A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL 2007. ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ



Hasonló dokumentumok
III. A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI DÖNTÉSEINEK ÉVI ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI ÁGAZATOK SZERINT

Ügyiratforgalom. Ügyiratforgalom Fszám Alszám Összesen

Hatósági statisztika az ügyiratforgalomról ill. az elsőfokú eljárásban intézett önkormányzati és államigazgatási hatósági ügyekről

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

ÖNK/1. A HELYI ÖNKORMÁNYZAT ÁLLAMIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ÜGYEKBEN HOZOTT ELSŐFOKÚ DÖNTÉSEINEK ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI ÁGAZGATOK SZERINT

Hatósági hatáskör. 1 A. Pénzügyek 1. Adóigazgatási ügyek 2. Egyéb pénzügyek B. Egészségügyi igazgatás C. Szociális igazgatás

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S

Ügyiratforgalom. Az önkormányzatok szervezeti jellemzői. Városi Nagyközségi Községi Összesen

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

366/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet a közigazgatási hivatalokat érint egyes kormányrendeletek módosításáról

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képvisel -testületének 9/2015. (V. 4.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

J E L E N T É S a évben a hangversenyekről

Ügyfélelégedettség-mérés az egyenlõ bánásmód referensi ügyfélszolgálatokon október június 30.

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

Csabrendek, Hosztót, Szentimrefalva, Veszprémgalsa és Zalaszegvár körj.

2011. évi teljesítés

Szabálysértési előkészítő eljárások január szeptember 30. közötti időszak statisztikai kimutatása

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képvisel -testületének 8/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Csongrád megye. Megyeszékhely: Szeged. Honlap: Adatbázis:

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program Adatkörök

J E L E N T É S évben A Magyar Cirkusz és Varieté Kht. tevékenységéről

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)

Madách Színház - Stúdió Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016

Szabálysértési előkészítő eljárások. Szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések összesen

Összesítő riport. Riportoló intézmény: Központi Statisztikai Hivatal irányító szerv. Szűrési feltételek. PIR (Teljes egyezés)

2016 Elemi költségvetés

Készült: :37

Készült: :44

A Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal évi ellenőrzési terve. I. Önkormányzatok ellenőrzése. Komplex felügyeleti vizsgálatok:

Kompetencia mátrix. 3. sz. melléklet. Alsózsolca szervezeti egység. Jog és kötelezettség. A szervezet feladatai. Műszaki, kommunális csoport

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Készült: :23

Szám: 04/367-1/2006. Helyi Önkormányzat Jegyzője/Körjegyzője. Székhelyén. Tisztelt Jegyző/Körjegyző Asszony/Úr!

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 21/2014. (XII.5.) Önkormányzati rendelete

Adatellenőrző kód: a-505c d-6b c-4166d d - 2 -

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

Elemi költségvetés CSUKA ZOLTÁN VÁROSI KÖNYVTÁR Megye: 13 Településtípus: 0057 Szakág: Szektor: 1251 Év/Időszak:

Éves költségvetési beszámoló

Készült: :46

Önkormányzat bevételei és kiadásai

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... típus év hónap naptól hónap napig -

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

Tájékoztató. A képzés célja:

Előterjesztés. Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete,

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

Egységes rovat azonosító kódok

2017. évi előirányzat. Tény 2016

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok

2016 Elemi költségvetés

Balatonederics Község Önkormányzata. Képviselő-testületének. 5/2015. (IV.07.) Önkormányzati rendelete

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint

Pilisszentkereszt Község Önkormányzat évi költségvetése Konszolidált Bevételek (E Ft)

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

A hidak és hidászat népszerűsítése a közösségi hálón TÓTH TIBOR

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... típus év hónap naptól hónap napig -

Építésfelügyeleti ellenőrzések évi tapasztalatok. Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY KÖZSZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI OSZTÁLY

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet ... Szerv számjele. Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

TARTALOM. Ábrajegyzék Táblázatok jegyzéke Bevezetés I. FEJEZET A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNETE

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

B1-B7. Költségvetési bevételek. Nyim Község Önkormányzatának évi bevételi előirányzatai A B C. Rovat száma B112 0

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

Tájékoztató. A képzés célja:

Összesítő riport. Riportoló intézmény: BUDAPEST FŐVÁROS XXIII. KERÜLET SOROKSÁR ÖNKORMÁNYZAT. Szűrési feltételek - 1 -

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

2016 Elemi költségvetés

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

2012 Féléves beszámoló

fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet településtípus ... Szerv számjele Irányító (fejezetet irányító) szerv:... Elemi költségvetés

${pukorzet} fejezet cím/alcím megye pénzügyi körzet... Szerv számjele

Átírás:

A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL 27. ÉVI BESZÁMOLÓJÁHOZ

1.1. számú melléklet Lakosságszám a 27. évi statisztika alapján 1.2. számú melléklet Városok és községek népessége 1.3. számú melléklet Népsrség 1.4. számú melléklet Háztartások megoszlása gazdasági aktivitás szerint a régióban 2.1 számú melléklet A régió területe km 2 -ben 2.2. számú melléklet 2.3. számú melléklet Egy f+re jutó GDP és nettó jövedelem regionális különbségei A nyereség szerinti top 5-ba tartozó cégek megoszlása 3.1. számú melléklet Az önkormányzatok típusai 27. évben 3.2. számú melléklet 3.3. számú melléklet Területi államigazgatási szervek a régióban (ágazati bontásban) Területi államigazgatási szervek mködési terület szerint 3.4 számú melléklet Szervezeti egységek típus szerint 3.5. számú melléklet 4. számú melléklet 5. számú melléklet Területi államigazgatási szervek székhely szerinti megoszlása Hivatali forma szerinti megoszlás 26-27. évben Kistérségek a közép-dunántúli régióban 27. 12.31-én 6. számú melléklet A közigazgatási hivatalnál iktatott ügyiratok ágazati bontásban 7. számú melléklet Képvisel+-testületi ülés típusok megoszlása 26-27. években 8. számú melléklet A törvényességi ellen+rzésre beérkezett jegyz+könyvek megoszlása 27. évben 9. számú melléklet A törvényességi ellen+rzési f+osztály összefoglaló adatai 26-27. évben 1. számú melléklet 11. számú melléklet A késve felterjesztett jegyz+könyvek a középdunántúli régióban 27. évben Kisebbségi önkormányzatok megoszlása nemzetiségenként a közép-dunántúli régióban 27. évben 2

