I. SZÁMÚ GAZDASÁGI MŰKÖDTETŐ KÖZPONT BESZERZÉSI SZABÁLYZATA Győr, 2016. 03.03 ALASZTICS ILDIKÓ Igazgató 1
E L Ő S Z Ó Az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII:31) kormányrendelet 13. (2) bekezdésében foglalt előírás alapján a költségvetési szervnek belső szabályzatban rendezni kell a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódó és pénzügyi kihatással bíró, jogszabályban nem szabályozott kérdéseket, így többek között a beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet. A szabályzat célja, hogy szabályozza a beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet. 2
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Győr Megyei Jogú Város 2016. évi költségvetéséről, végrehajtásának rendjéről szóló 4/2016. (II. 26.) rendeletben (a továbbiakban: költségvetési rendelet) foglalt felhatalmazás alapján az I. Számú Gazdasági Működtető Központ az alábbi szabályzatot alkotja. 1. A Szabályzat hatálya A szabályzat hatálya az I. Számú Gazdasági Működtető Központ egészére kiterjed (továbbiakban: I. Sz. GMK) a Magyarország 2015. évi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 70. (1) szerinti nemzeti közbeszerzési értékhatárokat el nem érő, de bruttó 100 eftot elérő, vagy azt meghaladó árubeszerzési, szolgáltatás igénybevételi és építési beruházási (továbbiakban: a közbeszerzési értékhatárok alatti beszerzések) vonatkozásában. 2. A Szabályzat hatálya alá tartozó beszerzések értékhatárai Bruttó 99 999,- Ft-ot meg nem haladó árubeszerzések, szolgáltatások, építési beruházások, Bruttó 100.000,- Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó és nettó 1.000.000, Ft közötti árubeszerzések, szolgáltatások, építési beruházások Nettó 1.000.001,- Ft és nettó 8.000.000,- Ft közötti árubeszerzések, szolgáltatások, Nettó 1.000.001,- Ft és nettó 15.000.000,- Ft közötti értékű építési beruházások. Amennyiben a beszerzés jellege (egyszerűsége) indokolja, vagy váratlan beszerzési kötelezettség esete áll fenn, a fenti eljárási rend helyett ún. egyszerűsített pályázat lefolytatására is lehetőség van. Ebben az esetben három árajánlat beszerzése esetén lehetőség van a legkisebb összegű ajánlatot tevővel a szerződés megkötésére. Az egyszerűsített eljárást egy feljegyzés formájában indokolni kell. Ennek formája az I. Számú Gazdasági Működtető Központ intézmény vezetője és gazdasági vezetője által aláírt szakmai indokokkal alátámasztott feljegyzés, amelyet a szerződéshez kell csatolni. 3. A egyes értékhatárokhoz tartozó beszerzések szabályai 3
A beszerzésekkel összefüggésben érkezett számlákhoz a kötelezettségvállalási rend szabályai szerint minden szükséges bizonylatból legalább egyet csatolni kell, pl. megrendelés, szerződés, megállapodás, bizonylatkísérő lap, utalvány. 3.1. Bruttó 99 999,- Ft-ot meg nem haladó beszerzések a.) Ezen beszerzések esetén nincs szükség a beszállítókkal történő írásbeli kötelezettségvállalásra a költségvetési rendelet alapján. A beszerzések történhetnek megrendeléssel, közvetlen vásárlással, stb. b.) Törekedni kell arra, hogy a lehető legkedvezőbb költséggel a szakmailag indokolt mennyiségű áru beszerzésére kerüljön sor, ennek érdekében olyan beszerzési forrásokat kell igénybe venni, amelyek közületek részére kedvezőbb szállítási feltételeket biztosítanak. Lehetőség szerint ki kell használni a különböző akciós lehetőségeket is. c.) A beszerzés tényét minden esetben számlával kell igazolni. Amennyiben szállítólevél is készül, a szállítólevelet a számlához csatolni kell. 3.2. Bruttó 100.000,- Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó és nettó 1.000.000,- Ft közötti beszerzések Ezen értékhatárok közé eső beszerzések esetében lehetőség van arra alkalmas beszállítóval való közvetlen megrendelésre, szerződéskötésre több ajánlat bekérése nélkül. 