KATONA JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS FELNŐTTOKTATÁSI GIMNÁZIUM. OM: 035280 1138 Budapest, Váci út 107. PEDAGÓGIAI PROGRAM Módosítás, Kiegészítés 2013.



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... I. BEVEZETŐ... II. NEVELÉSI PROGRAM...

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM KOLLÉGIUMAINAK NEVELÉSI PROGRAMJA

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

PEDAGÓGIAI PROGRAM Módosítás, Kiegészítés Hatályba lépése:

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Tartalomjegyzék. Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Iskoláinak Pedagógiai Programja

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A nevelés-oktatás tervezése I.

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az Országos Képzési jegyzékkel kapcsolatos normák gyűjteménye

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Osztályfőnöki tevékenység

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Az iskolák pedagógiai programjának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. RAABE konferencia

PEDAGÓGIAI PROGRAM Módosítás, Kiegészítés Hatályba lépése:

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

NYÍREGYHÁZI EGYETEM EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A KATONA JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS FELNŐTTOKTATÁSI GIMNÁZIUM. OM: Budapest, Váci út 107. PEDAGÓGIAI PROGRAM Módosítás, Kiegészítés 2012.

ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola szakközépiskolai részére érvényes helyi tanterv és óraterv

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

Derkovits Gyula Általános Iskola

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Magyarországi Evangélikus Egyház -

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium Székhelye: 1086 Budapest, Bauer Sándor utca 6-8. Bauer Sándor utca 4.

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

A PEDAGÓGIAI PROGRAM MÓDOSÍTÁSA

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

Szegedi Baptista Középiskola

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

A helyi tanterv 1. számú melléklete Tatabányai SZC Géza Fejedelem Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Esztergom,

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok augusztus 23.

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

A KATONA JÓZSEF MŰSZAKI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Tervezett képzési formák, tagozatok, osztályok, szakmacsoportok és ezek belső kódszámai: Képzési szakképzési célcsoportok:

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

Alapító okirat Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Igazgató neve: Molnár György Pályaválasztási felelős neve: Gajdácsi Andrea igazgatóhelyettes Intézmény egyedi kódszáma:101496

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

PEDAGÓGIAI PROGRAM. GIMNÁZIUM, INFORMATIKAI, KÖZGAZDASÁGI, NYOMDAIPARI, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Eger, Mátyás király út 165.

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselőtestülete az 54/2015. (III.26.) HÖ. számú határozatával fogadta el.

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők!

Felvételi eljárási rend

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

I. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA, KÉPZÉSI CÉLRENDSZERE 4 II. A PROGRAM JOGI ALAPJAI 7 III. PEDAGÓGIAI PROGRAM 9 IV. NEVELÉSI PROGRAM 17

INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE TÁMOP /

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

KÖSZÖNTJÜK A PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET RÉSZTVEVŐIT! Nyíregyháza, november 15.

Felvételi tájékoztató

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Bókay János Humán Szakközépiskola

Átírás:

KATONA JÓZSEF SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS FELNŐTTOKTATÁSI GIMNÁZIUM OM: 03580 1138 Budapest, Váci út 107. PEDAGÓGIAI PROGRAM Módosítás, Kiegészítés 013.

TARTALOMJEGYZÉK I. Az iskola bemutatása, jelenlegi képzési célrendszere 7 1.1 Az iskola adatai 7 1. Iskolánk rövid története 10 1.3. Iskolánk jelenlegi képzési szerkezete 1 1.3.1 Gépészet szakmacsoportos alapozás 1 1.3. Informatika szakmacsoportos alapozás 1 1.3.3 Közlekedés szakmacsoportos alapozás kifutó 13 1.3.4 Ügyvitel szakmacsoportos alapozás 13 1.3.5 Felnőttoktatás 13 1.4. Az iskola környezete 14 1.5. Az iskola tanulói közössége 14 1.6. Az iskola meglévő kapcsolatrendszere 15 II. Az iskola új képzési célrendszere 16.1 Képzési típusok 18 3.1 Az iskolában folyó nevelő oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszköze, eljárásai 19 3.1.1 Pedagógiai alapelvek 19 3.1. A nevelő oktató munka értékei, céljai, feladati, eszközei, eljárásai 0 3. Személyiségfejlesztés 3..1 A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok 3.. A személyiségfejlesztés területei 3 3.4. Közösségfejlesztés 8 3.4.1. Közösségfejlesztéssel, az iskola szereplőinek együttműködésével kapcsolatos feladatok 8 3.4.. A közösségfejlesztéssel, hagyományápolással kapcsolatos feladatok szervezeti formái, lehetőségei 8 3.6.1. Kiemelten tehetséges gyermek A tehetség és a képesség kibontakoztatását segítő tevékenységek _ 31 3.6.. Sajátos nevelési igényű gyermek segítését célzó program 3 A sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése 3 3.6.3. Beilleszkedési, magatartási nehézségekkel összefüggő pedagógiai tevékenységek 36 3.6.4. Gyermek és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok 37 3.6.5. Hátrányos helyzet és veszélyeztetettség 37 3.6.6. Koordinációs együttműködés 38 3.6.7. A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő program 38 3.6.8. Szociális hátrányok enyhítését segítő tevékenységek 39 IV. AZ INTÉZMÉNY HELYI TANTERVE 50 4.1 A választott kerettantervek megnevezése 50 51/01. (XII. 1.) számú EMMI rendelet 6. melléklet Kerettanterv a szakközépiskolák 91. évfolyama számára 50 51/01. (XII. 1.) számú EMMI rendelet 8. melléklet Kerettanterv a szakiskolák számára 50 4. Óraterveink: 51 A szabadon tervezhető órakeret felhasználása az óratervekben található. 51 4..1 Gépészet és közlekedés szakmacsoport 51 4.. Informatika szakmacsoport 51 4..3 Ügyvitel szakmacsoport 5 4..4 Felnőttoktatás 5 4.3 Az oktatásban alkalmazható tankönyvek és taneszközök kiválasztásának elvei 69 4.4 A Nemzeti Alaptantervben meghatározott pedagógiai feladatok helyi megvalósításának részletes szabályai 70

