BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. FEBRUÁR 3., SZERDA XIII. ÉVFOLYAM, 3408. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Érdektelen érdekeltek Mozgalmas év a hegyimentõknél Az elõzõ évekhez hasonlóan mozgalmas évet tudhat maga mögött a Bihar Megyei Hegyi-és Barlangimentõ Szolgálat, melynek tagjai folyamatosan járõröztek a leglátogatottabb turisztikai és a leginkább balesetveszélyes övezetekben. 3. Választások és nyelvhasználat Csomortányi István elmondta, hogy Bihar megyében, ha nem lesz együttmûködés az RMDSZ-szel, 40 45 településen indíthatnak saját jelölteket. 4. Február 4. A rákellenes küzdelem világnapja Afelújított rogériuszi piaccal kapcsolatos régebbi keletû problémák kezelésére és megoldására létrehozott Társadalmi Párbeszéd Bizottság tegnap délutáni ülésére nem volt hajlandó Játsszon velünk! Valentin-nap alkalmából a reggeli újság és a Capitolium étterem egy romantikus vacsorát kínál önöknek! Lehetõséget adunk elõfizetõinknek, hogy egy gyertyafényes vacsorával lepjék meg párjukat a szerelmesek napján, február 14-én. Mindössze anynyit kell tenniük, hogy kitöltik a mellékelt szelvényt, és február 9-én 13 óráig eljuttatják a nagyváradi szerkesztõségünkbe, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alá. Fontos, hogy a játékosok elõfizetõink legyenek, de azok is élhetnek a lehetõséggel, akik a következõ napokban szeretnének az elõfizetõk csoportjához csatlakozni. A sorshúzást követõen a két személyre szóló vacsora nyertesének nevét a reggeli újság február 10-i számában közöljük. Sok szerencsét! Név: Lakcím: eljönni a két fél: a piacot üzemeltetõ nagyváradi Közterület-Kezelõ Zrt. (ADP) képviselõi és az elégedetlenségüket megfogalmazó kereskedõk. A jelenlévõ intézmények (például a közegészségügyi Tel.: Életkor: év igazgatóság és a munkaerõelhelyezõ ügynökség) képviselõknek nem volt kivel tárgyalniuk a problémákról, jóllehet most elõször, a harmadik találkozóra kaptak meghívót a panaszos felek. Az ügyet egyelõre elnapolták, és azt fontolgatják, hogy nem hívnak össze újabb találkozót, amennyiben nem kapnak újabb elégedetlenkedõ bejelentéseket. Szamos Mariann Noha ma már eredményesebben lehet gyógyítani ezt a félelmetes betegséget, mégis a legjobb megelõzni. A rák vezetõ helyet foglal el a halált okozó betegségek rangsorában ám tévedés, hogy minden esetben gyógyíthatatlan. 6. Megjelent a dohányzás-ellenes törvény Február 1-én, hétfõn jelent meg a hivatalos közlönyben az a törvény, amely tiltja a dohányzást a zárt közterületeken. A jogszabályok értelmében a törvény megjelenéstõl számított 45-ik napon lép érvénybe, vagyis 2016. március 16-ától lesz tilos a dohányzás. A dohányipari termékek fogyasztásának káros hatásait ellensúlyozni hivatott, 2002/349- es számú törvény kiegészítése tiltja a dohányzást a tanintézményekben, egészségügyi létesítményekben, a munkahelyeken, a közszállítási jármûveken, játszótereken, éttermekben, lokálokban, és minden zárt légterû közterületen. A tiltás alól kivételt képeznek a fegyintézetek cellái. Szintén szabad lesz dohányozni a külön erre a célra kialakított fülkékben, beleértve a nemzetközi légiforgalmat bonyolító repülõtereket is, abban az esetben, ha a fülkék légcseréje biztosított Sz. G. T. (folytatás a 2. oldalon)
2. reggeliújság KÖZÉLET 2016. február 3., szerda Nemzeti ünnepé válhat május 9. A képviselõház ma hoz döntést arról a törvénytervezetrõl, amelyik nemzeti ünneppé emelné május 9-ét, mint a román függetlenség ünnepét. 1877-ben ugyanis ezen a napon vívták ki az Oszmán Birodalomtól való függetlenségüket a moldovai és havasalföldi egyesült hercegségek (Principatele Unite), az orosz török háborúban. A törvénytervezetet 2013-ban már egyszer elutasította a szenátus, most azonban újra elfogadásra vár a képviselõház asztalán. A módosított tervezet értelmében, május 9- ét nemzeti ünneppé nyilvánítanák, de nem válna munkaszüneti nappá. A tervezet elfogadása így gyakorlatilag annyit jelentene, hogy az állam és az önkormányzatok hivatalos megemlékezéseket szerveznének a román függetlenségi ünnepen. A tervezetben eredetileg május 10-ét nevezték meg hivatalos ünnepként, ezt azonban a késõbbiekben a történelmi hûség kedvéért május 9-re változtatták a Szociális Védelmi Bizottság jelentése nyomán. A kezdeti terv szerint ugyanakkor munkaszüneti nappá is nyilvánították volna május 9-ét, a képviselõk azonban úgy ítélték meg, hogy nincsenek meg az ehhez szükséges anyagi források. A tervezetrõl tehát ma dönt a szenátus. Érvénybe azonban csak azt követõen léphet, hogy az elnök is elfogadja azt, illetve megjelenik a hivatalos közlönyben. Május 9-nek egyébként többszörös jelentõsége is van. 1945-ben Európában ezen a napon ért véget a II. világháború, ezért május 9-én a fasizmus felett aratott gyõzelemrõl emlékeznek meg világszerte, mely Európában egyben a béke napja is. Szintén május 9. jelzi Európa hivatalos napját, az 1950-es Schuman-nyilatkozat emlékére. Sz. G. T. Farsangoltak Érmihályfalván és Szalacson Szombaton este az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács érmihályfalvi szervezete farsangi mulatságot szervezett a helyi Ovidiu vendéglõ nagytermében. A teltházas rendezvényen a jó vacsora mellõl nem maradhatott el a farsangi fánk, amelynek elkészítését a szervezetek nõtagjai vállalták, számolt be a párt sajtószolgálata. A helyi elõadók tervezett fellépése sajnos betegség miatt elmaradt. A közösségépítõ rendezvény azonban így is célt ért, a decemberi évzáró összejövetelhez hasonlóan, megtelt a vendéglõ. A szervezõk a hasonló rendezvényekbõl hagyományt szeretnének teremteni, amelynek célja természetesen a közösség minél erõsebb összekovácsolása. KÖZÚTI BALESETEK Kedd éjszaka a 19-es országúton, Székelyhíd közelében egy 37 éves szatmári férfi elveszítette az uralmát gépkocsija fölött, és frontálisan ütközött egy az ellentétes sávon közlekedõ nyerges vontatóval, amelyet egy40 éves aradi férfi vezetett. A szatmári férfi belehalt a balesetben szerzett sérüléseibe. Hétfõn a reggeli órákban Harangmezõn a 76-os országút és a biharszentteleki 60-as közút keresztezõdésénél egy 46 harangmezõi férfi elütött egy gyalogost, egy 44 éves, szintén helyi férfit, aki egy autóból kiszállva szabálytalanul akart átkelni az úttesten. A baleset során a gyalogos könnyebb sérüléseket szenvedett, és kórházba szállították. A rendõrség mindkét esetben vizsgálja a balesetek körülményeit Teltház a vendéglõben Az orosz idegenforgalmat vonzanák (folytatás az 1. oldalról) és rendelkeznek a törvény által elõírt kötelezõ felszerelésekkel (hamutartók, csikkoltók, biztonsági felszerelések). A dohányzófülkéket jól látható helyen Camerã pentru fumat, illetve Loc pentru fumat felirattal jelölik majd. Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9 9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3 3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapi feladványunk megfejtése: A szabályzat be nem tartása esetén a törvény 100-tól 500 lejig terjedõ pénzbüntetést ír elõ magánszemélyek esetében, 5000 és 15000 lej közöttit pedig jogi személyek esetében. Jelenleg az Európai unió 28 tagállama közül 17-ben van teljes dohányzási tilalom a zárt közterületeken, a közszállítási jármûveken, illetve munkahelyeken. 2 8 3 4 2 6 9 7 4 Az orosz-török viszony megromlásától várják a román idegenforgalom fellendülését a turisztikai irodák. A 2015. november 24-én bekövetkezett incidenst követõen (amikor is a török hadsereg lelõtte az orosz légierõ egyik vadászbombázóját Szíria felett) az orosz államvezetés gazdasági szankciókat vezetett be Ankara ellen, amelyek jelentõsen meggyengítették a két ország közötti idegenforgalmat. Ezt kihasználva a román turisztikai hatóság (ANT) szeretné hazánkba csábítani az orosz turistákat. Ennek érdekében az ANT egy küldöttsége és 11 turisztikai ügynökség képviselõi nemrég Moszkvában tanácskoztak az Orosz Idegenforgalmi Hatóság képviselõivel. A megbeszélésen orosz oldalról mintegy száz turisztikai iroda képviseltette magát és világossá vált, hogy az orosz turisták számára a tengerpart és a Duna-delta jelentik a legvonzóbb romániai célpontokat. A megbeszélést idén újabb szaktalálkozók követik majd, és külön célkitûzés, hogy a két ország turisztikai irodái részt vegyenek egymás idegenforgalmi kiállításain. Egyes becslések szerint, az együttmûködés nyomán, idén a Romániába érkezõ turisták száma akár hétezerrel is nõhet, a jövõ évben pedig ennek a duplájával. Sz. G. T. Megjelent a dohányzás-ellenes törvény 1 3 5 7 1 6 2 7 3 2 6 7 3 2 3 1 5 1 4 4 2 Szalacson disznótoros vacsorával ülte meg a farsangot az EMNP helyi tagsága. Rencsik Ferenc, a szervezet elnöke és segítõi egy 150 kilogrammos disznót áldoztak erre a célra, adózva ezzel a hagyományoknak is, hisz a farsangi lakoma egyúttal hagyományõrzõ jelleggel is bírt, felelevenítve a régi szalacsi disznótorok hangulatát. Az eseményen száznál is többen vettek részt. Az est folyamán a szalacsi Örökzöld Asszonykórus is énekelt, népdalaikkal, nótáikkal õk feleltek a jó hangulatért. Az asszonykórussal ezúttal is együtt énekelt Szalacs közismert nótafája, a 87 esztendõs Kertész Viola néni. Késõbb a hallgatóság is ráhangolódott a szép ízes énekekre, így közös nótázással telt az idõ. A farsangos disznótoron minden korosztály képviseltette magát. Az Örökzöld Asszonykórus elõadása Az eseménynek a református rendezvényház adott otthont. A torra hivatalosak volt Zatykó Gyula, a szervezet országos alelnöke, valamint Csomortányi István Bihar megyei elnöke, aki rövid köszöntõjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a következõ választások elõtt idõszakban fontos, hogy megmaradjon a békesség és a nyugodt hangnem, akkor is, ha egyesek az ellenkezõjében érdekeltek. Gondoljunk egymásra jó szívvel, még ha nem is értünk mindenben egyet, hangzott el a sajtószolgálat tájékoztatója szerint. Az EMNP sajtószolgálata Torozók
