Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései 1. A státusz-meghatározás korábbi szabályai, módja Emlékeim szerint korábban nem volt egységesen előírt számítási mód a státuszokra. Az engedélyezett álláshelyek meghatározása a fenntartó hatásköre volt. Általában a következő elvet követték: - A jogszabályok meghatározták az egyes évfolyamok osztályonkénti órakeretét, ezt be kellett szorozni az osztályok számával. - A jogszabályok az alap órakeret %-ában határoztak meg további kereteket (nem kötelező óra, egyéni foglalkozás, tanórán kívüli foglalkozás, napközi, osztályfőnöki és munkaközösség-vezetői kedvezmények, SNI, gyógypedagógia) - Az így kapott órakeretet osztották a kötelező óraszámmal (amit átlagolni kellett, mert nem volt egyforma a tanítóé/tanáré, napközisé, gyógypedagógusé ) - Így jött ki egy státuszszám, amit a fenntartó vagy engedélyezett, vagy nem, de túllépni általában nem engedett. - (Mellékelek egy 2010-2011-es tanévre az akkori jogszabályok alapján készített kalkulációs táblázatot egy évfolyamonként 2 osztályos iskolára) Ugyanakkor megtehette akár azt is, hogy túllépte, mert a lényeg az volt, hogy mire van pénze. Ezért fontos, hogy más volt a finanszírozás. Alapvetően a gyereklétszám határozta meg a forrásokat (fejkvóta), vagyis a fenntartó és bizonyos szintig az önállóan gazdálkodó intézmény is abban volt érdekelt, hogy minél több gyereket minél kevesebb pedagógus tanítson. Ezt két módon segíthette elő: - Az osztályok létszámának növelése, hiszen ha kevesebb az osztály, kevesebb az osztályfőnöki feladat, és kevesebb az ellátandó óratömeg is. Pl. már akkor is lehetett 68 gyerekből 2 vagy 3 osztályt is szervezni, a különbség a táblázat szerint legalább 2 státusz. - Új státusz vagy óraadó helyett túlórákat alkalmaztak. Akkoriban akár heti 8 túlórája is lehetett egy pedagógusnak, ha ezt 2,5 embernél kihasználták, az már egy státuszt jelentett. A túlóráért ugyan fizetni kellett, de ez valamivel olcsóbb volt, mint a státusz. Ráadásul a pluszpénz miatt a pedagógusok is szívesen mentek bele az ilyen megoldásba.
- Már akkor is voltak státuszgeneráló órakedvezmények (pl. ofő, mkv), amiket rendszerint már akkor sem vettek figyelembe, a kedvezményt nem érvényesítették, a gyakorlatban a kedvezményből is túlóra, egyfajta pótlék-kiegészítés lett. - (Mellékelek nevek nélkül egy korabeli felsős tantárgyfelosztást is, amin jól látszik a tanárok magas túlóraszáma: Csak a felső tagozaton 94,5 óra, ami 22-vel osztva bő 4 státuszt jelent! Azt is jól szemlélteti, hogy az órakedvezmények túlóraként jelentkeztek, vagyis céljukat nem érték el, funkciójukat nem töltötték be.) Mivel tehát alapvetően a források és csak másodlagosan a jogszabályok határozták meg a státuszok számát, valójában a régi rendszerben sem annyi volt a pedagógusok száma, amennyire ténylegesen szükség lett volna az elvárt színvonalú szakmai munkához. 2. Mi változott? Mindenekelőtt változott az óratömeg meghatározása. Az Nkt. 6. melléklete lett a kulcsdokumentum. Ez évfolyamonként egy órakeretet határoz meg, szemben a korábbi szabályozással, amelyik a kötelező keret %-ában határozott meg további kereteket. Ehhez tesz még hozzá néhány speciális esetet, de a lényeg, hogy mindenkinek biztosít annyi keretet, amennyibe minden korábban részletezett feladatcsoport bőven belefér. A részletezettség félretétele miatt lett ez a keret igen bő. Vannak olyan változások is, amelyek objektíve növelték a keretet. Három ilyet tudok említeni, ebből kettőt a 6. melléklet is külön kezel: - Mindennapos testnevelés (heti 2 pluszóra évfolyamonként, ami évfolyamonkénti 2 osztállyal és 8 évfolyammal 32 órát jelent, ami 22-vel osztva másfél státusz), - Erkölcstan/hit és erkölcstan (heti 1 pluszóra évfolyamonként, ami évfolyamonkénti 2 osztállyal és 8 évfolyammal 16 órát jelent, ami nagyjából ¾ státusz), - 16 óráig tartó kötelező foglalkozás (Ez nem jelenik meg külön a táblázatban, de a BA (és így a CA) oszlopba bele van kalkulálva. A régi rendszerben a napközis csoportok számától függött, hogy mennyi napközis foglalkozás lehet, és a kötelező és nem kötelező órák %-ában volt meghatározva, hogy hány tanórán kívüli foglalkozás és egyéni foglakozás tartható. Most, mivel elvileg mindenkinek kötelező 16 óráig valamilyen foglalkozáson részt vennie, erre órakeretet is biztosít a jogszabály. Ez nem csekély növekedés) Természetesen a kerettanterv óraszámait is érdemes lenne a korábbival összehasonlítani, ezt én nem tettem meg, de valószínűleg nincs is túl nagy különbség a már említetteken kívül.
