SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA



Hasonló dokumentumok
A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 68. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE augusztus 27., péntek. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok

Melléklet a 87/2010. (X. 6.) HM utasításhoz. A 46/2011. (IV. 20.) HM utasítással módosított egységes szerkezetbe foglalt szöveg.

87/2010. (X. 6.) HM utasítás. a Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E október 6., szerda

1. A kormánymegbízott

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e

Az átszervezés területi feladatai

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát!

1. melléklet az előterjesztéshez

A tervezet előterjesztője

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól

A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

Magyar joganyagok - 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet - a honvédelemről és a Mag 2. oldal a 89. tekintetében az épített környezet alakításáról és vé

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

Közbiztonsági referensek képzése

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM december 12. Jogszabályok

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás

1. A Külügyminisztérium szervezeti felelősségi rendszerének alapjai a Külügyminisztérium jogállása, feladat- és hatáskörei

A és között hatályos szöveg. intézkedésekről szóló évi CXIII. törvény 81. (1) bekezdés a) és d) pontjában,

2. oldal és Működ (2) A Szabályzat 49. (1) bekezdés t) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A költségvetésért felelős helyettes államtitkár) t

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM december 28. Határozatok

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja

A szabályzat hatálya. A honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi tevékenység személyi feltételei és a megbízotti rendszer működése

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása

VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG

AZ ORSZÁGVÉDELEM RENDSZERE ÉS KÖZPONTI IRÁNYÍTÁSA

ORFK Tájékoztató (OT) 2009/8. szám Budapest, március 18. ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

és s feladatrendszere (tervezet)

A Főosztály dolgozói:

T E R V E Z E T

KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

hatályos

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

Javaslat. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata módosításának jóváhagyására

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM június 4.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága. Alapító Okirata

HIT GYÜLEKEZETE ORSZÁGOS HIVATALÁNAK Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (kivonat)

KOORDINÁCIÓS, HUMÁNPOLITIKAI és SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY. 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében:

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004

MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. A Miniszterelnökség személyügyi hírei 5280

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 6. VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS SZAKMACSOPORT

Tárnoki Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Mű ködési Szabályzata

A Kormány. /2006. ( ) Korm. rendelete. a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E szeptember 28., kedd

Magyar joganyagok - 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet - az emberi erőforrások minis 2. oldal 5. A foglalkoztató szervezetnél a nemzetbiztonsági ellenőr

A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje június 30. EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Szervezeti és Működési Szabályzatának a

Védelmi Bizottság Titkársága. I. A szervezeti egység adatai

I. A HIVATAL FELADATAI

Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona (Mozsgó) SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

Iromány száma: T/710. Benyújtás dátuma: :27. Parlex azonosító: NHE3459J0001

A honvédelmi miniszter. 53 /2014. (VIII. 1.) HM utasítása

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

Az Informatikai Főosztály feladatai

A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

MANS Munkacsoport Megalakuló és Feladatszabó Ülés szeptember 15. HM Tervezési és Koordinációs Főosztály 1/15

I.2. A szervezeti egységek feladatainak leírása január 2-ától hatályos SzMSz. alapján [20/2015. (11.30.) sz. utasítás]

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG

A védelmi igazgatási rendszer területi és helyi felépítése, feladatai Bozsákovics László mk. alezredes

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban

Mátraverebélyi Közös Önkormányzati Hivatal SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. A közös önkormányzati hivatal jogállása és irányítása

I. Szervezeti, személyzeti adatok

16/2018. (november 30.) számú dékáni utasítás az

A Gazdasági Versenyhivatal Elnökének 21/Eln./2010. évi belső utasítása a Gazdasági Versenyhivatal Alapító Okiratának módosításáról

1. Gazdasági Bizottság

Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (VIII.26.) Önkormányzati rendelete

DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (XII. 13.) számú rendelete

Kontrollrendszer megfelelő működtetése, a jó példa elöl jár

Átírás:

1 MAGYAR KÖZT ÁRSAS ÁG HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Nyt. szám: 829/437. számú példány Jóváhagyom! Budapest, 2010. május 29-én Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter sk. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. május 29-től hatályos szöveg

2 A Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata a 82/2006. (MK 94.) HM utasítással lépett hatályba és azt a 82/2007. (MK 108.), a 70/2008. (HK 15.), valamint a /2010. ( ) HM utasítások módosították

3 TARTALOMJEGYZÉK ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK... 7 I. FEJEZET... 10 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM JOGÁLLÁSA, ALAPTEVÉKENYSÉGE, IRÁNYÍTÁSÁNAK ÉS VEZETÉSÉNEK RENDJE... 10 1/A. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM JOGÁLLÁSA 10 1. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ALAPTEVÉKENYSÉGE 10 2. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM IRÁNYÍTÁSA ÉS VEZETÉSE 11 II. FEJEZET... 17 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE... 17 III. FEJEZET... 20 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUMI VEZETŐK FŐ FELADATAI... 20 1. HONVÉDELMI MINISZTER 20 1/A. MINISZTERI KABINET, KABINETFŐNÖK 34 2. A PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR 35 3. KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR 36 4. JOGI ÉS IGAZGATÁSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR 48 5. VÉDELEMPOLITIKAI ÉS VÉDELMI TERVEZÉSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR 50 6. VÉDELEMGAZDASÁGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR 54 7. HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK 60 8. HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK HELYETTES 64 9. 66 10. FŐOSZTÁLYVEZETŐK, FŐOSZTÁLYI SZERVEZETBE NEM TARTOZÓ OSZTÁLYVEZETŐK 66 11. TITKÁRSÁGVEZETŐK 67 IV. FEJEZET... 68 A MINISZTÉRIUMI SZERVEK RENDELTETÉSE ÉS FŐ FELADATAI... 68 A MINISZTER KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALATT MŰKÖDŐ SZERV... 68 1. KOMMUNIKÁCIÓS FŐOSZTÁLY 68 A PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALATT MŰKÖDŐ SZERV70 2. PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁRI TITKÁRSÁG 70 A MINISZTER MUNKÁJÁT KÖZVETLENÜL SEGÍTŐ ÉS A KABINETFŐNÖK KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALATT MŰKÖDŐ SZERVEK... 71 3. MINISZTERI KABINET 71 A KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALATT MŰKÖDŐ SZERVEK... 75 4/A. KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁRI TITKÁRSÁG 75 4/B. SZEMÉLYÜGYI OSZTÁLY 75 4. TERVEZÉSI ÉS KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY 77 5. 85 A JOGI ÉS IGAZGATÁSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALATT MŰKÖDŐ SZERVEK... 86 6. JOGI ÉS IGAZGATÁSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁRI TITKÁRSÁG 86 7. JOGI FŐOSZTÁLY 87 8. 90 A VÉDELEMPOLITIKAI ÉS VÉDELMI TERVEZÉSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALATT MŰKÖDŐ SZERVEK... 90 9. VÉDELEMPOLITIKAI ÉS VÉDELMI TERVEZÉSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁRI TITKÁRSÁG 90 10. VÉDELEMPOLITIKAI FŐOSZTÁLY 91 11. NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSI FŐOSZTÁLY 97

4 A VÉDELEMGAZDASÁGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALATT MŰKÖDŐ SZERVEK... 100 12. VÉDELEMGAZDASÁGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁRI TITKÁRSÁG 100 13. VÉDELMI TERVEZÉSI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY 100 14. 105 A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖDŐ SZERVEK... 106 15. VEZÉRKARI TITKÁRSÁG 106 16. HADMŰVELETI ÉS KIKÉPZÉSI FŐOSZTÁLY 109 17. HADERŐTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY 113 18. SZEMÉLYZETI FŐOSZTÁLY 116 19. HÍRADÓ, INFORMATIKAI ÉS INFORMÁCIÓBIZTONSÁGI FŐOSZTÁLY 122 A MINISZTER KÖZVETLEN ALÁRENDELTSÉGÉBE TARTOZÓ SZERVEZETEK... 129 1. HM KÖZPONTI ELLENŐRZÉSI ÉS HATÓSÁGI HIVATAL 129 2. HM VÉDELMI HIVATAL 130 3. HM INFRASTRUKTURÁLIS ÜGYNÖKSÉG 130 4. HM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI ÜGYNÖKSÉG 131 5. HM FEJLESZTÉSI ÉS LOGISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG 134 6. MK ÁLLANDÓ NATO KÉPVISELET, VÉDELEMPOLITIKAI RÉSZLEG 135 7. MK ÁLLANDÓ EBESZ KÉPVISELET, KATONAI KÉPVISELET 136 8. HM HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM 136 9. 136 A MINISZTER KÖZVETLEN, ILLETVE FENNTARTÓI IRÁNYÍTÁSA, VALAMINT FELÜGYELETE ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETEK... 137 1. MK KATONAI FELDERÍTŐ HIVATAL 137 2. MK KATONAI BIZTONSÁGI HIVATAL 137 3. ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 137 4. HM ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT (HONVÉD, RENDÉSZETI ÉS VASÚTEGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT) 137 A HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK KÖZVETLEN ALÁRENDELTSÉGÉBE TARTOZÓ SZERVEZETEK... 138 1. MH ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 138 2. MH KATONAI KÉPVISELŐ HIVATAL 138 3. MH NEMZETI KATONAI KÉPVISELET 138 4. MH NEMZETI ÖSSZEKÖTŐ KÉPVISELET 139 5. MH GEOINFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT 139 6. MH DR. RADÓ GYÖRGY HONVÉD EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT 139 7. MH MŰVELETI KÖZPONT 140 8. MH KELET- ÉS NYUGAT-MAGYARORSZÁGI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁGOK 141 9. MH TÁMOGATÓ DANDÁR 142 10. MH KÖZPONTI KIKÉPZŐ BÁZIS 142 11. MH KINIZSI PÁL TISZTHELYETTES SZAKKÉPZŐ ISKOLA 142 V. FEJEZET... 144 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM MŰKÖDÉSÉNEK SZABÁLYAI... 144 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 144 2. MINISZTÉRIUMI MUNKATERVEZÉSEK, ELLENŐRZÉSEK 145 2.1. Munkatervezés 145 2.1.1. Általános tervezési előírások 145 2.1.2. A Honvédelmi Minisztérium működésének alapvető tervezési okmányai 146 2.1.3. A Honvédelmi Minisztérium tervezési okmányai kidolgozásának főbb szabályai 146 2.2. Ellenőrzés 149 2.2.1. Az ellenőrzés rendszere 149 2.2.2. A Honvédelmi Minisztérium tevékenységének belső ellenőrzése 150 2.3. A törvényességi felügyelet 150 3. A DÖNTÉS-ELŐKÉSZÍTÉS FOLYAMATA 151 4. A TÁRCA VÉDELMI TERVEZŐ RENDSZERE 152

