NEMZETKÖZI KERESKEDELMI JOG

Kertész Gábor NEMZETKÖZI KERESKEDELMI JOG Budapest, 2013.

2 Tartalomjegyzék A NEMZETKÖZI KERESKEDELEM SZEREPLŐI...4 1. Állam...4 2. Magánkereskedők...5 BERUHÁZÁS-VÉDELEM...7 1. Tanmese...7 2. A beruházás-védelem legfontosabb szabályai...10 3. Politikai kockázat...13 4. A politikai kockázatok biztosítója, a MIGA (Multilateral Investment Guarantee Agency)...14 A NEMZETKÖZI MAGÁNJOGI FORGALOM ALAPFOGALMAI...16 1. A magyar szabályozás...17 2. Az irányadó uniós jog...18 VÁLASZTOTTBÍRÁSKODÁS...20 BÉCSI VÉTELI EGYEZMÉNY...25 1. Az Egyezmény hatálya...25 2. Ajánlat...27 3. Eladói kötelezettségek...27 4. Vevői kötelezettségek...29 5. Szerződésszegés...29 AZ ÜGYLET NEM PÉNZBELI ELLENTÉTELEZÉSE, A CSEREÜGYLETEK...31 1. Barter...31 2. Kompenzációs ügylet...32 3. Visszavásárlási ügylet...32 4. Viszontvásárlási ügylet...33 5. Offset ügylet...33 6. Switch ügylet és a klíring rendszer...34 INCOTERMS...36 2 1. EXW (ex works)...37 2. FCA (free carrier)...38 3. FAS (free alongshide ship)...38 4. FOB (free on board)...38 5. CFR (cost and freight)...39 6. CIF (cost insurance and freight)...39 7. CPT (carriage paid to)...40

3 8. CIP (carriage and insurance paid to)...40 9. DAT (delivered at terminal)...40 10. DAP (delivered at place)...40 11. DDP (delivered duty paid)...41 12. Az Eladó és a Vevő feladatai az egyes fuvarparitások esetén:...41 13. A gyakorlatban még fellelhető korábbi paritások...42 JELLEMZŐ SZERZŐDÉSEK A NEMZETKÖZI KERESKEDELEMBEN...43 1. Adásvételi szerződés...43 2. Fuvarozási szerződés...44 3. Raktározási szerződés...47 4. Bizományi szerződés...47 5. Szállítmányozási szerződés...48 6. Ügynöki szerződés...48 7. Franchise szerződés...51 ÉRTÉKPAPÍROK A NEMZETKÖZI KERESKEDELEMBEN...54 1. Váltó...57 2. Csekk...59 3. Közraktárjegy...61 4. Bill of Lading...64 BANKÜGYLETEK...67 1. Átutalás...67 2. Inkasszó...68 3. Akkreditív...69 4. Faktoring...70 5. Garancia...71 VÁM...73 1. A vám jelentősége az EU-ban...73 2. Vámeljárások...74 3. Vámraktár és vámszabad terület...75 Felhasznált irodalom...77 3

I. FEJEZET A NEMZETKÖZI KERESKEDELEM SZEREPLŐI 1. Állam 2. Magánkereskedők Az államok közti kereskedelmi kapcsolatok, a távolsági kereskedelem a legelső civilizációk óta létezik. Már a legkorábbi időkben megjelent a kereskedem szereplőinek két típusa: az államok és a magánkereskedők. Az első típus az államok tekintetében lényeges változás nem történt, ide nem értve a részvétel volumenének változását, a másik típus a magánkereskedők között jelentős változások történtek, itt a napjainkban fellelhető típusokat tekintjük csak át. 1. Állam Az államok a nemzetközi közjog hagyományos és önjogú szereplői. A hagyományos definíció szerint az állam egy önálló területtel, népességgel rendelkező és az ezek felett megnyilvánuló, mástól nem függő főhatalomból áll. Az államok saját szuverenitásuk területén belül valamennyi magánjogi jogalannyal közjogi jogviszonyba tudnak kerülni, ahol alá-fölérendeltségi viszony jön létre, az állam van az uralmi helyzetben, míg a magánjogi jogalany pedig az alattvalói pozícióban. Magánjogi jogalany egyfelől az ember, másfelől az adott állam területén működő, annak joga szerint létrejött, nem közhatalmi funkciót ellátó szervezeti jogalanyok (pl.: gazdasági társaságok, alapítványok). (Közhatalmi funkciót lát el pl.: Kormány és az alatta működő szervek, bíróságok, önkormányzatok.) Az állam az alapfeladataként megjelenő közjogi funkciói mellett magánjogi viszonyokba jellemzően szerződéses kapcsolatokba is lép, ahol a jogviszonyban szereplők között mellérendelt viszony van. Az állam a nemzetközi kereskedelemben magánjogi aspektusát tudja csak használni, kereskedelmi partnere akár egy másik állam, akár egy az ügylet nemzetközi jellegéből fakadóan másik állam joghatósága alá tartozó magánkereskedő. Az államnak ez a kettőssége, hogy egyfelől közjogi, másfelől magánjogi jogviszonyokban is megjelenik, a gyakorlatban számos problémát vet fel, hiszen az állam, amely jellemzően és szokásszerűen uralmi helyzetben

van a magánjogi jogalanyhoz képest, ugyanezen magánjogi jogalannyal az adott magánjogi jogviszonyban mellérendelt viszonyba kerül. Az állam szempontjából belföldi magánjogi kapcsolataiban végső biztonsági szerepet tölt be, hogy a hazai magánkereskedő az ő joghatósága alatt áll, nemzetközi kereskedelmi forgalomban viszont a szerződő partner magánkereskedő idegen állam joghatósága alatt áll, és idegen állam joga szerint jött létre. A problémát elsősorban az jelenti, hogy az államot hogyan lehet arra az önkorlátozásra rávenni, hogy amikor magánjogi jogviszonyba lép, annak során ne alkalmazza közjogi aspektusát. A problémát, amely világszerte létezik, a szakirodalom az állam Janus-arcúságaként írja le, nevét a római mitológia kétarcú istenétől kölcsönözve. A problémának általános és minden esetre kiterjedő megoldása jelenleg nincs, napjainkban a beruházás-védelem eszközrendszerével minimalizáljuk az állam diszfunkciójának valószínűségét és kifejezetten ilyen esetekre szóló biztosítással védekezünk a bekövetkező károk ellen (részletesen ld. A beruházás-védelem c. fejezetben). Az államok mellett a nemzetközi kereskedelemben marginális jelleggel részt vesznek az államok által alapított nemzetközi szervezetek, jellemzően a működésükhöz szükséges eszközök beszerzése érdekében, illetve a szervezetet létrehozó egyezmény ilyen rendelkezése esetén a szervezet céljának elérése érdekében. 2. Magánkereskedők Hagyományosan a magánkereskedők adják és a történelem során is adták a nemzetközi kereskedelmi forgalom döntő többségét. A csoport jellemző tagjai között az idők során lényeges változások történtek. Itt történelmi kitekintés helyett csak a jelenleg jellemző típusokat mutatjuk be. A magánszemélyek, akik mint kereskedők a legkorábbi korok óta jelen voltak a nemzetközi kereskedelemben, napjainkra, mint a nemzetközi kereskedelem önálló szereplői, eltűntek, kereskedelmi tevékenységüket valamely cég keretein belül fejtik ki. Régóta jelen lévő szereplők az egy adott ország joga szerint létrejött gazdasági társaságok, amelyek más országban bejegyzett gazdasági társságokkal létesítenek kereskedelmi kapcsolatokat. Az ilyen kapcsolatoknál jellemző probléma, hogy az adott vállalkozás ismerve a saját állam törvényeit, amely alapján a gazdasági társaságok létrejönnek és működésük alapvető szabályait meghatározzák tévesen azt feltételezi, hogy a másik országban létrejött vállalkozásra is a saját

