Szonda István Csizmadiák és cipészek Endrődön BEVEZETÉS Előadásomban bemutatom a Békés megyei Endrőd község lábbeli készítő iparának fejlődését a XIX. század végétől a XX. század közepéig terjedő időszakban. A csizmadia iparban, más iparágakkal ellentétben csak lassan lazulnak a céhesszabályok, és nem változnak jelentősen a termék-előállító technológiák, munkafolyamatok. Míg más iparágaknál az ipari tevékenység már nem az egész termék előállítását jelenti, hanem a személy számára csupán, egy-egy részmunka elvégzését. Endrőd község életében, tanúi lehetünk, hogy a nagy múltú csizmadia mesterség céhes formái, hogyan konzerválódtak szinte a XX. század első feléig. S a csizmadia iparból kinövő cipőipar már mennyire a modern manufakturális rendszerű termelés elindulását és térhódítását eredményezte. Körvonalazódik a településen (Endrődön), melyik részen és hány lábbeli készítő műhely működött. A megkérdezettek személyes élményén keresztül elénk tárják a század borzasztó traumáit, az ipari tevékenység vegetálását, virágzását, majd újabb hanyatlását. Hogy egy-egy életen belül is hányszor került a szakma a mélypontra és a bizakodás, a lehetőségek maximális kihasználása, mily gyorsan virágzásnak indította a mesterséget. Gyönyörűen fogalmaz adatközlőnk: És akkor megindultunk. 1 Endrőd község, amely erősen mezőgazdasági jellegű és a kézműiparon kívül más ipari tevékenység nem tudott megragadni, miként volt képes eltartani a virágzó időszakban több mint, 92 lábbeli készítő önálló iparost. A vásározással Biharnagybajomtól az egész Sárrétet beleértve ellátták a területet a jó minőségű endrődi csizmákkal. Egy-egy képkocka erejéig, bepillantást nyerhetünk a parasztság és a csizmadiaipar szoros kapcsolatába. A paraszti kultúra 1 Szurovecz László csizmadia visszaemlékezései (interjú) 1
dekadenciái sorsdöntő csapást mértek a nagy múltú csizmadia mesterségre és ez által az egyre erősödő cipőipar - melyben jelentős strukturális változások történtek- virágzásnak indult. A szövetkezetek megalakulása idején 22 fős munkaközösségek alakultak, s a XX. század második felében, ezer főnél több munkást foglalkoztató cipőgyárrá fejlődtek. Endrőd lábbeli készítését vizsgáló munkák felől, sajnos nagyon kevés közléssel és egyéb kutatással találkozunk. Az Endrődi füzetek, helyi kiadvány, iparosokat bemutató kötetében találunk adatokat, leginkább a II. világháború előtti csizmadia és cipész mesterekről. 2 A szövetkezetesítés virágkorát bemutató füzet Az Endrődi Cipész Szövetkezet 25 éve (1947-1972) a cipőgyár reprezentációs bemutató anyaga volt, sajnos kevés használható adattal. 3 A Békés Megyei Levéltárban az endrődi iparosság 1896-1912 (IX. 210/5 fond) címszó alatt lévő levéltári fondban találhatunk, az endrődi iparosság hétköznapjairól értékes dokumentumokat. 4 Az anyaggyűjtés leginkább a szóbeli közlésre hagyatkozik, hiszen a kisipari időszakból néhány idős csizmadia adatközlő él és számol be életéről. Az ők elmondásaik a századfordulóról is 2 Hornok Lajosné 1996. 3 Sárhegyi 1972. 4 BML. Gyula IX/215/5. szolgáltatnak értékes adatokat, hiszen kettejük csizmadia dinasztia tagja. Így az emlékezetük megőriz információkat a XIX. század végi endrődi lábbeli gyártásról. A szerszám készlet szinte teljességgel összegyűjtésre került és folyamatosan megtekinthető az Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény kiállításán. A két háború közötti időszakból dinasztikus fotók, mesterlevelek, segéd- és inas levelek gyűjthetők. A szövetkezetesítés időszakáról nagyszerű anyagot biztosított a munkámhoz a szövetkezet első elnöke Sárhegyi András. CSIZMADIÁK, CIPÉSZEK MINDKETTEN SUSZTEREK Ha a két szakmát vizsgáljuk a régebbinek mindenképpen a csizmadia mesterséget, kell tekintenünk. A magyar területen a középkorban terjedt el a csizma viselése a török hódoltság időszakában. A kezdeti formák a keleti típust tükrözték, s majd 2
