Grüll Tibor Emlékezz a jövôre! Prófécia és történetírás az ókori zsidóság körében És ki hirdetett hozzám hasonlóan? Jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém; és jelentsék meg a közeli és távoli jövôt! (Jes 44:7) 1. Franz Rosenzweig 1919-ben elhangzott elô - adásában a zsidó szellem idôn kívüliségének gondolatával lényegében mindenfajta történeti vizsgálódás hatókörébôl kivonta a zsidóságot: 1 A zsidó szellem letöri a korszakok bilincsét. Mivel ô maga örök, és örök az, amit akar, ezért tagadja az idô mindenhatóságát. Érintetlenül vonul a történelmen át. Nem csoda, hogy a történelem, és ami benne él, neheztel rá. Mert az idô azt akarja, hogy minden, ami él, lerója neki az idôbeliség vámját. Itt azonban egy élet éli be magát az örökkévalóságba, és az idô, e kielégítetlen hitelezô, lesheti, hogyan tudja behajtani tartozását. A zsidó nem ismeri el az idô követelését. Saját örök voltába burkolózva olyan örökkévalóságot szegez az idôvel szembe, amelyen annak nincsen hatalma. Rosenzweig óta nem lehet többé zsidó történelmet írni, legalábbis abban az értelemben nem, ahogyan a történetírást Voltaire-tôl Rankéig definiálták. Annak, aki mégis belevág a zsidó történelem tanulmányozásába, legelôször is a történelem terhétôl kell megszabadítania magát, és fel kell emelkednie arra a történelemfeletti álláspontra, amelyet már Niebuhr és Nietzsche is a história egyedüli lehetséges nézôpontjának tartott. 2 Szerencsére néhány teherlerázási és felemelkedési kísérlet történt már az utóbbi évtizedekben, melyek közül az egyik legjelentôsebb kétségkívül Yosef Hayim Yerushalmié volt. 3 Yerushalmi méltán híres könyve, a Záchor arra a paradoxonra épül, hogy miközben a Biblia pillanatnyi habozás nélkül parancsba adja az emlékezést a történetírás, a történeti események feljegyzése semmiképp sem tartozott azok az eljárások közé, amelyek különösen közelrôl szólították meg vagy izgatták volna a zsidó nép emlékezetét. 4 A szerzô csak implicit módon utal arra amit pedig fontos lett volna mindjárt témája elején leszögezni, hogy az Emlékezz! parancsa nem általában a múlt, sôt még csak nem is a zsidó múlt felidézésére, hanem kizárólag a Bibliában foglalt történelemre vonatkozik! Végsô soron tehát igaza van Yerushalminak, mikor kijelenti, hogy az emlékezésre való bibliai felszólításnak igen kevés köze van a múltra irányuló kíváncsisághoz, de nem szabad szem elôl tévesztenünk, hogy a zsidók a kollektív emlékezet és a történetírás szigorú keretéül és referenciapontjául a szent szövegek szolgáltak. 2.1. A 18. század vége óta terjedôben lévô történészbetegség, az új pürrhonizmus azzal követett el az ortodox hívôk szemében jóvátehetetlen hibát, hogy kijelentette: számára a Biblián kívüli történeti tradíció emlékei is éppoly fontosak, mint a kanonikus szövegben áthagyományozódott bibliai történelem. 5 A Bib lián kívül esô múlt kavargó ôsködébôl véletlenszerûen felbukkanó leletek elôször illusztratív célt szolgáltak: általuk jobban megragadhatónak, életszerûbben elôadhatónak vélték a kanonikus hagyományt és ebben nem is tévedtek. Aztán a kutatás öncélúvá vált: magát a Biblián kívüli világot célozta meg, aminek szintén jelentôs eredménye lett: megismertük az ókori Kelet számos rég feledésbe merült nyelvét és kultúráját. E megismerési folyamat azonban végsô soron hübrisznek bizonyult a bibliai történelemkutatás számára, hiszen számos 90
IV. Antiokhosz Epiphanész (i. e. 175 164) ezüstérméje az olümpiai Zeusz-szoborral. Hiteles ókori hagyomány szerint a jeruzsálemi Szentély függönyét ebbe a templomba vitette Antiokhosz esetben legalábbis úgy tûnt az ókori Közel- Kelet romvárosaiban feltárt írott és tárgyi anyag ellentmond a Szent Szövegek tudósításainak. A voltaire-i értelemben vett objektív és tárgyilagos történetírás amely azt tûzte ki célul, hogy a zsidók történetét mint az egyik nép történetét írja meg, ezáltal figyelmen kívül hagyta a zsidó történelem legsajátabb és minden más néptôl elütô jellegzetességét: a profetikusságot, a maga sajátos törvényeinek engedelmeskedve az elôkerült leletekkel egyszerûen felülírta a Bibliában foglalt történelmet. Ezáltal a zsidó történelemrôl szóló írások olyan palimpszesztté váltak, amelyek legfelsô, olvasható rétegét újabb és újabb ókori dokumentumok szövegei alkották, a textus canonicus már csak azokon az oldalakon volt olvasható, amelyeket az objektív történelem tényei források hiányában nem tudtak felülírni. A 21. század elejére már tökéletes palimpszeszt áll elôttünk: a Teremtéstôl Ábrahám korán át a római történelemig az emberiség történelmének profetikus réteget már csak a hit infravörös lámpájával átvilágítva olvashatjuk, e segédeszköz azonban értelemszerûen nem mindenkinek áll rendelkezésére. 1967-ben Deir Allában, Amman külvárosában egy pogány szentély faláról lepotyogott vakolaton találták meg Bálám arám nyelven fennmaradt próféciáinak másolatát (i. e. 8 7. század) A vakolatra festett szöveg rekonstrukciója 2.2. Miközben a vándorló arámi, Ábrahám leszármazottai a többi nemzet történelmén kívül esô idôben voltak kénytelenek otthonukat berendezni; a történelem valódi sivatagi nomádjai a pogány nemzetek voltak. Ezek hiába akarták folytonosan a történelmi múltat (vagyis az egyéni, kollektív és kulturális emlékezetet) megragadni és lecövekelni a mindenkori jelenben, azok szükségszerûen pusztulásra és felejtésre voltak ítélve. Az idô homokja szüntelenül kipergett a pogányok ujjai közül. Ily módon a Biblián kívüli világ történelmérôl szóló könyvek Borges homokkönyvének prototípusaivá váltak: lapjaik száma végtelen, akár a homok, s bárhogyan lapozzuk ôket, sem elejüket, sem végüket nem találjuk. Lehetünk rabjai, vizsgálgathatjuk ôket nagyítóval, fellelhetünk bennük bizonyos törvényszerûségeket, míg végre mi is csakúgy, mint Borges novellahôse rájövünk, hogy valóságos szörnyeteg ez a könyv valami lidércnyomás, valami szemérmetlen dolog, mely meggyalázza és megfertôzi a valóságot. Bár az igazi megoldás az lenne, ha úgy szabadulnánk meg tôle, ahogy Efeszoszban a hívek a periergát tartalmazó tekercseiktôl, 6 ezt mégsem tehetjük, mert egy végtelen könyv elégetése hasonlóan vég nélküli lenne, és füstjével megfojtaná az életet e bolygón. (Csak zárójelben jegyzem meg: a homokkönyvet a novella fôhôse, foglalkozására nézve bibliaárus, az ördög bibliájának aposztrofálta. Érdekes, hogy modern korunk némely filozófusa, pl. Burckhardt, Dilthey vagy Croce számára az értelem és cél nélküli történelembe vetett hit jelentette a zsidó keresztény kinyilatkoztatáson túllépô végsô vallást.) 3. A Biblia történeti feljegyzései minden más históriai hagyománytól elütô, sajátos szempontot érvényesítenek: kizárólag az Örökkéva- 91
