A hétköznapok historikuma

A hétköznapok historikuma Szegények, bűnözők, paráznák Igazságszolgáltatás és autonómia 0 A falusi élet rendje é Fürdők és fürdővendégek Ünnep és politikum Szarvasi nevezetességek és csodajelek Egy főúri esküvő Füzesgyarmat és Békés a 19. század elején Kisvárosi társasélet és szórakozás

A hétköznapok historikuma

A hétköznapok historikuma Szerkesztette Dusnoki-Draskovich József és Erdész Adám Gyula, 1997

Körösök Vidéke 5. Sorozatszerkesztő: Erdmann Gyula Kiadja a Békés Megyei Levéltár Felelős kiadó: Erdmann Gyula ISSN 0865-2570 ISBN 963 7239 27 8 Készült a Békés Megyei Levéltár nyomdájában

Tartalom Előszó 7 /. TANULMÁNYOK Gyáni Gábor: A hétköznapok historikuma 11 Szenti Tibor: A szegénység, kiszolgáltatottság és bűnözés örvényében 28 Erdmann Gyula: Autonómia és igazságszolgáltatás Békéscsabán a kései feudalizmus végén 50 Jároli József: A népéletre utaló adatok Újkígyós 1842- ben készült községi rendszabályaiban 67 Kósa László: A fürdővendégek társadalmi összetétele a kiegyezéskori Magyarországon 76 Erdész Ádám: Ünnep és politika 109 II. FORRÁSOK Dusnoki-Draskovich József: Bevezető 147 Markovicz Mátyás: Szarvasi csodajelek és egyéb nevezetességek 154 Antonius Hueber: Iratok, vagyis különféle mulatságos történetek évek szerint (részlet) 162 Skolka András: Adalékok Békés vármegye geográfiájához - Békés 185 Skolka András: Adalékok Békés vármegye geográfiájához és természetrajzához - Füzes Gyarmath 198 Scherer Ferenc: Hogyan szórakoztak Gyulán a múlt század első felében? 212 Czeglédi Imre: Társasélet, szórakozás, ünnepek egy kisvárosban. - Újságcikkek a Békés 1896. évi számaiból... 219

Előszó 1988-tól 1991-ig a Körösök Vidéke című honismereti füzetsorozatnak négy kötete jelent meg. Diákok és a történelem iránt érdeklődő széles rétegek számára kívánta elősegíteni a jelenben való jobb eligazodást és az akkori válságos átmeneti időszakban a történelmi múlt megismertetése és a kiemelkedő egyéniségek mintát adó példái által kívánt orientáló jövőképet adni. A rendszerváltozás körüli izgalmas és lelkes években a kötetek összeállítói arra törekedtek, hogy felmutassák a polgári értékeket és hagyományokat, a radikális változás szükségességét, hogy erősítsék a nemzeti önismeretet és öntudatot. E törekvések lényegében ma is folytathatók, de már nincs szükség bújtatott, rejtjeles jelentésadásra, vége a rendszerváltozás drámai és ünnepi, politikum uralta idejének, a kutató visszatérhet a hétköznapok csendes, saját útján járó tudományosságához. A jövőben e sorozatban a Körösök vidékének történetét kutató, feltáró, valamint a történetírás újabb hasznosítható eredményeit reprezentáló tanulmányokat, esszéket kívánunk - lehetőleg tematikus kötetekben - közzétenni. A jelen kiadvány a mindennapi élet történetéről szóló, annak valamely mozzanatáról informáló tanulmányokat és forrásokat tartalmaz. A hétköznapi élet, illetve az életmód története régóta tárgya a kultúrtörténeti és a néprajzi, szociológiai kutatásoknak. Az utóbbi évtizedekben azonban a történettudomány önálló szakterületévé fejlődött, amely egyfelől a társadalomtörténettel, másfelől a mentalitástörténettel érintkezik. Az itt

közölt különböző jellegű írások természetesen csak töredékdarabokat nyújtanak a lehetséges kutatási témákból és módszerekből. Mindazonáltal, amikor útjára bocsátjuk ezt a kis összeállítást, bízunk hasznos voltában, tudományos színvonalában, és ezért számítunk a nyájas Olvasó jóindulatú érdeklődésére.

Tanulmányok

GYÁNI GÁBOR A hétköznapok historikuma (Az új narratív történetírás) A mindennapi élet mint kutatási probléma A mindennapok múltja, történeti antropológia, új narratív történetírás, mikro történet vagy németből kölcsönzött kifejezéssel, Alltagsgeschichte - mind-mind olyan címke, amely újfajta történészi érzékenységet, szokatlan kutatási témát és módszert fejez ki. Ha szeretnénk lényegretörően meghatározni, hogy mi a tartalma ennek a látásmódnak, következőképpen fogalmazhatunk: tárgya a mindennapi élet és fogalmi kategóriái, tehát minden olyan tevékenység, amely a munkával, a magánélettel és a társasélettel kapcsolatos, egyszerűen a rutinszerűen zajló hétköznapi élet megannyi banális eseménye, s természetesen az is, ami erről mint tudás a fejekben rejtőzik. De nemcsak a pozitív ismeretek, hanem a viselkedésnek irányt szabó normák, gondolkodási kategóriák, az erkölcs és hit egyaránt fontos kutatási témái az új narratív történetírásnak. Az átlagos és hétköznapi ember gondolatvilága és cselekedetei nem tárhatóak fel sem a hagyományos politikatörténeti, sem a strukturális összefüggéseket vizsgáló társadalomtudományos" történetírás szokványos eszköztárával. A sajátos tárgy kiválasztásának első és döntő következménye, hogy az életmód kutatásának idő- és terheli keretei határozottan összeszűkülnek s konkréttá válnak. A múltnak ez a vizsgálata, következésképpen, előnyben részesíti a mikrotörténetet, a kis egységek aprólékos analízisét. A behatárolt koordináták között folyó kutatás annak ered nyomába, hogy hogyan zajlott az élet a faluban, a kisközösségekben, a családban, ki hogyan vélekedett halálról és nemiségről, kinek milyen viszo-

nya volt a természethez és önmagához. Az eleven élet folyása, az elemi emberi cselekedetek és rejtett erkölcsi vagy gondolati mozgatórugók képezik e kutatások anyagát, melyek formákba rendeződő összefüggő struktúráiról a társadalomtudományos" makrotörténetírás szokott számot adni. 1 Az utóbbi gyakorta a kvantifikálás, a korrelálás, az elméleti modellek alkalmazása révén látja el feladatát, a mikrotörténet viszont egyfajta antropológiai (helyesebben talán: hermeneutikai) megismerésmódot és kutatási metodikát részesít előnyben. Amint a két történetírás közötti különbségeket számbavéve Natalie Z. Davis írja: A legfontosabb változók, legnagyobb valószínűséggel, kulturálisak: a kommunikáció és a befogadás eszközei, az észlelés formái, a történetek struktúrája és előállítása, valamint más egyéb szimbolikus cselekedetek. Ezeket nem számszerűsítik vagy korrelálják, hanem»olvassák«,»fordítják«vagy»értelmezik«. Az újabb társadalomtörténet számára a nemzetállam és a birodalom is szolgálhat keretül, legkedveltebb terepe mégis a helyi közeg, egy kiválasztott történet vagy történés, melyet etnológiai leírás formájában tár fel... Az újabb társadalomtörténet a klasszikus társadalomtörténettől eltérő sorrendben adható elő, mivel a születési arányszámok, a szántási és öröklési szokások bemutatását megelőzi a hitekről és a gondolkodás kategóriáiról szóló beszámoló." 2 A félreértések elkerülése végett jegyezzük meg: ez a fajta történetírás, melyet nálunk főleg mint életmódkutatást tartanak számon, nem merül ki a részletek mindenre kiterjedő hűséges rögzítésében. Az ilyen, ugyancsak fantáziátlan, gondolatszegény és erősen antikvárius pozitivizmus messze áll az új narratív történetírástól. Az Alltagsgeschichte Németországban pl. a bielefeldi történészek által képviselt társadalomtudományos" makrotörténettel szembeni reakcióként, annak éles kritikájaként jelentkezett a hetvenes évtized második felében. De ez a neohistoricista" (Jürgen Kocka minősítése) törekvés nem valamilyen eredendő elméletellenesség jegyében tör pálcát a közis-

