Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar

Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Kar Vietnam gazdasági fejlődése és külkereskedelmi kapcsolatai Készítette: Pap Gábor Budapest 2003. 3

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS 6 I. TÖRTÉNELEM AZ ŐSKORTÓL 1986-IG 7 I.1. Őskor, ókor 7 A kezdetek A kínai hódítás Funan és Champa I.2. A függetlenség évszázadai 8 A korai dinasztiák Kínai beolvasztási törekvések Polgárháborúk és az európaiak megjelenése I.3. A francia uralom 9 A francia hódítás A kínaiak Dél-kelet Ázsiában A gyarmati gazdaság A japán megszállás A függetlenség kivívása és az ország két részre osztása I.4. Dél-Vietnam gazdasága a megosztottság idején 13 A gazdasági és társadalmi szerkezet átalakulása A mezőgazdaság problémái Függés az USA-tól Korrupció I.5. Észak-Vietnam gazdasága a megosztottság idején 15 A mezőgazdaság szocialista átalakítása Az ipari termelés átszervezése A bürokratikus elosztó rendszer I.6. Vietnami gazdaságpolitika az egyesítés után 17 Váltakozó elképzelések Az Új Gazdaságirányítási Mechanizmus II. A DOI MOI ÉS A GAZDASÁG FEJLŐDÉSE 1986 UTÁN 21 II.1. A reformok okai és a VKP VI. kongresszusa 21 Gazdasági lemaradás 4

Megváltozott világpolitikai környezet A hatodik pártkongresszus Doi Moi Eredmények II.2. Az átalakulás kérdései 23 Útkeresés Szocialista örökség A kínai példa Menedzserszocializmus II.3. Új elgondolások a gazdaság irányításában 25 II.4. A bankrendszer reformja 26 A szocialista bankrendszer Kereskedelmi bankok létrehozása Hitelszövetkezetek A kilencvenes évek és a jövő II.5. A vegyes gazdaság kialakulása 28 A jogi feltételek megteremtése Az állami vállalatok A magánszektor II.6. A mezőgazdaság átalakulása 32 A reformok beindítása Az intézkedések hatása A legfontosabb termények A vidék fejlesztésének lehetőségei II.7. Az ipar 35 II.8. Az infrastruktúra és szállítás 36 Az infrastruktúra állapota 1986-ban Az infrastruktúra helyzete az ezredfordulón Tervek és tennivalók III. VIETNAM KÜLGAZDASÁGI KAPCSOLATAI 39 III.1. Külföldi beruházások 39 A jogi környezet Beruházások a kilencvenes években A befektetések megoszlása 5

A jövő III.2. Nemzetközi segélyek és hitelek 42 III.3. A vietnami külkereskedelem 43 III.3.1. A külkereskedelem általános fejlődése és felépítése 43 A külkereskedelem a reformok előtt ASEAN és APEC tagság A külkereskedelem a kilencvenes években Az export összetétele III.3.2. Vietnam legfontosabb külkereskedelmi partnerei 48 ASEAN Kína Japán EU Oroszország USA III.3.3. Magyarország és Vietnam 50 A magyar-vietnami kapcsolatok története Változások a kilencvenes években A forgalom alakulása Külkereskedelmi áruszerkezet III.3.4. A vietnami külkereskedelem előtt álló kihívások 51 További liberalizáció Nemzetközi elvárások WTO tagság III.4. A vietnami idegenforgalom 53 A modern turizmus Vietnam turisztikai adottságai Az idegenforgalmi ágazat fejlődése Problémák és feladatok A jövő lehetőségei ÖSSZEFOGLALÁS 57 IRODALOMJEGYZÉK 59 6

BEVEZETÉS A Külkereskedelmi Főiskola diákjaként 1998 óta tanulok kínaiul. A 2000-2001-es tanévet ösztöndíjasként a Kínai Népköztársaságban töltöttem, és az ott szerzett tapasztalatok alapján döntöttem végleg úgy, hogy a Távol-Kelettel szeretnék foglalkozni. Hazatérésem után kezdtem vietnamiul tanulni. A nyelv mellett természetesen az ország kultúrája, történelme, jelenlegi állapota is érdekel. Ezért határoztam el, hogy szakdolgozatomat is vietnami témából írom. Személyes érdeklődésem mellett erre az is okot szolgáltat, hogy Vietnam igen dinamikusan fejlődő ország. Hazánknak is érdeke, hogy nagyobb figyelmet fordítson azokra az immár másfél évtizede zajló folyamatokra, amelyek révén Vietnam a dél-kelet ázsiai régió egyik meghatározó gazdaságává válhat. Ennek ellenére Magyarországon legtöbben az amerikai háborús filmekből ismert, elmaradott országnak tartják Vietnamot. Több ezer éves történelmét, a háború vége óta elért eredményeit kevesen ismerik. Ezek rövid bemutatására vállalkoztam szakdolgozatomban. Célom az volt, hogy áttekintést adjak Vietnam gazdasági helyzetéről az ezredfordulón, illetve megvizsgáljam, milyen folyamatok vezettek idáig. Az első fejezetben Vietnam történelmét tekintem át 1986-ig. A meghatározó események bemutatása mellett igyekeztem kiemelni a gazdaságban bekövetkezett változásokat is. A második fejezet a vietnami reformfolyamat, a Doi Moi elindulásának és a nyolcvanas-kilencvenes években végbement gazdasági, társadalmi és intézményi fejlődésnek részletes bemutatása. A harmadik fejezetben tárgyalom Vietnam külgazdasági kapcsolataiban bekövetkezett változásokat, kezdve a Szovjetunió és a szocialista országok meghatározó szerepétől a nyolcvanas évek közepén az ASEAN és APEC tagságig az ezredfordulón. Szintén itt foglalkozom a vietnami turizmusban rejlő lehetőségekkel. Remélem, dolgozatommal elértem célomat, és sikerült reális, aktuális képet rajzolnom Vietnamról. Ezúton szeretnék köszönetet mondani konzulensemnek, Dr. Majoros Pálnak, aki a dolgozat eredeti leadási határideje után is segítette munkámat; Dr. Gergely Attilának, a Teleki László Intézet tudományos munkatársának, aki szakmai gyakorlatom ideje alatt látott el értékes tanácsokkal; és Jelen Jánosnak, szakértő bírálataiért. Köszönet illeti továbbá Bassa Zoltánt, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos munkatársát, aki kutatási eredményeit rendelkezésemre bocsátotta. 7

