Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1

2

3

4

5

6

7

8

9 Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport Kedves Olvasók! Megtiszteltetés számomra, hogy idén ismét köszönthetem Önöket egy olyan kiadványban, amely tavaly is sikeres volt, és egy egész esztendőn keresztül látott el mindannyiunkat hasznos információkkal. Engedjék meg, hogy ebből az alkalomból én is megosszam Önökkel mindazon tapasztalatokat, amelyeket önkormányzatunk szerzett a város gazdasági szereplőinek körében. Talán sokak számára ismeretes, hogy ez évben végeztünk egy felmérést, amely a munkahelyteremtésre irányuló, gazdaságösztönző politikánk eredményeit hivatott megvizsgálni. A tényadatokból kiderült: a cégek jól érzik magukat Kecskeméten, hiszen egy vállalat számára akkor ideális a környezet, ha az biztos, kiszámítható, megfizethetőek az adók, és fejlődik az infrastruktúra. Az elmúlt években - a válság ellenére - Kecskeméten 4000 új munkahely jött létre, és a gazdasági szereplők több százmilliárd forint értékű fejlesztést végeztek a városban óta 16 százalékkal nőtt az itt működő társas vállalkozások száma. Az elmúlt négy évben közel kétszáz vállalkozói építési beruházás fejeződött be, illetve van engedélyezési fázisban. kultúra oktatás hivatalok közszolgáltatók média közhasznú információk Kuponok Impresszum Szolgáltatók Egy Helyen Katalógus Kiadja: Info-Kibo Kft. Felelős kiadó: Pataky Ágnes Nyomda: Pharma Press Nyomdaipari Kft. Tervezés/nyomdai előkészítés: Invencion www. dienstleistungskatalog.hu E katalógus megjelenése számomra több okból is örömteli. Egyrészt az itt élőknek segít eligazodni a felgyorsult világ hétköznapjaiban, másrészt segíti a vállalkozásokat termékeik, szolgáltatásaik értékesítésében. Örömre ad okot az is, hogy ezen információkat két nyelven is olvashatják az érdeklődők. A gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterként fontos számomra, hogy az itt élő és dolgozó német családok otthon érezhessék magukat. Remélem e kiadvány idén is hasznos információval, jó reklámmal szolgál majd. Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester Kecskemét Megyei Jogú Város

10

11 ház lakás lakberendezés

12 ház lakás lakberendezés 8

13 ház lakás lakberendezés 9

14 ház lakás lakberendezés 10

15 ház lakás lakberendezés 11

16 ház lakás lakberendezés 12

17

18 ház lakás lakberendezés 14

19 egészség

20 egészség 16

21 egészség 17

22 egészség 18

23 egészség 19

24 egészség 20

25 egészség 21

26 egészség 22

27 egészség 23

28 egészség 24

29 szépségápolás

30 szépségápolás 26

31

32 szépségápolás 28

33 divat ruházat

34 divat ruházat 30

35 állatok

36 állatok 32

37 állatok 33

38 állatok Segélyhívó és közérdekű telefonszámok Mentők Tűzoltóság Rendőrség Nemzetközi tudakozó Belföldi tudakozó Különleges tudakozó Katasztrófavédelmi Igazgatóság DÉMÁSZ hibabejelentő DÉGÁZ gázveszély bejelentő Bácsvíz vízkárelhárítás VOLÁN információ - helyi VOLÁN információ - helyközi MÁV információ Kecskeméti Polgármesteri Hivatal Okmányiroda Kecskemét, Akadémia krt. 66. Kecskemét, Deák Ferenc tér 4. Kecskemét, Batthyány u. 14. Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Kecskemét, Szultán u Kecskemét, Ipoly u. 5. Kecskemét, Izsáki út 13. Kecskemét, Kossuth tér 2. Kecskemét, Noszlopy G. park 3. Kecskemét, Kodály Zoltán tér 7. Kecskemét, Kossuth tér 1. Kecskemét, Rákóczi út ; 06-76/ ; 06-76/ ; 06-76/ / / / / / / / / / Kórházak, orvosi ügyelet Felnőttorvosi ügyelet Gyermekorvosi ügyelet Megyei Kórház Gyógyszertári ügyelet Állatambulancia 34 Kecskemét, Nyíri út 38. Kecskemét, Izsáki út 5. Kecskemét, Nyíri út 38. Kecskemét, Szabadság tér 1. Kecskemét, Tavirózsa u / / / / /