12. számú melléklet 13. számú melléklet A törvényességi felügyeleti munka mutatói Az önkormányzati testületek mködését érint+ panaszok, közérdek bejelentések, javaslatok 27. évben 14. számú melléklet Hatósági és felügyeleti ellen+rzések során vizsgált települések 27. évben Az önkormányzatok államigazgatási hatósági ügyekben hozott els+fokú döntéseinek és 15. számú melléklet alakulása A polgármesteri hivatalok, körjegyz+ségek 16. számú melléklet mködését érint+ panaszok, közérdek bejelentések, javaslatok 27. évben A közigazgatási hivatal els+fokú hatósági 17. számú melléklet eljárásainak 26-27. évi összefoglaló adatai ágazatok szerint 18. számú melléklet 26-27. évi építés-felügyeleti vizsgálatok összesít+je 19. számú melléklet A kisajátítási eljárások alakulása a közép-dunántúli régióban 2. számú melléklet A közigazgatási hivatal anyakönyvi ügyeinek a közép-dunántúli régióban 21. számú melléklet Külföldi ingatlanszerzés iránti kérelmek megoszlása állampolgárság szerint 22. számú melléklet A közigazgatási hivatal másodfokú döntéseinek 26-27. évi összefoglaló adatai 23. számú melléklet A közigazgatási hivatal másodfokú döntéseinek eredménye 26-27. évben 24. számú melléklet 25. számú melléklet 26. számú melléklet 27. számú melléklet A közigazgatási hivatal másodfokú döntéseinek bírósági felülvizsgálata 26-27. évben A közigazgatási hivatal mködését érint+ panaszok, közérdek bejelentések, javaslatok 27. évben A számítógép-állomány kor szerinti összetétele a közigazgatási hivatalnál (a fogyasztóvédelmi felügyel+ség nélkül) 26-27. évben Képzés, továbbképzés 28. számú melléklet A központi célel+irányzatból megvalósított képzések 27. évben 29. számú melléklet 3. számú melléklet A ROP 3.1.1. képzési program 27. évi adatai Vizsgára felkészít+ tanfolyamok 3

31. számú melléklet Közigazgatási és ügykezel+i alapvizsgázók 26-27. évben 32. számú melléklet A közigazgatási szakvizsgára jelentkez+k megoszlása választott tantárgy szerint 26-27. évben 33. számú melléklet Anyakönyvi szakvizsgát tettek lét 26-27. évben 34. számú melléklet Alkotmányos alapismeretek vizsgát tettek lét 26-27. évben A közigazgatási hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók lét és összetétele besorolási osztály szerint 35. számú melléklet (a fogyasztóvédelmi felügyel+ség nélkül) 36. számú melléklet A közigazgatási hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók összetétele nemek szerint 27.12.31-én 37. számú melléklet A közigazgatási hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók összetétele életkor szerint 27.12.31-én 38. számú melléklet 39. számú melléklet 4. számú melléklet 41. számú melléklet A közigazgatási hivatal fels+fokú végzettség köztisztvisel+inek szakmai összetétele 27.12.31-én A közigazgatási hivatal középfokú végzettség köztisztvisel+inek és ügykezel+inek szakmai összetétele 27. 12. 31-én A közigazgatási hivatalban közszolgálati jogviszonyban állók nyelvvizsgáinak megoszlása fokozat szerint 27. évben A közigazgatási hivatal 27. évi bevételei 42. számú melléklet A közigazgatási hivatal 27. évi kiadásai Személyi juttatások és munkaadókat terhel+ járulékok 43. számú melléklet A régióban 27-ben végzett termékellen+rzések és vizsgálatok adatai A közép-dunántúli régióban végzett 44. számú melléklet termékellen+rzések és vizsgálatok során 27-ben hozott döntések adatai A közép-dunántúli régióban 27-ben végzett 45. számú melléklet termékellen+rzések és vizsgálatok során hozott, közigazgatási eljárásban megtett intézkedések adatai 46. számú melléklet Termékellen+rzések és vizsgálatok 27. évi adatai 47. számú melléklet Hiányosságokat feltárt ellen+rzések / kiszabott bírságok összege 27. évben 48. számú melléklet Döntések a szociális és gyámhivatalban 26-27. évben 49. számú melléklet A másodfokú döntések eredménye gyámügyben 26-27. évben 4

5. számú melléklet A másodfokú döntések eredménye szociális ügyekben 26-27. évben 51. számú melléklet A közigazgatási döntések bírósági felülvizsgálata a szociális és gyámhivatalban 26-27. évben 52. számú melléklet Mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményei 26-27. évben 53. számú melléklet A szociális és gyámhivatal által végzett hatósági és felügyeleti ellen+rzések 26-27. évben 54. számú melléklet Gyermekvédelmi intézmények mködési engedélyezéseinek 26-27. évben 55. számú melléklet Szociális intézmények mködési engedélyezéseinek 26-227. évben 56. számú melléklet Az állami f+építész 27. évi tevékenységének f+bb adatai 57. számú melléklet 58. számú melléklet 59. számú melléklet 6. számú melléklet 61. számú melléklet 62. számú melléklet A területi államigazgatási szerveknél és az államigazgatási feladatot ellátó más szerveknél iktatott iratok A területi államigazgatási szervek és az államigazgatási feladatot ellátó más szervek államigazgatási feladatellátásának jellemz+i A területi államigazgatási szervek és az államigazgatási feladatot ellátó más szervek mködését érint+ panaszok, közérdek bejelentések, Napi ügyfélforgalom nagysága a területi államigazgatási szerveknél Ügyfélfogadással foglalkozó ügyintéz+k leterheltsége a területi államigazgatási szerveknél Ügyfélfogadással foglalkozó ügyintéz+k a területi államigazgatási szerveknél 63. számú melléklet Épületek állapota a területi államigazgatási szerveknél 64. számú melléklet 65. számú melléklet 66. számú melléklet Esélyegyenl+ség érvényesülése a területi államigazgatási szervek ügyfélfogadásában Ügyfélszolgálatok megosztottsága a területi államigazgatási szerveknél A területi államigazgatási szervek mködésének jogszersége 5