országának szabályaival azonos szabályok vonatkoznak. Bár napjainkban a nemzetközi jogharmonizáció a társasági jogok területén jelentősen előrehaladt, hasonló társasági formák jöttek létre a világ különböző részein, a hasonló szabály nem jelent teljesen azonos tartalmú szabályozást és az első pillanatban jelentéktelennek tűnő, vagy észrevehetetlen eltérések adott esetben komoly problémákhoz vezethetnek. Nemzetközi kereskedelemben leggyakrabban a magyar részvénytársasághoz, illetve korlátolt felelősségű társasághoz hasonló külföldi társaságokkal találkozunk, azonban fontos tudnunk, hogy a partnerre milyen, az általunk itthon megszokottól eltérő szabályok vonatkoznak saját államának joga alapján. A nemzetközi kereskedelem legújabb résztvevői a multinacionális és transznacionális vállalatok, amelyek különféle befektetéseket, beruházásokat, vállalat felvásárlásokat hajtanak végre több országban, így a vállalat(csoport) több országban is jelen van. A multinacionális vállalatok tulajdonosai eltérő országok joghatósága alatt állnak, míg a transznacionális vállalat esetében a kisszámú tulajdonosok azonos ország joghatósága alatt állnak. Napjainkban a multinacionális vállalatok a nemzetközi kereskedelem legjelentősebb résztvevői, amelyeknek érdekeltségeik nemzetközi kiterjedtsége és tőkeereje kiemelkedő. A ma létező multinacionális vállalatok jellemzően több kisebb multinacionális vállalat fúziója, felvásárlása révén jött létre. Napjainkban nem ritka, hogy egyes multinacionális vállalatok konszolidált mérleg szerinti eredménye meghaladja egyes fejlődő országok költségvetését, vagy GDP-ét. A ma létező multinacionális vállalatok olyan mértékű tőkekoncentrátumot hoztak létre, hogy mellettük a csak az adott országban létező vállalatok gazdasági ereje külön-külön elhanyagolható.

II. FEJEZET BERUHÁZÁS-VÉDELEM 1. Tanmese 2. A beruházás-védelem legfontosabb szabályai 3. Politikai kockázat 4. A politikai kockázatok biztosítója a MIGA (Multilateral Investment Guarantee Agency) A nemzetközi gazdasági kapcsolatokban jelentős a külföldi beruházások védelme a beruházás államában. Beruházási helyzetben a legegyszerűbb esetben két szereplő van, egy tőkeerős magántársaság, amely profitszerzés reményében egy külföldi állam területén kíván befektetést eszközölni, és a másik szereplő a tőkeimportra váró állam, a nemzetközi közjog szuverén alanya. A befektető magántársaság, még ha a célország GDP-ének többszöröse is az üzleti eredménye, jogi szempontból nincs egy csoportban egy szuverén állammal, amelynek hatalmában áll felségterületére nézve a kötelező jogszabályokat megalkotni és kényszerhatalmával ezeket a szabályokat betartatni. Ez a jogi egyenlőtlenség, főleg ha a tőkeimportra szoruló célország kifejezetten rá van szorulva konvertibilis fizetőeszközre, a tőkeimportőr államot esetleg hajlamossá teheti, hogy engedjen a kísértésnek, hogy szuverenitása alapján önhatalmúlag elvonja a külföldi magánkereskedő konvertibilis befektetését ellentételezés nélkül. Az ilyen esemény egyfelől a külföldi befektetési hajlandóságot veti vissza a megingatott bizalom miatt, másfelől a tőkeexportőr állam jogalanyát sérti, ezért a tőkeexportőr államának is igénye merül fel a jogalanyát ért kár megtérítéséhez. A beruházás védelmét a nemzetközi közösség a nemzetközi közjog hatálya alatti, államközi multilaterális beruházás-védelmi egyezményekkel biztosítja, amelyet tőkeexportőr és tőkeimportőr államok együttesen kötnek meg, miáltal a tőkeimportőr állam a külföldi befektető jogainak megsértése esetén a nemzetközi közjogi kötelezettségét sérti meg, amely ellen az egyezményt aláíró többi állam léphet fel ellene. 1. Tanmese Tekintsük át a beruházás-védelemben felmerülő tipizált veszélyeket egy fiktív példa alapján! A tőkeerős uniós területen működő vállalkozás menedzsmentje elhatározza, hogy 100 millió euró értékben termelő beruházást alakítanak

ki a Csendes-óceánon lévő Nevenincs-szigeten, mivel előzetes gazdasági számításaik szerint a beruházás 5 év alatt megtérül és ettől kezdve hosszú távon profitot termel. A projektet megelőző elemzések a célország jogszabályi környezetével nem foglalkoztak, így ismeretlen volt az a tény, hogy Nevenincs-szigetet semmiféle beruházás-védelmi egyezmény nem köti, ezért a beruházó céget váratlanul érte, hogy Nevenincs-sziget alkalmazza vele szemben szuverenitásából fakadó lehetőségeit konvertibilis fizetőeszköz-szűkös helyzete enyhítésére. 1. Mivel Nevenincs-sziget nincs kapcsolatban a nemzetközi pénzügyi rendszerrel, nem lehet az ott befektetni tervezett összeget átutalni a Nevenincs-szigeti Bankba, azt csak készpénzben lehet fizikailag elvinni a befektetési célországba. 2. Az uniós vállalkozás képviselői, mint befektetők megérkeznek Nevenincs-szigetre, magukkal hozva a befektetendő összeget készpénzben, a kormány tagjai fogadják és üdvözlik őket. a. Az első probléma akkor merül fel, amikor a protokolláris köszöntéseket követően a helyi vámhatóság elkobozza a készpénzben hozott 100 millió eurót, mivel a helyi törvények szerint tilos bárkinek az államon kívül külföldi fizetőeszközt birtokolni. 3. A beruházók a köszöntés és az adminisztratív eljárások után a befektetni szándékozott pénz megmaradt szembesülnek azzal a helyzettel, hogy a szigetország törvényes fizetőeszköze a Kagyló, ami nem konvertibilis és csak a Nevenincs-szigeti Bank rendelkezik váltási árfolyammal Euro : Kagyló (1:1) viszonylatban. A befektető ezért a Nevenincs-szigeti Bankban átváltja a befektetni kívánt 100 millió eurót Kagylóra. 4. A beruházó képviselői, a helyszínen jobban felmérve és újraértékelve a beruházás megtérülését, a menedzsment döntése alapján mégsem kívánnak befektetni, vissza kívánnak térni az Unió területére, az eredetileg magával vitt 100 millió euróval. A vállalkozásnak pillanatnyilag az átváltás után 100 millió Kagylója van, ami nem konvertibilis és aminek a világon sehol máshol nincs árfolyama, csak a Nevenincs-szigeti Bankban. A helyi kormányt elszomorítja a beruházó visszalépése. A kormánynak az euróra nagy szüksége van, mivel azt egy másik üzletben már fel is használná. a. Nevenincs-sziget törvénye kimondja, hogy konvertibilis fizetőeszközt csak az állam vihet ki az állam területéről, a külföldi beruházót kiengedik az országból, esetleg a Kagylót is viheti ami nem konvertibilis és sehol nem váltják be vagy a kiviteli korlátozás a Kagylóra is vonatkozik, ekkor a befektetők enélkül mehetnek csak el.

