A tanulóknak a záródolgozatot az alábbi tartalmi, szerkesztési, terjedelmi elıírások figyelembevételével kell összeállítaniuk:



Hasonló dokumentumok
A tanulóknak a záródolgozatot az alábbi tartalmi, szerkesztési, terjedelmi előírások figyelembevételével kell összeállítaniuk:

Külgazdasági üzletkötő Kereskedelmi menedzser

FOSZK Kereskedelem és Marketing szak

Vendéglátó szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser

A tételsor a 6/2010. (IX. 29.) NGM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

Gépipari mérnökasszisztens Mérnökasszisztens

Ruhaipari technikus Könnyűipari technikus

Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés-szerelő Épületgépészeti csőhálózat- és berendezés-szerelő

Adóigazgatási szakügyintéző

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. Útmutató a szakdolgozat készítéséhez tanító szakon

Szakdolgozati szabályzat

A ZÁRÓDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK FŐBB SZEMPONTJAI

SZAKDOLGOZATI ÚTMUTATÓ

Útmutató a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi Tanszékén készülő szakdolgozatok szerzői részére

Épületgépész technikus Épületgépészeti technikus Hűtő-klíma technikus Épületgépészeti technikus

TÁJÉKOZTATÓ a Büntetőeljárás-jog 1-2 oktatásáról, követelményekről a teljes idejű és a részidős képzés hallgatói számára 2015/2016.

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA

Villamosmérnök-asszisztens Mérnökasszisztens

Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. (ápoló szakirány számára)

Műszaki informatikai mérnökasszisztens. Mérnökasszisztens

Tartalommenedzser Multimédia-alkalmazás fejlesztő

Tantárgy neve: Turisztikai termékfejlesztés Kódja: NBG_TV156G3 Kreditszáma: 3

Szakdolgozat készítésére vonatkozó előírások

SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó

A pszichológia szakon készítendő dokumentumok szabályozása - Hallgatók számára -

EFEB Szakközépiskola. Turisztikai szervező, értékesítő szakképzés

UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK RENDJE ÉS KÖVETELMÉNYEI AZ SZTE FOGORVOSTUDOMÁNYI KARON

KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI

Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZATRA ÉS ÉVFOLYAMDOLGOZATRA VONATKOZÓ RENDJÉRŐL

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar. Útmutató a szakdolgozat szerkesztéséhez

EMBER- ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA

M E G H Í V Ó január 19-én órakor. kezdődő ülésére a Városháza Üléstermébe.

Szakdolgozatok és TDK dolgozatok formai követelményei

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS (tervezet)

UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA

ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA SZAK KÖZÖS TÉTELEK

1 IDEJE, ELŐFELTÉTELEI:

Hitéleti

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

SZÁLLODAIPARI TECHNIKUS

Ajánlások a szakdolgozat elkészítéséhez

KERTVÁROS" GYÁLI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

MA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára február 8. Schmidt Andrea Elméleti Intézet

A TANÁRI SZAKDOLGOZAT

FELHÍVÁS a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi Szekciójában való részvételre

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT/DIPLOMAMUNKA ELKÉSZÍTÉSÉHEZ. Alapképzésben, mesterképzésben és felsőoktatási szakképzésben részt vevő hallgatók számára

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A TERMÉSZETTUDOMÁNYI FŐISKOLAI KARON

A szakdolgozatok tartalmi és formai követelményei

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKDOLGOZATI SZABÁLYZATA

Idegenforgalmi szakmenedzser felsőfokú szakképzés

A KÉPI KIFEJEZÉSPSZICHOLÓGIAI SZAKTANÁCSADÓ KÉPZÉS RÉSZLETES ISMERTETÉSE A SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEI

TANEGYSÉGLISTA (MA) MŐVÉSZETTÖRTÉNET MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL:

A mőszaki menedzser (egyetemi) és mőszaki menedzser/gazdálkodási mérnök (BSc) szakokkal kapcsolatos szakspecifikus tudnivalók

Jelenlegi szolgáltatok köre (kivonat)

Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány

GYAKORLATI OKTATÓ. A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni:

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve november

Záróvizsga tételek. Turizmus-vendéglátás szak A tételek

A szakdolgozat készítésének folyamata, tartalmi és formai követelményei

Észak-Alföldi Minőségi Díj. Pályázati útmutató

UTAZÁS ÉS TURIZMUS KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI ÉRETTSÉGI VIZSGA

SZAKDOLGOZAT A SZERZŐ NEVE 2010.