I. TÖRTÉNELEM AZ ŐSKORTÓL 1986-IG I. 1. Őskor, Ókor A kezdetek A mai Vietnam északi részén már 500 000 évvel ezelőtt is éltek emberek. Számos ó- és újkőkori leletet találtak a későbbi időkből is; az archeológiai kutatások szerint már időszámításunk előtt 7000-ben is folyt valamiféle primitív mezőgazdasági termelés. Az i.e. 3. században már fejlett bronzkori kultúra létezett itt. Ennek írásos emlékei nem maradtak ránk, kétséges, hogy egyáltalán ismertek-e valamilyen fajta ábécét vagy képírást. A kínai hódítás A kínai Han-dinasztia seregei az i.e. 2. században meghódították a Vörös-folyó deltáját, és a következő évszázadokban számos tudós, hivatalnok és telepes érkezett a régióba. Megismertették a vietnamiak őseivel a mezőgazdasági termelés fejlettebb módszereit, például a fém ekét, a rizstermelést és az ehhez szükséges csatornázást, gátak építését. A közigazgatást kínai mintára szervezték meg, bevezették az írásjegyek használatát és a kínai nyelvet a hivatalos életben. Megismertették a helybeliekkel a konfucianizmus és taoizmus tanait, az indiai kereskedők pedig a buddhizmust. Ezeknek hatása az ős-vietnami népre igen jelentős volt, megváltoztatta őket kulturálisan és etnikailag is. A mai vietnami nyelv szavainak 40-60 százaléka is kínai eredetű. Beolvasztani azonban nem sikerült őket, amit az ezeréves kínai uralom alatt kitört számos lázadás, függetlenségi harc bizonyít. A kínaiak számára Vietnam fontos kikötőhely volt az India felé haladó kereskedelemben. Kínai feljegyzések szerint még néhány római utazó is eljutott idáig 166-ban. Funan és Champa A mai Vietnam déli részén az 1. és 6. század létezett Funan királyság, amely indiai kulturális befolyás alatt állott. A régészeti leletek tanúsága szerint kereskedelmi kapcsolatban álltak Kínával, Indonéziával, Indiával és Perzsiával is; sőt, az egykori kikötőváros területén még egy időszámításunk után 152-ből származó aranyérem is előkerült. Az időszámításunk utáni második században jelent meg a mai Danang környékén a Champa királyság, mely szintén India kulturális befolyása alatt állott, amellyel aktívan kereskedett is. Hadihajóik folyamatosan fosztogatták a térség többi országának hajóit, így szinte állandó háborúban élt. (Florence-Storey 2001; Zöld 1984) 8

I. 2. A függetlenség évszázadai A korai dinasztiák A Tang-dinasztia bukása Kínában lehetővé tette a függetlenség kivívását a vietnamiak számára i.sz. 939-ben. Bár továbbra is elismerték Kína fennhatóságát, és háromévente adót fizettek a császárnak, a gyakorlatban függetlenek voltak. Az ország továbbra is megőrizte fontos szerepét India és a Távol-Kelet közötti kereskedelemben. Az elkövetkező évszázadokban a gazdaság fokozatosan fejlődött. A lakosság száma fokozatosan emelkedett, nőtt a megművelt terület, kiterjesztették az öntözőrendszert. A folyók völgyében és a tengerpartokon városok jöttek létre, amelyek kereskedelmi, kézműipari és adminisztratív központokká váltak. Fellendült a bel- és külkereskedelem, a XIV. század végén már papírpénz is volt forgalomban. A Lydinasztia idején (1010-1225) a vietnamiak fokozatosan terjeszkedtek dél felé, meghódították és beolvasztották a Champa királyság népét. A következő dinasztia, a Tran uralkodása alatt (1225-1400) a legnagyobb kihívást a mongol támadások kivédése jelentette, amelyeket sikerrel vertek vissza. Kínai beolvasztási törekvések A Tran uralkodóház bukásakor eluralkodó kaotikus állapotokat kihasználva a kínai Ming-dinasztia ismét megpróbálta kiterjeszteni hatalmát a területre. Húszéves uralmuk alatt igyekeztek megsemmisíteni mindent, ami a vietnamiakat önállóságukra emlékeztethette, beleértve a nemzeti irodalom nagy részének elégetését is. A vietnamiakat arra kényszerítették, hogy kínai ruhákat hordjanak és kínai szokásokat kövessenek. Nem csoda, hogy intézkedéseik néhány éven belül általános felkeléshez vezettek, aminek tíz év küzdelem után ismét sikerült kiszorítani a kínaiakat az országból. A felkelés vezetője megalapította a Kései Ledinasztiát (a Korai Le mindössze 29 évig állt fenn, az ezredforduló környékén.) Ez a dinasztia névlegesen 1778-ig uralkodott, valójában azonban 1524 után már nem volt befolyása az ország dolgaira. Ekkortól kezdve ugyanis két nagy feudális család, a Trinh és a Nguyen uralta az ország északi és déli részét, az ő háborúskodásuk határozta meg az elkövetkező két és fél évszázad történelmét. Polgárháborúk és az európaiak megjelenése Az első európaiak, akik Vietnamba érkeztek, portugál telepesek és domonkos misszionáriusok voltak. A portugálok 9

hamarosan kereskedelmi telepet is létesítettek a mai Hoi Anban. A polgárháború idején a Trinh családot a hollandok, a Nguyent pedig a portugálok látták el modern fegyverekkel. Egy francia jezsuita, Alexandre de Rhodes ebben az időben dolgozta ki a vietnami nyelv ma is használt latin betűs átírását. A két család harcának a Tay Sonfelkelés vetett végett, amely rövid idő alatt az egész országban átvette a hatalmat, és visszaverte a névleg az uralkodó megsegítésére érkező kínai csapatokat. A felkelők csökkentették az adókat, földosztást és pénzreformot hajtottak végre, és felújították az elhanyagolt öntözőrendszert. A Nguyen-klán egy tagja azonban megmenekült, és francia segítségre támaszkodva elfoglalta az országot, majd 1802-ben császárrá kiáltotta ki magát, megalapítva a Nguyen-dinasztiát. Az országot 1804-ben nevezte el Viet Namnak. Abszolút monarchikus rendszert épített ki, amelynek fő támasza a hadsereg volt. Uralkodása alatt számos út, híd, és csatorna épült, lehetővé téve a háború pusztításai után a további fejlődést. Erőteljes növekedésnek indult a bányászat, az ipar és a kereskedelem. Utóda, Minh Man, erősen konzervatív konfuciánus neveltetése folytán, ellenségesen viszonyult a katolikus misszionáriusokhoz, sokat kivégeztetett közülük és vietnami követőik közül is. Ez Franciaországban nagy visszhangot keltett, megerősödtek a katonai beavatkozást sürgető hangok. A dinasztia tovább folytatta a dél felé terjeszkedést, fokozatosan meghódítva a Mekong-deltát, amely addig a Chenla királyság helyébe lépő Khmer Birodalomhoz tartozott. (Florence-Storey 2001; Zöld 1984) I. 3. A francia uralom A francia hódítás A francia gyarmatosítás lassan, lépésenként zajlott. Gyakran nem határozott politika következménye volt, csupán kalandorok magánakciói révén valósult meg. Az első összecsapás 1847-ben volt, a francia haditengerészet kisebb büntetőakciója a misszionáriusok ellen elkövetett atrocitások miatt. Legközelebb 1858- ban került sor hasonló büntetőakcióra, 14 hadihajó megostromolta Danangot, majd délnek hajózva bevette Saigont. 1862-ben a császár a franciáknak adta az általuk Kokinkínának nevezett déli területek három tartományát, engedélyezte a misszionáriusoknak a hittérítést, és számos kikötőt megnyitott a külföldi kereskedők előtt. Ezenkívül kártérítést is kellett fizetnie, aminek érdekében engedélyezte az ópium kereskedelmét, és a forgalmazás monopóliumának jogát a kínaiaknak adta. 10