1.1. számú melléklet Lakosságszám a 27. évi statisztika alapján Megnevezés Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Közép-dunántúli régió város község összesen város község összesen város község összesen város község összesen Állandó lakosok 239 611 194 171 433 782 2 734 116 717 317 451 219 54 149 556 369 96 659 885 46 444 1 12 329 Lakónépesség 236 339 192 372 428 711 198 952 116 84 315 36 219 7 144 6 363 76 656 773 452 462 1 19 235 Állandó népesség megoszlása a régióban (26) 1 121 938 f< Az állandó lakosság számának megoszlása (27) 37 28 33% 433 945 39% Fejér Megye 369 96 33% 433 782 39% Fejér 317 965 28% Komárom- Esztergom Megye Veszprém Megye 317 451 28% Komárom- Esztergom Veszprém 6

1.2. számú melléklet Városi-községi állandó lakosságszám összehasonlítása a 27. évi statisztika alapján 7 6 5 4 3 2 város község 1 Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Középdunántúli régió Régió népessége a városokban 655 972-654 991 f< Régió Népessége a községekben 465 966-452 462 f< 7 5 6 5 4 3 2 1 Fejér Komárom Veszprém Régió 45 4 35 3 25 2 15 1 5 Fejér Komárom Veszprém Régió 26 27 26 27 7

1.3. számú melléklet NépsHrHség F</km2 Fejér Megye 97,4 Komárom-Esztergom Megye 142 Veszprém Megye 81,3 NépsHrHség 16 14 12 1 8 Fejér Megye 6 4 Komárom- Esztergom Megye 2 Veszprém Megye Veszprém Megye Komárom- Esztergom Megye Fejér Megye F</km2 8

1.4. számú melléklet Háztartások megoszlása gazdasági aktivitás szerint a régióban alkalmazott nyugdíjas munkanélküli vállalkozó egyéb 51 37 1 8 3 Háztartások megoszlása gazdasági aktivitás szerint a régióban 1% 8% 3% 51% alkalmazott nyugdíjas munkanélküli vállalkozó 37% egyéb 9

2.1. számú melléklet A régió területe km 2 -ben Komárom- Középdunántúli Veszprém Fejér Esztergom régió 4 358 2 265 4 493 11 116 A Közép-dunántúli régió területi megoszlása 8 369 46% Fejér 4 263 23% Komárom- Esztergom Veszprém 5 632 31% 1

2.2. számú melléklet Egy f+re jutó GDP és nettó jövedelem regionális különbségei GDP Nettó jöv. K.M.o. 32 99 Ny.d.t. 21 8 K.d.t. 2 75 D.d.t. 15 7 D.alf. 15 7 É.M.o. 149 75 É.alf 149 7 Egy f<re jutó GDP és nettó jövedelem regionális különbségei 35 3 25 2 15 1 5 K.M.o. Ny.d.t. K.d.t. D.d.t. D.alf. É.M.o. É.alf GDP Nettó jöv. 11

2.3. számú melléklet A nyereség szerinti top 5-ba tartozó cégek megoszlása B.pest 233 Pest 47 Gy<r 31 Vas 1 Zala 5 Fejér 27 Komárom 28 Veszprém 13 Somogy 3 Tolna 2 Baranya 12 Bács 11 Csongrád 14 Békés 4 Hajdú 1 Jász 6 Szabolcs 1 Heves 11 Borsod 18 Nográd 5 25 2 15 1 5 A nyereség szerinti top 5-ba tartozó cégek megoszlása B.pest Pest Gy+r Vas Zala Fejér Komárom Veszprém Somogy Tolna Baranya Bács Csongrád Békés Hajdú Jász Szabolcs Heves Borsod Nográd 12

5 45 4 35 3 25 2 15 1 A nyereség szerinti top 5-ba tartozó cégek megoszlása Budapest nélkül 5 Pest Gy+r Vas Zala Fejér Komárom Veszprém Somogy Tolna Baranya Bács Csongrád Békés Hajdú Jász Szabolcs Heves Borsod Nográd 13

3.1. számú melléklet Az önkormányzatok típusai 27. évben Megnevezés Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Középdunántúli régió i 1 1 1 3 i jogú város 2 1 1 4 város 1 1 13 33 nagyközség 15 3 3 21 község 81 62 2 343 összesen 19 77 218 44 Az önkormányzatok típusai 27. évben Fejér Az önkormányzatok típusai 27. évben Komárom-Esztergom 1% 2% 9% 1%1% 13% 14% 4% i 74% i j ogú v áros város nagyközség község 81% i i jogú város város nagyközség község Az önkormányzatok típusai 27. évben Veszprém Az önkormányzatok típusai 27. évben a Közép-dunántúli régióban %% 6% 1% 1%1% 8% 5% 93% i i j ogú v áros város nagyközség község 85% i i jogú város város nagyközség község 14

