PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ



Hasonló dokumentumok
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Észak-Alföldi Operatív Program

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ. Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése. című pályázati kiíráshoz

RÉSZLETES FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében megvalósuló

FELHÍVÁS. egyházi jogi személyek által fenntartott köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztésére irányuló projektek megvalósítására

Telephelyfejlesztés. Magyar Pályázatkészítő Akadémia Kft Pályázatírás, tanácsadás. 1. Alapvető cél 2. PÁLYÁZÓK KÖRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.1.1/ Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése

FELHÍVÁS. az energiatudatos gondolkodást és életmódot elősegítő, helyi szereplőket elérő szemléletformálás megvalósítására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az ÉSZAK - ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM. A kistérségi és helyi jelentőségű ipari területek fejlesztése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

3. sz. melléklet. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

FELHÍVÁS. tehetséges fiatalok felkutatása, támogatása és a tehetséggondozás rendszerszintű továbbfejlesztésének megvalósítására.

FELHÍVÁS. A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására.

FELHÍVÁS. A hazai tudásközpontok kiválóságának erősítése, a kutatás hatékonyságának növelése, valamint a kutatói hálózatosodás előmozdítása érdekében.

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus es időszakában a Megújuló energia

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Térségi alapú komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása

ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK ÚTMUTATÓJA

FELHÍVÁS. A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/ Fax: 76/

az EUREKA Programban való magyar részvétel támogatására

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Integrált térségi gyermekprogramok. A felhívás kódszáma: EFOP

FELHÍVÁS. Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. Fiatalok vállalkozóvá válása Vállalkozás indítási költségeinek támogatását szolgáló projektek megvalósítására

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program

RÉSZLETES FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében megvalósuló

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Alföldi Operatív Program keretében. Helyi településfejlesztési akciók támogatására. Kódszám:

KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Tudományos eredmények elismerése és disszeminációja támogatására

FELHÍVÁS. A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A Felhívás címe: Sertéstartó telepek korszerűsítése

SZENTES VÁROS. - Városközpont Akcióterület - II. fordulós

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ december. Nemzeti Kapcsolattartó, a Támogatási forrást nyújtó alap: Pályázati kapcsolattartó, támogatásközvetítı szervezet:

FELHÍVÁS GINOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Közép-Dunántúli Operatív Program. Ipartelepítés c. komponenséhez. Kódszám: KDOP-1.1.1/D-13

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Tudományos képzés műhelyeinek támogatása c. pályázati felhívásához

II. PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

A RÉTSÁG, RÁKÓCZI ÚT SZÁM ALATTI INGATLAN ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGE

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe:

Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:

RÉSZLETES FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. az Elektronikus közigazgatás operatív program keretében megvalósuló

FELHÍVÁS. A vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére

... ~ NY REGYHÁZA Jf... Faragóné Széles Andrea. ~ '", I ~/(c., Ak\c.

A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

FELHÍVÁS. Helyi foglalkoztatási megállapodások, paktumok megvalósítására. A felhívás címe: Helyi foglalkoztatási együttműködések

E L Ő T E R J E S Z T É S

FELHÍVÁS. Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése GINOP

Aktuális pályázatok. Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A Felhívás címe: Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére

Pályázati lehetőségek. Kis- és középvállalkozások számára április 16.

FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PEST MEGYÉBEN

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Kistérségi járóbeteg-szakellátó központok kialakítása és fejlesztése

1. Támogatható képzések

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Innovációs voucher. A Felhívás kódszáma: GINOP

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése. A felhívás kódszáma: TOP

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

kollektív beruházás esetén maximum 30 millió Ft 2/A 2,07 milliárd Ft 2/B 0,71 milliárd Ft 5/B 1,19 milliárd Ft 400 db

FELHÍVÁS. A mezőgazdasági üzemek összteljesítményének és fenntarthatóságának javítására. A felhívás címe:

A mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése (Kódszám: 3.2) I. A támogatás célja

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 12-i ülése 11. számú napirendi pontja

P á l y á z a t f i g y e l ő

Pályázati felhívás: Támogatás mértéke: kollektív beruházás esetén maximum 200 millió Ft Rendelkezésre álló forrás: 5,95 milliárd Ft

Magyarország-Budapest: Mérnöki tervezési szolgáltatások 2014/S Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

TÁMOGATÓI OKIRAT. Jelen Támogatói Okiratban foglaltak szerint támogatási jogviszony létrejött

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete április 29-i ülésére

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet. az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történ ő finanszírozásának részletes szabályairól

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. a DÉL-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM. Termál- és gyógyfürdők és tematikus vonzerők fejlesztése

KIEMELT PROJEKT ÚTMUTATÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

Energiahatékony iskolák fejlesztése

FELHÍVÁS. a szociális képzések és továbbképzések fejlesztésére és a szociális életpályamodell bevezetésére

GOP KMOP

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓJA

TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM. 6. prioritás. Akcióterv szeptember 3.

Támogatási Szerződés Minta

MAGYAR KÖZLÖNY 26. szám

VÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY 5500 GYOMAENDRŐD HŐSÖK ÚTJA 57. Készült :

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az. Észak-alföldi Operatív Program Belterületi bel- és csapadékvíz-védelmi fejlesztések. című komponens. Kódszám: ÉAOP-5.1.2/D2-11.

AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2007. (V. 01.) rendelete

SZÉCHENYI. 9. számú melléklet. Társulási/Konzorciumi megállapodás. Nem releváns

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/ , fax: 85/

23/2012. (VI.22.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

Helyi hő és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal. GINOP Energia prioritás

Turisztikai szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

KIEMELT PROJEKT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program

Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT Szépkorúak Háza Idősek Otthona Miskolc, Eperjesi u 5. sz. SZAKMAI PROGRAM 2012.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal Humánpolitikai Iroda 9600 Sárvár, Várkerület 2. Tel.: 95/

Átírás:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS és ÚTMUTATÓ az Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / Kistérségi járó beteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben című pályázati kiíráshoz Kódszám: DAOP-2010-4.1.1/C ÉAOP-2010-4.1.2/D ÉMOP-2010-4.1.1/C A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. 1

Tartalomjegyzék A. TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE... 4 A1. Alapvető cél... 4 Részcélok... 5 A2. Rendelkezésre álló forrás... 5 A3. Támogatható pályázatok várható száma... 6 B. PÁLYÁZÓK KÖRE... 6 C. A PÁLYÁZAT TARTALMA... 7 C1. Támogatható tevékenységek köre... 7 C2. Nem támogatható tevékenységek... 10 C3. Elszámolható költségek... 11 C4. A projektmegvalósítás időtartama és a pénzügyi elszámolás végső határidejére vonatkozó speciális előírások... 14 C5. A projekt tartalmára vonatkozó speciális előírások... 15 C5.1. A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek:... 15 C5.2. Egyéb speciális feltételek... 18 C6. Speciális kizáró okok... 19 C6.1. A projektre vonatkozó speciális kizáró okok... 19 D. PÉNZÜGYI FELTÉTELEK... 20 D1. Támogatás formája... 20 D2. Támogatás mértéke... 20 D3. Támogatás összege... 20 D4. Az önerő mértéke... 20 D5. Előleg mértéke... 21 E KIVÁLASZTÁSI KRITÉRIUMOK... 21 E1. Kiválasztási kritériumok... 22 E2. Csatolandó mellékletek... 29 E3. Monitoring mutatók... 36 F. ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK... 37 F1. A pályázatok benyújtásának helye és határideje... 37 F2. Vonatkozó speciális jogszabályok listája... 38 F3. Fogalomjegyzék... 39 F4. Mellékletek... 40 F5. Segédletek... 41 2