csak a XIX. század végén kezdenek elterjedni a nyugati típusú csizmák a parasztság körében. 5 A csizmadia mesterség folyamatos megújulását a XX. század élénkülő cipődivatja állítja meg, ennek következtében a század közepére a mesterség megszűnik. A parasztság hagyományos kultúrájának elsorvadásával párhuzamosan kiveszik a csizmadia mesterség is. Persze felfoghatjuk ezt okokozati folyamatnak, miszerint ha nincs ki a csizmát lábára, húzza a csizmadiának új kenyérkereset után kell néznie. S ez az új kenyérkereset a cipészetben találtatott meg. A két szakma édes unokatestvére egymásnak, mégis a csizmadiaság szakmai elsőbbsége ma is kitűnik az idős mesterekkel beszélgetve, akik azt mondják: A cipész az suszter, de nem csizmadia! A cipész, az nem tudja megcsinálni a csizmaszárat. A csizmadia, az meg tudja 5 Csipes 1976. 35-36. csinálni a szárat is, a talpat is. Két tűvel kell varrni egyszerre, ezt csak a csizmadia tudja. 6 Érdekes jelenség, hogy a XX. századtól kezd általánossá válni, mind a két szakmára vonatkozó suszter elnevezés. A suszter szó lexikoni jelentése cipész, eredendően német kifejezés. De egy másik megközelítést is olvashatunk, mely azt mondja: a suszter kontárt, a mesterségéhez nem értő személyt jelöli. 7 Erre utal egy helyi kifejezés az összesuszterol valamit, vagyis csak úgy hellyel-, közzel összeüt. Azt hiszem az elnevezés megváltozása hűen követi a bekövetkezett változásokat a csizmadiaság és a cipészet terén. Ennek kapcsán faggattam adatközlőmet, hogy melyik szakma az előrébb való?- s megdöbbenésemre azt felelte: A cipészé, mert az-az uraknak készíti a cipőt, s ha tetszik a vevőnek nagy árat kérhet érte. Míg a csizmadia, ha felemeli az árat a parasztok morogva más portéka után néznek. 8 6 Hornok Lajosné 1996. 7 Bakos 1986. 788. 8 Szurovecz László elmondta, hogy a cipész szakma a falvakban megjelent egyre nagyobb számú falusi elitnek dolgozott, illetve a vásárokban a fő vásárlói kört a munkásság képviselte. Azt is meg kell jegyezni, hogy a cipőket inkább nők vásárolták és már akkor is; hamarabb cserélték a divatnak megfelelően, mint a manapság. 3
CSIZMADIA ÉS CIPÉSZ MESTEREK ÉS MŰHELYEK ENDRŐDÖN Endrődön több dinasztikus csizmadia család volt. A legkorábbra visszavezethető a Juhász dinasztia, első ismert képviselője az 1850-ben született Juhász Mihály volt, akinek minden gyermeke csizmadia lett, vagy csizmadiához ment férjhez. Unokái, pedig mind cipészek lettek. Az iparoscsaládokban, szokásban volt, hogy a mester lányainak férjei a mesternél dolgozó segédek közül kerültek ki. 9 Érdekes ebből a szempontból megvizsgálni az előbb említett Juhász Mihály csizmadia mester leszármazottainak házasodási szokásait. Első szempont a szakma tovább vitele volt. Ezért gyakoriak voltak az egy szakmán belül dolgozó családok összeházasítása. 