5 5. ELŐTERJESZTÉSEK, JOGSZABÁLYOK, AZ ÁLLAMI IRÁNYÍTÁS EGYÉB JOGI ESZKÖZEI, BELSŐ RENDELKEZÉSEK ELŐKÉSZÍTÉSE, KIADMÁNYOZÁSI JOGKÖR GYAKORLÁSA 153 5.1. A kormány-előterjesztések, jelentések, beszámolók benyújtása 153 5.2. A jogszabályok, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközei előkészítésének szabályai 153 5.3. A kormány-előterjesztések véleményezése 155 5.4. A külső államigazgatási szervek által előkészített normatív rendelkezések tervezeteinek véleményezése 156 5.5. A kiadmányozási (aláírási) jog gyakorlása 156 5.6. A belső rendelkezések előkészítése 156 6. GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK ALAPÍTÁSA, TULAJDONOSI JOGOK GYAKORLÁSA, A VAGYONKEZELÉS RENDJE 158 7. A HONVÉDELMI TÁRCA ÁLTALÁNOS ÉS JOGI KÉPVISELETE 159 8. A KÜLSŐ ÉS BELSŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS, VALAMINT KAPCSOLATTARTÁS RENDJE 160 8.1. A külső és belső együttműködés rendje 160 8.2. A kapcsolattartás általános rendje 161 8.3. Más államigazgatási szervekkel való kapcsolattartás 161 9. A NEMZETKÖZI KAPCSOLATTARTÁS ÁLTALÁNOS RENDJE 162 10. A MÉDIA TÁJÉKOZTATÁSÁNAK RENDJE 164 11. A KÖZÉRDEKŰ ADATOK NYILVÁNOSSÁGÁNAK BIZTOSÍTÁSA ÉS A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME 164 12. A MINISZTÉRIUM SZÁMÍTÓGÉPES INFORMATIKAI RENDSZERE 165 13. A MINISZTÉRIUM MŰKÖDÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSA 165 13.1. A munkavégzés rendje 165 13.2. Belföldi és külföldi szolgálati kiküldetés (útba indítás), a szabadságok kiadásának rendje 165 13.3. Állománygyűlések, rendezvények 166 13.4. A Honvédelmi Minisztérium logisztikai igényeinek biztosítása 167 13.5. A személyzeti és munkaügyek vitele 167 13.6. A miniszteri tanácsadói, szakmai tanácsadói címek adományozása, vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség 167 13.7. Az intézményi költségvetés és pénzgazdálkodás 168 13.8. Készenléti szolgálatok 168 13.9. A minősített adatok védelme, az ügyvitel rendje 168 14. MINISZTÉRIUMI FÓRUMOK, BIZOTTSÁGOK, ÉRTEKEZLETEK 169 14.1. A miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezlete: 169 14.2. A Honvédelmi Minisztérium Kollégiuma (HMK): 169 14.3. A Honvédelmi Minisztérium munka- és adminisztratív értekezletei: 169 14.4. Honvédelmi Minisztérium havi feladattervező, koordinációs és információs értekezlete: 170 14. 5. Honvédelmi Minisztérium Védelmi Tervező Bizottság (HM VTB): 170 14.6. 170 14.7. 170 14.8. Honvédelmi Minisztérium Informatikai és Hírközlési Alkalmazási Bizottság (HM IHAB): 170 14.9. Rendszeresítési Bizottság (RB): 171 14.10. Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Kabinet (HM HPK): 171 14.11. Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF): 171 14.12. Honvédelmi Minisztérium Oktatási és Tudományos Tanács (HM OTT): 171 14.13. 172 14.14. Honvédelmi Minisztérium Biztonsági Beruházási Tervtanács (HM BBT): 172 14.15. Honvédelmi Minisztérium Építési Tervtanács (HM ÉTT): 172 14.16. Honvédelmi Minisztérium Humán Koordinációs Testület (HM HKT): 172 14.17. 172 14.18. Honvédelmi Minisztérium Keretgazda Lakásbizottság (HM KGLB): 172 14.19. Honvédelmi Minisztérium Központi Lakásbizottság (HM KLB): 172 14.20. Honvédelmi Minisztérium Központi Szakértői Csoport: 172 14.21. Magyar Honvédség Korrupcióellenes Bizottság: 172 14.22. Magyar Honvédség Katonanői Bizottság: 173 14.23. Honvédelmi Idősügyi Tanács: 173

6 14.24. Honvédségi Etikai Tanács: 173 14.25. Magyar Honvédség Műveleti Szabványosítási és Doktrinális Bizottság (MH MSZDB): 173 14.26. Magyar Honvédség Drogprevenciós Bizottság (MH DB): 173

7 Értelmező rendelkezések A Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata (a továbbiakban: HM SZMSZ) a Honvédelmi Minisztérium béke- (normál) időszaki működését meghatározó alapokmány. A minisztériumi vezetők és a minisztériumi szervek ezen okmány alapján végzik mindennapi a jogszabályokban és az állami irányítás egyéb jogi eszközei által meghatározott tevékenységüket. A HM SZMSZ alkalmazása szempontjából: Állami vezetők: a honvédelmi miniszter, a parlamenti államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkárok. Ezen belül: politikai vezetők: a honvédelmi miniszter és a parlamenti államtitkár. szakmai vezetők: a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkárok. Katonai vezetők: a Honvéd Vezérkar főnöke és a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese. Minisztériumi vezetők: az állami vezetők, a katonai vezetők, valamint a HM szervek vezetői. HM szervek vezetői: a kabinetfőnök, a főosztályvezetők, a főosztályi szervezetbe nem tartozó osztályvezetők és a Miniszteri Kabinetbe nem tartozó titkárságvezetők. Honvédelmi tárca: a Magyar Honvédség és a miniszter közvetlen irányítása, fenntartói irányítása, továbbá felügyelete alá tartozó szervezetek összessége. Magyar Honvédség: a Honvédelmi Minisztérium, a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteinek összessége. A miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek: a HM szervezetek: (a HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal; a HM Védelmi Hivatal; a HM Infrastrukturális Ügynökség; a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség; a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség; az MK Állandó EBESZ Képviselet, Katonai Képviselet; az MK Állandó NATO Képviselet, Védelempolitikai Részleg; a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a HM Katona-egészségügyi Kiválósági Központ). A Honvéd Vezérkar főnökének közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek: az MH Összhaderőnemi Parancsnokság; az MH Támogató Dandár; az MH Műveleti Központ; az MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ; az MH Katonai Képviselő Hivatal; az MH Nemzeti Összekötő Képviselet; az MH Nemzeti Katonai Képviselet; az MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság; az MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság; az MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ; az MH Geoinformációs Szolgálat; az MH Központi Kiképző Bázis, valamint az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola. A honvédelmi miniszter közvetlen irányítása alá tartozó szervezetek: az MK Katonai Felderítő Hivatal, az MK Katonai Biztonsági Hivatal (a továbbiakban együttesen: katonai nemzetbiztonsági szolgálatok). A honvédelmi miniszter fenntartói irányítása alá tartozó szervezet: a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (a továbbiakban: ZMNE).

