NNCL1367-4FCv1.0 Kedves olvasóm, ha vakációd idején Cassino faluján vezetne keresztül az utad, állj meg egy percre, ha a kolostorhoz vezető úthoz érsz! Szállj ki kocsidból, és hajtsd meg tisztelettel fejedet a férfiak előtt, akik meghaltak a szent hegyen. Ha figyelmesen hallgatózol, talán még hallhatod is a bombák robaját és a sebesültek kiáltozását.
SVEN HASSEL MONTE CASSINO H HOLNAP KIADÓ
A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Sven Hassel: Monte Casino Corgi Book, 1969 Sven Hassel FORDÍTOTTA VERES DÁVID Hungarian translation Veres Dávid, 1993 Holnap Kiadó Kft., Budapest, 1993 Felelős kiadó a Holnap Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója Szedte és nyomta az Alföldi Nyomda A nyomdai megrendelés törzsszáma: 8301.66-14-2 Készült Debrecenben, az 1993. évben Felelős vezető: György Géza Felelős szerkesztő: Sík Csaba A címlap Lengyel András grafikájának felhasználásával készült Műszaki vezető: Szántai Ágnes Megjelent 15,3 (A/5) ív terjedelemben. HO 135 ISBN 963 346 009 3
A jelenkor, melyben kötelező a katonai szolgálat, élesen bizonyítja: nem feltétlenül egyéni érdemek, netán jellem kérdése, hogy valaki ezt vagy azt az egyenruhát ölti-e magára, s hogy a hóhér vagy az áldozat oldalára kerül-e. Rolf Hochhuth
Azok emlékének ajánlom ezt a könyvet, akik életüket vesztették a Monte Cassinó-i kolostorban és erődítményben
Uramisten, hogy szakadt az eső! Egyre csak ömlött és ömlött. Mindenünk átázott. Mocskos esőköpenyeink csicsogtak az esőlétől. Néhány fa alatt húzódtunk meg, az összegombolt esőköpenyeinkből képzett sátorban. Ezek SS-esőköpenyek voltak, jobbak, mint a sajátjaink, ezért úgy-ahogy szárazak maradtunk. Pici az esernyőjét is kinyitotta. Végül sikerült meggyújtanunk a közeli épületből szerzett kályhát, és ebédhez készülődtünk. Volt negyven seregélyünk, hosszú botokra tűzdelve megpirítottuk őket, Porta pedig velőgombócokat gyúrt. Két óránkba telt, mire kikapartuk a velőt két döglött ökör csontjaiból. Friss petrezselymet is találtunk. Gregor értett a paradicsomszósz készítéséhez: kikeveréséhez amerikai acélsisakot vett igénybe. Az acélsisak roppant hasznos jószág, rengeteg célra föl lehet használni, csak egyre nem: arra, amire kitalálták. Hirtelen elkapott bennünket a röhögés. Pici volt a ludas. Klasszikus benyögést eresztett meg, de nem fogta fel saját szavai értelmét. Azután Porta magasba emelte sárga cilinderét, és kijelentette: ha ő netán kinyúlik, mi fogjuk örökölni. Ettől meg egyenesen tombolhatnékunk támadt. Aztán Heide óvatlanul szembe pisált a széllel, és mi fel-alá gurultunk a nevetéstől, még akkor is hahotáztunk, amikor robbanólövedékek záporában hátrarohantunk a kajánkkal. Hallottam egyszer, amint a tábori papunk azt mondja az egyik törzstisztnek: Hogy tudnak így nevetni? Ez aznap történt, amikor a hengerseggű Luisa bugyiján szórakoztunk, amit Pici a nyakába kötött, én meg félrenyeltem egy falat krumplit, és kézigránáttal kellett megdöngetni a hátamat. A nevetés olykor súlyos veszélybe sodorhatja az embert. Ha nem nevetnének ennyit válaszolt a törzstiszt, bedobnák a törölközőt. Porta igazi művésze volt a velőgombóc-készítésnek. Egyszerre csak tízet gyúrt, különben nyúlóssá váltak; közben befalta a saját adagját is. Kilencen voltunk, és több mint hatszáz gombócot tüntettünk el. Szép kis summa, de ezzel töltöttük az egész éjszakát. Uramisten, hogy szakadt az eső! I.