merten ugyancsak elméleti alapozású strukturális történetírás fölött. Elmélethez fűződő viszonya más mint a szcientikus történetírásé, mert célja nem az objektív struktúrák rekonstrukciója, hanem hogy bemutassa az objektív folyamatoknak és struktúráknak az emberekre gyakorolt hatását, a reakciójukat értelmezze. De miután az ember - a behaviourista és a reflextanon nyugvó pavlovi pszichológiák emberképétől eltérően - nemcsak válaszoló lény, hanem olyan valaki, aki maga is aktív teremtője saját világának, a föléje tornyosuló összefüggő struktúráknak, rekonstruálni kell az életvilágot és a cselekvésmódokat, fel kell tárni részüket az általános folyamatokban és struktúrákban, amelyek emberek nélkül sohasem léteznek". 3 így kerül azemberi tapasztalatkategóriája a mikrotörténet középpontjába, helyébe lépve a struktúra fogalmának, mert itt az az igazán izgató kérdés, hogy tetten érhető-e az uralom, a gazdaság kulturális és társadalmi létrejövetele", strukturálódása" és módosulása a mindennapi életfolyamatokban. Másként, az adott és létrehozott viszonyok egyidejűsége és kivált az a kölcsönhatás válik kutatási problémává, amely az átfogó struktúrák és a szubjektumok" között áll fenn. 4 A látószögnek ilyetén módosulása értelmetlenné teszi a történelmi folyamat szokásos feldarabolását az uralom (politika), a gazdaság és a kultúra részterületeire: ezek együtt, egymástól elválaszthatatlanul alkotják az életvilágot", az elemi emberi cselekvésmódokat. A kultúra, melyben mindez fogalmilag hiánytalanul feloldódik, az egyedül létező entitás a történelmi antropológia számára, s ez határozza meg a társadalomtudományos", többnyire a szociológiai elméletekhez, fogalmakhoz és magyarázó sémákhoz fűződő viszonyát. Mint Dülmen kifejti: A kultúrát és a kulturális megnyilvánulási formákat nemcsak normák, értékek és szimbólumok rendszereként értelmezi, a kultúrát társadalmi tapasztalatok és a szociális cselekvés közegének, társadalmi viszonyok és életgyakorlat kifejeződésének tekinti." 5 Az emberek mindennapi életének monoton folyását, csele-

kedeteik rutinszerű egymásutánját ezért tekinti a narratív történetírás e válfaja kulturális dokumentumnak", afféle szövegnek, melyet, mint Natalie Z. Davis írja, olvasni, fordítani és értelmezni kell. Az antropológus Clifford Geertz által kidolgozott sűrű leírás" megismerési technikának 6 a történészek körében megfigyelhető nagy közkedveltsége is e tőről fakad. Péter Bürke gondolatmenete szerint a történésznek a kultúrát kommunikációs rendszerként kell kezelnie, olyan (írott) nyelvként, melynek»nyelvtana«, tehát arról szóló szabályai vannak, hogy hogyan kell étkezni vagy ruhát hordani stb. A kultúrát esetleg mint a»jelek rendszerét«tekintik, melyet szövegként»el lehet olvasni«... Az antropológus által használt»sűrű leírás«akként is újrafogalmazható, hogy az a fordítás egy formája, az adott kultúrában implicite benne rejlő szabályoknak a kívülállók számára történő explicitté tétele." 7 Az tehát a lényeg, hogy a mindennapi élet rekonstruálása nem csak abból áll, hogy dokumentumok alapján elbeszéljük annak tartalmát, részletezve tárgyi világát és eseményeit. A feladat valójában az, hogy rekonstrukciónk nyomán a múlt banális vonatkozásai a már elfeledett eredeti jelentésükben és természetes összefüggéseikbe ágyazottan, az akkor és ott nekik tulajdonított értelem, funkció és jelentőség szerint váljanak megismerhetővé. Az ilyen historicista" célkitűzés tagadhatatlanul fokozza azt a veszélyt, hogy elvesztjük a távlat biztosította elméleti rálátás" többlettudását, feláldozva ezt annak az illúziónak a kedvéért, hogy előzetes elméleti feltevések nélkül is rendszerezhető és elemezhető a feltárandó anyag. Anélkül, hogy túlságosan elmélyednék a társadalomtudományos" makrotörténetírás és az antropologizáló mikrotörténetírás egymással folytatott fogalmi vitájában, azt azért megjegyezném: több ponton is kikezdhető az Alltagsgeschichte művelőinek az a szilárd meggyőződése, miszerint vissza kell utasítani minden instrumentálisán felhasznált magyarázó elméletet", mert - folytatja Dülmen - a kérdésfeltevések és a hipotézisek

ebben az esetben nem a forrásokban adott értelemösszefüggésekből, hanem az elméletből erednek". 8 Kár lenne ugyanis tagadni, hogy minden történelmi eseménynek vagy folyamatnak van jövőbe mutató idő-horizontja", amely igen sokat hozzáad az adott esemény vagy folyamat tényleges értelméhez. A jövő-horizont nélkül, amely az»utótörténetben«(afterhistory)»bizonyítja önmagát«, a múltaknak nincs történelmijelentősége." A múlt meghosszabbodik a jelen irányába, ezért is teremthetjük mi magunk is a múltat. A történelem mindig a mi történelmünk is egyúttal: az események olyan egybekapcsolódása, amely a számunkra adott utótörténet fényében válik egészen felfoghatóvá." 9. A mindennapi életre vonatkozó történeti kutatás egyes elméleti kérdéseit, a témának elkötelezett történészek szemléletmódját és önmeghatározási törekvéseit, a strukturális történetírással folytatott elméleti vitájukat így és ennyiben igyekeztem tömören összefoglalni. 10 írásom ezt követőrészében megpróbálom fő vonalaiban áttekinteni az e törekvések jegyében folyó nemzetközi és hazai kutatásokat, ráirányítva a figyelmet a legfontosabb publikációkra. A téma nemzetközi szakirodalma Nem kétséges, a francia Annales-iskola történészei játszották ezen a téren is a kezdeményező szerepét. Hadd emlékeztessek Fernand Braudel elsőként 1967-ben publikált híres művére, melynek az alcíme legalábbis sokatmondó: A mindennapi élet struktúrái - a lehetséges és a lehetetlen. 11 Braudel könyvében a kora újkori és nemcsak európai világról festett történeti korrajzot úgy, hogy abban sem uralkodókról, sem nevezetes csatákról nem esik szó, ám annál többet olvashatunk az egyszerű emberi élet menetét mélyen befolyásoló gazdasági, demográfiai fejleményekről, az étkezési szokásokról, a lakás és az otthon bensőséges világáról, a pénz köznapi használatáról, a technikai fejlődés életformát érintő vonatkozásairól vagy a városi univerzum szociális és térbeli