8 A honvédelmi miniszter felügyelete alá tartozó szervezet: a HM Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasútegészségügyi Központ). A parlamenti államtitkár által felügyelt szervezet: a HM Tábori Lelkészi Szolgálat. A Magyar Honvédség szervezeti keretébe tartozó kettős jogállású, a legfőbb ügyész irányítása alatt működő szervezet: a Katonai Ügyészség. HM szervek: a Honvédelmi Minisztérium szervezeti elemei (a Miniszteri Kabinet, a főosztály, a főosztályi szervezetbe nem tartozó osztály és a Miniszteri Kabinetbe nem tartozó titkárság). A HM hivatali szervezete: a miniszter munkáját közvetlenül segítő, illetve a parlamenti államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok közvetlen irányítása alá tartozó HM szervek együttes megnevezése. A Honvéd Vezérkar: békében a Honvédelmi Minisztérium részét képező, a Honvéd Vezérkar főnök közvetlen alárendeltségében működő HM szervek (főosztályok és a Vezérkari Titkárság) együttes megnevezése. Az MH középszintű vezető szerve: az MH Összhaderőnemi Parancsnokság. A Magyar Honvédség katonai szervezetei: a szárazföldi csapatok, a légierő csapatai, a központi logisztikai és támogató szervezetek, valamint a Magyar Honvédség feladatainak végrehajtása érdekében egyéb szaktevékenységet folytató, önálló állománytáblával rendelkező szervezetek. Szolgálati elöljáró: az állomány tagjával szemben a magasabb szolgálati beosztásánál fogva parancs, intézkedés kiadására, vagy egyes munkáltatói jogkörök gyakorlására jogosult személy. Hivatali felettes: a szolgálati elöljáró jogkörének megfelelő hatáskörrel rendelkező, nem szolgálati jogviszonyban álló vezető. A hivatali felettesnek alárendeltjei felé utasítási jogköre van. Szakmai elöljáró: az a szolgálati jogviszonyban álló vezető, aki szakterületén a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben, valamint a HM SZMSZ-ben meghatározottak alapján szakirányítási tevékenységre jogosult. Szakmai felettes: a szakmai elöljáró jogkörének megfelelő szakmai hatáskörrel rendelkező köztisztviselői, közalkalmazotti állományú vezető. Irányítás: olyan tevékenység, amelyben az irányító az irányított szervezeten kívülről meghatározó befolyást gyakorol az irányított szervezet tevékenységének minden területére. Vezetés: olyan tevékenység, amely során a vezető a vezetett szervezet tagjaként az irányító által meghatározott feladatok végrehajtása érdekében, az irányítás keretei között meghatározó befolyást gyakorol a szervezet tevékenységére, azonban a szervezet tevékenységének célját és rendeltetését nem változtathatja meg. Felügyelet: az irányítás részét képező azon tevékenység, melynek során a felügyeleti joggal felruházott személy hatáskörében eljárva ellenőrzi a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, a különböző szakmai szabályozók és az egyéb aktusok érvényesülését, illetve szükség esetén intézkedik a döntésre jogosult felé ezek érvényre juttatására.

9 Szakirányítás: a szakmai elöljáró (felettes) azon joga és kötelezettsége, amely alapján szakterületén normatív intézkedéseket ad ki a jogszabályokban és az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben meghatározottak végrehajtására; egyedi intézkedéseket ad ki a szakmai tevékenység végrehajtásával kapcsolatban a közvetlenül alárendelt szervezetek, illetve az MH szaktevékenységet ellátó szerveire vonatkozóan; ellenőrzi az alárendelt szakmai szervezetek tevékenységét, illetve a miniszter nevében és megbízásából az alárendelt katonai szervezetek parancsnokainak és más szolgálati elöljáróinak szakmai tevékenységét; feladatkörébe tartozó információkat ad és kér; a szakterületéhez tartozó, általa irányított tevékenység egységes gyakorlatának kialakítása érdekében dönt a végrehajtás során felmerült vitás kérdésekben, illetve állásfoglalás kiadásával biztosítja a szakmai feladatok egyöntetű végrehajtását; szakterületének körébe tartozó jogszabályokat és döntéseket készít elő, véleményezési jogot gyakorol. Szakmai felügyelet: a szakirányítás részét képező olyan tevékenység, melynek során a szakmai felügyeleti joggal felruházott személy hatáskörében eljárva ellenőrzi a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, a különböző szakmai szabályozók érvényesülését, illetve szükség esetén intézkedik a döntésre jogosult felé ezek érvényre juttatására. Koordináció: a közreműködő szervek tevékenységének összehangolása a szervezet elé kitűzött célok hatékony megvalósítása, a feladat, a döntés-előkészítési folyamat határidőre történő befejezése érdekében. Fő kidolgozó: annak a szervnek, vagy szervezetnek a vezetője, aki egy személyben felelős az előterjesztés, a döntési javaslat határidőre történő összeállításáért, a közreműködők, továbbá a döntés-előkészítésbe bevonásra kerülő szervek, szervezetek (személyek) körének meghatározásáért, valamint a szükséges egyeztetések végrehajtásáért (a szükséges munkaértekezletek megszervezéséért és vezetéséért). Felelős az előterjesztés, a döntési javaslat szakmai helyességéért, a tervezeteknek a jogszabályokban, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben foglaltak és a különböző szakmai elöljárók (felettesek) normatív rendelkezései által meghatározottaknak történő megfeleléséért és határidőre történő előterjesztéséért. Véleményező: a fő kidolgozó által megjelölt (megkeresett) szerv, vagy szervezet vezetője, illetve képviselője, aki szakterületét illetően jogosult a tervezethez érdemi észrevételt tenni. A véleményező felelős az általa tett vélemény szakmai tartalmáért, valamint annak a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben, továbbá a szakmailag illetékes elöljárók, felettesek normatív szabályzóiban meghatározottaknak való maradéktalan megfeleléséért, és a véleményezés határidőre történő megküldéséért. Közreműködő szerv (szervezet): az a szerv, vagy szervezet, amely szakterületének megfelelően a fő kidolgozó felkérése alapján közreműködik egy adott szakmai anyag összeállításában. Kötelezően közreműködő szerv (szervezet): az a szerv, vagy szervezet, amely a HM SZMSZ-ben a részére meghatározott (szak)területeken a fő kidolgozó útmutatásai alapján közreműködik egy adott szakmai anyag összeállításában. A fő kidolgozó köteles az adott szakmai szervet, vagy szervezetet az azt érintő szakmai anyag kidolgozásába bevonni, illetve a bevont szerv, vagy szervezet köteles a kidolgozásban közreműködni.