A tengerészek földje Az ágyúdörgést tőlünk 170 mérföldnyire, Rómában is hallani lehetett. Nem láttuk a hatalmas hadihajókat kinn a tengeren, de valahányszor oldalsortüzet lőttek, olyan volt, mintha vulkánok robbannának föl a látóhatáron. Először vakító tűz lobbant fel, aztán mennydörgő robajlás hallatszott. Gránátosainkat lesöpörték a föld színéről. Néhány óra leforgása alatt felgöngyölítették gyönge páncélosezredeinket. A tengerpart Palinurótól egészen Torre del Grecóig egyetlen lángoló kohóvá változott, néhány másodperc alatt egész falvak nyomtalanul elenyésztek; Sorrentótól kissé északabbra magasba repült egyik legnagyobb föld alatti erődítményünk, több száz tonnányi lőszerrel és legénységével, a teljes parti üteggel együtt. Aztán délről is, északról is rajokban érkeztek az alacsonyan repülő Jabo bombázók, az összes útról és ösvényről leborotváltak minden élőt. A 19-es műút száz mérföldnyi * szakaszon mindenestül eltűnt, és húsz másodperc alatt földig rombolódott Agripoli városa. Ördögi ügyességgel álcázott tankjaink készenlétben álltak a sziklák között. A 16-os gránátosok is velünk voltak, és a nagy testű szörnyetegek fedezékében hasaltak. Fontos ütőkártyának számított a tengerentúlról érkezett emberek bevetése. Ezernyi robbanólövedék szaggatta fel a talajt, és a forró nyári napot sötét éjszakává változtatta. A domboldalon rohanvást jött felfelé egy lövész a fegyvere nélkül, karjával hadonászva; eszét vesztette a félelemtől ám a látvány semmilyen hatással nem volt ránk. Ő is része volt a nagy masszának. Aznap reggel engem is karmai közé kapott a bénító félelem, amitől moccanni se tud az ember. Rád törhet olyankor is, amikor éppen menetelsz, és egyszerűen halottat csinál belőled, bár továbbra is talpon maradsz. Arcodból kifut a vér, hullasápadttá válsz, a szemed kigúvad és mihelyt a többiek észreveszik, mi történt veled, elkezdenek agyba-főbe püfölni az öklükkel. Ha ez sem elég, a lábukat és a puskatusukat is bevetik, és ha zokogva összeesel, tovább csépelnek. Brutális gyógymód, de szinte mindig eléri a célját. Az arcom rondán felpuffadt attól a kezeléstől, amiben Porta részesített, mégis hálával gondoltam rá. Ha nem végzett volna ilyen alapos munkát, talán már kényszerzubbonyban szállítanának a hátsó vonalak felé. Átpillantottam az Öregre, amint tankjának hernyótalpai között meglapult. Elmosolyodott, és bátorítóan felém biccentett. * 1 mérföld = 1600 m
Porta, Pici és Heide azon a zöld posztódarabon kockáztak, amit Porta szervált Palid Ida kuplerájában. A hegyoldalon lefelé haladó gyalogos század egyenesen belerohant a hajóágyúk sortüzébe. Mintha egy óriás kéz egyszerűen lesöpörte volna őket. 175 emberből és hegyi pónilovaikból hírmondó sem maradt. Ahogy ment lefelé a nap, és egyenesen beletűzött a szemünkbe, jöttek a Jabók. Partra futó csónakok tömkelege okádta szárazföldre a gyalogságot: minden hájjal megkent öreg veteránokat, hivatásos katonákat meg berezelt ifjú regrutákat, akiket néhány hónapja soroztak be. Még szerencse, hogy nem láthatja őket az édesanyjuk. Dante pokla vidámpark mindahhoz képest, amint át kellett menniük. Parti ütegeink harcképtelenné váltak, de minden kő mögött, minden bombatölcsérben gránátosok, hegyi vadászok, ejtőernyősök feküdtek, kezükben automatafegyver, és várakoztak. Könnyű és nehéz géppuskák, aknavetők, páncélöklök, lángszórók, önműködő ágyúk, rohamkarabélyok, rakétakilövők, géppisztolyok, rakéták, kézigránátok, puskagránátok, aknák, Molotov-koktélok, napalmbombák, foszforos gyújtógránátok. Megannyi szó, de micsoda szörnyűségeket rejtegettek a közelgő gyalogosok számára! Hajóágyúk fedezékében köteleket lőttek fel a sziklákra, majommód felmásztak az imbolygó létrákon, vagy alázuhantak a létra kitüremkedő csúcsáról. Falkaszám rohangáltak körbe-körbe a fehér homokban, és közben elemésztették őket a gyújtógránátjaink. Merő lángtenger volt a tengerpart, a föveny lávaként izzott. Mi meg szép csöndesen szemlélődtünk. A mi parancsunk így szólt: Nem tüzelni! Az első hullám megsemmisült. Még kétszáz méternyit sem sikerült előrehatolniuk a parton. Komor látvány fogadta az utánuk következő második hullámot. Ők is felmorzsolódtak. De egyre frissebb hadak özönlöttek partra. A harmadik hullám. Magasan fejük fölé emelt fegyverrel rohantak át a dübörgő hullámverésen, levetették magukat a homokba, és szünet nélkül kelepeltették automata fegyvereiket. Előrehaladni azonban egy tapodtat sem bírtak. Ekkor Jabók érkeztek foszforos gyújtógránátokkal és könnyűbenzinnel. Sárgásfehér lángok csaptak fel egészen az égig. Lement a nap, megjelentek az égen a csillagok, és a Földközi-tenger lustán nyaldosta az elszenesedett testeket; gyöngéden ringatóztak a víz szélén. Partra szállt a gyalogság negyedik hulláma. Világítórakéták emelkedtek az ég felé. Ezek a férfiak is odavesztek.