Mindezek mellett nagyon fontos a finanszírozás változásának hatása, és az, hogy a státuszszámításnak lett egységes, jogszabályban előírt módja. A státuszok meghatározása már nem a fenntartó és/vagy az intézmény anyagi lehetőségeitől és érdekeitől függ, hanem a 326/2013 Korm. rendelet 35. (2) bekezdése határozza meg, mely szerint: (2) A nevelési-oktatási intézményben a pedagógus álláshelyek számításának alapja a) a gyermekek, tanulók finanszírozott heti foglalkoztatási időkerete, b) az átlag csoport- és osztálylétszám, valamint c) a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő alsó határa. Vagyis a lépések: 1. A törvény alapján megállapítani az időkeretet, 2. a tényleges létszámtól függetlenül az összlétszámból kalkulálni egy elvi osztályszámot, mintha minden osztály átlagos létszámú lenne, 3. így kiszámolni az óratömeget, 4. ezt osztani 22-vel. Ily módon nagyon magas szám jön ki, amire lehet, hogy nincs is szüksége az intézménynek. De ez nem is feltétlenül a szükséges státuszok száma, hanem az a szám, amit státuszok vonatkozásában nem léphet túl az intézmény. A tényleges számot ezen belül a tantárgyfelosztás határozza meg, amit a fenntartó hagy jóvá. A baj ott van, hogy jelenleg a fenntartók beleértve az államit is nem hajlandók tudomást venni erről a számítási módról, és előre meghatározott státuszszámmal (ami a jogszabály szerintinél lényegesen alacsonyabb) készíttetik el a tantárgyfelosztást, netalán 22 helyett 24 vagy 26 órára kötelezve a pedagógusokat. Itt kell megjegyezni, hogy mi volt a 22-26 óra eredeti célja. Az új rendszerrel megszűnt a túlóra. Ugyanakkor a régi rendszerben a tantárgyfelosztás készítésénél nem csak a státuszcsökkentés, hanem a kényszerűség is okozta a túlórák használatát. Pl. 1-2 kémiaóra miatt nem érdemes óraadót felvenni, így lett a kémiatanárnak 1-2 túlórája. Ezt a lehetőséget biztosítja a 22-26 közötti mozgástér az intézményvezető (és nem a fenntartó!) számára. A fenntartók többsége (az állami jellemzően) azonban szembemenve a kormányrendelettel is státuszcsökkentésre használja ezt a lehetőséget, ahogy egykor a túlórákkal is tette. Ugyanakkor a túlóra már nem érdeke a pedagógusnak, hiszen nem fizetnek érte, és nem érdeke a nem önállóan gazdálkodó intézménynek sem, hiszen semmi haszna a státuszok
csökkentéséből. Ezért a pedagógusok érzékenyebbek a 22-nél magasabb óraszámra, az intézmények pedig vehemensebben követelik a számított státuszokat. (A szakmai szempont pedig ahogy régen is csak ez után következik ) Ahogy a mellékelt tantárgyfelosztásrészlet is szemlélteti, valójában nem is csak arról van szó, hogy több státuszra van szükség a változások miatt, hanem felszínre kerül, hogy már a régebbi szabályozás szerint sem volt elegendő a státusz, de volt olyan elem, ami miatt mindenkinek megérte alacsonyabban tartani (hozzáteszem ismét: a szakmaiság szempontjait akkor is teljesen félretéve). További finanszírozási különbség, hogy nem fejkvóta van, a finanszírozás alapja nem a gyereklétszám. Igaz, a gyerekek száma az osztálylétszám és így az osztályok száma révén közvetve befolyásolja a státuszszámot, most is kevesebb pedagógus kell, ha kevesebb az osztály. Ugyanakkor a fenntartónak nincs lehetősége arra, hogy a minimumlétszámot ne engedélyezze (szerintem helyesen!), a nem önállóan gazdálkodó intézmény pedig nem érdekelt abban, hogy ne minimális osztályokat indítson. Érdemes lenne felmérni, hogy ez hogyan változott az utóbbi időben, és hogyan befolyásolta a státuszok számát. A probléma tehát nem az oktatási reformokkal kezdődött, sokkal inkább arról van szó, hogy a reform fokozta a problémát (három pluszfeladat), illetve nem tudta kezelni (státuszszámítás be nem tartása) és felszínre hozta az immár felfokozott korábbi problémát. 