatása a tudományos szakterminológiában egy tágabb fogalomkörbe, a mobilitás vizsgálatába illeszthető. Mobilitás (elmozdulás, mozgékonyság, lakhelyváltoztatás) alatt egy egyén vagy csoport pozícióváltását értjük egy rendszer meghatározott egységei között. " Ezen belül beszélünk társadalmi mobilitásról (amelyben az adott rendszert társadalmi jegyek határozzák meg) és térbeli, területi mobilitásról (amely egy területi rendszer egységei között zajlik), függetlenül a távolságtól, a területi egység nagyságától. Amennyiben a területi (földrajzi) mobilitás lakóhelyváltozással jár, állandó" jellegű vándorlásról, végleges áttelepülésről, ha lakás és munkahely közötti vándorlásról van szó, akkor ingamozgásról beszélünk. Ez utóbbihoz soroljuk a szezonális jellegű tartózkodást (az ideiglenes letelepedést). A vándorlási folyamatban a területi vonatkozás központi szerepet játszik. Hagyományosan elkülöníthetünk belső és külső vándormozgalmat. A gyakorlat során belsőnek egy-egy országon belül zajló vándormozgalom számít. Külső mozgalom alatt pedig a nemzetközi migrációt értjük. A földrajzi, térbeli mozgás gyakran együtt jelentkezik a társadalmi mobilitással is, így a vándormozgalmak a gazdasági-társadalmi struktúra változásának hordozói is" - írja Eke Pálné. Sárfalvi Béla az ily módon végbemenő átrendeződési folyamatnak - a vándorlás jellege és módja alapján - három fő csoportját különböztette meg: az ingázást, a szezonvándorlást és a végleges áttelepülést. 5 Mi a belső migráció fogalmát átfogó értelemben használjuk, a belső vándorlás valamennyi válfajának gyűjtőneveként. A belső vándorlás területi változásával együtt kutatjuk a társadalmi-gazdasági átrétegződési folyamatot és annak 3 4 5 Uo. 277-286. Sárfalvi, 1965. 40.; Rácz, 1980. 47-60. Eke Pálné: Nemzetközi migráció a XX. század végén. In: Tanulmányok a Szabolcs-Szatmár- Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nemzetközi migráció második világháború utáni történetéből. Szerk. Szászi Ferenc. Nyíregyháza, 1998. (a továbbiakban Tanulmányok, 1998.) 161-162.
feltételeit is. Vizsgálódásunk fókuszában természetesen Szabolcs-Szatmár megye lakosságának belső vándorlással kapcsolatos fő kérdései állnak, de mivel a regionális kutatás nem oldható meg - a népszámlálási statisztikákra alapozott - országos jellemzők ismertetése nélkül, ezért az egyes témák tárgyalását lehetőleg az ország vagy az országrészek bemutatásával indítjuk. Magyarország népessége 1960. január l-jén 9 961 044 fő volt, 756 245-tel, azaz 8,2 %-kal több, mint a legutóbbi, 1949. január 1-jei népszámláláskor. Ez a tényleges gyarapodás a 916 522 fős természetes szaporodásnál (10,0 %) kerek számban 160 000-rel kevesebb, vagyis 11 év folyamán 160 000 főnyi vándorlási veszteség következett be, ami az ország népességszámát 1,8 %-kal csökkentette. A jelentős népveszteséget az 1956-57. évi kivándorlás, részben a menekülés okozta. 6 Szabolcs-Szatmár megye területe 1960. január l-jén 5937 km, népessége az 1949 óta eltelt 11 év alatt 28 365 Jövel (5,1 %-kal) 586 449-re emelkedett. (A megyehatár 1950. évi változásait figyelembe vettük. A változásokat az említett, megjelent dolgozatunkban részleteztük.) A természetes szaporodás azonban a tényleges növekedésnél jóval nagyobb, csaknem 105 000 fő volt (18,8 %), vagyis az elvándoroltak száma, a vándorlási különbözei 13,7 %, 76 630jőt tett ki. