A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat, Bányászat, 66. kötet, (2004) p. 03-08 A GAZDASÁGI SZABÁLYOZÁS EGY LEHETŐSÉGE A KAVICS- ÉS HOMOKBÁNYÁSZAT KÖRNYEZETI HATÁSAINAK CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN Dr. Buócz Zoltán egyetemi docens Miskolci Egyetem Egy ország gazdasági életében általában az okoz problémát, ha kevés az ásványi nyersanyaga. Létezik azonban olyan helyzet is, amikor egy-egy ásvány féleségnél a bőség okoz problémákat, ha nem is közvetlenül gazdasági jellegűeket, de áttételesen befolyásolja a gazdasági érdekeket is. Hazai ásványi nyersanyagaink között a kavics és homok kiemelten nagy készletekkel szerepel, ami az ország, a Kárpát-medence földrajzi fekvéséből következik. Kavics vagyonunk az ország fó és mellékfolyóihoz köthetően Mosonmagyaróvártól Záhonyig, a Sajó és Hernád völgyétől a Marosig, Dráváig terül el, felszínhez közeli településsel, viszonylag könnyen kitermelhetően. A közel 800 nyilvántartott bányaterületen több mint 000 Mm 3 a megkutatott földtani vagyon, csaknem 400 helyen termelnek is építési kavicsot és homokot. Szabad-e bármilyen ok miatt korlátozni egy ásványi nyersanyag kitermelését, ha az jelentős mennyiségben, olcsón, az országon belül több helyen, gazdaságosan termelhető. A tervgazdaság időszakában egy ilyen kérdésre természetesen válaszolták, hogy igen, a népgazdasági érdekek a helyi érdekek felett állnak stb., különösebben a termelési költségek, az ár sem számítottak, mivel azokat nem vagy döntően nem a piac alakította. Nem ennyire egyszerű a válasz piacgazdasági körülmények között, hiszen elvileg a szabad verseny teremti meg a társadalmi szintű gazdasági optimum elérésének a lehetőségét, tehát bármiféle korlátozás az ettől való eltérést eredményezheti. Ezt még akkor is el kell fogadnunk, ha tudjuk, hogy a szabad piac a modern gazdaságokban csak jelentős korlátozásokkal létezik. 75
Buócz Z. Hazánkban az építési kavics és homok bányászatára a nagyobb és kisebb folyóvölgyekben szinte mindenütt van lehetőség. A korábbi időszakokban természetes volt, hogy csaknem minden falu, település határában volt legalább egy homokbánya, ahonnan ellenőrizetlenül hordták el a lakosok saját felhasználásra a nyersanyagot. A kavics esetén már nem volt ennyire egyszerű a helyzet, mivel a bányaművelés bonyolultabb, esetenként víznívó alóli kitermelésre volt szükség. Ahol lehetett víznívó felett is termelni ott természetesen hordták a "sóder"-t is. Ezek a kavics- és homokbányák a XX sz. második felében zömmel a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, ritkábban a tanácsok kezében voltak. A termelés kevés kivétellel manufakturális, idényjellegű volt, és egy-egy bányából területileg szűk kör igényeit elégítették ki. Ez a helyzet vezetett oda, hogy ma Magyarországon a működő, leállított és szabad kavics- és homokbányák száma 800 körül van. A felhagyott (és időnként igénybevett, vagy illegálisan szeméttelepnek használt) bányák, kubikgödrök száma - nehezen becsülhető, de több ezerre tehető. A kavics- és homokbányák helyzete az elmúlt időszakban valamelyest rendeződött, de az illegális és szakszerűtlen termelésre ma is találunk bőven példát. Különösen megszaporodtak a kitermelő helyek az épülő autópályák nyomvonala mentén. Ezek egy része szabályos engedélyek birtokában üzemelő bánya, másik része különféle egyéb engedéllyel, vagy anélkül termel. Jelen dolgozatban nem az illegális bányászat a fö témánk, bár mint látni fogjuk nem elhanyagolható a kérdés, csupán a létező termelőhelyek sokaságára kívánjuk felhívni a figyelmet. Mi serkenti a nagyszámú bánya, termelőhely létesítését, üzemeltetését. Erre egyetlen felelet adható: a nyereséges üzemeltetés lehetősége, a haszonszerzés reménye. A kavics és a homok a felszín közeli elhelyezkedés következtében egyszerű termelő berendezésekkel, kis