10 I. FEJEZET A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM JOGÁLLÁSA, ALAPTEVÉ- KENYSÉGE, IRÁNYÍTÁSÁNAK ÉS VEZETÉSÉNEK RENDJE 1/A. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM JOGÁLLÁSA (1) A Honvédelmi Minisztérium a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény, valamint a költségvetési törvény alapján a központi költségvetésben fejezetet alkotó központi államigazgatási szerv, minisztérium. (2) A Honvédelmi Minisztérium kincstári nyilvántartási száma: 701059. Alapító Okirata 2009. június 1-jén a Magyar Köztársaság miniszterelnöke által VIII/1293/2/2009. számon került kiadásra. A Honvédelmi Minisztérium megalapításának időpontja jogfolytonosság alapján 1848. április 11. (3) A Honvédelmi Minisztérium idegen nyelvű megnevezése angolul: Ministry of Defence; németül: Verteidigungsministerium; franciául: Ministère de la Défense nationale. Székhelye: 1055 Budapest, Balaton utca 7-11.; postacíme: 1885 Budapest, Pf. 25. (4) A Honvédelmi Minisztérium tevékenységének jellege alapján közhatalmi, a feladatellátáshoz gyakorolt funkciói szerint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A költségvetési szervek szakágazati rend szerinti besorolás alapján a 842210 Védelmi feladatok központi igazgatása és szabályozása szakágazatba tartozik. (5) A Honvédelmi Minisztérium pénzügyi és gazdasági feladatait az MH önállóan működő és gazdálkodó, a pénzügyi és számviteli feladatok központosított végrehajtására kijelölt költségvetési szerve; logisztikai gazdálkodási feladatait az MH kijelölt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerve végzi. Az ingatlanfenntartási és üzemeltetési, fejlesztési, az épületek fenntartásához, üzemeltetéséhez és a személyi állomány ellátásához szükséges tárgyi eszköz- és anyagellátási feladatait az MH önállóan működő és gazdálkodó, az ingatlan-fenntartási és üzemeltetési feladatok központosított végrehajtására kijelölt költségvetési szerve látja el. 1. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ALAPTEVÉKENYSÉGE (1) A Honvédelmi Minisztérium a Hvt. 73. (3) bekezdése értelmében a Magyar Honvédség részeként a Magyar Köztársaság kettős alaprendeltetést megvalósító központi államigazgatási szerve, amely a honvédelmi ágazat közigazgatási feladatai mellett felsőszintű katonai irányító-vezető szervként felelős a Magyar Honvédség irányításáért és katonai vezetéséért is. (2) Központi államigazgatási szervként felelős az ország honvédelmi felkészítésével összefüggő közigazgatási, továbbá az ország-védelem megtervezésével, megszervezésével és végrehajtásával összefüggő feladatok ellátásáért, az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Kormány honvédelemmel kapcsolatos döntéseinek előkészítéséért, katonadiplomáciai és más nemzetközi feladatok végzéséért, a Magyar Honvédség, továbbá a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével a jogszabályok által a honvédelmi miniszter irányítása, vagy felügyelete alá rendelt szervezetek (intézmények) irányításáért, vezetéséért, felügyeletéért. (3) A Magyar Honvédség irányításának és vezetésének felsőszintű

11 szerveként felelős az ország katonai védelemre történő felkészítésének megtervezéséért, megszervezéséért, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezetei folyamatos vezetésének biztosításáért. (4) A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 10. (1) bekezdése alapján ellátja a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok miniszteri irányításával, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 140. (1) bekezdése alapján a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem miniszteri fenntartói irányításával, a központi egészségügyi szolgáltató szervezetek létrehozásáról szóló 2009/2007. (I. 30.) Korm. határozat 4. pontja alapján a HM Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasútegészségügyi Központ) miniszteri felügyeletével kapcsolatos feladatokat. (5) A Honvédelmi Minisztérium államháztartási szakfeladatrend szerinti alaptevékenysége: 842152 Nemzetközi oktatási együttműködés; 842191 Katonadiplomáciai tevékenység; 842201 Védelmi feladatok központi igazgatása és szabályozása; 842203 Védelmi képesség fejlesztése; 842204 Haderő kiképzése, felkészítése; 842541 Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek; 842542 Minősített időszaki tevékenységek. (kivéve ár- és belvízvédelem) 842543 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység (kivéve ár- és belvízvédelem). SE 2. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM IRÁNYÍTÁSA ÉS VEZETÉ- (1) A Honvédelmi Minisztérium irányítási és vezetési tevékenysége a minisztériumi vezetők útján valósul meg. (2) A miniszter a Kormány általános politikájának keretei között vezeti a Honvédelmi Minisztériumot, e feladatkörében irányítja a parlamenti államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a Honvéd Vezérkar főnök tevékenységét, dönt a hatáskörébe tartozó ügyekben. (3) A miniszter a Magyar Honvédség irányítását a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 51., 52., 97., 98. és 100. -aiban meghatározott hatáskörének gyakorlásával, szakirányítását a közigazgatási államtitkár, a katonai szervezetek vezetését a Honvéd Vezérkar főnök útján a Hvt. 101. -ban, más jogszabályokban, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben meghatározott feladat- és hatáskörök szerint látja el. (4) A parlamenti államtitkár a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvényben (a továbbiakban: Kszt.) foglaltak és az ezen SZMSZ-ben meghatározottak szerint teljes jogkörrel helyettesíti a minisztert, továbbá végzi a HM SZMSZ-ben részére meghatározott feladatokat. Irányítja, illetve felügyeli a közvetlen irányítása, valamint felügyelete alá tartozó HM szervek és szervezetek tevékenységét. A minisztert helyettesítő jogkörében, illetve a miniszter által átruházott hatáskörben utasítást adhat a közigazgatási államtitkárnak, illetve a helyettes államtitkároknak.

