Gyula KÖNYV. Árpási Zoltán

Gyula KÖNYV

Árpási Zoltán Gyula KÖNYV Majdnem minden, meg egy kicsivel több, ami nélkülözhetetlen a város és a városban élők megismeréséhez, elsősorban nem gyulaiaknak. 2011

Le k t o r o k: d r. Go d a Pé t e r, d r. Er d é s z Ádá m, d r. Hava s s y Pé t e r Te r v e z t e: Ká l l a i Jú l i a Fo t ó: Kiss Zo ltá n A kö t e t e t Ko h á n Gy ö r g y g r a f i k á i il l u s z t r á l j á k Ké z i r at l e z á r va: 2011. m á r c i u s 15. Kia d j a az Iniciálé-la p Bt.

MI AKAR EZ LENNI? 5 Okkal kérdezheti az olvasó: mi akar ez lenni? Útikönyv vagy valami más? Ez is, az is útikalauz, meg valami más is. Egy könyv, amely megpróbálja megmutatni mindazt, ami egy város múltjában és jelenében előforduló események, évszámok, nevek, épületek és emléktáblák mögött meghúzódik. Egy sok tekintetben szubjektív írás, amely kísérletet tesz arra, hogy a város lelkét is az olvasó elé tárja, s megértesse, Gyula mitől más, mint a többi város, és a gyulaiak mitől gyulaiak. Ezért lett a címe: Gyula-könyv. Az előzőekből következik, hogy a kötet nem kifejezetten a helyieknek készült, bár közülük is bizonyára sokan találnak benne számukra eddig ismeretlen történeteket és szokatlan megközelítéseket. Különösen a múltban kevéssé járatosak forgathatják haszonnal. Egy családi összejövetel adta az ötletet a könyvhöz. A meghívottak többsége Budapestről és az ország más részeiből érkezett. Nem tudták mivel és hogyan célszerű Gyulára utazni, milyen a vasúti és a közúti közlekedés, s ha idetaláltak, a családi esemény utáni fél egy napot hogyan tölthetnék el hasznosan? Mit nézzenek meg, hova érdemes beülni egy kávéra, egy jó ebédre vagy vacsorára, mi a helyi különlegesség? Így született az elhatározás olyan kötet megírására, amely megkísérli hozzásegíteni a városba érkezőket ahhoz, hogy viszonylag rövid időn belül bennfentesek legyenek, és otthon érezzék magukat Gyulán. A könyv a hagyományos útikalauzok szűkszavú városismertetőjénél többet próbál adni. Így a kiadványban nem az épületek, az emléktáblák, a múzeumi termek berendezése és tárgyai az elsődleges fontosságúak (azokat a helyi ismertetőkből elolvashatják), hanem ami mögöttük van, amiről ezek mesélnek. Hátha sikerül egy kicsit gyulaivá avatni, a város rabjává tenni az ideérkezőket, hogy hazatérve elmondhassák, néhány napi itt-tartózkodásért is érdemes megtenni pár száz kilométert, eljönni a,,világ végére. A könyv nem titkolt szándéka, hogy alapvetően kedvező színben tüntesse fel a várost, de ahol indokolt, egyes döntések viharos előzményeit, és a szeplőket sem hallgatja el. A szerző újságíró, nem is akar más lenni, helyenként kategorikusan fogalmaz, másutt talán lényegtelen dolgokról fecseg, s kedvenc témáinál a bőbeszédűsége is tetten érhető. Kérem, nézzék el neki! A kötet megírásához az indíttatást amint az előzőekben szó volt róla egy családi esemény adta, a mintát pedig Török András kiváló Nagy Budapest Könyve, amelyért a szerzőnek ismeretlenül is hálás vagyok.

6 Kérem, olvassák, használják ezt a kötetet, s rajta keresztül kedveljék meg Gyula városát! Különben felesleges volt megírni, és papírt pazarolni rá. Ha tetszik a kötet, vagy lapozgatása közben hiányérzetük támad, netalán hibát, elírást találnak benne, kérem írják meg levélben, e-mailben vagy csörögjenek rám telefonon. Segítenek vele: elismerő soraikkal biztatást adnak, hogy érdemes volt, kritikai megjegyzéseiket, javaslataikat pedig kiegészítésnek veszem. Elérhetőségemet a könyv végén megtalálják. Árpási Zoltán