9 Gyetvai Vendel közlése: Ő is az apósánál tanulta a mesterséget, s mint jókezű segédet megtartotta a lányának, férjnek. A nagyobb dinasztiáknál is nyomon követhető ez a tendencia, hiszen a Juhász műhelyből került ki, mint benősült segéd Bukovi Imre, Gyuricza Mátyás, Duda Lajos, Kurilla István csizmadiák. A csizmadia fiaiból általában csizmadia lett, hiszen már tíz éves koruktól tevékenyen részt vettek édesapjuk munkájában (csizmapucolás, sarokragasztás, szegő fonás, fonalsodrás stb.) A bőrös-bálokon bemutatkozó fiatal eladó menyecskék mind, csizmadia vagy cipész gyerekei; a bálban levő segédek és mesterek is mind ennek a szakmának a képviselői voltak. Mindent együtt véve egy bőrszakosztálybeli iparosnak a gyermeke biztos, hogy azon a szakosztályon belül választott párt magának. A későbbiekben és ezt a cipőgyártásra értem, a nők szerepe felértékelődött, hiszen a felsőrészt ők varrták, célszerű volt egy cipész mesternek, olyan feleségnek valót keresni, akivel együtt tudják űzni az ipart. a.) Juhász Mihály csizmadia (1850-ben született), gyermekei és foglalkozásuk: - Miklós csizmadia - Lajos csizmadia - Etelka, a férje Bukovi Imre csizmadia - Jusztina, a férje Kurilla István csizmadia - Margit, a férje Gyuricza Mátyás csizmadia - Erzsébet, a férje Duda Lajos csizmadia Juhász Mihály unokái, akik a szakmában dolgoztak: - Bukovi Imre cipész - Bukovi József cipész 4
- Kurilla Imre cipész - Kurilla Vince cipész - Ifj. Juhász Miklós cipész Másik família a Szurovecz csizmadiák, akiknek utódai jelentős mértékben folytatták a szakmát. Sok lábbeli készítőt adott a szakmának utódaik révén Giricz Bálint és Bela József is. c.) Giricz Bálint csizmadia (1878-1960), gyermekei és foglalkozásuk: - Bálint cipész - Bella József (nevelt fia) csizmadia - Viktória, a férje Gyebnár János cipész - Ilona, a férje Panyicza Imre cipész - Teréz, a férje Búza István csizmadia - Veronika, a férje Hegedűs Lajos cipész b.) Szurovecz István csizmadia (1872- ben született), gyermekei és foglalkozásuk: - István csizmadia - Máté csizmadia - László csizmadia - Eszter, a férje Szurovecz János csizmadia - Juszti, a férje Kiszely Ferenc csizmadia Szurovecz István unokái, akik a szakmában dolgoztak (-nak): - Szurovecz János csizmadia - Kiszely Ferenc cipész - Kiszely István cipész d.) Bella József (Giricz Bálint nevelt fia) gyermekei és foglalkozásuk: - József cipész, a felesége Szakállas Róza cipész - Imre cipész, a felesége Szakállas Jolán cipész - Mária cipész, a férje Gellai Miklós cipész - Ferenc cipész, a felesége Hegedűs Irén cipész Bella József unokái, akik a szakmában dolgoztak (-nak): - Bela Imre cipész - Bela Ferenc cipész - Bela József cipész - Gellai Katalin cipész, a férje Gellai László cipész 1930-44 több mint, 92 csizmadia és cipész dolgozott Endrődön, akik saját műhellyel rendelkeztek, vagy más műhelyébe 5
bedolgoztak. A csizmadia és cipészipar 1938-40 között virágzásnak indult. A vásári élet megpezsdült, az endrődi lábbeli készítőknek körülbelül a fele, a vásári felvevőpiacra dolgozott. Bizonyos mesterek (1945-ig) Duda Lajos, Szurovecz István, Gyebnár János, Koós László, Gubucz Vendel, Juhász Lajos, Gellai József megerősödtek. Közülük Duda Lajos, Koós László és Gyebnár János voltak a legtehetősebbek 9-10 segéddel dolgoztattak. A kisebb vállalkozók 2-3 segéddel dolgoztak. Külön csoportba kell vennünk a segéddel és a segéd nélkül, vagy egy segéddel dolgozó kisiparosokat. Meg kell jelölni a külön műhellyel rendelkező mestereket (külön épületben), illetve a lakóház egyik sarkában levő dobogón dolgozó, műhely nélküli mestereket. e.) Saját műhellyel rendelkező csizmadia mesterek (1900-1945): - Duda Lajos (Damjanics-Apponyi u.sarkán) - Id. Szurovecz István (Napkeleti u.) - Szurovecz Máté és Szurovecz László (Apponyi u.) - Kis Juhász Lajos (Deák u.) - Tóth Mihály ( Apponyi-Selyem u. sarkán) - Bukovi Imre (Deák u.) - Varjú Fülőp (Fő út, Hídfő vendéglő helyén) - Gubucz Vendel (Juhász Gy. U.) - Id. Szujó Antal (Kenderáztató-Korányi F. u sarkán) - Kenyeres András (Fő u.) - Id. Szonda István (Kinizsi-Fő u sarkán, bérelt műhely) - Farkasinszki Ede (Kinizsi-Fő u. sarkán, bérelt műhely) - Uhrin