rendjéről. Braudel műve ugyanakkor nem kifejezetten mikrotörténeti analízis, hanem globális és a hosszú időtartam átfogására hivatott szintézis, tehát voltaképpen makrotörténet. Mégis: Braudel felvillantja a mikro történe ti megközelítés szemléletmódját. Ő maga így vall történetírói szemléletéről a mű összegző fejezetében: az anyagi élet mindenekelőtt ezer és ezer apró»napihír«anekdotikus formájában nyilvánul meg... A történelem apró porszemecskéi ezek, amolyan mikrotörténelem abban az értelemben, ahogy Georges Gurvitch határozta meg a mikroszociológiát: apró tények, amelyek azonban a végtelenségig ismétlődve végül is összefüggő valóságláncnak bizonyulnak. Mindegyik tanúskodik arról az ezernyi másról is, amelyik csendben vonul át az idők sűrűjén, és tartós marad." 12 Természetesen nem felejtkezünk meg róla, hogy Braudel nem minden előzmény nélkül lépett a színre: elég utalni Norbert Elias harmincas évek végén írt, de csak a hatvanas években ismertté vált és hamar nagy hatást kifejtő civilizáció könyvére. 13 Vagy: a marxista orientációjú angol társadalomtörténészt, E. P. Thompsont említhetnénk, aki 1963-ban jelentette meg máig példamutató, terjedelmes és iskolateremtő könyvét az angol munkásosztály keletkezéséről. 14 Amikrotörténetírás irányzattá formálódása azonban majd csak a hetvenes évtizedben történt meg az olasz Carlo Ginzburg, a princetoni (amerikai) Natalie Z. Davis és Lawrence Stone, az angol Alan Macfarlane, a (nyugat)német Hans Medick s a göttingeniek (Dávid Sabean, Alf Lüdtke és mások) fellépése nyomán. 15 Ez a fajta történetírás nem korlátozza a figyelmét egyetlen korra vagy tárgyra, érdeklődése univerzális mind kronológiai, mind tematikai téren. Igaz, a középkor viszonylag ritkán vonzza a kutatókat, bár tagadhatatlan, hogy a műfaj számos kiemelkedő, azt mintegy hitelesítő terméke éppen a középkorról szól: mindenekelőtt Le Roy Ladurie bestsellerré lett Montaillou című könyve (1975) említhető e helyen. A magyarul is

hozzáférhető művek közül Georges Dubynek a középkori francia házasságról szóló könyvére utalhatok. 16 A szakirodalmi termés java része azonban főként a kora újkor és a modern kor századaival foglalkozik. Ami egyáltalán nem véletlen, mivel a mikro történet igényelte források többnyire ezekből az időszakokból maradtak fenn nagyobb menynyiségben, illetve napjainkhoz közelítve először nyílik mód az orális förtérceíbekapcsolására, mint a forrásfeltételeket javító lehetőség kiaknázására. A mikrotörténetírás, az eddigi publikációk legalábbis ezt igazolják, nagy előszeretettel fordul a magánélet problémáihoz. Philippe Ariés úttörő, elsőként a hatvanas évek elején megjelent könyvét a család és a gyermek történetéről 17 némi késéssel a hetvenes évtizedben a hasonló témájú feldolgozások népes raja követte. A téma Ariés után talán legismertebb monográfusa az angol-amerikai Lawrence Stone, aki 1977- ben publikálta a kora újkori angol családról szóló terjedelmes művét; 18 mellette szót érdemel Jean-Louis Flandrin a kora újkori francia családról és magánéletről szóló tanulmányával, 19 de ide kívánkozik Philip Greven neve is, aki a kora újkori amerikai családról és gyereknevelésről jelentette meg fontos könyvét, 20 vagy a német kora újkori család és mindennapi élet legújabb monográfusa, Richárd van Dülmen. 21 A nemek szerinti társadalmi elkülönülés, a gender társadalomformáló szerepe, vele a domeszticitás" 18. és főleg a 19. századi kiterebélyesedése képezi Leonore Davidoff és Catherine Hall egyetlen közép-angliai régióra koncentráló könyvének a tárgyát. 22 A viktoriánus nemi erkölcs és viselkedés újszerű értelmezése jelentkezik Péter Gay ambiciózus könyvsorozatának első kötetében. 23 Ennek kapcsán nem kerülhetjük meg Michel Foucault nevének a megemlítését, aki élete utolsó nagy vállalkozásának, A szexualitás története című többkötetes, posztumusz kiadott műve első, bevezetésként írt részével ösztönözte a viktoriánus szexualitás átértelmezését. 24 Foucault azonban más, korábbi könyveivel is közvetlenül hatott a mikrotörténetre, elsősorban a Felügyelet és büntetés

című művével. Ebben Foucault olyan hatalomfelfogást fejtett ki, amely az uralom jelenségét mint társadalmilag diffúz, s nem tőle intézményesen elválasztott, pusztán az állami erőszakban testet öltő erőként ábrázolta. Ezzel hatott - többek között - a porosz rendőrség 19. század eleji történetét vizsgáló Alf Lüdtke felfogására, és mindazokra, akik az uralom társadalomba ágyazottságát, a mindennapokat átszövő voltát mutatták ki vizsgálataikkal. 25 Igen gyakori eljárása a mikrotörténetírásnak, hogy esettanulmányt választ műfaj gyanánt, amikor egyetlen személy életvitelét, gondolat- és érzésvilágát tárja fel hihetetlen adatbőséggel és nagy interpretációs leleménnyel. A korábbiakban már említett A sajt és a kukacok című könyv, Carlo Ginzburg méltán klasszikus tanulmánya mellett ebbe a sorba tartozik Alan Macfarlane könyve egy 17. századi puritán lelkészről. 26 Természetesen ez a metódus csak ritkán alkalmazható, hiszen kevesekről maradt fenn elegendő dokumentáció, olyan, amely megengedné ilyen mélységű esettanulmány elkészítését. S még mindig nem szóltunk a mikrotörténet és a mentalitástörténet olyan jeles képviselőiről, mint Natalie Z. Davis, Péter Bürke vagy Róbert Darnton és mások. 27 Bizarr témák, történészektől szokatlan irányú érdeklődés, afféle különcködés - látszatra ezek jellemzik a szóba hozott és az említetlenül hagyott tanulmányokat. Pedig többről, helyesebben másról van itt szó. A látszólag marginális kérdések különösen alkalmasak a mindennapi élet szürkeségéből nehezen kibányászható másságnak és á'korban ugyan magától értetődő, éppen ezért artikulálatlan jelentésnek a rekonstruálására. Van azonban ennek egyéb oka is: a deviancia, a nem szokványos viselkedés közösségi beavatkozást, hatalmi figyelmet, sőt szankciót szokott kiváltani, s ez szüli azokat a dokumentumokat, melyek az ügy írásbeli (törvénykezési vagy más bürokratikus-igazgatási) eljárások tárgyává válásának a velejárói. Nem véletlen, hogy pl. a vallási eretnekségek egymást követő évszázadokon át újra és újra felbukkanó eseményei, melyek inkvizíciós perek anyagainak nagy tömegeit hagyták