4.5. A mindennapos testnevelés, testmozgás megvalósításának módja 70 4.5.1Tanórán kívüli foglalkozások, programok 70 4.6. A választható tantárgyak, foglalkozások és a pedagógusválasztás szabályai 71 4.7. Választható érettségi vizsgatárgyak megnevezése, amelyekből középiskola tanulóinak középvagy emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítését az iskola kötelezően vállalja 7 4.8. Középszintű érettségi vizsga témakörei 7 4.8. Magyar nyelv és irodalom középszintű érettségi témakörök 73 4.8.3 Történelem középszintű érettségi témakörök 74 4.8.4. Emberismeret és etika 75 4.8.5. Matematika középszint érettségi témakörök 77 4.8.6. Idegen nyelv középszintű érettségi témakörök 78 4.8.7. Fizika középszintű érettségi témakörök 79 4.8.8. Informatika középszintű érettségi témakörök 80 4.8.9. Testnevelés középszintű érettségi témakörök 81 4.8.10. Biológia középszintű érettségi témakörök 8 4.8.11. Földrajz középszintű érettségi témakörök 8 4.8.1. Kémia középszintű érettségi témakörök 84 4.8.13. Ügyviteli alapismeretek középszintű érettségi témakörök 84 4.8.14. Gépészeti alapismeretek középszintű érettségi témakörök 87 4.8.15. Közlekedési alapismeretek középszintű érettségi témakörök 88 4.8.16. Informatikai alapismeretek középszintű érettségi témakörök 89 4.8.18. Tantárgyi kulcskompetenciák 91 4.8.19. Osztályfőnöki óra keretében 95 4.8.0. Magyar irodalom 96 4.8.1. Magyar nyelvtan 100 4.8.. Történelem 10 4.8.3. Emberismeret és etika 10 4.8.4. Matematika 105 4.8.5. Angol, német, orosz nyelv 106 4.8.6. Fizika 108 4.8.7. Informatika 109 4.8.8. Testnevelés és sport 111 4.8.9. Biológia 111 4.8.30. Földünk és környezetünk 113 4.8.31. Kémia 114 4.8.3. Énekzene 115 4.8.33. Rajz és vizuális kultúra 116 4.8.34. Ügyviteli alapismeretek 118 4.8.35. Gépészeti alapismeretek 10 4.8.36. Közlekedési alapismeretek 1 4.8.37. Informatikai alapismeretek 13 4.9 A tanulók tanulmányi munkájának ellenőrzési és értékelési módjai. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei. Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározása. 14 4.9.1 Az iskolánkban alkalmazott értékelési módszerek 14 4.9. Értékelési alapelveink az alábbiakban rögzíthetők 14 4.9.3 Az 5 fokú osztályozás ajánlott követelményei szóbeli feleltetésnél 15 4.9.4 Moduláris oktatás esetén az egyes modulok értékelése 15 4.9.5 Az írásbeli beszámoltatás rendje 16 4.9.6 Az írásbeli számonkérés formái 16 4.9.7 Az írásbeli számonkérés értékelése 16 4.9.8 Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának rendje 17 4.9.9 Az otthoni felkészülés szerepe 17 4.9.10 Az otthoni felkészülés formái 17 4.9.11 Az otthoni felkészülés iskolai előkészítése, eredményességének segítése 17 4.9.1 Az otthoni felkészülés ellenőrzése 18 4.9.13 Az otthoni felkészülés koordinációja 18 4.9.14. Magasabb évfolyamra lépés feltételei: 19 4.10 A csoportbontások és az egyéb foglalkozások szervezésének elvei 19 3

4.11 A tanulók fizikai állapotának edzettségének méréséhez szükséges módszerek 130 A tanulók fizikai állapotának felmérése 130 4.1. Az iskola egészségnevelési elvei 13 4.Az egészségfejlesztési feladatok, programok, és szinterei 133 4.1.Tanórai foglalkozások 133 4.1.3Mindennapi testedzés testnevelés 133 4.1.4Tanórán kívüli foglalkozások, programok 134 4.1.5Iskola egészségügyi ellátása. Iskolaorvos, védőnő, szűrővizsgálatok 134 4.1.6Iskolai ebédlő, büfé 135 4.1.7 Az egészségfejlesztési team 135 A környezeti nevelés fő célkitűzései 135 4.1.9 A környezeti nevelés rövidtávú céljai 135 A környezetnevelési feladatok megvalósítása, programjai, szinterei 136 4.1.10. Tanórai foglalkozások 136 4.1.11.Tanórán kívüli foglalkozások, programok 136 4.13 A gyermekek, tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedések 137 4.14.A tanulók jutalmazásával összefüggő, a tanuló magatartásának, szorgalmának értékeléséhez, minősítéséhez kapcsolódó elvek 139 4.14.. A magatartás és szorgalom jegyek megállapításának elvei: 140 A tanulók magatartása és szorgalmának értékelésének és minősítésének alapelvei, követelményei, formái 140 4.15.A nevelőtestület által szükségesnek tartott további elvek 141 4.16. Az iskolában alkalmazott sajátos pedagógiai módszerek 141 V. Szakmai program 14 5.1 Az iskola szakképzési rendszere 14 5. Beszámíthatóság az iskola képzési rendszerében 149 5.3 Szakmai gyakorlati képzéshelyeinek és források bemutatása 149 VI. Záró dokumentumok 150 6.1 A pedagógiai program nyilvánosságra hozatala 150 6. Záró rendelkezések 150 6.3 Az iskolaegészségügyi szolgálat véleménye az egészségnevelési programról 150 6.4 A pedagógiai program elfogadásának nyilatkozata Hiba! A könyvjelző nem létezik. 4

