SZOCIÁLIS ELLÁTÓ RENDSZER MAGYARORSZÁGON Jelen kiadvány az Európai Unió Alapvető Jogok és Polgárság Program anyagi támogatásával készült. Jelen kiadvány tartalmáért a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete vállal kizárólagos felelősséget és semmi esetre nem az Európai Bizottság nézeteit tükrözi.
Gyermekvédelmi Konferencia 2013.06.12. A konferenciát a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete rendezte a Roma MATRIX projekt keretében. A Roma MATRIX egy európai projekt, amelynek célja a romákkal szembeni rasszizmus, intolerancia és xenofóbia elleni küzdelem, valamint az integráció elősegítése egy egész Európára kiterjedő akcióprogram keretében. A konferencián részt vettek szociális munkások és a döntéshozásban, civil szervezetekben dolgozó szakemberek. A konferencia kiemelt témája a gyermekvédelem volt. Az előadások bemutatták a magyar gyermekvédelmi rendszer főbb állomásait, a törvényi hátterét és intézményi bázisát. A gyermekvédelmi rendszer a szociális háló egyik fontos eleme, amely nem választható el a szociális rendszer egészétől, mert hatással vannak egymásra. Jelen kiadványt a szervezők, a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete készítette, a konferencián, és a gyakorlatban felmerült legfontosabb témák alapján. Mindazoknak szánjuk, akiket érdekel a magyar szociális ellátó rendszer. 1
Szociális ellátási rendszer meghatározása: gyűjtőfogalom, ide tartozónak tekintjük a társadalom keretei között megszervezett összes olyan tevékenységet, amelynek az a rendeltetése, hogy a társadalom tagjai által megtermelt anyagi javak egy részének az elvonásával képzett alapból támogatást nyújtsanak minden olyan személynek, akik önhibájukon kívül nem tud magáról gondoskodni. Ide tartoznak a gyerekek, a fogyatékkal élők, betegek és az idősek. A törvényhozók célja, hogy a családok szakmai támogatása segítségével elkerüljék a gyermekek családtól való elszakítását. E cél elérése érdekében számos támogató intézkedést fogadtak el. 2
Az önkormányzatok által nyújtható ellátások pénzbeli ellátások szociális rászorultságtól függő pénzbeli támogatások időskorúak járadéka rendszeres szociális segély lakásfenntartási támogatás természetben nyújtott szociális ellátás szociális szolgáltatások szakosított alapellátás ellátás ápolást, gondozást nyújtó étkeztetés intézmények házi rehabilitációs segítségny intézmények újtás családsegítés lakóotthon Gyermekvédelem = Gyermeki jogok védelme A gyermeki jogok védelme minden olyan természetes és jogi személy kötelessége, aki a gyermek nevelésével, oktatásával, ellátásával, ügyeinek intézésével foglalkozik. 3
A gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében a törvényben meghatározott alaptevékenység keretében gyermekvédelmi jelzőrendszert hozott létre. Gyermekvédelem A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. törvény alapvető szabályokat állapít meg, amelyek szerint az állam, a helyi önkormányzatok és 4
a gyermekek védelmét ellátó természetes és jogi személyek, meghatározott ellátásokkal és intézkedésekkel segítséget nyújtsanak a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, a szülői kötelességek teljesítéséhez, illetve gondoskodjanak a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről, a hiányzó szülői gondoskodás pótlásáról, valamint hogy segítsék a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedését. A gyermekvédelemben a törvény 2 szintet jelöl meg: 1. alapellátás, amely helyben, a családban, hatósági beavatkozás nélkül történik; 2. szakellátás, amely a gyermeket kiemelve a családból, a szülőket felmentve a szülői szerepek alól működik. 5