Napkelte után nem sokkal egész hadosztálynyi támadóerő ömlött a szárazföldre. Ezek voltak a profik, a tengerészek, nekik kell majd megvetniük a lábukat, ha a többiek utat nyitottak előttük. Most aztán mind a két feladat rájuk hárult: az is, hogy utat nyissanak meg az is, hogy megvessék a lábukat. Főképp a 18-as utat kellett megtisztítaniuk az ellenségtől. Páncélkocsijaik, megannyi lángoló fáklya, a vízparton maradtak, de a veteránok szívósak voltak és irgalmatlanok, és utat törtek maguknak. A Csendes-óceántól érkezett férfiak megsemmisítettek mindent, ami csak az útjukba került, még a holttestekre is rálőttek. Rövid, fényes szurony volt a rohamkarabélyukra tűzve, és sokuk combját szamurájkard verdeste. Amcsi tengerészek! dörmögte Heide. Gránátosaink most megkapják a magukét. Ezek a fickók 150 éve nem vesztettek csatát. Minden tengerész fölér egy teljes századdal. Mike őrnagy repesni fog a boldogságtól, hogy viszontláthatja a texasi cimboráit. Ez volt első találkozásunk a tengerészekkel. Úgy látszott, ravasz fortélyokkal mindig elérik, amit akarnak: egyikük előrerohamozott a parton, menetfelszereléséhez fénylő vörös napernyő volt kötözve, nyomában tagbaszakadt őrmester caplatott, kínai háncslappal a rohamsisakján. Az egyik század élén alacsony tiszt rohant, fején félrecsapott Maurice Chevalier-szalmakalap, világoskék szalagja mellől nagy vidáman rózsaszál kandikált ki. Előretörtek, és fittyet hánytak a gránátosaink automata fegyvereiből áradó halálos tűznek. Egy német gyalogos katona megpróbált elinalni, de szamurájkard választotta el fejét a testétől. A kardot suhogtató amerikai odaszólt valamit a bajtársainak, meglengette feje fölött a komor fegyvert, majd megcsókolta a véres pengét. Egy kötelék Heinkel-bombázó csapott le rájuk. Mintha az egész partszakasz fölemelkedett volna a tiszta, napos égbolt felé. A szamurájkardos katona vértócsa közepén feküdt, és vonaglott a füst feketítette homokban. Odakúszott hozzánk Frick hadnagy. Egyesével visszavonulni! Visszamegyünk az Y ponthoz. A tengerészek elérték állásainkat. Újabb erők szálltak partra, és rohantak előre a szárazföldön. Kétéltű járművek dübörögtek partra, közben vadul tüzelő bombázók és harci gépek özönlötték el a tiszta égboltot. Egy gránátososztag megadta magát, de hiába, mert könyörtelenül lekaszabolták őket. Néhány tengerész megállt, hogy a holtakról letépje a kitüntetéseket.
Porta vigyorogva megszólalt: Begyűjtik a szajrét, hogy fölvágjanak a csajok előtt. Bon! (Jól van!) Most már ismerjük a játékszabályokat. Szerencse, hogy láttuk ezt mondta a Légiós. Visszavonultunk néhány kilométert Avelinótól délre, abban a tudatban, hogy a német főparancsnokság az inváziós erők megsemmisítésére készül, mihelyt azok partra szállnak. Újabb ütközetre számítottak, azonban elfelejtették számba venni a szövetségesek óriási anyagi fölényét. Ahol Alexander tábornagy és Clark generális csupán hídfőállásra számított, valóságos frontvonallal találták szembe magukat. Egymás után foglalták el a hadállásainkat, bennünket mégsem vetettek be. Alig volt veszteségünk, mégis visszavonultunk Capuától északi irányba, és Beneventóban pont annyi időre álltunk meg, hogy beseggelhettünk egy borospincében. Casertánál segédkeztünk több száz halott elföldelésében, aztán az ezred beásta magát az elágazásnál, ahol a Via Appia elválik a Via Casilinától. Félig beástuk a Párducainkat is. A sajátunk motorháztetője mögé eldugtunk egy hordó casertai bort; lőtornyunk fölött nyárson sült malac lógott alá egy póznáról. Az elülső fedélzeti csapóajtó tetején hasaltunk, és a Palid Ida-féle zöld posztódarabon kockáztunk. Mit szólnátok, ha kinyírnánk a pápa atyuskát, és szétvernénk az egész vatikáni bagázst? kérdezte Barcelona egy sikeres dobás közben. Azt tesszük, amit megparancsolnak válaszolt kurtán Porta. De miért kéne lepuffantanunk Őszentségét? Hiszen semmi bajunk vele. Dehogy nincs! mondta Barcelona, mint aki felvág a titkos értesüléseivel. Amikor a Félszemű tisztiszolgája voltam, láttam a Birodalmi Biztonsági Hivatal, a BBH egyik parancsát az alakulatparancsnokságon, a jóléti tiszt * asztalán, és el is olvastam. A fiúk a Prinz Albrecht Strassén égnek a vágytól, hogy rábírják a pápát: álljon ki nyilvánosan a kampós orrúak védelmében. Van néhány agent provocateurjük a Vatikánban. Mihelyt beleugrasztják a szent apókát az állásfoglalásba, ki fogjuk füstölni az egész bagázst. Kardélre hányunk minden csuhást. Szó szerint is idézhetem a bájos kis dokumentum befejezését: Ha kiadtuk a»nyakörv«jelszót, egy különleges páncélalakulat lép akcióba, valamint rombolóegységek és az SS Vadászkommandó páncélgránátosai. De a hétszentségit, nem lőheted le csak úgy a pápát! kiáltott Heide, és meglepetésében még arról is elfeledkezett, hogy övé a győztes dobás. * Nemzetiszocialista jóléti (tulajdonképpen politikai) tiszt