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy az 1949-1960 közötti periódus a megye vándorlási veszteségének az az időszaka, amikor a különösen nagy lakossági elvándorlás ellenére is növekedett a lélekszám. Adataink közül ha összevetésre kiemeljük a természetes szaporodást, azt látjuk, hogy a vizsgált közigazgatási egység csaknem 19 %-os természetes szaporodással, a megyék rangsorában - Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye kivételével - újra az első helyre került, mint a XIX. század végétől a II. világháborúig terjedő időszakban volt. A természetes szaporodásban Szabolcs-Szatmár megyét Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar követi 15 %-kal, míg Csongrád és Somogy megyében ez az arány csupán 6 %, az országos átlag pedig 10,1 %. A népességfejlődést a megyék zömében a természetes szaporodás biztosította, mivel az ország 19 megyéje közül 14 megyében volt vándorlási veszteség. A legnagyobb mérvű negatív vándorlási különbözet azonban Szabolcs-Szatmár megyében látható (csaknem 14 %), ahol a természetes szaporodás a legmagasabb volt. A népességgyarapodás az egyes országrészek közül 1949.1. 1. - 1960.1. 1. között Budapest után (13,5 %) az északi országrészen (12,7%) volt a legnagyobb, ezt követte a Dunántúl 8,6 %-kal, míg az Alföld népességének növekedése csupán 4,3 %-ot mutatott. Ez azt jelenti, hogy az egyes országrészek, tele- 6 1960. évi népszámlálás 5. Demográfiai adatok. Bp., 1962. 9-10. Puskás Julianna véleménye szerint, az 1956-os disszidálási hullám során közel 200 000 ember lépte át az ország határát". Puskás Julianna: Elvándorlás Magyarországról 1945 óta és a magyar diaszpóra néhány jellegzetessége az 1970-es években. In: Tanulmányok a magyar népi demokrácia 40 évéből. Bp., 1985. 296.
pülések népességének tényleges alakulásában az országon belüli vándorlásnak volt döntő szerepe. Mint említettük, Szabolcs-Szatmár népességének tényleges gyarapodása, 18,8 %-os természetes szaporodása ellenére, 5,1 %-os volt. A 76 000 fős veszteségben az 1956-57-es kivándorlás kb. 3 000 személlyel szerepel, amely a lakosságmozgásnak kb. 4 %-át adta, vagyis a vizsgált 11 éves periódusban kb. 73 000 Szabolcs-Szatmár megyei ember Budapesten, más városokban és az ország más megyéiben kereste megélhetésének lehetőségeit. 7 Szabolcs-Szatmár megye népesedésének adatairól területi részletezésben a megye járásainak népmozgása alapján tájékozódhatunk. (1. táblázat) 1. táblázat Népesség, népsűrűség és népszaporodás, 1949-1960 Természetes Vándorlási kü Tényleges sza Járások A népesség száma Népsűrűség szaporodás ill. fogyás (-) lönbözet, oda- ill. elvándorlás (-) porodás ill. fogyás (-) 1949 1960 1 lenire 1949- -1960 január 1. fő % fő % fő % Baktalóránt- 36 209 39 251 93,1 8 413 23,2-5 371-14.8 3 042 8,4 házi Csengeri 28214 29 014 74,9 5 897 20,9-5 097-18,1 800 2,8 Fehérgyar 38 033 39 356 71,4 6 388 16,8-5 065-13,3 1 323 3,5 mati Kisvárdai 80 181 83 898 119,1 15 956 19,9,-12 239-15,3 3 717 4,6 Mátészalkai 62 169 64 104 110,6 10 648 17,1-8 713-14,0 1 935 3,1 Nagykállói 37 848 40 613 97,2 8 405 22,2 i -5 640-14,9 2 765 7,3 Nyírbátori 51 556 52 825 75,9 10 348 20,1-9 079-17,6 1 269 2,5 Nyíregyházi 105 377 109 137 103,4 20 772 19,7-17012 -16,1 3 760 3,6 Tiszalöki 30 063 30 492 79,8 4 069 13,5-3 640-12,1 429 1,4 Vásárosna- 40 052 40 925 70,9 6 825 17,0-5 952-14,8 873 2,2 ményi r árások együtt 509 702 529 615 91,7 9 7 721 19,2-77 808-15,3 19 913 3,9 Nyíregyháza 48 382 56 834 346,4 7 274 15,1 1 178 2,4 8 452 17,5 Megye össz. 558 084 586 449 98,8 104 995 18,8-76 630-13,7 28 365 5,1 A táblázatból mindenekelőtt az ötlik szembe, hogy azokban a járásokban, ahol magas a természetes szaporodás, ott magas a népesség tényleges szaporodása is. A baktalórántházi, nagykállói, kisvárdai, nyíregyházi járásokban ez egyértelműen kitűnik. Az is látható, hogy általában a vándorlási különbözet vesztesége ott magasabb, ahol a természetes szaporodás magas (csengeri, 7 KSH 1960. évi népszámlálás 4. r.; Szabolcs-Szatmár megye személyi és családi adatai. Bp., 1962. 9-18., 43-47.; KSH 1960. évi népszámlálás 5. Bp., 1962. Demográfiai adatok 9-20.; Lásd Szászi Ferenc: A kivándorlás kiemelkedő időszakai Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod- Abaúj-Zemplén megyében (1945-1989). Tanulmányok, 1998. 26-32.
