Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának, hogy Tilmannal elôzô nap a bíróságon benyújtották a válókeresetüket. Úgy gondolta, hogy ezt a súlyos következményekkel járó döntést valahogyan közölnie kell a kislányukkal. Lehetôleg tapintatosan, de nyíltan és ôszintén. Éppen ezért óvatosan válogatta meg a szavait és kontrollálta a hangját. Apukád és én házasok voltunk. De aztán nem értettük meg egymást olyan jól, és ezért most el fogunk válni. Kutató pillantást vetett Alexandra arcára. Sokkolta a dolog? Megpróbált a kislány szemébe nézni. A gyerek meleg tekintettel nézett vissza rá, nem látszott sem zavartnak, sem szomorúnak. Verena azért még gyorsan hozzátett egy mondatot, amit akkor olvasott egy válási tanácsadóban: De, tudod, apu és anyu mindig szeretni fog téged, és mindig melletted leszünk. Na, ezzel megvolnánk gondolta Verena. A lényeget tisztáztuk is. Nyugodtan, megnyugtatóan és egy pozitív üzenettel a végén. Alexandra gondolatai azonban szemlátomást egészen máshol jártak. Miért ragadnak így össze? kérdezte, és a müzlisdobozra mutatott. Aztán szétszórta a doboz tartalmának a felét, mert a Pokemonmatricát kereste. Verena tanácstalanul szemlélte Alexandra viselkedését. Most mondja el az egészet még egyszer, vagy vigye el a kislányt az óvodába? Az utóbbi mellett döntött, és becsomagolta Alexandra hátizsákját. A tízórait. Az esôkabátot is. Lóg az esô lába gondolta Verena, miközben Alexandra szokása szerint elôadta az összes óvodai történetét, ami csak eszébe jutott. Hogy ki kivel, és hogy miért volt Leo megint olyan undok és így tovább. 19

MC: Miért nem érdekli a négyéves Alexandrát a szülei válása? Talán egyszerûen el akarja nyomni magában az ezzel járó fájdalmat?a pszichológiai és pszichiátriai irodalomban gyakran van szó az elfojtásról. A válással járó fájdalom valószínûleg túl nagy ahhoz, hogy egy kisgyerek megbirkózzon vele. Ezért fojtja el, ami természetesen a legkevésbé sem jó. RL: Bizonyára igaz, hogy a kisgyerekek akárcsak a felnôttek el tudják fojtani a túlságosan fájdalmas eseményeket. Alexandra viselkedését azonban nem ezzel magyaráznám. Az anyja azt is közölhette volna vele, hogy a sarki pékség máshová költözik. Ez valószínûleg jobban felizgatta volna a kislányt, mert ott annyira ropogós a kifli. MC: A Pokemon-matrica iránti érdeklôdése tehát nem arra volt jó, hogy elterelje a szót a kínos témáról? RL: Nem hinném. A szakítás vagy a válás ebben az életkorban nemhogy nem kínos, hanem egyáltalán nem téma. Ezek a fogalmak a felnôttek számára súlyos, sorsszerû jelentést hordoznak, de a négyéves Alexandra nem is érti ôket. Ezért nincs is mit elfojtania, ezért nem reagál az anyja magyarázataira. MC: Azt akarod ezzel mondani, hogy Alexandrának semmiféle fájdalommal nem kell megbirkóznia a válás miatt? Alexandra és az édesanyja immár két éve egyedül éltek. Szakítás után elköltöztek egy szép új lakásba, amelyhez egy kicsi kert is tartozik. Verena annak idején így adta elô a szakítást mint tényállást. Alexandra apja, a városi kórház igen elfoglalt orvosa, jött és ment. Így volt ez korábban is, és most is így maradt. Arra a csekély kis különbségre, hogy az apu korábban az anyu széles, puha ágyában ébredt, Alexandra már nem emlékezett. Viszont igen jó néven vette, hogy most ô bújhat oda az anyja paplana alá, akár hajnalban, akár éjjel, ha éppen rosszat álmodik. Verena és Tilmann nem csinált nagy drámát a válásból. Tulajdonképpen kezdettôl fogva, már a kislány születése, sôt az esküvô elôtt tisztában voltak vele, hogy tízéves kapcsolatuk nem elég stabil egy házassághoz. Verena tehát kétévi házasság után különösebb csalódás nélkül költözött el a férjétôl Alexandrával együtt. Alexandra természetesen jól ismerte az apja lakását. Kívülrôl fújta a címet is: Schwindstrasse nyolcas szám. Az is szép lakás volt. De az ô lakásuk még szebb. Van hinta és homokozó is a kertben, és a fán egy rigófészek. Egyszer az apja mesélt róla, hogy régebben mind 20

