Grünhut Zoltán Zsidók és palesztinok szétválasztása - az izraeli kivonulás lehetőségei Júdeában és Szamáriában - A több mint tíz évig húzódó izraeli palesztin békepolitizálásnak Jasszer Arafat szándékosan konfrontálódó lépései vetettek véget. A palesztin elnök 2000 májusában, a Nakbamegemlékezések (katasztrófa a palesztinok Izrael Állam megalakulását nevezik így) alkalmából nyíltan harcba szólította népét, mely hatására a Gázai-övezetben és a Nyugati Parton is állandósultak az összecsapások, sorozatossá váltak az izraeliek ellen indított terrortámadások. 1 Közben Ehud Barak izraeli miniszterelnök és Bill Clinton amerikai elnök kétségbeesett módon kapkodtak a béke megteremtéséért, mely érdekében Camp Davidbe invitálták Arafatot, valamint a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) másodrendű vezetőit. Az izraeli delegáció javaslatai minden eddigit felülmúltak: kivonulás az 1967-ben elfoglalt területek közel 85%-áról, Jeruzsálem megosztása, a Templom-hegy felszínén a Palesztin Hatóság szuverenitásának megteremtése, több ezer menekült visszafogadása, másoknak kárpótlás fizetése Arafat azonban mindent visszautasított, mely lépésével félremagyarázhatatlanul a béke legfőbb akadályozójává vált. 2 Közben a miniszterelnöki posztra törő, jobboldali Likud párthoz tartozó Ariel Saron, az izraeli állampolgárokat megillető jogosítványok értelmében, többedmagával (főként biztonsági emberekkel) látogatást tett a zsidóság legszentebb helyén, a Templom-hegyen. A politikai célzatú provokációra válaszul kitört az amúgy is már lángoló palesztin népfelkelés (intifáda) második szakasza, mely során több mint 1000 izraeli halt meg legkevesebb 70 000 palesztin terrorakcióban. 3 Az időközben kormányfővé választott Saron 2003 decemberében, az éves herzliyai konferencián mutatta be szétválasztási tervét, melynek két legfontosabb elemeként a biztonsági kerítést, illetve az elkerülhetetlen kivonulást és telepfelszámolást 1 Részletesen lásd: Yossef Bodansky: Békecsapda, Focus, Bp. 2006. 2 Arafat 2000 októberében Clinton béketervét is elutasította, majd az évvégén komoly tárgyalás nélkül dobta vissza Barak amúgy már az izraeli közvélemény megítélésével is ellentétes további ajánlatait. 3 Arab terror against israelis 1920-2007. http://lindasog.com/public/terrorvictims.htm 1
jelölte meg. 4 Az új biztonsági paradigma értelmében, 2002 nyarán kezdték meg a biztonsági kerítés építését, melynek elsődleges feladata a palesztinok leválasztása és azzal a terrorizmus megakadályozása lett. A közel 700 kilométeres építmény teljes nyomvonalát máig nem határozták meg véglegesen, az eddig elkészült szakaszok azonban már most is tagadhatatlan kulcstényezőt jelentenek Izrael biztonságában. A Saron-terv második pilléreként értelmezhető kivonulásra eddig egy átfogó művelet kapcsán került sor, amikoris 2005 nyarán, pár nap leforgása alatt majd 7500 zsidó hagyta el gázai és észak-szamáriai otthonát. Jelen dolgozat ezen izraeli egyoldalú rendezési lépéssorozat további lehetőségeivel foglalkozik, figyelembe véve az aktuális bel- és külpolitikai helyzetet, a különböző katonai szakértői kijelentéseket és értékeléseket, valamint a jelenlegi izraeli közvélekedést és a telepesek érdekérvényesítő képességét. Elemzésünk pusztán hipotetikus jellegű, mely a mai körülményekből kiindulva