2016. február 3., szerda KÖZÉLET reggeliújság 3. Mozgalmas év a hegyimentõknél Álarcosbál volt az idõsotthonban Kalózok, muskétások, reneszánsz dámák, bohócok népesítették be hétfõn a Caritas Catolica által mûködtetett nagyváradi Szent Erzsébet Szociális Gondozóközpont ebédlõjét, ahol a lakók idén is szép számban összegyûltek, hogy színesebbnél színesebb jelmezekbe öltözve, vidáman ünnepeljék meg a farsangot. A közösséget az idõsotthon lelki vezetõje, Kóhr Balázs Az elõzõ évekhez hasonlóan mozgalmas évet tudhat maga mögött a Bihar Megyei Hegyi- és Barlangimentõ Szolgálat, melynek tagjai folyamatosan járõröztek a leglátogatottabb turisztikai és a leginkább balesetveszélyes övezetekben. A tavalyi évben számos mentést hajtottak végre: 131 bajba jutott személyt sikerült megmenteni, ebbõl 48 alkalommal a téli idõszakban végezték a mentéseket. Ezek során 71 alkalommal 83 balesetet szenvedett személyt, illetve 19, a kiránduló útvonalakon eltévedt vagy fennrekedt turistát mentettek meg. A hegyi balesetek áldozatai többnyire síelõk voltak, rajtuk kisebb rándulások, törések, vagy eltévedés miatt kellett segíteni. A 155 ember közül 134 román állampolgár volt, 21 külföldi, 100 férfi és 55 nõ került bajba. A legtöbb baleset (83) a nyári szezonban fordult elõ. A menedékházaknak tavaly több karbantartást sikerült elvégezni és hatvan, a turisztikai útvonalakon való tájékozódást segítõ jelzõtáblát helyeztek ki. Az Erdélyi Szigethegység Természetvédelmi Terület kezelõségével és a Bihar Megyei Védett Területek Hosszú Távú Fejlesztési Központjával (CAPPD) közösen három útvonalat tettek rendbe és hagyattak jóvá, valamint összeállítottak és továbbküldtek a minisztériumba további két útvonal jóváhagyásához szükséges dokumentációt is. A CASSIO Montana Club együttmûködésével kialakítottak továbbá egy via ferrata utat (létrákkal, lépcsõkkel, hidakkal felszerelt hegyi út) a Tündérfalnál. Sikerült egy összekötõ utat létesíteniük Rév és a révi barlang között, mindkettõ esetében a megfelelõ jelzésekkel ellátva a területet. A járhatóság és a biztonság érdekében több helyreállítási munkálatot végeztek Pádis, Vársonkolyos, Rév és a Királyerdõ környékén. Számos sporteseményen, versenyeken, fesztiválokon tarottak ügyeletet az elmúlt évben is, és a hegyi- és barlangimentõk képzésére is nagy hangsúlyt fektettek: több munkatársuk hazai és külföldi gyakorlatokon vett részt. Szamos Mariann atya köszöntötte, aki arról beszélt, hogy a biblia tanúsága szerint az apostolok és a szentek, de még Jézus Krisztus életében is fontos szerepet töltött be a tánc és az öröm. Legyen a mi farsangi bálunk is olyan, hogy szívünket, lelkünket látva, az Úristen is örömét lelje benne mondta indítóul az atya. A régi Várad képei és történetei Mától kapható a nagyváradi könyvesboltokban Péter I. Zoltán legújabb, immár ötvenedik kötete, mely Régi képeslapok, régi történetek Várad-Olaszi címmel a Noran Libro Kiadó és a Holnap Kulturális Egyesület gondozásában jelent meg. A szerzõ, illetve a Nagy Béla gyûjteményébõl származó több mint 130, monarchia kori, múltidézõ képeslap felvonultatása önmagában is élvezetes böngésznivalót kínál. Ezt a több mint száz esztendõs anyagot ízlelgetve a szemlélõt hamar elbódítja a Trianon elõtti Nagyvárad mámora. A napjainkban is könnyen azonosítható, az átalakításuk miatt nehezebben felismerhetõ mûemlék jellegû, nevezetes középületek, paloták, bérházak, magánházak mellett, a városfejlesztés nyomán eltûnt, vagy a második világháború alatti bombatámadások áldozatául esett fontos épületek is megjelennek az album oldalain. A Péter I. Zoltán által felkínált városnézõ séta a Nagyállomásnál kezdõdik, a Fõutcán halad tova Olaszi központja irányába, gyakori letérõkkel a jobbra, balra leágazó mellékutcák, az azokra fûzött terek, parkok felé, majd a Bémer tér háromszögében fejezõdik be. Minden képeslaphoz tömörségében is gazdag kétoldalnyi magyarázat tartozik, sok-sok építészet- és helytörténeti, kultúrhistóriai adalékkal. A mû hivatalos bemutatója áprilisban lesz, a Festum Varadinum alkalmával. A képeslapok segítségével hamarosan folytatódik a séta, hiszen kiadásra kész a mû folytatása, ezúttal Várad-Újváros nevezetességeivel. A köszöntõbeszéd után órákon át tartó tánc és mulatság következett. Az otthon lakói korukat meghazudtoló lelkesedéssel ropták a táncot az est folyamán, oldalukon a szintén jelmezekbe öltözött gondozónõkkel. Azok a lakók pedig, akiknek egészségi állapota nem engedte meg, hogy táncoljanak, az asztaloknál helyet foglalva dobolták a ritmust, és fánkot majszolva követték nyomon az eseményeket. A mulatsághoz csatlakozott az Élet Autizmussal Egyesület vidám társasága, a talpalávalót pedig a Fábián Attila (billentyûk) Korodi Erik (szaxofon) duó szolgáltatta önkéntesen. Az ünnephez a Borostyán Food & Party service biztosított szalagos fánkot és hidegtálakat. Sz. G. T.
4. reggeliújság POLITIKA 2016. február 3., szerda Választások és nyelvhasználat Az RMDSZ-szel múlt héten folytatott választási tárgyalásokról illetve anyanyelv-használati kérdésekrõl beszélt tegnap Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke és Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke. Zatykó Gyula partiumi alelnökként tagja volt a múlt heti RMDSZ EMNP egyeztetés tárgyalóbizottságának, mint mondta, az RMDSZ az õ javaslataikat nem fogadta el, a saját listáikon való indulást tartották kívánatosnak. Amiben egyetértenek, hogy szükséges a magyar választópolgárok mozgósítása, az alacsony részvétel ugyanis veszélyes lehet a magyar képviseletre. A választási törvény egyik pontja kapcsán jogértelmezést kértek az Országos Választási Bizottságtól, ennek megérkezése után elképzelhetõ, hogy tárgyalnak még. Amennyiben nem, a néppárt saját jelölteket és listákat indít. Kérdésünkre Csomortányi István elmondta, hogy Bihar megyében körülbelül 40 45 településen indíthatnak saját jelölteket. Három anyanyelvhasználatra vonatkozó kezdeményezésükre kaptak elutasító választ a váradi önkormányzattól, azonban ezt elfogadhatatlan tartják és továbbviszik ezeket a kezdeményezéseket mondta Csomortányi. A Sebes-Körös hídfõihez a folyó magyar nevét is tartalmazó táblákról a váradi önkormányzat válasza szerint a Körösök Vízügyi Igazgatóságának kell dönteni, errõl ott érdeklõdnek majd. Az Olaszi név visszaadását is kértek az egykori temetõ területén kialakított, Mihai Viteazulra átnevezett parkra, ezt a kérést a Mihály vajda történelmi szerepére hivatkozva utasították el, illetve azzal, hogy az Olaszi nevet megkapja majd egy városrész, a piacok magyar elnevezésének feltüntetésére vonatkozó kérést pedig a közigazgatási törvény egyik cikkelyének megszorító voltára hivatkozva utasították el, csakhogy jogtalanul, a törvény ugyanis nem tartalmaz megszorítást a néppártosok szerint. A magyar vezetésû önkormányzatoknál sem használják ugyanakkor például a magyar nyelvû formanyomtatványokat, mondta Csomortányi, ezért tegnap 32 település önkormányzatának ahol vagy magyar a település vezetõsége, vagy 20 százalék fölötti a magyarság aránya elpostázták azt a CD-t, melyet a Kisebbségkutató Intézet állított össze és több mint száz magyar nyelvû formanyomtatványt tartalmaz. Az intézet ezeket a CD-ket egyébként a 2000-es évek elején állította össze, és akkor is elküldték az önkormányzatoknak, hangzott el. Fried Noémi Lujza Az MPP versenyre és együttmûködésre is készül az RMDSZ-szel A Magyar Polgári Párt (MPP) versenyre és együttmûködésre is készül a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) a júniusi önkormányzati választásokon tudatta hétfõi közleményében a politikai alakulat. DÖNTÖTT A LEGFELSÕBB BÍRÓSÁG Elõzetesben maradnak az erdélyi HVIM-esek Hétfõ este kihirdetett jogerõs ítéletében a legfelsõbb bíróság 30 nappal meghosszabbította Beke Istvánnak és Szõcs Zoltánnak, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi és erdélyi elnökének az elõzetes letartóztatását közölte kedden az Agerpres hírügynökség. A párt elnöksége a múlt hét végén tartott marosvásárhelyi bõvített ülésén tárgyalta meg a párt választási stratégiáját. A testület megállapította: az RMDSZ-szel kötött keretegyezmény megerõsíti az erdélyi magyar politikai pluralizmus tényét, elismeri, hogy az MPP megkerülhetetlen szereplõje az erdélyi magyar közéletnek, mindemellett felelõs politikai magatartásról tesz bizonyságot. Verseny, ahol lehetséges, és együttmûködés, ahol szükséges! fogalmazta meg az elvet az MPP bõvített elnöksége. Hozzátette, Székelyföldön üdvös a politikai verseny fenntartása, Székelyföldön kívül az MPP megállapodáspárti minden olyan esetben, amikor a magyarság részaránya korlátozza a versenyhelyzetet. A testület elfogadta, hogy Szatmár, Kolozs, Maros, Szilágy, Máramaros és Bihar megyék esetében a megyei választásokon közös magyar megyei lista állítására törekszik az RMDSZ-szel, és ha ennek más jogi lehetõsége nincs, az MPP úgy kezeli az RMDSZ listáját, mint összmagyar listát, a mandátumot szerzett polgáriak viszont az MPP-t képviselik majd a június 5-e után létrejövõ testületekben. Ezen megyék esetében csak azokon a településeken száll versenybe az MPP, ahol a helyi arányok lehetõvé teszik. Az MPP bõvített elnöksége megállapította, hogy a párt hét polgármestere jól teljesített a végéhez közeledõ ciklus során, és a polgármesterek a megkezdett munka folytatására készülnek. A testület határozatot fogadott el a Székely Szabadság Napja alkalmából március 10- én tartandó marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulás támogatásáról. A két gyanúsított vizsgálati fogságának meghosszabbítását a terrorizmus és szervezett bûnözés elleni ügyészség (DIICOT) kérte. Korábban a bukaresti táblabíróság Beke és Szõcs fogdában tartásáról döntött. Fellebbezésüket hétfõn a táblabíróság elutasította. Mint ismert, Beke István 30 napos elõzetes letartóztatását tavaly december 2-án rendelték el. Az ügyészség szerint a HVIM kézdivásárhelyi elnöke házi készítésû bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott kézdivásárhelyi rendezvényen. Elõzetes letartóztatását január 4-én jogerõsen meghosszabbították. Szõcs Zoltánt tavaly december 30-án helyezték 30 napos elõzetes letartóztatásba. A HVIM erdélyi elnökét alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésére, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történõ felbujtással gyanúsítják. Az ügyészség szerint Szõcs Zoltán biztatta a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének a tagjait arra, hogy házilag készítsenek robbanószerkezetet, és azt robbantsák fel a román nemzeti ünnep alkalmából tartandó kézdivásárhelyi felvonuláson. Beke István, a HVIM kézdivásárhelyi szervezetének december elején letartóztatott elnöke a megcsináljuk kijelentéssel válaszolt Szõcs felvetésére. Ezt beszélgetésük lehallgatási jegyzõkönyvével bizonyítják az ügyészek írta a Maszol.ro hírportál. Az RMDSZ kitart az egyfordulós választás mellett Az RMDSZ változatlanul az egyfordulós polgármester-választást támogatja. Ahogy azt tavaly kényelmes többséggel, beleértve a PNL politikusainak voksait is, elfogadta a parlament ismertette Kelemen Hunor a Szövetség álláspontját február 1-jén, hétfõn Bukarestben a Dacian Cioloº miniszterelnökkel való egyeztetést követõen. Az RMDSZ elnöke hozzátette: a törvény módosítására volt lehetõség korábban, de akkor a PSD és a PNL is szinte egyhangúlag támogatta az egyfordulós választást. Kelemen Hunor arra is emlékeztetett, hogy az alkotmánybíróság döntése értelmében egy évvel választások elõtt nem lehet módosítani a vonatkozó törvényt. Ha nem fogadjuk el azt, hogy vannak elvek, amelyeket nem változtathatunk meg folyton, akkor veszélyes precedenst teremtünk. Ha elfogadjuk azt, hogy most is lehet változtatni a játékszabályokon, akkor mi a garancia arra, hogy néhány nappal választások elõtt nem kérhet valaki újabb módosítást, vagy nem teszik ugyanezt a parlamenti választási törvénnyel? fogalmazott a kialakult helyzetrõl az RMDSZ elnöke, aki szerint nem lehet és nem szabad olyan kompromisszumokat megkötni, amelyek hosszú távon a jogállamiságot, a parlament mûködését vagy magát a parlamentarizmust teszik zárójelbe. Tulajdonképpen az számít, hogy képesek vagyunk-e kiszámítható módon törvénykezni, a jogállamiság alapértékei mellett kitartani, és nem az, hogy ki nyer vagy veszít abból, hogy egy- vagy kétfordulós a választás ismertette Kelemen Hunor az RMDSZ álláspontját. A parlamentre bízzák a döntést Kisebbségben maradtak a kétfordulós polgármester-választásra való áttérést sürgetõ jobboldali pártok Romániában derült ki hétfõn, miután Dacian Cioloº miniszterelnök egyeztetett hétfõn a parlamenti pártokkal, ezért a kormány nem vállal szerepet a törvény megváltoztatásában. A tavaly még konszenzussal elfogadott egyfordulós voksolást elõíró választási törvény módosítását a Klaus Iohannis államfõhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) kezdeményezte, miután a novemberi a szociáldemokrata Victor Ponta vezette kormány bukásához vezetõ tüntetéseken a civil szervezetek kétfordulós polgármester-választást követeltek. A legnagyobb román jobboldali párt arra hivatkozott, hogy nincs demokratikus legitimitása egy relatív többséggel például a voksok 25-30 százalékával megválasztott településvezetõnek, az egyfordulós választás pedig a politikustársadalom megújulását is akadályozza, hiszen a tisztségben lévõ polgármesterek újraválasztásának kedvez. Törvénymódosítást sürgetõ álláspontjukat a Traian Bãsescu volt államfõ vezette Népi Mozgalom (MP) is osztja. A hétfõi egyeztetéseken bebizonyosodott, hogy nemcsak a Szociáldemokrata Párt (PSD), hanem egykori koalíciós partnerei sem támogatják a szabályok megváltoztatását néhány hónappal a júniusban esedékes önkormányzati választások elõtt. Felidézték: az egyfordulós helyhatósági választási törvényt tavaly a PNL is megszavazta, és azzal érveltek, hogy nem lehet a választási szabályozást mindig a PNL pillanatnyi politikai érdekeihez igazítani. Az egykori Ponta-kabinet körüli parlamenti többség mellé állt az ügyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is, amely szerint 10-20 százalékkal kevesebb magyar polgármester lesz Erdélyben, ha a törvény lehetõ teszi, hogy egy második fordulóban a román pártok összefogjanak az elsõ fordulóban élen végzõ magyar polgármesterjelöltekkel szemben. Dacian Cioloº kormányfõ korábban jelezte: nem tartja elfogadhatónak, hogy egy szakértõi kormány sürgõsségi rendelettel módosítson egy politikai konszenzussal elfogadott törvényt, ám miután Klaus Iohannis államfõ is a kétfordulós polgármester-választás mellett foglalt állást, Cioloº közölte, nem zárja ki, hogy a kormány szerepet vállal a törvénymódosításban, ha annak szükségességérõl politikai konszenzus alakul ki. A kormányfõ hétfõi sajtóértekezletén leszögezte: mivel nincs egyértelmû politikai akarat a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérés mögött, a kormány nem fogja sem sürgõsségi rendelet kibocsátásával, sem úgynevezett kormányzati felelõsségvállalással, vagyis a parlamenti vitát megkerülõ jogalkotási módszerrel siettetni a választási törvény esetleges módosítását. Cioloº szerint ilyen politikai döntést csak a parlament hozhat, a szakértõi kormány nem akar eszközzé válni egyik vagy másik párt politikai céljainak elérésében.
2016. február 3., szerda KÜLVILÁG reggeliújság 5. Szíria: döntõ fordulat jöhet Elvághatják a kormányerõk a legnagyobb szíriai várost: Aleppótól északra ugyanis hétfõn az Aszadhoz hû csapatok elfoglalták Dwyer az-zajton és Tal Dzsbin városkákat, majd keletre fordulva erõteljesen elõrenyomultak Nebbul és az-zahra a felé, melyeket iszlamista frakciók tartanak ostrom alatt. Keddi jelentések szerint már csak egy ötkilométeres korridor van a felkelõk kezén, és ha ez bezárul, akkor az utolsó Törökország felé tartó utánpótlási útvonal is elvész. Északról pedig teljesen elszigetelõdik a legnagyobb szíriai város, Aleppó. A kormányerõk offenzívájában a jelentések szerint igen jelentõs kontingenssel képviselteti magát a Hezbollah libanoni síita terrorszervezet, az iráni Köztársasági Gárda, valamint Irakból átdobott síita milíciák. A helyszínen készült fotók alapján a legmodernebb orosz gyártmánynak számító T-90-es harckocsik is támogatják az elõrenyomulást, az orosz légierõ pedig teljes mértékben Aleppó térségébe összpontosítja erejét: az elmúlt két napban helyi összesítés szerint 200 légicsapást hajtott végre a felkelõk utánpótlási vonala ellen. A török határtól Aleppóig nyúló sávban Tal Rifat és Aziz városát is porrá bombázták, a katonai célpontok mellett több lakóházat is a földdel tettek egyenlõvé. A szárazföldi elõrenyomulással összehangolt légi offenzíva újból bebizonyította, hogy Putyin stratégiai prioritása nem az Iszlám Állam megdöntése, hanem Aszad törekvéseinek támogatása. Azért az oroszoknak annyiban igazuk van, hogy pont a 2012 óta vívott városnál a felkelõk oldalán is igen sûrû a dzsihadisták koncentrációja. Itt a legaktívabb az al-kaidához tartózó elképesztõen pragmatikusan politizáló an-núszra Front, és az egy fokkal szalonképesebb, de szintén szalafista ideológiát követõ Ahrar as- Sham. Azonban Aleppónál több tucatnyi ellenzéki frakció is harcol, melyet az Egyesült Államok fegyverrel is támogat például a legendás XII. századi aleppói emírról elnevezett Núr ad-din Mozgalom. De az oroszok õket is terroristának bélyegzik, és ugyanúgy bombázzák, mint az al-kaidásokat. Aleppó ostoma 2012-ben kezdõdött, azóta az Aszad-hû erõk és a felkelõ milíciák kusza frontvonalat alakítottak ki. Az amúgy sem egyszerû felállást bonyolítják az Aleppó kurd kerületeit ellenõrzõ pesmergák, illetve az Iszlám Állam fenyegetõ árnya: a városközponttól alig 15 kilométerre keletre kezdõdik a Kalifátus határa. A békeidõben csodálatos város az elmúlt négy évben romhalmazzá változott, történelmi városfalait szétlõtték, szintén legendás piacát tûz emésztette el. A pusztításban mindenki részt vett: a kormányerõk nehéztüzérséggel és hordóbombákkal, az iszlamisták pedig a történelmi emlékek - mint a húszas évekbeli Nagy Szeráj vagy a Kuszruvijah-mecset - tudatos megsemmisítésével. A békeidõkben még kétmilliós város lakói közül több százezren menekültek el. Miközben teljes erõvel folyik a küzdelem, Genfben ezúttal már a vonakodó ellenzékiek részvételével folytatódnak a fegyverszüneti tárgyalások. Eredményekrõl nem tudni, de most már az ellenzéket sürgeti az idõ, mivel mind északon, mind a déli Daraa környékén visszaszorulóban van. A legjobban azonban a Nyugatot sürgeti az idõ, hiszen az újból mozgásba lendülõ frontvonalak újabb menekülthullámokat indíthatnak útnak. A kudarcok ráadásul az iszlamistákkal katonai szinten amúgy is szorosan összefonódott ellenzéket tovább radikalizálhatják. A minden tárgyalásból kizárt an- Núszra pár napja már tett javaslatot egy szorosabb szövetségre. Az ajánlatra a legtöbb milícia egyelõre nagyon óvatosan reagált, a szaúdiak és törökök által támogatott Ahrar as-sham pedig kerek-perec vissza is utasította. (Az Index.hu nyomán) Jordánia nem bírja Jordánia a tûréshatárra ért a menekültek fogadását illetõen és az Európai Unió segítségére van szüksége jelentette ki II. Abdalláh király a BBC-nek. A brit közszolgálati tévé- és rádióadó honlapján közzétett interjúban a király hangoztatta, hogy a Szíriából érkezõk több százezres áradata hatalmas nyomást gyakorol Jordánia infrastruktúrájára és gazdaságára, és nemzetközi segítség nélkül Jordánia nem tudja tovább támogatni a menekülteket. Kijelentette: Jordánia az elmúlt hét évben költségvetésének 25 százalékát fordítja a menekültek segélyezésére, a helyi szociális szolgálatok lehetõségeik határán mûködnek, növekszik a munkanélküliség. A lakosság hangulata eljutott a forráspontig tette hozzá. A szíriai menekültek 4,6 milliós tömegébõl Jordániában 635 ezret regisztráltak az ENSZ-nél. A szír hatóságok szerint összesen mintegy egymillió szíriai él Jordániában, többek között olyanok is, akik még a 2011-es fegyveres konfliktus elõtt érkeztek a közel-keleti arab országba. Abdalláh utalt arra, hogy Londonban csütörtökön donorkonferenciát rendeznek Szíria támogatására. Úgy fogalmazott, ez a hét nagyon fontos lesz a jordániaiak számára, mert megláthatják, hogy jön-e segítség, nem csak a szíriai menekülteknek, hanem a saját jövõjüket illetõen is. Az uralkodó szerint az európai országok most döbbennek rá, hogy még nehezebb lesz úrrá lenniük a fokozódó menekültválságon, ha nem segítenek Jordániának. II. Abdalláh visszautasította az országát amiatt ért bírálatokat, hogy újabban mintegy 16 ezer menekült rekedt a Szíria és Jordánia közötti határvidéken a senki földjén. Az uralkodó kijelentette: biztonsági okokból naponta 50-100 menekültet tudnak átengedni a határon. Hozzátette: szívesen segítenek a 16 ezer menekült befogadásában azoknak, akik erkölcsileg Jordánia fölé helyezik magukat. A konferencia kezdeményezõi Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Kuvait és az ENSZ azt szeretnék elérni, hogy a nemzetközi közösség nyújtson több támogatást a menekültek mellett a Szíriában a polgárháborúban érintett 13,5 millió civilnek és belsõ menekültnek. RENDKÍVÜLI TANÁCSÜLÉS A KÖLTSÉGVETÉSRÕL Febuár 3-ára, szerdára hívták össze a nagyváradi önkormányzati képviselõtestület rendkívfüli ülését a városháza dísztermébe. Az ülésen szavaznak Nagyvárad 2016-os költségvetésérõl. MÚRE: Brassai sajtófotó pályázat A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete meghirdeti a 2015 Brassai Sajtófotó pályázatot. Romániai magyar és más külhoni magyar fotóriporterek, újságírók jelentkezését várjuk 2015-ben készült alkotásaikkal. Pályázatunk névadója, Brassai, eredeti nevén Halász Gyula, (Brassó, 1899. szeptember 9. Èze, Alpes-Maritimes, Franciaország, 1984. július 8.) fotóés filmmûvész, festõ, író. 1919-ben Párizsban André Kertész vezette be a mûvészkörökbe. Az alig néhány évvel késõbb kiadott fotóalbumaiban már a lényegét tudta megragadni Párizsnak, úgy, ahogy erre korábban csak Toulouse- Lautrec volt képes. Gyakran fotózta az éjszakai Párizst. A fotómûvészet mellett képzõmûvészként és íróként is sikeres volt. Cikkeit, beszámolóit a Brassói Lapok, a Napkelet, a Keleti Újság és a Periszkóp közölte. Regényt írt, Prévert verseit illusztrálta, grafikát, Picassóval együtt szobrokat állított ki, egy filmje (Ameddig állatok lesznek) díjat nyert a Cannes-i fesztiválon, sikert aratott franciául 12 kiadásban, magyarul Beszélgetések Picassóval címen 1968-ban megjelent könyvével. Sokoldalú egyéniség, a graffitinek, a falakra karcolt és írt képeknek, szavaknak, mondatoknak, a párizsi utca folklórjának felfedezõje. Egy pályázó összesen 20 pályamûvet (egyedi képek vagy maximum 10 képbõl álló képsorozat, illetve fotóriport) küldhet be, különbözõ kategóriákban. Egy kép csak egyszer adható be, nem szerepelhet egyszerre egyedi képként és sorozat részeként is. A zsûri a sorozatokat megbonthatja, és egyedi fotóként díjazhatja a sorozatból kiemelt képet. A pályamûveket az alábbi kategóriában várjuk: 1. Hír, eseményfotó (egyedi) 2. Fotóriport (sorozat) 3. Portré (egyedi) 4. Szociofotó, dokumentarista fotó (egyedi vagy sorozat) 5. Sport (egyedi vagy sorozat) A pályamûveket a MÚRE Fotópályázat 2015 Facebookcsoportba lehet feltölteni, 2016. március 31-én 24 óráig. A www.mure.ro oldalon is megtalálható jelentkezési lapot a képek eredeti méretû változatával a murefoto@gmail.com címre várjuk. A pályamû a képaláírással együtt válik teljessé, sorozat esetében rövid leírás mellékelhetõ. Egy pályázónak függetlenül attól, hány kategóriában pályázik csak egy nevezési lapot kell kitöltenie. Az adatlaphoz kérjük, mellékeljen egy önéletrajzot! A nevezéssel a pályázó kijelenti, hogy a kép(ek)et õ készítette 2015-ben és rendelkezik a beadott képek eredeti változatával. A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázati anyagból válogatott kiállítást szervezzen, nyomtatott albumot jelentessen meg. Jelentkezésével a pályázó ehhez beleegyezését adja. A pályázaton manipulált képek nem vehetnek részt. Nem számít manipulációnak a hagyományos fotográfiai korrekció, a színek, tónusok és a fényerõ beállítása, illetve a felvétel közben keletkezett technikai hibák eltávolítása. Manipulációnak számít a képek tartalmának megváltoztatása, képi elemek utólagos eltávolítása vagy hozzáadása egy képhez. A pályázaton legalább 4 megapixel felbontású, JPG formátumú képpel lehet pályázni. A maximális fájlméret 19 Mbyte. A képaláírás egyenként maximum 200 leütés lehet szóközökkel együtt, a fotóriportok, képsorozatok bevezetõ szövege maximum 900 jel. A pályamûveket a kiíró által felkért romániai és magyarországi szakemberek bírálják el. A zsûri a pályázati feltételektõl eltérõ pályamûveket kizárja. Az eredmény a zsûrizés lezárását követõ napon, sajtótájékoztató keretében válik nyilvánossá, a jelentkezõket levélben is értesítik a szervezõk. A zsûri kategóriánként egy I., egy II., egy III. díjat adhat ki. Kategóriáktól függetlenül Brassai-díjban részesül a pályázat legjobb egyedi képe és/vagy sorozata. A pályázat összdíjazása 2500 lej, pénzdíjban a kategória gyõztesei, valamint a Brassaï-díjas részesül. A pályázat kiírója partnerek bevonásával különdíjakat adhat ki. A díjak átadása 2016. szeptemberében, a MÚRE szakmai tanácskozásán történik. Marosvásárhely, 2016. január. 25. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Igazgatótanácsa A Guardian is letiltja az uszító kommenteket Nem folyik érdemi vita a Guardian egyes cikkei alatt, ezért a szerkesztõség úgy döntött, hogy a faji témákról, bevándorlásról és iszlámról szóló cikkek alatt csak akkor lesz kommentelés, ha a moderátoroknak lesz szabad kapacitása kezelni a beszélgetést. Korlátozza a Guardian a kommentelést cikkei alatt: a brit lap szerint egyre több a mérgezõ komment és a trollkodás, ezért egyes témák alatt ilyenek a faji témák, a bevándorlás és az iszlám megszüntetik a kommentelést, illetve csak akkor nyitják meg, ha a moderátoroknak van szabad kapacitása a vita felügyeletére. A lap felelõs szerkesztõje, Mary Hamilton szerint ezen cikkek alatt a kommentek jó része rasszista, a szerzõt támadja, vagy egyszerûen trollkodik, ami zavarja az olvasók jó részét és a szerkesztõséget is. Az intézkedés a lap összes, azaz brit, ausztrál és amerikai kiadásaiban érvényes.
6. reggeliújság PATIKA 2016. február 3., szerda FEBRUÁR 4. A RÁKELLENES KÜZDELEM VILÁGNAPJA Amit ön is tehet a rák ellen Noha ma már eredményesebben lehet gyógyítani ezt a félelmetes betegséget, mégis a legjobb megelõzni. A rák vezetõ helyet foglal el a halált okozó betegségek rangsorában ám tévedés, hogy minden esetben gyógyíthatatlan. A szakemberek adatai szerint tíz rákos betegbõl ma már négy teljesen meggyógyul. Az elmúlt évtizedekben ugyanis látványos fejlõdésnek lehettünk tanúi a rákdiagnosztika- és terápia, valamint az utógondozás terén. Az orvosok tehát megteszik, amit csak lehet, viszont a megbetegedés kockázata sokszor az életmódtól is függ. Az esetek mintegy kétharmadában kimutathatók a hajlamosító életmódbeli tényezõk. Ebbõl következik, hogy bizonyos típusú rákok kockázata csökkenthetõ az életmód megváltoztatásával: a rizikófaktorok elkerülésével és a szükséges megelõzõ lépések megtételével. Azt gondolhatnánk, hogy aki naponta fogyaszt vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket, az egészségesen él ám ez csak egy része az igazságnak: az is rendkívül fontos, hogy milyen formában jut az ember ezekhez az anyagokhoz. E létfontosságú vegyületek ugyanis akkor fejtik ki teljes mértékben a rák elleni védõ hatásukat, ha a táplálkozás, azaz fõtt és friss zöldségek, gyümölcsök fogyasztása révén jutunk hozzájuk. A szervezetnek a következõ négy fõ tápanyagra mindenképpen szüksége van: szénhidrátok, zsírok, növényi és állati fehérjék, növényi rostok (ezek olyan összetett szénhidrátok, amelyek nem szívódnak fel). Az alapvetõ tápanyagok mellett további fontos vegyületeket tartalmaznak a táplálékok: vitaminokat, enzimeket, kisebb mennyiségû növényi hatóanyagokat, illetve ásványi anyagokat, például kalciumot, nátriumot, magnéziumot, foszfort, valamint nyomelemeket: vasat, rezet, cinket és jódot. A rák megelõzésében különösen a fitovegyületek játszanak komoly szerepet. A saláták és a zöldségek tehát a kiegyensúlyozott táplálkozás fontos összetevõi. Ezek mindegyikében sok rost, vitamin, ásványi anyag és fitovegyület található, és kevés bennük a szénhidrát, a zsír és a fehérje koleszterint nem tartalmaznak. A megelõzés érdekében ajánlatos szem elõtt tartani a következõket: 1. nem számít, melyik salátát vagy zöldséget választjuk, a fontos, hogy minden nap szerepeljen az étlapon a belõlük készült friss ennivaló. 2. iktassunk be minden héten legalább egy húsmentes napot, együnk viszont naponta kb. 30 dkg friss zöldséget, illetve salátát. 3. ne szedjünk indokolatlanul (azaz orvosi javallat nélkül) nagy mennyiségben vitamin- és ásványianyag-tablettákat, se étrendkiegészítõket. Ezek nem vehetik fel a versenyt a friss zöldségekkel, salátákkal és gyümölcsökkel, amelyek természetes formában tartalmazzák a létfontosságú tápanyagokat, vitaminokat, nyomelemeket és növényi hatóanyagokat. Minél hamarabb ismerik fel a rákot, annál jobbak a gyógyulás esélyei és minél pontosabb a diagnózis, annál inkább testre szabható, annál hatékonyabb a kezelés. A kettõ együtt képezi a rák sikeres legyõzésének alapját. A megelõzés és a korai felismerés különösen nagy jelentõséggel bír az emlõ-, a vastag- és vékonybél, a méhnyak-, a bõr- és a prosztatarák esetében. Ennek ellenére a legtöbb embernek nehezére esik rendszeresen elmenni szûrõvizsgálatra. Miért teszik ezt? Kényelmességbõl vagy idõhiány miatt? Azért, mert bizonytalanok, vagy félnek, hogy kiderül valamilyen betegség? Talán ez utóbbi a leggyakoribb ok, különösen ha rossz a lelkiismeretük, hogy netán már több éve nem látta õket orvos. Bár átfogó szûrõvizsgálat csak bizonyos típusú rákok esetében áll rendelkezésre, a háziorvos a családban halmozottan elõforduló betegségek, a fennálló kockázati tényezõk, illetve az életmód alapján célzottan javasolhat vizsgálatokat. A korai felismerés hatékony módja az önvizsgálat és a saját magunkra való odafigyelés is. Fontos felfigyelni a változásokra, pl. az anyajegyek esetében rendszeresen ellenõrizni kell õket, különösen ügyelni kell arra, hogy nem változik-e meg a méretük vagy a színük. Ugyanez vonatkozik a nyálkahártyákra, pl. nemi szervi elváltozások esetén. A véres széklet nagyon fontos figyelmeztetõ jel, nem csak aranyér okozhatja! A nõknek fel kell figyelniük a menstruációs ciklusok megváltozására, nagy jelentõségû az emlõ önvizsgálata, amellyel több emlõrákot fedeznek fel, korai stádiumban, mint mammográfiás szûréssel. A korai felismerést segítõ vizsgálatok a következõk: Nõknél: l 20 éves kor felett: nõgyógyászati vizsgálat (évente), citológiai vizsgálat. 30 éves kor felett: emlõ- és bõrvizsgálat. l 50 év felett: végbél tapintásos vizsgálata (évente). l 50-69 éves korban: mammográfiás vizsgálat (kétévente). l 55 év felett: két vastagbéltükrözés tíz év különbséggel, a két alkalom között székletvizsgálat kétévente. Férfiaknál: l 45 év felett: prosztata, nemi szervi és bõrvizsgálat (évente). l 50 év felett: végbéltapintásos vizsgálat (évente). l 55 év felett: két vastagbéltükrözés tíz év különbséggel, a két alkalom között székletvizsgálat (kétévente) Adalékok a férfimellrák felismeréséhez Ha egy férfi beteg lesz, többnyire nehezebben vehetõ rá, hogy megjelenjen egy tanácsadáson, szûrõvizsgálaton, ezért az alábbiakban felsorolunk néhány kevéssé ismert tényt a férfi mellrákkal kapcsolatban: l az esély a férfi mellrák kialakulására igen alacsony, pontosabban 1 az 1000-hez. Ez anynyit jelent, hogy a betegség mindössze 1 százalékát diagnosztizálják. l míg a rákos, illetve az emlõrákos megbetegedések száma évrõl évre növekedik, a férfiakat érintõ mellrák aránya évek óta stagnál. l bármely életkorban esély van a férfi mellrák kialakulására, mégis az esetek túlnyomó többségében a 60 és 70 év közötti korosztálynál diagnosztizálják. l a férfiaknál többek között azért valószínûtlenebb a mellrák kialakulása, mert a pubertáskor kezdetén kevesebb ösztrogén termelõdik a szervezetükben, mint a nõkében. l a férfi mellrák azért különösképpen kockázatos, mert ezt a betegséget külön nem szûrik. Mikor van szükség antibiotikumra? Oly sokszor hallottuk már, mégsem magától értetõdõ: nem kell azonnal és automatikusan az antibiotikumhoz nyúlni, ha megbetegszünk. Most, az influenzajárványok közeledtével nem árt, ha átnézzük, mikor elkerülhetetlen a használatuk. Megfázás: az évnek ebben a szakában szinte lehetetlen elkerülni, hogy beleessünk az orrnyálkahártya-fertõzések valamilyen formájába. A statisztikák szerint a felnõttek évente minimum kétszer, de akár ötször is áldozatai a tüdõ- és légúti megbetegedéseknek, míg a hat évnél fiatalabb gyerekek szinte folyamatosan esnek egyik fertõzésbõl a másikba. Az ilyen vírusos támadásokkal szemben nem sokat tehetünk, de a jó hír az, hogy igazából nincs miért tartanunk tõlük, szervezetünk ugyanis egymagában képes létrehozni azokat a megfelelõ ellenanyagokat, melyek néhány nap alatt megszabadítanak bennünket a megfázásos tünetektõl. A rossz közérzet, fejfájás ellen vegyünk be aszpirint, használjunk orrcseppet, ilyen esetekben az antibiotikumok szedése teljesen felesleges. Torokfájás: a lakosság mintegy egyötödét érinti minden évben. Az ilyen bajok az esetek 70 százalékában vírusos eredetûek, és nem jelentenek komolyabb veszélyt. Immunrendszerünk néhány nap alatt elbánik velük, elég, ha fájdalom- és lázcsillapítót szedünk, nincs szükség antibiotikumra. Ha azonban a torokfájás bakteriális eredetû, akkor fontos, hogy az antibiotikumokat hívjuk segítségül, így elkerüljük az esetleges súlyos szövõdményeket, melyek akár a szívünket vagy a vesemûködésünket is veszélyeztetik. Arcüreggyulladás: a homlokunk, járomcsontunk és orrunk mögötti járatokba, üregekbe hamar továbbterjedhet a fertõzés, és komoly gyulladásokat okozhat. Ilyenkor kellemetlen váladékképzõdés indul, és felszökik a láz is. Ebben az esetben gyors és radikális gyógymódra van szükség, mielõtt a gyulladás átterjed a szemekre, súlyosabb esetben az agy irányába. Ekkor nincs min gondolkodni: antibiotikumos beavatkozásra van szükség, két héten át gyulladáscsökkentõkkel és orrcseppekkel kiegészítve. Hörghurut: akár vírusos, akár bakteriális úton érkezett, a hörghurut komoly veszélyt jelent a tüdõnkre. Amennyiben a kórt láz, torokfájás, orrdugulás és fejfájás kíséri, általában vírusos fertõzésrõl van szó. Kezdetben száraz, majd selypes köhögés szintén jellemzõ az efféle betegségre. Ilyenkor a kezelés leginkább olyan lágyítószerek alkalmazásával indokolt, amelyek megkönnyítik a váladék távozását, csillapíthatják a gyulladást és a fájdalmat. Ha a váladék zöldes színezetû, abban az esetben bakteriális eredetû hörghuruttal állunk szemben. Ha még nem vagyunk biztosak benne, várjunk 2-3 napot, majd ha a tünetek nem enyhülnek, mindenképpen kezdjük meg az antibiotikumot. Ha a vitaminok és a házi praktikák ellenére sem szûnnek meg a tünetek három napon belül, akkor tovább orvosi felügyelettel folytassuk a gyógyszerszedést. A kezelés kiegészítéseként együnk meg mindennap legalább 30-40 dkg, de leginkább több nyers gyümölcsöt, zöldséget. Mozogjunk télen is, hétvégi kirándulások és napi legalább 30-50 perces séták beiktatásával, bármilyen idõ van odakint. Fogyasszunk napi egy-két kanál természetes immunerõsítõ mézet és kiegyensúlyozott étkezés mellett is szedjünk napi 500-1000 mg C-vitamint, amely a leghatékonyabb antioxidáns.