Ikt.sz.: 911/2016/U1 Tárgy: Tájékoztatás a április és május hónapokban benyújtásra kerülő pályázatokról

Orosz C nyelvi programkövetelmény

VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

KLÍMAREFERENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

Francia C nyelvi programkövetelmény

Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal

Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

MÁRCIUS 30. MÁRCIUS 20. ÁPRILIS MÁJUS 9-10.

2016. július december 20. konzulensének visszaigazolása Kutatási terv leadása a témavezető tanárnak (belső konzulensnek)

TÁRSADALOMISMERET JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28.) NGM rendelet által módosítva) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

KÁLYHÁS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójában való részvételre

Pincér SZAKMA OKJ SZÁMA:

Szakdolgozat, diplomamunka írása, tartalmi és formai követelményei

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ az ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM

VENDÉGLÁTÁSSZERVEZŐ-VENDÉGLŐS MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI

Útmutató A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei

ELŐ TERJESZTÉS Rétság Kistérség Többcélú Társulása társulási megállapodás módosítása

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ

FELHÍVÁS a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- és Rendészettudományi Szekciójában való részvételre. A Szekció honlapja:

Idegenforgalmi szakmenedzser Vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser

TURIZMUS Pécsi Utazási Börze március 3-5.

A településfejlesztés megvalósításának gyakorlata és annak bemutatása között Kehidakustány község példáján keresztül

VENDÉGLÁTÁS- IDEGENFORGALOM ALAPISMERETEK

Akadémiai írás BGF KVIK Szakdolgozatok tartalmi elvárásai

Kazár község Önkormányzatának 11/2003. (VI. 10.) Önk. sz. rendelete a településfejlesztési koncepció megállapításáról

Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket,

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2006.

Átírás:

ZÁRÓDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉNEK ELİÍRÁSAI, HATÁRIDİK IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2359-06 Az idegenforgalmi vállalkozások hatékony mőködtetése Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2359-06/1 Záródolgozat prezentálása és védése VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 2414-06 Vendéglátó vállalkozás menedzsment feladatai Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 2414-06/1 Záródolgozat prezentálása és védése 1. A záródolgozat tartalmi követelményei (forrás: 2042/2009. 11. 17. SZMM szóbeli tételek) A tanulóknak a záródolgozatot az alábbi tartalmi, szerkesztési, terjedelmi elıírások figyelembevételével kell összeállítaniuk: A záródolgozat felépítése A dolgozatnak a szokásos hármas felépítést kell követnie Bevezetı rész: Téma kifejtése: Befejezı, záró gondolatok: témaválasztás indoklása, a megoldásra váró probléma, feladatok ismertetése a probléma és tágabb összefüggésrendszerének bemutatása a probléma részletezése alternatíva felvetése megoldási javaslatok a kutatás eredményeinek összefoglalása (önálló vélemény, javaslattétel) A dolgozatnak részletes tartalomjegyzéket, felhasznált irodalomjegyzéket, a témától függıen mellékleteket kell tartalmaznia! 2. A záródolgozat formai követelményei (forrás: 2042/2009. 11. 17. SZMM szóbeli tételek) A záródolgozat formai követelményeit képzıintézmények maguk határozzák meg /kötés, borító felirat, fedılap, példányszám, címlap, tartalomjegyzék, elıszó, jegyzetek, mellékletek, felhasznált irodalom, zárólap stb./.