BEVEZETŐ "Csak akkor várhatni sikert, ha az anyagi erőhöz, mellyel rendelkezünk, a szellemi erők szövetségét is megszerezzük s a tudományokat is számunkra gyümölcsözővé tesszük." Széchenyi István A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény folyamatos változásai, valamint a 011ben megfogalmazott új Nemzeti Köznevelési törvény, a Szakképzési törvény, és a szakmai képzési követelmények (OKJ) változása az oktatásinevelési intézmények számára elengedhetetlenné teszik, hogy folyamatosan megújítsák, módosítsák, korszerűsítsék pedagógiai programjukat és ennek részeként helyi tantervüket. Iskolánk nevelőtestülete és vezetése számára kiemelten fontos a pedagógiai program felülvizsgálata és aktualizálása a mindenkori törvényeknek megfelelően. Szembe kell néznünk önmagunkkal, iskolánk múltjával, hagyományaival, az eddigi változások eredményével. Helyzetelemzést készítettünk. Az Intézményi Minőségirányítási Program (IMIP) keretében iskolánk tanárai, diákjai, szülői szervezete segítségével értékeltük, múltunkat, jelenünket. A feldolgozott adatok sokat segítenek önmeghatározásunk és jövőképünk megfogalmazásában. Kikérjük a velünk kapcsolatban álló szakmai szervezetek vállalatok, egyesületek, kiadók, felsőoktatási intézmények véleményét munkánkról, végzett tanulóink felkészültségéről. Megkérdezzük elvárásaikat, és megkeressük a közös együttműködés lehetőségeit. Mindezek alapján kiegészítjük és módosítjuk a pedagógiai programunkat, ami megítélésünk szerint az XXI. század elvárásainak megfelelő egységes, alapozó képzést folytat, alapvetően biztosítva a vonzáskörzetben élők igényes középiskolai oktatását, a többcélú, szakmacsoportos alapozó oktatást, gépészet, informatika, közlekedés és ügyvitel szakmacsoportokban, a felnőttek iskolarendszerű érettségire felkészítő oktatását, szakképzését, átképzését, továbbképzését, az esélyegyenlőtlenséggel érkezők rövidebbhosszabb távon történő célba juttatását. Bízom benne, aki elolvassa, pedagógiai programunkat legyen az bárki, meggyőződhet arról, hogy iskolánk nevelőtestülete és vezetése átgondolt, "tanulóközpontú", igényes oktatónevelő munkát folytat, szorosan együttműködve a diákok, szülők közösségével, szakmai szervezetekkel. Budapest, 013. március 7. Móricz Katalin igazgató 5

A program alapvető jogi alapjai Az iskola pedagógiai, nevelési és szakmai programja a következő jogszabályok és dokumentumok szem előtt tartásával készült: a Közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. Törvény (kifutó), A 011. évi CXC törvény a Nemzeti Köznevelésről (felmenő), a Szakképzésről szóló 011.évi CLXXXVII. törvény, a 0/1997.(II.13.) Korm. rendelet a közoktatásról szóló törvény végrehajtásáról (kifutó), a Kormány 9/01. (VIII.8) rendelete a Nemzeti Köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról (felmenő), az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/00. (IV. 4.) OM rendelet, az érettségi vizsgaszabályzat kiadásáról 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet, 150/01. (VII. 6.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről, a 8/000 (IX. 1.) OM rendelet a Kerettantervek kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról (kifutó), 51/01. (XII. 1.) számú EMMI rendelet a Kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről, a Kormány 43/003 (XII. 17) rendelete a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról (kifutó), 0/007. (VII. 3.) Korm. rendelet a NAT kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról (kifutó), 110/01. (VI. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról, a tanév rendjéről évenként kiadott rendelet jelen esetben a 3/01. (VI. 8.) EMMI rendelet a 01/013as tanév rendjéről, 0/01. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról, 6/1997 (IX. 3) NM rendelete az iskolaegészségügyi ellátásról, 16/004 (V. 18) OM GyISM együttes rendelete az iskolai sportrendezvényekről, 48/01. (XII. 1.) EMMI rendelet a Pedagógiaiszakmai szolgáltatásokról, 15/013. (II. 6.) EMMI rendelet a Pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről, 3/01. (X. 8.) EMMI rendelete a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról, 3/00.(II.15.) OM rendelet a közoktatás minőségbiztosításáról és a minőségfejlesztésről, 16/013. (II. 8.) EMMI rendelet a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről, 77/1997.(XII.) számú Korm. rendelet a pedagógusok továbbképzéséről, a pedagógus szakvizsgáról, az egészségügy évtizedének Johan Béla Nemzeti programja, OM Segédlet az iskolai egészségnevelési, egészségfejlesztési program elkészítéséhez, OM Segédlet az iskolák környezeti nevelési programjának elkészítéséhez, az iskolai Nevelési Pedagógiai és Képzési Program tartalmát a Köznevelési törvény 6. a alapján határozzuk meg, a szakmacsoportos alapozás tervei az FPPTI szakmacsoportos kerettantervi ajánlásai alapján a fogadó TISZK ekkel egyeztetett módon készült (kifutó), 013. szeptember 1jétől a szakmacsoportos alapozás kerettanterveit az Nemzeti Munkaügyi Hivatal és Szakképzési Tanácsadó Intézet által kiadott tervek alapján készül. 6

I. Az iskola bemutatása, jelenlegi képzési célrendszere 1.1 Az iskola adatai Az intézmény neve: Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium Az intézmény székhelye: Budapest XIII. Váci út 107. Az intézmény típusa: Közfeladata: szakközépiskola, szakiskola, gimnázium A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 63/A. a és a nemzeti köznevelésről szóló 011. évi CXC. törvény 7. a alapján köznevelési, szakközépiskolai, szakiskolai és gimnáziumi feladatok ellátása. OM azonosító: 03580 Címkód: 370906 Átszervezésből adódó közvetlen jogelődje(i): Móricz Zsigmond Műszaki Középiskola, Szakiskola és Radnai Béla Közgazdasági Tagozata (Bp. XIII., Vág u. 1 14.) Közgazdasági Szakközépiskola (Bp., XIII. Gömb u. 5.) 013. január 1jével a szakképzőés többcélú intézmények fenntartásáért és működtetéséért a Klebelsberg Intézményfenntartó Központjában működő, Szakképzésszervezési Főosztály felel. Az oktatási intézmény alapítója: Fenntartója: Működési köre: Budapest Főváros Önkormányzata Budapest V., Városház u. 911. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pest megye Budapest A költségvetési szerv besorolása, gazdálkodással összefüggő jogosítványai Jogállása: Önálló jogi személy 7