3.2. számú melléklet Területi államigazgatási szervek a régióban (Államigazgatási Kollégium tagjai) (ágazati bontásban) 26 27 Eü 6 4 FVM 15 9 GKM 5 3 IRM 1 8 KVM 6 6 MEH 3 1 OKM 1 1 ÖTM 9 7 PM 7 3 SZMM 8 4 Összesen 7 46 Területi államigazgatási szervek a régióban (ágazati bontásban) 27 26 2 4 6 8 Eü FVM GKM IRM KVM MEH OKM ÖTM PM SZMM 15

3.3. számú melléklet Területi államigazgatási, és államigazgatási feladatot ellátó más szervek mhködési terület szerint 26 27 i 9 27 régiós 1 19 országos 2 5 térségi 4 4 Összesen 16 55 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Területi államigazgatási, és államigazgatási feladatot ellátó más szervek mhködési terület szerint 26 27 i régiós országos térségi 16

3.4. számú melléklet Szervezeti egységek típus szerint* 26 27 önálló, i 42 16 önálló, régiós 4 16 nem önálló, központi 7 56 *- hivatalos kimutatás a témában nem készült, ezért a táblázatban szerepl+ adatok a rendelkezésünkre álló információk alapján számolt adatok Szervezeti egységek típus szerint 7 6 5 4 3 2 1 26 27 önálló, i önálló, régiós nem önálló, központi 17

3.5. számú melléklet Területi államigazgatási, és államigazgatási feladatot ellátó más szervek szervek székhely szerinti megoszlása 26 27 B.pest 2 8 Sz.fehérv. 23 19 T.bánya 22 9 Veszprém 22 15 Gy<r 3 2 Esztergom 2 2 Tata 1 Velence 1 Csopak 1 1 Sopron 1 25 2 15 1 5 Területi államigazgatási, és államigazgatási feladatot ellátó más szervek szervek székhely szerinti megoszlása 26 27 B.pest Sz.fehérv. T.bánya Veszprém Gy+r Esztergom Tata Velence Csopak Sopron 18

4. számú melléklet Hivatali forma Hivatali forma szerinti megoszlás 26-27-ben Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Közép-dunántúli régió 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. Polgármesteri hivatal 93 83 54 54 45 42 192 179 Körjegyz<ség 8 13 11 11 68 67 87 91 Társult képvisel<testület hivatala Hivatali forma szerinti megoszlás 26-27. évben 2 18 192 179 16 14 12 1 8 6 4 2 93 8 83 13 54 11 54 11 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 45 68 42 67 87 91 Polgármesteri hivatal Körjegyz<ség Társult képvisel<testület hivatala Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Közép-dunántúli régió 19

5. számú melléklet Fejér Kistérségek a Közép-dunántúli régióban 27.12.31-én Komárom-Esztergom Veszprém Kistérségek megnevezése A kistérséghez tartozó települések Kistérségek megnevezése A kistérséghez tartozó települések Sorszám Sorszám Sorszám Kistérségek megnevezése A kistérséghez tartozó települések 1. Abai 9 1. Dorogi 15 1. Ajkai 39 2. Adonyi 8 2. Esztergomi 9 2. Balatonalmádi 11 3. Bicskei 17 3. Kisbéri 17 3. Balatonfüredi 21 4. Dunaújvárosi 9 4. Komáromi 9 4. Pápai 49 5. Enyingi 9 5. Oroszlányi 6 5. Sümegi 21 6. Ercsi 6 6. Tatai 1 6. Tapolcai 33 7. Gárdonyi 9 7. Tatabányai 1 7. Várpalotai 7 8. Móri 13 8. Veszprémi 2 9. Sárbogárdi 1 9. Zirci 16 1. Székesfehérvári 18 Összesen: 18 Összesen: 76 Összesen: 217 2

6. számú melléklet A közigazgatási hivatalnál 26. évben iktatott ügyiratok ágazati bontásban Megnevezés Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Közép-dunántúli régió összesen Ágazati bethjel Ágazat megnevezése F<szám Alszám Összesen F<szám Alszám Összesen F<szám Alszám Összesen F<szám Alszám Összesen A Pénzügy 686 1 787 2 473 32 1 11 1 331 117 51 168 1 123 2 849 3 972 C Szociális ügyek 965 3 574 4 539 483 1 13 1 496 876 1 552 2 428 2 324 6 139 8 463 E Építési-városfejlesztési ügyek 1 393 3 77 5 163 79 896 1 686 1 326 1 739 3 65 3 59 6 45 9 914 F Közlekedés 114 163 277 56 41 97 97 74 171 267 278 545 G Vízügy-vízgazdálkodás 978 1 719 2 697 5 4 9 983 1 723 2 76 H Általános igazgatás 1 79 6 47 7 486 1 4 1 592 2 632 1 194 2 136 3 33 3 313 1 135 13 448 J Gyámügyek 228 2 381 2 69 62 665 1 285 547 1 745 2 292 1 395 4 791 6 186 K Iparügyek 51 144 195 11 34 45 7 18 25 69 196 265 L Kereskedelem 1 738 7 725 9 463 1 212 1 581 2 793 1 867 5 145 7 12 4 817 14 451 19 268 M Mez+gazdasági és élelmezésügyek 23 64 87 2 2 4 4 14 18 29 8 19 N Munkaügyek 2 2 4 1 1 3 2 5 P Mvel+dés- és oktatásügy 2 2 4 1 1 3 2 5 R Sportügyek S Személyzeti ügyek 899 4 582 5 481 87 263 35 715 1 374 2 89 1 71 6 219 7 92 U Titkársági, szervezési, gazdasági ügyek (bels+ igazgatási ügyek) 392 1 18 1 41 66 1 333 1 939 79 113 192 1 77 2 464 3 541 V Törvényességi ellen+rzési ügyek 762 4 758 5 52 54 2 597 3 137 533 5 514 6 47 1 835 12 869 14 74 Összesen 9 312 38 96 47 48 5 773 11 32 16 85 7 363 19 475 26 838 22 448 68 63 91 51 21

