#veddészreamentőt Országos 2018 Mentőszolgálat
2018 Tisztelt Olvasó! 2018-ban az Országos Mentőszolgálat megünnepelte fennállásának 70. évfordulóját, eközben történetének legaktívabb évét zárta. Tevékenységünk során h közel 1,2 millió feladatot láttunk el, h közel 2000 sikeres újraélesztést végeztünk, h közel félezer szülést vezettünk le, h mentőautóink több mint 40 millió kilométert futottak. A kormányzati törekvések eredményeként már tavaly is el tudtunk indulni hivatásunk méltó anyagi és szakmai megbecsülésének irányába. Idén a technikai és technológiai fejlesztés magasabb fokozatba kapcsolt. Az új mentős munkaruha idén eljutott minden bajtársunkhoz, a tavalyi 193 mentőautó után idén 117 új mentőautót szereztünk be, digitális rendszereink fejlesztését 800 új tablet üzembe helyezésével egészítettük ki. A fejlesztési forrásokból a gyors technikai és technológiai fejlődés útjára léptünk, és a digitalizáció eredményei már ma átjárják mindennapjainkat. A társadalommal közösen, a SzívCity közösségi újraélesztő applikációval idén közel két tucat életet mentettünk meg, mindeközben a magyar társadalom még szélesebb köreinek, több ezer érdeklődőnek oktattuk az újraélesztés alapjait. Facebook-oldalunk követőinek száma az év végére meghaladja a 86.000 főt, közel 2000 bejegyzésünket az év folyamán több mint 50 millió alkalommal tekintették meg. 2018-ban továbbléptünk a valóban XXI. századi Országos Mentőszolgálat kialakításában. Tisztelet és köszönet a Bajtársaknak mindezért! Dr. Csató Gábor főigazgató Országos Mentőszolgálat
Bíznak az emberek a Mentőszolgálatban A Nézőpont Intézet októberben készített reprezentatív közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a magyar lakosság körében nagy bizalomnak örvend az Országos Mentőszolgálat, ugyanis az emberek 82 százaléka bízik a szervezetben. A 2018. november 16-án tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy a felnőtt lakosság fele, mintegy 4 millió ember vette igénybe a mentők segítségét az elmúlt három évben, 92 százalékuk volt elégedett a mentők szakértelmével, hozzáállásával, 83 százalékuk a kiérkezés gyorsaságával, és 61 százalékuk pedig látott már új mentőgépkocsit. A felmérés kitért a mentőszolgálatot népszerűsítő kampányok és az OMSZ online ismertségére is, melyből kiderült, hogy sokan, 84 ezren követik az OMSZ Facebook-oldalát, 91 százalékuk elégedett az ott zajló kommunikációval. A megkérdezettek 43 százaléka látta és tetszett is neki például az elsősorban autósoknak szóló Vedd észre a mentőt! kampány, illetve 41 százaléknak az újraélesztésre oktató Hősképzés kampány. 92 92 83 82 80 78 A mentősök szakértelme A mentősök hozzáállása A helyszínre érkezés gyorsasága A betegszállítás gyorsasága A mentőautó tisztasága A mentőautó felszereltsége Az Országos Mentőszolgálat segítségét igénybe vevő elégedett válaszadók aránya (%) IZALOM
91 Az OMSZ Facebook oldalával elégedett válaszadók aránya (%) 43 Vedd észre a mentőt! kampány 41 Hősképzés oktatóprogram 41 28 Ments életet Balával! oktatóvideó Élet Mentő Pont kampány KÖSZÖNJÜK bajtársainknak, hogy ilyen magasra értékeli a lakosság munkánkat! Az adott kampányt ismerő, és kedvelő válaszadók aránya (%) #veddészreamentőt