A dolgozat paraméterei: A képzıintézmények követelménye szerint, de minimum 30, maximum 50 Terjedelme oldal /mellékletek (táblázat, grafikon, fénykép stb.), irodalomjegyzék nélkül!/ Sortávolság 1,5 Betőnagyság és típus 12-es, Times New Roman, Courier New Oldalanként... 1800 leütés (karakter) Margó... balról 4 cm, jobbról 2,54 cm Arab számokkal történik. A záródolgozatban elsı oldalként szereplı tartalomjegyzéktıl Oldalszámozás kezdve, folyamatosan végezzük. Az oldalszámok a lap jobb alsó sarkába kerüljenek. Amennyiben a záródolgozat mellékletek nélküli terjedelme nem éri el a minimális terjedelmi követelményt, ill. nem felel meg a külalaki követelményeknek elfogadhatatlan, vissza kell adni átdolgozásra. Határidık Témaválasztás leadás: 2009. december 15. Kész szakdolgozat leadása (2 nyomtatott és 1 elektronikus példányban): 2010. április 23. Formai követelmények intézményünkben A szakdolgozat felépítése: kemény borító üres fehér fedılap címoldal nyilatkozat köszönetnyilvánítás (ha szükséges) konzultációs lap (leigazoltatva) tartalomjegyzék (az elsı számozott oldal) elıszó (bevezetés) maga a szakdolgozat jegyzetek (lábjegyzet alkalmazása esetén a jegyzet fejezet értelemszerően elmarad) mellékletek mellékletek listája (csak ha valóban szükséges) felhasznált irodalom üres fehér zárólap

A szakdolgozat ajánlott paraméterei: A szakdolgozatot két példányban kell kinyomtatni és köttetni. o A szakdolgozat elsı példányát fekete bırkötésben kell leadni. o A másodpéldányok kötését egyénileg kell megoldani (pl. spirál, könyv, hınyomás). terjedelme: 30-50 oldal (30 sor, 60 leütés), ez az oldalszám tisztán a szövegre értendı a mellékletek, táblázatok, grafikonok, fényképek stb., jegyzet nélkül! A szakdolgozat maximális terjedelme + 20%-al haladhatja meg a felsı értékét jelentı 50 oldalt. formátum: margók: o felsı 1,5 cm o alsó 3 cm o bal 1 cm kötés + 2 cm margó o jobb 2,5 cm o élıfej távolsága a lap tetejétıl 1,5 cm o élıláb távolsága a lap aljától 2 cm törzsszöveg formátuma: o Times New Roman, 12 pt, normál o 1,5-es sorköz, sorkizárt igazítás, szabályos elválasztással o elsı sorok behúzása, bekezdések közt nincs térköz oldalszámozás: arab számokkal történik. A szakdolgozat elsı oldalaként szereplı tartalomjegyzéktıl kezdve, folyamatosan végezzük. Az oldalszámok a lap tetejére kerüljenek. A szakdolgozat szövegét sorkizárt formában kell írni. A szakdolgozatot egyoldalas formában kell kinyomtatni és köttetni. 3. A bírálat fıbb szempontjai (forrás: 2042/2009. 11. 17. SZMM szóbeli tételek) a dolgozatban a címben megjelölt témát kell feldolgozni. a szerzınek ismernie és alkalmaznia kell a szakmai kutatási módszereket. a záródolgozatnak meg kell felelnie a fenti tartalmi és formai követelményeknek. A dolgozattal kapcsolatos feladat a védés során a vizsgadolgozat bemutatása (ppt segítségével) reagálás a bírálat megállapításaira a feltett kérdések megválaszolása A záródolgozat prezentációja elkészítésének útmutatója: Az elıadás idıtartama: maximum 10 perc. A vetítendı diák ne mondatokat, hanem szavakat, felsorolásokat tartalmazzanak! Emellett képeket, ábrákat, táblázatokat is lehet alkalmazni (ha a téma megkívánja), amit szóban lehet kifejteni! Betőnagyság: minimum 24, hogy jól látható legyen! Kiemelni lehet félkövér, dılt, aláhúzott stílusban, illetve más betőtípussal vagy színnel is. Ahol lehet, helyettesítsük mondanivalónkat képekkel, azzal magyarázzunk!

