Presentation Pályavasúti szolgáltatások Title igénybevétele és díjai

Hasonló dokumentumok
Vasúti Erősáramú konferencia

21. szám 124. évfolyam július 3. TARTALOM. Utasítások 48/2009. (VII. 3. MÁV Ért. 21.) VIG számú

ÉRTESÍTÕ MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Utasítások. 29. szám 125. évfolyam október 15. TARTALOM.

Díjképzési Módszertan

1. melléklet: MÁV Zrt és évi közvetlen költségei költségkategóriánként Költség 2008 (ezer Ft)

M.1. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. által egyetemes szolgáltatás keretében értékesített villamos energia ára

Vasúti Üzemirányítás 2.

M.1. számú melléklet Az EDF DÉMÁSZ Zrt. által egyetemes szolgáltatás keretében értékesített villamos energia ára

A HAJDÚ VOLÁN ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A KÖZFORGALMÚ MENETREND SZERINTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSRA ÉS AZ AHHOZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA

2015/11. SZÁM TARTALOM

A távolsági és elővárosi közlekedés, valamint a regionális integrált közlekedés. 2009/2010. évi menetrendi koncepciója

E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMHÁLÓZATI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA

A rendelet alkalmazási köre

2015/9. SZÁM TARTALOM

M.1. számú melléklet Az EDF DÉMÁSZ Zrt. által egyetemes szolgáltatás keretében értékesített villamos energia ára

HÁLÓZATI ÜZLETSZABÁLYZAT

ZÁRÓJELENTÉS vasúti baleset Nógrádszakál állomás április 8.

magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság

2008. április 30. E.ON DÉL-DUNÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŐEN MŐKÖDİ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA

4/2011. (I. 31.) NFM rendelet. a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről. 1. A rendelet alkalmazási köre. 2. Értelmező rendelkezések

VPP ERŐMŰ ÜZEMELTETŐ ÉS KERESKEDELMI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos január 01-től

A MISKOLCI EGYETEM BÉRBEADÁSI SZABÁLYZATA

Vasúti tevékenységek önköltségszámítása

Teljes ellátás alapú menetrendadási kötelezettség nélküli, közvilágítási célú villamos energia kereskedelmi szerződés

A GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (GYSEV Zrt.)

HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság második olvasatra adott ajánlására (A6-0076/2005),

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás

TÜKE BUSZ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SZEMÉLYSZÁLLÍTÁSI ÜZLETSZABÁLYZATA

TELJES ELLÁTÁS ALAPÚ VILLAMOSENERGIA-SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET

E.ON TISZÁNTÚLI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓI ÜZLETSZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK INTERNET SZOLGÁLTATÁSRA

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

A FŐGÁZ FÖLDGÁZELOSZTÁSI KFT.

MEGRENDELŐ/EGYEDI ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS/SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS ZNET IPTV szolgáltatás igénybevételére

11/1985. (XI. 30.) IpM rendelet. a közvilágításról

I. FEJEZET BEVEZETİ. I.1. A koncepció szükségessége

2014/13. SZÁM TARTALOM

CSATLAKOZÁS PÉNZÜGYI FELTÉTELEI. 1. Csatlakozási díj meghatározás társasági tulajdonú elosztóvezeték esetében

On-line értesítés:

ÉRTESÍTŐ 2011/1. SZÁM

Általános szerződési feltételek

2015/25. SZÁM TARTALOM. 29/2015. (VI. 29. MÁV-START Ért. 25.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Biztonságirányítási Kézikönyvéről...

Villamos energia beszerzése Szentendrén 2016-ra AF

Esztergom Város Önkormányzatának 3/2007. (I. 25.) ör. rendelete a közterületek használatáról

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/147

Magyarország-Budapest: Villamos energia 2014/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

I. Fejezet Üzletek és egyéb zenefelhasználók által fizetendő jogdíjak

K Hintőanyag átmeneti tárolására szolgáló raktársátrak telepítéssel és bontással, karbantartással történő bérlése

2.3. A rendez pályaudvarok és rendez állomások vonat-összeállítási tervének kidolgozása A vonatközlekedési terv modellje

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁJÉKOZTATÓ. LAKÁSÉPÍTÉSHEZ IGÉNYELHETŐ ÁLLAMI TÁMOGATÁSOKRÓL /legalább három gyermek után támogatást igénylők részére/

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének augusztus 25-i ülésére

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének

Mérték Induló 1 Normál 2. K&H üzleti feltételű lakáshitel 0,99% 3,60% Havi törlesztő részletekben

TELJES ELLÁTÁS ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA KERESKEDELMI SZERZŐDÉS 3. rész vonatkozásában

FÖLDGÁZELOSZTÓI ENGEDÉLYES ÜZLETSZABÁLYZATA

HU-Budapest: Különféle kéziszerszámok 2013/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés

Javadalmazási Politika

HIRDETMÉNY. Hatályos: október 05. napjától Közzététel napja: október 02.

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. Tel/Fax: 56/

ÜZLETSZABÁLYZAT 1. sz. módosítása egységes szerkezetbe foglalva

ÖNKÖLTSÉG-SZÁMÍTÁSI SZABÁLYZAT

Hatályba lépés ideje: december 21.

Egyedi előfizetői szerződés

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a D036059/02 számú dokumentum I. mellékletét.