2016. február 3., szerda REKLÁM reggeliújság 7. Nyerjen két pizzát a reggeli újsággal és a Queen's Pubbal! Amennyiben elõfizetett a reggeli újságra februárra vagy márciusra, töltse ki és vágja le az alábbi szelvényt, és hozza be vagy juttassa el szerkesztõségünkbe (Nagyvárad, Kapucinus, ma Traian Moºoiu utca 10. szám) legkésõbb február 22-én délig és két pizzát nyerhet a Queen's Pubban. A gyõztest sorsolás útján választjuk ki, nevét a reggeli újságban közöljük. Sok szerencsét kívánunk mindenkinek! # Név: Lakcím: Tel.: Életkor: év A reggeli újság és a Feeling Dance táncra hívja önt! Amennyiben minimum egy hónapra elõfizetett a reggeli újságra, ingyenes táncoktatásban részesülhet. A Feeling Dance Club és a reggeli újság felajánl egy ingyenes tánckurzust olvasóinknak. Töltse ki az alábbi szelvényt, hozza be vagy küldje el szerkesztõségünkbe február 15-éig, és ön lehet a szerencsés nyertes! Levélcímünk: Redacþia Reggeli Újság, str Traian Moºoiu nr. 10., 410072 Oradea. Sok siker kívánunk minden játékos olvasónknak! # Név: Lakcím: Tel.: Életkor: év FIZESSEN ELÕ MOST!* 1 hónapra 15,50 lej 3 hónapra 42 lej 6 hónapra 81 lej 12 hónapra 155 lej Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: l a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; l a helyi lapterjesztõknél; l a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. A Guardia Security System testõr és vagyonõr vállalkozás a legmodernebb diszpécserszolgálattal a következõ szolgáltatásokat ajánlja: l felügyelet és közbeavatkozás a legalacsonyabb árakon a városban, mindössze 50 lej/tárgy l betörésvédelmi rendszer beépítése l videomegfigyelés l testõrszolgálat l tûzvédelmi berendezések l GPS-lokalizálás Központi iroda: Piaþa Cetãþii 18. szám, Nagyvárad Tel./fax: 0359/466-454 Mobil: 0771/657-970 E-mail: office@guardiasecurity.ro www.guardiasecurity.ro * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
8. reggeliújság VOLT, VAN, LESZ 2016. február 3., szerda F E B R U Á R 3. szerda Böjtelõ hava Köszöntjük Balázs, Oszkár nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepeltek Ráhel, Csenge. ÉVFORDULÓK l 1116-ban meghalt Kálmán király, I. Géza király elsõszülött fia (szül. 1074- ben). l 1468-ban meghalt Johannes Gutenberg német nyomdász (szül. 1400-ban). l 1809-ben megszületett Felix Mendelssohn- Bartholdy német zeneszerzõ (megh. 1847-ben). l 1930-ban született Csoóri Sándor magyar költõ, esszéíró, prózaíró, nemzetpolitikus, a Magyarok Világszövetségének újjászervezõje, 1991 2000 között annak elnöke. IDÕJÁRÁS ÉJJEL: NAPPAL: 6 o C 9 o C Esõs, szeles idõre számíthatunk. VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 6 4,1344 lej 1 euró 6 4.5098 lej 100 magyar forint 6 1.4499 lej A NAP VICCEI Mit csinál a rongybaba, ha leszakad a karja? Benyúl a fiókba és elõvesz egy takarék szövet kezet. l Mi a különbség a vécé és a temetõ között? Semmi, ha menni kell, hát menni kell. l Egy idõs házaspár istentiszteleten vesz részt. Úgy a felénél az asszony odahajol a férjéhez és így szól: Az imént egy csendeset szellentettem; mit gondolsz, mit tegyek? A férj válasza: Cseréld ki az elemet a hallókészülékedben! l Milyen mosogatógépe van Kõmûves Kelemennek? Beépített. Élõ Várad a Fehér teremben Élõ Várad címmel új rendezvénysorozatot indít a Várad Kulturális Folyóirat, azzal a céllal, hogy a Nagyáradon és annak vonzáskörzetében honos, vagy valamiféleképpen ide kapcsolódó alkotók és a mûvészetkedvelõ közönség között megnyissa a szerves, élõ kapcsolat, a konstruktív párbeszéd lehetõségét. Az elsõ rendezvény idõpontja 2016. február 5., péntek Nemzetközi kiállítás a galériában este 7 óra, helyszíne a Szigligeti Stúdió Fehér terme. A rendezvény vendégei meghallgathatják Kányádi Iréne filozófus, mûvészettörténész reflexióit Onucsán Miklós képzõmûvész Mo(nu)ments címû kiállításáról, illetve felolvasással egybekötött kerekasztal beszélgetés keretében bemutatkozik: Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa, Bíró Árpád Levente és Mihók Tamás. A IV. Carol Pop de Szathmári Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fesztivál keretén belül, a Nagyváradi Gheorghe ªincai Megyei Könyvtárral közösen az Euro Foto Art Egyesület nemzetközi kiállítást szervez harmincegy európai fotómûvész 105 színes és fekete-fehér munkájából. Az eseményen, melynek megnyitójára. február 5-én, pénteken 18 órakor kerül sor az Euro Foto Art Galéria Nagyvásár téri (Piaþa 1 Decembrie) székhelyén (12. szám), Írország, Spanyolország, a Moldovai Köztársaság, Románia, Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok fotómûvészei vesznek részt alkotásaikkal. A megnyitó hangulatát a Székely István által vezetett Stadler Klarinétkvartett biztosítja. A kiállítás február 18-ig megtekinthetõ, munkanapokon 8 és 19 óra között. A belépés ingyenes. Imahét Siterben Siterben is megrendezésre kerül a Krisztus hívõk egységéért fohászkodó imahét 2016. január 31. február 7. között. A meghívott lelkipásztorok a következõk: szerdán Szomor Abigél lelkipástor Nagyvárad-Rétrõl érkezik. Csütörtökön 18 órától Lukács Simon Angéla lelkipásztor Köröskisjenõbõl. Pénteken 18 órától Pálfi József lelkipásztor Nagyvárad-Rétrõl, kíséretében a Váradi Dalnokok Márkus Zoltán vezetésével. Szombaton 18 órától Bányai János, a helyi baptista lelkipásztor a meghívott. Míg a vasárnapi záró-istentiszteleten 18 órától Molnár Imola unitárius lelkipásztor Nagyváradról szolgál Siterben. Szeretettel várnak mindenkit az imaheti alkalmakra! FARSANGI MULATSÁG l A váradi Német Demokrata Fórum meghívja tagjait és szimpatizánsait a február 6-án 15 órától tartandó farsangi mulatságra a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermébe. Meghívók a fórum székhelyén (Sulyok István utca 23. szám) hétfõn, szerdán és csütörtökön 15 19 óra között kaphatók. Szeretettel várnak mindenkit. BÁL VELENCÉN l A várad-velencei RMDSZ körzet 2016. február 6-án 19 órai kezdettel a Kolozsvári út 85. szám alatt a római katolikus kultúrotthonban farsangi bált szervez menüvel, zenél a West Life együttes. Érdeklõdni a 0259/416-902 telefonszámon lehet. BÁL HEGYKÖZKOVÁCSIBAN l Február 6-án, szombaton 20 órai kezdettel Hegyközkovácsiban színdarabos farsangi bált tartanak. Zenél az Abrakadabra Zenekar. A belépõ 8 lej. ATLANTISZ KÖR l Az Új Atlantisz kör következõ összejövetele február 4-én, csütörtökön lesz 19 órától a váradi Ady Endre Líceumban. A téma közérdekû és mindig aktuális: a boldogság és a lelki kiegyensúlyozottság elérése. A belépés ingyenes, az érdeklõdõket továbbra is szeretettel várják! Lakodalom van a mi utcánkban Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete vezetõje több évtizedes gyûjtésébõl állt össze az a kötet, amely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában lát napvilágot, olyan rangos társszerzõk bevonásával, mint dr. Balázs Lajos, Kiss Kálmán, Bokor Irén, Kovács Rozália, Csanádi János, Rög József, Dánielisz Endre és Zalder Éva. A könyv a Partium, Közép-Erdély és a Székelyföld számos településérõl, kistérségébõl gyûjtötte egybe, sok-sok adatközlõ jóvoltából a még fellelhetõ esküvõi, lakodalmi szokásokat, valamint az ezekhez kapcsolódó gazdag folklóranyagot: népköltészetet, táncszókat, találós kérdéseket, névcsúfolódókat, közmondásokat, népdalokat és mulatós nótákat. A folklóranyagot egy színpadra alkalmazott Körösközi lánykérõ és lakodalmas egészíti ki. A kiadvány azt a szerepet is betöltheti, hogy mai lakodalmakat e páratlan értékek felidézésével tegyenek emlékezetessé. A könyv bemutatójára szeretettel várják az érdeklõdõket február 6-án, szombaton 11 órától az Ady Endre Líceum dísztermébe. A könyv anyagának ismertetését Molnár Júlia, Kiss Csaba színmûvészek nótacsokra színesíti Szõcs Lõrinc prímás és zenekara kíséretével, Beke László pedig võfély-rigmusokat ad elõ. Gyûjtik az e-szemetet Újabb elektromos- és elektronikushulladék-gyûjtési akciót szervez a nagyváradi önkormányzat február 6-án, szombaton 8 18 óra között. Ekkor mindenki ingyen és legálisan szabadulhat meg erodálódott, használaton kívüli, rossz háztartási cikkeitõl. Váradon öt helyen lehet majd leadni a veszélyes hulladékot: Rogériuszon a volt gyermekkórház, a Gavril Curteanu Városi Kórház elõtti parkolóan, és az Apáca (ma Sovata) utcán a 109-es hõkicserélõ-központnál, a C4-C5 tömbházak közelében, Õssiben a Gaál Mózes (ma Oneºtilor) utcán a Penny áruháznál, Szõllõsön (Nufãrul) a villamos végállomásánál, Velencén pedig a Kolozsvári úton a szülészet elõtt. Akinek nincs lehetõsége a közterületen kihelyezett konténerig elszállítani az e-szemetet, az tárcsázza a 0259/406-276-os vagy a 0728/908-081-es telefonszámot, ugyanis a Bene International Kft. ingyen elviszi a nagyobb mennyiségû e szemetet mind jogi, mind magánszemélyektõl és tulajdonostársulásoktól is. ELÕADÁS AZ ADY LÍCEUMBAN l Szilágyi Mária transzgenerációs epigenetikus, kineziológus szaktanácsadó és oktató, pszichológus, személyi és életvezetési tanácsadó elõadást tart február 8-án, hétfõn 18 órától a nagyváradi Ady Endre Líceumban. Az elõadás címe: Váltás az ambícióról (ego) az értelemre (a szív bölcsessége). A belépés díjtalan. Szentévi Zarándoklati Nap Nagyváradon Az Irgalmasság Évében a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye zarándoklatra hívja a híveket a Székesegyházhoz, hogy a megnyitott Szent Kapun átlépve Isten irgalmasságára tekintsenek és maguk is a megújulás útjára lépjenek. Ezért a szentév ideje alatt, minden hónap elsõ csütörtökje Szentévi Zarándoklati Nap, amikor közös szentmisére várják a zarándokokat az egyházmegye fõtemplomába. A Zarándoklati Napokon Nagyvárad többi templomában elmaradnak az esti szentmisék. Az összeállított programnak megfelelõen 2016. február 4-én, csütörtökön 17 órakor a Várad- Környéki Esperesi Kerület hívei zarándokolnak a székesegyházhoz. A szentmise fõcelebránsa Böcskei László megyéspüspök, az ünnepi szónok pedig Rajna József fõesperes, fugyivásárhelyi plébános. reggeliújság BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP. Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail: reggeliujsag@gmail.com, reggel@rdsor.ro. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România. Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Demián Zsolt, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 8 16 óra között, tel./fax: 0359/467-220. Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