Animációt lehet alkalmazni a diák dinamikusságához: a dián belül. Magát a diát nem javasolt animálni, mert elvonhatja a hallgatóság figyelmét. Kötelezı diák: 1. cím-dia: a dolgozat címe, készítıje, konzulens, dátum (a záróvizsga dátuma, nem pedig a záródolgozat leadásának napja); 2. témavázlat, tartalomjegyzék (amirıl a vizsgázó beszélni szeretne az elıadása során, fıbb vázlatpontokba szedve); 3. összegzés, esetleg mottó, ami kifejezi a dolgozat és az elıadás lényegét, mondanivalóját; illetve javasolt még elhelyezni a Köszönöm a figyelmet, várom a kérdéseket! elköszönést. A vizsgázó hozza magával a ppt-elıadását CD-lemezen vagy pendrive-on! A záródolgozat és a prezentáció elkészítéséhez olyan számítógépes alkalmazást használjunk, amelyet az oktatási intézményben elhelyezett gépek kezelni tudnak! 4. A záródolgozat értékelési szempontjai (forrás: 2042/2009. 11. 17. SZMM szóbeli tételek) - a vizsgadolgozat lényegének szakszerő ismertetése - a témakörben, annak szakirodalmában való tájékozottság bizonyítása - a bemutatás, elıadás színvonala, a vitatott probléma kezelésének módja

Idegenforgalmi szakmenedzser ÉRTÉKELÉS Pontszámok 1. oldal Max. Elért Bírálati szempontok 1. A választott téma aktualitása, jelentısége, a záródolgozat logikai felépítése, szerkezete, arányosság, a témafeldolgozás színvonala: a téma a képzés során megszerzett tudásanyagra épülı elméleti és/vagy gyakorlati szempontból lényeges kérdést vet-e fel? 6 milyen mértékben sikerült megoldania a jelöltnek a címben vállalt feladatot? 4 a téma feldolgozásában található-e lényeges hiányosság, súlyosabb tárgyi, logikai tévedés? 6 az egyes fejezetek, témakörök, kérdéskörök feldolgozásának aránya 4 2. Alkalmazott kutatási módszerek a téma feldolgozása megfelelı módszerrel, eszközökkel történt-e? 5 3. Elemzés és eredmények értékelése, ajánlások, végkövetkeztetések a záródolgozattal összességében a jelölt kiemelkedı teljesítményt nyújtott-e? 3 az eredmények értékelése helyesen megalapozott, kellıen bizonyított, a jelölt egyéni véleménye is nyilvánvaló-e? 3 a jelölt a téma feldolgozása során megfelelı mértékben és módon használt-e fel táblázatokat, grafikonokat, szemléltetı anyagokat? 2 a választott témakörhöz kapcsolódó jogszabályok ismerete, alkalmazása 2 4. Szakirodalmi áttekintés, a hivatkozások szakszerősége a szekunder kutatás során felhasznált szakirodalom minısége 3 a szakirodalomra vonatkozó hivatkozások, forrásjelölések pontosak, megfelelıek-e? 2 5. Stílus, nyelvhelyesség, helyesírás a dolgozat jól tagolt-e? 3 a dolgozat stilisztikailag, grammatikailag megfelelı-e? 4 6. A záródolgozat formai elemei, külsı megjelenése a külalak megfelel-e a záródolgozattal szemben támasztott követelményeknek? 3 Záródolgozat készítése összesen 50 Védés 1. A záródolgozat lényegének szakszerő ismertetése; 10 2. A témakörben, annak szakirodalmában való tájékozottság bizonyítása; 10 3. A bemutatás színvonala; 5 4. A feltett kérdésekre adott válaszok szakmai megfelelése 5 Záródolgozat védése összesen 30. dátum... aláírás

ÉRTÉKELÉS 2. oldal Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Beszédkészség 5 4 Információforrások kezelése, olvasása, értelmezése, kitöltése 5 Szakmai készségek összesen 10 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Elhivatottság, elkötelezettség 2 Fejlıdıképesség, önfejlesztés 1 Határozottság 1 Társas Udvariasság 2 Irányítási készség 1 Konfliktusmegoldó készség 1 Módszer Áttekintı képesség 1 Kreativitás, ötletgazdagság 1 Egyéb kompetenciák összesen 10 Mindösszesen Max. Elért 100. dátum... aláírás