a hárman a Schwindstrassén laktak. Anyu, ez igaz? kérdezte Alexandra. Igen, kicsim mondta Verena nyugodt hangon, készen arra, hogy meséljen azokról az idôkrôl. Igen, azelôtt mi is ott laktunk, de most már nem. Most nekünk külön lakásunk van. Szóval így történt. Alexandra ennél többet nem is akart tudni. Éppen hazajött az óvodából, és gyorsan rajzolni akart valamit, mielôtt a barátnôje, Alberta megérkezne látogatóba. Albertával nem lehet rajzolni, mert mindig babázni akar. MC: Alexandra akkoriban még túl kicsi volt ahhoz, hogy a költözés tényébôl a szülei házasságának állapotára tudjon következtetni. Ezenkívül úgy látszik, az anyja már akkor is kiegyensúlyozott volt, meg tudta adni Alexandrának a szükséges érzelmi biztonságot és védettséget. RL: Egyetértek. A kétévesek számára az érzelmi biztonság a legfontosabb dolog a világon. A gondoskodás nem szenvedett csorbát. Alexandra semmit nem veszített. MC: És az apját? RL: A kislány nem hiányolta az apját. A szétköltözés szinte semmit nem változtatott a kapcsolatukon. Azelôtt sem látta sokat, és utána sem találkoztak ritkábban. Ha a szétköltözés elôtt minden hétvégén órákig játszott volna vele, azután meg csak néha bukkant volna föl, akkor bizonyára hiányolta volna. Alexandra azonban jól van, nem hiányzik neki semmi. Neki így kerek a világ, ahogy van. Peter négyéves volt, amikor a szülei úgy döntöttek, hogy elválnak. Már tíz éve éltek együtt, a gyerekük születése után azonban elszaporodtak köztük a viták. Végül Thomas úgy döntött, kiköltözik a közös lakásból. Egyszerûen elege lett az örökös civakodásból. Barbara kétségbe volt esve. Állandóan nekiesett a párjának. Hangos volt és agresszív. Egyszer, amikor Thomas kis bôröndjével éppen megint távozott a lakásból néhány napra, még a szent könyveit is utánahajította. Nyilvánvaló, állapította meg Barbara rosszkedvûen, hogy egy másik nôhöz megy. Néhány, feszültséggel teli hét elteltével Thomas talált magának lakást. Barbara dühe kissé lecsillapodott, és a józan esze kerekedett fölül. Nem maradt más hátra, mint eltakarítani a romokat, és Petert megóvni a még nagyobb károsodástól. Így aztán Thomas és Barbara felkerestek egy tanácsadót, hogy meg- 21

beszéljék, hogyan hozhatnák a lehetô legkíméletesebben Peter tudtára, hogy válnak. Közeledett a kritikus nap. Barbara megvette az Apu most a Heinrichstrassén lakik címû könyvet, és este abból olvasott a fiának. Amikor a történet arra a pontra jutott, hogy apu elköltözik, a négyéves kisfiú megállította anyját az olvasásban, és arra kérte, ismételje meg ezt a részt. Aztán így szólt: De én ezt nem akarom. De azért olvass tovább, anyu. Másnap este, miután Barbara is és Thomas is megpróbáltak beszélni Peterrel, és el akarták magyarázni neki, hogy miért nem szeretik már egymást, és hogy éppen ezért jobb lenne, ha nem laknának együtt, és hogy apu vett magának egy másik lakást, a kisfiú értetlenül és hangosan sírva kifakadt: De apu, én nem akarom, hogy te máshol lakjál! A következô hetekben és hónapokban Peter szokatlanul csendes volt. A máskor magabiztos gyerek elbizonytalanodott. Úgy botorkált át a napjain, mint egy riadt ôzgida. Az anyja éberen figyelte a kisfiú állapotát. Peter már nem aludta át az éjszakákat. Gyakran rosszat álmodott, ilyenkor bebújt az anyja mellé az ágyba. Barbara megértô