b. A Nevenincs-szigeti Bank, amely önállóan tudja meghatározni az Euro: Kagyló árfolyamot, megváltozott árfolyamon, 100 : 1 árfolyamon váltja vissza a Kagylót euróra. 5. A beruházás beindítása során a befektető nem észlel problémákat, az átváltott Kagylóból felépül a helyi alvállalkozók bevonásával a termelőüzem, ami az eredeti üzleti terveknek megfelelően profitot termel. Ekkor a működő vállalkozás az alábbi problémákkal találkozik: a. A profit Nevenincs-szigeten, annak törvényes fizetőeszközében, Kagylóban keletkezett, azonban a Kagylóban keletkezett profitot a befektető kizárólag Nevenincs-szigeten tudja felhasználni, új befektetésre fordítani. Ezzel szemben a befektető érdeke a profit konvertibilis fizetőeszközben való kivitele lenne, akár az elért profit osztalékként való kifizetésében, akár más országban való befektetésben. b. Nevenincs-sziget a termelőüzem tulajdonát elvonja a befektetőtől és azt az állam tulajdonába helyezi, a befektető mindenféle ellenszolgáltatása nélkül. c. A Nevenincs-sziget államhatalma ellen egy csoport, a Nevenincsek felkelnek, ennek során az általuk felhergelt tömegek több városban tüntetnek, amik zavargásokhoz vezetnek, aminek során számos üzletet, gyárat, üzemet is megtámadnak, köztük a befektető által beruházása keretében üzemeltetett gyárat is elfoglalják és lerombolják, az államhatalom a helyzetet nem tudja normalizálni. d. A befektető egy külön szerződésben az üzemben gyártott high-tech termékeket és azok betanítását vállalja ellenszolgáltatásért cserébe. Mikor az állam az ellenszolgáltatást nem teljesíti, a befektető a Nevenincsszigeti Bírósághoz fordul, amely a követelést jogerősen elutasítja, mivel a helyi jog szerint az államtól semmit nem lehet követelni, az állam által szerződésben vállalt kötelezettség az államot nem köti. e. Az üzem az állammal kötött szerződés alapján szállít terméket, azonban az államhatalom az ellenérték megfizetését megtagadja, a Nevenincs-szigeti Bíróság a követelést jogerősen elutasítja és megállapítja, hogy a befektető ellenérték követelése jogalap nélküli, mivel a helyi joggal ellentétes az államnak felajánlott (neki ajándékozott) termék után ellenszolgáltatást követelni.

Ebben a rövid tanmesében is látható, hogy egy állam, a szuverenitása révén, ha azt saját maga nem korlátozza, a befektetőt aki nem önáll szuverén hatalom, hanem egy másik szuverén állam jogalanya számos kockázatnak teheti ki. Tény, hogy amennyiben Nevenincs-sziget az előbb végigvett bármelyik a) e) opciót alkalmazza és a befektetőnek ezzel kárt okoz, ez a hír a nemzetközi piacon gyorsan elterjed és más befektetőket visszatart a Nevenincs-szigeti befektetéstől, bármennyire profitábilisnak is tűnik az, és Nevenincs-szigetnek számos komoly garanciát kell adnia, hogy a befektető komolyan fontolóra vegye a befektetés lehetőségét. Azonban éppen amiatt, hogy egy negatív példa esetén kérdésessé válik bármely későbbi befektetés, amit a tőkeimportőr ország nem feltétlenül engedhet meg magának, a tőkeimportőr országok is érdekeltek a beruházás-védelmi egyezmények aláírásában, nemcsak a tőkeexportőr államok, amelyeknek jogalanyai a befektetők. 2. A beruházás-védelem legfontosabb szabályai A nemzetközi gyakorlat alapján a beruházás-védelem a tőkeexportőr és tőkeimportőr államok által kötött nemzetközi közjogi egyezmények alapján alakul ki. Az egyezmény mindkét fél (tőkeexportőr és tőkeimportőr) számára hasznos, hiszen a tőkeexportőrt biztosítja a jogalanyai befektetéseinek garanciáiról, a tőkeimportőr pedig az általa adott biztosítékok révén tud beruházáshoz jutni, ami egyfelől gazdaságát fejleszti, másfelől konvertibilis fizetőeszközhöz juttatja. Az egységesült gyakorlat legalább az alábbi biztosítékokat követeli meg a tőkeimportőr államtól: A beruházás teljes összegének a befektetés pénznemében való korlátozás nélküli, szabad kivitele; A külföldi beruházó által a tőkeimportőr államban, annak joga szerint alapított leányvállalatot nem lehet más, a tőkeimportőr államban hazai vállalkozástól negatívan megkülönböztetni; A beruházással elért profitnak a befektetés pénznemében való szabad kivitele; A befektetést érintő kisajátítás esetén o teljes, o feltétlen és o azonnali kártalanítás fizetése a befektetőnek. A befektető számára az elsődleges biztonságot az adja, hogy az állam garantálja a befektetett összeg és az azon elért profit szabad kivitelét a

befektetés országából. Ennek elsődleges technikai feltétele, hogy a tőkeimportőr ország bankrendszere kapcsolódjon a nemzetközi pénzügyi rendszerbe, hogy a devizamozgások kezelhetőek egyenek. Ezt a feltételt technikai és szabályozási lépésekkel tudja teljesíteni a tőkeimportőr állam. A második feltétel, az átutalás szabadságának jogszabályi biztosítása, annak garantálása, hogy a befektetőnek a befektetett összeg és az azon elért profit szabad utalása mentesül minden, a tőkeimportőr államban esetlegesen létező deviza kiviteli korlátozás alól. A beruházás-védelem fejlődési folyamatában az egyik első lépés volt a beruházó által a tőkeimportőr államba bevitt összeg korlátozás nélküli kivitelének garantálása. Ez a garancia kiterjedt egyrészről a bevitt összeg kivitelére, másrészt a befektetés felszámolása után kapott ellenértékre, függetlenül attól, hogy ez az összeg az eredetileg befektetett összegtől eltérő összegű volt. A garancia másik oldala, hogy a befektetéssel elért profit is szabadon kivihető a befektetés országából. A befektetéssel elért profit külön nevesítése azért fontos a beruházó védelme szempontjából, mivel a profit a befektetés államában jellemzően annak pénznemében termelődik, ezért erre a profitra, amennyiben hazai vállalkozás érte volna el, vonatkozhatnának az esetleges devizakorlátozások. A következő fontos biztosíték a tőkeimportőr állam oldaláról, ha a befektető a befektetés államában alapított leányvállalattal hajtja végre a befektetést, a befektető számára pedig annak a tőkeimportőr állam általi garantálása, hogy ezt a leányvállalatot nem éri hátrányos megkülönböztetés más hazai jogalanyokhoz képest. A tőkeimportőr állam számára azért lényeges, hogy a befektetés egy hazai leányvállalaton keresztül valósuljon meg, mivel a hazai leányvállalat a joghatósága alatt áll, felette a jogszabályok szerint gyakorolhatja pl. ellenőrzési, adóztatási és más jogköreit. A befektetőnek önmagában az állami főhatalomból fakadó, a demokratikus piacgazdaságokban megszokott főhatalmi jogkörök gyakorlása teljesen egyértelmű, számára az bír kardinális jelentőséggel, hogy a tőkeimportőr állam a főhatalmát ne diszkriminatívan alkalmazza a befektetésével (leányvállalatával) szemben. Végül a beruházás-védelem utolsó fontos biztosítéka a kisajátítás elleni védelem. Önmagában a kisajátítás a magántulajdonnak az állami közhatalommal való elvonása nem tiltott az államok részére, ha azt az általánosan elfogadott demokratikus elveket tiszteletben tartva hajtják végre. Az állam közjogi aspektusának alapvető feladata az állam és polgárai védelme, ezért az államnak mérlegelnie kell és döntést kell hozni abban a kérdésben, hogy adott esetben a közérdek és a magánérdek ütközésénél melyik érdek élvez elsőbbséget. Amennyiben azt állapítja