A Pályázati Felhívás és Útmutató elválaszthatatlan része az Általános feltételek a Regionális Fejlesztési Operatív Programok keretében megjelent Pályázati Felhívás és Útmutatókhoz, valamint Kiemelt Tervezési Felhívásokhoz 2010-01. számú verzió c. dokumentum (a továbbiakban: Általános Feltételek c. dokumentum), mely a Projekt adatlappal együtt tartalmazza a pályázat elkészítéséhez szükséges összes feltételt. Amennyiben jelen Pályázati Felhívás és Útmutatóban foglaltak valamely fejezet tekintetében eltérnek az Általános Feltételek c. dokumentumban megfogalmazott általános előírásoktól, és az eltérés tényére kifejezett hivatkozás történik, akkor a jelen dokumentumban szabályozottak az irányadók. Felhívjuk a tisztelt pályázók figyelmét, hogy a Pályázati Felhívás és Útmutató, valamint az Általános Feltételek, illetve ezek dokumentumai esetén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (továbbiakban: NFÜ) a változtatás jogát fenntartja, ezért kérjük, hogy kövessék figyelemmel a www.nfu.hu honlapon megjelenő közleményeket! A beadás előtt ellenőrizzék, hogy a pályázati dokumentumokat a honlapon megadott sablonoknak megfelelően állították össze, mert az ettől való (akár formai, akár tartalmi) eltérés esetén a pályázat elutasításra kerülhet. 3

A. TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS HÁTTERE Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy jelen kiírás keretében kizárólag olyan pályázat nyújtható be, amely szerepel a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI.17.) Korm. rendeletben nevesített, komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségnek a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdésének u) pontja szerinti kistérségi programjában, és az abban rögzített összeget nem meghaladó támogatási igénnyel került benyújtásra. Továbbá csak azok a projektek nyújthatóak be, amelyek az első körben meghirdetett pályázati kiírásra meghirdetés dátuma: 2009.06.15 benyújtásra kerültek, de támogatói döntésben nem részesültek. A1. Alapvető cél A konstrukció célja, hogy a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI.17.) Kormányrendelet 2. számú mellékletében meghatározott komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségekben minden lakos számára hozzáférhetővé váljanak a megfelelő infrastrukturális ellátottsággal rendelkező egészségügyi intézmények közszolgáltatásai. A régióban az egészségügyi rendszer infrastruktúrája területileg kiegyenlítetlen, nagyszámú a rossz állapotú háziorvosi rendelő, a hiányos vagy elavult eszközökkel rendelkező és/vagy leromlott állapotú önálló, illetve funkcionálisan önálló járóbetegszakellátó intézmény, mely különösen igaz a hátrányos helyzetű térségekre. Ugyanakkor az aktív fekvőbeteg ellátás ágykapacitás mennyiségének törvényi csökkentése következtében a betegek egy része a járóbeteg-ellátásban jelenik meg és fog megjelenni. A problémák megoldása érdekében szükség van az egészségügyi ellátások kistérségi alapon történő optimalizálására, a leromlott infrastruktúra fejlesztésére, szükséges eszközeinek beszerzésére. Alapellátás fejlesztése, helyi egészségházak kialakítása Átfogó célok: Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi kiegyenlítése, a társadalmi esélykülönbségek csökkentése; A végleges és minőségi ellátás biztosítása korszerű és hatékony feltételrendszerek (épület, gép-eszköz, IT) és együttműködések kialakításával, ellátásszervezéssel; Lakosság lakóhelyéhez közeli alapellátási - háziorvosi - szolgálatok szolgáltatói szerepének megerősítése és a szolgáltatások minőségének javítása. A helyi önkormányzat egészségügyi alapellátási feladatainak, valamint az egészségügyi ellátórendszeren belül kiemelten a lakosság-közeli szolgáltatások biztosításának tekintetében a háziorvosi (felnőtt, gyermek, vegyes praxis) szolgálatok azok, amelyek a lakossághoz legközelebb állnak, a megfelelő feltételrendszerek, valamint hatékony működési és ellátásszervezés biztosítása mellett költség-hatékony és minőségi szolgáltatások, illetve - ahol ez lehetséges definitív (végleges) ellátások nyújtására képesek. Ezen alapellátási szolgálatok hatékony működése nemcsak az egészségügyi ellátás kiadásait képesek optimalizálni, hanem kedvező területi helyzetük alapján, az 4

említetteken túl színteréül szolgálhatnak az egészséges életmódot elősegítő tevékenységeknek, szolgáltatásoknak, programoknak is. Jelenleg az önkormányzati tulajdonban lévő, egészségügyi alapellátási feladatok nyújtásában szerepet játszó háziorvosi rendelők infrastrukturális állapota - épület, gépeszköz, informatika és működtetése tekintetében a régión belül erőteljes különbségek tapasztalhatók. Jellemzően korszerűtlen épületekben, elavult eszközökkel, egyes térségekben sok esetben helyettesítő szakemberekkel, rövidebb rendelési időben és esetleges konzultációs lehetőségekkel történik a betegellátás. A hátrányos helyzetű régiók, kistérségek területén a helyzet még súlyosabb, mivel az adott települési önkormányzat saját költségvetéséből csak csekély mértékben tud támogatást nyújtani a fejlesztésekhez, illetve a településszerkezet, a földrajzi és közlekedési viszonyok további hátrányokat gerjesztenek az ott élő lakosság ellátásának tekintetében. Ez az állapot nemcsak a betegellátást és a szolgáltatások minőségének növekedését, egyes alapellátási szolgáltatások integrációját, illetve a progresszív szintekkel való info-kommunikációt hátráltatja, hanem a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést sem biztosítja az amúgy is nagyobb morbiditási kockázattal élők számára egészségi állapotuk javítása érdekében. Részcélok A helyi önkormányzat egyes főbb alapellátási szolgálatainak (háziorvosi, fogorvosi szolgálat, központi alapellátási ügyelet, védőnői szolgálat) helyet adó önkormányzati tulajdonban vagy vagyonkezelésében, állami tulajdon esetén vagyonkezelésében, használatában lévő ingatlanok infrastruktúrájának (eszköz, épület) korszerűsítése, vonzóvá tétele infrastruktúrafejlesztéssel és a munkafeltételek minőségének javításával; Az esélyegyenlőség elveinek megfelelő beruházás megvalósítása a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek egészségügyi alapellátáshoz való akadálymentes hozzáférésének érdekében; Közvetlen betegellátással kapcsolatos háziorvosi szolgáltatón belüli és a betegellátás progresszív szintjei közötti modern info-kommunikációs rendszerbe való kapcsolódás informatikai feltételeinek megteremtése; Az alapellátás háziorvosi szolgálat - minőségének javítása és a család-orvosi szerepkör megerősítése; Mindazon alapellátással kapcsolatos egyéb szolgáltatások biztosítása, melyek egymásra épülve és/vagy kiegészítve biztosítják a szükséglettel alátámasztott igények kielégítését. A2. Rendelkezésre álló forrás A kiírás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg a 2009-2010. évben: OP millió Ft Dél-alföldi Operatív Program 266,5 Észak-alföldi Operatív Program 340,9 Észak-Magyarországi Operatív Program 452,8 Jelen kiírás támogatási forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. 5