volt, és többet foglalkozott vele, mint azelôtt. Az apja is igyekezett éreztetni a gyerekkel, hogy nem fog eltûnni az életébôl. Egyszer elmagyarázta Peternek, hogy az új lakásban is lesz saját ágya. Még egy nagy játékdoboza is tele játékokkal. Ez egy kicsit megnyugtatta a kisfiút. MC: Hol rontották el? Hiszen Peter szülei tényleg jót akartak. RL: Kétségtelenül. Jó szándékú fölvilágosításuk azonban mégis elbizonytalanodást és szorongást váltott ki a kisfiúból. Ugyanazokkal a szavakkal lehet biztonságot sugallni, de bizonytalanságot is teremteni. Peter azt hallotta ki az anyja szavaiból, hogy az apja elmegy, és elhagyja ôt. Ez a legrosszabb, ami egy gyerekkel történhet. Az, hogy elhagyják, ráadásul a számára legfontosabb két ember közül az egyik. Az, hogy az apja elmegy, de valahogy mégis vele marad, és ugyanúgy szeretni fogja, Peter számára fölfoghatatlan. Egy gyereknek a szeretet azt jelenti: az a személy, aki szeret engem, velem van. Majd csak az fogja megnyugtatni, ha megtapasztalja, hogy az apja éppen úgy fog törôdni vele, mint amikor velük lakott. MC: Vajon elkerülhetetlen-e Peter reakciója, vagy a szülôk meg tudták volna elôzni a félelmeit? RL: Bizonyos, hogy Petert már az is elbizonytalanította, ahogyan a szülôk eljutottak a szakításig. Az anya teljesen kiborult, és a család heteken 22

át feszültségben élt. Megérzi ezt egy gyerek. Magyarázatokkal rossz érzéseket nem lehet eltüntetni. A magyarázatok többnyire kívül esnek a gyerekek világán, ezért nem képesek felfogni. Mindig elfeledkezünk róla, hogy a szavaknak nem a tartalma a fontos, hanem a mögöttük rejlô érzelmek, mert elsôdlegesen azok hatnak a gyerekekre. Egy reggel Peter ezt kérdezte az anyjától: Anyu, szeretsz még? Barbara elképedt. Hát persze hogy szeretlek, kicsim. Téged szeretlek a legjobban a világon. Hiszen tudod, nem? Milyen szeretetéhesek a gyerekek gondolta Barbara, és eszébe jutott egy gyerekkönyv, amelyben a mamanyuszi és a nyuszigyerek egymásra licitálva próbálják bizonyítani a másik iránti szeretetüket. Barbara ölbe vette Petert, babusgatta, és megígérte neki, hogy este különösen hosszú mesét fog olvasni. Végül ott marad majd a gyerek ágyánál, amíg el nem alszik. Kivételesen! Jó lesz, Peter? Ösztönösen gyengéden reagált a gyerek problémájára. Valójában az elmúlt hónapok megrázkódtatásai után neki is jót tett az összebújás. Érezte, hogy ô és Peter egységet alkotnak, és hogy ennek így is kell maradnia. Minden gyerek abból indul ki, hogy a szülei örökké mellette lesznek. Magától meg sem fordul a fejében, hogy az édesanyja és az édesapja egymáshoz fûzôdô kapcsolatát megkérdôjelezze. Ezeknek a kapcsolatoknak az állandósága éppoly magától értetôdô a gyerek számára, mint a nap, amelyik reggel fölkel és este lemegy. Ha egy gyerek azt tapasztalja, hogy az apja elhagyja, megrémül, hogy az anyja is el fog menni. Ezt a mélységes elbizonytalanodást fejezi ki Peter kérdése. Nagyon sok szülô ilyenkor ösztönösen jól reagál, mert megérzi, hogy a gyereke bizonytalan és fél. Akkor is megpróbálja megvédeni, ha nem ismeri egészen pontosan az elbizonytalanodás hátterét. Szakításkor a szülôk gyakorta dühösek, csalódottak és gyûlölködnek. Ezt érzik a gyerekek a szüleik szavaiban; a feszültség, a gyász, a kétségbeesés és a lelki nyomorúság nem marad rejtve elôttük. Mindez nagy teherként nehezedik a gyerekekre, különösen amíg kicsik, és nem tudnak elhatárolódni a szüleik negatív érzelmeitôl. Egy négyéves nem tudja kívülrôl nézni a szüleit, mondván: Tudom, hogy bajotok van egymással. Engem azonban nem érdekel a ti veszekedésetek. Úgyis tudom, hogy szerettek engem. Még egy felnôttnek 23