igyekszik vázolni a megkezdett Saron-terv folytatásának lehetséges aspektusait. A júdeai és a szamáriai zsidó telepek kérdése Mielőtt rátérnénk a kivonulás/szétválasztás katonai-politikai lehetőségeire, röviden szükségszerű foglalkozni az izraeli telepespolitikával, annak történetével, valamint nemzetközi jogi és politikai megítélésével. A mai elemzésekben már csak ritkán szerepelő tény, hogy az 1948-as első arab-izraeli háborút megelőzően is léteztek már zsidó települések Júdeában és Szamáriában (sőt még Gázában is), melyek lakossága a harcokat követően otthonuk elhagyására kényszerült. 1967- ben, az ún. hatnapos háború során a fentebb említett területek újra izraeli fennhatóság alá kerültek, mely alkalmat adott vallásos, illetőleg vallásos-cionista csoportok számára a lerombolt települések újjáépítéséhez. 5 A kormány nem tanúsított ellenkezést e törekvésekkel kapcsolatban, mivel a hivatalos katonai-politikai álláspont szükségesnek tartotta bizonyos stratégiai jelentőségű területek (Jordán-völgy, Holt-tenger partvidéke, Tel-Aviv-Jeruzsálem korridor) távlati biztosítását, azok benépesítését. A telepespolitika kezdeti szakaszát tervezettség és biztonsági megalapozottság jellemezte, a jobboldal 1977-es kormányra kerülése után azonban az állam bárminemű településképződmény számára biztosította az anyagi-katonai támogatást, mely elszeparált zsidó települések megalakulásához, illetve az 4 Ariel Sharon Describes Disengagement Plan, Herzliya Policy Conference, December 18. 2003. 5 Az ortodox (háredi) zsidó csoportok a bibliai jóslatok beteljesülésének következő állomását vélték felfedezni a hatnapos háború elsöprő izraeli katonai sikereiben. Hitük szerint Izrael államát csakis a Megváltó kiálthatja ki, melynek előfeltétele Izrael földjének (Erec Iszráél) teljes birtoklása, illetve annak benépesítése. 2
izraeli és az arab lakosság gyorsuló keveredéséhez vezetett. 6 A válság mélyülése során e települések közvetlen fegyveres támadások és közvetett politikai kirohanások célpontjaivá váltak. 7 Az 1991-ben, Madridban induló békepolitizálás egyik fő témája lett a palesztin területeken élő zsidó lakosság kitelepítése, az izraeli telepespolitika beszüntetése. A hosszas egyezkedések során a palesztin fél mindig megrögzötten ragaszkodott valamennyi telep felszámolásához, mely álláspont nemzetközi jogi megalapozatlansága ellenére elfogadottá vált más politikai aktorok (ENSZ, Európai Unió, Oroszország, sőt bizonyos értelemben még az Egyesült Államok) számára is. 8 Valamennyi vizionáló rendezési elképzelésben (Fahd-terv, Útiterv) megtaláljuk a palesztin területeken létesült izraeli települések felszámolásának (vagy legalábbis számúk radikális mérséklésének) kitételét, mit sem törődve azzal paradoxon állapottal, mely szerint így a békéltetés előzetes feltétele a leendő palesztin állam zsidótlanítása. E kikötés ma már nemzetközi támogatással bír, ellenben ha izraeli oldalon veti fel valaki ennek párhuzamos követelését (vagyis a másfél millió izraeli arab bizonyos hányadának kitelepítését), akkor azonnal rasszistának és fasisztának minősítik az illetőt. 9 A júdeai és a szamáriai területek, valamint Jeruzsálem nemzetközi jogi státusza A nemzetközi színtér valamennyi szereplője elsősorban a IV. Genfi Konvenció különböző bekezdéseire hivatkozva megszállt területekként tartja számon az Izrael által 1967-ben elfoglalt részeket. 