Alaptevékenységei Szakágazati besorolása 85300 Szakmai középfokú oktatás Alap szakfeladata 853111 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (91/13. évfolyam) További szakfeladatai: 569131 Iskolai intézményi étkeztetés 569171 Munkahelyi étkeztetés 8531141 Gimnáziumi felnőttoktatás (91/13. évfolyam) 85311 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (91/13. évfolyam) 853141 Szakközépiskolai felnőttoktatás 853111 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 85311 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 853141 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 85311 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 8531 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 85341 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 853311 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 8559171 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 910111 Könyvári állomány gyarapítása, nyilvántartása Alap, illetve speciális feladatai A nemzeti köznevelésről szóló 011. évi CXC. törvény és Magyarország központi költségvetéséről szóló 011. évi CLXXXVIII. törvény szerint szakértői bizottság szakértői véleménye alapján különleges bánásmódot igénylő, sajátos nevelési igényű, mozgásszervi, érzékszervi (hallás és látásfogyatékos), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő, a többi tanulóval együtt nevelhető tanulók ellátása. A szakfeladatrendről és az államháztartási szakágazati rendről szóló 56/011. (XII. 31.) NGM rendelet 4. ában foglalt könyvtári feladattal kapcsolatban az intézménynek sem kiadása, sem bevétele nem keletkezik. 8

Évfolyamok száma intézménytípusonként Szakközépiskola: Szakiskola: 4 (91) évfolyamos 5 (913) évfolyamos nyelvi előkészítő (kifutó) szakképző évfolyamokon a hatályos OKJ szerint 3 éves szakképzés a hatályos OKJ szerint Felnőttek középiskolája: nappali rendszerű képzés 3 (10111) évfolyamos esti rendszerű képzés 4 (91) évfolyamos Az intézménybe felvehető maximális gyermek, tanulólétszám feladatellátási helyenként Feladatellátási helyek Nappali rendszerű iskolai oktatás, Nem nappali rendszerű a nappali oktatás munkarendje felnőttoktatás férőhelye szerinti felnőttoktatás férőhelye Budapest XIII. Váci út 107. 1000 900 Szakmai képzés Ágazat: Gépészet, Épületgépészet, Informatika, Közlekedés, Közlekedésgépész, Ügyvitel Szakmacsoport: Gépészet, Informatika, Közlekedés, Ügyvitel Új osztályok, szakmacsoportokon belül indítandó szakmák és létszámok meghatározásáról a fenntartó a tanév tervezésének időszakában dönt. Szabad kapacitás kihasználása érdekében végzett alaptevékenységek 855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás 855941 Iskolarendszeren kívüli ISCED szintű OKJs képzés 85594 Iskolarendszeren kívüli ISCED 3 szintű OKJs képzés 855943 Iskolarendszeren kívüli ISCED 4 szintű OKJs képzés 855944 Iskolarendszeren kívüli ISCED 5 szintű OKJs képzés 856000 Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 93104 Iskolai, diáksporttevékenység és támogatása Vállalkozási tevékenysége Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat. A költségvetési szerv feladatellátását szolgáló nemzeti vagyon Budapest XIII. kerület 615/ helyrajzi szám alatt felvett, 1.435 m területű, valóságban Budapest XIII. Váci út 107. szám alatt lévő, a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező, korlátozottan forgalomképes felépítményes ingatlan használata. 9

Vagyoni értékű jogok, tárgyi eszközök (gépek, berendezések, felszerelések, járművek) használata leltár szerint. Az oktatási intézmény feladatellátására szolgáló vagyonnal való rendelkezési jogot a Fővárosi Önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló mindenkor hatályos önkormányzati rendeletben szabályozott módon és feltételekkel az oktatási ágazathoz alapított gazdasági szervezet gyakorolja a gazdasági szervezetek mindenkor hatályos alapító okiratában rögzítetteknek megfelelően, a közte és a költségvetési szerv között létrejött együttműködési megállapodás figyelembe vételével. Az oktatási intézmény vezetőjének megbízási rendje és a foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok Az oktatási intézmény vezetőjét (igazgatóját) Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nyilvános pályázat útján határozott időre bízza meg. A foglalkoztatottakat Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közalkalmazotti jogviszony, munkaviszony illetve megbízási jogviszony keretében alkalmazza. Az oktatási intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény vezetője (igazgatója), valamint az általa megbízott intézményi dolgozó. 1. Iskolánk rövid története Mottó: Aki újjá épít, az a múlt jegyében együttműködik az idővel, megragadja vagy átalakítja annak szellemét, állomásokként segíti a jövőben a vezető útját, az megtalálja a kövek mögött a források titkát. Alapítási éve 195. 1 sz. Szakmunkásképző Intézet az MTH irányítása alatt, majd 1968tól 1. sz. Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola a MÜM irányítása alatt. 1980tól 1. sz. Katona József Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola. 1986ban indult a szakközépiskolai képzésre épülő 4+1es rendszerű technikusképzés. Az ötödik év elvégzése után technikus képesítést kaphattak a tanulók a gépészeti szakmacsoportban. 1990ben kezdődött gimnáziumi oktatásunk, majd 1996ban fuzionáltunk a Gömb utcai Közgazdasági Szakközépiskolával bővítve ezzel iskolánk képzési profilját az ügyviteli szakmacsoporttal. 1985ben iskolánk egyesült a Dolgozók Bánki Donát Szakközépiskolája Esti Tagozatával, megteremtve az alapját az iskolánk szerkezetébe és képzési célrendszerébe szervesen illeszthető felnőttoktatásnak, annak további fejlesztésének lehetőségét. A Fővárosi Közgyűlés 004. évben határozott, hogy a Móricz Zsigmond Műszaki Középiskola, Szakiskola és Radnai Béla Közgazdasági Tagozata fuzionál iskolánkkal, így bővült a 005. évtől iskolánk képzési profilja az informatikai szakmacsoportos képzéssel. A szakmai képzés racionalizálása valamint a korszerű szakmai gyakorlati képzés megteremtésének érdekében a Fővárosi Közgyűlés pályázat elnyerésével megalapította az Észak Pesti Térségi Integrált Szakképzési Központot (ÉPTISZK), melynek iskolánk tagja volt. 008. július 1jétől a Károlyi Gazdasági TISZKnek is a tagiskolája voltunk megszűnéséig. 008. július 1jétől alapozó képzést folytathatunk közlekedés szakmacsoportban is a gépészeti, informatikai és ügyviteli szakmacsoportok mellett. 011ben a Fővárosi Közgyűlés racionalizálási programja révén megszüntette felmenő rendszerben a nyelvi előkészítős osztályokat, amit fájó szívvel, de tudomásul vettünk. 10

