- A Királyi Biztos viszonya a kormányhoz. a) A Belügyminiszter az 1876.évi VII.tc. értelmében a fegyelmi jogkört átruházza



Hasonló dokumentumok
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK. IV. 404e. Zala vármegye alispánjának iratai Tárgyi csomók

VASVÁR NAGYKÖZSÉGI JEGYZİSÉG IRATAI

VI. 4. Pest Megyei Tűzrendészeti Felügyelőség iratai

V Nagykőrös Város Mérnöki Hivatalának iratai /-1949/

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 23. ai üléséről. 122/2017. (03.23.)TELB. Határozat

V Szentendre város polgármesterének iratai /-1953/

VII. 9a. Tapolcai Királyi Járásbíróság Elnöki iratok

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI

Javaslat az Önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 22/2012. (IV.20.) önkormányzati rendelet módosítására

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának költségvetési elszámolási számlájához kapcsolódó alszámlák felülvizsgálatára, megszüntetésére.

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság szeptember 22-ei üléséről. 741/2016. (09.22.)TELB. Határozat

Arnót Község Önkormányzati Képviselőtestületének 3./2015.(II.16.) önkormányzati rendelete

270/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet az Iparjogvédelmi Szakértői Testület szervezetéről és működéséről

M E G H Í V Ó. Tisztelettel meghívom Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének december 10 én 9 órakor

15/1995. (XII. 29.) MKM rendelet. a műteremlakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

Előterjesztés a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére

MAGYAR KÁRMENTŐ ALAP Veszprém Megyei Kármentő Bizottság Veszprém, Megyeház tér 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Fióklevéltára IV. B HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROS HÁZIPÉNZTÁRI HIVATALÁNAK IRATAI (1871 )

Alap fejezet száma és megnevezése: 68. Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. Szám: 13/2014.

Somogy Megyei Levéltár. Stephaits Richárd szolgabíró iratai

Beszámol a polgármester ősz

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/

Javaslat parkoló céljára tett felajánlás elfogadására

IV A Váci felső járás főszolgabírájának iratai (1872-)

II. 12 igen szavazattal, 0 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2010. (VII. 16.) önkormányzati rendelete

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság január 13.-ai üléséről. 01/2016. (01.13.)TELB. Határozat

KIVONAT. az Egészségügyi, Szociális és Lakás Bizottság április 08-i üléséről. 086/2014. (IV. 08.) Eü., Szoc. és Lak. Biz.

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság november 19-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

2. számú függelék. A. Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság

Beszámoló a Mátrai Önkormányzati Társulás Tevékenységéről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 24-i ülésére

IV Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye közigazgatási. Bizottságának iratai

EGYSÉGES SZERKEZETBEN. Kalocsa Város Önkormányzata Képviselő-testülete 1/1997. (II.10.) ör. sz. rendelete az önkormányzati biztosról

Ügytípus tájékoztató. általános igazgatás

15 / (X. 15.) RENDELETE A KÖZTISZTVISELŐK SZOCIÁLIS, JÓLÉTI, KULTURÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI JUTTATÁSAIRÓL

Marcalgergelyi. Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2009.(III.18.) rendelete. falugondnoki szolgálatról

Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 21-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés az alábbi d) ponttal egészül ki és a jelenlegi d)-g) pontok számozása e)-h) pontokra változik:

Jegyzőkönyv. Készült Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 26-án órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

KIVONAT. A Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság március 07. e i üléséről. 111/2017. (03.07.)TELB. Határozat

Rimaszombat Város 97/2009 számú általános érvényű rendelete a gépkocsik állásáról és parkolásáról Rimaszombat város területén

A Kgy. rendelet 4. (2) bekezdés bevezető mondata és a c) pontjának első mondata, valamint e) pontja az alábbiak szerint módosul:

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

A BIZOTTSÁGOK SZÁMÁRA ÖNKORMÁNYZATI RENDELETBEN MEGHATÁROZOTT EGYÉB JOGOSÍTVÁNYOK JEGYZÉKE

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 25/2010. (VI. 30.) sz. rendelete. a vis maior okozta károk enyhítésére szolgáló támogatás helyi szabályairól

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: május 03.

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére

HATÁROZAT KIVONAT május 10 ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből

(Egységes szerkezetben a 22/2016. (X.28.) számú rendelettel) Általános rendelkezés. Az elidegenítés feltételei

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén

5/2007. (II.23.) 17/1994. (IV.26.)

Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője

Szatymaz Község Képviselő-testülete. Tisztelt Képviselő-testület!

Püspökladány Város Önkormányzatának 8/2009. (III. 17.) sz. Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság határozata

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Javaslat a Salgótarján, Játszó út 2. 4/1 szám alatti lakás műterem céljára történő bérbeadására

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 1/2014. (II.19.) önkormányzati rendelete

KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság március 7-ei üléséről. 15/2017. (III. 7.) Eü. és Szoc. Biz. Határozat

A közigazgatási határozatok végrehajtása

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottsága

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről

Dombrád Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 10./2001./XI. 27./Kt. számú R E N D E L E T E

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok

Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa kiosztásának szabályairól

A rendelet hatálya és értelmező rendelkezések

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság szeptember 8-i üléséről. 115/2015. (IX. 8.) Eü. és Szoc. Biz. határozat

1. Általános rendelkezések

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja

A Rendelet 3. (1) bekezdés d) és g) pontja az alábbiak szerint módosul, továbbá a 3. (1) bekezdés az alábbi l) ponttal egészül ki 3.

J e g y z ő k ö n y v

Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (X. 20.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Előterjesztés. Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 13. napján tartandó ülésére. 13. számú napirendi pont

FIZETÉSI MEGÁLLAPODÁS

Az igazságügyi és rendészeti miniszter. /2006. (.) IRM rendelete

Megszüntető Társulási Megállapodás

KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Budakalász Város Polgármestere E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület december 18-ai rendes ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

1. melléklet az előterjesztéshez

A december 31- i állapot szerinti az önkormányzat tulajdonában álló 1324 db-os

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság HATÁROZAT

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről.