kisvárdai, nyírbátori és nyíregyházi járások). Ezek a jellemzők arra engednek következtetni, hogy a magas természetes szaporodás nagy nyomást gyakorolt a belső vándorlásra, de az országon belüli gazdasági fejlődés nem adott megfelelő lehetőséget a természetes szaporodás következtében megnövekvő népesség átcsoportosítására, így a vizsgált évtizedben Szabolcsban tovább éleződött a népességnövekedés és lakosságeltartó képesség ellentmondása. Táblázatos kimutatásunkban külön kiemelve szerepel ebben az időben a megye egyetlen városa, Nyíregyháza. Jelzett témánknak a 2001-ben megjelent résztanulmányában az 1949. évi népszámlálási statisztika alapján bemutattuk, hogy a város lakossága 1941-től 1949-ig 61 332 főről 55 751 főre esett vissza, tehát 5581 személlyel fogyott. Az 1960. évi népszámlálás pedig Nyíregyháza lakosságának számát (1. sz. táblázat) - 17,5 %-os 8452 fős gyarapodás ellenére - 56 834 személyben adja meg. Az összeegyeztethetetlen adatok magyarázata az, hogy 1952-ben a közigazgatási határokban olyan rendezést hajtottak végre, amelynek következtében a korábban Nyíregyházához tartozó tanyabokrok és szórványtanyák egy részéből önálló községeket alakítottak ki. (Pl. Nagycserkesz, Nyírtelek.) így adataink a módosuló városterületre vonatkoznak, és a visszaszámlálás" szerint Nyíregyháza lélekszáma az említett 11 év alatt 48 382-ről 56 834-re emelkedett. így a város lakosságának valóságos gyarapodásajelentősnek mondható, mivel a 17,5 %-os tényleges szaporodás a lakosság 8450 fős növekedését jelenti. A mindössze 2,4 %-os pozitív vándorlási különbözet (1178 fő) azonban azt is jelzi, hogy a népesség növekedése elsősorban a magas természetes szaporodásból adódott és csak kis hányadban adódott a vándorlási különbözetből. Néhány község népesség eltartó képességét részben a fejlődés lehetőségét jelzi az, hogy a magas természetes szaporodás nem jár feltétlenül magas negatív vándorlási különbözettel. Ilyen község a baktalórántházi járásban a Nyíregyházához közel fekvő Apagy, a Fehérgyarmat szomszédságában lévő Nábrád és Tunyog, a kisvárdai járásban Tiszaszentmárton és Záhony, a mátészalkai járásban a járási székhely szomszédságában fekvő Kocsord, a nyíregyházi járásban a megyeszékhely vonzásához tartozó Kálmánháza, Nyírszőlős, Nyírtura, a tiszalöki járásban Tiszalök és Tiszavas vári, a vásárosnaményi járásban Vásárosnamény és Gulács. A járási székhelyek népesedési viszonyai a vizsgált periódusban még nem jelzik a későbbi fejlődés lehetőségét, hisz természetes szaporodásuk az átlag alatt van és az elvándorlás is az átlag körüli. 8 A városokat a feudalizmusban is a falusi lakosság töltötte fel mindenütt. " A kapitalizmusban az ipar fejlődésével párhuzamosan a parasztok, a községi né- 8 Balogh Béla András - Boros László: Nyíregyháza népesség- és településföldrajzának főbb vonásai 1949-1985 között. ACTA Academiae Pedagogicae Nyíregyháziensis Tomus 1 l/h. Nyíregyháza, 1987. 43.; 1960. évi népszámlálás 3. r.; Szabolcs-Szatmár megye személyi és családi adatai. 43-47.