meg, hogy adott esetben a közérdek az elsődleges, a vonatkozó kisajátítási szabályok maradéktalan betartása mellett lehet csak végrehajtani a magántulajdon kisajátítással való elvonását. Amennyiben megszületik az adott magántulajdon állami tulajdonba vételéről szóló stratégiai döntés, elsősorban magánjogi viszonyrendszerben, szerződéssel (jellemzően adásvétel, csere) kell megkísérelni az adott vagyontárgy tulajdonát megszerezni. A magánautonómia és a szerződési szabadság elvéből kifolyólag a magántulajdonos elzárkózhat a szerződés megkötésétől, vagy irreálisan magas ellenszolgáltatáshoz kötheti a tulajdonjog átruházását. Amennyiben magánjogi ügylet keretében a kívánt vagyontárgy megszerzése nem lehetséges, a közérdekre tekintettel kisajátítási eljárás keretében történik meg a vagyontárgy elvonása a magántulajdonostól. A kisajátítási eljárás jellegéből fakadóan szükségszerűen a magántulajdonos jogos érdekeinek lényeges megsértésével jár, hiszen az eljárás elvonja a tulajdont, ezért a magántulajdonost bár a beruházás-védelem alapvetően a külföldi beruházókat védi, a kisajátítás garanciális szabályai valamennyi magánjogi jogalanyra vonatkoznak teljes, feltétlen és azonnali kártalanításban kell részesíteni. A kisajátítás során kártalanítást és nem kártérítést fizet a magánjogi jogalanynak az állam, mivel a kár a tulajdon elvonása nem jogellenes módon, hanem jogszabályszerűen történt. (Kártérítés a kár jogellenes okozása esetén jár a károsultnak.) Teljes kártalanítás: Ennek az összegszerű meghatározása jelenti a legnagyobb problémát a kisajátítási kérdésekben, hiszen a teljes kártalanítás a piacon elérhető legkedvezőbb árat jelenti, azonban régi probléma, hogy a tervbe vett állami kisajátítás a piacon jellemzően spekulatív okokból árfelhajtó hatással bír, ezért az állam ezt a spekulatív tényezőt a reális piaci ár megállapításánál igyekszik kiküszöbölni. Ennek az árfelhajtó hatásnak a kiküszöbölését az egyes államok saját jogrendjükben egyedi megoldásokkal kezelhetik (Magyarországon kizárólag ingatlan kisajátítására van lehetőség, aminek árát ingatlanforgalmi szakértő határozza meg). Feltétlen kártalanítás: A tulajdon elvonása esetén mindennemű feltételtől függetlenül jár az elvont magántulajdon teljes értéken való kártalanítása. Azonnali kártalanítás: A kisajátítást kimondó hatósági aktus (Magyarországon: kisajátítási határozat) jogerőre emelkedését követően amikor a tulajdon elvonása bekövetkezett válik esedékessé a kártalanítás összege, figyelembe véve a banki átutalás technikai időszükségletét.

3. Politikai kockázat A politikai kockázat fogalmának meghatározása előtt fontos egy attól szélesebb tartalmú fogalom, az országkockázat fogalmának meghatározása. Országkockázat alatt azt értjük, hogy egy szuverén adós (egy állam) vagy annak joghatósága alatti gazdasági szereplő milyen valószínűséggel tesz eleget, illetőleg mekkora valószínűséggel képes eleget tenni fizetési kötelezettségének. Az országkockázatot nemzetközi hitelminősítő szervezetek mérik folyamatosan, saját, egymásétól kis mértékben eltérő sztenderdjeik alapján. Az országkockázat két elemből tevődik össze: a politikai kockázatból és a fizetési képességet mérő transzferkockázatból. A politikai kockázat a szuverén adós fizetési készségét mutatja, vagyis milyen magas annak az esélye, hogy a célország szuverén hatalma elvonja, megtagadja a visszafizetést a területén befektetett tőkére, vagy bármilyen módon önkényesen, ellentételezés nélkül megsérti a befektető jogait (pl. kisajátítás), illetőleg annak a kockázatát, hogy a tőkeimportőr állam területén működő, annak főhatalmát el nem fogadó szervezet (pl. lázadó) vonja el, vagy károsítja, rombolja a befektető tulajdonát. A politikai kockázat jellemzően a stabil demokráciákban és az erős tekintélyuralmi, diktatórikus rendszerekben alacsony, ez utóbbiakban azért, mert a diktatórikus államhatalom nagy biztonsággal fel tud lépni minden, az általa behívott befektető érdekeit sértő megmozdulással szemben, azonban az államhatalom preferenciáinak hirtelen megváltozása esetén a befektető az állam önkényes vagyonelvonó lépéseivel szemben nincs védve. A legmagasabb pedig általában azokban az országokban, amelyekben a központi államhatalom ereje a belső rendje fenntartására nem elégséges, ezért az ország területén szuverénként viselkedő csoportok működnek a központi hatalommal és gyakran egymással is fegyveresen harcolva, valamint az olyan autoriter rezsimek, amelyek a nemzetközi közösség általánosan elismert szabályait magukra nézve kötelezőnek el nem fogadva, autonóm kül-, bel-, és gazdaságpolitikát folytatnak. A politikai kockázat önálló mérésében az ezzel foglalkozó szervezetek egymástól kismértékben eltérő rendszereket alkalmaznak. Az alkalmazott módszerek alapján elemzőtől függően 4 vagy 5 kategóriába sorolják (kiemelten magas egyes elemzőknél külön kategóriaként nagyon magas magas közepes alacsony). A különböző számítási módszerekkel készített kockázati rangsorok jellemzően hasonlóak, a közepes és alacsony kockázatú országok sorrendjében van általában eltérés. A legkockázatosabb államok