A franciák 1874-ben újabb szerződést írattak alá a vietnamiakkal, amely kimondta, hogy Franciaországnak joga van Hanoiban és más észak-vietnami városokban csapatokat állomásoztatni konzuljai védelmére. A francia hivatalnokok beleszólhattak az ország vámügyeibe, és Vietnamnak egyeztetnie kellett a külpolitikáját Franciaországgal. 1882-ben Riviere tábornok elfoglalta Hanoit. Egy évvel később, Tu Duc császár halálát kihasználva a franciák benyomultak a fővárosba, Huébe. 1883 augusztus 25-én protektorátusi szerződést kényszerítettek az új császárra, 1887-ben pedig létrehozták az Indokínai Uniót, véget vetve Vietnam (valamint Laosz és Kambodzsa) függetlenségének. (Florence-Storey 2001; Zöld 1984) A kínaiak Dél-kelet Ázsiában Fontos kitérni a kínaiak szerepére a vietnami gazdasági életben. Kínaiak sok évszázada éltek Vietnamban, legtöbbjük az anyaországban folyó háborúk, vagy éhínségek elől menekült délre. Sokan érkeztek például a Ming-dinasztia bukása után, a 17. században. Halászattal, mezőgazdasággal is foglalkoztak, azonban gazdasági szerepük volt igazán jelentős. Az anyaországgal való rokoni és baráti kapcsolataik révén jövedelmező kereskedelmi tevékenységbe kezdhettek, és a fejletlenebb dél-kelet ázsiai országokba gyakran ők vezették be a modern termelési módszereket. A 17. század folyamán például volt olyan időszak, amikor a sziámi király kantoni rizskereskedelemért felelős tisztviselője kínai volt. Jáván rizst termesztettek, amiből aztán alkoholt állítottak elő, illetve kifejezetten export célra termeltek cukrot. Borneón és a Maláj-félszigeten bányákat hoztak létre és üzemeltettek. Igyekeztek megőrizni kulturális különállásukat, kínai negyedeket hoztak létre, zárt közösségekbe rendeződtek rokonság, születési hely, nyelvjárás vagy akár családnév szerint. Az egy közösségben élő kínaiak kölcsönösen segítették egymást, hatásos, informális hitelezési rendszer segítette a vállalkozások beindítását. Saját iskolákat, kórházakat és temetőket tartottak fenn. A vietnami császár hivatalosan is elismerte ezeket a közösségeket, bang nevű közigazgatási egységeket hozva létre belőlük. Maguk választhatták vezetőiket, saját ügyeikben maguk ítélkezhettek. Jó magaviseletükért és az adó befizetéséért bang truong nevű tisztviselőik feleltek a császárnak. A kínaiak önállóságát a franciák is meghagyták, a bangok helyébe a congrégation lépett. A kínaiak közvetítő szerepet töltöttek be az őslakosok és a gyarmatosítók között, a kulturális hasonlóságok miatt sokkal jobban tudtak tevékenykedni vidéken, mint a franciák, képesek voltak a falvakat is bevonni a termelésbe és a nemzetközi kereskedelembe. Emiatt, és a kínai anyaországgal fenntartott kapcsolataik miatt a franciák különböző kedvezményeket, jogi 11

előnyöket biztosítottak számukra a kereskedelemben. A gyarmati korszak végén, 1946- tól kezdve gazdaságilag gyakorlatilag egyenjogúvá váltak a franciákkal. A francia uralom megszűntekor, 1954-ben az összes kereskedelmi tevékenység mintegy háromnegyedét a kínaiak bonyolították le, ezenfelül az ő kezükben voltak olyan fontos ágazatok, mint az ópium- és borstermesztés, a rizshántolás, a cukor-, rizs- és gyapotkereskedelem, valamint a szállítás. Uzsorásokként is működtek. Mellettük és a franciák mellett a vietnami polgári rétegnek nem sok lehetősége volt a kibontakozásra, ami egyik oka volt a kommunisták későbbi sikerének. (Florence-Storey 2001; Zöld 1984; Minority Rights Group 1992; Kolko 1987) A gyarmati gazdaság A franciák nagyszabású infrastruktúra-fejlesztésbe fogtak. Megépítették a Saigon-Hanoi vasútvonalat, továbbfejlesztették az öntözőrendszert és a rizstermelés technikáját. A századforduló környékén felgyorsuló iparosodás hatalmas igényt támasztott a különböző nyersanyagok iránt, mint például a gumi és az ón. Ennek érdekében sok helyütt dzsungelirtásba kezdtek, ültetvényeket hozva létre, amelyeken vietnami munkásokat alkalmaztak minimális bérért, ami gyakran arra sem volt elég, hogy éhen ne haljanak. Az embertelen körülmények és az alultápláltság miatt például egy Michelin ültetvényen az 1917 és 1945 között dolgozó 45 000 munkás közül 12 000 halt meg. Hasonló volt a helyzet a bányákban, ahol elsősorban cinket, ónt, antracitot termeltek ki. Bár Vietnam sosem vált fontossá, mint felvevőpiac, néhány terméket sikerült bevezetni a franciáknak. Ezek olyan áruk voltak, amit a fejlettebb technológia révén nagyobb mennyiségben és olcsóbban tudtak otthon előállítani, mint a helyi vietnami termelők. Ilyen volt például a textil és különféle (bádog) edények és evőeszközök. Ez a helyi termelőkre mért csapást, akiknek helyzete így ellehetetlenült. Ez egybeesett a parasztság tömeges elszegényedésével. A közmunkák költségeit a francia gyarmati adminisztráció nagyrészt az adók növelésével akarta előteremteni, amelyet sok kis parasztgazdaság nem tudott megfizetni, így tönkrementek. Míg a gyarmatosítás előtt a legtöbb paraszt a saját birtokán gazdálkodott, az 1930-as évekre 70%-uk elvesztette földjét. (Florence-Storey 2001:20) Francia telepesek nagy területeket kaptak vietnami földekből, csakúgy, mint a gyarmatosítókat kiszolgáló vietnamiak. Hamarosan a megművelhető földterületek nagy része egy vékony réteg kezében összpontosult. Gyakorlatilag ez volt a gazdaság egyetlen olyan területe, ahol a vietnami nemzetiségűek aránya számottevő volt, az ipar és a kereskedelem a franciák és kínaiak kezében volt. Sok vietnami földbirtokos próbált földjeit eladva belépni más 12