39 autó közlekedés

40 autó közlekedés 36

41

42 autó közlekedés 38

43 autó közlekedés 39

44 Kecskemét belvárosának térképe

45 élelmiszer

46 élelmiszer 42

47 vendéglátás

48 vendéglátás 44

49 vendéglátás 45

50 vendéglátás 46

51 vendéglátás 47

52 vendéglátás 48

53 vendéglátás 49

54

55 vendéglátás 51

56 vendéglátás 52

57 turizmus

58 turizmus 54

59 turizmus 55

60 turizmus 56

61 sport

62 sport 58

63 sport 59

64 sport 60

65 kultúra oktatás hivatalok közszolgáltatók média közhasznú információk

66 kultúra oktatás hivatalok közszolgáltatók média 62

67 kultúra oktatás hivatalok közszolgáltatók média 63

68 kultúra oktatás hivatalok közszolgáltatók média 64

69 kultúra oktatás hivatalok közszolgáltatók média 65

70 kultúra oktatás hivatalok közszolgáltatók média 66

71 kultúra oktatás hivatalok közszolgáltatók média 67

72

73 kupon

74

75 kupon

76

77 kupon

78

79

80

81

82

83

84

MENETRENDI ÉRTESÍTŐ. 7C Noszlopy Gáspár park Mindszenti krt. (Szilády Nyomda) Noszlopy G. park autóbuszvonalon

MENETRENDI ÉRTESÍTŐ. 7C Noszlopy Gáspár park Mindszenti krt. (Szilády Nyomda) Noszlopy G. park autóbuszvonalon DAKK-1/KECSKEMÉT/2017 MENETRENDI ÉRTESÍTŐ Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Kecskemét Megyei Jogú Város helyi közforgalmú autóbusz-közlekedésében 2017. január 1-től (vasárnaptól) a 1, 3, 4,

Részletesebben

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom

Részletesebben

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Közösségi Szolgálat Partnerintézményei Akasztói Polgárőr Egyesület (székhely:6221 Akasztó, Fő u. 40.sz.) Bács Kiskun Megyei Katona József Könyvtár (székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8.) Bács Kiskun

Részletesebben

3 4 5 6 Kedves XVII. kerületi, péceli, maglódi Olvasó! A Q-pon Katalógus és Szolgáltatói Címtár, melyet most a kezében tart segít Önnek eligazodni a helyi kereskedők és szolgáltatók ajánlatainak tömegében,

Részletesebben

Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév

Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév N é v C í m 1. Szer-telen Fiatalokért Szolnok Közhasznú 5000 Szolnok, Batthyány u. 8. Egyesület 2. Tiszazugi Földrajz Múzeum 5340 Tiszaföldvár, Kossuth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Belváros Északi Részének Városrészi Önkormányzata 2014. március 19-én megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Belváros Északi Részének Városrészi Önkormányzata 2014. március 19-én megtartott üléséről KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK Belváros Északi része Városrészi Önkormányzata 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. 13394-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Belváros Északi Részének Városrészi Önkormányzata

Részletesebben

I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2007. MÁJUS 10. ZENTGOTTHÁRD ÁROS ÉS ÖZÉLETI ÉS ULTURÁLIS

I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2007. MÁJUS 10. ZENTGOTTHÁRD ÁROS ÉS ÖZÉLETI ÉS ULTURÁLIS I. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2007. MÁJUS 10. DEKORÁCIÓ NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS, KIADÓI TEVÉKENYSÉG WEBDESIGN, WEBHOSTING S V KÖRNYÉKÉNEK K K ZENTGOTTHÁRD ÁROS ÉS ÖZÉLETI ÉS ULTURÁLIS H AVILAPJA VIRTUART KREATÍV STÚDIÓ

Részletesebben

www.velenceitoleader.eu

www.velenceitoleader.eu www.velenceitoleader.eu Folyamatosan bővülő adatbázis az Üdülési csekk elfogadóhelyeiről. Részletes ismertető a térség szálláshelyeiről, éttermeiről. Emelett hírek, információk, aktuális ajánlatok, programok

Részletesebben

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 12/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások lakbéréről

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 12/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások lakbéréről Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 12/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások lakbéréről Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése

Részletesebben

Kormányzati és innovációs negyed

Kormányzati és innovációs negyed Kormányzati és innovációs negyed a felvirágzó, új belvárosban www.corvinsetany.hu Corvin Sétány pályázati előnyök Már meglévő koncepció Az előírt irodai nagyságot tudjuk biztosítani Megvalósítás indulásra