AMENNYIT ÉPP TUDNI KELL GYULÁRÓL 7 Egy 19. században előkerült Árpád-kori lovassír alapján feltételezhetjük, hogy őseink már a honfoglalás idején megtelepedtek itt. Az első írott emlék 1313-ból származik, Károly Róbert két itt keltezett oklevele is említi a települést, akkor még Gyulamonostora néven, de 1332-ben már Gyula néven ismerjük. Miután a legújabb kutatások szerint vitatható, hogy az 1313-ban kelt oklevelekben említett település a mai Gyula területén feküdt, a város alapításának az 1332. évet tekintjük elfogadottnak. Maga a király több alkalommal is megszállt ezen a helyen. Gyula nevére két magyarázatot adnak. Az egyik: a honfoglaló magyarok katonai vezérének, a gyulának a tisztségére utal, akinek törzse vagy annak egy része itt telepedett le. A másik általánosan elfogadott magyarázat: egy Gyula nevű főúr alapította az itteni monostort, ebből lett Gyulamonostor, majd Gyula a település neve. A gyulai uradalom 1403-ban Maróti János macsói bán kezébe került, és ez gyökeres fordulatot hozott a település életében: felgyorsult a várossá fejlődés folyamata. Hamarosan 73 település tartozott Gyulához, ekkor kerültek ide a ferences rendi szerzetesek, és elkezdődött a vár építése. Itt említjük meg, mint érdekességet, hogy a gyulai vár és vele a Fehér- Körös egyik ágán túli rész (lényegében a jelenlegi belváros) a középkorban Zaránd vármegyéhez tartozott. A Maróti család kihalásával a birtok a királyra, Mátyásra szállt, aki fiának, Corvin Jánosnak adományozta, s 1484-es rendeletével Gyulát Békés megye székhelyévé tette; közel ötszáz évig 1950-ig az is maradt. A mohácsi csatavesztést követő kettős királyválasztás miatti párharcban Gyula 1530-ban Szapolyai János híveinek kezére került. János király halála után, 1552-ben Patócsy Ferenc várúr cserébe Bodogkő (Boldogkő) váráért és annak uradalmáért átadta Ferdinánd megbízottjának. Szinte ettől kezdve a törökökkel folytatott szakadatlan harcban telt az itteniek élete. A küzdelem 1566-ban dőlt el: Gyula elesett, és 129 évig török kézen maradt. A törökök berendezkedtek a városban: kereskedők települtek ide, imahelyeket dzsámit és mecsetet építettek, amelyekhez a,,gyaurok templomainak köveit használták fel. A török uralom hihetetlen pusztítást végzett nemcsak anyagiakban, hanem emberi életben és a lelkekben is. Gyula a hódoltság előtt élte fénykorát, 1525-ben háromezren lakták, s a lakosok 28 százaléka 21 szakmában tevékenykedő kézműves és kereskedő volt, s öt templom és két kolostor szolgálta a hitéletet. Okkal írta a Gyulán tanuló, majd tudását Wittenbergben elmélyítő Szikszai Fabricius Demeter 1563-ban Dicsőítő ének Gyuláról című versében:

8,,Ámde tudós módon leírom neked a mi Gyulánkat, / Minthogy sok helynél ismeretesb ez a föld. / Úgy vélem, hogy ez a magyar Alföld legközepén áll, / S mint a híres Buda, néz sík mezeidre alá. / Mert hisz aranyszínű fövenyet ver a két Körös árja / Ott, s a város két oldalait köríti. / Sőt e városnak jól épült vára hatalmasb, / Mit csak megfeszített szorgalom építe fel. A törökök távozása, 1695 után a megyében egyes leírások szerint, mindössze 500, más emlékezők szerint csupán tíz embert találtak. A hódoltság alatt emelt kegyhelyeket kivéve minden romokban hevert. A semmiből kellett újraépíteni nemcsak Gyulát, hanem a pusztává lett megyét is. A fellendülést Harruckern János György, a Habsburg hadsereg ellátásának irányítója hozta el, aki 1720-ban érdemei elismeréseként és az udvarral szembeni követeléseinek fejében megkapta a megye négyötödét. A báró hamarosan Rajna-vidéki németeket telepített a térségbe, s az ideérkezők idővel Német-Gyula néven önálló közigazgatást alakítottak ki Gyula mellett, amelyet ettől kezdve megkülönböztetésül Magyar- Gyulaként emlegettek. A várőrségben szolgáló rácok és románok közül az utóbbiak itt maradtak, családjukkal a vár körül telepedtek le, megvetve ezzel a mai Románváros alapjait. A vásártartási jog megszerzése, 1723 után Gyula az alföldi és a hegyvidéki népek cserekereskedelmének központjává vált. Vásárait Közép- Európában, sőt még annak határain túl is számon tartották. A fejlődő Gyulának azonban mind többet kellett dacolnia a természet pusztításaival, tűzvésszel és árvizekkel. Száz év alatt 1782 1882 között hét tűzvész pusztította a várost, az 1801-es után szinte,,kő kövön nem maradt. Nem sokkal volt kíméletesebb a víz sem, a városon átfolyó Fehér- Körös többször elöntötte. A legnagyobb, 1855-ös árvízben több mint másfél ezer lakás került víz alá. Ezt követően új, a várost elkerülő medert ástak a folyónak. A polgárosodás Gyulát is közelebb vitte az országos ügyekhez: az 1832 1836-os országgyűlés rebellis fiataljai között ott ült a gyulai Tormássy János, a reformkori politikusok közül pedig több Eötvös József, Trefort Ágoston, Rosthy Albert, Wenckheim Béla kötődött a városhoz. Az 1848 1849-es szabadságharcból a város is kivette a részét. Jellemző történet: miután 1848 októberében elterjedt a hír, hogy a császár Joseph Radetzky tábornagyot küldi a magyar szabadságharc leverésére, a Szarvas kocsmában egy maroknyi fiatal elhatározta, hogy elfogja Radetzky Friderikát, a tábornagy lányát, a gerlai Wenckheim gróf feleségét. Úgy gondolták, ezzel kikényszeríthetik a támadás leállítását, s így megmentik a hazát. A,,nagyszerű tervből azonban semmi nem lett, mert a grófnő váratlanul elutazott Gerláról. A szabadságharc leverésével a gyász napjai vetettek árnyékot Gyulára: az oroszok itt fegyverezték le és adták át az osztrákoknak a honvédtiszteket, köztük tíz későbbi aradi vértanút. 1857. október 1-jén Német- és Magyar-Gyula Gyula néven egyesült. Ezt követően a város rohamos fejlődésnek indult: gyárak épültek, intézmények, iskolák nyíltak.

