Az egyes blokkokat követően a hallgató a következő képességeket sajátíthatja el:



Hasonló dokumentumok
Jogi Alaptan. Fekete Balázs (Jog- és társadalomelméleti tanszék)

Általános jogi ismeretek I. Dr. Vinnai Edina PhD adjunktus Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszék

és a jogászi ésszerűség *

Emberi jogok és szociális munka modul

4. JOGSZABÁLYTANI ISMERETEK

Tájékoztató a közigazgatási szakvizsga követelményrendszeréről

EVANGÉLIKUS MEZŐGAZDASÁGI, KERESKEDELMI, INFORMATIKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. Szakmai program. a LOVÁSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

TANEGYSÉGLISTA (MA) ARABISZTIKA MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban


NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI INTÉZET GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT BA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖREI KÖZIGAZGATÁSI SPECIALIZÁCIÓ

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSJOG A TANANYAGON TÚL

KÖVETELMÉNYEK 2015/ félév. Informatika II.

Stratégiai menedzsment

alapkérdései a magyar

Konfrontációs levelek

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 93.

Kulturális marketing

II.9.6. A második kamara lehetısége napjainkban II.10. Összegezés III. Választási rendszerünk a jogösszehasonlítás és a reformlehetıségek

Pázmány Péter kritikai kiadás OTKA sz. pályázat záró beszámolója, augusztus. A beszámolót készítette Hargittay Emil projektvezető

Dunaújváros kulturális intézményrendszerének vizsgálata térszemléletben

a(z) XXXIII. MEZŐGAZDASÁG ágazathoz tartozó MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

ÚTMUTATÓ A LEADER Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013.évi felülvizsgálatához

VIZUÁLIS KULTÚRA. 4 évf. gimnázium reál orientáció

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány

REFLEXIÓK A JOGBÖLCSELET OKTATÁSÁRÓL, RENDSZERVÁLTÁSON INNEN ÉS TÚL VARGA CSABA TISZTELETÉRE. SZILÁGYI PÉTER egyetemi tanár (ELTE ÁJK)

A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium nevelési programja és helyi tanterve

Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány

A TÖRVÉNYHOZÓI MULASZTÁS PROBLÉMÁI AZ ALKOTMÁNYBÍRÁSKODÁSBAN. Magyar nemzeti jelentés az alkotmánybíróságok XIV. konferenciájára

Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola

ALKOTMÁNYUNK ÉRTÉKEI. A FOGALMI KERETEK 1. VARGA ZS. ANDRÁS egyetemi docens (PPKE JÁK)

Kommunikáció és médiatudomány alapképzési szak

2015 április: Egy önmagára reflektáló tudomány - Borgos Anna pszichológus

Budapesti Gazdasági Főiskola. Pénzügyi-Számviteli Kar Budapest. SZÁMVITEL mesterszak PÉNZÜGY mesterszak nappali tagozat. Tantárgyi útmutató

Az óvodapedagógus és tanító ideát szolgáló gyakorlati képzés fő jellemzőinek meghatározása, alapelvek

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS október 13-i 2003/87/EK IRÁNYELVE

JOGI ALAPTAN TÉTELEK

Robbanásbiztos berendezés kezelője. Villanyszerelő 2/47

A magyar kormány és az ő alaptörvénye

BESZÁMOLÓ RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE

Szeged, február 21.

Politikai kérdések doktrínája

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZATRA ÉS ÉVFOLYAMDOLGOZATRA VONATKOZÓ RENDJÉRŐL

Egységes szerkezetbe foglalt területi kohéziós útmutató

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján

Idegenforgalmi szakmenedzser felsőfokú szakképzés

Tanegységlista (BA) Anglisztika alapszak amerikanisztika specializáció től fölvett hallgatóknak

a(z) XXXII. ERDÉSZET ÉS VADGAZDÁLKODÁS ágazathoz tartozó VADGAZDÁLKODÁSI TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

EGYES KÉRDÉSEK A MINŐSÉGI JOGALKOTÁS ELVÉRŐL

A FOGYATÉKOSSÁG ORVOSI ÉS TÁRSADALMI MODELLJÉNEK

Személyügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak

SZOCIOLÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK

A TANTÁRGY ADATLAPJA

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA

a(z) VI. HANG-, FILM- ÉS SZÍNHÁZTECHNIKA ágazathoz tartozó azonosítószám SZÍNHÁZTECHNIKUS, SZCENIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi és volt hallgatóinak képesség-, készség- és kompetencia-kutatása

Nemzeti Vidékfejlesztési Terv ex-post értékelése. Tanácsadó és Szolgáltató Kft. zárójelentés. Budapest március 24.