ZÁRÓJELENTÉS Vasúti baleset Csorna július 23.

HU-Eger: Villamos energia 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

Üzletszabályzata. Egyetemes szolgáltatói működési engedély alapján végzett villamosenergia-értékesítés. (3. módosítással egybeszerkesztett szöveg)

ZÁRÓJELENTÉS VASÚTI BALESET Rákosrendező állomás március sz. vonat

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2004. (IV.30.) rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjéről

Előterjesztés. az önkormányzat intézményeinek villamos áram beszerzéséről

I. Fejezet Általános rendelkezések. l. A rendelet hatálya

TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 16/2003.(IX. 24. )számú rendelete. a közterületek használatáról és a közterületek rendjérıl

Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2010. (IV.29.) önkormányzati rendelete

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

3. 92/2011. (XII. 30.) NFM

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete november 26-i ülésére

F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS FÜGGELÉKEI

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS október 13-i 2003/87/EK IRÁNYELVE

Egyedi előfizetői szerződés

1. A rendelet hatálya. 2. A tulajdonosi jogok gyakorlása

Budakalász Gimnázium Budatétényi Tagintézményének Házirendje

36/2002. (XII. 19.) GKM rendelet. a villamosenergia-rendszer irányításával, működésével és használatával összefüggő egyes adatszolgáltatásokról

A Kbt (1) bekezdés b) pontja alapján hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás orvosi műszerek beszerzése érdekében.

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 10 /2007.((III.28.) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

ÁLTALÁNOS SZERZİDÉSI FELTÉTELEK AZ

Energiahatékony iskolák fejlesztése

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD

ZÁRÓJELENTÉS VÁRATLAN VASÚTI ESEMÉNY Vonatok szembeközlekedése Vác-Verőce állomások között december 2.

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 49/2005.(12.20.)sz. rendelete a távhőszolgáltatásról

OKSZI Kft. Internet Szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek KIVONATA

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 31-i rendes ülésére

E.ON ENERGIAKERESKEDELMI KFT. FÖLDGÁZ-KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA JÓVÁHAGYÁSRA BENYÚJTVA: NOVEMBER 7. HATÁLYOS: MÁRCIUS 04.

ÁRUFUVAROZÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT

Részvételi felhívás/eu/ EUHL. Teljesítés helye: 1066 Budapest, Teréz krt. 38. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

Szervezeti Működési Szabályzata

Átírás:

Presentation Pályavasúti szolgáltatások Title igénybevétele és díjai Vasútgazdaságtan dr. Farkas Gyula, Zrt. Győr, 2014. szeptember 25.

Tartalom Pályavasúti szolgáltatások, Hálózati Üzletszabályzat 5. fejezet Hálózat-hozzáférési díjrendszer jellemzői, Hálózati Üzletszabályzat 6. fejezet Teljesítményösztönző rendszer Hálózati teljesítmények Számítási feladatok 2

A Hálózati Üzletszabályzat felépítése A Hálózati Üzletszabályzat a nemzetközi előírásokhoz (RNE) és gyakorlathoz igazodóan 6 fő fejezetre és mellékletekre tagolódik: 1. fejezet: Általános tudnivalók 2. fejezet: A nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózat igénybevétele 3. fejezet: Infrastruktúra 4. fejezet: Kapacitás-elosztás 5. fejezet: A hozzáférésre jogosultak számára nyújtandó szolgáltatások 6. fejezet: Díjak Mellékletek

A Hálózati Üzletszabályzat hatálya Időbeli hatály A 2013/2014. menetrendi évre vonatkozó Üzletszabályzat 2013. december 14. 24.00 órától 2014. december 13. 24.00 óráig hatályos. Területi hatály A Hálózati Üzletszabályzat területi hatálya kiterjed a nem független vasúti pályahálózat-működtető (a MÁV Zrt., GYSEV Zrt.) által működtetett országos normál és széles nyomtávolságú nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózatokra.

Menetrendi év Az éves üzemi menetrend érvényességi időtartama minden év december második vasárnapján 00:00 órakor kezdődik, és a következő év december hónap második szombatján 24:00 óráig tart.

A MÁV Zrt. ügyfélkörének fejlődése 3 Hálózat-hozzáférési szerződéssel rendelkező partnerek 4 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013. november 6 10 16 24 31 32 34 AWT RAIL HU Zrt. BOBO Kft. BSS 2000 Kft. CER Hungary Zrt. CRW a.s. DB Schenker Rail Hungária Kft. DRT Danubius Rail Transport Kft. Floyd Zrt. FOXrail Zrt G&G Kft. GYSEV Zrt. GYSEV Cargo Zrt. KÁRPÁT Vasút Kft. LTE GmbH MÁV FKG Kft. MÁV Nosztalgia Kft. Mávépcell Kft. MÁV-GÉPÉSZET Zrt. MÁV-START Zrt. MÁV-TRAKCIÓ Zrt. METRANS (Danubia) a.s. MMV Zrt. MTMG Zrt. Magyar Vasúti Áruszállító Kft. PKP Cargo s.a. PSP s.r.o. PSZ. a.s. Zrt. Rail Cargo Carrier Kft. RTS GmbH Swietelsky Vasúttechnika Kft. SZDS a.s. Szentesi Vasútépítő Kft. Train Hungary Kft. Vasútvill Kft. Wiener Lokalbahnen Cargo GmbH Záhony-Port Zrt. ZSSK Cargo a.s. 38 Külföldi ügyfelek száma: 10

