GÁLÁNS FUVOLASZONÁTÁK- NAGY FRIGYES UDVARÁNAK ZENÉJE. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem



Hasonló dokumentumok
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

Liszt Ferenc Zenemővészeti Egyetem Doktori iskola (7. 6 zenemővészet) A TROMBITA ALKALMAZÁSÁNAK MÓDJAI RICHARD STRAUSS SZIMFONIKUS KÖLTEMÉNYEIBEN

Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN

Das Buch mit sieben Siegeln című oratóriumában

Howard Hanson életműve és szimfonikus művészete

A tudomány sokkal emberibb jelenség, mint gondolnánk

2013/2014-es tanév Erzsébet-napi tanulmányi pályázatok címei Téma: a négy őselem

Propedeutika-teszt 3. tudománytörténet

Dennis Brain hatása a kürt fejlődésére

BESZÁMOLÓ a Rokon Népek Napja alkalmából a budapesti Finn Nagykövetségen október 15.-én tartott Crescendo Szalonkoncertről

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Kovács Gábor, PhD

Ajánlójegyzék. Bősze Ádám Zenei Antikvárium március

Játsszanak velünk és nyerjenek 2x2 belépőjegyet a Dumaszínház népszerű humoristáinak, Kőhalmi Zoltán és Kormos Anett, előadására!

Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület tervezet, az Elnökség jóváhagyására vár

RETORIKUS GONDOLKODÁSMÓD TELEMANN DER HARMONISCHE GOTTESDIENST OBOÁS KANTÁTÁIBAN

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK & JEGYVÁSÁRLÁS: ZENEAKADEMIA.HU

DLA doktori értekezés tézisei. Kosztándi István. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem. 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok

Nyelvi hálózatok és a mentális lexikon

Tiszta intonáció. Játék Év eleji ismétlés Játék a ritmussal (Tk. 5. oldal) Metrumérzék. Ritmusértékek. Kodály Zoltán: Mátrai képek vonatkozó egysége

zene szenvedéllyel BÉRLETEK 2O16/17

Varázslatos idôutazás a zene világában

9. évfolyam. Éves óraszám 36 óra. Zenei reprodukció Éneklés

ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

A HISTORIKUS ELŐADÁSMÓD HATÁSA ÉS ALKALMAZÁSA NAPJAINK HEGEDŰOKTATÁSÁBAN

TANMENETJAVASLAT 6. ÉVFOLYAM ÉVES ÓRASZÁM:

A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló

MIGRÁCIÓS HULLÁMOKKAL SZEMBEN

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

SYLLABUS. I. Intézmény neve Kar Szak. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia. A tantárgy típusa DF DD DS DC

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Szőnyei Tamás: Félúton Haydn felé

Az első beszélőgépet, a fonográfot Thomas Alva Edison találta fel 1877-ben, tíz

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED szeptember

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának KÉPZÉSI TERVE 1. A doktori képzés szerkezete

FELHÍVÁS a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi Szekciójában való részvételre

IMPROVIZÁCIÓ. Előkészítő évfolyamok. 1. évfolyam

"Klasszikus zenére alapozott művelődésszervezés lehetőségei - A Müpa példáján keresztül" kérdőív

Johann Sebastian Bach fiainak vokális művészete

A klarinét és a klarinétjáték fejlődésének tükröződése a zenekari irodalomban

KÖZZÉTÉTELI LISTA. KROÓ GYÖRGY Zene- és Képzőművészeti Kőbányai Alapfokú Művészeti Iskola OM:

Üte m- muta tó. Felüt és. 53 G. F. Händel C 3/4 4+4 a b Minuet 54 W. Babell C a 2/2 x 6 fi szi Rigaudon 55 W. Babell a 2/2 x 4+4 a a v ri szi Rigaudon

ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Kaposvári Szimfonikus Zenekar Alapítvány Fordulónap:

Piotr Sztompka: Vizuális szociológia - A fényképezés mint kutatási módszer rövid ismertetés a dolgozat témájának szempontjaira szűkítve

I. Országos Nyitni-Kék Fuvolaverseny szakmai beszámoló

Olivier Messiaen kései alkotói korszaka

A REGIONÁLIS FURULYAVERSENY FEBRUÁR 24. FERTŐD EREDMÉNYEI. Kötelező mű Felkészítő tanár neve

A REGIONÁLIS FURULYAVERSENY FEBRUÁR 24. FERTŐD EREDMÉNYEI. Kötelező mű Felkészítő tanár neve

MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN

TANKÖNYVLISTA. Marcali Általános Iskola és AMI, 8700 Marcali, Széchenyi út osztály. Műszaki Könyvkiadó Kft. 2. osztály

