Felhívjuk továbbá szíves figyelmét, hogy Irányító Hatóság vezetője a támogatási szerződés megkötésének előfeltételeként az alábbiakat határozta meg:



Hasonló dokumentumok
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

Általános Művelődési Központ Dr. Kovács Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása

PÁLYÁZATOK KÖNYVVIZSGÁLATA I.

Iktatószám: NKEK /2013 EMIR iktató szám: K-2013-KEOP /A/ /173 TÁMOGATÓI OKIRAT

A Támogatói Okirat módosítása, változások bejelentése

Iktatószám: NKEK /2013 EMIR iktató szám: K-2013-KEOP /A/ /173 TÁMOGATÓI OKIRAT

FELHÍVÁS. az Energiahatékony iskolák fejlesztése című, HU jelű pályázati konstrukció keretében MÁR JÓVÁHAGYOTT PROJEKTEK RÉSZÉRE

Támogatási szerződéskötés és a szerződéskötés utáni kötelezettségek. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

Gyakorlati tapasztalatok:

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ

Biztosíték felajánlási nyilatkozat az utófinanszírozásra vonatkozóan

Magyarország-Szombathely: Építési munkák 2013/S

TÁMOP D-12/2/KONV projektindító nap

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

TÁMOGATÓI OKIRAT MINTA

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás

Hazai társfinanszírozási támogatási szerződés megkötésének folyamata Catomio Andrea, VÁTI Nonprofit Kft. Nyugat-dunántúli Területi Iroda Információs

Útmutató a kifizetési kérelem benyújtásához vállalkozások/cégek esetében

I. Sportágfejlesztési támogatás (amely tartalmazza a korábbiakban a MOB által biztosított műhelytámogatás összegét is) igénybevételének folyamata

Székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca Postacím: 1253 Budapest, Pf.70. Tel.: Titkársági fax:

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

NEA működési támogatások (2014)

ELŐTERJESZTÉS A TÁMOP-6.1-2/11/1. kódszámú, Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok lokális színterek című pályázathoz

Támogatási Szerződés

ELŐLEGIGÉNYLÉSEK ÉS KIFIZETÉSI KÉRELMEK KEZELÉSE

Kifizetési igénylések gyakorlati tapsztalatai Székesfehérvár

ELŐTERJESZTÉS december 12-i Képviselő-testületi ülésére

ÚTMUTATÓ A SZÁLLÍTÓI ELŐLEG IGÉNYBEVÉTELÉHEZ. az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében

Támogatói Okirat minta

Kivitelezési ktg aránya. Biztosítandó nettó önerő. Település Kivitelezési ktg 70% Kivitelzési ktg 85% Kivitelezési ktg össz.

TÁMOP /1-2 Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése. 4S PÁLYÁZATI INFORMÁCIÓS NAP Budapest, július 5.

ÚJ Széchenyi terv pályázatkezelési tájékoztató

FELHÍVÁS MÁR JÓVÁHAGYOTT PROJEKTEK RÉSZÉRE KIEGÉSZÍTŐ TEVÉKENYSÉG VÁLLALÁSÁRA

A TOP FELHÍVÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ TÁMOGATÁSI KÉRELMEK KEZELÉSI FOLYAMATA

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében

Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése

Támogatási Szerződés megkötése. Farkasné Budánovics Tímea DARFÜ Nonprofit Kft.

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Biztosítékok az ÚSZT pályázataiban. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Távhő Kft. PH.Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási. Ó z d, április 26.