A trianoni határ meghúzásával Gyula elveszítette vonzáskörzetének nagy részét (30 településből mindössze 4 maradt csonka Magyarország területén), ezáltal a térségben betöltött szerepe jelentősen csökkent. Ennek ellenére a városiasodás folytatódott, s új gyárak is épültek. A megyeszékhely Békéscsabára helyezése 1950-ben újabb nagy csapást jelentett Gyulának. A várost a teljes apátiából a várfürdő, a vármúzeum és a várszínház megnyitása emelte ki. A rendszerváltást követően a Gyulai Húskombinát kivételével csaknem valamennyi gyár bezárt. Gyula új jövőképet vázolt fel, amelyet az idegenforgalom fejlesztésében talált meg. 9

10

A GYULAISÁGRÓL 11 Juhász Ferenc költő mondta egy baráti beszélgetésen:,,ha belegondolok, három kézfogással Petőfinél vagyok; a sors megadta nekem, hogy kezet foghattam Hatvany báróval, akinek Gyulai Pál a költő sógora volt a mestere. Ez a három kézfogás lassan két évszázadot ölel át. Tíz-tizenkét kézfogással már a várkapitány Kerecsényi Lászlónál és a végvári vitézeknél járunk. És közben mennyi nagy név, mennyi történet, mennyi győzelem és mennyi vereség! Gyula nem egy hely a térképen. Több annál! S hogy azzá lett, annak számos oka van. Elsőként és legfőképpen az itt élők, akik gyulaiként le merem írni az emberiség különleges,,egyedei. Az állat ragaszkodik olyan hűséggel a gazdájához, ahogy a gyulaiak a városukhoz. Több ez mint lokálpatriotizmus! Bármerre vesse őket a sors ha egyáltalán engedelmeskednek neki, számukra Gyula mindig az origó marad, az egyetlen, a kizárólagos, a lehetséges, amelyhez a visszatérést soha nem zárják ki. Aki innen elment, az ide mindig,,hazajön, amíg csak él. Okkal mondta az itt született, de mára elfeledett író, az 1848-as márciusi ifjak egyike, Pálffy Albert:,,Nincs nekem Gyulán semmi dolgom, csak azért jövök le, mert Ovidiusszal szólva: Nescio, qua natale solum dulcenide cunctos, ducit et immemores desinit esse sui. (Magyarul: Nem tudom én, minemű édesség vonzza az embert, hogy szülőföldjét el ne feledje soha.) Vannak dolgok, amelyek fontosak az itt élők számára, mert ezek jelentik nekik Gyulát, a szülővárost. Aki nem ismeri ezeket, az semmit vagy alig tud valamit a város és az itteniek lelkéről. A következő oldalak ahhoz próbálnak segítséget nyújtani, hogy a kedves olvasó,,képben legyen Gyula városát illetően. A VÁROS HÍRE Ha egy átlagos műveltségű idegent arra kérnek, mondjon néhány jellemző szót Gyuláról, a vár, a várfürdő, a várszínház, a Százéves cukrászda, a gyulai kolbász, a Körösök és a hazai románság említése nagy valószínűséggel köztük lesz. Kétségtelen, ezek a város ismertségének alapjául szolgáló nagy és legfontosabb,,pillérek. Tegyük ezekhez még hozzá Gyula leírhatatlan hangulatát, amely mágnesként vonzotta Pálffy Albertet, az elszármazott gyulaiakat és sok idegent. Gortka István gyulai építész találóan fogalmazta meg:,,gyula ma is más, mint egy hagyományos értelemben vett alföldi város, itt a földszintes polgárházak, a műemléképületek, a gazdag utcaképek, a zöldfelületekkel tarkított térsorozatok, a település polgárosultsági foka adja meg az emberléptékű város hangulatát. Gyula emberléptékű város volt és szerencsére ma is az. Adottságaival, kulturális hagyományaival és értékeivel, parkjaival, a