10 Jeruzsálem több szempontból is aggályosnak tartja és visszautasítja ezt a megállapítást: A nemzetközi jog szerint megszállást csak szuverén részes fél területe egészének, vagy egy adott részének kárára lehet elkövetni, az izraeli-palesztin viszonylatban azonban nincs két részes fél. 11 1967-et megelőzően Jordánia egy általa (is) indított támadó háború következményeként tartotta illegális megszállás alatt Júdeát, Szamáriát és Kelet-Jeruzsálemet, így fennhatósága a nemzetközi jog megsértésének tekinthető. A Gázai-övezet szuverenitása 6 A jobboldal Júdea, Szamária és Gáza Izraelhez csatolását tervezte, az ott élő arab lakosság számára állampolgárságot, illetve közigazgatási autonómiát ígérve (A Begin-terv In: Lugosi Győző: Dokumentumok a Közel- és a Közép-Kelet történetéhez, 1980. 19465-467. o.). 7 Kezdetben csak a szocialista tömb és a harmadik világ államai követelték Izraeltől, mint megszállótól a palesztin területek elhagyását, később azonban Nyugat-Európa országai is csatlakoztak e felhíváshoz. 8 A megszállt palesztin területek közé sorolják Kelet-Jeruzsálemet is, vagyis mindent egybevetve közel 450000 izraeli kitelepítését követelik a megnevezett szereplők. 9 Lásd Avigdor Lieberman, az Izrael Hazánk (Israel Beytenu) elnökének példáját. 10 Bizonyos esetek kapcsán szokták idézni a XX. század elején elfogadott Hágai Konvenciókat is. 11 Kenneth Anderson: Izrael álláspontja a nemzetközi humanitárius jog alkalmazhatóságáról a Nyugati Parton és a Gázai-övezetben, In: Roy Gutman David Rieff (szerk.): Háborús bűnök, Zrínyi, Bp., 2002. 44-45. o. 3
hasonlóan tisztázatlan, hiszen Egyiptom 1948 és 1956 közötti fennhatósága úgyszintén illegális megszállás volt, míg az övezet 1956 és 1967 között pedig minden szempontból uratlan státuszúnak számított. Ezek alapján Izrael nem nevezhető megszálló hatalomnak, hiszen az általa elfoglalt, ezen területeken nem létezett legális állami szuverenitás. A nemzetközi jog elismeri az önvédelmi célzatú területfoglalást, mely helytálló Izrael 1967-es lépéseire. 12 Mindezt az ENSZ vitatottan értelmezett 242-es számú határozata is kifejezi, miszerint a térség minden államának joga van a biztonságos határokon belüli létezéshez, vagyis Izrael kivonulásával párhuzamosan az arab államok kötelesek vele békét kötni. 13 A júdeai, a szamáriai és a gázai területekre vonatkozóan legfeljebb az izraeli palesztin megállapodások területi aspektusait lehet alkalmazni, ám ezek egyike sem említi a vitatott térségeket a leendő palesztin állam részeként, sőt elismerik Izrael jelenlétét (az ún. C zónákban közigazgatási és katonai értelemben is, míg a másik két zónában pedig katonai vonatkozású keretek között). Kelet-Jeruzsálem szintén vitatott, de nem megszállt státuszúnak tekinthető, hisz a város esetében is a korábbi illegális jordániai fennhatóság, valamint a hatályba soha nem lépett 181-es számú ENSZ határozat nem ad alapot legitim szuverenitás feltételezésére. 