A3. Támogatható pályázatok várható száma A támogatott pályázatok várható száma: OP db Dél-alföldi Operatív Program 7 Észak-alföldi Operatív Program 8 Észak-Magyarországi Operatív Program 12 B. PÁLYÁZÓK KÖRE Jelen kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak: Helyi önkormányzatok (Helyi önkormányzati végrehajtó költségvetési szerv (KSH 321); Jogi személyiséggel rendelkező, közös fenntartásra létrejött önkormányzati társulások (Önkormányzati fejlesztési társulás (KSH 364), Többcélú kistérségi társulás (KSH 366); Helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások által létrehozott non-profit gazdasági társaságok, melyekben az önkormányzatok többségi tulajdonrésszel rendelkeznek (KSH 59), amelyek tulajdonában, vagy vagyonkezelésében, állami tulajdon esetén vagyonkezelésében, használatában lévő ingatlanban az 1997. évi CLIV tv. 152. (1) a), b) c) d) pontja szerinti valamely feladatot ellátó egészségügyi szolgáltató működik vagy a projekt eredményeképpen működni fog. Amennyiben a projekt egy háziorvosi/fogorvosi praxishoz tartozó több település háziorvosi/fogorvosi rendelőinek fejlesztését célozza, a pályázat benyújtására kizárólag konzorciumi formában van lehetőség. Ebben az esetben a háziorvosi/fogorvosi praxis elsődleges ellátási helyét biztosító önkormányzat jogosult a pályázatot benyújtani konzorciumban a praxishoz tartozó települési önkormányzattal/önkormányzatokkal. Amennyiben a praxishoz tartozó települések nem mindegyikén valósul meg fejlesztés, a fejlesztéssel ilyen módon közvetlenül nem érintett településnek nem szükséges a konzorciumban részt vennie. Azonban a pályázathoz csatolni szükséges a praxishoz tartozó, de a konzorciumban nem résztvevő települések támogató nyilatkozatát is. Amennyiben a háziorvosi/fogorvosi praxishoz tartozó települések közül csak egyetlen egy település kíván pályázni, abban az esetben is csatolni szükséges a praxishoz tartozó további települések nyilatkozatát. Támogató nyilatkozat hiányában az adott egészségügyi szolgáltatáshoz kapcsolódó fejlesztések nem támogatható tevékenységnek minősülnek! A konzorciumokra vonatkozó általános szabályok tekintetében Általános feltételek c. dokumentum B1 pontja az irányadó! Konzorciumvezető és konzorciumi tag kizárólag olyan szervezet lehet, amely önállóan is jogosult pályázat benyújtására. 6

C. A PÁLYÁZAT TARTALMA C1. Támogatható tevékenységek köre A pályázat keretében kizárólag a jelen pontban meghatározott tevékenységekre lehet támogatást igényelni. Ezeken túlmenően semmilyen egyéb tevékenység nem támogatható. C.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek Támogatás igényelhető a következő tevékenységekre: Kizárólag azok a pályázatok támogathatók, amelyek a pályázati program célkitűzéseivel összhangban álló tevékenységeket tartalmaznak, és helyi szükségleteken alapulnak. Támogatandó tevékenység a meglévő, működő orvosi rendelők infrastruktúrafejlesztése, akadálymentesítése, illetve az eddig más célra használt ingatlan orvosi rendelővé/egészségházzá vagy központosított alapellátási ügyeletté való kialakítása, indokolt esetben új épület létrehozása. A fejlesztés kiterjed elsősorban a szakmai felszereltség korszerűsítésére a minimumfeltételeknek megfelelően, illetve minőségi definitív ellátás végzéséhez szükséges gépek-eszközök fejlesztésére, továbbá az infokommunikációt biztosító informatikai fejlesztésekre. Fentiek figyelembevételével támogatható tevékenységek: Építés: Meglévő közfinanszírozott és területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi rendelőnek, fogorvosi rendelőnek, központi alapellátási ügyeletnek, továbbá a háziorvosi/fogorvosi rendelővel egy épületben található védőnői szolgálatnak helyt adó helyiségek felújítása, átépítése, bővítése, a jogszabályi és a szakmai minimum feltételeknek megfelelően, és az akadálymentesítés szempontjainak figyelembevételével; Csoportos praxisokba integrálódást biztosító fejlesztések; Egészségközpont/egészségház infrastruktúrájának fejlesztése, kialakítása, a Pályázati útmutatóban előírt kötelező, illetve opcionális funkciók betöltésével; Új építés abban az esetben támogatható, amennyiben a meglévő fejlesztéssel érintett épület életveszélyes állapotban van, vagy gazdaságos átalakításra alkalmatlan, vagy a telekhatáron belüli bővítés tervezői nyilatkozat alapján nem lehetséges, vagy ha a pályázó ilyen épülettel nem rendelkezik. Új építés esetén a Pályázati Felhívás és Útmutató 1. számú segédletét képező Építészeti ajánlást javasoljuk figyelembe venni. Új építés és meglévő épület bővítése esetén a projekt keretében támogatható épület maximális nettó alapterülete nem haladhatja meg a 400 m2-t. Új építés és bővítés esetében támogatható és adott projekt költségvetésében elszámolható nettó alapterületen felüli rész építési költsége kizárólag projekten kívüli saját forrásból finanszírozható. Amennyiben a meglévő épület alapterülete a projekt megkezdése előtt meghaladja a jelen pályázati kiírásban új építés és bővítés esetén előírt m2 korlátot, az azon felüli épület/épületrész építési költsége kizárólag saját erőből finanszírozható. A saját erőből létrehozott épületrész kialakítására is vonatkoznak a Pályázati Felhívás és Útmutatóban rögzített kötelező tartalmi elemek (pl. akadálymentesítés). Az önmagában akadálymentesítésre irányuló fejlesztés nem minősül infrastruktúra-fejlesztésnek, nem támogatható! 7

Egészségközpont/egészségház infrastruktúrájának fejlesztése, kialakítása esetén a fejlesztett / létrehozott egészségháznak/-központnak a következő funkciókat kell betöltenie: Kötelező elemek o Egyes egészségügyi alapellátási (pl. háziorvos, fogorvosi szolgálat, stb.) szolgálatok; o Központi alapellátási ügyelet (kivéve, ha a térségben fenntartói társulás keretében, vagy funkcionálisan privatizált formában, kielégítő színvonalon már működő szolgálat van); o Egészségfejlesztési központ funkció betöltése; o Otthoni szakápolás szervezése; o Beteg utat szervező diszpécserszolgálat (lsd. F 3. pont): info-kommunikáció, internet, segélyhívó rendszer; o Széles partneri kapcsolat kiépítése (pl. falugondnok, civil szervezetek, stb.). Opcionális elemek - Egyéb szolgáltatások integrációja: Védőnői szolgálat; Iskola-egészségügy; Házi segítségnyújtás; Ügyfélszolgálat; Gyógyszertár, gyógyászati segédeszköz bolt a fejlesztéssel érintett, vagy az új építéssel létrehozott épületbe történő fizikai integrációja (a bérbeadásból a projekt megvalósítás időszaka alatt származó nettó bevétellel az elszámolható költségek csökkentésre kerülnek lsd. ÁFÚ D5. pontja); Mentőállomás befogadása (amennyiben a területen nincs, vagy a meglévő épület nem felel meg az építészeti minimumfeltételeknek és az elmúlt 5 évben nem történt felújítás, vagy rekonstrukció, illetve 10 évnél régebben épült. A pályázónak az OMSZ jóváhagyó nyilatkozatát csatolnia szükséges - 11. sz. melléklet); Alacsony erőforrás igényű, a területen gyakori szükségletként jelentkező, valamint adott progresszivitási szinten engedélyezett, megfelelő kompetenciával végezhető járóbeteg-szakellátás (pl. fizioterápia, stb.) biztosítása, mely felöleli a megelőzést és a gyógyítást többletkapacitás befogadása nélkül, az egyik alábbi feltétel teljesülése esetén: - A pályázó együttműködési megállapodást köt valamely, az adott szakellátásra vonatkozóan OEP finanszírozott szakorvosi óraszámmal rendelkező intézménnyel. A megállapodásnak (mely legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséhez benyújtandó) tartalmaznia szükséges minimálisan azt, mely szakellátást, heti hány órában biztosítja az intézmény az egészségházban, mikortól meddig (legalább a projekt fenntartási időszakának végéig), milyen eszközfeltételek mellett. Felhívjuk figyelmüket, hogy az egészségházban a járóbeteg szakellátás minimális eszközfeltételeit biztosítani szükséges. Ebben az esetben a pályázathoz benyújtandó a tervezett partnerintézmény támogató nyilatkozata. - Vagy a pályázó saját finanszírozásában működteti a szakellátást, melyről a pályázat benyújtásához képviselőtestületi döntés benyújtása szükséges. 8