01ben az iskola elnevezése is racionálisan egyszerűsödött, de ez a név, ha lehet, még pontosabban fejezi majd ki intézményünk fő profilját, hogy érettségi vizsgára készítsen fel a fiatalokat. 013. január 01jétől köznevelési intézményünk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ jogi személyiségű szervezeti egységeként működik tovább. 013 szeptemberétől ismét indulhat az ügyviteli képzés. További feladatokat is kaptunk. Indíthatunk szakiskolai és szakképzős osztályokat. Az elmúlt 60 év alatt így jutottunk el jelenlegi szervezeti felépítésünkig, amikorra is kiszínesesedett, folyamatosan gazdagodott iskolánk képzési profilja, híven megőrizve és nem feledve a hagyományokat, azaz, hogy mely gyökerekből fejlődött ki e sokrétű képzési tevékenység. Büszkén adhatunk számot arról a ma már közel 100 tanulónak, hogy egy sikeresen működő, többcélú középiskola viseli a magyar reformkor nagy alkotójának, Katona Józsefnek a nevét. Fejlődésünk, sikerünk egyik titka, hogy az iskola nevelőtestülete, vezetése mindig érzékenyen reagált az új kihívásokra, alkalmazkodva a mindenkori, újonnan megfogalmazott követelményekhez. Pedagógiai hitvallásunkban a nevelés és oktatás, szakmai képzés mindig azonos értéket képviselt, a tudás és a munka tisztelete mindig összetartozott! Ez az iskolai szellemiség, és a vállalkozó kedvű, hithű, tanuló centrikus pedagógusaink munkája, szellemi kapacitása a garanciája a XXI. elvárásainak megfelelő új típusú iskola kialakításának. 11

1.3. Iskolánk jelenlegi képzési szerkezete Iskolánk többcélú intézmény, alapvetően az alábbi képzési profilokkal: Szakközépiskola Gépészet szakmacsoportos alapozás Informatika szakmacsoportos alapozás Közlekedés szakmacsoportos alapozás kifutó Ügyvitel szakmacsoportos alapozás Szerszámkészítő 3 éves szakiskolai képzés Felnőttoktatás középiskola nappali rendszerű képzés (ún. ifjúsági osztályok) kifutó jelleggel gimnáziumi típusú középiskola felmenő jelleggel szakközépiskolai típusú középiskola esti rendszerű képzés 1.3.1 Gépészet szakmacsoportos alapozás 91. évfolyam képzési idő: 4 év A tanulók a 91. évfolyam közismereti, ill. szakmacsoportos alapozó oktatáson vesznek részt. A 1. év végén érettségi vizsgát tesznek, és felsőoktatási intézményekbe, ill. a szakképzési évfolyamra jelentkezhetnek a mindenkor érvényben lévő OKJban szereplő szakmákra. Az érettségit követően azok számára, akik iskolánkban, ebben a szakmacsoportban végeztek 1 év alatt szakképesítés megszerzésére van lehetőségük az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában. 013. szeptember 1jétől iskolánkban CADCAM informatikus OKJs képzés a szakmacsoportban végzettek részére beszámítással. 1.3. Informatika szakmacsoportos alapozás 91. évfolyam képzési idő: 4 év A tanulók a 91. évfolyam közismereti, ill. szakmacsoportos alapozó oktatáson vesznek részt. A 1. év végén érettségi vizsgát tesznek, és felsőoktatási intézményekbe, ill. a szakképzési évfolyamra jelentkezhetnek a mindenkor érvényben lévő OKJban szereplő szakmákra. Az érettségit követően azok számára, akik iskolánkban, ebben a szakmacsoportban végeztek 1 év alatt szakképesítés megszerzésére van lehetőségük az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában. 013. szeptember 1jétől iskolánkban CADCAM informatikus OKJs képzés a szakmacsoportban végzettek részére beszámítással. Nyelvi előkészítő osztály: 913. évfolyam (kifutó) képzési idő: 5 év A nyelvi előkészítő osztály kilencedik évfolyamán kiemelt óraszámban oktatjuk az idegen nyelvet és informatikát. A tanulók elsajátítják az információkezelés gépírást, valamint a közismereti tantárgyak esetén, a szinten tartást biztosítjuk. A 13. év végén érettségi vizsgát tesznek, és felsőoktatási intézményekbe, ill. a szakképzési évfolyamra jelentkezhetnek. 1

1.3.3 Közlekedés szakmacsoportos alapozás kifutó 91. évfolyam képzési idő: 4 év A tanulók a 91. évfolyam közismereti, ill. szakmacsoportos alapozó oktatáson vesznek részt. A 1. év végén érettségi vizsgát tesznek, és felsőoktatási intézményekbe, ill. a szakképzési évfolyamra jelentkezhetnek a mindenkor érvényben lévő OKJban szereplő szakmákra. Az érettségit követően azok számára, akik iskolánkban, ebben a szakmacsoportban végeztek 1 év alatt szakképesítés megszerzésére van lehetőségük a Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskolában. 013. szeptember 1jétől iskolánkban CADCAM informatikus OKJs képzés a szakmacsoportban végzettek részére beszámítással. 1.3.4 Ügyvitel szakmacsoportos alapozás 91. évfolyam képzési idő: 4 év A tanulók a 91. évfolyam közismereti, ill. szakmacsoportos alapozó oktatáson vesznek részt. A 1. év végén érettségi vizsgát tesznek, és felsőoktatási intézményekbe, ill. a szakképzési évfolyamra jelentkezhetnek a mindenkor érvényben lévő OKJban szereplő szakmákra. Nyelvi előkészítő osztály: 913. évfolyam (kifutó) képzési idő: 5 év A nyelvi előkészítő osztály kilencedik évfolyamán kiemelt óraszámban oktatjuk az idegen nyelvet és informatikát. A tanulók elsajátítják a gépírást, a közismereti tantárgyaknál pedig a szinten tartást biztosítjuk. A 13. év végén érettségi vizsgát tesznek, és felsőoktatási intézményekbe, ill. a szakképzési évfolyamra jelentkezhetnek. 1.3.5 Felnőttoktatás A felnőttoktatási tagozaton a 16 év feletti fiatal felnőttek oktatása zajlik a 8/ 000. (IX. 1.) OM rendelete (kifutó) és felmenő rendszerben az 51/01. (XII. 1.) számú EMMI rendelet a Kerettantervekről, felnőttoktatásra vonatkozó 1. melléklete középiskolai típusú kerettanterve alapján. A képzés része az informatikai és nyelvi képzés. A képzés célja az előzetes iskolai végzettség beszámításával az érettségire történő felkészítés. Jelenleg általános tantervű középiskolai nevelés és oktatás zajlik. Emelt óraszámban biztosítjuk a nyelvoktatást, mindkét idegen nyelvet figyelembe véve, illetve a másik 3 kötelező érettségi tárgyra való felkészülést, mint magyar nyelv és irodalom, történelem és matematika. Nappali rendszerű középiskolai oktatás: A hét 5 napján, délutáni tanítási időben, saját óratervünk alapján: 10. évfolyam 11. évfolyam 1. évfolyam Esti rendszerű oktatás: A hét 3 napján délutáni tanítási időben, saját óraterveink alapján: 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam 1. évfolyam 13