Alap fejezet száma és megnevezése: 68. Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap

ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (I. 29.) önkormányzati rendelete

J e g y z ő k ö n y v

113/1996. (VII. 23.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító működési engedélyekről

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK május 19-ei képviselő-testületi ülésre

Átírás:

1-es csomó Tájékoztató levél 1. MOL K575 1879/I-1534/M.E. Tisza Lajoshoz 1889 jún. 02-án kelt levél. (Tisza Kálmán M.elnök levele) Fenti számra hivatkozv a 1559/15/I/1. Tisza M.elnök levele a BM. hatáskörébe utalt fegyelmi ügyekről. Melléklet! Utasítás az 1879.XX.tc. értelmében a királyi biztos működésére. (7 old.) Utasitásítás az 1879 évi XX.tc.értelmében Szeged városba küldött királyi biztos működésére nézve. MOL K-575 1879/I-1559 I. A Királyi Biztos viszonya a Biztosi Tanácshoz. - A tanács feladata, hogy a Kir.Biztost munkájában támogassa. - A Királyi Biztos a tanács tagjait feladata ellátásához igénybe vehesse. - Véleményüket kikérje. - 5.par. értelmében munkájukat felhasználja. - Egyes tagokat vagy bizottságokat a kir.biztos határozati és végrehajtási hatáskörrel felruházhat. - A Királyi Biztos a tanács döntéseivel szemben a fellebbezési jogát megtartja. II. III. - A Királyi Biztos viszonya a törvényhatósághoz. - A törvényhatósághoz tartozó ügyekbe a kir. biztos nem szól bele, de a hatósági közegeknek a Kir.Biztos rendelkezésére kell állniok. - Ahol az eredeti közegek ügykörüktől elestek a városi tanács meghallgatása mellett a királyi biztos joga kijelölni a tisztviselőket. - A Királyi Biztos viszonya a kormányhoz. a) A Belügyminiszter az 1876.évi VII.tc. értelmében a fegyelmi jogkört átruházza rá. b) A fellebbezett vagy a főispán által felülvizsgált határozatok felülbírálati jogát is ráruházza. c) A BM-hez tartozó hatósági megerősítés, elbirálás a közgyűléstől és a Közigazgatási Bizottságtól fellebbezett ügyek végső döntési jogát is a Királyi Biztosra ruházza. Az egészségőri, közbiztonsági és rendőri kihágási ügyekben való fellebbezési fórum a Királyi Biztos. A nem sürgős ügyek továbbra is a Miniszter elé kerülnek. Nem tartoznak a királyi biztoshoz a községi törzsvagyon elidegenítése, a szabályozási és kisajátítási eljárás kezelésén kívül eső birtokszerzések, a kölcsön vételekre vonatkozó közgyűlési határozatok. d) Az egészségőri közbiztonsági és rendőri ügyekben alkotandó újabb szabályozások, illetve módosítások a Királyi Biztos hatáskörébe kerülnek. e) A törvényhatósági önkormányzat felügyelete a Királyi Biztos jogköre.

A Miniszter városi rendeletei a Kir.Biztos ellenjegyzése mellett adhatók ki. A Királyi Biztos intézkedhet a főispáni jogkör alá tartozó ügyekben is. (1870 : 42.tc. 54-55 pont.) A város területén működő állami hatóságok alkalmazottait a Királyi Biztos saját munkájának ellátásához igénybe veheti. IV. - A Királyi Biztosnak a Közmunka és Közlekedési Miniszter ügykörét érintő hatáskörét illetően: - A város rendezésének tervezete és a belterületen szükséges földmunkák megállapítása és végrehajtása a királyi biztos feladata. - A vasúti és viziszállítás menetrendjébe előterjesztést tehet. Sürgős esetekben a közvetlen végrehajtáshoz is (állomásfőnök, stb.) fordulhat. - A zárgát fenntartására vonatkozó felügyelet és szivattyúzás a Királyi Biztos hatáskörébe tartozik. Az zzel kapcsolatos tervek a Kir.Biztoshoz kerülnek. Rendelkezik a városi közmunka előirányzat felett és joga ellenőrizni az előző évit. A közmunka teher, valamint az építész vállalkozók és a város közti jogviták döntési jogköre a minisztérium helyett hozzá tartoznak. - A közlekedés könnyebbítésére vonatkozó vállalat létesítésére engedélyt adhat. - Magánosok ügyeiben amelyek a Közmunka és Közl.Miniszter hatáskörébe tartoznak végérvényesen határoz. - A Királyi Biztos erről a jogáról lemondhat és a minisztérium hatáskörébe utalhatja. V. A királyi biztosnak az Igazságügyi Minisztérium ügykörét érintő hatásköre. 1) Az elnökkel egyetértőleg fog határozni a törvényszék Makóról Szegedre való visszahelyezéséről, az iratok visszaszállításáról, valamint az Ügyészség és a Járásbíróság elhelyezéséről. 2) A visszahelyezés előtt gondoskodik a személyzet szállításáról. 3) Ha új bírósági épületre lesz szükség, annak helyét a törvényszék elnökével egyeztetve fogja meghatározni. VI. A Máramarosból Szegedre szállítandó fenyő épületfa kezelését illetően. 1) Meghatározza a kincstári erdőkből szállítandó fa mennyiségét és területi elosztását. 2) Ezt az igényt haladék nélkül felterjeszti a Pénzügy Minisztériumnak. 3) A megérkezett fa őrzését és szétosztását a máramarosi jószágigazgatóság alkalmazottai látják el, de a királyi biztos alá tartoznak. Utalványa nélkül fát senkinek nem adhatnak. 4) A károsultak pénzben megállapított kárait faanyagban szolgáltatják ki és a Jószágigazgatóság felé ezen pénzekből lesz a fa ára kiegyenlítve. 5) A faanyag árát a Pü.Miniszter állapítja meg. (árkedvezmény + száll.ktg, raktározás és kezelési ktg.) Az árvízkárosultaknak az árból 15% kedvezmény jár. 1879. máj. 18. 2

2. MOL K-575 1879 4.I/1 1562/M (1 old) Tisza Lajos mellé rendelt hivatalnokok. 22-es Elnöki számon a Közmunka és Közlekedési m.k. Minisztérium részéről: Mérnökök: Jurasko Jakab és Puchala Adolf Pü.BM nevek Zombory Lajos, Tary Sándor, Szakál Lajos Szeghő Antal(utólag Kovács Octáv névre javítva) 3. MOL K-575 1879 6/I.l Szeged Polgármestere Pálfy Ferenc kinevezi a királyi biztos mellé az egyes városi albizottságok részéről felvett kárfelvételi jkv-ek vezetésére a jegyzőkönyv- vezetőket. 4. MOL K-575 1879/I/228 (2 old) 5. MOL K-575 1879/I.1/7 (3 old) + 3 távirat Kluzéky Ímre számtiszt, Bartsek Róbert miniszteri mérnök 6. MOL K-575 1879/I-17 (1 old) 7. MOL K-575 1879/I-23 (6 old) Oláh Mihály felvétele a műszaki osztályhoz Kluzéky Imre műszaki számtiszt kirendelése Kir.biztos fogadási idejének meghatározása Tisza Lajosnak küldött gratuláló levelek Személyzeti és ügybeosztás (nevek,akiknek adták) 8. MOL K-575 1879/I-24 (2 old) 1) Kelemen Mór miniszteri osztálytanácsos 2) Lechner Lajos királyi tanácsos 3) Kállay Albert miniszteri fogalmazó 4) kihúzva (Porzsolt Gyula fogalmazó) 5) Bulyovszky Aladár fogalmazó 6) Laczkovics József min. számtanácsos Hivatali fegyelem betartása 9. MOL K-575 1879 217/I.1. (4 old) Szeged város főispánjának a III.fej.e.pontja értelmében kapott hatáskör alapján a BM által gyakorolt felügyeleti jogkört részletezték. Kötelessége a városi tisztviselők munkafegyelmének ellenőrzése, jutalmazása, vagy a hiányosságok miatt büntetése. 3