Vendéglátó szakmenedzser ÉRTÉKELÉS szempontjai Pontszámok 1. oldal Max. Elért A vizsgált téma az SZVK-ban meghatározott körbe tartozó, jól behatárolt, a záródolgozat helyesen jelöli ki az elemzés által elérendı céljait. A záródolgozati témaválasztás aktualitása, jelentısége. 3 A záródolgozati témafeldolgozás színvonala következetes, rendszerezett. 2 A záródolgozat tartalma követi az elıírás szerinti tagolást. 2 A záródolgozat felépítése, szerkezete szakmailag helyes és logikus. 5 A szakirodalmi áttekintés korrekt, a felhasznált irodalom korszerősége megfelelı. 3 Az alkalmazott kutatási módszerek minısége, mennyisége a témának megfelelı. 5 A záródolgozat eredeti, önálló munkát/elemzést tartalmaz, mely szakmailag helyes. 5 A záródolgozat tartalmaz ajánlásokat, végkövetkeztetéseket; a feldolgozott téma megállapításaival a gyakorlatban alkalmazható. A dolgozat stílusa, nyelvhelyessége, olvashatósága a magyar nyelv szabályainak és a szakmai nyelvhasználatnak megfelelı. A hivatkozások szakszerősége a követelményeknek megfelelı. 3 A szemléltetı ábrák, diagramok és táblázatok a követelményeknek megfelelıek. 2 A záródolgozat külsı megjelenítése színvonalas, a követelményeket betartja. 2 A záródolgozat arányai a téma szempontjából megfelelıek. 2 A záródolgozat a terjedelmi követelményeknek megfelel. 2 Írásbeli munka értékelése összesen: 50 5 6 3 A záródolgozat szóbeli bemutatása vizsgabizottság elıtt Max. Elért A záródolgozat bemutatása, lényegének szakszerő ismertetése. 10 A témakörben, annak szakirodalmában való tájékozottság bizonyítása. 7 A szóbeli közlés és szemléltetés eszközeinek szakszerő használata, a rendelkezésre álló idı betartása. Reflexió a bírálat megállapításaira. 2 A védést vezetı szaktanár kérdéseinek megválaszolása, a vitatott problémák szakemberhez méltó kezelése. Szóbeli védés értékelése összesen: 30 6 5. dátum... aláírás

ÉRTÉKELÉS szempontjai Pontszámok 2. oldal Max. Elért Szint Szakmai készségek a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért 4 Diagram, nomogram kitöltése, készítése 3 3 Elemi számolási készség 2 4 Tájékozódás 3 4 Vendéglátás mellékfolyamatainak gépei, berendezései 2 Szakmai készségek értékelése összesen: 10 Egyéb kompetenciák a szakmai és vizsgakövetelmény szerint Max. Elért Személyes Társas Módszer Elhivatottság, elkötelezettség 1 Fejlıdıképesség, önfejlesztés 1 Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság 1 Udvariasság 2 Kommunikációs rugalmasság 1 Motiváló készség 1 Rendszerezı képesség 1 Kreativitás, ötletgazdagság 1 Lényegfelismerés (lényeglátás) 1 Egyéb kompetenciák értékelése összesen: 10 Mindösszesen: Max. 100 Elért. dátum... aláírás