12 Százéves cukrászdájával, a várral és a fürdővel a hasonló lélekszámú városok fölé emelkedik. Az utóbbi évtizedekben számos ragadványnévvel illették a várost:,,az Alföld Sopronja,,,Az Alföld Szentendréje,,,Az Alföld gyöngyszeme,,,az ország délkeleti kapuja,,,a fák és virágok városa. Ezek egy része ma már nem igaz (Sopron vagy Szentendre ma már aligha lehet mérce), mások pedig történelmileg nem túl kifejezőek. Gyulát inkább nevezném a helytállás és a türelem városának. HELYTÁLLÁS I. KÜZDELEM Gyula történelmében több olyan időszak volt, ami hősi helytállást igényelt az itteniektől. Közülük két eseményt emelünk ki, amelyekre minden gyulai büszke. Az egyik a várvédők dicsőséges harca, hiszen Gyula vára abban a tekintetben egyedülálló a hazai végvárak között, hogy soha nem tudták ostrommal bevenni. Így történt a török támadásakor, de a vár visszavételekor is: mindkét esetben feladás útján került az ostromlók kezére, amikor az erőd további védelme már értelmetlenné, a katonák helyzete pedig kilátástalanná vált. A végvárak közül így is Gyula bevételéért folyt a leghosszabb harc, tovább tartott, mint az erősebb Szigetvárért vagy az Eger váráért folytatott küzdelem. (A leghosszabb magyarországi belháború is a gyulai várhoz fűződik. A mohácsi csatavesztés után Szapolyai János csapatai Czibak Imre váradi püspök vezetésével nyolc hónapi ostromzár után szerezték meg a királyhű Brandenburgi György kezében lévő várat. Ez még akkor is hosszú idő, ha a várban lévő nemesek és várnagyok ellen fellázadt öntudatos gyulai polgárok a védők kiéheztetésével és hosszas alkudozással kényszerítették ki a vár feladását.) A másik említésre érdemes esemény az 1848 1849-es szabadságharc történetéhez fűződik. A világosi fegyverletételt követően az oroszok a városba hoztak mintegy 2000 fogságukba esett honvédtisztet, köztük az aradi vértanúk közül tízet, hogy itt adják át őket a császári csapatoknak. A foglyokat kísérő orosz katonák mellett egy osztrák ezred is a városba érkezett. A vár és a mai Kossuth tér között csaknem mindenütt katonák táboroztak. A gyulaiak szeretettel vették körül a honvédtiszteket, házaikba fogadták őket, és segítették a szökevények menekülését. (A tábornokok, esküjükhöz híven, ezzel a lehetőséggel nem éltek.) HELYTÁLLÁS II. ÚJRATELEPÜLÉS Az oszmán uralom alatt elnéptelenedett a vidék. A törökök távozása után csekély számú rác lakta a várost. Okkal írta a nagyváradi káptalan a püspökének:,,békés vármegye majdnem 1700-ig még mindig csak a vadállatoknak és az ég madarainak a lakóhelye. Csak lassan népesült be

13 a hely, aztán a Rákóczi-szabadságharc idején újabb csapás érte Gyulát: Károlyi Sándor tábornok miután eredménytelenül ostromolta a várat dühében felgyújtatta és porig romboltatta a várost, még a hidak oszlopait is levagdostatta, egészen a víz színéig. A lakosság elmenekült. Kezdődött minden elölről! Idővel aztán visszaszivárogtak a magyarok és a rácok, s jöttek velük románok is, hamarosan mind többen. 1722-ben még így is mindössze 160 család, nagyjából 800 lélek lakta a várost. A 160 családból 90 katolikus, 40 református, 30 görögkeleti volt, nemzetiségüket tekintve túlnyomó részben magyarok, a többi rác, román és néhány görög szatócs. Az igazi áttörést Harruckern János György érkezése jelentette. A báró, miután 1720-ban szolgálatai fejében az udvartól megkapta az általa igényként bejelentett budai termálvízzel hajtott az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet környékén álló malom helyett az elnéptelenedett Békés megye nagy részét, benne Gyulát, németeket telepített a városba; 1734-ben Gyulával határosan megalakult Német- Gyula. Ezt követően közel két évszázados békés időszak következett: a város lélekszáma folyamatosan nőtt, középületek, kastély, templomok, üzemek épültek, kávéházak, fogadók, éttermek nyíltak, országos hírű vásárokat rendeztek, kialakult és mind erősebb lett a polgárság. A fejlődést azonban a trianoni békeszerződés megakasztotta. gyula a törökök távozása után GYULA Midőn az 1715. évi 92. t. cz. vármegyénket új életre kelté, az a néhány család, melyet megkimélt a török, s a rácz-rabló csapatok fegyvere, visszatérve feldult tüzhelyeihez, a hajdan népes, virágzó falvak helyén romokat, mindenütt megrenditő pusztulásra talált. A romokon tul, erdős, mocsáros pusztaság terült el mindenfelé. Ott, hol a török uralom előtt az ipar, kereskedelem s a mezőgazdaság bámulatot keltően virágzott s a polgárosodásnak az erőfeszítő munkásság jelentékeny pontot alkotott, a török uralom után nem volt semmi jelentősége a kulturának, nem volt nyoma az élettevékenységnek. Leégett tornyok, kormos falai, ledöntött lakházak, középületek, erősségek körhalmazai, vadállatok csapatai, szerteszét porladozó csontok s teljesen elvadult tenyészet jelölték a pusztulást, nyomait az ellenségnek. Ily vidéken alakult ujra Békésvármegye. A visszatérő régi lakók sátrakban, nád kunyhókban, földbe vájt ódukban telepedtek meg s megkezdték óriási feszitéssel a teremtés nagy munkáját. Szervezték a községeket s a vármegyét. (Oláh György: Békésmegye történelmi momentumai)