I. Gyermekvédelmi alapellátás: Az alapellátás elve: ÖNKÉNTESSÉG Gyermekjóléti alapellátások céljai: a gyermeknek vérszerinti családban történő ellátása a családból történő kiemelés megelőzése családgondozás a visszafogadás érdekében utógondozás a visszaillesztés időszakába A FELADAT ELLÁTÁSÁÉRT FELELŐS a települési önkormányzat A törvényhozók szándéka a vérszerinti családok szakmai támogatásával elkerülni a gyerekek kiemelését a családból. A cél elérése érdekében számtalan támogató intézkedést hoztak. Pénzbeli és természetbeni ellátások: rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény rendkívüli gyermekvédelmi támogatás kiegészítő gyermekvédelmi támogatás tartásdíj megelőlegezése otthonteremtési támogatás 6
NAPKÖZBENI ELLÁTÁSOK: bölcsőde családi napközi házi gyerekfelügyelet alternatív napközbeni ellátás ÁTMENETI GONDOZÁS INTÉZMÉNYEI: helyettes szülő gyerekek átmeneti otthona családok átmeneti otthona GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS: gyermekjóléti szolgálat (GYEJÓ) szervezési, szolgáltatási, gondozási feladatok 7
Szervezeti ábra Tiszalöki szociális ellátórendszer SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT HIVATÁSOS GONDNOK IDŐSEK GONDOZÓ KÖZPONTJA HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SZOCIÁLIS ÉTKEZTETÉS BENTLAKÁSOS IDŐSELLÁTÁS REFORMÁTUS EGYHÁZ CSALÁDOK ÁTMENETI OTTHONA OLTALMAZÓ HÁZ FOGYATÉKOSOK NAPPALI ELLÁTÁSA 8
Tiszalök szociális ellátórendszerének bemutatásán keresztül a konferencia résztvevői megismerkedhettek az intézményes háttérrel és a gyerekek érdekében végzett közvetlen intézkedésekkel, tevékenységekkel. Az interaktív előadásmód lehetőséget biztosított a résztvevők számára, hogy egy-egy téma kapcsán ismereteiket pontosítsák, vagy kiegészítést kérjenek. 9
Gyermekjóléti szolgálat Létrehozásának célja: álljon rendelkezésre a településeken a gyámhatóság tevékenységének jelentős részét kiváltani képes szolgáltatás a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek érdekeit A törvényben meghatározott alapfeladatok: - szervezési - szolgáltatási - gondozási feladatok Gyermekjóléti szolgálat tevékenységi körei Személyi feltételek: önálló szakmai egységként működik 2 fő családgondozó,1 fő szakmai vezető Fő tevékenységek: - információs szolgálat működtetése - gondozás Alapellátás 10
Védelembe vétel Átmeneti nevelt gyermekek családjának gondozása - Települési szakmaközi együttműködés szervezése - Települési jelzőrendszer működtetése - Prevenciós programok szervezése Gyermekjóléti alapellátás feladata Nem hatósági intézkedés - alapja az önkéntes együttműködés A gyermekkel és családjával végzett szociális munkával a gyermek problémáinak rendezése A családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozása Tanácsadás biztosítása: - pl. családtervezési, nevelési, mentálhigiénés, jogi és káros szenvedélyek megelőzését célzó Eljáró hatóságok: jegyzői gyámhatóság városi/fővárosi kerületi gyámhivatal regionális szociális és gyámhivatal (kormányhivatalok) 11
Hatósági intézkedések: védelembe vétel családba fogadás engedélyezése örökbefogadás engedélyezése ideiglenes hatályú elhelyezés átmeneti nevelésbe vétel tartós nevelésbe vétel 12
II. Gyermekvédelmi szakellátás A gyermekvédelmi szakellátások célja: a családjukból hatósági határozattal kiemelt gyermekek teljes körű otthont nyújtó ellátása, a gyermek vérszerinti családba való visszagondozás ha ez nem lehetséges a gyerek végleges sorsának rendezése (örökbefogadás) a rendszerben felnövő gyerekeket felkészíteni az önálló életre A feladat ellátásáért felelős: a megyei (megyei jogú városi)/fővárosi önkormányzat civil vagy egyházi szervezetek, ha a feladatot a megyei önkormányzat átadja (ellátási szerződés) Egy gyermek útja Minden igyekezet ellenére a gyermekvédelmi rendszerben ellátást igénylő gyermekek száma nem 13