az utókorra, mindig is kiváló anyagául szolgáltak az ilyen kutatásoknak (1. Le Roy Ladurie vagy Carlo Ginzburg műveit). De a 18. században fellángoló boszorkányság elleni harc, s vele a sok per és fennmaradt irat szintén kedvelt témáját adja a történeti antropológiának. Mellettük, noha talán kisebb tömegben, sok napló, magánlevél és emlékezés lappang többnyire még felderítetlenül - ilyen és hasonló forrásokra alapozta kutatásait Lawrence Stone éppúgy, mint Leonore Davidoff és Catherine Hall vagy Péter Gay és a többiek. Az írni tudásnak a kora újkortól számítható társadalmi elterjedése könnyebbé teszi a tömegkultúra vizsgálatát. Az alsó társadalmi csoportok alfabetizációja, amely elsősorban a 19. század fejleménye, a paraszti és városi munkás népesség mind több tagjáról szolgáltat fontos személyes dokumentumokat". 28 A 20. századot tekintve pedig tovább bővül a lehetséges forrásarzenál az oral history intenzív kihasználása nyomán. 29 Az életmódkutatás itthon: törekvések és lehetőségek A következő néhány oldalon arra teszünk kísérletet, hogy vázlatosan áttekintsük a mindennapi élet történeti kutatásának hazai eredményeit és mérleget vonjunk a mikrotörténet itthoni gyakorlatáról. Előre kell bocsátani: nálunk nem lépett fel olyan programatikus történészcsoportosulás, mint a németeknél a göttingeniek; az életforma, a hétköznapi mentalitás stb. kutatása és a strukturális, társadalomtudományosán ihletett társadalomtörténet idehaza szimbiózisban áll egymással, a kettő együtt alkot külön áramlatot historiográfiánkban. Beszédes bizonyítéka a differenciálatlanságnak a Történeti antropológia címmel 1983-ban rendezett konferencia programja: ezen az összejövetelen, s ezzel a cégérrel egyszerre képviseltette magát Faragó Tamás és Andorka Rudolf révén az ekkor nemzetközi színvonalon mozgó társadalomtudományos történeti demográfia és a családtörténet olyan lágyabb" stílusú, narratív, antropologizáló válfaja, melyet Fügedi Erik, Tóth Zoltán vagy éppen Gyáni Gábor reprezentált ez alkalommal. 30 - Q

Nincs tehát szó hazai történeti antropológiai történész iskoláról vagy irányzatról, az ami e címen létezik, nem több egyéni kutatásnál, individuális és elszórt teljesítményeknél. Ennek a megközelítésnek nálunk is a család, háztartás és a magánélet az elsőrendű célpontja. E kutatások a kora újkori családi és szexuális élettől 31 a 19-20. századi paraszti család és magánélet konkrét helyi vizsgálatáig terjednek. 32 Ami azután kiegészül a migráns városi nőnépesség, főleg a házicselédek kutatásával. 33 Az előbbiekhez szorosan kapcsolódik a lakás- és otthonkultúra rekonstrukciója: kivált a 19. század végi, 20. század eleji városi (elsősorban a budapesti) polgári közép- és felső középosztályi otthonok tárgyi világa, a polgári életforma feltárása terén születtek eddig komoly eredmények. 34 Éppen csak megindult a nagyvárosi proletár lakáskultúra- és életmód történeti vizsgálata. 35 A kora újkor a boszorkányperek különösen nagy számával kínál alkalmas terepet a mentalitástörténeti megközelítéshez, amely e különleges esetek kapcsán keletkezett iratok feldolgozásával világít bele a mindennapi hiedelmek múltjába. 36 A hazai mikro történetírás művelői is gyakran folyamodnak az esettanulmány módszeréhez, melyet esetenként prosopográfiai tablóvá tágítanak. Esettanulmány írására a kivételesen gazdag egyedi forrásadottságok teremtenek lehetőséget, ezért a témákat illetően itt sok az esetlegesség. Figyelemre méltó tanulmány született a középkor végi udvari kultúráról, 37 a közép- és a kora újkori köznemességről, 38 a 19. század ipari vállalkozó nagypolgárairól 39 vagy a kispolgárság alakjairól, a budapesti szatócsról és a vidéki kisvárosi iparosmesterről, szintén a múlt század végéről. 40 A prosopográfiai módszert eddig elsősorban az új vállalkozói elittel kapcsolatban alkalmazta a kutatás. 41 Ugyanakkor a rituális és nemegyszer nem is verbális szimbolikus cselekedetek és hétköznapi viselkedésformák (a térhasználat) történeti vizsgálata még igen kezdeti stádiumban tart. 42 A mindennapok történetének feltárása századunk időhatárai között nagyobb forrásanyagot, több adekvát információt

hasznosíthat. Ennek ellenére sem könnyű a történész helyzete, mert ebben az esetben az interpretátor és az interpretálandó közti szűk időbeli távolság nem biztosít kellő rálátást. Mivel a kutató ekkor maga is közvetlenül részese a vizsgált kultúrának, hiányzik belőle a kívánatos érzékenység a másság felismerésére, a sajátszerű, a valóban történeti megkülönböztetésére, s nem tűnik fel" neki, hogy ez vagy az az evidencia magyarázatot, értelmező rekonstrukciót kíván. Számára ugyanis mindaz nem támaszt értelmezési feladatot, mert a reflektálatlan mindennapi evidenciák világába tartozik. A 20. századra irányuló kutatások kétségtelen előnye ugyanakkor a viszonylagos forrásbőség. Az írásbeliség tömegessé válásával megnő az átlagemberektől származó személyes dokumentumok köre, immár nem csak az elit tagjai hagynak maguk után írásos feljegyzéseket. Közismert például, hogy az első világháború katonaélményei annyira elementárisak voltak, hogy sokakat írásra késztettek. Az utólag papírra vetett, esetleg naplófeljegyzéseken nyugvó, közkatonáktól származó háborús emlékezéseket eddig nem gyűjtötték rendszeresen, de ami ebből a forrásból már eddig is ismert, igazoljam népi írásbeliség külön műfaja jött létre ebben a formában századunk húszas éveiben. A már publikált harctéri naplók és memoárok, 43 valamint a birtokomban levő néhány ilyen dokumentum ismeretében úgy vélem, hogy elérkezett az idő e források elemző feldolgozására, a népi gondolkodás és mentalitás e szövegek alapján történő rekonstruálására. Ehhez fogható a magánlevelezés ma még többnyire lappangó anyagainak az értéke, melyek történetírói kiaknázására egy sajátos réteg, az első világháborús közkatonák és családjaik esetében már két évtizede izgalmas kísérlet történt. 44 Természetesen a második világháború eseményei (és következményei) szintén olyan nagy tömegeket érintő élményanyagot halmoztak fel, melyek kibeszélese" átélőik részéről az utóbbi néhány évben jelentősen gazdagította ezt a történeti dokumentációt. Gondoljunk itt az internálás, a hadifogság, a kényszermunka stb. keserves élményeire, melyekről nemcsak visz-