tekintetében az elemzők egyetértenek, 2012-ben a 10 legnagyobb politikai kockázattal rendelkező állam: Szomália, Mianmar (történelmi nevén Banglades), Kongó, Afganisztán, Szudán, Dél-Szudán, Irak, Jemen, Pakisztán, Közép-Afrika. 4. A politikai kockázatok biztosítója, a MIGA (Multilateral Investment Guarantee Agency) A politikai kockázatokat (kisajátítás, háború, lázadás, terrorcselekmény) a hagyományos biztosítók jellemzően kizárt kockázatként határozzák meg biztosítási szerződéseikben, azonban ezek a befektetők számára létező és sajnos egyes esetekben valóban bekövetkező kockázatok. Mivel ezek a kockázatok és kezelésük üzleti alapú hiánya a nemzetközi kereskedelmet és a fejlődést hátráltatták, az államok létrehozták a Világbank csoportján belül a MIGA szervezetét, amely kifejezetten a politikai kockázatokra köt biztosítási szerződést a tőkebefektető vállalkozásokkal. A MIGA multilaterális egyezményéhez 177 ország csatlakozott, ezek közül 25 fejlett ipari ország és 152 fejlődő ország Magyarország több másik EU tagállammal együtt ebbe a csoportba tartozik csatlakozott, amelyek a MIGA biztosítási konstrukcióiban részt vesznek. A MIGA a politikai kockázatokat az alábbi csoportokba sorolja: Pénzügyi műveletek, devizatranszferek, átváltás kockázata Azokra a kockázatokra ad biztosítást, amikor a tőkeimportőr állam főhatalma alatt álló területre vitte (szuverenitása alatt álló pénzintézetben lévő számlára utalt) a befektetési összeget és azt vagy elvonja, vagy extrémen meghatározott árfolyamon váltja át, illetve kiemelkedő költséget számít fel (ld. Tanmese 2.a és 4. a-b pontok). Kisajátítás A tőkeimportőr állam ellentételezés nélkül, vagy nem reális ellentételezés mellett elvonja a befektető tulajdonát. A káresemény szempontjából irreleváns, hogy az állam önkényesen, vagy a kisajátítást szabályozó demokratikus eljárást be nem tartva vonta el a tulajdont, ha ennek eredményeként a befektető nem kapott teljes piaci ellentételezést (ld. Tanmese 5.b pont). Háború, terrorizmus, zavargás, lázadás A befektetés állama és egy másik állam közötti harcérintkezés következtében keletkező kárt tekintjük háborús kárnak, függetlenül attól, hogy a hadviselő felek között formális hadüzenet volt-e.

Terrorista cselekménynek a kiemelkedően erőszakos, romboló cselekményt nevezzük, amelyet egy szervezet valamely követelése nyomatékosítása érdekében követ el. A zavargás a fennálló államhatalom ellen az állampolgárok jelentős csoportjának erőszakos ellenszegülése, amely erőszak harmadik személyek (a befektető vállalkozás és munkatársai) személyében és vagyonában is kárt okoz. A lázadás a zavargás magasabb szintre lépése, ahol a lázadók az államterület egy részén kisajátítják a főhatalom gyakorlását (ld. Tanmese 5.c pont). Szerződésszegés Kizárólag a befektető és a vele szerződő tőkeimportőr állam, állami szerv, önkormányzat vagy kizárólagos állami tulajdonú vállalkozás közti szerződésnek az állam általi megsértésére vonatkozik; vagy a tőkeimportőr állam joga szerint a szerződést nem ismeri el érvényesen létrejöttnek; vagy a befektetőnek a szerződésszegés miatt nincs jogi lehetősége a szerződés alapján a tőkeimportőr államtól független bírósághoz fordulni (ld. Tanmese 5.d pont). Pénzügyi kötelezettségek megsértése Kizárólag a befektető és a vele szerződő tőkeimportőr állam, állami szerv, önkormányzat vagy kizárólagos állami tulajdonú vállalkozás közti szerződés alapján fennálló fizetési kötelezettség megsértésére vonatkozik, amennyiben a pénzügyi kötelezettség megsértése miatt nincs jogi lehetősége a szerződés alapján a tőkeimportőr államtól független bírósághoz fordulni (ld. Tanmese 5.e pont). A MIGA csak olyan befektetéseket biztosít, amelyek valamely tagállamában valósulnak meg, és a tőkeimportőr állam a biztosítási szerződés megkötése előtt igazolja a MIGA felé, hogy a beruházást elismeri és támogatja. A tőkeimportőr állam ezzel a nyilatkozatával nemzetközi közjogi kötelezettséget vállal a MIGA amely államok által a beruházás biztosításra létesített nemzetközi szervezet felé. Amennyiben a biztosítási esemény bekövetkezik, a MIGA megtéríti a befektető kárát és a befektető helyett a MIGA követeli a kárt a tőkeimportőr államtól, amely tagállamai révén diplomáciai nyomást tud kifejteni a tőkeimportőr államra az okozott kár megtérítése érdekében.

III. FEJEZET A NEMZETKÖZI MAGÁNJOGI FORGALOM ALAPFOGALMAI 1. A magyar szabályozás 2. Az irányadó uniós jog Nemzetközi gazdasági ügyletekben fontos kérdés az ügyletben felmerülő, különböző jogrendszerek közti választás. A döntés nemcsak a hazai, de egyre jelentősebb mértékben az uniós jog szabályai által is meghatározott. A szerződéses szabadság elvét tiszteletben tartva szabályozzák azokat az eseteket, amikor az érintett felek nem választották ki az ügyükben alkalmazandó jogrendszert. A nemzetközi magánjog, mint az azt létrehozó állam jogrendszerének része, arra a kérdésre keresi a választ, hogy azokban a magánjogi jogvitákban, ahol a saját jogrendszeren kívül egy vagy több más állam jogrendszerének alkalmazása is lehetőségként merül fel, ott kiválassza, mely állam jogrendszerét kell alkalmazni. A nemzetközi magánjog a civilizált államok jogrendszereiben meglévő jogág. Az egyes államok saját nemzetközi magánjogi törvényei közötti harmonizálást a jogfejlődés viszi előre, de a Föld összes államának nemzetközi magánjogi törvényei nem alkotnak egységes, zárt rendszert, vagyis ugyanazon tényállás mellett különböző államok nemzetközi magánjoga eltérő álláspontot foglalhat el. A magyar nemzetközi magánjogot az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet szabályozza, ami a magánjogi jogviszonyokban az alkalmazandó jogrendszer kiválasztásának (jogválasztás, vagy kollízió) szabályait határozza meg. A jogügylet elemeit a nemzetközi magánjogi törtvényben ismert kapcsoló tényezőknek megfeleltetve rendszerezve, a kapcsoló tényezők között a jogszabály szerint választva végezzük el. A kollízió eredményeként vagy a saját, vagy más állam jogrendszere lesz alkalmazandó. Amennyiben a jogválasztás a külföldi jog kiválasztását eredményezi, a külföldi jogrendszernek a jogvitában felmerült kérdést közvetlenül szabályozó rendelkezések az irányadóak. A külföldi jogrendszer nemzetközi magánjogát csak abból a szempontból kell vizsgálni, hogy annak szabályai szerint a jogvitát a magyar jog szerint kell-e elbírálni (visszautalás), ez esetben a jogvitát a magyar jog szerint kell elbírálni, függetlenül a magyar nemzetközi magánjog szabályaitól. A magyar nemzetközi magánjog a legtöbb fejlett