Lisztomania Liszt Ferenc a raidingi zseni, aki szupersztárnak született

ZENÉBE FOGLALT SZAVAK NÉHÁNY REPREZENTATÍV HUSZADIK SZÁZADI IRODALMI SZÖVEG ZENEI MEGKÖZELÍTÉSE

A KÜLFÖLDI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZETEK PROGRAMJAI

Herencsár Viktória: Cimbalomoktatás Pekingben

Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM Művészeti tagozat

IX. ORSZÁGOS MÉLYRÉZFÚVÓS VERSENY

Nyílt nap a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékén

TMÁMK hírlevél. Tolna megye kultúrája a világ szeme előtt E G Y Ü T T T O L N A M E G Y E K Ö Z Ö S S É G I M Ű V E L Ő D É S É É R T

9. évfolyam. Ének-zene évfolyam. ÉNEK-ZENE 9. évfolyam 10. évfolyam. Heti óraszám 1 1. Éves óraszám Zenei reprodukció Éneklés 14

2006. évi számszaki beszámolójelentés szöveges indoklása

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám nyár

Szakmai Önéletrajz. Drahos Béla Született: Kaposvár. Tanulmáyok:

2012/ Budapest, Széchenyi István tér 9.

XIV. A számítógép szerepe a zeneszerzésben

Magyar Művészetek Háza Programok

ÉNEK-ZENE évfolyam

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a

A zene mindenkié! Koncertek 2011/2012 évad. Kodály Filharmónia évadnyitó hangverseny a Zene Világnapján október 1., 19.

Azsenikről az ember általában alkotásaikra asszociál,

Vlagyimir Szofronyickij

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

A TÖBBSZÓLAMÚ GONDOLKODÁS SZEREPE A

Berlin nevezetességei

TIZENHARMADIK HÍRLEVÉL

Ráthonyi Kinga. 1992: Magyar Iparmûvészeti Fõiskola; kerámia és porcelánipari formatervezõ diploma

Diplomája megszerzése után nem sokkal, 1991-ben, a Wiener Staatsoper magánénekese lett, ahol legkedvesebb és legfontosabb szerepeiben

Mesterkurzusok. ének - hegedű furulya/fuvola csembaló - kamarazene historikus táncok

A tanulmány első publikációja: Szabó Ferenc János: Egy nagyvonalú zongorista. Jevgenyij Koroljov Budapesten Muzsika LVII/3 (2014. március): 2 6.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar THE UPS AND DOWNS OF MOTIVATION:

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás

ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

A találkozó két részből állt: a) a német partnerkórus városában tartott helyi rendezvényekből és b) egy központi fesztivál-programból

Várjuk, hívjuk, jelentkezzen!

Idopont: :00. Liturgikus orgonajáték. Típus: Dubois. Tocatta. Idopont: :00. Hangverseny. Típus:

XIII. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny

ELTE Bölcsészettudományi Kar Kutatási adatbázis

!" #!"!" $ % " " & ' ( $ ) * +, ( -!" # ( '.!"!" /!", ( -!" /!". 0 * ( ( )!" 2 /!"( 3 3 * /( " * &!" /! / %!" ( / 4!" '

Az L1 Független Táncművészek Társulása Egyesület évi Közhasznúsági jelentése

Könyvtárosképzés Németországban.*

2012. augusztusi gyarapodás

Dobai János (Budapest IX. 13.) művészettörténész, egyetemi tanár

Budapest, december 3-4.

Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézet. Tantárgyi információs lap

MUNKAANYAG. Homoky Viktor. Zenetörténet VII. - Bécsi klasszicizmus I. A követelménymodul megnevezése: Zenész alapmodul

Bánfalvi Béla. TANULMÁNYOK: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola - Szász József (1977)

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Kar Zenepedagógia

Átírás:

DLA doktori értekezés tézisei OROSS VERONIKA GÁLÁNS FUVOLASZONÁTÁK- NAGY FRIGYES UDVARÁNAK ZENÉJE Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti tudományok besorolású doktori iskola Budapest 2010