szaemlékezések születtek, de az oral history eszközeivel dolgozó kutatók is növelték az írásos dokumentumok spektrumát. A teljes termésről ma még nincs kelló áttekintésünk, de az eddigi legfontosabb közlemények 45 alapján is kijelenthető: a forrásanyag ihletett történeti antropológiai feldolgozásra vár. Ám nemcsak a rendkívüli állapotok, hanem a békés és eseménytelen" átlagos hétköznapok világa is a mikro történetírás tárgyát képezheti. Ehhez az utóbbihoz jó forrással szolgálhat, egyebek mellett, a paraszti írásbeliség sok-sok terméke. A nemegyszer asszonyok által papírra vetett önéletírások, melyekből a néprajzosok már korábban publikáltak, 46 e dokumentumfajta becses példányai. Végére maradt a sorsdöntő kérdés: önmagán túl mire is jó a hétköznapok története, miért érdemes a témával foglalkozni, milyen hozadéka lehet a történetírás egésze számára? A mikrotörténet tárgya elsőrendűen a civil társadalom" maga, az az életvilág, amely szociokulturális egészet alkot az egyéni és a társaslét elemi szintjén. E különös mélyvilág rekonstruálása, a mindennapi gondolkodás fogalmi kategóriáinak az értelmezése, az átlagemberi tapasztalat történeti tényként tisztelése - ezek együtt mind segíthetnek bennünket abban, hogy pontosítsunk számos nagy történeti problémát. Hadd utaljak, pusztán a példa kedvéért, egy lehetséges kérdéskörre. A német történetírásban, de mutatis mutandis nálunk is, viták folynak a polgárosodás, a polgárság történeti szerepéről. A polgári fejlődés, vele a liberális eszmerendszer történeti súlya aligha ítélhető meg a maga teljes mélységében a polgári életvilág mikrotörténeti vizsgálata nélkül. A német Sonderweg" vita számára is új irányt mutathat annak módszeres kutatása, hogy mit jelentett polgárnak lenni adott helyen és időben a vilmosi császárság korában. Aminek a feltárása továbblépést ígér a német különútról folytatott, s nemegyszer túlideologizált vitában. 47 Az effajta történetírás lehetséges hasznáról és forrásai potenciális köréről eddig elmondottak pusztán csak vázlatos gondolatok. Szinte bizonyos, hogy a kutatás lehetőségei mind

a források, mind a megválaszolandó történeti kérdések oldaláról, sokkal szélesebbek, mint amennyi kiaknázására eddig sor került. írásunk is akkor éri el neki tulajdonított célját, ha mind többekben sikerül felkeltenie a kíváncsiságot a mikrotörténetírás és a mindennapok historikuma iránt. S ha emellett konkrét szakirodalmi kalauzként vagy fogalmi eligazítóként is segítheti a vállalkozó kutatót, akkor a szerző elvégezte a magára vállalt feladatot. JEGYZETEK 1 A társadalomtudományos" történetírás fogalmáról 1. Robert W. Fogéi: Tudományos" és tradicionális történetírás. Világtörténet, 1986/3-4. 7-40.; Jürgen Kocka: Elméletek és kvantifikáció a történetírásban. Uo. 53-63. 2 Natalie Zemon Davis: The Shapes of Social History. Storia della Storiografia - Hist. Historiographie, 1990. 17. 28-29. 3 Richard van Dülmen: A történeti antropológia a német társadalomtörténetírásban. In: A német társadalomtörténet új útjai. Tanulmányok. Szerk.: Vári András. Bp. 1990. 98. 4 Hans Medick: Misszionáriusok a csónakban?" Néprajzi megismerésmódok kihívása a társadalomtörténettel szemben. In: Misszionáriusok a csónakban. Antropológiai módszerek a társadalomtörténetben. Vál.: Vári András. Bp. 1988. 65. 5 Richard van Dülmen: i. m. 99-100. 6 Clifford Geertz: Sűrű leírás. Út a kultúra értelmező elméletéhez. In: Misszionáriusok a csónakban i. m. 13-62. 7 Peter Burke: The Historical Anthropology of Early Modern Italy. Essays on Perception and Communication. Cambridge, 1987. 5-6. 8 Richard van Dülmen: i. m. 100. 9 T. Nijhuis: Towards a Synthesis of Social Scientific and Anthropological Oriented Historiography. In: 17th International Congress of Historical Sciences. Madrid, 1990.1. Köt. 190-191. A téma bővebb kifejtését 1. Gyáni Gábor: Amakro- és mikrotörténet vitája. BUKSZ, 1992. Tél, 492-496.; vö.: A társadalomtörténet mint retrospektív kulturális antropológia? Replika, 15-16. (1994. december), 191-199. 10 Erről részletesen szól Reinhard Sieder: Was heisst Sozialgeschichte? Österreichische Zeitschrift für Geschichtswissenschaften (ÖZG), 1. Jg. Heft 1/1990. 25-49.

11 Fernand Braudel: Anyagi kultúra, gazdaság és kapitalizmus, XV- XVIII. század. Bp. 1985. 12 Uo. 562. 13 Norbert Elias: A civilizáció folyamata. Szociogenetikus és pszichogenetikus vizsgálódások. Bp. 1987. Mélyenszántó értékeléséhez 1. Wessely Anna: Uralom és önuralom. BUKSZ, 1990. tavasz, 6-16. 14 E. P. Thompson: The Making of the English Working Class. London, 1963. Hazai recepciójához 1. Gyáni Gábor: Közösség és munkásradikalizmus. Történeti-antropológiai problémák. Valóság, 1984/7. 81-83. 15 Közülük egyedül Ginzburgnak és Macfarlanenek jelent meg könyve magyarul is. Carlo Ginzburg: A sajt és a kukacok. Egy XVI. századi molnár világképe. Bp. 1991. Alan Macfarlane: Az angol individualizmus eredete. A család, a tulajdon és a társadalmi átmenet. Bp. 1993. Ám a szerző klasszikus mikrotörténeti műve a 17. századi naplóíró anglikán lelkészről még nem jutott el magyarul olvasó közönséghez. - A történeti antropológiai irányzatról széles irodalmi áttekintést ad a nyolcvanas évtized elejéig tartóan Klaniczay Gábor: Történeti antropológia. In: Uő: A civilizáció peremén. Kultúrtörténeti tanulmányok. Bp. 1990. 88-115. és 337-343. L. még Alltagsgeschichte. Zur Aneignung der Verhältnisse. Ein Gespräch mit Alf Lüdtke. ÖZG, 2. Jg. Heft 2/1991. 104-114. 16 Georges Duby: A lovag, a nő és a pap. Házasság a középkori Franciaországban. Bp. 1987. Először 1981-ben jelent meg. 17 Philippe Ariés: A gyermek és a családi élet az ancien régime korában. In: Uő: Gyermek, család, halál. Tanulmányok. Bp. 1987. 7-319. 18 Lawrence Stone: The Family, Sex and Marriage in England 1500-1800. Weidenfeld & Nicholson, London, 1977. 19 Jean-Louis Flandrin: Families in Former Times. Kinship, Household and Sexuality. Cambridge, 1979. Első (francia) kiadása: 1976. 20 Philip Greven: The Protestant Temperament. Patterns of Child-Rearing, Religious Experience, and the Self in Early America. New York, 1977. 21 Richard van Dülmen; Kultur und Alltag in der frühen Neuzeit. 1. Das Haus und seine Menschen. Verlag C. H. Beck, München, 1990. 2. Dorf und Stadt. Verlag C. H. Beck, München, 1992.3. Religion, Magie, Aufklärung. Verlag C. H. Beck, München, 1994. 22 Leonore Davidoff-Catherine Hall: Family Fortunes. Men and Women of the English Middle Class 1780-1850. Hutchinson, London, 1987. Magyarul 1. Leonore Davidoff: A domeszticitás" mint téma az angol történelmi tanulmányokban. In: Változás és folytonosság". Tanulmányok Európa XIX. századi társadalmáról. Vál. és szerk.: Gyáni Gábor. KLTE, Debrecen, 1992. 49-61. 23 Peter Gay: The Bourgeois Experience. Victoria to Freud, vol. I. Education of the Senses. Oxford Univ. Press, New York, 1984.