István és Uhrin Sándor (Baross u.) - Id. Bella József (Könyves K. u.) - Iványi Imre (Baross u.) Saját műhellyel nem rendelkező csizmadia mesterek: - Nagy Lajos (Zrínyi u.) - Búza István (Napkeleti- Fő út sarkán) - Szurovecz János (Szarvasi u. külterület) - Forgács Lajos (Selyem u.) f.) Saját műhellyel rendelkező cipész mesterek: - Koós László (Apponyi u.) - Vaszkó Mihály (Hídfő u.) - Valach Ákos (Hídfő u.) - Gyuricza Lajos (Blaha u.) - Gyebnár János (Fő u.) - Spilberger József (Endrődi u.) - Hegedűs Imre (Apponyi u.) - Kiszely Ferenc (Deák u.) - Szelei Vince (Deák u.) - Murzsi Sándor (Endrődi u.) 6
- Giricz Vendel (Lábas u.) - Gellai József (Szabadság u.) - Kenyeres Imre (Dózsa u.) - Koloh Imre (Fő u.) - Bela József (Toronyi u.) - Hegedűs Lajos (Selyem-Blaha u. sarkán) - Matuska Imre (Zrínyi u.) - Dinya József (Sugár u.) - Sztanyik Károly (Baross u.) Saját műhellyel nem rendelkező cipész mesterek: - Truba Imre (Zrínyi u.) - Lipták Lajos (Zrínyi u.) - Panyicza Imre (Zrínyi u.) - Kurilla Bálint (Endrődi u.) - Juhász Miklós - Keszthelyi János (Blaha u.) g.) Bedolgozók valakinek a műhelyébe (csizmadiák, cipészek): - Sajti Károly - Bela István - Tímár Imre - Id. Fekécs Gergely - Szujó Antal - Almási István - Uhrin György - Gyuricza Vince - Farkasinszki Mihály - Timafalvi István - Gyetvai Vendel - Bótos Lajos - Bótos Vilmos - Sárhegyi András - Véha József - Pelyva Pál - Ifj. Koós László - Polányi Imre - Vinkovics István - Tímár Gyula - Giricz András - Farkas Imre - Gubucz János - Tímár László - Tímár János - Talán Mátyás - Kiss János - Bencúr László - Fekete Elek - Lizicai József - Szurovecz Elek - Kuna Mátyás - Héja Sándor - Büngösdi Béla - Szafián Lajos - Duda Imre - Lipták Elek - Fülöp András - Pintér László - Hunya János - Ifj. Kiszely Ferenc - Varjú Péter - Fülöp Miklós - Fülöp László - Tímár Miklós 7
- Tímár László - Tímár Elek - Id. Bela Imre - Id. Bela Ferenc - Ifj. Bela József - Német György - Német Gyula - Gellai Miklós Közös vállalkozást indítottak Hegedűs Imre és Dinya József (Hegedűs-Dinya cég) 1940-ben, ők nem csak lábbeli készítéssel foglalkoztak, hanem cipőkereskedő üzletet tartottak fent a Bajcsy- Zsilinszki utcán. 10 A Hegedűs-Dinya cégből, az ott dolgozó segédekből alakult a Segédek Szövetkezete (1947.) A nagy műhelyek az 1948-57-es évek végére teljesen megszűntek. Duda Lajos egyik gyermeke sem folytatta szakmát, így a műhely a mester megöregedése és halála után bezárt. A Gyebnár-műhely a vásározási időszak végéig működött (1957- ben megszűntek a vásárok). 11 Szurovecz István műhelyét a két fia Máté és László vették át, de a maszek világ végén visszaadták az ipart, mással foglalkoztak utána. 44 után sokan beadták az ipart. Persze ezek nagy része vásározásból élt. 12 VÁSÁROK ÉS VÁSÁRLÓI KÖRÖK Egy idő után a szakma túl volt terhelve, a helyi kereslet már nem tudta eltartani a csizmadiákat, ezért egy részüknek új 10 Sárhegyi András közlése 2005. 11 Bela József közlése 2005. 12 Szurovecz László visszaemlékezései (interjú) 2002. felvevő piac után kellett néznie. A helyi csizmadiák és cipészek két részre különültek. Az egyik csoport a vásározó, a másik a megrendelésre dolgozók. A megrendelésre dolgozó lábbeli készítők rangosabb helyet kaptak a szakmai hierarchiában. A vagyonos családok, illetve a falusi elit nem vásárokban szerezte be a lábbelijét, hanem elment egy jó nevű mesterhez és méretre csináltatott magának cipőt vagy csizmát. Apám elismert volt a szakmában, olyan értelemben, hogy az endrődi elitnek dolgozott. Rendeltek nála csizmákat a rendőrségnek, Kalmároknak, Kovácséknak, szóval a falú módos családjainak dolgozott. Apám nem járt vásárba, de mindig volt megrendelése. 13 Ha nem a módosak készíttettek csizmát, cipőt, akkor a szegényebbek foltoztatták a lábbelijüket. A gyomavégi részen nagyszámú munkás lakott, akik nap, mint nap felkerestek egy-egy mestert, hogy foltozza meg a csizmájukat, bakancsukat. Hétvégén hazajöttek a béresek és a cselédek a tanyából, vagy más szolgáló helyről, s azoknak azonnal kellett a javítást 13 Bela József közlése 2005. 8