1.4. Az iskola környezete Az iskola jövőképének megfogalmazásakor a számos peremfeltétel mellett kiemelkedő jelentőségű az iskola mikro, és makro környezete, hiszen képzési szolgáltatásaink állandó megújításával harmonizálható a szűkebb, ill. tágabb értelemben vett rendszerhez történő illeszkedés, ami reális célt, feladatot és tartalmat ad képzési tevékenységünknek. Földrajzi adottságunkról elmondható, hogy iskolánk a XIII. kerületben található és a rendszerváltás óta eltelt időszakban egyértelműen megállapítható, hogy az egyik legdinamikusabban, leggyorsabban fejlődő kerület. A nagyipar felszámolása, a gyárak megszűntetése, új kereskedelmi, és szolgáltató központok kialakulása alapvetően változtatta meg a kerület arculatát. Az új manhattan i negyed új munkalehetőséget kínál, de új, korszerűbb szakmai elvárásokkal és követelményekkel, ami egyértelműen hatott az oktatási, nevelési feladatainkra. Kiszélesedett a kerület vonzáskörzete, ami az észak pest megyei városok, települések számára, is fejlesztő hatású. Mindez kedvezően hat az iskola fejlődésére is. Mindemellett új feltételeket jelent a főváros új szakképzés átalakítási rendszerében elfoglalt helyzetünk. Az ÉPTISZK tagjaként, valamint 008. július 1jétől a Gazdasági TISZK tagjaként részt vettünk a korszerű szakmai képzés megalapozásában, ill. a nevelő, oktató munka harmonizációjában. Ennek megfelelően úgy alakítottuk ki a szakmacsoportos alapozás belső tartalmát, hogy a TISZKek mint fogadó és a szakképzést koncentráltan végző iskolái a lehető legkedvezőbben és ésszerűbben be tudják számolni azt a képzés tartalmába és idejébe. Így igyekszünk megfelelni Szakképzés Fejlesztési Stratégia és a gyorsan változó munkaerőpiac igényeinek. Képzési kínálatunkban egyre növekvő szerepet játszik a fenti tendenciák alapján is a felnőttoktatás, ami az érettségi megszerzését biztosítja összhangban az Életen át tartó tanulás pozitív szemléletével. Megítélésünk szerint az iskolavezetés és a nevelőtestület rendelkezik azzal a tapasztalattal és szakmai tudással, ami a számos és különböző elvárások, igények, követelmények közötti harmonizációt biztosítja, s teljesíti a feladatát igényes széleskörű általános műveltségű, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező szakemberek képzésében. 1.5. Az iskola tanulói közössége Diákjaink létszáma a nappali tagozaton jelenleg 695 fő, a felnőttoktatásban 470 fő. Az iskola tanulóinak lakhely szerinti összetétele változó. A tanulók többsége 7580%a budapesti, főleg a XIII., III., IV., XIV., VII. kerületben lakók, fennmaradó részük Pest megyében Dunakeszi, Fót, Göd, Vác, ill. Solymár, Pilisborosjenő, Üröm, Pilisvörösvár, stb. élnek. A tanulók szüleinek 530%a felsőfokú, kb. 50%a középiskolai, a fennmaradó rész általános iskolai, ill. szakmunkás végzettségű. A tanulók kevesebb mint fele él teljes családban, kb. 35%a az egyik szülővel (csonka családban), 10%a nevelőszülővel, kb. 10% egyéb (nagyszülő, rokon stb.). A szülők kb. 40%a figyel gyermekének továbbtanulására, aktív és együttműködő partnere az iskolának. A tanulók 40%a kiegyensúlyozott családi háttérrel rendelkezik. A tanulók 60%a a kedvezőtlen szociális és családi háttérrel folytatja tanulmányait, ami a gyermek és ifjúságvédelmi munkánknak kiemelkedő jelentőséget és fontosságot ad. Kedvezményes tankönyvellátásra a tanulók több mint 50%a jogosult. 14

A tanulók pályaválasztási motivációi eltérőek. A szakközépiskolában jelentős részüket a szakma iránti rokonszenv, az érettségi megszerzése, a továbbtanulási szándék motiválja. A tanulóink kisebb részét a középiskola elvégzése, az érettségi kötelező megszerzése motiválja. A motiváció ilyen irányú hiánya komoly feladatot és munkát jelent az iskola nevelőtestülete számára. Egyéni foglalkozásokkal, nem tanórai foglalkozások szervezésével, ill. a meggyőzés különböző eszközeivel próbálkozunk a kellő motiváció elérésében. Felnőttoktatásban jelentkező tanulóinkat az érettségi megszerzése, a munkakörökre előírt követelménynek teljesítése motiválja. A lemorzsolódás nappali rendszerben átlagban 5 %, esti rendszerben 3035%, de ez többnyire a családi, munkahelyi háttérrel és nem a tanulmányi sikertelenséggel magyarázható. 1.6. Az iskola meglévő kapcsolatrendszere Meghatározó a kapcsolatrendszerünk: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal a Klebelsberg Intézményfenntartó Központjában működő, Szakképzésszervezési Főosztály munkatársaival az illetékes minisztériumokkal a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és Szakképzési Tanácsadó Intézettel a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézettel a Budapest Főváros Kormányhivatalával és Munkaügyi Központjával sikeres kapcsolatot építettünk ki a Magyar Gyors és Gépírók Országos Szövetségével. az Óbudai Egyetem tanárképzése is folyamatosan épít iskolánkra, több tanár szakos hallgató nálunk hospitál, ill. teljesíti tanítási gyakorlatát nyelvtanítási területen most építjük (építettük) ki a Fulbright Cseretanár program keretében kapcsolatainkat, elősegítve az eredményes nyelvtanulást. Rendszeresen pályázunk az idegen nyelv saját nyelvi környezetben történő elsajátíttatására, ill. gyakorlására. a kerületi önkormányzattal is törekszünk a kiegyensúlyozott együttműködésre. a vonzáskörzetben működő általános iskolákkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, közös előkészítőt szervezünk, részt veszünk pályaválasztási szülői értekezleteken, s a nyitott héten gazdag programokkal mutatjuk be iskolánk sokszínű tevékenységét. A kerületi önkormányzat által meghirdetett pályázatokon részt veszünk. meghatározó a kapcsolatunk a hasonló vagy ugyanolyan képzési célú szakközépiskolákkal. iskolánk kiemelt hangsúlyt fektet a szülőkkel történő együttműködésre. Jól működő szülői szervezet, iskolaszék biztosítja az állandó és rendszeres kapcsolatot az iskolavezetéssel, és tanárokkal. A rendszeres szülői értekezletek, általános szaktanári fogadóórák, az előre egyeztetett személyes beszélgetések aktív és problémafeltáró megoldó kapcsolatot jelentenek mind a szülők, mind a pedagógusok számára. bekapcsolódtunk ÖKO iskolaként az ÖKO Hálózatba. Kapcsolat kialakítását tervezzük: együttműködési megállapodás keretében különböző szervezetekkel a közösségi szolgálat teljesítése érdekében. a szakmai gyakorlati képzés területén széleskörű együttműködésre törekszünk a vállalatokkal, üzemekkel. A közös együttműködésnek köszönhetően folyamatosan korszerűsítjük szakképzésünk tartalmát a "piac" igényeinek, elvárásainak megfelelően. 15