(Lásd még a 219/I.37.számot is) Kárfelvételi becsüsökre névajánlat 10. MOLK-575 1879/I-67 (2 old) Szeged 1879.júni.18-án az alábbi személyek jelentkezését várták: Hoffer Károly Kováts István Ifj.Heszlényi József Czimmermann Henrich Horváth Ferenc Móra János (Pálfy Ferenc polg.mester) A Királyi Biztossághoz kijelölt kezelő személyzet és városi tisztviselők soraiból való kijelölés 11. MOL K-575 1879/I-38 (7 old) Lechner Lajos kinevezése Tisza mellé a műszaki teendők vezetőjévé 12. MOL K-575 1879/I-87. (10 old) Főkapitány 13. MOL K-575 1879/I-138. (2 old) 1879.jun.28-án Taschler József városi főkapitányt 4 hétre szabadságolták, helyettesítésével Szabados János városi tanácsnokot bízták meg. 14. MOL K-575 1879/I-238 (1 old) 15. MOL K-575 1879/I-259. (4 old.+ 2 db távirat) A folyammérnöki hivatal kinevezte a védművek építkezéseinél segítségnek. Dani Ferenc Szeged kir.város főispánja eng. a szabadságot. Némethy János mérnök A kirendelt mérnökök ügyében nevek+ milyen munkát végeznének. 16. MOL K-575 1879/I-287 (40 old) 1) Kuklay Béla segédmérnök 2) Wein Aurél királyi mérnök 3) Feiglstsek Gyula királyi mérnök (Piski hidat tervezte). A szegedi vashíd tervezése volt a feladata. 4) Sturm G. kir.főmérnök (Mura okozta károk helyreállításának vezetője) 5) Lukse Fábián (zalai kir. mérnöki hivatal főmérnöke, a budapest belgyógyászati 4

klinika a, lipótvárosi bazilika építésvezetője, irányította a Lipótmezei tébolyda munkálatait. ) 6) Ney Béla kir.mérnök 7) Reischl Károly 8) Andrássy Gyula ( az eredeti helyükről felmenteni kérik őket.) 9) Frőmmel Emil kir. segédmérnök 10) Nietzenkenger Antal kir. mérnök gyakornok Feiglstock, Wein, Bartsek Róbert és Kuklay a műszaki osztályon. osztályvezető: Porzsolt Ernő műépítész. Némethy, Depold, Reöck, Scheffer és Hosszú Pompejus a folyammérnöki hivatalhoz kerültek. A létező utcák pontos felvételére Halácsy Sándor fővárosi mérnököt rendelik ki 17. MOL K-575 1879/I-306 ( 3 old) Porzsolt Ernő műépítész műszaki osztály kezelői állására jelölik ki 18. MOL K-575 1879/I-334. (6 old. A felbecsült károk törzskönyvbe foglalása(laczkovics József előterjesztése) 19. MOL K-575 1879/I-438 (5 old) 20. MOL K-575 1879/I-530 (8old) Azon városi tisztviselőkről kimutatás, akik a véderő tv. alapján a hadsereg kötelékéből nem vonhatók ki. Szegedi Napló cikke 21. MOL K-575 1879/I/b-41 (2 old) Az újság a közös hadseregbeli katonák és Tisza Lajos kapcsolatáról irt véleményére levélváltás. A szabályozási munkára jelentkezett mérnökök és alkalmazottak anyagai 22. MOL K-575 1879/I/c-32 (175 old) - Ebert Ignác komáromi lakos és építész - d Elhaugne belga mérnök (volt vasúti igazgató) - Bodola Lajos mérnök (Olaszországból jött haza, ahol 1849 utántól élt.) Életrajza (33/1879.eln.sz.alatt) - Gessler Emil zittani mérnök - Schädl Károly mérnök - Brünn Izidor munkafelügyelő - Gábony Mihály ácsmester - Margittay Sándor építész mérnök 5

- Várossy Ferenc mérnök - Auerbach S. mérnök - Rabisch Fridrich - Margitay Gábor mérnök ( Marosvásárhely) 65. elnöki szám - Kiss László min. tisztviselő (irodatiszt) - Lőwy Sándor - Itterheim Gusztáv (bécsi lakos) 70.elnöki szám - Scholtz Robert (berlini építész) - Voss F. építész (neutrichi lakos) - Eintz építész (ottweileri lakos) - Borovszky Pál mérnök (karavukovai és bogojevai víz-mentesítésben dolgozott. Békés város mérnöke 1874-76 között.) 78.elnöki szám - Miska Antal építész (alföldi vasút védtöltésénél dolgozott) - Berkes Vilmos építész (Aaschenből) - Kreuszer Ármin építész (Strassburg) 90.elnöki szám - Trunnetser Ferenc 104.elnöki szám - Borovszky László (Majdán, Torontál megye) 115.elnöki szám -Peyer im Hof (zürichi lakos fia) 171.elnöki szám - Sugár Béla - Kirschner Hermann 173.elnöki szám Lehmann Stephani (temesvári) tanítónőnek vagy távírásznak 213 elnöki szám - Iricsek Ferenc (kőteleki lakos) 261 elnöki szám - Ganzfrier Sándor (szegedi) 263 elnöki szám - Rimanóczy Ödön rajzoló 268.elnöki szám 6

- Domoszlovits Kálmán (temesvári) díjnoknak 275 elnöki szám - Sedletzky József (Haida, Csehország) 280 elnöki szám - Székely Fidél partőri (felügyelői) állásra. 294 elnöki szám - Onitin Elek szegedi törvényszéki bíró (áthelyezést kért) - Rainer Sándor (Bp) raktárnok/felvigyázó munkára 303 elnöki szám - Tóth Paulina (Tóth Gusztáv szegedi számtiszt özvegye) 320 elnöki szám - Reichlinger Henrik (szegedi vizkárosult) 335.elnöki szám - Ganczfried Sándor- ügyészséghez írnoknak. - Schulze F. (strassburgi) - Weinhengst György 354 elnöki szám - Adler József (szegedi) tanító 363 elnöki szám - Ney Rudolf műépítész 370 elnöki szám - Riller Emánuel (kőrtöltésnél felvigyázónak) 371 elnöki szám - Fekete Ferenc 396 elnöki szám - Simonich(né) Gráb Berta távírásznak 420 elnöki szám - Lukachich Adolf (kőrtöltéshez felügyelőnek) 440 elnöki szám - Wissmann H. (darmstadti lakos) építésvezető 448.elnöki szám - Simonyi Mihály (műszaki o.-ra kérte magát) 466 elnöki szám - Printen I.ch. cserepező mester 7