A Bálám-prófécia egy darabja eredeti állapotában A hit fényében nézve, a Krisztus elôtt és után történt világi események nem kapcsolódnak össze értelmet hordozó történések folyamatos egymásutánjává, hanem csupán az üdvtörténet külsô keretét alkotják. Fontosságuk vagy jelentéktelenségük az ítélet és a megváltás szempontjából lehetséges értelmükön méretik. Ezért az Ó- és az Újszövetség történelmi érdeklôdésének jól megszabott határai vannak annak a néhány eseménynek és személynek szól, amelyeket, illetve akiket a Gondviselés kapcsolatba hoz az üdvtörténettel, az egyetlen lényeges»történelemmel«. A Bálám-prófécia rekonstrukciós rajza lónak a történelem folyásában megmutatkozó cselekedeteit rögzítik. 7 Ebben az értelemben irreleváns a Biblia összehasonlítása például az indiaiak vagy a muszlimok szent könyveivel, hiszen sem a Máhábhárata, sem a Korán nem tartalmaz az elôbbi értelemben vett történeti szövegeket. Amit Karl Löwith a keresztény történelemértelmezésrôl ír, az mutatis mutandis a zsidóra is igaz: A bibliai történelem- és idôfelfogás nem lehet tárgya semmiféle elméleti bizonyítási eljárásnak, tudniillik hit dolga. Csak a hit által tudhatjuk, hogy a legmélyebb múlt és a legvégsô jövô, az elsô és a végsô dolgok a Messiás személyében összefüggenek. Történészként senki sem képes a Messiásra ismerni, sem a zsidóság történetében a világtörténelem nagy eseményeit felfedezni. Ráadásul nemcsak a Kezdetrôl és Végrôl szóló bibliai elbeszélés, hanem a Tanakh ténylegesen történeti része is elôfeltételezi a kinyilatkoztatott hitet, hogy a történelem egyetlen lényeges összetevôjére: a messiásira utalhasson. Ugyanezt fejezi ki Walter Benjamin töredéke is: 8 Csak maga a Messiás teljesít be minden történelmi folyamatot, mégpedig abban az értelemben, hogy csak Ô az, aki beváltja, beteljesíti, megteremti a történés vonatkozását a messiásira. Ezért nem akarhatnak maguktól valami messiásira vonatkozni a történelmi dolgok. ( ) A profán világ rendjét ezért nem lehet az Isten Országának gondolatára alapozni, mert a teokráciának nincs politikai értelme, hanem csak vallási értelme van. 4. Yerushalmi szerint a héber Biblia a Genezistôl a Krónikák könyvéig egyetlen összefüggô beszámoló a történelemrôl, amit a prófétai könyvek egészítettek még ki mélyreható értel- 92
Dániel alakja Michelangelo felfogásában a Sixtus-kápolna freskóján (1533) Flavius Josephus ábrázolása egy 12. századi latin nyelvû kéziratban mezéssel. Ez a distinkció, amely különbséget tesz történeti és prófétai könyvek között, igen távol áll a judaizmus felfogásától. A próféták ugyan valóban erôteljesen reflektáltak koruk eseményeire, és gyakran idézték is a Szent Írásokat, ezt éppen azért te(het)tték, mivel a Tenakh is ugyanabból a profetikus szellembôl íródott. Yerushalmi szerint a próféták feladata a történelem értelmének magyarázata volt: ami a történelem értelmét illeti, a próféták közvetlenebbül és mélyebbre hatolva tárják fel, mint a tulajdonképpeni történeti beszámolók. Talán egy-két példával megvilágíthatta volna a szerzô, mire gondol. A bibliai próféták ugyanis aligha merültek bele a történelem értelmének vagy akár saját kijelentéseik mély értelmének kutatásába. A nabik feladatkörük szerint»szócsövek«(gesenius szerint»szóöntôk«) voltak, akik maguk sem mindig értették, mire vonatkoznak ihletettségben elmondott szavaik. 9 Az egyetlen példa, mikor próféta expressis verbis prófétai kijelentést kutat és magyaráz, a Dánielé, akit maga Jézus is prófétának nevez. A galutban élô próféta Jeremiás könyvét tanulmányozva bukkan rá a fogság hetven évérôl szóló kijelentésre (Dán 9:2; Jer 25:12). A történelem magyarázat (vagyis az aktuális történések vonatkoztatásai a prófétai kinyilatkoztatásra) az apokaliptika feladatköréhez tartozott. Nem véletlen, hogy a zsidó kánon Dániel könyvét késôbb nem a Nebiim, hanem a Ketubim csoportjába sorolta: a judaizmus úgy érzékelte, hogy esetében nem anynyira prófétáról, mint inkább apokaliptikusról van szó. 10 Flavius Josephus számára nem kétséges, hogy az ún. történeti könyvek szerzôi is próféták voltak, hiszen: Mózes halálától Artaxerxésznek, Xerxész utódának, a perzsák királyának idejéig Mózes utódai, a próféták jegyezték fel a korukban történt eseményeket tizenhárom könyvben. 11 A bibliai kánon lezárulása utáni korszakban élô történetíró feladata, hogy a Szent Könyvek szemléleti keretén és a jövôre (a történész saját korára) vonatkozó profetikus kinyilatkoztatásain belül maradva értelmezze a történelmet: Arkhaiologiámat [A zsidók története] a szent iratok értelmezése alapján írtam meg, hiszen származásomnál fogva pap voltam, és járatos ezen iratok tudományában. 12 A zsidóság örök története s itt kanyarodunk vissza Rosenzweighez kizárólag a Biblia profetikus könyveiben került megörökítésre. Csakhogy ezek a könyvtekercsek össze vannak 93