szektorba, de ez csak keveseknek sikerült; a többiek gyerekeik nevelésére költötték megtakarított pénzüket, akik később nagyrészt a franciákat kiszolgáló hivatalnokrendszerben helyezkedtek el. (Florence-Storey 2001; Kolko 1987) A franciák tehát gyökeresen átalakították a vietnami társadalmi és gazdasági szerkezetet, csakúgy, mint a természetes környezetet. Az addig főleg a belső piac ellátására berendezkedett mezőgazdaságot olyan gépezetté alakították át, amelynek nyereséges vagy veszteséges működése a világpiaci árak változásától függött. A társadalmi elégedetlenség felkelésekhez és titkos szervezkedésekhez vezetett a parasztok kunyhóitól egészen a császári udvarig. A franciák mindig példamutató kegyetlenséggel torolták meg ezeket a próbálkozásokat. A japán megszállás Franciaország német megszállása után a Vichy-kormány által kinevezett indokínai kormányzó beleegyezett, hogy a japánok bevonuljanak Vietnamba. Az ország, helyesebben az Indokínai Unió napi irányítása továbbra is a franciák kezében maradt. Csak több, mint négy év múlva, 1945 márciusában váltották le őket a japánok egy általuk irányított bábkormánnyal, mikor fény derült a francia kormányzó szervezkedésére a japánok ellen. Az új kormány élére Bao Dai császár került, aki eltörölte az 1883-as szerződést, ami országát francia protektorátussá tette. Az elhibázott japán mezőgazdasági politika, az árvizek és a megszálló csapatok élelmezésének kötelezettsége éhínséghez vezetett, amiben kétmillió ember halt éhen. A függetlenség kivívása és az ország két részre osztása Ekkorra már a kommunisták irányítása alatt álló ellenállási mozgalomnak, a Viet Minh-nek az ország nagy részét sikerült elfoglalnia. Az augusztusi offenzíva nyomán a császár lemondott a Viet Minhkormány javára, akik szeptember másodikán kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. A potsdami konferencián elfogadott határozat értelmében azonban a japán csapatok lefegyverzését kínai Kuomintang- és brit csapatoknak kellett végrehajtania. A kaotikus helyzetet a franciák arra használták ki, hogy visszaszerezzék hatalmukat az ország felett. A Viet Minh tehát visszavonult a hegyek közé, és folytatta gerillaháborúját további nyolc éven át. 1954 májusában Dien Bien Phu-nál a franciák katasztrofális vereséget szenvedtek, és ez lehetővé tette a függetlenség kérdésének tárgyalóasztal melletti megoldását. A genfi határozat értelmében az országot átmenetileg két részre osztották a 17. szélességi fok mentén, és általános választásokat tűztek ki 1956 július 20-ra. A déli kormány azonban, amerikai bátorítással, 13

visszautasította a határozatot, és kikiáltotta a Vietnami Köztársaságot, amit az Egyesült Államok, Japán, Nagy-Britannia és Franciaország is elismert, a világ számos más országa mellett. Vietnam megosztott maradt még további húsz évig. (Florence-Storey 2001; Zöld 1984) I. 4. Dél-Vietnam gazdasága a megosztottság idején A gazdasági és társadalmi szerkezet átalakulása Délen a gazdaság továbbra is kapitalista módon szerveződött. A gazdaság és kereskedelem legfontosabb szektorait jórészt a városi népesség egyötödét kitevő kínai kisebbség uralta. 1959-től kezdve fegyveres harc tört ki a két országrész között, és az északiak által alakított Nemzeti Felszabadítási Front a Vietkong egyre jelentősebb sikereket ért el délen. A déli kormány egyre inkább az amerikai segélyekre támaszkodott az ellenállás költségeinek előteremtésében. 1962-ben elindították a stratégiai falvak programját, amelynek keretében számos vidéki település népességét telepítették át a városokba és a katonaság által ellenőrzött, megerősített falvakba, hogy ne segíthessék a Vietkongot élelemmel és információval. Ez a program az USA támogatásával zajlott. Az Egyesült Államoknak egyre erősödő katonai jelenléte miatt szüksége volt munkaerőre hadi létesítményeinek építéséhez és katonáinak ellátásához, amit a munkanélkülivé vált parasztok biztosítottak. A program alapvetően átalakította a déli társadalom szerkezetét. A városok népessége felduzzadt a menekülőktől, akiknek élelemre és szállásra volt szükségük. A túlélés érdekében a férfiak közül sokan a hadsereg vagy a rendőrség tagjává váltak, a nők közül pedig a becslések szerint 200 000-en választották a prostitúciót. A maradék egy része az amerikaiak igényeit látta el, vagy utcai árussá vált. Ez utóbbi 1974-re a legtöbb embert foglalkoztató civil foglalkozássá vált a mezőgazdaságon kívül. Az átalakítás a hagyományos vietnami értékekre is kihatással volt, az utcán felnövő nemzedék kevéssé vallotta magáénak szülei világszemléletét. A városi nyomor a bűnözés növekedéséhez is vezetett. (Kolko 1987) A mezőgazdaság problémái A mezőgazdasági termelés a parasztok kitelepítése illetve a hadseregbe való besorozása miatt erősen visszaesett. A nők vették át a férfiak szerepét földeken, de sohasem sikerült teljesen pótolni a munkaerő-hiányt. (Miközben a városokban a munkanélküliség okozott problémákat; azonban a parasztoknak nem engedélyezték, hogy visszatérjenek kiürített falvaikba.) 1965-re a Vietnami Köztársaság 14

már több rizst hozott be, mint amennyit exportált. Az import rizs többsége az Egyesült Államokból érkezett, a segélyek részeként, és a dél-vietnami kormány mindent elkövetett, hogy az árát alacsonyan tartsa, tartva egy esetleges rizshiány politikai következményeitől. Ez azonban azzal is járt, hogy a parasztoknak nem volt érdemes rizst termelniük, vagy növelniük a termelést, ami állandósította az USÁ-tól való függést, és komoly gondokat okozott a háború után. A munkaerő-kiesést fejlettebb mezőgazdasági technológia alkalmazásával próbálták megoldani. Támogatták a parasztok rovarirtó szer-, műtrágya- és gépvásárlásait. Új, nagyobb hozamú rizsfajtákat vezettek be, amelyek azonban egyúttal jobban megkövetelték a műtrágya használatát is. A termelés valóban növekedni kezdett, azonban import-függővé vált (megfordítva a franciák által teremtett helyzetet, ahol az exporttól függött a mezőgazdaság sorsa). A világban műtrágya-hiány lépett fel 1972-74-ben, az áruk Vietnamban háromszorosára nőtt. Ugyanekkor a világméretű olajválság miatt az új gépek működtetéséhez szükséges üzemanyagok ára is megnőtt. Így a paraszt költségei többszörösére emelkedtek, amit nem tudott fedezni még a rizs belföldi árának 140%-os emelkedése sem. Ez még mindig jóval a világpiaci ár alatt volt, azonban további emelését a vietnami vezetés mindenképpen igyekezett elkerülni. (Kolko 1987; Tran 1994) Függés az USA-tól Az amerikai segély másik részét alkották az importált fogyasztási cikkek. Az Egyesült Államok ezek révén próbálta elejét venni egy hasonló inflációnak, mint ami a koreai háború folyamán ment végbe, az amerikai katonákkal együtt beáramló pénz és az áruhiány kölcsönhatása miatt. Olcsó televíziókat és rádiókat is hoztak be az országba, hogy ennek révén ideológiai háborút vívhassanak a közvélemény megnyerése érdekében. 1964-67 között az import több, mint száz százalékkal nőtt. 1967-re az ország nemzeti össztermékének 40%-át ez az amerikai segélyektől függő import tette ki. (Kolko 1987:224) Ugyanakkor a helyi árutermelés visszaesett, ahogy a vietnami gazdaság egyre inkább az amerikai háborús gépezet és katonai jelenlét kiszolgálására állt át, tovább növelve a kiszolgáltatottságot. A becslések szerint 1966-tól kezdve a dél-vietnami költségvetés 85%-át tette ki az amerikai segély valamilyen formája. Ennek a költségvetésnek a kétharmadát a hadseregre fordították, a hiányokat pedig egyszerűen pénznyomással pótolták. (1965-ben a költségvetés egynegyedét így teremtették elő.) Ezért 1964-72 között az árak tízszeresére emelkedtek, az amerikai erőfeszítések ellenére.(kolko 1987:224-225) 15