létszámmal termelhető, és sok esetben különösebb ásványelőkészítés nélkül is értékesíthető. Ebből következően viszonylag kicsi a beruházási igény, alacsony az üzemviteli költség, s ha van rá kereslet, viszonylag jó áron lehet a terméket értékesíteni. Nagy kereslet a kavics és homok iránt elsősorban a nagyobb építkezések körzetében és az épülő autópályák nyomvonala mentén van. A nagy építkezések, különösen az útépítések jellemzője, hogy a tevékenység térben vándorol. A piaci verseny ebben az esetben tehát azt jelenti, hogy az éppen aktuális felhasználási helyen kell a célra alkalmas, egymást helyettesítő nyersanyagok közül a minőséget is figyelembe véve a legolcsóbbat választani. A felhasználás helyén érvényes árat két fő költségtétel határozza meg: a termelési és a szállítási költség. 76
A gazdasági szabályozás egy lehetősége a kavics és homokbányászat környezeti hatásainak. Nem törekedve a teljes pontosságra, napjainkban kb. 750 Ft/t a kavics termelői ára a bányáknál, a fajlagos szállítási költség pedig közúton kb. 2 Ft/tkm. A fentiekből következik, hogy kb. 60 km-es szállítási távolságon a kavics ára megduplázódik. Ezt a jelentős költségnövekedést az építkező nyilvánvalóan igyekszik elkerülni, ezért minél közelebbről kívánja az anyagot beszerezni. Az építési vállalkozók ezért az építkezések közelében gyakran bányákat vásárolnak, vagy bányákat létesítenek és nyitnak meg. Ezzel a gazdaságossági követelménynek a felhasználó eleget tesz, mégsem tekinthető a megoldás társadalmi szinten optimálisnak, mivel jelentős környezetkárosítással jár együtt a vázolt megoldás. A bányaművelés, a kitermelés technológiája jelentősen különbözik, a víznívó alóli kitermelés és a száraz termelés esetén. Ezzel a kérdéssel itt nem kívánunk részletesen foglalkozni, csupán arra szeretnénk rávilágítani, hogy a szárazon történő termelés kavicsbányászatban megoldható pl. egy forgó felső vázas markolóval, vagy egy homlokrakodóval is, a szállítás pedig tehergépkocsival, ny ergesvontatóval. Víznívó alóli kitermelésnél már speciálisabb berendezésekre van szükség még partról történő termelésnél is. Ezek, a vonóköteles kotró kivételével, nem tekinthetők általános használatú berendezéseknek, azaz külön beruházást igényelnek. A szállítás nem jelent különösebb terhet ebben az esetben sem, de szükség van a termelt kavics víztelenítésére, ami legegyszerűbben deponálással is megoldható, de mindenképpen növeli a költségeket. Az egyszerűbb termelési technológiának (vonóköteles kotró) a legnagyobb hátránya, hogy csak néhány méteres mélységig (3-6 m) lehet vele a kavicsot kitermelni, emiatt jelentős vastagságú kavicsvagyon (esetenként akár 0-5 m is) átmeneti vagy végleges veszteségnek tekinthető. A csak részlegesen kitermelt kavicsbányák jelentős mértékben növelik a nyílt vízfelület nagyságát, növelve ezzel a talajvíz párolgását, veszélyeztetve a talajvíz készletek tisztaságát, szaporodnak a kis felületű, elhanyagolt, esetleg gyorsan eutrofizálódó bányatavak. Ennek közvetett környezeti hatásai (ivóvízbázisok szennyezése, talajszennyezés, szúnyoginvázió, illegális hulladéklerakás stb.) tovább növelik a környezeti károkat. Köztudott, hogy a bányászati iparágban egy termék termelési árát a társadalmilag még szükséges termelést biztosító, legrosszabb adottságú lelőhely költségei határozzák meg, ezt nevezzük határköltségnek. A kavicstermelés esetén is természetesen jelentkezik a különbözeti járadék, ami a jobb adottságú (alacsonyabb költségű) lelőhelyek profitját növeli a legrosszabb adottságúhoz (az árat meghatározóhoz) viszonyítva. 77
