40.145-10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. május 9-ei rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint. Köszöntöm a közgyűlés jelenlévő tagjait, megállapítom, hogy a közgyűlés határozatképes, a 26 képviselőből 20 fő van jelen. Rendkívüli ülésünkön minden döntéshez minősített többség szükséges. A kiküldött meghívónak megfelelően szavazásra teszem fel a napirendet. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 20 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 20 igen egyhangú szavazattal a napirendet elfogadta és meghozta a következő határozatot: 126/2008. (V. 9.) Kgy. H a t á r o z a t: 1. Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2008. (II. 28.) Kgy. határozatával elfogadott Integrált Városfejlesztési Stratégia módosításáról 2. Előterjesztés a szak- és felnőttképzés struktúrájának, szervezésének és irányításának átalakítása Sopron-Fertőd Kistérség területén Térségi Integrált Szakképző Központ keretében (TÁMOP-2.2.3-07/2-2008-0027) című pályázat benyújtásáról 3. Előterjesztés a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány támogatásáról 4. k Előterjesztés könyvvizsgálói szerződés felmondásáról
1. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének 53/2008. (II. 28.) Kgy. határozatával elfogadott Integrált Városfejlesztési Stratégia módosításáról Előterjesztői kiegészítésként szeretném elmondani, hogy az az Integrált Városfejlesztési Stratégia amelyet a közgyűlés február végén elfogadott, és melynek alapján pályázatot adott be a város a Regionális Fejlesztési Tanács döntése alapján 600 millió forint támogatásban részesült. A fejlesztés eredendően 900 millió forint támogatásra épült, melyet a másik 4 pályázó megyei jogú város megkapott. A 600 millió forintból a pályázati cél nem valósítható meg, ezért 300 millió Ft önrész kiegészítés szükséges. Amennyiben a most folyó tárgyalások eredményeként erre mégsem lesz szükség, természetesen a döntésünk is okafogyott. A csökkentett támogatás indoka a sajtóból ismert: hogy Sopron a Deák tér felújítási pályázatra már kapott támogatást. Erre való hivatkozással csökkentették az eredeti összeget. A beadott anyagokkal kapcsolatban szakmai kifogás nem volt, az RFT elnöke részéről szakmai indok nem hangzott el. Ez a háttere ennek az előterjesztésnek. Kóczán Zoltán képviselő: Polgármester úr azt mondta, hogy 900 millió Ft-ra számított a város, hol hangzott el ez? Ki ígérte? Így készült a koncepció, hogy a városok erre az összegre készíthetik a fejlesztési tervüket. Eljártam ez ügyben az Regionális Operatív Program igazgatójánál, és az ügy még folyamatban van. Kóczán Zoltán képviselő: Féligazság, a keretösszeg valóban meg van adva, de olyat, hogy ez a pénz egyenlően lesz elosztva, senki nem állított. Igenis volt ígéret, mert az Integrált Városfejlesztési Stratéga készítést nem lehet úgy elkezdeni, hogy nem tudjuk, milyen összeg áll rendelkezésre. Inkább annak kellene utána járni, hogy a forráshiány miért a mi városunkat sújtotta. Sopron műemlékek számát tekintve Budavár után következik, a vidéki városok között az első helyen áll. Mégis 2
mindenki más megkapta a maximumot, ahelyett, hogy pl. arányosan kevesebbet kapott volna. A hiányzó forrást máshogy kell biztosítanunk egyelőre, hogy a pályázat felterjeszthető legyen kormányzati döntésre. Kóczán Zoltán képviselő: Sajnálom, hogy Sopron most kevesebbet kapott, de el kell ismerni, hogy a Deák téri pályázattal együtt több mint 1 milliárd forintot nyertünk. Nem a rendelkezésre álló pénz csökkent, egyszerűen így osztották fel. Lett volna lehetőség, hogy megváltoztassák ezt a döntést, de a Regionális Fejlesztési Tanács nem így ítélte meg. Az Regionális Fejlesztési Tanács ülésen azt javasoltam, hogy a tanács támogassa, hogy a város a plusz 300 M Ft-ot megszerezze. Ezt mindenki támogatta, kivéve a kormányzati delegáltat. Biczi László képviselő: Előrebocsátom, hogy támogatom az előterjesztést. Polgármester úr említette, hogy folyamatban van még az ügy. Mire lehet számítani? Az Regionális Fejlesztési Tanács részéről megvan a szándék a támogatás kiegészítésére, ezen dolgozunk. Amennyiben nincs több hozzászólás, szavazás következik. Kérem, szavazzunk az I. határozati javaslatról. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 20 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 20 igen egyhangú szavazattal elfogadta az I. határozati javaslatot és meghozta a következő határozatot: 127/2008. (V. 9.) Kgy. H a t á r o z a t : Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a belvárosi akcióterületen a Nyugat-dunántúli Operatív Program 3.1.1/B (A soproni városközpont értékmegőrző megújítása) megvalósítandó fejlesztések I. üteméhez (2007-2008-as NyDOP Akcióterv keretében) a 3
2008-2010. években szükséges önrészhez további 300 millió Ft-ot biztosít a projekt megvalósíthatósága érdekében. A fedezet Sopron Megyei Jogú Város 2008. évi költségvetéséről szóló 4/2008. (II. 29.) rendelet 21. (1) bek. alapján Céltartalékok 903 911 620 címrend soron szereplő Önkormányzati pályázatokhoz önrészről átcsoportosításra kerül új feladatként. A Közgyűlés egyben felkéri a polgármestert, hogy ez az összeg a 2008. évi költségvetésbe beépítésre kerüljön, a következő rendelet módosításkor átvezetéséről gondoskodjék. Felelős: Határidő: dr. Fodor Tamás polgármester azonnal Kérem, szavazzunk a II. határozati javaslatról. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 20 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 20 igen egyhangú szavazattal elfogadta a II. határozati javaslatot és meghozta a következő határozatot: 128/2008. (V. 9.) Kgy. H a t á r o z a t : Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy dönt, hogy Integrált Városfejlesztési Stratégiájában a Russ villa rekonstrukciójának és hasznosításának tervét a TIOP 1.2.1/08/jelű, AGÓRA multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása című pályázat keretében, nevesítve jeleníti meg. Felkéri a Polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Határidő: dr. Fodor Tamás polgármester azonnal 2. napirendi pont: Előterjesztés a szak- és felnőttképzés struktúrájának, szervezésének és irányításának átalakítása Sopron-Fertőd 4
Kistérség területén Térségi Integrált Szakképző Központ keretében (TÁMOP-2.2.3-07/2-2008-0027) című pályázat benyújtásáról Előterjesztői kiegészítésem, hogy erre az előterjesztésre most azért van szükség, mert a TÁMOP pályázat első fordulóján sikeresen túljutottunk. A következő forduló keretében max. 400 M Ft támogatás nyerhető, de ehhez egy nonprofit szervezetet kell létrehozni. Erről szól ez az előterjesztés. Kalmár István képviselő: A határozati javaslat elég széleskörű felhatalmazással látja el a polgármestert, ezek szerint a közgyűlés már nem is fogja látni a konzorciumi szerződést? Javaslom, hogy az ügy folyamatában is kerüljön vissza a közgyűlés elé. A felhatalmazás ahhoz kell, hogy a pályázaton részt vehessünk. Amennyiben ez sikeres, új előterjesztés keretében visszakerül a konzorciumi szerződés a közgyűlés elé. Amennyiben nincs több hozzászólás, kérem, szavazzunk a határozati javaslatról. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 21 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 21 igen egyhangú szavazattal a határozati javaslatot elfogadta és meghozta a következő határozatot: 129/2008. (V. 9.) Kgy. H a t á r o z a t: Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza dr. Fodor Tamás polgármestert a szak- és felnőttképzés struktúrájának, szervezésének és irányításának átalakítása Sopron-Fertőd Kistérség területén Térségi Integrált Szakképző Központ keretében (TÁMOP-2.2.3-07/2-2008-0027) című pályázat benyújtásához szükséges nyilatkozatok megtételére, konzorciumi szerződések megkötésére, a pályázati dokumentáció 5