Dehogyisnem, sőt sokkal többet is mondta Rudolf Kleber, a tábori kürtösünk, aki korábban az SS-nél szolgált. Hat hónappal ezelőtt egy barátom a Bibliakutató Osztályról azt mondta nekem, hogy nagy erőket vetnek be a csuhások csőbe húzására. Egyik csapdát a másik után állítják a Szentatya számára. A Prinz Albrecht Strassén őt tekintik Adolf legádázabb ellenségének. Basszátok meg mondta Barcelona, csakugyan képesek volnátok ledurrantani a Szentatyát, ha erre kapnátok parancsot? Kutató pillantásokat vetettünk egymásra. Barcelona mindig ilyen ostoba barom volt, a lehető leghülyébb kérdésekkel állt elő. Pici, a mi 180 centis hamburgi analfabétánk, minden idők legcinikusabb gyilkosa, felemelte a kezét, mint az iskolásgyerek: Ide süssetek, ti pallérozott agyúak, közülünk kicsoda katolikus? Senki. Ki hisz közülünk Istenben? Senki. Attention, mon ami! (Ide figyelj, barátom!) A Légiós intőn fölemelte a kezét. De ha egyszer beindult, Picit nem lehetett leállítani: Ide figyelj, te sivatagi vándor, tudom, hogy te mohamedán vagy. Én meg azt mondom, amit Jézus, Saul fia mondott Piciben kissé összekutyulódtak a bibliai ismeretek : Adjátok meg nekem, ami az enyém, és néhány érmét a császár markába is csúsztassatok! Én csak azt az egyet szeretném tudni: ez a Pius-pacák ott Rómában, akiről annyit összedumáltok, valami fehérbe öltözött papi főgóré-e, olyan egyházi tábornokféle, vagy netán a mennyei főparancsnok teljhatalmú megbízottja, ahogy a minap mondta egy apáca, amikor megkente a szememet? Porta vállat vont. Heide elfordította a fejét, és két dobókockával játszadozott. Barcelona elgondolkozva cigarettára gyújtott, én meg biztosítékot cseréltem egy rakétafejben. Az Öreg végigfuttatta ujjait a hosszú ágyú töltényűrjén. Szerintem erről van szó dünnyögtem megfontoltan. Pici bal kezével megkoccantotta a fogait. Látom, egyiktek sem mer tutira menni. Bizonytalan terepre érkeztetek. Wolfgang Ewald Creutzfeldt tizedes se most jött ám le a falvédőről, lószart se számít neki egy halottal több vagy kevesebb. Lepuffantok én akárkit, közlegényt vagy tábornokot, kurvát vagy királynét de a Szentatyát, azt nem! Isten igenis létezik mondta a Légiós. Ha kezet emelsz egy mohamedánra, magát Istent sérted meg. A pápa hatalmas, hatalmasabb bárkinél. De azért várjuk ki, míg megjön a parancs, aztán majd
megbeszélhetjük, mi a teendő. Mindig lehetséges valamilyen kiút. Ellenkező irányba is fordíthatjuk a fegyvereinket, és fölfesthetünk néhány kulcsot a lőtoronyra. Te bediliztél! röhögött Porta. Ránk küldenének egy pár SSkülönítményt, és pillantok alatt kifüstölnének bennünket. Egyáltalán nem hülyeség, amit a Légiós mond vetette közbe az Öreg elgondolkozva. A Vatikánnak saját rádióadója van. Képzeljétek csak el, ha az egész világ azt hallaná: egy német páncélosezred megvédi a Vatikánt a németek támadásától! Akkora szenzáció lenne, hogy igencsak torkán akadna Berlinnek. Jaj, de naiv vagy mondta Heide gúnyosan. Tudjuk jól, hogy provokatőröket csempésztek a Vatikánba, és ők nem fognak a pincékbe bújni, ha kitör a balhé. Azonnal megrohamozzák a rádióadót, és közlik a világgal, hogy a Szentatya német oltalomért folyamodott. Mihelyt Őszentsége ellátogat egy kicsit a Prinz Albrecht Strasséra, úgy fog táncolni, ahogy az SS Heinije fütyül. Ennyit bírsz fölfogni a saját eszeddel mondta Porta. De pillanatnyilag az a helyzet, hogy itt ülünk, és egy rakás vonító jenkire várunk. Ha párosat dobsz, hatot dobhatsz utána. A kockázás elfeledtette velünk a pápát. Hat kis dobókockáról volt most szó, aranykockákról gyémánt pontocskákkal; Porta kölcsönözte őket egy franciaországi játékbarlangból. A kölcsönzés estéjén történetesen géppisztoly is volt nála, és az arcát női harisnya takarta el. A tábori csendőrség egy évig kutatta hasztalanul a tettest pedig sokkal közelebb volt, mint álmodni merték. Hordaszám zúdult el rejtekhelyünk mellett a gyalogság. Piszkosul sietős a dolguk jegyezte meg Porta. Csak nem találkoztak szembe egy emberevő óriással? Újabb horda érkezett futva, mintha maga az ördög kergetné őket. Az Öreg felmászott a tank hátára, és távcsövével terepszemlét tartott déli irányban. Úgy látszik, kezd szétesni az egész front. Kijev óta nem láttam ekkora rohanást. Nagy sietve megérkezett a Félszemű, sarkában Frick hadnaggyal. Beier! kiáltotta izgatottan az Öregnek. Igenis, Félszemű válaszolta az Öreg, mert hadműveletek közben Mercedes tábornok ragaszkodott ehhez a megszólításhoz. Tartsák az állást! Porta, adjon egy snapszot! Porta odanyújtotta bőrborítású vizeskulacsát.
