Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez kapcsolva (út, hőmérséklet, idő)



Hasonló dokumentumok
Építések egyszerű feltételek szerint

Tükrözés a sík átfordításával

Vizsgálódás a szorzótáblákban Összefüggések keresése, indoklása

összeadás, kivonás 9-ig

Tájékozódás térben, síkon

egyesítés, egyik rész szöveges feladatok

ÍRÁSBELI SZORZÁS ELŐKÉSZÍTÉSE; TÖBBTAGÚ ÖSSZEADÁSOK, TÖBBSZÖRÖZÉSEK. 37. modul

Tájékozódás számvonalon, számtáblázatokon

Alkotások síkban mozaiklapokkal, szívószállal

Matematika A 1. évfolyam. páros, páratlan. 22. modul. Készítették: Szabóné Vajna Kinga Harzáné Kälbli Éva Molnár Éva

EGÉSZ SZÁMOK. 36. modul

Teljes kétjegyűek összeadása és kivonása különféle eljárásokkal és a műveleti tulajdonságok felhasználásával; szöveges feladatok

Hányféleképpen. 6. modul. Készítette: Köves Gabriella

Feladatok, játékok; Valószínűségi megfigyelések; Ellenőrzés, hiányok pótlása

közti kapcsolatok, Ellenőrzés, Játék 21. modul

Mozaikozás szabadon és másolással

Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal

ÍRÁSBELI ÖSSZEADÁS. 30. modul

TÖBB EGYENLŐ RÉSZ. 35. modul

Az modul. Készítette: bóta mária kőkúti ágnes

FEJSZÁMOLÁS A TÍZEZRES SZÁMKÖRBEN A KÉTJEGYŰEKKEL ANALÓG ESETEKBEN. AZ ÖSSZEADÁS ÉS KIVONÁS MONOTONITÁSA. 5. modul

hozzáadás, elvétel kapcsolata szöveges feladatok

TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB TÉGLALAP, NÉGYZET, KÖR

az összeadás, kivonás értelmezéseinek gyakorlása; szöveges feladatok

sorszámok, számszomszédok

ÍRÁSBELI ÖSSZEADÁS, KIVONÁS. A MŰVELETI SORREND SZÁMÍTÁSOKBAN ÉS SZÖVEGES FELADATOK MEGOLDÁSA SORÁN. 9. modul

Építések, kirakások (geometria és kombinatorika)

ÍRÁSBELI KIVONÁS. 31. modul. Készítette: KONRÁD ÁGNES

mérőszám: hosszúság, tömeg és űrtartalom mérése alkalmi egységekkel

Lerakó 7. modul készítette: köves GaBrIeLLa

0653. MODUL TÖRTEK. Szorzás törttel, osztás törttel KÉSZÍTETTE: BENCZÉDY LACZKA KRISZTINA, MALMOS KATALIN

ÖSSZEADÁS, KIVONÁS AZ EGY 0-RA VÉGZŐDŐ SZÁMOK KÖRÉBEN

darabszám; a számok jele 10-ig

MATEMATIKA C 6. évfolyam

A SZÁMFOGALOM KITERJESZTÉSE IG. FEJSZÁMOLÁS EZRESEKRE KEREKÍTETT ÉRTÉKEKKEL. 4. modul

MATEMATIKA A. feladatlapok. 2. évfolyam. 2. félév

VALÓSZÍNŰSÉGI JÁTÉKOK. 44. modul

ismeretek a kis számokról: 1, 2, 3, 4

DIAGNOSZTIKUS MÉRÉS A 100-AS SZÁMKÖRBEN. 8. modul

TANMENET MATEMATIKA. 1. osztály (modulos rendszerű) Készítette: Tóthné Szendrődy Réka

MATEMATIKA C 8. évfolyam 10. modul ÁTLAGOS?

Matematikaóra-tervezet

TÖRTSZÁMOK, MÉRÉSEK. 34. modul

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

SZÁMLÁLÁS, SZÁMOLÁS ESZKÖZÖKKEL

1.modul Válogatások, válogatások kétfelé

Tömegmérés, űrtartalommérés egységgel és az egység többszöröseivel

A szabályok ismerete nélkül játszanak.

