A város gazdálkodását érintő közgyűlési előterjesztések Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 2017. május 25-én 39 előterjesztést tárgyal. A napirendi pontok között több érinti az önkormányzat gazdálkodását, melyekről sajtótájékoztatót tartottak 2017. május 22-én. I. Szociális intézmények átszervezése 2017. augusztus 1. napjával a szociális intézmények beolvadással történő egyesítésére kerül sor oly módon, hogy az Idősek Háza és telephelye beolvad a Városi Szociális Szolgálatba. Az átszervezéstől várható szakmai előnyök: A városban egységes idősellátó rendszer épül ki, amelynek során a házi segítségnyújtástól a nappali ellátáson keresztül a bentlakásos ellátásig könnyebbé válik az átjárás az ellátási formák között, segítve ezzel az idős embereket gondozó családokat. Az egységes vezetésű intézményen belüli jobb szakmai együttműködés révén a szakosított ellátásra várakozók (mind az átmeneti, mind a tartós bentlakásos intézményi férőhelyek esetében várakozó lista van) a bentlakásos intézménybe történő felvételig hamarabb jutnak az állapotuknak megfelelő alapszolgáltatáshoz. Az átszervezéstől várható pénzügyi, gazdasági előnyök: A VSzSz székhelyének a Pallagi út 9. szám alá történő áthelyezése lehetőséget ad a korábbi székhely más célú hasznosítására, amely több mint 20 millió forint megtakarítást eredményez. Az egységes intézményi struktúra a párhuzamos feladatellátás felszámolását vonhatja maga után (pl. beszerzés). Összességében hosszabb távon megtakarítás várható, melynek mértéke 2018-ban minimum 20 millió forint. A VSzSz, mint jogutód intézmény vezetője továbbra is Szabóné Orosz Éva lesz, Kmetti Bélánét a kinevezése szerinti munkakörben foglalkoztatják tovább. A beolvadással mindkét szociális intézmény valamennyi közalkalmazottja a VSzSz alkalmazottja lesz. A jogutód intézmény létszámkerete 311 fő lesz, melyből 256 közalkalmazotti álláshely szakmai tevékenységhez, 55 álláshely pedig intézményüzemeltetési tevékenységhez kapcsolódó. Az Idősek Háza vagyonkezelésében lévő ingatlanok a megszüntetéssel a VSzSz vagyonkezelésébe kerülnek, a továbbiakban a Debrecen, Víztorony u. 11. szám alatti ingatlan az intézmény feladatellátásához nem szükséges, az más feladat ellátására hasznosítható.
II. Gazdálkodási feladatok átszervezése a DMJV irányítása alá tartozó költségvetési szervek esetében, valamint az óvodák okiratának módosítása Törvényi kötelezettség az önkormányzatok számára 2019. január elsejétől az ASP 2.0 rendszerhez kapcsolódni, így a gazdálkodási adatszolgáltatást ezen a rendszeren keresztül kell biztosítani a debreceni önkormányzatnak és hozzá tartozó 46 önkormányzati intézménynek. Az ASP rendszer bevezetése előtt szükséges az egységes gazdasági szemlélet kialakítása és a gazdálkodási feladatok ellátásának, az intézmények közötti munkamegosztásnak a racionalizálása. Ennek érdekében az érintett 46 önkormányzati intézmény pénzügyi, gazdálkodási feladatait 2017. augusztus 31-i határidővel átadja a Debreceni Intézményműködtető Központ részére. A következő intézmények gazdasági feladatai kerülnek egy irányítás alá: 33 debreceni önkormányzati óvoda Kodály Filharmónia Méliusz Juhász Péter Könyvtár Debreceni Művelődési Központ Csokonai Nemzeti Színház Vojtina Bábszínház Déri Múzeum Debreceni Közterület Felügyelet Debrecen MJV Városi Szociális Szolgálat Debrecen MJV Idősek Háza Debrecen MJV Egyesített Bölcsődei Intézménye Debrecen MJV Gyermekvédelmi Intézménye Debrecen MJV Család- és Gyermekjóléti Központ Debreceni Intézményműködtető Központ A 46 intézmény pénzügyi, gazdálkodási feladatait jelenleg 7 szervezet végzi, 2017. augusztus 31. után veszi át egy, a Debreceni Intézményműködtető Központ. Ezen intézmények esetében egyes meghatározott feladatok (működtetés, a