A JÁSZBERÉNYI FELSŐFOKÉ TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓJA JÁSZBERÉNY, 1961. Jászberényi nyomda 61-9o lm



Hasonló dokumentumok
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT április

A SZOLNOKI FŐISKOLA HALLGATÓINAK TÁMOGATÁSÁRA, VALAMINT AZ ÁLTALUK FIZETENDŐ DÍJAKRA ÉS TÉRÍTÉSEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYZAT

2) A közbeszerzési eljárás fajtája (tárgyalásos és gyorsított eljárás esetén annak indokolása)

ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

8003/2002. (AEÉ. 14/2002.) APEH tájékoztató az állami adóhatóság részére történő évi adatszolgáltatásról

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK)

Nevelési és Pedagógiai Program

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskolája és Kollégiuma szakképzési tájékoztatója érettségizettek számára

SZOLNOKI FŐISKOLA TÁVOKTATÁSI SZABÁLYZAT SZOLNOK

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013.

9/2000. (VIII. 4.) SzCsM rendelet. a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról. Szakmai továbbképzés

POLGÁRMESTERI HIVATAL ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET. GAZDÁLKODÁSI ÜGYREND Érvényes: től

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Nyugati szórvány BI előkészítő 2016/2017 PÁLYÁZATI KIÍRÁS


MUNKATERV. a 2011/2012-es tanévre

CSALÁDOK OTTHONTEREMTÉSI KEDVEZMÉNYE / OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁS IGÉNYLÉSE

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata

ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2011.

Kétnyelvű Német Nemzetiségi Óvoda- Bölcsőde Zánka BÖLCSŐDEI SZAKMAI PROGRAM 2015.

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és m

ELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről

Szervezeti és Működési Szabályzata

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI VÁCI MIHÁLY GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 3860 Encs, Petőfi út 60. BEISKOLÁZÁSI TERV

Bertóthyné dr. Végvári Erzsébet: Módszertani útmutató mentorok számára az. Elektronikus írástechnika III. kurzus szakmai gyakorlatához

Kadarkút Város Önkormányzatának. 20/2009.(IX. 30.) számú. r e n d e l e t e. (Módosításokkal egységes szerkezetben)

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Tájékoztató tanévnyitó kiadvány a 2008/2009 tanévhez 1

9/2016. (II. 05.) önkormányzati rendelet 1. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról

Püspökladányi Víziközmő Társulat. Alapszabálya. 1. A Társulat elnevezése és székhelye. 2. A Társulat célja


Általános rendelkezések

egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése

TARTÁSDÍJ MEGELŐLEGZÉSE IRÁNTI KÉRELEM

Árvaellátás Baleseti hozzátartozói nyugellátások Öregségi nyugellátás Özvegyi járadék Özvegyi nyugellátás...

Balatonlelle Város Önkormányzata 6/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról

Kitöltési útmutató a Magánfőző párlat adójegy megrendelése című NAV_J27 elektronikus nyomtatványhoz

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

CSATASZÖG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete

TÁJÉKOZTATÓ. A támogatások odaítéléséről a közoktatási szakállamtitkár június 30-áig dönt, a támogatások júliusban kerülnek átutalásra.

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

A mezőgazdasági őstermelők speciális jövedelemadózási és társadalombiztosítási kötelezettségei

ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 3-ai ülésére

A TERÜLETI KÜLDÖTTVÁLASZTÓ GYŰLÉSEK

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013.

SZENT ERZSÉBET KATOLIKUS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2014.

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége

Általános rendelkezések A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

Rendszeresen gyermekvédelmi kedvezmény iránti kérelem

SZABÁLYZAT A SZERZŐDÉSKÖTÉSEK ELJÁRÁSI RENDJÉRE

E l ő t e r j e s z t é s. A Képviselő-testület június 25-i ülésére

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK

Tisztelt Képviselő-testület!

Gyóni Géza Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM

Városlőd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010. (XII. 9.) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról és a szociális igazgatásról

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

E L Ő T E R J E S Z T É S a személyes gondoskodást nyújtó ellátások térítési díjáról

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna június 17.

A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76.