C.1.2 Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek A kiírás keretében önállóan nem, csak a C1.1. pontban felsorolt tevékenységekkel együtt támogathatók az alábbi tevékenységek: Védőnői szolgáltat fejlesztése csak háziorvosi és/vagy fogorvosi ellátással egyidejűleg, egy épületfejlesztés keretében valósulhat meg. Önmagában védőnői szolgálatnak helyt adó épület-, építése, felújítása, átépítése, bővítése nem támogatható! Eszközbeszerzés: - A 60/2003. (X.20.) ESzCsM rendeletben foglalt minimumfeltételeknek megfelelő orvos technikai műszer, gép, eszköz, berendezések beszerzése; - Az OEP szerződésben engedélyezett tevékenységek végzéséhez szükséges minőségi definitív ellátás biztosításához elengedhetetlen műszer, gép, eszköz beszerzése, kivéve képalkotó diagnosztika, pl. echo, ultrahang; - Alapellátásban használható sürgősségi ellátás eszközei (pl. sürgősségi táska, defibrillátor) beszerzése, abban az esetben, ha az önkormányzati tulajdonú orvosi rendelő kompetens alkalmazottja, vagy funkcionális privatizációban működtetett egészségügyi szolgáltató munkavállalója vállalja legalább 5 éven keresztül, évente a sürgősségi ellátás vizsgával egybekötött továbbképzését; - Konzorciumok esetében az orvosi rendelők, központosított alapellátási ügyelet fejlesztéséhez kapcsolódó eszközbeszerzés keretében elsősorban olyan mobil eszközök beszerzése támogatható, amely szükséges a szolgáltatás ellátásához (pl.: laptop, hordozható defibrillátor, esetleg hordozható EKG). Amennyiben nem mobil eszköz beszerzése történik, azt a Költségvetés szöveges magyarázatában (4. sz. melléklet) indokolni szükséges. - Védőnői szolgálat fejlesztéséhez kapcsolódó eszközbeszerzés a 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendeletben foglalt alapfelszereltségnek megfelelően; - Ápolási eszközök; - Otthoni monitorozás jelzőrendszerének fogadása; - Beteg-előjegyzési rendszer; - Egészségügyi alapellátáshoz szükséges, telekommunikációt segítő IT fejlesztés: hardver és szoftver beszerzése. Jelen kiírás keretében elszámolható IT fejlesztés maximális összege praxisonként: 300 000 Ft, védőnői körzetenként 150 000 Ft. A támogatásból létrehozott informatikai rendszernek alkalmasnak kell lennie az intézményközi (azonos, valamint különböző ellátási szintű egészségügyi szolgálatok közötti) informatikai integrációra. - Egyéb, infrastruktúrához kapcsolódó eszközök, berendezés, bútorzat, amelyek a váróterem és rendelő komfortosítását szolgálják. Jelen pályázati kiírás keretében eszközök beszerzése csak épület infrastruktúrájának fejlesztésével együttesen pályázható. A konstrukció keretében csak új eszköz beszerzése lehetséges! 9

C.1.3 Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek A kiírás keretében önállóan nem, csak a C1.1. pontban felsorolt tevékenységekkel együtt támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek: - Nyilvánosság biztosítása A pályázó a projekt megvalósítása során az Általános Feltételek c. dokumentum C1.2 pontjában meghatározott módon, az annak mellékletét képező Kedvezményezettek tájékoztatási kötelezettségei című dokumentumban szereplő IV. számú kommunikációs csomagot köteles megvalósítani. A projektgazda a projekt megvalósítása során az Általános Feltételek c. dokumentum mellékletét képező Arculati Kézikönyvben szereplő B típusú hirdetőtáblát, a projektzárást követően pedig D típusú emlékeztető táblát köteles elhelyezni a projekt megvalósításának helyszínén/helyszínein. A kommunikációs tevékenység megkezdése előtt kérjük, vegye fel a kapcsolatot a közreműködő szervezet kommunikációs kollégájával. A nyilvánosság biztosításával kapcsolatos költségek az elszámolható költségek részét képezik. - Projektszintű könyvvizsgálat az Általános Feltételek c. dokumentum C1.2 pontjának megfelelően - Akadálymentesítés az Általános Feltételek c. dokumentum C1.2 pontjának megfelelően - IT fejlesztés, amennyiben a meglévő informatikai rendszer nem alkalmas az intézményközi (azonos, valamint különböző ellátási szintű egészségügyi szolgálatok közötti) informatikai integrációra; - Azbesztmentesítés: Amennyiben a beruházással érintett épület szórt azbesztet tartalmaz, úgy a pályázónak jelen projekt keretében, vagy a projekt befejezéséig, projekten kívüli saját forrás terhére a teljes körű azbesztmentesítés elvégzéséről gondoskodnia szükséges. C2. Nem támogatható tevékenységek Kizárólag a jelen dokumentum C1.1-C1.3 pontjában felsorolt tevékenységek minősülnek támogatható tevékenységnek. Nem támogatható tevékenységek különösen: Új alapellátási szolgálat létesítése; Új építés, kivéve a C1.1 pontban megjelölt feltételekkel; A projekt céljaihoz nem kapcsolható eszközbeszerzések; Eszközbeszerzés, épület-infrastruktúrafejlesztés nélkül; Infrastruktúrafejlesztés nem a Pályázó tulajdonában / vagyonkezelésében / állami tulajdon esetén vagyonkezelésében, használatában lévő ingatlanon; Gépjármű beszerzése; Betegtájékoztató kiadvány elkészítése; Használt eszközök beszerzése; Forgóeszközök, egyszer használatos eszközök beszerzése; Szállás, lakás céljára szolgáló helyiségek kialakítása; 10