II. Az iskola új képzési célrendszere Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretnénk csinálni. (SzentGyörgyi Albert) Az iskola a képzési célrendszerének megfogalmazásakor a múlt és jelen hagyományából, a jelenlegi képzési szerkezet és az új köznevelési törvényben megfogalmazott elvárásokból és követelményekből a helyi gazdasági környezet, valamint a munkaerőpiac által támasztott igényekből, a fenntartói racionalizálási program és a közoktatás fejlesztési tervének feltételrendszeréből kell kiindulni. Iskolánk többcélú intézmény, amely igényes középiskolai oktatást folytat, (nappali tagozaton 4 féle szakmai orientációval szakközépiskolai és a felnőttoktatási tagozaton középiskolai) preferálva az idegen nyelv, ill. informatika oktatását és amely az általános képzés kimeneti szintjeivel biztosítja a közös alapozású, differenciált szakképzési lehetőségeket.. Iskolánk korszerű középiskolaként, széles körű általános műveltséget nyújt, és egyenrangúan kezeli a közismereti tárgyakat, a szakmacsoportos alapozást, valamint a speciális szakmai képzést. Egyfelől felkészít az érettségire közép, ill. több választható tantárgy esetén emelt szinten így megteremti a továbbhaladás esélyét a felsőoktatási intézményekbe, valamint az OKJ, ill. a felsőfokú akkreditált szakképző évfolyamokra. Korszerű szakközépiskolaként, tanulóink az érettségi után felsőoktatási intézményekbe illetve szakképzési évfolyamokra jelentkezhetnek OKJs képzésekre. A felnőttoktatás keretén belül lehetőséget adunk az érettségire történő felkészülésre. Az új típusú modellünk szerkezetét a 1. sz. ábra szemlélteti. A képzések kimeneti szakmai képesítéseit, azt iskola jogi, szakmai jogosítványai, valamint a mindenkori piacgazdaság változó igényei befolyásolják. Az ábrán vázolt iskolai modell, képzési struktúráinak arányainak alakulását, a felülről jött intézkedések, a beiskolázási lehetőségek, a tanulók érdeklődése, valamint a munkaerőpiac igényeihez, elvárásaihoz igazodó beiskolázási program határozza meg. 16

Szerszámkészítő (3 éves szakiskolai képzés) SZAKMAI VIZSGA ÁLTALÁNOS ISKOLA FELNŐTTEK 16. ÉVTŐL Nyelvi előkészítő osztály Közlekedés szakmacsoport Informatika szakmacsoport Gépészet szakmacsoport Ügyvitel szakmacsoport Közlekedés szakmacsoport Informatika szakmacsoport 9. évf. 10. évf. 11. évf. 1. évf. 13. évf. Felnőttoktatás középfokú oktatás nappali rendszerű Felnőttoktatás középfokú oktatás esti rendszerű ÉRETTSÉGI VIZSGA OKJ SZERINTI SZAKKÉPZÉSEK EGYETEM, FŐISKOLA 17

.1 Képzési típusok Gépészet, informatika, ügyvitel és közlekedés szakmacsoportos alapozás 91.évfolyam Az első négy évben a tanulók a közismereti tantárgyak, és egy kötelező idegen nyelv tanulása mellett, gépészet, informatika, ügyvitel és közlekedés szakmacsoportos alapozó képzésben vesznek részt. A tanulók a 1. év végén érettségi vizsgát tesznek, felsőoktatási intézményekbe, ill. szakképzési évfolyamokra jelentkezhetnek a felkínált OKJs szakmákban. Informatika, ügyvitel szakmacsoportos alapozás 913. évfolyam Nyelvi előkészítő kifutó Az első évben kiemelt feladat az idegen nyelv illetve az informatika oktatása. Idegen nyelvet (angol vagy német) a tanulók heti 11 órában, informatikát heti 5 órában tanulnak. A gépírás tantárgy keretében biztosítjuk a vakírás elsajátítását. A közismereti tantárgyak esetében gondoskodunk a szinten tartásról, ill. tanulásmódszertan és önismeret, matematika, természettudományos ismeretek, magyar és nyilvános beszéd, történelem és demokratikus állampolgárságra nevelés ismeretanyagot tanítunk. 10 13. évfolyamon a tanulók a közismereti tantárgyak, és egy kötelező idegen nyelv tanulása mellett, informatika és ügyvitel szakmacsoportos alapozó képzésben vesznek részt. A tanulók a 13. év végén érettségi vizsgát tesznek, felsőoktatási intézményekbe, ill. szakképzési évfolyamokra jelentkezhetnek a felkínált OKJs szakmákban. Felnőttoktatás A felnőttoktatási tagozaton középiskolai képzés keretében (a Felnőttoktatás kerettanterve alapján) 9 10111. évfolyamokon biztosítjuk az érettségire történő felkészítést. Jelenleg nappali rendszerben 10111. évfolyamon, esti rendszerben 910111. évfolyamon. Kidolgozott óratervünk van levelező tagozatra is, de ebben a formában eddig nem is volt rá olyan mérvű igény, hogy indíthattuk volna! A jövőben szeretnénk kidolgozni egy új oktatási formát, a távoktatás előnyeit ötvözi a levelező oktatással. 18

III. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA A pedagógushit, mely inkább természet, mint nézet dolga, kettőt tételez fel: hogy az emberek (az eddigieknél különbbé) nevelhetők, s hogy (az eddigieknél többre) taníthatók! Németh László 3.1 Az iskolában folyó nevelő oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszköze, eljárásai Az iskolánkban folyó nevelőoktató munka céljait az általános emberi és nemzeti értékek tanulókkal történő megismertetése, elfogadtatása és átadása határozza meg. Alapelveink meghatározásánál meghatározóak az alábbi dokumentumok: Magyarország alaptörvénye 011. április 5. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata Gyermeki Jogok Nemzetközi Chartája Diákjogi Charta Pedagógus Etikai Kódex Nemzeti Köznevelési Törvény Szakképzési törvény Közoktatási, és Szakképzési fejlesztési terv Fenntartói állásfoglalások, utasítások 3.1.1 Pedagógiai alapelvek Iskolánkban a tanulók teljes személyiségének fejlesztése, valamint a tanulók korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek kialakítása és fejlesztése a legfontosabb pedagógiai feladat. Tanáraink szellemileg, erkölcsileg és testileg egészséges nemzedéket kívánnak nevelni a ránk bízott gyermekekből. A nevelési és oktatási folyamatban, tanórán kívüli foglalkozásokon, mindennemű együttműködésben alapvető értéknek tartjuk a humanizmust, egymás kölcsönös tiszteletét, a személyiségi jogokat az eltérő vélemények és nézetek toleranciáját. Iskolánk világnézetileg semleges, nem kötjük magunkat sem politikai, sem vallási, sem társadalmifilozófiai irányzatokhoz. Tanulóink számára viszont biztosítjuk a sokszínű tájékozódási lehetőséget, a különböző gondolati rendszerek megismerését, az egyes kérdések, témák többoldalú megközelítését. Tanulóink az Európai Unió polgáraként fogják diák és felnőtt életüket élni, törekedni kell arra, s biztosítunk minden lehetőséget, hogy magyarságtudatukat megőrizve váljanak európai polgárokká. Diákjaink legyenek nyitottak és megértők a különböző szokások, életmódok, kultúrák vallások iránt. Olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal, tudással gazdagodjanak, melynek birtokában meg tudják majd találni helyüket az európai nyitott társadalmakban is. 19

Demokratikus iskolát működtetünk, de figyelembe kell venni, hogy az oktató nevelő tevékenység sajátos folyamat, érték és ismeretközvetítés, ellenőrzés és értékelés, a tanárszervező, vezető, irányító szerepének érvényesülnie kell. Olyan légkört teremtettünk, ahol diákjaink otthon érezhetik magukat, ahol a tanuló egyéni képességét figyelembe vesszük, ahol diákjaink előre megismerhetik a velük szemben támasztott követelményeket és elvárásokat, ahol a diákokat bevonjuk saját iskolai életük megszervezésébe. Iskolánkban jellemző a szeretetteljes és védettséget nyújtó tanárdiák viszony, ahol minden diák számíthat a pedagógus, iskolavezetés jóindulatú segítségére tanulmányi munkájában és életének egyéb problémáiban. Differenciált oktatási és nevelési módszereink figyelembe veszik a tanulók személyiségét, és az egészséges, harmonikus személyiség kialakításával párhuzamosan az egyre nagyobb teljesítmény elérésére ösztönözzük őket. A nevelőtestület tevékenysége során kiemelt hangsúlyt kap a környezeti nevelés, az egészséges életmódra való nevelés, a természet, a társadalmi, a kulturális környezet védelmére, ápolására, fejlesztésére, illetve az a szenvedélybetegségek megelőzésének programjai, a rendszeres testedzés. Diákjaink és a nevelőtestület elé csak közösen vállalható célokat állítunk, s a közös tevékenységre, csapatmunkára építünk. 3.1. A nevelő oktató munka értékei, céljai, feladati, eszközei, eljárásai Fejlődésünk, sikerünk egyik titka, hogy az iskola nevelőtestülete, vezetése mindig érzékenyen reagált az új kihívásokra, alkalmazkodva a mindenkori, újonnan megfogalmazott követelményekhez. Pedagógiai hitvallásunkban 60 éve a nevelés és oktatás, szakmai képzés mindig azonos értéket képviselt, a tudás és a munka tisztelete mindig összetartozott! Ez az iskolai szellemiség, és a vállalkozó kedvű, hithű, tanuló centrikus pedagógusaink munkája, szellemi kapacitása a garanciája a XXI. elvárásainak megfelelő új típusú iskola kialakításának. Alapvetően kreatív, értelmes, előítéletektől mentes, fegyelmezett magatartású, szavahihető, harmonikus személyiségű tanulók nevelésére vállalkozunk. Meghatározó célunk, hogy a személyiségfejlődés szempontjából kiemelt fontosságú értékeket elsajátítsák, ezek képviselete váljék bennük meggyőződéssé, határozza meg viselkedésüket, magatartásukat. További feladatunk és célunk, hogy tanulóink a korszerű általános műveltség és szakmai ismeretek birtokában a munkaerőpiacon, illetve a továbbtanulás területén sikeresen érvényesülhessenek, átkonvertálható tudással rendelkezzenek. Iskolánkban sokszínű választási lehetőséget biztosítunk, felkészítünk érettségi vizsgára, OKJs képzésekre, egyetemi, főiskolai továbbtanulásra. A szociális hátránnyal, magatartási zavarokkal küszködő problémás tanulóknak is rövidebbhosszabb távon tudjuk biztosítani a megfelelő képzési cél elérését. Feladatunknak tekintjük a tanulók felzárkózatását, változatos módszerekkel biztosítjuk a tehetséggondozást. A tanulás egy része áttevődik az iskolai könyvtárba, az internet új információforrásként megkönnyíti az ismeretszerzést. A könyvtári órák megadják a könyvtári ismeretszerzés alapvető technikáját. 0