Szekeres Kató MARÍZE ROMÁNCA (Egy furcsa szerelmi történet) Szeged, 2014. A borítót tervezte: Kató Szekeres Kivitelezte: Piroska Bätz Lektorálta: dr Franc Heiszler
(A szerző megjegyzése A könyv tartalma a fantázia szüleménye. Ha valaki felismerni véli magát, az abszolute a véletlenek műve. Románc=dal. Hétköznapi elterjedt fogalma=szerelmi viszony) Tilos a kiadványt, vagy annak bármelyik részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni, mindenféle formában sugározni, közzétenni, a szerző egyeztetése nélkül. A kiadvány védett. 2
Előszó Tisztelt olvasó! Jó lenne azt írni, hogy engedtessék meg a szerzőnek, a történet két fajta befejezése. Egy happy és egy drámai. Végül is az életben minden megtörténhet. Hogy mindenki kedvére legyen, és hogy választani lehessen. Úgy is fel lehet fogni, hogy végeredmény nem ismert, és a szerző is csak találgat, és a sorsot nem lehet befolyásolni, irányítani. De akkor ez nem egy megtörtént esemény lenne. Hitelét vesztené. Egy könyv műfaját leginkább a befejezés határozza meg. A különböző élethelyzeteket mindenki másképpen szemléli, másképpen reagál rá. Egyugyanazon esemény lehet drámai, vagy komikus. Az ember tűrőképességének, toleranciájának határa kitolódott. Már nem döbben úgy meg valódi tragédiákon, mint mielőtt a világ kitárult előtte. Eklatáns példa az a szituáció, mikor valaki ruhástól vízbe esik. Egy hétköznapi eset. A nézőnek komikus, míg a pórul jártnak drámai. Nos? Melyik a valódi megítélés? Bizonyára a drámai, mégis leginkább a nevettetők használják geg -nek. Empátia, vagy hangulat kérdése? Döntse el mindenki maga, hogy milyen nyomot hagyott meg benne. A tragikomédia már más műfaj. Mikor az olvasó a kezébe vesz egy könyvet, köztudott, hogy megtiszteli az írót érdeklődésével, kitünteti a figyelmével. Elolvassa az írást. De ha az író az olvasó fantáziájára bízza a végkifejletet, akkor népiképp hiteltelenné válik a történet. Hiszen elsősorban a szerző megoldó képességére, a teljes történetre kíváncsi. Arra, hogy mennyire lehet valós egy megírt esemény, a szereplők élethelyzete. Természetesen hihető lehet minden esemény, még olyan is, amire addig senki nem gondolt. Sok függ a tálalástól és a mérhetetlen fantáziától. A főszereplő szájába adott szavak, mint megfogalmazott gondolatok, magukban hordozhatják a lehetséges megoldásokat is. Ki tudná azt megmondani, hogy valóban milyen szerepet játszik életünkben a Sors, mint a legnagyobb rendező? Talán a szerzett tapasztalat segít. Mi az, ami életszerű, ami lehetséges 3
MARÍZE ROMÁNCA Egy furcsa szerelmi történet AZ ÖRÖK DILEMMA (Egy kis filozofálgatás) A gyászidőszak hosszúnak bizonyult. Sok gyászoló kibekkeli azt a pár hónapot, ami illik, és végiggondolja a helyzetét. Családi háttérrel van kiért élni tovább. Bár hozzátartozó nélkül is mindenki élni akar, mert az emberekbe van kódolva az élet minden áron való igenlése. Hogy mi az oka, ezt senki nem tudná megmondani, pedig a kérdés állandóan felvetődik. Vajon miért nehéz elmenni még kilátástalan helyzetben is, mikor a legtöbb embernek annyira kevés boldogság jut? Talán a szeretetet utáni vágyakozás, a szeretet iránti óriási igény a meghatározó. Az önzetlen szeretet, amit hihetetlenül kevés ember képes adni, és olyan kevesekhez is jut el. Pedig az nem kerül semmibe, mint a kedves szó, mégis sokat ér. Még életet is menthet. A szeretetre mindenki kiéhezett, és mindennél jobban vágyik rá. Hozzáértők és laikusok állandóan hangoztatják, hogy minden az agyban dől el. A gyakorlatban ez nem egészen így alakul, hiába szeretné az ember a gondolataival irányítani a körülményeket. Vagy ezt is tanítani kellene, és egészen korán, aprócska kortól. Akkor talán valóban az agyban dőlne el. Hja, a legtöbb ember viselkedése, a világhoz való nézete, gondolkodásmódja, kultúrája a béka feneke alatt van, lehetne mondani. Szinte naponta hangzik el, hogy a gondolkodó eltávolodott a természettől. Elkényelmesedett, ellustult a nép De mit is tudna tenni ebben az őrületesen felgyorsult világban? Nem mindenki tud lépést tartani a rohanással. 4