Termálvíz bevezetése és gyógyfürdő kialakítása; Képzés, beleértve új eszközök és gépek kezelésének betanítása (mint képzési tevékenység); OEP finanszírozás nélküli szervezeteknél megvalósuló fejlesztések, nem közfinanszírozott szolgáltatások fejlesztését célzó beruházások; Nem támogatható gyógyszertár, gyógyászati segédeszköz bolt, kialakítása, kivéve egészségház esetében; Gyógyszertárba, gyógyászati segédeszközboltba bútorzat, kapcsolódó eszközbeszerzés; Gyógyszerszoba kialakítása, fejlesztése, kapcsolódó bútorzat beszerzése; A hatályos jogszabályokban minimálisan előírt számú parkoló-férőhely és akadálymentes parkoló-férőhely feletti fejlesztés. Háziorvosi/fogorvosi praxishoz nem kapcsolódó, a háziorvosi/fogorvosi rendelőtől külön épületben található védőnői szolgálatok fejlesztése; C3. Elszámolható költségek Jelen fejezet C3.1 pontjában kerülnek meghatározásra a kiírás keretében elszámolható költségek típusai. A pályázatok tervezése során kizárólag a jelen dokumentumban meghatározott költségtípusok tervezhetők elszámolható költségként. Az egyes költségtípusokra, valamint az elszámolhatóságukra vonatkozó általános szabályok az Általános Feltételek c. dokumentum C2 pontjában kerültek meghatározásra. C3.1. Elszámolható költségek típusai Jelen kiírás keretében az alábbi költségek számolhatók el: I. Előkészítési költségek A projekt előkészítéséhez feltétlenül szükséges és igazoltan kapcsolódó alábbi költségek támogathatók: 1. Jelen Pályázati Felhívás és Útmutatóban előírt, kötelezően benyújtandó megvalósíthatósági tanulmány. 2. Szükséges engedélyezési szintű tervdokumentáció, tendertervek, kivitelezési szintű tervdokumentáció költségei; előzetes tervezői költségbecslés költségei; 3. Hatósági eljárási díjak költségei (pl.: építési engedély eljárási díja); 4. Előkészítéshez tartozó rehabilitációs környezettervező szakmérnök díja; 5. Közbeszerzési eljárások költségei (ideértve a közbeszerzési szakértő díját, és a feltételesen lefolytatott közbeszerzési eljárások költségeit is, amennyiben a közbeszerzés nem kizárólag a támogatott projekthez kapcsolódó beszerzést tartalmaz, akkor közbeszerzési érték arányosan); Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az előkészítési és a megvalósítási költségek tekintetében - a projekt megkezdettségére vonatkozó előírások betarthatósága érdekében - külön szerződéseket javasolt kötni! A fentiekben felsorolt tevékenységek kizárólag a projekt előkészítés során tervezhetőek a költségvetésben, függetlenül azok felmerülésének időpontjától! II. Megvalósítási költségek 11

a) Projekt menedzsment költségek az Általános feltételek c. dokumentum C2.3/II. Megvalósítási költségek/1. pontja alapján. b) Szolgáltatások igénybevételének költsége Jelen kiírásban az alábbi, külső, harmadik féltől megrendelt, a támogatott tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó alábbi szolgáltatások igénybevételének költsége számolható el: 1. A projekt beruházásainak megvalósításához szükséges szakmai szolgáltatások igénybevételének költségei: a. Építési műszaki ellenőr díja, tervezői művezetés költsége. b. A megvalósításhoz kapcsolódó rehabilitációs környezettervező szakmérnök/szakértő díja. c. A megvalósítás során felmerült hatósági eljárási, igazgatási szolgáltatási díjak (pl. használatbavételi engedélyezési eljárás díja). 2. A projekt megvalósításához kapcsolódó egyéb szolgáltatások költségei: a. Nyilvánosság biztosításának költségei b. Kötelezően elvégzendő projektszintű külön könyvvizsgálat díja (egyszeri), amennyiben a támogatás meghaladja az 50 millió Ft-ot. c) Építési (átalakítási, bővítési, felújítási) költségek Építés (új építés, átalakítás, bővítés, felújítás), épület- vagy építmény- vagy létesítmény kivitelezés költsége akkor tervezhető, ha a projekt végrehajtásához szükséges, vagyis olyan épületek, építmények, egyéb ingatlanok építési, bővítési és értéknövelő felújítási költségei számolhatók el, amelyhez támogatott tevékenységek köthetők. Az építési költségek alatt kell érteni minden, az építmény, ingatlan üzemszerű-, biztonságos és rendeltetésszerű használatát, hasznosítását lehetővé tevő alábbi tevékenységek költségét: Komplex terület-előkészítés, területrendezés: megelőző mentő régészeti feltárás, falkutatás, egyéb örökségvédelmi előkészítési tevékenység, irtási munkák, tényfeltárás, környezeti kármentesítés, lőszermentesítés, rekultiváció, műszaki beavatkozás, tereprendezés, talajmunka; Bontás; Hozzáférés, védelem; Helyreállítás, rekonstrukció; Felújítás; Átalakítás; Bővítés; Építés; Technológiai szerelés (gépészet, villamosság stb.); Próbaüzem (azonban az ezen időszak alatt keletkező bevétel vonatkozásában a bevételek kezelésére vonatkozó jelen útmutatóban, valamint a Pénzügyi elszámolás részletes szabályai c. mellékletben foglalt előírásokat kell alkalmazni); Infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódó közműépítések, átalakítások, felújítások, pl. ivó-, ipari-, tűzivíz hálózat, szennyvízelvezetés, csapadék- és belvíz elvezetés, közvilágítás, telefon, kábelhálózat, őrző-védő elektronikai rendszer, stb.; Parkosítás, parképítés, növénytelepítés, zöldfelületi fejlesztés. Építési anyagköltség a pályázó/kedvezményezett által közvetlenül akkor számolható el, ha az adott munkafázis (projektelem) építési vállalkozói szerződésében kizárólag munkadíj szerepel, vagy tételesen felsorolásra kerülnek a felhasznált anyagok, és azok között a közvetlenül elszámolni kívánt tételek nem szerepelnek. A projekt fentiek szerinti építési költségéből számított fajlagos költsége az alábbi határok mentén elfogadható, a jelzett mértéken túli eltérés esetén a projekt 12

elszámolható költsége csökkentésre kerül, a támogatás intenzitás megtartása mellett. új épület, vagy bővítmény építése esetén bruttó 230.000 Ft / bruttó m2 felújítás, korszerűsítés esetén bruttó 140.000 Ft / bruttó m2 külső tér, parkoló, udvar, stb. kialakítása, felújítása esetén bruttó 10.000 Ft/ bruttó m2 A fajlagos költségek számításához az építés tervezett költségek összegéhez kell a bruttó m²-t viszonyítani. A pályázathoz benyújtandó a tervező fajlagos költségekre vonatkozó nyilatkozata (8. sz. melléklet), mely elkülönítetten tartalmazza a fejlesztéssel érintett nettó és bruttó alapterületet, a fajlagos építési költséget, valamint az adott (a fenti hármas tagolás szerinti) munkára kalkulált összes építési költséget. d) Eszközbeszerzések költségei az Általános feltételek c. dokumentum C2.3/II. Megvalósítási költségek/4. pontja alapján, azzal, hogy használt eszközök beszerzése nem támogatható. Kizárólag jelen pályázati útmutatóban rögzített eszközök beszerzése lehetséges. e) Immateriális javak beszerzése az Általános feltételek c. dokumentum C2.3/II. Megvalósítási költségek/5. pontja alapján. Jelen pályázati kiírásban kizárólag a C1 pontban felsorolt tevékenységekhez szorosan kapcsolódó immateriális javak szerezhetőek be. f) ÁFA, valamint más adók és közterhek az Általános feltételek c. dokumentum C2.3/II. Megvalósítási költségek/6. pontja alapján. Jelen Pályázati Útmutató keretében tartalék képzésre nincs lehetőség, és a saját teljesítés nem elszámolható. C3.2 Nem elszámolható költségek Jelen kiírás keretében nem számolható el semmilyen, a C3.1 pontban fel nem sorolt költségtípus. Az Általános Feltételek c. dokumentum C fejezetében foglaltakon túl a pályázati kiírás keretében nem elszámolható költség különösen: Föld, telek és ingatlanvásárlás költsége; Ingatlan bérlés díja Új alapellátási szolgálat és új járóbeteg szakrendelő intézmény létesítéséhez kapcsolódó költségek; Gépjárművásárlás költsége; Lízing, bérlet; Értékcsökkenés; Bírságok, kötbérek és perköltségek; Lakóépületek építése, felújítása, átalakítása, valamint a lakóépületek építéséhez kapcsolódó előkészítési munkák; Saját teljesítés, saját vállalkozásban végzett beruházás; Használt gépek, berendezési tárgyak, felszerelések beszerzési költségei; Forgóeszközök, egyszer használatos eszközök beszerzése; Gyógyszertárhoz, gyógyászati segédeszköz bolthoz kapcsolódó bútor és eszközbeszerzése; Posta és telekommunikációs és banki költségek Visszaigényelhető vagy nem visszaigényelhető a végső kedvezményezettet terhelő adók; 13