Ékírásos tábla II. Nabukudurriuszur (Nabukodonozor) újbabilóni uralkodó (i. e. 604 562) Babilónban és Borszippában Marduk fôisten tiszteletére folytatott építkezéseirôl (East India House Inscription, British Museum) rúakh Elohimtól eredhetett: Josephus értett az álomfejtéshez, még az Isten kétértelmû kijelentéseit is meg tudta fejteni, mert pap volt és papnak a fia, tehát jól ismerte a szent könyvek jövendöléseit. Éppen ebben az órában megszállta az Isten szelleme 14 Flavius Josephus ábrázolása egy 11. századi toulouse-i kéziratban göngyölve, sôt az idôk végezetéig le vannak pecsételve (vö. Dán 12:4; Jel 5:1). A zsidó történelemre vonatkozó próféciák értelmezéséhez csak az férhet hozzá, akinek megadatik, hogy a pecséteket feltörje és kigöngyölje a tekercseket. Hogy ezt mennyire nem csak képletesen értették a zsidók, szolgáljon bizonyítékul a szardiszi zsinagóga tóraszekrényén elhelyezett 21x36,5x4 cm-es márványtábla, amelyen 4 cmes betûkkel tabula ansata-ra vésett görög szöveg volt olvasható: Miután megtaláltad, törd fel, olvasd, ôrizd meg! 13 A pecsétek feltörésére azonban felhatalmazást egyes-egyedül az a Szellem adhat, akitôl maga a kinyilatkoztatás ered. A profetikus történelemértelmezés kulcskérdése tehát: kinek van joga aktualizálni a több száz évvel azelôtt elhangzott bibliai kinyilatkoztatásokat a mindenkori jelenre? Josephus persze nem próféta, de rendelkezik a prófétálás szellemével. A Templom pusztulásának és Vespasianus trón ra kerülésének megjövendölésével olyan pro fetikus tettet hajtott végre, amely csak is a 5. A Biblia prófétai szövegeire történô emlékezés azt eredményezi, hogy a zsidó írásmagyarázók szemszögébôl nemcsak a múlt, hanem a jövô eseményeire is lehetséges emlékezni. A jövô emlékezete persze a 19 20. századi pozitivista történelemfelfogás számára nem más, mint egy botrányos oximoron. Jacob Burckhardt 1870-es évek elején tartott elôadásában kijelentette: Az elôre ismert jövô képtelenség. 15 Alapos okkal feltételezhetjük: a jövôre vonatkozó ismeretközlés a görög római világban sem a historiográfia, hanem a vallás (religio, eulabeia, deiszidaimonia) tárgykörébe tartozó foglalatosságnak számított. Még akkor is, ha Momigliano szerint a görögök [a filozófia és a történetírás mellett] egy harmadik kulcsot is találtak a történelemhez: a próféciát, különösen a jóslás egy külön fajtáját, a Szibilla-könyveket. 16 A tekintélyes történész itt három különbözô entitást igyekszik összemosni: a történetírást, a jóslást és a próféciát. A görög filozófia azonban egyáltalán nem foglalkozott a történelemmel; éppúgy nem, mint a történetírás a filozófiával; a jóslás pedig szintén távol állt attól, amit ma történelemnek nevezünk, nem is szólva 94
Egy bibliai szöveg alatt megtalált Cicero-palimpszeszt Az ún. babilóni krónika részlete II. Nabukudurriuszur (Nabukodonozor) i. e. 605 594 között folytatott nyugati hadjáratainak így a Júdea elleni háborúnak a részleteivel ( British Museum) arról, hogy a jóslást a próféciától szintén egy világ választja el. A Szibilla-könyveket rendszerint nem a jövô, hanem a jelen értelmezése céljából hívták segítségül a római korban. A császárkorban különösen veszélyessé válhatott a jövô kutatása, mint ahogy azt egy 2. század legvégérôl származó egyiptomi papirusz egy római helytartó rendelete is megörökítette számunkra: Mivel nagyon sok emberrel találkoztam, akik azt állították magukról, hogy jóslás címén rászedték ôket, tüstént elhatároztam hogy ne származhasson veszély ezek tébolyultságából, ezúttal nyíltan kijelentem mindenkinek: tartózkodjék ettôl a félrevezetô kíváncsiságtól (periergia). Ezért sem jóslatok által, vagyis állítólagosan az istenségtôl származó irományok által, sem szobrok körülhurcolásával, vagy hasonló szemfényvesztésekkel senkinek nem engedtetik meg, hogy azt állítsa: természetfeletti ismeretekkel rendelkezik, vagy hogy akként adja ki magát, mint aki érti a jövô homályos titkait. Senkinek nem engedtetik meg továbbá, hogy átadjon vagy felajánljon bármiféle választ azoknak, akik ezekrôl a dolgokról tudakozódnak. Ha bárkit rajtakapnak, hogy ezt a rendelkezést megszegi, biztos lehet abban, hogy a legfôbb büntetést szabják ki rá. (P. Coll. Youtie I. 30.) A szövegben elôforduló állítólagosan az istenségtôl származó irományok -on a helytartó sok mindent érthetett éppenséggel akár a zsidók és keresztények szent könyveit is, bár ezt bizonyítani nem tudjuk. Akár okkultistákra, akár a zsidó keresztény kinyilatkoztatás híveire vonatkozik, mindenképpen a római államhatalom viszolygását tükrözi az, hogy a jövô homályos titkairól sem tudakozódni, sem arról kinyilatkoztatást adni halálbüntetés terhe alatt nem szabad senkinek. Nem csodálkozhatunk azon, ha nemcsak Flavius Josephus, de a Talmud is messze kerüli a Római Birodalommal kapcsolatos próféciák értelmezését. Csodajelekkel, jóslatokkal természetesen a történetírók is foglalkoztak Livius és Tacitus is, elôszeretettel de ôk maguk soha nem írtak a jövôben bekövetkezô eseményekrôl. Az egyetlen, ennek látszólag ellentmondó locus classicus Thuküdidész a Peloponnészoszi háború történetéhez írt bevezetôjében található: Lehet, hogy mûvem végighallgatása, mivel hiányoznak belôle a mesés részletek, látszólag kevés szórakozást nyújt, de azok, akik szeretnék látni a megtörtént események lényegét, s következtetni óhajtanak ha majd ember voltunk következtében ugyanolyan vagy hasonló dolgok fordulnak elô a jövôre is, azok, s számomra ez elég, hasznosnak fogják ítélni. (I. 22.4.) Egyesek számára ez a feltételes mellékmondat elegendônek látszik annak bizonyítására, 95