Az egészséges gyógymód gyakorlására nincs idő. Nincs idő a halottait rendesen meggyászolni, nincs idő önmagára, nincs idő a másikra, semmire nincs idő. Az ember vagy magával, a lelkével molyol és mindent elveszít, ami a létfenntartását illeti, vagy úgy ugrál, ahogy a napi megélhetést biztosító kenyéradója fütyül. Mert a munkáltató, a kenyéradó, a megmaradásra, a piac változására hivatkozik, és nincs kegyelem. Nincs érzés, empátia, család, megértés. Csak egy látástól vakulásig tartó, mindent kibíró, elviselő robottá vált emberi lény, aki engedelmes, alkalmazkodó. Egy cseléd, egy szolga. A mások rabszolgája. Egy gép. Aki lázas betegen bajait eltitkolva is felveszi a munkát, mert a lehetősége veszélybe kerül. Mert jön egy másik, aki jobban bírja. Talán fiatalabb is, és így még tűri a gyűrődést, a hajszát. Nagyobb benne a vitalitás, családi és még olyan problémái nincsenek, mint aki helyett belépett, s egyáltalán. Aki még meg sem tapasztalta az élet árnyoldalát, a tettek következményeit. Hogy miként lesz a 21. században élőkből emberi roncs, akik aztán fentiek szerint csak gyógyszernek nevezett mérget kapkodnak be, hogy még egy kicsit, még mindig csak egy kicsit bírja, nem kérdés. Ez az életszemlélet aztán meg is bosszulja magát. De, aki annyi tőkét harácsolt össze, hogy a saját lábán is meg tud állni, annak sem könnyű a mázsányi teher a kötelezettségek miatt. A vagyon is csak pillanatnyi helyzet, mint ahogy az életkor, egészség, pillanatnyi állapot. Semmi sem biztos A jelentős vagyon már más tészta. Az a vagyon, nagyobb és hosszú távú biztonságot nyújt. Bár, a piacnak megfelelő egyéni vagy kisvállalkozás kivételnek, egyben szerencsének nevezhető. Óriási szerencsének. Az illető vállalkozó rátrafált a tömeg igényére. De ez annyira elhanyagolandó a nagy számok tekintetében, hogy említeni sem érdemes. Mert a multik, és abból keletkezett vagyonok létrejöttének mikéntje egyértelmű, csak nem ajánlatos feszegetni. Tabu téma. Nekik szép az élet. Minden az ő érdekükben történik. 5
Ki hiszi el, hogy egyes emberek olyan eszméletlen ügyesek, hogy rátermettségük révén megavállalkozást mondhatnak magukénak? Senki. Még csak nem is takarékosságuk okán. Miből? Az ilyen ember nem takarékos, inkább tékozló. És ez csak látszat, mert hiszi, hogy tékozlása leginkább neki jó befektetésnek bizonyul. Megint itt vagyunk az eszméletlen harácsolásnál, a korrupciónál. Akárhogyan csűrjük, csavarjuk, nem lehet kikerülni, mert ez az élet minőségének meghatározója. Nem csak a sajátjáé, hanem a többi emberé is, mivel kihat a környezetre és ettől meghatározó. Ha pénz van, minden van. Pénz teremti a pénzt, így aztán magának a vállalkozónak csak be kell állítania az őt ellátó, szükséges, kiszolgálói kört. Joggal merül fel a kérdés. Melyik világ a jobb? A szociálisan érzékeny, vagy a magántulajdon szentségét tisztelő tőkés világ? Persze figyelembe véve, a magántulajdon eredetét. Nos, ha az istenadta nép elveszíti addigi kedvezményeit, azonnal tudja, melyik oldalra kell állni. A tömegeket utolérte a hőn áhított tőkés világ. Az elembertelenedett világ. Erre vágytak, akik vágytak. Persze idáig eljutni nem biztos, hogy a tömegek érdeme. A tőkés világ eljövetelét nem így képzelte még az sem, aki óhajtotta. Hanem, akik megteremtették a lehetőségét, azok is a perifériára szorultak, csak nem üres zsebbel. Most onnan kapargatják össze maradványaikat, és új ígéretekkel bombázzák az istenadta népet. Másfajta gyöngyöket szórnak eléjük. De a folyamat már megállíthatatlan, mert két jól elkülöníthető osztályra szakadt a nép. A tőkés világot már nem lehet kiűzni onnan, ahová betette a lábát. Aki nem szedte meg magát eddig, az már nem is fogja, és szolgasorsra jut. A tőkés szolgájává válik. Azok, akik eddig hatalmon voltak, már nehezen tudnak megkapaszkodni e kedvező világ peremén. Most olyan dalt duruzsolnak, amit hamarabb kellett volna meggondolniuk. Szórólapokon magukat is erősítik többek között olyan mézesmadzaggal, hogy: 6