jogrendszerhez hasonlóan a továbbutalást amikor a kiválasztott külföldi jog saját nemzetközi magánjoga egy harmadik állam jogára utal kizárja azzal a módszerrel, hogy a kiválasztott külföldi jogrendszer nemzetközi magánjogát csak visszautalás esetén rendeli alkalmazni. Nem lehet alkalmazni azt a külföldi jogot, amelyet a felek, vagy az egyik fél jellemzően a jogszabály megkerülésének szándékával mesterségesen, színleléssel létrehozott külföldi elemhez kapcsol (csalárd kapcsolás). Korábban gyakran előforduló példa volt, hogy a felek az ügylethez semmilyen okból nem köthető állam területén írták alá a szerződést, ezzel hozva létre kapcsoló tényezőt (szerződéskötés helye). Az eljáró bíróság a saját államának jogát hivatalból ismeri. Amennyiben a kollízió külföldi jogrendszer kiválasztását eredményezte, az eljáró bíróság hivatalból tájékozódik a külföldi jogról, megkeresheti az igazságügyért felelős minisztert, vagy szakértőt vehet igénybe. Amennyiben a külföldi jog tartalma nem megállapítható, a magyar jogot kell alkalmazni. A kollízió által kiválasztott külföldi jogrendszer alkalmazása nem függ a viszonosságtól, vagyis a kiválasztott külföldi jogrendszer akkor is alkalmazható, ha hasonló esetben a külföldi jogrendszer vagy nem választana külföldi jogrendszert, vagy nem a magyar jogrendszert választaná. A jogválasztás alapján kiválasztott külföldi jog alkalmazását mellőzni kell és helyette az eljáró bíróság államának saját jogát kell alkalmazni, ha a kiválasztott jog által alkalmazott jogintézmény az ügyet elbíráló állam közrendjébe ütközne. Amennyiben természetes személy (ember) érintett a jogügyletben, az illető személyes jogának meghatározása az elsődleges feladat. A személyes jog alapja elsődlegesen állampolgárság, ha több állampolgársága van, a lakóhelye, vagy szokásos tartózkodási helye, ha ez alapján sem lehet a személyes jogot kizárólagosan megállapítani, annak az államnak a jogrendszere a személyes joga, amely államhoz a legszorosabb kapcsolata van (pl. személyes és családi kapcsolati hálója figyelembe vételével). Jogi személy személyes joga annak az államnak a joga, amely területén nyilvántartásba vették. Az államra minden esetben a saját jogrendszerét kell alkalmazni, kivéve ha az adott jogviszony külföldi ingatlanra, vagy külföldön bejegyzett jogi személyben való részvételére vonatkozik. 1. A magyar szabályozás

A magyar szabályozás szerint a felek eltérő jogválasztása hiányában annak az alkalmazandó jogot az alábbiak szerint lehet meghatározni: A dolog fekvése (amely állam területén az ingó vagy ingatlan dolog található) szerinti állam jogát kell alkalmazni a tulajdonjog, a zálogjog, a birtokjog esetében. A dematerializált értékpapírokra (a dematerializált értékpapír fogalmát ld. a IX. fejezetben) annak az államnak a joga vonatkozik, amely államban nyilvántartott értékpapírszámlán vezetik. A lajstromozott vízi vagy légi közlekedési eszközökre annak az államnak a jogát kell alkalmazni, amely állam nyilvántartja az adott közlekedési eszközt (amely állam lobogója alatt közlekedik). A szállítás alatt álló árukra a szállítás teljes időtartama alatt a rendeltetési hely (célállomás) államának joga alkalmazandó. Amennyiben ezeket az árukat a szállítás alatt raktározni, elzálogosítani, vagy értékesíteni kell, arra a raktározás/elzálogosítás/értékesítés helye szerinti állam jogát kell alkalmazni. Szerződéses jogviszonyukban a szerződő felek a szerződési szabadság elve alapján élhetnek a jogválasztás lehetőségével, vagyis a jogalkotó által a kollíziós szabályok szerint meghatározottól eltérő jogrendszert választhatnak szerződéses kapcsolatukra érvényesnek. Ennek a jogválasztásnak kifejezettnek és egyértelműnek kell lennie, vagy az ügy összes körülményei alapján kétséget kizáróan megállapíthatónak kell lennie. A szerződéses jogviszonyra irányadó jog alkalmazandó a jogviszony összes elemére. Tőzsdei, árverési, versenytárgyalásos ügyletre annak az államnak a joga vonatkozik, amely területén a tőzsde működik, illetve az árverést, versenytárgyalást tartották. Az áru tulajdonjogát megtestesítő értékpapír esetében az árura vonatkozó szabályok érvényesek, tagsági jogot megtestesítő értékpapírra annak az államnak a joga vonatkozik, amely az adott jogi személy saját joga, kötvényre az azt kibocsátó személyes joga, egyéb teljesítési kötelezettséget előíró értékpapírra a teljesítés helyének joga az irányadó. Szerződésen kívül okozott kár esetén a károkozó magatartás helyének, vagy ha ez a károsultra nézve kedvezőbb, a kár bekövetkezésének helye szerinti állam jogát kell alkalmazni. 2. Az irányadó uniós jog A magyar nemzetközi magánjog egyértelműen kimondja, hogy szabályait csak azokban az esetekben lehet alkalmazni, ha az adott jogesetre az

uniós jog nem alkalmazható. A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogot (593/2008/EK rendelet) és a szerződésen kívüli viszonyokra alkalmazandó jogot (864/2007/EK rendelet) a Parlament és a Tanács közvetlen hatályú rendeletei szabályozzák, amelyek az uniós nemzetközi magánjog forrásai. Az uniós nemzetközi magánjog azokra az esetekre vonatkozik, amikor egy magánjogi vagy kereskedelmi jogi ügyletben kettő vagy több állam (az érintett államok közül legalább egy, de nem feltétlenül valamennyi uniós tagállam) jogrendszerének alkalmazhatósága merül fel és az alkalmazandó jogrendszert kell kiválasztani. Nem alkalmazható az uniós nemzetközi magánjog az alábbi típusú ügyekre: személyállapottal összefüggő ügyek ide értve a házasság felbontását és a házassági vagyonjogi ügyeket is ; az értékpapírügyek; társasági jogi ügyek; célvagyon (alapítvány) alapítói és a vagyon kezelői közötti ügyek; életbiztosítási ügyek; atomkárból eredő ügyek és a személyiségi jogi ügyek. A feleket nemzetközi ügyleteikben megilleti a jogválasztás szabadsága, amelyet bármikor gyakorolhatnak konszenzusuk révén, azonban a felek jogválasztása nem sértheti az uniós jog kötelezően alkalmazandó, eltérést nem engedő (imperatív) rendelkezését. Az uniós szabályozás szerint a felek eltérő jogválasztása hiányában annak az alkalmazandó jogot az alábbiak szerint lehet meghatározni: Adásvételi, szolgáltatási szerződés esetében az eladó illetőleg a szolgáltató szokásos tartózkodási helye. Ingatlan bérletére az ingatlan fekvése szerinti állam joga az irányadó, kivéve a legfeljebb hat hónapra szóló olyan bérletet, ahol a bérlő személyes joga megegyezik az ingatlan fekvése szerinti állam jogával, ez esetben az ingatlan tulajdonosának személyes joga az irányadó. Franchise-szerződésre a franchise-vevő szokásos tartózkodási helye szerinti jogot kell alkalmazni. Forgalmazási szerződésre a forgalmazó szokásos tartózkodási helye szerinti jogot kell alkalmazni. Árverés esetén az árverés helye államának jogát kell alkalmazni. Szerződésen kívüli károkozás esetében a kár bekövetkezésének helye és nem a károkozó magatartás helye szerinti állam jogrendszerét kell alkalmazni, kivéve, ha a károkozó és a károsult személyes joga a kár bekövetkezésének időpontjában azonos országban volt, ebben az esetben ezt a jogot kell alkalmazni.