3. Az óraszámok változása és a státuszszám, tanulói létszám változása és státuszszám Közkeletű, de nagyon leegyszerűsítő vélemény, hogy a kötelező óraszám emelése csökkenti a pedagógusok számát. Ez egy nagyon primitív elképzelés, és a statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy nem is működik. A statisztikai adatokból az derül ki, hogy az elmúlt évek óraszámemelései átmenetileg ugyan változtattak a pedagógusok számán, de érdemben nem befolyásolták a tanuló-pedagógus arányt. Mi lehet ennek az oka? A válasz egyszerű, a fent leírtakban rejlik. Mivel sem régen, sem most nem adták meg a szükséges státuszokat, egy óraszámemelés csak a túlórákat csökkenti, és nem a státuszokat, sőt még így is maradnak túlórák. Tovább árnyalja a képet, hogy a pedagógusok nem csereszavatosak. Konkrét példával: Ha a fizikatanárnak van 22 helyett 26 órája, a tanítónak pedig 22, akkor hiába emelem meg a kötelező óraszámot 24-re, semmi sem fog változni. Matematikailag elvileg átadhatnék két órát egyiktől a másiknak, de a tanító nem tarthat fizikaórát, tehát nem csak matematikai szempont van. (Ez egyébként az óraszám-alapú státuszszámítás legnagyobb hibája, egyben annak oka,
hogy miért nem lehet előre és általánosságban megmondani, hogy hány pedagógusra van szükség. De ezt a problémát kezelné a státuszszámítás rendeletben leírt módja és a tantárgyfelosztás ötvözése, ha mindent arra használnának, amire való!) Ha tehát óraszámemelés történik, akkor a magas óraszámú pedagógus túlórát veszít (ennek a jelen rendszerben nincs jelentősége) az alacsony óraszámú pedig lehetetlen helyzetbe kerül, és persze kap majd valamilyen alibi-feladatot (Csakhogy a jelen rendszerben ezek nem alibifeladatok, mert maga a jogszabály ad időkeretet rájuk, és maga a jogszabály ír elő több egyéb foglalkozást! A lényeg: a státusz nem változik.) Sok politikus nem érti, miért nem csökken a szükséges pedagógusok száma, ha egyszer a gyerekszám meg csökken. A magyarázat ugyanez: Mindaddig nem fog csökkenni, amíg el nem érjük azt a szintet, ami a nullszint lenne. Mivel most is átlag 24 órája van a pedagógusoknak, sok intézményben pedig 26, addig nem okoz státuszcsökkenést a gyerekek csökkenése, amíg nem lesz mindenkinek 22. Látszólag ezt gyorsan meg lehetne oldani, az óraszám 24-re emelésével. Csakhogy ebben az esetben megint megjelenne az a probléma, hogy lehetetlen helyzetbe kerülnének a most 22-vel dolgozó pedagógusok, továbbá van itt még egy fontos kérdés: 4. Ellátandó feladat és ehhez szükséges státusz Gyakori érv, hogy a magyar pedagógusok más országok pedagógusaihoz képest kevés órát tartanak, illetve nálunk jut a legkevesebb gyerek egy pedagógusra. Ez megint eléggé csúsztatás. Már utaltam a státuszszámításnak arra a hibájára, hogy kizárólag az óraszámot veszi figyelembe, ráadásul azt is darabra. Ismert tény ugyanakkor, hogy a pedagógusoknak az órák/foglalkozások megtartásán kívül még sok és sokféle feladata van. Ismert