Meg kell szüntetni a politikai és a közéleti üres formaságokat, amely a jellem és a tudás helyett a szolgalelkűséget is az érvényesülés alapjává tett A meggyőző érvek mellett a személyes felelősség elvének törvényesítése sürgető az egységes és igazságos nemzeti társadalom megalkotása fontos Olyan társadalom szükséges, amelyben a magas szellemiség a dolgozó tömegek természetes jogaival egyesül Csak az elvi alapon álló küzdelmek lehetnek építő erejűek Az elégedetlenségen alapuló, s kifejezetten erre alakult csoportosulások kellő hatékonysággal nem bírhat Kiáltja és sírja közel négymilliónyi tömegből a kevesek! Sajnos kevesen, mert elöl járni a kevesek bátorsága, kiváltsága és bátrak kevesen vannak A keresztény nemzeti kurzus képviselőinek legitimitása és működése kiábrándító és rombolója a változásokat önmagában is nehezen kezelő keresztény hitéletnek A szóvirág s a hamis hang ugyancsak botlasztó dolgok, s ilyet már dobáltak eleget az útra (pl. pávatánc, stb.). Hogy is lehet mindezen kiragadott gondolatokat értelmezni? Hogy a politikusok egy tőről fakadtak. Aki írta, és annak körei sem tették ezt másképpen. A tőkés világ bevezetését azért alaposabban meg kellett volna gondolni ott, ahol eddig nem volt, s most nem nyalogatná sebeit a lecsúszott politikai réteg. Vagy egy újfajta u. n. öszvér világrendet kialakítani, de legalább is annak lehetőségét meg kellett volna teremteni. Magyarán, mindenkinek biztosítani az esélyt. De a kőkemény kapitalizmust már nem lehet kiűzni onnan, ahová betette a lábát. Aki nem szedte meg magát eddig, az már nem is fogja, és szolgasorsra jut. A tőkés szolgájává válik. Az is igaz, hogy a jó tőkés vigyáz a jószágaira hogy befektetése meg is térüljön. Mindemellett tanulni, tanulni, és holtig tanulni kell. Új munkahelyen új szokásokat, új technikát, új munkaműveletet. Az ember szinte nem is ér rá az életét élni. 7
- Majd ha nyugállományba kerülünk szokták volt mondogatni a bizakodók. De, aki azt a kort megéri, annak már a magánélethez sincs kedve, leginkább ereje. A nyugdíjas kor, kétségbeesett vegetálássá válik, vagy elhúzódó családi robottá. A gyerekek után az unokák kötik le a fáradt nyugdíjast, és senki nem kérdezi, hogy bírja-e? - Mikor éljen az ember? Mikor élvezze ezt a javakat, örömöket szűkmarokkal osztó rövid földi életet? kérdezhetnék azok, akiknek nem volt szerencséjük egy sikeres életformát kialakítani. Hát erre a kérdésre egyelőre nincs válasz. Egy ismeretterjesztő filmben vallotta a kutyaszánt hajtó, miután fagyott kisebesedett ujjait ápolgatta. - Az egészben öt százalék, ami öröm, kilencvenöt százaléka szenvedés. De ez az ötszázaléknyi öröm az, amiért megéri. Mit lehet erre mondani? Talán azt, hogy mazochista? Vagy, hogy nem jól mérte fel az arányokat? Vagy, hogy kutyaszánhajtás közben grátisz falja a friss levegőt, győzedelmeskedik félig vad állatok felett, akik engedelmesek és a szűz hó feltörése is egy igazi kihívás, és nem akármilyen siker számára. Egy valódi megmérettetés, igazolva felsőbbrendűségét. Azt, hogy képes gondolkodni, gondolatait irányítani, uralni a természetet, annak egyidejű csodálatával, ami nem mindenkinek adatik meg. Magától értetődően ehhez is pénz, pénz, és pénz kell, mert önként vállalta, és mert volt rá módja. A másokhoz elszegődött nyomorult kis robotolónak ilyesmire nincs pénze. Még másra sem. Például, hogy magát ápolja, karban tartsa, hogy emberi kinézetét, mivoltát megtartsa. A Ben Húr c. színes amerikai filmeposz 1959-ben készült, melyet Lew Walace regényéből Williem Wyler alkotott. 12 kategóriában jelölték Oscar-díjra. Ebből 11-et meg is nyert, és több mint 50 év után is a kedvelt, nézett, filmek közé tartozik. Mondanivalója többek között rávilágít az egyik örök dilemmára. A hatalmon lévő ember, és szolga közötti ellentétre, kü- 8
lönbségre. Minden pozíció kérdése, ami aztán változik a küzdés és a szerencse okán. Ez a pozitív változás, leginkább filmben fordulhat elő. A fantáziában. Bár sokan megénekelték az embert örökké gyötrő kérdést, mint például Madách Az ember tragédiája c. drámai költeményében, ahol az Úr szól Ádámhoz. - Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál (A cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.. ) Ezzel szemben, a fentebb említett nagysikerű időtálló filmben, a római tiszt mondja a zsidó elítéltnek: - Azt hiszed, van értelme a létezésnek? Ebbe a mondatba belekapaszkodva kérdezhetnék sokan. - Nos? Van értelme? Van-e értelme apró örömökért élni, rengeteg igazságtalansággal megküzdeni, azt elviselni? A kudarcot némán tűrni, a megaláztatásra a lázadást visszafogni? Aztán az ember reményét porrá zúzva látni, megélni, míg önmaga omladéka lesz? Célként élni a halálért? A saját fajtája fogja ezért a