is nehéz így gondolkodnia és érzelmileg elhatárolódnia. Ha azt tapasztaljuk, hogy két általunk szeretett ember hajba kap, az akkor is megráz minket, ha semmi közünk a veszekedésükhöz. A gyerek viszont a saját személyétôl való elfordulásként éli meg, ha a szüleinek valami bajuk van, ha kétségbeesettek, vagy éppen veszekednek. Ebbôl annyit ért, hogy nem szeretnek, nem kellek nekik. Miért adna hitelt Peter az anyja és az apja megnyugtató szavainak, ha az érzelmeikkel valami egészen mást közölnek vele? (Lásd a 29., 165. és 184. oldalakat.) MC: Sok tanácsadó szerint a gyereknek meg kell magyarázni a különélést vagy a válást. Abból indulnak ki, hogy a kíméletes válás kulcsa a nyílt és ôszinte természetesen érzelmileg lehetôleg visszafogott beszéd. Nekem az az érzésem, hogy néha jobb lenne takarékosabban bánni a magyarázatokkal. Például nem lett volna jobb, ha Peter szülei várnak a közlésekkel, míg ôk maguk visszanyerik az érzelmi egyensúlyukat? RL: Ilyen élethelyzetben nagyon nehéz keveset mondani. Biztos, hogy az lenne a legjobb, ha bele tudnák élni magukat a gyerek gondolkodásába, érzéseibe, azt sugároznák feléje, hogy szeretik, és megpróbálnának érthetô válaszokat adni a kérdéseire. A gyerek gyakran sokkal szûkszavúbb magyarázattal is beéri, mint amivel a szülôk elôállnak, nem muszáj minden részletre kitérni. MC: Ez most úgy hangzik, mint egy kegyes hazugság. RL: Mi haszna van a rossz értelemben vett ôszinteségnek, amely a gyereket csak összezavarja és szorongással tölti el? A szülôknek úgy kell megválogatniuk a szavaikat, hogy a gyerek meg is értse. Nem egyszerû feladat, ahogy azt tapasztalni is fogjuk. Kétes esetben inkább mondjunk kevesebbet. Gyakran az a legjobb, ha a szülôk megvárják, míg a gyerek elôáll a maga kérdéseivel. Akkor ô már maga is eltûnôdött, és olyan kérdéseket fog föltenni, amelyek megfelelnek az ô gondolkodásának, az ô aggodalmait fejezik ki. Ha ezekre a szülôk a gyereknek érthetôen és ôszintén válaszolnak, az többet segít rajta, mint azok a magyarázatok, amelyekkel a szülôk maguktól állnak elô. Meg is lehet kérdezni a gyerektôl: Mit gondolsz, mi mindent fog neked venni apu az új lakásába? MC: Vagyis nem jó, ha a szülô elébe vág az eseményeknek. Ehelyett nagyon oda kell figyelnie, és türelmesen kivárnia, amíg a gyerek elôáll a kérdéseivel. Aztán ezekre a gyerekre szabott módon kell válaszolni. 24

Tartalom Válás idején / 17 Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? / 19 Mit értenek a gyerekek szerelmen, házasságon és váláson? / 29 Mennyire fog hiányozni egymásnak az elköltözô szülô és a gyerek? / 42 Miért viseli meg a válás a kamaszokat? / 51 Mindennapok a válás után / 63 Honnan tudhatjuk, hogy a gyerek jól van-e? / 65 Hogyan változnak meg a szülôk mindennapjai a válás után? / 78 Hány különbözô otthont visel el egy gyerek? / 89 Mennyi és milyen gondoskodásra van szüksége egy gyereknek? / 101 Mennyi támogatásra van szükségük a szülôknek? / 120 Hogyan lehet külön élni és együtt nevelni? / 129 Az érzelmek birodalma / 145 Jól lehet-e a gyerek, ha a szülô rosszul érzi magát? / 147 Miért hat olyan rosszul a gyerekekre a szülôk veszekedése? / 165 Hogyan hatnak az öröklött családi minták és erkölcsi értékek a szülôkre és a gyerekekre? / 184 A családmodellek sokfélesége / 197 Mi történik a gyerekekkel, ha a szülôk újra beleszeretnek valakibe? / 199 Mit éreznek a gyerekek, ha a szüleik új családot alapítanak, és mi vár a szülôkre? / 217 Mit jelentenek a mostoha- és féltestvérek a gyerekek számára? / 237 Amikor az elvált szülôk gyermekei felnônek / 249 Irodalomjegyzék / 263 Köszönetnyilvánítás / 269 Mutató / 271