1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

Hasonló dokumentumok
Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

augusztus 2-9. közötti időszakra

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

A Magyar Szív Egyesületek Szövetségének III. országos találkozója EGER

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat

Pályaválasztási nyílt napok a tanévben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

Útinapló Együtt Európában HAT

Határtalanul! Négyfalu

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

1. nap Indulás:

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.


Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Az iskolánkban futó pályázatok

Kastélydombi Általános Iskola április

2. nap Szerda

Erasmus+ Lengyelország

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.

Nemzeti összetartozás - a 9. a osztály Orbán Balázs nyomában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA számú pályázat

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA:

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Szakmai utazás a Vajdaságba

PROJEKTNAPLÓ június 3-5. A múltat tiszteld a jelenben

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.):

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör évi tevékenységéről

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Duna-Tisza köze Autóbuszos program március 22. (szombat)

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

Nemzetiségi nap az első osztályban

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Beszámoló az IPR pályázat megvalósításáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Magyarország látnivalói II. Tematikus képgyűjtemény az Idegenforgalmi földrajz tantárgyhoz

Ópályi Hírlap. Székelyföldre zarándokolt a Baráti Kör

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország

Tkt/ Szülőföld 5.osztály Tanár: Kiss Ildikó. Óraszám Témakör/Téma Tartalom Tevékenységek/Irodalom

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Svájci tanulmányút. Basel

AZ ÖKO-RURÁLIS VENDÉGFOGADÓ HÁZIGAZDÁK EGYESÜLETE/SZÉKELYKEVE BEMUTATKOZÁSA FATOSZ

2. UTAZÁS ERDÉLY

2013. október Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

Communitas beszámoló

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

Zalaegerszegi Diákkonferencia

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása

Gyertyafény csillagfény

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

Comenius hírláda. 4. szám. A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda kiadványa

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

1. A tábor 1. napja: A tábor helyszíne: Váralja, Parkerdő Ifjúsági Tábor A tábor 1. napi programjának rövid leírása

Határtalan idegenforgalom címmel, ben megvalósított projekt

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Határtalanul Zrínyi-Szulejmán tematikus értékleltár történelmi kalandozás a Dráva mentén Iskolánk a Pécsi Szakképzési Centrum Zrínyi Miklós

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG BESZÁMOLÓ A 2016/2017. TANÉVRŐL (VÁZLAT)

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET

Szabad program, játék. Uzsonna

Beszámoló a londoni utazásról 2015.október 27 - november 02.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

A reneszánsz Itália. szeptember (4 nap) Irányár: Ft/fő

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

Kerecsendi Újság. Tartalomjegyzék. Beszámoló az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról. Lezárult a roma integrációs program II.

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja.

Szombathely. Utazás. Vasárnap

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ

MNM Palóc Múzeuma Múzeumi Hétfők Műhelybeszélgetések az MNM Palóc Múzeumában NKA 3508/01095 szakmai beszámoló

Leonardo szülőföldjén

Összefoglaló a Nyári táborról

PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

Átírás:

Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Romániai partnerintézmény: Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely 1. UTAZÁS: 2019. 04.10-04.14. MAGYARORSZÁG 2019. 04.10. Az erdélyi csoport az esti órákban Marosvásárhelyről, Nagyvárad, Debrecen érintésével érkezett Egerbe, ahol elfoglalták szállásukat a belvárosban lévő Turist Motelben, vacsoráztak, majd felfedező sétára indultak a városban. 2019. 04.11. Délelőtt az iskolában lebonyolított programok keretében ismerkedtünk, beszélgettünk, bemutattuk lakhelyünket, iskoláinkat, majd az intézmény és a tanórák megtekintésére került sor. 1

Délután városnézés következett: Eszterházy K. Egyetem: Camera Obscura, Bazilika, Dobó tér, Végvári vitézek tere, Vár, Gárdonyi ház, Minaret, Marcipánia, Megyeháza, Fazola Kapu, Nagypréposti Palota Kispréposti Palota. Az állomásokon a páztorvölgyisek ismertették lakóhelyük nevezetességeit, a város kulturális emlékeit. Az est a suliban folytatódott, a KÖZÖS TERMÉK megvalósítása keretében egymás néprajzi területeinek húsvéti népszokásaival ismerkedtünk meg. Az előkészítő szakaszban a gyerekek eleve meglévő kíváncsiságát sikerült lelkes várakozássá fokozni. A nevelők és a diákok előadását jól kiegészítette a székelyföldi beszédstílusuk, a népviseletek, amit magukkal hoztak. Meghallgattuk a diákok prezentációját a két terület húsvéti szokásairól, hagyományairól, a húsvéti ételek, sütemények receptjeivel ismerkedtünk, húsvéti locsolóverseket hallgattunk Erdélyből és Palóc földről. Tojást festettünk a hazai motívumok felhasználásával, amiket egy tavaszi fára akasztottunk fel és az intézményünk aulájában helyeztünk el. 2

Ezt követte a táncház, ahol az egyetlen Nagyböjt idején táncolt táncot (Karikás) tanítottuk meg vendégeinknek az iskolánkban működő Világ - Virága Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak közreműködésével. Az est során Will Collins, amerikai lektorunk is bekapcsolódott beszélgetésünkbe, kíváncsian faggatta erdélyi látogatóinkat az otthoni életükről. 2019. 04.12. Erdélyi vendégeink ellátogattak a parádsasvári üvegmanufaktúrába, ami nem csupán a helyi üveggyártás hagyományainak újjáélesztője, hanem egyúttal a település egyik fontos turisztikai attrakciója is. Hollókőn, az Ófaluban megtekintették a Falumúzeumot, a Guzsalyasházban a kenderfeldolgozás lépéseit lehetett megnézni. 3

Rimócon meglátogatták a Tájházat, a Fékető Múzeumot. Itt a néphagyományokkal ismerkedtek: a faluban elevenen élnek a népi babonák, boszorkonyságról szóló hiedelmek, és persze a népmesék, mint amilyen a híres rimóci nyúl esete. Ízelítőt kaptak az ízes palóc tájnyelvből is. A nap utolsó eseménye Kékes tető, a Kékes-kilátó volt. 2019. 04.13. Felsőtárkányban megismerkedtek az Eger és környéki fazekasság legősibb mesterségével, miközben ellátogattak Kupihár János 4

fazekasműhelybe. Bükkszentkereszten, megtekintették a Bükki Üveghuták Ipartörténeti Múzeumát. Ezt követte Lillafüred, majd látogatás az Aggteleki cseppkőbarlangban. Az este már közösen a Szépasszony - völgyben folytatódott, ahol pincelátogatás keretében hallottunk az egri borászat történetéről. A búcsúesten játékos totóval rendszereztük élményeinket, a látottakat. 5

2019. 04.14. Erdélyi barátaink búcsút vettek Egertől és Hortobágy érintésével utaztak haza. 6