használatában lévő vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok) nem kerülnének át a DIM-hez, azok továbbra is az érintett intézményeknél maradnak. Az előterjesztésben szerepel, hogy a mostani döntéssel álláshelyeket nem szüntet meg az önkormányzat, ellenben még hatékonyabbá és költségtakarékosabbá válik a gazdasági irányítás. III. Támogatási kérelem benyújtása a TOP-6.1.2-16 Inkubátorházak fejlesztése tárgyú felhívásra A felhívás célja: A kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, a vállalkozói hajlandóság, az önfoglalkoztatás és az innovatív vállalkozói szemléletmód terjedése az inkubátorházak, mint üzleti kiszolgáló létesítmények fejlesztésén keresztül. Az inkubációs célú fejlesztésekkel ösztönözni kívánjuk
az induló, valamint innovatív start-up vállalkozások, továbbá a már működő, de bizonytalan lábakon álló, tőkeszegény vállalkozások növekedését, piaci stabilitását. Megvalósítás helyszíne: 4024 Debrecen, Sas utca 1. A projekt szakmai és műszaki tartalma: Az Inkubációs Központtal a városvezetés célja, hogy Debrecen belvárosában a közigazgatási funkció mellett a gazdasági, üzleti funkció is megerősödjön. A projekt keretében létrehozandó inkubációs központ további célja, hogy a város adottságainak leginkább megfelelő iparágakban (a gépgyártásban, az IKT hardver -gyártásban, egészséggazdaságban, élelmiszeriparban): - elősegítse az új ötletekre, találmányokra, újszerű üzleti megoldásokra alapuló vállalkozások létrejöttét, és a vállalati életciklus legkritikusabb, korai szakaszában támogassa az ilyen vállalkozások megmaradását, segítse az önálló életképesség elérését; - vállalkozói közösség létrehozásával segítse a programba bevont vállalkozások közötti tapasztalatcserét, információáramlást; - a már betelepült cégek támogatásával elősegítse a kapcsolatteremtést az induló és az érettebb életszakaszba jutott vállalkozások között. Az igényelt támogatás összege 1,4 milliárd forint, amely teljes egészében elszámolható. IV. Támogatási kérelmek benyújtása a TOP- 6.1.5-16 Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés tárgyú felhívásra Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata részére az elkülönített forrás összege a 2017. 02.24-én megemelt keret alapján 2,5 milliárd forint. 2017.04.07-én a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a rendelkezésre álló keretösszeg további 1,2 milliárd forinttal történő megemelését kértük. A módosított Integrált Területi Programban (ITP) a Közgyűlés jóváhagyását követően összesen 3,7 milliárd forintra megemelésre kerülhet a keretösszeg. A) Déli ipari park elérhetőségének javítása Tervezet: 5 ágú körforgalmi csomópont kiépítése a 47. sz. főút Hosszúpályi csomópont elágazásánál, onnan bekötőút építése 7,0 m szélességben 810 m hosszban, déli irányban bekötőút építése 7,0 m szélességben 740 m hosszban, ivóvíz-, gázvezeték, hírközlési hálózat, közvilágítási hálózat és csapadékvíz-elvezetés kiépítése. Az 5 ágú körforgalom jogerős útépítési engedéllyel rendelkezik, a bekötőutak, valamint a közművek tervezése és engedélyeztetése szükséges. Összes elszámolható projekt költség 2, 035 milliárd Ft
B) Köntösgát sor felújítása Célunk a Köntösgát sor felújítása a burkolat teherbírásának növelésével és a szükséges közműfelújításokkal, valamint a szervízút, parkoló felújításával a pályázat által megkövetelt minimális elektromos töltőállomással. Teljes projektköltség összesen 235 millió Ft C) Egyetemi Innovációs Park elérhetőségének javítása Új út építése a 33. számú főúttól északi irányban szabályozási terv szerint 18 méter szélességű közlekedési célú területen a METRO Áruházat kiszolgáló úttól északi irányba mindkét végpontnál csomópont építéssel Az igényelt támogatás összege: 560 millió Ft V. Együttműködési megállapodás kötése a Csokonai Színház és Színészház Modern Városok Program keretében történő felújításának megvalósításához A debreceni Csokonai Színház Modern Városok Program keretében történő felújításával kapcsolatos intézkedésekről szóló kormányhatározat úgy rendelkezik, hogy a felújítási program legfeljebb 6350,0 millió forint forrás biztosításával állami beruházásként kerüljön megvalósításra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt útján. Az Önkormányzatnak együttműködési megállapodást kell kötnie az MNV Zrt.