Betétdíjas rendszerek bevezetésének feltételei. István Zsolt osztályvezető



Hasonló dokumentumok
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Iroda

Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4.../2013. tájékoztatás

polgármester Csillapított forgalmú övezetek kijelölése 1 pld. határozati javaslat 10 pld. helyszínrajz 3 pld. közútkezelői nyilatkozat

1. Általános rendelkezések, a közszolgáltató tagjai

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

Bemutatkozik az AVE Miskolc Kft.

Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Megújult módszerekkel az innovációért

Amit tudni kell a szenvedélybetegségekről /4-7. oldal

J e g y z ő k ö n y v

OTP INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP június 30. FÉLÉVES JELENTÉS

Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Program ELŐZETES MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY KEOP

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 24/2004. (XII. 31.) Kgy. rendelete

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.

A Nógrádi Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft. MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYVE. Jóváhagyta: Varga Gyula ügyvezető január 10.

ÚTMUTATÓ. Ártalmas magatartásra ösztönzés április 4. Útmutató Ártalmas magatartásra ösztönzés 0

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/ Fax: 76/ Ipartelepítés Dél-alföldön (DAOP /D-13)

421/2015. sz. határozata

KIVONAT. Szentendre Város Önkormányzat Képvisel -testületének szeptember 09-i ülésér l készült jegyz könyvéb l

Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Logisztikai Intézet. Gépészmérnöki szak Logisztika és termelésirányítási szakirány.

ELŐTERJESZTÉS a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság december 11-i ülésére

ügyvezető igazgató Tárgy: Központi jogszabályváltozás miatt az 53/2004. (XI. 30.) Kgy. rendelet módosítása

KÖRÖSLADÁNYI EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY CSALÁDSEGÍTŐ SZAKMAI PROGRAMJA

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Rendelettervezet az étkeztetés nyersanyagköltségeiről és térítési díjáról Előadó: Dr.

K1440 Különféle méretű polietilén hulladékgyűjtő zsák szállítása

STRATÉGIAI FEJEZET KONDÓ

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat. Az Európai Parlament és a Tanács irányelve

Nyíregyháza Város évi Kispályás Labdarúgó Bajnokság Versenykiírása

Female Cooperation ( Női együttműködés ) fejlesztése a műszaki szakmákban való női egyenjogúság érdekében

A TÁMOP-3.1.4/08/ Kompetencia alapú oktatás egyenlı hozzáférés Innovatív intézményekben pályázat innovációi

NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiuma

Bevezetés. A hagyományos és az inverz ellátási lánc kapcsolata

Győr. A jövő Győrben épül. Győr gazdaságfejlesztési elképzelései az önkormányzat, az AUDI és a Széchenyi István Egyetem kiemelt együttműködésével

Anyagkezelési és logisztikai folyamatok (MMOG/LE) auditálása

LOGISZTIKAI SZAKKÖZGAZDÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék

Hulladékkezelés - Komárom

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

PERFEKT Szakközép- és Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA

Örményes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011.(II.23.)sz. rendelete. A települési szilárd hulladékgazdálkodásról

Mezőgazdasági járművek közútkezelői hozzájárulás iránti igénye

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) tervezett prioritástengelyei és indikatív forrásallokációja

1. A helyi közszolgáltatás tartalma 1.

tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, különösen annak 291. cikkére,

AIPA Befektetési konferencia november 9. Program. Stratégia követelmények kialakítása a Fejlesztési koordinációs testület részvételével

Minőségirányítási kézikönyv

Város Polgármestere. Előterjesztés. Óvoda építésére, fejlesztésére VEKOP számú pályázatról

1. Általános rendelkezések

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

VAS MEGYE GAZDASÁGFEJLESZTÉSI FÓKUSZÚ TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

MAGYAR KÖZÚT NONPROFIT ZRT. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓJA

Nagy Gáspár Kulturális Központ. Vasvár. Min sített Közm vel dési Intézmény Cím elnyerésére benyújtott pályázat 2015

I. Fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet alkalmazási köre. 1. A rendeletet Siklós város közigazgatási területén kell alkalmazni.