megalkuvásért kigúnyolni, függetlenül attól, hogy ő is erre a sorsra jut, csak még élete hajója vígan cirkál a vízen. Bár azért a harácsolók részéről szó sincs megalkuvásról. Ők nem a halált tekintik a célnak. A hétköznapi emberek tömegei természetesen, ami egyáltalán nem lehet természetes nem jutnak el olyan helyekre, ami nem az egyhangú kényszermunkát nyújtaná nekik, hanem ahol szinte szórakozva kedvteléssel mérhetnék fel erejüket, képességüket, mindazt a tudást, leleményességet, amit megszereztek, amivel a teremtő elindította őket a földi életben. És ahol mindezt a maguk javára kamatoztathatnák. Ahol élvezni lehetne az életet, tehetséget, amivel a világra jöttek. Ami minden embernél más és más, mint a DNS, vagy az ujjlenyomat. Magát, az örökké vágyott szabadságot ezzel meglelni, amely életforma kapcsán nem kell vétkezni, hogy újra kelljen születni. 9
Vajon miért tette fel a megdöbbentő kérdést egy magas rangban álló, pozícióban lévő úr a szolgának? Annak a szolgának, aki addig vele hasonló szinten állt. Miért kérdőjelezi meg a létezése értelmét, miután megváltozott a társadalmi helyzete? Hiszen ha nincs kiszolgáló réteg, akkor nincs kiszolgált sem. Ez magától értetődik. De a római tiszt őszinte volt, ha kíméletlen is. A világ viszont nem sokat változott a szenvedést tekintve, csak a technika, ami könnyebbé, és egyben nehezebbé is tette az emberi életet. Átalakult a küzdőtér, a cél, a küzdelem formája és mikéntje. A hívők hirdetik, hogy a földi szenvedés mind egy-egy megtisztulási folyamat. Mindaddig újra születik az ember, míg meg nem szabadul a bűneitől. Ezért senki ne higgye, hogy neki nincs irgalmas feladata. A földi élet arra való, hogy szenvedés árán váljon meg bűnös szokásaitól, cselekedeteitől. Ám a legtöbb ember hiába születik le mindig a földre, újra és újra hibába esik. Két végén égeti élete gyertyáját, bár tudatában van, hogy a bűn újabb szenvedést eredményez. A kultikus népek bizton tudni vélik, hogy tisztában vannak az élet céljával, ami nem más, mint fent leírtak. A bűnöktől való testi-lelki megszabadulás, előkészület a világmindenség egybeolvadására. Csak míg e primitívnek mondott népek minden egyes tagja elfogadja ezt a teóriát, addig a kulturáltak csak ízlelgetik. Pedig oda nem kerülhet szenny, mert ott olyan érintetlen minden, mint egy vegyi laboratóriumban. Tulajdonképpen az univerzum, nem más, mint egy mérhetetlen tisztaságú hatalmas olvasztó tégely. Míg sokan azzal védekeznek, hogy a világ bajait nem vehetik magukra, a védekezés szánalmas, és könnyebb magukkal a kényelmest elhitetni, mint ellenkezőjét cselekedni. A teremtő a természet értékelésével, segítségével adott lehetőséget a kiszabott emberi életre, ami ellen folyton tiltakoznak. Min- 10
dig új kalandok izgatják, ami önmaguk és környezetük pusztulását okozza. Az embert nem a nyilvánvaló, vagy létfenntartó szükséglete vezérli, hanem a mohósága. Végül is, aki mindezeket nem érti meg, a magasztos érzés nem járja át, újra és újra próbálkoznia kell a földi élettel, benne a szenvedéssel. És nem választhat, hogy vagy-vagy. Ami kiszabatott, azt kell viselnie. Kinek ekkor, kinek máskor. Kinek ilyen jut osztályrészül, kinek olyan. A megtisztult emberek viszont már utolsó büntetésüket töltik, ők már megérdemlik, hogy az örökkévalóság részévé váljanak, ahonnan segíthetik földön eltévelyedett társaikat. Nincs szenvedés, öröm és bánat. Nincs érzés, csak mérhetetlen nyugalom. Isten a lét, a világ csupán káprázat, s a lélek maga az Isten, semmi más. Minden igaz megismerésnek ez az Alfája és az Omegája. A jehovák szerint továbbá a világ valójában nem más, mint a létnek virága, s lényege szerint a női princípiummal (alapelv) rokon és analóg. De egykor, a távoli jövőben e csodálatosan szép virág is elhervad, s átadja helyét Isten örökkévaló világosság birodalmának az örök szamádhi (isteni tudat csúcsa) állapotának a szent mahaparinirvánának.(buddha tanítása a valóságról). Majd tovább hirdetik, hogy valójában nincs is világ, mert az isteni időben, az örökkévalóságban az első (egyben utolsó) alámerítkezés csupán egy pillanat, egy pont az örökkévalóság idejében, mely csak a rámutatás viszonylatában létezik. Az egész világ Isten képzelete, szakrális (természet feletti eredetű) önhipnózisa, melyben látszólag megosztja önmagát, s önmagát képzeletileg elválasztja önmagától. Az egy látszólag sokká válik, de a sok természete szerint visszautal az egységre. Mert a sok fogalmában is benne rejtezik az egy, hiszen sok más nem más, mint sok egy. Ezek szerint úgy lehet értelmezni, hogy Isten a teremtményeiben él, azok neki egy-egy részei. Ezért kell elfogadnia és megbocsájtani a rosszat, hiszen az egyed is Ő, a saját maga része. 11