Az 1986-ban publikált 4Q246 jelzetû qumráni lelet, az ún. Isten fia töredék vagy más néven Arám apokalipszis. Az itt szereplô Isten fiának hívatja magát szöveg nem Jézusra, hanem inkább Augustusra vonatkozik, aki felvette a divi filius ( a megistenült [Caesar] fia ) nevet hogy a nem zsidó történészek számára a jövô elôrejelzése éppoly fontos feladat volt, mint a múlt feljegyzése. 17 Ehhez hozzá szokták tenni azt a már-már közhelyszámba menô megállapítást, hogy a görög és héber történelemfelfogás közti alapvetô különbséget az jelenti, hogy míg ez elôbbiek ciklikusan, az utóbbiak lineárisan értelmezték a történelem menetét. 18 A valóságban mint arra Arnaldo Momiliagno és Pierre Vidal-Naquet is rámutatott mindkét nép történetírói egyidejûleg ismerték és alkalmazták is a ciklikus és lineáris múltszemléletet. 19 A történelem a görögök és a rómaiak számára is munkálkodás a mindent elpusztító Idô ellen, azért, hogy megôrizzék az emlékezetre méltó események emlékeit. A felejtés elleni harcot az emlékek kutatásával harcolták meg. 20 Az Emlékezz! bibliai parancsát szem elôtt tartó zsidó történetírók számára a mindent megrágó idô (Arisztotelész) csak egy módon válhatott félelmetessé: ha fizikai értelemben elpusztultak volna az Egyetlen Történelmet magukban foglaló Tekercsek. Érdekes, hogy Jósiás király alatt már közel járt ehhez a zsidóság, hiszen a törvénykönyvet már csaknem teljesen elfelejtették (2Kir 22:8-13); nem is szólva IV. Antiokhosz Epiphanész vagy Hadrianus intézkedéseirôl, melyekkel halálbüntetés terhe alatt akarták megtiltani a zsidók Szent Szövegeinek olvasását és birtoklását. Néhányan még emlékeznek arra, mikor a nácik az elkobzott tóratekercsekbôl bakancstalpat, Ceaus,escu román diktátor pedig az országába becsempészett Bibliákból vécépapírt csináltatott Ez a magyarázata annak, hogy A menóra ábrázolása Titus diadalívén (a szerzô felvétele) Flavius Josephus miért fogalmaz oly radikálisan ebben a kérdésben: minden zsidóban már születésétôl fogva benne gyökerezik az a meggyôzôdés, hogy ezek [ti. a Biblia könyvei] Isten végzései (Theu dogmata), hozzájuk kell ragaszkodni, s értük szükség esetén örömest meg is halni. 21 Josephus ezért dicsekszik azzal Önéletírásában, hogy szülôvárosa romjaiból mindöszsze néhány szent könyvet (hierón biblión) vitt magával, Titus ajándékaképpen. 22 6. Flavius Josephus nem is nagyon igyekszik elleplezni pogány olvasói elôtt, hogy ô maga is e prófétai szövegek elôre-tudásának (prognószisz, pronoia), illetve saját hermeneutikai jártasságának köszönheti életben maradását és késôbbi fényes pályafutását. A pogányok között is nagy hírnévnek örvendô Tóráról megállapítja, hogy azt Mózes hátrahagyta egy könyvben a Templomban, annak elôrejelzésével, hogy mi fog történni s ez teljes összhangban van azzal, ami már bekövetkezett vagy éppen bekövetkezik, mivel ô egyáltalán nem tért el az igazságtól. 23 Ennek a kijelentésnek nagy jelentôséget tulajdoníthatunk. Momigliano megfigyelése szerint a héberek Istene az Igazság Istene volt. Legjobb tudomásom szerint mondja az olasz történész egyetlen görög istenséget sem hívtak aléthinosznak, igazságosnak. 24 Egyébként ugyanez volt a véleménye az alexandriai Philónnak is, aki szerint Mózes jóslatai közül egyesek már bekövetkeztek, másokra még várunk, mert az eljövendôk bizonyosságát a korábbi jóslatok beteljesedése szavatolja. 25 96
A kitett kenyerek asztala és az ezüstkürtök Titus diadalívén (a szerzô felvétele) A Biblia profetikus-eszkatologikus vonatkozásai idônként kellemetlen helyzetbe hozták Josephust pogány olvasói elôtt. Így volt ez Bálám prófétával kapcsolatban is, aki ugyan nem volt zsidó származású, de szintén biztosan ismerte a jövendôt, és hirdette, hogy milyen sors vár a királyokra és az igen híres városokra, amelyeknek egy részében még nem is laknak emberek; hirdette azt is, ami a világon az elmúlt évszázadokban történt az emberekkel, szárazföldön és tengeren, egészen napjainkig. És mivel jóslata szerint minden beteljesült, valószínû, hogy a jövôben is minden szava teljesül. 26 Josephus ehelyt mélyen elhallgatja Bálám legfontosabb jövendölését, amelyben megprófétálja Izrael birodalmának megszületését: Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izraelbôl; és általveri Moábnak oldalait, és összetöri Séthnek minden fiait. És Edom más birtoka lesz, Szeír az ô ellensége is másnak birtoka lesz; de hatalmasan cselekszik Izrael. ( ) Hajók Kittim partjáról lealázza Assúrt, s lealázza Ébert, de ô is pusztulásra jut! (4Móz 24:17-18. 24. IMIT). A csillagról szóló próféciát már a qumráni közösség peserjeiben is egyhangúan a Messiás eljövendô királyságára vonatkoztatták; s az még a hurbán után is elementáris erôvel hatott: gondoljunk csak arra, hogy Simeon bar Kosziba erre utalva vette fel a messianisztikus csengésû Bar Kokhba (Csillag Zsidó hadifogoly Titus diadalívén (a szerzô felvétele) fia) nevet! Az is közismert, hogy az Edom és a Kittim bibliai nép-elnevezéseket már az i. e. 1. században a rómaiakra értették. 27 Így nem csoda, ha a Jákób/Izrael királysága által majdan legyôzendô Edom/Kittim/Róma birodalmát nem nagyon emlegette Josephus pogány olvasóközönsége elôtt. 28 Nem volt ez másként Dániel próféciájával kapcsolatban sem, amely az egymást követô birodalmakról így a Római Birodalomról is részletekbe menô, jóllehet ugyancsak kódolt információkat tartalmazott. A Nabúkadneccár álmában (Dán 2) megjelent szobor leírását Josephus lényegében a Bibliával egybehangzóan adja vissza.»az arany fej téged jelképez, ó király, és az elôtted lévô babilóniai királyokat; de a két kéz és kar azt jelenti, hogy hatalmadnak véget vet két király; de egy másik király jön majd nyugatról, bronzzal felfegyverkezve, és megdönti ezt a hatalmat; és egy másik hatalom [támad], amely olyan lesz, mint a vas, s ez majd véget vet az elô - zô uralmának, és az egész földön uralkodni fog, vas természete miatt, ami erôsebb 97