14 HELYTÁLLÁS III. TŰZVÉSZ Az 1782 1882 közötti száz évben hét tűzvész pusztította a várost. Mind között a legkegyetlenebb az 1801. évi volt. Sokan úgy tartják, hogy a gyulaiak legendás városszeretete ennek a tűzvésznek, illetve az utána tapasztalt összefogásnak, és élni akarásnak köszönhető. 1801. július 9-én délután három óra körül csaptak fel a lángok a mai K. Schriffert utca 5. számú ház udvarán. A városi tűzvédelmi rendszabályok tilalma ellenére a cselédek égő pipa mellett szalmakötelet készítettek, s a kipattanó szikra okozta a tragédiát, amely az erős szél miatt egyre terebélyesedett. (A vizsgálat a gazda felelősségét gyanította, mégsem büntették meg, mert a korabeli lap szerint:,,meg van ő egyébiránt büntetve annyiban, hogy legelébb is nékie égett el mindene és hogy amint jelentik, mind maga, mind felesége úgy öszve sültek a tűz oltásában, hogyha meglábolják is azt, de amiá holtig nyomorékok lesznek. ) Miután az egyes városrészek, így Német-Gyula is szigetre települtek, a félig földbe ásott veremházakat felváltó vert falú zsúp-, nád- vagy zsindelyfedeles házakat hogy minél több elférjen a vízzel ölelt földteraszon egymásra építették. A szűk udvarokon az állatok etetésére és almozására szalmát és szénát tárolták, s az utcán a nagy sár miatt pallókon közlekedtek. Ezek táplálták a tüzet, mely megállíthatatlanul terjedt tova. Leégett Német-Gyula Szent János-árka (mai Béke sugárút) felé eső része, majd a lángok átcsaptak Magyar-Gyulára, s órák alatt elpusztult az egész város: a lakóházak, a templomok, s a kastély az uradalmi épületekkel együtt. A városháza is odalett, levéltárával és kasszájával együtt porrá égett. Az emberek minden ingósága és élelme elpusztult. Még a tűz kitörése után három nappal is oltották az itt-ott felcsapó lángokat. A két városban összesen 606 ház vált lakhatatlanná, az épületek egyharmada. A tűz másnapján Csaba három szekér élelmet küldött a szerencsétlenül jártak megsegítésére, és elindultak a szomszédos vármegyék segélyszállítmányai is Gyulára. Példátlan összefogás vette kezdetét, mely biztatást adott a helyieknek, hogy újjáépítsék városukat. Belátták, új alapokra kell helyezni az utcák és házak helyének kitűzését, mert ha ismét egymásra építik a házakat, és csak szekérszélességű utcákat hagynak, újabb tűz esetén ismét porrá ég a város. A tűz tehát kikényszerítette a városrendezést. Ennek köszönhetően új városkép alakult ki, a belváros lényegében akkor nyerte el mai utcaszerkezetét. Többek között ekkor szélesítették ki a Harruckern teret, alakították ki a Petőfi Erkel Ferenc tér tölcsér alakú együttesét, nyitották meg a Kossuth utcát a vár felé, és épültek meg azok a polgárházak, amelyek a Dürer Teremmel szemben ma is állnak. Új városháza épült, új gazdasági épületeket, jegyzői kúriát, alispánlakot és polgárházakat emeltek. A fahidak helyébe kőhidakat húztak, a pallók helyett burkolt járdák és utak épültek, és megkezdődött a folyók szabályozása. A tűzvész után jó évtizeddel a város feltámadt a hamvaiból. Mai arculatát az akkori gyulaiak helytállásának és az akkori mérnököknek köszönhetjük. A város vigyázott új értékeire, a vármegye

15 elrendelte: akit az utcán vagy háza udvarán pipázni látnak, ötven botütéssel sújtsák. Tűz korábban és később is pusztított a városban, de méretük messze elmaradt az 1801. évitől, s egyik sem volt olyan hatással az itt élőkre, mint az akkori. JUHÁSZ ISTVÁN REFORMÁTUS LELKÉSZ BESZÁ MOLÓJA FELETTESÉNEK AZ 1801. ÉVI TŰZVÉSZRŐL A mi romlásunk olly nagy, hogy még gyermekeinknek is lesz sok ideig minn sírni. A romlás után kéthárom hétig mi majd mind ollyanok vóltunk mint akit a mennykő szele vagy gőzze le vér, aki vivit et est vita, vix seius ipse sua (aki él, életben van ugyan, de épphogy a maga ura Á. Z.). ( ) Az iszonyú szél olly hirtelen elszórta Házaink közt a tüzet, hogy alig találta meg sok meg ijedt ember az uttzát, amellyen néki ki kellett menni. ( ) Mikor a Tűz lejött a kápolnáig már akor a szél változott, és tekeredett majd egy circulusi quadranst (körnegyedet, vagyis kilencven fokot Á. Z.). A Békési directióból (irányból Á. Z.) Várinak fordult, és a Catholicus Templomnak szegezett. Akor ijedtünk el, és kiki futott a maga Házához. A szél már akor ollyan erőt vett, hogy sokonkat a tűzzel meg előzte. Mikor én Haza értem, feleségem ágyneműit kötözgette, és edj szekére rakta. Tsak edj pesztrátska (pesztra, a kisgyermek gondozására alkalmazott fiatal lány Á. Z.) volt véle otthon, a szolgáló gyüjteni vólt, azt sem tudta maga mit tsináljon, a gyermekek sirtak körülötte. Senki se vólt Segítségére a szekeret az uttzára ki taszítottuk, pesztrával húzattam, edj ember került oda, azal edjütt a szekeret elhúzták a Rector uram majorja felé a Hídon által; Feleségemet a 4 gyermekkel utána küldöttem, de már a tűz a hídtól elzárta őket, le tértek azért a Város Háza felé edj udvarra bé menvén tsónakra kaptak, s ugy verődtek által a Körösön. Otthon magam maradtam, mi tévő legyek? edj fatalis égő szén a Templomnak tetejére repül, megláttam, futok a Vármegye Házához vízi puskáért, a Hajdúkkal próbát teszünk a le lövésire, szerencsétlenségünkre nem ért a lövés adig azomban gyúl a Plebania, a Cathol. Templom a szomszédom, befutok a Házamba, ki kapom a ládámat, edj Patvarista s meg ejd más ember edjedj nyaláb könyvet, azal elfutunk nyakunkra jött a tűz, én a Körös aljban a fűzfák alatt vontam meg magamat ollyan gondolattal, hogy ha megszorulok, által gázolok a Körösön, itt tsak ugyan megmaradtam. (Kósa László: A gyulai református egyház története) HELYTÁLLÁS IV. ÁRVIZEK Gyula történelme és az itteniek életfunkciói természetessé tették a folyókkal való együttélést, hiszen ivó- és itatóvizüket azokból vették. A Fehér-Körös árvizei miatt azonban mind elviselhetetlenebbé vált az élet, s a mocsarak okozta járványok, fertőzések is egyre több áldozatot szedtek.