az erről szóló időmérleges felmérés, de ha pusztán a jogszabályok által előírt feladatokat vesszük sorba, és ezekre számolunk egy nagyon alacsony elvi időkeretet, akkor is heti 50 óra körüli szükséges időt kapunk egy általános iskolai tanár esetében. (Erről egy részletes tanulmányt írtam, ami elérhető itt: http://www.szakalferencpal.eoldal.hu/cikkek/egyeb-koznevelesi-temak/mennyit-kelldolgoznia-egy-tanarnak-.html) Ezeknek a feladatoknak a létezése tehát nem légből kapott, csupa olyan dologról van szó, amelynek elvégzését jogszabály írja elő. A szükséges státuszok esetében azonban csak egy feladatot, az órákat/foglalkozásokat veszi figyelembe szintén a jogszabály. Igaz, osztószámként is csak ezeknek a számát használja, és nem a heti munkaidő idejét, ezért
látszólag rendben van ez a számítás, egyenértékű azzal, mintha az összes feladat szükséges idejét osztanánk 40-nel. Utóbbi megszerkesztése és alkalmazása szinte lehetetlen feladat is lenne, így érthető, hogy miért jobb mégis csak egy és mindenképpen a legfontosabb feladattal kalkulálni. Ez tehát teljesen elfogadhatónak tűnik, de valójában csak akkor lenne az, ha az órák/foglalkozások száma a többi feladattal arányban lenne, vagyis úgy lenne kalkulálva, hogy a megfelelő és elvárt színvonalon előkészített és megtartott órák/foglalkozások előírt száma a megfelelő színvonalhoz szükséges időt és a többi ellátandó feladatot is figyelembe véve legyen meghatározva. (Hogy mi az elvárt színvonal, arról képet kaphatunk, ha a minősítés 77 indikátorát végigolvassuk ) Erre eddig még soha nem került sor, és valójában az új jogszabályok is adósak maradtak ezzel. Jelenleg biztosan nem így van és figyelembe véve az ellenőrzési rendszerekben kifejtett elvárásokra erősen kétségbe vonható, hogy lehet-e napi, heti rendszerességgel akár csak 22 órát ilyen színvonalon előkészíteni és megtartani. Márpedig mindaddig, amíg erre a kérdésre nincs megnyugtató válasz, az oktatásirányítás valójában azt deklarálja, hogy létezik egy elképzelése, sőt elvárása az ideális nevelő-oktató munkáról, ám az anyagi lehetőségek miatt nem látja biztosíthatónak ennek feltételeit. Vagyis ismételten egy régi probléma továbbgörgetéséről van szó, amit nem old meg az óraszámokon és a túlórán való alkudozás, és amit az újonnan bevezetett ellenőrzési rendszerek elvárásai és a státuszszámítás anomáliái erőteljesen felszínre hoztak. 5. Mit lehetne, kellene tenni? - Lehet, hogy érdemes lenne az óratömeg számításához részletesebb kalkulációt alkalmazni, mint a régebbi rendszerben. - Ennek kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy a 16 óráig tartó kötelező foglalkozás beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. (Vélhetően nem, számos intézményben egyáltalán nem is működik ) - Mindenképpen arra kellene használni a dolgokat, amire valók (státuszszámítás és tantárgyfelosztás kapcsolata, 22-26-os intervallum eredeti célja). - Pontosan fel kellene mérni, milyen és mennyi időigényű feladata van a pedagógusoknak, a státuszszámítás alapjaként szolgáló óraszámot ennek arányában és az elvárásokat is figyelembe véve kellene meghatározni, nem pedig kizárólag anyagi alapon.
- Nem írtam róla fentebb, de mindenképpen figyelembe kell venni a szakértők és szaktanácsadók jelentős órakedvezménye miatti státuszigényt. - Kezelni kell az évek óta görgetett problémákat.