14 Teljes visszavonulás a biztonsági kerítés izraeli oldalára Az alternatív opciók közül a legvalószínűtlenebb, hogy az izraeli kormány elrendeli a kerítésen kívülre került területek teljes kiürítését, valamint az ott élő izraeliek evakuálását. E verzió ellen érvek sokaságát lehet felhozni, kezdve a biztonság- és belpolitikai tényezőktől (terrorizmus és a kialakuló palesztin-jordániai határ ellenőrizhetetlensége), a vallási-kulturális elemeken át (Nagy-Izrael feladása a vallásosak szemében a Megváltó eljövetelének akadályozása) egészen a hidrológiai aspektusokig (Izrael vízszükséglete majd 40%-át a Nyugati Partról termeli ki). Egy ilyen kivonulás során körülbelül 55 000 embert kellene Izraelbe áttelepíteni, amely majd nyolcszor annyi személyt jelent, mint ahányan a 12 Stephen M. Schwebel: What weight to conquest, 1970. In: Justice in international law Selected writing of Stephen M. Schwebel, 1999. 521-526. o. 13 Ezt Jeruzsálem minden esetben be is tartotta: az 1978-as Camp Davidben kötött izraeli egyiptomi megállapodás értelmében kiürítette a Sínait, az 1994-es izraeli jordániai egyezmény alapján pedig átengedett kisebb kiterjedésű határmenti területeket. A 242-es sz. ENSZ határozat, In: Lugosi Győző (szerk.): Dokumentumok i.m. 396. o.; Eugene Rostow: Resolved: are the settlements legal? Israeli West Bank policies, The New Republic October 21. 1991. 14 Részletesen lásd: Elihu Lauterpacht: Jerusalem and the Holy Places, London, 1968.; Julius Stone: Israel and Palestine Assault on the Law of Nations, California, 1980. 4
zökkenőmentesnek aligha nevezhető 2005-ös evakuálás során voltak kénytelenek otthonukat hátrahagyni. A kerítés hatékony terrormegelőző funkciójából fakadó viszonylagos biztonságérzet következtében jelenleg Izraelben nincs meg sem a politikai szándéka, sem a társadalmi támogatottsága egy ekkora volumenű műveletnek, ráadásul az Egyesült Államok sem gyakorol érezhető nyomást Jeruzsálemre a kivonulás folytatása érdekében. Az izraeli kormány aktuális politikai tematizációjában nem szerepel egyetlen körzet kiürítése, vagy telep felszámolása sem, sőt maga a rendezés kérdése is kissé háttérbeszorult Irán, Szíria, valamint a Libanonban tanyázó Hezbollah okozta stratégiai és terrorfenyegetettség következtében. A bekerítési-terv Az általános visszavonuláshoz hasonló irreális elképzelésnek tekinthető a jelenleg álló valamennyi júdeai és szamáriai zsidó telep de nem az egész Nyugati Part végleges Izraelhez csatolása. 15 Az ellenérvek közül csak néhányat kiemelve megemlíthetjük a biztonsági kerítés kibővítésének és jelentős átépítésének szükségességét, melynek potenciális biztonságpolitikai (bonyolódó, kiterjedő konstrukció nehezedő ellenőrzés) és gazdasági (radikálisan emelkedő építési költségek) következményei lennének. Szintén hangsúlyozandó a területelcsatolás okozta demográfiai aspektus (növekvő zsidó, de palesztin népesség is), valamint a kiteljesedő szeparáció hatására mélyülő konfrontáció (a rosszabbodó palesztin életfeltételek garantálhatóan nem segítenék a válság megoldását). A teljes bekerítés ellen szóló érvek közé sorolandó továbbá, hogy Júdeában néhány nagyobb várost leszámítva főként elaprózott, alacsony lélekszámú zsidó települések vannak, melyek az izraeli hadsereg fokozott jelenlétét igénylik, miközben stratégiai jelentőségük más, nagyobb telepblokkokhoz képest mérsékeltnek tekinthető. Izraeli régiók Júdeában és Szamáriában A további kivonulási alternatívák elemzése előtt, azok területi specialitásai miatt, szükségszerű röviden bemutatni a Júdeában és Szamáriában található izraeli közigazgatásitelepülési régiókat, melyeket az alábbi csoportokra oszthatunk: Jordán-völgy (Arvot Hayarden), Holt-tenger partvidéke (Megillot), Hebron-hegyvidék, Gush Etzion (Cion Blokk), Ma ale Binyamin és Szamária (Shomron). 