502 elnöki szám - Bagics Benő (szegedi) 521 elnöki szám - Torjai Kálmán (nagylaki járásbírósági végrehajtó) 523 elnöki szám - Deutsek Andor (szegedi) Üdvözletek a Királyi Biztos kinevezéséhez 23. MOL- K-575 1879/I/f-18, 20, 26, 94, 142, 301 (30 old) - Pálfy polgármester (Szeged) 18.sz. - Hódmezővásárhely város polgármestere 20.sz. - Dani Ferenc főispán 26.sz. - gr.teleki Sándorné (mint az Őfelsége Erzsébet királyné védelme alatt álló magyar) - Országos segélyező nőegyleg elnöke) 94.sz. - Steinbach Antal Torontál megyei kir.tanfelügyelő 142.sz. - Abrai Károly Hódmezővásárhely polgármestere 301.sz. A vasúttársaság és a folyami hajózás szabad jegyeket biztosít a Kir.Biztos mellett működő személyzetnek. 24. MOL K-575 1879/II-16 (190 old) 25.eln.sz. alatt Az egyes vasút társaságok és hajózási társaságok (saját hatáskörükön belül) ingyen/ szabadjegyet biztosítottak a Királyi Biztosi Hivatalnál dolgozó személyzetnek. A 134.eln.számon Tisza Lajos tiltakozásának fogalmazványa Tisza Kálmánhoz azért, hogy ezt a szabadjegyet az Osztrák Államvasút Társaság igazgatótanácsa nem akarta engedélyezni, de különösen azt nem, hogy az I.osztályt vehessék igénybe. Tisza Lajos az u.n. elvi okok fogalmát nem értette, és az elutasítás ezen alapját igen kifogásolta. Különösen sérelmezte azt is, hogy míg a szabadjegy minden államtisztviselőnek jár megszorítás nélkül, ugyanakkor ezt az ő hivatalának és munkatársainak nem akarják engedélyezni. A Miniszterelnök válaszlevelében ugyan sajnálkozását fejezi ki, de nem tehet semmit, követelni az ingyenességet pedig nem lehet a vasút társaságtól. 151.eln.számon a Közmunka és Közlekedési Miniszter azt a megoldást javasolja a helyzetre, hogy az állampénztár által fedezendő általány befizetése mellett biztosítsák az állandó menetjegyeket. Tisza Lajos nem pártolja ezt az utalványos megoldást, mivel így meghatározott okmányokat kellene bemutatni minden utazáskor a tanács tagjainak ( a hivatal munkatársainak) ami megalázó volna számukra. 8

189.eln.számon Tisza Lajos levelének fogalmazványa Tisza Kálmánhoz a szabadjegyekhez kapcsolódó nyomtatványok és igazolványok kapcsán (240 nyomtatvány). 23 db minta-nyomtatványt is küldtek és első körben az alábbi személyek kaptak vasúti igazolványt: Dobó Miklós kanonok Bakay Nándor képviselő Horváth Gyula Komjáthy Béla Jankovich Miklós Végh Aurél Szemző Gyula Rónay Béla birtokos Tallián Béla szolgabíró Dr. Rosenberg Izsák ügyvéd Lechner Lajos osztálytanácsos Kelemen Mór Stesses József min. titkár Porzsolt Gyula min. fogalmazó Kállay Béla min. fogalmazó Laczkovics József számtanácsos Bartsek Róbert kir. mérnök Bulyovszky Aladár min. fogalmazó Gluzéky Imre min. számtiszt Kende Pál Kövesdi Gyula Juraskó Jakab segédmérnök Puchala Adolf 339.eln.sz. Miután egyes alkalmazottak megkapták bizonyos vonalakra a szabadjegyet, kérték, hogy az Szeged-Budapest viszonylatában is érvényes legyen. A szabadjegy használatát a lakóhely és Szeged viszonylatában, illetve az egyes viszonylaton belüli megállókra is érvényesítették. Erről személyekhez kötötten külön levelezés történt. A kir.biztos mellé kirendelt személyek lakásairól és a szállások fedezetéről. 25. MOL K-575 1879/II/a-5 (340 old) A Királyi Biztosságnál dolgozó nagyrészt távolról kirendelt és dolgozni oda érkezett személyek lakhatási lehetőségét nem tudták a rendelkezésre álló állami épületekben mindenki számára megoldani. Azok számára, akiket magánszállásokon helyeztek el (ott bérleti díjat kellett fizetni) lakbértámogatást fogadtak el. Ezen felül mivel otthonuktól távol dolgoztak - 10.- Ft napidíjat kaptak. Ennek megelőlegezését a belügyi tárcánál határozták meg azzal, hogy a végleges elszámolás mikéntjét későbbi időre halasztották. 84.eln.sz. alatt 9

Problémaként merült fel, hogy a város részéről választott három tanácstag kaphat-e napidíjat. Tisza Lajos véleménye az volt, hogy ha nem kapnák, az igen rossz vért csinálna. A szálláshelyekre vonatkozó szabályozáson túl a királyi biztossághoz rendelt házipénztár feladatkörével is foglalkoztak. Feladata volt, hogy a Királyi Biztos által utalványozott összegeket kifizesse. Amig az Adóhivatal nem Szegeden működött, addig a szegedi Sóhivatal hitelezte meg a szükséges pénzeket. Tisza Lajos kérte, hogy utalványozási jogköre minden felmerülő köktség kifizetését tegye lehetővé. (pld. szükséges szivattyúzások kifizetése, stb.) A kifizetésekhez kapcsolódó sommás kimutatás és rendes számadás elkészítése kötelező és a számviteli szabályoknak megfelelően a Pénzügyminisztériumba kellett küldeni. Az ügymenet során a Szegedi Törvényhatósági Bizottság úgy határozott, (27.eln.sz.), hogy a szegedi választott tagok is 10.- Ft napidíjat kapjanak, amely összeget a város fogja fizetni, de a jelen szűkös anyagi viszonyok miatt kérik Tisza Lajost, hogy ezen személyek napidíját is a központi pénzből hitelezze meg. 103.eln.számon Tisza Lajos 10.000.- Ft keretösszeg külön engedély nélküli felhasználásának döntési jogkörét a maga számára kéri. A végső elszámoláskor azt meg kell majd határozni, hogy a felmerült költségekből mennyit vállal át a központi büdzsé és mennyit Szeged városa. Ad.103 számon kimutatás van az államtisztviselők lakbéréről és a lakást bérbeadók személyéről. E szerint: Név Utca/házszám Bérbeadó Lakbér Laczkovics József Dugonits u. 1182 Csorba Győző 35.-Ft Kövesdi Béla Nádor u. 297. Madár Mihály 25.-Ft Puchala Adolf Iskola u. 285 Zeifmann Ignácz 20.- Ft Jurasko Jakab - - 20.- Ft Bartsek Róbert Hungária szálloda 1Ft/nap Szemző Gyula Kárász u. Herczl Fülöp 40.- Ft Horváth Gyula Arany Károly 45.- Ft Tallián Béla Széchenyi tér Zombori Antal 40.- Ft Komjáthy Béla Aigner Károlyné 41.- Ft Végh Aurél 40.- Ft 26. MOL K 575 II/a 1879 129.eln.számon Tisza Kálmán miniszterelnök engedélyezi Tisza Lajos számára a 10.000.- Ft utalványozási lehetőséget a kárelhárítási munkák tárgyi és személyi feltételeinek fedezetére. 27. MOL K 575 II/a 1879 163.eln.számon 1879.VII.4. 100.000.- Ft hitelnyitási fedezetről gondoskodik a Miniszterelnök. 28. MOL K 575 II/a 1879 187.eln.sz. alatt Jankovich Miklós kir. biztosi tanácstag számára engedélyezik a napi 10