A közigazgatási hivatalnál 27. évben iktatott ügyiratok ágazati bontásban Megnevezés Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Közép-dunántúli régió Ágazati bethjel Ágazat megnevezése F<szám Alszám Összesen F<szám Alszám Összesen F<szám Alszám Összesen F<szám Alszám Összesen A Pénzügy 689 2 193 2 882 237 731 968 81 3 111 1 7 2 954 3 961 C Szociális ügyek 1 21 3 872 4 893 551 2 296 2 847 866 3 733 4 599 2 438 9 91 12 339 E Építési-városfejlesztési ügyek 1 378 3 524 4 92 457 1 877 2 334 854 1 866 2 72 2 689 7 267 9 956 F Közlekedés 16 348 58 4 84 124 89 27 296 289 639 928 G Vízügy-vízgazdálkodás 4 2 6 1 1 2 5 3 8 H Általános igazgatás 958 5 94 6 52 777 2 489 3 266 743 2 523 3 266 2 478 1 16 12 584 J Gyámügyek 216 2 193 2 49 437 1 38 1 745 568 2 837 3 45 1 221 6 338 7 559 K Iparügyek 3 75 15 19 84 13 12 58 7 61 217 278 L Kereskedelem 1 289 4 525 5 814 1 41 3 138 4 179 1 686 4 242 5 928 4 16 11 95 15 921 M Mez+gazdasági és élelmezésügyek 19 71 9 1 1 2 1 4 5 21 76 97 N Munkaügyek 1 1 2 4 4 2 1 3 7 2 9 P Mvel+dés- és oktatásügy 4 8 12 4 8 12 R Sportügyek S Személyzeti ügyek 1 186 7 255 8 441 137 561 698 85 4 454 5 34 2 173 12 27 14 443 U Titkársági, szervezési, gazdasági ügyek (bels+ igazgatási ügyek) 483 1 56 2 43 536 2 29 2 745 325 1 147 1 472 1 344 4 916 6 26 V Törvényességi ellen+rzési ügyek 865 5 215 6 8 84 3 136 3 94 71 5 95 6 66 2 37 14 256 16 626 Összesen 8 33 35 936 44 239 5 42 17 915 22 957 6 778 27 7 33 785 2 123 8 858 1 981 22

A közigazgatási hivatalnál 26-27. évben iktatott ügyiratok 4 35 3 25 2 15 1 Fejér Komárom-Esztergom Veszprém 5 - f<szám alszám f<szám alszám 26. 27.

7. számú melléklet Megnevezés Fejér Komárom-Esztergom Veszprém A Közép-dunántúli régióban összesen Képvisel+-testületi ülés típusok megoszlása 26-27. években Év Nyilvános ülés Zárt ülés Együttes ülés Közmeghallgatás Összes testületi ülés 26. 1 524 787 186 17 2 64 27. 1 585 74 21 118 2 68 26. 971 186 64 29 1 25 27. 949 21 81 38 1 278 26. 3 359 1 179 775 13 5 443 27. 2 725 1 191 1 14 178 5 18 26. 5 854 2 152 1 25 266 9 297 27. 5 259 2 15 1 296 334 8 994 3 5 3 2 5 2 1 5 1 5 Nyilvános ülés Zárt ülés Együttes ülés Közmeghallgatás 26. 27. 26. 27. 26. 27. Fejér Komárom- Esztergom Veszprém

8. számú melléklet A törvényességi ellen<rzésre beérkezett jegyz<könyvek megoszlása 27. évben Megnevezés Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Középdunántúli régió Képvisel+testület 2 68 1 278 5 18 8 994 Bizottság 823 782 1 447 3 52 Kisebbség 322 348 555 1 225 Egyéb 149 81 176 46 Összesen 3 92 2 489 7 286 13 677 A törvényességi ellen<rzésre beérkezett jegyz<könyvek megoszlása 27. évben 9 8 7 6 5 4 3 2 Képvisel<-testület Bizottság Kisebbség Egyéb 1 Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Középdunántúli régió

9. számú melléklet A törvényességi ellen<rzési f<osztály összefoglaló adatai 26-27. évben Komárom- Közép-dunántúli Fejér Veszprém Megnevezés Esztergom régió 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. Jegyz<könyvek 3 691 3 92 2 1 2 489 7 16 7 286 12 87 13 677 Rendeletek 1 947 1 848 922 1 164 2 155 2 941 5 24 5 953 Rendeletekre tett észrevételek írásban 29 31 24 67 4 14 57 112 Rendeletekre tett észrevételek szóban 229 276 149 112 69 56 447 444 Rendeletekre tett észrevételek összesen 258 37 173 179 73 7 54 556 Határozatok 23 339 25 287 12 413 14 417 3 286 39 628 66 38 79 332 Határozatokra tett észrevételek írásban 54 34 23 82 6 37 83 153 Határozatokra tett észrevételek szóban 47 245 7 8 85 75 625 4 Határozatokra tett észrevételek összesen 524 279 93 162 91 112 78 553 MHködésre, mulasztásra tett észrevételek írásban 151 132 1 72 12 134 173 338 MHködésre, mulasztásra tett észrevételek szóban 3 25 3 4 73 16 376 414 MHködésre, mulasztásra tett észrevételek összesen 451 382 13 76 85 294 549 752 Bírósági keresetek 2 7 1 2 7 5 Alkotmánybírósági indítványok 1 1 2 1 2 2 5 4

A felterjesztett jegyz<könyvek 26-27. évben 8 7 7 16 7 286 6 5 4 3 3 691 3 92 2 1 2 489 26. 27. 2 1 - Fejér Komárom-Esztergom Veszprém A rendeletek számának alakulása 26-27. évben 2 941 3 2 5 2 155 1 947 1 848 2 1 5 922 1 164 26. 27. 1 5 1. számú melléklet - Fejér Komárom-Esztergom Veszprém A késve felterjesztett jegyz<könyvek a.. régióban