Majd egy másik olvashatóbb nézet szerint a földi élet célja nem a bajoktól való megszabadulás, hanem megtanulni az azokkal való együttélést. Mindenki értelmezze, ahogy akarja. Visszatérve a kézzelfogható világba, a magukra maradt gyászolókra, fentieket is figyelembe véve a kötelező vagy illendő gyászidőből igyekszik minden érintett gyorsan észhez térni, mert nem adatik idő az érzelgősségre. Szeretne néha egy kicsit könynyebben élni, élvezni a létet, de egy mókuskerékben pörög, forog, és nem tud kiszállni. Meg aztán az illető hagyja magát meggyőzni az orvosok által. Ha szükséges a pszichiátrián, rengeteg elmét, testet romboló vegyi anyag, gyógyszer fogyasztása mellett. Nem számít a felismerés, hogy milyen károsan hat az egészségre. Még a hozzászokás sem érdekli, hogy aztán az elhagyása után, a hiányához szokjon hozzá. A bogyót egyszerűen tudja le. Bekapja, és vízzel leküldi. Aztán túl van rajta. Hogy miért és hogyan jutott idáig az ember, arról itt most ne essék szó. Többek között a fent említett rohanás miatt a természet által nyújtotta növények pancsolgatására sajnos valóban nincs idő semmilyen betegségnél. Hiába van tudatában a legtöbbje, hogy fűben, fában az orvosság. Főleg, ha méricskélni, forralgatni kell, vagyis ha az elkészítés ideje felér egy ebédfőzés idejével. Pedig a természetben rejtezik az erő. A magban ott van a nagybetűs ÉLET. A csíra, ami hihetetlen energiával tör elő a legmostohább körülmények között is. Az ember mégsem él vele, mert időt rabló, ami más fontos tevékenység rovására megy. Pl. az alváséra. Vagy a szerelmeskedés marad el, ami házasságban minden esetben megerősítené az együttélés kötelékeit. De az első évtized után már elkezdődhet a megerősítés időszaka. Ellenkező esetben dögunalommá válik szinte minden együttlét, és már a legtöbben menekülnének belőle. Bár ott vannak az utódok, akiket olyan izgalommal vártak, várnak, és megszületésük minden egészségesen gondolkodó emberből egy katartikus élményt vált ki. 12
Az anya várakozása a szeretet, a féltés ősi ösztöne. Az apáé a büszkeség. - Az én vérem! Az én húsom. Az én gyerekem! Az én magom! szokták volt mondogatni dagadó kebellel, mintha ők hordták volna kilenc hónapig minden nyűgével együtt. És ők is szülték volna meg fájdalommal, nagy kínnal. Nyilván. A társadalom családcentrikus alapokra rendezkedett be. Pedig a legtöbb férfi csak legyengülése után konveniálná ezt a formát. De, bizonyára az utódok léte, ami táplálja az élni akarást még ott is, ahol mindenbe belefáradt az ember. Majd megszokja, és újra kezdi. A mélyen gondolkodók, különböző alkotásokban utalnak fentiekre. Sokszor találkozik az ember szembe a bölcselkedésekkel, mint valami égből jött figyelmeztetéssel. Talán nem is sokan figyelnek fel rá. Az Uz Bence c. film rendezője egy 104 éves ember szájába ad egy ilyen egyszerű bölcseletet, amint a szépreményű firkász úrfinak az alábbiakban válaszol meg, miután az felolvasni kíván neki, hogy az idős ember megismerje a világ történéseit. - Minek úrfi? A világban nem történik semmi. Az ember megszületik, éldegél, kicsit jobban, kicsit rosszabbul. Aztán meghal. Közben a nap süt, az eső esik. Az élet olyan, mint a tiszta víz. Ami közte történik, azt a bolond emberek találták ki Van benne valami. Ám az ilyen emberek nem felelnek meg a mindenkor uralmon lévő hatalomnak, mert különleges életszemléletükkel bomlasztják a RENDET. De számtalanszor bebizonyosodott, hogy azok, akik nem felelnek meg a társadalom elvárásainak, nem antiszociálisak, csak egyszerűen nem tűrik el az állandó drámát, és a hamis embereket. 13