15 A biztonsági kerítés nyomvonalának többszöri módosítása hűen tükrözi a zsidók lakta júdeai és a szamáriai területek Izraelhez csatolásának korlátait. 2002 2003-ban több terv is készült a palesztin övezetek teljes elszeparálására, megvalósításukat azonban számos tényező (biztonsági és demográfiai aspektusok, nemzetközi nyomás, stb.) ellehetetlenítette. 5
A Jordán-völgy jelenleg teljes egészében a biztonsági kerítésen kívül helyezkedik el, stratégiai fontosságát jelzi azonban, hogy a 2000-es Camp David-i tárgyalás során még a kompromisszumkészségéről ismert volt munkapárti miniszterelnök, Ehud Barak is a terület, mint ütközősáv, átmeneti Izraelhez csatolását követelte. A körzetben inkább csak kisebb, főként mezőgazdasággal foglalkozó települések vannak, melyekben összesen körülbelül 5000 ember lakik. A legjelentősebb település Ma ale Efrayim megközelítőleg 1500 lakossal. A Holt-tenger partvidéke úgyszintén kiemelt jelentőségű stratégiai övezetnek minősül Izrael biztonsága szempontjából, mindamellett a térség turisztikai-gazdasági vonzata is külön hangsúlyozandó. A zsidó lakosok száma nem haladja meg az 500 főt, ugyanakkor arab/palesztin települések szinte egyáltalán nincsenek a régióban (lévén a térség mezőgazdasági szempontból majdhogynem értéktelen). Központja: Mitzpe Shalem. A Hebron-hegyvidék Júdea középső, illetve déli részét foglalja magában, a térség az ősi zsidó állam szívének tekinthető. Ennek megfelelően több vallásos (háredi) település is található itt, melyek közül a központnak számító Kiryat Arba/Hebron emelendő ki. A város különleges jelentőségű, történelmi szent hely a zsidók számára (a Máchpelában volt a királyok temetkezési helye), melyet a diaszpóra évszázadai során sem adtak fel. 16 A tágan értelmezhető hebroni körzetben összesen 12 300 izraeli él tizenhat településen, melyek közül Eskholotot (220 lakos), Mezadot Yehudát (420) és Shenit (440) védi a biztonsági kerítés. 17 A már Izrael Állam megalakulása előtt épülni kezdő Gush Etzion Jeruzsálemtől délre helyezkedik el. Az 1948 49-es első arab izraeli háború után lerombolt településblokkot főként vallásos-cionista ideológiájú egyének alapították. 18 Izrael 1967-es területfoglalása után Gush Emunim (Hívők Blokkja) néven alakult egy, ma telepesnek nevezhető csoport, amely először Gush Etzionban, később aztán Júdea, Szamária és Gáza más vidékein is települések építését, valamint zsidók odatelepítését szervezte és támogatta. Az újjáépülő Gush Etzion napjainkban az egyik legjelentősebb településblokknak számít a vitatott térségben, lakóinak száma meghaladja a 41 000-et. A biztonsági kerítés a települések többségét védi, kivételnek számít: Karmei Zur (630 lakos), Ma ale Amos (300), Nokedim (650) és Tekoa (1120). 16 1929-ben a feldühödött arab csőcselék lemészárolta Hebron zsidó lakosságának 4/5-ét, a túlélőket pedig a britek telepítették ki. 1967-ben tértek vissza újra zsidó lakosok Hebronba, mely város azóta is a konfliktus egyik tűzfészkének számít. 17 A biztonsági kerítés dél-júdeai szakaszait jelentősen módosították az előzetes 2003-ban elfogadott tervekhez képest, mely következtében több telep is az építményen túlra került, amit sokan a kormány kiürítési szándékaként értelmeznek. 18 A XX. század elején bevándorolt zsidók többsége elsősorban szocialista-cionista ideológiájú volt, akik sok mindenben nem szimpatizáltak a főként Jeruzsálem és környékén letelepedő vallásosokkal. 6