-vel mint építtetővel. A megállapodás kiterjed többek között a projekt döntéshozó szervének, a Projekt Irányító Bizottságnak a felállítására és működésére vonatkozó rendelkezésekre, a döntéshozatali mechanizmusra és a döntési kompetenciákra vonatkozó szabályokra, a kapcsolattartásra, az előkészítő anyagok felhasználási jogának átadására és a projekt zárását követő kötelezettségek szabályozására. A projekt megvalósítása során Program Irányító Bizottság kerül felállításra, ahová az MNV Zrt. három, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata két tagot delegál. A PIB feladata a projekttel kapcsolatos stratégiai irányítás, döntés és jóváhagyás lesz. VI. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2016. évi számviteli törvény szerinti beszámolója, a cégcsoport 2016. évi konszolidált beszámolója és alapszabályának módosítása A Debreceni Vagyonkezelő Zrt tagvállalatain keresztül 2016-ban kiszámítható és magas színvonalú közszolgáltatást biztosított. Feladatait úgy végezte, hogy közben folyamatosan figyelemmel volt a hatékony és gazdaságos működésre, valamint támogatta az önkormányzat fejlesztési elképzeléseit. A vállalatcsoportnál az adózott eredmény 2016-ban 745 millió forint volt, amely összeg 222 millió forinttal több, mint az előző évben keletkezett eredmény (2015: 523 millió Ft). Tehát megállapítható, hogy a Vagyonkezelő nemcsak magas minőségben biztosította a közszolgáltatásokat, de a hatékony és gazdaságos üzemeltetés mellett nyereséget is termelt.
VII. Tájékoztató a Tüzér utca 4. szám alatti ingatlanon tervezett irodaházzal kapcsolatos beruházásról A városvezetés és a Vagyonkezelő igazgatósága a még jobb eredmények érdekében új piaci irányok felé is nyitott 2016-ban. Elindult a Debreceni Vagyonkezelő Zrt és a HUNÉP Zrt beruházása: a Forest Offices Debrecen irodaház építése a Tüzér utcán, a Debreceni Hőszolgáltató és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt korábbi központi irodaépületének helyén. A beruházás indokai: egyre növekvő igény az irodakapacitás iránt Debrecenben, főleg az SSC szektorban, 2000-2500 új minőségi munkahely megteremtése kiváló elhelyezkedés (közel az egyetemi campus és a parkerdő) a korábbi ingatlan állapota erőteljesen leromlott A beruházás lebonyolítására a DV ZRt 2016-ban létrehozta a Főnix Irodaház Kft-t. A projektcég az ingatlan fejlesztéshez pályázattal befektetői partnerként a legmagasabb összegű ajánlatot tevőt, a Hunép Universal Zrt.-t vonta be. A megfelelő benapozottság és optimális kiadhatóság érdekében három irodatömb került kialakításra. (I. épület Földszint + 5 szint, II. épület Földszint + 4 szint, III. épület Földszint + 3 szint). Az egész épületegyüttes alá 1 szint mélygarázs kerül kialakításra körülbelül 200 parkolóhellyel. Az iroda gépkocsival a teljes telek alatt elhelyezett mélygarázson keresztül közelíthetők meg, melynek bejárata a Tüzér utca felől van. A beruházás főbb adatai: 22 ezer négyzetméter hasznos terület 200 férőhelyes mélygarázs 3 épületszárny, a legmagasabb 5 emeletes, majd 4 és 3 emelet A+ kategória, LEED Gold minősítés Fotók: Miskolczi János https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/hireink/a-varos-gazdalkodasat-erinto-kozgyulesi-eloterjesztesek