aláírására, valamint a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok előkészítésére, a támogatási szerződés megkötésére. Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza dr. Fodor Tamás polgármestert a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel és a Danubius Hotels Szakképző Iskola és Kollégium Alapítvánnyal közös alapítású nonprofit, kiemelkedően közhasznú korlátolt felelősségű társaság társasági szerződésének előkészítésére és a társasági szerződés aláírására. Felelős: dr. Fodor Tamás polgármester Határidő: 2008. május 9. 3. napirendi pont: Előterjesztés a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány támogatásáról Mivel bizottsági vélemény nem áll rendelkezésre, ügyrendi szavazást kérek az SZMSZ 51. (3) bekezdése alapján arról, hogy a bizottsági állásfoglalás figyelembe vételét a közgyűlés mellőzi. Aki ezzel egyetért igen -nel szavazzon. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 21 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 19 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett az ügyrendi javaslatot elfogadta. Amennyiben kérdés, hozzászólás nincs, kérem, szavazzunk a határozati javaslatról. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 21 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 21 igen egyhangú szavazattal a határozati javaslatot elfogadta és meghozta a következő határozatot: 130/2008. (V. 9.) Kgy. H a t á r o z a t: 6
Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a Balfi Holokauszt emlékmű kialakítása érdekében bruttó 3,6 M Ft támogatást nyújt a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítványnak. Felhatalmazza dr. Fodor Tamás polgármestert a határozat mellékletét képező támogatási megállapodás aláírására. Felelős: Határidő: dr. Fodor Tamás polgármester azonnal A 130/2008. (V. 9.) Kgy. határozat melléklete Ügyiratszám: 40732/2008 TÁMOGATÁSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Dr. Fodor Tamás polgármester, székhelye: 9400 Sopron, Fő tér 1., adószám: 15367709-2-08, törzsszám: 367703, KSH szám: 15367709-8411-321-08, számlavezető bank: OTP Bank Nyrt. Soproni Fiókja, bankszámlaszám: 11737083-15367709), mint támogató a továbbiakban: Támogató -, másrészről a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (képviseli: Székely Gábor elnök, székhelye: 1094 Budapest, Páva út 39., Számlavezető Bank: Erste Bank, Bankszámlaszám: 11600006-00000000-12000162, adószám: 18245938-2-43, továbbiakban: Támogatott) együttesen: Szerződő Felek - között az alulírott helyen és időben, az alábbi feltételek szerint: 1) A Támogató a Támogatott részére anyagi támogatást nyújt a Balfi Holokauszt emlékmű megvalósításával kapcsolatosan. 2) A Támogató jelen megállapodásban kötelezettséget vállal arra, hogy Sopron Megyei Jogú Város 2008. évi költségvetéséről szóló 4/2008. (II. 29.) rendelet 4. (3) bekezdése c) pontja, 2008. évi fejlesztések szobrok és Fő téri ivókutak (903817521) feladat terhére a Támogatott részére bruttó 3.600.000 Ft, azaz hárommillió-hatszázezer forint nettó 3.000.000 Ft azaz hárommillió forint támogatást biztosít. 3) A Támogató a támogatás összegét egy összegben bocsátja a Támogatott rendelkezésére, jelen megállapodás mindkét fél általi aláírását követő 8 napon belül. 7