I. Pályázat Sport támogatásra

Támogatási szerződés, szerződéskötések, elszámolható költségek, számlabefogadás november 24., 27. Varga Dénes PhD

Támogatási Szerződés

TÁMOGATÓI OKIRAT. A fentiekre figyelemmel a jelen Támogatói Okiratban az alábbiakat állapítom meg:

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

SEGÉDLET. Kedvezményezettek részére Gyakran előforduló számlarögzítési problémák

ADATLAP A MINISZTERI KERETBŐ L TÁMOGATOTTAK RÉSZÉRE

Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás

1.1. Megnevezése (neve): Pályázó szervezeti-működési formája: Szervezeti formán belüli bontás:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Adatlap Költségvetési Hátterű Kereskedelmi Garancia/Garanciakeret Kérelemhez

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA KÉRELEM ADATLAP

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja

Hazai társfinanszírozási támogatási szerződés megkötésének folyamata

Támogatási Szerződés szakaszolt projekt II. szakaszának megvalósítására

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ

Kérjük, kitöltés előtt figyelmesen olvassa el az alábbi információkat!

2. A monitoring szolgáltatás teljesítésének gyakorlati leírása

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete. Homlokzati Felújítási Alap létrehozásáról

Uniós Projektek Megvalósítása Pénzügyi Szemmel. Uniós pályázatok és projektek felépítése

Vis maior támogatással kapcsolatos tudnivalók

UNIÓS PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSA PÉNZÜGYI SZEMMEL JOGI HÁTTÉR

Ajánlattételi felhívás

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Az Új Széchenyi Terv keretében benyújtott pályázatok megvalósításával kapcsolatos tudnivalók

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Adminisztratív értékelőlap a kisprojektek számára - PT1

Korrigendum - Vállalkozási szerződés keretében intézményi férőhely kiváltása az EFOP jelű pályázat keretében

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

2012. évi pályázati kiírás

Pályázati felhívás sportegyesületek részére

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

7/2014. (I. 31.) BM rendelet. a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás

Együtt a sikeres projektzárásért!

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása

ÚTMUTATÓ ÉS GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK (GYIK) K (ZBR-PANEL-09) monitoring szolgáltatási kötelezettségéhez

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.

PROJEKT ADATLAP A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM

Lízingkérelem Gazdasági társaságok részére

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: Általános tudnivalók

Átírás:

------ ----- SZÉCHENYI TERV Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Szombathely Kossuth Lajos utca 1~3. 9700 Iktatószám : K-2013-TIOP-1.2.l.A-12jl.- 0660235/130 Budapest, 2013. június 14. Tárgy: értesítés 'támoga-tói döntésrőlésa -<. szerződéskötés feltételeiről Tisztelt Pályázó! Őrömmel értesítjük, hogy az Új Széchenyi Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott "A szombathelyi AGORA - Művelődési és Sportház területi multifunkcionális. közösségi közművelődésí központtá történő fejlésztése, átalakítása" című, 110P-l.2.1.A-12/1-2013-0005 jelű pályázatát a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Irányító Hatóságának vezetője 685 000 000 Ft azaz hatszáznyolcvanötmillió Forint összegű támogatásra érdemesnek ítélte. A támogatási szerződésben és a pályázatában foglaltak szerint a XIX. Uniós Fejlesztések fejezet Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program előirányzatból egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesül. Az előirányzat az Európai Regionális Fejlesztési Alapból támogatott. Az elfogadott elszámolható összköltség: 685000 000 Ft. Az elfogadott támogatási intenzitás: 100 % Irányító Hatóság vezetőjének döntése: Támogat Felhívjuk továbbá szíves figyelmét, hogy Irányító Hatóság vezetője a támogatási szerződés megkötésének előfeltételeként az alábbiakat határozta meg: A támogatás folyósításának előfeltétele a Szembathelv Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program Irányító Hatósága képviseletében eljáró, mint Közreműködő Szervezet közötti támogatási szerződés megkötése. A szerződéskötéshez szükséges dokumentumok és igazolások listájáról a rnellékelt tájékoztató nyújt információt. A támogatási szerződés közreműködő szervezet általi aláírásának feltétele a melléklet szerinti dokumentumokés igazolások határidőben történő hiánytalan és hibátlan beküldése. A megjelölt dokumentumokat jelen értesítés kézhezvételétől. számított 30 napon belül papír alapon, ajánlott tevétként, postai úton kell eljuttatni a kőzrernűködő szervezet számára. Cim: 1134 Budapest, Váci út 45. "C" épület Te'!': +361/273-4250 E-mail: eutam09atas@esza.hu www.esz.a.hu www. uj~:z:echeny1terv.g.qy.h ts 1/3 A ~,Fkblk ~ Eu~p;ti UNO ttmoig~yat ~~tmk meg.