5. A záródolgozat lehetséges témakörei idegenforgalmi szakmenedzser szak (forrás: 2042/2009. 11. 17. SZMM szóbeli tételek) A záródolgozat vezérmotívuma bármely témakörben az idegenforgalmi vállalkozások hatékony mőködtetése. 5.1. Trendek, piaci erıforrások Barlangok turisztikai hasznosítási lehetıségei A borászati turizmus hazai fejlesztési lehetıségei borvidékeinken (konkrét példán keresztül) A falusi turizmus bemutatása egy választott, konkrét vendégház példáján keresztül A kisvasutak szerepe az idegenforgalomban Szabadidı és a turizmus hagyományos programok, tartalékok, lehetıségek a hazai turizmus kínálatában egy régióban vagy kistérségben Tematikus utak szerepe, fejlesztési lehetıségei a magyar turizmusban Piackutatási módszerek a turizmusban Egy már mőködı turisztikai vállalkozás üzleti vagy marketing tervének összeállítása Egy konkrét szálloda/étterem/utazási iroda üzleti tervének kidolgozása 5.2. Vendéglátáshoz kapcsolódó témakörök Borvidékek összehasonlító elemzése Az italok jelentısége a gasztronómiában Egy konkrét éttermi beruházás komplex elemzése Választott vendéglátó egység tevékenységének komplex elemzése Rendezvényszervezés jelentısége különbözı vendéglátó egységek mőködésében A magyar gasztronómia ezer éve egy választott korszak vendéglátásának bemutatása, és egy vagy több ételsor összeállítása A táplálkozás szerepe az egészségmegırzésben 5.3. Szálláshelyekhez kapcsolódó témakörök Törzsvendég-rendszerek mőködésének lehetıségei a kereskedelmi szálláshelyeken vagy a falusi szállásadásban Front Office rendszerek elemzése Választott szálloda F&B részlegének komplex elemzése A szállodákban elıforduló kommunikációs helyzetek, etikett és protokoll elvárások komplex vizsgálata A zöld szálláshely koncepció és gyakorlata hazánkban Szállodák honlapjainak összehasonlító elemzése Szállodaláncok márkatermékeinek elemzése Kastélyok hasznosításának elemzése Magyarországi kempingszálláshelyek kínálatának elemzése 5.4. Rendezvényszervezés, animáció témakörök Szabadidıs programok szervezésének kérdései egy választott szabadidıközpontban/sportcentrumban/múzeumban Programszervezı cégek tevékenysége egy adott régióban

Várjátékok, mint speciális nyári programok szerepe a szabadidı eltöltésében Fesztiválok szerepe az idegenforgalom piacán A bál, mint rendezvény bemutatása (konkrét példán keresztül) Különleges ünnepi rendezvények szervezése és lebonyolítása konkrét szállodai/vendéglátó egységben Esküvıszervezés, mint a rendezvényszervezés virágzó ága Magyarországon Egy 100 fıs állófogadás elıkészületei, lebonyolítása és gazdasági elemzése egy szabadon választott szállodában Egy szálloda rendezvénytevékenységének komplex elemzése Az animáció elmélete és gyakorlata hazai és külföldi szállodák elemzı bemutatásán keresztül Az animátorok tevékenységének lehetıségei különbözı üdülıhelyeken (konkrét példákkal) Egy adott szálloda animációs tevékenységének bemutatása, javaslatok az esetleges fejlesztésre 5.5. Egészségturizmushoz kapcsolódó témakörök Az egészségturizmus jelentısége, fejlesztési lehetıségei egy régióban Gyógy-, ill. wellness turizmus vendégkörének elemzése egy választott idegenforgalmi régióban Egy konkrét gyógy-, wellness-szálló, gyógyfürdı bemutatása, tevékenységének, mőködésének elemzése, fejlesztési javaslatok Egy egészségturisztikai vállalkozás komplex elemzése Gyógykezelések bemutatása, TB támogatásuk helyzete és jövıje hazánkban A gyógyturizmus helyzete és lehetıségei Magyarországon egy-egy régió vagy üdülıkörzet példáján keresztül bemutatva 5.6. Turisztikai fejlesztés, térségi menedzsment A helyi kezdeményezések és szervezıdések szerepe egy régió turisztikai fejlesztésében A Regionális Idegenforgalmi Bizottságok helye, szerepe és jelentısége az egyes körzetek idegenforgalmi fejlesztésében, egy konkrét példán keresztül elemezve A turisztikai fejlesztések hatása Magyarországon egy-egy konkrét település, kisrégió életére (konkrét példa) A turizmus, mint a kitörés eszköze a kistérségekben, konkrét példa bemutatásával Az önkormányzatok jelentısége, szerepe és lehetıségei a turizmus települési/kistérségi fejlesztésében Egy adott régió, kistérség vagy település területfejlesztésének turizmus szempontú értékelése A civil szervezıdések, egyesületek, non-profit szervezetek szerepe az idegenforgalmi kínálat bıvítésében adott példa elemzése 5.7. Utazási irodákhoz, utazásszervezéshez kapcsolódó témakörök A számítástechnika alkalmazási lehetıségei az utazási irodai munkában Törzsutas rendszerek összehasonlító elemzése az utazási irodák kínálati piacán A piacvezetı magyarországi utazási irodák marketing tevékenységének elemzése Magyarországi egy-két hetes üdülıprogramok (konkrét célterület megjelölésével) szervezése