A pályavasúti szolgáltatások rendszere Pályavasút Vasúti társaság Főbb szolgáltatási elemek Alapszolgáltatások Köteles biztosítani Köteles igénybevenni Menetvonal biztosítás Közlekedtetés Járulékos szolgáltatások Köteles biztosítani Igénybevétele opcionális Felsővezeték használat Állomáshoz való hozzáférés Járműtárolás HÜSZ Kiegészítő szolgáltatások Meghirdetése esetén köteles biztosítani Igénybevétele opcionális Tolatás Mérlegelés Vontatási villamos energia biztosítása Pályavasúti egyéb nyújtható szolgáltatások Nyújtása opcionális, eseti megegyezéssel Igénybevétele opcionális Fékpróba Oktatás Vizsgáztatás www.mav.hu

1) Alapszolgáltatások (Vtv. 3. melléklet I.) 1a) Menetvonal kérelmek kezelése, menetrendszerkesztés, vonatok forgalomba helyezésével kapcsolatos rendelkezések 1b) Vasúti pályahálózat rendelkezésre bocsátása (nyílt vonalak, forgalmi vágányok, kitérők, műtárgyak, jelző- és biztosító-berendezés szolgáltatásainak használata, vonatforgalom lebonyolítása (ahhoz szükséges eszköz és adatkezelése továbbítása, valamint közlekedéshez kapcsolódó információk szolgáltatása)) Hálózat-hozzáférési (pályahasználati) alapdíj = Menetvonal biztosítási díj (1a) + Közlekedtetési díj (1b) 8

2) Járulékos szolgáltatások (Vtv. 3. melléklet II. pont) 2a) Vasúti állomáshasználat és állomáshasználathoz kapcsolódó járulékos szolgáltatások tehervonatok és -kocsik számára 2b) Vasúti állomások használata és állomáshasználathoz kapcsolódó járulékos szolgáltatások személyszállító vonatok és -kocsik számára Tehervonatok induló/cél állomáshasználati díj (2a1)+ Tehervonatok közbenső állomáshasználati díj (2a2) Személyvonatok állomáshasználata megállás céljából (megállási díj - 2b1) + személyvonatok kiinduló/végállomás használata (kiinduló/végállomás használati díj - 2b2) 9

2) Járulékos szolgáltatások (Vtv. 3. melléklet II. pont) 2c) Vasúti üzemanyagtöltő berendezések és felsővezetéki rendszerek használata Üzemanyag vételező helyekhez való hozzáférés (2c1) A szolgáltatás tartalmazza az üzemanyag vételező helyekhez vezető vágányokhoz való hozzáférést és a hozzáféréshez szükséges forgalmi tevékenység ellátását. Felsővezeték használati díj (2c2) A szolgáltatás tartalmazza a felsővezeték és energiaellátó rendszer szolgáltatásaihoz való hozzáférést és használatot (vontatási energia nélkül). 10

2) Járulékos szolgáltatások (Vtv. 3. melléklet II. pont) 2d) Állomási, szolgálati helyiségek, vonali területek és berendezések használata, állomási és vonali üzemszünet felfüggesztése, illetve vasúti járművek tárolása Járműtárolás (2d1) Vasúti járműmérleghez való hozzáférés biztosítása (2d2) Szolgálat megszakítás, szolgálat-szüneteltetés felfüggesztése (személyzetbiztosítás 2d3) Vasúti jármű karbantartására szolgáló létesítményekhez való hozzáférés (2d4) 11

3) Kiegészítő szolgáltatások (Vtv. 3. melléklet III. pont) 3a) Vontatási energia nyújtása, 3b) Tolatás és a II. részben meghatározott létesítmények használatával kapcsolatos egyéb szolgáltatások, ideértve a határforgalom lebonyolításával kapcsolatos, valamint a különböző vasúti pályahálózatok kölcsönös átjárhatóságának hiányából eredően szükségessé váló szolgáltatásokat is, 3c) Közlekedésben részt vevő személyszállító vonatok előfűtése, előhűtése, 3d) Veszélyes áruval rakott kocsik vonatban történő vasúti továbbítása és kiegészítő szolgáltatás rendkívüli küldemények rendes vonatban való közlekedtetése esetén 3e) Vonat adatfelvevői tevékenység végzése (külső vonatfelvétel) Vontatási villamos energia nyújtása (3a1), vontatási célú üzemanyag nyújtása (3a2), Víztöltéshez használt víz biztosítása (3a3) Tolatószemélyzet biztosítása díj (pályavasúttól igényelt tolatószemélyzet - 3b1) + Vontatójármű biztosítása tolatás céljából díj (pályavasúttól igényelt tolatómozdony, mozdonyszemélyzet - 3b2) Áttengelyezés, forgóváz-használat (3b3), Pályavasúti személyzet biztosítása mérlegeléshez (3b4) Nem vontatási célra (előfűtéshez, előhűtéshez) felhasznált villamos energia biztosítása (3c) Rendkívüli küldemény továbbításához szükséges engedély kiadása (3d) Vonat adatfelvevői tevékenység végzése (3e) 12