16 A 19. század elejétől az árvizek gyakoribbá váltak, olyannyira, hogy a század negyvenes éveire a helyzet tarthatatlanná vált: két egymást követő évben 1844-ben és 1845-ben is víz alá került az alacsonyabban fekvő Magyar-Gyula egy része. 1845 márciusában az ár éjjel tört a városra, 203 házat döntve romba. Egy korabeli jelentés szerint:,,borzasztó volt hallani a bennszorultak jajveszékelésüket és segítségért való kiabálásaikat. Voltak többen olyanok, kik éji álomba merülve lepettettek meg hajlékaikban a kiözönlött vízelem által s alig volt pillanatnyi idejük a maguk élete megmentésére, csekély javaikat a vízhullámoknak prédául hagyván. Akármerre tekintett az ember, mindenhol siránkozó és könnybeborult asszonyokra talált Jószerével még ki sem heverte a város a pusztítást, amikor 1855 februárjában minden addiginál nagyobb katasztrófát okozott a víz. 1854 1855 telén kemény fagyok voltak, s az átfagyott talajba nem tudott beszivárogni a hegyek egy méternél is vastagabb, olvadásnak indult hótömege. A töltésszakadások következtében a Fekete- és a Fehér-Körös vize Gyulára zúdult. Az épületek több mint 80 százaléka, 1600 ház került víz alá. A város teljesen elszegényedett, a helyszínre érkező kormányzó, Albert főherceg a látványtól megrendülve úgy nyilatkozott:,,ennek többé nem szabad megtörténnie, mert Gyula végleg megszűnik lakóváros lenni. Albert főherceg még abban az évben elrendelte, hogy a Fehér- és Fekete-Köröst Gyulától Békésig ásott új csatornával szabályozzák. Bodoky Károly, a Körös Berettyó vidék osztályvezető mérnöke aki akkor már hosszabb ideje dolgozott a Körösök szabályozásán nem támogatta az új csatorna tervét; a Fehér-Köröst továbbra is a városon keresztül vezette volna szélesebb, hajózható mederben. (Bővebben: Első séta Bodoky kávéműhely) A folyószabályozás gondolata valójában már korábban megfo galmazódott, mégpedig itt a városban, az 1816-os nagy Tisza-völgyi, Gyulát is sújtó árvíz után. A szakértő csoport munkájában ifj. Tessedik Sámuel és Vásárhelyi Pál is részt vettek. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a munkálatokhoz a végső lökést ez a mindent elsöprő 1855-ös árvíz adta meg. A kormányzó által elrendelt munka 1856-ban kezdődött. A Fekete- Körös korábban Békésnél torkollott a Fehér-Körösbe, a folyókat most Szanazugnál egyesítették. A folyószabályozási munkálatok 1858-ban fejeződtek be. (Bővebben: Amit még érdemes megnézni Szanazug) Árvizek a Körösök szabályozását követően is fenyegették Gyulát, de belterületét a víz többé nem öntötte el. Ennek ellenére a gyulaiak megtanulták tisztelni a folyót. Sokat szenvedtek tőle, de soha nem adták meg magukat, helytálltak. Újjáépítették a várost, és maradtak a folyók mentén. Gyula a 18. század vége óta vízügyi igazgatási központ. Az elmúlt bő két évszázad alatt a vízügyesek tekintélyt szereztek maguknak, a helyiek becsülik őket és hisznek nekik. Tudják, hogy képesek megvédeni a várost. 1995 decemberében emlékezetes eset történt: a Magyar Rádió megyei tudósítója közeli gátszakadást és tömeges kitelepítést vizionált. A