24 Michel Foucault: The History of Sexuality, vol. I. An Introduction. Vintage, New York, 1980. Első (francia) megjelenése: 1976. Már magyarul is megjelent: A szexualitás története. A tudás akarása. Atlantisz, Bp. 1996. 28 Uő: Felügyelet és büntetés. A börtön története. Bp. 1990. A könyv 1975-ben jelent meg először. Lüdtke maga vall erről a hatásról: 1. Alltagsgeschichte... i. m. 105. Vagy 1. a francia Michelle Perrot munkáit, így Az ipari fegyelem három korszaka a XIX. századi Franciaországban c. tanulmányát. In: Változás és folytonosság" i. m. 81-103. 26 Alan Macfarlane: The Family Life of Ralph Josselin. A Seventeenth- Century Clergyman. Cambridge, 1970. 27 Natalie Z. Davis: Society and Culture in Early Modern France. Stanford, 1975. Peter Burke: i. m. és uő: Népi kultúra a kora újkori Európában. Bp. 1991. Először 1978-ban jelent meg Angliában. Robert Darnton: Lúdanyó meséi - A nagy macskamészárlás. Bp. 1987. Darnton e tanulmányai eredetileg 1984-ben jelentek meg. 28 David Vincent: Bread, Knowledge and Freedom: A Study of Nineteenth-Century Working-Class Autobiography. Methuen, London, 1982. 29 Reinhard Sieder: Housing Policy, Social Welfare, and Family Life in Red Vienna" 1919-34. Oral History, vol. 13. no. 2. (1985.) 35-49. Uő: Vata, darf i' aufstehn?": Childhood Experiences in Viennese Working-Class Families around 1900. Continuity and Change, vol. 1. part 1. (May 1986.) 53-89. Jerry White: Rothschild Buildings. Life in an East End Tenement Block 1887-1920. Routledge & Kegan Paul, London, 1980. 30 Történeti antropológia. Szerk.: Hofer Tamás. Bp. 1984. 31 Tóth István György: A törvényes és törvénytelen szerelem konfliktusai a 18. századi magyar falvakban. In: Rendi társadalom - polgári társadalom 3. Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1991. 45-51.; Tóth Péter: A szexuális deviancia, mint egyéni és társadalmi konfliktusok feloldása és újabbak generálása a 18. században. Uo. 51-59.; Szenti Tibor: Paráznák. Hódmezővásárhely, 1993. 32 Tóth Zoltán: Szekszárd társadalma a századfordulón. Bp. 1989.; Szenti Tibor: Parasztvallomások. Gazdák emlékezése Vásárhelyről. Bp. 1985. 33 Gyáni Gábor: Család, háztartás és a városi cselédség. Bp. 1983. 34 Polgári lakáskultúra a századfordulón. Összeáll.: Hanák Péter. Bp. 1992. Buzinkay Géza (A középosztály lakásideálja), Gyáni Gábor (Polgári otthon és enteriőr Budapesten), Pékár Zsuzsa: (Egy belvárosi polgárház története), Hanák Péter (Bérház a körúton), Visi Lakatos Mária (Élet egy régi pécsi polgárcsaládban), Mazsu János (Egy debreceni bérpalota és lakói a századelőn), valamint Sármány-Parsons Ilona (Villa és családi ház) tanulmányaival; Teplán István: Szent Imre Kertváros. Tér és Társadalom, 1990/1. 15-33.

S. Mialkovszky Mária: Adalékok az otthonkultúra-kutatás kérdéséhez az Allt-féle hagyaték kapcsán. In: Magyar Munkásmozgalmi Múzeum Évkönyve 1979-1980. Bp. 1981.43-123.; Peterdi Vera: Az Alit család háztartási eszközei. In: Uo. 151-195.; Gyáni Gábor: Bérkaszárnya és nyomortelep. A budapesti munkáslakás múltja. Bp. 1992., különösen 95-107. és 158-172. 36 Klaniczay Gábor: A civilizáció peremén... 230-324.; Kristóf Ildikó: Közösségi konfliktusok és boszorkányvád a 17-18. századi Debrecenben. In: Rendi társadalom - polgári társadalom 3. 59-67. 37 Gábor Klaniczay: Daily Life and the Elites in the Later Middle Ages; the Civilized and the Barbarians. In: Environment and Society in Hungary. Ed.: F. Glatz. Bp. 1990. 75-91. 38 Fügedi Erik: Az Elefánthyak. A középkori magyar nemes és klánja. Bp. 1992. Benda Gyula: Egy Zala megyei köznemesi gazdaság és család a XVIII. századközepén (Parraghy László hagyatéka). Agrártörténeti Szemle, 1984/1-2. 1-84. 39 Károly Halmos: Vergleich der Geschichte von zwei Unternehmerfamilien aus dem 19. J ahrhundert. In: Bürgertum und Bürgerliche Entwicklung in Mittel- und Osteuropa. Hrsg. Vera Bácskai. Bp. 1986.1. köt. 285-335.; Katalin Koncz E.: Vergleich der Unternehmerstrategien von zwei Grossunternehmerfamilien (Die Familien Haggenmacher und Hatvany-Deutsch). In: Uo. 335^19. 40 Gyáni Gábor: Hétköznapi Budapest. Nagyvárosi élet a századfordulón. Bp. 1995., főleg 53-63.; Tóth Zoltán: Schiszler Károly kádármester Szekszárdon. Esettanulmány. In: Uő. Szekszárd társadalma... 130-160. 41 Bácskai Vera: A vállalkozók előfutárai. Nagykereskedők a reformkori Pesten. Bp. 1989.; Lengyel György: Vállalkozók, bankárok, kereskedők. A magyar gazdasági elit a 19. században és a 20. század első felében. Bp. 1989. 42 Szabó Dániel: Kortesdalok. In: Polgárosodás Közép-Európában. Szerk.: Somogyi Éva. Bp. 1991. 229-243.; Uő: Párbaj a dualizmus korában, avagy a haza a vívóteremben. In: Rendi társadalom - polgári társadalom 3. 331-339.; Gyáni Gábor: Fővárosi zavargások a dualizmus évtizedeiben. In: Uo. 345-355.; Uő: Nyilvános tér és használói Budapesten a századfordulón. Századok, 1994/6. 1057-1078. 43 Dombi Kiss Imre: Pokoljárásom. Bp. 1983.; Szenti Tibor: Vér és pezsgő. Bp. 1988. Ezek a dokumentumok, kivétel nélkül, Hódmezővásárhelyről származnak, ahol igen elterjedt szokás lehetett a műfaj művelése. 44 Hanák Péter: Népi levelek az első világháborúból. In: Uő: A Kert és a Műhely. Bp. 1988. 222-275. és 298-302. A tanulmány 1973-ban jelent meg először. 45 Csak néhány a zavarbaejtően bő publikációs áradatból: Vásárhelyi

leventék háborús kálváriája. Közreadja: Herczeg Mihály. Szeged, 1990.; Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban. Összeáll.: Erdmann Gyula. Gyula, 1990.; Modern rabszolgaság. Magyar állampolgárok a Szovjetunió munkatáboraiban. írta és szerk.: Füzes Miklós. Bp. 1990.; Gulyás Gyula-Gulyás János: Málenkij robot. Bp. 1990.; Szenté Zoltán: Magyarok a Gulag szigeteken. Szeged, 1989. 46 A teljesség igénye nélkül: Emlékül hagyom az unokáknak, dédunokáknak... Önéletírások. Bp. 1974.; Berényi Andrásné: Nagy Rozália a nevem. Bp. 1975.; Túriné Cseh Viktória-Keskenyné Kovács Veron: Csongrádi szegényasszonyok. Szeged, 1967. És külön említendő az erdélyi parasztmemoárok nagy tömege, pl. Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág. Emlékezés. Bukarest, 1971.; Győri Klára: Kiszáradt az én örömem zöld fája. Emlékezés. Bukarest, 1975.; Kovács István: Egy parasztfiú elindul. Kolozsvár, 1977.; Ráduly János: Mikor a szolgának telik esztendeje (Kibédi gazdái szolgák életéből). Bukarest, 1987.; Kocsis Rózsi: Megszépült szegénység. Vallomás a gyermekkorról. Bukarest, 1988. 47 Vö. David Blackbourn-Geoff Eley: The Peculiarities of German History. Bourgeois Society and Politics in Nineteenth-Century Germany. Oxford Univ. Press, New York, 1992. 15.; Jürgen Kocka: The European Pattern and the German Case. In: J. Kocka-A Mitchell, eds.: Bourgeois Society in Nineteenth-Century Europe. Berg, Oxford, 1993. 3-40. (1995)