Korrupció Az állami fizetések elértéktelenedése a hivatali, katonai és rendőri korrupció elburjánzásához vezetett. Ennél nagyobb szabásúak volt az importok lebonyolítása körüli ügyletek, amik már az ötvenes évek óta a gazdaság egészében is kimutatható kárt okoztak. Ebből főleg egy szűk réteg profitált, a befolyásos kínai kereskedő családok és a vietnami politikai elit. Amerikai hivatalos becslések szerint körülbelül száz cég uralta a kereskedelem kétharmad részét. Ezen a száz vállalkozáson keresztül folyt át az amerikai importprogram keretében 4 milliárd dollár értékű segély. Az így nyert óriási profitot a túlnyomórészt kínai cégek nem fektették be a bizonytalan helyzetű országban, hanem külföldre menekítették, főleg más dél-kelet ázsiai országokban élő rokonaikhoz. A katasztrofális gazdasági helyzet és a mindent átható korrupció a rendszer legitimitását is aláásta, a katonaság morálját úgyszintén, és hozzájárult az 1975-ös észak-vietnami offenzíva könnyű sikeréhez is. (Kolko 1987; Tran 1994) I. 5. Észak-Vietnam gazdasága a megosztottság idején A mezőgazdaság szocialista átalakítása A franciákkal vívott hosszú háború után Észak gazdasági helyzete meglehetősen siralmas volt. Az ipar fejletlen volt, a fontosabb gyárakat megsemmisítették vagy délre telepítették. A déli rizs kiesése miatt élelmiszerhiány lépett föl. A mezőgazdasági termelés növekedését részben a forradalmi lelkesedéstől, részben a szocialista típusú átszervezéstől várták. A földosztás révén 2.1 millió család jutott földhöz. A kormány háromszintű szövetkezeti programot indított el. A legalacsonyabb szint csupán szervezett munkaerő-kölcsönzést jelentett, aminek keretében a parasztok egymás földjének megművelésében segítettek. Ennél fejlettebb volt az alacsony szintű szövetkezet, amelybe belépve a tulajdonosok megőrizték saját földjeiket, de azt közösen művelték meg. Az államtól bérleti díjat kaptak, és fizetést a családonként megállapított munkateljesítmény alapján. A legfelsőbb, harmadik szintű szövetkezetben a parasztok lemondtak földjeik tulajdonjogáról, és csak fizetést kaptak. A kormány az adórendszeren keresztül igyekezett ösztönözni a parasztokat a szövetkezetesítésre, ezek adója ugyanis 40-50%-kal alacsonyabb volt, mint az egyéni gazdálkodóké. (Tran 1994:3) 1965-re a földművelésből élő népesség 90%-a belépett a szövetkezetekbe. (Kolko 1987:265) A férfi munkaerő kiesése a háború miatt itt is ugyanolyan problémát okozott, mint délen, és a megoldások is hasonlóak voltak gépesítés, új rizsfajták és műtrágyák alkalmazása, a nők bevonása a termelésbe. A 16

segélyek itt a Szovjetunióból, Kínából és más szocialista országokból érkeztek. A rizstermelés ezek következtében lassan, átlagosan évi 1.9%-kal növekedett 1955-1964 között, (azonban volt olyan év, mikor csökkent), ezután 1971-ig stabil maradt, majd tovább növekedett. (Tran 1994:3) Az ipari termelés átszervezése Az iparban is szocialista átalakítás zajlott le. Azokat a cégeket, amelynek tulajdonosai elmenekültek, államosították. A helyben maradt vállalkozókat az állammal közös vállalatokba kényszerítették, a felszerelést, ingatlant stb. át kellett engedniük az államnak. Cserébe az átengedett tőke 6-8%-os kamatát kapták évente fizetésképpen, és korábbi cégeik alkalmazottaivá váltak. Ennek következtében, míg 1955-ben a teljes ipari termelésnek még 17%-át a magánvállalatok adták, addig 1960-ra a magánszféra gyakorlatilag megszűnt. (Tran 1994:4) Az ipari termékek mintegy felét 1964-re helyi szintű termelési egységek állították elő. Ezek hatékonysága, gépesítettsége meglehetősen alacsony volt, amivel a pártvezetés is tisztában volt, ám a háborús körülmények között hasznosnak bizonyultak. Ugyanis önellátók révén, nem voltak rászorulva máshonnan érkező szállításokra, így az utakat, a vasutat és a hidakat ért amerikai csapások nem vetették vissza a termelésüket, és könnyű volt elrejteni őket akár barlangokba az ellenséges bombázások elől. (Kolko 1984:266) A legtöbb állami költségvetési pénzt ennek ellenére a központilag igazgatott gyárak kapták, és a nehézipar fejlesztése kapta a fő hangsúlyt. A fogyasztói javak előállítása háttérbe szorult a termelői javak előállítása mellett, és a hiány inflációhoz vezetett. A kormány ezt új pénz bevezetésével próbálta megoldani 1959-ben. Ez körülbelül két évre vissza is fogta az inflációt, akkor azonban újra megindult, részben a rossz termés miatt. A hatvanas évek közepén sikerült ismét megállítani, a rizs és a fogyasztói javak termelésének növekedésével. A kereskedelmet, amelyet 1958-ban még szinte teljes egészében magáncégek bonyolítottak le, 1960-ra szintén államosították, közös állami-magán vállalkozások létrehozásával. (Tran 1994) A bürokratikus elosztó rendszer Mind a mezőgazdaságban, mind az iparban bürokratikus elosztó rendszert vezettek be, melynek lényege az volt, hogy az állam külön-külön megállapodott minden szövetkezettel az elkövetkezendő időszakban termelendő áru mennyiségéről. A megállapított mennyiséget az állam alacsony áron 17

átvette a termelőktől, és cserébe szintén olcsón ellátta őket nyersanyagokkal, műtrágyával, és a termeléshez szükséges egyéb eszközökkel. A kvótán felüli termésilletve árumennyiséget az esetenként megállapított áron szintén az államnak adták el. Ha a szövetkezet veszteséges volt, az állam kisegítette. Ennek a rendszernek két fontos negatív következménye volt. Az egyik a hatalmas bürokrácia, és a kormánynak való alárendeltség, amely megakadályozta, hogy a szövetkezetek egymás között hatékonyan együttműködjenek. A másik következmény a vállalatok vezetőinek magatartásában bekövetkezett változás volt. Egy ipari vállalat igazgatója mellett a szakszervezeti vezető és az illetékes párttitkár is beleszólhatott a termelés irányításába, ami csökkentette az igazgató felelősségének súlyát. Emiatt, és mert a veszteséges vállalatoknak az állam segítségére sietett adókedvezményekkel, a hitelek visszafizetésének elhalasztásával vagy direkt segélyekkel, a cégek irányítóinak kevéssé kellett törődniük a vállalat nyereséges működésével. Ez a fél évszázad alatt megalapozott mentalitás ma is nagy gondot jelent. (Kolko 1987; Tran 1994) I. 6. Vietnami gazdaságpolitika az egyesítés után Váltakozó elképzelések A váratlan győzelem 1975-ben meglepte az északi vezetőket, akiknek nem volt kidolgozott stratégiájuk a déli gazdaság átalakítására vonatkozóan. Délen is, északon is súlyos problémákkal kellett szembenézniük: délen az amerikaiak által kialakított és csak a jelenlétük révén és idejéig fenntartott mesterséges gazdasági szerkezettel, északon pedig a bombázások okozta pusztításokkal. A második ötéves terv kidolgozásánál ezt figyelembe véve a mezőgazdaság és fogyasztói javak gyártásának fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, a nehézipar az elképzelések szerint időlegesen háttérbe szorult, az exportfejlesztéssel együtt. Főleg azon párttagok nyomására, akik addig az Ideiglenes Forradalmi Kormányban tevékenykedtek, és jobban ismerték a déli viszonyokat, a szövetkezetesítést csak lassan, lépésről-lépésre akarták megvalósítani. Egyelőre engedélyezték a magánkereskedelmet is. A parasztok választhattak, hogy az államnak adják el a terményüket alacsony áron, és cserébe kapnak gépeket, üzemanyagot és műtrágyát, vagy pedig magánkereskedőknek értékesítik őket, és lemondanak az olcsó állami termelési javakról. Ezeknek a javaknak azonban az állam is szűkében volt, így nem tudott mindenkit ellátni velük, másrészt a magánkereskedők annyival magasabb áron vették át a termést a parasztoktól, hogy semmiképpen sem tudott volna versenyezni velük. A kereskedők főleg kínaiak pedig a későbbi 18