1.- Ft 5 kr. lakbér kifizetését (ami nagyjából havi 45 Ft-ot tesz ki.) a Kétválasztófejedelemhez címzett fogadóban. Indoklásképpen hozzáteszik, hogy az így kialakult havi bér összege nem haladja meg a másoknak adott szintén 45.- Ft-ot, amit magánszálláson fizetnek ki és a legmagasabb összegnek tekinthető a kifizetettek között. 29. MOL K 575 II/a 1879 315.eln.sz. alatt aug.29-én érkezett levél tájékoztatja a Miniszterelnököt, hogy a július 4-én biztosított 100.000 Ft-os hitelkeret kimerült és újabb 100.000 Ft hitelkeret biztosítását kéri Tisza Lajos. 30. MOL K 575 II/a 1879 327.eln.sz.alatt a Miniszterelnök ezen összeg biztosítását is engedélyezi. 31. MOL K 575 II/a 1879 452.eln.sz. (november 13-án) újabb 100.000 Ft hitelnyitást kérnek és az alábbi elszámolást mellékelik. - háromszögelési és utcafelmérési munkálatokra 3.330.- Ft -műszaki napidíjakra és bérekre 1.673.- Ft -a váracs átalakítására és téli barak építésére 21.967.- Ft -szivattyúzás költségeire 50.283.- Ft 32. MOL K 575 II/a 1879 494.eln.sz. december 1-én újabb 100.000.- Ft hitelkeret biztosítását kéri Tisza Lajos(400.000.- Ft!!) 33. MOL K-575 1879/II/a-93 Mérnöki kinevezések Pétsch Ede építőmester (4 Ft) és Müller Béla okl. építészmérnök (2 Ft) műszaki napidíjasként való alkalmazását kérik a műszaki teendők megszaporodása miatt. 150.eln.sz. további napidíjasok alkalmazását kérik: Pauer Károly okl.gazdász, Szolovits János (a téglaszállítások körüli kezelési és ellenőrzési teendőkre) 1,50 Ft napidíjjal kerültek felvételre. 155.eln.sz. Wallandt Béla, Ofner Ede, Reisz József, Heller Lajos és Erdelac Emil további műszaki napidíjasok felvételét kérik 1 és 2 Ft napidijjal térkép sokszorosításra, és rajzolói feladatokra. 182.eln.sz. Bayer Béla okl.mérnök 1 Ft napidíj melletti alkalmazása. (Karlsruheni egyetemen végzett és dolgozott a rajnai lejtmérésen) 311.eln.sz. Thyr Ede, Hantalmann Rezső, Sailer Henrik okl. mérnökök alkalmazása 4 és 2 Ft napidíjért. Ofner Ede kinevezését a 328 eln.számon visszavonták saját kérelmére, helyette Jeney Mihály mérnök kinevezését javasolják. 11

Kinevezését kérik: Gadics György, Lindauer János okl. mérnököknek. 367.eln.sz. lovag Hübner Ferenc és Lukacsik Sándor mérnököket utca felvételi munkálatokra 4 Ft napidíjért veszik fel. 34. MOL K-575 1879/II/a-198 A Királyi Biztosság használatára a Pénzügyigazgatóság épületének évi bérét 3.000.- Ft-ban állapítják meg. 35. MOL K-575 1879/II/a-369 A Királyi Biztosság számára 2000 db előadói ívet a Dona Döme és Társa budapesti cég 13,96 Ft. ért szállította. Utalványozását engedélyezik. 36. MOL K-575 1879/II/a-372 Zsom János 2 Ft napidíj mellett díjnoki alkalmazást nyert. 37. MOL K-575 1879/II/a-425 Barna József és Szabó Albert fűtők alkalmazása. Feladatuk: 14, illetve 6 kályha fűtése, tisztántartása, pincéből fa felhordása. Illetményük havi 25 Ft. 2-es csomó 38. MOL- K 575 1879 Kitüntetettek 276/VI (55 old) A szegedi árvíz idején tanúsított segítő és áldozatkész magatartásuk miatt kitüntetett személyek. 39. MOL-K 575 1879 Vízvezeték épités 478/V. (1 old) Ügy megbeszélése. 40. MOL K 5754 1879 Újabb Tiszai áradás 418/4. (10 old) Beszámoló az újabb áradások okozta problémákról. 41.MOL K 575 1879 Mississipi folyó szabályozása 408/V Küldöttség ment Észak-amerikába a Mississipi folyó szabályozásának tanulmányozására. (st.louisi mérnök és Jas. B. Eads) 42. MOLK 575 1879 Város és kaszárnya 12

392/V Tisza Lajos távirata a Bécsben tárgyaló Tisza Kálmán miniszterelnökhöz, hogy a hadügyminiszterrel tárgyaljon a kaszárnya és a város ügyében. 43. MOL K 575 1879 Körtöltés ára 360/V. (3 old.) 44. MOL K 575 1879 Körtöltés földanyaga 343/V. A szükséges földmennyiséget kisajátítás nélkül barátságos felajánlással a Palovicziny birtokról szerezték be. 45. MOL K 575 1879 Külföldi adományozók névsora 295/V. (15 old) Azon adományok felsorolása, amelyet külföldről kaptak. 46. MOL K 575 1879 Zsótér ház ügye 277/V. (20 oldal) A Zsótér ház rendbehozatalára költségvetés, mert a tél beálltával problémák lehetnek. Az épületet a kir. biztos kapta meg. 47. MOL K 575 1879 Tanítók Rendelkezési állományba került tanítók névsora, az iskolák romba dőltek. 48. MOL K 575 1879 Berlini követ jelentése 266/V. (54 old) A berlini követ jelenti, hogy a gyűjtést elinditották. 49. MOL K 575 1879 A brüsszeli osztrák-magyar főkonzul gyűjtése 245/V (15 old) A főkonzul tevékenységéről beszámoló és a programok, illetve belga versek (eredeti és fordítás) 50. MOL K 575 1879 Vezetékek helyreállitása 235/5. (3 old) Az alföld fiumei vasút vonalán a távirdai vonalak helyreállítása. 51. MOL K 575 1879 Segélyezés módja 234/5. (12 old) A kormánybiztosság levele a VKM-nek, hogy amíg az összes kárt fel nem becsülik, és a segélyezés tervezete el nem készül, előre senkinek, semmilyen címen segély nem folyósítható. 13