pesség városba áramlása" Magyarországon is fokozatosan növekedett. 9 Ez a folyamat a volt szocialista időszakban, elsősorban az iparosítás következtében, ellentmondásosan ugyan, de felgyorsult. Magyarország már a vizsgált évtizedben városiasodott, a városok népessége nőtt, a községi lakosság pedig csökkent. (Itt a közigazgatási értelemben a városi jelleggel rendelkező településeknek tekintett - hozzászámolva a város teljes területét - városokról beszélünk.) 2. táblázat A népesség területi megoszlása Magyarországon, 1941-1960' Év A népesség száma Ebből egyéb lakott ezer fő A népesség Budapesten városokban községekben budapesti Ezen belül egyéb városi lakos %-ban községi 1941 9316 1713 1858 5745 100,0 18,4 19,9 61,7 1949 9205 1590 1774 5841 100,0 17,3 19,3 63,4 1960 9961 1805 2154 6003 100,0 18,1 21,6 60,3 1941-től 1949-ig Budapest és az egyéb" városok népessége csökkent. A községek népessége és népességének aránya egyaránt nőtt. 1949 és 1960 között Budapest népességének száma 13,5 %-kal, a vidéki városoké 21,4%-kal, a községeké csupán 2,8 %-kal növekedett. Budapesten és a vidéki városokban a népességszaporodást nagy hányadban a belső vándorlás biztosította. 1960-ban azonban még a községekben többen éltek, mint a városokban. Községekben lakott, élt a lakosság 60,3 %-a, míg Budapesten 18,1 %-a és egyéb, többi városban pedig 21,6 %-a. A városi népesség aránya megyénként eltérő, a legmagasabb (43 %) volt Komárom megyében. Szabolcs-Szatmárban a népesség 10 %-a élt a megye egyetlen városában, Nyíregyházán, 90 %-a pedig 10 járás 234 községében. A vizsgált megyében a községek összes migrációs (külső és belső) vesztesége 1949-től 1960-ig - mint említettük - 76 ezren felüli volt. Nyíregyháza népessége 8 452 fővel nőtt. Ebből a természetes szaporodás 7 274, a vándorlási különbözet pedig 1 578 embert tett ki. A viszonylag alacsony bevándorlás ellenére Nyíregyháza 17,5 %-os tényleges növekedése jelzi a megyeszékhely városiasodásának újraindulását. A községek 70 000-en felüli népességének az ország belső vándorlásban történő felszívódása viszont a megye gazdasági elmaradottságának, a magas természetes szaporodásnak távozásra kényszerítő hatását bizonyítja. A belső vándorlásra, a városi és községi népesség számának és arányának változásában a vizsgált 11 évi népességmozgás alapján - a kérdéskör tájegysé- Rácz, 1980. 42-64. 10 1960. évi népszámlálás 5. Demográfiai adatok. Bp., 1962. 10. 9
genkénti, megyénkénti, községenkénti részletesebb vizsgálata nélkül is - azt szükséges kiemelni, hogy a községi népesség általános és rohamos csökkenésének a tendenciájáról egyelőre nem lehet beszélni. A községi népesség arányának csökkenése, mint a városiasodás is, az ország különböző részein eltérő képet mutat. A későbbi évtizedekben a városiasodásban mutatkozó különbségek okaira még visszatérünk. A városiasodásban való lemaradást különösen példázza Szabolcs-Szatmár megye, ahol a vizsgált periódusban az urbanizáció alig mutatható ki. A népesség lakóhelye - munkahelye (az ingázók) Az eddigiek során már említettük: Magyarországon a XIX. század derekán meginduló lassú ipari fejlődéssel együtt járó városiasodás magával hozta a lakosság belső vándorlását. így volt ez vizsgálódásunk időszakában is. A főváros és Pest megye 1949-ben az ország iparának (a foglalkoztatott munkáslétszám alapján) 46,1 %-ával rendelkezett. A Dunántúl ipari megyéinek (Baranya, Győr, Komárom, Veszprém, Fejér) részesedése (18,7 %), valamint az északi iparvidék súlya (12,7%) volt. Megnövekedett azonban az Alföld középső és déli megyéiben (Bács-Kiskun, Csongrád, Szolnok, Békés) az ipari aktivitás. Míg 1949-ben ezeken a területeken az ország ipari keresőinek 10 %-a sem tartózkodott, 1960- ban már 13,3 %-os ez az arány. Ugyanakkor változatlanul alacsony színvonalú a dunántúli dombvidék megyéinek (Tolna, Somogy, Zala, Vas), valamint Észak- Tiszántúl (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár) iparosodottsága. Az előbbi négy megyére jutott az ország ipari keresőinek 7,2 %-a, az utóbbi kettőre pedig 3,2 %-a. Ezek az adatok azt jelzik, hogy a szocialista iparosítás, ipartelepítés - különösen kezdetben - tovább növelte az elmúlt század során kifejlődött ipari koncentrációt. 11 Andorka Rudolf - Harcsa István erről a kérdésről így ír: A Dunántúl, különösen annak északi és nyugati része viszonylag gyorsan városiasodon. Az Alföld, különösen annak keleti része lassan, sőt egyes részeken alig városiasodott, az Északi-középhegység megyéinek városiasodása is viszonylag lassú volt. Egészen különleges Pest megye helyzete, ahol a budapesti agglomeráció községei fekszenek, mert itt a községi népesség aránya nem csökkent. Az egyes megyéken belül végbement városiasodási folyamatokkal párhuzamosan természetesen növekedett a megyékből kiemelt Budapest és négy vidéki város (Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged) népessége, és ezek aránya az ország népességében. " n " Lásd Sárfalvi, 1965. 60. 12 Andorka Rudolf - Harcsa István: A községi népesség társadalom-statisztikai leírása. Bp., 1973.(a továbbiakban Andorka - Harcsa, 1973.); Szauter Edit: Új tendenciák a belső vándorlásban. Területi statisztika, XXV. 1975. 5. 486-499.