Titus a diadalszekéren a zsidók legyôzése felett tartott 71-es triumphuson (a szerzô felvétele) az aranynál, az ezüstnél és a bronznál.«dániel ugyancsak kifejtette a kô jelentését a királynak, de én nem tartom helyénvalónak, hogy ezt kutassam (all emoi men uk edoxe tuto hisztorein), mivel csak arra vállalkoztam, hogy a múltban és a jelenben történt dolgokat írom meg, nem a jövôben bekövetkezôket. De ha valakit annyira érdekel az igazság megismerése, hogy nem tud búcsút inteni kíváncsiságának, és nem képes megzabolázni a bizonytalan jövô megismerésére irányuló hajlamát, akár bekövetkeznek azok, akár nem, olvassa el szorgalmasan Dániel könyvét, amit a szent írások között fog megtalálni. 29 A translatio imperii sémája 30 másutt is elôkerült már Josephusnál. Bár itt csak az»arany fej«jelentését dekódolja (amely Nebúdakneccárt, az újbabilóni birodalom királyát jelképezi), analógiás alapon a többi is könnyen megfejthetô: a»két király«a médek és perzsák kettôs uralmát jelezheti; a»nyugatról jövô király«nem más, mint Nagy Sándor; akinek hatalmát»az egész földön uralkodó«róma törli el. 31 Csakhogy a birodalmak sora itt nem ér véget a Bibliában. A negyedik»vas«birodalom elôbb átment a»vas és cserép«birodalmába, majd ezt egy kéz érintése nélkül leszakadó kô eltalálta és letörte azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta azokat (Dán 2:34). Ennek a»kô«-nek a jelentését azonban Josephus szintén eltitkolta olvasói elôtt. A megistenült Titus lelke, amint sasszárnyakon az égbe emelkedik a Titus-diadalív ábrázolása (a szerzô felvétele) A történetíró aligha véletlenül ódzkodott a»kô-birodalom«megfejtésétôl. Ez ugyanis az in ter pretatio Iudaica értelmében nem más, mint a már Bálám próféciájában is elôre jelzett Izrael Birodalma, amelyet a megígért Messiás fog elhozni a földre, amikor az utolsó fennálló pogány királyságot lesöpri a történelem színpadáról. 32 7. Érthetô, hogy Josephus nem sietett ezt a tudását megosztani római olvasóival, akik között ott voltak a Flavius-dinasztia császárai is. Ezek hatalomra kerülését Josephus szintén bibliai próféciák alapján jövendölte meg. Az elmúlt századokban sok nyomdafestéket pazaroltak annak megfejtésére, hogy melyik is lehetett konkrétan az a prófécia, amelyet Josephus 66- ban az akkor még csak tábornoki rangban lévô Vespasianusnak idézett. F. F. Bruce szerint a Dán 9:26-ban említett következô fejedelem -rôl (nagíd habbá) szóló kijelentést vonatkoztatta rá; R. Beckwith úgy gondolja, hogy a Dán 7:13-ban szereplô emberfiá -ról szóló látomás volt az ötletadó; míg S. Mason a Dán 7:7-8 tíz szarvról szóló jövendölését vonatkoztatta a 66-os helyzetre: 33 Ezek után látám éjszakai látásokban, és íme, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkívül erôs; nagy vasfogai voltak, falt és zúzott, és a maradékot lábaival öszszetaposta, és ez különbözött mindazoktól az állatoktól, amelyek elôtte voltak, és tíz 98
Titus négy ló vontatta diadalszereke a 71-es triumphuson (a szerzô felvétele) szarva volt neki. Mialatt a szarvakat szemléltem, íme, másik kis szarv növekedett ki azok között, és három az elôbbi szarvak közül kiszakíttatott ôelôtte, és íme, emberszemekhez hasonló szemek voltak ebben a szarvban, és nagyokat szóló száj. A Dániel álomlátásában szereplô negyedik vadállat a régi hagyományra visszavezethetô rabbinikus írásokban de a Jelenések könyve szerint is (13:1-2) maga a Római Birodalom. 34 A tíz szarv tíz királynak felel meg (vö. Jel 17:12). A zsidó hagyomány a római császárok sorát Julius Caesartól számolta (vö. 4Ezra 11-12), így a tizedik király valóban Vespasianusra esik. Az elôzô három szarv könnyen lehet a Nerót követô három kérészéletû uralkodó: Galba, Otho és Vitellius, akiket Vespasianusnak le kellett gyôznie a hatalomra jutáshoz. Masonnak minden bizonnyal igaza van abban, hogy a hurbánt túlélô zsidók közül aligha lehetett olyan, aki a tizedik szarvat ne Vespasianusra értette volna. Josephus történetéhez meglepôen hasonlót olvashatunk a kortárs Johanan ben Zakkai-jal, a Szanhedrin alelnökével kapcsolatban is. Ezt is érdemes lesz felidéznünk, mivel a Talmud azt a Jesájá-szöveghelyet is közli, amelyre talán Josephus is alapozhatta próféciáját: Rabban Johanán ben Zakkai kiment Vespasianus katonái közé. Így szólt hozzájuk:»hol a király?«azok elmentek és A senatus és a római nép a megistenült Titus Vespasianus Augustusnak, a megistenült Vespasianus fiának A Titus-diadalív dedikációja (a szerzô felvétele) mondták Vespasianusnak:»Egy zsidó keres téged.«mire az:»bocsássátok elém.«mikor [Johanán] belépett, felkiáltott:»vive, domine imperator!«vespasianus elcsodálkozott:»te királyként üdvözölsz engem, pedig nem vagyok király, sôt ha a király ezt meghallotta volna, halál fia volnék.«mire az:»nos, ha nem te vagy a király, majd az leszel, mivel a Templomot csak egy király keze rombolhatja le, amint írva áll: És Libanon egy hatalmas keze által fog ledôlni«(jes 10:34). 35 A Jesájá prófétánál szereplô Libanont a jeruzsálemi Szentéllyel azonosították, mivel annak belsô falait Salamon annak idején cédrusdeszkákkal borította be (5Móz 3:25). 36 Johanan nyilvánvalóan úgy gondolkozhatott, hogy ha a Biblia egy Nagy / Felséges / Hatalmas / Fejedelem / Vezetô (addír) nevéhez fûzi a Templom lerombolását, és ha Titus ebben a pillanatban még nem addír, akkor minden bizonnyal az lesz, hiszen csak így teljesülhet be a jövendölés. Egyébként a római princeps jelentéstartalmának visszaadására a héberben keresve sem lehetett volna jobb szót találni az addírnál. 37 8. Yerushalmi azon állítása is némileg elhamarkodottnak tûnik, hogy a bibliai kánon lezárulta után a zsidók gyakorlatilag nem mûvelték többé a történetírást. 38 A valóságban a zsidók már a bibliai idôkben mûvelték a profán érte- 99
A romániai Iasiból deportált rabbi a tóratekerccsel ( Jad Vasem) Hatvan évvel a Kristályéjszaka (1938. november 9.) után Lipcsében elôkerült tóratekercs, amelyet Chaim Israel mentett ki egy nappal a Broder Schul nevû zsinagóga elpusztítása elôtt. A tóraketercset ma a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet ôrzi ( Jad Vasem) lemben vett történetírást Izrael és Júda királyainak elveszett krónikáira Yerushalmi is hivatkozik, nem is szólva a hellenisztikus és római korról. Legalábbis errôl tanúskodik az apró töredékekben fennmaradt szerzôknek a kronográfus Démétriosztól a Josephus-kortárs tiberiaszi Justusig terjedô listája. 