51. MOL K 575 1879 215/V. (2 old) A szegedi körtöltés megerősítése miatt valami ellentételezést kell az Alföld-Fiumevasúttársaságnak adni. 52. MOL K 575 1879 Királyi biztos hatáskörének növelése A kincstári erdőkből kitermelt fa mennyisége a kir.biztos által láttamoztatik. 53. MOL K 575 1879 Segélyek (2-3 old) 192/V.- segély kérvény 199/V. Lukács min.e.-től tájékoztató kérése az élelem kiosztásának és módjának lefolyásáról. 202/V. Münchenben tanuló diák segélyeztetése. 204/V Szerb hitközség folyamodása, hogy a görögkeleti egyház hitközségeinél könyöradományt gyűjthessenek. 54. MOL K 575 1879-181/V Külföldi szakértők bevonása a folyamszabályozási munkákba. 55. MOL K 575 1879 Pénzügyig. pénzkészletéről 179/V. (2 old) A szegedi pénzügy igazgatóság főnöke utasítja Lackovics József pénzügyigazgatósági számlatanácsost, hogy a pénztárban mindig elegendő pénzkészlet álljon rendelkezésre. 56. MOL K 575 1879 162/V. A körmöcbányai főreáltanoda értesítője az 1878/79 évre, melyben felsorolták a befogadott 31 szegedi tanuló ellátására adományt tett személyeket és az adomány jellegét. 57. MOL K 575 1879 Szádfal építés 153/V. Jegyzőkönyv 1879.jun.30-ával Hoffer Károly építőmester szádfal építésével kapcsolatban. 58. MOL K 575 1879 Protekció és egyéb kérelmek V/31 Schwartzenberg hg. kerti ünnepélyének bevételéből adomány. 59. MOL K 575 1879 Pénzszállítmányok megfelelő biztosításáról. 113/V. Mivel a postán eltüntek borítékok, illetve a kir. biztoshoz felbontott és újra pecsételt állapotú postai küldemények érkeztek, ezért szabályozni kellett a kézbesítés rendjét. 60. MOL K 575 1879 Díszőrség kérdése (6 old) 14

Tisza Lajos levele Tisza Kálmán min. elnökhöz az őt megillető, vagy nem megillető díszőrség kérdéskörében. 61. MOLK 575 1879 A királyi biztos számára újabb szoba biztosításáról intézkedés 108/V. (10 old) A szobákat a szegedi pénzügyigazgatóság bocsátotta rendelkezésre. 62. MOLK 575 1879 A külföldről kapott segélyre írt köszönő levelek. (8 old) 63. MOLK 575 1879 Halicsy Sándor főmérnök 65/V. Halicsy Sándor főv. mérnöknek irt távirat háromszögelési pontokra vonatkozó szerződés lehozataláról. 64.MOL K 575 1879 Pince szivattyúk 63/V. Gerlóczy Károly főv. alpolgármesterrel való levelezés pince szivattyúk tárgyában. 5 db-ot kölcsönkértek a fővárostól, de azt a Duna magas vízállása miatt nem tudták kölcsön adni. 65. MOL K 575 1879 királyi biztos hatásköre 55/V. (2 old) A miniszterelnöknek irt magán levél a kir. biztos hatásköre és a Közl.Min. utasítási jogköre ütközése miatt. 66. MOL K 575 1879 A Bp-i Vagyongyár által ajándékozott barakképületek/ kórház felállításáról 54/V. ( 1 old) 67. MOL K 575 1879 Szeged újjáépítése ad.27043/v. számhoz. (Eredeti + csatolmány) szám nélkül az Országos Közegészségügyi Tanács irányelvei Szeged újjáépítésével kapcsolatban.(nyirkos házak helyett száraz épületek, építkezési szabályok megalkotása stb.) 68. MOL K 575 1879 Tisza Lajos heti jelentései kir. biz. működéséről. (241 old. ) 59/IV június 16. A Miniszterelnök 1559/1879.M.E. számon kelt irata szerint Tisza Lajos hetente beszámol az eseményekről. Ez az első jelentés. - Szivélyes fogadtatásban részesült Tisza Lajos, noha voltak ellentétes megnyilvánulásra is jelek, amelyeket a szegedi politikai helyzetnek tulajdonít. Tisztában van azzal, hogy ezek az erők nemcsak a lakosságot akarják ellene hangolni, hanem a 15

munkáját is akadályozni fogják. A többség támogatásában azonban töretlenül bízik. - Szivattyúzási munkák: Csekajnál és Szillérnél, Újszegeden közvetlen a hajóhíd mellett és a Sina- féle ház telkén folyamatosan történik.emellett az utcákról és terekről is el kell vezetni a vizet, mert a nyári forróság miatt fertőzések forrásává válhatnak. - A körtöltéshez szükséges földből kb. még 800 m3 hiányzik, de ezt leszámítva csaknem készen van. Felülvizsgálata folyamatban van. - A Tisza Lajos mellé rendelt biztosi tanács első ülésén (jún.14.) összeállított egy utasítást a tanács működésére, valamint a kárfelvételi eljárás szabályozására vonatkozóan. (Az utasítás szövegét az irat nem tartalmazza.) - Intézkedéseket kezdtek a kárbecslés módjára. Hírdetményt tettek közzé, melynek értelmében a következő hét első napjaitól kezdve a várost 3 kerületre osztották: 1) belváros -Sz.Rókus 2) felső város 3) alsó város Egyidőben bizottságok működnek naponta 7 és 13 óra között. Ezek feladata a kár felvétele és becslései eljárás lefolytatása. 16-án hétfőn próbaképpen a három bizottság együttesen méri fel a: belvárosi sörház és Szegfű utca, a felsővárosi Dugonics és Teleky utca, valamint az alsóvárosi Szentháromság és Róka utcákat: az állandó és rendszeres becslés 18 án, szerdától indul. - az államvasútpálya vagongyárától ajándékba kapott barakk-kórház mielőbbi felállítására utasítást adott és a gyártól a felállításhoz értő munkavezetőt kért. A kórház helyeként a Szőreg felé vezető országúttól balra fél holdnyi terület ad a város. - A víz állása a Tiszán Szegednél 6,72, a városban pedig 6,69 volt. - A Királyi Biztosság szervezetét 5 osztályba sorolták. - Tisza Lajos felhatalmazása alapján 4 írnokot alkalmaztak, rajtuk kívül a bizottságok mellé a jkv. vezetésére egy-egy embert rendelt ki. - Az egészségügyi/járványügyi helyzetről (16.-a 10 órai állapot szerint) hét köteges hagymázas betegről van tudomása. A barakk-kórház elkészüléséig ezeket Újszegeden helyezték el. A főgimnázium épületében 50 különbféle beteg van. Ezek hamarosan átkerülnek a városi kórház első emeletére. A városi kórházban 12 buja kórban szenvedő beteget ápoltak. - Tisza Lajos megérkezése óta meglátogatta Újszegeden a budapesti vöröskereszt által alapított gyermek menhelyet, az óvodát, a népkonyhát a barakkokat, az élelmezési és ruharaktárakat. A körülményekkel elégedett, ezáltal a vöröskereszttel is, mivel ők gondoskodtak a megfelelő ellátásról. 102/IV június 22 - Csekájnál (más néven: hármaskőlyuk) megnyitották a gátat 16.-án. Erre azért volt szükség, mert ezen helynél a belvíz 14 cm-rel magasabb volt a Tisza szintjénél. A szivattyúk működését itt leállították. Azért nyitottak csak két helyen kifolyási nyílást, mert a harmadik szükség szerinti gyors visszazárása nehezen lett volna megoldható, ha a Tisza vízszintje váratlanul emelkedik. (21.-től ennek valószínűsé- 16