nagyobb profit reményében felhalmozták a rizst, ami 1977-re élelemhiányhoz vezetett. Ez arra késztette a hanoi kormányt, hogy felgyorsítsa a gazdaság államosítását, a hasonló kapitalista manipulációk kivédése végett. 1978 januárjában elrendelték, hogy a szövetkezetesítési mozgalomnak az év végére be kell fejeződnie. Ez azonban a parasztok ellenállásán megbukott, a legtöbb újonnan alakult szövetkezet hamarosan felbomlott (mikor liberálisabb gazdaságirányítási rendszert vezettek be 1979 szeptemberében). Bevezették az északra addig is jellemző bürokratikus ellátási rendszert, annak minden hibájával együtt. Bevezettek egy háromszintes árrendszert, ami az alapvető szükségletek ellátásához szükséges áruk kereskedelmét állami monopóliummá tette, egyéb javak esetében pedig szigorú árkorlátozásokat vezetett be. A mezőgazdasági termelés az átalakítás hatására visszaesett, a rizstermelés majdnem kilenc százalékkal csökkent 1977-ben és 1978-ban. A rizsfelhalmozás megakadályozása és a feketepiac felszámolása érdekében az utakat szorosan ellenőrizték. Az 1978 márciusában meghozott rendeletek értelmében az eddig kereskedelemmel foglalkozó családoknak és cégeknek termelésre kellett átállniuk, vagy a mezőgazdasági szektorban kellett elhelyezkedniük. Ennek érdekében a kormány ún. Új Gazdasági Övezeteket (New Economic Zone, NEZ) hozott létre, ahol addig parlagon hagyott vagy az erdőtől elhódított területeket kellett művelés alá venniük az ezen a téren semmilyen tapasztalattal nem rendelkező odatelepített kereskedőknek. A rendelkezés következtében 30 000 vállalkozás szűnt meg, és több százezer kínai hagyta el az országot. Ehhez hozzájárult az új pénz bevezetése is, ami a megsemmisítette a pénzben tartott megtakarításokat, mert csak 500 új dongig engedélyezték az átváltást. A maradék pénzt, amennyiben meg tudták magyarázni, honnan származik, állami vállalkozásokba kellett befektetni, vagy fix kamatozású betétre helyezni. (Tran 1994) Az átalakítás az iparra is kihatott. A második ötéves terv elveivel ellentétben a legtöbb állami költségvetési pénz a nehézipar fejlesztésére irányult a mezőgazdaság és fogyasztói ipar helyett. Az összes ipari termelés növekedése előbb lelassult, majd 1979- ben 3.3 százalékkal visszaesett. 1980-ban a termelés csökkenése már több, mint tíz százalékos volt. A gyárak átlagosan 50%-os kihasználtsággal dolgoztak. (Tran 1994:13-14) Ennek oka a az állami irányítás alá került ellátási rendszer akadozása volt, továbbá az 1979 februárjában Kínával kitört rövid háború, amiben fontos bányák és feldolgozóüzemek is megsemmisültek. A Kínával való szakítás piacvesztést is jelentett, és a kínai nyersanyag-import megszűnését. Kambodzsát a vietnami hadsereg 1978 decemberében elfoglalta, és a Pol Pot-rezsim helyébe egy baráti kormányt állított. Az 19

ország megszállásának költségei, és az állandó készenléti állapot a kínai határon szintén akadályozta a gazdaság növekedését. Az Új Gazdaságirányítási Mechanizmus A helyzet megoldására 1979 szeptemberétől történtek erőfeszítések. Egy határozat-sorozat megteremtette az Új Gazdaságirányítási Mechanizmust, amely számos reform életbe léptetését tette lehetővé. Ezek általában a központi irányítás, az állami beavatkozás és segélyezés csökkentését kívánták volna elérni, valamit a helyi és egyéni kezdeményezések nagyobb szabadságát. A parasztok a termés 25%-át megtarthatták, vagy a piacon értékesíthették, mezőgazdasági termékek felvásárlási árát pedig növelték. A gyárak és a helyi export-import vállalatok önállóságát növelték. A vállalatok termelésük egy részét szabadon értékesíthették a piacon. Természetesen a piac teljes szabadságáról szó sem volt, ez a pártvezetők szemében a káosszal volt egyenlő. Az irányítást továbbra is kézben akarták tartani, némi engedményekkel. Erre utal a program elnevezése is. A reformok megvalósítása azonban nem volt kötelező, a tartományok és városok elhatározásától függött, hogy mennyire változtatnak a helyi vállalatok irányítási stratégiáján. A kormányzati segélyek kényelmes rendszeréhez szokott vállalat- és tartományi vezetőknek nem állt érdekében feladni azt egy bizonytalanabb helyzetért. 1985-ig csak négy tartományban próbálkoztak az állami beavatkozás és segélyezés megszüntetésével, némi sikerrel. A reformok véghezvitelét a konzervatívabb vezetők és párttagok ellenállása is akadályozta. Az adminisztratív, bürokratikus ellátási rendszert csupán 1985-ben szüntette meg a párt ötödik kongresszusán hozott határozat. Ennek ellenére a liberálisabb szabályozás hatása érződött, főleg a mezőgazdaságban, amely már a reformintézkedések bevezetésének évében 8.7%-os növekedést produkált, és tovább nőtt az elkövetkezendő években. Az ipar még nem heverte ki a szocialista átalakítás gyötrelmeit, de 1982-től kezdve gyors fejlődésnek indult, és 1985-ig éves átlagban 9.5%-os bővülést mutatott. A magánszektor új erőre kapott. A harmadik ötéves terv idején (1981-1985) valóban nagyobb figyelmet szenteltek a mezőgazdaságnak és a könnyűiparnak. Ebben az időszakban a nemzeti jövedelem éves átlagban 6.4%-kal nőtt. A nagyobb szabadság, a piaci mechanizmusok jobb érvényesülése hozzájárult az infláció növekedéséhez, a mesterséges árak megváltoztatásához. Ennél sokkal jelentősebb tényező volt ugyan a felelőtlen pénzügyi politika, az átgondolatlan hitelek, azonban a konzervatívabb vezetők egyértelműen a reformokat tették felelőssé érte. Az infláció az 1977-es 18.6%-ról 1985-re már 106.3%-ra emelkedett. Ez felerősítette a 20