7. modul 1. melléklet 4. évfolyam tanítói fólia

A két csapatra osztás leggyakoribb megvalósításai: Lyukas teli (vagy sima vagy nem lyukas)

Számolási eljárások tudatos használata számításokban, önellenőrzésben, Gyakorlás, játékok, ellenőrzés, hiányok pótlása

Életvitel és gyakorlat évfolyam

Tudnivalók az érettségi vizsgákról 2016.

2. A Környezetismeret tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret

Kombinatorika az általános iskolában Ábrahám Gábor, Szeged

MagyarOK A2+ Szita Szilvia - Pelcz Katalin: Tanmenetek. A2.1. Célnyelvi és forrásnyelvi környezet Egy 96 órás tanfolyam 1 48.

Szorzás, egyenlő részekre osztás 10-zel, 5-tel

A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSÉNEK KIDOLGOZÁSA

Tanulói munkafüzet. FIZIKA 10. évfolyam 2015.

Brósch Zoltán (Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma) Kombinatorika

Teljes kétjegyű számhoz egyjegyű hozzáadása és elvétele tízesátlépés nélkül, analógiák építése, Szöveges feladatok

ÓRACSOPORT TEMATIKUS TERVE

Pedagógiai program. VII. kötet

Matematika C 3. évfolyam. Melyikhez tartozom? 4. modul. Készítette: Abonyi Tünde

SZKA_106_29. A modul szerzője: Nahalka István. é n é s a v i l á g SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM

Továbbtanulási ambíciók

MATEMATIKA A és B variáció

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

Lehet vagy nem? Konstrukciók és lehetetlenségi bizonyítások Dr. Katz Sándor, Bonyhád

életvitel és gyakorlat 5 7. évfolyam számára

Táblás játékok modul

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Szakmai vélemény szórakozóhelyek kiürítésével kapcsolatban

Csere-bere. 2. modul. Készítette: KÖVES GABRIELLA

MATEMATIKA ÉVFOLYAM

Osztályozóvizsga követelményei

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet (A) változatához. Biológia az általános iskolák 7-8.

HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS HIDEGVÍZMÉRŐK ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

3. gyakorlat. 1/7. oldal file: T:\Gyak-ArchiCAD19\EpInf3_gyak_19_doc\Gyak3_Ar.doc Utolsó módosítás: :57:26

FE-30 EL (ELT) FE-60 EL (ELT) FE-66 ELT FE-31 ELT FE-61 ELT

OptiJUS Opten Kft. I 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet óta hatályos szöveg. Tartalomjegyzék

Szaktanári segédlet. FIZIKA 10. évfolyam Összeállította: Scitovszky Szilvia

TERMÉSZETISMERET Tantárgyi célok, feladatok:

Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola Helyi tanterv Ember és természet műveltségi terület

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 10.1:

EMMI tanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet TECHNIKA, ÉLETVITEL ÉS GYAKORLAT. 3. évfolyam

MATEMATIKA évfolyam

Helyi tanterv. az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet. Biológia az általános iskolák 7 8.

MATEMATIKA TANTERV Bevezetés Összesen: 432 óra Célok és feladatok

Helyi tanterv a Mozaik kiadó ajánlása alapján. az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet

SOÓS FERENCNÉ TARTALOMJEGYZÉK:

SAKK-LOGIKA 1 4. évfolyam

TANMENET-IMPLEMENTÁCIÓ Matematika kompetenciaterület 1. évfolyam

A választójogosultság nyilvántartásával összefüggő feladatok. I. A névjegyzék és értesítő elkészítése

Cím: Játszva tanulj! /Kooperatív technikák alkalmazása tehetséggondozáson/

Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény HELYI TANTERV

COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA MATEMATIKA TANMENET

67 Czető Krisztina: Az ír oktatási rendszer és társadalmi partnerség. 121 Jakab György: Szocializáció és média a diákok és az internet

VALÓSZÍNŰSÉG, STATISZTIKA

Eltévedés egymásrautaltság hazatalálás

Átírás:

Matematika A 2. évfolyam Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez kapcsolva (út, hőmérséklet, idő) 24. modul Készítette: Szili Judit Szitányi Judit