A korpulens tábornok belehúzott, és keze fejével megtörölte a száját. Slivovica morogta elismerően. Ne lepődjenek meg, ha hirtelen japánok tűnnek fel az első vonalban. A századik zászlóaljat honosított amerikai japánokból állították össze. Ne engedjék őket a közelbe! Megölni mind! Szamurájkardjuk van, és olyan fanatikusan küzdenek, akárcsak csendesóceáni honfitársaik. Aztán lesznek marokkóiak is, de még gurkákra is számíthatnak. Ezek levágják az ember fülét, hogy elhencegjenek vele, ha hazamennek. Pillanatnyilag önök a Déli Hadsereg egyetlen fix pontja. Mindenki más menti az irháját. Herr Félszemű! morogta Pici idegesen, és szokása szerint magasba emelte az ujját. Ezek az ördögök csakugyan lenyiszálják a fülünket? Mercedes dandártábornok bólintott. Akkor jó jelentette ki Pici elégedetten. Ettől a pillanattól fogva melegen ajánlom a srácoknak a túloldalon, hogy alaposan dugják el a fülüket, mert én is gyűjteni fogom a koponyalebenyeket. Én inkább aranyfogakra utazok mondta Porta. A koponyalebenynek nincs kereskedelmi értéke. Mindjárt itt az egész bagázs folytatta a tábornok. Isten irgalmazzon annak, ami meg akar lépni! Ismerjük a dörgést, Félszemű! kottyant közbe Porta. Az utolsó emberig, az utolsó töltényig! A Félszemű helyeslően bólintott. Kellemetlen kis meglepetésben lesz részük, ha belerohannak a Párducainkba. Eddig még csak a P 3-asainkkal meg a P 4-eseinkkel találkoztak, de azokon csak nevettek. Egy SS-hadosztály már úton van, ők váltják fel magukat, ha marad egyáltalán hírmondójuk. Őrizkedjenek a Jabóktól! Leborotválják az utakat. Már félmillió embert partra szállítottak. Porta, kérek még egy snapszot! Most már egész literrel tartozik, Félszemű közölte Porta szárazon, ahogy másodszorra is átnyújtotta vizeskulacsát a tábornoknak. Aztán a hájas testű tábornok eltűnt egy földhányás mögött, a sarkából nem tágító Frick gróffal együtt. Porta összegöngyölte Palid Ida zöld posztóját, ruhája ujjával megtörölgette sárga cilinderét, és bepréselődött a vezető ülésbe. Én is a helyemen termettem a periszkóp mellett, Pici készenlétbe helyezte a gránátjait, és ellenőriztük az elektromos berendezéseket. Porta beindította a sok lóerős motort. A tankot kissé előre-hátra himbálta, aztán üresbe tette a sebváltót. Gyalogosok újabb tömege zúdult el a közelben, legtöbbüknek hiányzott a fegyvere és a sisakja.
Porta rosszmájúan heherészett. Húzzák a belüket, mi? Látszik, hogy torkig vannak a hősi szereppel én viszont mindig hittem Adolfnak. Hitler hangját imitálva folytatta. Német nők, német férfiak! Barbár ellenségeink, az orosz mocsárlakók és az amerikai gengszterek, a szifilitikus francia alfonzok és a homoszexuális angol arisztokraták azt állítják, hogy a német sereg félreáll az útból, pedig ahol a német katona egyszer megveti a lábát, onnan többé nem tágít Porta fölnevetett. Feltéve, hogy nem került szar a szemembe, momentán a német katona legfőbb gondja az olajralépés. Megállt mellettem egy ziháló gyalogsági őrmester. Tűnjetek el innen! ordította. Aztán kimerülten nekidőlt a tank orrának. Van egy korty vizetek? Fölmorzsoltak bennünket, ahányan csak voltunk. Mohón nyelte a vizet Heide kulacsából. Nyugi, pajtás mondta az Öreg vigasztalóan. Te láttál egyet s mást. Mesélj nekünk: mi történt? Meséljek? Az őrmester fáradtan fölnevetett. Egyik pillanatról a másikra ott voltak a hátunkban meg előttünk is, százával a tank meg a Jabo. Tíz perc alatt megsemmisült az egységem, széttrancsírozták őket a hernyótalpak a lövészárokban. Hadifoglyot nem ejtenek, a sebesülteket is egyszerűen agyonlövik. Láttam, amikor egy osztagunk megadta magát, utászok a hadosztályunkból. Lángszóróval kinyírták őket. Melyik a hadosztályod? kérdezte az Öreg rezzenetlenül. 16-os páncélosok, 46. páncélgránátosok. És hol vannak a 46-os gránátosaid? A pokolban. A Berlin felé menő villamosnak a sarkon van a megállója mondta Porta kajánul vigyorogva. Ha sietsz, a leghátsó kocsiban talán még ülőhely is jut. Azt hallottam, maga Adolf vezeti a szerelvényt. Nemsokára átkerül a fejed túlfelére a vigyor mondta dühösen az őrmester. Három nap se kell, és nem marad Olaszországban egyetlen élő német katona. Ugyan, marhaság! mondta az Öreg. Legjobban teszitek, ha beindítjátok ezt a tragacsot, és pucoltok a búsba javasolta az őrmester. Nem tehetjük mondta Porta bánatos mosollyal. Tán nincs benzinetek? Van dögivel de Adolf azt mondta, hogy maradjunk a helyünkön. Márpedig mi jó kisfiúk vagyunk, mindig azt tesszük, amit mondanak nekünk.