4) A Támogató a jelen megállapodás 2) pontjában meghatározott összeget a Támogatott ERSTE Banknál vezetett 11600006-00000000-12000162 számú bankszámlaszámára utalja át. 5) A Támogatott köteles minden fel nem használt pénzmaradványt a Támogató bankszámlájára 2009. április 30. napjáig visszautalni. 6) Jelen megállapodás 1) pontjában meghatározott cél megvalósításának elmaradása esetén a Támogatott köteles a 2) pontban meghatározott összeget a Támogató bankszámlájára visszautalni. 7) Támogatott jelen megállapodás 2) pontjában hivatkozott költségvetési rendelet 24. -ának (8) bekezdése értelmében jelen megállapodás aláírásával nyilatkozik arról, hogy köztartozása, illetve tartozása az Önkormányzat, annak intézményei és gazdasági társaságai felé nincsen. 8) A Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen megállapodás 2) pontjában megjelölt összeget kizárólag a jelen megállapodásban meghatározott feladat költségeinek fedezésére használja fel. A tevékenység megvalósulását a Támogató ellenőrizheti. 9) Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 13/A. (2) bekezdése, valamint jelen megállapodás 2) pontjában hivatkozott költségvetési rendelet 24. -ának (7) bekezdése értelmében a Támogatott elszámolási kötelezettséggel tartozik a Támogató irányába, mely alapján a Támogató ellenőrzi a felhasználást és a számadást. Támogatott a támogatás összegével legkésőbb 2009. április 30. napjáig köteles elszámolni. 10) Amennyiben Támogatott az előírt elszámolási kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, illetve a támogatást jogszabálysértő módon vagy nem rendeltetésszerűen használja fel, Támogatottat visszafizetési kötelezettség terheli. 11) A késedelmes elszámolás, illetve a fel nem használt pénzösszeg késedelmes visszautalása esetén a késedelem idejére a Támogató az éppen hatályos jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű kamatot számít fel. 12) Jelen megállapodás az aláírásának napján lép életbe és a Támogatott elszámolási kötelezettségének maradéktalan teljesítése napján (legkésőbb 2009. április 30. napján) hatályát veszti. 13) A Támogatott tudomásul veszi, hogy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A. a értelmében a Támogató honlapján közzé kell tenni a Támogatott nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatokat, legkésőbb a jelen megállapodás aláírását követő 60. napig. 14) Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadók. 8
A Felek a jelen megállapodást annak elolvasását és kölcsönös értelmezését követően mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá. Sopron, 2008. május Sopron, 2008. május Holocaust Közalapítvány Sopron Megyei Jogú Város képviseletében Önkormányzata képviseletében... Székely Gábor Dr. Fodor Tamás elnök polgármester 4. napirendi pont: Előterjesztés könyvvizsgálói szerződés felmondásáról Az előterjesztő én vagyok, előadó Nagy István osztályvezető, városi főkönyvelő. Kérdések következnek. Kóczán Zoltán képviselő: Úgy tűnik az előterjesztésből, hogy a városvezetés elégedett a könyvvizsgáló munkájával. Őszintén, mellébeszélés nélkül, mi az oka a szerződés felmondásának? A határozati javaslat miért nem intézkedik közbeszerzés kiírásáról, vagy már megvan a következő könyvvizsgáló? Biczi László képviselő: 9
Mi az oka, hogy rendkívüli közgyűlésen tárgyaljuk az előterjesztést, így a bizottsági munka is leheteletlenné vált. Miért nem ért rá a következő soros ülésig? Van-e a felmondásnak írásbeli indoklása és mit tartalmaz? Az ok az előterjesztés szövegében is megtalálható, az önkormányzat és a társaságai könyvvizsgálatát egymástól függetlenül kívánjuk megoldani. Dr. Dobos József jegyző: Kóczán úrnak válaszolnám, hogy nem azonnali hatállyal szűnik meg a könyvvizsgálói szerződés, hanem 2008. július 8-ával. Ez idő alatt az egyszerűsített közbeszerzési eljárást le lehet folytatni, addig a Déry Kft. ellátja a feladatot. A