Részletesebben

F.2. számú függelék. Formázott: Betűtípus: 12 pt Formázott: Betűtípus: 10 pt. Hatályos: április 20május 8-tól

F.2. számú függelék. Formázott: Betűtípus: 12 pt Formázott: Betűtípus: 10 pt. Hatályos: április 20május 8-tól Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék A ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Módosítás: Orosházi fiókiroda nyitvatartása megváltozik

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. Szervezeti, személyzeti adatok

ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA. I. Szervezeti, személyzeti adatok Bugac és Bugacpusztaháza Községek Önkormányzatának Jegyzőjétől 6114 Bugac Béke u. 10. Tel: 76/575-100 Fax: 76/575-107 ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA I. Szervezeti, személyzeti adatok 1.) A közfeladatot ellátó

Részletesebben

F.2. számú függelék. A DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: Az EDF. Törölt: 6. Törölt: novemberjanuár 716-tőól

F.2. számú függelék. A DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: Az EDF. Törölt: 6. Törölt: novemberjanuár 716-tőól Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék A ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Törölt: Az EDF Törölt: novemberjanuár 716-tőól Egyetemes

Részletesebben

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület FOGADÓSZERVEZET TEVÉKENYSÉGI TERÜLET ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY 6238 Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE 6326 Harta, Bajcsy-Zs. u. 3. KALO-PONT 6300 Kalocsa, Katona István

Részletesebben

A kormányhivatal szervezeti egységei, elérhetőségek 2015. április 1-től (a régi megnevezések zárójelben)

A kormányhivatal szervezeti egységei, elérhetőségek 2015. április 1-től (a régi megnevezések zárójelben) FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: 22/526-900, Fax: 22/526-905 Email: hivatal@fejer.gov.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer Kormányablakok Integrált Kormányzati

Részletesebben

INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA

INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA VI. rész INTERNETES HONLAP ÉS A ZÁHONYI ZÓNA Záhony települési honlap javasolt szerkezeti felépítése Nyitólap 3-féle választási lehetőséggel: Helyi lakos vagyok Vendég vagyok Legfrissebb hírek A nyitólapon

Részletesebben

Határozott időtartamú szerződés hatályossága (év/hó/nap) Szerződés határozott/ határozatlan

Határozott időtartamú szerződés hatályossága (év/hó/nap) Szerződés határozott/ határozatlan 3. sz. melléklet Sorszám Intézmény neve Címe HRSZ. Közüzemi szolgáltató neve Címe Szerződés határozott/ határozatlan Határozott időtartamú szerződés hatályossága Mérési pont azonosítója Szerződésben meghatározott

Részletesebben

Kecskemét jövőképe. Miskolc, 2014. május 27.

Kecskemét jövőképe. Miskolc, 2014. május 27. Kecskemét jövőképe Miskolc, 2014. május 27. Kecskemét adottságai A Duna-Tisza köze közigazgatási és gazdasági központja, megyeszékhely o Magyarország 8., a Dél-alföldi régió 2. legnépesebb városa o Nagy

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY 1 XIV. ÉVF. 4. HÉT UTOLSÓ FRISSÍTÉS A TARTALOMBAN: 2019.01.27. Oldalszám: 82 2 FELHÍVÁSOK, KÖZÉRDEKŰ HIRDETMÉNYEK 3 Lakossági felhívás Értesítjük a lakosságot, hogy községünkben

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10165-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: A BÁCSVÍZ Zrt-vel megkötött ISPA víziközművagyon üzemeltetési szerződés 2. sz. módosítása

Részletesebben

ELŐZMÉNYEK Tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összegzése Képviselő-testületi határozatok -ITS jóváhagyása -Településfejlesztési koncepció és

ELŐZMÉNYEK Tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összegzése Képviselő-testületi határozatok -ITS jóváhagyása -Településfejlesztési koncepció és ELŐZMÉNYEK Tájékoztatási szakasz állásfoglalásainak összegzése Képviselő-testületi határozatok -ITS jóváhagyása -Településfejlesztési koncepció és rendezési eszközök egyeztetése Eljr. 30. (1) bekezdés

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal igazgatási kiadásai. Személyi juttatások Köztisztviselők személyi juttatása

Polgármesteri Hivatal igazgatási kiadásai. Személyi juttatások Köztisztviselők személyi juttatása 35/2011.Ök. rendelet 4/a melléklete Igazgatási apparátus és Polgármesteri Hivatal működtetésének ai 5101 Polgármesteri Hivatal igazgatási kiadásai Személyi juttatások Köztisztviselők személyi juttatása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1598-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kecskemét és Térsége Társult Települések Szennyvízcsatorna és Tisztítótelep Tulajdonközössége