3.3. Nettó 1.000.001,- Ft és nettó 8.000.000,- Ft értékű árubeszerzések és szolgáltatás megrendelések a.) Ezen értékhatárok közé eső értékű árubeszerzések és szolgáltatás igénybevételek esetére legalább 3 pályázó felkérésével pályázatot kell kiírni. (Meghívásos pályázat) Amennyiben az árubeszerzés vagy szolgáltatás igénybevétel jellegéből következően nincs mód legalább három pályázó felkérésére, az árubeszerzés, illetve szolgáltatás igénybevételekor a pályáztatási eljárástól való eltérés okát az I. Számú Gazdasági Működtető Központ amennyiben lehetőség van rá- előre, írásban köteles indokolni. Ennek formája az I. Számú Gazdasági Működtető Központ intézmény vezetője és 4
gazdasági vezetője által aláírt szakmai indokokkal alátámasztott feljegyzés, amelyet a szerződéshez kell csatolni. b.) Amennyiben a beszerzésre felkért pályázók köre előzetesen nem határozható meg, akkor a pályáztatás történhet nyílt, hirdetmény útján közzétett pályázati felhívás formájában is, amelyet a sajtóban (napilap, rádió, kábeltelevízió) lehet megjelentetni. c.) A felkérő levélnek, illetve a pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a beszerzendő áru megnevezését, mennyiségét, pontos műszaki leírását vagy a megrendelt szolgáltatás pontos meghatározását, a teljesítés egyéb feltételeit, a teljesítés határidejét, a pályázat benyújtásának módját, helyét és határidejét. A pályázati felhívás részét kell képeznie a szerződés tervezetnek. A pályázati feltételeket az I. Számú Gazdasági Működtető Központ határozza meg, de minden esetben legalább egy darab referencia bemutatását elő kell írnia. d.) A pályáztatás történhet tárgyalásos eljárás formájában is, amelyre már a pályázati felhívásban utalni kell. A versenytárgyalás során a versenytisztaság követelményeit figyelembe kell venni. e.) A pályázatokat írásban kell bekérni. f.) A pályázatok bontásán részt vehetnek a pályázatot benyújtók és a pályázatot kiíró képviselői. A pályázatok bontásáról, értékeléséről jegyzőkönyvet kell felvenni. g.) A nyertes pályázó kiválasztásáról szóló döntést a kötelezettség-vállalásra jogosult személy hozhatja meg. h.) Amennyiben a meghívásos pályázatra nem érkezik be egyetlen pályázat sem, az I. Számú Gazdasági Működtető Központ ismételt pályázati felhívásra köteles újabb 3 meghívottal. Az ismételt pályáztatás sikertelensége esetén újabb pályázat kiírásától el lehet tekinteni és a beszerzést a 3.2. pontban leírt szabályok szerint kell végrehajtani. i.) A pályázat eredményéről írásban értesíteni kell a pályázatot benyújtókat, de történhet nyilvános eredményhirdetés útján is. 5
j.) A szerződést a nyertes pályázóval a pályázati felhívásnak megfelelően kell megkötni. 3.4. Nettó 1.000.001,- Ft és nettó 15.000.000,- Ft közötti értékű építési beruházások A pályáztatásra a 3.3 pontban foglalt előírások alkalmazandók az alábbi kiegészítéssel: Ezen értékhatárok közé eső értékű építési beruházások esetén a felkérő levélnek, illetve a pályázatnak az építési beruházás pontos műszaki tartalmát is tartalmaznia kell. 4. Záró rendelkezések 4.1 Jelen szabályzat 2016. 03.03 napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépése után indított beszerzésekre kell alkalmazni. 4.2 E szabályzat hatályba lépésével egyidejűleg minden korábban hatályba lépett Beszerzési Szabályzat hatályát veszti. 6
1. melléklet 7
8
9
10