AZ ÉLET GYŐZELME (?) Maríze nem akart gyógyszert szedni, mert olyan undor és félelem fogta el, hogy azonnal kiütéses lett bármelyiktől. Ezt valamiképpen beledöngölte az agyába, és a teste reagált. A három év alatt, totálisan kiütötte magát. Úgy lézengett a világban, mintha nem is élne. Bezárkózott, és a kötelező orvosi viziteken kívül alig jutott el bárhová is. Ismerősei, barátai hívták, de az utolsó pillanatban mindig meggondolta magát. Tulajdonképpen annyira belemerült a bánatába, magányába, mintha ez lett volna az élete értelme. Depressziós lett anélkül, hogy tudatosodott volna a fejében. A gyász alatt mély lelki válságba került, szinte kihívta maga ellen sorsot, hogy aztán megküzdjön vele. Majd ez sikerült egy szórakoztató elfoglaltsággal, a társkereséssel. Lefoglalta magát egy ideig, később alul maradt. Reggelenként sírva ébredt, este sírva feküdt, mert nem, és nem bírta a magányt. Észre sem vette, és hihetetlenül hozzászokott egy olyan élethez, ami nem is volt a sajátja. Mindig ki akart belőle kerülni, nehezen viselte el, mint egy betöretlen csikó. Állandóan kereste a kivezető pontokat, de addig-addig, míg ő tört meg. Aztán a több évtizednyi alkalmazkodás meghozta az eredményét. Megszokta azt, amit nem akart. Tudta, hogy az nem az ő életformája, de már keveset lázadozott. Filantróp lévén, teljesen átérezte minden élőlény, így társa elesettségét, betegsége révén kiszolgáltatott helyzetét. Maríze mindent megtett azért, hogy valamelyest elviselhetőbbek legyenek a napjai. Igaz, hogy a másik fél is engedékenynek bizonyult. Kezdetben még megtarthatta korábbi hobbyját, kikapcsolódási lehetőségét. Neki is, mint minden embernek ott lapultak az álmai a tudata mélyén, csak a körülmények voltak vele mostohák. Az álmok, egyben célok is, egy mindenki számára elfogadható emberi életformára, amiről nehéz lemondani. 14
Mert mit ér az élet megvalósítható cél nélkül? A természeti népek saját tapasztalataként nem egyszer fogalmazódott meg, hogy az ember csak azt csinálja, amihez kedve van. Mert a kedv nélküli munka csak gyötrődés. Lelki rabszolgaság, aminek nem sok értelme lehet. A kedvvel, örömmel végzett létfenntartó cselekvés az élet igazi öröme. A lét meghosszabbítója, maga a boldogság, és a cél. Milyen igaz! Ennyi tapasztalatot, józanságot csakis az tud közvetíteni, aki a természettől nem távolodott el, belesimul abba, és átveszi minden rezdülését. Érzi a lüktetését, vele együtt halad, és soha nem vele szemben. A metropoliszokba tömörült embert azonban leginkább elsodorja a változás, az előre törő soha el nem képzelt rohanó technika aztán le is kaszálja. Nem mindenki képes lépést tartani a fejlődéssel, bár mindegy, hogy mint lemaradottat, vagy haladót ér el a civilizációs, vagy profit ártalom. Tény, hogy az állandó görcsben végzett munka, a kontroll nélküli hajtás, az ideális életforma rovására megy. Egy időben Marízének csak részben látszottak megvalósulni egykori dédelgetett álmai. Közönség előtt rendszeresen felléphetett. Neki közlendője volt mások számára, így vállalnia kellett a szinte kettős életet. Otthon a háziasszony, a gondos ápoló szerepét, míg köteléken kívül az ünnepelt nő külsejét öltötte fel. Mikor a közönség kíváncsi figyelmes tekintetét magán érezte, fürdött a dicsőségben. Sokszor a mostoha állapotok sem zavarták, csak szerepelhessen. Egy egészen más világba csöppent, mint a hétköznapi. Tudatában van ennek a világi hívságnak, aki hasonló vagy jobb, minőségileg értékelhetőbb körülmények között mutathatja meg tehetségét. Ünnepeltnek lenni, rendkívüli érzés. Érdekes tény, hogy sok ember vágyik erre a megélésre. Bizonyítani másoknak, valakinek. Elismertetni magát. De lehet, hogy mindenki, csak akad, aki titkolja. 15
Házastársa nem akart utódot, mivel előző házasságában rendesen befürösztötték, mint általában a jóhiszemű férfiakat. Ostoba módon védekezni sem tudott lehetetlen helyzete ellen. Ő is, mint annyi hasonló korú, minden tekintetben már csak szinte kizsigerelt, lepukkadt állapotában lépett az új kapcsolatba. Talán meggondolatlanul. De mint ismert, a legtöbb férfi csakis a farkával gondolkodik. A többi letagadja. Le bizony! A szexben leginkább a vágyuk marad meg, és a gyors numerák. Mert az erősebb nem képviselője már csak olyan állatfajta, hogy bizonygatás képpen többet vállal, mint amit elbír. Legtöbbje jóval fiatalabb társat választ, nem törődve azzal, hogy hajlamos az infarktusra, hogy sokkal érzékenyebb, mint a gyengébb nem. Nehezebben emészt meg