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit

Tartalom Tehetséggondozás... 7 A művészeti alapvizsga A művészeti záróvizsga Az intézmény helyi tanterve... 15

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) HAJÓS SZAKMUNKÁS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

Dózsa György Általános Iskola

Különös Közzétételi Lista Rumi Rajki István ÁMK Általános Iskolája

Közgazdasági vallásháború helyett együttes munkálkodást Csaba László: Európai közgazdaságtan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014.

Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Drámajáték

KONECSNI GYÖRGY KULTURÁLIS KÖZPONT, HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS TÁJHÁZ Kiskunmajsa, Hősök tere 6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Papp Gábor Előadás, október 19. Bűnözés és vándorlás

Paraizs Júlia. Múzeum, Budapest, STAUD Géza, A magyar színháztörténet forrásai, II., Színháztudományi Intézet Országos Színháztörténeti

A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 26-án 18,40 órai kezdettel. tartott üléséről

A KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD DIAGNOSZTIKAI ÉS FEJLESZTÉSI CENTRUM KUTATÓMŰHELY BEMUTATÁSA

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK HON- ÉS NÉPISMERET TÁNC ÉS DRÁMA... 43

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) I. EGÉSZSÉGÜGY ágazathoz tartozó GYAKORLÓ SZÖVETTANI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

KOMPLEXVIZSGA KÉRDÉSEK DIPLOMÁCIAI FŐSZAKIRÁNY (NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK SZAK) 2009

Mintaterv. PTE PMMIK - Tanulmányi tájékoztató Építettkörnyezetmérnök-asszisztens. Ábrázoló geometria. nincs előfeltétel

Politikai tiltakozások Magyarországon, 1993, 2003

Simon Ferenc: A tudományos munka technikája

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára

Sz. Varga Lajos PORTFÓLIÓ KALAUZ

Adóigazgatási szakügyintéző

a(z) XVI. ÉPÍTŐIPARI ágazathoz tartozó HÍDÉPÍTŐ ÉS FENNTARTÓ TECHNIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

Szakmai zárójelentés az F sz. A bírósági iratok kézbesítése az Európai Igazságügyi Térségben c. OTKA kutatásról

Közhasznúsági jelentés Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület évi tevékenységérıl, gazdálkodásáról

Szakdolgozati szabályzat

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÓRÁN MÉG EGYEZETEJÜK!

EURÓPAI PARLAMENT C6-0040/2007 HU PART.1. Közös álláspont. Ülésdokumentum 2003/0153(COD); 29/11/2006

RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

Értény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XII. 31.) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Tanegységek: 1. Bölcsődei, óvodai tájékozódás (egyéni szakmai gyakorlat) 2. Óvodai megfigyelés (csoportos szakmai gyakorlat)

SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) BURKOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XXX.. SZÉPÉSZET ágazathoz tartozó FODRÁSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

TARTALOM AZ INFORMATIKA FOGALMA A fogalom kialakítása Az informatika tárgyköre és fogalma Az informatika kapcsolata egyéb

GRAFIKUS SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint a(z) V. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ÁGAZATHOZ

Tantárgy neve: Szocializáció kreditszáma: előadás / szeminárium/ gyakorlat Tantárgyleírás 3-5 irodalom Kötelező irodalom: 1. Somlai, P. 2.