-~.. _--~--_._~---_._-----_.. ---- --------- -----._---- ----~-~- SZÉCHENYI TERV 1134 Budapest, Váci út 45.. "C" épület Az azonosíthatóság érdekében a postázott küldemény borítékján tüntesse fel a pályázat azonosító jelét TIOP-1.2.1.A-12/1..,2013-0005, az ügyintézcs 'nevét valamint a "Dokumentumok szerződéskötéahez" megjelölést. Felhívjuk szíves figyelinét, hogya dokumentumok hiánypótlására egy alkalommal van lehetőség, ezért kérjük, hogyaszerződéskötéshez szükséges dokumentumok egy csomagban kerüljenek beküldésre. A támogatási szerződés tervezetet a pályázatban megadott kapcsolattartó részére elektronikus úton küldjük, Kérjük, ellenőrizze a támogatási szerződésben szereplő adatokat és amennyiben eltérést talál a jelenleg aktuális és a szerződésben rögzített adataihoz képest, azokat haladéktalanul jelezze a Közreműködő Szervezet felé. A változásról való tájékoztatást a változást alátámasztó dokumentumokkal szükséges benyújtania.. Felhívjuk szíves figyelmét, hogya támogatási szerződést a 4/2011 (1.28.) Korm. rendelet 30. (7) bekezdésében meghatározott határidőn belül meg kell kötnl, azaz a támogatási szerződést e határidőn belül rnlndkét félnek alá kell lrnia. Felhívjuk szíves flqyelrnét arra, hogy amennyiben a kedvezményezett a megjelölt dokumentumokat és igazolásokat jelen értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül, továbbá a hiánypótlásra meghatározott határidőn belül sem küldi meg hlánytalanul és hibátlanul a Közrernűködő Szervezet részére, vagy a dokumentumok; igazolások megfelelő rendelkezésre állása ellenére a kedvezményezett mulasztásából a 4/2011 (1.28.) Korrn. rendelet 30. (7) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem kerül a támogatási szerződés megkötésére, rendelkezésre álló határidőlejártának napján a támogatási döntés érvényét veszti. Ezen határidőbe az esetlegesen szükségessé váló egyszeri hiánypótlás és a tisztázó kérdés válaszadási ideje nem számít bele. Tájékoztat juk, hogy e döntés ellen a támogatást igénylő/kedvezményezett a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 81. (1) bekezdésében foglaltak alapján a döntés kézhezvételétől számított 10 napon belül, cégszerű alélréssal ellátott, indokolt, a megsértett jogszabályi, pályázati felhívásban vagy témoqatási szerződésben foglalt rendelkezést egyértelműen megjelölő kifogást nyújthat bel amennyiben az eljárás [oqszabálysértő, illetve pályázati felhívásba vagy témoqetási szerződésbe ütköző. A kifogás beérkezésétől az azt elbírélé döntés közléséig a kifogásban foglaltakkal összefüggő határidők nyugszanak. A kifogást a közreműködő szervezet döntése ellen a közrernűködő szervezethez, az NFÜ döntése ellen az NFÜ Jogi Főosztályához kell benyújtani. A kifogás benyújtásához lehetőség van az Új Széchenyi Terv holilapján () szereplő kifogásminta használatára, valamint a kifogás mellékleteinek elektronikus adathordozón történő benyújtására. Tájékoztat juk, hogy amennyiben nem kívánja igénybe venni a megítélt támogatást, módjában áll a támogatási szerződés rneqkötésétől visszalépnl, illetve lemondani a megítélt támogatási összegről. Ezt a Közreműködő Szervezet címére ajánlott postai küldemény formájában eljutatott, céqszerűen aláírt nyilatkozatban teheti meg. Cím: 1134 Budapest, Vád tit 45 C" épüf'et Tel.: +361/273-4250 E-mail:.éutamog:af;as@esz:a..hu A projekbil( ~ Európai UnI6 ~r:nog~blim.llri&k meg.. wmn.tjj.szechenyiterv.gav.hu 2/3 L