rendkívüli ülésen tárgyalás oka a mellékelt szerződés 8. c. pontjában található. A zárszámadás auditálását követő 30 napon belül kell a felmondásnak megtörténnie. Kóczán Zoltán képviselő: Milyen összeférhetetlenség van a város és a társaságai könyvvizsgálatában? Van-e törvényi oka a szerződés felbontásának? Biczi László képviselő: Déry Márta ciklusokat átívelően könyvvizsgálója a városnak, többet érdemelne, mint ez az indoklás. Miért gondolja úgy a városvezetés, hogy jó, ha külön könyvvizsgálója van a városnak és a társaságainak? Hruby József képviselő: Mivel 2009. augusztus 31-ig tartana a könyvvizsgáló megbízása, kérdezem, mennyi pénzébe kerül az önkormányzatnak, hogy most bontják fel a szerződést? Miért bontjuk fel, ha meg vagyunk vele elégedve? Havas alpolgármester úrtól kérdezem, hogy ő személy szerint elégedett-e a könyvvizsgáló munkájával? Hogy ítéli meg, ez a döntés szakmai alapon születik-e? Törvényi kizárás, összeférhetetlenség nincs, de úgy gondoljuk, nem jó, ha a cégek ellenőrzését ugyanaz a személy végzi mint az önkormányzatét. Dr. Dobos József jegyző: A felmondás jogilag helyénvaló és nincs fizetési kötelezettség. Havas András alpolgármester: 10
A könyvvizsgáló nem a városvezetésnek, hanem az önkormányzatnak, a testületnek tartozik számadással. Annyiban ismerem a Déry Kft. munkáját, mint az előző ciklus PB elnöke. Róla ugyanaz a véleményem, mint ami az előterjesztésben szerepel, tevékenységét jól látja el. Valóban, 2001-ben támogattam, hogy ő a város könyvvizsgálója legyen, de 2004- ben arról volt szó, hogy egy jogszabály-változás miatt, a kórházban is könyvvizsgáló kell. Akkor az előző városvezetés javasolta, hogy a kórház könyvvizsgálója is Déry Márta legyen. Ezt elleneztem, mert már akkor is azt képviseltem, hogy aki a város könyvvizsgálója, ne legyen egyetlen intézmény vagy városi gazdasági társaság könyvvizsgálója sem, amely a városi költségvetéssel kapcsolatban van. Függetlenül attól, hogy a jogszabályoknak megfelel, nem tartom szerencsésnek a jelen helyzetet. A könyvvizsgálat pályázati időszakában, 2001-ben az Interauditor nevű cég volt a könyvvizsgáló, melyet az önkormányzat a Globex-ügy kapcsán elmarasztalt. Akkor a pályázat kapcsán egy soproni könyvvizsgáló cég vezetőjével beszéltem, és ő azt mondta, azért nem kíván pályázni, mert úgy gondolja egyetlen más városi cégnek, Kht.-nek sem lehet könyvvizsgálója. Ma is így látom helyesnek, ebben az ügyben álláspontom nem változott. Biczi László képviselő: Mit tartalmaz a felmondás indokolása? Az az indok, ami az előterjesztésben szerepel, számomra nem megnyugtató. Itt 7 év munkájáról van szó és az sem új-keletű dolog, hogy az érintett az önkormányzat és gazdasági társaságai könyvvizsgálatát is végzi. Megadtam már erre a választ az előbb. Ami az előterjesztésben is szerepel, az az indok. Nem tartjuk helyesnek, hogy azonos személy legyen az önkormányzat és a cégek könyvvizsgálója. Kóczán Zoltán képviselő: Szeretném megköszönni a könyvvizsgáló asszony munkáját és hozzáállását. Szerintem a városvezetés nem mond igazat, ez a felmondás beleillik a sorba, mely kezdődött a színház, folytatódott a Holding vezetőváltásával. Nem akarják kimondani, hogy személy, politikai vagy egyéb okok miatt nem kívánnak együtt dolgozni vele. Szerintem pedig hasznos dolog, hogy rálátása van azokra a tételekre, melyek az önkormányzatnál kiadásként jelennek meg. Ettől megalapozottabb az ő véleménye. Biczi László képviselő: Ebben tendenciát látok, kár hogy így alakult. Az, hogy a városvezetés jó kapcsolatokat nehezen alakít ki nem jó dolog, de hogy a meglévő jó kapcsolatokat lerombolja, még rosszabb. 11