Átírás:

Jogi Alaptan A tárgy jellege: Az alapprobléma: Amikor egy történész vagy irodalom szakos hallgató először belép az egyetemre, már komoly előképzettséggel rendelkezik; a középiskolában ugyanis négy éven keresztül foglalkozott ezekkel a tárgyakkal. Ellenben, egy joghallgatónak, amikor elkezdi az egyetemet, a jogról szinte semmilyen rendszerezett előismerete sincs, mivel az esetleges személyes és családi tapasztalatokon kívül nem találkozott még a jog világával. Ezért szükség van egy olyan bevezető propedeutaikai jellegű tárgyra, mely megismerteti a jog és jogi kultúra olyan alapfogalmaival, melyeket a későbbi szakjogi tárgyak vagy adottnak vesznek, vagy nem bontanak ki teljesen. Elérendő célok: Alapcélkitűzés: a tárgyat elvégezve a hallgató megismeri a jogi gondolkodás és jogi kultúra legalapvetőbb dilemmáit és fogalmait, és így képessé válik, hogy a legalapvetőbb jogi fogalmakat a későbbiekben használja, illetve azokról önálló véleményt alakítson ki. A kurzus lényegi üzenete, hogy a jogi gondolkodásban nincsenek egyszerű, fekete-fehér válaszok, hanem minden álláspont vitatható, mivel az egyes problémákról kialakuló közmegegyezés dialógusokon és vitákon keresztül formálódik folyamatosan. Az egyes blokkokat követően a hallgató a következő képességeket sajátíthatja el: 1. blokk: A jog világa - a hallgató képessé válik a jogi kultúra (kulturáltság) legalapvetőbb fogalmait használni és a legfontosabb dilemmákba is bevezetést kap, és mindezekre kritikai szemlélettel tud tekinteni - a hallgató megismeri a jog világának legfontosabb szereplőit, és megérti azok társadalmi és történelmi beágyazottságát és tevékenységükhöz kapcsolódó dilemmákat - a hallgató megismeri a joghoz kapcsolódó legfontosabb eljárások fogalomkészletét, és képet kap azok problémáiról, nehézségeiről is 2. blokk: A jogrendszerek és jogi kultúrák világa - a hallgató megismeri a nagy jogi kultúrák alapvető fogalomrendszerét, megismeri a jogrendszerek közötti legfontosabb kölcsönhatásokat - a hallgató bevezetés kap a jogösszehasonlítás alapkérdéseibe - a hallgató képessé válik az európai jogrendszerek közötti tájékozódásra, a nagy jogi gondolkodási minták felismerésére, elsajátítására - a hallgató megérti, hogy a magyar jog része egy nagyobb egységnek: az európai jogi kultúrának 3. blokk: Az állam és a jog kapcsolódásai - a hallgató átfogó képet kap a modern államról, beleértve kialakulását és működését - a hallgató megismeri az államelmélet alapkérdéseit és klasszikus szerzőit - a hallgató képessé válik kritikusan viszonyulni a szuverenitás fogalmához, megértve annak különféle korlátait

4. blokk: A jogi gondolkodás fogalomrendszere - a hallgató megismeri a közjog és magánjog alapfogalmait - a hallgató megismeri a jogrendszer tagozódását és struktúráját Az egyes témákhoz tartozó tudáselemek és szövegek: 1. BLOKK: A JOG VILÁGA 1. A jog jelensége és helye a minket körülvevő világban megközelítés és módszer: jog és irodalom - igazság, igazságtalanság és jog (Kleist: Kohlhaas Mihály; Hajnóczy: A fűtő) - törvény és jog (Szophoklész: Antigoné, Shakespeare: A velencei kalmár) - jog, erkölcs és egyéb normarendszerek (elsajátított alapfogalmak: jog és jogszabály, igazság, igazságosság, ember alkotta jog, természetjog, egyéni döntés, normatív pluralizmus, erkölcs, etikum, szokás, normakonfliktus, norma recepció és -transzformáció) Horkay Hörcher Ferenc: A költői igazságszolgáltatásról. Iustum Aequum Salutare, 2007/2. 43 55. Simon Attila: A törvény Szophoklész Antigonéjában. Iustum Aequum Salutare, 2007/2. 71 93. Nagy Tamás: Egy arkangyal viszontagságai a szocializmusban. In: Fekete Balázs-H. Szilágyi István-Könczöl Miklós (szerk.): Iustitia kirándul. Szent István Társulat, Budapest, 2009. 9 40. Bencze Mátyás-Szabadfalvi József: A jogszabály. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jogés államtudományokba. Bíbor, Miskolc, 2012. 90 109. 2. A jog világa és szereplői megközelítés és módszer: jog és irodalom - a modern jog egyedisége (Shakespeare: A velencei kalmár, Illyés: Puszták népe) - a modern jog intézményrendszere: a bürokrácia (Balzac: A kispolgár természetrajza, Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka) - a modern jog főszereplői: az ügyvéd, az ügyész és a bíró (Balzac: Goriot apó, Márai Sándor: Válás Budán) - a modern jog mellékszereplői: a polgár (Balzac: Kurtizánok tündöklése és bukása, Szerhij Zsadan: Depeche Mode) (elsajátított alapfogalmak: modernitás, modern jog, racionalitás, jogérvényesülés, hatékonyság, a bürokrácia, jogászi hivatásrendek, hatalomkorlátozás, visszaélés a hatalommal, jogállamiság) Irodalom Fekete Balázs: A modern jog határain túl. A népi szociológiák jogképéről. In: Fekete Balázs- H. Szilágyi István (szerk.): Iustitia modellt áll. Szent István Társulat, Budapest, 2009. 75 102. P. Szabó Béla: Jogászság és jogászképzés. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog- és államtudományokba. Bíbor, Miskolc, 2001. 173 208.