12 (5) A közigazgatási államtitkár a Hvt. 100. (1) bekezdése, valamint a Magyar Honvédség irányításának és felsőszintű vezetésének rendjéről szóló Korm. határozat alapján a honvédelmi miniszter által vezetett minisztérium hivatali szervezetének vezetője. A Honvéd Vezérkar kivételével vezeti a minisztériumi szervek tevékenységét, koordinálja a minisztérium működését. (6) A közigazgatási államtitkár a Honvéd Vezérkar főnök részére meghatározottak kivételével irányítja a miniszter hatáskörébe tartozó döntések előkészítését, valamint végrehajtásuk tervezését, szervezését, a helyettes államtitkárok, valamint a közvetlen irányítása alá tartozó HM szervek és szervezetek tevékenységét. A miniszter és a parlamenti államtitkár kivételével hivatali felettese a minisztérium hivatali szervezete, valamint a HM szervezetek személyi állományának. (7) A közigazgatási államtitkár a szakirányítás valamennyi területén szakirányítást gyakorol a Magyar Honvédség szervezeteinek egészére kiterjedően, szakmai felettese a Magyar Honvédség szervezetei szakfeladatokat végző, szakirányítási körébe tartozó állományának. (8) A közigazgatási államtitkár szakirányítási tevékenysége a helyettes államtitkárok, a HM szervek, valamint a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetek vezetői útján valósul meg. (9) A helyettes államtitkárok a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben és az ezen SZMSZ-ben meghatározottak szerint a szakmai követelményeknek megfelelően, a szakirányítás keretei között irányítják a miniszter feladat- és hatáskörének a HM SZMSZ-ben számukra meghatározott része tekintetében a szakmai munkát, valamint a közvetlen irányításuk alá tartozó HM szervek és szervezetek tevékenységét. (10) A helyettes államtitkárok hivatali felettesei az alárendeltségükbe tartozó HM szervek személyi állományának. Szakterületükön irányítják a miniszter hatáskörébe tartozó döntések előkészítését, valamint azok végrehajtásának tervezését, szervezését, döntenek a hatáskörükbe utalt ügyekben. A szakterületükön előkészített döntési javaslatokat és egyéb felterjesztéseket a közigazgatási államtitkár útján terjesztik a miniszter elé. (11) A közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok felelősek a külső és belső igazgatási feladatok végrehajtásának irányításáért, továbbá az irányításuk alá tartozó HM szervek és szervezetek hatáskörébe tartozó valamennyi döntés előkészítéséért. (12) A Honvéd Vezérkar főnök a Hvt. 101. -ban meghatározottak alapján katonai vezetési jogköröket gyakorol a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség katonai szervezeteinek egészére kiterjedően. Felelős a Magyar Honvédség katonai szervezetei vezetésével kapcsolatos katonai szakmai feladatok végrehajtásáért és a Hvt. 101. (3) bekezdésében előírt döntések előkészítéséért. (13) A közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok és a Honvéd Vezérkar főnök a döntés-előkészítési, illetve döntéshozói tevékenységük során együttműködésre kötelezettek. (14) A Honvéd Vezérkar főnök a hatáskörében előkészített miniszteri döntéseket a közigazgatási államtitkár útján terjeszti fel jóváhagyásra, aki köteles azokat a szakirányítás tekintetében megvizsgálni. A Honvéd Vezérkar főnök előzetes véleményezési jogot gyakorol a közigazgatási államtitkár, illetve a helyettes államtitkárok által előkészített, a Honvéd Vezérkar szerveit és a Magyar Honvédség katonai szervezeteit érintő döntési javaslatok tekintetében.

13 (15) A közigazgatási államtitkár és a Honvéd Vezérkar főnök feladataik ellátása során a nem közvetlen irányításuk alá (alárendeltségükbe) tartozó HM szervek és szervezetek felé közvetlenül is intézkedhetnek. Jogszabályban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben meghatározott feladatkörükben a Magyar Honvédség egészére kiterjedő, illetve egy-egy szakterület alapvető szabályainak megállapítására szakutasítást adnak ki. (16) A Honvéd Vezérkar békében a Honvédelmi Minisztérium szervezetének részeként az ország katonai védelemre való felkészítésének felső szintű tervező-szervező, illetőleg a Magyar Honvédség katonai tevékenységének felsőszintű vezető szerve. Tevékenységét a Honvéd Vezérkar főnök vezetésével, más HM szervekkel és a miniszter közvetlen alárendeltségébe, közvetlen irányítása, fenntartói irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetekkel együttműködésben, továbbá a minisztertől kapott felhatalmazás alapján más központi államigazgatási szervekkel kapcsolatot tartva végzi. (17) A Honvéd Vezérkar főnök vezeti a Honvéd Vezérkar szerveit és a Magyar Honvédség katonai szervezeteit. Megvalósítja a Magyar Honvédség katonai vezetését a haderő alkalmazásával, a készenlét fokozásával, a kiegészítéssel, a készenlét fokozásának rendszerével, a katonai szervezéssel, a vezetéssel, illetve a kiképzéssel és a tiszthelyettes szakképzéssel összefüggő területeken. Szolgálati elöljárója (hivatali felettese) a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség katonai szervezetei személyi állományának. A hatáskörébe utalt állomány felett gyakorolja a munkáltatói jogokat és elrendeli a fegyelmi, a szabálysértési, valamint a büntetőeljárás lefolytatását. (18) A Honvéd Vezérkar főnök feladatait helyettese közreműködésével látja el. Vezetési tevékenysége a helyettese, a Honvéd Vezérkar szerveinek vezetői, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, továbbá a katonai szervezetek parancsnokai útján valósul meg. (19) A miniszter normatív utasítással kiemelt fontosságú feladat ellátására miniszteri biztost nevezhet ki. Miniszteri biztossá az államtitkár, a közigazgatási államtitkár, vagy a helyettes államtitkár eredeti feladatkörével összefüggő feladat ellátására nevezhető ki. A miniszter feladatkörébe tartozó feladat ellátására miniszteri biztossá más személy is kinevezhető. A miniszteri biztos tevékenységét a miniszter irányítja és a miniszter által kijelölt szakmai szerv segíti. A miniszteri biztos megbízatása határozott időre, de legfeljebb 6 hónap időtartamra szól. (20) A honvédelmi ágazat szervezeteinél a szolgálati és szakmai elöljárói, valamint a hivatali és szakmai felettesi rendszer érvényesül. A szolgálati elöljárónak parancsadási, a hivatali felettesnek alárendeltjei felé utasítási jogköre van. (21) A Honvédelmi Minisztérium munkatervezésének és működésének koordinációjára az államigazgatásban alkalmazott egységes tervezési és koordinációs szabályok vonatkoznak. A működést biztosító alapokmányok a minisztérium egészének működését szabályozzák, amelyek kidolgozásáért, továbbá a minisztérium egészének koordinált működéséért a közigazgatási államtitkár felelős. (22) A HM szervek és szervezetek vezetői feladataik ellátása során kötelesek együttműködni egymással, vezetési szintjüknek megfelelően más központi államigazgatási szervek illetékes vezetőivel, a külföldi katonai és diplomáciai szervezetek képviselőivel, a Magyar Honvédség katonai szervezeteinek parancsnokaival. (23) A HM szervek és szervezetek vezetői:

14 tevékenységüket hivatali felettesük, illetve szolgálati elöljárójuk irányításával végzik. Felelősek a honvédelemmel összefüggő, szakterületükhöz tartozó információk folyamatos gyűjtéséért és elemzéséért, az irányítási területükbe, alárendeltségükbe tartozó szerv, illetve szervezet munkájáért, a feladatok eredményes végrehajtásáért, a döntések előkészítéséért, annak során a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, az állami vezetők, illetve a Honvéd Vezérkar főnök normatív és egyedi rendelkezéseinek érvényre juttatásáért, az ügyintézési határidők betartásáért, a személyi állomány munkakörével összefüggő tevékenységéért, fegyelmi állapotáért, továbbképzéséért; a szakterületük körébe tartozó döntéseket az érintett szervek, szervezetek vezetőivel történő kölcsönös információcsere és egyeztetés alapján készítik elő; munkájuk során támogatják a parlamenti államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkárok, valamint a Honvéd Vezérkar főnök döntéshozatali tevékenységét, véleményezik a más szervek és szervezetek által kidolgozott okmányok tervezeteit. A vezetésük alatt álló szerv, illetve szervezet által kidolgozott okmányokat a közigazgatási államtitkáron keresztül a hivatali felettesük (szolgálati elöljárójuk) útján terjesztik elő aláírásra, illetve jóváhagyásra; megbízás alapján vezetőként, tagként, szakértőként közreműködnek a kormány-, a tárcaközi és a miniszter, valamint a Honvéd Vezérkar főnök által létrehozott, állandó (ideiglenes) jelleggel működő bizottságok, munkacsoportok, továbbá nemzetközi szervezetek munkájában; a számukra megállapított hatáskörben képviselik a minisztériumot az Országgyűlés és a Kormány hivatalaiban, az országgyűlési bizottságok ülésein, más minisztériumoknál, a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél, a társadalmi szervezeteknél, a nemzetközi szervezetekben; vezetik saját szervezetüket és ellátják mindazokat a tennivalókat, melyeket állandó, vagy eseti jelleggel hatáskörükbe utaltak; elrendelik a hatáskörükbe tartozó szervek és szervezetek ellenőrzését; végrehajtják a vezetői (parancsnoki) ellenőrzési feladataikat; működtetik és fejlesztik a folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzési (a továbbiakban: FEUVE) rendszert; kiadmányozási jogkört gyakorolnak a hatáskörükbe tartozó ügyekben és a más minisztériumok hasonló beosztású vezetőivel való levelezésben; beosztottjaikra vonatkozóan gondoskodnak a személyügyi, pénzügyi feladatok ellátásáról. (24) A minisztériumi vezetők helyettesítésének rendje A miniszter helyettesítése: a minisztert akadályoztatása esetén a Kszt. 37. (2)-(4) bekezdéseiben foglaltak kivételével a parlamenti államtitkár helyettesíti;

15 a minisztert a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében, valamint az államtitkár akadályoztatása esetén az Országgyűlés ülésén a Kszt. 37. (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a miniszter részletes feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben kijelölt másik miniszter helyettesíti; a minisztert az Országgyűlés bizottsága ülésén az államtitkár akadályoztatása esetén, a Kszt. 37. (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a Honvédelmi Minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, a miniszter által kijelölt, vezetői megbízással rendelkező személy helyettesíti; a minisztert az Európai Unió Tanácsa miniszteri képviseletet igénylő testületeiben a parlamenti államtitkár, az Európai Unió kormányzati részvétellel működő egyéb intézményeiben a miniszter döntése alapján, a Kszt. 37. (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a miniszter részletes feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben kijelölt másik miniszter, a parlamenti államtitkár vagy a közigazgatási államtitkár, illetve a miniszter által kijelölt helyettes államtitkár helyettesíti; a minisztert rendelet kiadásában a Kszt. 37. (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően nem lehet helyettesíteni. A parlamenti államtitkár helyettesítése: amennyiben nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el, a miniszter által kijelölt, vezetői megbízással rendelkező személy helyettesíti. A közigazgatási államtitkár helyettesítése: távolléte, vagy akadályoztatása esetén az általa kijelölt helyettes államtitkár helyettesíti. A jogi és igazgatási helyettes államtitkár helyettesítése: távolléte vagy akadályoztatása esetén a HM jogi főosztályvezető helyettesíti. A védelempolitikai és védelmi tervezési helyettes államtitkár helyettesítése: távolléte vagy akadályoztatása esetén a védelempolitikai főosztályvezető helyettesíti. A védelemgazdasági helyettes államtitkár helyettesítése: távolléte vagy akadályoztatása esetén a védelmi tervezési és vagyongazdálkodási főosztályvezető helyettesíti. A Honvéd Vezérkar főnök helyettesítése: távollétében teljes hatáskörrel a Honvéd Vezérkar főnök helyettese helyettesíti. A Honvéd Vezérkar főnök helyettes helyettesítése: távolléte esetén a hadműveleti és kiképzési főosztályvezető helyettesíti. A kabinetfőnök helyettesítése: távolléte esetén szervezetszerű helyettese, vagy az általa kijelölt személy helyettesíti.