Seggfejek! hangzott a válasz. Látnotok kellett volna a mi édesvízi pocsolyaőreinket! Az lett volna a dolguk, hogy tartsák a parti erődítményeinket. A legelső Jabo napalmmal barnára pirította őket. A gránátosaink eldobálták stukkerjukat, és megcsiklandozták az angyalok talpát, de a jenkiknek nem volt érkezésük foglyok ejtésére. Kinyuvasztottak mindenkit. Hányszor szartad össze az alsógatyádat azóta, hogy megláttad a legelső Coca-Cola-trinkelőket? kérdezte Porta gúnyosan. Frick hadnagy odalépett hozzánk, ábrázatán savanyú mosollyal. Meghallotta, mit kérdezett Porta az izgatott őrmestertől. Hány tankot észlelt, őrmester, és milyen típusúakat? kérdezte csöndesen. Térképet vett elő, és a Párduc elülső csapóajtajára teregette. Mutassa, hol látta őket utoljára! Az őrmester a térkép fölé hajolt, és ideges pillantást vetett déli irányba. A vak is láthatta: szeretett volna megugrani, és most átkozta magát, miért is állt meg és eredt szóba velünk. Most aztán nem menekülhet. Bellonától északra voltak az állásaink. Ők meg átkeltek a Volturnón, mielőtt észbe kaphattunk volna. De hát híd nélkül nem kelhettek át! tiltakozott Frick hadnagy. Herr Leutnant, tudom, hogy nem hisz nekem, de akkor is átkeltek. Frick elgondolkozva cigarettára gyújtott. Látta, amint tankok kelnek át a folyón? Láttam, sőt teherautókat is, Herr Leutnant. Szabályos katonai teherautókat? Igen, Herr Leutnant, nagy teherautókat, pedig a folyó mély, tapasztaltam magam is. Partizánok mondta Frick, hangosan gondolkodva. Víz alatti hidak. Szép kis vircsaft! Kutató tekintettel méregette az őrmestert. És amikor átértek, maga meglépett. Olyan gyorsan történt az egész, Herr Leutnant. Kivétel nélkül mindenkit elpusztítottak a lövészárkokban. Foglyokat nem ejtettek. Hány tankjuk volt? Több száz, Herr Leutnant. Porta felröhögött. Összekevered a tankot a gyalogos bakával, te idióta! Várj csak, amíg erre jönnek, és lefújják azt a sárga bigyót a kobakodról! Ott voltam Sztálingrádnál, de ilyen háborút, mint ez itt, én még sose láttam. Frick odanyújtotta neki a cigarettáját, és mosolygott.
Szívjon bele jó mélyet, és gondolkozzon. Hol volt az a több száz tank? Alvignaróban. Frick megnézte a térképet. Mind bent voltak a faluban? kérdezte Porta gúnyosan. Kurva nagy falu lehet. Hány tankot látsz most itt? Ezret? Biztos, hogy nem Rómából jössz, csak rossz felé húzod a beledet? Pofa be! vicsorogta dühödten az őrmester. Annyian voltak, hogy képtelenség volt megszámolni őket. Jól ismert jelenség ez. A gyalogság mindig kettőzve lát, ha tankok törnek rájuk. Minden valószínűség szerint az őrmester huszonöt tankot láthatott, egy fikarcnyival se többet. Szélesre kerekült szemmel magyarázgatta Frick hadnagynak, hogy ezek a bizonyos tankok ide-oda tekeregtek a falu házai között, és minden élőlényt kinyírtak. Súlyos poklokon mehetett keresztül a szerencsétlen. Jöjjön csak, Beier! Előremegyünk, és megnézzük, mi történik. Maga pedig, őrmester, mutatni fogja nekem az utat parancsolta Frick hadnagy. Igenis de Herr Leutnant, az amerikai gengszterek most is a faluban vannak mondta az őrmester. Megyünk, és megnézzük mondta Frick hadnagy. Herr Leutnant! Japánok is vannak köztük, szamurájkardokkal. Frick hadnagy csöndesen fölnevetett, és lefújt egy porszemet a nyakában lógó keresztről. Ő volt hadosztályunk legelegánsabb tisztje. Fekete páncélos-egyenruháját mindig makulátlanul tisztán tartotta, hosszú csizmája ragyogott, az ember megnézhette magát benne. Bal ruhaujja üresen fityegett. Kijevnél veszítette el a karját: rácsapódott a lőtorony ajtaja, amikor lövedék találta el a tankját. Most felénk fordult. Két önkéntes jelentkezőt kérek! A Légiós meg én előreléptünk. Kénytelenek voltunk, mert rajtunk volt az önkéntes jelentkezés sora. Vállamra lendítettem a könnyű gépfegyvert, és bemásztunk a lövészárokba. Frick hadnagy haladt elöl.