Magyarországi egy-két hetes gyógytúrák (konkrét célterület megjelölésével) szervezése Magyarországi öt napos turista, tematikus utak szervezése (konkrét célterület, tematika vagy célcsoport megnevezése szükséges), például barokk emlékek Magyarországon. Szecessziós épületek Budapesten, Budapest a zene fıvárosa, néprajzi tájegységek stb. Külföldi programok (konkrét célterület, tematika vagy célcsoport megnevezése szükséges), például: hajósút a Dunán, Erdély haladóknak, városlátogatások, körutazások, kulturális és szakrális emlékhelyek Európában, egzotikus utazások stb. Speciális programok (konkrét célterület, tematika vagy célcsoport megnevezése szükséges), például: vadászat a Bakonyban, Bükkben, lovas túrák, vízi sport stb. Azoknak a hallgatóknak, akik utazásszervezéssel kapcsolatos témacsoportból választják záródolgozati témájukat, dolgozatukban programtervet, kalkulációt, üzleti levelet és forgatókönyvet is kell készíteniük. Fenti témaköröktıl eltérı tartalmú vizsgadolgozat elfogadhatatlan, vissza kell adni átdolgozásra! 6. A záródolgozat lehetséges témakörei vendéglátó szakmenedzser szak (forrás: 2042/2009. 10. 06. SZMM szóbeli tételek) A vizsgázó a záródolgozat témáját kiválaszthatja az oktatási intézmény által megadott és javasolt témakörökbıl, de lehetıség van egyéni téma megjelölésére is, amelyet elızetesen a témában kompetens szaktanárral kell egyeztetnie. A választott téma a képzés során szerzett szakmai menedzsmentismereteknek feleljen meg! A témajavaslatok nem konkrét záródolgozatcímek, ezért a megadott témajegyzékbıl kiválasztott témát is fontos a vizsgázó személyes érdeklıdési és ismeretségi területének megfelelıen specializálni. A következı témakörök, tantárgycsoportok közül lehet választani: Élelmezés- táplálkozástudomány higiénémenedzsment az éttermi gyakorlatban Vendéglátás szállodamenedzsment A gasztronómiamenedzsment feladatai az éttermi gyakorlatban Egyéb témakörök (HR, turizmus, pénzügyi szféra, marketing stb. kapcsolata a vendéglátó- vállalkozás menedzsmentfeladataival) Néhány záródolgozati témajavaslat az egyes témakörökön belül az 1. sz. mellékletben található. Amennyiben a záródolgozat nem a menedzsmentjellegő témákhoz kapcsolódó témát dolgoz fel, az elfogadhatatlan, vissza kell adni a szerzınek átdolgozásra.