39 A profán zsidó történetíróknak nagyjából ugyanazon céljaik voltak, mint görög és római kollégáiknak: az ôstörténet kikutatása; morális példaadás; vallási/történeti apológia/polémia. Ezek a historikusok azonban egy szinte feloldhatatlan paradoxonnal szembesültek: miközben a történet - írók par excellence feladata a múltból fennmaradt nyomok alapján történô tájékozódás; a zsidó múlt egyedüli anyagát és hermeneutikai keretét a Biblia jelölte ki számukra. A hellenisztikus és római kori zsidó történetírók azonban igencsak feszegették ezt a keretet: Ábrahám asztrológiára okítja a fáraót ; Mózes bevezeti az íbisz- és ápiszkultuszt Egyiptomban ; Ábrahám fiai együtt harcolnak Héraklésszel az óriás Antaiosz ellen Afrikában ; Salamon arany oszlopot küld Zeusz türoszi szentélyébe ilyen és ehhez hasonló állítások színezik e történeti munkákat. 40 A semmilyen forrással alá nem támasztható, mesés történeteket többnyire a hellenisztikus kultúra elvárási horizontjához történô igazodás vágya szülte; sôt a fiktív eredetmondákat a római korban a rokonsági diplomácia aprópénzére is át lehetett váltani. 41 A zsidók nem ôriztek levéltáraikban vászontekercseket, sem a Templom falaira nem voltak a római annales maximi mintájára fôpapi naptárak felvésve. A zsidó történetíró tehát nolens volens csakis a Bibliára támaszkodhatott, vagy legfeljebb külsô forrásokhoz nyúlhatott a múlt ilyen-olyan szempontú feltárásakor. (Ezért is hivatkozik Flavius Josephus föníciai, egyiptomi és görög feljegyzésekre, mikor a zsidó nép és vallás ôsiségét bizonygatja Apión ellen írt traktátusában. 42 ) Ezt a relatív forráshiányt persze nem ezekkel a szavakkal már a zsidóság ókori kritikusai is szóvá tették. Flavius Jose - phus maga is reflektál a vádra, mégpedig az egyedül lehetséges választ megfogalmazva: nálunk nem a saját szabad elhatározástól függ a feljegyzések készítése, és így közöttük ellentmondás sem lehetséges hiszen mindent a próféták írtak meg, akik a legtávolabbi múltat (palaiotata) is az isteni sugallatból ismerték (tón prophétón kata tén epipnoian tén apo tu Theu mathontón), saját koruk eseményeit pedig, úgy, ahogy azok történtek, hitelesen adták elô, akkor érthetô, sôt szükségszerû az, hogy minálunk nem készült számtalan egymásnak ellentmondó (aszümphonosz), egymással vitázó (makhomenosz) könyv. 43 9. Flavius Josephus tevékenységének hosszú évszázadokig nem akadt folytatója a zsidóság körében. A profetikus apokaliptikus történelemlátás a rabbinikus irodalomban élt tovább. 44 100
A lódzi gettóban a tóratekercs fölé hajoló rabbi ( Jad Vasem) Amerikai zsidó katona a nácik által összehordott tóratekercsek között ( Jad Vasem) Történészek számára persze van valami zavaró ezekben az aggádikus történetekben. A rabbik mintha játszanának az idôvel: miközben a bibliai próféták hely- és idôadatai kínosan ügyelnek a pontosságra, addig itt lépten-nyomon burjánzó és láthatóan öntudatlan anakronizmusokba botlunk: Ádám a Tórára oktatja fiát, Sétet; Noé pedig megjövendöli a Biblia görögre fordítását. 45 Miközben e zsidó mesék (Iudaikoi müthoi, ez az ex-farizeus Pál kifejezése a Talmud elôtti idôkbôl, de az aggádikus típusú történelemmagyarázatról, Tit 1:14), amelyekben el lehet tekinteni az idô korlátaitól és bármely korszak párbeszédbe elegyedhet egy másik korszakkal, kétségkívül rendelkeznek bizonyos vonzerôvel, aközben valami a történész számára életbevágóan fontos is elvész belôlük: maga a történetiség legalábbis abban az értelemben, ahogyan ezt a fogalmat ma széles körben definiáljuk. Nem véletlen, hogy a roppant corpus Talmudicumból még magának a talmudi kornak a története is csak alig-alig fejthetô ki. Az egyébként döntô fontosságú eseményeket is csak legendaszerûen, példázatokba burkoltan, vagy az egyes bibliai versekhez fûzött midrásokként adja elô, a 70 elôtti idôszakra pedig szinte egyáltalán nem tér ki. 46 Mi lehet ennek a magyarázata? Minden bizonnyal az, hogy a klasszikus rabbinikus irodalom nem kívánt történetírás lenni a szó bibliai értelmében, és végképp nem a modern historiográfia követelményei szerint. A rabbik egyáltalán nem akarták megírni a bibliai kor történetét: az már készen volt. A rájuk hagyományozott történelem jelentésének megfejtésében merültek el, hogy eleven szavakkal értelmezzék azt kortársaik és a késôbbi nemzedékek számára. Ebbôl a szempontból mûvük semmilyen profán nemzeti történetírói munkához nem hasonlítható, hiszen ez utóbbinak éppen az a legnagyobb tanulsága, hogy a történelemnek nincs értelme. Reb Júda mondotta Sámuel nevében: Amikor Salamon feleségül vette a fáraó lányát, Gábriel leszállt és egy nádat ültetett el a tengerben, amely körül egy homokpad keletkezett: ezen épült fel Róma nagy városa. Egy baraitában ez áll megírva: Azon a napon, amelyen Jeroboám felállította a két aranyborjút, az egyiket Bételben, a másikat Dánban, felépült egy kunyhó, és ebbôl fejlôdött ki Görögország Itáliája. (b. Sabb. 56b) Az aggádikus történet könnyen dekódolható morális példázat: Róma felemelkedése Izrael bû nei miatt vált lehetségessé; legfeljebb az idôpont lehet kérdéses, honnan számoljuk Izrael hanyatlását: Salamon vagy Jeroboám törvényszegésétôl? Nem arról van szó tehát, hogy a rabbik megszûntek érdeklôdni a történelem iránt. Ôk, akik egy hatalmas történeti tradíció örökösei voltak, mégsem találták szükségesnek annak mûvelését. Talán számukra már elég volt, amit a történelemrôl tudtak. Talán már nem bíztak benne írja Yerushalmi. 47 S valóban, a rabbik számára a Biblia több volt a múltat ôrzô puszta tárháznál, krónika-könyvnél (széfer ha-jammim), amelybôl Ahasvérus olvastatott magának azon a bizonyos sorsfordító éjszakán (Eszt 6:1) (talán azt jelezve ezzel, hogy a pogány történetírás dokumentarista adathalmazában is 101