elvégezni. Tehát volt az endrődi csizmadiáknak és részben cipészeknek egy olyan rétege, aki csak otthoni megrendelésekre dolgozott. Itt hozzá kell tennem, hogy ezek közül jelentősebb számban voltak a csizmadiák. A csizmák vevőköre elég zárt volt, a legnagyobb felvevő piacot a parasztság jelentette, ezért a vásározók között több cipészt találhatunk. A csizmadiák és cipészek messzi vásárokba kezdtek járni. 9
A sok csizmadia a faluban óriási konkurenciát jelentett minden egyes csizmakészítőnek, hiszen, aki egyszer egy rossz minőségű munka miatt elvesztette a vevőkörét nagyon nehezen vagy egyáltalában nem tudta újra visszaszerezni. A megnövekedett minőségi igények miatt, az endrődi csizmák országosan ismert, kiváló termékeivé váltak az iparágnak. A vásározás az 1940-57 években érte el a csúcspontját, a szakmában alapvető változás történt. Egy-egy nagyobb műhely több segédet dolgoztatott, megnövekedett a bedolgozók száma. ( ziccre dolgozók ) A Mester munka rendje is megváltozott, egyre több időt töltött a munkaszervezéssel, hogy a megnövekedett termelés folyamatosságát biztosítani tudja. A bőrrendelések, a vásárok előkészítése, a piac felmérés, valamint az anyagi erők biztosítása lekötötték a Mester idejének nagy részét. Sok dógot, sok jövés-menést követelt a megélhetőség a vásárosoktú. Meg kellett venni az anyagot, akkor itthon kiszabni, megcsinálni, rakni összefele, hogy mikor elgyün a hét utója, a vásárba legyen mit eladni. Fel vótak akasztva a csizmák a rúdra, oszt mikor vásár vót Endrődön, egy rúd csizma a vállra, mentünk. 14 A vásározó csizmadiák közül néhányan összefogtak, béreltek egy szekeret, felrakták rá a trapéz alakú vásározó ládáikat, amelybe szépen belepakolták a csizmákat, még vasalás nélkül. Mert a vasalás megsértette a bőrt, így kevésbé tudták volna eladni. 15 Azt hiszem ebben az időszakban, beszélhetünk a hagyományos (céhes) forma megváltozásáról, ugyanis már a csizmadiák a nagyszámú bedolgozó segítségével nem egyedül, hanem egy-egy munkafázist csinálva készítették a csizmákat. A cipészetben még jobban kimutatható a cipőkészítés munkafázisainak szétválása. Voltak bedolgozók, akik csak a felsőrészt varrták, mások csak talpaltak. A folyamat végeredménye, hogy a negyvenes évek végén két cipész szövetkezet alakult a községben. 14 Hornok Lajosné 1996. 73. 15 Bakonyi 1986. 142. 10
A csizmadia szakma elsősorban a paraszti vevőkör igényeit elégítette ki, s a paraszti társadalom utolsó virágzásakor az 1938-40-es években, a szakma is óriási lendületet kapott. Viszont a második világháború ínsége, valamint az új megváltozott szemlélet nem kedvezett sem a parasztságnak, sem a csizmadia iparnak. A hagyományos paraszti rend felbomlott. Helyükbe az egyre nagyobb, erőteljesebb agrárproletárság került, akik kis vagy földbirtok nélküli földművesek voltak. Megélhetésük fejében munkaerejüket adták bérbe, sokszor csoportokban vándoroltak egyik munkalehetőségtől a másikig. Hamar levetették viseletüket, helyébe az olcsó gyári termékek kerültek. A csizmákat bakancsra cserélték; s a jobban keresők egy-egy szép cipővel lepték meg feleségeiket. A kor divatja, a polgárosult szemlélet is a csizmák