bizonyos dolgokat, nem beszélve az egyéb nyavalyáiról, mert az idő vele is telik. - De ami szép, az szép vallják kivétel nélkül, és a szépet megkívánják, majd el is veszik. Hogy milyen veszteséggel, az mindig utólag derül ki. Vagy a keserű nem várt csalódás, vagy az egészség árán. Mert árat mindenért fizetni kell. A külcsínért is. Ezzel a ténnyel egy férfi sem hajlandó szembenézni. Legfeljebb csak utólag elismerni Amikor beüt a krach, akkor esik kétségbe. Mert istenúccse, az életet habzsolóknál előbb vagy utóbb beüt. Arra mindenki mérget vehet. Hiszen nem csak a lepedőn vállalja az akrobata szerepet, hanem az élet egyéb területén is bizonyítani szeretne. Például anyagiakban. Mindent meg szeretne adni annak, akit kiválasztott. Leginkább a másikon keresztül saját magának. Az életet mindenáron élvezni akarja. Aztán kinek ilyen, kinek olyan szerepet szán a sors szerencse terén, ami az anyagiakat, mint jólétet illeti. De egzisztenciának is lehet nevezni. Vagy ha egyedülállóként múlatja napjait nagy tévedéseinek áldozataként, akkor az úgynevezett nőnek kimért munkát is neki kell elvégeznie. Ekkor már szinte egyáltalában nem bízik semmit a gyengébbre.(folyamatosan, általában az átlagos férfiról esik szó, 16
mert a tehetős pénzzel váltja meg egészségét, és jólétét. Bár ez sem egyértelmű, hiszen ő sem kivétel.) De nem csak a gerjedelem terén kell egyfolytában toppon lenni, hanem mindenben. Riválisok, irigyek, törtető üzlettársak, változó piac, politika, kereslet stb. Célszerű állandóan ébernek lenni, hisz nagy a tülekedés. A javak újraelosztása nem csak az államhatalom kiváltsága. Tény, hogy a férfiak hamarabb kipukkadnak, mint a nők. Persze léteznek kivételek is, akik gond nélkül tartják magukat. Egy ideig. Vagy valamivel tovább, mint szerencsétlen társaik. Akad, aki takarékra csavarja élete hevesen lobogó lángját, de tűz nélkül nincs meleg. Márpedig egy férfi állandóan égni szeretne. Aztán már csak a felső része kívánja. Mint az egyszeri embernek, aki megöregedett, és szokásaihoz híven társaival együtt kiült a sétányra szoknyásokat bámulni. Mikor elmentek előttük a fiatal, csinos, hosszú combú lányok, sóvárogva nézett utánuk, míg társai egymással beszélgettek. Ám az egyik észrevette a nyálcsorgatást és megkérdezte. - Bátyám mit akarsz te már a nőktől? Olyan hosszan nézed őket. Pedig úgy sem bírnál el velük. - Tudom fiam, csak a mellem még úgy kívánja mondta, s arra gondolt, hogy hány lehetőséget hagyhatott ki. Azt mind sajnálta. Hát ezek után mit lehet róluk gondolni? A legyet is röptében Szegényeknek marad az emlékezés, meg a szem jojózása. Na, attól biztosan nem szenved kárt semmikor a legális kapcsolat. De mit ér az élet kihívás, szerelem nélkül? Nem sokat. Még anynyit sem. Azért másról is szó van ám! A szex kultúra hiánya, ami örök kielégületlenséget okoz. És ekkor hiszik, hogy gyakori és gyors numerával meglelik örömforrásaikat. Ám mégis hiányzik valami, és az istennek sem jönnek rá, hogy mi. Ezért aproximative erőlködnek. Hol sikeresen, hol sikertelenül. 17
Észre sem veszik, hogy végül jobb híján az evésbe fojtják szenvedélyüket. A pocak nőni kezd, és onnan már nincs visszaút. Itt kezdődik a vég. Bár még a pulóver eltakarja, még mondogatja magának, hogy nem vészes, és még nem tudja, hogy de igen! Egyértelműen vészes! Nyugtatja magát, hisz mi mást tudna tenni? Nem figyel rá. Arra figyel, ami szembeötlő. Végül bekövetkezik, mint a vicc konklúziója váláskor. Az én hasam felvesz öt centit, a te hasad ötöt, a többivel b.n. a bíró úr. A valamikor kidolgozott izmok, egy napon petyhüdni kezdenek. Ahogy telik-múlik az idő, egyre lazábbá válnak. Aztán egy csinos nő láttán ismét gondot fordítanak rá. Egy darabig. Majd újra a kényelmesebb oldalát választják az életnek, mert már az ágyban sem megy a fekvőtámasz, és a mesterségesen feltupírozott gerjedelem sem segít. A hajuk zsírosodik, korpásodik, majd hirtelen kihullik. Az arcuk ugyanúgy ráncosodik, mint a nőké, de míg a nőknél ez már az öregség jele, addig náluk a markáns vonásoké. Tokájuk megereszkedik, és az sem túl szép látvány, csak már nem szokatlan. Hiába, na. Velük is telik a kegyetlen idő, bárhogy is nem akarják tudomásul venni. De egy korábban izmos, ám megöregedett férfi teste sem szép látvány. Az