I. A kutatás előzményei Tizenöt éves aktív zenei pályafutásom alatt, több koncert, rádió és CD felvétel tükrözi a régi zene iránti elhivatottságom. Annak ellenére, hogy nap mint nap modern fuvolán játszom, hiszem, hogy létezik egy középút, amely nem leutánozni akarja a historikus előadókat, és nem is beleerőltetni a régi zenét a mai modern hangszerek által indukált és elfogadott zenei divatba (ezért játszom például historikus hangolású csembalóval), melyen a fafuvolán elsajátított játékstílussal, és a mai kor előadójának szemléletével létre lehet hozni valami szépet és ízléseset. Kutatásom a gáláns stílus témakörében szerencsésen esett egybe a Hungaroton gondozásában rögzített Franz és Georg Benda szonáták felvételével. Az eddig felfedezetlen és kiadatlan szonáták előadása, melyeket a korabeli másoló, kéziratán mindössze két sorban (egy basszus és egy fuvola szólam) jegyzett le, rengeteg kérdést vetett fel bennem, amelyeknek megválaszolása reményeim szerint sikerült dolgozatomban. A fuvolaoktatás elsősorban a tökéletes hangszerjátékra irányítja a figyelmet, és nehéz pontos instrukciókat kapni, illetve adni a stílusosságra vonatkozóan. A gáláns stílusú Benda fuvolaszonáták lapról olvasása bizonyára nem okoz gondot egy zeneakadémistának, de annak stílusos előadása, és a szerző zenei gondolatainak megértése egyáltalán nem könnyű feladat. Ugyancsak érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy kreatív előadói hozzáállás pl.: egyéni díszítések, kadenciák, harmóniák nélkül ezek a szonáták nem mutatják meg igazi szépségüket A gáláns stílus leginformatívabb forrásai: Quantz, Johann Joachim: Versuch einer Anweisung die Flöte traversiere zu spielen című műve és Franz Benda sajátos díszítőiskolája. Nagy Frigyes és Franz Benda különleges, karizmatikus személyiségek, kutatásuk és tanulmányozásuk elém tárta a 18. századi előadóművészt és művészetét. II. Források Elsődleges források: Burney, Charles: The Present State of Music in Germany, The Netherlands, and United Provinces, Facsimile of the first edition: 1773, Travis and Emery Music Bookshop, 2008. Donington, Robert: A barokk zene előadásmódja, Budapest: Zeneműkiadó, 1978. ford.: Karasszon Dezső Heartz, Daniel: Music in European Capitals, The Galant Style, 1720-1780,

New York: W. W. Norton and Company, 2003. Helm, Ernest Eugene: Music at the Court of Frederick the Great, Norman: University of Oklahoma Press, 1960. Kolneder Walter: Bach-lexikon, Budapest: Gondolat Könyvkiadó, 1988. ford.: Székely András Ledeburg, Carl Freiherr von: Auto-Biographie von Franz Benda, Neue Berliner Musikzeitung, ed. by C. Freiherr von Ledeburg Vol. X, 1856. Lee, Douglas Allen: A Musician at Court: An Autobiography of Franz Benda, Warren, Michigan: Harmonie Park Press, 1998. Münnich, Richard: Friedrich der Grosse und die Musik Zeitschrift für Musik, Vol. CIII.,August, 1936. Quantz, Johann Joachim: Versuch einer Anweisung die Flöte traversiere zu spielen, Facsimile reprint of 3rd edition, Breslau: 1789. Thouret, Georg: Friedrich der Grosse als Musikfreund und Musiker, Michigan: Breitkopf und Härtel, 1898. Szabolcsi Bence: A zene története, Budapest: Kossuth Kiadó, 1999. További források: Bonds, Mark Evan: Replacing Haydn: Mozart's Pleyel Quartets, Music & Letters, Vol. 88. No. 2., Oxford University Press, 2007. Cahusac, Louis de: La danse ancienne et moderne, Hague: 1754, rev. ed. New York: 1978. Carlyle, Thomas: History of Frederick II of Prussia, I, London: Chapman and Hall, 1869. Fétis, François-Joseph: Frédéric II, Biographie universelle des Musiciens, Vol. III. Strasbourg: 1803. Forkel, Johann Nikolaus: Über Johann Sebastian Bachs, Leben, Kunst und Kunstwerke, Berlin: Henschel Verlag, 2000. Heinse, Wilhelm: Sämmtliche Werke, Leipzig: Insel-Verlag, 1925. Hofstadter, Douglas R: Gödel, Escher, Bach: Egybefont gondolatok birodalma, Wired, 1995: Tipotex Elektronikus Kiadó, 2005. Koch, Heinrich Christoph: Musikalisches Lexikon, Frankfurt: Bärenreiter, 1802. Krabbe, Niels: Simoni Dall Croubelis Compositeur ved Musiquen, København: Musik & Forskning, 1787. Vidal, Mary: Watteau s Painted Conversations, New Haven and London: Yale University Press, 1992.