Részletesebben

S.szám Partner megnevezése kifizetés jogcíme kifizetés összege

S.szám Partner megnevezése kifizetés jogcíme kifizetés összege S.szám Partner megnevezése kifizetés jogcíme kifizetés összege pénzforgalmi teljesités ideje 1. G és G Nyomda Bt. Hírmondó 56 345 2012.01.12 2. G és G Nyomda Bt. Hírmondó 56 345 2012.02.15 3. G és G Nyomda

Részletesebben

Kerékpáros szemléletformálási kalauz helyi önkormányzatok számára Időpont: 2013. november 29. Helyszín: Szeged

Kerékpáros szemléletformálási kalauz helyi önkormányzatok számára Időpont: 2013. november 29. Helyszín: Szeged A kerékpáros turizmus fejlesztése az EuroVelo13 Vasfüggöny kerékpárút mentén Kerékpáros szemléletformálási kalauz helyi önkormányzatok számára Időpont: 2013. november 29. Helyszín: Szeged Szakmai munkacsoport

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2014 KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: 39011654-025000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Kerekegyházi Móra Ferenc Általános

Részletesebben

Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád

Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád Intézménynév Település Akasztó Önkormányzata Akasztó 2014 2014.06.13 Aranysziget Otthon Csongrád 2015 2015.06.14 Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Óvodája és Egységes Óvoda-Bölcsödéje Bácsalmás 2014

Részletesebben

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete

IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása

Tompa Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat) módosítása É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

3 Kertváros - Csontváry utca - Berzsenyi utca - Fõpályaudvar - Árkád - Autóbusz-állomás - Berzsenyi utca - Csontváry utca - Kertváros 3E

3 Kertváros - Csontváry utca - Berzsenyi utca - Fõpályaudvar - Árkád - Autóbusz-állomás - Berzsenyi utca - Csontváry utca - Kertváros 3E 3 Kertváros - Csontváry utca - Berzsenyi utca - Fõpályaudvar - Árkád - Autóbusz-állomás - Berzsenyi utca - Csontváry utca - Kertváros 3E Kertváros - Csontváry utca - Berzsenyi utca - Autóbusz-állomás -

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Gödöllő és Tura összehasonlítása

Gödöllő és Tura összehasonlítása Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Gödöllő és Tura összehasonlítása Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Godor.Amelita@gtk.szie.hu Enyedi György

Részletesebben

Település neve: SZOLNOK

Település neve: SZOLNOK Gyógyszertári ügyelet 2017. október Település neve: SZOLNOK Az ügyelet a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárásakor kezdődik. Ünnepnapon a gyógyszertárak zárva tartanak, az ügyeletre kijelölt gyógyszertár

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról

Részletesebben

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Módosítások felsorolása: Orosházi és kondorosi fiókiroda

Részletesebben

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/8. oldal Ügyfélszolgálati egységek

Részletesebben

KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS a működési engedéllyel rendelkező üzletekről

KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS a működési engedéllyel rendelkező üzletekről KÓKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA NYILVÁNTARTÁS a működési engedéllyel rendelkező üzletekről A nyilvántartás vezetése a 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 9. (1) bekezdése alapján kötelező.

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XII. évfolyam 8. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2011. AUGUSZTUS 26. TARTALOM SZEMÉLYI RÉSZ ZMJVK 175/2011. (VIII.25.) sz. hat. A Városgazdálkodási Kft. ügyvezetőjének lemondása

Részletesebben

Szóbeli érettségi témakörök spanyol nyelv - 2016

Szóbeli érettségi témakörök spanyol nyelv - 2016 Szóbeli érettségi témakörök spanyol nyelv - 2016 1.Személyes vonatkozások, család A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet, családi kapcsolatok A családi

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 01-i rendkívüli nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/4-20/2016 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 01-i rendkívüli nyílt üléséről

Részletesebben

EGER SIKERE, minden egri sikere!