Buócz Z. Ez a különbözeti járadék több tényezőből tevődik össze: természeti adottságok különbözősége, az alkalmazott technológiából származó különbség, a munkaerő árának eltérései. Az első a klasszikus különbözeti bányajáradék, amit I. különbözeti járadéknak is neveznek, míg a technológia által okozott eltérés a II. különbözeti járadék. A kavicsbányászatunkban a fenti eltérések mellett a korábban felsorolt okok miatt további eltérések jelentkeznek a költségekben. Nem tekinthető a természeti adottságok közötti különbségnek az, ha egy bánya csak a víznívó feletti réteget termeli ki, mivel ez ásványvagyongazdálkodási és környezetvédelmi szempontból is rendkívül káros megoldás. Nagy különbség jelentkezhet a legális és illegális bányák költségei között is, hiszen az illegális termelés esetén elmaradnak a különböző engedélyek beszerzésének költségei, csakúgy mint a különféle adók és egyéb kötelezettségek (műszaki üzemi tervek, bányatérkép, felelős műszaki vezető alkalmazása stb.) a velük járó költségekkel együtt. Az elmondottakból egyértelműen következik, hogy valamilyen módon be kell avatkozni a gazdaság ezen szektorába, hiszen nem érvényesülnek a piacgazdaság szabályai. Jelentős gazdasági előnyhöz jutnak a szabályokat nem, vagy csak részlegesen betartok, ugyanakkor jelentős károkat okoznak másoknak, elsősorban a környezetterhelésen keresztül, akikkel nincs is üzleti, piaci kapcsolatuk, azaz tipikus extemáliával, külső gazdasági hatással állunk szemben. A közgazdaságtan az externáliákat az alábbiak szerint definiálja: amikor egy pénzügyileg önálló egység közvetlenül befolyásolja egy másik egység, fogyasztó helyzetét, anélkül, hogy piaci kapcsolatba kerülnének egymással. Jellemzője, hogy mindig egy harmadik fél jóléti függvényét módosítja, a harmadik felet negatív extemália esetén nem kártalanítják, pozitív externália esetén nem kötelezik a haszon megfizetésére. A harmadik felet érő hatás nem szándékolt. Egyes esetekben úgy is fogalmaznak, hogy a harmadik félnek okozott hatás véletlen, de döntően nem erről van szó, hiszen pl. egy légszennyező forrást üzemeltető tisztában van azzal, hogy milyen környezetszennyezést okoz, többnyire annak mértékével, kiterjedésével is tisztában van, tehát nem véletlen hatásról van szó. A kereslet és kínálat valamint az extemáliák kapcsolata az. ábrán követhető. Az egyéni kínálat (SPC) költségeiben nem szerepelnek a külső költségek, ezért a termelési mennyiség a kereslet alapján Q 0 értéknél alakul ki. 78
A gazdasági szabályozás egy lehetősége a kavics és homokbányászat környezeti hatásainak. Amennyiben viszont az extern költségeket is tartalmazza a kínálati függvény (társadalmi költségek, SSC), akkor a magasabb költségek miatt - azonos keresleti görbe esetén alacsonyabb a termelési szint (Qi), azaz alacsonyabb lesz a környezetszennyezés ill. környezetterhelés mértéke. Másik nézőpontból megfogalmazva a problémát: ha nem vesszük figyelembe a termelő tevékenység externális hatásait, akkor a társadalmilag optimálisnál magasabb értékű lesz a termelés, ami tehát gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból is káros. D Kereslet^v. az extemália naevsáea SSC Kínálat SPC i N. \ ' ' ^ < Qi Qo Q. ábra: A termelési szint és az externáliák kapcsolata Az elméleti közgazdaságtan az externáliák belsővé tételével, internalizálásával is foglalkozik, s ehhez kapcsolódva értelmezi a környezetszennyezés közgazdasági optimumát. Ez az optimum ott van, ahol az egyéni határhaszon és az externális határköltségek értéke azonos. Amennyiben az externáliákat figyelmen kívül hagyjuk, akkor a kínálat alacsonyabb költségei miatt a termelés magasabb szintjén alakul ki az egyensúlyi állapot. Ha az externális költségeket is figyelembe vesszük, akkor feltétlenül csökken a termelés, mivel a kereslet csökken a magasabb árak miatt. Amennyiben az egyéni határ hasznot és az externális határköltségeket vetjük össze, akkor az optimális termelési szint a két érték azonosságánál alakul ki. A termelés szintje és a szennyezés mértéke között az esetek nagy részében függvényszerü kapcsolat van, azaz az előbbi megállapítások arra az esetre is igazak, ha a környezetszennyezés (terhelés) mértékéről beszélünk, s nem a termelés szintjéről. Az optimális állapotot elvileg abban az esetben lehet 79