Rezsi, közvetett költségek; Jogi tevékenységek költségei, közjegyzői díjak; A pályázati kiírásban foglalt fejlesztésekhez közvetlenül nem kapcsolódó költségek; Bármilyen, 2006. december 20. előtt felmerült költség. Nem számolhatóak el az olyan közvetítőkkel vagy tanácsadókkal kötött vállalkozói szerződéssel kapcsolatban felmerült költségek, amely szerződés a kifizetést a tevékenység összköltségének a százalékos arányában határozza meg. C3.3 A projekt költségvetés belső korlátai Jelen kiírás keretében a projekt elszámolható költségei vonatkozásában a következő belső korlátok kerülnek érvényesítésre: Költségtípus A projekt elszámolható költségei arányában számított maximális %- os korlát Projekt-előkészítés költsége, ezen belül: 8 % Megvalósíthatósági tanulmány készítés költsége 1 % Közbeszerzés költsége 2 % Projekt menedzsment költségek 2 % A projekt megvalósításával kapcsolatban felmerülő szolgáltatások költsége, ezen belül: 5 % Építési műszaki ellenőr költsége 1,5 % Nyilvánosság biztosításának költsége 1 % Könyvvizsgálat költsége 0,5 % Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a belső arányok vizsgálata során az előírt korlátok megtartásának ellenőrzése két tizedes jegy pontosságig történik. C4. A projektmegvalósítás időtartama és a pénzügyi elszámolás végső határidejére vonatkozó speciális előírások A projekt fizikai megvalósítására a projektgazdának a projekt megkezdésétől - amennyiben a projekt a Támogatási Szerződés hatályba lépéséig nem kezdődött meg, akkor a Támogatási Szerződés hatályba lépésétől - számítva maximum 24 hónap áll rendelkezésére. A projekt pénzügyi elszámolásának határidejére az Általános Feltételek c. dokumentum C4. pontjában leírtak érvényesek. A Projekt költségeinek elszámolhatóságának kezdő időpontja 2006. december 20. 14

C5. A projekt tartalmára vonatkozó speciális előírások C5.1. A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek: A fejlesztéssel érintett ingatlanra vonatkozó feltételek tekintetében jelen kiírás keretében az Általános Feltételek c. dokumentum C7. pontjában foglaltak nem alkalmazandóak. Támogatás abban az esetben nyújtható, amennyiben a fejlesztéssel érintett ingatlan(ok) tulajdoni viszonyai a jelen pontban foglaltaknak megfelelnek, és a projekt szempontjából ennek megfelelően rendezett tulajdoni viszonyokat a pályázó az alábbiak szerint biztosítja, igazolja. Felhívjuk a figyelmet, hogy minden esetben szükséges a fejlesztéssel érintett ingatlanok tulajdoni lapjának benyújtása! 1. Az ingatlan a pályázó kizárólagos tulajdonában van. Ezt a pályázónak a tulajdoni lap benyújtásával szükséges igazolnia. 2. Amennyiben a fejlesztéssel érintett ingatlan nincs a pályázó tulajdonában vagy nem a pályázó kizárólagos tulajdona, és az ingatlan a pályázó kizárólagos tulajdonába kerül, támogatás akkor nyújtható, ha a pályázó a pályázat benyújtásakor a beruházással érintett ingatlanra vonatkozóan érvényes adás-vételi előszerződéssel vagy azzal egyenértékű tulajdon átruházásról szóló előszerződéssel, szerződéssel, vagy kétoldalú szándéknyilatkozattal, vagy a 178/2008. (VII.3.) Korm. rendelet szerinti kisajátítási tervvel rendelkezik, amely alapján a KSZ által meghatározott támogatási szerződéskötési határidőig, kisajátítás esetén a projekt fizikai megvalósításáig a beruházással érintett ingatlan a pályázó tulajdonába kerül. A tulajdonos váltást a pályázónak/kedvezményezettnek a vonatkozó tulajdoni lap bemutatásával szükséges igazolnia, melyen a pályázó/kedvezményezett tulajdonosként kerül feltüntetésre. A kisajátítás kivételével a támogatási szerződés megkötéséhez, a tulajdonos váltás bejegyzésének kérelme legalább a széljegyen kell, hogy szerepeljen, de az első kifizetési igényléshez szükséges benyújtani a tulajdoni lapot, amelyen a pályázó/kedvezményezett bejegyzésre került. 3. Amennyiben a fejlesztéssel érintett ingatlan nem a pályázó kizárólagos tulajdona, és az ingatlan nem kerül a pályázó kizárólagos tulajdonába: Amennyiben a beruházással érintett területen belül vannak pályázói tulajdonban, és egyéb, harmadik személy tulajdonában lévő egységek is, a pályázat benyújtható, azonban jelen konstrukció keretén belül kizárólag a pályázói tulajdonban lévő ingatlanrészek fejlesztése támogatható, a harmadik személy tulajdonában lévő ingatlanrészek fejlesztésének költségei nem elszámolható költségek. Az osztatlan közös tulajdonban lévő vagyontárgyak, pl. kapcsolódó válaszfalak, szigetelések, épület körüli járdák fejlesztésének, kialakításának költségei támogatható és nem támogatható ingatlanrészek vonatkozásában m2 alapú arányosítással építhetőek be a projekt költségvetésébe. Amennyiben a beruházással érintett ingatlannak a Pályázón kívül egyéb tulajdonosai is vannak, az egyéb tulajdonosok hozzájáruló nyilatkozatai a Pályázathoz csatolandó dokumentumok. Osztatlan közös tulajdon esetében, amennyiben a pályázó a tulajdonosok egyike, szükséges a pályázathoz benyújtani a tulajdonostársak hozzájáruló nyilatkozatát a pályázatban foglalt fejlesztés megvalósításához és fenntartásához, valamint az ingatlanra vonatkozó, határozatlan időre, de legalább a projektfenntartási időszak végéig hatályos közokiratba, vagy ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodást és a megállapodás szerinti megosztási vázrajzot. 15