A vándorlók többsége - mint jeleztük - a falvakból szakadt ki, és a városok népességét növelte, elsősorban azokét, amelyekben az ipar is fejlődött. A városok mellett a nagyobb létszámú települések is tömörítő hatást fejtettek ki. Természetesen nem minden vándorlási jelenség vezethető vissza az iparosodásra, a falu és város közötti munkamegosztásra. A vándorlások folyamatában jelentős szerepet játszottak a tulajdonviszonyok változásai és több más gazdaságpolitikai és tisztán politikai döntés is. A földreformmal összefüggésben jelentős tömegek költöztek a kitelepített német lakosság helyére és olyan településekre, ahol földhöz juthattak. Konczné Nagy Zsuzsanna arra hívja fel a figyelmet, hogy a mezőgazdaság kollektivizálásával szintén sokan - főleg a tehetősebb parasztok - vállaltak a mezőgazdasági munkától eltérő munkát a városokban. Sárfalvi Béla szerint a mezőgazdasági népesség csökkenésének egyik legjelentősebb útja az volt, hogy a paraszti népességhez tartozó fiatalság ipari és egyéb nem agrár szakmát" tanul. Ezért nagyobb részük általában nem is válik mezőgazdasági munkaerővé. Az említett szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy a mezőgazdaságból kilépőknek nagyobb hányada, akik számára helyben nem nyílt lehetőség a foglalkozáscserére, a lakóhely periodikus, ideiglenes vagy végleges elhagyására kényszerült". Az ilyen módon végbemenő átrétegződési folyamatnak a vándorlás jellege és módja alapján - mint említettük - három fő csoportját különböztette meg: az ingázást, a szezonvándorlást és a végleges áttelepülést. A XIX. század végén és a XX. század elején Magyarországon lezajló nagy vándorlási mozgalommal összefüggésben Rácz István - európai kitekintéssel - a magyarországi belső vándorlást is elemzi. A vándormozgalom két típusára hívja fel a figyelmet: a summásokra és a kubikosságra. Arra is rámutat, hogy a falusi agrár szegénység más csoportjai hajó- vagy erdőmunkások lettek. Mások az építőiparban vagy a téglagyárban helyezkedtek el. Az utóbbiak munkaterülete már nem annyira a falu, hanem a város lett. " I3 A már fentebb idézett szakirodalomból az ingázó munkavállalással kapcsolatosan kiemelünk még néhány fontosnak tartott gondolatot. Az iparosodással, a közlekedés fejlődésével párhuzamosan ingázás kezdett kifejlődni. A városokban megtelepült ipar munkaerőt vonzott magához, a közlekedésfejlődés pedig lehetővé tette, hogy a munkanélküli vagy félig munkanélküli (rejtett munkanélküliség) ezeken az ipari munkahelyeken rendszeresen vagy átmenetileg munkát találjon. Részben ennek a foglalkoztatásnak idényszerű jellege, részben az alacsony munkabérek és ezzel összefüggésben a megtakarítások lehetetlensége megakadályozták, hogy a faluról az ipari munkahelyre áramló munkaerő a munkahelyen megtelepedjen. Ezért kényszerűségből megtartotta falusi lakóhelyét"- olvashatjuk. 14 14 Konczné Nagy Zsuzsanna: Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága (1945-1961). Nyíregyháza, 2001. 39-40; 142-143.; Sárfalvi, 1965. uo.; Rácz, 1980. 44. Andorka-Harcsa, 1973. 89.