EGER SIKERE, minden egri sikere! EGER SIKERE, minden egri sikere! Tisztelt Olvasó, Kedves Egri Polgár! Ahány egri ember, annyiféle látásmód és érzésvilág. A történetünk azonban közös, így a sikerek is azok: minden elért eredmény értünk

Részletesebben

Nyilvántartásba vétel száma

Nyilvántartásba vétel száma NYILVÁNTARTÁS Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenységről és üzlet működési engedélyről Megye:NÓGRÁD - KÁLLÓ Kereskedelmi hatóság A közhiteles nyilvántartás elérhetősége (honlap link) Nyilvántartásba

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/20-17/2017 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 30-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft Támogatott neve Támogatott címe Támogatás forrása Támogatási döntés Támogatási cél Megvalósítás helye Működési támogatás összege Fejlesztési támogatás összege Támogatási szerződés megkötése 1. MCM- Diamant

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata

EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/8. oldal Ügyfélszolgálati

Részletesebben

a Képviselő-testület április 19-ei ülésére

a Képviselő-testület április 19-ei ülésére Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. április 19-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő város közterületeinek használatáról, a közterületek és a vásárok rendjéről szóló 23/2014

Részletesebben

Kerékpáros szemléletformálási kalauz helyi önkormányzatok számára Időpont: 2014. február 26. Helyszín: Békéscsaba

Kerékpáros szemléletformálási kalauz helyi önkormányzatok számára Időpont: 2014. február 26. Helyszín: Békéscsaba A kerékpárosbarát városfejlesztés és promóció Kerékpáros szemléletformálási kalauz helyi önkormányzatok számára Időpont: 2014. február 26. Helyszín: Békéscsaba Miért fontos a kerékpározás népszerűsítése?

Részletesebben

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 5. Törölt: szeptember.

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 5. Törölt: szeptember. Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat

Részletesebben

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok BUDAPEST DROGOPLEX AMBULANCIA Cím: 1152 Budapest, Arany János utca 73. Telefon: (1) 306-2584 Fogadás: hétf -péntek 9-15 KÉK

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről

Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi

Részletesebben

Kecskemét helyi autóbusz menetrend (Érvényes: 2013. július 1-től) Menetidő (percben)

Kecskemét helyi autóbusz menetrend (Érvényes: 2013. július 1-től) Menetidő (percben) 1 Noszlopy G. park - Homokbánya kollégium Noszlopy G. park - Kodály Zoltán tér - Rákóczi út - Hornyik János krt. - Petőfi Sándor u. - Dózsa György út - Izsáki út - Kadafalvi út - Homokbánya kollégium 0,0

Részletesebben

Felmérési koncepció. DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁROP-1.A.5-2013-2013-0090 kódszámú Önkormányzati Szervezetfejlesztés projektje

Felmérési koncepció. DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁROP-1.A.5-2013-2013-0090 kódszámú Önkormányzati Szervezetfejlesztés projektje Felmérési koncepció 9. fejlesztési elem: A lakosság körében átfogó felmérés és elemzés készítése a közszolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségről és felmerülő igényekről DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Adatlap a Tehetségsegítő Tanácsok adatairól

Adatlap a Tehetségsegítő Tanácsok adatairól TT azonosító: (projektiroda tölti ki) Adatlap a Tehetségsegítő Tanácsok adatairól Az adatlap a Tanácsokkal történő kapcsolattartás és együttműködés elősegítése, valamint a rájuk vonatkozó adatoknak a Tehetségtérképen

Részletesebben

ELLATASIFORMACSOPORTNEV TELEPHELY _IRSZ. Bács- Kiskun Megyei Kórház - Rendelõintézet Járóbeteg szakellátás 6000 Kecskemét Izsáki út 5.

ELLATASIFORMACSOPORTNEV TELEPHELY _IRSZ. Bács- Kiskun Megyei Kórház - Rendelõintézet Járóbeteg szakellátás 6000 Kecskemét Izsáki út 5. ZAKMA_MEGNEVEZE EUZOLGNEV ELLATAIFORMACOPORTNEV TELEPHELY _IRZ TELEPHELY_TELEPULE allergológia és klinikai immunológia Bács- Kiskun Megyei Kórház - Rendelõintézet Járóbeteg szakellátás 6000 Kecskemét Izsáki

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését október 18-án (csütörtökön) órára

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését október 18-án (csütörtökön) órára NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65-8/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

M.2. számú melléklet. DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.2. számú melléklet. DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete

Részletesebben

MINISZTÉRIUMI LÁTOGATÁS

MINISZTÉRIUMI LÁTOGATÁS 2010. 03. 29. MINISZTÉRIUMI LÁTOGATÁS Hétfőn Kecskemétre látogatott Soltész Miklós, országgyűlési képviselő, a FIDESZ-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője és Dr. Kósa Ádám, Európai Parlamenti képviselő,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS D E K O M Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport Egyesület 2007 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Részei: I. Számviteli törvény szerinti beszámoló II. III.