t*.. (Z-.n: ic "- li... SZÉCHENYI TERV Kérjük, hogyapályázatával kapcsolatban felmerülő bármely kérdésével forduljon az Ön személyes kapcsolattartójához. aki a megjelölt időpontokban készséggel. áll rendelkezésére. Kapcsolattartó: Németh József István Tel:: +36 (1) 2980660 Ügyféls2:olgálati idő: Email: nemeth.jozsef@esza.hu hétfőtől csütörtökig: 8:30-16:00, pénteken: 8:30-13:30 Tisztelettel: ~~3 Nagy Balázs Programigazgató.L /Vl. ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit. Kft. ESZA Társadalmi SzolQ-áltató Nonprofit Kft. Cim: 1134 Budapest. Váci út 45. C épület Té!': +361/273-4250 &mart: eutamogatas@esza.hu!nww.esza.nu WI/oIW.ujszechenyiterv.'9ov.hu 3/3 A~.kuEu.li~1 UM tánu:igilthiv&l 'i'atmjtnak Jml!l.

, SZÉCHENYI TERV Tájékoztató a Támogatási Szerződés megkötésének feltételeiről A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogya Kedvezményezett az ESZA Nonprofit Kft. részére a következő dokumentumokat jelen levelem kézhezvételétől számított 30 napon belül rendelkezésre bocsássa. 1. A kedvezményezett nevében aláíró személy vagy személyek - a költségvetési szerv, a helyi önkormányzat, a kisebbségi önkormányzat, az egyház, a felsőoktatási intézmény, a közalapítvány és a Magyar Állam kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaság kivételével - bank által igazolt, vagy ügyvéd által ellenjegyzett, vagy közjegyző által hitelesített aláírásmintáját Igazolás módja: bank által igazolt, vagy ügyvéd által ellenjegyzett, vagy közjegyző által hitelesített aláírás minta 1 db eredeti példányban és 1 db másolat. 2. A kedvezményezett - a költségvetési szerv, a helyi önkormányzat, a kisebbségi önkormányzat, az egyház, a felsőoktatási intézmény, a közalapítvány, és a Magyar Állam kizárólagos tulajdonában lévő gazdasági társaság kivételével - alapító (létesítő) okirat, vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okirat másolati példányát Igazolás módja: a Kedvezményezett( ek) aláírásra jogosult képviselője által hitelesített 2 db másolat. 3. A projekt megvalósításának elindításához szükséges összes jogerős hatósági engedélyt, vagy az azok megadására vonatkozó kérelmek benyújtását igazoló dokumentumokat. Igazolás módja: a Kedvezményezett( ek) aláírásra jogosult képviselője által 2 db hitelesített másolat. Felhívjuk figyelmét, hogy jelen konstrukció esetében a projekt megvalósításának elindításához szükséges jogerős hatósági engedélyeket vagy az azok megadására vonatkozó kérelmek benyújtását igazoló dokumentumot legkésőbb az első kifizetési igénylés benyújtásával egyidejűleg be kell nyújtani. Amennyiben nem kerül benyújtásra szerződéskötési dokumentumokkal egyidejűleg, kérjük szíveskedjenek ezt jelezni. 4. A projektgazda beruházással érintett ingatlanán fennálló tulajdonjogát igazoló, 60 napnál nem régebbi tulajdoni lap, vagy amennyiben az ingatlan nem tartozik és nem is kerül a projektgazda tulajdonába, a tulajdonosnak a beruházás megvalósításához történő hozzájárulását igazoló dokumentum, amely megjelöli a projektgazdának az ingatlannal kapcsolatos jogát. A Pályázati Útmutató Cll.pontja alapján felhívjuk a figyelmet, hogya pályázó önkormányzat csak saját tulajdonában vagy használatában álló ingatlanán hozhat létre területi multifunkcionális közösségi központot, melyet a továbbiakban önálló közművelődési intézményként működtet. Igazolás módja: a tulajdoni lapról kiállított 60 napnál nem régebbi 2 db hiteles másolat (Földhivatali), vagy a tulajdoni lapról elektronikus dokumentum ként szolgáltatott (Takarnet) hiteles (azaz elektronikus aláírással rendelkező) tulajdoni lap-másolat. Kérjük, különösen ügyeljenek arra, hogyapályázatban benyújtott tulajdoni lapon ESZATársadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Cím: 1134 Budapest, Váci út 45. "C" épület A projektek az Európai Unió