2016. február 3., szerda NAPI AJÁNLÓ reggeliújság 9. KONCERT Február 4-én, csütörtökön 19 órától a filharmónia Enescu Bartók termében vokálszimfonikus hangverseny lesz a filharmónia énekkarának részvételével, karigazgató Lászlóffy Zsolt. Vezényel Theo Wolters (Hollandia). Közremûködik Barabás Annamária (szoprán, Svájc), Cristian Mogoºan (tenor), Iustinian Zetea (basszus). Mûsoron: J. Haydn: A teremtés oratórium. Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók (Moszkva utca 5. szám, telefon: 0259/430-853). KIÁLLÍTÁS A nagyváradi vár C épületében: Illúzió és tükrözõdés. Gróf Bánffy Miklós pályaképét bemutató tárlat. Látogatási órarend: hétfõ, szerda, péntek: 12 15.30 óra, kedd, csütörtök: 15.30 18 óra, szombat 10 14 óra között. A nagyváradi vár L épületében: Tégy jót Szacsvayval, légy jó mindhalálig! Diákok rajzai. A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Fazekas Ferenc nádudvari népi iparmûvész kiállítása (február 9-ig). Az Euro Foto Art Galériában: Nemzetközi csoportos fotótárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában a Nagybányai Tájképfestõ Telep alkotótáborában készült festmények. Euro Foto Art Galéria a félixfürdõi Criºana Hotelben: Kína romániai fotómûvészek szemével. A Vizuális Mûvészetek Galériájában (Fõ utca 15. szám): Eugenia Drãgoi hatodik egyéni kiállítása. A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Alicja Czajkowska lengyel festõmûvész kiállítása. Az Era Shopping Parkban lévõ Ovidpop Galériában kínai fotómûvészek kiállítása. A Shopping City Mûvészeti Galériában (Aradi út 87. szám) csoportos képzõmûvészeti tárlat. A kiállítók: Carmen Galutz, Ovidiu Gui, Ioana Klein, Mariana Pãdurean, Eugenia Mangra. A nagyváradi római katolikus székesegyházban Egyházmûvészeti Kiállítás. A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Mihai Eminescu mûvei a könyvtár gyûjteményébõl (hétfõtõl péntekig 8 19 óra között). Az elsõ emeleten: Õszi illatok. Gyermekrajzok. Az Ady Endre Emlékmúzeumban retrospektív Ady-kiállítás. Film+, 23.40 Árnyék nélkül (Hollow Man) Amerikai-német akciófilm Sebastian Caine, a ragyogó elméjû tudós a kormány megbízásából kifejleszti a láthatatlanság szérumát. Az állatkísérletek sikerétõl megrészegült Caine vakmerõ módon saját magán próbálja ki a Szigligeti Társulat Február 7-én, vasárnap 17 órától a Szigligeti Stúdióban: Leánder és Lenszirom. Varázsmese. Rendezõ: Tóth Tünde. Február 12-én, pénteken 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Az eset. Febrár 13-án, szombaton 17 órától a Szigligeti Színház nagytermében: Boldogság expressz. Zenés idõutazás két részben. Rendezõ: Harsányi Sulyom László. Papp Magda-bérlet. Lotus Center Cinema Palace Alvin and the Chipmunks: The Road Chip amerikai családi vígjáték (11.25, 17.45) Daddy s Home amerikai film (10.20, 13.30) Dirty Grandpa amerikai vígjáték (18.30, 20.05) Fifty Shades of Black amerikai vígjáték (12.10, 18.20, 22) Norm of the North amerikai rajzfilm (10.45, 15.20) Point Break 3D amerikai akcióthriller (17.30) Ride Along 2 amerikai vígjáték (11.35, 15.45, 19.05, 21) Star Wars: The Force Awakens 3D amerikai kalandfilm (13.15) The 5th Wave amerikai fantasztikus thriller (13.55, 19.30) The Big Short amerikai életrajzi film (15, 22.35) The Finest Hours amerikai filmdráma (12.30, 16.10, 20.25, 22.25) The Forest amerikai horror (22.55) The Hateful Eight amerikai western (16) KOS (március 21. április 20.) Ha egy kicsit magával is foglalkozik, az még nem önzõség. Szándékait tudassa a párjával is. BIKA (április 21. május 20.) Ma jó eséllyel megbeszélheti a párjával, hogy kit mi bánt, és megoldást is találhatnak fájó dolgaikra. IKREK (május 21. június 21.) Ereje teljében van, de csak akkora súlyt emeljen fel, amivel még biztosan elbír. Ne erõltesse túl magát. RÁK (június 22. július 22.) Ügyelnie kell arra, hogy a hibákat ne mindig a kedvesének rója fel. Nézzen szembe a magáéval is! OROSZLÁN (július 23. augusztus 23.) A változástól nem szabad félnie, mert abban rejlik az ön esélye. A vaskalaposságot most felejtse el! SZÛZ (augusztus 24. szeptember 23.) Sok energiát vett el öntõl a sok kötelezettség. Ezért kétszeresen is ügyelni kell az egészségére. szert. Számításába azonban hiba csúszik: a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Caine, az árnyék nélküli ember és beosztottjai, Linda és Matthew igyekeznek közömbösíteni a szérum hatását. SZÍNHÁZ MOZI The Peanuts Movie 3D szinkronizált amerikai animációs film (10.15) The Revenant amerikai kalandfilm (17.05, 19.35, 22.20) The Snow Queen 3D amerikai rajzfilm (11.05, 14.30, 16.50) Concussion angol amerikai ausztrál filmdráma (szerda, csütörtök 21.35) Open Season: Scared Silly szinkronizált amerikai animációs családi film (10.45, 12.50, 16.50) Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex The Snow Queen 3D amerikai rajzfilm (14.30, 18.15) Ride Along 2 amerikai vígjáték (16.25, 20) Point Break 3D amerikai akcióthriller (14.10, 21.50) The Peanuts Movie 3D szinkronizált amerikai animációs film (12.15) Open Season:Scared Silly szinkronizált amerikai animációs családi film (10.45, 12.15, 18.15) HOROSZKÓP Csakhogy a láthatatlan tudós, akit lelke mélyén megalomániás hajlamok fûtenek, megmámorosodik hatalmától, olyannyira, hogy ettõl kezdve semmi sem állíthatja meg ördögi útján. Iosif Vulcan Társulat Február 3-án, szerdán 19 órától a színház nagytermében: Audiþia. Rendezõ: Mircea Corniºteanu. Február 5-én, pénteken 19 órától a színház nagytermében: Uciderea ritualicã a lui Gorge Mastromas. Rendezõ: Bobi Pricop. Február 6-án, szombaton 19 órától a színház nagytermében: Cheia. Rendezõ: Victor Ioan Frunzã. Daddy s Home amerikai film (12.30) The 5th Wave amerikai fantasztikus thriller (18, 20.20) The Hateful Eight amerikai western (14.50, 22.40) Norm of the North amerikai rajzfilm (12.05, 17.40) Fifty Shades of Black amerikai vígjáték (13.50, 21.35) All Gone South amerikai filmdráma (15.45) Dirty Grandpa amerikai vígjáték (19.30, 20.40) The Revenant amerikai kalandfilm (17.20, 20.15) The Forest amerikai horror (12.05, 23.05) Creed amerikai filmdráma (14.45) The Big Short amerikai életrajzi film (15.45, 23.05) Joy amerikai életrajzi film (18.15) The Danish Girl amerikai angol életrajzi film (13.25) Alvin and the Chipmunks: The Road Chip amerikai családi vígjáték (12.30, 18.30) The Finest Hours amerikai filmdráma (16.10, 20.30, 22.50) MÉRLEG (szeptember 24. október 23.) Egy kollégája folyton ön körül legyeskedik, teszi a szépet, bókol. Ne dõljön be neki túlságosan. SKORPIÓ (október 24. november 21.) Újra vonzónak találhat valamit, amirõl már megfeledkezett, amirõl már-már letett. Talán egy régi hobbi. NYILAS (november 22. december 21.) A Hold állása fokozott szomjat okozhat, ami annál erõsebb lehet, minél több alkoholt fogyaszt. BAK (december 22. január 20.) Akkor érezheti ma igazán vidámnak magát, ha a közeljövõre tervezhet egy kisebb-nagyobb utazást. VÍZÖNTÕ (január 21. február 20.) Munkahelyi gondok gyötrik. A jövõjét bizonytalannak látja, de ez csak egy félelemkeltõ pletyka. HALAK (február 21. március 20.) Ha valamelyik ismerõsével kapcsolatos az álma, akkor jól teszi, ha még a mai napon találkozik vele. Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 07.05 Brown atya drámasorozat; 08.00 Híradó; 08.25 Nemzetiségi magazinok; 09.25 A múlt fogságában brazil sorozat; 10.20 Kisvárosi doktor ismétlés; 11.15 Család-barát; 12.30 Állati melósok kanadai amerikai ismeretterjesztõ sorozat; 13.02 Híradó; 13.45 Kult+; 13.55 Jamie 30 perces kajái; 14.25 Univerzum ismeretterj. sorozat; 15.20 Szívek doktora amerikai vígjátéksorozat; 16.10 Brown atya ang. drámasor.; 17.05 Rex Rómában olasz krimisorozat; 18.00 Ridikül talkshow; 19.00 Híradó; 19.40 Kisvárosi doktor sorozat; 20.35 Maradj talpon! vetélkedõ; 21.40 Hawaii Five-0 krimisorozat; 22.30 Emberrablás és váltságdíj angol krimisorozat; 23.45 Munkaügyek magyar sorozat; 00.20 No Limit francia akciófilm-sorozat, 1.; 01.35 Figurák a táblán angol thriller; 03.20 A némafilmes francia némafilm; 04.55 Szellem a palackból MTV 1 06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 07.35 Ma reggel; 09.50 Ma délelõtt; 13.01 Déli híradó; 13.50 Ma délután; 18.54 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 19.30 Ma este; 20.00 Híradó; 21.30 Ma este; 22.00 Híradó; 22.35 Világhíradó; 22.56 Ma éjjel; 23.00 Híradó; 23.35 Ma éjjel; 01.15 Éjszakai program MTV 2 06.05 Böngészõ; 06.30 Táncakadémia drámasor.; 07.00 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok, bábfilmsorozatok; 13.15 Tátika Sztárok kicsiben; 14.10 Na végre, itt a nyár! magyar ifjúsági sorozat; 14.35 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 21.00 Táncakadémia drámasor.; 21.30 Böngészõ; 22.00 Én vagyok itt; 23.40 Egyszer volt, hol nem volt amerikai kalandfilmsorozat; 00.25 Az A38 Hajó színpadán; 01.20 A muskétások angol kalandfilmsorozat; 02.20 Én vagyok itt magazinmûsor; 03.50 Ekkehard NSZK magyar sorozat; 04.45 Kulisszák mögött az A38 Hajón RTL Klub 05.00 Fókusz ismétlés; 05.30 Négyen négy ellen ismétlés; 06.00 Barátok közt ismétlés; 06.30 Top Shop; 06.55 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó ismétlés; 09.10 Fókusz ismétlés; 09.40 Magyarul Balóval ismétlés; 10.15 Asztro-show; 11.15 Top Shop; 13.05 4ütem autósmagazin, ismétlés; 13.35 Story Extra ismétlés; 14.05 Éjjel-nappal Budapest ismétlés; 15.20 Négyen négy ellen A családi játszma vetélkedõ; 16.00 Isten áldjon, Esperanza! argentin romantikus sorozat; 17.10 Szulejmán török sorozat; 18.25 Story Extra sztármagazin; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 Fókusz; 20.30 Éjjelnappal Budapest; 21.45 Barátok közt; 22.20 Szulejmán török kalandfilmsorozat; 23.30 Házon kívül riportmûsor; 23.55 RTL Klub-híradó; 00.30 Magyarul Balóval hírmûsor; 01.10 Odaát amerikai akciófilm-sorozat; 03.05 Totál szívás amerikai krimisorozat TV 2 06.10 Csapdába csalva német dokureality-sorozat; 06.35 Doktor D amerikai drámasorozat; 07.20 Mokka; 10.25 Stahl konyhája; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.25 Aktív; 13.50 Paloma mexikói sorozat; 14.50 Walker, a texasi kopó amerikai sorozat; 16.50 Szeretned kell! drámasor.; 19.00 Tények; 20.30 Jóban Rosszban sorozat; 21.15 Magánnyomozók magyar dokureality-sorozat; 22.20 A Skorpiókirály amerikai német kalandfilm; 00.15 Hazudj, ha tudsz! amerikai krimisorozat; 01.20 Tények Este; 02.05 Aktív ismétlés; 02.35 Sportos sportmûsor; 02.45 Ezo.TV; 03.45 Élve eltemetve amerikai horror; Zane és baráti társasága a fiú dédapjának elhagyatott birtokára mennek, ahol Zane õse valamikor rengeteg aranyat talált és abból gazdagodott meg. A fiatalok egy jó hétvégét szeretnének eltölteni itt. Hamarosan kiderül azonban, hogy a birtok el van átkozva.