levetését sugallta a falusi embereknek. Az ötvenes évek zord koszakai pedig a szép parasztcsizmákban a kulákot, a nép ellenségét vélték felfedezni. Szipolyt, a zsíros parasztot, aki a néptől elszívja az életet adó nedvet. És itt be is fejeződött a csizmakorszak. A falusi ember cipőt húzott vagy a mezőgazdasági munkákban felvette a gyáripar csodáját, az egészségtelen gumicsizmát. A cipész mesterség tovább virágzott, hiszen a szemléletváltás a cipőhasználat teljes körű elterjedését eredményezte. A munka nélkül maradt csizmadiák nagy számmal álltak be a cipészműhelyekbe és suszterokká váltak. Levetették kék csizmadia kötényüket, s felvették a cipészek fehér kötényét.(az igazsághoz tartozik, hogy igen jó cipészek lettek.) A cipészet hamar szakosodott, s ez a negyvenes évek végén szövetkezeti formát öltött fel. ÖSSZEGZÉS Az előadásomnak a célja az volt, hogy összegezze az endrödi csizmadia és cipész ipar kutatásának fontosabb pontjait. A történelmi áttekintés megvilágított számomra néhány válaszlehetőséget arra vonatkozóan, hogy Békés megye kézműipara és ezen belül a lábbeli készítő iparágak kifejlődése egy történelmi folyamat eredménye. A suszter minőség kialakulásának néhány fontos kritériumával mutattam be a szakmákon bekövetkező változásokat, amelynek végeredménye a csizmadia szakma megszűnése és a cipész mesterség virágzása lett. Tanúi lehettünk, hogy a nagy konkurencia eredményeképpen kialakult vásározások, miként alakították át a termelés folyamatát, melynek végeredménye lett az egyes munkafolyamatok szétválása, az addigi céhszerű termelés megváltozása a manufakturális termelés irányába. 11
A változás az első szövetkezetek kialakulását eredményezte. A folyamat gyorsan zajlott szinte egy nemzedék váltás keretén belül. Így napjainkban is fellelhető céhes termelési módok ismerete és a modernebb szövetkezeti termelés széleskörű elterjedése. A paraszti társadalom hanyatlása, dekadenciába sodorta a csizmadia ipart, s az új élethelyzet, a modernitás szele a világban, végleg a kamrák üres kolbászrúdjaira akasztotta a valamikor büszkén csillogó, gazdájának szép tartást adó endrődi csizmákat. A cipész szakma óriási fejlődése nem állt meg az apró szövetkezeti formákban, melynek eredménye, az európai cipőgyártásban elismert és sokat dicsért Endrődi Cipőgyár-röviden ENCI lett, amely megszűnéséig a falu és a környező települések lakóinak jelentős megélhetési forrása volt. FELHASZNÁLT IRODALOM: 1.) Bakos Ferenc 1986. Idegen szavak és kifejezések szótára Budapest, Akadémiai Kiadó (788.) 2.) Bakonyi Béla 1986. Adatok az abaújszántói csizmadiaipar múltjához In: Szabadfalvy József szerk. Herman Ottó Múzeum évkönyve XXIV. Miskolc (142.) 3.) Békés Megyei Levéltár Gyula, IX/210/5/1873; IX/210/5/1897; IX/210/5/1898; IX/210/5/1904; IX/210/15-16 4.) Bela József csizmadia visszaemlékezései (interjú) 2005. saját gyűjtés 5.) Csipes Antal 1976. Békés megye élete a XVI. Században Békéscsaba Békés Megyei Levéltár módszertani füzete (35-36.) 6.) Gyetvai Vendel csizmadia közlése 2005. (Saját gyűjtés) 7.) Hornok Lajosné 1996. Endrődi Füzetek Az endrődi kézműipar, kereskedelem és a közlekedés a századfordulón Honismereti Egyesület Gyomaendrőd 12
(70; 73; 96) 8.) Sárhegyi András 1972. Az Endrődi Cipész Szövetkezet 25 éve Gyoma-Endrőd 9.) Sárhegyi András az ENCI első elnökének visszaemlékezése (interjú) saját gyűjtés 2005. 10.) Szurovecz László csizmadia visszaemlékezése (interjú) saját gyűjtés 2002. 11.) Az illusztrációként felhasznált képek az Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény anyagából származnak, valamint a szerző saját felvételei. 13