Osztott közös tulajdon esetén, amennyiben a fejlesztés kizárólag a pályázó kizárólagos tulajdoni hányadát érinti, nem szükséges a tulajdonostársak hozzájárulását beszerezni, de a pályázathoz csatolni szükséges a határozatlan időre, de legalább a projekt-fenntartási időszak végéig hatályos közokiratba, vagy ügyvéd által ellenjegyzett teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt használati megállapodást és a megállapodás szerinti megosztási vázrajzot. 4. Bérelt ingatlanon történő fejlesztésre jelen pályázati kiírásban nincs lehetőség! 5. Amennyiben a beruházással érintett ingatlan állami tulajdonban van, a kincstári vagyon részét képezi az alábbi dokumentumokat szükséges benyújtani: I. Amennyiben a pályázó vagyonkezelési, bérleti, egyéb jogcímen, birtokláshoz való jogot igazoló és használatot biztosító közvetlen jogviszonyban áll a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel (a továbbiakban: MNV Zrt.): - Központi költségvetési szerv által, kizárólag saját vagyonkezelésében lévő ingatlano(ko)n megvalósított fejlesztés esetén: o Pályázat benyújtásához: tulajdoni lap - Egyéb központi költségvetési szerv által nem kizárólag saját vagyonkezelésében lévő vagy központi költségvetési szervtől eltérő személy által állami ingatlanokon megvalósított fejlesztések esetén: o o Pályázat benyújtásához: tulajdoni lap, és tulajdoni lapra be nem jegyzett vagy be nem jegyezhető jogcím esetén vagyonkezelői, bérleti, egyéb jogcímen, birtokláshoz való jogot igazoló és használatot biztosító szerződés vagy ennek létrehozására irányuló eljárás megindítását igazoló dokumentum Támogatási szerződés megkötéséhez: az MNV Zrt. nyilatkozata szükséges arról, hogy hozzájárul a projekt megvalósításához, és nem tesz olyan intézkedést a pályázóval szemben, amely a pályázati cél megvalósítását szolgáló fenntartási kötelezettségének végéig tartó hasznosítási és/vagy a projekt támogatási szerződésében foglalt egyéb kötelezettség teljesítését veszélyezteti, vagy lehetetlenné teszi. II. Amennyiben a pályázó az MNV Zrt.-től eltérő szervezettel áll az állami ingatlan tekintetében bérleti, egyéb jogcímen, birtokláshoz való jogot igazoló és használatot biztosító közvetlen jogviszonyban: - Központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő ingatlanon a pályázó harmadik személy által megvalósítani tervezett fejlesztés, amennyiben a központi költségvetési szerv meghatalmazást kapott az MNV Zrt.-től a tulajdonosi hozzájárulás kiadásához 1 : o Pályázat benyújtásához: központi költségvetési szerv MNV Zrt.-től kapott felhatalmazásának másolata, amennyiben az nem található meg az MNV Zrt. honlapján, központi költségvetési szerv által kiadott vagyonkezelői és tulajdonosi hozzájárulás, amellyel hozzájárul a projekt megvalósításához, és kijelenti, hogy nem tesz olyan intézkedést a pályázóval szemben, amely a pályázati cél megvalósítását szolgáló fenntartási kötelezettségének végéig tartó hasznosítási és/vagy a projekt támogatási szerződésében foglalt egyéb kötelezettség teljesítését veszélyezteti, vagy lehetetlenné teszi. 1 A felhatalmazással rendelkező központi költségvetési szervek listája megtalálható az MNV Zrt honlapján, ennek hiányában a központi költségvetési szervnél szükséges érdeklődni a felhatalmazás meglétéről. 16

o Támogatási szerződés megkötéséhez: bérleti, egyéb jogcímen, birtokláshoz való jogot igazoló és használatot biztosító szerződés. - Egyéb MNV Zrt. által kiadott felhatalmazással nem rendelkező központi költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő ingatlanon, vagy bármely egyéb, harmadik személy által megvalósított fejlesztés esetén: o Pályázat benyújtásához: tulajdoni lap, és tulajdoni lapra be nem jegyzett vagy be nem jegyezhető jogcím esetén vagyonkezelői, bérleti, egyéb jogcímen, a pályázó részére birtokláshoz való jogot igazoló és használatot biztosító szerződés vagy ennek létrehozására irányuló eljárás megindítását igazoló dokumentum, a pályázóval az állami ingatlan tekintetében bérleti, egyéb jogcímen, birtokláshoz való jogot igazoló és használatot biztosító közvetlen jogviszonyban lévő szervezet/személy által kiadott hozzájárulás, amellyel hozzájárul a projekt megvalósításához, és kijelenti, hogy nem tesz olyan intézkedést a pályázóval szemben, amely a pályázati cél megvalósítását szolgáló fenntartási kötelezettségének végéig tartó hasznosítási és/vagy a projekt támogatási szerződésében foglalt egyéb kötelezettség teljesítését veszélyezteti, vagy lehetetlenné teszi. o Támogatási szerződés megkötéséhez: az MNV Zrt. nyilatkozata szükséges arról, hogy hozzájárul a projekt megvalósításához, és nem tesz olyan intézkedést a pályázóval szemben, amely a pályázati cél megvalósítását szolgáló fenntartási kötelezettségének végéig tartó hasznosítási és/vagy a projekt támogatási szerződésében foglalt egyéb kötelezettség teljesítését veszélyezteti, vagy lehetetlenné teszi. Felhívjuk a figyelmet, hogy az állami tulajdont érintő fejlesztésekhez való tulajdonosi hozzájárulások kiadásának részletes feltételrendszere a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. honlapján (www.mnvzrt.hu) található meg! A pályázó a fejlesztéssel érintett egészségügyi intézmény működtetését, üzemeltetését biztosíthatja egy rajta kívül álló, harmadik személy (beleértve a gazdasági társaságokat) által, illetve az eredményes pályázatot követően az üzemeltetési, működtetési és vagyonkezelői jogot harmadik személynek átadhatja, figyelembe véve az Ötv. (1990. LXV. tv.) 80/A. (8) bekezdését, amely szerint a vagyonkezelőt megilletik a tulajdonos jogai, és terhelik a tulajdonos kötelezettségei (köztük a projekt fenntartási kötelezettsége is) azzal, hogy a vagyont nem idegenítheti el, továbbá nem terhelheti meg, és a vagyonkezelői jogot harmadik személyre nem ruházhatja át. Egy épület fejlesztésére kizárólag egy pályázat nyújtható be. Felhívjuk Tisztelt Pályázóink figyelmét, hogy a kedvezményezettnek/kedvezményezetteknek a projekt befejezésétől 2 számított 5 évig a támogatás visszafizetésének terhe mellett biztosítania kell, hogy a támogatásból épített, felújított vagy átalakított ingatlan illetve beszerzett 2 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 93. (1) Egy program vagy projekt akkor tekinthető befejezettnek, ha a támogatási szerződésben meghatározott feladat, cél szerződésszerűen teljesült (projekt fizikai megvalósítása), és a kedvezményezett utolsó beszámolóját és kifizetési igénylését a támogató jóváhagyta. 17