IV. FEJEZET VÁLASZTOTTBÍRÁSKODÁS Bár a bíráskodás, ítélkezés hagyományosan állami monopólium, a kereskedelemben, főleg a nemzetközi kereskedelmi forgalomban az ókor óta jelen van és meghatározó a választottbíráskodás, ahol az érintett felek jogvitáiban nem állami bíró, hanem a felek által felkért személy, vagy személyek hoznak ítéletet. A modern nemzetközi kereskedelemben a választottbíráskodás általánosan bevett gyakorlat, a modern államok jellemzően elfogadják, hogy a magánautonómia körébe tartozik az a döntés, hogy kereskedelmi jogvitájukban állami, vagy választottbíróság ítéletét kérik-e. A modern államok napjainkban jellemzően abban a kérdésben nem jutnak egyetértésre, hogy a kereskedelmi ügyek körén kívül engedik-e és ha igen, milyen körben a választottbíráskodást. Önmagában a felek autonómiája kiterjedhet a vitát eldöntő fél megválasztására. Ha a választottbíróság által hozott döntést az érintett felek végrehajtják, annak önkéntes követése az állam intézkedését nem teszi indokolttá. Az állami intézkedés akkor merül fel, ha a választottbíróság döntését az érintett fél nem hajtja végre. Ilyen helyzetben az államnak amely a modern korban a kényszerhatalom monopóliumával rendelkezik a nem állami bíróság által hozott döntést kell kikényszerítenie, végrehajtania. Ezért a kérdés inkább nem úgy merül fel, hogy milyen körben ismeri el az állam a választottbíróságokat, hanem inkább úgy, hogy milyen ügykörben ismeri el állami kényszerhatalommal végrehajthatónak a választottbíróság ítéletét. Nemzetközi kereskedelemben jellemzően nemzetközi választottbíróságot kötnek ki a felek, amelyek közül a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) mellett működő választottbíróság kikötése a leggyakoribb. A választottbíráskodás megengedhetőségének törvényi szabályozása azért kiemelkedő jelentőségű, mivel ha ezen szabályok megsértésével kötötték ki a választottbíróságot, amely ítéletet is hozott, ezen választottbírósági ítéletet az érintett állam nem fogja végrehajtani. A továbbiakban a magyar választottbírósági törvény azon szabályait tekintjük át, amelyek nemzetközi viszonylatban általánosnak tekinthetőek. A felek az egymás közötti jogvitájukat a magyar jog szerint állami bírósági peres eljárás helyett választottbírósági eljárásra vihetik, ha az alábbi három feltétel mindegyike egyidejűleg teljesül:

legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy és a jogvita e tevékenységével kapcsolatos, a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek, a választottbírósági eljárást a felek írásba foglalt választottbírósági szerződésben kikötötték. A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény a nemzetközi gyakorlatot figyelembe véve született meg. A választottbírósági szerződés kifejezést használja, azonban a gyakorlatban inkább a választottbírósági kikötés fogalom szerepel, mivel ez jellemzően nem önálló szerződés, hanem a felek között megkötött alapszerződésnek amely vonatkozásában a felek a választottbírósági eljárást választották egyik rendelkezése. A felek magánautonómiáját tiszteletben tartva az állam magánjogi ügyletekben széles körben lehetővé teszi a választottbírósági eljárás alkalmazását. A felek magánautonómiájának tiszteletben tartása elvéből fakadóan írásbeli választottbírósági kikötésnek kell tekinteni azt is, ha a kikötés a felek közti levélváltásban szerepel, vagy a felperes keresetlevelében hivatkozik a választottbírósági kikötésre, amely az iratok közt nem lelhető fel, azonban az alperes a választottbíróság eljárását válasziratában (ellenkérelmében) nem vitatja. A magyar polgári eljárás szabályai szerint, ha a keresetlevélből megállapítható, hogy a perre érvényes választottbírósági kikötés van hatályban, az állami bíróság a keresetet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, vagy a pert bármely fél kérelmére megszünteti. Amennyiben az alperes nem emel kifogást az állami bíróság előtti eljárás ellen választottbírósági kikötésükre figyelemmel, az állami bíróság úgy tekinti, hogy a felek a választottbírósági kikötést közös megegyezéssel hatályon kívül helyezték. A választottbírósági kikötés érvényességéhez elegendő, ha a felek annyit írnak, hogy Felek a jelen szerződésből fakadó jogvitáikban választottbíróság ítéletét kötik ki., azonban az ilyen lakonikus rövidségű kikötés az alperes bármilyen perelhúzó magatartása esetén az állami bíróság közreműködése nélkül a választottbíróság működését ellehetetleníti. A választottbírósági kikötést a felek szerződési szabadságuk szerint tölthetik meg tartalommal a törvény által biztosított keretek között. A választottbírósági kikötés révén nem sérülhet a felek egyenlősége.

A választottbírósági kikötés szükségszerű eleme: Eseti, vagy állandó választottbíróságot kötnek ki a felek. A magyar törvény az eseti választottbíróság megalakításának és működésének szabályait tekinti át, mivel állandó választottbíróság esetében ezeket a kérdéseket az állandó választottbíróság (nemzetközi gyakorlatban jellemzően a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mellett működő Választottbíróság) alapító okirata vagy szabályzata rendezi. Eseti választottbíróság kikötése esetén fontos kérdés azt meghatározni, hogy hány tagú a választottbíróság. A magyar és a nemzetközi gyakorlat egyaránt a háromtagú választottbíróságot tekinti alapvetőnek, de a felek kiköthetnek ettől eltérő számot is. Az egy és az öt tagú választottbíróságra van még példa. A páros számú bíróból álló választottbíróság kikötését a magyar törvény nem zárja ki, azonban az szavazategyenlőség esetén döntésképtelenné válhat. Állandó választottbíróság kikötése esetén a felek az adott állandó választottbíróság eljárási statútumát is elfogadják, ami hasonlóan az állami bíróságok előtt folyó eljárásokban alkalmazandó polgári eljárásrendről szóló törvényhez az eljárás során felmerülő eljárási kérdéseket rendezi. A gyakorlatban a választottbírósági eljárás egyik fő előnye a kiválasztott bíró(k) nagyfokú hozzáértése. Amennyiben az adott ügy komplexitása több személy részvételét igényelné, a választottbírói testület létszámának növelése helyett az adott szakkérdésben jártas szakértők bevonása indokolt. A választottbíróság megalakulása (háromtagú eseti választottbíróság esetén): 1. A felperes keresetlevelét és a választottbírói kijelölést megküldi az általa kijelölt választottbírónak. A kijelölt választottbírónak függetlennek és pártatlannak kell lennie, nem képviselője az őt kijelölő félnek. A kijelölt választottbírónak a feladata ellátásával összefüggésben teljes titoktartási kötelezettsége van. A választottbírósági kikötés meghatározhatja a választottbíróval szembeni elvárásokat. A törvény azokat a feltételeket sorolja fel, hogy ki nem lehet választottbíró; a felek választottbírósági kikötésükben bármilyen feltételt meghatározhatnak. Jellemzően a választottbíró szakképzettségére, gyakorlatára vonatkozó kritériumokat jelölnek meg a felek. A magyar törvény szerint nem lehet választottbíró, aki: a) 24. életévét nem töltötte be b) közügyektől eltiltották

c) cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt áll d) a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól nem mentesült 2. A felperes által kijelölt választottbíró megküldi a keresetlevelet az alperesnek és felhívja az alperes általi választottbíró határidőben való kijelölésére, valamint tájékoztatja a határidő elmulasztásának következményeiről. 3. Az alperes kijelöli a második választottbírót. 4. A két kijelölt választottbíró kiválasztja a harmadik választottbírót, a választottbíróság elnökét. A választottbírósági törvény a választottbíróság eljárására csak néhány alapvető szabályt rögzít, egyebekben az eljárási szabályokat a felek a választottbírósági kikötésben szabadon állapíthatják meg. Amennyiben a választottbírósági kikötés az adott eljárási kérdésről nem rendelkezik, a választottbíróság a választottbírósági törvény keretei között saját belátása szerint hoz döntést. A választottbíróság előnyei: A felek a választottbírósági kikötésben (eseti választottbíróság esetén) részletekbe menően meghatározhatják az eljárási szabályokat. A felek a választottbírósági kikötésben meghatározhatják a választottbírótól elvárt kompetenciákat, így a választottbíró kijelölése során az elvárt kompetenciákkal leginkább rendelkező személyt tudják választottbírónak kiválasztani. A választottbírósági eljárás egyfokú, szemben az állami bíróság többfokú jogorvoslati rendszerével. A választottbíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye, ítélete végrehajtható. A választottbíróság eljárása általában gyorsabb, mint az állami bíróság eljárása, mivel a választottbíróságnak másik választottbíráskodási ügye jellemzően nincs. A választottbírósági eljárás nem nyilvános. A választottbíróság hátrányai: A nem kellően alapos választottbírósági kikötés (eseti választottbíróság esetén) az eljárást számos ponton megakaszthatja, amelynek orvoslása az állami bíróság eseti döntésének bevárása hosszabb időt vesz igénybe. A felek által kijelölt választottbírók vonatkozásában gyakran merül fel elfogultságra hivatkozás, amely tisztázása és a pártatlan bírói tanács kiválasztása hosszabb időt vesz igénybe. A választottbírósági eljárásnak jellemzően magasabb a költségvonzata az állami bíróság eljárásánál. A választottbírósági

eljárás jellemzően a nagy pertárgyértékű ügyek esetében fordul elő, éves szinten Magyarországon ez 2000 alatti ügyszámot jelent.

1. Az Egyezmény hatálya 2. Ajánlat 3. Eladói kötelezettségek 4. Vevői kötelezettségek 5. Szerződésszegés V. FEJEZET BÉCSI VÉTELI EGYEZMÉNY A nemzetközi kereskedelem szabályainak egységesítésében jelentős mérföldkő volt az ENSZ égisze alatt az áruk nemzetközi adásvételéről szóló egyezményt elfogadó bécsi konferencia és az egyezmény megkötése, majd annak hatályba lépése. Az egyezmény hivatalos címe Az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló egyezmény, amelyet Bécsben 1980. április 11. napján fogadott el az egyezményt megszövegező és végső formába öntő konferencia. A gyakorlatban az egyezmény hivatalos elnevezése helyett a Bécsi Vételi Egyezmény megnevezés terjedt el, ezért mi is ezt a megjelölést használjuk. Az egyezmény 1988. január 1. napján lépett hatályba, mikor az egyezményben annak hatályba lépésére vonatkozó feltételek teljesültek (az egyezmény elfogadását megerősítő dokumentum 10. szerződő állam általi, az ENSZ főtitkáránál való letétbe helyezését követő 13. hónap első napja). 1. Az Egyezmény hatálya Az Egyezmény a nemzetközi adásvétel azon szabályait határozza meg, amelyekben valamennyi, az egyezmény elkészítésében közreműködő állam meg tudott egyezni. A nemzetközi kereskedelemben az ókor óta fennálló probléma, hogy az egyes jogügyletekre más szabályok vonatkoznak különböző államokban. Bár a XIX. század óta felgyorsult az egyes államok kereskedelmi jogainak harmonizációja, fontos volt egy olyan nemzetközi egyezmény elfogadása, amelyben a konferencia résztvevőit figyelembe véve azon a Föld valamennyi régiója képviseltette magát világ államai számára egyaránt elfogadható közös szabályokat rögzítik. Ezt a célt figyelembe véve első pillanatra meglepőnek tűnik, hogy az egyezmény nem szabályozza azt a kérdést, hogy az áru tulajdonjoga mikor száll át az eladóról a vevőre. A tulajdonjog átszállása kérdésében a konferencia résztvevői nem tudtak megegyezni, mivel a világ nagy jogrendszerei két, egymástól eltérő álláspontot foglalnak el a tulajdonjog átszállása kérdésében. Az egyik megoldás

szerint a tulajdonjog az adásvételi szerződés megkötésével száll át a vevőre, a másik megoldás szerint a szerződés megkötésén túlmenően az adott dolog legalább jelképes átadása is szükséges a tulajdonjog átszállásához. Mivel a tulajdonjog átszállása tekintetében ezért általános éllel nem lehetett megegyezni, az egyezmény a kárveszély átszállásának (kárveszély: azon károk, értékcsökkenés viselése, amelyekért más személy nem tehető felelőssé) kérdését rögzíti. A kárveszély átszáll az eladóról a vevőre: 1. A vevő részére történő szállítás céljából való átadással az első fuvarozónak, ha az adásvételi szerződés a fuvarozást az eladó kötelezettségévé tette. 2. Meghatározott helyen történő átadás esetén az árunak a meghatározott helyen a fuvarozónak való átadással. 3. Úton lévő áru esetén (ti. továbbértékesítés) a szerződés megkötésével. Az egyezmény akkor alkalmazható, ha az ügyletben szereplő eladó és vevő különböző államok jogalanya és az ügyletre alkalmazandó jog akár a felek által meghatározottan, akár a nemzetközi magánjog szabályai alapján az Egyezményben részes állam joga. Az Egyezmény nem alkalmazható: 1. Személyes használatra vásárolt dolgok adásvételére. Az Egyezmény a nemzetközi kereskedelmi ügyleteket szabályozza, a személyes szükséglet kielégítése ebbe a körbe nem tartozik bele. 2. Árverési vételre. Az aukció, árverés az azt meghirdető által meghatározott szabályok szerint történik. Az aukciós házak jellemzően egyedi dolgok árverésével foglalkoznak saját árverési szabályzatuk alapján. Az árverés a nemzetközi kereskedelemnek nem jellemző ügylettípusa. 3. Hatósági eljárás (végrehajtás) keretében történő értékesítésre. Ilyen eljárás esetében az adott állam közhatalmi jogkörében eljárva folytatja le az eljárást és ezen hatósági eljárás szabályai szerint szerzi meg a vevő az áru tulajdonjogát. 4. Értékpapír, pénz adásvételére. Ezen dolgok adásvétele a vonatkozó szabályozott piacok (tőzsde) kereskedési szabályai szerint történik. 5. Villamos energia adásvételére. A villamos energia kereskedelmére speciális szabályok vonatkoznak. 6. Folyami és tengeri hajók, légpárnás hajók, légiközlekedési eszközök adásvételére. Az Egyezmény a nemzetközi kereskedelmi adásvételi szerződések tekintetében kimondja a formakényszer mentességet, vagyis a szerződés