Somlai Dorottya: Jog a realista regényben. Két Balzac-regény jogszociológiai aspektusai. In: Fekete Balázs-H. Szilágyi István-Könczöl Miklós (szerk.): Iustitia kirándul. Szent István Társulat, Budapest, 2009. 81 99. Horváth Attila: Ügyvédi karakterek Jókai Mór műveiben. Fekete Balázs-H. Szilágyi István- Nagy Tamás (szerk.): Iustitia mesél. Szent István Társulat, Budapest, 2013. 21 30. Montesquieu: A törvények szelleméről. Osiris-Attraktor, Budapest, 2010. 245 261. (A politikai szabadságot létrehozó törvényeknek az alkotmányhoz való viszonyáról) 3. Jogi döntések és folyamatok megközelítés és módszer: jog és irodalom - ténymegállapítás (Kertész Imre: Jegyzőkönyv, Gabriel Garcia Marquez: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája) - a bírósági eljárás és tárgyalás (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember; Balzac: Falusi plébános) - a büntetés (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, Varlam Salamov: A butiriki börtön) - a jogérvényesítés és korlátai (Féja Géza: Viharsarok) (elsajátított alapfogalmak: ténymegállapítás, igazságügyi nyelvészet, fikció (irodalmi értelemben), bíróság, tárgyalás, bírói döntés, a büntetés, arányosság, méltányosság, jogállami büntetőjog, jogérvényesítés) H. Szilágyi István: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája: visszatekintés. In: Fekete Balázs-H. Szilágyi István-Könczöl Miklós (szerk.): Iustitia kirándul. Szent István Társulat, Budapest, 2009. 111 132. Szabó Miklós: A jog alkalmazása. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog- és államtudományokba. Bíbor, Miskolc, 2001. 125 148. Tallár Ferenc: Regényköltészet Szkotoprigonyevszkben. A tárgyalás témája A Karamazov testvérek című regényben. In: Fekete Balázs-H. Szilágyi István-Könczöl Miklós (szerk.): Iustitia kirándul. Szent István Társulat, Budapest, 2009. 73 80. 2. BLOKK: A JOGRENDSZEREK ÉS JOGI KULTÚRÁK VILÁGA 4. Jogösszehasonlítás és a világ jogrendszerei megközelítés és módszer: jogösszehasonlítás - a jogösszehasonlításról dióhéjban, funkcionalizmus és kulturalizmus, kritikai szemlélet - rövid módszertani bevezető - a világ jogrendszereinek osztályozás és a koncepciók fejlődése (Arminjon-Nolde-Wolff; David, Zweigert, Malmström, Mattei) - nyugati jog jelensége (elsajátított alapfogalmak: jogösszehasonlítás, párizsi összehasonlító jogi világkongresszus, funkcionalizmus, kulturalizmus, tertium comparationis, praesumptio similitudinis, összehasonlíthatóság, az összehasonlítás relativitása, osztályozási sémák, többszintű osztályozás, droit occidental) René David: Létezik-e nyugati jog? In: Fekete Balázs (szerk.): A jogösszehasonlítás elmélete. Szent István Társulat, Budapest, 2006. 99 105. René David: A jelenkor nagy jogrendszerei. KJK, Budapest, 1977. 11 24. (Bevezetés)