16 A főosztályvezető helyettesítése: távolléte esetén szervezetszerű helyettese, vagy az általa kijelölt osztályt vezető főosztályvezető-helyettes, illetve osztályvezető helyettesíti.

17 II. FEJEZET A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE I. HONVÉDELMI MINISZTER II. III. IV. PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR JOGI ÉS IGAZGATÁSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR V. VÉDELEMPOLITIKAI ÉS VÉDELMI TERVEZÉSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR VI. VÉDELEMGAZDASÁGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR VII. HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK VIII. HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK HELYETTES A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEI A miniszter közvetlen irányítása alatt működő szerv 1. Kommunikációs Főosztály A miniszter munkáját közvetlenül segítő és a miniszteri kabinetfőnök közvetlen irányítása alatt működő szervek 2. Miniszteri Kabinet 2.1. Miniszteri Kabinetiroda 2.2. Miniszteri Titkárság 2.3. Parlamenti Titkárság A parlamenti államtitkár közvetlen irányítása alatt működő szerv 3. Parlamenti Államtitkári Titkárság A közigazgatási államtitkár közvetlen irányítása alatt működő szervek 4. Közigazgatási Államtitkári Titkárság 5. HM Személyügyi Osztály 6. Tervezési és Koordinációs Főosztály A jogi és igazgatási helyettes államtitkár közvetlen irányítása alatt működő szervek 7. Jogi és Igazgatási Helyettes Államtitkári Titkárság 8. Jogi Főosztály A védelempolitikai és védelmi tervezési helyettes államtitkár közvetlen irányítása alatt működő szervek

18 9. Védelempolitikai és Védelmi Tervezési Helyettes Államtitkári Titkárság 10. Védelempolitikai Főosztály 11. Nemzetközi Együttműködési Főosztály A védelemgazdasági helyettes államtitkár közvetlen irányítása alatt működő szervek 12. Védelemgazdasági Helyettes Államtitkári Titkárság 13. Védelmi Tervezési és Vagyongazdálkodási Főosztály A Honvéd Vezérkar főnök vezetése alatt működő szervek 14. Vezérkari Titkárság 15. Hadműveleti és Kiképzési Főosztály 16. Haderőtervezési Főosztály 17. Híradó, Informatikai és Információbiztonsági Főosztály 18. Személyzeti Főosztály

19 19 A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE MINISZTER Engedélyezett létszám: 512 fő KABINETFŐNÖK MINISZTERI KABINET PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR Parlamenti Államtitkári Titkárság Miniszteri Kabinetiroda Miniszteri Titkárság KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK Parlamenti Titkárság JOGI ÉS IGAZGATÁSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR VÉDELEMPOLITIKAI ÉS VÉDELMI TERVEZÉSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR VÉDELEMGAZDASÁGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR HÁT Titkárság HÁT Titkárság HÁT Titkárság Vezérkari Titkárság Kommunikációs Főosztály Jogi Főosztály Védelempolitikai Főosztály Védelmi Tervezési és Vagyongazdálkodási Főosztály Hadműveleti és Kiképzési Főosztály Közigazgatási Államtitkári Titkárság Nemzetközi Együttműködési Főosztály Haderőtervezési Főosztály Személyügyi Osztály Személyzeti Főosztály Tervezési és Koordinációs Főosztály Híradó, Informatikai és Információbiztonsági Főosztály

20 III. FEJEZET A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUMI VEZETŐK FŐ FELADATAI 1. HONVÉDELMI MINISZTER (1) A miniszter a Magyar Köztársaság Kormányának az ország honvédelmi feladatainak végrehajtásáért, valamint a Magyar Honvédség irányításáért és vezetéséért felelős szakminisztere. (2) Felelős a honvédelemmel kapcsolatos kormányzati döntés-előkészítési és központi közigazgatási feladatok ellátásáért, valamint a Magyar Honvédség rendeltetésszerű, szakszerű és jogszerű működését meghatározó döntések meghozataláért, illetve a döntések végrehajtásának irányításáért. (3) Gyakorolja a honvédelmi tevékenység irányítására, valamint a Magyar Honvédség irányítására és felsőszintű vezetésére vonatkozó mindazon jogokat, amelyeket törvény nem utal más szerv, vagy személy hatáskörébe. (4) Irányítja és vezeti a Magyar Honvédség tevékenységét, gondolkodik működésének mindenoldalú biztosításáról. A közigazgatási államtitkár útján vezeti a Honvédelmi Minisztérium hivatali szervezetét, a kabinetfőnök közreműködésével közvetlenül irányítja a Kommunikációs Főosztály tevékenységét. A miniszter - a Magyar Honvédség belső rendelkezéseinek kiadásáról és a szakirányítás rendjéről szóló 119/2007. (HK. 20.) HM utasításban meghatározottak szerint - a közigazgatási államtitkár útján biztosítja a Magyar Honvédség szakirányítását, a Honvéd Vezérkar főnök útján vezeti a Honvéd Vezérkart és a Magyar Honvédség katonai szervezeteit. (5) A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény szerint közvetlenül irányítja a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokat. (6) A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény alapján a ZMNE tekintetében ellátja a fenntartói irányítást. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény alapján gyakorolja az ágazathoz tartozó képzésért felelős miniszteri jogköröket. (6/A) Ellátja a HM Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasútegészségügyi Központ) felügyeletét. (7) A Kormány határozatának megfelelően meghatározza a Magyar Honvédség vezetési szintjeit, szakirányítási és vezetési rendjét. Irányítási és vezetési jogköreit az erre vonatkozó jogszabályokban, kormányhatározatokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben, valamint a HM SZMSZ-ben meghatározottak szerint a közigazgatási államtitkár, illetve a Honvéd Vezérkar főnök közreműködésével gyakorolja. Fő feladatai: (8) Javaslatot tesz az Országgyűlés és a Kormány számára az államigazgatási szervezetrendszer, a minisztériumok, a Kormány irányítása alá tartozó más központi államigazgatási szervek, a területi és helyi védelmi igazgatási, a honvédelemben közreműködő szervek, valamint az állampolgárok feladatainak, kötelezettségeinek megállapítására. Előterjeszti az ezzel kapcsolatos jogszabály- és határozattervezeteket.