4) Mellék-és egyéb nyújtható szolgáltatások (Vtv. 3. melléklet IV. pont) Vasúti jármű műszaki vizsgálata (4a) Egyéb nyújtható szolgáltatások: Pályavasúti személyzet eseti biztosítása Oktatás, vizsgáztatás Fékpróba Szolgálati menetrendkönyv kézbesítése Egyéb szolgáltatások 13

Hálózat-hozzáférési díjbevétel elemei Hálózat-hozzáférési alapdíj (1a+1b) + Járulékos hozzáférési díj (2a1+2a2+2b1+2b2+2c1+2c2+2d1+2d2+2d3+2d4) + Kiegészítő szolgáltatási díj (3a1+3a2+3a3+3b1+3b2+3b3+3b4+3d+3e) + Mellékszolgáltatási díj (4a) + = Hálózat-hozzáférési díj Kedvezmények + Felárak + Kiegyenlítő juttatások 14

Ft/vonatkm Szolgáltatások díjai - Alapszolgáltatások A szolgáltatás megnevezése a MÁV Zrt. által kiadott Hálózati Üzletszabályzat alapján A szolgáltatás mértékegysége A szolgáltatás díja 2010/2011. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2011/2012. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2012/2013. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2013/2014. menetrendi évre (Ft) Menetvonal biztosítás Ft/menetvonal 506 600 572 572 vonalkategória I. II. III. I. II. III. I. II. III. I. II. III. Személyszállító vonatok (A, B, C) 370 290 148 375 315 126 375 315 126 375 315 126 Közlekedtetés Tehervonatok (D) 525 359 199 391 370 200 391 370 200 391 370 200 Mozdonyvonat, személyzeti, mozdonypróba és vizsgavonatok (E) 374 374 374 371 371 371 371 371 371 357 357 357 Ft/bruttotonnakm 0,2 0,23 0,23 0,23

Szolgáltatások díjai Járulékos szolgáltatások A szolgáltatás megnevezése a MÁV Zrt. által kiadott Hálózati Üzletszabályzat alapján A szolgáltatás mértékegysége A szolgáltatás díja 2010/2011. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2011/2012. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2012/2013. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2013/2014. menetrendi évre (Ft) Tehervonatok induló / célállomás használata Tehervonatok közbenső állomáshasználata Tehervonatok kiszolgálás célú állomáshasználata Személyszállító vonatok megállási célú állomáshasználata Személyszállító vonatok kiinduló / végállomás használata Felsővezetéki rendszerek használata állomáskategória I. II. III. I. II. III. I. II. III. IV. I. II. III. IV. Ft/állomáshasználat 3 009 1 770 507 4 500 2 000 600 4 500 2 000 600 4500 2000 600 Ft/állomáshasználat 1 050 1 050 1 050 3 400 2 400 1 400 3 400 2 400 1 400 3400 2400 1400 Ft/kocsi 311 311 311 Ft/állomáshasználat 3 526 2 892 2 041 3 540 2 898 2 051 3 540 2 800 1 900 1 700 3 540 2 800 1 899 1 700 Ft/állomáshasználat 2 262 1 810 905 2 270 1 810 905 2 270 1 810 905 905 2270 1810 905 905 Ft/villamos vonatkm 57 57 57 57 Üzemanyag vételező helyekhez való hozzáférés Ft/l (elszámolás a HHFSZ szerint) 22 22 Járműtárolás Ft/jármű/nap 194 34 162 123 Vasúti járműmérleghez való hozzáférés Szolgálat megszakítás, szolgálat szünteltetés felfüggesztése Ft/jármű 1 183 2 340 2 340 2 340 Ft/fő/óra 2 950 2 171 404 2133

Ft/jármű/óra Ft/fő/óra Ft/kWh Ft/kWh Ft/l Szolgáltatások díjai Kiegészítő szolgáltatások A szolgáltatás megnevezése a MÁV Zrt. által kiadott Hálózati Üzletszabályzat alapján A szolgáltatás mértékegysége A szolgáltatás díja 2010/2011. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2011/2012. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2012/2013. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2013/2014. menetrendi évre (Ft) Vontatási felhasználású üzemanyag biztosítása Vontatási felhasználású üzemanyag biztosítása Nem vontatási célra felhasznált üzemanyag biztosítása 252 294 291 352 352 Továbbadott vontatási villamos energia díja 17,6 21,2 21,0 Rendszerhasználat díja 5,7 3,2 3,7 Vontatási villamos energia Továbbadott vontatási villamos energia hálózati veszteség díja 1,8 2,7 1,3 Egyéb üzemeltetési díj 0,03 0,03 0,03 Energiaadó díja Vet. szerinti pénzeszközök díja Továbbadott vasúti társaság által nem vontatási célra felhasznált villamos energia díja 17,6 21,2 21,0 0,3 1,5 Rendszerhasználat díja 5,7 3,2 3,7 Nem vontatási célra használt villamos energia Továbbadott vasúti társaság által nem vontatási célra felhasznált villamos energia hálózati veszteség díja 1,8 2,7 1,3 Egyéb üzemeltetési díj 0,03 0,04 0,03 Energiaadó díja 0,3 Vet. szerinti pénzeszközök díja 1,5 Tolatószemélyzet biztosítása Személyszállító vonatok számára 10 142 9 772 7 170 3 597 Teher- és mozdonyvonatok számára 4 049 4 049 Vontatójármű biztosítása tolatás céljából Pályavasúti személyzet biztosítása mérlegeléshez Személyszállító vonatok számára 31 749 33 099 24 741 19 500 Teher- és mozdonyvonatok számára 21 979 22 029 Ft/jármű 732 732 827 7 291 Tengelyátszerelés Ft/jármű 162 830 50 000 54 300 102 960 Forgóváz használat Ft/óra/forgóváz 70 30 33 76 Rendkívüli küldemény, veszélyes áru továbbítása, próbavonat, Ro-La vonat közlekedtetése Ft/engedély 5 839 5 839 Külső vonatfelvétel (Pályavasúti személyzet biztosítása vonatfelvételhez) Ft/fő/óra 3 323 3 323 3 773 3 773