Milánóban vételeztünk felszerelést. Csavarogtunk egyet, míg a többiek elvégezték a melót. Bedugtuk a képünket Biffihez meg a Gran Itáliába, és összerúgtuk a port különböző nemzetiségű tisztekkel. Ki nem állhattak bennünket, mert érezték rajtunk a halál bűzét, és mert közönségesen és harsányan ordibáltunk, viszont összehaverkodtunk Radival, a pincérrel. Összeállította, hogy mit együnk. Ez Biffinél történt, a Scalával szemközt. A karzaton és teraszos kávéházakban fresát ittunk, aminek olyan csodás szamócaíze van. Heidén és Barcelonán kitört a nagyzási hóbort. Minden este elmentek a Scalába. Úgy gondolták: ezt kell tenniük, mert aki Milánóban számít valamit, az mind odamegy. Szerelmes lettem. Megesik ez az emberrel, ha fresát iszik valamelyik teraszos vendéglő egyik asztalkájánál. Ő húszéves volt, én is alig több. Az apja kidobta hazulról, amikor ágyban talált bennünket, de amikor meglátta az egyenruhámat, megenyhült a kedve. Akkortájt Európában a legtöbb ember így viselkedett: legalábbis amíg látó- és hallótávolságban voltunk, roppant kellemes bánásmódban volt részünk Elhatároztam, hogy dezertálok, sajnos azonban megint berúgtam a csodás szamócaízű fresától, és bevallottam tervemet Portának. Ezután többé sehova nem engedtek el egyedül. A dezertálás ostobaság és felettébb kellemetlen következményei lehetnek az ember barátaira. Focimeccset játszottunk egy olasz gyalogos katonákból verbuválódott csapat ellen. A végeredmény döntetlen lett; nézők is, játékosok ölre mentek egymással. Amikor kidobtak bennünket Biffitől, fenn a teraszok közti oszlopok mögött paráználkodtunk, aztán a tetőn tökrészegre ittuk magunkat légvédelmi tüzérek társaságában. Az a hír járta, hogy Milánóban nagy a nyugtalanság, de mi ennek semmi jelét nem észleltük. Talán azért nem, mert chiantit és fresát ittunk a partizánokkal. Mikor Biffi bezárt, gyakran fölkerestük Radit. Alagsori lakásban lakott, a falakat kiverte a nedvesség, és a székek dohos ülőrészéből kiálltak a rugók. Radi levette ilyenkor a cipőjét, és a lábát ásványvízzel locsolgatta. Azt mondta, jót tesz neki. II.
Páncélosroham Délkeletről heves ágyútűz hallatszott: tankágyúk ádáz, éles dördülései, a géppuskák szakadatlan ugatásával vegyítve; tűzvillanások törtek fel a fák mögött. Kétéltű jármű imbolygott végig az úton, és oly erősen fékezett, hogy jócskán félrecsúszott. Még mielőtt megállt volna, a vezérkar vörös sávjait viselő ezredes ugrott le róla, tetőtől talpig sárosan. A barettjébe tűzött havasi gyopár arra vallott, hogy a hegyi vadászokhoz tartozik. Mi az ördögöt csinálnak itt? kérdezte izgatottan. A 16-osokhoz tartoznak? Előre irányuló felderítést végzünk, ezredes úr válaszolta Frick hadnagy. Második raj, ötödik század, különleges feladatokra kiképzett páncélosezred. Párducok! kiáltotta örömmel az ezredes. Épp a legjobbkor. Itt vannak a tragacsaik? Az erdőben, Herr Oberst. Pompás, hadnagy úr. Ide velük, és söpörjék le a gengsztereket! Uraim, hozzák mozgásba a jó öreg sárcipőket! Eredetileg úgy volt, hogy elvonul a hadosztály, de erről már szó sem lehet. Frick hadnagy összeütötte a bokáit. Mélységesen sajnálom, Herr Oberst, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Először ki kell derítenem, mi is folyik most. Aztán jelentenem kell megfigyeléseim eredményeit a századparancsnokomnak. A tank, Herr Oberst, nem támadhat bele csak úgy a vakvilágba. Bocsásson meg, Herr Oberst, nincs szándékomban kioktatni önt a fegyverneméről. Remélem is, drága barátom, különben én lennék kénytelen kioktatásban részesíteni önt! Az ezredesnek dörgött a hangja. Parancsoláshoz szokott hang. Frick hadnagy a térképébe mélyedt. Léteznie kell itt egy hídnak, Herr Oberst, de vajon elbírja-e a mi ötventonnás Párducainkat? Persze, hogy el jelentette ki az ezredes a lehető legnagyobb önbizalommal. Rohamlövegeink számtalanszor átkeltek már rajta. Engedtessék megjegyeznem, Herr Oberst, hogy igen lényeges különbség van rohamlövegek meg Párducok között. Teljesen megterhelt állapotban a mi tankjaink kétszer olyan nehezek, mint egy-egy rohamlöveg, és a hernyótalpaink is háromszor olyan szélesek. Csendes, fenyegető színezet jelent meg az ezredes hangjában.