Részletesebben

Kiválasztás típusa. Közbeszerzési törvény alapján. Reklám spot sugárzása KISBÍRÓ HIRDETO KFT Megbízás 50 000 Ft 2013.05.21 2013.05.

Kiválasztás típusa. Közbeszerzési törvény alapján. Reklám spot sugárzása KISBÍRÓ HIRDETO KFT Megbízás 50 000 Ft 2013.05.21 2013.05. Szerződés tárgya Szerződő fél Kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás GENERALI- PROVIDENCIA BIZT. Zrt. Kiválasztás típusa Szerződéses érték (nettó Ft) Szerződés megkötésének napja Szerződés lejárta Megbízás

Részletesebben

F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok

F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok 1/6. oldal DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. ügyfélszolgálati egységei A megadott nyitva tartás idők változhatnak, melyekről az érintett fogyasztókat tájékoztatjuk. Az aktuális

Részletesebben

M.8. számú melléklet. Az EDFA DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.8. számú melléklet. Az EDFA DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet Az EDFA DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 20142017. október május 15-április 15-től Villamos Energia

Részletesebben

Fűnyírási tervezett Polgármesteri Hivatal Rákóczi út Kecskemét Megyei Jogú Város

Fűnyírási tervezett Polgármesteri Hivatal Rákóczi út Kecskemét Megyei Jogú Város S.sz. Munka megnevezése, jellege Kérelmező Helyszín K/8 K/6 K/10 I/5 II/87 II/111 II/106 I/34 II/45 Tervezett időpont Tervezett befejezés Rákóczi út 2016.09.02 2016.09.08 Petőfi Sándor utca páros oldala

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV 9. ÉVFOLYAM ÍRÁS OLVASÁS a cirill-betűs írás és olvasás elsajátítása NYELVANI ISMERETEK a főnevek neme személyes névmások (ragozással) birtokos névmások (csak

Részletesebben

Transzparencia Riport. Reklámköltés az auditált lapokban. 2013. I. félév

Transzparencia Riport. Reklámköltés az auditált lapokban. 2013. I. félév Transzparencia Riport Reklámköltés az auditált lapokban 2013. I. félév A nyomtatott sajtó azon kevés médiatípusok egyike, amelynek a hirdetők számára reklámhordozóként fontos paramétereit nem csak mérik,

Részletesebben

Dr. Nagy Ágnes körjegyzõ (Markotabödöge) kereskedelmi, vendéglátó tevékenység folytatója

Dr. Nagy Ágnes körjegyzõ (Markotabödöge) kereskedelmi, vendéglátó tevékenység folytatója Mûködési engedély Kereskedelmi, vendéglátó üzletek mûködési engedélyezési eljárása, II. kategóriájú jegyzõi hozzájárulás kiadása Címe Építéshatóság vidék Csorna 9164 Markotabödöge, Fõ u. 139. 9300 Csorna,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Közép-Európai Civil Konferencia. Kecskemét október

MEGHÍVÓ. Közép-Európai Civil Konferencia. Kecskemét október MEGHÍVÓ Közép-Európai Civil Konferencia Kecskemét 2017. október 12-14. Felelősek vagyunk mindenért, amit az emberekkel, az embereknek és az emberekért cselekszünk. Albert Schweitzer A kecskeméti Városi

Részletesebben

2018. évi eredeti előirányzat a 4/2018. (II.23.) rendelet szerint

2018. évi eredeti előirányzat a 4/2018. (II.23.) rendelet szerint 1.1. melléklet a önkormányzati rendelethez 1.1. melléklet a önkormányzati rendelethez TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcímek

Részletesebben

RES IMMOBILES Ingatlanjog a gyakorlatban

RES IMMOBILES Ingatlanjog a gyakorlatban RES IMMOBILES Ingatlanjog a gyakorlatban RES IMMOBILES Ingatlanjog a gyakorlatban A Veszprém Megyei Földhivatal ingatlanjogi szakfolyóirata Megjelenik negyedévenként III. évfolyam, 2009/1-2. szám www.resimmobiles.hu

Részletesebben

Sok üvegnyi jóság - Nyolcadik éve a nagycsaládosokért!