Ehhez a szilárd alapzathoz mérten a kortárs történelem a futóhomok vidékének tûnt. A bibliai múlt ismert volt, a messiási jövôhöz nem fért kétség; a közbeesô idôt homály fedte. Akárcsak ma, a történelem akkor sem értékelte önmagát, értelmét nem nyilatkozta ki közvetlenül. A bibliai korban meghatározott történeti események értelme a prófétálás bensô tekintetének tárult fel, ami immár többé nem volt lehetséges. A rabbik a próféták örökösei voltak ugyan, de nem állították, hogy profetikus adományokkal bírnának. 48 A római prokurátorok jövése-menése, a római császárok dinasztikus gondjai, a parthusok és Szasszanidák háborúi és hódításai mindebbôl semmi sem nyújtott új vagy hasznos belátást azon túl, ami már ismert volt. Még a Hasmóneus dinasztia bonyodalmai vagy a Heródiánusok intrikái sem tártak fel semmi fontosat, s nagymértékben figyelmen kívül is maradtak. 49 Titus Flavius Vespasianus császár (69 79) portrészobra akadhat valami profetikus, ha azt a Zsidó Történelem Szelleme megeleveníti?). A Bibliában azonban az egész világtörténelem szerkezete tárult fel az értô olvasó elôtt, amelyben a kanonikus Biblia lezárulása és az»úr napja«között eltelô idô egyfajta haladék csupán,»történelmen kívüli idô«. A bibliai beszámolók mentén értelmezhetô volt minden késôbbi történelmi fordulat: A hívô számára arról, hogy az üdvtörténet kinyilatkoztatott, nem a profán történelem látványa árulkodik; számára az az emberi kudarcok sötétjében világító túlvilági fény írja Karl Löwith, akinek megállapítása nemcsak a keresztény, hanem a zsidó történelemértelmezésre is igaz. 50 A hí - vô zsidók számára a valódi történelem Izrael színpadán játszódik, s a többi népek, királyságok és világbirodalmak legfeljebb ennek a darabnak díszletéül szolgálhatnak. Ezért a zsidó történelem bármely korszakának a hit szemszögébôl nézve egyetlen adekvát megközelítési módja létezik: a profetikus, amely az események mögött Isten Kezének mûvét látja és láttatja. Martin Buber szavait idézve: A prófétai hit világa pontosan a történelmi valóság, mégpedig az a valóság, amelyet annak az embernek az átható pillantása vesz szemügyre, aki hinni mer. 51 JEGYZETEK 1 F. Rosenzweig: A zsidó történelem szelleme és korszakai, in: Nem hang és füst. Válogatott írások. Tatár György ford. Bp.: Holnap, 1990. 43 62. 2 F. Nietzsche: A történelem hasznáról és káráról. Tatár György ford. Bp.: Akadémiai, 1995. (Hermész könyvek) 34; H. White: A történelem terhe, in: A történelem terhe. Berényi Gábor ford. Bp.: Osiris, 1997. 25 67. 3 Y. H. Yerushalmi: Záchor. Zsidó történelem és zsidó emlékezet. Ford. Tatár György. Bp.: Osiris ORZSE, 2000. 4 Yerushalmi: A történelem értelme, emlékezet és történetírás, i. m. 23 24. 5 Ennek kritikáját lásd A. Momigliano: The Rise of Antiquarian Research, in: The Classical Foundations of Modern Historiography. Berkeley: University of California Press, 1990. 54 79. 6 Vö. Csel 19:19. Ez az esemény nem valamiféle destruktív kultúraellenes keresztény szokásra mutat: i. e. 181- ben találták meg Numa Pompilius sírját, benne számos papirusztekercset, amelyeket mint a hivatalos vallással ellenkezôeket, egyszerûen elégettek, Livius XL. 29.6. 7 Yerushalmi: A történelem értelme, emlékezet és történetírás, i. m. 27. 8 W. Benjamin: Teológiai-politikai töredék, in: Angelus novus. Értekezések, kísérletek, bírálatok. Bence György ford. Bp.: Magyar Helikon, 1980. 977 978. 9 Hogyan is magyarázhatták volna a próféták saját kije- 102
lentéseiket, mikor a bibliai idôszemlélet messze távol esett attól az idôfelfogástól, amit ma egyedül lehetségesnek tartunk? Ezt az eltérô koncepciót David Carr fogalmazta meg Mi az idôt úgy tapasztaljuk meg, hogy a jelen jelentôségét a múltból és a jövôbôl vezetjük le. Mi lenne azonban akkor, ha a jelen jelentôségét olyasvalamihez való viszonyából nyerné, ami isteni, és a mindenkori idôn kívül helyezkedik el? Lásd David Carr: A történelem realitása, in: Narratívák 3. A kultúra narratívái. Szerk. Thomka Beáta. Bp.: Kijárat, 1999. 69 84. kül. 75. 10 Ezzel természetesen nem tagadjuk, hogy Dániel próféta (is) volt. Jézus a Mt 24:15-ben a pusztító utálatosság -ról szóló kijelentését idézi (Dán 9:27), amelyben Dániel itt nem egy korábbi profetikus kijelentést magyaráz, hanem önálló kinyilatkoztatást tesz. Jóslata egyrészt már IV. Antiokhosz idejében beteljesedett, de Jézus szerint a jövôben ismét be fog következni. 11 CA I. 8. [38] Hahn István ford. 12 CA I. 10 [55] 13 Grüll T.: Kôbe vésett emlékezet. Késô-antik zsinagógák feliratai. Bp.: Jószöveg Mûhely, 2004. 60 61. 14 BJ III.8.4. [352] 15 J. Burckhardt: A história a XIX. században, in: Világtörténelmi elmélkedések. Báthori Csaba és Hidas Zoltán ford. Bp.: Atlantisz, 2001. 39. 16 A. Momigliano: Profezia e storiografia, in: Pagine ebraiche. Torino: Einaudi, 1987. 109 116. 17 L. H. Feldman: Prophets and Prophecy in Josephus. Journal of Theological Studies 41 (1990), 386 422. kül. 400. 18 A. Momigliano: Time in Ancient Historiography, in: Essays in Ancient and Modern Historiography. Middletown, Conn.: Wesleyan University Press, 1982. 182. 19 J. Leduc: A történészek és az idô. Novák Veronika ford. Pozsony: Kalligramm, 2006. 169 170. 20 Momigliano, i. m. 191. [10. jegyzet] 21 CA I. 8. [42] Hahn István ford. 22 Vita 75. [418] 23 AJ IV. 8.44. [303] A mondatban a görög történetíróknak címzett erôteljes oldalvágás is tetten érhetô: ôk ugyanis mivel nem olvasták a zsidók szent könyveit, gyakran eltértek az igazságtól, lásd CA I. 23. [217] 24 A. Momigliano: Persian, Greek, and Jewish Historiography, in: The Classical Foundations of Modern Historiography. Berkeley Los Angeles: University of California Press, 1990. 19. 25 De vita Mosis II. 51. [288] Bollók János ford. 26 AJ IV. 6.5. [125] Révay József ford. 27 L. H. Feldman: Rabbinic Insights on the Decline and Forthcoming Fall of the Roman Empire. Journal for the Study of Judaism 31 (2000), 275 297; H. Eshel: The Kittim in the War Scroll and in the Pesharim, in: David Goodblatt, Avital Pinnick, Daniel R. Schwartz (szerk.): Historical Perspectives, from the Hasmoneans to Bar Kokhba in Light of the Dead Sea Scrolls. (Studies on the Texts of the Desert of Judah vol. XXXVII.) Leiden: Brill, 2001. 29 44. 