Buócz Z. közelíteni, ha ismerve a határhaszon és a externális határköltségek nagyságát, adókkal vagy direkt szabályozási eszközökkel korlátozzuk a szennyezés mértékét. Amennyiben általánosítani kívánjuk a megfontolásainkat, akkor célszerűbb környezetterhelésről beszélni, mivel ezt a környezetvédelemben a kibocsátásra (emisszióra) vonatkoztatják, függetlenül annak mértékétől. Ha a bányászat nem emisszió jellegű hatásait is (területfoglalás, felszínalakítás, ásványi nyersanyag igénybevétele) környezetterhelésként értelmezzük, akkor ez a fogalom a tevékenység környezeti hatásait lefedi. A fentiek alapján tehát fogalmazhatunk úgy, hogy a környezetterhelés mértéke elméletileg társadalmi szinten optimalizálható. Nézzük milyen következtetések vonhatók le ebből a kavics- és homokbányászat ismertetett problémája esetén. Az illegális bányászatról a továbbiakban nem beszélünk, mivel ez a tevékenység csak szankcionálással, büntető intézkedésekkel szorítható vissza. Magyarországon az illegális bányászat nem megélhetési problémákból ered, mint nem egy fejlődő országban Afrikában, vagy Dél-Amerikában. A piacgazdaság elvének a direkt szabályozóknál inkább megfelelnek a gazdasági szabályozók, s talán hatékonyabbnak is tekinthetők, egyszerűbb a kezelésük, nehezebb a kijátszásuk, könnyebben elfogadtathatók. Azt kell meghatározni, hogy milyen jellegű és mértékű környezetvédelmi díjjal lehetne korlátozni a bányák számát anélkül, hogy az elméletileg optimális (Pareto hatékony) állapottól eltávolodnánk. A legfejlettebb technikát és a leghatékonyabb technológiát alkalmazó üzemek is okoznak környezeti károkat, amelyekért nem fizetnek, rontják a bánya környezetében élők jóléti szintjét, ami ugyancsak nem jelenik meg a termelők költségei között. A környezet igénybevétele természetesen nem teljesen költségmentes, hiszen a bányatelekkel lefedett területért, amikor kivonják az eredeti művelési ágból, fizetni kell. Magát a területet is meg kell venni, bár ez nem tekinthető extemáliának. A kitermelés során az ásványvagyon igénybevételéért is fizetnek (ezt ma hivatalosan bányajáradéknak nevezik). A további természetátalakítással" okozott külső hatásokért külön díjat nem kell fizetni, amennyiben az előírások keretei között, határértékeket nem túllépve történik. Az idézőjeles természetátalakítást hazai viszonyaink között szó szerint kell értelmezni, mert a kitermelés következtében kialakuló bányagödröket, részben a megfelelő minőségű anyag hiánya, részben a költségek miatt gyakorlatilag lehetetlen visszatölteni. A visszatöltéshez esetlegesen felhasznált anyagok minősége a vízminőség megőrzése miatt rendkívül fontos. Amennyiben a bányaművelés során kialakul a bányató, abban rövidesen megjelennek a vízi növények és állatok, a környékükön vizes élőhelyekre jellemző 80
A gazdasági szabályozás egy lehetősége a kavics és homokbányászat környezeti hatásainak. fauna alakul ki, esetenként, térben korlátozottan a flóra is a vizes élőhelyekre jellemző módon változik. A több évtizedes bányászati tevékenység közben kialakuló új élővilág környezeti szempontból gyakran értékesebb, mint ami a korábbi állapotot jellemezte, ami a lelőhelyek geomorfológiai adottságaiból következően többnyire mezőgazdasági termesztő táj volt. Nyilvánvalóan az egymás közelében kialakított, többnyire kis kiterjedésű, sekélyen kotort, elhanyagolt kavicsbányák nem igazán tekinthetők kedvező változásnak a korábbi tájhasználathoz viszonyítva, mivel a bányatavakhoz meddőhányók, rombolt üzemi területek, utak, kavicsdepók stb. tartoznak, tehát jelentős tájképi károkat is okoznak ezek a bányák. A külszíni kavics és homokbányák