Szolgáltatások díjai MÁV Pályavasúti egyéb nyújtható szolgáltatások A szolgáltatás megnevezése a MÁV Zrt. által kiadott Hálózati Üzletszabályzat alapján A szolgáltatás mértékegysége A szolgáltatás díja 2010/2011. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2011/2012. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2012/2013. menetrendi évre (Ft) A szolgáltatás díja 2013/2014. menetrendi évre (Ft) Pályavasúti személyzet eseti biztosítása Ft/óra/fő 3 000 3 000 3 000 3 000 Fékpróba I. 2 500 2 500 2 500 2 500 Fékpróba II. Ft/eset 5 000 5 000 5 000 5 000 Fékpróba III. 5250* 5 250 5 250 5 250 Értékesítési tevékenység Ft/eladott jegy db 54 54 54 54 Számadópénztári tevékenység Kereskedelmi adatrögzítés a ZAIR rendszerben Ft/elszámolási óra 2 900 2 900 2 900 2 900 Ft/kocsi db 1 010** 1 010 1 010 1 010 Nemzetközi Személykocsik Határforgalmi Rendszerben való adatrögzítés Ft/vonat 370 370 370 370 Zárjelző tárcsa kezelése Ft/eset 500** 500 500 500 Vasúti kocsik lezárása Ft/kocsi 1 000** 1 000 1 000 1 000 Fuvarokmány kézbesítése Ft/kézbesített köteg 500** 500 500 500 Vasúti kocsik bárcázása Ft/kocsi db 200** 200 200 200 Közreműködés hatósági vonatvizsgálatnál Ft/kocsi 250 (min 3 500)** 250 (min 3 500) 250 (min 3 500) 250 (min 3 500) Vasúti kocsizárak ellenőrzése - zárpótlás nélkül Ft/kocsi 500** 500 500 500 Vasúti kocsizárak ellenőrzése - zárpótlással Ft/kocsi 1 000** 1 000 1 000 1 000 Szolgálati menetrendkönyv kézbesítése Oktatás, vizsgáztatás honlapon közzétett rendszer szerint havi átalánydíj alapján honlapon közzétett tájékoztató alapján Záhonyi határforgalommal összefüggő szolgáltatások külön megállapodás alapján Rendkívüli küldemény esetén a közlekedtetés során felmerült különleges teljesítések Próbavonatok közlekedtetése honlapon közzétett tájékoztató alapján honlapon közzétett tájékoztató alapján 2011. május 1-jétől változott 2011. április 15-től került bevezetésre

Hálózat-hozzáférési díjrendszerek jellemzése Kétlépcsős árképzés: a pályahasználati díj a pályahasználati alapdíj és az igénybevett szolgáltatások díjainak összegeként adódik. Egylépcsős árképzés: külön szolgáltatási díj nem kerül felszámításra, az alapdíj tartalmazza a szolgáltatásokat is. Az alapdíj kétrészes, amennyiben egy fix (pályahasználati volumentől független) és egy változó rész; egyrészes amennyiben csak változó (teljesítmény-függő) rész alkotja. A változó rész annak függvényében, hogy hány teljesítményelemből épül fel, egy-, két- vagy több komponensű lehet. 19

Az árufuvarozó vasútvállalatok hálózat-hozzáférési díjai Menetvonal biztosítási díj (Ft/menetvonal) - vonatkategóriától független díj Közlekedtetési díj Két részből áll - kapacitásfüggő és terhelésfüggő elem 1. Ft/vonatkilométer - tehervonatoknál vonalkategóriánként (3db) eltérő díjjal 2. Ft/bruttótonnakilométer - vonal- és vonatkategóriától független díj

Az árufuvarozó vasútvállalatok hálózat-hozzáférési díjai Felsővezeték használati díj (Ft/villamos vonatkm) - vonatkategóriától független díj - a vontatási villamos energiát nem tartalmazza

Az árufuvarozó vasútvállalatok hálózathozzáférési díjai Induló-/célállomás használat (Ft/állomáshasználat) - állomáskategóriánként (3db) eltérő díj Közbenső állomás használat (Ft/állomáshasználat) - Állomáskategóriánként (3db) eltérő díj Felszámítandó: kocsi ki- vagy besorozás, kocsisorrend fordulás, mozdonycsere

Az árufuvarozó vasútvállalatok hálózat-hozzáférési díjai Tolatószemélyzet biztosítása díj (Ft/óra/fő) - állomáskategóriától független díj - a tolatás nettó ideje alapján