Sok üvegnyi jóság - Nyolcadik éve a nagycsaládosokért! S A J T Ó A N Y A G Sok üvegnyi jóság - Nyolcadik éve a nagycsaládosokért! Az Idősek világnapjához közeledvén kiemelt hangsúlyt kap az immár nyolcadik éve élő Tápláló szeretet program, mely a nógrádi nyugdíjasok

Részletesebben

... ".'... l... Kósa Tímea adott területért felelős alpolgármester aláírása.,á

... .'... l... Kósa Tímea adott területért felelős alpolgármester aláírása.,á NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGARMESTERE 440 l Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: roii!llrmf!.\if!rlllll.iref!l.iili::li.hu Ügyiratszám: 33493/2012/14.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Helyszín: Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok előtti tér, Jégcsarnok előtti terület, Zala Plaza előtti terület mintegy 30.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Helyszín: Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok előtti tér, Jégcsarnok előtti terület, Zala Plaza előtti terület mintegy 30. SZAKMAI BESZÁMOLÓ Az NKA Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma által gasztronómiai rendezvények támogatására (kódszám: 7707) kiírt pályázatra II. Pálinka és Mangalica Majális - kért

Részletesebben

HATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA 1999 HATÁRIDŐ FELELŐS MEGJEGYZÉS. László pm.

HATÁROZATOK NYILVÁNTARTÁSA 1999 HATÁRIDŐ FELELŐS MEGJEGYZÉS. László pm. ÜLÉS IDŐPONTJA, JELLEGE 1999.III.1. 1999.III.1. HATÁROZAT SZÁMA 1/1999 (II.15.) Öh. 2/1999 (II.15.) Öh. HATÁROZAT TÁRGYA 1. 1999. évi költségvetési rendelet elkészítése 2. A hátrányos helyzetű önkormányzatok

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról

Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Tóth Éva Mária KARRIERISKOLA

Tóth Éva Mária KARRIERISKOLA Tóth Éva Mária KARRIERISKOLA Tóth Éva Mária KARRIERISKOLA Karrieriskola Szöveg Tóth Éva Mária, 2007 Szerkesztette: Falcsik Mari Könyvterv: Batki Anita Ábrák: Pataki Imre ISBN 978-963-9686-236 Minden jog

Részletesebben

2013. szeptember 5 8.

2013. szeptember 5 8. 2013. szeptember 5 8. mi a csupa nő? A Hungexpo, Magyarország legnagyobb tapasztalattal bíró kiállításszervező cége és a HG Media cégcsoport új és nagyszabású, célzottan a hölgyeknek szóló eseménnyel jelentkezik:

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3. Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes

Részletesebben

8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége (a betöltött munkakörök alapján) A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolájának ai Sorszám Végzettség További szakképesítések

Részletesebben

Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (XI. 20.) számú önkormányzati rendelete

Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (XI. 20.) számú önkormányzati rendelete Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (XI. 20.) számú önkormányzati rendelete Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban

Részletesebben

Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért

Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért Összefogás a fenntartható életmódhoz szükséges termékek és szolgáltatások piacra jutásáért Lenkey Péter klaszter menedzser Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2012 Budapest, 2012. november 21. 1 Hogyan működik

Részletesebben

F E B R U Á R. 1.) A 2003. évi önkormányzati költségvetés zárszámadás előtti módosítása Előterjesztő: Polgármester

F E B R U Á R. 1.) A 2003. évi önkormányzati költségvetés zárszámadás előtti módosítása Előterjesztő: Polgármester J A N U Á R 1.) Az SZKT Kft., a SZEPARK Kft., valamint a VIVAÉP Rt. záró vagyonmérleg és vagyonleltár tervezete 2.) Az önkormányzati vágány- és felsővezeték törzsvagyonon szükséges beruházások jóváhagyása

Részletesebben

GYI TERV A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI AKCIÓ ÉRTÉKESÍTÉSI BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK ELEMZÉSÉVEL 2001. ÉVI ÁRON, EFT-BAN "A" VÁLTOZAT

GYI TERV A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI AKCIÓ ÉRTÉKESÍTÉSI BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK ELEMZÉSÉVEL 2001. ÉVI ÁRON, EFT-BAN A VÁLTOZAT "A" VÁLTOZAT 1. "T1" tömb lakás 532 25, 5 135 7 2. "T2" tömb lakás 5575 27 15 5 3. "T3" tömb lakás 5878 27 158 7 4. "T4" tömb lakás 325 22,5 72 1 5. "T5" tömb lakás 3355 18 6 4 I. Bevételek összesen: 577

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. Fogyatékos személyek pénzügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférésről

Ügyféltájékoztató. Fogyatékos személyek pénzügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférésről Ügyféltájékoztató Fogyatékos személyek pénzügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférésről A hitelintézetekben a fogyatékos személyek pénzügyi szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférését

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XV. évfolyam 10. szám ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2014. OKTÓBER 24. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI ZMJVK 28/2014. (X.24.) sz. ÖR. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Részletesebben

1. Beszámoló a képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

1. Beszámoló a képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. évi tervezett munkaterve és munkaprogramja 226/2017.(XII.14.) Kt.sz. határozattal elfogadva 2018. január 18. (csütörtök) 16 óra 3. Előterjesztés

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl Parád Nagyközségi Önkornányzat Polgármesteri Hivatala... önkormányzat megnevezése NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl A nyilvántartás vezetése a 239/2009. (.10.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-147 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

Részletesebben

Kecskemét helyi autóbusz menetrend (Érvényes: 2014. január 1-től) Menetidő (percben)

Kecskemét helyi autóbusz menetrend (Érvényes: 2014. január 1-től) Menetidő (percben) 1 Noszlopy G. park - Homokbánya kollégium Noszlopy G. park - Kodály Zoltán tér - Rákóczi út - Hornyik János krt. - Petőfi Sándor u. - Dózsa György út - Izsáki út - Kadafalvi út - Homokbánya kollégium Km

Részletesebben

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.2. számú függeléke F.2. számú függelék Az ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat

Részletesebben

Kecskemét helyi autóbusz menetrend (Érvényes: 2014. május 5-től) Menetidő (percben) Indulási időpontok a végállomásról: 0,0 Noszlopy G.

Kecskemét helyi autóbusz menetrend (Érvényes: 2014. május 5-től) Menetidő (percben) Indulási időpontok a végállomásról: 0,0 Noszlopy G. 1 Noszlopy G. park - Homokbánya kollégium Noszlopy G. park - Kodály Zoltán tér - Rákóczi út - Hornyik János krt. - Petőfi Sándor u. - Dózsa György út - Izsáki út - Kadafalvi út - Homokbánya kollégium 0,0

Részletesebben

Központi beruházások

Központi beruházások neve Központi beruházások VI. BÍRÓSÁGOK 1 Bíróságok 74,8 1 791,9 Fejezeti kezelésű ok 1 Igazságszolgáltatás beruházásai 1 3 710,9 4 Kormányzati beruházás VI. fejezet összesen: 1 3 1 3 1 791,9 1 453,7 X.

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

Eljárás EKR azonosítója. határidő. A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság EKR :00

Eljárás EKR azonosítója. határidő. A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság EKR :00 Eljárás EKR azonosítója EKR000749662018 EKR000816632018 Vezető ajánatkérő A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt A.K.S.D. Városgazdálkodási Korlátolt Részvételi/Ajánlattételi határidő 2018.12.10 8:00 2018.12.12

Részletesebben

/AuchanUzletsor www.immochan.hu. 2013 tavasz-nyá. Üzletsoraink csatlakoztak a Shopcable hálózathoz.

/AuchanUzletsor www.immochan.hu. 2013 tavasz-nyá. Üzletsoraink csatlakoztak a Shopcable hálózathoz. /AuchanUzletsor www.immochan.hu r 2013 tavasz-nyá T E Z Ü F N O P KU Üzletsoraink csatlakoztak a Shopcable hálózathoz. FÜZET Nike melegítő 24 999.- 17 999.PlayersClub ár 15 999.- Playersroom Adidas melegítő

Részletesebben

RES IMMOBILES. Ingatlanjog a gyakorlatban

RES IMMOBILES. Ingatlanjog a gyakorlatban RES IMMOBILES Ingatlanjog a gyakorlatban RES IMMOBILES Ingatlanjog a gyakorlatban A Veszprém Megyei Földhivatal ingatlanjogi szakfolyóirata Megjelenik negyedévenként IV. évfolyam, 2010/3-4. szám www.resimmobiles.hu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

EDF Démász Hálózati Elosztó Korlátolt Felelısségő Társaság Elosztói Üzletszabályzata

EDF Démász Hálózati Elosztó Korlátolt Felelısségő Társaság Elosztói Üzletszabályzata EDF Démász Hálózati Elosztó Korlátolt Felelısségő Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/6. oldal Ügyfélszolgálati

Részletesebben

Nyilvántartás működő üzletekről Levelek

Nyilvántartás működő üzletekről Levelek Nyilvántartás működő üzletekről Levelek Nyilvántartásba vétel száma neve székhelye cégjegyzékszáma 222/2012 UTREM KFT A kereskedő vállalkozói nyilvántartás száma kistermelő regisztrációs száma a kereskedelmi

Részletesebben