csökkent. Az ide kerülő gyermekek közel 75-80 %-a roma származású, ugyanakkor a peremhelyzetű magyar gyermekek száma is egyre növekszik. Bár a törvény rögzíti, hogy egyetlen gyermek sem szakítható el a családjától anyagi okok miatt, a lakhatási körülmények romlása és a szegénységben élő gyermekek egyre növekvő száma igen gyakran pénzügyi okokra vezethető vissza. A roma szülők foglalkoztatási aránya nagymértékben eltér a többségi társadalom foglalkoztatási rátájától, ami közvetlenül szegénységet eredményez. A származás és a szegénység tovább rontja a roma gyermekek felzárkózásának esélyét. Néha szegregálódnak az óvodában és az iskolában, valamint szocializációjuk sem megfelelő, ami a tanulmányi eredményükben is megmutatkozik. Egyesek szerint éppen ezért nem is baj, ha kiszakadnak a környezetükből és családjukból, és a gyermekvédelmi rendszer biztosítja számukra ezeket a 14
felzárkóztatási folyamatokat. Mások véleménye szerint az integrációt a családdal egy egységben kellene megvalósítani. A vélemények a résztvevők saját szubjektív szakmai tapasztalatuk és elköteleződésük alapján formálódtak. Egy dolog azonban matematikailag is bizonyítható: a családjuktól elszakított gyermekek gondozása és ellátása költséges. Eredményessége nehezen mérhető és megkérdőjelezhető. A szakszolgáltatást biztosító intézmény (TEGYESZ) feladata otthonteremtési realizálása, gyermekvédelmi szakértői bizottság működtetése gondozási hely kijelölése gyermekek jogi képviselete gyámi, gondozói tanácsadás nyilvántartás, adatkezelés örökbefogadáshoz kapcsolódó feladatok befogadó otthon működtetése nevelőszülői hálózat működtetése utógondozói feladatok ellátása Otthont nyújtó ellátás színterei a szakszolgáltatásban nevelőszülő: hagyományos, hivatásos, speciális 15
gyerekotthon: max. 40 fő befogadására (normál, különleges) lakásotthon: max. 12 fő befogadására utógondozó otthon A gondozásba vett gyermekek pénzügyi támogatása Egy ellátott egy éves költsége a rendszerben: Nevelőszülőknél élő gyermek: kb a normatíva Lakásotthonban: 2.000.000 Ft Gyerekotthonban 1.500.000 Ft Speciális ellátású 2.500.000 Ft 16
Összefoglaló A rendszerváltás óta a non-profit szervezetek és az egyházak egyre jobban megerősödtek és társadalmi kérdésekkel is foglalkozni kezdtek. Az elmúlt 3-4 évben egyre nagyobb szerepet vállaltak a gyermekvédelmi rendszerben is, amit az állam a maga módján igyekszik elismerni és ösztönözni. A prezentációkat követően a részt vevő országok szakemberei megosztották tapasztalataikat szakterületük szerint, és összehasonlították azokat. 17
A legfontosabb jogszabályok 1952.évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1991. évi LXIV. tv. a gyermekek jogairól szóló, New Yorkban 1989.nov.20-án kelt egyezmény 1993.évi III. törvény-a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 1997.évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 2004. évi CXL. Törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól 149 /1997 (IX.10) Kormányrendelet a gyámhatóságokról,valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról 2010. évi CLXIX Költségvetési törvény 18
Megjelentette a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete a Roma MATRIX projekt keretében. Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete www.vagoe.hu vagoe04@gmail.com Roma MATRIX 2013 Október Nyelv: Magyar Language: Hungarian 19