, SZÉCHENYI TERV szereplő, a Projekt adatlap 2.2. pontjában megjelenített, valamint a jogerős építési engedélyen feltüntetett helyrajzi számnak és címadatnak egyeznie kell. Tulajdonosi hozzájárulás esetében 1 db eredeti és 1 db másolati példány benyújtása szükséges. s. A Bankszámlák bejelentése c. formanyomtatványon kérjük, tüntessék fel, hogy melyik számlaszámuk szolgál a támogatás fogadására és elkülönített kezelésére, valamint szíveskedjen a számla elkülönítettségéröl szóló - a számlavezetö bank által kiállított - igazolást is benyújtani. A banki igazolást a bank saját formanyomtatványán kell benyújtaniuk. Igazolás módja: 1 eredeti és 1 másolati példány 6. A 4/2011. Korm. rendelet 33. (8) - (9) bekezdése alapján biztosíték nyújtása alól nem mentesülő Kedvezményezetteknek a 33. (1) bekezdésében meghatározott biztosítékok egyikét nyújtania kell: Bankgarancia Ingatlan jelzálogjog, Támogatást igénylő gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet - cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy többségi tulajdonosának kezességvállalása Garanciaszervezet által vállalt kezesség. Biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény Igazolás módja: 1 eredeti és 1 másolati példány Amennyiben Kedvezményezett biztosíték nyújtására kötelezett, és döntése alapján biztosítékként ingatlan jelzálogot kíván nyújtani, úgy a felajánlani kívánt ingatlan igazságügyi ingatlanforgalmi szakértő 60 napnál nem régebbi értékbecslését, illetve 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lapját csatolja, melyek alapján az egyedi jelzálogszerződéseket utólag kötjük. 7. Likviditási terv A 26/2012. (X.24.) NFM utasítás 171. (1) e) pont esetében azon Kedvezményezettek esetében releváns, amennyiben az előleg nyújtása elfogadott likviditási tervhez kötött és ezt az útmutató tartalmazza vagy az Irányító Hatóság vezetője a likviditási terv bekérését feltételként határozta meg. A likviditási terv a projekttel kapcsolatos bevételek (előleg, támogatási összeg) és kiadások (költségvetési oszloponként) havonkénti tervezésére szolgál (millió Ft-ban). Kitöltésekor figyelni kell arra a Kedvezményezettnek, hogya közreműködő szervezet a támogatást a 4/2011. (1.28.) Korm. rendelet alapján akifizetési igénylés beérkezésétől számított 45 - szállítói finanszírozás esetén 30 - napon belül fizeti ki (A kifizetési határidőbe a hiánypótlási idő nem számít bele). Igazolás módja: Kedvezményezett hivatalos képviselője által aláírt 1 db eredeti és 1 db másolati példány ESZATársadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Cím: 1134 Budapest, Váci út 45. "C" épűlet A projektek az Európai Unió