Mentési és szakmai eredményeink h Mentéstechnikai eszközpark megújítása h Egységes szakmai protokollok megalkotása, továbbképzések h Nők foglalkoztatása az összes kivonulói munkakörben h Európai Uniós projekt a szakmai utánpótlás érdekében h Kommunikációs kampányok a lakosság életmentő ismereteinek fejlesztéséért Fejlesztéseink h Az ágazati emeléseket is meghaladó béremelések minden mentődolgozónak h Idén újabb 117 mentőautó beszerzése h 25 mentőállomás felújításának előkészítése h Új, jó minőségű munkaruha az összes kivonuló mentődolgozó számára h Új, az EESZT-hez is csatlakozó digitális eszközök az összes mentőautóban Eredményeink h Magas színvonalú mentőellátás h Erős lakossági bizalom h Legkorszerűbb felszerelések h Elkötelezett, felkészült mentődolgozók h Családbarát, támogató munkahely REDMÉNY
#veddészreamentőt
h Még ergonomikusabb és biztonságosabb belső tér h Három ülőhelyes kabin h Duplaturbós dízelmotor, 7 sebességes automata váltó h Új, figyelemfelkeltő, 70 éves jubileumi, modern dizájn h Hátsó légrugók ENTŐAUTÓ
#veddészreamentőt
Digitális adatfeldolgozásra épülő kapacitástervezés (üzleti és mesterséges intelligencia) EESZT-csatlakozás Mentésirányító rendszer ESR 112 csatlakozás SzívCity életmentő mobilapplikáció Új táblagépek Elektronikus szolgálati lap IGITALIZÁCIÓ
112 #veddészreamentőt
Kommunikáció Húzódj félre a mentőautó elől! Hagyj helyet a mentőautó mögött! Halkítsd le a zenét, hogy meghalld a szirénát! Segítsd a mentőket! közlekedésbiztonsági kampány Támogatóink segítségével 2018-ban három edutainment kisfilmet készítettünk, melyek hasznos ismereteket adnak át szórakoztató formában (témák: hogyan húzódj le a szirénázó mentőautó elől, ne parkolj közvetlenül a mentőautó mögé, halkítsd le a zenét, hogy meghalld a szirénát). A kisfilmeket széles körben publikáltuk (televíziós társadalmi célú reklám, váróhelyiségek, közösségi média stb.). A Segítsd a mentőket! című közösségimédiakampány szeptember végén rangos elismerésben részesült, elnyerte az Internet Hungary Award díjat, melyet az Internet Hungary konferencián, nagy szakmai nyilvánosság előtt, ünnepélyes keretek között vehettük át. A kampányban szereplő, a mentőautók közlekedését segítő kisfilmek a hasznos és figyelemfelkeltő tartalmuknak, kreatív megvalósításuknak és integrált publikálásuknak köszönhetően 23 millió elérést (a Facebook-on 2 milliós megtekintést), és gyakorlati eredményt is produkáltak, ami hatékonyan támogatja a mentők küldetését, vagyis a sikeres életmentést. Kampányunk egyértelműen segített bennünket abban, hogy a magyar társadalom érzékenyebbé vált a mentésügy iránt és egyre aktívabban támogatja mentőautóink közlekedését. DUTAINMENT
#veddészreamentőt
Több ezren látogattak el a Városligeti Mentőnapra Idén második alkalommal rendeztünk meg a nagyközönség számára is nyitott mentőnapot, 2018. szeptember 1-jén a Városligetben. Az egész napos rendezvényre közel ötezren látogattak el (közülük 2000 mentődolgozó), a látogatók közül mintegy 500 embert tanítottunk meg újraéleszteni. A Nagy Városligeti Mentőnap hivatalos megnyitója 10 órakor Dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes és Dr. Csató Gábor főigazgató bajtárs beszédével kezdődött, majd a legújabb mentőautók közül 21 gördült be a Városligeti Nagyrétre. A mentőnap egyik céljaként tűztük ki azt is, hogy a lakosság körében népszerűsítsük az életmentő hivatást. A laikusok számára #OMSZ70 újraélesztés oktatást szerveztünk, retro és modern mentési bemutatót tartottunk, amelybe bevontuk a társszerveket is, színesítve ezzel a közös szimulációt.
Tisztelet a Bajtársaknak! mentok.hu fb.com/orszagosmentok instagram.com/orszagosmentoszolgalat twitter.com/orszagosmentok