Szervezeti- és Működési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK

Támogatási szerzıdés módosítás kérelem

Oktatási, képzési reform a katasztrófavédelem területén

Tájékoztatónkban szeretnék bemutatni Önnek a MagNet Bank által kínált forint jelzáloghitelek legfontosabb tudnivalóit.

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

A BRAU UNION HUNGÁRIA SÖRGYÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (9400 Sopron, Vándor S. u. 1.) K Ö Z G Y Û L É SE április óra

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének március 23-i ülésére

Beszámoló a polgármester Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulásban végzett tevékenységéről

2013. m á r c i u s 18.

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés november 27. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

TÁRSADALMI INNOVÁCIÓ KEZDEMÉNYEZÉS KONCEPCIÓ. Térségi identitás és márkaépítés desztináció-menedzsment lehetőségeinek feltárása

DIPLOMÁS LOGISZTIKAI SZAKREFERENS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Nemzetközi Gazdálkodási Tanszék

I. Kiemelt vizsgálati célok 1. Az adózói életút vizsgálatán alapuló ellenőrzések

Közhasznúsági jelentés 2010.

VERSENYTANÁCS 1054 Budapest, Alkotmány u Fax:

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 22. (OR. en) 15074/04 CORDROGUE 77 SAN 187 ENFOPOL 178 RELEX 564

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Szécsény Város Önkormányzata. Szécsény,

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

KÖRNYEZETVÉDELMI SZOLGÁLTATÓK ÉS GYÁRTÓK SZÖVETSÉGE ÚJ INTÉZMÉNYRENDSZER ÉS FINANSZÍROZÁSI LEHETŐSÉGEK ÉS FELADATOK A MAGYAR VÍZIPARBAN C.

Tájékoztató és minősítő rendszerek

A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT. Könyvvizsgálói feladatok ellátására

Az Ökomunkacsoport beszámolója 2011/2012. tanév

FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete február 16.

MUNKATERV. Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a március 19. napján tartandó ülésére

KABA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 4183 Kaba, Szabadság tér 1. sz. : 54/ Fax: 54/ polgarmester@kaba.

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (XII. 21.) önkormányzati rendelete a helyi hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Imola község Önkormányzata Képviselőtestületének. 4/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete A települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 22/2011. (V.26.) önkormányzati. r e n d e l e t e

A beszerzési logisztikai folyamat tervezésének és működtetésének stratégiái II.

A MISKOLCI EGYETEM BÉRBEADÁSI SZABÁLYZATA

A BORSOD-ABAÚJ -ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKOR- MÁNYZAT SURÁNYI ENDRE GIMNÁZIUM, SZAK- KÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

Hulladékszállítási szerződés - Leányfalu település - szerződés módosításáról szóló tájékoztató

Telephelyfejlesztés. Magyar Pályázatkészítő Akadémia Kft Pályázatírás, tanácsadás. 1. Alapvető cél 2. PÁLYÁZÓK KÖRE

Bevezetés... 3 Az ügyiratforgalom alakulása... 4 Szociális ellátások... 5 Közgyógyellátás... 5 Aktív korúak ellátása... 5 Rendszeres gyermekvédelmi

Elszámolási tájékoztató kifizetésről

;(y/$i.h KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ftall, O. Tartalom: 1. Számviteli beszámoló. 2. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásaról

Ikt.sz.: 911/2016/U1 Tárgy: Tájékoztatás a április és május hónapokban benyújtásra kerülő pályázatokról

Kisberzseny környezetvédelmi programja - TARTALOMJEGYZÉK

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. /2012. ( ) önkormányzati rendelete

HU-Szeged: Jármű-helymeghatározó rendszerek (műholdas gépjárműkövetés, GPS) 2012/S Tájékoztató az eljárás eredményéről.