2 matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés fókuszai A negatív szám fogalmának előkészítése konkrét tartalmakhoz kötve. Az időbeli és térbeli tájékozódás fejlesztése. 2 óra 2. osztály Tágabb környezetben: kereszttantervi NAT szerint: környezeti nevelés, énkép, önismeret, tanulás Kompetenciaterület szerint: szociális és környezeti Szűkebb környezetben: saját programcsomagunkon belül: a 8., 12., 28. modul Ajánlott megelőző tevékenységek: az időjárás megfigyelése, lejegyzése Megismerési képességek alapozása: az érzékszervek tudatos működtetése, a megfigyelt tulajdonság, viszony kifejezése, tudatos és akaratlagos emlékezés fejlesztése; a feladattudat fejlesztése. Tájékozódás időben: előtt, után. Tájékozódás térben: alatt, fölött, jobbra, balra. Az elemi kommunikációs képesség fejlesztése.

Ajánlás A téma újdonsága miatt sok frontális munkát igényel. A negatív számokkal ebben az időszakban csak ismerkednek a gyerekek, éppen ezért fontos a konkrét tevékenységhez kötni a számolásokat, csak a tevékenység adta értelemben használni őket, és az egyenesen való lépegetéssel végrehajtani a változtatásokat. Támogatórendszer C. Neményi Eszter Sz. Oravecz Márta: Útjelző a 2. osztályos matematika tanításához Értékelés A modulban folyamatos megfigyeléssel követjük, hogy ki-ki képes-e a negatív hőmérsékletek leolvasására, értelmezésére, képes-e tájékozódni egyenes vonalon: érti és helyesen használja-e a jobbra, balra, alatt, fölött szavakat, megfelelően tájékozódik-e az időben. A továbblépés ALAPJA Képes a megismert eszköz (hőmérő) önálló használatára. Képes a szavakkal leírt hőmérséklet-változás nyomon követésére eszköz segítségével. matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez

4 matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez Modulvázlat Időterv: 1. óra: kb. I. és II/1 5. 2. óra: kb. II/6 10., esetleg 9. kihagyásával Változat Lépések, tevékenységek (a mellékletekben részletesen kifejtve) Kiemelt készségek, képességek Célcsoport / A differenciálás lehetőségei Tanulásszervezés Munkaformák Módszerek Eszköz (mellékletben: a feladatok, gyűjtemények, tananyagtartalmak) I. Ráhangolódás, a feldolgozás előkészítése A Beszélgetés az időjárásról megfigyelés, tájékozódás a minket körülvevő világban, szóbeli kifejezőkészség egész osztály frontális beszélgetés hőmérő (esetleg: időjárás-figyelő tábla) B II. Az új tartalom feldolgozása 1. A negatív szám fogalmának előkészítése a hőmérséklet fogalmához kapcsolva: beszélgetés a hőmérsékletről, annak viszonylagosságáról, méréséről; a mínusz szó jelentéséről ebben az értelemben. Lehetséges hőmérsékletek párosítása képekhez megfigyelés, tájékozódás a minket körülvevő világban, szóbeli kifejezőkészség, számfogalom egész osztály frontális beszélgetés, magyarázat, játék, ellenőrzés edények hideg, meleg és langyos vízzel padsoronként; táblai hőmérő, képek (1 melléklet), kártyák hőmérsékletekkel (2. melléklet)