szigorítást követelő hangokat, és 1985-ben ismét szorosabbra akarták fogni a gyeplőt. Újra megpróbálkoztak a mezőgazdaság teljes kollektivizálásával. Szeptemberben megintcsak új pénzt vezettek be, a régi átváltására nagyon rövid határidőt adtak meg, és természetesen ismét megszabták a legmagasabb átváltható pénzmennyiséget. Ennek célja az volt, hogy a bankrendszeren belülre vonják az azon kívül forgó pénzt. Az intézkedés súlyos csapást mért a gazdaságra, főleg a kisebb cégekre és szövetkezetekre, ami áruhiányhoz és 700%-os inflációhoz vezetett a rákövetkező évben. A siralmas gazdasági helyzet és a nemzetközi környezet változásai végülis oda vezettek, hogy 1986-ban valódi reformcsomagot léptettek életbe, amit azóta Vietnam második forradalmának is neveznek. (Tran 1994) 21

II. A DOI MOI ÉS A GAZDASÁG FEJLŐDÉSE 1986 UTÁN II. 1. A reformok okai és a Vietnami Kommunista Párt VI. kongresszusa Gazdasági lemaradás A nyolcvanas évek közepére egyre világosabbá vált, hogy az addigi gazdaságpolitika nem segíti az ország fejlődését. A függetlenség kiharcolása után a szocialista építéstől az ország modernizálását, a jólét növekedését várták, ehelyett azt kellett tapasztalniuk, hogy egyre jobban lemaradnak a térség országaihoz képest. Különösen Thaiföld gazdasági fellendülése sértette a vietnamiak büszkeségét, akik hosszú évszázadok óta úgy tekintettek magukra, mint az Indokínai-félsziget legfejlettebb népére. Az élelmiszerhiány, a gyors infláció, és általában a gazdaság siralmas helyzete aláásta a kommunista párt fél évszázadon át tartó küzdelemben kivívott tekintélyét. Megváltozott világpolitikai környezet Gorbacsov reformpolitikája, Kínában a gazdasági átalakulás és a maoizmustól való elfordulás megkérdőjelezte az addig hirdetett ideológia helyességét, tovább csökkentve ezáltal a vietnami vezetés legitimitását. A Szovjetunióban zajló változások más szempontból is aggályosak voltak a vietnami rezsim számára. Gorbacsov szakított az addigi szovjet külpolitikával, amely természetesnek tartotta az ország vezető szerepét a szocialista táborban. 1986 júliusában Vlagyivosztokban tartott beszédében ehelyett az együttműködésre helyezte a hangsúlyt, amelynek keretében minden ország szabadon dönt arról, hogyan akarja megoldani problémáit. Ez a harmadik világbeli országokba irányuló segélyek csökkentését is jelentette a szovjet gazdaság átalakítása érdekében. Gorbacsov továbbá javítani akarta a kapcsolatot Kínával, ami pozitív fogadtatásra talált Teng Hsziao-ping részéről, és a két ország hamarosan normalizálta viszonyát. Ez rossz hír volt Vietnam számára, ami sokáig hasznot húzott a kínai-szovjet versengésből. Most egyedül kellett szembenéznie a kínai fenyegetéssel, amire szovjet fegyverszállítmányok nélkül, gyenge gazdaságára támaszkodva nem lehetett képes. (Le 2001; Tran 1994) A hatodik pártkongresszus A fentiek következtében ismét felerősödtek a reformokat követelő hangok. 1986 decemberében összehívták a Vietnami Kommunista Párt történelmi jelentőségűvé vált hatodik kongresszusát, amelyen összecsaptak a különböző 22

nézetek. Az év folyamán elhunyt Le Duan pártfőtitkár funkcióit ideiglenesen betöltő Truong Chinh, aki korábban mint keményvonalas konzervatív volt ismert, most a reformok szükségességéről beszélt. Elismerte, hogy az 1976 után követett gazdaságpolitika és a nehézipar erőltetett fejlesztése elhibázott volt, mert nem vette figyelembe a vietnami realitásokat. A gazdasági és gondolkodásbeli megújulást élet és halál kérdésének nevezte. Bár jelentős ellenállás volt a konzervatívabb frakció részéről, és számos nagy tekintélyű párttag fejezte ki tiltakozását vagy ellenérzését a reformokkal szemben, mégis a megújítást sürgető oldal kerekedett felül. A párt élére Nguyen Van Linht választották, aki az egyesítés után a déli gazdaság irányításának felelőse volt, és 1982-ben kizárták a politikai bizottságból túlzottnak ítélt reformkövetelései miatt. Doi Moi A kongresszuson számos határozat született a gazdaság átalakításával kapcsolatban. Bejelentették, hogy engedélyezni fogják a földmagántulajdont, és a mezőgazdaság dekollektivizációját. Elvi megegyezés született a magánszektor kialakulásának engedélyezéséről. Az egyes tartományoknak engedélyezték, hogy saját kereskedelmi szervezeteket állítsanak föl és önállóan tárgyaljanak külföldi vállalatokkal és kormányokkal. Az állami vállalatoknak is nagyobb autonómiát akartak biztosítani döntéseikben, és a támogatások csökkentésével akarták kényszeríteni őket az ésszerűbb gazdálkodásra. Abban az esetben, ha tartósan képtelenek profitot elérni, meg is szüntethették őket. Ezt a második reformhullámot Doi Moi-nak, azaz megújításnak nevezték el. Alapvető célja a termelés növelése, az állami részvétel csökkentése és a belföldi és külföldi befektetések ösztönzése volt. Az 1991-ben tartott hetedik és az 1994-ben tartott nyolcadik pártkongresszus megerősítette ezt az irányt, és további reformintézkedéseket határozott el, kibővítve ezáltal a Doi Moi fogalmát is, amelyen ma már a vietnami gazdaság megújításának egész folyamatát értjük. Ez a reformfolyamat azonban a konzervatív párttagok, bürokraták és vállalatvezetők ellenállása miatt csak nagyon lassan, akadozva indult be, számos vitától kísérve. (Le 2001; Tran 1994) Eredmények A Doi Moi-nak köszönhetően 1990 és 2000 között Vietnam gazdasága jelentős fejlődésen ment keresztül. A GDP megduplázódott, szerkezete átalakulóban van, a fejlettebb országokra jellemző megoszlást mutat. A mezőgazdaság átlagosan évi 4.3%-kal növekedett, részesedése a nemzeti össztermékből 40.8%-ról 24.1%-ra csökkent. Az ipar évi 14%-os növekedésének köszönhetően 2000-ben már a GDP 36.9%-át adja, az 1990-es 22.8% helyett. A szolgáltató szektor részesedése csak kis 23