A gazdaság fontosabb mutatószámai

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-án megtartott

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Jelentés a 139/2004/EK rendelet működéséről {SEC(2009)808}

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselı-testületének.../2010. (...) önkormányzati rendelete

Átírás:

István Zsolt osztályvezető Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Logisztikai és Gyártástechnikai Intézet Környezetmenedzsment és Logisztikai Osztály 1

A Bay Zoltán n KözhasznK zhasznú Nonprofit Kft. bemutatása - Az 1993-ban létrehozott intézmény, ma Magyarország vezető alkalmazott kutatóintézet hálózata, - Az intézmény nevét Bay Zoltán világhírű magyar fizikusról kapta, - 2011 végén a Közalapítványból alakult át 100 %-os állami tulajdonú nonprofit Kft-vé, - Hazai és külföldi megrendelőink száma jelenleg több mint 200 vállalat, - a partnereink számára az innovációs-híd szerepét töltjük be, - telephelyeink: Budapest (BAY-ATI és BAY-IKTI), Miskolc (BAY-LOGI), Szeged (BAY-BIO) valamint Brüsszeli KFI HunOR Iroda. 2

Környezetmenedzsment és s Logisztikai Osztály tevékenys kenységi területe Környezetvédelem Öko-tervezés LCA Inverz logisztika (hulladékkezelés) Gyártás (termék) Szimuláció, optimalizálás Logisztika 3

Jelenlegi helyzet Jelenleg hazánkban a 209/2005. (X. 5.) Korm. Rendelet foglalkozik a betétdíj alkalmazásának szabályaival: - a jogszabály egy önkéntes rendszeren alapul, - a gyártó maga dönthet termékének valamint a termék csomagolásának betétdíjas termékké való minősítésében, - A gyártók jelenleg elsősorban az újratölthető csomagolással rendelkező termékeket minősítenek betétdíjas termékként - Az OKTV Főfelügyelőségen regisztrált betétdíjas terméket forgalomba hozó első forgalomba hozók, ún. gyártók száma: 26 4

Betétd tdíjas rendszer kiépítésének igénye - Az elmúlt évtizedben az aktuális kormányzat és zöld civil szervezetek részéről már többször is felmerült a egyutas italcsomagolásokra kiterjesztendő betétdíjas rendszer kiépítésének igénye, - a hazai szakmai szervezeteket megosztotta a bevezetéséből származó előnyök/hátrányok megítélése. - Legutóbb 2009-ben merült fel utoljára komolyabban, ahol megvizsgálták az EU egyes országaiban bevezetett rendszerek tapasztalatait, és ezek alapján elvetésre került. 5

A betétd tdíjas rendszerek bevezetésénél elvárt előny nyök - Az újratölthető (újrafelhasználható) italcsomagolások arányának a növelése, - csökkenteni az egyutas italcsomagolásokból származó szemetelést - az anyagában történő hasznosítási arány növelése az egyutas italcsomagolások esetén. - A szelektív hulladékgyűjtésbe nem bevont területeken is elérhető a visszagyűjtés 6

A betétd tdíjas rendszerek bevezetéséből adódó aggályok - Az újratölthető (újrafelhasználható) italcsomagolások aránya nem növekszik, - a rendszer bevezetése nagy beruházási költséggel jár (visszaváltó automaták), - a rendszer működtetése magasabb költséggel jár (raktár és logisztika), - Piactorzító hatása lehet a kereskedelemben, - import hulladékok jelenhetnek meg. 7

Külföldi ldi bevezetési gyakorlat I. Európában az egyutas csomagolóanyag hulladékok visszagyűjtésére a gyártói felelősség elve alapján többféle rendszer alakult ki: - lakossági szelektív hulladékgyűjtő rendszerek, - Párhuzamosan működik a betétdíjas-visszaváltó rendszer, az un. Deposit-Refund System (DRS) 8

Külföldi ldi bevezetési gyakorlat II. Németország* - Hosszú előkészítő folyamat előzte meg (2001-2006), - Az EU megtámadta a bevezetett német rendszert, módosítani kellett a rendszeren, - 0,25 (kb. 75 Ft) a betétdíj összege, függetlenül a mérettől - 0,1 3,0 liter közötti űrmértékre vonatkozik - bevezetett termékek: sör, ásványvíz, üdítőital, energiaitalok - üveg, műanyag és fémcsomagolású termékek * http://www.kvvm.hu/cimg/documents/oliver_beck_german_deposit_system.pdf 9