Változat Lépések, tevékenységek (a mellékletekben részletesen kifejtve) Kiemelt készségek, képességek Célcsoport / A differenciálás lehetőségei Tanulásszervezés Munkaformák Módszerek Eszköz (mellékletben: a feladatok, gyűjtemények, tananyagtartalmak) 2. Hőmérő modell készítése megfigyelés, eszközhasználat 3. Hőmérséklet jelölése és leolvasása hőmérő modell segítségével 4. A változás utáni hőmérséklet és a hőmérséklet-változás mértékének megállapítása a hőmérő skáláján való lépegetéssel. Szabályjáték hőmérsékletekkel; a hőmérséklet-változás megállapítása, jelölése 5. Amőba játék hőmérséklet-változások kifejezésével 6. Hőmérséklet-változás nyomon követése hőmérő modell segítségével 7. A negatív szám előkészítése az út fogalmához kapcsolva: lépkedés a hőmérőn szövegértés, számfogalom, modellhasználat számfogalom, figyelem, szabálykövetés, modellés jelhasználat (táblázat, nyíl) egész osztály egyéni tevékenykedtetés egész osztály egyéni és közös tevékenykedtetés, ellenőrzés egész osztály egyéni gyakorlás, ellenőrzés 3. melléklet minden gyerek számára, karton, ragasztó, kalapgumi, olló, festék 1 kész hőmérőmodell a tanító számára hőmérő modellek 1. feladatlap számfogalom, figyelem egész osztály frontális, páros játék 4. melléklet táblázata táblai és asztali változatban, korongok számfogalom, figyelem, emlékezet számfogalom, szövegértés egész osztály egyéni, közös gyakorlás, ellenőrzés egész osztály frontális beszélgetés, magyarázat, tevékenykedtetés hőmérőmodellek táblai hőmérő, 5. melléklet matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez

matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez Változat Lépések, tevékenységek (a mellékletekben részletesen kifejtve) Kiemelt készségek, képességek Célcsoport / A differenciálás lehetőségei Tanulásszervezés Munkaformák Módszerek Eszköz (mellékletben: a feladatok, gyűjtemények, tananyagtartalmak) 8. A negatív szám előkészítése az út fogalmához kapcsolva: véletlenszerű lépkedés a számegyenesen számfogalom, jelhasználat, valószínűségi érzék 9. Útvonallejegyzés adott feltétel szerint kombinatorikus gondolkodás, jelhasználat 10. A negatív szám előkészítése a magassági szinthez kapcsolva (föld szintje alatt, fölött) tájékozódás térben, számfogalom egész osztály egyéni tevékenykedtetés, lejegyzés jó képességű tanulók egyéni próbálgatás, lejegyzés egész osztály egyéni tevékenykedtetés táblai számegyenes, nagy kék és piros dobókocka, számegyenes, kék és piros dobókockák minden gyereknek számegyenes 6. melléklet képei, 2. feladatlap

A feldolgozás menete Az alábbi részletes leírás célja elsősorban egyféle minta bemutatása. Nem lehet és nem szabad kötelező jellegű előírásnak tekinteni. A pedagógus legjobb belátása szerint dönthet a részletek felhasználásáról, módosításáról vagy újabb variációk kidolgozásáról. I. Ráhangolódás, a feldolgozás előkészítése Tanítói tevékenység Beszélgetés az időjárásról Beszélgetés az elmúlt napok időjárásáról, összevetve más évszakokéval is. Jó, ha korábban is megfigyelték már az időjárást: a napsütést, csapadékot, szelet rajzos ábrákkal, a hőmérsékletet hőmérőn bejelölve lejegyezték. Akár megtörtént ez, akár nem, fontos, hogy legyen egy hőmérő a szabadban, amiről a gyerekek többször le tudják olvasni az aznapi hőmérsékletet. Elmondják tapasztalataikat az időjárással kapcsolatban. matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez

matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez II. Az új tartalom feldolgozása Tanítói tevékenység 1. A negatív szám fogalmának előkészítése a hőmérséklet fogalmához kapcsolva: beszélgetés a hőmérsékletről, annak viszonylagosságáról, méréséről; a mínusz szó jelentéséről ebben az értelemben. Beszélgetés a hőmérséklet változásairól az év során és a napszaktól függően is. Most milyen idő van? Mennyire van hideg/meleg? Vajon ha kimennénk néhány percre az udvarra, azután visszajönnénk, ugyanilyennek éreznénk a terem hőmérsékletét? Terveztem mára egy rövid kísérletet: minden padsor elé tettem három edényt. A jobb oldaliba hideg vizet öntök, a bal oldaliba meleget, a középsőbe pedig langyosat. Először az egyik kezeteket tegyétek a hideg vízbe, a másikat a melegbe, és számoljatok el lassan tízig. Utána tegyétek át egyszerre mindkét kezeteket a középső, langyos vízbe. Mit gondoltok, mit fogtok tapasztalni? Meghallgatja a gyerekek gondolatait, aztán elvégezteti velük a tevékenységet, és megbeszéli velük a tapasztaltakat. Közösen megbeszélik, hogy a hőmérséklet érzékelése sok mindentől függhet, nem olyan biztosan érzékelhető dolog, mint a többi időjárási elemé (azt, hogy süt-e a nap, vagy esik-e az eső, el tudjuk dönteni biztosan), ezért hasznos a hőmérő használata. Bemutat egy hőmérőt. Hogyan lehet leolvasni a hőmérsékletet a hőmérőről? Hány fok van most? Tegnap ezt mutatta a hőmérő. (Pozitív hőmérsékletet mutat a táblai hőmérőn.) Hány fok volt? Hány fok lehetett az éjjel? (Hidegebb volt vagy melegebb?) Tegnapelőtt éjjel ezt mutatta a hőmérő: (negatív hőmérsékletet mutat a táblai hőmérőn, pl. ˉ2 C ). Hány fok volt? Ha nem tudja egyik gyerek sem helyesen leolvasni, akkor kimondja a tanító. Mit jelent ez? 2 fokkal a 0 C alatt, annyival hidegebb a nulla foknál, amennyivel a két fok melegebb. Közben mutatja a két távolságot. A ˉ jel jelöli, hogy a 0 C-nál hidegebb hőmérsékletről van szó. Felír a táblára néhány negatív hőmérsékletet a leolvasás gyakorlására. A hőmérőn ez a jel áll: C. Kártyán bemutatja vagy felírja. Ez a jelölés Celsius-fokot jelent. Elmondják tapasztalataikat a hőmérséklet változásairól: mikor van melegebb, hidegebb az év során és egy-egy nap folyamán. A gyerekek elmondják, milyennek érzik a hőmérsékletet. A gyerekek elmondják, mit várnak (ugyanolyannak fogják érezni két kezükkel a víz hőmérsékletét vagy valamelyikkel melegebbnek). Majd ki is próbálják, hogy mi történik, végül elmondják tapasztalataikat. (A hideg víz után melegebbnek fogják érezni a langyosat, mint a meleg víz után.) Elmondják, hogy amelyik számig felér a középen lévő színes csík, annyi fok van. Leolvassák a hőmérsékletet a hőmérőről. Leolvassák a táblai hőmérőről a különböző hőmérsékleteket, következtetéseket vonnak le az éjszakai hőmérsékletről tapasztalataik alapján. A gyerekek leolvassák a felírt hőmérsékleteket.

Tanítói tevékenység Vannak másféle hőmérsékleti skálák is, azért használjuk a C betűt. Celsius kb. 300 éve élt tudós, róla nevezték el ezt a hőmérsékleti skálát. Úgy határozta meg mennyi egy fok, hogy 0 C-nak nevezte a víz fagyáspontját, azt a hőmérsékletet, amelyiknél megfagy a víz. 100 C-nak a forráspontját, és a köztük lévő hőmérséklet-különbséget 100 egyenlő részre osztotta. Mutatja is egy rajzon; egy szakasz végpontjaihoz írva a 0-t, a másik végpontjához a 100-at, a köztük lévő különbséget, majd néhány egységnyi beosztást belőle. Egy ilyen rész mutat 1 C hőmérséklet-változást. Ugyanezt a hőmérsékletváltozást 0 C alatt vagy 100 C fölött is mérhetjük. Különböző évszakok jellegzetes képeinek (1. melléklet) elhelyezése a táblán, és a hőmérsékletkártyák (2. melléklet) kiosztása a gyerekeknek. Figyeljétek meg a képeket, és válasszátok ki azt, amelyikhez legjobban illik a hőmérséklet, ami a kártyátokon van! 2. Hőmérő-modell készítése, vagy a készen vásárolt hőmérő bemutatása A modell elkészítése előtt bemutatja saját hőmérő-modelljét, több hőmérsékleti értéket is beállítva. Kiosztja az alapanyagokat, és lépésenként bemutatja a hőmérő elkészítését (a kalapgumi felét kékre festik, majd összekötik a két végét. Ezt helyezik a skálára. A kék rész fogja jelölni a higanyszálat, ezzel állíthatják a hőmérsékletet a gyerekek. A hőmérő skáláját a gyerekek megkapják (3. melléklet), csak a kartonra kell ráragasztaniuk és a számokat beírniuk.) 3. Hőmérséklet jelölése és leolvasása hőmérő-modell segítségével Próbáljuk ki a hőmérőinket! Most. C van. Állítsátok be így! Bemutatja. Utasításokat ad a hőmérséklet változtatására. Emelkedik a hőmérséklet 2 fokkal. Holnapra azt jósolták, 3 fokkal hidegebb lesz. Mutassa a holnapi hőmérsékletet a hőmérőd! Éjjel lehűl a levegő, 6 fokkal hidegebb lesz holnap éjjel, mint napközben. Mutasd ezt a hőmérődön! A gyerekek kiválasztják, hogy az ő kártyájukon lévő hőmérséklet melyik képhez illik, és melléteszik. Miután mindenki elhelyezte a kártyáját, megbeszélik, hogy minden jó helyre került-e. Elkészítik saját hőmérőjüket. A gyerekek beállítják az aznapi hőmérsékletet, és a tanító utasításait követve változtatják azt, majd egy-egy változás után egyszerre mutatják fel a hőmérőket, azután le is olvassák róla a hőmérsékletet. matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez

10 matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez Tanítói tevékenység 4. A változás utáni hőmérséklet és a hőmérséklet-változás mértékének megállapítása a hőmérő skáláján való lépegetéssel. Szabályjáték hőmérsékletekkel; a hőmérséklet-változás megállapítása, jelölése Feladatok 1. feladatlap kiosztása, a tennivalók megbeszélése. Mindhárom feladat megoldásának közös elkezdése. (A kiolvasásnál és a jelölésnél is megkülönböztetik a változtatást a hőmérsékleti értéktől (az állapottól). Például a 3. feladatban a mínusz 3 fok ( 3 )-ról csökkent 4 -kal a hőmérséklet mínusz 7 fok ( 7 )-ra ezért a változtatást felölelő nyílra a 4 -t írják és -ből 4 -nak olvassák. 5. Amőba játék a hőmérsékleti értékek leolvasásának gyakorlására Játék bemutatása, táblai játék levezetése a 4. melléklet táblai változatának segítségével. A játékosok felváltva teszik le ellenfelük korongjait, arra a mezőre, amelyikre ellenfelük irányítja őket. Az utasítások nem tartalmazhatják a hőmérsékleti értéknek azt az alakját, ami a mezőn szerepel. Pl. ha a 4 C mezőjére szeretné valaki rakni a korongját, akkor ilyesmit mondhat: Ez a hőmérséklet a 3 foknál 1 fokkal melegebb. A játék célja annak elérése, hogy egy játékos 3 korongja sort alkosson függőlegesen, vízszintesen vagy átlósan. (Nehezebb, ha hosszabb sorral lehet nyerni.) 2. óra 6. Hőmérséklet-változás nyomon követése hőmérő modell segítségével Először egy-egy, majd több változás egymásutánjának elmondása után kérdezi meg a végső hőmérsékletet a gyerekektől (többet is végigmond). Vegyétek elő a hőmérőtöket, és jelöljétek rajta a változásokat! Tegnap este 3 C volt. Állítsátok ezt be a hőmérőn. Ma reggelre 2 C-kal emelkedett a hőmérséklet. Mutassátok a változást a hőmérőn! Hány fok volt reggel? Most 5 C-ot mutat a hőmérő. Az időjárás-jelentés szerint délutánra 3 C-kal melegebb lesz. Hány fok lesz délután az időjárás-jelentés szerint? Hétfő délután 5 C volt. 7 C-kal csökkent a hőmérséklet, de azután 4 C-kal melegebb lett. Hány fok lett? A közös megbeszélés után a gyerekek önállóan dolgoznak a feladatokon, a hőmérőn lépegetve találják meg a választ a feladatokra. A gyerekek a közös játékban két csoportban játszanak egymás ellen, majd párosával folytatják a játékot. A gyerekek a hőmérőjükön követik nyomon a változásokat.