Fekete Balázs: A modern jogösszehasonlítás paradigmái. Gondolat, Budapest, 2011. 112 159. (A harmadik paradigma. A modern jogösszehasonlítás) Péteri Zoltán: Paradigmaváltás a jogösszehasonlításban? In: Péteri Zoltán: Jogösszehasonlítás. Történeti, rendszertani és módszertani problémák. ELTE-ÁJK PPKE- JÁK SZTE-ÁJK, Budapest, 2010. 92 101. 5. A kontinentális jog megközelítés és módszer: jogösszehasonlítás és jogtörténet - a kontinentális jog történetisége, alcsoportok a kontinentális jogban - a modern kontinentális jog alapjellemzői (jogforrások, jogi módszerek, a bíróságok szerepe, a jogtudomány szerepe, a bíróságok típusai, a bíróságok előtti eljárások, a felek szerepe az eljárásban, az ítéletek stílusa, az ítéletek joghatása, a szerződés mint tipikus jogintézmény) - az európai integráció hatása, konvergencia (elsajátított alapfogalmak: kontinentális jog, római-germán jog, európai jogkörök, civil jog, germán jog, kodifikáció, jogtudomány és szerepe, bírói stílus, a szerződés alapfogalmai) René David: A jelenkor nagy jogrendszerei. KJK, Budapest, 1977. 39 70. (A rendszer történelmi kialakulása) René David: A jelenkor nagy jogrendszerei. KJK, Budapest, 1977. 71 86. (A római-germán család jogainak szerkezete) Mezei Péter: A német jogrendszer alapjai. In: Badó Attila-Bencze Mátyás (szerk.): Betekintés a jogrendszerek világába. Studio Batiq, Szeged, 2007. 126 143. Bartha Ildikó: A római-germán jog recepciója. In: Badó Attila-Bencze Mátyás (szerk.): Betekintés a jogrendszerek világába. Studio Batiq, Szeged, 2007. 190 204. 6. A common law megközelítés és módszer: jogösszehasonlítás és jogtörténet - a common law történetisége, alcsoportok a common lawban - a modern common law alapjellemzői (jogforrások, jogi módszerek, a bíróságok szerepe, a jogtudomány szerepe, a bíróságok típusai, a bíróságok előtti eljárások, a felek szerepe az eljárásban, az ítéletek stílusa, az ítéletek joghatása, a szerződés mint tipikus jogintézmény) - az európai integráció hatása, a konvergenica kérdőjelei (elsajátított alapfogalmak: common law, eltérések az common law és az USA joga között, a bírói jog szerepe és típúsai, precedens és precedens jog, stare decisis, a jogtudomány és szerepe, bírói stílus, a szerződés alapfogalmai) Badó Attila: Az angol jog vázlata. In: Badó Attila-Bencze Mátyás (szerk.): Betekintés a jogrendszerek világába. Studio Batiq, Szeged, 2007. 18 46. Badó Attila-Bóka János: Az Egyesült Államok jogrendszere. In: Badó Attila-Bencze Mátyás (szerk.): Betekintés a jogrendszerek világába. Studio Batiq, Szeged, 2007. 58 89. René David: A jelenkor nagy jogrendszerei. KJK, Budapest, 1977. 255 273. (Az angol jog története) René David: A jelenkor nagy jogrendszerei. KJK, Budapest, 1977. 273 293. (Az angol jog szerkezete) Eörsi Gyula: Összehasonlító polgári jog. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975. 467 493. (A kodifikálatlan bíró-jog)