ge meg volt.) A hármaskőlyuknál a belvíz: 6,49 (a Tisza ott 6,42) a városban 6,66 (a Tisza 6.63.) - A barakk-kórház a következő hét közepére elkészül a gr.károlyi család költségén. Berendezését Adler Baucalari Hedwig a budapesti első gyermekmenhely alelnöke vállalta. A kórház befogadó képessége: 24 fő, ezért másik hasonló felállítása szükséges, hogy a betegeket nemek szerint elkülöníthessék. - Az egészségügyi viszonyok szükségessé teszik, hogy a reáltanodában, a körülötte lévő barakkokban, a lyceumban és az osztrák államvasút kerítése melletti barakkok- ban elhelyezett emberek Új-Szegedre telepítessenek. - 8 db barakk (egyenként 80 ember befogadására alkalmas) építése kezdődött. Ezek a téli elszállásolásra is alkalmasak, fűthetők. Deszkafal, kívül 0,47 sárral tapasztott tégla, ami szétbontás után újra felhasználható. - Tisza Lajos és a városi közigazgatás kapcsolata: utasításait a város megfelelő szerve végrehajtja és arról szóban vagy írásban jelentés tesz. Ilyen módon történt : vízek lecsapolása, a mocsarak kiszivattyúzása, szemét eltakarítása, utcák, járdák rendszeres locsolása. - Dobó Miklós és Bakay Nándor lett megbízva a közegészségügyi feladatok felügyeletével Dáni Ferenc főispán által. - Költségvetés beterjesztése, a város vagyoni helyzetének felmérése. - A kárbecslésre készült utasítás indokolt esetben a tanácsülés által módosítható. - Kisebb fontosságú ügyekben az albizottságok elnökei és a központi biz. tagjaiból alakított értekezlet is dönthet. - A kárbecslési bizottságok mellé végülis nem egy, hanem két szakértő lett kirendelve. - A Ménes-birtokon visszatartott tengeri (kukorica) nem szétosztásra, hanem eladásra kerül. - Az árvíz károsultaknak járó szabadjegyek szétosztásáról intézkednek. A visszaélések elkerülése érdekében az utalványokkal el kell számolni. - A műszaki részleg az aktuális kármentesítésben vesz részt. A városnak nincs rendezési terve, a város térképei pontatlanok. Ezekben a szükséges kitűzések (fix pontok hiányában) nem tehetők meg. 40-50 fix pont kijelöléséről gondoskodni kell. - A háromszögelési munkára Halácsi főmérnököt kérte fel Tisza Lajos. (Bp-en is ő végezte). - Vashíd korábbi tervei az új viszonyok miatt nem valósíthatók meg. Az új helyzetben nem tudni, hogy a szükséges pénz (több százezer forint) a városnak meglesz-e, illetve a híd helye is kijelölendő, amikor a városrendezési terv is készülni fog. - A Királyi Biztosság eddigi működése során (11-től) 217 ügydarab érkezett. - A bizottság tagjainak munkájával T.L. elégedett. ad 102. levél a miniszterelnökhöz. A bizottságok mellé rendelt személyeket nem tartja megbízhatónak (politikailag). Ahhoz a körhöz tartoznak, amelyet a Szegedi Napló képvisel. Tisza Lajosnak információi vannak ezekről az emberekről, hogy a Hivatal munkájáról bizalmas adatokat juttatnak el egyes városi főbb tisztviselőknek, 17

illetve egyéb megbízóiknak. Helyettük más személyeket kér. A helyi műszaki tisztviselők magasabb napidíjért akartak dolgozni, mint a Bp-ről kirendeltek (5,6 Ft). A szegedi nép nagyon önző és egyes politikai erők által a kormány ellen van lázítva. Melléklet: Singer Mátyás levele a közegészségügyi helyzetről : 13 köteges és 9 hasi hagymázas (19 férfi, 3 nő). A városi kórházban 1 fekete himlőben szenvedő beteg meghalt. Maradt 2 himlő és két roncsoló toroklob (torokgyík). Összes beteglétszám: 85 - A szivattyúk működnek a városban, mivel a víz poshadása miatt járványok keletkezhetnek. 132/IV. június 29. - A vízállás a Tiszán 28-án 6,69, a városban 6,30 - A Dugonits tér és a szinház környéke vízmentes. - További szivattyúkat kér Bp-ről. Csekájnál a nyílások elzáródtak. A belvíz 17 cm-t süllyedt. - Segélyezendő iparosok számára eszközeik pótlására az országos iparegyesülettől is kap segítséget. - 22 hagymázas beteg volt, ebből három meghalt. A tünetek nagyon erősek, ennek ellenére szerencsére alacsony a halandóság. Az összes beteg létszáma 87. - A nem szegedi gimnazista diákokat a vizsgák letétele után hazaküldeti. - A víz apadása megkezdődött, ezért a betegeket az állandó kórházba át tudják szállítani, így az egyes fertőző betegek jobban elkülöníthetők. - 26-án nagy szélvihar volt, emiatt az épülő szádfalon át-átcsapott a víz. - Máramarosból a kincstári erdőkből megérkezett bizonyos mennyiségű szálfa - AZ UTCAI CSATORNÁK megkeresése és azok esésének megállapítása megtörtént. - 8 barakk épül: 6 db/2000 Ft/db és 2 db/1500 Ft/db - Szerződést kötöttek egy második 40/45 beteg befogadására alkalmas barakk-kórház építésére. Költségeit gr.csekonits Jánosné és az Országos Vöröskereszt Egylet vállalta. - Torontál megye élelmezett valamennyi árvízkárosultat. Ennek folytatására T.L. megkereste a főispánt. - Utasította a város közönségét, hogy az utcai szemetet, valamint a víz apadása után hátramaradt iszapot naponta vigyék el és fertőtlenítsék. Ehhez a munkához 262 szekér és megfelelő kézi napszámos lett rendelve. - A városi hatóság beterjesztette az adományok elosztására vonatkozó tervezetét. - A törvényhatósági biz. a városi hivatalok visszatelepítését kérvényezte. Ez csak akkor lehetséges, ha épületeikre ideiglenes szállás miatt nincs már szükség. - 3000 db kasza kiosztása megtörtént. - A beérkezett kárigények egy része reális, de van számos túlzó igény. 18