esetén környezetvédelmi és ásványvagyon gazdálkodási szempontból kedvező lenne, ha kevesebb nagyobb teljesítményű bánya elégítené ki az igényeket. Ennek gazdasági szabályozása egy speciális környezethasználati adóval lenne megoldható, ami az előbbiek alapján az externáliákat ill. azok egy részét hárítaná át a termelőkre: _ T bányatelek - Q. T.BAT ~ AT kitermelés technológia V n. ) > q Q BAT r ' Az adó nagyságának meghatározása a fenti elméleti összefüggés alapján történhet, amelyhez az alábbi magyarázatot fűzzük: Az első tag egy telephely (bányatelek) adó, ami annál kisebb, minél nagyobb a bánya éves termelése. Ez a kis kapacitású bányák létesítésének korlátozása mellett a piaccal nem rendelkezőket, vagy csak átmenetileg rendelkezőket is visszatarthatja a tevékenységtől. A T bányateiek tényező Ft dimenziójú, konstans, időről időre változtatható érték. A q a bánya éves tényleges termelését jelenti (t/év). A második tag a bánya ásványvagyonának (Q) minél teljesebb kitermelését szorgalmazza. Ahogy időben folyik a lelőhely ásványvagyonának kitermelése ( q), és csökken a lelőhely még kitermelhető ásványvagyona, csökken ennek a tagnak az értéke is. Remélhetőleg az ásványvagyon veszteség csökkentése mellett ez a tag a feleslegesen nagy bányatelkek fektetését is korlátozza. A T kitermelés Ft/t dimenziójú konstans érték. A harmadik tag az alkalmazott technológia megfelelőségét értékeli ill. az alkalmatlanságát szankcionálja. Kétségtelenül ezt a legnehezebb megfogni, és az értelmezését is pontosítani szükséges. Itt az kell figyelembe venni, hogy az alkalmazott technológia és eszközök alkalmasak-e a lelőhely teljes, 8
Buócz Z. veszteségmentes kitermeléséhez, ill. mennyire (milyen arányban) felelnek meg ennek a követelménynek. A technológia mérlegelésénél nem csak a termelést, szállítást, hanem az előkészítést, a minőségi anyag termelését is értékelni kell. A műszaki üzemi tervek ill. a helyszíni bejárások alapján, felkészült szakemberek ezt a paramétert is meg tudják határozni, különösen, ha egy szakszerű elemzés készül az alkalmazható technológiákról és berendezésekről. A T, echll0 [ógj a (Ft/t) szorzótényezőt a bánya kitermelése során többször is át kell értékelni, legalább a letakarítás, a száraz termelés ill. a víznívó alóli kitermelés szakaszaiban. A BAT a szóba jöhető leginkább megfelelő technológiai szintet jelzi, az AT pedig a ténylegesen alkalmazott technológiai szintet. Ha finomítani akarjuk az összefüggést, akkor az éves adó nagyságának meghatározásakor a termeléssel nem lineárisan növekvő adót szabhatunk ki az alábbi összefüggéssel: ahol p - konstans kitevő, amelynek az értéke 0,7-0,8 között változhat. Amennyiben hatékonyan csökkenteni akaijuk a ki nem termelt ásványvagyon mennyiségét, akkor két lehetőség kínálkozik: Megállapítható egy egyösszegű veszteség adó, amit a termelés befejezésekor kell megfizetni, s amely a ki nem termelt ásványi nyersanyag mennyiségével arányos, viszonylag magas fajlagos szorzóval: ^vesztség ^veszteség ^Q ffx ^^ * ahol Tyesztség. Ft/t dimenziójú konstans. Másik lehetőségként az a megoldás jöhet szóba, hogy a korábban megállapított évi adóból a kitermeléssel arányos részből visszatérítést kap a tulajdonos, a teljes kitermelés esetén: v =k [0, e-te-i»] Amint az összefüggésből látszik visszatérítés csak 90 %-on felüli kitermelés esetén jár, mértéke a t V i SS2a (Ft/t) tényező nagyságával szabályozható. A felvetést alapos mérlegelésnek kell követnie, egy körültekintő gazdasági hatásvizsgálattal együtt, amelynek során meg kell határozni a különféle paraméterek nagyságát. A javasolt gazdasági szabályozó eszközzel nem az a cél, hogy a termelést teljesen ellehetetlenítsük, hanem az, hogy ésszerű keretek közzé szorítva, csökkentve a bányakárokat, a természetrombolást, javítsunk a bányászat negatív megítélésén is. 82