Külföldi ldi bevezetési gyakorlat III. Németország - speciális, biztonsági jelölések alkalmazása a csomagoláson, - visszaváltó automaták alkalmazása, - clearing house alkalmazása, - a rendszer bevezetése előtt 80%-os magas visszagyűjtési arány volt, - a betétdíjas rendszerrel 95%-os visszagyűjtési arányt értek el, - beruházás értéke: 726 m, működtetési költség: 793 m 10

Speciális, biztonsági jelölések alkalmazása Source: Roland Berger, FG Technik 11

Külföldi ldi bevezetési gyakorlat III. Észtország* - A volt kelet-európai országok közül elsőként vezették be, - figyelembe vették a német rendszer hibáit és az EU ajánlásait, - a jogszabály kidolgozásánál figyelembe vették a gyártók és kereskedők véleményét - nonprofit szervezetet hoztak létre gyártók és kereskedők részvételével, - minden alkoholmentes és alacsonytartalmú alkohol termékre kötelezővé tették, - a kereskedők részvételét kompenzációval segítették (kb. 0,01-0,02 /db). * http://www.envir.ee/orb.aw/class=file/action=preview/id=1092013/p-eek-deposit-est-pres-riga-8-12-2008.pdf 12

Külföldi ldi bevezetési gyakorlat IV. Észtország - betétdíj mértéke 0,5 liter felett 0,06 (kb. 18 Ft), 0,5 liter alatt 0,03 (kb. 9 Ft), - beruházás nagysága 4 m (a kereskedők beruházását a kompenzáció fedezte), - a működési költség kisebb a szelektív gyűjtési rendszereknél, - a visszagyűjtési és hasznosítási arány már 2007-ben elérte a PET esetén a 90%-ot, fém esetén a 48%-ot, üveg esetén a 72%-ot, (294 millió db eladásából 204 millió db került vissza) - a begyűjtött csomagolások minősége sokkal magasabb a szelektív gyűjtésénél. 13

14

EU ajánl nlás s betétd tdíjas rendszer bevezetésére Az Európai Unió a tagállamokra bízza, hogy melyik rendszert működtetik. Az Európai Unió ajánlása (2009/C 107/01) szerint a következő szempontokat kell figyelembe venni egy kötelező betétdíjas rendszer bevezetésénél: - továbbra is be kell tartani a 94/62/EK irányelv 7. cikkének az előírásait a hasznosítási rendszerekre vonatkozólag, - a rendszerben az érintett ágazatok piaci szereplői (gyártó, kereskedő) és az illetékes hatóságok vehetnek részt, - a választott rendszer hátrányos megkülönböztetés nélkül az importált termékekre is vonatkozik, - a rendszer ne akadályozza indokolatlanul a kereskedelmet, - a rendszer nem torzíthatja a versenyt, - a bevezetésnél elegendő átmeneti időt kell adni (min. 1 év) 15

Hazai bevezetés s feltételei telei Szükséges egy alapos megvalósíthatósági tanulmány: - Kereskedelmi adatok, fogyasztói szokások, - Hulladék áram analízis, - piaci fogadtatás, lakosság elfogadottság mérése, - műszaki megvalósíthatóság (logisztikai, informatikai, elszámoló rendszer) - gazdasági elemzés (beruházás, költség-haszon elemzés) - környezetvédelmi elemzés (LCA) - jogszabályi környezet - érintett szakmai körök bevonása (gyártók, kereskedők) - EU irányelvek figyelembevétele - jelenlegi szelektív hulladékgyűjtési rendszerre való hatása - társadalmi hatás - környezetvédelmi ipar 16

Köszönöm a figyelmüket! Kontakt: istvan.zsolt@bay-logi.hu 46/560-110 www.bayzoltan.hu 17