- A kárbecslés segélykönyveit a számvevő osztály készíti. ad.132 Tisza Lajos magánlevele a Miniszterelnökhöz a kárbecslési bizottságokban működő szegedi illetőségi becsüsök napidíját illetően. (a kért 6 és 5 Ft 4 Ftra lett leszállítva) T.L. elégedetlen a helyi katonai vezetés hozzá való viszonyulásával. Nem jelentették neki, hogy az államvasút pálya melletti töltést átmetszették. (Kanizsa felé menő) A város pontatlan adatokat adott az iszap megszüntetésére hozott nyers föld mennyiségéről és azt ott alkalmazott munkaerő számáról. - T.L. kérte a városi hatóságot, hogy tartózkodjanak az illetékességi körükbe nem tartozó ügyek önálló intézésétől. Amennyiben a Királyi Biztosság hatáskörébe tartartozó ügyben önállóan intézkednek, akkor Ő megfelelő ellenlépéseket helyez kilátásba. 164/IV. július 5. - A víz lassan apad (a jelentés eredetben- két térképet tartalmazott). 20 db szivattyú működik a Duna-gőzhajódási társaság adományaként a magánházaknál. - 9 nyári barakkot építettek, terveik megvannak. Zimmermenn Henrik kapta -mint legolcsóbb ajánlattevő a megbízást (325 Ft). - T.L. elrendeli a belvárosban lévő menekültek szám szerinti összeírását. - A létező Giba-féle városi térkép sokszorosítását kéri. - A kárbecslési munkák lassan haladnak, mivel sok utcát még víz borít. - A Szeged-gyártelepi rt. gyárában elpusztult gépek kárbecslése megfelelő szakértő hiányában nem történt meg. Általános szabályként ehhez hasonló helyzetekre úgy döntöttek, hogy az ilyen károkat csak felveszik a jegyzőkönyvbe és külön alakítandó bizottság állapítja meg a tényleges kárt. - A környékbeli helységekben (Tápé, Dorozsma, Algyő) Rónai Lajos főispán lett megbízva a kárbecslés vezetésével. A szegedi kárbecslések mértékéről tájékoztatva lett, hogy az adományok szétosztásánál figyelembe vehessék az arányosságot. - Szeged belváros: 243 ház 1023 kártétel 543.209 Ft kárösszeg felső város: 445 ház 625 kártétel alsó város: 650 ház 1400 kártétel (Az utóbbi kettőnél kárösszeg nem volt feltüntetve, mivel nem a teljes kárfelmérés történt meg. - Központi Felügyelő Albizottságot hoztak létre Dáni Ferenc főispán, Dobó Miklós és Bakay Nándor biztosi tanácstagok közreműködésével a város közegészségügyi, köztisztasági, valamint élelmezési elhelyezési és ruházati feladatainak ellátására. Feladatukat az illetékes városi hatósággal egyeztetve látják el. - A szádfal építése körül szakmai problémák merültek fel (egyes hírek szerint). A valós állapotról jegyzőkönyvet készíttetett T.L., amit a szádfal felülvizsgálatára kiküldött bizottságnak is átadott. 19

- Az utalványozást Laczkovics József pü.miniszteri számtanácsos végzi. Az erről szóló jelentést T.L. mellékeli (másolata nincs az iratanyagban.) - Egészségügyi helyzet: az elmúlt hétről 24 hagymázas beteg maradt. Ezek száma a jelentés hetére 12-vel nőtt. Az összes beteglétszám: 113 A Tisza vízállása: 6,52 a városban pedig 6,07 191/IV - Az előző héthez képest gyorsabb apadás volt, (a jelentéshez térkép melléklet is lett küldve) ezért a kárbecslés már tovább folytatódhatott. - Új-Szegeden a 8 barakk elkészült, az átköltözés menetét T.L. személyesen is ellenőrizte. Elkészült a 2 barakk-kórház is. - Nyilvános ajánlati tárgyalás alapján 6 másik barakk építését a Strenge-Herkner gőrlitzi vállalkozó páros nyerte el. - A Giba-féle városi térkép másolása előrehaladt, a következő hétre talán elkészül. - A kormány által vett 9 millió darab tégla szállítása július 10-én megkezdődött. 13- án lesz a szállításra vonatkozó ajánlati levelek értékelése. A tégla szétosztására irodát állítanak fel, amely célra a dr.neuhoffer által a város rendelkezésére bocsátott amerikai szerkezetű kis vasház at használják. - Összeírták a városi hivatalok visszaköltöztetése után a tisztviselők számára szükséges lakásigények számát. - A város háztartásában: 653.307 Ft hiány volt. (Mivel az összeállításból sok adat hiányzott, T.L. nem tartotta valós helyzetnek.) Utasította a várost egy pontosabb adat közlésére. - A víz tisztításáról rendelkezett a város. - A közegészségügyi helyzet stagnált. 34 hagymázas beteg volt(újabb betegek kevesebben voltak, mint az elmúlt héten). Az összes kórházi beteg 118, ebből 6 diphtériás, 4 pedig himlős. - Az iszapos területek feltöltése 15.000 Ft-ba került eddig. - Külföldi szakértők érkeztek. 216/IV július 20 - Rohamosan apad a belvíz. Ezt segíti az is, hogy átvágásokkal gyorsítják a víz levonulását. A tócsák megszüntetéséhez csatornákat tömetett be T.L., majd a víz lefolyása után ezeket ujra megnyittatta. - A körtöltés fennálló része július 10-én át lett véve. Jankovich Miklós biztosi tanácstag lett felkérve költségvetés készítésére egy végleges körtöltéshez. - A közlekedési utakat helyreállították. - Elkészültek a barakkok. - A máramarosból hozott fát igyekeztek gazdaságosan felhasználni. - 5 millió tégla megérkezett, 1000 db téglát 2,40 Ft-ért szállít Szabó József helybéli fuvaros. Vasúton a tégla ingyen lett szállítva. - A háromszögellési munkálatok Halácsy mérnök vezetésével megindultak. 20