Visszautasítom Kóczán úr hangnemét. Hogy nem ért egyet a városvezetés álláspontjával, az előfordul, de el kell viselni. Elmondtuk a véleményünket, engedje meg, hogy ezt az álláspontot alakítsuk ki. Azt hogy igazat mondunk-e, nem önnek kell eldöntenie. Hruby József képviselő: Valóban, azt majd eldönti a tv-néző. Előző ciklusban, mint gazdasági alpolgármester szoros szakmai kapcsolatban voltam Déry Mártával. Tudom, hogy 2001-ben Havas úr javasolta, mint FIDESZ-elnök a Déry Kft.-t a könyvvizsgálatra. Arra fel is hívták a figyelmünket ciklusváltáskor, hogy FIDESZ-közeli cég. Én vele akkor tárgyaltam és arra kértem, hogy legyen hűséges Sopron városához és lojális a mindenkori városvezetéshez. Soha nem titkoltunk el előle semmilyen adatot és nem kértük arra, hogy valamit tussoljon el, minden számla és kimutatás rendelkezésére állt. A sors fintora, hogy pont az az ember, aki őt egykor javasolta, most támogatja, hogy a szerződését szüntessük meg. Ez nem új keletű dolog, önök sokat rágódtak ezen, de eddig nem mertek hozzányúlni. Egyetlen bűne van a könyvvizsgáló asszonynak, hogy szakmai alapon dolgozott az előző városvezetés alatt és az őt nem távolította el. Önök vörösben és narancssárgában látják a világot, nem tudják elképzelni, hogy valaki dolgozhat semleges, szakmai alapon. Most attól félnek, hogy a Déry Kft. belelát az önök lapjaiba. Ezúton köszönöm Déry Mártának a korrekt hozzáállást és szakmaiságot, az eddigi munkáját. Havas András alpolgármester: Déry Mártát 2001-ben nem azért ajánlottam, mert FIDESZ-elnök voltam, hanem régóta, mint szomszédot ismertem a családját és némileg az ő munkáját is. Ő sosem volt FIDESZ-es, ő keresett meg, és kérte, hogy támogassam a könyvvizsgálói pályázatát. Az előző ciklusban egyébként Hegyi Ferenc frakcióvezető úr kérte ki a véleményemet róla, és ugyanazt mondtam. Nem lenne jó ebből a kérdésből politikai kérdést csinálni. Valóban régebb óta fennáll a helyzet, az előző ciklus óta, amikor a város gazdasági társaságainak is könyvvizsgálója lett. Akkor is az volt az álláspontom, ami ma, hogy ez nem helyénvaló. Nem a személyéről van szó, hanem a helyzetről. Ez a struktúra magában hordoz egy olyan lehetőséget, ami hátrányos a város számára. Nem állítom, hogy történt eddig hátrányos dolog, de ezt a struktúrát létrehozni hiba volt. Rádonyi László képviselő: Annyi történik, hogy az önkormányzat könyvvizsgálót vált, ez egyszerű gazdasági esemény. Ezt lehet politikailag színezni, mögötte akármit keresni, de nincs mögötte semmi egyéb ok. Biczi László képviselő: 12
Ezért az furcsa, hogy a ciklus felénél történik az érvényes szerződés felbontása. Egy évvel ezelőtt is megtehették volna, ugyanezzel az indokkal. Kóczán Zoltán képviselő: Rádonyi úr, egy esemény nem történik, döntést nem hozunk ok és érvek nélkül. Hruby József képviselő: Látok példát arra, hogy valaki egy városi cég főmérnöke és közben a város alpolgármestere. Ezt is megengedi a jogszabály, csak nem értem, ha egyik esetben ez helyénvaló, más esetben miért nem. Dr. Simon István alpolgármester: Sajnálatos, hogy ilyen politikai vita kerekedett. Nem fél a városvezetés sem önöktől, sem intézkedések meghozatalától. Ez az oldal nem hazudik, az öszödi beszéd óta tudjuk, ki hazudik. A könyvvizsgálat feladata a közérdek védelme. Paradoxon, a józan ésszel ellentétes, hogy ugyanaz a személy az önkormányzat és a 100%-os önkormányzati cégek könyvvizsgálója is. Le van írva a felmondás indoka. Furcsa, hogy ez az önök által megkötött szerződés, mely szerint 3 szinten ugyanaz a személy ellenőrzi saját magát, most a felmondáskor ilyen politikai felhangokat okoz. Ez egy egyszerű és ésszerű döntés. Kóczán Zoltán képviselő: Alpolgármester úr nem tudja, mi a feladata a könyvvizsgálónak. Nem úgy működik a könyvvizsgálat, hogy a város könyvvizsgálója ellenőrzi a cégek