15. OM: PEDAGÓGIAI PROGRAM

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

Timaffy Endre Alapítvány

23/2007. (VIII. 29.) MeHVM rendelet

BEREMENDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képvisel

2003. évi XXI. törvény

ÚTMUTATÓ. Újdonság a adóévtől!

VI. FEJEZET. LAKBÉRTÁMOGATÁS ÉS LAKÁSFENNTARTÁSI TÁMOGATÁS A lakbértámogatásra való jogosultság 45.

215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet

A Baptista Teológiai Akadémia hallgatói részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló szabályzat

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal Elnöke által kiadott. 2003/2011. számú útmutató

Pannonhalma Város Önkormányzat.../2010. ( II...).rendelete az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítésükről I.

KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek oktatási sikeressége érdekében

CIVIL AKTUÁLIS FELADATOK

VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ALAPJAI

Szervezeti és M ködési Szabályzata

átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény 3. Alapellátások Étkeztetés 3. Nappali ellátást nyújtó intézmény Idősek Klubja 4.

ELŐTERJESZTÉS. Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 20. napján tartott nyílt testületi ülésére

Kihívások a Székelyudvarhelyi MÜTF életében

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1. 9/2009.(V. 29.) önkormányzati rendelete. (Módosításokkal egységes szerkezetben)

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2001.(XI.5.) r e n d e l e t e

HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a forintosítással érintett lakossági jelzáloghitelek esetén alkalmazott kondíciókról

1. A rendelet hatálya. 2. A tanév, a tanítási év

Dr. Solymos László Várospolitikai Alpolgármester. Átfogó értékelés az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2009.

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Javaslat. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája működéséről ( )

1sz. melléklet Nevelıtestületi klíma mérése

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 3003/2013. NAV útmutató

Családpolitikai Szótár

Átírás:

A JÁSZBERÉNYI FELSŐFOKÉ TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓJA JÁSZBERÉNY, 1961. Jászberényi nyomda 61-9o lm

tudnioalók Magyarországon az 1958. évi 26. sz. törvényerejű rendelet a tanítóképzés régi rendjét megszüntette. A tanítói oklevelet, amely az általános iskola alsó tagozatában való tanításra jogosít, a felsőfokú tanítóképző intézetekben szerezhetik meg az érettségi bizonyíványnyal rendelkező, 30 évnél fiatalabb férfiak és nők. A fenti rendelet megjelenésével egyidejűleg mindenütt megszűnt a középfokú tanítóképzés és az ország 11 városában nyitották meg kapuikat az 1959 60-as tanévben a felsőfokú tanítóképző intézetek. Kormányzatunk ezzel az intézkedéssel azt kívánja elérni, hogy az általános iskola alsó tagozatában is kitűnően képzett, művelt pedagógusok működjenek, akik szilárd marxista világnézettel rendelkeznek, korszerű szakmai ismeretekkel, felelősségérzettel tudnak helytállni kultúrforradalmunkban a rájnk váró feladatok elvégzésében. Aki tanítói életpályát választ, hivatást választ, amely a nép szeretetét, a gyermekek szeretetét, sok türelmet, teljes odaadást kíván. Az általános iskola alsó tagozatában folyó munka alapozó jellegű és épp ezért is felelősségteljes. Ugyanakkor eredményeiben is itt mérhető le a pedagógus befektetett munkája leginkább. Az alsó tagozatban bontakozik, nyiladozik ki a gyermek értelme, alakíthatók ki a gyermek jó szokásai, formálódnak erkölesi nézetei. Itt vezetjük be a gyermeket a betűk és számok birodalmába, ébresztünk kedvet a világ mélyebb megismeréséhez, keltünk bizalmat az emberek iránt, éreztetjük meg először a közösség hatalmas erejét. A felsőfokú tanítóképzők egyre népszerűbbek, mind többen pályáznak felvételre fiatalok közvetlenül az érettségi vizsga után, de a termelő munkából is. cfe. intézeti, tanulmányok rendit A képzési idő három év. Ez két részből áll. A hallgatók öt féléven át rendszeres oktatásban részesülnek az intézetben, majd egy félévig gyakorlaton vesznek részt az intézet által kijelölt általános iskolában. A II. félév után két hétig nyári területi társadalmi gyakorlatokra mennek kisebb csoportokban, ahol közvetlen megfigyeléseket végeznek az ipari, illetve a mezőgazdasági termelésben dolgozók körében. A JV. félév befejezése után úttörő, illetve KISZ táborokban töltenek el ugyancsak két hetet a hallgatók. Az intézetben folyó oktató-nevelő munka fó' formái az alábbiak :