SZENTI TIBOR A szegénység, kiszolgáltatottság és bűnözés örvényében* 1. Gazda és cselédviszony A feudalizmus kori gazda és cselédviszony tisztázása az egyik legnehezebb fbiadat, mivel valamennyi társadalmi rendszer a maga szemszögéből, ideológiai kérdést alkotott belőle. Egyes jelenségeit sarkítva vagy eltorzítva, hol a gazdák, hol pedig a cselédek javára vagy rovására értékelték. A téma nem szűkíthető le a jobbágy-zsellér ellentétre, mert egy vazallus jellegű" társadalomban e két társadalmi réteg is kiszolgáltatott volt, és a robot-, dézsmakötelezettséggel, a taxás ellenőrzéssel stb. a gazdaréteg olykor kiszolgáltatottabb helyzetbe került, mint a nincstelen zsellérek. A feudalizmus mindenkit elnyomorított, aki nem tartozott az uralkodó osztályba, de mint közismert, itt is ádáz harc folyt a hatalomért. A gazda önálló gazdálkodást folytatott, de a földesúr megszabta, hogy a művelési területéből mekkora darabot, mivel vessen be, és ezt a termést neki értékesítse. Mint azt pl. a 70/ 1805. pör is mutatja, bár jobbágyvilág van, még az úriszék sem jobbágynak, hanem gazdának nevezi afölddel, birtokkal rendelkező szántóvetőt, és miként a 71/1828. pörben olvashatjuk, a nőket is inkább a paraszt" jelzővel illették. A * Tanulmányunkban részleteket mutatunk be feudalizmus kori (1723-1843), dél-alföldi szexuális bűnperek életmódot kutató földolgozásából, amelyet az Eötvös József Alapítvány ösztöndíj-támogatásával Paráznák" címmel készítünk.

gazdálkodásban a jobbágy gazdát segítették az 1/8 teleknél kisebb földön gazdálkodó, illetve nincstelen zsellérek, akik mezőgazdasági bérmunkából éltek. A gazda vállalkozó és munkáltató volt, aki meghatározott bérért igyekezett a cselédjéből a legtöbb hasznot kihúzni. A módosabb portákon előbb a katonaházak", vagyis a Mária Terézia rendelkezése óta a lakosságnak kötelezően eltartandó katonák elszállásolására épített kis házak tűntekföl,amelyek később zsellérlakások", cselédházak" lettek. Ebből látni lehet, hogy az életmódjuk, az egymás közelségében való lakásuk szoros köteléket jelentett. A 300/1800. pörben a cseléd mondja, hogy a gazda [...] házánál, a' hol én béres-házba lakom". Miután az 1772-ben bevezetett urbárium hatására lezárult a fölemelkedés és a földhöz való szabadon jutás lehetősége, egyrészt azoknak a száma szaporodott gyorsan, akik a vagyonból kirekedtek, másrészt azoknak, akik az öröklődés révén elaprózódó birtok miatt elszegényedtek. Nem véletlen, hogy például Vásárhelyen már a 18. sz. végén a zsellérek száma két-, háromszorosa volt a jobbágyokénak. 1 A térség viszonyaira jellemző, hogy a megélhetési gondok, a társadalmi kényszerhelyzetek elől való menekülés során a Tisza-Maros-Körösök árterében egyre több a katonaság és a földesúri terhek elől megugrott szegénylegény; kialakul a betyárvilág. Arról persze szó sincs, hogy a határban elfogytak a művelésbe fogható földek, csupán a földesúr birtokában voltak, aki ezeket bérbe adta, de elsősorban a gazdáknak. A szegénysorban élők sem fizetni, sem a dézsmakötelezettségnek eleget tenni nem tudtak. Vásárhelyen 1781-ben a Méltóságos Uraság Publikáltatta": Minden gazda a' ki mellett Maradvány föld van és fel akarja venni, jelenese magát az Urasagnal." 2 Vagy 1782-ben: "A Mé[l]t[ósá]gos Uraság a' Sz[ent] Erzsébeti út mellett lévő Barta György Szállása mellett Hód számra födet fog osztani akinek szüksége légyen holnap oda menyen." 3 Mint Herczeg Mihály megjegyzi: Vásárhelyen ahhoz, hogy valaki elmehessen a»szomszédos uradalomba«cselédnek,

erkölcsi bizonyítványt kellett váltani." 4 Ezzel a társadalommal nagyon könnyű volt összeütközni, hiszen a megkötések és a szabályozatlan földesúri tilalmak, amelyeket az uraság intézői gyakran kényük-kedvük szerint szaporítottak, minduntalan súlyos korlátozást jelentettek. Wellmann Imre jellemző idézetet hoz a 18. századból: Cserei Mihály még óva inti fiait:»a jobbágyokon ne kegyetlenkedjetek, erejük felett ne szolgáltassatok, ha vét, mindjárt ne verjétek, megemlékezzetek arról, hogy ők is szintén olyan emberek, mint ti vagytok[...]«" 5 Wellmann az országos kép alapján velünk hasonló megállapításra jut, amikor azt is leírta, hogy a szegénység egy része kerüli a munkát. Idézzük: Országszerte elszaporodtak a koldusok, a csavargók, a betyárok, a szegénylegények, mint az ellenük hozott nagyszámú rendelkezés mutatta. Kétségtelen, egy részük nem is akart szolgálatot vállalni (a»rideg legények«,»betyár«kifejezések eredetileg ilyen el nem szegődött emberekre vonatkoztak), főképp ha bő volt a termés, s a megélhetés kevesebb gondot okozott." 6 De más gond is gyakran adódott. Azokon a portákon, uradalmakban, ahol mindkét nemű cselédség nagyobb számban élt, előfordult, hogy egymásra kaptak. A szerelmeskedés elvonta" figyelmüket és idejüket a munkától. A147/1769. pörben a 17 éves béres és a 16 éves cselédlány paráználkodtak,,,[...]mellyet észre vehetett a' Gazda Asszonyom is, mert eleget látta hogy jágyzott véllem, és mondotta is hogy Semmi hasznomat nem veszi, mikor itthon vagyok[...]" és nem a szálláson. A 186/1782. pörben olvashatjuk ezt a vallomást: [..JHorgosi Kertész Ménesh András[na]k a fia, a ki ottan a Kertészek csordássá volt, azon Kertészek előtt beszéllette, hogy (:úgy mond:) Hetes Ersók tűle esett Teherbe, mikor Hetes Ersók ottan Szedte a' Dohánt, ezt tudgya Horgoson lakó Nemes Panna Leányzó is, hogy Hetes Ersók Dohány Szedéskor több üdőt tőtőtt azon Legénnyel, mint Sem Dohány Szedésben." Mindezek ellenére, azt vitatni se szabad, hogy a cselédség