Az árufuvarozó vasútvállalatok hálózat-hozzáférési díjai Vontatójármű biztosítása tolatás céljából díj (Ft/jármű/óra) - állomáskategóriától független - önmagában nem igényelhető szolgáltatás - HÜSZ 5.4.4 mellékletében meghirdetett szolgálati helyeken

Teljesítményösztönző Rendszer

Teljesítményösztönző Rendszer (TÖR) jogszabályi háttere A 101/2007. (XII. 22.) a vasúti pályahálózathoz történő nyílt hozzáférés részletes szabályairól GKM rendelet 34. -a szabályozza. 34. (1) A kapacitás-elosztó szervezet a hálózati zavarok csökkentése és a vasúti közlekedési teljesítmények javítása érdekében teljesítményösztönző rendszert határoz meg, amelynek alapelvei a vasúti pályahálózat egészére vonatkozóan azonosak. (2) A pályahálózat-működtetőre és a hozzáférésre jogosultra is vonatkozó teljesítményösztönző rendszer elemei lehetnek különösen a hálózati zavart okozó tevékenységért kiszabott pénzügyi hátrányok, valamint a terv feletti teljesítményért járó pénzügyi előnyök. A pénzügyi hátrány egyértelműen a pályahálózat-működtető vagy egy hozzáférésre jogosult által okozott hálózati zavarhoz kötődik. A teljesítmény-ösztönző rendszer a pályahálózatműködtetőre és a hozzáférésre jogosultra egymással arányos elemeket tartalmaz. (3) A kapacitás-elosztó szervezet úgy határozza meg a teljesítményösztönző rendszer elemeinek mértékét és alkalmazásuk feltételeit, hogy a teljesítményösztönző rendszer működtetéséből származó anyagi előny a működtetés ráfordításaival arányos legyen, valamint a hálózati zavar okai azonosításának adminisztratív költsége ne haladja meg a hálózati zavar okozásáért kiszabott pénzügyi hátrányt. 26

A TÖR bevezetése, módosítása A 101/2007 GKM rendelet 36. alapján a 2010/2011. menetrendi évben került bevezetésre a TÖR. 36. (2) A kapacitás-elosztó szervezet a teljesítményösztönző rendszerre vonatkozó szabályokat első alkalommal a 2010. december második vasárnapjától kezdődő menetrendi évre határozta meg. 34. (7) A kapacitás-elosztó szervezet a menetrendi év kezdetét legalább 90 nappal megelőzően hozza nyilvánosságra a honlapján az adott menetrendi évre vonatkozó teljesítményösztönző rendszert. A kapacitás-elosztó szervezet a teljesítményösztönző rendszer módosítását legalább 30 nappal a hatálybalépése előtt hozza nyilvánosságra a honlapján. 27

A TÖR alapelvei A teljesítményösztönző rendszer kiterjedhet: - a vonat leközlekedtetésének a kiutalt menetvonalhoz viszonyított pontosságára, - a többletfizetési kötelezettségre a menetvonalak megfelel tervezhetősége érdekében a menetvonaligénylés időpontjának függvényében, - a lemondási díjakra, - a környezetbarát közlekedési módot támogató ösztönző elemre, valamint - egyéb, a vonat közlekedtetéséhez kapcsolódó minőségi paraméterekre (többek között a szolgáltatások időbeli tervezhetőségének elősegítése érdekében). A teljesítményösztönző rendszernek minden esetben célhoz kötötten kell létrejönnie. A kitűzött célok elérésének ellenőrzése a rendszer működésének elválaszthatatlan része. A teljesítményösztönző rendszernek ösztönzően kell hatnia a vasúti szolgáltatások tervezhető, optimális kihasználására. A teljesítményösztönző rendszerben meghatározottak egységesen és hátrányos megkülönböztetés nélkül vonatkoznak mind a hozzáférésre jogosultakra, mind a pályahálózat-működtetőkre. 28

Pontosság A teljesítményösztönző rendszer egyik fő eleme a vonat leközlekedtetésének a kiutalt menetvonalhoz viszonyított pontossága. Az ösztönző elem bázisa a menetvonal tény adatainak eltérése a terv adatokhoz viszonyítva. A TÖR a vonatok pontossági minősítését a végállomási késések alapján hajtja végre. A TÖR keretein belül az elsődleges késések kezelésének figyelembe vételét teszi lehetővé (101/2007 GKM rendelet 34. (2)). A másodlagos késések nem tartoznak a rendszer hatálya alá. A tűréshatárok perc alapúak, értékük egy percnél magasabb. személyszállító vonatok esetében a tűréshatár 15 perc, szerelvény vonatoknál 40 perc, árutovábbító vonatok esetén 60 perc. A pályahálózat-működtető által rögzített késési időadatok, illetve késési kódok figyelembevételével a szegmenshez tartozó tűréshatár érték kivonásával történik a TÖR-höz kapcsolódó kalkuláció. A szegmenshez tartozó tűréshatár érték teljes késésből történő kivonása után a fennmaradó késési percek a teljes késéshez tartozó megoszlás szerint kerülnek okozóhoz rendelésre. A késéshez tartozó pénzügyi hátrány percenkénti elszámolással 20 Ft/perc értékkel kerül meghatározásra, az egy hónapban maximálisan kiróható pénzügyi hátrány nem lehet több mint az adott hozzáférésre jogosult által az adott hónapban megrendelt, illetve leközlekedtetett vonatok után fizetendő hálózat-hozzáférési (vontatási energia kivételével) díj 1 százaléka. 29