10. reggeliújság SPORT 2016. február 3., szerda Nehéz feladat elõtt a VSK kosárlabdacsapata Kulcsfontosságú meccset játszik ma este a Nagyváradi VSK-ESK férfi kosárlabdacsapata a román férfi élvonalban. Szervezett és fegyelmezett játékra van szüksége a VSK-nak a gyõzelem megszerzésére Új edzõk irányítják a magyar nõi kézilabda-válogatottat A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége tegnapi ülésén értékelte a férfiválogatott Európa-bajnoki szereplését, majd sajtótájékoztató keretében számolt be a meghozott döntésekrõl. Eldõlt, hogy Talant Dujsebajev távozik a férfiválogatott élérõl. A nõi válogatott irányítását ideiglenesen a két topklub vezetõedzõje, Elek Gábor (FTC-Rail Cargo Hungaria), illetve Ambros Martín (Gyõri Audi ETO KC) veszi át, mellettük Siti Bea (Fehérvár KC), a nemzeti csapat korábbi másodedzõje is a stáb tagja. Két kapitány Elek Gábor és Ambros Martin vezetik majd a nõi válogatottat Cristian Achim edzõ együttese az újonc Galaci Phoenix otthonában lép pályára az alapszakasz 19. fordulójában. A találkozó esélyese a rangsor harmadik helyén álló váradi együttes, ám a Duna parti városban idén már két bajnokesélyes is elvérzett, elõbb a Kolozsvári UBT, majd pedig a Bukaresti Steaua szenvedett vereséget az újonctól. A váradiak gyõzelemmel zárták a 18. fordulóban lejátszott mérkõzést, a Craiovai SCMU gárdáját múlva felül öt ponttal (75 70). A galaciak remekül helyt álltak a Nagyszebeni Atlassib vendégeként, ám végül hosszabbításban maradtak alul öt ponttal (85 80) vendéglátójukkal szemben. A váradiak tegnap reggel repülõvel utaztak el Bukarestbe, onnan pedig autóbusszal mentek tovább Galacra. A végsõ sorrend szempontjából kulcsfontosságú a ma esti mérkõzés. A váradiak szinte biztosan ott lesznek az elsõ hat között, a galaciaknak gyõzniük kell, hogy életben tartsák továbbjutási reményeiket. A VSK számára azért lenne fontos egy esetleges gyõzelem, mert ez által az élmezõnyben maradhatna a csapat. Cristian Achim edzõ csapata a hétvégén a Bukaresti Dinamót fogadja, majd Medgyesen lép pályára, végül a Nagyszeben elleni hazai pályás találkozóval zárja az alapszakaszt. Az eddigiekkel ellentétben a VSK ma esti találkozója nem kerül képernyõre. A 19. forduló programja, ma: Galac Nagyvárad, Steaua Medgyes, Temesvár Dinamo, Piteºti Kolozsvár (17.30, Digi Sport). A Târgu Jiu Marosvásárhely meccset (85 80) korábban lejátszották. A Craiova Nagyszeben találkozót tegnap este lapzártánk után játszották. Két szövetségi kapitánnyal mennénk tovább, Elek Gábort és Ambros Martínt kértük fel a feladatra, õket Siti Bea segíti. Erre az összefogásra van szükség, õk így hárman képesek arra, hogy az elvesztett hitet visszaadják. Mindhárman elfogadták a felkérést ismertette Kocsis Máté a szövetség elnöke, akinek Pálinger Katalin nõi szakágvezetõ tett javaslatot az ideiglenes, az elkövetkezõ Európa-bajnoki selejtezõkre való felállásra. Pálinger elmondta, Siti Beára hosszabb távon is számítanak a nõi válogatottnál, ugyanakkor az sem kizárható, hogy a Gyõr vagy a Ferencváros edzõje az ideiglenes idõszak után is maradjon. Németh András a világbajnokság nyolcaddöntõjében a lengyelektõl elszenvedett vereség után búcsúzott el a nemzeti csapat kispadjától. A 2014 februárjától 2015 decemberéig tartó harmadik Németh-korszakban a magyar nõi válogatott 30 hivatalos mérkõzést játszott: 20-szor gyõzött, 3-szor döntetlent játszott, 7-szer vereséget szenvedett. A 2014-es hazai rendezésû Eb-n 6. lett, a 2015-ös dániai vb-n a 11. helyen végzett. Dujsebajev utódját keresik Az állás 1. Vásárhely 19 13 6 1595 1497 32 2. Kolozsvár 18 13 51395 1263 31 3. Nagyvárad 18 13 51377 1289 31 4. Nagyszeben 18 12 6 1401 1371 30 5. Steaua 18 11 7 1404 1336 29 6. Craiova 18 11 7 1436 1393 29 7. Tg. Jiu 19 8 11 1455 1473 27 8. Dinamo 18 9 9 1511 1478 27 9. Galac 18 7 11 1390 1477 25 10. Piteºti 18 7 11 1383 1361 22 11. Temesvár 18 3 151297 1476 21 12. Medgyes 18 2 16 1374 1597 20 Kocsis Máté ezután röviden ismertette a férfiválogatott szereplése kapcsán hozott döntést. Tekintettel arra, hogy Talant Dujsebajev nem felel meg az egyik elvi álláspontunknak, arra jutottunk közös megegyezéssel, hogy nem folytatjuk a munkát. Marosi László, az MKSZ alelnöke elmondta, nem voltak boldogok, hogy meg kellett hozni ezt a döntést. Olyan szakembert kell találni a férficsapat vezetésére, aki maximálisan elfogadja a szövetségi állásfoglalásokat. Ez természetesen még idõbe telik fogalmazott Marosi, a férfi szakág vezetõje. Leszögezte: az elnökség ahogy Dujsebajev esetében a jövõben sem szól bele a szakmai munkába, így a keretek kialakításába sem. A Román Kupa megnyerése a pólócsapat célja Holnaptól vasárnapig a brassói olimpiai uszoda ad otthont a vízilabda Román Kupa idei döntõjének. A tavalyihoz hasonlóan a nyolc résztvevõ csapat két csoportban küzd majd, ezt követõen az elõdöntõkre, majd pedig a döntõkre kerül sor. A bajnoki címvédõ Nagyváradi VSK-Digi az Aradi Amefa gárdájával játssza az elsõ csoportmeccset, holnap este, majd csütörtökön a szintén váradi Körös SK-val mérkõzik meg. Pénteken délután a házigazda Brassói Sportul Corona együttesével méri össze erejét a bajnokcsapat. A másik csoportban a három bukaresti csapat (Steaua, Dinamo és Rapid) mellett a Kolozsvári Poli kapott helyet. A csoport elsõ két helyezettje keresztbe játszásos alapon küzd majd a döntõbe kerülésért (az elsõ helyezettek a másik csoport második helyén záró gárdával mérkõznek meg) szombaton délután. Ezeket a találkozókat már a Digi Sport csatorna is közvetíti, ugyanúgy, mint a vasárnap 11.30 órától sorra kerülõ finálét. A kilencszeres bajnok VSK-Digi tavaly csalódást okozott a Román Kupában, miután az elõdöntõben kikapott a rivális Bukaresti Steaua együttesétõl, amely végül nagy csatában hódította el a serleget a házigazda brassóiak orra elõl. A kizárólag fiatal játékosokból álló Nagyváradi Körös SK célja a tisztes helytállás lesz a kupadöntõben. Idén a kupaserlegre is igényt tart a váradi pólócsapat A németek ellen lesz az Eb-fõpróba A Magyar Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy az Európa-bajnokságra készülõ válogatott június 4-én 18 órától Németországgal játszik felkészülési mérkõzést Gelsenkirchenben. Az már korábban hivatalossá vált, hogy a Bernd Storck vezette magyar válogatott március 26-án az Üllõi úti Groupama Arénában a horvátokat fogadja felkészülési mérkõzésen, most az is eldõlt, hogy a mieink a vb-címvédõ, a világranglistán jelenleg a negyedik helyen álló német együttessel is megmérkõznek az Eb-felkészülés jegyében. A mérkõzést június 4-én rendezik a németországi Gelsenkirchenben, mindkét együttes számára ez lesz az Európa-bajnokság elõtti utolsó nemzetközi felkészülési mérkõzés. A német Bild korábban megszellõztette, hogy Gelsenkirchenben játszunk a németekkel, de a lap május 29-t jelölte meg a meccs idõpontjaként. Joachim Löw szövetségi kapitány együttesében minden poszton világsztárok szerepelnek, vagyis a lehetõ legnehezebb rivális ellen fordulunk az Eb-felkészülés finisére írja az mlsz.hu. Javíthatja ugyanakkor az esélyeinket, hogy a magyar válogatott német szövetségi kapitánya, Bernd Storck és segítõje, a korábbi német 85-szörös válogatott Andreas Möller tökéletesen ismeri saját nemzete válogatottját. A két csapat legutóbbi összecsapását 2010 májusában a németek 3 0-ra megnyerték, elõtte 2004 júniusában, Kaiserslauternben a mieink gyõztek 2 0-ra (akkor is az volt a németek utolsó felkészülési meccse az Eb elõtt, és akkor is német szövetségi kapitánya volt a magyar válogatottnak). A magyar válogatott az 1954-es világbajnokság csoportkörében aratta (holtversenyben) legnagyobb különbségû gyõzelmét a németek ellen (8:3), míg ellenfelünk a néhány nappal késõbb rendezett vb-döntõ mellett (Fritz Walterék 3:2-re gyõztek le az Aranycsapatot) egy 1941 áprilisi mérkõzést idézhetnek fel legszívesebben, melyen 7:0-ra gyõzték le a magyar csapatot. Fotó: Christian Sandor