a) Kötelező és fakultatív előadások. b) Kötelező és fakultatív gyakorlati foglalkozások. c) Vizsgák (kollokviumok, szigorlatok, államvizsga). A sikeres államvizsgát tett hallgatók az általános iskola alsó tagozatában való tanításra jogosító tanítói oklevelet kapnak. Az öt félév keretében a tanítói pálya betöltéséhez szükséges képzésben részesülnek a hallgatók. Kötelező jelleggel tanulják a marxizmust, az orosz nyelvet, a pedagógia tárgyait (lélektan, logika, oktatástan, neveléstan, neveléstörténet), az általános iskola alsó tagozata tantárgyainak módszertanát, valamint ismereteket és készségeket szereznek az alsó tagozatban végzendő pedagógus munka egyéb területeiről. így tanulnak gyermek- és ifjúsági irodalmat, anyanyelvi ismereteket, számelméletet, éneket, zenét (zongora vagy hegedű), rajzot, kézimunkát, mezőgazdaságtant. A III. félévtől a tanítás gyakorlatához szükséges készségek elsajátítását kezdik el. A hallgatók jártasságot szereznek az úttörő- és napközi otthon vezetésében, megismerkednek a népművelési munka elvi és gyakorlati kérdéseivel. Bő lehetőség kínálkozik az egyéni képességek kibontakozásához is. A speeiális kollégiumok, szakkörök, idegen nyelvek tanulása, sportolási és művészeti képzés lehetőségei megvannak. cltttézefüak helyi admtmqxá Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az intézet, a kollégium, a könyvtár, a gyakorló iskola, a mezőgazdasági gyakorló kert és a sportpálya egy területen található meg, amely mintegy öt holdnyi. A kétemeletes, központi fűtésű, tágas és világos épületben mind a tanulásnak, mind a szórakozának a nyugodt feltételei adottak. Kollégiumunknak elkülönített férfi és női részlege van, amely segítséget nyújt a felvett hallgatók korszerű, közösségi szellemű képzéséhez. Az önkormányzattal irányított kollégiumi élet tartalmas. (Esték, gyűlések, előadások, ankétok, konzultációk, viták rendezése.) Mindez segíti a tanult ismeretek elmélyítését, a hallgatók ideológiai és világnézeti fejlődését. Az intézetet körülvevő díszes parkunk tavasztól őszig a hallgatók rendelkezésére áll, sportpályánkon kobár-, röplabda- és teniszpálya is van. Az intézetben klubterem, olvasóterem, rádió, televízió, szolgálja a kulturált szórakozást.

térítheti él fattatááok A fizetendő térítések tekintetében alapvető különbség a többi felsőoktatási intézmény és a tanítóképző intézetek között az, hogy nálunk a hallgatóknak ment beíratási, sem tandíjat nem kell fizetniük. A hallgatók kizárólag a jegyzeteiket, füzeteiket és egyéb személyi felszereléseiket kötelesek saját pénzükön beszerezni. (Zongorahasználatért nem fizetnek, hegedűt használatra az intézettől kapnak.) A vidéki hallgatók kollégiumban nyernek elhelyesést, ahol lakást, fűtést, világítást, ágynemű használatot, fehérnemű mosatást kapnak a középiskolából ismert térítés ellenében. (Ez a térítés 100 400 Ft-ig terjed, a szülők anyagi körülményeitől és a hallgatók tanulmányi eredményétől függően.) A fenti kedvezmények mellett nem lebecsülendő a havonta kifizetett tanulmányi segély sem. Ez 50 Ft-tól 200 Ft-ig terjedő összeg, amelyet a hallgató tanulmányi eredménye és szociális helyzete alapján egy félévre biztosít az intézet igazgatója. A gyakorló félév folyamán minden hallgató oly összegű ösatőndíjban részesül, amelyből lakbérét és ellátási költségeit fedezni tudja. Intézetünk minden félévben pályatételeket hirdet. A pályázatok nyertesei amellett, hogy a tudományos munka területén jártasságot szereznek, mélyítik tudásukat, értékes pénzjutalomban is részesülnek. Van az intézetnek bizonyos kulturális alapja is, amelyből időnkint színház és operajegyeket vásárolunk, s ezzel is segítjük hallgatóink kulturális igényeinek kielégítését. Jllil kell tudni a felmteh&l? A nappali tagozatra a felvétel úgy történik, hogy a Művelődésügyi Minisztérium által évenkint kiadandó utasításban megjelölt határidőre annak a középiskolának az igazgatójához kell benyújtani a kérelmet, amelyben a jelentkező az érettségi vagy képesítő vizsgát leteszi vagy már letette. A középiskola igazgatója a területileg illetékes megyei tanács művelődésügyi osztályához küldi meg javaslatával az anyagot (Szolnokra, illetőleg Egerbe). A Felvételi Bizottsághoz tehát csak a megyei tanácsokon keresztül lehet eljuttatni az anyagot. Erre jó felhívni a középiskola igazgatójának a figyelmét. (Ugyanis más egyetemek és főiskolákra történő pályázatok esetében közvetlenül küldik az igazgatók az egyetemekhez és a főiskolákhoz a kérelmeket.) A felvételi kérelemhez TÜ 820. r. sz. nyomtatványt kell felhasználni, amelyet a középiskola igazga-