Ma ale Binyamin Szamária déli területeit foglalja magába, két nagyobb körzetre osztható: egy keletire és egy nyugatira. Fontos megjegyezni, hogy a térségben több olyan település is található, melyek földrajzi értelemben az övezethez tartoznak, közigazgatási szempontból azonban Nagy-Jeruzsálem részét képezik (Binyamin-blokk, Ma ale Adummim). Ma ale Binyamin nyugati körzete két nagyobb településblokkra bomlik: a modi ini telepekre (körülbelül 38 000 lakos), illetve egy kevésbé összefüggő, jelenleg a biztonsági kerítésen kívül elhelyezkedő térségre (összesen hét település 5500 lakossal). 19 Ma ale Binyamin keleti része szintén a népesebb területi egységek közé sorolandó (főként Jeruzsálem közelsége miatt), ennek ellenére teljes egészében a biztonsági kerítésen kívülre esik. Tíz nagyobb település (közülük több rendkívül vallásos-ideologikus) található a körzetben, összlakosságuk meghaladja a 18 000-et. Végül röviden lássuk a szamáriai régiót, melyet 2005 nyarán részben már érintettek az izraeli kivonulás eseményei. 20 A terület Ma ale Binyaminhoz hasonlóan egy keleti és egy nyugati részre osztható, előbbinek körülbelül 9000, utóbbinak majd 55 000 izraeli lakosa van. A szamáriai régió keleti részének települései egytől-egyig a biztonsági kerítésen kívülre esnek, a nyugati körzet nagy részét azonban védi az építmény a palesztin terrortámadásoktól. 1. táblázat. A biztonsági kerítésen kívülre eső települések régiónként Régió Körzet Települések Összlakosság Jordán-völgye egész Mehola, Rotem, Bitronot, Maskiyyot, Roi, kb. 5000 Bakoot, Hemdat, Hamra, Mekhora, Gittit, Argaman, Massua, Yafit, Pezael, Ma ale Efrayim, Tomer, Gilgal, Niran, HaArava, Zori, Eliah, Noomi, Hogla Holt-tenger partvidéke egész Qaliya, Amenat, Mizpe Shalem kb. 500 Hebron-hegyvidék egész Asfar, Kiryat Arba, Peneh Hever, Hagai, kb. 11 500 Adora, Telem, Karmel, Maon, Susiya, Shima, Teneh, Otniel, Gush Etzion egész Karmei Zur, M. Amos, Nokedim, Tekoa kb. 2700 Ma ale Binyamin nyugati Nili, Na aleh, Talmon, Dolev, Nahil el, kb. 5500 Hallamish, Ateret keleti Bét El, Ofra, Psagot, Kokhav Yaakov, T. kb. 18 000 Ziyyon, Geva Binyamin, Maale Mikhmas, Ammonim, Kokhav hashahar, M. Yericho Szamária nyugati Avnei Hafez, Enav, Shavei Shomron, kb. 2500 Hermesh, Mevo Dotan, 19 Azért jegyeztük meg, hogy a hét település jelenleg a biztonsági kerítésen kívül helyezkedik el, mivel két telep (Na aleh és Nili) kapcsán nyomvonal-módosító kezdeményezést terjesztett be a biztonsági kabinet. 20 Összesen négy elszigetelt, nehezen védhető települést számoltak fel (Kadim, Ganim, Homesh, Sa Nur), melyekben együttesen 500 ember élt. 7