mértékben nőtt, azonban abszolút értékben ez is jelentős. A GDP szerkezetében bekövetkezett változásokat az I. ábra szemlélteti: I. A GDP összetételének alakulása ágazatok szerint, 1990-1997 100% 80% 60% 40% 20% Szolgáltatások Ipar Mezőgazdaság 0% 1990 1992 1994 1996 Forrás: www.adb.org A nyolcvanas évek közepére-végére jellemző három számjegyű inflációt sikerült tartósan évi 10% alá szorítani. Az állam bevételei a GDP 15.2%-áról 27.2%-ra emelkedtek. A magánszektor, ami a reformok megkezdése előtt csak illegálisan és féllegálisan létezett, 2000-ben már a nemzeti össztermék 63.5%-át adta. (Buying from Vietnam) Az alábbiakban részletesen fogom tárgyalni az egyes területeket érintő reformokat és az elért eredményeket. Külön fejezetben fogok kitérni Vietnam külföldi kapcsolataira. II. 2. Az átalakulás kérdései Útkeresés A piacgazdaságra való átállás megkezdésének alapvető lépései után meglehetős bizonytalanság uralkodott a további teendőkkel kapcsolatban, és számos kérdés azóta is megválaszolatlan maradt. A gazdaság fejlődésének további irányához több példa állt rendelkezésre a tágabb értelemben vett ázsiai régióban, amelyek azonban nem feltétlenül voltak alkalmazhatóak Vietnamban. Japán és Korea gazdasági átalakításakor például a kormány nyugodtan támaszkodhatott különböző piacvédő technikákra, vámokra és kvótákra; az ezredfordulón azonban a nemzetközi kereskedelmi gyakorlat ezt nem engedi meg. Vietnamnak már a legnagyobb kedvezményes elbánás megítéléséhez illetve a normális kereskedelmi kapcsolatok életbe léptetéséhez is fel kell számolnia hasonló intézkedéseit, és megnyitni piacát a külföldi befektetők és áruk előtt. 24

Szocialista örökség Vietnamban továbbá egy szocialista rendszert kellett megreformálni, az addig követett politika által megteremtett alapokra építve fel egy modern piacgazdaságot. Noha Japán és Korea gazdasági fellendülésében is nagy szerepet játszott az állami útmutatás, ez korántsem volt olyan mértékű irányítás, mint a szocialista országokban, inkább konzultáló-tanácsadó szerepe volt, a magánszektorra épített, és messzemenőkig figyelembe vette a piac igényeit. Vietnamban a politikusok és menedzserek is az ideológia és a politika, nem pedig a gazdasági ésszerűség szempontjai szerint hoztak döntéseket. A vállalatvezetők érdemeik elismeréseként, vagy kapcsolataik révén kerültek pozíciójukba, a piacgazdaság terén nem sok tapasztalattal rendelkeztek. Ez a gyakorlat még az új évezred beköszöntével sem szűnt meg, ezért az erős központi irányításra tett kísérlet, a japán és a koreai minta nyomán, valószínűleg csak a szocialista típusú gazdaság továbbélését segítené elő. A kormány befolyása az üzleti életre a korrupció elburjánzását is elősegíti, hiszen minél több minden kötött állami engedélyhez, annál több lehetőség nyílik a megvesztegetésre. A kínai példa Érdemes a kínai helyzettel is összehasonlítani a vietnamit. A két ország sok szempontból hasonló problémákkal küzdött, azonban Kína egy évtizeddel korábban kezdte meg reformjait, ezért talán a leginkább követhető példát nyújtja Vietnam számára. Több vietnami kutatóintézet is foglalkozik a Kínában zajló folyamatok megfigyelésével. A szakemberek levonják a tanulságokat, és ennek alapján tesznek javaslatokat az otthon követendő lépésekre vonatkozólag. Az export ösztönözte növekedés fontos szerepet játszik mindkét gazdaságban, csakúgy, mint annak idején Japánban és Koreában. Azonban ez a növekedés nem tartatható fenn örökké, a kínai népesség nagy számából következően előbb-utóbb annyi árut fog előállítani, amelyet már nem tud felvenni a világpiac; ezért Kínának egyre inkább saját belső piacára is kell majd támaszkodnia. Az export növekedésének mértéke máris lecsökkent, a belső piac felvevőképessége pedig nem nőtt annyira, hogy ezt helyettesíteni tudja, ami a kínai GDP-növekedés lelassulására is kihatott. A vietnami export értéke még relatíve alacsony, így a növekedés üteme fenntartható egy darabig; azonban a világpiacon nekik is szembe kell nézniük a kínai áruk versenyével. Menedzserszocializmus A reformok elindítása óta eltelt másfél évtizedben Vietnamban kialakult gazdasági és politikai rendszert David E. Apter cikkében (China 25

and Vietnam: Viable Socialism in a Market Economy. In: State Capacity in East Asia: Japan, Taiwan, China and Vietnam) menedzserszocializmusnak (managerial socialism) nevezi. A menedzserszocializmusban a politikai rendszer változatlanul szocialista ideológiai alapra épül, azonban a gazdaság kapitalista jellegzetességeket mutat. A vezetés célja a politikai hatalom és az irányító szerep megőrzése, amellett, hogy gazdasági ügyekben egyre tágabb mozgásteret és döntési önállóságot engedélyez a többi szereplőnek. A gazdasági átalakulással járó társadalmi problémák miatt viszont a nagyobb politikai szabadság és beleszólás a jelenlegi vezetés bukásával járhatna, ezért a kormány igyekszik lassítani, vagy ha lehet, megakadályozni a demokratizálódási folyamatot. Legitimitásának fenntartásában a gazdasági növekedésre támaszkodik, amely azonban folyamatosan újabb problémákat teremt, és növeli a nyomást a nagyobb politikai szabadságjogok iránt. Így a reformok beindítása után kialakult állapot instabil, és átmenetinek tekinthető, bár még hosszú évekig fennállhat. A hatalom a politikai átalakulás elleni érvként hozza fel a Szovjetunió példáját, annak összeomlását nem annyira a kapitalizmus bevezetésének, hanem inkább a túlságosan gyors demokratizálódásnak tudva be. Ugyanakkor a politikusok megnyilvánulásaiban a kapitalizmus gyakran még mindig mint a társadalmi és erkölcsi züllés okozója szerepel, szemben a szocializmus értékeivel. Apter szerint a szocializmus mint erkölcsi értékrendszer élhet tovább, elválasztva a gazdasági kérdésektől, és így legitimációs alapot szolgáltathat a diktatórikus politikai irányítás további fenntartásához. Megjegyzendő, hogy Vietnamban a kommunista pártnak és a kommunista ideológiának még sokkal nagyobb hitele van, mint Kínában. Vietnamban a kommunista ideológia összekapcsolódott a nemzeti felszabadítással, a mai vezetők résztvettek a szabadságharcban, ezért sokkal nagyobb a tisztelet irántuk. Kínában a vezetés már a negyedik generációját éli, és az elmúlt több mint ötven évben a Nagy Ugrás, a Kulturális Forradalom és a Tiananmen téri mészárlás sokat ártott a szocializmus tekintélyének. II. 3. Új elgondolások a gazdaság irányításában A gazdasági politika koncepciójában alapvető változás következett be. A monetarista megközelítésre, vagyis a forgalomban lévő pénz mennyiségén keresztül történő szabályozásra helyeződött a hangsúly, közvetlen, adminisztratív igazgatás helyett igyekeznek csak az irányvonalakat kialakítani. A közvetlen irányítás csak 26