Menetvonal igénylés A többletfizetési kötelezettség az alapszolgáltatási díj (menetvonal biztosítási díj és közlekedtetési díj összege) százalékában kerül meghatározásra az adott menetvonalra vonatkozóan. Menetvonal igénylés időpontja a tervezett közlekedési időpontot megelőző Többletfizetési kötelezettség (Alapszolgáltatási díj %-a) 5. napig 0 5 nap-24 óra közötti időpontban 2 24 órán belül 5 A menetvonal kizárólag a menetvonal kiutalásban meghatározott azon időszakra vonatkozik, amely a vonat két pont közötti leközlekedtetéséhez szükséges. Ennek megfelelően bármilyen változtatás, amely a menetvonal útvonal- es időadataiban, a menetvonallal egyidejűleg megrendelt szolgáltatásokban a menetvonal út- es időadataira kihatóan, valamint a menetvonal kiutalás részét képező vonatkategóriára vonatkozó alapadatokban történik, a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a menetvonal lemondását és új a változtatott paramétereknek megfelelő - menetvonal megrendelését teszi szükségessé. 30

Lemondási díjak A hozzáférésre jogosult a kiutalt, de fel nem használt menetvonalért lemondási díjat köteles fizetni. Amennyiben a kiutalt menetvonalon vonat közlekedtetésére nem kerül sor, a vonat lemondását a menetvonal jogosultjának kezdeményeznie kell a VPE Kft-nél. A lemondási díjak az alapszolgáltatási díj (menetvonal biztosítási díj és közlekedtetési díj összege) százalékában kifejezve kerülnek megállapításra. A százalékos értékek időarányosan kerülnek meghatározásra, a lemondás időpontjának a tervezett leközlekedés időpontjához viszonyítva. A pályahálózat-működtető veszélyhelyzet miatti menetvonal visszavonása nem minősül menetvonal lemondásnak, az nem tartozik a lemondási díjra vonatkozó szabályok hatálya alá. Amennyiben a vonat a hozzáférésre jogosult érdekkörében felmerült okból a kiutalt menetvonal alapján csak részben kerül leközlekedtetésre, a menetvonal fel nem használt részére jutó közlekedtetési díj 20%-a kerül lemondási díjként felszámításra. Lemondás időpontja a tervezett közlekedési időponthoz képest Lemondási díj (Alapszolgáltatási díj %-a) Tervezett közlekedési időpontot megelőző 5 napig 0 Tervezett közlekedési időpontot megelőző 5 nap 24 óra közötti időpontban 1 24 órán belül 3 Tervezett közlekedési időpontot követő 24 órán belül (amennyiben a vonat közlekedtetése nem kezdődött meg) Lemondás nélkül/ tervezett közlekedési időpontot követő 24 órán túl 100 5 31

Környezetbarát közlekedési módot támogató ösztönző elem A hozzáférésre jogosult az adott menetvonalért fizetendő hálózat hozzáférési díjból az alapszolgáltatásokért fizetendő díjak megfizetésének 70%-a alól mentesül, amennyiben kimutathatóan közútról átterelt áruforgalmat a nyílt hozzáférésű vasúti pályahálózaton minimum 300 km szállítási távolságra vasúti szállítással bonyolít le. A kedvezmény alapja a hozzáférésre jogosult által egyértelműen és kimutatható módon igazolt a közútról vasútra átterelt árumennyiség vasúton történő elszállításának pályahálózat-működtető által nyújtott, a Hálózati Üzletszabályzatban meghirdetett alapszolgáltatások igénybevételéért fizetendő hálózat-hozzáférési díj. 32

Egyéb minőségi paraméterek Egyéb a vonatközlekedtetéshez kapcsolódó minőségi paraméterekre vonatkozóan négy teljesítményösztönző elem jelenik meg: személyzetbiztosításhoz kapcsolódó többletfizetési kötelezettség, személyzetbiztosításhoz kapcsolódó lemondási díj, tolatószemélyzet biztosításához kapcsolódó többletfizetési kötelezettség, tolatószemélyzet biztosításához kapcsolódó lemondási díj A jelenleg alkalmazott egyéb, a vonatközlekedtetéshez kapcsolódó minőségi paraméterek alá tartozó négy ösztönző elem célja a humánerőforrás vezénylése szempontjából kritikus szolgáltatások igénylésének, vagy az esetlegesen felmerülő lemondásuknak az időpontját a szolgáltatás igénybevételét megelőző 8. napra vagy az elé terelni. 33

Személyzet- és tolatószemélyzet biztosításához kapcsolódó többletfizetési kötelezettségek Szolgálat megszakítás, szolgálat-szünetelés felfüggesztése szolgáltatás igénybevétele esetén személyzetbiztosítási díj, tolatószemélyzet biztosítása esetén tolatószemélyzet biztosítási díj kerül felszámításra. A szolgáltatások elvégzéséhez szükséges személyzet biztosításához kapcsolódó többletfizetési kötelezettség a szolgáltatásért fizetendő díj százalékában kifejezve kerül meghatározásra a szolgáltatás megrendelés időpontjának a szolgáltatás tervezett igénybevételének időpontjához viszonyítva. Rendelés időpontja Szolgáltatás igényléséhez kapcsolódó többletfizetési kötelezettség Személyzetbiztosítás esetén fizetendő többletfizetés mértéke a szolgáltatási díjhoz viszonyítva (%) Tolatószemélyzet biztosítás esetén fizetendő többletfizetés mértéke a szolgáltatási díjhoz viszonyítva (%) Előző hó 20. napját megelőzően 0 0 Előző hónap 20. napját követően és legalább 8 nappal a szolgáltatás igénybevétele előtt 20 5 8 napon belül 50 15 34