6.1. Élelmezés- táplálkozástudomány higiénémenedzsment az éttermi gyakorlatban A diétás étkeztetés megvalósításának lehetıségei a kereskedelmi vendéglátásban A hőtılánc szerepe a készételek forgalmazásában A nemzetközi étteremláncok higiénés elıírásai és a magyar elıírások A rejtett zsiradékfogyasztás problémája, a csökkentés lehetıségei Higiénémenedzsment az éttermekben / értékesítés során Kenyérfajták és kenyérfogyasztási szokások a vendéglátásban Magyarország valamely tájegységének vagy közigazgatási egységének területén bekövetkezett ételártalmak elemzése Rendezvények (pl. Forma 1, majális, fogadások stb.) higiénéje Tápértékszámító programok felhasználási lehetıségei egy adott vendéglátó egységnél Savanyított tejipari termékek választéka és felhasználása a vendéglátásban (választék, táplálkozási, élelmezési jelentısége, diétás tejipari termékek) 6.2. Vendéglátás szálloda menedzsment A baristák felértékelıdı szerepe a hazai vendéglátásban A diabetikus cukrászat jellegzetességei napjaink vendéglátásában A fogyasztóvédelem jogorvoslati rendszere a vendéglátás tükrében A globalizáció hatása a vendéglátásra/szállodaiparra A létszám és bérgazdálkodás/költséggazdálkodás/árképzés vizsgálata a(z) üzletben A szolgáltatásmarketing szerepe, sajátosságai a vendéglátásban/szállodaiparban A választék kialakításának követelményei és következményei a(z) üzletben A vendégelégedettség vizsgálatának lehetıségei valamely vendéglátó vállalkozásnál Az internet szerepe a vendéglátásban/szállodaiparban Üzleti etikett, protokoll alkalmazása a hazai vendéglátásban 6.3. Gasztronómiamenedzsment feladatai az éttermi gyakorlatban A borvidék bemutatása, szerepe a regionális vendéglátásban Különleges gyümölcsök (pl. feketebodza) feldolgozási és felhasználási lehetıségei A gyúrt tészták helye a kínai, olasz és a magyar gasztronómiában (összehasonlító elemzés) A Kárpát-medence tájjellegő konyhái, szervezési/menedzsment feladatai a XXI. században A natúrkonyha főszerhasználata és speciális menedzsmentfeladatai Aktuális étkezési trendek és beillesztési lehetıségük a hazai vendéglátásban Slow Food és Fast Food tendenciák eltérı menedzsmentfeladatai Forró kevert báritalok készítése és felhasználási lehetıségei Hagyományok, szokások, ünnepek a vendéglátásban a menedzsment és a vendég szemszögébıl Ökotermelés, biotáplálkozás, biotermékek és ezek megjelenése a hazai vendéglátásban

6.4. Egyéb témakörök (HR, turizmus, pénzügyi szféra, marketing stb. kapcsolata a vendéglátó- vállalkozás menedzsmentfeladataival) A falusi turizmus szerepe egy régió fejlesztésében Az outsourcing gyakorlata a szállodáknál Franchise a szállodaiparban Gyógy- és konferenciaturizmus Magyarországon a vendéglátás tükrében Wellnessturizmus vendéglátós sajátosságai Konfliktushelyzetek és konfliktuskezelés a vendéglátásban és a szállodaiparban Környezetvédelem a szállodaiparban Marketingterv kidolgozása fiktív vagy valós vállalkozásnál Oktatás, képzés, karriertervezés vállalkozásnál Repülık, hajók, vonatok F&B szolgáltatásai

A külsı, fekete bırkötésre a következık kerüljenek rá SZAKDOLGOZAT Képzési Hely KÉSZÍTİ NEVE év

A bırkötés utáni fehér borítólapot ilyen formátumban kövesse Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Felnıttképzési Intézet A szakdolgozat konkrét, elfogadott címe Konzulens: neve beosztása Készítette: Kovács Ildikó szak év

Nyilatkozat Alulírott kijelentem, hogy szakdolgozatom önálló munka és korábban sehol sem került publikálásra. Hozzájárulok, hogy a Keszthelyi VSZK a szakdolgozatomat oktatási célból eredeti és átdolgozott tartalommal, nyomtatott, illetve Internetre felhelyezett formában szabadon használja. Keszthely, 20.... aláírás

IGAZOLÁS Szakdolgozati konzultációkról Dátum Téma Aláírás (Minimum 3 alkalommal kell a konzulenssel egyeztetni. A dátum mellett szerepelnie kell, hogy mirıl volt szó az adott idıpontban.) Nyilatkozat Igazolom, hogy.. tanuló (képzés:.szak, osztály) a konzultációkon.. alkalommal megjelent. Valamint igazolom, hogy a szakdolgozat általam látott legutolsó - értelemszerıen nem a végsı, a hallgató által leadni kívánt változata a még javasolt kisebb változtatásokat figyelembe nem véve, kielégíti egy szakdolgozattal szemben támasztott formai és tartalmi követelményeket. Keszthely, 20 aláírás