A határozatok számának alakulása 26-27. évben 39 628 4 35 3 23 339 25 287 3 286 25 2 15 12 413 14 417 26. 27. 1 5 - Fejér Komárom-Esztergom Veszprém A kifogásolt rendeletek számának alakulása 26-27. évben 35 3 25 2 15 1 229 276 149 112 szóbeli észrevételek 5-67 69 56 29 31 24 4 14 26. 27. 26. 27. 26. 27. írásbeli észrevételek Fejér Komárom-Esztergom Veszprém 28

A kifogásolt határozatok számának alakulása 26-27. évben 6 5 4 3 2 1-47 54 245 34 7 23 26. 27. 26. 27. 26. 27. Fejér 8 82 27. évben Komárom-Esztergom 85 6 75 37 Veszprém szóbeli észrevételek írásbeli észrevételek 5 45 4 35 3 25 2 15 1 5 - MHködésre, mulasztásra tett észrevételek 26-27. évben 3 151 25 132 3 1 4 72 73 12 16 134 26. 27. 26. 27. 26. 27. szóbeli észrevételek írásbeli észrevételek Fejér Komárom- Esztergom Veszprém 29

1. számú melléklet A késve felterjesztett jegyz<könyvek a Közép-dunántúli régióban 27. évben A késve felterjesztett jegyz<könyvek 27. évben Megnevezés Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Középdunántúli régió összesen 15 napon belül érkezett 1 15 433 1 488 3 71 15-3 nap között érkezett 1 959 682 3 413 6 54 3-6 nap között érkezett 592 73 1 852 3 174 6 napon túl érkezett 21 644 533 1 378 Összesen 3 92 2 489 7 286 13 677 A késve felterjesztett jegyz<könyvek a Közép-dunántúli régióban 27. évben 3-6 nap között érkezett 23% 6 napon túl érkezett 1% 15 napon belül érkezett 22% 15-3 nap között érkezett 45% 3

A késve felterjesztett jegyz<könyvek Fejér megyében 27. évben 3-6 nap között érkezett 15% 6 napon túl érkezett 5% 15 napon belül érkezett 29% 15-3 nap között érkezett 51% A késve felterjesztett jegyz<könyvek Komárom-Esztergom megyében 27. évben 6 napon túl érkezett 26% 15 napon belül érkezett 17% 3-6 nap között érkezett 3% 15-3 nap között érkezett 27% A késve felterjesztett jegyz<könyvek Veszprém megyében 27. évben 3-6 nap között érkezett 25% 6 napon túl érkezett 7% 15 napon belül érkezett 2% 15-3 nap között érkezett 48% 31

11. számú melléklet Kisebbségi önkormányzatok megoszlása nemzetiségenként a Közép-dunántúli régióban 27. évben Megnevezés Fejér Fejér Veszprém Középdunántúli régió bolgár 1 1 cigány 18 15 37 7 görög 2 1 3 horvát 3 3 lengyel 2 3 1 6 német 16 22 49 87 örmény 1 1 2 4 román ruszin 1 2 3 szerb 3 3 szlovák 2 1 2 14 szlovén 1 1 ukrán 1 1 1 3 Összesen 5 56 92 198 Kisebbségi önkormányzatok megoszlása nemzetiségenként a Közép-dunántúli régióban 27. évben örmény román szerb 2% ruszin % 2% 2% szlovák 6% szlovén ukrán bolgár 1% 2% 1% cigány 34% német 43% görög lengyel horvát 2% 2% 3% 32

12. számú melléklet A törvényességi felügyeleti munka mutatói Fejér Döntéshozó Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács Ülések Határozatok Felügyeleti intézkedések 26. 27. 26. 27. 26. 27. 1 17 125 152 5 4 13 39 Dunaújvárosi Kistérségi Fejlesztési Tanács 5 4 11 11 3 1 Összesen 2 25 239 22 3 1 Velencei-tó Vértes Térségi Fejlesztési Tanács 8 4 61 27 2 Komárom-Esztergom Döntéshozó Ülések Határozatok Felügyeleti intézkedések 26. 27. 26. 27. 26. 27. Megyei Területfejlesztési Tanács 7 7 63 23 Kistérségi Fejlesztési Tanács Összesen 7 7 63 23 Veszprém Döntéshozó Ülések Határozatok Felügyeleti intézkedések 26. 27. 26. 27. 26. 27. Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács 1 4 68 33 Kistérségi Fejlesztési Tanács Összesen 1 4 68 33 8-as f+út térségi Fejlesztési Tanács 2 4 4 21 2 33

18 16 14 12 1 A törvényességi felügyeleti munkában az ülések 26-27. évben Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Megyei Területfejlesztési Tanács 8 6 4 Kistérségi Fejlesztési Tanács 2 26. 27. 26. 27. 26. 27. Fejér Komárom-Esztergom Veszprém A törvényességi felügyeleti munkában a határozatok 26-27. évben 16 14 12 1 8 6 4 2 Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Megyei Területfejlesztési Tanács Kistérségi Fejlesztési Tanács 26. 27. 26. 27. 26. 27. Fejér Komárom-Esztergom Veszprém 34