17 gyulaiak azonban nem estek pánikba, jobban hittek a gátakon dolgozó szakembereknek, mint a rádiónak. TUDÓSÍTÁS AZ 1855. ÉVI ÁRVÍZRŐL Oda van nemcsak Gyula a szép alföldi szorgalmas város nagyobb része, de határának, vidékének is minden reménye; nem fog ott aratni, sem szüretelni ez idén a szorgalmas gazda, bármennyi izzadsággal vetette reménysége magvát a gondosan megszántott barázdákba. Se hajléka, ahol bús fejét lehajtsa, s megevő falata nincs, mellyel a maga s gyermekei éhségét szüntesse, sok honfitársunknak, s ha rögtön nem nyújt segédkezet az a felebaráti szeretet, mely minálunk magyaroknál oly messzire ki szokott terjeszkedni, midőn szükséges a segély: akkor megfagyásnak és éhhalálnak vannak kitéve honunk egyik magyar városának szorgalmas lakói. (Vasárnapi Újság 1855. március 4.) HELYTÁLLÁS V. TRIANON Az első világháborút lezáró békeszerződés arculcsapásként érte Gyulát: egyik napról a másikra határszéli város lett. Elvesztette gazdasági hátterének 87 százalékát; az ipar felvevőpiacának nagy része a trianoni határ túloldalára került. Nagyszámú ács, kőműves és földmunkás maradt munka nélkül. Az építőmesterek közül korábban sokan Herkulesfürdőig is eljutottak, így helyzetük 1920 után kilátástalanná vált. Nem csoda, hogy csak 1930-ban kétszáz kőműves kért kivándorlási engedélyt. Akik pedig maradtak, kis kertjük, gyümölcsösük termésének eladásából tengették életüket. Némi vigaszt nyújtott az itt élőknek, hogy a románoknak nem sikerült megszerezniük Gyulát, jóllehet mindent elkövettek ennek érdekében. Ebben azonban még az itt élő románok többsége sem volt partner. A város lakossága 1920. május 9-én nagygyűlésen tiltakozott a megalázó békefeltételek ellen hiába. Egy évvel később pedig a városi tanács a román csapatok kivonulásának évfordulóját, március 30-át, mint a román impérium alóli felszabadulás napját nemzeti ünneppé nyilvánította. Elrendelte, hogy a vendéglők, az élelmiszerüzletek és a kávéházak kivételével a boltok tartsanak zárva, s felhívta a lakosságot házaik fellobogózására. A trianoni traumából a város csak lassan tért magához. Ehhez biztatást adott, hogy Gyula egy időre püspöki székhely lett. A nagyváradi egyházmegye itt maradt részének lett a központja 1921 1924 között: a püspöki helynökség a Kossuth utca 16. szám alatti épületben működött. A kilátástalannak tűnő helyzetben sokan gondolták úgy, hogy a húsipar, a háziipar, az öntözés és a gyümölcstermesztés húzhatja ki a várost tragikus állapotából. Az élet nagyrészben őket igazolta.

18 FÉJA GÉZA 1937-BEN GYULÁRÓL,,Az új határ elvágta egész környékétől, zsúfolt nyomottságban telnek tehát napjai, s feltűnő»elváltozásaiban«megmutatkozik társadalmunk minden kórja. ( ) A város kisiparos gócpont volt, mesteremberei bejárták egész Dél- és Kelet-Magyarországot. E jó világ megszűnt, s most visszaparasztosodnak. Akinek kis földje vagy szőlője van, tehát a múltban is félagrár életet élt, az még szerencsésebb, mert teljesen visszatér az agrárélethez, és éhhalál legalább nem fenyegeti. A többi tesped, vagy pedig munka után csavarog. A fejlettebb magyar életformák tragikuma ez, így történt a kubikosokkal is és a modern gazdasági berendezésre vágyakozó gazdákkal: vagy kezdetlegesebb életformákba süllyednek, vagy pedig földönfutó lesz belőlük. (Féja Géza: Viharsarok) HELYTÁLLÁS VI. A MEGYESZÉKHELY ELVESZTÉSE A város alig heverte ki a trianoni traumát és a második világháború pusztításait, újabb csapás érte: 1950-ben megfosztották megyeszékhelyi rangjától. A döntés minden korábbi pusztításnál súlyosabban érintette Gyula lakosságát. Nem a lakóhelyéről kergették el, nem a házát rombolták le, mint a hódoltság idején, nem az életterét vették el, mint Trianon után, hanem a méltóságát sértették meg, önérzetében bántották meg, amit mindennél nehezebben élt meg. Úgy érezte, a megyeszékhely Békéscsabára helyezésével a kommunista hatalom bosszút akart állni a polgári városon. Kétségtelen, Gyula polgári város volt jelentős intézményekkel megyeháza, bíróság, ügyészség, kórház és hivatalnokréteggel, Békéscsaba pedig parasztpolgári város volt erős mezőgazdasággal és dinamikusan fejlődő iparral. Vasúti csomóponttá válása után hihetetlen fejlődésnek indult, lélekszáma idővel meghaladta Gyuláét, amely 1887-ben 554 iparosával gazdaságilag csak a megye negyedik településének számított. Békéscsaba már 1873-ban majd azt követően többször is kísérletet tett a megyeszékhely megszerzésére, sikertelenül. A trianoni határ meghúzásával Békéscsaba földrajzi helyzete felértékelődött, s pozíciója a megyében tovább erősödött. A gyulaiak nehezen nyugodtak bele az 1950-es,,trónfosztásba. Jól jellemzi a helyiek mentalitását az akkori mondás:,,reggel az ész átmegy Csabára, este visszajön. Ezzel arra utaltak, hogy a megyeháza hivatalnoki gárdája reggel átvonatozott Csabára, este pedig hazajött. A két város közötti ellenszenv és gyűlölködés egyre magasabbra csapott. Gyula mind mélyebb apátiába zuhant, az egykor virágzó megyeszékhely unalmas, poros kisvárossá vált. Utólag kijelenthetjük: szerencsére, mert a magára hagyott várost nem tudták (vagy alig) modern épületekkel jellegtelenné tenni.