lója biztosít. Az űrlap címe: Felvételi kérelem egyetemi és főiskolai továbbtanuláshoz." A kitöltött űrlaphoz csatolni kell a jelentkező részletes önéletrajzát, vagyoni bizonyítványát, orvosi bizonyítványt, amely bizonyítja a tanítói pályára való alkalmasságot, a már érettségizetteknek az érettségi bizonyítványukat is. A folyó tanévben érettségizők utólag küldik be ez utóbbi okiratot. A felvételnél előnyben részesülnek azok, akik a középiskola elvégzése után egy vagy több évig ipari nagyüzemben vagy a mezőgazdaság szocialista szektorában termelő munkát végeztek, és jó munkájukkal, magatartásukkal a továbbtanulás kedvezményét kiérdemelték. Az ilyen pályázók csatolják jelentkezési lap" jukhoz az üzem vezetőjének javaslatát is. Az intézet I. évfolyamára az a magyar állampolgár vehető fel, akinek: a) politikai, erkölcsi magatartása kifogástalan, b) középiskolai érettségivel vagy képesítéssel rendelkezik, c) nappali tagozatra való felvétel esetében a 30. életévét még nem töltötte be. A jelentkezőket július hó elején felvételi alkalmassági vizsgára hívjuk be. Ennek részei: 1. Pedagógiai alkalmasság vizsgálata, (előírt foglalkozás, mesemondás, játék vezetése 6 10 éves gyermekekkel.) 2. a nyelvi kultúra vizsgálata (vers, próza olvasása, zárthelyi fogalmazás elbeszélés, leírás vagy jellemzés), 3. zenei hallás vizsgálata (énekhangok, dallammotivumok utánéneklése, ritmusérzék megállapítása), 4. a rajzkészség vizsgálata (szögletes és forgástestek rajzolása, festése, írás nyomtatott szabványbetőkkel). Hangszeres zenetudás nem feltétlenül szükséges, de előnyt jelent a felvételnél. Fel kívánjuk hívni a figyelmet arra, hogy az alkalmassági vizsgát ellenőrző orvosi vizsga is megelőzi, amely a jelentkező testi épségére, egészségi állapotára, az érzékszervek épségére terjed ki. Testnevelés gyakorlati része alól felmentés az intézetekben nem adható. Mindezek a tanítói pályán nélkülözhetetlenül fontosak. Intézetünkbe Szolnok és Heves megyéből veszünk fel hallgatókat. Levelező tagozatunk nincs. E két megye területéről azok az érdeklődők, akik 22. életévüket betöltötték, egy évig képesítés nélküli tanítóként működtek, vagy olyan munkakört látnak el, amelyhez tanítói képesítés nélkülözhetetlen, a Debreceni Felsőfokú Tanítóképző Intézethez forduljanak, inint illetékeshez. A fenti követelményeknek megfeleltek kérhetik csak felvételüket a levelező tagozatra.

FELSŐFOKÚ TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET JÁSZBERÉNY - J l ~