könyvvizsgálóit. Feladata az, hogy a könyvviteli tételeket ellenőrizze és minősítse. Az, hogy jobban ismeri a városi könyvvizsgálat kapcsán az egyes tételeket, az szerintem csak előny. Havas András alpolgármester: Utalt rám Hruby úr, erre nem kívánok reagálni, de ezt a stílust visszautasítom. Én sem mondtam soha a közgyűlésben, hogy ő a PB elnökeként és a CIB Bank fiókvezetőjeként pályázott a kötvénykibocsátásra. Szeretném, ha nem személyeskednének. Hruby József képviselő: Havas úr félelmetes mélységekbe megy el. Valóban pályázott a CIB Bank, de lezárt borítékban, a bontáson én nem vettem részt, a bizottsági ülésen 13
sem, ennek ellenére nyert a CIB Bank, mert a legjobb ajánlatot adta. Ezáltal a város milliós nagyságrendben takarít meg éves szinten. Havas András alpolgármester: Az ügyről annyit, hogy még 5 bankot meghívhattunk volna ajánlat-adásra. Nem kívántunk más bankokkal kapcsolatba kerülni, mint amelyekkel korábban is dolgozott az önkormányzat. Hruby József képviselő: Személyes megtámadtatás okán szeretnék ügyrendi szavazást kérni újabb 2 perc hozzászólásra, a viszont-válaszra. Ügyrendi szavazásra teszem fel a kérdést, hogy Hruby József képviselő újabb hozzászólási lehetőséget kapjon. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 20 képviselő van jelen. A döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 6 igen és 14 nem szavazattal az ügyrendi javaslatot nem fogadta el. Biczi László képviselő: Kihasználva az utolsó hozzászólási lehetőségemet, felteszem a kérdést, hogy az írásbeli indoklásba leírják-e, hogy önmagát ellenőrzi? Déry Márta könyvvizsgáló: Köszönöm a szót és el szeretném mondani, bár többször elhangzott, mióta dolgozom könyvvizsgálóként a városnak. A mindenkori városvezetésnek és ellenzéknek köszönöm, hogy velük dolgozhattam, köszönöm, hogy lehetőséget adtak. Ez a 7 év szakmai életemnek nagyon szép időszaka, sokat tapasztaltam és tanultam, köszönöm. A valódi tudás mindig tapasztalatból származik és ehhez segítettek hozzá Önök. Egy dolgot szeretnék még, az utolsó szó jogán elmondani, a Polgármesteri Hivatalban dolgozó kollégák rendkívül odaadóak, szakmailag magas színvonalon vannak és minden tudásukkal az önkormányzatot segítik. Ezen a fórumon is szeretném ezt megköszönni nekik és őszinte szívvel kívánok a felelősségteljes munkához sok energiát és minden jót. Kalmár István képviselő: 14
Hruby József nevében is szeretném elmondani, hogy arra a bizonyos közbeszerzésre 3 legnagyobb bankot hívták meg, ebből a CIB Bank ajánlata volt a legjobb. Senkinek nem szabadna ilyen szakmailag lejárató hozzászólásokat elmondani. Tények: többek között Havas András közbenjárására lett Déry Márta a város könyvvizsgálója, a mi ciklusunkban maradt, most elbocsátásra kerül. Az indok nem hangzott el, hiszen nincs törvényi előírás, nincs szakmai hiba csupán célszerűbbnek és helyesebbnek látják a szétválasztani. Köszönöm frakcióm nevében Déry Mártának az eddigi munkáját, további sikereket kívánunk. Amennyiben nincs több hozzászólás, szavazás következik. Megállapítom, hogy a szavazás megkezdésekor 20 képviselő van jelen. Kérem, szavazzunk a határozati javaslatról, a döntéshez minősített többség szükséges. A Közgyűlés 15 igen, 5 nem szavazattal a határozati javaslatot elfogadta és meghozta a következő határozatot: 131/2008. (V. 9.) Kgy. H a t á r o z a t : Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert, hogy a Déry Könyvvizsgáló, Adótanácsadó és Könyvelő Kft.-vel a 2006. augusztus 31-i keltű megbízási szerződést 2008. július 8-ával egyoldalú felmondással szüntesse meg. Felelős: Határidő: dr. Fodor Tamás polgármester azonnal Köszönöm a részvételt, a rendkívüli ülést bezárom. K.m.f. 15
Dr. Fodor Tamás polgármester Dr. Dobos József jegyző 16