Tanítói tevékenység 7. A negatív szám előkészítése az út fogalmához kapcsolva: lépkedés hőmérőn Ezen a nagy táblai hőmérőn éldegél egy pici bolha. Nagyon szeret ugrálni. Egy ugrással egy beosztásnyit tud ugrani, és minden nap ugrál néhányat. Le is szokta magának írni, hogy mennyit ugrált. Amit lefelé ugrált, azt kékkel, amit fölfelé, azt pirossal. Tegnap reggel a 2-es ponttól indult, és ezt írta: 6, 8, 2, 3 Táblára írja kék, piros, kék, piros színnel. Vajon hol éjszakázott tegnap a bolha? Közösen lelépik a bolha útját, és megállapítják, hova ért (közben piros és kék nyilakkal rajzolják is a táblán és a 8. melléklet hőmérőire). A táblán vagy hőmérőjük segítségével követik a bolha útját. Le is jegyzik nyilakkal a 8. melléklet hőmérőrajzain. Még néhány napi ugrálást megnéznek matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez 11

12 matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez Tanítói tevékenység 8. A negatív szám előkészítése az út fogalmához kapcsolva: véletlenszerű lépkedés a számegyenesen Ennek a bolhának van egy barátja, ő egy számegyenesen lakik. Megmutatja a táblán. Ő is nagyon szeret ugrálni, de kissé tétova, nem tudja eldönteni, merre mennyit menjen. Ti fogtok neki segíteni, két dobókockával. Megmutatja a két nagy kockát. Ez a bolha pirossal a jobbra ugrásokat, kékkel a balra ugrásokat szokta lejegyezni. A piros dobókockával dobott szám fogja neki megmutatni, mennyit ugorjon jobbra, a kékkel dobott pedig azt, mennyit ugorjon balra. Most az 5-ösről indul. Egyszer balra megy, egyszer jobbra. Dobjunk helyette, nézzük meg, hová jut!. Bemutat egy vállalkozó gyerek segítségével egy ilyen utat. Fel is rajzolja a táblai számegyenesre nyilakkal. 5 2 Le is írja: 5 10 8 (az első nyíl piros, a második kék). Még 2-3 példát eljátszanak közösen, hogy a gyerekek megértsék a feladatot. Mindig az előző példa megérkezési helye lesz az új kiindulási pont. (Az utolsó példa megérkezési helye az egyéni munka kiindulási helye.) Minden nap egyszer ugrik jobbra, és egyszer balra. Játsszátok el még négy napját! Jegyezzétek le (számokkal és nyilakkal), honnan indult, miket ugrott, és hova ért estére! A feladat végzése közben figyeli a gyerekek munkáját. A feladat megoldása után megbeszéli a gyerekekkel a tapasztalatokat. 9. Útvonal-lejegyzés adott feltétel szerint Kombinatorikai jellegű kérdés felvetése azoknak, akik gyorsan végeznek a feladattal: A bolha a 0-ból indult, nap végére a 4-be ért. Összesen 2 számot írt le. Hogyan mehetett? A tanító körbejár, figyeli és ellenőrzi a gyerekek munkáját. Az ugrásokat füzetükbe is lejegyzik Észrevehetik például, hogy mindegy merre ugrik először a bolha, és azt is, hogy a két dobott szám különbsége határozza meg az irányt és az elmozdulás nagyságát (egyszerre is dobhatnak a kockákkal). A gyerekek próbálgatással gyűjtenek minél többféle útvonalat, amelyik megfelel a feltételnek.

Tanítói tevékenység 10. A negatív szám előkészítése a magassági szinthez kapcsolva (föld szintje alatt, a földszinten és a föld szintje fölött) A liftkezelő tábla felrakása a táblára. Ki tudja, mi lehet ez? Milyen épületben lehet ez a lift? Hány emeletes az épület? Hány szintje van? Az épület rajzának bemutatása. Vajon hová jutunk, ha a - 2 gombot nyomjuk meg? Mi lehet azon a szinten? Mit jelent a Fsz gomb? 2. feladatlap a tervezéshez. Feladatok megbeszélése. Elképzelik a liftje alapján az épületet. A saját épületterv elkészítése után válaszolnak a kérdésekre. Ha elkészültek, összehasonlítással ellenőrzik munkájukat. matematika A 2. ÉVFOLYAM 24. modul Tájékozódás egyenesen; a negatív szám fogalmának előkészítése irányított mennyiségekhez 13