Wolff, Cristoph: Grove monográfiák, A Bach-család, Budapest: Zeneműkiadó, 1989. szerk.: Stanley Sadie III. Módszer A 18. század zenéjének nyelvezetét, szabályait a kor tanulmányaiból, dokumentációiból és zeneműveiből ismerhetjük meg. A gáláns stílus, a barokk és a klasszikus érához képest egy rövid időszakot ölel fel, talán ezért nem találkoztam korábban a magyar nyelvű szakirodalomban az enyémhez hasonló átfogó, és összehasonlító elemzéssel, így ezért is találtam alkalmasnak a témát az alapos körüljárásra. Kiindulási pontom Franz Benda 6, és Georg Benda 11 fuvolaszonátájának korabeli másolata volt. Először is magát a gáláns kifejezést vizsgáltam meg, majd Nagy Frigyes udvarának kulturális közegét tanulmányoztam, amely a gáláns stílus bölcsőjévé vált a 18. században. A továbbiakban kiválasztottam Franz Benda e- moll fuvolaszonátáját, és azt formai illetve harmóniai szempontok alapján is elemeztem, ezáltal szemléltetve a gáláns fuvolaszonáták általános jellemzőit, újításait. Ezután néhány szonátát összehasonlítottam J. S. Bach: Musikalisches Opfer Triószonátájával (BWV 1079/8), hiszen ezek a darabok mondhatni ugyanabból az alomból származnak. Végül Benda és Quantz díszítéseit tanulmányozva az e-moll fuvolaszonátát rekonstruáltam, kidíszítettem. Növendékeimben is igyekszem feltámasztani azt az igényt, hogy ismerjék meg, és tanulmányozzák a művek szerzőit, keletkezéseinek körülményeit és stílusjegyeit, hiszen a jó zenész minden kor zenéjére nyitott, és azok szabályait nem csak megismerni akarja, de előadóművészként alkalmazza is. IV. Eredmények A gáláns stílus jellemzésénél képtelenség lett volna kizárólag a zenében gondolkodni és elkerülni a képzőművészetet, költészetet, építészetet stb. Azt gondolom, ha egy művet hitelesen akarunk tolmácsolni, az egész kulturális hátteret meg kell ismernünk, amelyben született. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt látni a Szentpétervárhoz közeli Carszkoje Szelóban található legendás borostyánszobát, mely szintén rávilágított, hogy érdemes figyelni a 18. század elejének kultúrájára. A világ nyolcadik csodájának nevezett borostyánszobát Nagy Frigyes nagyapja ajándékozta I. Nagy Péter orosz cárnak. Benda fuvolaszonátáira a Koppenhágai Királyi Könyvtár zenei gyűjteményében bukkantam, kutatásom következő állomása pedig a Berlini Városi Könyvtár volt. A gáláns fuvolaszonáták

jellemzése a próbafolyamat tapasztalásain alapul. A saját készítésű rekonstrukció, amely a függelékben található, Benda hegedűszonátáihoz hasonlatosan három rétegben mutatja be az ornamentációkat. Legfontosabb eredménynek a doktori disszertációmmal kapcsolatban azt tartom, hogy sikerült hanglemezre rögzíteni, és elméletben is megismertetni Franz és Georg Benda csodálatos fuvolaszonátáit. V. Dokumentációk CD felvétel: Georg és Franz Benda fuvolaszonáták (Oross Veronika-fuvola, Kousay Mahdi-barokk cselló, Csizmadia Angelika-csembaló), Hungaroton-2010. Koncertek: (témához kapcsolódó zeneművekkel) 2011. június 13. J. S. Bach: III. Brandenburgi verseny BWV 1047, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Festetics Terem 2008. július 11. J. S. Bach: IV. Brandenburgi verseny BWV 1049, Liszt Ferenc Kamarazenekar, (Sebők Erika, Rolla János), Kiscelli Múzeum 2007. június 5. J. S. Bach: G-dúr triószonáta BWV 1039, e-moll fuvolaszonáta BWV 1034, c- moll Triószonáta BWV 1079, Budapesti Bach-hetek, (Csizmadia Angelika, Kousay Mahdi, Pilcz János, Oross Veronika), Kiscelli Múzeum 2007. december 13. J. S. Bach: h-moll szvit BWV 1067, MÁV Szimfonikus Zenekar, vezényelt: Gál Tamás, Magyar Nemzeti Múzeum 2006. október 9. Couperin: Suite, (Csizmadia Angelika), Doktorandusz Koncert, Zeneakadémia 2005. július 12. J. S. Bach: e-moll fuvolaszonáta BWV 1034, J. Chr. Friedrich Bach: d-moll szonáta, Couperin: Suite, (Csizmadia Angelika, Kousay Mahdi, Oross Veronika), Szentendre 2003. március 30. Telemann: C-dúr szonáta, Lanzetti: G-dúr szonáta, op. 2/4, Telemann: g- moll ouverture, Lanzetti: D-dúr szonáta, op. 2/1, Telemann: f-moll szonáta, (Csizmadia Angelika, Kousay Mahdi, Oross Veronika), Nádor Terem