SZÉCHENYI TERV 8. Közbeszerzési terv Igazolás módja: Kedvezményezett hivatalos képviselője által aláírt 1 db eredeti és 1 db másolati példány 9. Nyilatkozat fordított áfa-előleg igénybevételéről Amennyiben a kedvezményezett az államháztartás alrendszereibe tartozó szervezet (központi, területi vagy helyi költségvetési szerv, önkormányzat, önkormányzati társulás, önkormányzati költségvetési szerv) és nem jogosult áfa-levonásra, ezért projektjét bruttó módon tervezte, és a projekt fordított áfával érintett szállítói kifizetést tartalmaz, akkor kérjük, töltse ki a fordított áfa-előleg igénybevételéről szóló nyilatkozatot. Tájékoztatom, hogya Pénzügyi elszámolás részletes szabályai (PERSZ) c. útmutató tartalmazza a fordított áfa-előleg igénylésének és elszámolásának folyamatát, feltételeit. Igazolás módja: Kedvezményezett hivatalos képviselője által aláírt 1 db eredeti és 1 db másolati példány g. Eltérések listája Kérjük, szíveskedjen minden a pályázattói eltérő dokumentumot, adatot benyújtani részünkre, amely azért tér el a beadott és hiánypótolt pályázattói, mert az Irányító Hatóság vezetője feltétellel, vagy csökkentett költséggel támogatta; valamint mindez olyan dokumentumokra is vonatkozik, amelyeket aktualizálni szükséges a pályázatból az időmúlás miatt. Tájékoztat juk, hogy amennyiben módosítani kívánja a projekt kezdési és befejezési időpontját, akkor ezen igényét a támogatási szerződés megkötése előtt kérvényezheti az felé benyújtott írásbeli kéreimévei. A kérelemnek tartalmaznia kell a projekt megvalósításának módosított kezdő, illetve befejezési időpontját. A kérelem mellé csatolni szükséges az átdolgozott Gantt diagramot. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy Pályázati Útmutató eg pontja alapján a projekt megvalósításának (támogatott tevékenység teljesült és a számlák kifizetése a Kedvezményezett részéről megtörtént) végső dátuma a projekt fizikai befejezését követő maximum 60. nap. A projekttel kapcsolatos végső pénzügyi elszámolás és a záró beszámoló benyújtásának végső határideje a szakmai tevékenységek teljesítését és a megvalósítás során keletkezett számlák kiegyenlítését (projekt megvalósítását) követő 30. nap. Igazolás módja: a fenti dokumentumokat a hivatalos képviselő által aláírva 1 eredeti és 1 másolati példányban kell benyújtania 10. Költségvetés egyeztetés Amennyiben a támogatói döntés a projekt költségvetését érintő változtatásokat tartalmaz, annak közreműködő szervezettel elektronikus úton egyeztetett, valamennyi módosítást tartalmazó végleges változatának rendelkezésre állása szükséges (elektronikusan). Cím: 1134 Budapest, Váci út 45. "C" épület -A projektek az Európai Unió

, SZÉCHENYI TERV 11. Pénzügyi elszámolás részletes szabályai (PERSZ) Tájékoztat juk, hogy Pénzügyi elszámolás részletes szabályai c. útmutató kapcsolattartójuk részére elektronikus úton megküldésre kerül, és a Közreműködő Szervezet () honlapjáról letölthető. Az útmutató előírásait az előleg igénylésekor és akifizetési igénylések összeállítása során figyelembe kell venni. Az útmutató a Támogatási Szerződés mellékletét képezi, de fizikai értelemben nem kerül csatolásra a Támogatási Szerződéshez. Akitöltendő mellékietek elektronikusan kerülnek megküldésre a pályázatban megadott kapcsolattartó címére. Az elektronikusan megküldött dokumentumok, mellékietek a következők: ~ Likviditási terv ~ Közbeszerzési terv ~ Nyilatkozat fordított ÁFA előleg igénybevételéről ~ Támogatási Szerződés tervezet ~ Pénzügyi elszámolás részletes szabályai ~ Bankszámlák bejelentése formanyomtatvány ESZATársadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Cím: 1134 Budapest, Váci út 45. "C" épület A projektek az Európai Unió