általában jobban kiszolgáltatott volt, mint a gazdaréteg. A gazdák érdekét a vagyoni háttér mellett egyre sokasodó rendelkezések védték. Más kérdés, hogy úgy általánosítani történelmi tévedés lenne, hogy a gazda mind gonosz kizsákmányoló, míg a cseléd kisemmizett mártír. Az együttélést az emberek közösen alakították és embere válogatja", hogy ki miként bánt a cselédjével. Elsősorban vizsgáljunk meg néhány, az egész területre és korra jellemző előírást, amelyeket a vásárhelyi hirdetőkönyvek őriztek meg. A 18. század utolsó harmadában megszigorították a cselédség munkavállalását. Sem szolga sem szolgáló a gazdáját el ne hadja: Mert a Katonának való Katonának adatik; a ki pedig Nem arra való 50 pálczája leszen." 7 Hogy minden féle oláh cselédet el bocsássanak most Demeter Napkor." 8 Majd: Amelly gazda oláh Cselédet el nem bocsattya 50. paltzaja lészen." 9 Ez a rendelkezés nem faji diszkriminációt fedett, hanem a helyi magyar cselédség munkabérét védte. Ugyanis területünkre elsősorban Bihar vármegyéből olyan szegénységben élő román pásztorok érkeztek, akik szolgálataikat kevesebb bérért is elvállalták, mint a magyarok. Nem véletlen, hogy a következő rendelkezést hozták:,,at[ekintetes] N[eme]s Var[me]gye által cselédek szamára ki szabott bér és komentio ezután jobban meg tartassék." 10 A hirdetőkönyvben 1783-ban találkozunk az Embörpiac" elrendelésével, amelynek egyértelműen az volt az oka, hogy a gazdák könnyen rátalálhassanak a munkaerejüket áruba bocsátó cselédségre és válogathassanak közöttük. Más kérdés, és ez is az igazsághoz tartozott, hogy a munkavállalónak sem kellett házalni, hanem tudta, hogy ha kiáll a köpködőre", oda helyébejönnek és létrejön a találkozás. A* munkások ezután a' Piaczon keressék a' Gazdát, és a' Gazdák a' munkásokat." 11 A társadalmi jelenség árnyaltságát az is jelzi, hogy a gazdák többletfizetés beígérésével munkaerő-csábítást végeztek, amelyet a vármegye igyekezett szabályozni: A' T[ekin]t[ete]s N[eme]s V[árme]gye parancsolatja, melly már publicaltatott is, hogy a' Kaszásnak egy Máriásnál többet

senki ne adjon, a kaszás is többet kérni ne merjen, mert akár Gazda, akár kaszás, a' ki ez ellen tselekszik, 25 pálczát kap." 12 Az év kezdetén minden munkásnak kezdetben mintegy kétheti éves pihenő járt. Mivel a jószágot és egyéb házkörüli munkákat a gazdaságban ekkor is el kellett végezni, a gazdák gyakran vétettek az előírás ellen, a cselédet pedig a több kereset vonzotta, ezért föladták a szabadságukat. 1784-ben a szigorítás erre is megszületett: Senki Új esztendő nap túl fogva kezdődvén, semmiféle Cselédet, Sem Juhászt, Sem bérest [etcl oláhot tartani Sem bé fogadni 100. pálcza büntetés alatt ne merészeljen." 13 A jó cselédet megbecsülték, a tisztességesen dolgozó, rendes magaviseletű munkásnak ára" volt. A munkaerő-csábítás elsősorban őket érintette: Senki a Gazdák kőzzűl a máshoz bé állott cselédet ne tsalogassa, sem a Cseléd, a mely Gazdához már bé szegődött, azt, másoktól jobb fizetést várván el ne hagya, kűlőmbfenl mind a Gazda mind a Cseléd meg bűntettettnek." 14 Könnyebb egy rendeletet meghozni, mint azt betartatni, így járt a hatalom az Embörpiac"-cal is! Cseléd és gazda ugyanis a kocsmákba húzódott a szerződéskötést nyélbe ütni, mert magyar embernél minden vétel-eladás után járt az áldomásivás, amelyről le nem mondtak. A templom előtti piacon ezt viszont nem lehetett megejteni. Ezért 1795-ben a korábbi rendelkezést pontosítással és kiegészítéssel megismételték: [..Jhogy senki többé a' Korcsmákon Munkásokat keresni és fogadni ne merészelyen, hanem a' midőn a' nép a' Templomokbúi ki megy, az közönséges piaczon; kűlőmben a' kik ezt nem cselekedik, mind a' fogadó, mind a' fogadandó múlhatatlanul azonnal arestomban vitettetni 's meg bűntettetni fognak." 15 A hatalom a gazdát és a cselédet szinte elválaszthatatlanul összekötötte és a szerződést mindkét félnek egyre nehezebb volt fölbontania. így gyakran előfordult, hogy a cseléd egy éven át is kiszolgáltatott volt a rossz gazdának, amíg a

szerződése le nem járt. 1806-ból való ez a tilalom: Senki a' maga szolgáját avagy Szolgálóját helyes ok nélkül a szolgálatból el ereszteni ne bátorkodjon; hasonlóképpen a' Szolgák és Szolgálók is bizonyos ok nélkül a' gazdájukat el hagyni meg ne próbállyák 12 pálcza, avagy Korbács büntetés alatt." 16 A feudalizmus rideg, emberi méltóságot sértő világa fölszínre hozta az alantas indulatok tömegét. A cseléd és a gazda egymást igyekeztek kijátszani és becsapni. 1834-ben látott napvilágot az a rendelkezés, amely újév után elvette a férfi cselédek addig kötelező pihenőidejét és azonnali munkába állásra kötelezte őket. Ez a megkötés a gazdáknak kedvezett. A rendelkezés első fele viszont arról is árulkodik, hogy a cselédség egy része az újév utáni pihenőidőt arra fordította, hogy kocsmákban dorbézolt és munkavállalás címén több gazdát becsapva, előleget vettek föl, amit azután soha meg nem fizettek. Gyakran távoli vidékre is elmentek ezzel a trükkel. Fölfogadták őket, azután hazaszöktek. Bottal üthették a lábuk nyomát! Minden bérért szolgáló Cselédek[ne]k kőz hírűi adatik, hogy két helyre el állani, 's mindenik helyen foglalót venni, nem szabad s akik illyen esetben találtatnak 12 Páltzával fognak bűntetődni. Továbbá keményen tíltatik a Cselédeknek való Czéczozás - múlatás az illyenek szintén 12 Páltzákkal büntetődnek Valamint az ollyan Cselédek is kik az ujj Esztendő után 2 nappal Gazdájokhoz nem állanak." 17 A cselédség lelküsmeretlen része, miután a birtok nem az ő tulajdonában volt, nem törődött vele. 1783-ban Vásárhelyen így figyelmeztettek: A* Szállások kőzött Sok károkat tesznek a' Semmi tilalmat nem tartó Cselédek, a' kikis nem tsak a' füvet, de a' búzátis vagy meg étetik, vagy annyira le gázoltatják jószágaikkal hogy el szenvedni épen nem lehet: azért kiki ezek kőzűl úgy vigyázzon, hogy ha kézben kerül és a' kár tetei reá bizonyosodni fog, dupla büntetését fogja venni." 18 Ezek a tilalmak azután évente megismétlődtek, majd a kapitalizmus korában szinte már feloldhatatlan osztályellentét