19 A város, ha nehezen is, de magára talált. A termálvíz feltárásával (a várfürdő megépítésével) és a vármúzeum kialakításával az idegenforgalom fejlesztésében, a várszínház létrehozásában és az élelmiszeripar felfuttatásában új kitörési lehetőséget látott. Gyula mára megtalálta a helyét, s bár a megyeszékhely elvesztése, mint gyógyulni nem akaró seb máig fáj, a két város közötti gyűlölködés a múlté. TÜRELEM I. VALLÁSI A várost a törökök kiűzése utáni időktől a vallási türelem jellemezte. Korábbi századokról nincs értelme beszélni, hiszen Gyula a hódoltság után gyakorlatilag a nulláról indult. A felekezetek általában békességben éltek egymás mellett, sőt támogatták a más vallásúakat hitéletük gyakorlásában. A reformátusok akik az 1710-es évek közepe óta a katolikusok tulajdonában lévő egykori török fürdő (a jelenlegi Erkel Ferenc téri katolikus iskola) épületében tartották az istentiszteleteket az 1770-es években segítették a plébániatemplom felépítését. Amikor aztán a reformátusok 1791-től templomépítésbe kezdtek, a katolikusok nem feledve a jó évtizeddel korábban nekik nyújtott segítséget, napi 40 szekér kiállításával támogatták a munkát. A 19. század végén pedig, miután a plébániatemplomba új orgonát építettek be, a régi a református temp lom ba került, s ott szolgált 1928-ig. Jellemző a két felekezet egymáshoz való viszonyára, hogy Wenckheim Béla főispáni kinevezése után, 1860 decemberében a meghívott községi megbízottak szentmisén vettek részt a katolikus templomban, majd a református templomba átvonulva ott választották meg a megye állandó bizottmányát. A város a görögkeletieket sem hagyta magára. A Szent Miklóstemplom a Wenckheimek támogatásával, krisztinavárosi templomuk pedig közadakozásból épült fel. Az evangélikusok csak 1927-ben építettek templomot, szintén közadakozásból. A városban a 19. század közepétől nagyszámú zsidóság élt, 1880-ban már 586 izraelitát tartottak számon. Hitközségük az 1850-es években szerveződött meg, 1883-ban pedig már felavatták a zsinagógát a Wenckheim család által adományozott telken. Az ünnepségen a világi személyek mellett Göndöcs Benedek apát, valamint más egyházak képviselői is megjelentek. A gyulai zsidóság a 20. század elejére jól beilleszkedett, asszimilálódott a helyi társadalomba. A városban a zsidóellenességnek nem volt talaja. Ebben nyilván nagy része volt az egyházak vezetői közötti rendszeres kapcsolatnak. Jellemző, hogy a plébános Apor Vilmos gyakran találkozott a rabbival, a református és a görögkeleti esperessel.

20 EGY KATOLIKUS GIMNÁZIUMI DIÁK VISSZAEMLÉKEZÉSE Gyermekkorom kedvenc emléke, hogy a város katolikus plébánosa báró Apor Vilmos, aki a háború utolsó napjaiban győri püspökként halt mártírhalált, Harsányi Pál református esperes, aki mellesleg felsőházi tag volt, Adler Ignác főrabbi, aki akkor rangidősnek számított a gyulai egyházi vezetők között és Szabó Demeter a román görögkeleti esperes majd minden délután csendesen beszélgetve sétáltak végig a körgáton vagy legalább a város utcáin. Nyilvánvalóan az országban akkor már ébredező antiszemitizmus és sovinizmus ellensúlyozására. És akkor Gyulán ezen senki sem csodálkozott, hiszen a város lakói, amikor ide telepedtek, négy egyforma egytornyú barokk templomot építettek. A magyarvárosi római katolikus templom szobrait, latin és magyar, a németvárosit latin és német feliratokkal látták el. A románvárosi görögkeleti templomba egy odavaló szép ikonosztáz is kerül, a református templomot pedig kimeszelték, ahogy ez náluk szokás. ( ) A vallási tolerancia is a vidék hagyományai közé tartozott. Nálunk katolikus gimnázium volt, Békéscsabán és Szarvason evangélikus, Békésen református. Amikor az iskolában imádkoztunk, a protestánsok nem vetettek keresztet és nem mondták az Üdvözlégy Máriát. A zsidók harminckettes létszámú osztályunkban öten voltak pedig csak álltak az ima iránti tiszteletük jeléül. A hittanórán mi az osztályban maradtunk, a reformátusok a hittanterembe mentek, az evangélikusok hittana az énekteremben, a görögkeletieké a tanári szobában volt. A zsidók pedig átballagtak a szomszédba a rabbi lakására. (A Karácsonyi János Katolikus Gimnázium Jubileumi Évkönyve 1903 2003, Polónyi Károly visszaemlékezése) TÜRELEM II. POLITIKAI Az erényről, amely ezt a várost az utóbbi száz évben (lehet, hogy korábban is, de arra nincs ekkora rálátásunk) jellemezte, mindenképp szólnunk kell. Három nevet említünk, érdemes megjegyezni őket: Apor Vilmos, Blanár László, Erdődi Lajos. Ők a gyulai szentháromság. Ezt Simonyi Imre gyulai költő fogalmazta meg, plasztikusan:,,gyulán a két világháború közötti városban három igaz ember élt. Apor báró a szegények plébánosa, Blanár doktor a szegények orvosa és Erdődi Lajos a szegények ügyvédje. Báró Apor Vilmos 1918 1941 között Gyulán volt plébános, azt követően győri püspök. 1945-ben mártírhalált halt egy szovjet katonával való dulakodás közben. Segítette az elesetteket, a szegényeket, s kiállt azok mellett, akiket sérelem ért. Támogatásával 1936-ban Gyulán napközi otthont hoztak létre, amely az ő nevét vette fel. Nyaranta ide gyűjtötték össze a szegény szülők gyermekeit vallási felekezet nélkül; nevelők foglalkoztak velük és gondoskodtak róluk. A plébános hívei 1946-ban a ház falára helyezett márványtábla leleplezésével emlékeztek rá.