keleti Elon Moreh, Itamar, Har Bracha, Yizhar, Kfar Tapuah, Rechalim, Migdalim, Eli, Shilo, S. Rachel kb. 9000 A stratégiai kivonulás terve A stratégiai kivonulás alternatívája nem jelent mást, mint az Izrael számára létfontosságú területek és települések palesztinoktól való elszeparálását. Egy adott terület különböző aspektusok következtében válhat kiemelt jelentőségű övezetté, így például: a Jordán-völgy és a Holt-tenger partvidéke biztonság- és gazdaságpolitikai okok miatt élvez prioritást, Ma ale Binyamin keleti körzete demográfiai és vallási-ideológiai tényezők alapján kiemelt övezet, a Hebron-hegyvidékben Kiryat Arba vallási-történelmi okok miatt tűnik feladhatatlannak, míg Szamária keleti része biztonságpolitikai, illetve szintén vallási-történelmi tényezők következtében stratégiai jelentőségű. Avi Dichter, korábbi Shin Bet igazgató közlése szerint Izrael a Jordán-völgyet, a Holt-tenger partvidékét, Hebron/Kiryat Arbát és Kelet-Binyamint egyszerűen nem adhatja fel, ugyanakkor több más körzetből biztonságpolitikai okok miatt ki kell vonulnia. 21 Ezen evakuálás elsősorban Kelet-Szamáriát és Dél-Júdeát érintheti, köztük olyan népesebb településeket, mint Elon Moreh, Tekoa, illetve Otniel. Ehud Olmert miniszterelnök szintén a fentebb említett területek mielőbbi Izraelhez csatolása mellett szólalt fel, lépések azonban azóta sem történtek ennek megvalósítása érdekében. 22 Avigdor Lieberman terület- és lakosságcsere terve Az izraeli politikában egyre népszerűbbé váló Izrael Hazánk (Israel Beytenu) pártjának elnöke, a moldáviai származású Avigdor Lieberman nyíltan vallja a szétválasztás kiterjesztésének szükségességét. 23 Álláspontja szerint Izraelnek nemcsak a júdeai és szamáriai zsidó településeket kell elszeparálnia a palesztinok lakta területektől, hanem Izraelben lévő arab városokat is át kell csatolni a Palesztin Hatóság illetékességébe, vagyis biztonságpolitikai és demográfiai okok miatt egyszerű lakosság- és területcserét kell megvalósítani. 24 Lieberman szerint, ha a palesztinok követelhetnek judenrein (zsidómentes) területeket, akkor Izrael is jogosan állhat elő az arab lakosság kitelepítésének 21 Yuval Karni: Dichter presents next disengagement, Ynetnews, March 5. 2006. 22 Chris McGreal: Israels unveils plan to encircle Palestinian state, Guardian, February 8. 2006. 23 Az Izrael Hazánk 2003-ban még választási koalícióban indult a Moledettel és Tkumával, Nemzeti Unió néven, és együttesen 174 000 szavazatot kaptak, amely 5,5%-ot és hét mandátumot jelentett a 120 tagú Knesszetben. 2006-ban már önállóan indult a párt és megközelítőleg 282 000 szavazatot szerzett, ami 9%-ot és 11 parlamenti helyet ért. 24 Alan Caruba: Will demography destroy Israel? Expert Click News, January 18. 2007. 8
szükségességével. Burkoltan ugyan, de több nemzetközileg elismert politikai és demográfiai szakértő ért egyet a még Izraelben is sokak által szélsőséges rasszistának tartott Avigdor Lieberman javaslataival. 25 Természetesen az izraeli arabok hallani sem akarnak arról, hogy a Palesztin Hatóság területére átkerüljenek, ugyanakkor a körükben folyamatosan terjedő és erősödő szélsőségesedés (palesztinizálódás 26 ) megoldási kényszer elé állítja az izraeli politikát. Az európai liberális felfogás szerint elítélendő kollektív büntetés lenne egy ilyen közvetlen kitelepítés nélküli leválasztás, mely semmiképpen sem vezethet kiegyezéshez, ugyanakkor az Európai Unió, az ENSZ és más szereplők által favorizált tárgyalások sem eredményeztek megbékélést, mely alapján Izraelnek ma már nem az elérhetetlen reménynek tűnő béke, hanem a megvalósítható, védhető és fenntartható stabil biztonság a célja, melyet minden eddiginél hatékonyabban