7. Nem-európai jogi kultúrák megközelítés és módszer: jogösszehasonlítás és összehasonlító jogi kultúrák - a megismerés nehézségei, problémái - a common law és a kontinentális jog befolyása az Atlantikumon kívül - az iszlám jog alapkérdései - a japán jog alapkérdései (elsajátított alapfogalmak: jogátvétel, recepció, jog és modernizáció (law and development), vallási jogrendszerek, vallási igazolás, a sharia fogalma, kialakulása és irányzatai, jogi pluralizmus, tradicionalizmus a jogban, szokáserkölcs (giri, giri on wa, giri-ninjo), mediáció) Bóka János-Badó Attila: Az iszlám jog alapjai. In: Badó Attila-Bencze Mátyás (szerk.): Betekintés a jogrendszerek világába. Studio Batiq, Szeged, 2007. 245 267 Jany János: A világ főbb jogrendszerei. A nem-nyugati jogi kultúrák. Piliscsaba, 2011. 46 66. (Az iszlám jog) https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/jany_janosa_vilag_fobb_jogrendszerei%282%29.pdf Chin Kim-Craig M. Lawson: A kifinomult szellem joga: a jog hagyományos japán megközelítése. In: Varga Csaba (szerk.): Összehasonlító jogi kultúrák. Osiris, Budapest, 2000. 211 231. 3. BLOKK: AZ ÁLLAM ÉS A JOG KAPCSOLÓDÁSAI 8. A modern állam módszer: államelmélet, történelem, politikai szociológia - elméletek az állam céljairól és funkcióiról - a modern állam és modern politikai rendszer - hatalom és hatalommegosztás, jogállamiság - az egyes hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó és bírói) - államok osztályozása (pl. Arisztotelész és Montesquieu) (elsajátított alapfogalmak: állam, államcél, politikai rendszer, érdek(képviselet, szelekció, döntések), hatalom, hatalommegosztás, formális és materiális jogállamiság, helyes és elkorcsosult hatalomgyakorlása, zsarnokság, demokrácia) Győrfi Tamás-Szabó Miklós: Az államok osztályozása. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog- és államtudományokba. Bíbor, Miskolc, 2001. 293 312. Takács Péter: A modern állam. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog- és államtudományokba. Bíbor, Miskolc, 2001. 243 266. Takács Péter: A modern állam kialakulása és változásai. In: Takács Péter-H. Szilágyi István- Fekete Balázs (szerk.): Államelmélet. Szent István Társulat, Budapest, 2012. 108 130. 9. A szuverenitás korlátai (külső és belső) módszer: államelmélet, international relations, nemzetközi jog - a szuverenitás fogalma és rövid fogalomtörténete, szuverenitás a nemzetközi jogban - a jelzős szuverenitás fogalmak, belső és külső oldal - a szuverenitás kritikái (Kelsen, Maritain) - a szuverenitás belső és külső nem jogi korlátai - a szuverenitás belső és külső jogi korlátai

(elsajátított alapfogalmak: szuverenitás, népszuverenitás, parlamenti szuverenitás, jogi szuverenitás, állami szuverenitás, formális és materiális szuverenitás, módszerszinkretizmus, államszerkezet, nemzetközi jog, történelmi-politikai tényezőrendszer) Bódig Mátyás: Az állami hatalom terjedelme és korlátai. In: Szabó Miklós (szerk.): Bevezetés a jog- és államtudományokba. Bíbor, Miskolc, 2001. 267 292. Takács Péter: Az állam mint közhatalom. In: Takács Péter-H. Szilágyi István-Fekete Balázs (szerk.): Államelmélet. Szent István Társulat, Budapest, 2012. 239 271. 4. BLOKK: A JOGI GONDOLKODÁS FOGALOMRENDSZERE 10. A jogrendszer A jogrendszer szerkezete, tagozódása, felépítése, a jogágak. 11. Közjogi alapfogalmak A közjogi szemlélet alapjai, köz- és magánjog megkülönböztetésének jelentősége 12. Magánjogi alapfogalmak A magánjogi szemlélet alapjai, a civilisztika intézményrendszere Szilágyi Péter: Jogi alaptan, Eötvös Kiadó, 2011 (4. kiadás) x. fejezet (361-384.) Szabó Miklós: Bevezetés a jog és államtudományokba, Bíbor Kiadó, 2012 5. fejezet (110-136.) Jakab András: A magyar jogrendszer szerkezete, Dialóg-Campus, Pécs, 2007, 6. fejezet A jog horizontális tagolódása Számonkérés: Az előadássorozatból álló kurzus számonkérése a szorgalmi időszakban folyamatosan történik blokkonként megszervezett rövid zárthelyi dolgozat formájában. A felkészülést az előadásvázlatok és megadott irodalom segíti.