Hajnal Béla az ingázás két típusát különbözteti meg: a napi ingázást és a hetenkénti, kéthetenkénti haza járó (huzamos, időszakos) ingázást. A napi ingázásról ezt írja:... a közlekedéssel eltöltött idő az ingázók szabadidejének csökkenését jelenti és művelődési lehetőségeik mérséklődésével jár, de a gazdasági fejlődéssel járó elkerülhetetlenségét és növekvő jelentőségét nemzetközi adatok is bizonyítják. Az ingázás segíti a városok és falvak közötti különbségek kiegyenlítődését, megváltoztatja a falvak társadalmi szerkezetét, az otthon végzett munkával növeli a falusi jövedelmeket, erősíti a falvak népességmegtartó képességét ". A hetenként, kéthetenként hazajáró emberek és családjaik helyzetéről pedig ezt olvashatjuk: A családi kapcsolatok sok esetben lazulnak, a gyermeknevelés is egyoldalúvá válik". Az időszakos ingázással együtt járó összes hátrányokat nem egyenlítik ki" a többirányú vállalati és helyi érdekek előnyei (a munkaigény kielégítése, infrastukturális beruházások megtakarításai). 15 A kérdéskörre a későbbiek során még több vonatkozásban visszatérünk. Egyelőre további munkánkhoz az 1960. évi népszámlálási statisztika anyagait használjuk fel, ezért szükségesnek látszik az 1960. évi népszámlálás módszerére utalni, és néhány fontos kategóriát pontosabbá tenni. Az 1960. évi népszámlálás a demográfiai és foglalkozási jellemzőkön kívül a keresőktől a munkahelyet is, minden összeírt személytől pedig az 1949.1. 1-jei állandó lakóhelyet is megtudakolta, és a 9. kötetben a keresők lakóhelyének és munkahelyének főképpen foglalkozási ismérvek szerinti egybevetését, a népességnek és keresőknek pedig 1960. I. 1-jei és 1949. I. 1-jei lakóhelye szerinti összevetését is közzétették. A munkahely szempontjából a feldolgozás a keresőket két fő csoportba sorolta: 1. keresők: akiknek a munkahelye azonos az összeírás helyével, tehát lakóhelyén dolgozó. 2. keresők: akiknek a munkahelye nem azonos a lakóhelyével, akik más községben, városban dolgoznak, mint amelyben laknak, vagyis ingázók. Ezek megjelölése a táblázatokban lakóhelyük felől nézve: eljáró keresők, munkahelyük szerint nézve: bejáró keresők. A statisztika használja az ingázási különbözet fogalmát, amely a bejáró és az eljáró keresők közötti különbözetet jelenti. (Ha a bejáró keresők száma nagyobb, bejárási többletet; ha az eljáró keresők száma nagyobb, eljárási többletet mutat ki. A fogalmak részletezését a 9. kötet tartalmazza.) 16 Az 1960. évi népszámláláskor az ingázók száma Magyarországon 612 900 fő volt, az összes aktív keresőknek 12,5 %-a. A lakóhelyükről eljáró keresők aránya az országos átlaghoz képest az összes aktív keresőkhöz viszonyítva legma- 15 16 Hajnal Béla: A napi ingázás főbb sajátosságai Szabolcs-Szatmár megyében. Területi statisztika, XXXIII. 1983. 6. 654. 1960. évi népszámlálás. 9. k. Munkahely, lakóhely. 365.