szolgál a biztonsági kerítés és az etnikai alapú szétválasztás. Összegzés, a közeli jövő perspektívái Az izraeli politika jelenlegi belső válsága következtében a kormány semminemű kivonulást nem vállalhat fel, még a kommunikáció szintjén sem. 27 Ha Ehud Olmert már-már csodával határos módon meg is tudja tartani miniszterelnöki pozícióját, népszerűtlensége és növekvő hiteltelensége miatt beszűkült politikai mozgástere következtében, bizton elkerüli a jobboldali pártokkal és képviselőkkel való további konfrontálódást jelentő kivonulás erőltetését. Amennyiben a kormány bukik, úgy a szétválasztás folytatásának lehetősége újra előtérbe kerülhet, mind egy baloldali Munkapárt vezette, mind egy jobboldali koalíció esetében. A közvélemény-kutatások szerint a nacionalista pártok vághatnának neki bizakodóbb reményekkel egy esetleges előrehozott választásoknak, mely akár Avigdor Lieberman tervének felértékelődését is eredményezheti, különösen mivel a Likud és a Sász is sok tekintetben egyetért azzal. 25 Yoav Stern: Geographers proppose israeli arab towns to PA, Haaretz, January 23. 2006. 26 Eric Rozenman: Israel s real demographic problem, Hagashama, January 3. 2007. 27 A válság a 2006 nyarán történt Izrael Hezbollah csatározáshoz kapcsolódik, melyet az izraeli közvélemény teljes kudarcként élt meg. A közfelháborodásba eddig a Vezérkari Főnök, Dan Halutz bukott bele, de súlyos támadások érték Amir Peretz védelmi minisztert, sőt a most kiadott előzetes Winograd-jelentés felelőssé tette Ehud Olmertet is, akit már a saját pártjából is többen felszólították a lemondásra. 9
A biztonsági kerítés Júdeában és Szamáriában (saját készítésű) 10
A bekerítési terv (Forrás: David Makovsky: A defensible fence, 2005.) 11
Izraeli régiók Júdeában és Szamáriában (Forrás: Land Grab, B tselem, 2002.) 12
A stratégiai szétválasztás terve (nincsenek pontosan ismert konkrétumok - saját készítésű) 13
Felhasznált irodalom: Ariel Sharon Describes Disengagement Plan, Herzliya Policy Conference, December 18. 2003. BODANSKY, YOSSEF: Békecsapda, Focus, Bp. 2006. CARUBA, ALAN: Will demography destroy Israel? Expert Click News, January 18. 2007. GUTMAN, ROY - RIEFF, DAVID (szerk.): Háborús bűnök, Zrínyi, Bp., 2002. HERTZ, ELI E.: Reply, Myts and Facts Inc. New York, 2006. KARNI, YUVAL: Dichter presents next disengagement, Ynetnews, March 5. 2006. LAUTERPACHT, ELIHU: Jerusalem and the Holy Places, London, 1968. LUGOSI GYŐZŐ: Dokumentumok a Közel- és a Közép-Kelet történetéhez, Tankönyvkiadó, Bp. 1980. MAKOVSKY, DAVID: A defensible fence fighting terror and enabling a two-state solution, The Washington Institute for Near East Policy, Washington, 2004. MCGREAL, CHRIS: Israels unveils plan to encircle Palestinian state, Guardian, February 8. 2006. PRICE, RANDALL: Dzsihád, Új Spirit, Bp., 2002. ROSTOW, EUGENE: Resolved: are the settlements legal? Israeli West Bank policies, The New Republic October 21. 1991. ROZENMAN, ERIC: Israel s real demographic problem, Hagashama, January 3. 2007. SCHWEBEL, STEPHEN M.: What weight to conquest, 1970. In: Justice in international law Selected writing of Stephen M. Schwebel, 1999. STERN, YOAV: Geographers proppose israeli arab towns to PA, Haaretz, January 23. 2006. STONE, JULIUS: Israel and Palestine Assault on the Law of Nations, California, 1980. 14