eszközök rendeltetésében és azok tulajdonjogviszonyaiban változás nem történik, használatából bármely szervezetnek jogtalan előnye nem származik. C5.2. Egyéb speciális feltételek Közös használatú, vagy nem támogatható tevékenységeknek helyt adó helyiségek, épületrészek költségeinek arányosítására: Amennyiben a beruházással érintett ingatlan helyet ad jelen kiírás keretében fejleszteni kívánt ellátáson túl egyéb szolgáltatásoknak vagy funkciónak, az alábbi módon szükséges az építési, felújítási és kapcsolódó szolgáltatási költségeket arányosítani: A közös használatú, mindkét funkcióhoz kapcsolódó ingatlanrészekre (pl. külső homlokzat, tető, külső tér, fűtésrendszer) jutó kivitelezési költségek elszámolhatóak a kiírás szerint támogatott szolgáltatás- / ellátás-nyújtás helyiségének/helyiségeinek alapterülete szerint, tehát az elszámolható, támogatható épületrész, és a nem elszámolható épületrész nettó alapterületének (m2) arányában. Közös használatú helyiségre, épületrészre jutó elszámolható költség számítása: támogatható tevékenységhez kapcsolódó helyiség m2/ támogatható+nem támogatható tevékenységhez kapcsolódó helyiség m2 (közös helyiségek nélkül). Pl. támogatható helyiség: 30 m2, nem támogatható helyiség: 50 m2, közös helyiség: 20 m2. Közös helyiségre jutó elszámolható költség: 30/30+50= 0,375, a közös használatú helyiségre jutó költség 37,5%-a számolható el. A m 2 alapú arányosítás nem vonatkozik a fejleszteni kívánt tevékenység végzéséhez szükséges, jogszabály vagy hatóság által előírt, adott tevékenységhez kötelezően kapcsolódó fejlesztésekre. A m 2 alapú arányosítás nem vonatkozik az adott egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges, ÁNTSZ által előírt, valamint a Pályázati útmutató 1. számú segédlete által tartalmazott építészeti ajánlásban szereplő, adott funkcióhoz kapcsolódó helyiségekre, továbbá az építésügyi hatóság által az egészségügyi intézményhez kötelezően előírt parkolókra, azok fejlesztésének, felújításának költségei jelen projekt keretén belül 100%-ban elszámolhatóak. Az arányosítás minden kivitelezési költség tekintetében kötelezően alkalmazandó, beleértve az előkészítés (pl. tervezési díjak), a szolgáltatások igénybevételének (pl. műszaki ellenőrzés) és az építés költségeit is: ezek a költségek jelen kiírás keretében a fenti százalékos aránynak megfelelően számolhatók el. (14. sz. melléklet Arányosítási segédlet) Amennyiben a beruházással érintett területen belül vannak pályázói tulajdonban, és egyéb, harmadik személy tulajdonában lévő egységek is, a pályázat benyújtható, azonban jelen konstrukció keretén belül kizárólag a pályázói tulajdonban lévő ingatlanrészek fejlesztése támogatható, a harmadik személy tulajdonában lévő ingatlanrészek fejlesztésének költségei nem elszámolható költségek. Az osztatlan közös tulajdonban lévő vagyontárgyak, pl. kapcsolódó válaszfalak, szigetelések, épület körüli járdák fejlesztésének, kialakításának költségei támogatható és nem támogatható ingatlanrészek vonatkozásában m2 alapú arányosítással építhetőek be a projekt költségvetésébe. Ingatlankiváltás: Amennyiben a projekt megvalósítása során ingatlankiváltásra kerül sor, akkor vizsgálni szükséges a kiváltással érintett épületek jövőbeni sorsát. Amennyiben a kiváltott ingatlan hasznosítása során esetleges értékesítéséből, bérbe adásából, más módon történő hasznosításából bevétele keletkezik, úgy azt a pénzügyi elemzés (15. sz. melléklet) keretében szükséges bemutatni. Az így keletkező bevételt a jelen Útmutató mellékletét képező pénzügyi elemzés készítési útmutatóban (16. sz. melléklet) leírtak alapján kell figyelembe venni az igényelhető támogatás mértékének meghatározása során. 18

Kizárólag a komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségnek a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet 2. -a (1) bekezdésének u) pontja szerinti kistérségi programjában meghatározott projektjavaslatok nyújthatók be, az abban rögzített összeget nem meghaladó támogatási igénnyel. Továbbá csak azok a projektek nyújthatóak be, amelyek az első körben meghirdetett pályázati kiírásra meghirdetés dátuma: 2009.06.15 benyújtásra kerültek, de támogatói döntésben nem részesültek. Egészségház kialakítása, fejlesztése során járóbeteg szakellátás kialakítása többletkapacitás befogadása nélkül, az egyik alábbi feltétel teljesülése mellett támogatható: A pályázó együttműködési megállapodást köt valamely, az adott szakellátásra vonatkozóan OEP finanszírozott szakorvosi óraszámmal rendelkező intézménnyel. A megállapodásnak (mely legkésőbb a támogatási szerződés megkötéséhez benyújtandó) tartalmaznia szükséges minimálisan azt, mely szakellátást, heti hány órában biztosítja az intézmény az egészségházban, mikortól meddig (legalább a projekt fenntartási időszakának végéig), milyen eszközfeltételek mellett. Felhívjuk figyelmüket, hogy az egészségházban a járóbeteg szakellátás minimális eszközfeltételeit biztosítani szükséges. Ebben az esetben a pályázathoz benyújtandó a tervezett partnerintézmény támogató nyilatkozata. Vagy a pályázó saját finanszírozásában működteti a szakellátást, melyről a pályázat benyújtásához képviselőtestületi döntés benyújtása szükséges. C6. Speciális kizáró okok C6.1. A projektre vonatkozó speciális kizáró okok A projektre vonatkozó kizáró okok vonatkozásában az Általános Feltételek c. dokumentum F2 pontjában túlmenően az alábbi kizáró okok érvényesek: 1. Azon intézmények vonatkozásában, melyek teljes körű akadálymentesítését jelen pályázati kiírás keretében megvalósítják, a későbbiekben az ÚMFT keretében nem számolható el az akadálymentesített épületre további akadálymentesítéshez kapcsolódó költséget. 2. Azon feladatellátási hely vonatkozásában, melyeknek komplex akadálymentesítése az NFT, az ÚMFT, vagy bármely más forrás (hazai vagy EU-s) keretében megvalósult, vagy megvalósulás alatt áll, jelen kiírás keretében akadálymentesítéshez kapcsolódó költség nem számolható el. 3. Jelen pályázati kiírásra benyújtott projekt más, azonos célú pályázati forrásból támogatásban nem részesülhet. A pályázó több kiírásra is benyújthatja pályázatát, de több nyertes pályázat esetén döntenie kell arról, hogy projektje megvalósításához melyik pályázati forrást veszi igénybe. Jelen pályázat keretében támogatható tevékenységekre elnyert támogatás más támogatással nem kombinálható (kivéve saját erő kiegészítést szolgáló támogatás). 4. Nem nyújtható támogatás azon tevékenységek finanszírozására, amelyek 2003. évtől EU-s vagy decentralizált forrás terhére jelen pályázattal azonos tartalmú fejlesztés keretében megvalósultak. 5. Egy épület fejlesztése esetén kizárólag egy pályázat nyújtható be. 6. Jelen pályázati kiírásban Magyarországon bejegyzett székhellyel rendelkező szervezet nyújthat be pályázatot, de jelen pályázati konstrukció keretében kizárólag a Dél-alföldi, 19

Észak-alföldi és Észak-Magyarországi régió területén megvalósuló projektek támogathatók. D. PÉNZÜGYI FELTÉTELEK D1. Támogatás formája A pályázó működési támogatásának nem minősülő visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatásban (vissza nem térítendő támogatás) részesül. D2. Támogatás mértéke Az igényelhető támogatás mértéke az elszámolható költség maximum 95 %-a. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy ezen korlát vizsgálata során az ellenőrzés hat tizedes jegy pontosságig történik! D3. Támogatás összege A jelen pályázat keretében igényelhető támogatás összege: minimum maximum Dél-alföldi Régió 10 millió Ft 50 millió Ft Észak-alföldi Régió 10 millió Ft 80 millió Ft Észak-Magyarországi Régió 10 millió Ft 100 millió Ft D4. Az önerő mértéke Jelen kiírás keretében megvalósítandó projektekhez minimálisan az elszámolható költség 5 %-ának, megfelelő mértékű önerőt szükséges biztosítani. Az önrész összetételével kapcsolatos részletes előírásokat az Általános Feltételek c. dokumentum D1 pontja tartalmazza. Az önrész jelen kiírás keretében megvalósuló projektek esetén az alábbi elemekből állhat, igazolásuk az Általános Feltételek c. dokumentumban meghatározottak szerint történik: Számlapénz; Bankbetét; Bankhitel; Költségvetési előirányzat önkormányzati kedvezményezettek esetén; Költségvetési előirányzat társulás kedvezményezettek esetén; Az államháztartás Alrendszereiből származó egyéb támogatás (vissza nem térítendő támogatás, visszatérítendő támogatás, kamattámogatás, kedvezményes kamatú és kamatmentes hitel/kölcsön, fejlesztési adókedvezmény, kockázati tőkejuttatás) Önkormányzati Önerő Alapból származó forrás. 20