28 Minden bizonnyal ez lehetett az a kétértelmû jóslat, amelyre mint az elsô zsidó háborút kirobbantó egyik jövendölésre hivatkozott a BJ VI. 5.4. [312]-ben. A jóslat egyébként annyira elhíresült, hogy arra Tacitus (Hist. V. 13.2) és Suetonius (Vesp. 4.5) is utalt. Lásd Grüll T.: Az elsô zsidó háború kitörésének okai Flavius Josephusnál, in: Grüll T. Répás L. (szerk.): A zsidóság és Európa. Új fejezetek az antiszemitizmus történeti társadalmi gyökereirôl. Bp.: Jószöveg Mûhely Kiadó, 2006. 25 71. kül. 50 57. (Más szóba jöhetô igehelyeket is felsorolva.) 29 AJ X. 10.4. [208 210]; Feldman, i. m. 400. [9. jegyzet]; S. Mason: Josephus, Daniel and the Flavian House, in: F. Parente J. Sievers: Josephus, and the History of the Greco Roman Period. Essays in Memory of Morton Smith. (Studia Post-Biblica 41.) Leiden: Brill, 1994. 161 191. kül. 171 173. 30 A négy birodalomhoz lásd J. W. Swain: The Theory of the Four Monarchies: Opposition History under the Roman Empire. Classical Philology 35 (1940), 12 21; A. Momigliano: Daniele e la teoria greca della successione degli imperi. Rendiconti della Accademia dei Lincei 35 (1980), 157 162. 31 A felkelô és lenyugvó Nap birodalma már Augustus idején elterjedt irodalmi toposzá vált. A halikarnasszoszi Dionüsziosz írta: A rómaiak városa uralja az egész földet, amennyiben nem elérhetetlen, hanem emberektôl lakott; és uralkodik valamennyi tengeren, nemcsak azokon, amelyek Herkules oszlopain belül vannak, de az Óceánon is, amennyiben az hajózható; ez az elsô és egyetlen város az egész történelemben, amely fennhatóságának határait a napkeletig és napnyugatig terjesztette ki (Ant. Rom. I. 3.3 6); de ugyanilyen értelemben nyilatkozott a zsidó filozófus, Philón is Caligula idején: Nem egyszerûen egy birodalom ez, amelyhez a világ legfontosabb részei tartoznak ( ), hanem, ez a birodalom napkelettôl napnyugatig terjedt ki és mind az óceánon inneni, mind az óceánon túli földek hozzá tartoznak (Leg. 2. [10]). Az i. sz. 143-ban Rómába érkezô görög rétor, Aelius Aristeides is ezekkel a szavakkal magasztalta a rómaiak birodalmát: akkora térség a birtokotok, amekkorát a nap befutni képes, másrészt valóban birtokaitok felett teszi meg útját a nap (Or. XXVI. 9. Szlávik Gábor ford.). 32 L. H. Feldman: Josephus Portrait of Daniel. Henoch 14 (1992), 37 96. Josephus egyetlen szöveghelyet kivéve sehol sem említi a zsidók Messiásváradalmát. Ez is a sokat vitatott testimonium Flavianum szövegében szerepel (AJ XVIII. 3.3. [63]), amelyben az Ô volt a Felkent (khrisztosz hutosz én) minden bizonnyal késôbbi keresztény betoldás. 33 Mason, i. m. 185 186. [20. jegyzet] 34 M. Hadas-Lebel: Rome Quatrième empire et le symbole du porc, in: Caquot, A., Hadas-Lebel, M., Riaud, J. (szerk.): Hellenica et Judaica. Hommage à Valentin Nikiprowetzky. Leuven, 1986. 297 312. 35 A b.gittin 56b ugyancsak Jesájá fenti helyét idézi, de a hatalmas helyett herceget fordít, amit Jer 10:21 alapján egy királlyal azonosít. 36 Az azonosítás megtalálható a qumráni tekercsekben (pl. 4Q161 frg. 8-10), a Talmudban (pl. b.jóma 39b; b.gittin 56a-b), az i. sz. 2 3. századi tannaitikus midrásokban (pl. Szifré Numeri 134.. Mechilta ad Exod. 17:24) és az ókeresztény hagyományban is (pl. Hieronymus: Commentarii ad Jeremiam prophetam XXII:20. = PL XXIV: 992). Lásd G. Vermes: The Symbolical Interpretation of Lebanon in the Targums: The Origin and Development of an Exegetical Tradition. Journal of Theological Studies 9 (1958), 1 12. 37 A görögben sincs megszilárdult kifejezés a princeps je- 103
lentésére: hoi prótoi kai dünatótatoi (Plutarkhosz); hoi tó axiómati proékontesz (Cassius Dio); hoi tasz megisztasz arkhasz arxantesz (Res gestae divi Augusti). A hivatalos nyelvhasználatban a császárt hégemónnak adták vissza. 38 Yerushalmi: A történelem értelme, emlékezet és történetírás, i. m. 34. [3. jegyzet] 39 A hellenisztikus kori szerzôkrôl részletesebben lásd Grüll T.: Zsidó történetírás a hellenisztikus korban. Életünk 44:6 7 (2007), 32 45. 40 E. S. Gruen legutóbbi könyvében az Írások által gerjesztett kreatív energiáról, invenciózusságról beszél, bár azt elismeri, hogy ezzel a zsidó történetírók igencsak felrúgták a bibliai hermeneutika szabályait ( the activity went well beyond hermeneutics ), Heritage and Hellenism. The Reinvention of Jewish Tradition. Berkeley: University of California Press, 1998. 137. 41 Ennek elemzését lásd C. P. Jones: Kinship Diplomacy in the Ancient World. Cambridge London: Harvard University Press, 1999. 42 S. J. D. Cohen: History and Historiography in the Against of Apion of Josephus. History and Theory 27 (1988), 1 11. 43 CA I. 8. [38] Hahn István ford. 44 Flavius Josephus a Zsidó régiségek (A zsidók története) címû munkája 93/94 táján jelent meg, kevesebb mint egy évtizeddel a rabbik javnei zsinata elôtt. A két esemény véletlenül csaknem egy idôben zajlott. Visszanézve immár tudjuk, hogy a jövô nem Josephusé, hanem a rabbiké volt, írja Yerushalmi, i. m. 40. [3. jegyzet] 45 Yerushalmi, i. m. 35. [3. jegyzet] 46 Yerushalmi, i. m. 36. n. 19. [3. jegyzet]; I. Lévi: Les sources talmudiques de l histoire juive. Revue des Études Juives 35 (1897), 213; J. Neusner: The Religious Uses of History. Judaism in First Century A. D. Palestine and Third Century Babylonia. History and Theory 5 (1966), 154. 47 Yerushalmi, i. m. 39. [3. jegyzet] 48 Hággáj, Záchárjá és Mál áchi [Aggeus, Zakariás és Malakiás] halálával eltávozott a Szent Sugallat Izraeltôl. (Toszeftá Szotá 13; b. Szotá 48b, Jóma 9b, Szánhedrin 11a. Vö. Széder Ólám Rábbá 30. fejezet (ed. Nebauer p. 65) A kecskebak pedig Hellász királya (Dán 8:21) azaz a makedón Alexandrosz. Az ô idejéig prófétáltak a próféták a Szent Sugallat által; attól fogva hajlítsd füleidet a bölcsek szavai felé, és hallgass azokra. A profetikus történelemértelmezés egy változata azonban továbbra is fennmaradt, és az apokaliptikus irodalomban csapódott le. 49 Yerushalmi, i. m. 42. [3. jegyzet] 50 K. Löwith: A történelem bibliai magyarázata, in: Világtörténelem és üdvtörténet. Miklós Tamás ford. Bp.: Atlantisz, 1996. 239. 51 M. Buber: A próféták hite. Bendl Júlia ford. Bp.: Atlantisz, 1998. 169. 104