2016. február 3., szerda HIRDETÉS reggeliújság 11. INGATLAN KÍNÁL Egyszobás Eladó 4. emeleti, 33 nm-es garzonlakás 21.000 euróért, Decebal-Bãlcescu övezet. Telefon: Eladó földszinti, javított garzonlakás, Grãdinarilor utca. Telefon: 0259/477-774. Kétszobás Eladó vagy kiadó kétszobás lakás a Borsi úton. Telefon: 0723/369-911. Eladó elsõ emeleti, kétszobás, 60 nm-es lakás utcára nézõ ablakkal, 32.000 euróért, a Holdas templom környékén. Telefon: Eladó kétszobás, 70 nm-es lakás utcára nézõ ablakokkal a nagyváradi vár környékén, 33.000 euróért. Telefon: Eladó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, 45 nm-es blokklakás 35.000 euróért, ªtefan cel Mare- Penny. Telefon: Eladó kétszobás, elsõ emeleti, AN típusú, 62,19 nm-es bokklakás a rogériuszi piacnál, 37.000 euróért. Telefon: Háromszobás Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás 41.500 euróért, Cantemir-Electrica. Telefon: Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PC típusú, 63,58 nm-es blokklakás a Velence negyedi piacnál, 42.000 euróért. Telefon: 0788/ 207-020. Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PB típusú, 65 nm-es blokklakás 55.000 euróért. Telefon: Eladó háromszobás, 2 fürdõszobás, 2 balkonos blokklakás, Alcatel, PC. Telefon: 0259/437-571. Ház Elcserélem kisebbre (46-48 nmre) vagy eladom kétszobás, 73 nm-es, komfortos, központi, utcafronti magánlakásomat. Érdeklõdni a 0749/453-131-es telefonszámon. FIZESSEN ELÕ EGYÉB MOST!* reggeliújság 1 hónapra 15,50 lej 3 hónapra 42 lej 6 hónapra 81 lej 12 hónapra 155 lej Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; a helyi lapterjesztõknél; a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük KÍNÁL Eladó 3 kg titánium elektróda, 10 méter, 4 eres, szigetelt villanykábel, építkezéshez való ajtók, deszkák, anyagok, fûtõtestek. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). Eladó vaskályha hamutartóval és 10 méter csõvel, könyökcsövekkel. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). A reggeliújság FONTOS HÍRE ÖNNEK Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon! Teljes név: Teljes lakcím: Telefonszám: A hirdetés szövege (maximum 10 szó): A megjelenések napja: Telek Eladó 90 nm-es ház pirosban 116 nm-es telekkel, nagy utcafronttal, 53.000 euróért, Iuliu Maniu övezet. Telefon: Eladó 122 nm-es ház pirosban 363 nm-es telekkel, 58.000 euróért, Calea Clujului-Plastor. Telefon: Eladó Szentjánoson 125 nm-es, 2012-ben befejezett ház, 239 nmes telekkel, 59.500 euróért. Telefon: Eladó 490 nm-es (17,5 m utcafront) házhely Nagyvárad és Szentandrás között, köves út, villany, 9500 euróért. Telefon: 0788/201-020. Eladó 600 nm-es (16 m utcafront) házhely Biharpüspökiben, köves út, villany, 12.000 euróért. Telefon: ALBÉRLET KÍNÁL Kiadó kétszobás, felújított tömbházlakás, elsõ emeleten, hosszú távra. Telefon: 0771/313-764. Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/207-020. Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare- Penny környékén. Telefon: Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafãrul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/207-020. Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körös-parton, 550 euróért. Telefon: Kiadó ötszobás, bútorozott tetõtéri (penthouse) blokklakás új blokkban a Luceafãrul negyedben, 1200 euró+tva. Telefon: JÁRMÛ KÍNÁL Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, 1310-es Daciához való alkatrészek. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). Aláírás: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. A hirdetés tartalmáért * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! a hirdetõ * Ez a szelvény csak februárban érvényes. vállalja a felelõsséget. Eladó 58-as barna bõrkabát, 58- as kalapok és új öltöny, 58-as 3/4-es bunda, 45-ös gumicsizma. Tel.: 0359/179-348, érdeklõdni 14 órától. Eladók olcsón ásók, kiskapák, csákányok, barkács- és különbözõ szerszámok, 2 méteres vasasztal U70-es vinklibõl, kombinált fogók 8-10 lejért. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). KERES Festményeket, bútorokat, könyvtárhagyatékot vásárolok. Telefon: 0757/854-294. Aktuális! Festményeket (erdélyi magyar és román mûvészektõl), órákat, porcelán tárgyakat, bútorokat, étkészleteket, régiségeket vásárolok. Telefon: 0743/ 758-164. SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/033-990. MUNKAHELY KÍNÁL Férfi munkaerõt keresek traktorra, gyümölcsösbe, Nagyvárad környékére. Telefon: 0745/ 258-426. A Capitolium étterem (Avram Iancu utca 8. szám) személyzetet alkalmaz mosogatásra. Telefon: 0742/464-777. Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/982-493. GYÁSZJELENTÉS A Te nyugalmadban, Urunk, hol minden szentjeid megnyugszanak, elhunyt szolgádnak lelkét, Üdvözítõnk, nyugtasd meg! Szomorúan tudatjuk, hogy a szeretett hívõ testvérünk, TIMÁR JÓZSEF 85 éves korában elhunyt. Temetése szerdán, február 3-án 13 órakor a Steinberger kápolnából lesz. Emlékét szívünkben és imáinkban örökké megõrizzük. Õszinte részvétünk a gyászoló családnak. A Nagyváradi Magyar Görögkatolikus Egyházközség. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após és nagyapa, ERNI JÁNOS életének 65. évében hirtelen elhunyt. Temetése csütörtökön, február 4-én 12 órakor a püspöki kápolnából. Emlékét szívünkben örökké megõrizzük. Búcsúzik bánatos felesége Ibolya, fia János, menye Melinda, unokája Márk, valamint fia Róbert. RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS Amint hordtuk a földi ember képit, úgy hordani fogjuk a mennyeinek képét is. PARIZSEK PÉTER ERNI JÁNOS GHEORGHE MILAª CAROLINA FELECAN Õszinte részvétünk a gyászoló családoknak. Mavrodoglu Ildikó, az Út Végén (La Capãtul Drumului) Kft. Nonstop Temetkezési Vállalat.
12. reggeliújság KOKTÉL 2016. február 3., szerda Antigravitációs szobanövény a legújabb õrület! Tíz étel, aminek a nevét nem lehet kiejteni Nem bruncsolunk és nincsen kamberland-mártás. A vanília pedig nem börbön, és dzselapenyo paprika sincs! 10 étel, aminek a nevét nem lehet kiejteni! 1. A Bourbon vanília. A vaníliával semmi gond, ám sokan úgy gondolják, hogy börbön vanília a megfejtés. A Bourbon whisky zavarhat meg bennünket, ott ugyanis a brit angolnak megfelelõ ejtés leginkább a börbönhöz hasonló. A vanília a nevét egy ültetvényrõl kapta, a helyes ejtése magyarosan burbon. 2. A ratatouille. A mediterrán lecsóként vagy francia lecsóként is emlegetett étel nevét rátátújjnak vagy ratatujjnak kell ejtenünk, ez áll a legközelebb a helyes verzióhoz. 3. Churros, churro. A spanyol nyelvterületen kedvelt édesség nevével sokan vannak gondban. Hurrosznak, dzsurrosznak és csurrosznak is hallottuk már. A harmadik megoldás a jó. Egyébként ez a forma többes számú, ha egy darabról van szó, akkor churro (csurro). A bonszai-õrület az utóbbi években minket is elért. A kis növény nem véletlenül lett sokak kedvence. Apró mérete, furcsa gumós törzse igazán izgalmas jelenség, jól díszít szinte minden otthont. A mininövény ültetését most teljesen újragondolta egy japán mérnök. Egy mágneses térrel lebegtetett ültetõedényt álmodott meg, melyben éteren túli jelenésként a levegõben lebeg a bonszai fa. Az elv az azonos pólusok taszításán alapszik, persze jól jön, hogy maga a bonszai növény, így az ültetõedénye is kicsi, így 1-2 kg-nál többet nem kell megtartania a rendszernek a levegõben. A NAP KÉPE Az erõs mágnes állítólag kimondottan jól hat a növény életfunkcióira az elv hasonló, mint a humán-gyógyászatban, ahol számos területen alkalmazzák a mágnest. Így a kényes bonszai növények jobban is érzik magukat az antigravitációs rendszerben, mint a hagyományos bonszai cserepekben. A lebegõ ültetõedény szettet interneten lehet megrendelni. Sajnos bonsai fa nem jár hozzá, a belevalót helyi virágüzletekben kell beszerezni. A kivitelezésre az ötletgazda egyébként a kickstarter-en gyûjtötte össze a pénzt. Ez az a fórum, ahová õrült ötleteiket ömlesztik a feltalálók. Az oldalt tõkeerõs mecénások is látogatják, s ha fantáziát látnak egyegy induló találmányban, lecsapnak rá és összedobják a pénzt a fejlesztéshez, illetve a gyártáshoz. Ez történt a lebegõ bonsai edénnyel is: a kitûzött összeget ötszörösen túlteljesítették a finanszírozók! Tehát biztos, hogy világszerte nagy sikert fog aratni a termék! 4. Brunch. Bröncs? Bruncs? Brüncs? Netán brüns azok szerint, akik nem ismerik fel, hogy ez nem francia, hanem angol szó... A nálunk, illetve az éttermeinkben is egyre népszerûbb étkezés (idõben szerintünk nagyjából a tízórai és az ebéd között) neve helyesen leginkább: bráncs. 5. Business Lunch. Biznic löncs. Ez a kedvenc változatunk. Inkább biznisz lancs. 6. Cumberland mártás. Kömberland, kamberland, kumberland formában is elõfordul. Az igazat megvallva valahol a kambölönd, kambölend környékén kell keresgélni a megfelelõ ejtést. 7. Quinoa. Kinoaként terjedt el Magyarországon, ám a kecsuák kinuának mondják. Manapság egyre népszerûbb a gabonafélék helyettesítésére, mivel egészséges és gluténmentes, vagyis lisztérzékenyek is fogyaszthatják. 8. Caipirinha. Ez bizony kajpirinya és még véletlenül sem kaipirina. 9. Quesadilla. A legborzasztóbb verzió talán a kueszadilla. Valójában leginkább keszadíjja. 10. Tandoori. Az a legjobb, ha tandúrinak ejtjük a finom csirkeétel nevét. +1 Jalapeño. Spanyol eredetû név, így mondjuk ki: halapennyó vagy hálápennyó. JÓ ÉTVÁGYAT! Tojáspörkölt tésztával Hozzávalók: 1 csomag száraztészta, 6-8 db fõtt tisztított tojás, 1-2 kanálnyi zsiradék, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1-2 db lecsó paprika, paradicsom, erõs paprika, bors Elkészítés: lecsóalapot készítünk az alapanyagokból, a tojás kivételével. Az alapot jól megsütjük, vigyázva, nehogy odaégjen. Ha kell, 1-2 dl vízzel felöntjük. Mikor már jól átfõtt a szaft, akkor beleszeleteljük a tojásokat, vigyázva elkeverjük s jól átforraljuk. A tészta bármilyen lehet. Ezután tálaljuk. Mély benyomást hagyott maga után az a sietõs polgár, aki elbámészkodva belesétált a frissen öntött betonba a nagyváradi Kossuth utcán. Kép és szöveg: Csikos Rolland