13. számú melléklet Az önkormányzati testületek mhködését érint< panaszok, közérdekh bejelentések, javaslatok 27. évben A bejelentés típusa Panaszok KözérdekH bejelentések KözérdekH javaslatok Megnevezés Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Középdunántúli régió Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Középdunántúli régió Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Középdunántúli régió 1. Beadványozó Állampolgár 35 2 39 94 21 25 15 61 1 1 Települési képvisel+ 2 2 7 11 18 9 13 4 2 2 Polgármester 2 2 5 2 2 9 2 2 Jegyz+ 1 1 2 1 1 2 2 2 Társadalmi szerv 1 2 3 2 5 4 11 Egyház Egyéb 4 4 8 8 4 4 16 Összesen 42 25 53 12 54 46 39 139 7 7 2. Problémakör Jogi szabályozás hiánya/ellentmondása 2 2 1 1 4 4 Helyi szabályozás hiánya, törvénysért+ volta 13 1 22 45 1 18 5 33 2 2 Jogszabályok helytelen alkalmazása 29 15 29 73 44 28 33 15 1 1 3. Elintézés módja Megkeresett szerv saját hatáskörben 3 3 6 1 7 1 9 Hatósági jogorvoslati eljárásban 1 1 Közigazgatási bírói út 1 1 1 1 Törvényességi észrevétellel 7 2 1 19 21 11 13 45 2 2 ÁSZ ellen+rzés 1 1 2 2 Polgári peres úton Fegyelmi/szabálysértési/ büntet+eljárás útján Egyéb módon 32 2 4 92 32 28 22 82 5 5 4. Elintézés határideje Határid+n belül 4 22 52 114 52 46 37 135 7 7 Határid+ túllépésével 2 3 1 6 2 2 4

Az önkormányzati testületek mhködését érint< panaszok, közérdekh bejelentések és javaslatok a Közép-dunántúli régióban a beadványozó szerint 27. évben KözérdekH javaslatok KözérdekH bejelentések Panaszok Állampolgár Települési képvisel< Polgármester Jegyz< Társadalmi szerv Egyház Egyéb 2 4 6 8 1 12 14 36

14. számú melléklet Hatósági és felügyeleti ellen<rzések során vizsgált polgármesteri hivatalok és körjegyz<ségek 27. évben Megnevezés Fejér Komárom- Esztergom Veszprém Középdunántúli régió Adóügy 6 9 7 22 Építésügy 6 8 9 23 Ipar és kereskedelem 6 9 7 22 Anyakönyv 6 15 15 36 Közoktatás 3 3 Személyi adat és lakcím 6 15 15 36 Okmányirodák 3 7 13 23 Szabálysértés 6 7 5 18 Egyéb 3 3 Összesen 39 7 77 186 Hatósági és felügyeleti ellen<rzések során vizsgált polgármesteri hivatalok és körjegyz<ségek 27. évben 16 14 12 Fejér 1 8 6 4 Komárom- Esztergom Veszprém 2 Adóügy Építésügy Ipar és kereskedelem Anyakönyv Közoktatás Személyi adat és lakcím Okmányirodák Szabálysértés Egyéb

15. számú melléklet AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÁLLAMIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ÜGYEKBEN HOZOTT ELSSFOKÚ DÖNTÉSEINEK SZÁMA ÉS ALAKULÁSA Fejér 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. A Pénzügyek 235 51 184 228 62 17 13 3 1 2 2 3 B Egészségügyi igazgatás 6 128 4 95 23 2 7 13 1 9 6 C Szociális igazgatás 24 417 33 189 139 181 33 141 33 139 7 3 1 1 E Környezetvédelmi, építésügyi, területfejlesztési és kommunális igazgatás 1 254 1 3 57 16 13 28 11 5 21 5 3 F Közlekedés és hírközlési igazgatás 3 278 54 1 54 1 G Vízügyi igazgatás 41 32 H Önkormányzati és területfejlesztési; igazságügyi és 57 734 3 644 182 9 137 27 16 64 13 16 1 1 1 rendészeti igazgatás I Lakásügyek 462 451 1 2 1 2 J Gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás 12 838 12 131 93 57 34 13 32 26 27 26 K Ipari igazgatás 2 13 1 241 11 4 6 4 4 1 L Ágazat Kereskedelmi igazgatás, idegenforgalom Államigazgatási hatósági ügyekben hozott döntések Államigazgatási hatósági ügyekben hozott, megtámadott döntések Módosított vagy visszavont els<fokú döntések Helybenhagyta Az els<fokú döntések elleni jogorvoslatok Egyéb döntést hozott Helybenhagyta Egyéb döntést hozott Elutasította a keresetet a közigazgatási hivatal a dekoncentrált szerv a bíróság Egyéb döntést hozott 1 899 1 855 9 8 2 3 4 3 3 4 1 M Földmvelésügy, állat- és növényegészségügyi igazgatás 594 546 21 11 2 5 7 5 2 6 N U Munkaügyi igazgatás, munkavédelem Önkormányzati és általános igazgatási ügyek 99 229 P Közoktatási és mvel+désügyi igazgatás 61 32 1 5 4 8 4 1 R Sportügyek X Honvédelmi, katasztrófavédelmi igazgatás, fegyveres biztonsági 34 329 1 1 +rség Mindösszesen: 353 14 28 435 662 53 36 241 118 37 76 144 2 1 1 4 2

AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÁLLAMIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ÜGYEKBEN HOZOTT ELSSFOKÚ DÖNTÉSEINEK SZÁMA ÉS ALAKULÁSA Komárom-Esztergom 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. A Pénzügyek 22 151 262 538 24 25 128 2 49 16 2 5 1 3 1 B Egészségügyi igazgatás 3 61 2 591 6 5 1 6 3 1 C Szociális igazgatás 14 554 19 699 39 11 5 36 12 58 19 6 1 E Környezetvédelmi, építésügyi, területfejlesztési és kommunális igazgatás 6 379 8 48 177 114 11 27 56 17 62 68 1 1 F Közlekedés és hírközlési igazgatás 418 343 1 G Vízügyi igazgatás 7 18 H Önkormányzati és területfejlesztési; igazságügyi és 45 558 77 782 17 48 83 2 5 1 18 2 2 4 6 2 rendészeti igazgatás I Lakásügyek 129 19 2 1 1 J Gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás 13 243 11 696 73 47 11 1 2 16 26 21 K Ipari igazgatás 2 554 68 12 12 3 1 3 7 4 2 1 1 1 1 L M N U Ágazat Kereskedelmi igazgatás, idegenforgalom Földmvelésügy, állat- és növényegészségügyi igazgatás Munkaügyi igazgatás, munkavédelem Önkormányzati és általános igazgatási ügyek Államigazgatási hatósági ügyekben hozott döntések Államigazgatási hatósági ügyekben hozott, megtámadott döntések Módosított vagy visszavont els<fokú döntések Helybenhagyta Az els<fokú döntések elleni jogorvoslatok Egyéb döntést hozott Helybenhagyta Egyéb döntést hozott Elutasította a keresetet a közigazgatási hivatal a dekoncentrált szerv a bíróság Egyéb döntést hozott 1 675 1 72 17 7 2 2 1 1 4 4 298 456 4 2 3 1 1 59 15 P Közoktatási és mvel+désügyi igazgatás 58 145 R Sportügyek 2 1 X Honvédelmi, katasztrófavédelmi igazgatás, fegyveres biztonsági 6 6 +rség Mindösszesen: 38 269 386 162 75 361 247 1 26 128 154 19 2 1 3 2 7 8 4 39

AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÁLLAMIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ÜGYEKBEN HOZOTT ELSSFOKÚ DÖNTÉSEINEK SZÁMA ÉS ALAKULÁSA Veszprém Az els<fokú döntések elleni jogorvoslatok Ágazat Államigazgatási hatósági ügyekben hozott döntések Államigazgatási hatósági ügyekben hozott, megtámadott döntések Módosított vagy visszavont els<fokú döntések Helybenhagyta Egyéb döntést hozott Helybenhagyta Egyéb döntést hozott Elutasította a keresetet a közigazgatási hivatal a dekoncentrált szerv a bíróság Egyéb döntést hozott 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. A Pénzügyek 222 826 248 28 53 64 18 42 168 3 144 19 1 2 1 B Egészségügyi igazgatás 5 726 6 62 1 1 2 2 7 4 2 C Szociális igazgatás 17 933 26 558 64 68 6 61 43 57 9 9 E Környezetvédelmi, építésügyi, területfejlesztési és kommunális igazgatás 9 526 9 475 216 145 22 13 73 55 95 54 12 21 8 1 3 1 4 F Közlekedés és hírközlési igazgatás 121 229 G Vízügyi igazgatás 256 188 3 2 1 H Önkormányzati és területfejlesztési; igazságügyi és 7 572 72 98 271 35 95 3 35 19 16 11 1 2 1 1 rendészeti igazgatás I Lakásügyek 566 51 1 1 J Gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás 11 578 1 488 79 64 6 5 39 43 31 13 1 2 K Ipari igazgatás 3 578 6 2 1 1 2 2 2 L Kereskedelmi igazgatás, idegenforgalom 2 594 2 415 11 4 2 4 3 4 M Földmvelésügy, állat- és növényegészségügyi igazgatás 376 294 3 1 2 1 1 N U Munkaügyi igazgatás, munkavédelem Önkormányzati és általános igazgatási ügyek 124 5 1 1 P Közoktatási és mvel+désügyi igazgatás 59 94 1 2 1 R Sportügyek 7 2 X Honvédelmi, katasztrófavédelmi igazgatás, fegyveres biztonsági 93 161 +rség Mindösszesen: 345 935 376 652 1 163 399 316 153 365 188 34 115 17 26 1 19 1 5 2 5 4

AZ ÖNKORMÁNYZATOK ÁLLAMIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ÜGYEKBEN HOZOTT ELSSFOKÚ DÖNTÉSEINEK SZÁMA ÉS ALAKULÁSA Közép-dunántúli régió Az els<fokú döntések elleni jogorvoslatok Ágazat Államigazgatási hatósági ügyekben hozott döntések Államigazgatási hatósági ügyekben hozott, megtámadott döntések Módosított vagy visszavont els<fokú döntések Helybenhagyta Egyéb döntést hozott Helybenhagyta Egyéb döntést hozott Elutasította a keresetet a közigazgatási hivatal a dekoncentrált szerv a bíróság Egyéb döntést hozott 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. 26. 27. A Pénzügyek 678 487 694 794 769 16 321 47 218 21 166 27 2 2 1 3 1 B Egészségügyi igazgatás 14 915 13 63 39 35 9 14 18 19 4 9 C Szociális igazgatás 56 94 79 446 242 35 44 238 88 254 35 45 1 1 1 E Környezetvédelmi, építésügyi, területfejlesztési és kommunális igazgatás 26 159 27 553 45 365 46 68 14 122 178 172 13 21 8 1 7 1 4 F Közlekedés és hírközlési igazgatás 839 85 55 1 54 1 G Vízügyi igazgatás 367 328 3 2 1 H Önkormányzati és területfejlesztési; igazságügyi és 173 864 18 524 623 173 315 77 11 93 47 29 1 1 2 5 9 3 1 rendészeti igazgatás I Lakásügyek 1 157 1 151 3 3 2 1 1 2 J Gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás 37 659 34 315 245 168 51 28 91 85 84 6 1 2 K Ipari igazgatás 8 235 1 921 29 18 1 1 8 11 7 4 2 1 1 1 1 L Kereskedelmi igazgatás, idegenforgalom 6 168 5 99 37 19 6 5 18 4 1 12 1 M Földmvelésügy, állat- és növényegészségügyi igazgatás 1 268 1 296 28 14 7 6 7 5 2 7 1 1 N U Munkaügyi igazgatás, munkavédelem Önkormányzati és általános igazgatási ügyek 282 384 1 1 P Közoktatási és mvel+désügyi igazgatás 718 541 1 6 4 1 5 1 R Sportügyek 9 3 X Honvédelmi, katasztrófavédelmi igazgatás, fegyveres biztonsági 187 55 1 1 +rség Mindösszesen: 1 7 218 1 43 249 2 53 1 263 869 494 689 623 534 368 19 29 5 21 9 17 6 7 41