Hadd közöljem önnel, hadnagy úr, ennek ugyan semmi köze a dologhoz, de ha nem vonultatja föl a tankjait, mégpedig igen tempósan, és nem tisztítja meg a falut az amerikaiaktól, akkor megnézheti magát. Nagyon sajnálom, Herr Oberst, de azt a parancsot kaptam az ezredparancsnokomtól, hogy derítsem fel, mi történik a faluban, ezért az ön parancsát nem áll módomban teljesíteni. Megőrült? bömbölte az ezredes. A katonakönyvét! Nem adhatom oda önnek a katonakönyvemet, ezredes úr. Nincs rá biztosítékom, hogy ön csakugyan az, akinek mondja magát. Frick hadnagy vagyok, a különleges feladatokra kiképzett páncélosezred ötödik századának csapatparancsnoka, és az ezredünk, Herr Oberst, közvetlenül a déli vezérkari főnök úr irányítása alá tartozik. Mostantól fogva én alám tartoznak! Ennek a körzetnek én vagyok a vezérkari főnöke. Megparancsolom, hogy azonnal hozza a századát. A visszautasítása gyávaságnak minősül. Herr Oberst, nem teljesíthetem a parancsát. Letartóztatni ezt az embert! üvöltötte bőszen az ezredes. Egyikünk sem moccant. Rámutatott a Légiósra. Nem hallotta? Letartóztatni ezt az embert! A Légós fáradt mozdulattal összecsattantotta a bokáját. Je n ais pas compris, mon commandant (Nem értettem, parancsnokom). Az ezredes vörös és brutális képén a legteljesebb döbbenet tükröződött. Mi az ördög folyik itt? Felém fordult. Tartóztassa le ezt a tisztet! Döbbenete csak fokozódott, amikor dánul válaszoltam neki, és értetlenkedő arckifejezéssel bámultam rá. A dühtől szinte magánkívül volt, és belerúgott egy kőbe. Amikor visszafordult Frick hadnagyhoz, üvöltése metsző visítássá változott, és egymásba botladozva bukdácsoltak elő a szavai: Ön, hadnagy, parancsolja meg a madárijesztőinek, hogy tartóztassák le! Ördög és pokol, csináljon valamit! Szitkozódott, káromkodott és fenyegetőzött. Frick hadnagynak hirtelen elege lett az egészből. Hóna alatt felfelé lendítette a géppisztolyát, és kiadta a parancsot: Felderítő csoport, utánam egyesével sorakozz! Az ezredes előkapta pisztolytáskájából a fegyverét, és mennydörgő hangon azt bömbölte: Állj, vagy lövök! Ez a mennydörgő hang egy egész menekülő hadosztályt is megállásra bírt volna. Egy pillanatra csakugyan meg is torpantunk tőle. Aztán vissza se nézve tovább meneteltünk.
Pisztolylövések dörrentek. Il est fou (Elment az esze) vicsorogta a Légiós, ahogy elzúgtak fülünk mellett a lövedékek. Az ezredes veszettül bömbölt mögöttünk. Újabb lövéssorozatot eresztett utánunk. Vállam fölött hátrapillantottam. Az ezredes fékevesztetten őrjöngött. Rugdosni kezdte a kétéltűt, aztán beleugrott, megpróbálta elindítani, de a motor megtagadta az engedelmességet. Újra kiugrott belőle, kezében a pisztolyt szorongatva. Vigyázzatok! kiáltottam, és hasra vetettem magam a lövészárokba. A következő pillanatban már mellettem feküdt Frick hadnagy és a Légiós is. Csak az ismeretlen őrmesternek nem volt elég ideje, hogy hasra vágja magát, így az egész sorozat hátba találta. Összecsuklott, szájából vér spriccelt elő, sisakja gazdátlanul átgurult az úton. Jamais vu si con (Sose láttam ekkora balfaszt) mondta szitkozódva a Légiós. Nyírd ki, Sven! lehúztam könnyű géppisztolyomat. Ne! morogta Frick hadnagy. Ez gyilkosság. Hunyja le a szemét, Herr Leutnant javasolta a Légiós, vagy pedig részesítse vigaszban haldokló bajtársunkat. Vállamhoz illesztettem a fegyver agyát, megigazítottam a sapkám ellenzőjét, töltöttem, és céloztam. Az ezredes új tárat rakott a géppisztolyába. Záporoztak körülöttünk a lövedékek. Ormótlan alakja kiváló célpontul kínálkozott. Pompás célpont vigyorogtam a Légiósra, de rövidre vettem az irányzékot, a golyók néhány méternyire az ezredes előtt csapódtak be az útba. Az ezredes felüvöltött, és fedezéket keresve a kocsija mögé ugrott: Lázadás! Jajongó sistergés robbantotta szinte szét a dobhártyánkat, ahogy elhussant fölöttünk egy árny. Behempergőztünk a futóárok legmélyére, mert géppuskatűz alá vett bennünket egy Jabo. Dörögve tüzelt az ágyú, néhány rakéta vétette magát nyilvántartásba az ezredes kétéltűjén: berepítette a járművet a fák közé, és ott emésztette el a tűz és a férfiból, aki nemrég még ezredes volt, nem hagyott hátra egyebet, csupán egy megszenesedett múmiát. Frick hadnagy talpra ugrott, és elkiáltotta magát. Kövessenek! Leszakítottam a holt őrmester dögcédulájának egyik felét, és elraktam. Egyenesen a faluig kúsztunk. A falu szélén eszeveszetten menekültek a