gasabb volt Pest (42 %), Komárom (23 %), Nógrád (22 %) és Borsod-Abaúj- Zemplén megyében (22 %), a legkisebb pedig Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár és Békés megyékben (6-7 %). Az ingázók alacsony százalékos aránya Szabolcs-Szatmár megyében azzal lehetett összefüggésben, hogy a munkát kereső dolgozók egy része napi ingázással megközelíthető területeken, a megyében és a szomszédos megyékben nem talált munkahelyet. Országos átlagban a kereső férfiak 16 %-a, a nők 7 %-a nem lakóhelyén dolgozott, a nem lakóhelyükön dolgozó aktív keresők 81 %-a férfi, és csak 12 %-a volt nő. 17 Nyilvánvaló, hogy a belső vándorlásban is - mint a migrációban általában - a férfiak a nőknél nagyobb arányban vettek részt. Az eljárók és bejárók számának különbsége az ingázási különbözet, amely az ingázási forgalmon túl az egyes területeknek vagy a munkaerő szükségletét (bejárási többlet), vagy a munkaerő feleslegét (eljárási többlet) adja meg. Magyarország megyéiben (beleértve a megyék területén fekvő megyei jogú városokat) bejárási többlet az ipari jellegű megyékben van. A számottevő eljárási többlettel rendelkező megyék jellege különböző lehet. Szabolcs-Szatmár megyében az ingázó keresők száma 1960-ban 35 674 Jő volt. Lakóhelyén dolgozott az aktív keresők 85,1 %-a, eljáró volt 18 560 (6,9%), bejáró pedig 17 114 személy (6,8 %). A megyében tehát az eljárási többlet a vizsgált időszakban csupán 1446 személy volt, ami a helyben lakó aktív keresők százalékának 0,5 %-át tette ki. A városokra általában az a jellemző, hogy lényegesen nagyobb a bejáró keresők száma és aránya, mint az eljáró keresőké. Nyíregyházának 3 903 fő bejárási többlete volt 1960-ban, a helyben dolgozó aktív keresők százalékában ez 13,0 %-ot tett ki, míg Miskolcon 22,7 %, Győrben pedig 33,8 %-os volt ez az arány. 18 Országos viszonylatban a nem lakóhelyen dolgozókból fizikai munkát végzett 525 707 fő (86%), szellemi foglalkozású volt 87 200 (14%). Szabolcs- Szatmár megyében az összes eljáróknál ez az arány kb. 84,1 %, illetve 15,9 % volt, tehát itt nagyobb volt az ingázó szellemi dolgozók rátája, mint az országos átlag. Ez azt is jelenti, hogy ebben a megyében a szellemi dolgozók egy része sem talált lakóhelyén, a községekben munkát, ezért vállalni kellett az ingázással együtt járó utazási terheket. 17 18 Vö. Sárfalvi, 1965. 66.; 1960. évi népszámlálás 9. k. 9. 1960. évi népszámlálás 9. k. 9.*, 10.*, 12.*, 13.*, 14.* és 32.*
3. táblázat Az eljáró aktív fizikai és szellemi dolgozók elhelyezkedése jobb népgazdasági ágak szerint, 1949-1960 Az eljáró Ebből Közigazgatási aktív keresők sz. össz. ipari építőipari közlekedési egyéb fizikai dolgozó egység Sz-Sz. m. községek 17 944 15 306 2923 2641 4719 5023 Sz-Sz. m. városok 616 311 62 39 47 163 Sz-Sz. m. együtt 18 560 15 617 2985 2680 4755 5186 Mo. összesen 612 878 525 707 262 039 62 974 75 478 125 216 ipari építőipari közlekedési egyéb Az eljáró az összes kereső százalékában Sz-Sz. megye 16,1 14,4 25,7 27,9 84,1 Mo. összesen 42,8 10,3 12,3 20,4 85,8 A táblázat folytatása Szellemi dolgozó Közigazgatási ebből egység ipar, közszolgálat össz. ipar, közszolgálat egyéb építői. építői. egyéb Sz-Sz. megye 2943 353 1148 1442 1,9 6,2 7,8 15,9 Mo. összesen 87 171 28 626 25 112 33 433 4,7 4,1 5,4 14,2 4. táblázat A bejáró aktív fizikai és szellemi dolgozók, 1949-1960 Ebből Százalékos megoszlás Szabolcs-Szatmár Az aktív bejáró fizikai szellemi bejárók fizikai szellemi megye keresők dolgozó dolgozó Községek 12 595 10 309 2286 100,0 81,8 18,2 Városok 4519 3834 685 100,0 84,8 15,2 Együtt 17 114 14 143 2971 100,0 82,6 17,4 Mo. összesen 216 878 525 707 87 171 100,0 85,8 14,2 Szabolcs megyében az eljáró aktív fizikai dolgozók közül 2985 (16,1 %) az iparban, 2680 (14,4 %) az építőiparban, 4755 (25,7 %) pedig közlekedési területen talált munkát. Egyéb népgazdasági ágazatban helyezkedett el az eljárók 27,9 %-a (5186 fő). Országos viszonylatban ezek az arányok a következők: 42,8; 10,3; 12,3; 20,4 %. Magyarországon az eljáró aktív keresők közül az iparban elhelyezkedők átlagos százalékos aránya csaknem háromszorosa a szabolcsinak, miközben a többi ágazatban a megyei ráta a magasabb. Ez azt jelzi, hogy Szabolcs-Szatmárban a fejletlen ipar, főleg szezonális időben tudott - valószínűleg betanított munkakörben - csak mintegy 3 000 munkát kereső embernek kereseti lehetőséget adni. A kezdetleges iparra utal az is, hogy a 15 ezren felüli ingázó fizikai dolgozó 98%-a községekben talált munkát.