Személyzet- és tolatószemélyzet biztosításához kapcsolódó lemondási díjak A hozzáférésre jogosult a kiutalt, de fel nem használt személyzet- és tolatószemélyzet biztosításáért lemondási díjat köteles fizetni. A lemondási díjak a szolgáltatás díjának százalékában kifejezve kerülnek megállapításra. A százalékos értékek időarányosan kerülnek meghatározásra, a lemondás időpontjának a szolgáltatás tervezett igénybevételének időpontjához viszonyítva, annak érdekében, hogy a lemondás a lehető leghamarabb történjen meg. Lemondás időpontja a szolgáltatás tervezett igénybevételének időpontját megelőzően Személyzetbiztosítás esetén fizetendő lemondási díj a szolgáltatási díjhoz viszonyítva (%) Tolatószemélyzet biztosítás esetén fizetendő lemondási díj a szolgáltatási díjhoz viszonyítva (%) Legalább 8 nappal 0 0 8 napon belül 30 10 Lemondás nélkül és az igénybevétel elmulasztásával 100 100 35

Hazai vasúthálózat jellemzői, szállítási teljesítmények

Új szereplők a vasúti árufuvarozási piacon 35,0% 30,0% 28,8% (előzetes adat) 25,0% 20,0% 17,5% 20,8% 15,0% 10,0% 5,0% 4,2% 6,9% 9,9% 12,7% 13,3% 0,0% Forrás: NKH-számítás 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Q1- Q3 Az új piaci szereplők részesedése árutonna-km %-ában dr. Menich Péter: Hol tart a magyar vasúti piac?, KTE, Kápolnásnyék, 2014.02.27.

Vasúti pályahálózat- és teljesítményadatok (MÁV Zrt, 2004-2012)

Árufuvarozó vasúti társaságok piaci részesedésének megoszlása (2012) TOP 5 legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező vasúti társaság: RCH Zrt. 76 % Egyéb árufuvarozó vasúti társaságok 24 % Floyd 12,35% GySEV Cargo 6,15% DB SRH 3,34% LTE 6,67% MÁVÉPCELL 1,45% MÁV FKG 6,09% RCH Zrt. MMV Zrt. CER Zrt. Floyd Zrt. Train Hungary Zrt. 88% METRANS 2,59% CER 12,72% MMV 16,81% AWT 8,32% Egyéb vasúti társaság 2,30% WLB 2,86% Train Hungary 9,14% SZDS 1,31% PSZ 7,90% BOBO CRW KÁRPÁT V. MTMG RTS VASÚTVILL ZSSK HHD ~2,3%-át fizető vasúti társaságok BSS 2000 G&G MVÁ RSH SZENTESI ZÁHONY-PORT

A bevételek szegmensek szerinti megoszlása 1% 19% HHD 80% 1% VVE 68% 31% Személyszállítás Árufuvarozás Vontatás

GYSEV Zrt. által működtetett pályahálózat és teljesítmények Teljesítmények (GYSEV Zrt.) 2010 2011 2012 Tehervonati vonatkm 795 809 866 147 1 089 995 Személyszállító vonatkm 2 195 691 3 498 008 4 995 265 Tehervonat btkm 838 558 823 903 899 565 1 184 303 666 Személyszállító vonat btkm 507 761 889 684 364 858 969 423 288 Személyvonati menetrendszerűség 83,8% 90,0% 90,0% Forrás: GYSEV Zrt. 41

A hazai vasúti pályahálózaton közlekedett összes vonat db (2013) 42

A hazai vasúti pályahálózaton közlekedett összes vonat bruttótonna-terhelése (2013) 43

A mozdony típusra és a továbbított vonatnemre jellemző átlagos vontatási villamos energia fogyasztási fajlagos értékek (érvényes 2011. május 1-jétől) Mozdony sorozat Teherszállítás Személyszállítás Gépmenet Tolatás kwh/100 etkm kwh/vkm kwh/tolatási óra V42 1,61 5,43 3,43 88,29 V43 1,82 5,43 4,29 74,28 V63 1,72 4,78 5,44 66,73 ES 64 U2 típuscsalád 2,00 3,80 5,05 97,28 V46 2,79 7,21 5,17 67,60 LE 5100 1,92-5,40 70,28 Class 185 (Bombardier TRAXX 185) család 1,97-4,67 70,28 69 E1-4 típusú ZSSK 363 1,72-4,43 95,00 47 E4 típusú ZSSK 240 1,62-3,61 90,00 1142-44 (HR) 1,61-3,43 88,29 450-002-5 1,64-4,41 93,54 Egyéb 2,00 3,80 5,05 97,28 44

Zrt. 1133 Budapest, Váci út 92. dr. Farkas Gyula Telefon: +36-1-512-7532 E-mail: gyula.farkas@railcargo.hu www.railcargo.hu 24.09.2014 45