izom önálló életet él a végtagokon, míg a többi rész úgy leng, mint a pulyka csőrén lévő lelógó bőrkinövés. Ezért ajánlatos vigyázni az elhízással, mert a zsír távozását az egykori izom nem pótolja. Ez groteszk látvány. A férfiaknak talán saját korabeli nőket kellene választaniuk, ezzel együtt egy megengedőbb életformát, mivel hogy a nő mindent elvégez. Csakhogy a képlet ismert, akármerről közelítünk. Elég a saját nyavalyáikról tudni, nem hogy még egy vele együtt idősödő nőét. Talán ha őszintén, és nyitottan közelebb kerülnének egymáshoz, minden másképpen alakulna. De így, mintha egymás ellen dolgoznának. Persze egyértelmű, hogy mindig a nő a hibás. Ő is elhízik, mert zabál. Kell a kalória, hisz a családot neki kell kiszolgálni. Ha meg 18
fitnesz klubba jár, hogy formában tartsa magát, akkor előfordul, hogy leveszi a szemét, akin addig tartotta. Hát valahogy rendesen el lett cseszve minden. És nem az Isten cseszte el, hanem a kapzsi, egoista ember. Mindenesetre nem féltékenykedési jelenetekkel kellene megoldani a nőknek sem ezt a kényes problémát. Hanem kívánatosnak maradni ameddig csak lehet. Megette az avas az egészet. Nem jó ez sem így, sem úgy, ha az embert elkapja a kapuzárási pánik. Az is igaz, hogy ha nem is féltékenykedni, de oda kellene figyelni mind a két félnek minden apró kis hangulatváltozásra, szokatlan kedvre, magára az emberre. Mert ha nem, gyorsan jön a gyerektartási felszólítás is. Ez a legrémesebb helyzet, ami csak előfordulhat egy szoros kötelékben. A nő már nem bánná, ha az ura az egész várossal.csak idegen fiókát ne lopjon be a családba. Ekkora marha még sem lehet egy pasi. De bizony! Ekkora! Zokniba mégsem szeretkezhet Hol van akkor az öröm? A mindent elsöprő érzés? A vulkánkitörés? Legfeljebb csak pöfékel. A háromszög csúcsa, tökéletesen tudja, hogy mit akar. Egészen biztos, hogy nem szeretkezni egy nálánál jóval, idősebb férfival. Mert a pasit, mint tudvalévő csakis a fiatal, üde hús gerjeszti. Hát ez újra meglehetősen lapos megállapítás. De igaz! A fiatal kívánatos nőnek viszont pénz kell, akár terhesség árán is. Ő is élvezni akarja az életet, ugyanúgy, mint az őt ágyba cipelő pasi. Csak nem az öregedővel. Neki is joga van hozzá. Naná, hogy nem védekezik! Bolond volna. Egyébként szajha lenne, de így Így megbecsült gyerekes anya Szóval nem lehet az ideális kapcsolatot kiszámítani, beállítani, elhatározni. Jöjjön, aminek jönnie kell. Ha korabeli, ha nem, a legjobb a hangulatra, mindent elsöprő, így vagy úgy végződő érzésekre ha- 19
gyatkozni. De a belső értékeket is ajánlatos figyelembe venni. Aztán valóban átadni magát mindkét félnek a pillanatnyi, vagy adott szituációnak, leginkább az apró örömöknek. Úgyis kialakul minden. Hogy ne unja meg az ember az életet, élvezetét onnan kell elcsenni, ahonnan lehet. Maríze több évtizedes kapcsolatában szinte valamennyi élethelyzetet megtapasztalt. Látta már, hogy mindent elrontott, de nem volt visszaút. Aztán, hatalmas úr a megszokás, és a biztonság sem elhanyagolandó. Legalább is annak érzete. Tudta, hogy kiket, miket szalasztott el. Milyen esélyeket, milyen lehetőségeket. Kivel tudott volna kiegyensúlyozott életet élni. Kivel szárnyalhatott, és ki tartotta volna kalitkában. Az ilyen-olyan élettapasztalat a tudást is meghozza. Mivel társa meglehetősen engedékeny volt vele, így viszonylag szabadnak tudhatta magát. Persze nem egészen, mert még sem azt tette, amit megtehetett volna. A társ súlyos betegsége miatt a régen nem létező házasélete okán börtönnek képzelhette a biztonságot is. Nem is sejtette, hogy a házastárs eltávozásával kerül igazán rabságba. A kényszerhelyzet miatt a barátságok kihűltek, de lehet, hogy már a kezdetén. Vagy nem is alakultak ki említésre méltó mély baráti kapcsolatok. A problémák, bajok esetén azonnal ki is derültek, hogy kire is lehet számítani. Végül is az igazi jó barát meglehetősen ritka, ha egyáltalán létezik. De a több igazi barát, mint olyan, az nincs. Ha megy a szekered, körüldongnak, mint a darazsak. Ha leáldozóban van szerencsecsillagod, elfordulnak tőled. Pedig éppen akkor lenne szükség a baráti megértésre. Maríze szinte csak egyre emlékezett, aki ragaszkodott hozzájuk, de aztán azt is sírba vitte a válás. De még inkább a kisemmizése. 20