Országos viszonylatban az eljáró szellemi dolgozók rátája az összes eljáró aktív dolgozó százalékában 4,7 %-a ipari, 4,1 %-a építőipari, közszolgálati és egyéb népgazdasági ágban 5,4 %-ot tett ki. Szabolcs-Szatmár megyében az eljáró szellemi dolgozók is kisebb hányadban (1,9 %) tudtak az iparban elhelyezkedni, mint a fizikai dolgozók. Az eljáró szellemi foglalkozású dolgozóknak is kb. 90 %-a községekben jutott munkahelyhez, elsősorban az egyéb és a közszolgálati területeken. Magyarországon a bejáró fizikai dolgozók aránya 85,8 %, a szellemi dolgozóké 14,2 %. Szabolcs megyében bejáró dolgozók közül 82,6 % fizikai és 17,4 %-a szellemi munkahelyen dolgozott. A községekből járt be az összes bejárók 73,6 %-a. A községekből bejárók 81,8 %-a fizikai, 18,2 %-a szellemi dolgozó volt. Ezek a mutatók azt jelzik, hogy Szabolcs-Szatmár megyében a bejárók körében nagyobb volt a szellemi dolgozók aránya, mint országos átlagban, és a kimutatás abszolút számai is arra utalnak, hogy mind a fizikai, mind a szellemi dolgozók nagy hányada, kb. 2/3-a községekben keresett megélhetést. 19 Az eljáró és bejáró keresők (az ingázók) fő jellemzőiről járásonkénti és községenkénti bontásban is tájékoztatást ad az 1960. évi népszámlálási statisztika 9. kötete. Ennek adatai - az eltérő felvételi és feldolgozási módszerek különbözősége miatt - nem mindig pontosan egyeznek meg az eddig használt statisztikai adatokkal, de ezek a lényeges elemeket nem érintik, ugyanakkor forrásainkat kiszélesítik. (Szükség esetén a különbségekre utalunk.) Országos viszonylatban a nem lakóhelyükön dolgozó aktív keresők aránya a megfelelő népgazdasági ág aktív keresőinek százalékában - a korábbinál szélesebb bontásban - 1960-ban az alábbiak szerint alakult: a közlekedésben 29,3 %, az építőiparban 22,4 %, az iparban 20,7 %, a kereskedelemben 11,4 %, a szolgáltatásban 7,8 %, a mezőgazdaságban 4,7 %, egyéb népgazdasági ágakban 6,5 %, 20 (Mint említettük, Magyarországon az ingázók száma 612 900 fő volt, az összes aktív keresőknek 12,5 %-a.) A megyében az el- és bejáró aktív keresők (a nem lakóhelyükön dolgozók) legnagyobb hányada ugyanúgy, mint országosan, a közlekedési ágazatban talált munkát. (Lásd: 1. sz. melléklet) Ezen a területen dolgozott az eljárók, a megyében jelenlévő összes közlekedési dolgozónak 39,9 %-a, a bejáróknak pedig a megyében dolgozónak 44,3 %-a. Az építőiparban 16,3 illetve 26,7 %, az iparban 13,3; 13,2 %, a mezőgazdaságban 2,4; 2,4 %-os volt a megyei hányad. A kereskedelembe eljárók (11,7 %) és az egyéb szolgáltatás területen a megyei arány (9,6 %) magasabb volt az országosnál. Ezek mögött az arányok mögött Szabolcs megyének a már említett sajátos elmaradottsága húzódik meg. Az ipar fejletlenségét különösen jelzi a tiszalöki, a csengeri, a fehérgyarmati, a nagykállói és a nyírbátori járásokban ingázó aktív keresőknek az iparban munkát találók igen alacsony, 6,9 %-os aránya. A megye elmaradottságát mutatja az is, hogy a 19 2 0 1960. évi népszámlálás 9. k. 37.*, 45.*, 47.* Uo. 9.* és 74-78.